Páncélos Macskosz - Anatole kovácsműhelye [T2]

Az ajtócsengő összetéveszthetetlen csilingelő hangja jelzi, hogy látogató érkezik. Én magam hátul ügyködök a műhelyben, éppen a költségvetéseket nézem át és leltározom az alapanyagokat. Nagyon felbolydult az utóbbi napokban az érc biznisz, és én sem akarok lemaradni a konkurencia mögött. A cukrász segédem máris pattan, hogy felvegye a rendelést, de végszóra én is megérkezem.
- Üdvözletem kisasszony, én volnék a kovácsmester, Anatole. Rendeljen valami ínyére valót, amíg én dolgozom. Ám még mielőtt belekezdenék, nem árt a részleteket megbeszélni. Kérem, foglaljon helyet. - invitálom meg a lányt egy asztalhoz, s ha engedi kézcsókkal üdvözlöm is. Ekkor veszem észre, hogy JL céhlogó virít az életsávjánál. Különösebb ellenérzést nem vált már ki bennem az Ököl, főleg az új névvel és vezérrel, ráadásul Hanami kisasszonnyal is jó üzleti kapcsolatot ápolok.
- Ha jól sejtem, a kezdő felszereléseit szeretné lecserélni. Mármint ne vegye sértésnek kérem, nem degradálni akartam a jelenlegi holmijait - mosolyodok el kedvesen - Bevallom én nem szeretnék alacsonyabb szintű játékosokon nyerészkedni, ráadásul a pénz helyett számomra fontosabb az alapanyag. Kegyed esetleg bír érclátással, vagy pedig vette a bőröket, köveket? Az a szett, amit az imént kérvényezett, több mint 100 aranyba kerülne. A céheink közti jó viszony kialakítása érdekében felajánlom Önnek, hogy 80 aranyért legyártom őket, de emellett abban reménykedem, hogy elsőként fog felkeresni, ha eladó érce van netalántán. Ez mennyire hangzik korrekt ajánlatnak az Ön számára, kisasszony?

- Kiváló-kiváló! 3 vasérc és fejeljük meg 50 arannyal. Úgy egyikünk sem jár rosszul. Remélem így megfelel.
Miután a lány rábólint, lehívom inventorymból a kovács kesztyűmet és a kalapácsomat, majd utóbbit a vállamra csapva megvárom, amíg az alapanyagokat, a bónusz vasérceket és a pénzt is átutalja. Első blikkre senki nem nézné ki belőlem, hogy egy ekkora kalapácsot egyáltalán meg tudok emelni, de hát erre való a súlyemelés. - Kis türelmet kérek, addig fogyasszon bátran - jegyzem még meg, mielőtt hátravonulnék a műhelybe. Nagyjából 10 perc elteltével meg is jelenek a szettel, s hagyok időt, hogy a kardforgató hölgy szemrevételezze. A megfelelő helyeken elhelyeztem a védjegyemet is, persze ez nem ront a termékeke esztétikumán. - Nos, hogy tetszik? - vigyorgok rá elégedetten.

Ha valóban rábólintasz a kért árra, akkor csere-berében utald át az érceket és az 50 aranyat, én pedig hamarosan küldöm a kész holmikat.

