Hiro vs Alex

by **Halász Alex** Szer. Jan. 30 2013, 21:41

*A Kezdetek erdeje. Vissza felé igyekszik a városba, mert habár azért jött ki egy félórával ezelőtt, hogy mobokat lődözzön, a vihar, amit a rendszernek most kellett aktiválnia, elmosta miden elképzelését. Mindene csupa víz volt, és az északias szél kedvére hajlongtatta a fákat. Nem egy orkán volt, de nem is egy kis szellőcske. Ő meg benne volt a közepében. Egy szép nyári zápor-zivatarnak tudható be. Mennydörgéssel, villámokkal, esővel. Sok esővel, amitől már nagyon elege van. A cipőjében csak úgy tocsog a saras esővíz, s az élethű megjelenítésnek hála az inge is rátapadt ahogy a víz aláfolyt az ingén, végig futva a hátán, nagy cseppekben. Az erdő széléhez érve, már nem volt olyan orkán erejű a szél, de azért még nem tűnt el nyomtalanul, azonban az esőzés, és a néhol le-lecsapó villámok még hallatták hangjukat, habár már messzebb. Még itt volt, és egyáltalán nem volt várható, hogy az este még abba is marad.
Alex, kis arany pontként futott végig a fák között. Méz színű fürtjei, nah meg fehér inge elég jellegzetes alakká tették a félhomályos, de még a látási viszonyoknak megfelelő helyen.
Nem egészen pár napja még a "sivatagban" lófrált hét ágra sütő napsütésben, és most, hogy eldöntötte, az erődbe megy. Pont most lett az idő ilyen zord.*

//Nah kezdésnek ennyi, sose voltam túl jó a kezdésekben ^^"//

by **Katsumoto Hiro** Szer. Jan. 30 2013, 22:31

A virtuális valóság sztrádáján mindig is ezeket a perceket élvezte a legjobban. Az elmúlt órákban eszelős módon halmozta maga körül az ellenséges biteket, zúzott szét programokat és a természet iránti tiszteletet teljesen kiölve magából gyakorolta fegyverének használatát a Kezdetek Erdejének mélyzöld lombú bükkjeinek törzsén. Élvezte, ahogy teste kimerül, ahogy izmai megfeszülnek, majd rövid pihenés után megszűnnek fájdalmasan vibrálni. Élvezte szívének minden egyes heves dobogását; ezerszer valóságosabbnak hatottak, mint előző életében, ahol már-már élőhalott módjára vészelte át az egyre csak elhúzódó perceket, órákat, napokat, heteket. Élvezte a fák lombkoronáin átszűrődő napfényt, az erdőt járó szél enyhe fuvallatait, a fegyvercsapások következtében feltámadó por és föld párosának kavalkádját és a kasza suhintását követő éles hangot.
Élvezte a harcot...
A vadon élő állatok utáni kutatás rákényszerítette, hogy hallását ne verje át az egész területre kiható, megnyugtató némaság, szemével pedig ne csak nézzen, hanem lásson is. Mióta a Nāvugia vendégszeretetét élvezi, ideje nagy részét ebben az erdőben tölti, csak ritka alkalmak idején merészkedik be a Kezdetek Városába, főleg préda után kutatva. Igen... A Naegashi-val történtek óta - bár a SAO-n kívül történt - nem tud szabadulni "barátja" élettelen testének látványától és a gyilkos mozdulattól, amivel a mélység örökre magába zárta 'Nae' testét. A lökés pillanatában ugyanolyan örömöt érzett, mint a Nāvugia világában és csak kemény fizikai edzéssel tudta kizárni elméjéből az újabb gyilkosság gondolatát, ha egyáltalán ki lehet zárni egy ilyen komoly eseményhez kötődő képfoszlányt...
A korábbi adatok elévültek... A napsugarakat viharfelhő fonja körbe és zárja magasabb körökbe, a friss érkező pedig saját tartalmát kövér esőcseppek formájában juttatja az anyaföldbe. Az esőcseppek agresszivitása percek alatt zápor formájában mutatkozik meg. A tölgyfák által határolt mezőn álló alak kihúzza magát. Katsumoto Hiro gyakorló ruházata sártól mocskos, éjsötét haját az esőcseppek arcába mosták, ő pedig halkan zihálva engedi le az addig támadó pozícióban tartott kaszát. Mélyen beleszív az enyhülő levegőbe és most először olyat érez, amit itt tartózkodása alatt még soha nem tapasztalt. Az érkező az itt élő állatokhoz képest nagyobb zajt csap, még a szitáló esőben is jól kivehetően. Hiro egy megvető, halk morgást követően elindul a hozzá legközelebb álló tölgyfa árnyékába. A legkevésbé sem izgatja az eső, az érkező viszont annál inkább. Jobb lábát neki támasztva a fa törzsének, jobb kezében a leengedett kaszával, behunyt szemmel várja a zajok forrását. Közeledik...

