[Játékos Küldetés] A Mantikor barlangja

Az üzleti élet továbbra is a Kezdetek városához köt, jelenleg pedig éppen az ebédszünetemet költöm el egy kellemes hangulatú fogadóban. A szakács kezét aranyba lehetne foglalni, olyan istenien főz. Nagyban táplálkozom, s ha én egyszer belefogok a kajálásba, akkor nehezen sikerülhet kizökkenteni. Egy beszaladó férfinak azonban mégis sikerül, ugyanis az állítja, valaki sok jutalmat ígér egy küldetésért. Igaz, hogy ma nem terveztem be kalandozást, de azért kíváncsivá tett. Felhörpintem a maradék levesemet, fizetek a pultnál, majd utánanézek, hogy miről is lehet szó. Mivel Violeta is elígérkezett egy szóló küldire, Aldo pedig otthon horpaszt degeszre tömött pocakkal a pihe-puha ágyacskájában, így tulajdonképpen nem okozhat problémát, ha kiruccanok egy pár órára egy egyes szintű kalandra.
Mire odaérek a főtérre, már akkora tömeg gyűlik össze, hogy alig hallom az informátort. Megpróbálok előretülekedni, de minél több dolog derül ki a küldetés veszélyességéről, annál kevésbé kell átverekednem magam a tömegen, ugyanis jó pár játékosnak inába száll a bátorsága. Engem nem lehet ilyen sablonszövegekkel eltántorítani, pláne azok után, hogy van túlélő is. Én pedig jobban bíztam annál az életpontjaimban és a felszerelésemben, hogy megfutamodjak. Különben is, ez az első szint, mi bajom eshetne? Találós kérdéseket imádom, a Hoku elleni párbajom pedig kiváló bemelegítő volt erre a kalandra. Nem késlekedek tovább, elfogadom a küldetést.
- Öt kérdés, egy Mantikór. Vettem! - vigyorodok el, bármi is legyen az a Mantikór, s már indulnék is a szobor felé, mikor felfedezek egy ismerőst a JL-ből - Üdvözletem Rita! Látom téged is marasztal a Kezdetek városa. Sok szerencsét kívánok a játékhoz! - Ezután követve a lány példáját, én is a szoborhoz lépek.

//A fehér színre utólag kerestem rá, mint ahogy az a postomból is kitűnt. Nem használtam netet, annál izgisebb a játék, ezért is lett hibás a fehér, mint alapszín //

Igen, igen és igen! Ezaz baby, profi vagyok! No, de ne bízzuk el magunkat, ez még csak az első kör volt. A bevezető akadályt sikeresen vettem, most lássuk a következőt. Ismét asztal, ezúttal tele arannyal. Mondtam én, hogy ez tiszta karácsonyi event. Lehet Nicholas bá' Mantikór álnéven szívatja a népet most? A falon csupán egy kérdés nyújt némi támpontot a feladathoz: "Melyik az igazi?"
Odalépek az asztalhoz és óvatlanul rögtön megérintem az egyik érmét anélkül, hogy először szemügyre vettem volna őket tisztes távolságból. Aktiválhattam valamit, mert rusnya füst kezd a falból szállni, ami pillanatokon belül megfoszt a látásomtól. Krákogok kicsit, de hamar rájövök, hogy ez a füst nem irritál annyira, mintha a valóságban lennénk. Tehát a játékmester célja az volt, hogy csak a tapintásomra hagyatkozhassak. Viszont csökken az életpontom, ez tuti annak a fránya füstnek köszönhető. Valószínűleg semmit nem érek el vele, de előveszem zsebkendőmet és az arcom elé kötöm, hogy valamicskét tudja szűrni a levegőt. Amatőr próbálkozás, a rendszer valószínűleg így is mérgezni fog tovább, de hát próba szerencse.
Lássuk tehát az érméket! A kezembe veszem az elsőt, majd sorra egymás után a többit is. Milyen pech, hogy nem hordok magamnál királyvizet xD Régen viszont csináltam egyszer olyat, hogy az aranyat szaglás alapján próbáltam megkülönböztetni. Nincs olyan fémes szaga, mint a vasnak. Ráadásul legjobb emlékeim szerint az arany puhább fém, mint a vas. Viszont a réz még ennél is puhább. Tehát valami köztes állapotot kell találnom. Tapintás alapján valami olyat keresek, aminek simább a felülete, mivel a jó minőségű aranyban kevés vagy egyáltalán nincs salakanyag, ami durvává tehetné a felületét. Aztán lehet, hogy teljesen rosszul emlékszem és hiába tapizom, szaglászom, meg harapdálom az érméket XD Mindhárom kritériumomnak megfelelő, kellően kemény/puha és sima felületű érmét találok is, amelyiknek nincs rozsdásodó vas szaga, de akad ilyen több is. Próbálok a súlyból is kiindulni, és miután párat a tenyerembe helyezve próbálok méregetni, végül kiválasztok egyet, amely könnyebbnek tűnik, mint a többi. A magasba tartom és felkiáltok: "Ez az igazi!" Aztán várom a teleportálást, avagy a piros lámpát vagy bármit, ami jelzi a rossz választ.

