[4. boss]

Nem hiszem el, hogy senki sem tudja leszedni azt a nyomorult pókot! Hát ennél rusnyább dögöket henteltünk a kazamatában alacsonyabb szinten! Még alig tíz perce harcolhatunk, de van, akinek máris pihenésre van szüksége, s maga a csatározás is olyannak tűnik, mintha egy örökkévalóság lenne. Valahol élveznem kellene, hogy nem egy bosszantóan egyszerű, egy hites mob feszít előttünk, de kérem szépen, mégiscsak az életünkkel játszadozunk. Csak kapkodom a fejem az események közepette, én magam viszont még egyszer sem borotválhattam végig lándzsám pengéjével a boss pofázmányát, s ezúttal sem fogom. Piros egyenlő tilos, piros egyenlő tilos, piros egyenlőt tilos!
Ám nem tudok koncentrálni a bossra, mert ahogy színt vált az ellen, közben tőlem nem messze megtörténik, amitől már korábban is tartottam. Az az idióta Kota ahelyett, hogy elfogadta volna tőlem a potit, inkább leállt hősködni és gyakorlatilag feláldozza magát Mirikáért! Komolyan nem hiszek a szememnek, hogy lehet ennyire felelőtlen!? Ahelyett, hogy leölte volna a pókot, mit csinál ez a barom? Mit? Magára vonja a pókot, majd beleüt a bossba! Már önmagában ettől is meghalhatott volna a kék gömb alatt. Rita pedig követte a példáját és a piros alatt belezúz a bossba! PIROS EGYENLŐ TILOS! Életsávomra pillantok, most már én is a sárga zónába estem, szememet azonban elvakítja egy oldalról jövő fényáradat. Odakapom a tekintetem és Kota ebben a pillanatban szűnik meg létezni. Csupán a fénylő adathalmaz marad utána és egy egy feldühödött Mirika, aki ráront Ritára. Legszívesebben odamennék és lerángatnám a pöttöm lánykát a kardforgatóról, egyszerűen nem helyénvaló, hogy a boss helyett a másikat támadjuk meg! Lehet csak kihagyott a figyelme Ritának, lehet hogy nem mérlegelt eléggé, lehet hogy... áh, bármi, egyszerűen képtelen vagyok azt feltételezni, hogy Rita hajlandó lenne társai életét beáldozni csak azért, hogy övé lehessen az item.
Nincs most idő ilyen elemzésekre, ideje cselekedni. Piros egyenlő tilos, vagyis bosst nem támadunk, mert akkor Kana és talán Rin is Kota után hal. Képtelen vagyok most a gyászra gondolni, egyszerűen csak az jár a fejembe és az a tudat mozgatja minden porcikámat, hogy meg kell óvnom a társaim életét. Igen, nekem, a céhen kívülinek. A szóló frontharcosnak. S talán éppen ezért döntök úgy, hogy az árnyharcos felé veszem az irányt. Mivel egy partyban vagyunk, ezért el tudom olvasni a nevét is a feje felett. - KAZUMA, SWITCH! - Sokak számára biztosan érthetetlen, hogy miért az idegen fiút váltom le, de jelenleg eltökélt célom, hogy kivégzem azt az átkozott pókot. Ha viszont nem sikerül eltalálnom, akkor legalább engem csócsáljon tovább, ne a fiú igya meg a kudarcom levét.
- Tankok, váltsátok sorra, hogy az alacsony életponttal bírókon ne ragadjon se pók, se más dög, amit a boss küld ránk! Peter, Ai, valamelyikőtök váltson majd le! Ayani, készítsd a mentőpontokat Kanának! - mert az a fruska elfelejtett még potizni is... de ezt persze már nem teszem hozzá. Roppantul felháborít és frusztrál a kialakult helyzet, de próbálom higgadtan kiadni a parancsokat. Igen, ezek a szavaim olyan éllel és orgánummal hangoztak el, mint a parancsok. Lehet nem voltak maximálisan jól kigondoltak az ötleteim, de pillanatnyilag ennyire futja tőlem. Nem érdekelt, hogy valaki zokon veszi-e, hogy dirigálok, de nem vagyok hajlandó végignézni, hogy valaki megint pixeljeire szakad. Össze kell dolgoznunk és túl kell élnünk!

Végül nincs más dolgom, mint megiramodni a pók felé és lándzsámat belemártani az undorító testébe!

Zavar volt a küzdőtéren, nagyon nagy zavar. Keserves sírás, társnak támadás, de végül Anatole szavai vonzották a figyelmem. "Peter, Ai, valamelyikőtök váltson majd le!" Ismétlődött a fejemben és jó fiú módjára, így is cselekedtem.
- Switch, Anatole Saito. - nem kiabáltam, de hangosan szóltam, a nevét érthetően próbáltam kiejteni és reméltem, hogy a társam, Hisame sem lesz távol tőlem.