[Küldetés] Tánc az Ördöggel

Hamarosan a többi ember is feljön, akiket a limit elbír, vagyis heten állunk ott fent. Akárhogy is szerettem volna, az előző partnerem nincs köztünk. Már csak heten… ezt valahogy nem tudom elhinni, hogy alig néhány perc leforgása alatt, a csapatnak több mint kétharmadát elveszítettük. Hogyan tudok így a céhemhez hű maradni, ha nem tudom megvédeni még azokat sem, akikkel egy küldetésben veszek részt.
~ A francba, mit kell tegyek, hogy vége legyen ennek az őrületnek, mit? –teszem fel magamban a kérdést, és közben fogaimat összeszorítom.
De sokat nem mérgelődhetek ezen, mert folytatódik a „játék”, itt is jön a következő forduló, ami nem másból áll, hogy ki kell találni az egyikünk nevét, és ha helyes a tippünk, akkor az az illető meg fog halni. Ez körülbelül, úgy nézne ki, mintha mi ölnénk meg az illetőt. Milyen gyilkos játékba keveredtünk, miért kényszerítenek minket, hogy ilyet tegyünk? Pedig, ennek tényleg egy olyan dolognak kell lennie, hogy mindenki élvezzen, de ahogy visszaemlékezek a lent viaskodó emberek, akik már inkább a vadállatokra hasonlítottak, mintha tényleg azokká váltak volna. Teljesen elveszítették emberségüket. Akkor én nekem, mit kéne tennem, álljak be közéjük, vagy maradjak az, aki eddig voltam. Nehéz döntés előtt állok, ami talán nem is olyan bonyolult lenne egy normális esetben, de most, hogy arról kell döntsek, hogy ki maradjon életben, ki nem, ez kezd kicsit sok lenni. De ekkor egy hang szólal meg a fejemben.
~ Mi az, hogy nem tudsz dönteni? –teszi fel a kérdést. ~ Véleményem szerint a válasz nagyon egyszerű, itt egy valakinek kell meghalnia… -azzal elhallgat.
És igen itt csak egy valakinek kell meghalnia… ekkor egy ördögi mosolyt csalok az arcomra, mondhatni, hogy a kaszás eljött, hogy begyűjtse a lelket. Ekkor a vendéglátónk fele fordulok.
- Egy kérdésem lehetne? –kezdem a mondandómat. – Elárulná nekünk a nevét? Szerintem kicsit faragatlan öntől, hogy meginvitált bennünket, de még a nevét sem volt hajlandó elárulni. Nos? -kérdezem tőle, és várom a válaszát, miközben rezzenéstelenül állok előtte.
Természetesen fenn áll annak a lehetősége, hogy nem árulja el, vagy az, hogy csettint és megöl ezzel, de akkor unfair-rá tenné a játékot, és végül a harmadik opció, hogy egy hamis nevet ad meg. De ezt meg kell próbálnom, két lehetőségem, van így nem szalaszthatom el. A tervem onnantól lép érvénybe, hogy elárulja a nevét. Igen a tervem, az, hogy az ő nevét kimondva és rászavazva elteszem láb alól a fehér csókát, hiszen a feladat arról szól, hogy a jelenlévők valamelyikének a nevét eltaláljuk, mivel nem az mondta, hogy a hét „szerencsés” közül válasszunk, hanem hogy közülünk valakinek a nevét lehetne mondani, és a kettő nem ugyan az. Ezért szeretem a kiskapukat, nem fogom hagyni, hogy több ártatlant tegyen el láb alól.

Mikor meghallom a nevem, hiszen az én nevemet mondta „Kalapos Úr”, kicsit megijedtem, de ha életben akarok maradni, akkor meg kell őriznem a hideg vérem. Így ugyan azzal a higgadtsággal folytatom a kis mondanivalómat.
- Értem, szóval Allen Dante. –majd a többi játékos fele fordulok. – Mi van, ha ez nem is a valódi neve. Mivel, a kérdésem, vagyis inkább a kérésem nem volt egyértelmű. Ennyi erővel egy random nevet is mondhatna. És itt van egy csapda elrejtve. –emelem meg a hangomat, hogy nagyobb nyomatékot adjak a mondandómnak. – Ha netalántán, valaki megjelöli ezt a nevet, és ha nem lenne jó, azzal egyel, közelebb kerülne a halálhoz, és ezzel a maga kezére játszanánk. –fordulok vissza a vendéglátónkhoz, akinek még mindig nem tudjuk a nevét. – És még valami, ki adná meg a saját nevét, hiszen abban mi az élvezet, ha a játékmester meghalna még az előtt, hogy végig vinné a játékát, és nem tudná, kijelenti a végső győztest. –ezzel be is fejezem a feltevéseimet, és egy mosolyt csalok az arcomra, ami vélhetően az utolsó is egyben, ha balul sülnének el a dolgok.
Innentől már csak abban bízhatok, hogy a többiek a mondott nevet nem szavazzák meg. Nincs kedvem meghalni, és ezt a küldetést is végig kell, vigyem, bármi nemű veszteség nélkül. Már bőven elég játékostársamat vesztettem el, és nem szeretném, ha ez folytatódna.

Nos, egyelőre megúsztam ép bőrrel, de nem tudni, hogy mikor kerülök ismét ekkora kutyaszorítóba. Nagyon cseles ez a játékmester, mert, ahogy levettem abból, hogy tudja a nevemet, pedig nem is mondtam le senkinek, ebből arra tudok következtetni, hogy mindenkinek a nevét tudja a jelenlévők közül. A találgatások folytatódnak, egyre többen kezdenek neveket mondani, és szavazni azokra. Nemrég egy lány mondta meg a nevét, ami, mint utóbb kiderült nem is volt valódi. Macera ez, de valamit ki kell találni, mert ez akár az örökkévalóságig is folytatódhat. Kiskapura van szükség, amivel nem öletem meg magam, szóval ideje gondolkozni. Amíg ezen töprengek, egy újabb név hangzik el. Pontosan nem tudom, hogy igazi név e, vagy csak egy kitalált, de mivel nem az enyém, így nyugodt vagyok egyelőre.
~ Ki akarsz innen jutni, nem? Akkor ideje lépni. –szólal meg ismét a belsőhang, ami a korábban is.
Valahogy a múltkori után, nincs sok humorom ahhoz, hogy ismét ráhallgassak, de végül a kezemet mégis a levegőbe emelem a Seiensui Idane névre. Ha ismét hamis a név, akkor lesz időm tovább gondolkozni, hogy hogyan is lehetne kijutni ebből a rémálomból, hiszen ha jól emlékszem, akkor a vigyori fazon azt mondta, hogy már hónapok óta utaztunk, amióta elfogadtuk ezt a gyilkos játékot, nem akarok tovább itt vesztegelni. Gondolkozz…