A csudába is, újabb életpont csökkenés, a kezemben lévő érme pedig pixeljeire hullik. Felületes voltam, kapkodtam, és nem voltam biztos a döntésemben. Meg is lett a kára. De mérgelődés helyett jobb, ha koncentrálok és próbálkozok tovább. Nem szabad feladni, hisz nincs kiút, ráadásul ez még a második kör, ügyelnem kell az életpontjaimra. Roppant mód zavar ez a füst, a színéről már nem is beszélve. Nem szeretem a lilát, nem megy sem a ruhámhoz, sem a szem színéhez. Próbálom elhessegetni, hogy lássak is végre valamit, de kénytelen vagyok belátni, hogy ennek semmi értelme. Itt nem úgy viselkednek a dolgok, mint a valóságban. Ezt a füstöt a rendszer generálja.
No, jól van. Lássunk neki újból. Azt hiszem nem marad más választásom, mint végigharapdálni az összes érmét. Ha van egy is szerencsém, akkor nem az összeset. Csak 99-et xD "Találd meg az igazit!" Gondolom csak egy igazi van... miért lenne több? Nem hiszem, hogy Mantikór bá' kedvezne nekem azzal, hogy egynél több lehetséges megoldás lenne. Kár, hogy nem hoztam magammal limonádét. Amint kijutok ebből a füstből, az első dolgom az lesz, hogy a menümben a "Teendők" listára felírom: Ezután mindig legyen az inventorymban innivaló! Már csak azért is, mert most nincs mivel kiöblíteni a számat a sok koszos érme után. Fujj...
Már vagy a harmincadikat harapdálom, mikor úgy tűnik, hogy rálelek az igazira. Nem számoltam eddig pontosan mennyin vagyok már túl, csak arra ügyelek, hogy amit már leellenőriztem, az ne keveredjen össze az átvizsgálatlanokkal. Ismét próbát teszek és a magasba emelem azt, amelyikben benne marad a fogam nyoma és ezt ki is tudom tapintani. Felkiáltok: "Ez az igazi!"