Talán nem volt olyan jó ötlet egyedül idejönni. Tétován álldogáltam a bolt bejárata előtt, igazából már az is egy kisebb csodával ért fel, hogy rátaláltam. Rengeteg bizonytalanság gyülemlett fel bennem: jó ötlet-e Lewis-sama tanácsai nélkül belevágnom ilyesmibe? Elég aranyam gyűlt-e össze ahhoz, hogy vásároljak valamit, amivel nagyobb hasznára leszek a céhnek? Egyáltalán találok-e valamit, ami segít abban, hogy méltó tagja legyek az Igazságligának és ha igen, vajon tényleg nem baltázom el? Mély levegőt vettem, most hogy itt voltam, már nem futamodhattam meg. Mindig csak előre. Megfogtam a kilincset, finoman lenyomtam, és beléptem az üzletbe.
- Szép napot kívánok ^.^ - köszöntem mosolyogva és beljebb léptem. Orromat mennyei illatok csapták meg, ráadásul a bolt cégére is felettébb rokonszenves volt, de vajon megtalálom-e azt, amit keresek? Hátrasimítottam nem túl régen szerzett köpenyem - hiszen egy hősi céh tagjaként kötelezőnek éreztem azt beszerezni -, majd megacéloztam akaratomat és minden bizonytalanságom ellenére kecsesen a pulthoz siklottam.
- Lássuk csak, hogy is... Felszerelkezést keresek ^.^ Árusítanak esetleg valamit, ami segítene ebben a világban hasznosabbá válnom mások számára? ^.^ - tettem fel a kérdésem, habár nem voltam benne biztos, hogy mennyire volt érthető - Elnézést kérek, ha valami butaságot mondtam, számomra még sok minden új ^.^" - folytattam végül, bízva abban, hogy pozitív válaszban részesülök.

- Igen, teljesen jól számoltad. - A biztonság kedvéért azért én is átellenőriztem a katalógusom alapján, de valóban megvolt minden, ami szükséges, s amit bónuszként megbeszéltünk, mint a munkadíjam. Mikor visszatérek a kész termékekkel elégedettség tölt el, hiszen a lány a munkámat dicséri. A védjegyemet illető megjegyzésre csak elmosolyodok, de örömmel konstatálom, hogy végre valakinek a figyelmét ez is megragadta.
- Használja egészséggel kisasszony, s kérem ne feledje, ha eladásra szánt ércei lennének, kérem elsőként gondoljon rám, mint potenciális vevőre. Sok sikert kívánok az Aincradi életéhez és térjen be hozzám legközelebb is. Köszönöm a vásárlást! - intek még utána, mikor távozik, majd ismét visszatérek a műhelybe, hogy a friss bevételt elkönyveljem.

Nem telik bele fél óra és a kilincset ismét egy JL tag nyomja le. Nocsak, az iménti lány talán már el is vitte a jó hírem a céhükbe? Kivételesen én magam fogadom az érkezőt, a segédemet ugyanis elküldtem ebédszünetre.
- Szép napot kegyednek is! Parancsoljon, miben segíthetek? - fogadom kedves mosollyal a rokonszenves teremtést. Nem akarom kijavítani a felszerelkezés szavát, illetlenségnek tartanám, ha leállnék okoskodni. Így is tökéletesen értem, hogy mit szeretne. - Ha jól látom kisasszony, Ön nem rendelkezik pettel, tehát nem idomár. Ez esetben jelenleg egy Bronz sisakkal tudnék hozzájárulni a sikerességéhez. Ez 4 pontértéknyivel növeli meg a páncélzatot és csupán 60 aranyba kerülne. Jelenleg ez a forgalomban lévő második legerősebb sisak, illetve ez van most raktáron. De ha szeretne foglalást tenni más termékekre is, akkor kérem tekintse meg a katalógusomat. - nyújtom át neki a recept- és árlistámat.

Kissé megilletődötten pislogva hallgattam a férfiú mondandóját, aki az üzletben fogadott. Lenyűgözőnek találtam, milyen gördülékenyen tálalta a lehetőségeimet, melyek ugyan felettébb szűkre szabottan hangzottak, ámde kedvesen felajánlotta a katalógusát, hogy szemezgethessek belőle.
- Hálásan köszönöm ^.^ Talán oktondiság ilyesmit kérdezni, de meg tudná mondani kérem, kényelmetlen viselet-e a sisak? - kérdeztem kissé zavarba jőve, a vállvértjeimet is kissé nehezen szoktam meg ugyanis. Hozzáértésem hiányában ennél többet nem tudtam hozzáfűzni a dologhoz, és semmi okom nem volt kételkedni a fiatalember szavában. A lista átnézését is igyekeztem megejteni, habár be kell valljam, nem igazán voltam képes kibogozni azt. Csupán egyvalamin akadt meg a szemem.
- A-ami azt illeti, egy ilyen erőt adó gyűrű azt hiszem hasznára válna a képességemnek ^.^ Persze csak ha nem jelent az ön számára terhet és nem foglalom el mások elől, akiknek jobban szükségük volna rá - szólaltam meg végül kissé bizonytalanul, szemlesütve pillogva az eladóra.