by **Halász Alex** Szer. Jan. 30 2013, 23:26

//Ha jól értelmezem, még zöld indikátoros vagy xp//

*Csak arra figyelt, hogy kijusson. Mobokat most úgy is nyirbált már, s ahogy közeledett a város felé, még a szokásosnál is gyérebb volt a mob ellátmány. Ez akár jelző értékkel is bírhatott volna Alex felé, hogy netán van itt valaki, vagy valami, ami miatt megfogyatkoztak a lelőhető kis állatkák. Disznók, farkasok, madarak. De nem így volt. Csak az járt a fejében, hogy most nem akar megázni, habár már ezzel már elkésett. Hiába élt már több teljes hónapja a Sword art világában, még benne éltek a való élet megrögzült reflexei. A "meg ne ázz, nehogy megfázz.", és ehhez hasonló "utasítások". Az agya lázasan próbált menedéket találni, és úgy nézett ki, hogy ez csakis a város egyik fogadója lehetett. Az íja az inventoryban pihent, ahogy a nyilai is. Egy sima, elázott fiú volt most csupán. Mint egy emberbőrbe került macska, aki irtózik az érzéstől, és próbál menekülni a félelmetes esőcseppek, és a mennydörgés adta hangok elől. Habár nem mondatja magát félős embernek, s nem is volt az. Bárki mást mond, nem ismeri Alexet, most mégis, a felületi szemlélő könnyen jelentené ki róla, hogy legalább is valamiféle vihar fóbiája van. Nem nézett se körbe, se oldalra, s még csak észre se vette idejében a másik játékost.
Ebben a környezetben azonban, olyan jó pár méterrel előtte, meghökkenve állt meg, abbahagyva mindennemű mozgást. Csak a mellkasa kissé zilált mozgása volt látható.
Nem. Nem rohant bele a másikba és el sem futott mellette, de visszafelé sem kezdett el rohanni, pedig igazán úgy festett ott a villámló félhomályban előtte, mintha legalábbis maga lenne a Halál.
Ha nem látná a zöld indikátorát, könnyen nézhetné njk-nak, de így is elég nehézkes lenne egy sima küldetést adó mobnak is gondolnia. Csak nem ilyen beteg a tervező elképzelése, hogy egy kaszás fiún keresztül adjon feladatot, habár...még az is meglehet.
Esett az eső, s mögöttük néha fel-fel rémlett egy egy villámcsík, kissé jobban bevilágítva a teret és az arcukat is.
Alex nem mozdult, nem is szólalt meg. Arcára egyértelműen kiült a döbbenet, és a csodálkozás. Őszintén nem tudta, hogy játékos e az aki előtte áll, vagy nem, de valahogy nem volt jó érzése efelől az ember felől.*

