[Event] Karavál!

A nap kellemetlen hőségében felüdülés a merülés a nerve gear rendszerében. Elégedetten pattintja fel a sisakot és helyezi magát kényelembe az ágyában. Az ilyen meleg nyári napokat nem is lehet máshogy átvészelni.
-Kezdődik...
Dörmögi, egy elégedett vigyor kíséretében, majd a szignál és a szokásos indító képek csakhogy... Ez most kicsit más. Megvolt a relog, de egy üzenetablak tűnik fel.
Kedves Játékos!
Ezennel kezdetét veszi a nyári karnevál...
~ Mi a manó Gondolja magában, miközben végiggörgeti az üzenet szövegét.
"Minden játékos, legyen az résztvevőnek, vagy megfigyelőnek, a rendezvény helyszínén, lehetősége van karneváli jelmezt viselni...
Rányom a tudomásul veszem gombra majd megjelenik egy eszköztár számos ruházattal.
Itt kéne kiválasztanom...
Számos karneváli jelmez gördül fel különféle kultúrák és korok keverékeiből.
Végig böngészi a lehetőségeket. Végül kiválaszt egy olaszosabb beütésű karneváli jelmezt. A viselehez egy hosszú fekete ezüstsújtásos kabát tartozik.A kabát anyaga selyemre hasolít, a felületébe pedig cirádás reneszánszkori mintázat van hímezve. Hozzá fekete nadrágot és méregzöld kendőt és nyakkendőt választ. - Hosszú szárú csizmával kiváló választás lesz... Tovább görget. -Növeljük meg a hátuljának a hosszát. Kicsit lejjebb engedi a frakk részt, és mélyíti a bevágását.
- Így...
Az elfogadás után felugrik egy következő ablak.
-Áh a maszkok! Görgetni kezd tovább. A játék elég nagy választékot kínál, mindenféle kultúra és korszellem karneváli viseleteiből, átültetve ezt a játék világába, de úgy dönt marad az eredeti koncepció mellett. Megakad a tekintete egy fél arcát takaró porcelánra emlékeztető festett maszk mellett. -Az egész kicsit ijesztően hat. Az arany színt leveszem. Azt sosem szerettem.
A maszk végül egy porcelánfehér maszk ami fél arcát takarja. A bal arcféltekén lenyúlik az állkapcsáig míg a jobboldalon megáll a járomcsont vonaláig. A felszínén fekete fehér rombuszok futnak.
Az elfogadás után, Még egy felugró ablak jelenik meg a karakteréről és legnagyobb meglepetésére egy sétapálca is jár a kosztüm mellé.
-Csecse! jó lesz!
Villanás és máris a főtéren találja magát. Aincrad első szintjének főtere élettel teli, mindenhol színes zászlók és díszítések lógnak, és a játékosok és a különféle npc karakterek nyüzsögnek, miközben különböző játékok és attrakciók zajlanak körülöttük. A levegőben a frissen sült édességek illata keveredik a szórakozás hangjával. Elégedetten szippant a levegőből. és szinte azonnal hatalmasat kordul a gyomra. Ahogy az várható volt a hagyományos külvilági ételek megfelelői mind mind megtalálhatók a standokon. Érdeklődve végigfutja a választékot, de egyenlőre nem vesz semmit.
Ahogy a forgatagban halad előre, feltűnik neki, hogy nem minden játékos követte az ő stílus irányzatát. De ezzel nincs semmi gond. Ismerőssel egyenlőre viszont még nem találkozik. Egy csörgősipkás maszkos karneválbohóc verődik mellé. Jóuram! Volna kedved egy kakigori vetélkedőhöz?
Felugrik az ablak a pipa és az X jellel.
- Kakigori... jégkása? Az ilyen melegben jól tud esni. Elvigyorodik és rábök a pipára.
