Hinari vs. Alex

by **Halász Alex** Kedd Jan. 29 2013, 22:03

//végre egy nagyjából egyenlő küzdelem...aztán még nem néztem meg a pontjaidat xD//

*Valahogy kijutott a Nagy síksághoz is. Hát lássuk, itt mit is lehet csinálni. Mobokat keresett, de nem valami nagy lelkesedéssel. Ahogy leteperte, ráadásul valami irritálóan sunyi képességgel a múltkor az az árnyharcos, az egyszerűen dühítő volt. Mire észbe kapott már veszített. Fújt egyet lemondóan. Nah igen, utána elég furcsán viselkedett, de mindegy is ez, nagyon reméli nem látta egy olyan jk sem, amelyikkel találkozni fog még az életben. Nem igazán vállalná fel azokat a cselekedeteket. De hogy mi történt vele, hát azt egyszerűen nem érti. Vagy a NerveGear-ét babrálják kint? Cöhh,...., de nem tudott ésszerű magyarázott adni erre, s így nagy nehezen fel is adta a próbálkozást. Jól van, akkor hol is vannak a mobocskák? Le kéne lőnie párat, mert eldöntötte, hogy kéne fejlődnie. De eddig semmi....nocsak. Letakarították volna az összeset?
A nap vörösen izzott fent az égen. Szép napsütéses, meleg időjárás volt a mai. Talán, túl meleg is. Alex pedig a homloka elé tette néha a kezét a jobb láthatóság kedvéért. Kezében lógott az íja, s a tegez is jól kivehetően körvonalazódott a hátán. Egyértelműen behatárolva ezzel a kasztját.*

by **Hinari** Kedd Jan. 29 2013, 22:48

Úgy döntöttem, ideje kicsit kimozdulnom, a városi élet kezdett kissé unalmas lenni. Mióta nagy nehezen szintet léptem, még semmi normálisat nem sikerült összehoznom, legyen az akár egy kaland, vagy éppen egy újabb küzdelem. Habár, ami a sima párbajokat illeti, eddig nemigen volt szerencsém, igaz mindössze csak egyszer próbálkoztam ilyesmivel, és az se sült el valami jól. Ilyen negatív gondolatokkal a nyomomban meg aztán pláne nem volt merszem akárkit is kihívni.
Mire észbe kaptam, már bőven bent jártam a füves területen, aminek a pontos nevére ugyan nem emlékeztem, de annyi bizonyos volt, hogy nagy, és forró. Csupán egy-egy vaskos fa tartotta magát a fűtengerben, ellenállva a virtuális hatásoknak, amik bár hasonlóak lehettek a valóságossal, mégsem teljesen ugyanazok. Egy ilyen árnyékában húztam meg magam, majd kardomat elővéve próbálgattam pár begyakorolt mozdulatot, igen kevés sikerrel. Meg is untam, elég hamar, de az elhatározásomat nem adtam fel, újra elindultam, és pár leölésre szánt mobot kerestem. Végül egyre sem akadtam rá, helyette azonban megpillantottam egy fiút, akinek hasonló elképzelései lehettek: ő is a tájat figyelte, kezében íjával.
Egy íjász? Azt máris a javára írtam, hogy nem állatidomár, persze azzal a kaszttal se volt különösebb bajom, kivéve a mindmáig ismeretlen nevű majmos kölyköt, aki meg akart ölni. Egyszer úgyis visszakapja még. De addig is, fejlődnöm kell.

- Szia! – szólítottam meg végül, amihez kellett egy-két percnyi tétova ácsorgás, tőle illendő távolságban. Sose voltam az a kezdeményező típus, de mint oly sok mindenen, ezen is változtatni akartam, így csak sikerült összeszedni a bátorságom. A srác nem tűnt vérszomjasnak, és bár én csak first strike-os küzdelmeket terveztem vívni, egy percre sem felejtettem el, hogy nem vagyunk védett övezetben. Mindezzel együtt bíztam benne, hogy végül a dolgok jól fognak elsülni, s ha más nem, a nap még mindig a segítségemre lehet.
- Öhm… az én nevem Hinari – mutatkoztam be – Nincs kedved egy harchoz? Csak semmi komoly, nem halálig menne – tettem hozzá, a biztonság kedvéért, közben végig a reakcióját figyelve.

