Re: Sweet Dreams cukrászda

by **Szophie** Vas. Dec. 16 2018, 16:47

Silence

Réges-régen volt már, hogy utoljára betettem a lábamat a Sweet Dreamsbe, ám kellemes meleg hangulata mit sem változott azóta. Persze a süteménykínálata, még a híressége ellenére is szokásosnak volt mondható ahhoz képest, amilyen receptjeim nekem voltam az 1001 Aincradi süteményes könyvemben, és amiket azóta titkos küldetéseken és kazamatákon magamnak gyűjtöttem. Mondhatjuk úgy, hogy hihetetlenül megszállottja voltam az édességeknek, ám ezen a napon nem ez volt a mozgatórugóm, hogy betérjek ide. Ma, a tél és a hideg ellenére is, úgy döntöttem, fagylaltozni fogunk. Na persze, nem azért, mert teljesen megkukultam, és még csak nem is azért, mert a játékban nem lehet megfázni, így fittyet hányok a szokásoknak. Egy ígéret vezetett erre, amelyet már túl régen adtam ahhoz, hogy ne legyen itt az ideje behajtani.
Köztudottan ez a hely volt a sao világában a legjobb fagyizó. Egyetlen egy eldugott kis édességes kelhetett ellene versenybe csupán az én megítélésem szerint, de az a hetes szint Frievenének egy kellemes kis eldugott zugában helyezkedett el, és az istenért sem akaródzott betenni a lábamat az oda köthető szép és fájdalmas emlékeim miatt. Így végül döntöttem, és tegnap délután, mikor már lement a nap, de még nem volt túl késő, megírtam az üzenetet Silencenek róla, hogy szeretnék vele fagyizni menni. Megkérdeztem tőle, Leot is hívjuk-e, Hinarit viszont nem mertem megemlíteni. Legutóbb nem úgy nézett ki a lány, mint aki most egy forgalmas cukrászdában szívesen ücsörögne. Majd egy másik alkalommal, ha kicsit jobban lesz. Majd akkor, ha kettesben már elég időt töltöttünk el, és eléggé befoltoztam a lelkén keletkező lyukakat, amikor már megerősítettem a barátságunk elszakíthatatlan, ám megvékonyodott kötelét, amikor minden klappol. Mondjuk a tavasszal. Akkor amúgy is időszerűbb a fagyi.
Megkérdeztem még azt is Silencetől, hogy merre lesz, hova tudunk érte menni, majd ma reggel elküldtem Leot, hogy kísérje ide. Nem azért, mert elveszettnek gondoltam, azt már bizonyította a küldetésünkkor, hogy van benne kurázsi, és a kedves és aranyos álca mögött a szíve a helyén van, az ötletei pedig működnek. Megbíztam benne, és nem aggódtam érte. Tudtam, hogy ha akadályba is ütközne, ő leküzdené. Csupán az vezetett ehhez a döntésemhez, hogy Leo váltig állította, hogy ő bizony el akar menni érte, mert ennyi emberen át vezet az út, méghozzá pont a főtér felé, nem is beszélve róla, hogy a küldetésünk is erre tartott - habár akkor a csatornákban voltunk. És aggódott a lányért. A világért sem sikerült meggyőznöm róla, hogy Silence elég talpraesett valójában, csak még nem hisz eléggé önmagában, és ezt a megerősítést egyedül kell megtalálnia. A kardforgató fiú kiutalta nekem a feladatot, hogy kérjek egy zárt, elkülönített bokszot, ahol nem vesz körbe minket hatalmas tömeg, én pedig sóhajtva eleget is tettem a kérésének.
Annak idején egy küldetésben tettem egy hatalmas szívességet a cukrászdának, amit a tulaj a mai napig nem felejtett el. Habár már megfizette nekem receptekben a számlát, a jó viszony megmaradt az NPC emlékezetében. Persze meglepődött, amikor ennyi idő után meglátott, és udvariasan kérdezgetni kezdett, mi van velem, nem is törődve az indikátorom változásával. Persze, programként az volt belé kódolva, hogy minden vendége egységes, így az ilyesmik őt nem zavarták. Kérésemre hamarost be is vezetett egy elzárt helyiségbe, ami csendes volt a kinti nyüzsgéstől, és paravánok választották el egymástól az asztalokat. Megírtam még Leonak a tartózkodási helyemet, merre jöjjenek, majd elkezdtem forgatni az étlapot, megkeresve a fagyikat. Nemsokára itt kell lenniük nekik is. Izgatottan vártam az elkövetkezendő kellemes órákat.

by **Silence** Vas. Dec. 16 2018, 18:28

Őszintén szólva megfeledkezett arról az ígéretnek nem is nevezhető megállapodásról, hogy valamikor, miután Hinarit kiszabadították, Szophieval négyesben elmennek majd fagyizni egyet.
Épp ezért meglepte, hogy a menü csippanása egy a feketehajú lánytól érkező üzenetet jelzett.
Néhány pillanatig pislogott az üzenetre, aztán lassan eszébe jutott, hogy megbeszélték a dolgot, és izgatott lett. Mint mindig, ha a barátaival találkozhatott.
Megírta a lánynak, hogy természetesen nagyon szívesen megy, hogy természetesen Leo is jöjjön… Nem is gondolta, hogy a mókás, szőke fiú majd kimarad… Azt is leírta a válaszban, hogy nem kell érte menni, másnap szerencsére csak délelőtt van dolga, éppen a kezdetek városában (ahol éppen munkát talált), úgyhogy ebéd időben fog ráérni, miután végzett a város egyik kisebb raktárában. A biztonság kedvéért tovább küldte a pontos koordinátákat is, amit a megbízójától kapott, bár nem bízott benne, hogy az majd sokat segít. Neki sem segített…

Nem igazán tudott másnap délelőtt a munkájára koncentrálni, úgyhogy valóban lassan haladt. A kedves néni, akitől a munkát kapta viszont úgy tűnik éppen erre számított, amikor azt mondta neki, hogy a délelőttre lesz szüksége a munkához, mert fél 12-kor már így is végzett a feladataival, illedelmesen elköszönt, és elindult az épületből, hogy végre találkozhasson Szophiékkal.
Nagyokat pislog, amikor kilépve az ajtón meglátja Leot a falnak támaszkodva, egyértelmáen őt várva, hiszen amikor észrevette rögtön ellökte magát a faltól, hogy üdvözölje…
Meglepettségét leküzdve mosolyogva üdvözölte a barátját. Nem számított rá, hogy elé jön valaki, hiszen írta is, hogy nem szükséges, de ettől függetlenül örült, hogy ennyivel is hamarabb találkozhatott egyikükkel.
Séta közben, tapasztalatból nem veszi elő a füzetét, így nem is igazán kezdeményez beszélgetést, csak kérdőn pislog Leora, hátha ennyiből is megérti, hogy kíváncsi hogy van, mióta nem találkoztak.