A következő pillanatban a bohóc egy asztalhoz rángatja ahol már több alak is ücsörög.
- Hölgyeim és uraim! Eljött a pillanat, amikor kiderül hogy kinek a nyelve a legszőrösebb!
A közönség felüvölt és eljenezni kezd a találó konfrálás után. Aki a leghamarabb fogyasztja el ezt az extra hideg édességet, amit cégünk ajánlott fel szponzorálás képpen... Itt a cégérükre mutat, majd tovább az épület belseje felé. Bentről a szokásosnál többet mutató, szoknyácskákban és felsőben parádéző lánykák integetnek az utca népe felé. A lányok a hideggel mit sem törődve, a dekoltázsukba pottyantanak fagylaltgolyókat, majd műmájerkedve ügyetlenségüket szánva próbálják kihalászni az epres és vaníliás gombócokat a kebelcsodáik közül. A közönségből pár férfi elégedett füttykoncertbe kezd.
A tulaj, előszöri zavart haragja ezt látva elillan és mintha ez tervezett performansz lett volna folytatja. A bájos hölgyek mindenkit kiszolgálnak a verseny után. De most lássuk bírnak-e a különleges finomságunkkal a versenyzőink! A jég az 55. emelet kristályhegyeinek jeges pusztáiról származik. A hegyoldalból, a sárkányok orra elől hozták el, így igencsak ritka, de csak ma csak ez alkalommal olcsón felszámoljuk önöknek! ÉÉÉS MOOST! Rajta!
Garr a jégkása fölé hajol és beleharap. A türkízkék édesség elképesztően hideg. Az otthoni jégkása ehhez képest forrócsoki. A termetes adag után, szinte azonnal a fejéhez kap.
- ÉÉÉS AGYFAGYÁÁÁÁS! hangzik a konferátor basszusa. A hetes és a tizenhármas játékos úgy tűnik kidőlt. A tömeg felbődül és káposztalevelekkel és egyéb élelmiszerdarabokkal hajigálják meg a két játékost.
~ Jó lesz nem kiesni. Gondolja magában. és a szájához emeli a következő kanalat. Mintha meleg ételt enne, óvatosan megfújja.
De hülye vagyok... így is hideg akkor minek fújkodom... Azzal bevesz egy, az előbbinél kisebb darabot. És még egyet és még egyet...
Ketten vannak már csak ringben. A hangulat olyan mint egy jégveremben szinte már dideregnek mindketten. Mégis az íze fenomenális. A másik játékos hátradől és felemeli a kezét, majd előzékenyen megrázza a fejét.
- És feladja! Hangzik a tulaj kurjantása. - A nyertes a jól öltözött idegen!
Elégedett mosollyal az arcán ökölbeszorított kezét meglengeti az ég felé, majd felkel az asztaltól!
- A délutáni versenyen is szívesen látjuk jó uram, mint címvédő! Szól a boltos. -És most kedves hölgyeim és uraim, kipróbálhatják mindannyian a versenyzőink általi élményt jutányos áron! Fáradjanak be és foglaljanak helyet bájos lányaink körében, akik lesik és várják a rendeléseiket! A verseny alkalmából a fagyos édességeink kedvezményes áron kipróbálhatók.
Az utolsó sorok már épp hogy eljutnak hozzá, mivel már tovább is állt. Szóval ez a verseny csupán egy jó üzletnyitó performansz volt és ő önként és dalolva ingyen hozzájárult egy kereskedő reklámjához? - Ezek az npc-k egyre körmönfontabbak és kapzsibbak... És még csak jutalom sem volt... Vagy... lehet hogy... "Küldetés teljesítve! Kakigorik rémálma rang elérve!"
-Hurrá... Azt hittem valami tárgy is lesz. Na mindegy. ~Ideje hogy keressek pár ismerőst!
Azzal elindul a horgászatos bódék felé.

