Kazuma vs. Alex

Az éjszakát a Kezdetek erdejében töltöttem. Nem szabad elkényelmesednem. A frontot ugyan utolértem, de én a legjobb akarok lenni. Ehhez, pedig sokat kell még dolgoznom. Mostanában pedig túl sokat aludtam kényelmes ágyban és többet lustálkodtam a kelleténél.
Lemásztam a fáról, ami alvóhelyemül szolgált és kinyújtóztattam a végtagjaimat. A maszkom már rajtam volt. Le se vettem éjszakára. Most pedig ideje körülnézni a városban. Még korán reggel volt mikor elindultam de mire a városba értem már elkezdett emelkedni a nap is. Először is valami harapnivaló után kéne néznem. Már teljesen kifogytam a zsömléből. Aztán jöhet valami küldetés.
Betértem az első kis boltba. Kis keresgélés után, pedig meg is találtam azt, amiért jöttem. Menetem volna kifizetni, amikor észrevettem egy nyalókát. Tegnap ettem édességet, először mióta itt vagyok. Nagyon finom volt. Azt hiszem az a nyalóka, még belefér. Elhúztam kicsit a számat. Hát nem arról volt szó, hogy nem szabad elkényelmesedned? Jött a bosszantó kérdés. Pár pillanatig tépelődtem magamban, de végül a kis édesség után nyúltam.
Meg is kaparintottam de egy másik kéz ütődött az enyémnek. Az ujjaktól elindulva haladt a tekintetem a karján keresztül egészen az arcáig. Egy szőke hajú európai srác állt mellettem. Nagyjából egykorú lehetett velem és a szeméből ordított a csalódottság, amiért elhalásztam előle az egyetlen finomságot a boltban. Ekkor eszembe jutott valami.
– Na mi van öcsi? – mondtam neki gúnyos éllel. – Csak nem erre fáj a fogad? – Lóbáltam meg kicsit a nyalókát. Ennyit, arról hogy a nyalókától ellustul az ember. – mit szólnál ahhoz, ha kicsit meg kéne küzdened érte? – Remélhetőleg sikerült eléggé feltüzelnem, és ha beleegyezik, akkor kisétálok az utcára és elküldöm neki a felkérést. Nem nagyon szoktam ilyesmit csinálni de, első ránézésre nem tűnik túl erősnek, és legalább szórakozok egy kicsit, mielőtt tényleg megyek küldetést nézni.

Elégedett voltam a fiú reakciójával és válaszra sem méltatva mentem ki előtte. Hallottam a dühös lépteit, ahogy utánam lépkedett. Az utcán pár méterre tőle megálltam és elküldtem a felkérést. Fél életig megyünk. Azt hiszem annyi épp elég lesz. Mire lehívta és felhúzta az íját már ég a kezemben volt a kés. Nem szeretem, ha az inventoryból kell előbányászni ezért mindig minden felszerelésemet magamon, hordom, hogy csak érte kelljen nyúlnom. Így csak egyszerűen zsebre raktam a nyalókát, amíg a saját fegyverzetével foglalkozott. Aztán az övemhez nyúltam és előhúztam a késeimet. Lazán tartottam magam mellett a kezeimet. Az íj ellen úgyse tudok velük védekezni.
Mialatt előadta a nagy beszédét az íjászokról páran már körénk is, gyűltek. Nem vagyok oda a felhajtásért de, most még ez is elmegy. Végül is nem baj, ha látják az emberek, hogy ki vagyok. Amikor felhúzta az íjat megfeszítettem én is az izmaimat és jobbra ugrottam. A nyílvessző nem sokkal tévesztett el és kis híján az egyik bámészkodó kölyköt találta el. A célzással nem volt baj de a gyorsaságommal elkerültem a találatot. Hátrébb ugrott és már lőtte is a következő nyilat. Ezúttal balra tértem ki a nyíl súrolta a köpenyemet de egyébként ártalmatlanul csapódott be az egyik ház falába.
Harmadszorra viszont elszámítottam magam és későn ugrottam félre. A nyílvessző a bal karomba fúródott aztán lassan szilánkokra esett szét. Levette mind a két páncélomat és egy életemet. A zöld csíkból egy minimális veszteséget okozva ezzel. Ilyen sebességgel el fog tartani egy darabig mire jut valamire. Más szavakkal szórakozhatok még egy kicsit. Újabb nyílvesszőt illesztett a húrra de ekkor úgy döntöttem megint kinyitom a szám.
– Hé öcsi! Menekülsz, vagy harcolsz? – elraktam a bal kezemben lévő kést és előhúztam a zsebemből a nyalókát. – Amíg szórakozol addig én szerintem, megeszem ezt a kis édességet. – lassan a számhoz emeltem közben, pedig egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Ha lőtt nem próbáltam kitérni előle csak megnyaltam a kis édességet. Ha pedig inkább közelíteni vagy beszélni kezd, akkor megállítom a kezem és várom, hogy mi lesz a következő reakciója. Ezt a párbajt ki fogom élvezni.