by **Katsumoto Hiro** Csüt. Jan. 31 2013, 16:47

Az üde nyári szellőt végleg felváltotta a természetesnek egyáltalán nem nevezhető orkán erejű szél és meglepően közeli villámcsapások párosa. A Kezdetek Erdejében eltöltött napok eddig megnyugtató monotonitását felváltotta valami újszerű, ismeretlen hatalom, amit nem a természet, hanem a SAO egyik komisz és trükkös programja generált. A tölgyfa törzsének támaszkodó Hiro-t megfoghatatlan érzés kerítette hatalmába, amit eddig csak egyszer érzett egész életében. Azon a napon testét és lelkét nem kímélve vad ellentámadásba kezdett a félelem ellen. Akkor gyerek volt és túlerő ellen küzdött, a becsületét mentette, kis túlzással, de sikeresen. Leszámítva a testi sérüléseket, becsületén nem ejtettek csorbát és nem vált az árvaház perverz fiataljainak szolgájává. Az ismeretlentől való félelem most is ugyanúgy költözött testébe, mint azon a távoli napon, abban a távoli világban, ahol nem látott esélyt az új életre. Nem úgy, mint most...
A Nāvugia-ban töltött hónapok megtanították rá, hogy itt is számolnia kell agresszív és ellenséges játékosokkal, de az itt töltött idő alatt inkább az újszülött félelmet tapasztalta a játékosok részéről. Ők is féltek. Féltek a lenullázódástól, a halálnak nevezett ciklustól, amit azért programoztak, hogy testüket mindkét világból örökre töröljék. Itt a rendszer lomtárába kerülnek, a fizikai síkon pedig a föld alá, kisemmizett aggyal és élettelen testtel. Hiro nem az üres életcsíktól és nem is a haláltól félt. Ő azoktól az eseményektől félt, amiket nem ő indított útjukra és nem befolyásolhatta irányukat, ez a tudat pedig legfeljebb a realitásérzetét nullázta le.
A mezőn felbukkanó alakot nehezen vette ki a szakadó esőben. Szívverése az ismeretlen zilált lélegzetvételeihez viszonyult, a kaszán pihenő ujjbegyek pedig elfehéredtek. Jobb lábával ellökve testét a fa törzsétől, kimért léptekkel megindul az érkező játékos felé, fegyverét továbbra is maga mellett tartva, de lelkiekben felkészülve egy esetleges támadásra. Bár a mező közepén álló fiú zöld indikátora békésen lebeg feje fölött, Hiro - magából kiindulva - nem bízhat más játékos karakterekben, hiszen a virtuális térben is felbukkanhatnak tolvajok és cselszövők. A rendszer hátulütője, hogy bárki lehet potenciális ellenség - ha valaki elszigeteltségre játszik, hamar bele kell tanulnia ebbe a leckébe.
A tölgy lombjait elhagyva újra záporoznak rá az esőcseppek. Nosztalgikus élmény lenne, ha második gyilkosságát is zord időben követné el; a gondolatot enyhe vigyorral konstatálja magában. Négy méterre áll meg az ismeretlentől. Ilyen közelségből jobban kiveheti annak arcát, ruházatát és esetleges fegyverzetét. Tenyérbemászó vigyora rögvest eltűnik falfehér arcáról, mikor a vele szemben állónál nem lát semmilyen fegyvert. Jobban örült volna, ha egy tapasztalati pontokat hajkurászó, kellően felhergelt játékossal akad össze, de látszólag egy semleges, saját célját követő vagy céltalanul bolyongó karakterrel akadt dolga az elhagyatott mezőn.
Színtelen hangon szólítja meg az érkezőt.
- Nincs itt semmi keresnivalód. A fák törzsei rossz útmutatók, ebben a világban pedig nem tanácsos eltévedni... - saját hangját hallva érzi, ahogy enyhe adrenalinlöket áramlik végig ereiben, majd állapodik meg szívében. A Felszabadítók vezetőjével lezajlott rövid beszélgetés óta nem hallotta saját hangját, aminek szokatlan éle már-már őt is meglepi.

by **Halász Alex** Pént. Feb. 01 2013, 15:44

//Van mikor egy hszt egy egy zene ihleti, s néha be is szoktam tenni, ha nagyon passzolnak, ha gondolod, hallgasd meg :]//