A főtér felé közeledve természetesen sűrűbbek lettek a kisebb-nagyobb csoportosulások, de Fuwa nem esett kétségbe, hanem gyakorlott ösztönnel kikerülgette ezeket, csak egyszer-kétszer kerülve méternél közelebb bármelyikhez.
Ismerte a SweetDreamset… de nem igazán rajongott az ötletért, hogy bemenjen oda. Sokat segített a kétségein, hogy odabent még legalább egy barátjával találkozhat, és kívülről nézve nem is tűnt veszedelmesen zsúfoltnak a népszerű hely.
Belépve keresni kezdte a szemével Sophiet, de végül Leot követve talál oda a foglalt helyre, és üdvözölte mosolyogva Szophiet.

by **Szophie** Vas. Dec. 16 2018, 20:06

Leo eltántoríthatatlan volt, pedig igazán megpróbálták a lányok. Mégis magabiztosan mosolyogva állt a napsütésben, lazán nekidőlve a falnak, miközben várta Silencet a megadott koordinátákon. Amikor meglátta őt, felragyogott az arca, és széles mosolyt eresztett meg rég nem látott barátja felé.
- Halihó! - üdvözölte vidáman, és vissza is integetett neki. Zsebre tett kézzel indult meg az utcán a lányka mellett, nem is zavartatva magát. Gondolt rá, hogy amannak lehet nem kényelmes így most írogatni, ezért is döntött úgy, hogy majd akkor beszél ő. Mégis csak kellemesebb úgy a séta, és talán nem is olyan kényelmetlen az együtt töltött idő. Na és arról se feledkezzünk meg, hogy Leo alapvetően igazán szószátyár természet, így ki sem bírná csendben a hátralévő cirka tizenöt perc gyaloglást.
- Meglepődtem, amikor Szophie mondta, hogy munkát vállaltál. - fogott is bele hamarosan. - Ez nagyon szuper dolog szerintem, és nagyon érett. Igazán büszke lehetsz magadra. - dicsérte meg először is a lányt. - Én még soha életemben nem dolgoztam - folytatta aztán a mondókáját. Leszámítva persze azt a cirka két órát, amit egy életnek érzett, abban a pincér munkakörben. Nem mintha rosszul teljesített volna, de nem az ő műfaja volt a kiszolgáló személyzet tagjának lenni. Meg egyébként semmilyen főnök - beosztott kapcsolatban nem működhetett volna jól soha sem. A személyisége megakadályozta ebben, és ő ezt büszkén fel is vállalta. Egy naplopó volt, hogy úgy mondjuk.
- Szophie mondta azt is, hogy egyedül is el tudsz jönni hozzánk. - fogott bele aztán a folytatásba. - Ebben persze nem kételkedtem, de szerintem azért csak sokkal jobb, ha együtt megyünk. Meg aztán - és miközben beszélt, kikerültek egy forgalmas csoportot - múltkor is hogyan találtam rád a főtéren, persze, hogy nem engedlek itt egyedül elveszni a tömegben. Bár úgy látom, nagy tehetséggel kerülgeted már őket. - folytatta aztán, észrevéve, mennyire ügyesen is szlalomoznak. Konkrétan Silence vezette a két fős kis csapatukat, mert Leo nem volt hozzászokva, hogy ilyesmikre odafigyeljen.
- Egyébként ne aggódj, szóltam Szonak, hogy egy nyugodt helyet foglaljon nekünk, ahol nem zavarhatnak. Ő is jobban kedveli az ilyesmit, úgyhogy ez természetes. Tök jó dolog, hogy együtt fogunk fagyizni, nem? Még akkor is, ha tél van. Igazából ilyenkor még mókásabb is, mert sokkal triviálisabb, mint nyáron, amikor mindenki más is azt csinálja - folytatta a céltalan beszédet, mintha csak kötelező lenne. Közben meg is érkeztek, így egy rövid időre elhallgatott, amíg elvezette a lányt a megfelelő teremig, ahol aztán könnyen megtalálták a Szo által lefoglalt boxot.

Kitörő örömmel fogadtam Silencet, akit már hosszú ideje nem láttam. Felpattantam, és kedvem lett volna megölelni, habár végül mégis meggondoltam magamat, és inkább csak egy integetéssel köszöntöttem őt. Nem volt ilyen jó kedvem, mióta.. mióta történt az a dolog. Megráztam a fejemet. Most ezt igazán el kéne felejtenem.
- Gyere csak, már hozattam étlapot nekünk. - mosolyogtam rá, és a székek felé mutatva invitáltam. Az asztalunkon pedig már valóban ott sorakoztak az arany díszítéses, vörös borítóba csomagolt kis füzetecskék, tele finomabbnál finomabb édességekkel. Az egyik már nyitva is volt a fagylaltkelyheknél, ahol hagytam, és csak arra várt, hogy kiválasszam végre a tökéletes jelöltet. Megvártam, hogy Silence is kitalálja, mit szeretne rendelni, aztán pedig odahívtam a pincért, hogy mindannyian megmondhassuk, mit akarunk.

by **Silence** Hétf. Dec. 17 2018, 18:34

Örömmel, mosolyogva hallgatja Leo beszélgetését. Nagyot pislog a kijelentésre, hogy a fiú meglepődött… Ilyen furcsa? Már egy éve (vagy lehet kicsit több is) folyamatosan vállal munkákat, hogy legyen elég pénze… Nem könnyű, de büszke magára hogy segítség nélkül is sikerül neki boldogulni ezzel. El is pirul, amikor a szőke srác megdicséri érte. És eltátja a száját, amikor bevallja, hogy még nem dolgozott. Kérdezné, hogy hogy lehet az, akkor miből eszik, és hol alszik, és hogy? De ebből csak a meglepett, kérdő pislogás látszik, ha Leo épp ránéz.
Komolyan bólogatott. Ezek szerint Szophie átadta a fiúnak is, hogy nem fontos érte jönni. Amit még most is pontosan ugyan így gondol, és tudva róla, hogy a fiú is tisztában van vele, még inkább elgondolkodik, hogy miért jött akkor mégis el érte…
Megnyugtató neki, hogy már az elején leszögezi, hogy nem kételkedett benne, hogy nem okozna neki problémát odatalálni a találkozóhelyre, de mégsem tudta szimpla kedvességnek elkönyvelni a dolgot, hiszen a következő mondatokból kiérezte, hogy a fiú aggódott érte, hogy mibe keveredik út közben…
Egy pillanatra megáll, hogy Leora mosolyogjon a az újabb dicséret hallatán. Azóta is próbálkozott többször, óvatosan, egyszerre nem túl nagy lépésekkel, hogy a tömeget kicsit megszokja, és ha mást nem is ért el vele, hiszen még mindig nehezen viseli ha sokan veszik körül, de abban biztosan gyakorlatot szerzett, hogy megtalálja a számára legkevésbé kényelmetlen útvonalakat, amiken kijut a tömegből, anélkül, hogy pánikba esne tőle.
Hálásan biccent az ötletre, hogy a cukrászdán belül egy nyugalmasabb sarokban fognak ülni. Azt a pár percet biztosan tudja majd kezelni, ameddig odatalálnak, utána pedig ezek szerint nem lesz gond. Az őt rosszallóan bámuló nőkkel sem… Lelkesen bólogat. Ez tényleg nagyon jó dolog, és végtelenül örül neki, hogy most nem valami veszélyes helyre kell merészkednie Szophieval, és Leoval sem egy miniboss előtt fut össze. Utólag kicsit szégyelli magát, amiért olyan könnyen elvonták a figyelmét a kristályok, és nem támadott elég óvatosan.
Boldogan mosolyogva, hálás pillantással keres helyet Szophie mellett, és nézeget körbe kissé meglepetten. Akárhogy számolja, nem négy ember van itt, csak három…
Néhány kicsit megrökönyödött pillantás után sikerül magyarázatot találnia: Biztosan később jön a negyedik ember. Hinari.. Vagy vezér… Vagy az lenne a legjobb, ha végül öten lennének..
Ebben megnyugodva végül a kezébe veszi az étlapot és nézegetni kezdi a képeket (abból sokkal jobban el tud igazodni benne, hogy mi micsoda, mint a furcsa fantázianevekből.)
Végül kiválaszt egy csokis, ribizlis vaníliafagyis kelyhet, és rábök, hogy azt szeretné.

