Kezdőlap[Játékos Küldetés] Vér és könnyek
+4
Nomad
Luv Delackrose
Akuma
Rita Hanami
8 posters
1 / 1 oldal
[Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Rita Hanami Pént. Feb. 15 2013, 20:21
Csodaszép nap virradt Aincradra ma reggel, egyetlen kósza bárányfelhő sem takarja el az égboltot. Mindannyian a saját dolgotokkal foglalkoztok, élitek az életeket de így vagy úgy hírt kaptok az alábbi küldetésről. (Rátok bízom, hogy pletykaként jut-e a fületekbe esetleg a küldetések között bukkantok rá.)
"Aincrad dicső hősei figyelem! Egy sajnálatos baleset folytán az én egyetlen kislányom testébe egy gyilkos méreg került, ami folyamatosan pusztítja el aprócska testét. Csupán pár hete van csak hátra és a halálos szer végleg magával ragadja őt. Azonban van még remény! Állítólag létezik egy növény amiből italt főzve képes meggyógyítani őt de az oda vezető út veszélyes és én egymagam képtelen lennék megszerezni azt, éppen ezért keresem azt az öt bátor jelentkezőt aki elhozzák nekem a növényt. Sírva könyörgöm nektek, mentsétek meg a lányomat!"
A küldetés leírása alatt egy térképet is találhattok, ami az első szintet ábrázolja és azon egy kis piros ponttal van megjelölve egy találkozási pont. A küldetés első ránézésre hivatalosnak tűnik azonban amikor a játékosok rá böknek a küldetésre nem ugrik fel a szokásos menü amivel elfogadhatnátok a küldetést. Akár kíváncsiságból, akár más okból, de végül eltaláltok a jelölt helyre. Már távolról is jól kivehető egy kisebb kúria és a hozzá tartózó birtok. Az egész Telket virágok borítják, sőt még magát a házat is különféle növények borítják be. A látvány már-már idilli talán túlságosan is, de éppen ezért szinte csalogatja magába az arra tévedőket. Mikor bekopogtok egy fiatal leányzó nyit ajtót aki első ránézésre eléggé megszeppentnek tűnik sőt, nem is igazán mer belenézni a szemetekbe de csendes és kissé félénk hangon beinvitál titeket a hallba ahol arra kér titeket, hogy várjatok még a mestere elkészül. Ha megpróbáltok a lánnyal beszélgetni csupán tömör tő mondatokban válaszol azt is alig érthetően. Eléggé rémültnek tűnt és szomorúnak. Talán szokatlan neki ez a nagy tömeg. Még várakoztok van időtök szétnézni a reneszánsz stílusban berendezett hallban. Terem közepén egy hatalmas lépcsősor vezet fel az emeletre aminek mindkét oldalán egy-egy ajtó vezet a következő terembe, valamint a hall jobb és bal oldalán is találhattok egy-egy ajtót. Miután mindannyian megérkeztetek és kibámészkodtátok magatokat a lépcső tetejéről egy középkorú férfi kurjant fel vidáman.
-Ááh üdvözletem a fiatal kalandoroknak. Nagyon hálás vagyok, amiért eljöttek. – Kezdett el lefele lépkedni a lépcsőn. A férfi talán kissé másképp néz ki mint ahogy azt a ház alapján először gondolhattátok. A szájában szivar lógott és egy vörös trikót hordott magán valamint egy szürkés nadrágot. Egyáltalán annak az „úrias” típusnak tűnt sőt még azt is nehéz elképzelni róla, hogy egyáltalán lenne egy gyermeke. Viszont a beszéde a külseje ellenére meglehetősen udvarias volt így akár még az is elképzelhető, hogy valóban egy nemes. Mivel a feje fölött nincs indikátor így könnyen elképzelhető, hogy a készítők szándékosan csinálták így. Lassú léptekkel végül leért a lépcsőn majd nagyon halkan, meghatódva ismét megszólal.
- Tényleg nagyon leköteleznek azzal, hogy hajlandóak foglalkozni a problémámmal. - Mondja majd odalép az egyik asztalhoz és elnyomja a szivart ekkor hirtelen mindegyikőtökhez odaugrik és megrázza a kezét. – Tényleg nagyon köszönöm! Miriana nagyon boldog lesz ha megtudja, hogy ilyen sokan eljöttetek, hogy segítsetek neki. – Kezd el újra hálálkodni hirtelen jókedvre derülve. – Kérem, kérem! Fáradjatok beljebb. – Folytatja és kissé meghajolva a Hall jobb oldalán lévő ajtóra mutat. Belépve az ajtón egy nagy ebédlő tárul a szemetek elé középen egy, már előre megterített tíz fős asztallal ahol a már megismert cselédlány segít nektek leülni egymással szemben, míg a férfi az asztalfőnél foglal helyet.
- Nos milyen itallal szolgálhatok? Kérhetnek bármit, érezzék magukat otthon! – Mondja mézes mázos hangon majd miután megvárja, hogy ki mit kér int egyet mire a szolgáló lány finoman meghajol és kivonul a szobából. – Amíg az italaik elkészülnek, részletezném, a feladatukat bár gondolom mindannyian olvasták a felkérésem így túl sok magyarázatra nincs szükség. A lányom Miriana súlyos beteg. Az orvosok szerint valaki vagy valami megmérgezte és ez a gyilkos méreg lassan szétbomlasztja a testét. A helyzet már annyira súlyos, hogy szegénykém már képtelen elhagyni az ágyát. Megpróbáltunk rengetegféle módszert de egyik sem használt, már-már kezdtem feladni a reményt mikor a fülembe jutott egy hír miszerint létezik egy csodaszer ami képes bármilyen betegséget, kórt és mérget hatástalanítani. Ez az italt a főnix könnyének nevezik és itt az első szinten található meg hozzá a szükséges növények ami az előállításhoz kell. Az egyetlen gond az, hogy ezeket a növényeket nem könnyű ám beszerezni ugyanis a legtöbbjük olyan helyeken honosak ahol roppant veszélyes szörnyek élnek és sajnos én nem vagyok elég képzett harcos ahhoz, hogy egymagam végezzek velük. Ezért kértem fel magukat… - A férfi ekkor elharapta a mondatot ugyanis a cseléd lépett be az ajtón egy jókora tálcával a kezében és kiosztotta a kért italokat. Azoknak akik esetleg nem kért volna semmit egy csésze teát kaptak. – Köszönöm drágám! – Biccent egyet a cseléd felé majd int, mire a lány újra elhagyja a szobát. – Akkor mielőtt még a konkrét részleteknek is neki kezdenék, szeretném ha poharunkat ürítenénk Miriana felgyógyulására és a megalakuló ideiglenes szövetségünkre ami eme nemes cél érdekében jött létre. – Emeli fel saját poharát és belekortyol az italába majd megvárja, hogy ti is így cselekedjetek. – Nos lenne kérdésük mielőtt még belekezdenénk? – Kérdezi mosolyogva.
/A postotok eddig tartson, itt most feltehettek bármilyen kérdést.
határidő: 3 nap
sorrend: nincs /
"Aincrad dicső hősei figyelem! Egy sajnálatos baleset folytán az én egyetlen kislányom testébe egy gyilkos méreg került, ami folyamatosan pusztítja el aprócska testét. Csupán pár hete van csak hátra és a halálos szer végleg magával ragadja őt. Azonban van még remény! Állítólag létezik egy növény amiből italt főzve képes meggyógyítani őt de az oda vezető út veszélyes és én egymagam képtelen lennék megszerezni azt, éppen ezért keresem azt az öt bátor jelentkezőt aki elhozzák nekem a növényt. Sírva könyörgöm nektek, mentsétek meg a lányomat!"
A küldetés leírása alatt egy térképet is találhattok, ami az első szintet ábrázolja és azon egy kis piros ponttal van megjelölve egy találkozási pont. A küldetés első ránézésre hivatalosnak tűnik azonban amikor a játékosok rá böknek a küldetésre nem ugrik fel a szokásos menü amivel elfogadhatnátok a küldetést. Akár kíváncsiságból, akár más okból, de végül eltaláltok a jelölt helyre. Már távolról is jól kivehető egy kisebb kúria és a hozzá tartózó birtok. Az egész Telket virágok borítják, sőt még magát a házat is különféle növények borítják be. A látvány már-már idilli talán túlságosan is, de éppen ezért szinte csalogatja magába az arra tévedőket. Mikor bekopogtok egy fiatal leányzó nyit ajtót aki első ránézésre eléggé megszeppentnek tűnik sőt, nem is igazán mer belenézni a szemetekbe de csendes és kissé félénk hangon beinvitál titeket a hallba ahol arra kér titeket, hogy várjatok még a mestere elkészül. Ha megpróbáltok a lánnyal beszélgetni csupán tömör tő mondatokban válaszol azt is alig érthetően. Eléggé rémültnek tűnt és szomorúnak. Talán szokatlan neki ez a nagy tömeg. Még várakoztok van időtök szétnézni a reneszánsz stílusban berendezett hallban. Terem közepén egy hatalmas lépcsősor vezet fel az emeletre aminek mindkét oldalán egy-egy ajtó vezet a következő terembe, valamint a hall jobb és bal oldalán is találhattok egy-egy ajtót. Miután mindannyian megérkeztetek és kibámészkodtátok magatokat a lépcső tetejéről egy középkorú férfi kurjant fel vidáman.
-Ááh üdvözletem a fiatal kalandoroknak. Nagyon hálás vagyok, amiért eljöttek. – Kezdett el lefele lépkedni a lépcsőn. A férfi talán kissé másképp néz ki mint ahogy azt a ház alapján először gondolhattátok. A szájában szivar lógott és egy vörös trikót hordott magán valamint egy szürkés nadrágot. Egyáltalán annak az „úrias” típusnak tűnt sőt még azt is nehéz elképzelni róla, hogy egyáltalán lenne egy gyermeke. Viszont a beszéde a külseje ellenére meglehetősen udvarias volt így akár még az is elképzelhető, hogy valóban egy nemes. Mivel a feje fölött nincs indikátor így könnyen elképzelhető, hogy a készítők szándékosan csinálták így. Lassú léptekkel végül leért a lépcsőn majd nagyon halkan, meghatódva ismét megszólal.
- Tényleg nagyon leköteleznek azzal, hogy hajlandóak foglalkozni a problémámmal. - Mondja majd odalép az egyik asztalhoz és elnyomja a szivart ekkor hirtelen mindegyikőtökhez odaugrik és megrázza a kezét. – Tényleg nagyon köszönöm! Miriana nagyon boldog lesz ha megtudja, hogy ilyen sokan eljöttetek, hogy segítsetek neki. – Kezd el újra hálálkodni hirtelen jókedvre derülve. – Kérem, kérem! Fáradjatok beljebb. – Folytatja és kissé meghajolva a Hall jobb oldalán lévő ajtóra mutat. Belépve az ajtón egy nagy ebédlő tárul a szemetek elé középen egy, már előre megterített tíz fős asztallal ahol a már megismert cselédlány segít nektek leülni egymással szemben, míg a férfi az asztalfőnél foglal helyet.
- Nos milyen itallal szolgálhatok? Kérhetnek bármit, érezzék magukat otthon! – Mondja mézes mázos hangon majd miután megvárja, hogy ki mit kér int egyet mire a szolgáló lány finoman meghajol és kivonul a szobából. – Amíg az italaik elkészülnek, részletezném, a feladatukat bár gondolom mindannyian olvasták a felkérésem így túl sok magyarázatra nincs szükség. A lányom Miriana súlyos beteg. Az orvosok szerint valaki vagy valami megmérgezte és ez a gyilkos méreg lassan szétbomlasztja a testét. A helyzet már annyira súlyos, hogy szegénykém már képtelen elhagyni az ágyát. Megpróbáltunk rengetegféle módszert de egyik sem használt, már-már kezdtem feladni a reményt mikor a fülembe jutott egy hír miszerint létezik egy csodaszer ami képes bármilyen betegséget, kórt és mérget hatástalanítani. Ez az italt a főnix könnyének nevezik és itt az első szinten található meg hozzá a szükséges növények ami az előállításhoz kell. Az egyetlen gond az, hogy ezeket a növényeket nem könnyű ám beszerezni ugyanis a legtöbbjük olyan helyeken honosak ahol roppant veszélyes szörnyek élnek és sajnos én nem vagyok elég képzett harcos ahhoz, hogy egymagam végezzek velük. Ezért kértem fel magukat… - A férfi ekkor elharapta a mondatot ugyanis a cseléd lépett be az ajtón egy jókora tálcával a kezében és kiosztotta a kért italokat. Azoknak akik esetleg nem kért volna semmit egy csésze teát kaptak. – Köszönöm drágám! – Biccent egyet a cseléd felé majd int, mire a lány újra elhagyja a szobát. – Akkor mielőtt még a konkrét részleteknek is neki kezdenék, szeretném ha poharunkat ürítenénk Miriana felgyógyulására és a megalakuló ideiglenes szövetségünkre ami eme nemes cél érdekében jött létre. – Emeli fel saját poharát és belekortyol az italába majd megvárja, hogy ti is így cselekedjetek. – Nos lenne kérdésük mielőtt még belekezdenénk? – Kérdezi mosolyogva.
/A postotok eddig tartson, itt most feltehettek bármilyen kérdést.
határidő: 3 nap
sorrend: nincs /
_________________
![vér és könnyek - [Játékos Küldetés] Vér és könnyek Ritahanamiwwwkepfeltolt](https://2img.net/r/ihimg/a/img850/2541/ritahanamiwwwkepfeltolt.png)
![vér és könnyek - [Játékos Küldetés] Vér és könnyek Ritahanamiwwwkepfeltolt](https://2img.net/r/ihimg/a/img833/2541/ritahanamiwwwkepfeltolt.png)
![vér és könnyek - [Játékos Küldetés] Vér és könnyek Ritahanamiwwwkepfeltolt](https://2img.net/r/ihimg/a/img534/2541/ritahanamiwwwkepfeltolt.png)
Rita Hanami- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 811
Join date : 2012. Aug. 20.
Karakterlap
Szint: 18
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Akuma Pént. Feb. 15 2013, 21:54
- Hidoi!!! - csattant fel, egy küldetés kiírást elolvasván.
Egész egyszerűen, szörnyen, de nagyon szörnyen kegyetlenül hangzott! Nariko egyáltalán nem tervezte, hogy a nézelődést leszámítva bármi tevékenységbe is kezdeni fog a küldetéstáblával kapcsolatban, de amikor ennek a hirdetésnek a sorain akadt meg a szeme, nem létező szíve rögvest összeszorult a helyén. Egy nagyon beteg kislányról volt szó, akit megmérgeztek, a sorsa pedig olyan sötétnek és reménytelennek hangzott, mint amitől ő maga éppen hogy megkíméltetett, ráadásul nem is komoly hagyaték nélkül... ez olyasminek tűnt, s még ha más is volt, Nariko szemében egyértelműen nagyon is egy cipőként jött le.
Elfogadnia azonban nem sikerült, de nem is tudott akkor ezzel foglalkozni, helyette összekapta lábait és futásnak eredt, a térkép alapján igyekezve eligazodni. A felbátorodott lányt azonban félúton elhagyta az ereje, így egyre lassulva végül szorongva csoszogott be az úri birtok területére.
Furcsa világ volt az, tele tarka virágokkal... úgy igazán tele, annyira sok volt ott, hogy még Rin álmaiban sem látott még ennyit, vagy csupán nem emlékezett rá a látvány pozitív sokkjától. Sokáig bámult ott, földbe gyökerezett lábakkal, merev tekintettel és komoran ámuló arcvonásokkal. Mintha örökké tartott volna a látomás, amit végül váratlanul egy árnyék suhanása tört szilánkokra!
Meg sem nézte ki volt az, olyan hirtelen történt az egész, hogy felsikoltott és a ház felé iramodott, még csak hátra sem nézett. Ott azonban egy bejárati ajtóval találta szembe magát, s kopogás helyett egyszerűen nekifutott, majd lepattant róla és fenékre pottyant a földön.
- Watashi wa baka desu... - dünnyögte, pilledten szitkozva magát
Azonban nem tarthatott sokáig halk önostorozása, mivel zajkeltésének köszönhetően az ajtót kinyitotta valaki, s a majdhogynem halálra rémült Nariko egy kölcsönösen ijedt tekintettel találkozott. Először elkapta a tekintetét és ügyetlenül felkelt, de aztán kíváncsisága felülkerekedett és ismét az ajtóban bámészkodóra pillantott. Meglepetten tudatosult benne, hogy egy lány volt az, s tényleg legalább annyira meg volt ijedve, mint amennyire ő is. Egy pillanatig zavartan bámult rá, majd megint félrenézett.
- G-gomenasai... - kért halk motyogásával bocsánatot, s megint nagyobb fáziskésést követően hozzátette - S-segíteni szeretnék...