(Élet: 40/39 Páncél: 2/0)

Reméltem hogy jobban kell neki a kis édesség. Finom volt az már biztos, viszont ha hagyom a végén, még leszedi az életemet. Az első két nyílvessző után már nyilvánvaló volt hogy nem fog közelebb jönni így ezt nekem kell megtennem.
Lassan gyűltek körénk a bámészkodók. Egyre többen figyelték a kis műsort. Látszólag izgatottan várták hogy mikor elégelem meg a kölyök lövöldözését. Egy részemet zavarta a tömeg viszont egy kis hang azt súgta, hogy nem baj, ha itt vannak. Legalább látnak egy fölényes győzelmet. Teljes lényemből nyugodtságot, nemtörődömséget sugároztam. Mintha csak egy bosszantó szúnyog repkedne körülöttem.
Nem tud legyőzni, csak ha továbbra se csinálok semmit. Ideje lesz cselekedni, hogy ne fulladjon unalomba a dolog. A harmadik nyílvessző elől oldalra ugrottam és elővettem a késemet. Céltábla mi? Hát legyen, ahogy akarod. A következő lövését is sikerült elkerülnöm egy ugrással.
– Ha már ilyen jól megy a célzás, akkor nehezítsünk csak egy kicsit. – Jobbra mozdulok de, hirtelen kicsit balra kezdek futni egyenesen felé, miközben megpróbálok kitérni, ha még egy lövést el tudna ereszteni. Nem jött hozzám de nincs is elég messze, ahhoz hogy ne érjem el elég könnyen.
Ha pedig elértem a srácot a jobb öklömmel az állát csapom meg lendületből. A kés ugyan még a kezemben van de, a célom, az hogy ledöntsem a lábáról nem, pedig az hogy megvágjam. Ha pedig ezzel nem sikerülne, feldönteni vagy kivédené valahogy akkor a lábamat az ő lábába akasztva, megpróbálom kigáncsolni. Ha talpon is, marad akkor is előnyben leszek, mert az íjat már nem tudja ellenem használni. Ha pedig a földre kerül, akkor félrerúgom az íjat és a késeimet a mellkasába, próbálom vágni.

(Élet: 40/33 Páncél: 2/0)