by **Szophie** Hétf. Dec. 17 2018, 19:18

Leo sikeresen észrevette a kérdő pillantást, pedig amúgy nem erőssége az odafigyelés a jelekre. A tekintetre aztán magyarázatba fog, és meglepő módon, még az okát is sikerült jól megfejtenie. Talán lassan kezd belejönni a dolgokba. Talán.
- Mobok - bólint mindent tudóan. - Mobokból és küldetésekből keresem a pénzem idebent. Odakint pedig apuska tartott el. - igen, ez a kifejezés egy kicsit furcsa. Ő mindig is így használta. Nem apa, apám vagy édesapám. Apuska.
- Tudod - neked elmondom, de ez titok - kacsintott a leányra -, apuska mindig rendőrt szeretett volna belőlem csinálni, amilyen ő is. Ez amolyan kötelező volt, családi hagyomány, vagy mi. Büszkének kellett volna lennem rá, meg még az utam is kikövezett volt. Elintézte volna nekem a pozíciókat, és még a kisujjamat sem kellett volna érte megmozdítanom. Beleegyeztem, hogy hajlandó vagyok beiratkozni a moszkvai egyetemre, cserébe pedig ő állja minden költségemet. Úgyhogy kaptam önálló házat, saját autót, és rengeteget utazgattam a pénzén. Cserébe csak valahogy át kellett magam verekedni a vizsgákon, még az érdemjegy is mindegy volt. Nem mintha akárki meg mert volna buktatni. Nem akartak a tanáraim a rendszer ellenségei lenni. - megvonta a vállát. Ez a fajta kitárulkozási roham még őt magát is meglepte. Nem szeretett a családjáról beszélni, nem mintha takargatta volna a dolgot, csupán csak úgy érezte, nem jó beszédtéma. Amúgy sem akarta azt, hogy az emberek másnak ítéljék meg az egész miatt, mint aki valójában. Gyerekként már megtanulta, hogy mekkora súlya van a tábornok fiának lenni, mennyi hazugságot és előítéletet szülhet csupán ez a tény. Azt viszont nem hitte, hogy Silence ettől máshogy állna hozzá. Megbízott a lányból áradó kedvességben.
A következő megtorpanást és mosolygást is sikeresen észrevette a szőke kardfogató, és hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy érti ám a dolgot. Még ha nem is teljesen értette. Azért szívesebben hallgatta volna meg a témát részletesebben, de hát ennyi is elég, ha most nincs több. A vigyor viszont levakarhatatlan volt az arcáról. Örült neki, hogy Silence mosolyog. Legutóbb sokkal visszahúzódóbb és ijedtebb volt. Talán tényleg igaza volt Szophienak abban, hogy sokat változott. Attól még viszont nem hagyhatja csak úgy magára, de nem ám. A kíséretre szükség van.

Szophie már ujjaival az asztalon dobogtatva várakozott, és kezdett egészen türelmetlen lenni, mikor is végre megérkezett a páros. Rögvest megörült nekik, és utat is mutatott, hogy üljenek le. Leo habozás nélkül kijelentette, hogy málnával leöntött vanília fagyit kér, Szophie pedig egy különleges, pisztáciás - rizses változat mellett döntött, nem is tudva, mire számítson. A rendelések leadása után aztán izgatottan fordult Silence felé.
- Mi újság? Hogy érzed magad a küldetés óta? Leo mesélte, hogy összefutottatok azon a minibosson. Képzeld, el sem akarta hinni nekem, mennyire bátor és talpraesett voltál a közös küldetésünkön, amikor megmentettük Hinarit. Pedig mondtam neki, hogy nélküled biztosan nem sikerült volna. - aztán rámosolygott a lányra, és megvárta, hogy elővegye a papírját. Legalább is úgy gondolta, most is így fog kommunikálni, bár a tyúkos eset óta nem volt benne biztos, hogy most akkor mi is van a dologgal.

by **Silence** Kedd Dec. 18 2018, 18:06

Hálás, ámuló tekintettel veszi tudomásul, hogy Leo kitalálta a gondolatát, és válaszol a fel nem tett kérdésére. Nagyon megkönnyíti ez a dolgát így, hogy a füzetét csak nagyon végső esetben szeretné elővenni.
És az is lenyűgözi, hogy Leo ilyen bátor. Merthogy, Fuwa szemében egészen elképesztő bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki a védett övezeten kívül, nap mint nap szembenézve a mobokkal keresse a pénzt a megélhetésre. Ő nem lenne képes erre. A kisebb fajta moboktól ugyan már nem ijed meg, de hiába tudja, hogy ha higgadtan, és figyelmesen csinálja, amit megtanult, akkor ezeken a szinteken nincs miért tartania a moboktól, a nagyobb testű teremtmények még mindig megrémítik, ezért ha teheti, elkerüli velük a találkozást.
Aztán megértés csillan a szemében, ahogy a fiú tovább meséli a történetet. Érti, nagyon is érti. Megtapasztalta ő, milyen amikor minden lépését mások határozzák meg. Odakint a szülei, akik ezzel is megpróbálták szeretett kislányukat megóvni a számára nagyon veszélyesnek ítélt világtól, idebent pedig Grimm, aki sosem ítélte elég felkészültnek, és életrevalónak ahhoz, hogy egymagában elengedje hosszabb időre, és rábízza az életével kapcsolatos fontos döntések meghozatalát. A tanárok viselkedésében pedig ráismert arra, ahogy a banda többi tagja kezelte.
Abban ugyan nem biztos, hogy ez Leot is ugyan annyira zavarja, mint őt, akinek nem kellett olyan sok idő, hogy kiszökjön ebből a bánásmódból, és elkezdje keresni a saját döntései mentén a megfelelő utat. Nem tudta, hogy Leo is ezért van-e most itt, de a hasonlóság felfedezésétől úgy gondolta, hogy mostmár valamivel jobban érti a fiút.
Törhetetlen jókedvvel sétált Leo után a cukrászdában, alig várva, hogy Szophieval is találkozzon. Két okból is az egyik legjobb lánynak tartotta, akit ismer: Leo barátja, és Hinarinak is a barátja. Az már csak a ráadás, a hab a tortára, hogy azon a délutánon, aminek bizonyos részeit azóta is hiába próbálja elfelejteni, segített, hogy a szőke lányt kiszabadítsák abból a nyomasztő, sötét, kicsi börtönből, ahol elképzelni sem tudja (és nem is akarja) mi történhetett vele.
És nem is lehetne boldogabb, mint így, hogy Leo is, és Szophie is ott van vele.
A lánytól kapott kérdésáradat kezdetekor elővette a füzetét, hogy leírkálja a választ, de nem is tudott belekezdeni: Szophie folytatta. Fuwa pedig egyre vörösebb lett a sok dicsérettől. Teljesen zavarban, pipacspiros arccal rázza meg a fejét, mielőtt a füzetét maga elé véve írni kezdett, majd megpróbálta úgy fordítani, hogy mindketten láthassák.