by **Halász Alex** Szer. Jan. 30 2013, 21:25

*Nem vette észre, legalább is elsőre nem. Azzal törődött, hogy hol találhatna valamilyen mobot, de mintha a föld nyelte volna el őket. Az észlelés jártassága nélkül, pedig Hinari is csak akkor került a látószögébe, mikor amaz megszólította. Előbb az indikátorát ellenőrizte le, de ez nem tartott el félmásodpercet sem, s közben rámosolygott. Szép nagy zöldes szemek, és hosszú szőke haj, pont mint neki. A haj hosszúságát kivéve természetesen. A rendszer generálta fényes nagy korong az égen, pedig finoman melengette mindkettőjüket, és ontotta rájuk "áldásos" fényét. Más esetben még talán napszúrást is kaphatnának mind ketten, ha nem a Sword artban lennének. Egyet persze el kell ismernie. Hogy nagyon is valósághű, és zseniális kis világ ez. Minden tisztelete lenne a tervezőnek, és még élvezné is, ha nem lenne valami őrült az a bizonyos tervező, és nem gyilkoltatná le a mobjaival a játékosait. Tiszta értelmetlenség, de hát ezt nem tudja megváltoztatni. Csak annyit tehet, hogy minél előbb erősebbé válik, és a frontharcosokhoz csatlakozva felkutatja azt az ütni való Akihikot.*
- Szia. ^^ Én Alex vagyok, és a mai nap szerencsése, hogy találkozhattam szépségeddel.
*Nah igen. tényleg tetszik neki, de a szép szemű szőke lányok mindig is a gyengéi voltak. És ha neki tetszik valaki, azt meg is mondja. Majd ugye jött a kérdés, amire elcsodálkozott, és nem is válaszolt azonnal. Az íjára tekintett, majd a lányra. Egyértelműen nem íjász, vagy jól palástolja. *
- Hmm, biztos vagy benne? Persze mob sehol sincsen, és sosem árt egy kis edzés, de most nem vagyunk védett övezetben.
*Komlyan tekintett a lányra, de nem akart és nem is szeretett elutasítani egy felkérést, főleg, ha egy ilyen szépség kéri, mint Hinari. Ha ragaszkodik hozzá a lány, akkor ő küldi el a felkérést, kihangsúlyozva szavakkal is, hogy első ütésig menjenek csak. Anno Szophieval ugyanolyan felelőtlenül belement egy fél életig-be, és majdnem ott maradt. Majd még valahogy mg kell hálálnia azt, hogy ott maradt a lány, míg ki volt ütve.*
- Jó, de csak első találatig, rendben?
*Majd, várta a választ is. Meg kezdeni sem ő akar. Had indítson a lány. De persze legyőzetni se akarja magát, hiszen abból semmi haszna nem származna Hinarinak sem. Tapasztalatokat kell szerezni első sorban és csak másod sorban pontokat. Aztán pedig pontokat, pontokat, pontokat...*

by **Hinari** Szer. Jan. 30 2013, 23:29

Rögtön egy bókkal indított, s be kell hogy valljam, ezzel eléggé meglepett: nem mintha annyira csúnya lennék, vagy ilyesmi, de ebben a valódi téttel bíró világban kevés hely jut az efféle szavaknak. Igaz, hogy eddig viszonylag kevés fiú játékossal hozott össze a sors, de ettől függetlenül, meg voltam róla győződve, hogy itt, főleg még az első szinten, mindenki bele van merülve az önsajnálatba vagy éppen a másokat eltaposó emelkedés elérésébe. Így hát a srác mondatától úgy elpirultam, hogy még a szerver is kiakadt tőle.
A válasz azonban nem érkezett rögtön, és ez a felismerés talán még az előzőnél is jobban összezavart. Amúgy sem voltam olyan biztos magamban, Alex pillanatnyi tétovázása pedig csak felerősítette bennem ezt az érzést: már éppen azon voltam, hogy visszavonjam az egészet, amikor beleegyezett.
- Igen, tudom – kezdtem tétován, közben jól szemügyre véve a terepet. Tény, hogy éppen senki sem volt a közelben, se mob, se más játékos karakter, ám tisztában voltam vele, hogy ez egy szempillantás alatt megváltozhat – Szerintem nem lesz baj – folytattam, immáron egy csöppet magabiztosabban. Szavaimat mosollyal zártam, nem szánt szándékkal, egyszerűen örültem neki, hogy a fiú hasonlóan gondolkodik, mint én, és hogy őt is ugyanúgy foglalkoztatják a lehetséges kockázati tényezők. Úgy tűnik, nagyonis biztosra akart menni, mert csupán első találatig kérte a párbajt.