*Az esőcseppek hangosan koppantak a fák törzsein, vagy a leveleken, melyekről összegyűlve, tovább sodródtak a gravitációnak engedve lefelé, még nagyobb cseppekben. De nem csak ide értek az égből jövő víz adathalmazai, hanem kövekre, és rájuk is, ahogy ott álltak minden védelemtől mentesen. Alex arcán és ruháin is ott volt a nyoma, de már nem érdekelte, s ahogy a másikat elnézte. Őt sem igazán. A virtuális valóság eme zord megjelenése, s hűen tükröző vihara, nyomott hangulatot árasztott. Legalább is Alex számára. Olyan kísérteties volt, és valahogy, nem is csodálta, hogy pont egy ilyen emberbe bukkant bele egy ilyen időben. Fakó fehér arcán nem vélt felfedezni semmilyen érzelmet, habár ez lehet a Sword art hibája is, de lehet, hogy csak a szintje nem elég ahhoz, hogy ilyen mélységekig lássa a tőle olyan három négy méterekkel álló személyt. Villámok sejtelmes fehér fényei és borús félhomály uralt mindent. A feltehetően valamilyen harcos kasztba sorolható fiú hangja pedig egyszerűen nem is lehetett volna ide illőbb. Komoly és rejtélyes, nem beszélve arról, hogy a hideg futkos a hátán a hangszínétől. A szavak tartalma pedig magáért beszéltek. Talán csak nem akar tenni is valamit ez a furcsa kaszás alak? Nem szólalt meg.
Azaz elsőre semmiképp. Egyetlen szó nélkül legörgette a maga menüjét, és előszedte az íját, majd bepötyögte a tegezét is, s ahogy az is a hátán volt, a fiúra emelte csillogó zöld szemeit. Nem hátrált, és még csak félelmet sem mutatott, habár az előbbi mozdulatai elég tétovák voltak.
Azonban nem kellene félnie. Jóllehet vannak nála magasabb szintűek is, de már nem kezdő. Második //itt még Wink

// szinten van, és van mögötte pár kt-s tapasztalat. Ha megtámadná a "kis halál", nem fogja visszafogni magát ő sem.
Hangján az őszinte cinizmus ült.*
- Nem tévedtem el, a fák pedig nem ijesztőek, ellentétben egy falfehér Kaszás gyerektől, aki a viharban gyakorlatozik. :3
*Nah ennyit arról, hogy kedvesen szólaljon meg, de hát a másik sem tárt karokkal üdvözölte, s meg kell hagyni, nem valami bizalom gerjesztő látvány a fekete öltözetében, azzal a kaszával. Azonban esze ágában sincs támadni, és még a (talán óvatlanul is) védekező állást sem vette fel. Nincs szándékában az összetűzés.*

by **Katsumoto Hiro** Pént. Feb. 01 2013, 18:14

// Orvosi javaslat: az adrenalin szint növelésére //

A homályos szituáció megköveteli a teljes figyelmet, a teljes figyelem pedig csak szigorú önmérséklettel érhető el. Hiro arcára újra visszaköltözik a már jól ismert vigyor, majd gyerekesen érdeklődő tekintettel figyeli az ismeretlent, aki első ránézésre nem szenved hiányt bátorságban. Nem is a fiú szavai, sokkal inkább annak tettei vezették erre a következtetésre. A Kezdetek Városában nem örvendett nagy népszerűségnek; akinek a közelébe került, az általában vagy elfordította tekintetét, vagy úgy döntött, hogy akad megfelelőbb hely is a bámészkodásra, mintsem a nem éppen rokonszenves kinézetű és tekintetű Hiro közelében ténferegni.
A Hiro-nál fél fejjel alacsonyabb, arany szőke hajú fiú mit sem törődve a tudattal, hogy az életével játszik, határozott mozdulatokkal kikeresi és aktiválja virtuális interface-éből fegyverzetét. A mélykék íriszek az íjra és tegezre szegeződtek - nehezen bírta csak megállni, hogy ne törjön ki belőle a mértéktelen röhögés, de elég önmérsékletet tanult előző életében ahhoz, hogy a pattanásig feszült helyzetet ne fordítsa ellenfele javára. Ennek érdekében csak vigyora válik még kajánabbá, még erőszakosabbá.
A tetteket bátor szavak követték, melyek, komoly késztetést váltottak ki Hiro-ban az erőszakos fellépésre, nem utolsó sorban pedig fantáziáját is felcsigázták; tisztán látta maga előtt a szemtelenül magabiztos fiú testétől elválasztott fejét kaszájára feltűzve "pihenni", üveges tekintettel a semmibe meredve, az alvadt vértől ragacsos csomóvá sínylett szőke fürtökkel csúfítva a sártól mocskos arcot.
Ha lépéseket akar eszközölni vizualitásának fizikai kivitelezésére, el kell ültetnie a bizonytalanság érzetét a lehető legrosszabb irányt követő, távolsági fegyverrel küzdő fiú lelkében, szavakkal vagy tettekkel.
Hevességét csak nehezen tudja türtőztetni, a fiú szavaira pedig csak tömören reagál.
- Helyes válasz...
// 0:21 //
A következő villámcsapással egy időben - ami nem is várat magára - teljes erejét beleadva, ezüst markolatú kaszájával mély vágást ejt a víztől saras talajra - fegyverkezelését felhasználva -, közepes mennyiségű sáráradatot vetítve ellenfele felé, ezzel remélhetőleg egy-két másodpercre elterelve annak figyelmét az első nyíl felillesztésére és kilövésére. Valószínűleg nem kezdővel van dolga; ezt annak bátor szavaiból vette ki és csak bízhat benne, hogy tulajdonságai nem haladják meg saját értékeit. Lám, mily botor erény a bátorság, ha az ellenség egy kisstílű lépéssel kihasználhatja azt. Hiro meg sem várva meglepetésének végét, fegyverének hosszát felhasználva agresszív támadásba kezd.