Nem csináltam semmi komolyat… Ketten Ozival találtatok ki mindent, én csak próbáltam menni utánatok, és egy kicsikét segíteni…

kivételesen nem néz oda, amíg olvastok, hanem még mindig elvörösödve oldalra néz. Már akkor se értette, miért dicsérik meg ennyire olyasmiért, amire bárki képes lett volna… Ozi is agyondicsérte Hinarinak, pedig igazán bárki megtette volna ugyanezeket, sőt többet is a helyében…

by **Szophie** Kedd Dec. 18 2018, 19:12

Lassan észrevettem, hogy talán túl sok kérdéssel, túl gyorsan támadtam le szegény lányt. Kicsit megtorpantam a beszédben. A lelkesedésem annak volt köszönhető, hogy annyira örültem a találkozásnak vele, egy kis fényfoltot jelentett jelenlegi életemben, én pedig kapaszkodtam minden ilyesmibe. Külön boldogsággal töltött el, hogy még Leo is itt volt velünk, és hogy a kapcsolat közös.
- A küldetések általában abból állnak, hogy mindenki megy valaki után. - ráncolta össze a szemöldökét Leo, és úgy pislogott a lapra. - Attól még nem vesz le az értékéből, hogy ott voltál, végigcsináltad, nem menekültél el.
Én is bólintottam, és hozzátettem a magamét.
- Sok bátor kalandor visszarettent volna pedig egy ilyen komplikált küldetéstől, amin ennyi helyen el lehet bukni. Te mégis jöttél, hogy megmentsd a barátodat, a barátunkat. Ennyi, ami számít. A szíved a helyén van. - minden szót nagyon komolyan mondott, mert súlya volt az egésznek. Ő magára hagyta azokat, akik fontosak számára. Silence, ez a kicsi, kedves lány viszont nem tette, soha sem tette, még amikor nagyon szar szituációba kerültek, akkor sem. Ez pedig igenis dicséretre méltó.
- Tudod. Nagyon sok embert ismerek, aki nem jött volna el a barátjáért idáig. Inkább hagyta volna, hogy elvesszen. - magyaráztam, próbálva kiemelni, hogy miért is dicsérem a lányt. Nem az volt a célom, hogy zavarba hozza,m épp ellenkezőleg. Meg akartam erősíteni őt a saját képességeiben.
- Amit pedig az őrrel műveltél.. - megcsóváltam a fejemet. - Azt hiszem, hiába minden okoskodás, nélküled biztosan nem értünk volna oda időben. - Visszaemlékeztem arra a csapásra, ami levitte az életét. Mai napig nem tudom, miféle csoda történhetett ott, hogy Hinari nem halt meg attól, de őszintén szólva is, nem rajtunk múlt. Viszont ha még később érkezünk, akkor lett volna esélye a ficsúrnak egy másik csapást is bevinni, akkor pedig biztos lett volna a vége a barátnőmnek. Kirázott a hideg a gondolatra.
Aztán gondolataim hirtelen másra terelődtek, és a következőt kérdeztem:
- Amúgy, még nem is meséltétek el, hogyan találkoztatok. - vártam, hogy először Silence írja le a gondolatait. Tudtam, hogy Leo úgyis hozzá fogja majd tenni a maga véleményét a dologhoz, de még nem most.
Közben a pincér kihozta a fagylaltkelyheket, és jó étvágyat kívánt a fogyasztásukhoz. Rögvest nekiálltam elfogyasztani a saját adagomat, megkóstolva az ismeretlen fagylalt ízeket.

by **Silence** Kedd Dec. 18 2018, 21:09

Kicsit kétkedve hallgatja Leo szavait. Az lehet, hogy nem csak vele fordul elő, hogy megy valaki után, de nem úgy tűnt, hogy Szophie és Ozi mennének valaki után. Perse, Hoorától kaptak információkat, de senki nem mondta meg nekik ,hogy mit kellene csinálniuk.
Élénkebb vörös színt ölt az arca, amikor az utolsó mondatával Leo is megerősíti a dicséretet, amit Szophietól kapott.
Kételkedve hallgatja Szophie további szavait. Egyből fel tud sorolni sok "kalandort", aki nem riadt vissza. Ozirisz, Yuuki, Alex, Hoora, Haketsu és a testvére, és maga Szo is… Egyáltalán nem különleges amit csinált… Főleg nem úgy, hogy a barátjáról van szó…
Meglepett szemekkel néz fel Szophiera, még a zavaráról is elfeledkezve. Nem fér a fejébe. Egyszerűen nem tudja elhinni, hogy van olyan, aki nem tenne meg annyit, amennyit ő, ha valamelyik közeli barátjáról lenne szó… De nem tudja mivel magyarázni, hogy miért mondja ezt a lány, mert az nem feltételezi, hogy hazudna… De azt is nehezen tudná elképzelni, hogy azok az emberek verték volna át, akikről beszél… A fejében kibontakozó ellentmondás összezavarja, így pedig nem érkezik menet közben reagálni a lány mondanivalójára.
Az őrrel kapcsolatban viszont már maga elé veszi a papírját, hogy őszintén leírja mi is történt. Nemsokára pedig ti is olvashatjátok.

Csak megkértem, hogy engedjen tovább… Az emberek szoktak hallgatni rá, ha megkérik őket valamire, nem?

Ezúttal, múló pírral az arcán, pislog felétek kissé értetlenül. Ezért aztán pláne nem érdemel dicséretet, hiszen rosszul is elsülhetett volna a dolog. Még csak konkrét ötlete sem volt, hogy mi fog történni, csak tette, ami hirtelen eszébe jutott mint lehetséges megoldás. Még csak nem is volt jó ötlet…
A kérdésre elpirul. Szégyelli magát, amiért olyan esetlen és elveszett volt, amikor Leot megismerte… Mire eltelik a néhány pillanat, ami szükséges, hogy összeszedje a gondolatait, megérkezik a pincérnő a kért fagylaltkelyhekkel. Hálás mosollyal fejezi ki köszönetét a lány felé, és bele is kóstol a fagyiba. Viszont mielőtt komolyabban belemerült volna a finomság élvezetébe, fürge mozdulatokkal (jobb előbb túllenni rajta) leírja a Leoval történt megismerkedés történetét röviden.