Kis töprengés után bólintottam, majd elfogadtam a felkérését, és a megbeszéltek szerint választottam a három lehetőség közül. Még sohasem játszottam így, de nemigen zavartattam magam: egy első találatos meccsnél szinte a gyorsaság a legmeghatározóbb tulajdonság, s ebben a tűző napsütésben ez mindenképpen előnyös számomra. Persze az ellenfelem pontjairól és tényleges erejéről fogalmam se volt, de – kivételesen – pozitívan álltam a dolgokhoz. Még egyszer körbenéztem, amíg a felkészülési idő le nem járt, majd megindultam. Alex nem akart kezdeményezni, így enyém lehetett az első lépés: íját végig szem előtt tartva tettem meg a köztünk lévő távolságot, közben derékmagasságban tartva a kardot, majd az utolsó pillanatban irányt változtattam, elléptem mellette (ha még ott volt), és félig felé fordítva törzsem, futás közben próbáltam meg oldalról (az íjától távolabbiról) megvágni. Célozni nem céloztam semmi konkrét helyre (nem is igen tudtam volna), majd a próbálkozás után rutinból hátraugrottam. Egyelőre nem használtam a teljes sebességemet, olyan 80%-os fordulatszámon pörögtem csak: még nem voltam képes egy másodperc alatt kihozni magamból a legtöbbet, de reménykedtem benne, hogy ez a tény nem fogja döntően befolyásolni a küzdelmet.

by **Halász Alex** Pént. Feb. 01 2013, 16:49

*Elsimultak a dolgok. A lány is érti, s jó tudni, hogy ő sem az a vakmerő, "nah száguldjunk bele a halálba" valaki. Látott már lányt olyan hévvel élni az életét, hogy nézni is rossz volt. Nem csak élni. Így hát minden rendben volt, elfogadta az first strike-os harcot, majd a vissza számlálás követően neki is lendült a lány. Ő a kezében tartott az íját félig felhúzva rá egy nyilacskát, de leengedve. Úgy nézett ki, hogy elölről támad a lány, de majdhogy nem az utolsó pillanatban váltott és egy ügyes csavarral az oldalát célozta meg. Ez a kis futás, az ahogy megrohamozta, egyből kiderítette, hogy gyorsabb a lány. Nem annyival mint a maszkos, de egy jó adaggal biztos. Viszont hála akrobatika jártasságának, már könnyebben tudta használni azokat a kis lépéseket, melyek a kellő helyzetben pont a legmegfelelőbbek. Egyszóval ahogy az aikidon, egy oldalt soroló lépéssel tett három apró lépést hátra, s így pont mellette kerülte ki a pengét. Nem akart elugrani, vagy messzebb kerülni, mivel csak első ütésre mentek. Inkább a pillanatnyi megtántorodást használta ki, ami a futás okozta lendületből maradt a lánynál.
Felhúzt a nyilát és lőtt, majd ha...mert persze nem gondolta, hogy ennyiből majd le is győzi a másikat, oldalt lépett párat, hogy nem lehessen egyből betájolni.*
~ Valószínűleg az akrobatikámra kell majd hagyatkoznom. ~

//habár azt nem tudom, h neked van e, de ezt kari se tudhatja Razz

//

by **Hinari** Vas. Feb. 03 2013, 00:19

Kardom éle ártalmatlanul szelte ketté a forróságtól vibráló levegőt, ahol egy pillanattal ezelőtt még a fiú állt. Amaz pár sima egyszerű lépéssel hárította a támadásomat, mégcsak meg sem erőltette magát, elegánsan úszott arrébb, és már emelte is az íját. Eközben én bőszen szidtam magam azért a hátraugrásért: eddig csak közelharcban jó játékosokkal vívtam, így előbbi mozdulatom önkéntelenül hajtottam végre, anélkül, hogy belegondoltam volna a kialakult helyzetbe. Ha egy kicsivel közelebb lennék, fegyveremmel még pont elérném, de így jópár ütemet vesztettem.
A kettőnk között lévő, megnövekedett távolság azonban nemcsak hátrányokkal, de néhány előnnyel is járt: több időm volt reagálni a felém száguldó nyílra s kigondolni a megfelelő ellenlépést. Igaz, utóbbi igényelt volna pár másodpercet, ezt viszont nem adta meg a srác: a nyilat csupán egy rögtönzött guggolással sikerült elkerülnöm, ami a lehető legrosszabb megoldás volt, hiszen nemhogy nem segítettem előbbre a következő támadási hullámomat, de sikerült ezzel még az előzőnél is jelentősebb hátrányhoz jutnom. Szerencsére az íjászok nem sorozatlövésre voltak beállítva, így kaptam egy kis plusz időt, egyelőre nem kellett újabb nyilacskára számítanom. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne teljes sebességgel próbáljak meg felállni és megindulni. Minél közelebb kell kerülnöm hozzá, még mielőtt egy második nyilat illeszt a húrra.