- Résztvevő -

Mint minden játékosnak, így természetesen neki is jött az értesítés az eseményről. Azonban mivel nem egy társasági lény nem nagyon foglalkoztatta a dolog, de ettől függetlenül benne is megvolt az emberekre jellemző veleszületett kíváncsiság, aminek egyenes következménye az volt, hogy az esemény kezdetét követően ő maga is belépett a játékba.

A Főtéren a korábbiakhoz viszonyítva meglepően nagy volt a nyüzsgés, ami elsőre kissé kényelmetlenül éríntette, de erőt vett magán és a maga megfontolt kissé lomha léptekkel megindult felderíteni a forgatagot. Nem volt szándékában részt venni egyetlen versenyben sem, lévén semmi kiemelkedő tulajdonsággal vagy statisztikával nem rendelkezett, ami akár egy hangyányit esélyt is adott volna neki a versenyeken. És Ryu nem az a típus, akinek evés közben jön meg az étvágya ezért csak annyi történt, hogy komótosan sétált, időnként meg-meg állt majd rövid nézelődést követően már ment is tovább.
Most is egy kisebb csoportnál megállva figyelte csendben az eseményeket. Tekintetében minimális érdeklődéssel hallgatta a beszámolót, hogy milyen menő helyről származik a hozzávaló, amiből a verseny tárgyát képző jégkása készült. A kardforgató készséggel elhitte azt, amit arról a bizonyos szintről hablatyolt az ipse elvégre soha még a közelébe sem érhet annak a helyszínnek, és ahogy a mondás is tartja messziről jött ember… Gondolat menetéből az élénk szurkolás és kommentálás zökkentette vissza a „valóságba”. Ryu még hírből sem ismerte az irigységet, ezért soha nem érzett neheztelést azok iránt, akik vele ellentétben könnyedén hívták fel magukra a figyelmet a viselkedésükkel vagy az öltözködésükkel. Így a verseny végeztével ő is tapssal jutalmazta a fura öltözéket viselő győztest, igaz kissé lomhább ütemmel mint a körülötte lévők, de ez csak az egyéniségének volt köszönhető, nem a valós elismerés hiányának.
A kis csoportosulás felbomlását követően békésen ballagott tovább, és szemlélte a többi „mérkőzést” kisebb-nagyobb megszakításokkal, mígnem elért ahhoz a részhez, ahol az ilyen rendezvényeken általában előforduló árusokhoz. Bár nem volt egy nagy fesztivál járó, azért tisztába volt azzal, hogy mi az általános felhozatal egy ilyen eseményen, így a saját ízléséhez igazodva beállt a takoyakis sorba. Szépen türelmesen kivárta míg sorra kerül, majd az adagját megkapva indult tovább a sokaságban, ügyelve arra, hogy még véletlenül se verje ki egy óvatlan, lendületesebb játékos (vagy épp NPC) a kezéből a kis tálcát.