by **Halász Alex** Pént. Feb. 01 2013, 20:02

//zenei ízlésed kiváló :] Kár hogy a karid "kicsit" beteg Razz

//

*Az a fakó fehér arc, az a földöntúli mosoly, az a képzeletnek is ártó kasza, a fekete köpeny. Mind, mind egy-egy rémlátomás külön is, de így egyben valami értelmetlen horror, de nem. Nem hagyja magát belecsavarni ebbe a ködös rémálomba. Megrázza kissé a fejét, mint aki nem akar hinni a fülének. Hogy mi? Jó válasz? Ölni akar!
Hasított belé a felfedezés, s ezzel egy időben egy méretes villám is a föld talajába. Sarat lát, mintha lassított felvételen nézné magát. S a fiút eltakaró pár másodperces idővesztése egy a semmiből megjelenő pengét eredményezett.
Sáros föld terítette be, s minden szó nélkül indult meg a Kaszás idegen.
Habár fájdalmat nem érzet, azt az érzést igen, ahogy belehasít az éles penge. Hátrál, ennyi lélekjelenléte maradt, de megszugerálva, a fiú zavaros tekintetének fogságában. Szinte érzi, ahogy ellenfele feszülten várja a következő csapást. Elesik.
Nincs menekvés, most vége. "Meg fogja ölni." Benne ül a sárban, s újra csak az a már jól ismert hatalom uralkodik el rajta, ami annak idején, mikor először merészkedett ki a városból. A félelem. Nem jut eszébe megnézni az életcsíkját, elővenni egy nyilat.
Csak az a tapasztalat van, amit a sejtjeibe tápláltak a játék elején. Valaki aki ölni akar, fog is. Nevetve, elterülő mosollyal fehér szín arcán, s ő pedig "tehetetlen lesz". Pont ahogy akkor. Pedig most nem kéne, hogy az legyen. Most vissza vághatna. Felugorhatna, arrébb futhatna, rálőhetne akár közvetlen közelről is.
De ő csak szorongatja az íját. Nem használja, nem tudja, nem meri, fél.
"Most megöli."
Látja a szemében. A mozdulataiban, s már talán fölötte csillog a penge. Újabb mennydörgés, égzengés. Villám csap a földbe, s esik az eső szakadatlanul. Fúj a szél, Alex vizes haját a szemébe fújja, de ő csak nem tudja leengedni rémült tekintetét, a másik kékjeiről.
Ez most teljesen más, mint akkor, azok az alakok voltak. Azok ki akarták fosztani, s csak úgy mellesleg ölni meg, nehogy fecsegjen. Azok is gyilkosok voltak, azonban. Ez az ember, mintha élvezné.
A hátán a tegez, még egy nyilat nem vett ki belőle, jobbjában pedig az íját szorongatja. Zuhog az eső, körülöttük villámlik, s dübörög az ég. Már fölötte lehet a nagy kasza éle, mely már levette a páncélját, sőt egy életet is. Megrémült.
Nem tudja magát elvonatkoztatni akkori önmagától, s önkénytelenül is lemerevenedik.*

( élet : [4x5] 20/19 páncél 2/0 )

by **Cardinal** Pént. Márc. 08 2013, 16:05

Ossu!

Lévén inaktívvá vált a küzdőtér, lezárom azt. 10 xp és 20 arany Alex jutalma.

by Ajánlott tartalom

Hiro vs Alex

Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex

Re: Hiro vs Alex