Eközben ő sem állt egy helyben, természetesen. Mikor tekintetemet odakaptam, hogy nagyjából merre kéne vágnom ezzel a haszontalan fegyverrel, már régen másutt volt, láthatólag felkészülten várta a folytatást. Újra rámeredtem a kardomra, majd nekiindultam, ezúttal direkt nem a leggyorsabban, csak úgy, ahogy az előző manőveremnél. Most sem terveztem belerohanni egy esetleges nyílzáporba, félkörívben haladtam, majd, amikor már alig volt köztünk pár méter, ugyanazon az oldalán támadtam, az utolsó lépéseket egyenesen téve meg. Karomat meglendítettem, és megpróbáltam a hozzám legközelebb lévő testrészét becélozni, a karját, majd rögtön ezután, egy második vágással az eddig még üres helyet támadtam: reményeim szerint, amikor el akar sorjázni az első vágás elől, pont bele fog érkezni a másodikba. Mostmár elmaradt a hátraugrás: nem szándékoztam teret engedni neki, habár pontosan tudtam, hogy ez számomra is ugyanolyan kockázatos.

by **Halász Alex** Hétf. Feb. 11 2013, 13:28

*Nem talált be a nyíl, s talán jobb is így, legalább játszanak egy kicsit. Végre egyszer szeretett volna egy jót gyakorlatozni, mint a való életben is, nem az életéért remegni, és megfeszített idegekkel nézni a halálos pengét. Persze ez nem jelentette azt, hogy nem száz százalékban összpontosított a lányra, s a lány által tartott kedves kis kardocskára. Habár szívesebben forgatta volna ő inkább a pengét, most ilyen önző, fölösleges gondolatok nem homályosították el. A mozdulatokra figyelt, és a körülöttük lévő környezetre. A napra, ami habár teljes mértékben az agyuk szülte elektromos impulzusok kreált információ halmaza, most nagyon is hatással van a mozgásukra. Az itteni szintén csak egy virtuális adathalmaz testükre. Az első csapás túlságosan is, sőt, talán egy kicsivel még gyorsabban is érte, mint számított rá, így jobb híján az íjával hárította. A bal kezében tartott eszközt vízszintesen tartotta maga elé, hogy a kard pont azt érje, és könnyedén lépkedve közben hátra, ezzel próbálva kibillenteni a ránehezedő lányt egyensúlyából, az íjat oldalt forgatta, hogy a lepattanó penge útját is valamennyire meghatározhassa. A második csapás ennek fejében érte újból a karját, de azt már másképp oldotta meg.
Hiszen az előbb Hinari okosan, nem egy, hanem két egymás utáni csapással indított, azonban erre Alex is fel volt készülve erre. Az előbbi két lépéses hátrálást, hirtelen egy oldalt lépéssel korrigálta, és ahelyett, hogy el a lánytól lépett volna, egyszerűen mellé lépett.
Így épp elkerülte a második csapást, mely a karját érte volna, s ezzel esélyt is biztosította arra, hogy győzhessen.
Egyszerűen ütésként kellett volna megütnie, mikor elhaladt mellette, de ebben két dolog is megakadályozta. Egyik és nagyobb mértékben befolyásoló tényező, hogy nem akarta egy ilyen sunyi húzással megnyerni a csatát, ami nem is illik a "kasztjába", habár sose mondta magát íjásznak. A másik pedig az a tényező, hogy már volt a kezében egy nyíl, s noha azt is belevághatta volna hirtelen a lányba, ezt megakadályozta a már említett tényező.
És itt megemlíthetünk egy harmadikat is már...a lány gyorsaságát. Könnyen meglehet, hogy kis habozása, pont elegendő volt Hinari elugrásához.
Mindent teljes nyugalommal csinált. Nem zavarta a kardforgató lányka gyorsasága vagy ereje, s nagyon remélte, hogy Hinarit sem feszélyezi az ő egyáltalán nem íjászhoz "méltó" viselkedése.
Ha a lány elugrott, ha nem, felhúzott még egy nyilat, amilyen gyorsan csak tudott, és lőtt, amilyen pontosan csak lehetett a szintjén.*