[Taidana]

Megcsörren a csengő a bejárati ajtó felett, mai azt jelzi, hogy vendég érkezett. Mito csupa kulimáz, éppen egy süteménykölteményt fejez be a pult túlsó végén a márványlapon. Kicsit mérgelődik magában, hogy pont a végső simítások közepette zavarja meg egy vevő, de mégiscsak az a dolga, hogy kiszolgálja őket. Anatole éppen hátul sürög-forog, ugyanis beszerezte az utolsó szükséges darabkáját az új sisakjának, így izgatottan munkálkodik a műhelyben. Mito megtörli a kezét a kötényébe, majd előbújik a süteményes állványok mögül, hogy kihúzva magát tisztességesen köszönthesse a vendéget. Szó azonban először nem jön ki a kissé tátva maradt száján, amikor megpillantja Taidanát. Nagyon is emlékszik még az idomárra, akihez személyesen küldték el üzletelni, Anat elégedett is volt a vétellel. Most azonban végleg lebukott, hogy kinek dolgozik, így kár hazugságokkal elkendőzni a dolgot. Becsukja a száját, erőt vesz magán, majd lesimítgatja a ráncokat a kötényén. Úgy viselkedik a fiúval, mint bármelyik másik vevővel.
- Üdvözöllek Anatole kovácsműhelyében, mindjárt szólok a főnökúrnak... - Majd már iszkol is hátra, hogy kitessékelje Anatot, ő maga pedig a műhely küszöbén állva kíváncsiskodik tovább. Hátul már felhívta Mito a kovács figyelmét a különleges érkezőre, ő maga pedig rettentő kíváncsi, hogy mi lesz itt ezután, mert még mindig nem árulták el neki, hogy miért kellett éppen egy segédnek üzletelnie a kristályíróval. Anat kilép a műhelyből, majd kényszeredett mosolyt próbál erőltetni arcára, de nem sikerül neki. Most nem.
- Üdv, Taidana úfri. Minek köszönhető a látogatásod? - többet nem mer kérdezni, nem akar belebonyolódni olyan témákba, amik nem túl könnyen emészthetőek.

//Kivételesen E/3 Mito miatt, következő reagnál visszaállok az E/1-re//

Az idomár pár másodpercre lefagy, majd úgy indul meg felém, mint akit puskából lőttek ki. Összefonom mellkasom előtt a karjaimat, egyik lábamat egy hangyányit hátrébb teszem, hogy ne tudjon egykönnyen kibillenteni az egyensúlyomból, akármit is akar közeledtével. Mondanám, hogy meglepetésként ér az ezutáni cselekedete, miszerint megmarkolja a vállamon a ruhát, de az a helyzet, hogy ez a srác még nálam is jobban szeret belemászni másik intim szférájába... Igyekszem rezignált tekintettel tűrni a szavait és a tekintetét, de be kell valljam magamnak, fogalmam sincs miről beszél. S ez az ötlettelenség valószínűleg kirajzolódott az arcomon is. Mindenesetre nagyon nem volt komfortos ez a helyzet, így ideje volt cselekedni.
- Lennél szíves... - Súlyemelésemet és magasabb erőpontomat használva megragadom a fiú kezeit, és lefejtem őket magamról. - Fogalmam sincs hol van a majmod, de azt még kevésbé értem, hogy miért pont nálam keresed! Mondanám, hogy nézz körbe és bizonyosodj meg róla magad, de úgy vélem ehhez semmi jogod. Szóval bökd ki végre, hogy miért jöttél...- szólok vissza neki kissé ingerülten. Nem éppen olyan hangulatban váltunk el legutóbb, hogy jópofiznom kellene vele, vagy meginvitálnom egy teára, azt meg végképp kikérem magamnak, hogy a ruhámat gyűrögesse és az arcomba másszon a saját boltomban. Ugyanakkor egy aggasztó kérdés még továbbra is fennáll: Ha nem nálam, akkor hol van Susaya? Már ha ez nem valami kamu indok, amivel idejött ma hozzá.