Mást nem is bírt kifacsarni magából, szerencséjére azonban a lány beengedte, s mondott neki valamit arról, hogy várjon ott bent. Nyomban behúzódott egy nagy szobanövény levelei közé, s onnan kezdte figyelni a várakozó szolgálót, nem tudván hogy mit csinál. Csak aztán jött rá a dolgára, ahogy az sorra engedett be nem sokkal később másokat is, akik úgy hangzott, ugyanabban az ügyben érkeztek. Narikot meglehetősen nyomasztotta az egyre csak növekvő létszám, s végül, ha elő kellett merészkednie, inkább az őt legkevésbé zaklató szolgálólány közelébe próbált húzódni, hiszen ő tűnt a legkevésbé veszélyesnek. Néha, talán egy kicsit kíváncsian rápillantott, de egy szót sem mert szólni neki.
Nyugtalanul pislogott, elég mélabúsnak tűnhetett egyébként, hiszen a feje most már egészen tele volt a beteg kislánnyal kapcsolatos gondolataival. Mi lesz, ha nem tud segíteni? Mi lesz ha senki sem? Azt egyszerűen nem akarta, hogy megtörténjen... nem, mindenképpen segíteni akart neki, más nem is érdekelte!
Így telt az idő, mások egyre csak érkeztek és érkeztek, míg nem végül mér öten voltak rajta kívül vendégek a nagy teremben. Szörnyen érezte magát, ez hirtelen túl sok volt neki, Rin nem volt vele és az egyetlen személy, aki nem nyugtalanította annyira, mint a többi, szintén néma volt. Így hát, nem merte megszólítani ezután sem, túlzottan is félt attól, hogy mérges lesz rá, vagy elmegy a teremből, mondhatni magára hagyja a sok játékos között.
Ami aztán történt, arra bizony semmilyen félénk elővigyázatosság nem készíthette fel: egy nagy ember bukkant fel kiáltva egy lépcsősor tetején, s úgy rontott le, mint... fogalma sem volt, hogy mihez lehetett hasonlítani. Igazából nem sietett, inkább csak Nariko számára tűnt túl gyorsan közeledőnek, végül azonban valóban felgyorsultak a dolgok, hiszen alig foghatta fel a szavait, az már ott is termett és megrázta a kezét. Persze, aztán rögtön el is ugrott a férfitól, lehetőleg nem a többiek közé...
Ő volt hát végül, aki mindenben az utolsónak bizonyult, annak ellenére, hogy elsőként érkezett meg. Majdhogynem úgy kellett betessékelni a másik helyiségbe, még akkor is, ha az ajtót nyitó lány próbálkozott vele. Aztán pedig ott bent, amikor idegesen nézte végig, hogyan kell leülni és viselkedni az asztalnál, egy szóval kolonc volt mindenki nyakán, mert akaratlanul is csak az idejüket húzta. Nem győzött halmozni a sok gomenasait. Három dologra tudott csak gondolni: a beteg kislányra, a ki és be járkáló rokonléleknek tűnő szolgálóra, s arra, hogy túl sok emberrel volt egy helyre bezárva. Még inni sem volt kedve, amikor kapott egy teát, nagyot nyelt és csak félig nézve oda, az ajtónálló lánynak nyújtotta vissza.
- N-neked adom... - motyogta zavartan, s inkább megpróbálkozott valami barátságos gesztussal, amit teljesen eldidergett - t-te úgysem... k-kaptál...
Némán erősködött ezután, de valószínűleg az nem fogadta és nem is fogadhatta el, így a vége az lett, hogy vagy elvitte, vagy az asztalra került valahogy... Persze, ha hajlandóak voltak elviselni mellette negyed órát, végül ő is leerőszakolta torkán az akkorra már kihűlt italt. Egész furcsa lehetett másoknak, hogy amikor kérdésekre került sor, először ő jelentkezett.
- M-miriana-sama? - szólalt meg halkan, s eléggé bánatos képet vágva - Ő... m-most nagyon nincs jól? N-nagyon szeretnék... s-segíteni...
Egész egyszerűen, szörnyen, de nagyon szörnyen kegyetlenül hangzott! Nariko egyáltalán nem tervezte, hogy a nézelődést leszámítva bármi tevékenységbe is kezdeni fog a küldetéstáblával kapcsolatban, de amikor ennek a hirdetésnek a sorain akadt meg a szeme, nem létező szíve rögvest összeszorult a helyén. Egy nagyon beteg kislányról volt szó, akit megmérgeztek, a sorsa pedig olyan sötétnek és reménytelennek hangzott, mint amitől ő maga éppen hogy megkíméltetett, ráadásul nem is komoly hagyaték nélkül... ez olyasminek tűnt, s még ha más is volt, Nariko szemében egyértelműen nagyon is egy cipőként jött le.
Elfogadnia azonban nem sikerült, de nem is tudott akkor ezzel foglalkozni, helyette összekapta lábait és futásnak eredt, a térkép alapján igyekezve eligazodni. A felbátorodott lányt azonban félúton elhagyta az ereje, így egyre lassulva végül szorongva csoszogott be az úri birtok területére.
Furcsa világ volt az, tele tarka virágokkal... úgy igazán tele, annyira sok volt ott, hogy még Rin álmaiban sem látott még ennyit, vagy csupán nem emlékezett rá a látvány pozitív sokkjától. Sokáig bámult ott, földbe gyökerezett lábakkal, merev tekintettel és komoran ámuló arcvonásokkal. Mintha örökké tartott volna a látomás, amit végül váratlanul egy árnyék suhanása tört szilánkokra!
Meg sem nézte ki volt az, olyan hirtelen történt az egész, hogy felsikoltott és a ház felé iramodott, még csak hátra sem nézett. Ott azonban egy bejárati ajtóval találta szembe magát, s kopogás helyett egyszerűen nekifutott, majd lepattant róla és fenékre pottyant a földön.
- Watashi wa baka desu... - dünnyögte, pilledten szitkozva magát
Azonban nem tarthatott sokáig halk önostorozása, mivel zajkeltésének köszönhetően az ajtót kinyitotta valaki, s a majdhogynem halálra rémült Nariko egy kölcsönösen ijedt tekintettel találkozott. Először elkapta a tekintetét és ügyetlenül felkelt, de aztán kíváncsisága felülkerekedett és ismét az ajtóban bámészkodóra pillantott. Meglepetten tudatosult benne, hogy egy lány volt az, s tényleg legalább annyira meg volt ijedve, mint amennyire ő is. Egy pillanatig zavartan bámult rá, majd megint félrenézett.
- G-gomenasai... - kért halk motyogásával bocsánatot, s megint nagyobb fáziskésést követően hozzátette - S-segíteni szeretnék...
Mást nem is bírt kifacsarni magából, szerencséjére azonban a lány beengedte, s mondott neki valamit arról, hogy várjon ott bent. Nyomban behúzódott egy nagy szobanövény levelei közé, s onnan kezdte figyelni a várakozó szolgálót, nem tudván hogy mit csinál. Csak aztán jött rá a dolgára, ahogy az sorra engedett be nem sokkal később másokat is, akik úgy hangzott, ugyanabban az ügyben érkeztek. Narikot meglehetősen nyomasztotta az egyre csak növekvő létszám, s végül, ha elő kellett merészkednie, inkább az őt legkevésbé zaklató szolgálólány közelébe próbált húzódni, hiszen ő tűnt a legkevésbé veszélyesnek. Néha, talán egy kicsit kíváncsian rápillantott, de egy szót sem mert szólni neki.
Nyugtalanul pislogott, elég mélabúsnak tűnhetett egyébként, hiszen a feje most már egészen tele volt a beteg kislánnyal kapcsolatos gondolataival. Mi lesz, ha nem tud segíteni? Mi lesz ha senki sem? Azt egyszerűen nem akarta, hogy megtörténjen... nem, mindenképpen segíteni akart neki, más nem is érdekelte!
Így telt az idő, mások egyre csak érkeztek és érkeztek, míg nem végül mér öten voltak rajta kívül vendégek a nagy teremben. Szörnyen érezte magát, ez hirtelen túl sok volt neki, Rin nem volt vele és az egyetlen személy, aki nem nyugtalanította annyira, mint a többi, szintén néma volt. Így hát, nem merte megszólítani ezután sem, túlzottan is félt attól, hogy mérges lesz rá, vagy elmegy a teremből, mondhatni magára hagyja a sok játékos között.
Ami aztán történt, arra bizony semmilyen félénk elővigyázatosság nem készíthette fel: egy nagy ember bukkant fel kiáltva egy lépcsősor tetején, s úgy rontott le, mint... fogalma sem volt, hogy mihez lehetett hasonlítani. Igazából nem sietett, inkább csak Nariko számára tűnt túl gyorsan közeledőnek, végül azonban valóban felgyorsultak a dolgok, hiszen alig foghatta fel a szavait, az már ott is termett és megrázta a kezét. Persze, aztán rögtön el is ugrott a férfitól, lehetőleg nem a többiek közé...
Ő volt hát végül, aki mindenben az utolsónak bizonyult, annak ellenére, hogy elsőként érkezett meg. Majdhogynem úgy kellett betessékelni a másik helyiségbe, még akkor is, ha az ajtót nyitó lány próbálkozott vele. Aztán pedig ott bent, amikor idegesen nézte végig, hogyan kell leülni és viselkedni az asztalnál, egy szóval kolonc volt mindenki nyakán, mert akaratlanul is csak az idejüket húzta. Nem győzött halmozni a sok gomenasait. Három dologra tudott csak gondolni: a beteg kislányra, a ki és be járkáló rokonléleknek tűnő szolgálóra, s arra, hogy túl sok emberrel volt egy helyre bezárva. Még inni sem volt kedve, amikor kapott egy teát, nagyot nyelt és csak félig nézve oda, az ajtónálló lánynak nyújtotta vissza.
- N-neked adom... - motyogta zavartan, s inkább megpróbálkozott valami barátságos gesztussal, amit teljesen eldidergett - t-te úgysem... k-kaptál...
Némán erősködött ezután, de valószínűleg az nem fogadta és nem is fogadhatta el, így a vége az lett, hogy vagy elvitte, vagy az asztalra került valahogy... Persze, ha hajlandóak voltak elviselni mellette negyed órát, végül ő is leerőszakolta torkán az akkorra már kihűlt italt. Egész furcsa lehetett másoknak, hogy amikor kérdésekre került sor, először ő jelentkezett.
- M-miriana-sama? - szólalt meg halkan, s eléggé bánatos képet vágva - Ő... m-most nagyon nincs jól? N-nagyon szeretnék... s-segíteni...
Akuma- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 45
Join date : 2012. Dec. 21.
Tartózkodási hely : Nyah!
Karakterlap
Szint: 13
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Luv Delackrose Pént. Feb. 15 2013, 23:09
Az ablakomon beszűrődő fény és aincard ébredésének hangja ébresztett, kelletlenül megmozdultam mikor feltűnt hogy valami szőrgombolyag dorombol a takaróm alatt.
- Kifelééé az ágybóól! – Rúgtam ki az ágyból szerencsétlen petem, elvégre neki is megvolt a maga kis helye… akkor aludjon is ott és ne mellettem hullajtsa dús bundája csíkos szőrszálait. Szeretem Őt de azért van egy határ. Momo már meg sem lepődött a dolgokon, hiszen ez már bevett szokássá vállt. Mérgelődve kipattantam, felöltöztem majd mintha nem történt volna semmi sem Momo egy nyújtózkodás után mellém szegődött. Leértem a vendéglőbe majd rendeltem is valami reggeli féleséget. Momo is megkapta az adagját mellettem, de úgy nézem egyre szemtelenebb ez a jószág, valahogy meg kéne nevelni, ugyanis miután végzett a saját adagjával az enyémmel szemezett, és mikor úgy gondolta hogy nem figyelem mancsával megpróbált le-le nyúlni egy-egy finom falazott. Épp ütöttem volna a buksijára hogy azért tudja hol a határ de a mögöttem ülő páros beszédén akadt meg a fülem.
- Hallottad hogy létezik egy rejtett dungeon, aincard ezen szintjén?
- Haaa, arra gondolsz amit már megkíséreltek páran felkutatni, de nem igazán tértek vissza?...
- Igen, de ez még nem minden! Nekem meg is van az oda vezető térkép... - (Mondta szinte suttogva, közelebb hajolva barátjához.) Amit azután hallhattak az egy szék nyikorgás és már a papír a kezemben is volt.
- Áhh, mi ez a térkép? De mindegy is, majd én utána járok! – Nem hagytam őket szóhoz jutni, és már Momoval a nyomomban mentem is a kijárat felé, a srácoknak nem igen jött be a viselkedésem, így megkíséreltek az utamba állni és visszaszerezni a papírt többek közt. Mindketten megkerültek és a kijárati ajtót eltorlaszolva, és az egyikük már emelte is az öklét hogy támadjon.
- Héé, fiúk…fiúk…fiúk… hisz erre semmi szükség. – Jelentettem ki majd bevetettem rajtuk újdonsült erőmet, az irányítást. Én csak egy erőteljesebb szívdobbanást éreztem egész testemben míg látszott hogy ez az érzés rajtuk is keresztül ment. A hangulatuk rögtön megváltozott.
- Persze, oké haver, semmi gond legyen csak a tiéd… - Azzal visszaültek az asztalukhoz és folytatták a megzavart reggelijüket. Én még egy kedves mosolyt megejtettem feléjük elköszönés gyanánt, majd a térképet elő véve elkezdtem értelmezgetni hogy mégis merre lehet az a rejtett dungeon. Nem tudom még hogy megpróbálkozok-e egyedül, de egy ilyen képesség miatt akár a dungeon uralmát is átvehetném. Momot a vállamra vettem, a feje és a mellső két tappancsa a mellkasom első felén pihent, míg hátsó lábait hátul lógatta. Mind a két kezemmel fogtam a térképet, és igyekeztem eltalálni a piros pont helyét. Nem kellett sok, az arcomat kitakaró térképet zsebre is vághattam.
- Áhh, tehát ez lenne az! – Örvendeztem, mivel egy egész takaros kis kúria fogadott minket Momoval, tele nagy kertel, virágokkal, és a távolban egy szökőkút csobogását is felfedni véltem. A látvány kicsi petem is magával ragadta, csak úgy szökellt és játszadozott a szebbnél szebb, bokrok között, és mint kedvenc hobbijává vállt ismét néhány pillangóra kezdett el vadászni. Én időközben már a bejárathoz értem, majd elkiáltottam magam.
- Momo, bemegyünk! – És már nyúltam is a kilincshez, melyet egy megszeppent lányka már ki is nyitott. Megpillantva hátráltam egy picit majd….
- Áhh, szép jó reggelt. – Köszöntöttem a kissé félénk lányt. Időközben Momo is mellettem termett. Majd mikor beinvitált egy hallba vezetett, ahol arra kért minket hogy várjunk egy picit míg mestere elkészül. Nem igazán értem, de azt tudom hogy a hát „fején” kell bevetnem elsőnek az irányítást. Kedvesen mosolyogva szóltam a lánynak hogy ez csak természetes, majd mikor körbe néztem tűnt fel hogy nem egyedül vagyok. Ez bosszantott, nem is kicsit. Most Ők mégis mi a fenét keresnek itt? Vagy netán Ők is ide tartoznak? – Akárhogy is mosolyt erőltettem az arcomra, és biccentettem nekik, még akkor is ha aprócska szúnyogoknak gondoltam őket akik bele zümmögtek a terveimbe. Pár pillanat múlva fel is tűnt a „ház ura”, aki ahhoz képest hogy egy „úr” eléggé… köhöm… lazán öltözködőt… Kedves, barátságos és még tiszteletteljes is volt. Így megvártam mi fog ebből kisülni. Gyorsan lesietett a lépcsőn és még kezet is rázott mondanyilunkkal. Ezután beinvitált minket az ebédlőbe ahol miután helyet foglaltunk, mindannyian kérhettünk egy nekünk egy italt. Momo az ölemben foglalt helyett, bár elég furcsán viselkedett, mint ha nem találta volna a helyét, de különösebbe nem foglalkoztam vele. Ha tudtam én ültem legközelebb a ház tulajdonosához, persze nem véletlenül.
- Én azt a fincsi piros italt kérek! – Persze nem biztos hogy tudták mégis mire gondolok, de ha elvárom hogy a lányka tudja, hogy olyan fincsi potion izét szeretnék… Miután mindenki elmondta a kívánságát, utána a nagyfőnök folytatta is. Én csendben hallgattam majd úgy kellett rádöbbennem hogy ez valójában egy kislány mentő akció volt. Legszívesebben egy faceplamot vágtam volna, de helyette inkább idegesen kezdtem el simogatni Momo hátát. Hát ez nem igaz… semmi kedvem nem volt hasonlóra… erre most egy rakás lököttel kellene együttdolgoznom addig amíg közelebb nem tudok kerülni a piros trikós pasihoz, vagy netán megpróbálhatnám mindenki előtt? Egye fene, majd óvatos leszek. Azzal ránéztem a srácra, és megpróbáltam bevetni az irányítást, a biztonság kedvéért csakis annyit szerettem volna ha átül egy másik üres székre, de meg sem mozdult… Megpróbálltam még egyszer, de hiába…. Ez nem lehet… még egyszer… már kezdtem kimerülni, és a kedves, nyugodt arckifejezésem helyett is kissé ingerültebb jelent meg. Amint észre vettem ezt magamon, rögtön lecsillapodtam. Nincs gond, valószínűleg azért mert Ő is csak egy lélektelen báb… egy npc… Sóhajtott egyet, majd a figyelmem a felszolgáló lányka törte meg… kissé félve nyújtotta át nekem a kért italom. Felálltam, Momot a kezembe vettem, majd egyet kortyoltam a piros nedűbe. Léptem egyet majd, a poharat megbiccentve öntöttem a padlóra az italt miközben „búcsúztam” a többiektől.