Ryu természetes jelentéktelenségének, és a jelentős játékos számnak köszönhetően gyakorlatilag elveszett a tömegben, ezért a kutya sem állította meg útja során. Viszont elért egy olyan részére a rendezvénynek, ahol az amúgy sem gyors tempóját még így is sikerült visszább fognia. A tér egy félreeső sarkában a matsurikra jellemző gyerekeknek szánt standok voltak fellelhetők. Ryu az ehető hőmérsékletre hűlt takoyaki golyókkal a kezében, hátát falnak vetve csendesen szemlélte, és apró félmosollyal jutalmazta a program által kreált, szabályos időközönként, hangos kacajtól kísérve elszaladó gyerekek kicsiny csoportját, ahogy újra meg újra (bár eltérő öltözékben) átszaladnak a téren kerülgetve a felnőtteket.
A tésztagolyók elfogytával elrúgta magát a faltól, és ismét besorolt az emberárba, hogy a standokat felmérve válasszon magának valamit mondván, ha már ennyi energiát és időt elpazarolt legalább tűnjön úgy mintha haszna lett volna. Nem volt különösebben igényes ilyen téren, így szinte az első olyan asztalnál megállt, ahol kizárólag csak a szerencséjén múlhat a siker. Az asztalon többféle ajándék pihent, melyekhez azonos anyagú, színű és állapotú zsinegek voltak kötve. A zsinegek egy az asztal felett lévő sátortető állványához rögzített gyűrűbe futottak össze, majd egy különös csomón áthaladva az asztal elülső részén lógtak alá. A feladata nem volt bonyolult, csak választani kellett a lógó zsinegek közül egyet, és ha szerencséje volt, akkor a zsineg másik végén egy ajándék volt rögzítve. Kifizette a választás árát, majd találomra megfogta az egyik zsinórt és meghúzta. A zsineg ellenállás nélkül szaladt ki a csomóból és hullott alá. Az asztalánál ülő NPC a beprogramozott szöveg szerint felajánlotta az újra próbálkozás lehetőségét, természetesen a megfelelő ár ellenében, azonban Ryu ezt elhárította és inkább tovább állt. Nem jutott azonban sokkal messzebb, mert elért ahhoz a pulthoz, ami viszont az ő terepe! A lapos téglalap formájú égetett cukor (karamell) anyagú félig benyomott minták egy része még élére állítva egy kis ládába sorakoztak, csak néhány feküdt kitéve az asztalra, de kettő azonnal megragadta a kardforgató figyelmét.
– Kettőt kérek. – mondta kurtán az idős hölgy NPC-nek aki az asztal mögött ült, és rögtön át is adta a két minta ellenértékét. Az NPC némán intett, hogy válasszon kedve szerint. Ryu felmarkolta az előre kinézett két mintát, egy viszonylag nehezet és egy elég könnyűt, majd a kitett fogpiszkálókból elvéve egyet leült és nekikezdett a minta „kifaragásának”. Az ilyen jellegű feladathoz mindig is meg volt a türelme és a kellő kitartása. Lassan akkurátusan kaparta a félig benyomott minta körvonalát. Nem sietett sehová, szóval nem volt időszűkében. Mikor az első mintával végzett, már jócskán felgyűlt az emberár, az asztalához is többen leültek és hozzá hasonlóan próbálták kifaragni a mintát a jutalom reményébe. A kardforgató gondolataiba merülve teljesen belefeledkezett a feladatba, és mire végzett a második mintával is, addigra a korábbi tömeg már szinte teljesen eltűnt. Alig pár ember lézengett a környéken. Több bódést már be is zártak és a versenyek helyszínei is lassan kezdtek elcsendesedni.
Ryu elégedetten szemlélte az elkészült két kifaragott mintát, majd az asztaltól felállva apró mosollyal az ajkain békésen elballagott anélkül, hogy kikérte volna jutalmát.
Az ezüstös fényűre programozott lámpások lomha fényében, egy az árus mellett felállított asztal sarkán két magányos minta szikrázott mintha csak saját fényük lenne.
Felül egy hópihe, alatta pedig egy virág.

Néző

Ahogy belépek a játék világába, azonnal elvarázsol a látvány. "Ez...ez csak nem egy KARNIVÁL??!! " Mindenhol színes lampionok világítanak, a levegő tele van nevetéssel és élettel, így az én kedvem is megjön ahhoz, hogy kipróbáljak mindent is, és hogy remélhetőleg jól érezzem magam. Körülnézve a karnevál forgataga magával ragad, a vidám zene, a standoknál kínált finom ételek, különleges portékák, a játékosok színes jelmeze miatt.  Az egész hely tele van vibráló energiával és izgalommal, ami csak tovább fokozza az élményt. Azonnal érzem, hogy itt valami igazán különleges dolog részese vagyok. Izgatottan teszek gyors lépéseket az első stand felé amelyet kiszemeltem. " Na nem...az a ruha az enyém lesz "
Ugrok gyorsan az eladó elé, és rámutatok a rucira.
- Szép napoot, ezt szeretnéémm!! - mondom neki hatalmas mosollyal. A ruha viktoriánus és rokokó stílusjegyeket ötvöz, s a domináns színei a halvány rózsaszín és a krém szín, bár én meg sem lepődöm hogy ismét pasztell színek nyerték el a tetszésem. Az anyagok finom selyemből és csipkéből készültek, és a felsőrész szorosan illeszkedik a derékhoz, azonban tökéletesen formálja a testet. A fejem oldala helyett most a ruha elején található egy rózsaszín masni, csak most nagyobb méretben. A felsőrész teljesen csipkével van borítva, apró fodrokkal és virágos hímzésekkel díszítve. Hosszú ujjakat bő és fodros ujjvégek zárják le. Maga a szoknya többrétegű, mely gazdag textúrát és mélységet ad a ruhának.
Az alsó réteg krém színű, és arany színű hímzésekkel van díszítve, a felső réteg halvány rózsaszín, fodrokkal tele.
A szoknya alsó részénél apró rózsaszín masnik találhatóak, amik harmonizálnak a felsőrész nagy masnijával.
A ruha kiegészítője egy finom fehér színű csipke kesztyű, és egy baba rózsaszín színű hajpánt, amely még inkább kihangsúlyozza a karneváli hangulatot.
A felszerelés menünél gyorsan kiválasztom a karneválos cuksi ruhám, majd a stand mellett lévő tükörben nézem meg hogy hogyan is áll rajtam,