[Anatole]

Hát nem kamu fedősztori Susaya eltűnése? Komolyan azért jött hozzám, mert elveszett a majom és nincs semmilyen csalafinta hátsó szándéka? Nagy franc a srác, de az, hogy műsírást produkáljon, azért az még az ő képességeit is meghaladná. Ráadásul Susayát csak nem használná fel a sunyi céljaira, annál kedvesebb számára, minthogy ilyen alantas célokra használja fel. Plusz Mito is említette, hogy a majom nem volt a boltban, mikor elküldtem a kristályíróhoz. Egek, ha tehát minden igaz abból, amit az idomár fiú előad, akkor egyedül bóklászik az alacsony kis életpontocskáival, kiszolgáltatva minden ártó szándéknak.
Amíg a vendégtérben talál magának egy ülőhelyet és kipanaszkodja magát, végig szemmel követem minden mozdulatát. Nem mer rám nézni, talán jobban is teszi, legalább is én örülök neki, hogy nem látja az elgyengülésem. Biztos nem fogok odamenni hozzá és megsimogatni a hátát, mint egy kisgyereknek, de elszorul a szívem a kétségbeesését hallva. Ugyanakkor dühös voltam rá, mert biztos voltam benne, hogy az ő hülyeségei miatt hagyta faképnél a petje. Annyira tudtam, hogy nem lesz jó vége a sokszínű terveinek. Saru Taidana, te barom... ha nem lettél volna olyan idióta akkor, ott, Arbusban, most együtt építhetnénk Aincrad legerősebb céhét és te sem rinyálnál itt a peted után.
- Meg kell keresnünk... - szűröm fogaim között, és magam sem hiszem el, hogy az imént ajánlottam fel a segítségem és az együttműködésem. Sokkal jobban kedveltem azt az aranymajmot, mint a gazdáját, és érte képes voltam félretenni az idomár iránt érzett jelenlegi ellenszenvemet. Megadóan sóhajtok egy nagyot, majd segédem felé fordulok. - Mito, vedd át a boltot délutánra, ma már nem jövök vissza. - Leveszem a kovács kesztyűmet miközben odalépkedek Taidana elé, majd kérdőn pillantok rá, hogy elfogadja-e a segítségem. Ha igen, akkor biztos lehet benne, hogy kérdések sorával fogom bombázni, és valószínűleg alaposan meg fogom mosni a fejét is, mert olyan fafejű volt, hogy hagyta elmenni a petjét. - A térképen nem lehet követni a peteket ugyanúgy, mint a barátokat? Vagy ehhez nyomkövetés kell?