- Nah, ebből nekem ennyi elég… Én inkább lépek… - És már tartottam is a kijárat felé…
- Kifelééé az ágybóól! – Rúgtam ki az ágyból szerencsétlen petem, elvégre neki is megvolt a maga kis helye… akkor aludjon is ott és ne mellettem hullajtsa dús bundája csíkos szőrszálait. Szeretem Őt de azért van egy határ. Momo már meg sem lepődött a dolgokon, hiszen ez már bevett szokássá vállt. Mérgelődve kipattantam, felöltöztem majd mintha nem történt volna semmi sem Momo egy nyújtózkodás után mellém szegődött. Leértem a vendéglőbe majd rendeltem is valami reggeli féleséget. Momo is megkapta az adagját mellettem, de úgy nézem egyre szemtelenebb ez a jószág, valahogy meg kéne nevelni, ugyanis miután végzett a saját adagjával az enyémmel szemezett, és mikor úgy gondolta hogy nem figyelem mancsával megpróbált le-le nyúlni egy-egy finom falazott. Épp ütöttem volna a buksijára hogy azért tudja hol a határ de a mögöttem ülő páros beszédén akadt meg a fülem.
- Hallottad hogy létezik egy rejtett dungeon, aincard ezen szintjén?
- Haaa, arra gondolsz amit már megkíséreltek páran felkutatni, de nem igazán tértek vissza?...
- Igen, de ez még nem minden! Nekem meg is van az oda vezető térkép... - (Mondta szinte suttogva, közelebb hajolva barátjához.) Amit azután hallhattak az egy szék nyikorgás és már a papír a kezemben is volt.
- Áhh, mi ez a térkép? De mindegy is, majd én utána járok! – Nem hagytam őket szóhoz jutni, és már Momoval a nyomomban mentem is a kijárat felé, a srácoknak nem igen jött be a viselkedésem, így megkíséreltek az utamba állni és visszaszerezni a papírt többek közt. Mindketten megkerültek és a kijárati ajtót eltorlaszolva, és az egyikük már emelte is az öklét hogy támadjon.
- Héé, fiúk…fiúk…fiúk… hisz erre semmi szükség. – Jelentettem ki majd bevetettem rajtuk újdonsült erőmet, az irányítást. Én csak egy erőteljesebb szívdobbanást éreztem egész testemben míg látszott hogy ez az érzés rajtuk is keresztül ment. A hangulatuk rögtön megváltozott.
- Persze, oké haver, semmi gond legyen csak a tiéd… - Azzal visszaültek az asztalukhoz és folytatták a megzavart reggelijüket. Én még egy kedves mosolyt megejtettem feléjük elköszönés gyanánt, majd a térképet elő véve elkezdtem értelmezgetni hogy mégis merre lehet az a rejtett dungeon. Nem tudom még hogy megpróbálkozok-e egyedül, de egy ilyen képesség miatt akár a dungeon uralmát is átvehetném. Momot a vállamra vettem, a feje és a mellső két tappancsa a mellkasom első felén pihent, míg hátsó lábait hátul lógatta. Mind a két kezemmel fogtam a térképet, és igyekeztem eltalálni a piros pont helyét. Nem kellett sok, az arcomat kitakaró térképet zsebre is vághattam.
- Áhh, tehát ez lenne az! – Örvendeztem, mivel egy egész takaros kis kúria fogadott minket Momoval, tele nagy kertel, virágokkal, és a távolban egy szökőkút csobogását is felfedni véltem. A látvány kicsi petem is magával ragadta, csak úgy szökellt és játszadozott a szebbnél szebb, bokrok között, és mint kedvenc hobbijává vállt ismét néhány pillangóra kezdett el vadászni. Én időközben már a bejárathoz értem, majd elkiáltottam magam.
- Momo, bemegyünk! – És már nyúltam is a kilincshez, melyet egy megszeppent lányka már ki is nyitott. Megpillantva hátráltam egy picit majd….
- Áhh, szép jó reggelt. – Köszöntöttem a kissé félénk lányt. Időközben Momo is mellettem termett. Majd mikor beinvitált egy hallba vezetett, ahol arra kért minket hogy várjunk egy picit míg mestere elkészül. Nem igazán értem, de azt tudom hogy a hát „fején” kell bevetnem elsőnek az irányítást. Kedvesen mosolyogva szóltam a lánynak hogy ez csak természetes, majd mikor körbe néztem tűnt fel hogy nem egyedül vagyok. Ez bosszantott, nem is kicsit. Most Ők mégis mi a fenét keresnek itt? Vagy netán Ők is ide tartoznak? – Akárhogy is mosolyt erőltettem az arcomra, és biccentettem nekik, még akkor is ha aprócska szúnyogoknak gondoltam őket akik bele zümmögtek a terveimbe. Pár pillanat múlva fel is tűnt a „ház ura”, aki ahhoz képest hogy egy „úr” eléggé… köhöm… lazán öltözködőt… Kedves, barátságos és még tiszteletteljes is volt. Így megvártam mi fog ebből kisülni. Gyorsan lesietett a lépcsőn és még kezet is rázott mondanyilunkkal. Ezután beinvitált minket az ebédlőbe ahol miután helyet foglaltunk, mindannyian kérhettünk egy nekünk egy italt. Momo az ölemben foglalt helyett, bár elég furcsán viselkedett, mint ha nem találta volna a helyét, de különösebbe nem foglalkoztam vele. Ha tudtam én ültem legközelebb a ház tulajdonosához, persze nem véletlenül.
- Én azt a fincsi piros italt kérek! – Persze nem biztos hogy tudták mégis mire gondolok, de ha elvárom hogy a lányka tudja, hogy olyan fincsi potion izét szeretnék… Miután mindenki elmondta a kívánságát, utána a nagyfőnök folytatta is. Én csendben hallgattam majd úgy kellett rádöbbennem hogy ez valójában egy kislány mentő akció volt. Legszívesebben egy faceplamot vágtam volna, de helyette inkább idegesen kezdtem el simogatni Momo hátát. Hát ez nem igaz… semmi kedvem nem volt hasonlóra… erre most egy rakás lököttel kellene együttdolgoznom addig amíg közelebb nem tudok kerülni a piros trikós pasihoz, vagy netán megpróbálhatnám mindenki előtt? Egye fene, majd óvatos leszek. Azzal ránéztem a srácra, és megpróbáltam bevetni az irányítást, a biztonság kedvéért csakis annyit szerettem volna ha átül egy másik üres székre, de meg sem mozdult… Megpróbálltam még egyszer, de hiába…. Ez nem lehet… még egyszer… már kezdtem kimerülni, és a kedves, nyugodt arckifejezésem helyett is kissé ingerültebb jelent meg. Amint észre vettem ezt magamon, rögtön lecsillapodtam. Nincs gond, valószínűleg azért mert Ő is csak egy lélektelen báb… egy npc… Sóhajtott egyet, majd a figyelmem a felszolgáló lányka törte meg… kissé félve nyújtotta át nekem a kért italom. Felálltam, Momot a kezembe vettem, majd egyet kortyoltam a piros nedűbe. Léptem egyet majd, a poharat megbiccentve öntöttem a padlóra az italt miközben „búcsúztam” a többiektől.
- Nah, ebből nekem ennyi elég… Én inkább lépek… - És már tartottam is a kijárat felé…
![vér és könnyek - [Játékos Küldetés] Vér és könnyek Grell_GIF_by_WolfofDawn](https://2img.net/h/fc08.deviantart.net/fs70/f/2010/157/5/3/Grell_GIF_by_WolfofDawn.gif)
Luv Delackrose- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Nomad Pént. Feb. 15 2013, 23:27
Reggel nagyot nyújtózva kelek ki ágyamból szálláshelyemen, majd szép lassan elindulva csuklyámat fejemre hajtva, hogy a számomra még túlságosan is éles fény ne bántsa szememet, indulok el az egyik közeli bolthoz, hogy szerezzek magamnak valami harapnivalót. Gyorsan lebonyolítom az üzletet, és egy cipóval a kezemben távozva onnan indulok el küldetéseket keresni. A tábla előtt állva figyelmesen olvasom végig az összes küldetést, miközben a cipót eszem. Az egyik küldetés még érdekesen is hangzik a számomra ami egy lányról szól akit megmérgeztek. Bár amikor elakarom fogadni a küldetést nem ugrik fel az ablak ami kicsit furcsa a számomra, bár hallottam már olyanról, amihez el kell menni egy adott helyre, hogy feltudd venni. A küldetés alatti térképet végigtanulmányozva kapom be az utolsó falatot, majd szép lassan elindulok. A nap még alig jött fel nemrég, így játékosokat alig lehet látni. Nyugalmas sétám közepette egy nagyjából tizenöt-tizenhat éves lány fut el mellettem. Szemmel láthatóan ugyan abba az irányba tart mint én, de ez nem foglalkoztat túlzottan. Ahogy odaérek a birtokhoz amin egy kúria áll. Az idő alatt, hogy eljutok az ajtóig senkivel sem találkozok, egészen ameddig meg nem állok az ajtóban. Két koppintás után várok egy picit, és már nyílik is az ajtó. Egy fiatal szolgálólány nyitja ki nekem az ajtót, ahol néma ácsorgás után, a félénk szolgálólány beinvitál, és megkér várjak ott, ameddig az ura elkészül. Ahogy szétnézek megpillantom azt a lányt, aki nem is olyan rég elfutott mellettem. Úgy látszik valóban jól sejtettem, és tényleg ide tartott ő is. Egy futó pillantással végigmérem, aztán a szoba másik végében a falnak támaszkodva picit megigazítom fejemen a csuklyát, hogy árnyékot vessen a szememre, és onnan figyelem a bejárati ajtót. Ha minden igaz öt embernek kell érkeznie összesen, így még háromnak minimum jönnie kell. Csendben, mozdulatlanul várok ott, mintha csak egy szobor lennék, egészen addig ameddig meg nem érkezik mindenki, és hirtelen fel nem tűnik a birtok tulajdonosa. Számomra kissé idegesítő ahogy beszél, de nem tehet róla. Így programozták be. Amikor sorban odalép mindenkihez, és kezet ráz velünk nem nézem jó szemmel amit csinál, és egyből utána össze is fonom kezeimet a mellkasom előtt. Amikor egy másik szobába invitál bennünket, csendben vonulok át, tartva a távolságot a többiektől egészen addig, ameddig a szolgálólány le nem ültet mindenkit mutatva az ülésrendet. Amikor az italokra kérdeznek rá továbbra is a már megszokott unott fejjel bámulok rá várva, hogy továbblépjünk ezen a részen. Amint a szobalány kivonul az italokért a férfi már el is kezd mesélni, hogy mi történhetett. És, hogy mi is lenne a dolgunk. Figyelmesen hallgatom végig mondandóját, amit csak akkor szakít meg, amikor visszaér a szobalány, és hozza az italokat is. Hallgatásom ellenére egy csésze teát helyez elém, amit egy gyors ránézéssel történő megvizsgálás után, egy laza csuklómozdulat segítségével a mellettem ülő személy elé csúsztatom. Mások számára ez lehet, hogy illetlen, vagy sem, de ez engem nem zavar túlzottan. Inkább az a része foglalkoztat, hogy mikor láthatunk már neki. Amikor a férfi rákérdez, hogy van-e kérdésünk az eddig eléggé visszahúzódó, és félős lány, akit idefele jövet láthattam futni jelentkezett elsőként. És bár egy olyan kérdést tett fel, amit már korábban megválaszolt ahogy elmesélte miről is van szó. Nem tudom megérteni, hogy miért kérdezhette ezt, bár így első ránézésre, szinte bárki megtudná állapítani, hogy érzékeny lehet a lány. És lehetséges, hogy csak ennek köszönhető a kérdés, ezért sem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Nem beszélve arról a fickóról, aki hisztizve a padlóra önti a löttyöt amit kért, és elindul kifelé. Gondolkozok rajta, hogy én is kövessem-e eme példát, de aztán inkább mégsem teszem. Hiszen a pénz mindig jól jön.
- Fizetség?
Kérdezek rá tömören a ház tulajdonosánál.
- Fizetség?
Kérdezek rá tömören a ház tulajdonosánál.
Nomad- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 160
Join date : 2013. Feb. 06.
Karakterlap
Szint: 8
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Joey Chrome Szomb. Feb. 16 2013, 11:20
Nézegettem a táblát küldetés után, de nem volt egy sem. Vagyis egy volt csak ezzel a szöveggel:
"Aincrad dicső hősei figyelem! Egy sajnálatos baleset folytán az én egyetlen kislányom testébe egy gyilkos méreg került, ami folyamatosan pusztítja el aprócska testét. Csupán pár hete van csak hátra és a halálos szer végleg magával ragadja őt. Azonban van még remény! Állítólag létezik egy növény, amiből italt főzve képes meggyógyítani őt, de az oda vezető út veszélyes és én egymagam képtelen lennék megszerezni azt, éppen ezért keresem azt az öt bátor jelentkezőt, aki elhozzák nekem a növényt. Sírva könyörgöm nektek, mentsétek meg a lányomat!"
- Jaj szegény! - hullámzott a szemem a szöveget olvasva. Nem sírtam, ismétlem, NEM SÍRTAM!>< ott volt egy térkép is, egy piros ponttal. Na de aztán jött a meglepetés: mikor ráböktem a küldetésre, nem jött ki semmi, amivel elfogadjam.
- Mi van, átvertek?? – kérdeztem döbbenten. – De ha mégsem, hogy találok oda?
- Majd én mondom az utat neked… - jaj ne. Már megint a túlvilági hang. Amióta megszereztem a kardot és a pajzsot, néha hallom „Belső Hangot”. De legalább nem várja el, hogy beszéljek hozzá, és akkor bukkan elő, ha kisegíteni akar. Szóval fogtam magamat, és „Belső Hang” utasításait követve csak eljutottam ahhoz a találkahelyhez. Már messziről láttam egy kisebb kúriát a hozzátartozó birtokkal. Az egész telek tele volt virágokkal, és a kúria fala is különféle növényekkel volt tarkítva.
- Heh, a kertész évekkel ezelőtt kilépett! - viccelődtem hangosan. Már-már túlságosan idilli volt az egész, de épp ez volt benne a csalogató. Hát odamentem az ajtóhoz, és kopogtam. Egy fiatal leányzó nyitott ajtót.
- Szervuszka! Jöttem a… - azonban a lány nagyon meg volt szeppenve, legalábbis annak tűnt, és nem mert a szemembe se nézni. Csendes és kissé félénk hangon invitált be.
~ Valami nagyon nem stimmel… ~ gyanakodtam. Bár lehet a lányka egyszerűen meglepődött csak, hogy valaki ide tudott jönni. A hallba kérte, hogy várjam meg, míg a mestere elkészül. Mestere? Mi van, strici van itt?XD Jól van na, nem viccelődök ilyennel… láttam, hogy mások is voltak itt. Egy nagyon félénk leány, egy nem tudom milyen nemű pszichopata kinézetű ember egy mini tigrissel, és egy kur** csendes mi is ez a kaszt? Nindzsa? Bérgyilkos? Nem, Árnyharcos! Ha minden igaz, kettőnek még jönnie kell. Amint megjött mindenki feltűnt a ház… tulaja? Nem nagyon néz ki nemesnek! Sőt, mintha egy bandita lenne!:S Na mindegy, a szövege stimmelt legalább. Amikor elnyomta a szivart, hirtelen lelkesen rázta meg mindannyiunk kezét, megköszönvén, hogy tényleg foglalkozunk a problémával.
- Szóra sem érdemes, hisz egy ártatlan életről van szó. - mosolyogtam szégyenlősen. Aztán beinvitált minket az ebédlőbe.
- Nos milyen itallal szolgálhatok? Kérhetnek bármit, érezzék magukat otthon!
- Akkor egy Coca Colát kérek! - viccelődtem. Amint lementek a reakciók megszólaltam. - Csak vicceltem, egy kis limonádé is jó lesz. XP - igazából csak fel akartam oldani a feszült hangulatot, bár lehet, nem most kellett volna.