Szerettem volna kicsit hozzászokni a sok emberhez, úgyhogy elmentem a főtérre sétálni, de kicsit elszámoltam magam, mert iszonyúan sok ember volt ott éppen, és megijedtem. Szerencsére jött Leo, és segített kikeveredni a tömegből, és még teával is megkínált.

by **Szophie** Kedd Dec. 18 2018, 21:25

Szophie már egyébként is igen kíváncsi volt rá, mi volt az a trükk, amivel az őrt sikerült megkérni, hogy álljon odébb. Gyanította, hogy valami képesség, vagy trükk lehet a tarsolyban, esetleg valamiféle kristály, ami általa még ismeretlen, vagy talán csak ismerősök voltak. A leírt szavakra ezért tehát nagyobb odafigyeléssel pillant, mint kellene. Aztán nagyokat pislogva néz rá Silencére, és megrázza a fejét.
- Nem. Az emberek nem szoktak hallgatni szimpla kérésekre. Főleg nem azok az emberek, akik az ellenségeink, és éppen az a feladatuk, hogy megakadályozzák a továbbjutásunkat. - megrázta a fejét, és továbbra is kérdőn pillantott a lányra. Mit tudhat ő, amiért ez így sikerült neki.
Leo közben vigyorogva közbevágott.
- Nézz rá, és mondd azt, hogy nem lágyítaná meg minden ellenség szívét, ha megkér valamire. - Szophie ekkor mérgesen meredt rá.
- Ez nem az a helyzet, amikor viccel össze kéne zavarnod mindent. Ez igenis komoly kérdés. - húzta fel az orrát ellenségesen, mégis mókázva, ez látszott a szája szélén játszó mosolyból.
- Jó-jó. - vágta rá Leo - Én csak megpróbáltam magyarázatot találni rá, igaz? - és itt rákacsintott Silencére.
Közben megérkeztek a fagylaltkelyhek, és ki-ki a sajátjára kezdett koncentrálni. Leo nagy élvezettel merült bele a sajátjába, és Szo is érdeklődve kanalazgatott. A téma viszont nem állhatott meg, hát hogy is állhatott volna egy ilyen szép napon. Nem azért jöttek ide, habár azzal sem lett volna baj, ha csöndben ücsörögnek egymás mellett. Épp Silence volt a legjobb példa rá, hogy úgy is érezheti jól magát az ember, ha közben nem dumál folyamatosan.
A leírtakra Leo csak egy vállvonással reagált.
- Eléggé elveszettnek nézett ki, nem hagyhattam ott. - Emlékezett rá, hogy a lány utána még hosszú ideig olyan különösen megszeppentnek tűnt számára, pedig közben már a szoba óvó nyugalmába került. Persze fogalma sem volt róla, hogy a megszeppentséget éppen az idegen hely idézte elő akkor. Azóta sem jött rá erre az apró bakira, Leo nem az a fajta ember volt, aki az ilyesmire képes odafigyelni.
Szophie viszont nagy komolyan bólintott. Egyáltalán nem nevette ki a lányt, sőt.
- Ismerem az érzést. - fejezte ki rögtön, és a szemeibe nézett Silencenek. - Én mindig pánikrohamot kapok a nagy tömegtől és a kevés helytől. Nem akarom, hogy ott legyenek, hogy hozzám érjenek, hogy folyamatosan az utamba kerüljenek, hogy a hangjuk a fülembe jusson, és a testükkel megzavarják az aurámat.. Lehetőleg kerülöm a forgalmas helyeket, ha nagyon muszáj arra mennem, a falakhoz közel közlekedem, ahol kevesebben vannak. - magyarázta, kicsit sem szégyellve hiányosságát. Miért is szégyellte volna? Meg volt a maga oka rá, hogy soha életében nem szokott hozzá az emberek közelségéhez. Még csak egy nyamvadt iskolába sem járt, ahol legalább többen vették volna körbe. Ha négy - ötnél több ember vette körbe, szabályosan képes volt összezavarodni, és általában csak néhányra tudott egyszerre koncentrálni. Ezt azonban sosem érezte kifejezetten hátránynak. Megvolt ő így is, hisz láthatjátok, még mindig itt van.

by **Silence** Kedd Dec. 18 2018, 22:18

Megrökönyödve pislog Szophiera. Az igaz, hogy amikor írásban kért valamit,akkor nem mindig hallgattak rá, de hát úgy nem is mindenki figyelt arra, hogy ő is ott van, és neki is van mondanivalója… Viszont, amikor a hangját használta ehhez, akkor eddig nem volt olyan, hogy nem tették volna meg a kedvéért amit kért… Azt mondja Szophie, hogy ez nem normális?
Mindenesetre megosztja veletek is ezt a gondolatot néhány pillanat múlva, a felétek forduló füzet képében.

Még nem volt olyan, hogy ha valakit megkértem a hangommal, akkor ne teljesítette volna a kedvemért, amit kértem…

mellé elkerekedett szemekkel pislog és próbálja feldolgozni az információt, és kibogozni a rejtélyt. Közben megint elpirul Leo habókos bókján. Sajnos eddig nem azt tapasztalta, hogy az "ellenségnek" vagyok a kellemetlen emberek szíve meglágyulna a látványától, inkább mintha valami erős késztetést éreznének, hogy azért is a közelében maradjanak, és tovább feszélyezzék a számára egyébként is feszült helyzeteket. A kacsintás Leotól pedig kicsit még meg is kavarja. Most valami olyasmit mondott Leo, amit értenie kellene? Mert elvileg olyankor szoktak kacsintani… De ő most nem érti mire akar a fiú utalni.
A fagyi finom ízével a szájában már nem is volt olyan kellemetlen leírni a találkozást, mint elsőre gondolta. Végülis… nem tartozik a rossz emlékek közé, ami történt. Sőt, visszagondolva hálás, hogy megismerhette Leot, akkor is ha ehhez az kellett, hogy olyan csúnyán felsüljön a próbálkozásával a tömeg kezelésének megtanulásával.
Nem véletlenül nem említette azt, hogy elsőre milyen furcsának látta Leot, és hogy megijedt, hogy csak úgy levitte magával egy idegen házba, aztán mennyire összezavarodott, amikor kiderült, hogy semmilyen rossz szándék nem volt emögött, csak nem tudta, hogy neki ez nem jó ilyen sebtiben. A beszélgetés alatt akkor hozzászokott valamelyest a fiúhoz, és szinte nem is emlékszik az első hosszú percek kellemetlenségére.
Megáll a fagyiskanál a levegőben, ahogy Szophiet hallgatja. Hogy találta ki, hogy így szokta érezni magát? Hevesen bólint a kijelentésre, hogy pánikba esik, hogy nem akarja, hogy körülötte legyenek. Közben pedig lassan megérti, hogy nem az ő gondolatait találta ki a lány, hanem ő is ugyan így érez a tömeggel kapcsolatban.
Gyorsan a füzetbe ír egy kérdést, amit ezúttal kifejezetten Szophie elé tol az asztalon, majd bekapja a kanálban maradt fagyit.