Ha azt mondják nekem egy hete, hogy Saru Taidana mellé fogok szegődni, hogy segítsek neki, akkor annak kertelés nélkül beleröhögtem volna a képébe. Nem érte teszem, hanem Susayáért. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. Az viszont, hogy az idomárt ennyire kétségbeejtő szituációban kell látnom, és hogy ennyire nem bírja türtőztetni magát, az valahol kicsit kiábrándító is. Ő egy idegesítő, stramm kölyök, akinek mindig mindenre van valami odavágós válasza, akivel képesek vagyunk hosszú szócsatákat vívni és mindig méltó ellenfelem volt. Erre most itt bőg a boltom előtt a placcon ülve, mint egy taknyos gyerek. Amikor aztán Susayát élete társaként említi, kétszeresen is elkeskenyedek. Egyrészt mert belegondoltam abba, hogy én mit éreznék, ha Vioval összevesznénk valamin és ki tudja mióta nem akadnék a nyomára. Másrészt féltettem a fiút attól a csalódástól és veszteségtől, ami majd akkor fogja érni, mikor végre egyszer kijutunk ebből a játékból és a petje megszűnik létezni ezzel a világgal együtt. Vagy érte képes lenne inkább itt ragadni, vagy újra visszatérni? Nehéz az idomárok élete...
Mellkasom előtt összefont kézzel, morózus tekintettel nézek le a földön ülő fiúra, és kis híján elkezdek idegesen topogni a lábammal is. Morgok egy sort, majd megadóan az ég felé dobom a kezeimet. Megragadom a vállainál, vagy a hóna alatt, ahogy jobban kézre esik, majd abban bízom, hogy súlyemelésem elégségesnek fog bizonyulni, hogy végre talpra állítsam.
- Hagyd már ezt abba, úrfi! Bőgéssel semmire sem megyünk! Elhiszem, hogy kétségbe vagy esve, de tűrd férfiként az arculcsapást! Kezdjük az elején... Hol váltatok el egymástól? Csak ketten voltatok, vagy harmadik személy miatt vesztetek össze? Merre ment el? Nyilván voltak tippjeid, hogy hol lehet és azokat gondolom már felkutattad, ugye? Ugye!? Sokkal okosabb, mint amilyennek hiszed magad, szóval szerintem ott kell keresni, ahol nem keresnénk...

Nem lettem kisegítve... Sok lényegtelen mellébeszélés, szipogás. Aztán meg rátér erre a kis ügyletére, valami meg nem nevezett nőszeméllyel. Forgatom a szemeimet. Kész idétlenség ez a kölyök. Hogy tudott felszednie egy csajt, ha még azt se képes kimondani a "dolgom volt vele" helyett, hogy kufircolt, szexel, megdöngette, magáévá tette, szerelmi légyottot kezdeményezett és még sorolhatnám miként nevezhetné az affért, ami mindenképpen értelmesebb és választékosabb (még ha trágárabb is), mint a dolgom volt vele... Idétlenség.
- Hát nem azért a két aincradi fillérért, de én is ott hagytalak volna a francba Susaya helyében, ha végig kellett volna néznem, hogy egy csajjal kamatyolsz...- Kicsit megborzongok, túlságosan vizuális típus vagyok és most aztán igazán megsajnáltam Susayát. Őt nem lehet csak úgy elrakni egy pokelabdába, hogy ne kelljen néznie. Brr...
- Ezzel nem segítettél túl sokat. Erőltesd már meg magad! - ragadom meg a vállát erélyesen - Valami támpont kell, amiből elindulhatok, hogy mégis merre keressem...
Aztán a fiú megráz! Mármint nem az a sokkoló élmény, tudod, mikor belédvág a 220, vagy mikor kenyérpirítóval fürdesz, hanem mikor mondjuk villanypásztorba markolsz. Kicsit megcsíp. Illetve itt még annyi sem, mert nincs fájdalom. Csak bizsergető érzés, ami a Taidanát fogó kezemből indulva végigszalad az egész testemet felépítő pixelhálón. Egy pillanat műve az egész, tekintetem azonban fátyolossá válik és a kellemetlen érzés miatt kénytelen vagyok becsukni a szemeimet. Képek villannak előttem. Egy párbajban legyőzött lányt látok. Az Északi negyedre jellemző szegényességet, egyszerűséget vélem felfedezni a villanásokban megjelenő házakon. Egy ottani párbajhelyszín. Várom, hogy Susaya felugorjon a vállamra. Mi, én várom? De nincs sehol. Hol van Susaya? Hol késlekedik már, miért bénázik? Türelmetlenség és elégedetlenség járja át a belsőm. Egyre dühösebb vagyok, aztán ezt felváltja a hirtelen jött kétségbeesés. Megfordulok, de Susaya már nincs sehol. Eltűnt. Magamra hagyott. Nem kér belőlem. Nem-nem-nem! Ez nem én vagyok. Ez Taidana! De ez mégis hogy?
Elszakítom kezemet a fiú válláról, mintha égetne a bőre. Tágra nyílt szemekkel tántorodok meg, oldalra kell lépnem pár lépést és meg kell támaszkodnom a boltom ajtófélfájának, mert szédülök. Mennyi ideig tarthatott ez az egész? Nem tudom mit tegyek. Kérdezzek rá az idomárnál, hogy ő is látta-e az emlékképeket? Mert mi más lehetne, ha nem az ő emlékei!? Akkor mégsem szerelmi légyottról gagyogott az előbb a fiú, hanem erről a párbajról? Bakker, ez nagyon hardcore volt! Mintha érezném, amit ő. Ez a srác tényleg nagyon oda van azért a majomért. Vajon ő mit érzett meg ebből az egészből? Rá se merek nézni, még össze kell szednem magam. Ez... ez valami rohadt bug? Vagy valaki megmérgezett? Vagy Saru egyik kristálya aktiválódott? Vagy egy újabb képesség volna? El vagyok veszve... Anatole nyugodj le!