- Amíg az italaik elkészülnek, részletezném, a feladatukat bár gondolom mindannyian olvasták a felkérésem így túl sok magyarázatra nincs szükség. A lányom Miriana súlyos beteg. Az orvosok szerint valaki vagy valami megmérgezte és ez a gyilkos méreg lassan szétbomlasztja a testét. A helyzet már annyira súlyos, hogy szegénykém már képtelen elhagyni az ágyát. Megpróbáltunk rengetegféle módszert de egyik sem használt, már-már kezdtem feladni a reményt mikor a fülembe jutott egy hír miszerint létezik egy csodaszer ami képes bármilyen betegséget, kórt és mérget hatástalanítani. Ez az italt a főnix könnyének nevezik és itt az első szinten található meg hozzá a szükséges növények ami az előállításhoz kell. Az egyetlen gond az, hogy ezeket a növényeket nem könnyű ám beszerezni ugyanis a legtöbbjük olyan helyeken honosak ahol roppant veszélyes szörnyek élnek és sajnos én nem vagyok elég képzett harcos ahhoz, hogy egymagam végezzek velük. Ezért kértem fel magukat… - Ekkor jött meg a cselédecske egy jó nagy tálcával, amin az italok voltak. Miután ki lettek osztva az italok, az úr megköszönte, majd a cseléd távozott a helységből.
- Akkor mielőtt még a konkrét részleteknek is neki kezdenék, szeretném, ha poharunkat ürítenénk Miriana felgyógyulására és a megalakuló ideiglenes szövetségünkre, ami eme nemes cél érdekében jött létre. - Emelte fel poharát és ivott egy kortyot, ahogy én is tettem. - Nos lenne kérdésük mielőtt még belekezdenénk?
- Izééé, nekem van: Hogy néznek ki az a növények? - és tényleg! Hogy is néznek ki azok a gazok? Nehogy aztán véletlenül mérges szömörcét hozzak el, azt lecsapják a szép fejemet a szép nyakamról!
- Én a helyedben óvatos lennék... ki tudja? Lehet, hogy ez egy csapda... - Na bazz... Még jó, hogy csak én hallom!
"Aincrad dicső hősei figyelem! Egy sajnálatos baleset folytán az én egyetlen kislányom testébe egy gyilkos méreg került, ami folyamatosan pusztítja el aprócska testét. Csupán pár hete van csak hátra és a halálos szer végleg magával ragadja őt. Azonban van még remény! Állítólag létezik egy növény, amiből italt főzve képes meggyógyítani őt, de az oda vezető út veszélyes és én egymagam képtelen lennék megszerezni azt, éppen ezért keresem azt az öt bátor jelentkezőt, aki elhozzák nekem a növényt. Sírva könyörgöm nektek, mentsétek meg a lányomat!"
- Jaj szegény! - hullámzott a szemem a szöveget olvasva. Nem sírtam, ismétlem, NEM SÍRTAM!>< ott volt egy térkép is, egy piros ponttal. Na de aztán jött a meglepetés: mikor ráböktem a küldetésre, nem jött ki semmi, amivel elfogadjam.
- Mi van, átvertek?? – kérdeztem döbbenten. – De ha mégsem, hogy találok oda?
- Majd én mondom az utat neked… - jaj ne. Már megint a túlvilági hang. Amióta megszereztem a kardot és a pajzsot, néha hallom „Belső Hangot”. De legalább nem várja el, hogy beszéljek hozzá, és akkor bukkan elő, ha kisegíteni akar. Szóval fogtam magamat, és „Belső Hang” utasításait követve csak eljutottam ahhoz a találkahelyhez. Már messziről láttam egy kisebb kúriát a hozzátartozó birtokkal. Az egész telek tele volt virágokkal, és a kúria fala is különféle növényekkel volt tarkítva.
- Heh, a kertész évekkel ezelőtt kilépett! - viccelődtem hangosan. Már-már túlságosan idilli volt az egész, de épp ez volt benne a csalogató. Hát odamentem az ajtóhoz, és kopogtam. Egy fiatal leányzó nyitott ajtót.
- Szervuszka! Jöttem a… - azonban a lány nagyon meg volt szeppenve, legalábbis annak tűnt, és nem mert a szemembe se nézni. Csendes és kissé félénk hangon invitált be.
~ Valami nagyon nem stimmel… ~ gyanakodtam. Bár lehet a lányka egyszerűen meglepődött csak, hogy valaki ide tudott jönni. A hallba kérte, hogy várjam meg, míg a mestere elkészül. Mestere? Mi van, strici van itt?XD Jól van na, nem viccelődök ilyennel… láttam, hogy mások is voltak itt. Egy nagyon félénk leány, egy nem tudom milyen nemű pszichopata kinézetű ember egy mini tigrissel, és egy kur** csendes mi is ez a kaszt? Nindzsa? Bérgyilkos? Nem, Árnyharcos! Ha minden igaz, kettőnek még jönnie kell. Amint megjött mindenki feltűnt a ház… tulaja? Nem nagyon néz ki nemesnek! Sőt, mintha egy bandita lenne!:S Na mindegy, a szövege stimmelt legalább. Amikor elnyomta a szivart, hirtelen lelkesen rázta meg mindannyiunk kezét, megköszönvén, hogy tényleg foglalkozunk a problémával.
- Szóra sem érdemes, hisz egy ártatlan életről van szó. - mosolyogtam szégyenlősen. Aztán beinvitált minket az ebédlőbe.
- Nos milyen itallal szolgálhatok? Kérhetnek bármit, érezzék magukat otthon!
- Akkor egy Coca Colát kérek! - viccelődtem. Amint lementek a reakciók megszólaltam. - Csak vicceltem, egy kis limonádé is jó lesz. XP - igazából csak fel akartam oldani a feszült hangulatot, bár lehet, nem most kellett volna.
- Amíg az italaik elkészülnek, részletezném, a feladatukat bár gondolom mindannyian olvasták a felkérésem így túl sok magyarázatra nincs szükség. A lányom Miriana súlyos beteg. Az orvosok szerint valaki vagy valami megmérgezte és ez a gyilkos méreg lassan szétbomlasztja a testét. A helyzet már annyira súlyos, hogy szegénykém már képtelen elhagyni az ágyát. Megpróbáltunk rengetegféle módszert de egyik sem használt, már-már kezdtem feladni a reményt mikor a fülembe jutott egy hír miszerint létezik egy csodaszer ami képes bármilyen betegséget, kórt és mérget hatástalanítani. Ez az italt a főnix könnyének nevezik és itt az első szinten található meg hozzá a szükséges növények ami az előállításhoz kell. Az egyetlen gond az, hogy ezeket a növényeket nem könnyű ám beszerezni ugyanis a legtöbbjük olyan helyeken honosak ahol roppant veszélyes szörnyek élnek és sajnos én nem vagyok elég képzett harcos ahhoz, hogy egymagam végezzek velük. Ezért kértem fel magukat… - Ekkor jött meg a cselédecske egy jó nagy tálcával, amin az italok voltak. Miután ki lettek osztva az italok, az úr megköszönte, majd a cseléd távozott a helységből.
- Akkor mielőtt még a konkrét részleteknek is neki kezdenék, szeretném, ha poharunkat ürítenénk Miriana felgyógyulására és a megalakuló ideiglenes szövetségünkre, ami eme nemes cél érdekében jött létre. - Emelte fel poharát és ivott egy kortyot, ahogy én is tettem. - Nos lenne kérdésük mielőtt még belekezdenénk?
- Izééé, nekem van: Hogy néznek ki az a növények? - és tényleg! Hogy is néznek ki azok a gazok? Nehogy aztán véletlenül mérges szömörcét hozzak el, azt lecsapják a szép fejemet a szép nyakamról!
- Én a helyedben óvatos lennék... ki tudja? Lehet, hogy ez egy csapda... - Na bazz... Még jó, hogy csak én hallom!
A hozzászólást Joey Chrome összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 01 2013, 16:45-kor.
![vér és könnyek - [Játékos Küldetés] Vér és könnyek Karakter47](https://ozirisz.xyz/sao/tmp/karakter47.gif)
Joey Chrome- Lovag
- Hozzászólások száma : 934
Join date : 2013. Feb. 11.
Karakterlap
Szint: 30
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Blöki Szer. Feb. 20 2013, 17:49
- Ranchi, várj már meg! Nem ér, te előbb indultál! - lihegem, miközben a kutyám után rohanok.
Az egész egy versennyel kezdődött. Elterveztük, hogy futóversenyt rendezünk magunk között. A nyertes kapja a mai desszertet. Mindkét adagot. Ezt persze egyikünk sem hagyhatta annyiban. A számolás vége előtt azonban az ebem úgy döntött, hogy elindul. Nekem sem kellett több, megiramodtam. Az én dolgom viszont nehezebb volt, tekintve, hogy az emberek közt nehezebb manővereznem, mint egy kölyökkutyának. Az út végét már négykézláb tettem meg, kutyafuttában. A megállás viszont bajos... Akárhogy igyekszem lassítani, későn kezdtem el. Ennek eredménye, hogy a tábla előtt ücsörgő petemet eltaroltam és egyenesen a táblának vágódtam.
- Au... Ez is a te hibád... Mondj le a desszertről, az enyém az összes! - morgom, miközben törökülésben helyet foglalok a kényelmesnek nem mondható kövön.
Az állatkám erre rám vakkantott és morogni kezdett. A szemeivel ölni tudna, ha az lenne a képessége. Én ezt látva nagyot nyelek, sóhajtok egyet, majd megadóan lehajtom fejem.
- Jó, te nyertél... De akkor is csaltál.
Erre mintha mi sem történt volna. Elégedetten leül és kivillantja fehér fogsorát.
- Nagyon vicces... Heh? Ez meg mi?
Az ölembe hulló lapra nézek. Egy szöveg áll rajta. Időbe telik, míg elolvasom, de a végén rájövök, hogy mit is akart az írója. Szemeim elkerekednek. Azonnal felpattanok és idegesen lesni kezdem a mellékelt térképet.
- Ranchi, segítenünk kell! Megvan, hogy hova kell menni, siessünk! - szólok ebemnek.
A cetlit visszaaggatom a táblára és futva megindulok. Petem követ engem, bár úgy látom, nem szívesen. Már biztos az édességet majszolta gondolatban a szemtelen. Hamarosan a kijelölt helyre érünk. Legalábbis annak közelébe, akkor viszont épp csukódni látom az ajtót. Ismét következhet az olyannyira jól menő rohanás. Négylábas üzemmódra kapcsolok és kapkodva indulok neki a maradék távnak.
- Várjon, ne csukja be! - lihegek magam elé.
A házba való beérkezésünk érdekesen sikerült. Az utolsó fél méteren vetődtünk egyet mindketten, majd gurulva értünk földet és elterültünk. A levegőt veszettül kapkodom. Csak körbenézek... Elég sokan összegyűltek.
- Bo-bocsánat, siettünk, ahogy tudtunk! N-ne verjenek meg, kérem! - nyüszítek, miközben kezeim védekezően emelem fejem köré.
- S-segítünk mi is! - hadarom.
Mikor szólnak, megindulok a többiek után. Csak csendben hallgatom a beszámolókat. Közben a többieket figyelem. Ranchi is tanulmányozza őket. Mindenkitől szagmintát vesz. Az én figyelmemet viszont egyetlen személy köti le. Egy lány... Közelebb is kúszom hozzá, majd leülök a lába mellett. Igen, lehet, hogy kicsit furcsa, de ideges vagyok, nem tehetek róla. Olyankor állandóan így viselkedem. Mikor mellé érek, kíváncsian kezdem nézegetni. Fejem még kicsit oldalra is billentem, hogy jobban lássam arcát.
- Aranyos... - motyogom magam elé, majd tátva is hagyom kicsit szám.
Közben én is elkezdek kérdéseken agyalni. Bámulásomból hirtelen török ki és pattanok fel izgatottan.
- Én... kérnék egy kis vizet, és... Ranchinak is! És... Lehetne... Láthatnánk... A lányt? Mármint... A... A beteg lányt? Izé, nem beteg, az csúnya szó, szóval... A gyengélkedőt?
Az egész egy versennyel kezdődött. Elterveztük, hogy futóversenyt rendezünk magunk között. A nyertes kapja a mai desszertet. Mindkét adagot. Ezt persze egyikünk sem hagyhatta annyiban. A számolás vége előtt azonban az ebem úgy döntött, hogy elindul. Nekem sem kellett több, megiramodtam. Az én dolgom viszont nehezebb volt, tekintve, hogy az emberek közt nehezebb manővereznem, mint egy kölyökkutyának. Az út végét már négykézláb tettem meg, kutyafuttában. A megállás viszont bajos... Akárhogy igyekszem lassítani, későn kezdtem el. Ennek eredménye, hogy a tábla előtt ücsörgő petemet eltaroltam és egyenesen a táblának vágódtam.
- Au... Ez is a te hibád... Mondj le a desszertről, az enyém az összes! - morgom, miközben törökülésben helyet foglalok a kényelmesnek nem mondható kövön.
Az állatkám erre rám vakkantott és morogni kezdett. A szemeivel ölni tudna, ha az lenne a képessége. Én ezt látva nagyot nyelek, sóhajtok egyet, majd megadóan lehajtom fejem.
- Jó, te nyertél... De akkor is csaltál.
Erre mintha mi sem történt volna. Elégedetten leül és kivillantja fehér fogsorát.
- Nagyon vicces... Heh? Ez meg mi?
Az ölembe hulló lapra nézek. Egy szöveg áll rajta. Időbe telik, míg elolvasom, de a végén rájövök, hogy mit is akart az írója. Szemeim elkerekednek. Azonnal felpattanok és idegesen lesni kezdem a mellékelt térképet.
- Ranchi, segítenünk kell! Megvan, hogy hova kell menni, siessünk! - szólok ebemnek.
A cetlit visszaaggatom a táblára és futva megindulok. Petem követ engem, bár úgy látom, nem szívesen. Már biztos az édességet majszolta gondolatban a szemtelen. Hamarosan a kijelölt helyre érünk. Legalábbis annak közelébe, akkor viszont épp csukódni látom az ajtót. Ismét következhet az olyannyira jól menő rohanás. Négylábas üzemmódra kapcsolok és kapkodva indulok neki a maradék távnak.
- Várjon, ne csukja be! - lihegek magam elé.
A házba való beérkezésünk érdekesen sikerült. Az utolsó fél méteren vetődtünk egyet mindketten, majd gurulva értünk földet és elterültünk. A levegőt veszettül kapkodom. Csak körbenézek... Elég sokan összegyűltek.
- Bo-bocsánat, siettünk, ahogy tudtunk! N-ne verjenek meg, kérem! - nyüszítek, miközben kezeim védekezően emelem fejem köré.
- S-segítünk mi is! - hadarom.
Mikor szólnak, megindulok a többiek után. Csak csendben hallgatom a beszámolókat. Közben a többieket figyelem. Ranchi is tanulmányozza őket. Mindenkitől szagmintát vesz. Az én figyelmemet viszont egyetlen személy köti le. Egy lány... Közelebb is kúszom hozzá, majd leülök a lába mellett. Igen, lehet, hogy kicsit furcsa, de ideges vagyok, nem tehetek róla. Olyankor állandóan így viselkedem. Mikor mellé érek, kíváncsian kezdem nézegetni. Fejem még kicsit oldalra is billentem, hogy jobban lássam arcát.
- Aranyos... - motyogom magam elé, majd tátva is hagyom kicsit szám.
Közben én is elkezdek kérdéseken agyalni. Bámulásomból hirtelen török ki és pattanok fel izgatottan.
- Én... kérnék egy kis vizet, és... Ranchinak is! És... Lehetne... Láthatnánk... A lányt? Mármint... A... A beteg lányt? Izé, nem beteg, az csúnya szó, szóval... A gyengélkedőt?
![vér és könnyek - [Játékos Küldetés] Vér és könnyek Demon_dog_by_sinnedwolf-d338cdu_www.kepfeltoltes.hu_](https://2img.net/h/kepfeltoltes.hu/130206/demon_dog_by_sinnedwolf-d338cdu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Blöki- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Feb. 06.
Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: -
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Kiroku Vas. Feb. 24 2013, 15:35
A ma i nap már nem olyan, mint ami eddig volt. A lány már nem tud csak barátnője keresésével foglalkozni. Nemrégiben ugyan is céhet alapított. Ő, aki nem igazán szokott emberekkel beszélgetni, barátkozni, mégis alapított pár hete egy céhet, így már annak vezetésével is foglalkoznia kell. A céh végül is két céllal jött létre. A hivatalos az a játékosok ˝felszabadítása˝ habár még megléte óta egyszer sem ˝szabadított˝ még fel senkit. A nem hivatalos cél pedig az, hogy a céh tagjait informátorként használva akar a lány nyomára bukkanni, aki után szíve dobog. Ám, de ahogy ügyes-bajos dolgait végzi a mai reggel az együk küldetés fal előtt hirtelen megáll. Eszébe jut milyen gázul végződött előző küldetése és hogy nem kapott semmit, így hirtelen eszébe ötlik, hogy mi lenne, ha felvenne még egyet? Igen, közelebb is lép a táblához és a küldetések közt kezd el kutatni. Meg is akad a szeme egyen bár az ilyes fajta segítség nyújtás nem az ő reszortja, de reménykedve abban, hogy nagy összeget az elvégzéséért így elfogadja. Mégis, mikor elfogadja, nem ugrik fel semmiféle ikon… ez felettébb felkelti az érdeklődését így úgy dönt, most már tényleg utána néz ennek a küldetésnek. Végül a feladat alatt található térkép segítségével eljut a kijelölt helyre ám ekkortól már nincs egyedül. Úgy tűnik másokat is ide csábított a cetli, ami már nincs annyira, ínyére a lánynak.