Siker, végre túljutottam! Hatalmas megkönnyebbülést érzek, hogy elteleportálódtam abból a lila füsttengerből. Már nagyon idegesített, hogy nem látok semmit, de szerencsémre most egy igazán kellemes környezetbe kerültem. Most aztán tényleg nem nagyképűsködöm el a dolgot, mert a 2. feladatot csak 10 drága HP elvesztésével tudtam átvészelni. Igaz, hogy maradt még rengeteg életpontom, de azt a Mantikor ellen tartogatom. Mivel most nem rögtön azzal kezdődik ez a forduló, hogy máris sebződöm, ezért alkalmam nyílik arra, hogy kifújjam magam, alaposan megvizsgáljam a környezetem és úgy tűnik jut majd elég idő a logikázásra is. Viszont az azonnal feltűnik, hogy a fegyveremet és a harci felszereléseimet elvesztettem.
Egy mezőn találom magam, s ahogy elkezdek óvatosan lépkedni és körbekémlelni, sorra dolgozom fel az információkat: a távolban egy paci legelészik, mellettem pedig egy erdő, benne egy kunyhóval és csendesen folydogáló patakkal. Idilli környezet a kikapcsolódásra, de nem hagyom, hogy az illúzió megmételyezze az elmém és elvonja a figyelmemet a feladatról. Közben arra leszek figyelmes, hogy a patak felől egy sírdogáló nő közelít felém, ahogy irányába lépkedek. Elkezd kérlelni, hogy hozzam vissza a lovát, így nyilvánvaló, hogy ebben a körben ez lesz a feladat. Ez a néne egy rendszer által generált NJK, lehet ha elkezdeném kérdezgetni, csak ugyanezt az egy mondatot ismételgetné. Legalábbis más RPG-ben előfordul az ilyesmi. Mivel eddig úgy tűnik, hogy időm mint a tenger, ezért levakarom magamról az öregasszonyt és elkezdem tüzetesebben szemügyre venni, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésemre a ló befogásához.
A mezőn szétnézve nem találok egyetlen karámot sem, ahova beterelhetném a lovat, de úgy tűnik nincs elég alapanyag sem arra, hogy én magam építsek egyet. Így ezt a lehetőséget félrerakom egyelőre. Az erdőben botorkálva belerúgok egy kupac csontba, ami a földön hever. Nem hiszem, hogy hasznomra válhatnának, hacsak nem akarnék kárt tenni a paciban. Azt pedig nem akarok. Visszahozni kell, és gondolom egyben, nem lókolbászként. A fák roskadoznak a gyümölcsöktől, talán ezek hasznomra lehetnek még, hogy magamhoz édesgessem a lovat. Mégis leginkább egy lasszóra lenne szükségem, talán van akkora ügyességem, hogy el tudjam egy kellő hosszúságú kötéllel kapni.
Ám csalódnom kell, a kunyhóba érve csupán alkar hosszúságú szárítókötelet találok, ezzel nem megyek semmire. Sok feleslegesnek tűnő kacatot találok még itt, ezért úgy döntök, hogy a ház körül is szétnézek. Az itt talált ásó, balta és gereblye azonnal beindítja a fantáziám, így nekilátok összeszedni a kellő holmikat. Először is fogok egy lábast és a metszőollót, hogy minél több gyümölcsöt tudjak összeszedni, ami a ló ínyére lehet. Remélhetőleg a gyümölcsöket le lehet szedni és a rendszer ebben nem akadályoz meg. Ha ezzel megvagyok a jó falatokkal teli lábast a kunyhóban hagynám. Ezután jönne a piszkos munka. A baltát magamhoz véve visszatérnék az erdőbe, és minél lombosabb gallyakat próbálnék hasítani a balta és a metszőolló segítségével. Ismét csak abban tudok reménykedni, hogy a vágásaim nyomán a rendszer nem immortal objectként kezeli a fákat. Ha mindezidáig sikerült eljutnom és helyesen gondolkodtam, akkor ezután az ásót szeretném magamhoz venni, hogy egy kellő nagyságú, mintegy két méter mély, s ugyanilyen széles és hosszú gödröt áshassak, tehát akkorát, amibe a ló belefér. Az egyik oldalát viszont lejtősre csinálnám, hogy lehetőség legyen a pacit kivezetni, ha sikerülne csapdába ejteni. Ismét attól függ a tervem sikeressége, hogy a rendszer engedi-e a gödör ásását. Ha eddig eljutok és volna rá lehetőségem, akkor tenyerembe köpök, majd megragadva az ásót, s minden pontomat és jártasságomat latba vetem, hogy minél előbb igyekeznék megásni azt a gödröt. Ha eddig eljutok, és kész lenne a gödör, az erdőből szerzett lombos ágakkal fedném be a tetejét, sőt még a gerebjével is összehúznék némi avart az erdőből, amit a gallyal befedett gödörre és környékére szórnék. Miután ezzel is kész lennék, jöhetne az utolsó simítás, a gyümölcsök megfelelő elhelyezése. Úgy szórnám szét a gyümiket, hogy azok egyenesen a gödörhöz vezessenek és a paci belesétáljon a kelepcébe.
Ha eddig sikeres volt a koncepcióm és minden kombinációt meg tudtam valósítani, nincs más dolgom, mint magamra ölteni a néne hacukáját. Merthogy olyan is volt a kunyhóban. Beöltözök és megköszörülöm a torkom, hogy öregasszonyosra el tudjam változtatni férfiúi orgánumomat, majd meglett asszonyos járással célba venném a lovat. Kedvesen becézgetném az állatot, seprű híján csak a kezeimet használnám terelésre és minden óvatlan vagy támadó jellegű mozdulat nélkül a gyömölcsök és persze a gödör felé kezdeném el terelni a lovat. Ha bedőlne a trükkömnek, és belezuttyanna a gödörbe, akkor nem lenne más dolgom, minthogy az öregasszony kosztümömről, vagyis a derekamról leoldanám a kötényt, ha van, ha nincs, akkor előzőleg levetett ingemből próbálnék hevenyész zablát csinálni, hogy a ló száján vagy nyakán átvetve azt, a gödör lejtős oldalán kivezethessem a pacit, majd ha nem ellenállna, akkor vissza a nénihez.

// Remélem kellőképpen feltételes módban írtam Ha valahol hibádzik a gondolatmenetem, akkor következő körben kiderül és onnantól kezdve módosítom a gondolatmenetem. //