s elégedetten nyugtázom hogy mostmár teljesen készen állok az élményekre, így indulok el felfedezni a többi standot is. Az egyik standnál az asztalon hatalmas, ragyogó kristályok sorakoznak. Egyenlőre senki nincs ott, így felnézek a stand tetejére hogy ez mi is pontosan. A nagy tábla ezt hírdeti: "Kristálytorony Építő Verseny – Vajon te leszel a nyertes?"
Egyszerre lépünk közelebb egy másik lánnyal, aki így feltehetően az én ellenfelem lesz. Leülök az egyik székre, a kristályokat pedig magam elé helyezem kényelmesen.
- Na csajok, lássuk, ki épít magasabb tornyot! - mondja az NPC, de rá sem nézek, várom a sípot. Az első körben az ellenfelemmel egyszerre kezdünk építkezni. Ügyesen rakja egymásra a kristályokat, de próbálom nem feladni és nem csak rá koncentrálni. Ahogy közelebb ülök, a kezemmel véletlen meglököm a saját tornyom, ami így le is dől, és időm sincs újra kezdeni. - Hogy az a... - fújom ki a levegőt, mikor az idő lejár, az NPC pedig kihirdeti az eredményt: - Az első helyezett… nem te vagy! - mutat rám, majd a másik lányra néz és tapsolni kezd. - Szép volt! - ütöm össze a két tenyerem én is párszor, amikor egy ablak ugrik fel. "Próbálkozhatsz újra, ha szeretnél!” és megjelenik alatta az elfogadás és az X opció is.
"Nem megyek innen el úgy, mint egy vesztes, aki nem azért vesztett mert nem jó torony építésben" - azzal elfogadom az ajánlatot, és felszedem a földről a kristályokat.
Most már legalább tudom, hogy mire is kell figyelnem.
Ahogy egy izmos pasas ül be mellém, inkább az asztal szélére húzodom, nehogy most ő lökje le az én tornyom. A kristályok nehézsége és egyensúlya már ismerős, megfogok kettő darabot és ismét megvárom a sípot. A kezem biztosan mozog, és minden kristályt gondosan helyezem el, egyiket a másik után. Az ellenfelem is jól halad, de kicsit sem tántorít el. Amikor az idő lejár, mindkettő kezem felemelem, majd ránézek az ellenfelen tornyára. Kétség nélkül az enyém a magasabb.
"Ehh lehet, hogy akkora erő van benne, hogy menet közben néhány kristályt sikerült össze roppantania" - gondolatomból a hangos taps zökkent ki, amelyet most én kapok.
- Ügyes voltál, gratulálok! Válassz egy kristályt! - mondja az NPC, én pedig elveszem az áttetsző felületű kristályt, amelynek a színe a mély türkizből és az aranysárgából áll, és egymással finoman keverednek, az élek mentén lágy fények játszanak. A kristály csúcsai élesek és jól formáltak, míg a felülete sima és üvegként csillog. Ahogy a fény megérinti, apró szivárványok keletkeznek. - Köszönöm! - távozom attól a standtól, amikor megcsap a vattacukor illatta, és követem azt.
Hatalmas nagy sor áll előtte, amit kicsit sem furcsálok, hisz a vattacukor az, amit ilyenkor a legtöbben választanak. Körülbelül 20 perc várakozás után kerülök sorra, és látom a kínálatot. Alig tudok választani az eper, málna, zöld alma, citrom és a rágógumi között. Végül úgy döntök hogy megkóstolom a citromot és az almát egybe.
Nézem, ahogy a gép és a pálcika forgása közben a cukor kezd összeállni mint egy varázslatos felhő, formát öltött, így az illatok intenzívebbek lettek. Átnyújtja nekem a vattacukrot, én pedig mosolyogva bólintok egyet, s tovább állok nehogy feltartsam a hosszú kígyózó sort. "Waaa ez nagyon finom"
Alig nyelem le az utolsó falatot, amikor egy erős kezet érzek a karomon, és valaki elrángat engem.
Hirtelen nem is tudom mi van, szóval nem nagyon ellenkezem, később pedig csak azt a kiírást látom, hogy "Vers író verseny" akkor a lány megszólal:
- Na, ő lesz az én ellenfelem! Abszolút önként jelentkezett rá! - kissé meglepően realizálom hogy az említett ellenfél az bizony én vagyok. Hát mindegy, legalább egy győzelem ennek a csajnak, mert én nem tudok írni. Vagyis verset írni.
A versenyen minimum 2 versenyző kell ahhoz, hogy elinduljon. Mindenkinek 10 perce van összedobni egy verset. Amikor egy tapsot hallunk elkezdhetjük.
Kezembe veszem a tollat, és elolvasom a lap tetején lévő témakört.
- Start! - mondja az NJK egy tapsot követően.