A szép virágokkal kerített kúria ajtaja ekkor ki nyíl és egy leány lépett ki rajta, aki beinvitálja a csapatot a házba. Kisebb várakozást követően megjelenik egy férfi a terem közepén található lépcső tetején. Az NJK teljesen elüt a háztól és a környezettől, ami még Kirokunak is szemet szúr. Mikor a férfi megpróbál, vele kezet fogni a lány elrántja tőle a kezét. Majd a köszöntés után az ebédlő felé vezeti őket. Előző elmondása szerint ő lehet a kétségbe esett apa talán… bár így ránézésre a lánynak fogalma sincs, hogy miért kellenek ők ide a srác ugyan is már maga úgy néz ki, mint valami utcai bandavezér.
- Kössz, de nem kérek semmit… – mondja a lány az ital felkérésre, majd füleit hegyezi, mikor a férfi a küldetésről kezd beszélni.
~ Gyüjtögetés? De ha már ő sem mer neki indulni, akkor kemény mobok őrizhetik őket. ’ttaku, pont most nem hoztam magammal potiont… Mindegy úgy is itt az új fegyverem ez majd~ gondolat menete végén nem szól semmit a férfi kérdésére, inkább arra vár van e valakinek kérdése feléje.
/Bocsi a késésért ^^'/
A szép virágokkal kerített kúria ajtaja ekkor ki nyíl és egy leány lépett ki rajta, aki beinvitálja a csapatot a házba. Kisebb várakozást követően megjelenik egy férfi a terem közepén található lépcső tetején. Az NJK teljesen elüt a háztól és a környezettől, ami még Kirokunak is szemet szúr. Mikor a férfi megpróbál, vele kezet fogni a lány elrántja tőle a kezét. Majd a köszöntés után az ebédlő felé vezeti őket. Előző elmondása szerint ő lehet a kétségbe esett apa talán… bár így ránézésre a lánynak fogalma sincs, hogy miért kellenek ők ide a srác ugyan is már maga úgy néz ki, mint valami utcai bandavezér.
- Kössz, de nem kérek semmit… – mondja a lány az ital felkérésre, majd füleit hegyezi, mikor a férfi a küldetésről kezd beszélni.
~ Gyüjtögetés? De ha már ő sem mer neki indulni, akkor kemény mobok őrizhetik őket. ’ttaku, pont most nem hoztam magammal potiont… Mindegy úgy is itt az új fegyverem ez majd~ gondolat menete végén nem szól semmit a férfi kérdésére, inkább arra vár van e valakinek kérdése feléje.
/Bocsi a késésért ^^'/
_________________
Adatlap
Előtörténet
>>4.szint; A Darázskirálynő<<
- Jártasságok:
- Súlyemelés - 1
Akrobatika -1
Érclátás - 26
Fegyverkészítés - 19
Kiroku- Harcos
- Hozzászólások száma : 109
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 20
Tartózkodási hely : 1. szint; Folyton máshol
Karakterlap
Szint: 6
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Rita Hanami Csüt. Feb. 28 2013, 13:56
Luv, mikor felállsz és elindulsz az ajtó felé a férfi halkan nevetni kezd majd ismét belekortyol az italába és meg szólal.
-Ugyan, ugyan! Hová ez a nagy rohanás? Nem kell annyira sietni! Miért nem dőlsz le egy picit? Olyan sápadtnak tűnsz! –Amint, hogy ezt kimondta hirtelen szédülés tör rád végül elveszted az egyensúlyod és eszméletlenül terülsz el a hideg kövön. A férfi hangjában már nyoma sem volt annak a kifinomultságnak és udvariasságnak, ami korábban jellemezte, helyette most már a gúny és a kárörvendés volt az ami a beszédében dominált miközben egy önelégült mosollyal végigmér titeket. Joey és Blöki ti szinte fel sem fogjátok mi is történt a társatokkal, szintén erős hányinger és szédülés jön rátok majd pár pillanat múlva már ti is eszméletlenül fekszetek az asztalon.
- Milyen melankolikus a hangulat! Most komolyan! Ha untatlak titeket szóljatok és megágyazok nektek az emeleten – Gúnyolódik tovább a férfi majd két villámgyors mozdulattal egy-egy tőrt dob Nomad és Kiruko mellkasába még mielőtt bármilyen nagyobb gondot okozhatnának. Mindketten veszítetek egy életpontot, ami nem túl vészes de pár pillanattal később már ti is ájultan fekszetek a padlón.
- Hoppá! Elfogytak a késeim! Drágám volnál szíves – Nariko, mikor a férfi ezt elmondja hátad mögé mutat ahol a semmiből előtűnve megjelenik a cseléd a kezében egy parfümös üveghez hasonló tárgyal és amint megfordulsz az arcodba permetezi az üveg tartalmát.
- Bocsáss meg! – Halhatod a cseléd rémült hangját még mielőtt összeesel és elájulsz.
Mikor magatokhoz tértek egy barlangban találjátok magatokat egy székhez kötözve ahol csupán egy-egy fáklya világítja meg homályosan a helyiséget ahol láthatjátok, hogy a kúriában megismert férfi épp egy sziklán ücsörög egyik kezében egy tükröt tartva maga előtt, a másikkal pedig egy késsel próbálja leborotválni arcszőrzetét. Amint észreveszi, hogy lassan magatokhoz tértek hirtelen eldobja a tükröt ami halk csörömpöléssel darabjaira hullik szét majd felpattan a szikláról és széttárt karokkal elindul felétek.
-Na végre, hogy felébredtetek ti kis hétalvók! Már lassan kezdett kinőni a szakállam a sok várakozásba. Nem szép dolog ám így megváratni a másikat tudjátok? Na de sebaj! Szerencsétekre én egy roppant türelmes pali vagyok így elnézem nektek. – Ekkor hirtelen szétnéz a díszes társaságon majd folytatja miközben fel alá járkál. – Na de, kérdeztetek tehát úgy illik, hogy válaszolok. Kezdjük a kis sellővel! Miriana nagyon beteg-e? Nos, csak annyira beteg mint amennyire ti is vagytok, következő! Fizetség? Nos ez relatív, attól függ mennyire tartjátok drágának az életeteket. Kövi! Hogy néznek ki a növények? Sehogy, hazudtam, nincs szükségem semmilyen növényre, ami nekem kell az a főnix könnye. Láthatod e Mirianat? Hogyne? De előtte én is kérdezek valamit. – Mondja majd hirtelen elkezd kutatni a sebeiben. – Hová is tettem? Csak egy pillanat! – Emeli fel a mutató ujját jelezve, hogy várjatok majd végigtapogatja a nadrágját végül egy kis piros ampullát vesz elő benne valami piros folyadékkel. – Tudja valaki mi ez? Hm? Senki? Ez itt az én saját vérem, bezony! Tudjátok, ez az anyag kinyír engem! – Kezdi el felétek mutogatni az ampullát. – A szó szoros értelmében megöl a vérem. Pedig tudtam előre. Egy jósnő megmondta előre. „Red egy napon a véred okozza majd a veszted” – Vékonyítja el a hangját úgy mintha egy öregasszony beszélne.- Persze én nem hittem neki, megölettem őt! Nekem senki se mondja meg mikor és miként halok meg! De a szavai nem hagytak nyugodni ezért sterilizáltattam magam és a kedvesem nyakát elvágtam a testét pedig elhamvasztottam, hogy még véletlen se szülessen utódom. Micsoda félreértés volt… ajjajj… - Csóválja meg a fejét majd hirtelen előregörnyed és a térdeire támaszkodik közben pedig végig titeket néz. – Most már végül is mindegy a lényeg, hogy ez a lötty ami az életet szolgálna fenntartani lassan megöl engem. Sok dolgot próbáltam tenni ellene de csak annyit értem el, hogy lassítottam a halál folyamatát de, van mód rá, hogy vissza nyerjem az egészségem ez pedig a már említett főnix könnye nevű elixír. A baj csak az vele, hogy ez nem egy sima gyógyszer. Állítólag még a halálból is képes visszahozni az embert és épp ez miatt valami idióta elzárta egy templomba ami tele van csapdákkal meg szörnyekkel, hogy megvédje nehogy rossz kezekbe kerüljön. Komolyan mintha valami rossz kalandfilm lenne nem? Ami fontos, hogy ti hozzátok el nekem az elixírt! Hogy miért? Nos, még ti aludtatok mindannyian kaptatok pár cseppet az én nemesi véremből így ti is elég betegek vagytok. Ez csak amolyan biztosíték, hogy biztosan elhozzátok nekem amit kérek. Időtök van, úgy egy- másfél hetetek szóval nem kell kapkodni. Na de akkor sok sikert a kalandotokhoz. – Köszön el és elindul a barlang kijárata felé de még mielőtt kiérne hirtelen vissza fordul és futva odarohan egy pokróccal letakart ketrechez ami az egyik sarokban pihent.
- Mekkora hülye vagyok! Majdnem elfelejtettem, hogy meg mutatom nektek azt aki miatt idejöttetek! – Mondja, majd lehúzza a pokrócot és a ketrecben ott feküdt ájultan a cseléd lány aki mellet egy kis panda pihent, ám ami a legfurcsább, hogy a lány feje felett most már egy piros indikátor figyel – Ime itt van ő! Miriana! – Ekkor a férfi hirtelen a szájához emeli és suttogva folytatja. – Az igazi neve valójában Cloe. – Azzal a lány mellé dob egy kulcsot majd magatokra hagy titeket de még előtte még egyszer visszanéz felétek. – Ha megvan a gyógyszer a házamban várlak majd titeket. Sok sikert! Ja az állataitokat pedig abba a zsákba raktam. – Mutat a ketrec mellé végül kivonul a barlangból. Nem sokra rá Cloe is magához tér aki ijedten néz végig rajtatok majd észreveszi a kulcsot. Gyorsan felkapja a földről és kinyitja a ketrec zárját majd titeket is eloldoz. Mikor végzett nem szól egy szót sem csupán lesütött szemmel várja a reakciótokat.
/Ideje kitalálnotok, hogy a kis csapatotok mihez is kezd majd. A barlang két utat kínál fel nektek. Az egyik az említett templom felé vezető út a másik pedig amerre Red is elhagyta a helyszint ami feltehetőleg a kijárat, valamint ott van Cloey akinek most feltehetitek a kérdéseiteket már ha vannak. A postotok addig tartson, hogy elindultok valamelyik irányba
Határidő: 3nap/fő
Sorrend: Továbbra sincs.
-Ugyan, ugyan! Hová ez a nagy rohanás? Nem kell annyira sietni! Miért nem dőlsz le egy picit? Olyan sápadtnak tűnsz! –Amint, hogy ezt kimondta hirtelen szédülés tör rád végül elveszted az egyensúlyod és eszméletlenül terülsz el a hideg kövön. A férfi hangjában már nyoma sem volt annak a kifinomultságnak és udvariasságnak, ami korábban jellemezte, helyette most már a gúny és a kárörvendés volt az ami a beszédében dominált miközben egy önelégült mosollyal végigmér titeket. Joey és Blöki ti szinte fel sem fogjátok mi is történt a társatokkal, szintén erős hányinger és szédülés jön rátok majd pár pillanat múlva már ti is eszméletlenül fekszetek az asztalon.
- Milyen melankolikus a hangulat! Most komolyan! Ha untatlak titeket szóljatok és megágyazok nektek az emeleten – Gúnyolódik tovább a férfi majd két villámgyors mozdulattal egy-egy tőrt dob Nomad és Kiruko mellkasába még mielőtt bármilyen nagyobb gondot okozhatnának. Mindketten veszítetek egy életpontot, ami nem túl vészes de pár pillanattal később már ti is ájultan fekszetek a padlón.
- Hoppá! Elfogytak a késeim! Drágám volnál szíves – Nariko, mikor a férfi ezt elmondja hátad mögé mutat ahol a semmiből előtűnve megjelenik a cseléd a kezében egy parfümös üveghez hasonló tárgyal és amint megfordulsz az arcodba permetezi az üveg tartalmát.
- Bocsáss meg! – Halhatod a cseléd rémült hangját még mielőtt összeesel és elájulsz.
Mikor magatokhoz tértek egy barlangban találjátok magatokat egy székhez kötözve ahol csupán egy-egy fáklya világítja meg homályosan a helyiséget ahol láthatjátok, hogy a kúriában megismert férfi épp egy sziklán ücsörög egyik kezében egy tükröt tartva maga előtt, a másikkal pedig egy késsel próbálja leborotválni arcszőrzetét. Amint észreveszi, hogy lassan magatokhoz tértek hirtelen eldobja a tükröt ami halk csörömpöléssel darabjaira hullik szét majd felpattan a szikláról és széttárt karokkal elindul felétek.
-Na végre, hogy felébredtetek ti kis hétalvók! Már lassan kezdett kinőni a szakállam a sok várakozásba. Nem szép dolog ám így megváratni a másikat tudjátok? Na de sebaj! Szerencsétekre én egy roppant türelmes pali vagyok így elnézem nektek. – Ekkor hirtelen szétnéz a díszes társaságon majd folytatja miközben fel alá járkál. – Na de, kérdeztetek tehát úgy illik, hogy válaszolok. Kezdjük a kis sellővel! Miriana nagyon beteg-e? Nos, csak annyira beteg mint amennyire ti is vagytok, következő! Fizetség? Nos ez relatív, attól függ mennyire tartjátok drágának az életeteket. Kövi! Hogy néznek ki a növények? Sehogy, hazudtam, nincs szükségem semmilyen növényre, ami nekem kell az a főnix könnye. Láthatod e Mirianat? Hogyne? De előtte én is kérdezek valamit. – Mondja majd hirtelen elkezd kutatni a sebeiben. – Hová is tettem? Csak egy pillanat! – Emeli fel a mutató ujját jelezve, hogy várjatok majd végigtapogatja a nadrágját végül egy kis piros ampullát vesz elő benne valami piros folyadékkel. – Tudja valaki mi ez? Hm? Senki? Ez itt az én saját vérem, bezony! Tudjátok, ez az anyag kinyír engem! – Kezdi el felétek mutogatni az ampullát. – A szó szoros értelmében megöl a vérem. Pedig tudtam előre. Egy jósnő megmondta előre. „Red egy napon a véred okozza majd a veszted” – Vékonyítja el a hangját úgy mintha egy öregasszony beszélne.- Persze én nem hittem neki, megölettem őt! Nekem senki se mondja meg mikor és miként halok meg! De a szavai nem hagytak nyugodni ezért sterilizáltattam magam és a kedvesem nyakát elvágtam a testét pedig elhamvasztottam, hogy még véletlen se szülessen utódom. Micsoda félreértés volt… ajjajj… - Csóválja meg a fejét majd hirtelen előregörnyed és a térdeire támaszkodik közben pedig végig titeket néz. – Most már végül is mindegy a lényeg, hogy ez a lötty ami az életet szolgálna fenntartani lassan megöl engem. Sok dolgot próbáltam tenni ellene de csak annyit értem el, hogy lassítottam a halál folyamatát de, van mód rá, hogy vissza nyerjem az egészségem ez pedig a már említett főnix könnye nevű elixír. A baj csak az vele, hogy ez nem egy sima gyógyszer. Állítólag még a halálból is képes visszahozni az embert és épp ez miatt valami idióta elzárta egy templomba ami tele van csapdákkal meg szörnyekkel, hogy megvédje nehogy rossz kezekbe kerüljön. Komolyan mintha valami rossz kalandfilm lenne nem? Ami fontos, hogy ti hozzátok el nekem az elixírt! Hogy miért? Nos, még ti aludtatok mindannyian kaptatok pár cseppet az én nemesi véremből így ti is elég betegek vagytok. Ez csak amolyan biztosíték, hogy biztosan elhozzátok nekem amit kérek. Időtök van, úgy egy- másfél hetetek szóval nem kell kapkodni. Na de akkor sok sikert a kalandotokhoz. – Köszön el és elindul a barlang kijárata felé de még mielőtt kiérne hirtelen vissza fordul és futva odarohan egy pokróccal letakart ketrechez ami az egyik sarokban pihent.
- Mekkora hülye vagyok! Majdnem elfelejtettem, hogy meg mutatom nektek azt aki miatt idejöttetek! – Mondja, majd lehúzza a pokrócot és a ketrecben ott feküdt ájultan a cseléd lány aki mellet egy kis panda pihent, ám ami a legfurcsább, hogy a lány feje felett most már egy piros indikátor figyel – Ime itt van ő! Miriana! – Ekkor a férfi hirtelen a szájához emeli és suttogva folytatja. – Az igazi neve valójában Cloe. – Azzal a lány mellé dob egy kulcsot majd magatokra hagy titeket de még előtte még egyszer visszanéz felétek. – Ha megvan a gyógyszer a házamban várlak majd titeket. Sok sikert! Ja az állataitokat pedig abba a zsákba raktam. – Mutat a ketrec mellé végül kivonul a barlangból. Nem sokra rá Cloe is magához tér aki ijedten néz végig rajtatok majd észreveszi a kulcsot. Gyorsan felkapja a földről és kinyitja a ketrec zárját majd titeket is eloldoz. Mikor végzett nem szól egy szót sem csupán lesütött szemmel várja a reakciótokat.