by **Hinari** Pént. Feb. 15 2013, 19:56

Csupán egy elégedett félmosollyal nyugtáztam megmozdulását, amint a távolsági és a közelharci fegyver egymásnak csapódott. Eddig valamiért mindig azt hittem, hogy az íjak nem viselik el a penge érintését, de ez a logikám igencsak megdőlni látszott, hiszen szinte egy karcolást sem ejtettem rajta. Valahol örültem is neki, mert íj nélkül (azaz két félíjjal) a párbaj kétélűsége eléggé lecsökkent volna, a srác találati esélyei pedig még ennél is lejjebb. Én viszont igazságosan szeretek küzdeni, így még egy bólintásra is futotta a két próbálkozásom között.
Arra azonban nem számítottam, hogy nemcsak blokkolja, de egyazon mozdulattal arrébb is löki a fegyverem: karom az íjról lecsúszó karddal együtt mozgott, a félresikerült manővert pedig – erő hiányában – képtelen voltam korrigálni. Mire odáig jutottam, hogy elindítsam a második vágást, a fiú már rég nem volt a helyén, sőt, mégcsak bele sem sétált a megtervezett ívbe, helyette szinte bőrömön éreztem ruhájának simogatását, ahogy mellém slisszant. Nem semmi! – bambultam el egy tizedmásodpercre. Egy íjásztól, aki kasztja révén általában a távolsági harcra fekteti a hangsúlyt, egy ilyen irányultságú ellenlépést elképzelni sem tudtam. Ám idő nem volt a csodálkozásra, hiszen ha meg merte tenni ezt a lépést, bizton meg fog próbálkozni az ezt követővel is. Ami jelen pillanatban a meccs azonnali elvesztését eredményezné számomra.
- Nem rossz – mosolyogtam rá, miközben ugrottam egy rövidkét. Mondandómat valami olyasmivel akartam folytatni, hogy „ha most belém öklöztél volna, lehet nyertél volna”, ám a szavakat mégse mondtam ki. Valószínű ő is tisztában volt mindezzel, és nem járnék jól, ha egy kicsinykét is azt éreztetném vele, hogy legközelebb megteheti, vagyis megpróbálkozhat vele. Nem, még a legcsekélyebb bátorítást sem szabad megadni neki: ellenfelek vagyunk. Ellenfelek a tűző nap alatt.

Még be se fejeztem a gondolati elemzésemet, máris repült felém egy újabb nyílvessző. Reflexszerűen magam elé rántottam a kardom, de félúton rájöttem, hogy valószínű semmire se mennék vele, így egy elégedetlen felszisszenés után egy durr-bele vetődést produkáltam, ami természetesen csak egy sima ugrásnak indult, s csak azután változtatott a röppályáján, hogy a nyíl elsuhant a távolba. Annyira megörültem, hogy ezt is elkerültem, hogy a pusztaságban növő, virtuális fűcsomókra a legkisebb figyelmemet sem szenteltem, még akkor sem, amikor – az esés következtében – már szemmagasságba kerültek. Ehelyett úgy ugrottam fel, mint a nyúl akit most kergettek elő a bokorból, és leporolgatva magam, próbáltam egy ideges nevetéssel elterelni a témát.
- Okkké – mondtam félhangosan, egy sóhajtással vegyítve a dolgot, majd újra támadásba lendültem. Kihasználva, hogy nem lehet tisztában a valódi sebességemmel, csak közepes tempóban ugrottam melléje, majd egy viszonylag lagymatagnak tűnő vágással próbálkoztam, és figyeltem, merre kerüli ki. Ha kivédte, ha elkerülte, igyekeztem rögtön lereagálni, és a hasa felé intéztem ezúttal egy szúrást, méghozzá maximális sebességgel döfve át rajta a kard élét. Nagyon reméltem, hogy ezúttal összejön, ám nem hagytam a véletlenre a dolgot, minden mindegy alapon próbálkoztam újra, nem engedve teret és időt neki, hogy felhúzza az íjat.