Hogy lettél olyan bátor, ha te is rosszul érzed magad a tömegben?

by **Szophie** Csüt. Dec. 20 2018, 17:53

- Leo, kérlek szépen, ne beszélj többé - fordult hirtelen ötlettel barátja felé, és bámult bele az arcába.
- Most mér'? - vágta rá a kérdést azon nyomban Leo, és kicsit megsértve húzta ki magát székében.
- Látod Silence, hiába kérem hanggal, nem hallgat rám. - vonta meg a vállát Szophie, és rávigyorgott Leora. - Kérlek szépen, add nekem a fagylaltkelyhedet.
- Azt várhatod, dagadék. - kontrázott rá a fiú kinyújtott nyelvvel, de azért értette ő, hogy mire megy ki a játék. Úgyhogy annál is inkább visszakozott. Végül is, ez volt a szerepe a történetben.
- Nekem nem megy. - ingatta meg a fejét Szophie nagy bölcsen. - Viszont te megmutathatnád, neked működik-e, és ha igen, hogyan. Kérd meg Leot valami szerinted viccesre. Persze csak ha szeretnéd. - tette hozzá gyorsan, mielőtt Silence úgy érezné, kötelező vallatáson van. Inkább volt ez amolyan kíváncsisággal vegyes mókázás, végül is, semmi sem kötelező, ami meg problémát okoz, az végképp nem.
Közben szorgosan kanalazgatta mindenki az istenifinom jeges csodát, amit eléjük tettek, ki-ki a sajátjával elfoglalva, olykor elégedetten hümmögve az ízkavalkádtól. És ha már a kellemetlenségekről folyt a téma, hamarosan kiderült Leo és Sil találkozásának oka, amire Szophie kertelés nélkül vallotta be, hogy neki is hasonló problémája van a tömegekkel, mint a lánynak. Nem gondolta úgy, hogy ez szégyenletes lett volna, sohasem tagadta, bár néha zavarta az életében ez az aprócska kis hiba, megtanult együtt élni vele. A kérdést elolvasva a homlokát ráncolta, hogy megpróbáljon egy érthető, épkézláb választ kiötölni, amivel el tudja magyarázni a szituációt. Az első dolga volt persze leszögezni azt, hogy a lány rosszul gondolja.
- Ez nem bátorság kérdése. - rázta meg a fejét. - Nem vagyok bátor. Még mindig utálom a tömeget, amikor lehet, elkerülöm. Ha nem lehet, igyekszem nagyon gyorsan áthaladni rajta, és utána mindig tartok egy kis szünetet, hogy megpihenjek. - kicsit lebiggyesztette az ajkait, ahogy ezt mondta. Visszaemlékezett az ilyen alkalmakra, és szinte látszott rajta, ahogy gyorsabban kezd el verni a szíve. Tényleg nagyon frusztrálttá tette, ha tömegbe került véletlenül.
- Ha több ember vesz körbe, általában nem tudok odafigyelni mindenkire, és nem is szoktam megpróbálni. Mindig kiszúrok valakit, akire koncentrálok, ha nincs senki ismerősöm, akkor ott van Vezér. Ha tehetem, ilyenkor mindig elhúzódom valamerre, hogy kevésbé legyek látható, és a magam szűk kis körével foglalkozom. - magyarázta aztán tovább. - Igazából csak megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Ha kell, összeszorított fogakkal. A lényeg, hogy amennyire csak lehet, mindig keress egy támaszpontot, akire koncentrálhatsz. Egyébként, ha sokan vagyunk, hajlamos vagyok összezavarodni, elveszíteni az odafigyelési képességemet, és teljes káoszba kerülni. - itt felkuncogott halkan. - De végül is nem baj ez. Nem vállalok olyan feladatot, ahol szükség lenne ilyesmire, vagy ha igen, próbálok csak egymagam a feladatra összpontosítani, és semmi másra. - Oké, csapatban dolgozni muszáj, de az teljesen más. Az is, ha egy kis csapatról van szó, meg az is, ha mondjuk egy cégvezetésről, mivel ott is csak egy-két igazgatóval kell konzultálni, meg néhány tanácskozáson részt venni, de azok soha nem a zsongásról szólnak. Szóval mondjuk úgy, hogy Szo nem hogy bátor nem volt, inkább csak nem csinált mást, minthogy gyáva nyuszi módjára kerülgette az ilyen akadályokat egész életében, és ha mégis beütött a krach, elveszett módjára keringett a nullűrben.
Leo közben figyelmesen hallgatta a tanácskozást, de nem tudott sokat hozzátenni. Fagyija ellenben már erősen a végéhez közeledett, olyan hévvel habzsolta magába. Egyelőre csak figyelt, és igyekezett tanulni valamit. Valami számára ismeretlent. Na nem mintha megértené, ő az ilyesmire képtelen, de azért megpróbálni megpróbálja.

by **Silence** Csüt. Dec. 20 2018, 19:26

Értetlenül, megrökönyödve pislog. És kifejezetten aggódva is. Miért veszekezdtek?
A neki szóló mondatnál kezd neki derengeni, hogy mi folyik itt, de még mindig értetlenül, csak mostmár gyanakodva, és inkább kíváncsian figyeli a jelenetet.
A magyarázat után pedig teljesen érti. Tényleg. Szophie szépen kérte, és Leo nem csinálta meg amit mondott… Elcsodálkozott, elképedt, és nagyokat pislogott. De akkor rá miért szoktak hallgatni, ha kér valamit hangosan?
A javaslatra hevesen, ijedten megrázta a fejét. Nem. Nem akar beszélni. Abból csak a galiba van.. Nem akar.
Amikor Szo is megjegyzi, hogy nem muszáj, ha nem szeretne megnyugszik. Akkor nem fog beszélni.
Ámulva hallgatja, ahogy a lány elmeséli, mit szokott tenni, ha tömegbe kerül. Megpróbálja meg is jegyezni, hátha hasznos lesz majd legközelebb, ha tumultusba keveredik.
Ugyan nem problémázik a dolgon, de neki igenis bátorság kérdése is, hogy valaki olyan határozottan, és ijedtség nélkül vezetni egy csapatot, ahogy Szophie tette. Pedig akkor se voltak kevesen a teremben, meg az utcán, és abban a csúnya épületben is.
Ő is elkerüli ha lehet, ez stimmel. Vagy gyorsan átvágni rajta, ez is. Bólogat nagyokat, és magában jegyzeteli a dolgokat. Utána pihenni… arra nem mindig van ideje, de nem is szokott olyan nagy baj lenni, miután már kijutott a tömegből… Csak nem mindig sikerül neki elég hamar kitalálni. Olyankor pedig megijed…
Megint bólint. Ő is elszokta veszteni a fonalat elég hamar, ha sok ember beszélget körülötte, bármennyire igyekszik lépést tartani a témával.
Kissé eltátja a száját. Nem próbálta még, hogy csak egy valakire, vagy néhány emberre figyeljen oda, de legközelebb majd megpróbálja… Félre húzódni viszont ő is szokott, ha nem csupa ismerős az a sok ember, hogy ne legyen útban, és ne zavarja a közelsége az idegeneknek.
Ahogy az idomárlány befejezte a mondandóját, Fuwa írni kezdett, közben csak nagyon lassan fogyó fagylaltkelyhe mellett. Írás közben is láthatóan végigfutott a hideg a hátán, végül azonban kettőtök közé, de inkább Szophie felé tolva a füzetet átadja nektek, amit mondani szeretne.