Név: Miyako Sato
Téma: Karnevál

A Sword Art Online karneválján,  
Minden szín ragyog az éjszakáján.
Lampionok világítanak fent az égen,  
Vattacukor száll, mint egy álomképen.

Boldog kacaj, szívem dobban,
Kristály torony, fényben robban.
"Nem nem, ezzel nem menne tovább" - felnézek az időre, még van 4 percem.
Hosszasan gondolkodom, és végül ez kerül a papíromra:

Csillagok alatt, fénylő karnevál,  
Nevetés és fények, varázs, mi száll.  
Óriáskerék, az ég felé tör,  
Gyermek kacaj, boldogító öröm.

A Sword Art Online karneválján,  
Minden szín ragyog az éjszakáján.  
Lampionok világítanak fent az égen,  
Vattacukor száll, mint egy álomképen.

Vattacukor, édes és színes,  
Körhinta forog, lágy holdfényes.  
Akrobaták szállnak, magasba hág,  
Zene és vidámság, gondtalan világ.

Színek és hangok, ünnepi menet,  
Emlékek születnek, mi szívünkben lebeg.  
Az éjszaka szívében, karnevál varázsa,  
Boldogság szívünkben, a varázslat áradása.

- És vége! - kiáltja hangosan, és felveszi a kettő papírt. Nem gondolom úgy hogy lenne esélyem nyerni, szóval meg sem várom, és elindulok a mini kísértetkastély felé.