by **Halász Alex** Szomb. Feb. 16 2013, 20:01

Annyira belemélyed, hogy még a nyelvét is kidugja egy pöppet míg céloz, és aztán huss…suhan a sebes nyílvessző, amit a kardforgató egy felettébb mulatságos, ám nagyon is célravezető manőverrel tudott csak kivédeni. A vetődés melynek szemtanúja lehetett íjászunkat elkápráztatta és meg is állította, nem beszélve arról, hogy meg is nem vetette. A lány mielőbbi kijelentése, miszerint „szépen csinálta”, pedig még csak most ért el hozzá. Nem vett ki újabb nyilat, és bal kezében tartott íjával se csinált semmit, míg a lány feltápász…mit tápászkoni, ugyan! Felpattant a helyéből, és már harcra készen volt újból. Alex széttárta a karjait a közbenső időben és az eddigiektől eltérően most nem a következő lépésre figyelt. Épp csak egy pillanatra, azaz arra az egy mondat erejére, amit meg szándékozott osztani a lánnyal.
- Sajnálom, ezt még muszáj volt, de te sem vagy kezdő. ^.^
Nyugtázta rögtön, hogy azért érzi az erőviszonyokat, és még ha úgy is tűnik, nem játszadozni akar a lány idegeivel, épp csak élvezni a kis meccsüket. Az „Okéra” viszont feljebb vonta a szemöldökét. Nos, akkor most begurult a szőke ciklon? Ebből még lesz valami. A lassabb tempót figyelve egyből egy valami ugrott be, de az élesen.
~ Készül valamire…ez elterelés! ~
Sokkal lassabb volt, mint eddig, és ez nyugtalanította a fiút. Ám amellett döntött mégis, hogy bevárja. Megállt, de egy egyáltalán nem szokványos testhelyzetben. Mintha legalább is a katanáját akarná elővenni, de persze ezt sem úgy, hogy Hinari még idejében észrevegye. Ha jól számítja a lányban a látvány, csak akkor fog tudatosulni, mikor már nincs visszaút, és megrohamozta. A lassú kard valóban furcsa volt, s az első csapás még ebben a tempóban érte. Azonban az ő terve is készen állt már. Nem kerülte ki a kardot, hanem a már felvett állásból kilépve az íj belső, -azaz az ideg és a fa rész közötti- részbe helyezte be, s összes gyorsasága pontját beleadva, csavart egyet a saját fegyverén, hogy ezzel lehetőleg pár másodpercre lebéníthassa a lányt.
Egyrészt ha elég meghökkentő volt azért is, és másrészt meg a tényleges gyorsasága felvétele előtt is akart lépni (ha egyáltalán tényleg ettől kell tartani, mert erre gondolt, de az is lehet, hogy valami más furcsaság a nyitja), illetve harmadrészt, mivel ezzel együtt eltolta a két fegyvert oldalra, hogy ne használhassák.
Azonban ez még nem a vég. Hiszen súlyemelés jártasság hiányában nem tudná ellökni a lányt, így mellette kell maradjon, s ha valóban a gyorsaság a ludas, amit takargat, akkor Alex veszít ha itt megáll. Előbb kell cselekednie, mint ahogy a lány aktiválná a saját képességét. Ez most már az idő harca. Ki milyen gyorsan kap észhez, ocsúdik fel, és cselekszik.
Egyszóval mondhatni majdhogynem belesétált az előző lassú döfésbe, de az íjával és egy bravúros csavarással próbálta meg foglyul ejteni, és ezzel egy időben el is tolni magától, hogy még közelebb léphessen Hinarihoz.
Elképzelésében úgy zajlana le a szitu, hogy abban a pár pillanatban mikor eltolja oldalra a két fegyvert, akkor ő a lehető legközelebb lép a lányhoz, és nyitott tenyérrel üti meg a gyomránál. Teljesen szabályosan, ahogy a kicsiket szokás tanítani karate órákon. Ha mindez így zajlana, vagy fog lezajlani, akkor bizony győzött, de még mindig ott van a lány gyorsasága, és ezzel együtt, miközben ő igyekszik megütni a lányt, amaz még mindig meglengetheti a kardját és Alex íjával együtt sózhat rá oldalról.
Ez esetben viszont Hinari nyert… vagy döntetlen. Minden az időn, azaz az időzítésen múlik. Végül is, Alex alapból közelharcos. Talán majd megmagyarázza, ha odajutnak végül, és vége a kis gyakorlatnak.