Én megijedni szoktam, ha nem sikerül gyorsan kikeveredni a tömegből, mert nem találom, merre tudnék valahogy a szélére keveredni a csoportosulásnak. És olyankor aztán még kevésbé tudok kitalálni, és lökdösnek össze vissza..

Ekkor, titeket nézve miközben olvastátok a szavait ütött szöget a fejébe, hogy Szophie azt mondta, ha más nem, akkor Vezér ott van… De… most hol van Vezér?
Ha visszakapja a füzetet, akokr azon keresztül fel is teszi a kérdést.

Vezér most hol van? Miért nincs itt?

by **Szophie** Csüt. Dec. 20 2018, 22:48

Szophie látványosan belemerült a magyarázatba, Silence pedig cserébe olyan jól láthatóan bólogatott, hogy szinte hallani lehetett a gondolatait. Szophie felbátorodva folytatta tovább a beszédet, és magyarázta, vele mi szokott történni. Mire a végére ért, egészen vidáman mosolygott Silencére. Úgy tűnt, egy cipőben eveznek. Remélte, hogy máris könnyebb picit a teher a lánynak azáltal, hogy megoszthatja azt másokkal is. Egy olyan lánnyal például, aki első ránézésre nem tűnik annyira esetlennek vagy szerencsétlennek, aki túlélte a börtönt, és jelenleg frontharcosként is funkcionál. Mégis, egy ilyen ember küzd ezzel a dologgal ugyanúgy, még ha talán kevésbé látványos is a szerencsétlenkedése. Mindenkinek megvannak a maga gyengeségei, és semmi szükség rá, hogy ettől rosszul érezzük magunkat. Ennyire egyszerű a világ.
Szophie hümmögött egyet, miközben olvasta a sorokat, aztán támadt egy ötlete.
- Igazából.. nem tudom, vannak-e már jártasságaid, de ha van még helyed rá, én a helyedben elgondolkodnék egy súlyemelés jártasságon. Nekem is van, és kifejezetten hasznos. Tudod, ez erőt ad, olyat, amivel ellökheted magad elől az útból azokat, akik lökdösnek, vagy útban vannak. Tudom, nem szép dolog lökdösni. Viszont ha ilyen helyzetbe kerülsz, és hamar ki akarsz jutni, csak le kell szegned a fejedet, elindulni teljesen előre, és ha a tömeg megpróbálna az utadba állni, ennek a segítségével faraghatnál magadnak saját utat. Úgy pedig hamar ki tudsz keveredni belőle, és hamar nyugodt pontra érhetsz. Akkor aztán nem kell majd kétségbe sem esned. - magyarázta aztán a lány, habár nem volt benne biztos, hogy az olyannyira kedves kis Silence képes lenne bárkit is ellökni az útjából, ha az nem engedi át. Még az őrt is inkább megkérte, hogy menjen arrébb és nyissa ki a kaput. Neutral

Neki viszont ez volt a megoldása, és elmondta ezt a lánynak, akár alkalmazza az az ötletét, akár nem. Végül is, a tapasztalatcsere nem bűn.
Leo is közben előredőlt székével, amivel egészen eddig unalmában hintázott. Lerakta mostanra már kiürült fagyiskelyhét, majd ő is a lányra nézett.
- Szerintem a gyorsaság is segíthet, talán egy kis akrobatikával. - mondta aztán a fiú. - Ha minél előbb túl tudsz jutni a problémás csoportokon, és könnyedén kikerülöd őket, fel sem fognak lökni, és hamar át is érhetsz az ilyen helyzeteken. - nagyon komoly volt. Végül is, ő volt a gyorsaságpontok specialitása, vagy mi. Imádta az ilyesmit. Bár akrobatikája nem volt, arra meg Szophie tudott nagyot bólintani, hogy hasznos lehet.
A következő sorokat olvasva aztán Szo elmosolyodott. Nem volt számára evidens, hogy hiányolják mellőle a petjét, pedig valójában teljesen jogos a kérdés.
- Igazából nem szereti az ilyen "semmire nem jó" beszélgetéseket. Úgyhogy inkább otthon pihen ilyenkor. Amikor tudom, hogy nem kerülök veszélybe, nem hozom magammal, ha nem muszáj. Nem sok értelme lenne, csak itt unatkozna. És most Leo is itt van velem. - magyarázta Szo, és ujjával rábökött a mellette ülő fiúra, aki megint hintázni kezdett a székével időközben. Az idomárlány ennek láttán megcsóválta a fejét, de nem szólt egy szót sem. Ha Leo kitöri a nyakát, magának köszönje.

by **Silence** Pént. Dec. 21 2018, 00:03

Szophie lelkes, részletes magyarázata teljesen magával ragadta. Úgy érezte, végre valaki teljesen megérti, milyen neki, hogyha rákényszerül, hogy tömegbe keveredjen. Persze, nem történt meg sokszor, hogy valóban a pánikig jutott volna, mert, bár ezt ő maga nem ismerte fel, különös tehetséggel volt megáldva, ha menekülő utakat kelett keresnie egy szituációból. Probléma akkor adódott, ha ilyen menekülő út nem volt. Mert valljuk be, nem igaz, hogy mindig van menekülőút. Olyankor pedig, ha nem lett menekülőút úgy, hogy valakitől segítséget kapott, és így nyílt egy addig nem járható útvolnal, akkor Fuwa elég hamar megijedt, mert csapdában érezte magát, ahonnan nem tudott szabadulni.
Most pedig végre találkozott olyasvalakivel, aki ezt teljesen érti, és láthatóan tapasztalt abban, hogy kezelni tudj ezelket a helyzeteket, és Fuwa számára teljesen egyértelműen már eljutott odáig, hogy emiatt ne legyen olyan bátortalan, mint ő. (Hogy ebben szerepe van a személyiségek közötti különbségnek is… Meg lehetne próbálni megértetni vele, de tartok tőle, hogy igencsak vastag fába vágná a fejszéjét, aki megpróbálja, és hosszú-hosszú, sok magyarázatot követelne a dolog)
Szophie ötletének első félmondatára megrázza a fejét. Nincs még jártassága, pedig már sokat gondolkodott rajta, hogy vajon melyik három lenne számára a leghasznosabb. Súlyemelés… Elképzeli magát, ahogy a raktárakban látható nagy kupacokat pakolássza arébb, és a saját gondolatára is kicsit megszeppenve ingatni kezdi. Ha Szophie befejezte a magyarázatot, le is írta a füzetébe, hogy miért.