~ R é s z t v e v ő ~

-Aztaa! Ebben a játékban ilyesmi is van? Behalok! Erről miért nem szóltál, he?
-Én sem tudtam, hogy ilyesmi készül...
A lovag vállat vont, Vani pedig felfújta az arcát, mint mindig, mikor erősen ki akarta mutatni, hogy most meg van sértődve. Persze nála az egész nem tartott tovább három másodpercnél, és már fordult is vissza a kavalkád felé, közben magas hangokat kiadva, mert minden lenyűgözte, amit csak látott. Persze az egész Aftont is mosolyra késztette, és két lépéssel lemaradva követte a szőke energiabombát.
Nem kellett sok, hogy az ő lábuk elé is betoppanjon az NPC és felajánlja, hogy beöltözhetnek valaminek. Afton nem töprengett sokat, a felajánlott pontok közül kiválasztott egyet, ami még jókedvre is derítette. Legalábbis az egész koncepció és jelmez erősen emlékeztette egy általa nagyon kedvelt könyv szereplőjére. Kökörcsin mester, a trubadúr, egy híres szörnyvadász legjobb barátja és társa, aki bár jellemileg távol áll a lovagunktól, de merry-go-round felfogása és állandó poénjai miatt belopta magát Afton szívébe.
Vaninak már sokkal nehezebb volt a döntés, ő nagyon-nagyon sokáig, hümmögve válogatott a különböző lehetőségek közül. Közben mindvégig fennhangon adta a világ tudtára, amire épp gondol, mint hogy "ááh, ezt inkább mégse", "ez jó? nem, inkább nem", és társai. Lassan már úgy tűnt, maga az NPC is megbánta, hogy megkérdezte Vanit, ám végül a leányka arca felderült és éles hangon közölte, hogy "Ez lesz az!", majd rábökött egy menüpontra. Afton már megrémült, hogy valami nagyon habos-babos ostobaság lesz a végeredmény, de aztán meglepődött.
-Váó. Ez... még illik is rád.
-Ugyee? Imádom! Haza akarom vinni és otthon is felvenni! Tiszta olyan vagyok benne, mint egy idol, nem igaz?! Húú, szerinted itt lehet énekelni meg táncolni? Sose csináltam, de kipróbálnám!
-Biztos.
Még válaszolni sincs nagyon ideje, a lányka megperdül és ha Afton nem elég gyors, pillanatok alatt tűnne el a standok rengetegében. Szeme sarkából még azt is csak épp hogy veszi észre, hogy van egy dixi raid, de jobban megnézni nincs ideje, hogy esetleg benevezzen egy kedvencével, mert Vani megjelenik, és megragadja a karját.
-Gyere, gyere! Annyi minden van itt, hallod, elképzelni nem lehet! Imént pont láttam, hogy egy fickó agyfagyást kapott a jégkása-evő versenyen! Nyugtass meg, hogy minden évben lesz már ilyen, kérlek!
A lovagnak nem volt szíve elmondani, hogy szerinte ez csak egyszeri esemény, de végül meg se kellett szólalnia, mert Vani kézen fogva őt húzta tovább, és végül egy célba lövő standnál állapodott meg.
-Ezt kipróbálom! Uram, kérem, fizessen be egy körre. -emelte meg fejét a leány, széles mosollyal, míg Afton mellette inkább összeesett vállal, szúrós szemekkel nézett vissza rá.
-Miért én? Nem kell fizetni...
-Lovag vagy, nem igaz? Akkor legyél lovagias!
Afton felsóhajtott, de csak elindította a meccset, majd hagyta, hogy Vani boldog mosollyal vegye kézbe a puskát és célozzon.
Vanessa amúgy is az a típus, akit tényleg minden és mindenki érdekel, a lövészet pedig nem tartozik épp a kivételek közé. Kicsit igazítja markolását a puskán, fél szemét behunyja, és ügyel rá, hogy a tus a megfelelő helyen legyen, ne okozzon benne később se kárt. Kinéz magának egy cuki egyszarvú-plüsst, majd felkészül, hogy meghúzza a ravaszt.

/Egy Résztvevő, a másik még kérdéses.
Mivel két karim is szerepel még egy posztban, úgy számolom, hogy fele-fele szószámot kapnak körülbelül, így mindketten 250-nél tartanak.
Maradék később, szitutól függően szétválva profil tekintetében/