//Remélem érthető voltam Razz

//

by **Hinari** Vas. Feb. 17 2013, 12:43

Furcsán nézett rám, mintha egyszerre lenne értetlen és gondolkozó, mintha már előre tudná, mit tervezek. Vagy legalábbis azt, hogy nagyjából mit tervezek. Nem voltam lassabb, mint eddig, erre direkt figyeltem, hiszen rövidke párbajunk során egyszer sem mentem neki teljes sebességgel, tartottam magam a látszathoz, így még csak fel se merülhetett benne, hogy képes vagyok a nagyobb sebességre. Nem, ezt az ütőkártyát a végső csapásomra tartogattam, de most mégis úgy tűnt, valahogy sikerült kilogikáznia még a vágás előtt. Csalódottan húztam el a számat, de már nem volt visszaút, túl közel voltam, és a rövidke idő alatt már nem volt lehetőségem kitalálni egy másik taktikát, ezt kellett befejezni, méghozzá a lehető legpontosabban. Ezzel egészen odáig nem is volt probléma, hogy elindítottam az első vágást, s amikor a kard beleakadt az íjba, különösebb figyelmet nem tulajdonítottam neki, befejeztem a mozdulatot… ám meglepetten tapasztaltam, hogy nemhogy az íj, de a húrja sem pixeleződik el, amikor a penge éle végigszánkázik rajta.
Ez tuti valami spéci, közelharcra is tervezett íj. – vontam le a következtetést, ám gondolkodásra nem volt idő, mert a fiú közben gyorsan meg is forgatta a fegyvert, s nekem minden erőmre szükség volt, hogy vele együtt ne forgassa ki a karomat. A próbálkozásom csupán félig sikerült, testem tehetetlenül követte a félretolt fegyverpárt, ám pont az ellenállásom miatt, végül képes voltam kiszabadítani a pengét. Csak fél szemmel láttam, amint Alex keze félreérthetetlenül közeledik, én pedig a tőlem telhető legnagyobb sebességgel igyekeztem felé lendíteni a kardomat: ha elég gyors vagyok, lekaszálom a karját, mielőtt hozzám érhetne…

Egyetlen pillantás, egyetlen lélegzetvétel, és eldőlt a küzdelem. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan. Amit biztosan tudtam, hogy tenyerével lökött egyet rajtam, ezzel egy pontnyi sebzést okozva. Persze az ütésével csak a páncélom felét vitte le, tényleges életvesztést nem okozott, ám fogalmam sem volt, a rendszer hogyan számolja az első vérig tartó küzdelmeket, illetve nagy hirtelenjében azt sem tudtam kistilabizálni, hogy az én támadásom sikeres volt-e… nameg hogy melyik ért célba először. Így hát kíváncsian vártam azt a bizonyos feliratot, ami a meccsek végén szokott megjelenni, de azért nem maradtam teljesen védtelen, hiszen ha még mindig folyik a meccs, egy újabb nyílvessző hamar pontot tenne a kérdések végére.