/Ideje kitalálnotok, hogy a kis csapatotok mihez is kezd majd. A barlang két utat kínál fel nektek. Az egyik az említett templom felé vezető út a másik pedig amerre Red is elhagyta a helyszint ami feltehetőleg a kijárat, valamint ott van Cloey akinek most feltehetitek a kérdéseiteket már ha vannak. A postotok addig tartson, hogy elindultok valamelyik irányba
Határidő: 3nap/fő
Sorrend: Továbbra sincs.
_________________
Rita Hanami- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 811
Join date : 2012. Aug. 20.
Karakterlap
Szint: 18
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Akuma Csüt. Feb. 28 2013, 18:29
Nariko számára tényleg kellemetlennek bizonyult ez a találkozó, még annak ellenére is, hogy valamennyien ügyet sem vetettek rá. Éppen ezzel szemben, - már ha a minden megvizsgált utalás által meghatározott konklúzió igaznak bizonyult - egy olyan kis izé... uuuuuuu... farkas? Mindegy, olyan kis állat dolog, kutyu jött oda hozzá és nekiállt szipogni, ami furcsa volt, de... amikor már a barátja is, az a nem-olyan-ember-mint-a-többi valaki is odajött, az eddigi zavart pirulása áthajlott a sokkal szókimondóbb falfehérségbe. Egyedül a házi úr szavai tudták valamennyire elterelni figyelmét földi szomszédjáról, de jobban nem érezte magát tőlük, még csak egy szemernyivel sem. Túl sokan voltak odabent, némelyek pedig túl közel, joggal kezdett hát azon vacillálni, hogy talán valami úton-módon egyedül kellene megpróbálnia nekivágni ezeknek a dolgoknak a megkereséséhez.
Erre viszont nem került sor, ahogy arra sem, hogy félős kérdésére érkezzen válasz is. Ugyanis, egy olyan nagyhangú, vagy nem-is-biztos-így-hívják másik játékos megunta a feladatot és inkább elment. Viszont valahol az ajtónál elesett, ahogyan a mellette földön ücsörgő izé illető is, meg egy másik, aki így az asztal lapját fejelte meg. Mégis, furcsa vagy sem, letagadhatatlan volt Nariko sóhajtásának megkönnyebbült tónusa, amit a képletesen rajta csimpaszkodó idegen figyelmének eltűnése váltott ki belőle.
Ezért is pislogott értetlenül körbe, legközelebb már arra ocsúdva fel, hogy a két másik valakik is vagy utánozták Kettes Számút, vagy mondjuk lefordultak a székükről. Lemaradva érezte magát az eseményekről, ahogy eredeti butus-tekintettel rápislogott a felé mutogató nagy emberre.
- N-nani... ? - kérdezte értetlenül.
Egy, vagy talán öt pillanat is eltelt, mire felkecmergett a helyéről és kíváncsian meg akarván nézni a földön fekvő illetőt, a szolgálóval találta szemben magát. Nagyon megijedt! Preferált közelebb tartózkodni hozzá a többieknél, de ennyire azért egyáltalán nem volt szándékában! Álla lebiggyedt és ha ez még lehetséges volt, fehérebbé vált az arca, válaszreakcióként azonban csak valami elég rossz ízű fújós dolgot kapott a szeme közé... meg hát, a szájába is, ugye. Az orráról pedig mér nem is beszéljünk.
- Uwáááááááá! - sikított fel köpködve-könnyezve, aztán már ki is kapcsolták a lámpát.
- Go-gomenasai? - motyogta maga elé, mintegy első gondolatként észhez térése pillanatában.
De elég nehezen ment a megmozdulás, mondhatni, hogy bárhogy is próbált valahogy kényelmesebben átülni, vagy felkelni, akadályba ütközött. Így jött rá, hogy hozzá volt kötve a székhez, amiben éppen ült, de nem is az a szék volt az, amiről az előbb... ? kelt fel...
- Uuuuuuuu... - hallatta, mert még csak ott sem volt, ahol lennie kellett volna.
Még csak egyedül sem volt, ráadásul nagyon közel voltak hozzá azok a játékosok is, megint csak széknek kötözve... rossz ötletnek tűnt hát, hogy rimánkodjon, menjenek el tőle messzebb, ha már ezt ő nem tehette meg. Ráadásul még magukhoz is tértek hamar, s talán valamelyikük még zajt is csapott... ez nagyon rossz volt, nagyon rossz.
És még csak nem is igazán értette a kibontakozó történetet, amit az ijesztő ember adott elő, aki hazudott, meg beteg is volt, meg... uuuuh... nehéz volt követni. Egyszerűen túl zavaros volt a beszéde, a végén már mindenki beteg volt, meg főnix könnye... azért így csak az volt biztos, hogy elkapta és mást kellett megkeresni, - valahol - mint amit előbb kellett volna. És azt a lányt pedig ketrecbe zárta, aki Miriana is volt, meg nem is, de kimondhatatlan nevű is... ez így nem nagyon akart logikusnak tűnni, na de Nariko számára a logika maga sem volt igazán logikus, ezért sem lehetett tőle többet várni, egyenlőre.
Erősen fészkelődött, amikor odajött hozzá a frissen szabadult lány, hogy őt is kiszabadítsa... megnyugodni is csupán ez utóbbi szándék fényre derülésekor nyugodott meg.
- S-segíteni jöttem! - jelentette ki, ahogy zavartan felkelt a helyéről... de most kinek is kellett segíteni?
Tehát belezavarodott, s alkalomhoz illő, érthető felszólalás csak akkor hagyta el ajkát, amikor a furcsa nevű a többieket is elindult kikötözni.
- Neee... - tapadt rá könyörgőn, de mivel kérése hasztalannak bizonyult, a továbbiakban inkább csak elbújt mögé, hogy valaki biztosabb legyen közötte és a többiek között.
Viszont, ha valaki esetleg bántani akarta volna, ő került középre, bizonytalanul szorongatva fegyverét, erőltetve behunyt szemekkel, már amennyiben még nála volt, mellyel ellenkező esetben csak a kezeit tárta ki.
- N-n-nem bántod! - dadogott-didergett - É-én m-már... m-megígértem... ho-ho-hogy m-meggyógyul!
Ami involválta azt is, hogy nem engedi megsérülni.
- M-most mit kell csinálnom? - fordult mindennek a végén a lányhoz, aki még piros is volt, amilyen Nariko is, csak... de ő nem! Mármint, ő nem lehet olyan, aki azért piros, mert gonosz... mert ő sem volt gonosz, akkor pedig... uuuuh, olyan bonyolult minden...
Erre viszont nem került sor, ahogy arra sem, hogy félős kérdésére érkezzen válasz is. Ugyanis, egy olyan nagyhangú, vagy nem-is-biztos-így-hívják másik játékos megunta a feladatot és inkább elment. Viszont valahol az ajtónál elesett, ahogyan a mellette földön ücsörgő izé illető is, meg egy másik, aki így az asztal lapját fejelte meg. Mégis, furcsa vagy sem, letagadhatatlan volt Nariko sóhajtásának megkönnyebbült tónusa, amit a képletesen rajta csimpaszkodó idegen figyelmének eltűnése váltott ki belőle.
Ezért is pislogott értetlenül körbe, legközelebb már arra ocsúdva fel, hogy a két másik valakik is vagy utánozták Kettes Számút, vagy mondjuk lefordultak a székükről. Lemaradva érezte magát az eseményekről, ahogy eredeti butus-tekintettel rápislogott a felé mutogató nagy emberre.
- N-nani... ? - kérdezte értetlenül.
Egy, vagy talán öt pillanat is eltelt, mire felkecmergett a helyéről és kíváncsian meg akarván nézni a földön fekvő illetőt, a szolgálóval találta szemben magát. Nagyon megijedt! Preferált közelebb tartózkodni hozzá a többieknél, de ennyire azért egyáltalán nem volt szándékában! Álla lebiggyedt és ha ez még lehetséges volt, fehérebbé vált az arca, válaszreakcióként azonban csak valami elég rossz ízű fújós dolgot kapott a szeme közé... meg hát, a szájába is, ugye. Az orráról pedig mér nem is beszéljünk.
- Uwáááááááá! - sikított fel köpködve-könnyezve, aztán már ki is kapcsolták a lámpát.
- Go-gomenasai? - motyogta maga elé, mintegy első gondolatként észhez térése pillanatában.
De elég nehezen ment a megmozdulás, mondhatni, hogy bárhogy is próbált valahogy kényelmesebben átülni, vagy felkelni, akadályba ütközött. Így jött rá, hogy hozzá volt kötve a székhez, amiben éppen ült, de nem is az a szék volt az, amiről az előbb... ? kelt fel...
- Uuuuuuuu... - hallatta, mert még csak ott sem volt, ahol lennie kellett volna.
Még csak egyedül sem volt, ráadásul nagyon közel voltak hozzá azok a játékosok is, megint csak széknek kötözve... rossz ötletnek tűnt hát, hogy rimánkodjon, menjenek el tőle messzebb, ha már ezt ő nem tehette meg. Ráadásul még magukhoz is tértek hamar, s talán valamelyikük még zajt is csapott... ez nagyon rossz volt, nagyon rossz.
És még csak nem is igazán értette a kibontakozó történetet, amit az ijesztő ember adott elő, aki hazudott, meg beteg is volt, meg... uuuuh... nehéz volt követni. Egyszerűen túl zavaros volt a beszéde, a végén már mindenki beteg volt, meg főnix könnye... azért így csak az volt biztos, hogy elkapta és mást kellett megkeresni, - valahol - mint amit előbb kellett volna. És azt a lányt pedig ketrecbe zárta, aki Miriana is volt, meg nem is, de kimondhatatlan nevű is... ez így nem nagyon akart logikusnak tűnni, na de Nariko számára a logika maga sem volt igazán logikus, ezért sem lehetett tőle többet várni, egyenlőre.
Erősen fészkelődött, amikor odajött hozzá a frissen szabadult lány, hogy őt is kiszabadítsa... megnyugodni is csupán ez utóbbi szándék fényre derülésekor nyugodott meg.
- S-segíteni jöttem! - jelentette ki, ahogy zavartan felkelt a helyéről... de most kinek is kellett segíteni?
Tehát belezavarodott, s alkalomhoz illő, érthető felszólalás csak akkor hagyta el ajkát, amikor a furcsa nevű a többieket is elindult kikötözni.
- Neee... - tapadt rá könyörgőn, de mivel kérése hasztalannak bizonyult, a továbbiakban inkább csak elbújt mögé, hogy valaki biztosabb legyen közötte és a többiek között.
Viszont, ha valaki esetleg bántani akarta volna, ő került középre, bizonytalanul szorongatva fegyverét, erőltetve behunyt szemekkel, már amennyiben még nála volt, mellyel ellenkező esetben csak a kezeit tárta ki.
- N-n-nem bántod! - dadogott-didergett - É-én m-már... m-megígértem... ho-ho-hogy m-meggyógyul!
Ami involválta azt is, hogy nem engedi megsérülni.
- M-most mit kell csinálnom? - fordult mindennek a végén a lányhoz, aki még piros is volt, amilyen Nariko is, csak... de ő nem! Mármint, ő nem lehet olyan, aki azért piros, mert gonosz... mert ő sem volt gonosz, akkor pedig... uuuuh, olyan bonyolult minden...
Akuma- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 45
Join date : 2012. Dec. 21.
Tartózkodási hely : Nyah!
Karakterlap
Szint: 13
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Luv Delackrose Pént. Márc. 01 2013, 02:39
Felpattantam a székből, kortyoltam egyet az italból majd a maradékot eltartva magamtól egy egyszerű mozdulattal a padlóra öntöttem. Már léptem is volna tovább mikor hirtelen elkezdtem szédülni, émelygés fogott el, majd a férfi hangát még hallva de nem felfogva puffantam a földön. Mikor magamhoz tértem, gyorsan fel akartam pattanni de fel kellett hogy tűnjön hogy egy székhez vagyok kötözve és hogy tehetetlen vagyok, a többiek körülöttem is kezdtek magukhoz térni, majd gyorsan Momo után kezdtem el kutatni. Sehol nem láttam.
- Momo! … Momo-chaaan! ..Merre vagy Momo, gyere a gazdidhoz! – Kiáltottam teljesen ignorálva a pasas szövegelését és a többiek rosszallását ha volt olyan. Egy aprócska mocorgást véltem csak fel a távolban de nem tudtam mire vélni.
- Momo..? - Kiáltottam fel megint, de már nem olyan hangosan és inkább csak kérdő mondat volt mintsem felszólítás vagy felkiáltás. Be kellet látnom hogy ezzel nem érek el semmit így inkább befogtam és oda figyeltem a férfi szavaira. Eleinte nem értettem majd rá kellett jönnöm hogy egy ördögien kitervel gonosz csel áldozatai vagyok. Pontosan azok, könnyen feláldozható kis senkik a szemében, akiket csak kihasznál, és rákényszerít a saját akaratára. Elég morbid jellemmel van megáldva a tag, de hát a erről nem igazán tehet, elvégre ha szidnám azzal magamat is becsmérelném, így úgy döntöttem félre teszek most mindent és csak adom önmagam. Sorra válaszol a playerek kérdésére, majd valamit keresgélni kezdet a zsebében. És egy piros ampullát húzott elő, ami majdnem olyan volt mint egy potion, legalábbis engem arra emlékeztetett.
- Áhh, jól néz ki, kérhetek belőle? – Mondtam miközben a férfira emeltem a tekintetem, és mosolyra vagyis inkább vigyorra görbült a szám. Mondhatnám hogy a mosoly ráfagyott mikor kiderült hogy a vére található benne ami szép lassacskán megöli őt, sőt neki hála lassan minket is, de nem így volt. A mosoly még szélesebb lett és egy őrült gondolat futott át a fejemen. ~ Hééé, akkor elvileg nincs más dolgunk csak kinyírni a tagot, és a belén fecskendezett méreg is darabokra pixeleződik vele együtt, nem? ~ Legalábbis remélem hogy ilyen egyszerű dolgunk lesz, persze sehol semmi sem szokott egyszerű lenni kezdve ott hogy az irányításom hasznavehetetlen vele szembe. Talán Momo mérgezése dobhat a halála lefolyásának gyorsaságán. Mesélt még néhány morbid sztorit ami pont elég időt adott ahhoz hogy ha kiszabadulok valamit tudjak tenni ellene, vagyis be kell látnom egyedül valószínű kevés leszek, sőt még ha ketten hárman fognánk össze, sem lenne túl nagy haszna főleg hogy nem ismerem a társaim és a képességükről sem tudok semmit. Így egyenlőre maradnom kellett a fenekemen, nem mintha tehettem volna bármi mást is… Időközben bemutatja nekünk Mirinát is akiről kiderül hogy az igazi neve Cloe és hogy Ő is egy állatidomár. Amint lehúzta a pokrócot rögtön feltűnt hogy az idndikátora piros, amit eredetileg nem is látszódott. Furcsa. Ugyanakkor ez bizonyítja azt is hogy a lány már őlt, legalábbis tudtommal ezt jelenti a piros indikátor. Kezdeti fellelkesedésem hamar szerte foszlott hogy még egy taggal bővülhetünk, vagyis a jelek szerint bővülni fogunk, épp csak nem árt majd rajta tartani a szemem. A pasas akiről időközben kiderült hogy Red-nek hívják, haa a neve miatt máris szimpi… arra kért meg minket kedvesen, és szívélyesen hogy szerezzük meg neki a főnix könnye nevű elixírt ami megoldást jelenthet haldoklására, sőt talán a mi mérgezettségünkre is. Mirina vagyis Cloe a mellé dobott kulccsal kiengedte saját magát, majd eloldozott minket is, a lány nem is szólt semmit, de hát mit is mondhatna egy gyilkos, bár a lesütött szeméből azt olvastam ki hogy ha ölt is valószínű Red kényszeríthette, vagy csupán önvédelem. Amikor eloldozott oda biccentettem a lánynak majd, oda szaladtam a zsákokhoz amivől elővettem Momot, és letettem a földre a kutyát vagy mit. Nem fogdostam sokági, grabancánál megragadva gyorsan letettem, Ő majd úgyis megtalálja a gazdáját. Majd egy olyan helyre sétáltam Momoval a kezemben ahol mindenki jól láthat és megszólaltam.
- Nos ez egy eléggé kínos helyzet ránk nézve fiúk, lányok. Bármit is teszünk szerintem együtt kéne, vagyis ha Red után megyünk akkor mindannyian tegyük azt, vagy ha a köhöm csicskamunkát válasszuk azaz szót fogadunk Red bácsinak akkor azt is együtt tegyük, elvégre voltunk olyan ügyesek hogy arra az elixírra nekünk is szükségünk legyen. Nos srácok, én legszívesebben beverném a pasas képét, és elvileg ha le tudjuk győzni azaz ha megöljük akkor elpixeleződik Ő is és a belénk fecskendezett méreg is, nem? – Néztem a többiekre, kis szintű lévén nem igazán értem a játékot, így csakis a saját eszemre tudok hagyatkozni. Bár biztos vagyok benne hogy a banda meg fog oszlani de hátha el tudok valamit érni.