//Taidana userrel egyeztetve, kari annyit érezékelhet csupán a képesség aktivizálódásakor, hogy az érintés helyén kicsit bizsereg a bőre. //

[Yurihime]

Elsiklanak a fülem mellett azok a sületlenségek, amiket Taidana magyarázni próbálna, azok nélkül is zúg rendesen a fejem. Kivonom magam a segítő kezeiből, majd felegyenesedek és megrázom a fejem. Kissé még mindig szédülök, de egyre jobban visszatér belém az erő. Rendkívül vacak érzés, hogy pont a kölyök előtt kerülök ilyen kiszolgáltatott állapotba, de már nincs mit tenni. Mindkét kezét a vállaimra teszi és úgy próbálja kifürkészni a gondolataimat, miközben én hunyorogva igyekszem felidézni az emlékképeket.
- Ugye nem aktiválódott valamelyik kristá... - kérdeznék rá, de mire a végére érhetnék, az idomár faképnél hagy és felőle aztán ott eshetnék össze álltó helyemben, úgy hagyna ott, mint egy taknyos pézsét. Kössz, cseszd meg, kössz... Mostanra nagyjából visszaszállt belém a lélek, és előre is lépek pár lépést. Néhány pillanatig próbálom követni szemeimmel, amint keresgéli a majmócáját, majd megunom az egészet.
- Az Északi negyedben kerested már? Ott váltatok szét, lehet azóta is ott bolyong... na és otthon? Lehet végig téged les és el sem mozdult mellőled, csak annyira elmerültél az önsajnálatba, hogy észre sem vetted! - összefonom mellkasom előtt a karjaimat és kérdőn, mit kérdőn, vádlón meredek a fiúra. Egyre kevésbé van kedvem neki segíteni, viszont a petért továbbra is aggódom. - Most mi legyen? Elindulunk végre megkeresni, együtt, avagy külön, vagy itt fogunk még bohóckodni egy ideig? Mert ha igen, akkor kihozok egy széket meg egy süteményt. Vagy inkább ki se hozom...- Az iménti emlékképeimre nem akarok egyelőre kitérni, azt várnám, hogy magától beszéljen, de lehet kénytelen leszek kicsit megkapirgálni a témát. Ki volt az a lány, akivel párbajozott és miért? És mindez Susayának miért nem tetszett? Egyáltalán valóban megtörtént az, amit láttam? Nagyon fura ez az egész, de mégsem hozakodhatok mindezzel elő. Még mindig várom a választ, ha sikerül értelmeset kicsikarni végre a kölyökből, akkor hajlandó vagyok neki segíteni. Ha nem, tuti itt hagyom a francba és visszahúzok a boltba a dolgomra. Este azért tennék egy kört az Északi negyedben, hátha alapon...