by **Halász Alex** Pént. Feb. 22 2013, 09:52

- Huhh, ez aztán a gyakorlat!
Már vége, és mosta földön ücsörög kicsit. Kifújja magát. Jobb karján egy hosszú vörös csík jelzi, hogy a lány eltalálta, és nem is olyan régen a felvillanó tábla kihirdette a győzelmét. Nem bánja, jó volt, és egy ilyen szépségtől kikapni, talán nem is olyan nagy gond. Mikor megálltak, egy hosszú csöndes perc állt közéjük. Annyira gyorsan zajlott le az utolsó pár pillanat, hogy meg kellett várniuk, míg megemésztik. Alex betalált ugyan, de a gyorsasági fölénye túl nagy lehetett, mert ha csak egy kicsit is, de előbb érte a penge, és persze többet is vitt le az életéből, mint Alex. Nah nem baj, ennyibe nem hal bele, de azért kíváncsi lenne a lány gyorsaságára. Hogy is szólítsa meg? Felállt, vagy ha a lány időközben csatlakozott hozzá, hiszen a fű hívogató volt, akkor oda fordult, hogy kellemes mosolyát ráemelje.
- Nagyszerűen küzdöttél. Talán a SAO előtt is tanultál valamit?
Nagyon is érdekelte a lány, mert hát tényleg szépen harcolt, és egy ilyen csatában rég volt része, azaz soha, de hasonlókat vívott már. Amikor a tenyerével elérte a lányt, azt hitte, hogy végre!...ő győzött, de a kard fénye, amiről a nap vissza tükröződött, előbb a szemét vakította el egy másodperc erejéig, majd a karjába mélyed. Annyi ideje volt, hogy elugorjon, melynek az lett a következménye, hogy végig szántotta az éles penge a kezét. Szerencsére le nem vágta, de ha nem figyel, még azt is beszerezhette volna. Azonban nem így történet. Annyira figyelt az ütésre, hogy észre se vette, mikor fúródott a kezébe a kard. A nap ragyogása "ébresztette" csak fel, s ekkor ugrott arrébb. A felvillanó "You are defeated" tábla elkeserítő volt, s akkor hirtelen az őszinte csalódás tükröződött az arcán. Jó lett volna győzni, most olyan szépen eltervezett mindent.
Aztán egy "győztél, gratula" mosollyal, halovány, de mosollyal üdvözölte a győztes, meg egy szép volttal. Most viszont már ott ül a füvön, nem sokkal azután, és Hinarit nézi. Kíváncsi rá, kíváncsi arra hogy győzött.
Az íjra meg nagyon büszke volt, nagyon nagyon örült neki, hogy végre olyan íja van, amit úgy használhat ahogy az a rendeltetése . Hiszen az íjak nem törnek egykönnyen. Régen se csupán csak nyilazásra használták. ^^

//gomen, ennél több nem lesz, ha belebetegszem akkor se xD
Embarassed

//

by **Hinari** Pént. Feb. 22 2013, 13:26

Leültem mellé a fűbe, s egy nagy sóhajtás keretében elhelyezkedtem. Hiába gondoltam úgy, hogy fog, mégsem szúrtak a szikár fűcsomók, s ez a lehető legjobb, ami történhetett velem. Kezemet napellenzőként használva emeltem az égre tekintetem, megpróbálva kitalálni, a mostani nap vajon hasonlít-e a valódihoz, és ha igen, mennyiben. Fényt azt adott, meleget is, de valahogy mégse volt ugyanaz.
- Jaja – feleltem lassan, még mindig az eget kémlelve. Odafönt furcsa madárszerű mobok repültek, vijjogásuk élettel töltötte meg a kihalt mezőket. Senki se volt itt rajtunk kívül. Nem is nagyon bántam. Egyelőre jól éreztem magam, kellemesebben, mint bármelyik párbajom után. És nem azért, mert győztem, hiszen éppen ugyanannyi erővel veszthettem volna is, vagy lehetett volna döntetlen, az eredmény ilyenkor csupán másodlagos.
- A SAO előtt? – kérdeztem vissza, majd megráztam a fejem, közben akaratlanul is a kardforgató tornára gondolva – Nem… inkább közben – mosolyodtam el. Az itt eltöltött idő óriási benyomásokat tett rám, és a küldetések, párbajok eredményeképpen nem csak a szintem fejlődött, úgy éreztem, jellemileg legalább annyira megváltoztatott, mint fizikailag. Márha bármit is fizikainak lehet nevezni ebben a világban. Példának okáért, mostmár arra is rájöttem, hogy itt nem mindenki a másik eltaposásáért küzd, mint az a majmos srác, akinek azóta sem tudom a nevét. Igazából, nem is akarom tudni.
A mellettem lévő fiú már sokkal jobban érdekelt, látszott rajta, hogy kedves, és ahogy rám emelte azt a zölden csillogó szempárt… nem tűnt szomorúnak, hogy kikapott, éppen ellenkezőleg, mintha csak most találkoztunk volna, mintha ez a kis csatajelenet meg se történt volna… Hirtelenjében nem is tudtam, mi az igazság. Talán nem is harcoltunk, talán csak az égető nap okozta ezt az illúziót, hiszen ha erre járna valaki, csak két békésen pihengető fiatalt látna, akik épp próbálnak összeismerkedni. A semmi közepén, az égető napsütésben.

by **Cardinal** Szomb. Feb. 23 2013, 23:55

Ossu!

Nem gyakran olvasni ilyen magas minőségű írást párbajokban, így a viszonylag rövid küzdelem ellenére is megadom a 20 xp-t és az 50 aranyat. Lezárom a küzdőteret! Very Happy

by Ajánlott tartalom

Hinari vs. Alex

Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex

Re: Hinari vs. Alex