- Jah, igen Cloe mesélnél nekünk kicsit erről a Red nevű tagról, és megmondom az őszintét felettébb érdekel hogy mégis hogy és miért lettél piros játékos, persze csak ha nem nagyon magán ügy pici lányka. - Majd vártam az esetleges reakciókat.
- Momo! … Momo-chaaan! ..Merre vagy Momo, gyere a gazdidhoz! – Kiáltottam teljesen ignorálva a pasas szövegelését és a többiek rosszallását ha volt olyan. Egy aprócska mocorgást véltem csak fel a távolban de nem tudtam mire vélni.
- Momo..? - Kiáltottam fel megint, de már nem olyan hangosan és inkább csak kérdő mondat volt mintsem felszólítás vagy felkiáltás. Be kellet látnom hogy ezzel nem érek el semmit így inkább befogtam és oda figyeltem a férfi szavaira. Eleinte nem értettem majd rá kellett jönnöm hogy egy ördögien kitervel gonosz csel áldozatai vagyok. Pontosan azok, könnyen feláldozható kis senkik a szemében, akiket csak kihasznál, és rákényszerít a saját akaratára. Elég morbid jellemmel van megáldva a tag, de hát a erről nem igazán tehet, elvégre ha szidnám azzal magamat is becsmérelném, így úgy döntöttem félre teszek most mindent és csak adom önmagam. Sorra válaszol a playerek kérdésére, majd valamit keresgélni kezdet a zsebében. És egy piros ampullát húzott elő, ami majdnem olyan volt mint egy potion, legalábbis engem arra emlékeztetett.
- Áhh, jól néz ki, kérhetek belőle? – Mondtam miközben a férfira emeltem a tekintetem, és mosolyra vagyis inkább vigyorra görbült a szám. Mondhatnám hogy a mosoly ráfagyott mikor kiderült hogy a vére található benne ami szép lassacskán megöli őt, sőt neki hála lassan minket is, de nem így volt. A mosoly még szélesebb lett és egy őrült gondolat futott át a fejemen. ~ Hééé, akkor elvileg nincs más dolgunk csak kinyírni a tagot, és a belén fecskendezett méreg is darabokra pixeleződik vele együtt, nem? ~ Legalábbis remélem hogy ilyen egyszerű dolgunk lesz, persze sehol semmi sem szokott egyszerű lenni kezdve ott hogy az irányításom hasznavehetetlen vele szembe. Talán Momo mérgezése dobhat a halála lefolyásának gyorsaságán. Mesélt még néhány morbid sztorit ami pont elég időt adott ahhoz hogy ha kiszabadulok valamit tudjak tenni ellene, vagyis be kell látnom egyedül valószínű kevés leszek, sőt még ha ketten hárman fognánk össze, sem lenne túl nagy haszna főleg hogy nem ismerem a társaim és a képességükről sem tudok semmit. Így egyenlőre maradnom kellett a fenekemen, nem mintha tehettem volna bármi mást is… Időközben bemutatja nekünk Mirinát is akiről kiderül hogy az igazi neve Cloe és hogy Ő is egy állatidomár. Amint lehúzta a pokrócot rögtön feltűnt hogy az idndikátora piros, amit eredetileg nem is látszódott. Furcsa. Ugyanakkor ez bizonyítja azt is hogy a lány már őlt, legalábbis tudtommal ezt jelenti a piros indikátor. Kezdeti fellelkesedésem hamar szerte foszlott hogy még egy taggal bővülhetünk, vagyis a jelek szerint bővülni fogunk, épp csak nem árt majd rajta tartani a szemem. A pasas akiről időközben kiderült hogy Red-nek hívják, haa a neve miatt máris szimpi… arra kért meg minket kedvesen, és szívélyesen hogy szerezzük meg neki a főnix könnye nevű elixírt ami megoldást jelenthet haldoklására, sőt talán a mi mérgezettségünkre is. Mirina vagyis Cloe a mellé dobott kulccsal kiengedte saját magát, majd eloldozott minket is, a lány nem is szólt semmit, de hát mit is mondhatna egy gyilkos, bár a lesütött szeméből azt olvastam ki hogy ha ölt is valószínű Red kényszeríthette, vagy csupán önvédelem. Amikor eloldozott oda biccentettem a lánynak majd, oda szaladtam a zsákokhoz amivől elővettem Momot, és letettem a földre a kutyát vagy mit. Nem fogdostam sokági, grabancánál megragadva gyorsan letettem, Ő majd úgyis megtalálja a gazdáját. Majd egy olyan helyre sétáltam Momoval a kezemben ahol mindenki jól láthat és megszólaltam.
- Nos ez egy eléggé kínos helyzet ránk nézve fiúk, lányok. Bármit is teszünk szerintem együtt kéne, vagyis ha Red után megyünk akkor mindannyian tegyük azt, vagy ha a köhöm csicskamunkát válasszuk azaz szót fogadunk Red bácsinak akkor azt is együtt tegyük, elvégre voltunk olyan ügyesek hogy arra az elixírra nekünk is szükségünk legyen. Nos srácok, én legszívesebben beverném a pasas képét, és elvileg ha le tudjuk győzni azaz ha megöljük akkor elpixeleződik Ő is és a belénk fecskendezett méreg is, nem? – Néztem a többiekre, kis szintű lévén nem igazán értem a játékot, így csakis a saját eszemre tudok hagyatkozni. Bár biztos vagyok benne hogy a banda meg fog oszlani de hátha el tudok valamit érni.
- Jah, igen Cloe mesélnél nekünk kicsit erről a Red nevű tagról, és megmondom az őszintét felettébb érdekel hogy mégis hogy és miért lettél piros játékos, persze csak ha nem nagyon magán ügy pici lányka. - Majd vártam az esetleges reakciókat.
Luv Delackrose- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 108
Join date : 2013. Jan. 02.
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Joey Chrome Pént. Márc. 01 2013, 16:35
Meg is érkezett a másik két tag: egy nem túl megbízhatónak kinézhető lány, akin akkor se lenne szerintem mosoly, ha Joker próbálná meg nevettetni (Kiroku), és Maugli idősebb meg izmosabb verziója egy fura kutyafélével (Blöki). Basszus, jobb, ha nem megyek a Maugli és a kutyája közelében, lehet harapnak! A vöröshajú (Luv) elindult mondván, hogy kiszáll ebből, és indult az ajtó felé. Mielőtt beszóltam volna neki, hogy hülye köcsög, a férfi halk nevetését hallottam, és miután kortyolt egyet az italba, megszólalt, egyáltalán nem udvarias és kifinomult hangon, hanem gúnyos és káröves hangon:
- Ugyan, ugyan! Hová ez a nagy rohanás? Nem kell annyira sietni! Miért nem dőlsz le egy picit? Olyan sápadtnak tűnsz! – ekkor a vöröshajúnál szédülés jött ki, de az rohadt nagy volt, mert összeesett a hideg kövön.
- Joey, ez csapda! – meg sem hallottam a döbbenettől „Belső Hangot”.
- Mi a f*sz?! - fel sem fogtam, hogy mi a fene történt vele, már elfogott az erős hányinger és szédülés, majd PAFF! Filmszakadás. Utána már csak újabb paffokat hallottam. Aztán nagy meglepetés ért, mikor magamhoz tértem: egy barlangban voltunk, székhez kötözve, mint a banditák foglyai, a helységet csak egy-egy fáklya világított, így csak homályosan láttam a hapsit. Először borotválkozni próbált, majd mikor látta, hogy kezdünk magunkhoz térni, elhajította a tükröt a p***ába, ahol el is tört, majd tárt karokkal közelített felénk.
- Na végre, hogy felébredtetek ti kis hétalvók! Már lassan kezdett kinőni a szakállam a sok várakozásba. Nem szép dolog ám így megváratni a másikat tudjátok? Na de sebaj! Szerencsétekre én egy roppant türelmes pali vagyok így elnézem nektek. - Majd hirtelen ránk nézett, és megválaszolta a kérdéseket: Miriana csak annyira beteg, mint mi, a fizetív relatív, vagy attól függ, milyen drága az életünk (He?!), nincsenek gazok, a főnix könnye neki kell, és ekkor kért egy pillanatot, majd tényleg egy pillanat múlva elővett valami fiolát amiben vörös lé volt. Potion volt talán?
- Tudja valaki mi ez? Hm? Senki? Ez itt az én saját vérem, bezony! Tudjátok, ez az anyag kinyír engem! - HEE?! Hát azt meg hogy a pi**ában?! Kiderült, hogy ez a pasas, akiről közben kiderült, hogy Red a neve megölt egy jósnőt, kiheréltette magát, megölte a párját, és elhamvasztotta, nehogy gyereke legyen véletlenül! Fúj, ez már undorító! Éppen a vére miatt kell neki a Főnix Könnye nevű elixír, ami egy csapdákkal és szörnyekkel teli templomban van. És kijelentette, hogy azért nekünk kell elhozni neki, mert adott nekünk a véréből, amíg eszméletlenek voltunk, így kb. egy-másfél hetünk van megszerezni, különben meghalunk!
- MI?! Te rohadt, mocskos kis… - itt olyan káromkodás sorozatban kezdtem, hogy inkább nem mondom el, nehogy a kislányka (Nariko) eltanulja. - … Hogy a villamos szabna rád rövidgatyát, nem lehetett volna simán megkérni minket ahelyett, hogy minket is megölsz, te kiherélt baromállat?!
- Pedig mondtam, hogy légy óvatos Joey! Most tessék, haldokoltok!
~ KUSS LEGYEN! ~ kiabáltam gondolatban „Belső Hanggal”. Most tényleg nem kellett az „én megmondtam!” Szövegelése. Red elment volna, de hirtelen megfordult és futva visszarohant egy pokróccal letakart ketrechez, ami az egyik sarokban volt.
- Mekkora hülye vagyok!
- Szerintem is! - szóltam be neki, de nem hallhatta, mert folytatta:
- Majdnem elfelejtettem, hogy meg mutatom nektek azt aki miatt idejöttetek! – és megmutatta aztán nekünk a Miriana nevű lányt, és jött az újabb pofon: a cselédlány volt az, plusz egy kis panda vele, a feje felett fura módon piros indikátor. Ja meg nem Miriana volt a neve, hanem Cloe. Na basszus… Red még elmondta, hogy az állatok a ketrec melletti zsákban vannak, és ha megvan a lötty, vigyük el a házához. Majd lelépett a köcsög. Nem sokra rá Cloe magához tért. Ijedten nézett körbe, majd a kulcs meglelése után kiszabadította magát, majd minket is.
- Köszi! - mondtam neki. Nem szólt egy szót sem csupán lesütötte szemeit. Na a vöröshajú, akit Vöröskének nevezek majd, amíg meg nem tudom a nevét odament a zsákhoz, és kiszabadította a két petet, majd a tigrissel a kezében jól látható helyre állt.
- Nos ez egy eléggé kínos helyzet ránk nézve fiúk, lányok.
- KÍNOS?! - fakadtam ki. - Az az elmebeteg állat valószínűleg megmérgezett minket, még ha nem is a vérével, de valamivel biztos!! Itt van vége Joey Chrome-nak, minden idők legnagyobb és legbátrabb lovagjának!!T_T
- Joey, higgadj már le! - csendesített le „Belső Hang”. Valamiért most az egész teremben hallottam. A vörös hajú közben beszélt:
- Bármit is teszünk szerintem együtt kéne, vagyis ha Red után megyünk, akkor mindannyian tegyük azt, vagy ha a köhöm, csicskamunkát válasszuk azaz szót fogadunk Red bácsinak akkor azt is együtt tegyük, elvégre voltunk olyan ügyesek hogy arra az elixírre nekünk is szükségünk legyen. Nos srácok, én legszívesebben beverném a pasas képét, és elvileg ha le tudjuk győzni azaz ha megöljük akkor elpixeleződik Ő is és a belénk fecskendezett méreg is, nem?
- Az együtt dolog nem rossz ötlet, de ha nem szűnik meg a méreg, ha kinyírjuk? – kérdeztem tőle, majd eszembe jutott valami. - Hé, támadt nekem is egy ötletem! Szerezzük meg az Elíxirt, DE előtte igyunk belőle picit, hogy ne legyünk még mindig mérgezettek, és amennyi hiányzik belőle, azt vízzel pótoljuk maximum, aztán odamegyünk Redhez, és szétverjük! Aztán odaadjuk a löttyöt neki, és elhúzunk Cloe-val együtt! - Majd Cloe-t kérdezte Vöröske. Először is mit tud Redről, és ami nem ide tartozik szerintem, hogy miért vörös indikátoros.
- Nem azért kedves nem tom a nevedet, bocsika, de szerintem ennek nem most van az ideje. - közben vártam az ötletemre a reakciókat.
//OFF: ezt hogy a francba csináltam, hogy 900 szavasat írtam közben alig másoltam??XD//
- Ugyan, ugyan! Hová ez a nagy rohanás? Nem kell annyira sietni! Miért nem dőlsz le egy picit? Olyan sápadtnak tűnsz! – ekkor a vöröshajúnál szédülés jött ki, de az rohadt nagy volt, mert összeesett a hideg kövön.
- Joey, ez csapda! – meg sem hallottam a döbbenettől „Belső Hangot”.
- Mi a f*sz?! - fel sem fogtam, hogy mi a fene történt vele, már elfogott az erős hányinger és szédülés, majd PAFF! Filmszakadás. Utána már csak újabb paffokat hallottam. Aztán nagy meglepetés ért, mikor magamhoz tértem: egy barlangban voltunk, székhez kötözve, mint a banditák foglyai, a helységet csak egy-egy fáklya világított, így csak homályosan láttam a hapsit. Először borotválkozni próbált, majd mikor látta, hogy kezdünk magunkhoz térni, elhajította a tükröt a p***ába, ahol el is tört, majd tárt karokkal közelített felénk.
- Na végre, hogy felébredtetek ti kis hétalvók! Már lassan kezdett kinőni a szakállam a sok várakozásba. Nem szép dolog ám így megváratni a másikat tudjátok? Na de sebaj! Szerencsétekre én egy roppant türelmes pali vagyok így elnézem nektek. - Majd hirtelen ránk nézett, és megválaszolta a kérdéseket: Miriana csak annyira beteg, mint mi, a fizetív relatív, vagy attól függ, milyen drága az életünk (He?!), nincsenek gazok, a főnix könnye neki kell, és ekkor kért egy pillanatot, majd tényleg egy pillanat múlva elővett valami fiolát amiben vörös lé volt. Potion volt talán?
- Tudja valaki mi ez? Hm? Senki? Ez itt az én saját vérem, bezony! Tudjátok, ez az anyag kinyír engem! - HEE?! Hát azt meg hogy a pi**ában?! Kiderült, hogy ez a pasas, akiről közben kiderült, hogy Red a neve megölt egy jósnőt, kiheréltette magát, megölte a párját, és elhamvasztotta, nehogy gyereke legyen véletlenül! Fúj, ez már undorító! Éppen a vére miatt kell neki a Főnix Könnye nevű elixír, ami egy csapdákkal és szörnyekkel teli templomban van. És kijelentette, hogy azért nekünk kell elhozni neki, mert adott nekünk a véréből, amíg eszméletlenek voltunk, így kb. egy-másfél hetünk van megszerezni, különben meghalunk!
- MI?! Te rohadt, mocskos kis… - itt olyan káromkodás sorozatban kezdtem, hogy inkább nem mondom el, nehogy a kislányka (Nariko) eltanulja. - … Hogy a villamos szabna rád rövidgatyát, nem lehetett volna simán megkérni minket ahelyett, hogy minket is megölsz, te kiherélt baromállat?!
- Pedig mondtam, hogy légy óvatos Joey! Most tessék, haldokoltok!
~ KUSS LEGYEN! ~ kiabáltam gondolatban „Belső Hanggal”. Most tényleg nem kellett az „én megmondtam!” Szövegelése. Red elment volna, de hirtelen megfordult és futva visszarohant egy pokróccal letakart ketrechez, ami az egyik sarokban volt.
- Mekkora hülye vagyok!
- Szerintem is! - szóltam be neki, de nem hallhatta, mert folytatta:
- Majdnem elfelejtettem, hogy meg mutatom nektek azt aki miatt idejöttetek! – és megmutatta aztán nekünk a Miriana nevű lányt, és jött az újabb pofon: a cselédlány volt az, plusz egy kis panda vele, a feje felett fura módon piros indikátor. Ja meg nem Miriana volt a neve, hanem Cloe. Na basszus… Red még elmondta, hogy az állatok a ketrec melletti zsákban vannak, és ha megvan a lötty, vigyük el a házához. Majd lelépett a köcsög. Nem sokra rá Cloe magához tért. Ijedten nézett körbe, majd a kulcs meglelése után kiszabadította magát, majd minket is.