Sikerült fellöknöm egy kis életet le is szedtem tőle, viszont egy részét a páncélja fogta fel. Viszont nem sikerült a földhöz szegeznem. Mielőtt a késeim lecsaptak volna egy ügyes mozdulattal elgurult és felpattant. A lendület miatt már nem tudtam megállítani a késeket, így a földbe csapódtak. Rögtön ugrottam egyet hátra de elkéstem és egy nyílvessző egyenesen az oldalamba fúródott. Még négy találat és végem. Jött a hirtelen felismerés. Addig viszont nem juthat el. Ideje kicsit még jobban bekeményíteni mielőtt kifáraszthatna.
Ugyanakkor… Elgondolkodtam. Új taktika jutott eszembe és még csak nem is fáradok ki olyan könnyen. Ha már erődemonstráció ideje közönség előtt is megmutatni mit tudok.
Már talpon voltam és kitértem a következő nyíl elől is. Aztán váltottam. Lassú nyugodt léptekkel közelítettem felé. A kezeimben lefelé fordítottam a késeket és lazán az oldalamnál tartottam őket. Ismét egész lényemből nyugalmat sugároztam de, ez nem az a fajta nyugalom, amivel másokat nyugtat meg az ember. Sokkal inkább volt ez a rideg magabiztosság nyugalma. Nem kell sietnem. A szemeimet mélyen az övébe fúrtam mintha csak a gondolatait próbáltam volna kiolvasni. Az elméjét akartam fojtogatni, amíg össze nem roppan. Eleresztett még egy lövést de nem törődtem vele. Nem hagytam, hogy kizökkentsen. Még csak meg sem inogtam. Ez most a szükséges rossz mielőtt kitör a vihar. Elképzeltem milyen ijesztő lehet, ahogy rezzenéstelenül közelítek felé, hiába próbálkozik.
– Én nyertem. Add fel most. - mondtam neki hideg fenyegető hangon. Nem parancs volt, hanem sokkal inkább egy egyszerű kijelentés, jó tanács. Körülöttünk az emberekben érezhetően nőtt a feszültség és szinte lélegzetvisszafojtva várták hogy mi is következik most. Már kezdtem érteni azokat, akik az arénákba mennek küzdeni, ahol nagyközönség figyeli őket. Már nem is zavartak annyira.

(Élet: 40/27 Páncél: 2/0)

Feladtam mi? Mulattató gondolat volt. Épp most nyerem meg a párbajunkat öcsi. Eleresztett még egy nyilat és elmosolyodtam, amikor egyenesen a szívembe állt bár ebből a maszk miatt nem sokat vehetett észre.
– Kösz. - mondtam halkan, hogy valószínűleg csak ő hallotta. Nem is kellett ennél több. Az életem elérte azt a szintet, amit vártam. Teljes gyorsaságomat bevetve futottam felé miközben eleresztett még egy nyilat. Már bőven elég közel vagyok. Itt az idő.
Aktiváltam a képességemet és a bőröm alól előtörő sötétség mindent beterített. Ha nincs éjjellátása, akkor szinte esélye sincs elkerülni azt, ami most jön. Páran ijedten kiáltottak föl, ahogy elérte a közel állókat a sötétség. Más kiáltozást is hallottam bár az inkább volt izgatott és meglepett, mint ijedt. Én felugrottam a levegőbe de a nyílvesszőt így sem tudtam elkerülni és végigkarcolta a combomat. Felemeltem a késeimet és a megvakult fiúra vetettem magam miközben mindkét késemet mélyen belemélyesztettem a vállába. Elvesztette az egyensúlyát és a földre kerültünk. Az árnyak eltűntek és ismét néhány tucat ember állt körül minket. Fölöttem megjelent a győztest hirdető felirat. Felálltam és eltettem a késeket. Néhányan pénzt cseréltek egymás között de továbbra sem széledtek szét.
– Én szóltam. Egyébként a szomszédos boltban is árulnak ilyen nyalókát. - ujjammal az említett hely felé böktem. - Na helló. - Fejeztem be, ha nem volt több mondanivalója. Most már tényleg kezd zavarni, hogy nem tűnnek el végre. Inkább én lépek le. Amúgy is sok dolgom van még. Végül elindultam a következő szint felé. Valahogy úgy érzem, most arrafelé kell mennem. Szeretnék egy kis időre távol kerülni ettől a helytől. Vagy egyszerűen csak menekülök…

(Élet: 40/21 Páncél: 2/0)