Hiába tudnék olyan nagy dolgokat felemelni, ha ügyetlen vagyok, és megbotlok ha nem nézek a lábam elé

Azon el sem gondolkodik, hogy el tudna lökni valakit… Természetesen el tudna. Mint ahogy elméletileg azt is megtehetné, hogy nemet mond a barátainak, ha olyasmit javasolnak, ami nem tetszik neki. Mégsem teszi, csak akkor, hogyha kifejezetten erős ellenérzése van, és már a gondolatától is rosszul érzi magát a javaslatnak.
Ettől függetlenül hálásan mosolygott Szophiera, hiszen már az is, hogy elmondta neki a maga megoldását, sokat segíthet, hogy Fuwa is kitalálja a sajátját. Még ha nem is eközbena fagyizás közben.
Leo javaslatára viszont nagyot bólint. Szeret gyors lenni, és ha Grimm nem figyelmeztette volna, hogy figyeljen oda a többi statra is, amikor a pontjait elosztja, hát akkor bizony minden egyes pontja gyorsaságon lenne.
Elgondolkodik az akrobatikán. Nem tudja, mi az pontosan, de úgy hangzik, mint ami segít valamennyire az ügyetlenségén. Az pedig nagyon nagyon hasznos lenne. Elgondolkodva bólogat. Igen, ha ennél is hamarabb átjuthatna a tömegeken, akkor nem lenne többet gondja.
Értetlenül pislog. Semmire sem jó? De hát ez a beszélgetés máris rengeteg mindenre jó volt… Vagy őt nem szereti Vezér? Őt gondolja butusnak, akivel semmire nem jó beszélgetés van?
Aztán még nagyobakat pislog Leora és Szophiera. Akkor Leo is olyan, mint vezér? Deját.. Leo nem pet… A peteknek nincsen kardja… Kicsit összezavarodott szegény

by **Szophie** Hétf. Feb. 11 2019, 17:23

Szophie gondolatban hamar összefűzte az előbb olvasottakat a beszélgetés további menetével, így aztán nagy lelkesen bólogatni kezdett, hogy az akrobatika bizony szuper hasznos jártasság. Neki is volt, nem is kicsi szinten. Imádta az első pillanattól kezdve, hogy megvette. Nem is csoda, ugyanis azelőtt rendszeresen életpontokat veszített azzal, hogy különösebb ok nélkül képes volt orra esni, vagy csak képtelen volt az erdőben közlekedni. Nos, mondhatjuk, hogy ha egy lány arisztokrata körülmények között nő fel, semmi szüksége nincs rá, hogy valaha is erdőben közlekedjen, vagy bármilyen olyan helyen, ahol akadályokba ütközhet. Aki pedig megtanulja, hogyan hordja magasan az orrát, bizony az ilyen területeken hajlamos rendszeresen összezúzni magát. Persze azóta a lány már rengeteget változott, ahogy az évek is jócskán elteltek, de tény, hogy a kezdeti ügyetlenségén rengeteget javított a jártasság megvásárlása.
- Az akrobatika sokat segít. Régen én is nagyon ügyetlen voltam, amikor a játékba kerültem. Először nagyon kevés volt még az életpontom az alacsonyabb szinteken, és kicsit sem jött jól, hogy védett területen kívül egy-egy elesés miatt súlyos Hp-kat vesztettem. Az akrobatika viszont hamar megoldotta a problémát, és azóta már nagyon-nagyon sok év el is telt. Szinte a részemmé vált ez a jártasság, szeretek olyan helyeken kalandozni, ahová csak ennek a segítségével érhetek el.
- Egyébként mindegyik jártasságnak megvannak a maga előnyei, mindegyik hasznos a maga módján és a maga idejében - szólt bele aztán Leo. - Ha nem csak azt nézzük, hogy a tömegiszonyra fókuszálunk éppen. - Szophie nagyot bólintott a kifejtésre, egyetértően.
Ezután másfelé terelődött a téma, történetesen Vezérre. Silence arcára kiült az értetlenkedés, de sajnos se Leonak, se Szophienak nem sikerült dekódolnia, pontosan mi is lehet a probléma forrása. Ettől függetlenül, azért a lány megpróbálta elmagyarázni.
- Mármint, úgy értettem, hogy Vezér nem szeret beszélgetni másokkal. Ő csak azt szereti, ha harcolni lehet.

by **Silence** Pént. Márc. 22 2019, 19:50

Akkrobatika... Ha mindketten azt mondják, hogy az hasznos, akkor megjegyzi magának, és ha alkalma adódik, megveszi.
Viszont meglehetősen hitetlenül bámul Szophiera... Ő? Ügyetlen? Hiszen amikor Hinariért mentek, a legkisebb jele sem látszott, hogy ügyetlen lenne, sőt... Hogy az üvegcsörgés eszébe jut-e? Nem, olyan jelentéktelen dolog volt mindenhez képest, ami aznap történt, hogy ez az apróság nem került az aktív emlékezetébe. Szophie a szemében szinte emberfeletti módon állt helyt abban a helyzetben, ami nem fér össze számára azzal, hogy ügyetlen volna...
A megjegyzésre kíváncsian fordult Leo felé, tekintetében a kérdéssel, hogy micsoda? Ő magának elkönyvelte, hogy látásra nincs szüksége, hiszen tökéletesen lát... Hallgatózni pedig kifejezetten csúnya dolog. Az nem ártana, ha észrevenné a közeledő dolgokat, de Grimmék azt mondták neki, hogy az csak megijesztené, mert olyasmit is érzékelne, ami még messze van, de veszélyes...
Mindenesetre most komolyan újra megfontolja az összeset, mert új szempontot kapott: Ezek sokat segíthetnek neki, hogy ne keveredjen olyan helyzetbe, ami kellemetlen számára. Emiatt lopva rá is pillant a barátaira hálásan. Nekik köszönheti, mert magától soha nem jött volna rá...

Halványan megértés csillan a szemében... És enyhén meg is borzong. Kérdés továbbra is van a tekintetében, de ezt mostmár papírra is veti, és áttolja két barátja elé

Mit lehet szeretni a harcolásban? Attól csak mindenki megsérül...

Mostmár nem is kételkedik. Ezekszerint Leo nem olyan, mint Vezér, mert ő szeret beszélgetni is. Ezzel a belenyugvással és megértéssel kicsit hátradől kezébe véve a fagylaltkelyhet, és boldogan, mosollyal a szája sarkában kanalazza egy darabig csendesen. Nagyon örül, hogy nyugodtan, felszabadultan a barátaival lehet, és nem kell aggódnia semmiért. Hiszen a barátai erősek, nem kell félteni őket.

by Ajánlott tartalom