- Köszi! - mondtam neki. Nem szólt egy szót sem csupán lesütötte szemeit. Na a vöröshajú, akit Vöröskének nevezek majd, amíg meg nem tudom a nevét odament a zsákhoz, és kiszabadította a két petet, majd a tigrissel a kezében jól látható helyre állt.
- Nos ez egy eléggé kínos helyzet ránk nézve fiúk, lányok.
- KÍNOS?! - fakadtam ki. - Az az elmebeteg állat valószínűleg megmérgezett minket, még ha nem is a vérével, de valamivel biztos!! Itt van vége Joey Chrome-nak, minden idők legnagyobb és legbátrabb lovagjának!!T_T
- Joey, higgadj már le! - csendesített le „Belső Hang”. Valamiért most az egész teremben hallottam. A vörös hajú közben beszélt:
- Bármit is teszünk szerintem együtt kéne, vagyis ha Red után megyünk, akkor mindannyian tegyük azt, vagy ha a köhöm, csicskamunkát válasszuk azaz szót fogadunk Red bácsinak akkor azt is együtt tegyük, elvégre voltunk olyan ügyesek hogy arra az elixírre nekünk is szükségünk legyen. Nos srácok, én legszívesebben beverném a pasas képét, és elvileg ha le tudjuk győzni azaz ha megöljük akkor elpixeleződik Ő is és a belénk fecskendezett méreg is, nem?
- Az együtt dolog nem rossz ötlet, de ha nem szűnik meg a méreg, ha kinyírjuk? – kérdeztem tőle, majd eszembe jutott valami. - Hé, támadt nekem is egy ötletem! Szerezzük meg az Elíxirt, DE előtte igyunk belőle picit, hogy ne legyünk még mindig mérgezettek, és amennyi hiányzik belőle, azt vízzel pótoljuk maximum, aztán odamegyünk Redhez, és szétverjük! Aztán odaadjuk a löttyöt neki, és elhúzunk Cloe-val együtt! - Majd Cloe-t kérdezte Vöröske. Először is mit tud Redről, és ami nem ide tartozik szerintem, hogy miért vörös indikátoros.
- Nem azért kedves nem tom a nevedet, bocsika, de szerintem ennek nem most van az ideje. - közben vártam az ötletemre a reakciókat.
//OFF: ezt hogy a francba csináltam, hogy 900 szavasat írtam közben alig másoltam??XD//
Joey Chrome- Lovag
- Hozzászólások száma : 934
Join date : 2013. Feb. 11.
Karakterlap
Szint: 30
Indikátor: Zöld
Céh: Unity
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Nomad Kedd Márc. 05 2013, 16:59
A vörös hajú fickó feláll helyéről, és belekortyol az italába, majd a padlóra önti, és kijelenti, hogy lelép. Ám a következő pillanatban padlót fog a fickó. A "vendéglátónk" tesz egy gúnyos megjegyzést, aztán sorra elkezd kidőlni mindenki aki ivott az italából. Hirtelen felpattanok helyemről, és a késemért nyúlnék, amikor a fickó egy tőrt dob a mellkasomba. A rákent méreg hatására némán esek térdre, majd borulok be félig az asztal alá. A következő pillanatban, már arra eszmélek fel, hogy egy székhez vagyok kötözve csak úgy, mint mindenki más. A fickó kicsit távolabb egy tükröt tartva a kezében egy késsel próbál borotválkozni, aztán meglátva, hogy ébredezünk elhajítja a tükröt, és ismét nekikezd a szövegelésnek. Miközben fel, le mászkál. Már kezdem unni ezt a dolgot, mire előrukkol egy új fejleménnyel, meg egy vörös üvegcsével benne valamilyen folyadékkal. Állítása szerint az a vére, és megfogja ölni őt.
Kiderül, hogy nem egy növény kell a számára, hanem a főnix könnye. A beteg lánnyal kapcsolatban, állítólag annyira beteg csak, mint mi is. És a fizetés, pedig attól függ, mennyit ér az életem a számomra. Erre a válaszára csak forgatom a szemeimet, aztán próbálom valahogy kibújtatni kezemet a kötésből miközben folytatja a beszédet. Kiderül a csavar is benne, hogy minket is, megmérgezett a vérével. Erre a mondatára szememmel elkezdem keresni az adataim mellett, hogy mutatja-e a rendszer a mérgezést, vagy sem. Reménykedek az utóbbinak, hátha kiderül, hogy valójában nincs semmilyen méreg a szervezetünkben, illetve mondhatni itt a rendszerünkben. Közben próbálok azért figyelni a fickóra. Már nem süketel sokáig, hanem elindul kifelé, de visszafordul, és lerántja a leplet a ketrecről amit eddig takart. Benne az állítólagos beteg lánnyal, akiről kiderült, hogy egy vörös indikátoros játékos akit Cloenak hívnak, és szemmel láthatólag állatidomár, hiszen ott pihen mellette a pandája. a Fickó odadob egy kulcsot, aztán elmegy. Nem sokkal rá Cloe is magához tér, majd kinyitja a kulccsal a zárat, és sorra elenged mindannyiunkat. Miután kioldotta a köteleimet felállok, és megdörzsölöm a csuklóimat. A kislány, akire eddig sem szenteltem túl sok figyelmet inkább a vörös indikátoros lány mögé próbál úgymond rejtőzni, míg a vörös hajú fickó elkezd prédikálni, közvetlenül utána pedig a szőke srác is, miután kihisztizte magát. Miközben a vörös hajú Cloe-t zaklatja kérdéseivel, nem túlzottan foglalkozva a többiekkel, és elindulok a csapdákkal, és szörnyekkel teli templom felé. Ha észreveszi valaki, észreveszi, ha nem, nem. Nem zavartatom magam, inkább előveszem egyik késemet, és ujjaim között megforgatva mintha csak lenne értelme a fény felé fordítva ellenőrzöm a pengéjét.
Kiderül, hogy nem egy növény kell a számára, hanem a főnix könnye. A beteg lánnyal kapcsolatban, állítólag annyira beteg csak, mint mi is. És a fizetés, pedig attól függ, mennyit ér az életem a számomra. Erre a válaszára csak forgatom a szemeimet, aztán próbálom valahogy kibújtatni kezemet a kötésből miközben folytatja a beszédet. Kiderül a csavar is benne, hogy minket is, megmérgezett a vérével. Erre a mondatára szememmel elkezdem keresni az adataim mellett, hogy mutatja-e a rendszer a mérgezést, vagy sem. Reménykedek az utóbbinak, hátha kiderül, hogy valójában nincs semmilyen méreg a szervezetünkben, illetve mondhatni itt a rendszerünkben. Közben próbálok azért figyelni a fickóra. Már nem süketel sokáig, hanem elindul kifelé, de visszafordul, és lerántja a leplet a ketrecről amit eddig takart. Benne az állítólagos beteg lánnyal, akiről kiderült, hogy egy vörös indikátoros játékos akit Cloenak hívnak, és szemmel láthatólag állatidomár, hiszen ott pihen mellette a pandája. a Fickó odadob egy kulcsot, aztán elmegy. Nem sokkal rá Cloe is magához tér, majd kinyitja a kulccsal a zárat, és sorra elenged mindannyiunkat. Miután kioldotta a köteleimet felállok, és megdörzsölöm a csuklóimat. A kislány, akire eddig sem szenteltem túl sok figyelmet inkább a vörös indikátoros lány mögé próbál úgymond rejtőzni, míg a vörös hajú fickó elkezd prédikálni, közvetlenül utána pedig a szőke srác is, miután kihisztizte magát. Miközben a vörös hajú Cloe-t zaklatja kérdéseivel, nem túlzottan foglalkozva a többiekkel, és elindulok a csapdákkal, és szörnyekkel teli templom felé. Ha észreveszi valaki, észreveszi, ha nem, nem. Nem zavartatom magam, inkább előveszem egyik késemet, és ujjaim között megforgatva mintha csak lenne értelme a fény felé fordítva ellenőrzöm a pengéjét.
Nomad- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 160
Join date : 2013. Feb. 06.
Karakterlap
Szint: 8
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Kiroku Csüt. Márc. 07 2013, 16:46
A lány eddig nem sejtette, hogy ezt fogja gondolni, de most már, örül annak, hogy nem kért a pincértől semmit. Látva a vöröses hajú fiút… lány… mindegy, szóval a vörös két, amint látja összeesni. Méreg. Egyértelmű, hogy a játékost, aki most a földön fekszik megmérgezték, de nem csak őt ugyan is rövidesen után még két férfi feje is az asztalon landol, végtagjak pedig a föld felé lógnak. A lány ki eddig csak érzéketlen tekintettel figyelte az eseményeket most gyorsan feláll a széktől és kezét a fegyvere felé emeli. Ám alig, hogy sikerül elkapnia a markolatát egy kés fúródik a mellkasába. Ám meglepő csak akkor következik be mikor a HP csíkja egy hajszálnyit, de lejjebb csökken, amit felettébb furcsáll erős páncélzatából kifolyólag. De ezzel sem foglalkozhat sokáig, ugyan is hirtelen megszédül, majd érzi amint végtagjai összecsuklanak, szemei előtt a világ pedig elsötétül.
Először csak homályos foltokat, kezd el lát ni ám ahogy pislog párat a kép végre kitisztul. A férfi lőttük egy sziklán ülve borotválkozik, míg Kiroku egy székhez kötözve tér magához teljesen. Mikor feleszmél arra, hogy meg van, kötözve megpróbálja puszta erejével elszaggatni, de a kötél nem szakad el így kénytelen végig hallgatni a Red nevű férfi monológját.
~ Nagyszerű, tehát már én is meg lettem fertőzve…~ mérgelődik, magában a lány miközben arra gondol, hogy ha most nem lenne megkötözve, vagy ki tudna szabadulni ketté, szelné a fickót azzal rohadt idegesítő mosolyával együtt és csak utána indulna el megszerezni a gyógyszert. Majd Red búcsúzóul felfedi a beteg lány kilétét. Cloe. Piros indikátor és egy ketrecben pihengél mígnem oda nem dobja neki a kulcsot a küldetés adó, majd távozik. Kirokut azonban nem nagyon izgatja sem az indikátor színe sem pedig a lány kiléte, főképp hogy nem is az, akiről a felhívásban szó volt.
Mikor végre elvágják a kötelét egy rövid és halk „Kösz…”-el letudja, a dolgoz. Megnyújtóztatja a végtagjait, majd még ellenőrzi, hogy a fegyvere a helyén van-e, majd elindul a Főnix könnyének lelőhelye felé. Őt a többiekkel ellentétben nem érdekli semmi a lány múltjáról, ami érdekelte azt már Red közölte vele, így pár méterre az árnyharcostól halad előre.
Először csak homályos foltokat, kezd el lát ni ám ahogy pislog párat a kép végre kitisztul. A férfi lőttük egy sziklán ülve borotválkozik, míg Kiroku egy székhez kötözve tér magához teljesen. Mikor feleszmél arra, hogy meg van, kötözve megpróbálja puszta erejével elszaggatni, de a kötél nem szakad el így kénytelen végig hallgatni a Red nevű férfi monológját.
~ Nagyszerű, tehát már én is meg lettem fertőzve…~ mérgelődik, magában a lány miközben arra gondol, hogy ha most nem lenne megkötözve, vagy ki tudna szabadulni ketté, szelné a fickót azzal rohadt idegesítő mosolyával együtt és csak utána indulna el megszerezni a gyógyszert. Majd Red búcsúzóul felfedi a beteg lány kilétét. Cloe. Piros indikátor és egy ketrecben pihengél mígnem oda nem dobja neki a kulcsot a küldetés adó, majd távozik. Kirokut azonban nem nagyon izgatja sem az indikátor színe sem pedig a lány kiléte, főképp hogy nem is az, akiről a felhívásban szó volt.
Mikor végre elvágják a kötelét egy rövid és halk „Kösz…”-el letudja, a dolgoz. Megnyújtóztatja a végtagjait, majd még ellenőrzi, hogy a fegyvere a helyén van-e, majd elindul a Főnix könnyének lelőhelye felé. Őt a többiekkel ellentétben nem érdekli semmi a lány múltjáról, ami érdekelte azt már Red közölte vele, így pár méterre az árnyharcostól halad előre.
_________________
Adatlap
Előtörténet
>>4.szint; A Darázskirálynő<<
- Jártasságok:
- Súlyemelés - 1
Akrobatika -1
Érclátás - 26
Fegyverkészítés - 19
Kiroku- Harcos
- Hozzászólások száma : 109
Join date : 2012. Oct. 18.
Age : 20
Tartózkodási hely : 1. szint; Folyton máshol
Karakterlap
Szint: 6
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Kayaba Akihiko Pént. Ápr. 05 2013, 16:29
Többszörös figyelmeztetés után sem kaptam visszajelzést, ezért a küldetés inaktívnak számít.
Felkínálok két választási lehetőséget.
1. Megkértek egy mesélőt, hogy vállalja el a küldetés folytatását.
2. Szóltok nekem és lezárom, az eddigi munkátokat jutalmazva. (Jártasság jutalom is járna.)
Ha az utóbbit választjátok, akkor PÜ-ben szóljatok, ha az előbbit, akkor nem kell PÜ-t küldeni, hanem magatok intézzétek el.
Felkínálok két választási lehetőséget.
1. Megkértek egy mesélőt, hogy vállalja el a küldetés folytatását.
2. Szóltok nekem és lezárom, az eddigi munkátokat jutalmazva. (Jártasság jutalom is járna.)
Ha az utóbbit választjátok, akkor PÜ-ben szóljatok, ha az előbbit, akkor nem kell PÜ-t küldeni, hanem magatok intézzétek el.
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Re: [Játékos Küldetés] Vér és könnyek
by Kayaba Akihiko Szer. Ápr. 10 2013, 19:07
A küldetést inaktivitás miatt lezárom. Akit zavar, hogy nincs befejezés, az élményekben kijátszhatja.
Mindenkinek jutalom: 10 exp 20 arany
Liberators: 10 arany, Kamijou Ryner +2 exp, Kiroku +2 exp, Zhel T. Everett +1 exp
Artes Liberales: 10 arany, Meredith White +1 exp, Luv Delackrose +1 exp, Koshitsu Esutel +1 exp, Ryuninji Ren +1 exp, Violeta del Sanchez +1 exp
Jártasságok:
Remélem elnézitek, de egy két körös küldetésre csak fele annyi értékű ércet és egy receptet kaptok, és a látásotok is csak feleannyit fejlődik.
Kiroku: Érclátás: 22->26, 5 Bronzérc, 3 Munkálatlan Bőr, 1 Sida Kő, 1 Vasérc
Fegyverkészítés: Vaskard Recept
Nomad: Növénylátás: 1->5, 4 Kis Tövisgyökér, 3 Faeno Levél, 1 Tövisgyökér, 2 Vörös Pitypang
Luv Delackrose: Érclátás: 17->21, 2 Bronzérc, 1 Munkálatlan Bőr, 3 Sida Kő, 1 Halvány Rubin, 3 Vasérc
Növénylátás:9->13, 2 Kis Tövisgyökér, 1 Faeno Levél, 1 Tövisgyökér, 4 Barna Gomba, 2 Vörös Pitypang
Mindenkinek jutalom: 10 exp 20 arany
Liberators: 10 arany, Kamijou Ryner +2 exp, Kiroku +2 exp, Zhel T. Everett +1 exp
Artes Liberales: 10 arany, Meredith White +1 exp, Luv Delackrose +1 exp, Koshitsu Esutel +1 exp, Ryuninji Ren +1 exp, Violeta del Sanchez +1 exp
Jártasságok:
Remélem elnézitek, de egy két körös küldetésre csak fele annyi értékű ércet és egy receptet kaptok, és a látásotok is csak feleannyit fejlődik.
Kiroku: Érclátás: 22->26, 5 Bronzérc, 3 Munkálatlan Bőr, 1 Sida Kő, 1 Vasérc
Fegyverkészítés: Vaskard Recept
Nomad: Növénylátás: 1->5, 4 Kis Tövisgyökér, 3 Faeno Levél, 1 Tövisgyökér, 2 Vörös Pitypang
Luv Delackrose: Érclátás: 17->21, 2 Bronzérc, 1 Munkálatlan Bőr, 3 Sida Kő, 1 Halvány Rubin, 3 Vasérc
Növénylátás:9->13, 2 Kis Tövisgyökér, 1 Faeno Levél, 1 Tövisgyökér, 4 Barna Gomba, 2 Vörös Pitypang
Kayaba Akihiko- Admin
- Hozzászólások száma : 19698
Join date : 2012. Jul. 29.
Similar topics» Vér és könnyek [játékos kaland]
» [Játékos Küldetés] Ainlands
» [Játékos Küldetés] Gyógyír a halhatatlanságra
» [Játékos küldetés] Leverru
» [Játékos Küldetés] Ördögi kör
» [Játékos Küldetés] Ainlands
» [Játékos Küldetés] Gyógyír a halhatatlanságra
» [Játékos küldetés] Leverru
» [Játékos Küldetés] Ördögi kör
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.