A karneváli forgatagban annyi minden van, hogy nem igazán tudja hova is menjen. A jégkása már kellemesen leülepedett a gyomrában, amikor egy harsogó csirkeruhás alak kiáltozására lesz figyelmes.
-Ide ide emberek! Az evszázad legemberesebb kihívása áll előttetek! Jöjjenek jöjjenek!... NE HABOZZANAK!!
Az utóbbi felkiáltásnál a pasas szeme úgy kiguvad mint szeretett csirkéinek. vagy akármik is azok ott.
- Jöjjenek! A Büförkéim várják már az ügyesebbnél ügyesebb kalandorokat! 3 próbálkozás egy érme csupán!
Garr közelebb avázkodik a pasashoz majd fennhangon megkérdezi:
- Mit kellene tennünk?
-Áhh egy vállalkozó szellemű kalandor! A fickó közelebb megy és átöleli majd mellkasára helyezi a tenyerét. -Ide figyeljen jóember! Látja a felrajzólt mezőket? Különböző értékek vannak berajzolva. Összesen 36 pontot szerezhet!
Na most! Keressen egy szép büförkét, amelyik tetszik. Célozzon meg egy mezőt és rúgjon bele . Nem nehéz őket eltalálni.
-Ömm izé... ez nem állatkínzás?
- Ne habozzon próbálja meg most! Rikkantja el maghát az ember és tartja a markát az érméért.
Miután megkapta, efordul és várja a többi jelentkezőt.
-Ne hagyják hogy ez a hórihorgas alak learassa a babérokat egyedül! Ki lesz a következő bajnok?
Garr kiszemel magának egy büförkét és nekifut majd belerúg. A madár böfögéshez hangot hallatva tottyan le a pályára, majd értetlenül bután bámészkodik.
-Ívelem a balszélre! Kiáltja, majd belerúg a másikba. és nem sokkal ezután érkezik a harmadik is.

Dobjatok 3 d12-vel a legmagasabb végösszeg nyer.

The member 'Garrgantis' has done the following action : Kockadobás

---

'12-es dobókocka' :

Ahogy elindulok a mini kísértetkastély felé, minél közelebb érek, annál inkább vonzza a sötétebb, és a titokzatosabb látvány a tekintetemet. Egy régi, nyikorgónak kinéző azonban modern épület áll ott, előtte meg én. A "Kísértetkastély" felirat merészen díszeleg az ajtó fölött, halvány lila színű világító betűkkel. A mini kastély körül kisebb fekete kapu áll, előtte pedig egy öreg, ráncos arcú alak, aki hosszan elnyúlt árnyékot vetítve a földre hívja be az arra járókat mély hangon. Szemein mintha valami extra füstös smink lenne, olyan hatása van, mintha most lépett volna ki egy izgi horror filmből. Tekintete véletlen találkozik az enyémmel, majd a következőt mondja: — Készen állsz a rettegésre? —  hegyes, mű, vámpír fogaival mosolyog rám, én pedig csak bólintok, mire ő int, hogy beléphetek. "Húú de izgi, még a való életben sem voltam kísértet kastélyban az eddigi 19 évem alatt"
Az ajtó gyorsan nyílik meg előttem, és azonnal megcsap egy hideg, dohos levegő. A belső tér sötét és szűk, a falai penészes kőből készültek, amelyeken néhol pókhálók lógnak. Az első pillanatban semmi különös nem történik, csak a csendet hallom, már ha lehet azt hallani. Tovább haladok, a bőröm pedig mintha borsózna a hirtelen hőmérséklet váltástól. Egyszercsak egy vérfagyasztó sikoly tör elő a sötétségből, utána pedig a hang tulajdonosa is, aki valami NPC lehet, de meglehetősen ijesztő kinézettel. A szívem kihagy egy ütemet. Egy pillanatra megdermedek, mintha a félelem megbénított volna, majd lépteim önkéntelenül is sietősebbé válnak. A falon valahol mű vér található, valahol pedig koponya csontok. A sarokban egy egész csontváz áll, akit először észre sem veszek, csak akkor, amikor hirtelen villan meg, és valami ilyesmi hangot ad ki: Muhahaha. Ezen nem ijedek meg, inkább csak egy aprócska mosolyt csal az arcomra.
A hideg, szűk folyosó egy nagyobb terembe vezet, amely közepén egy régi, poros asztal áll, körülötte szétszórt, rozoga székekkel. Az asztalra egy régi gyertyatartó van helyezve, amelyen halványan pislákoló lángok fényt vetnek a falakon lévő árnyakra. Először azt hiszem hogy a nagy és hosszú orrú boszorkány árnyékok csupán csak valami fényjátékok, azonban  mozgásra leszek figyelmes. Olyan gyorsan halad el mellettem, hogy a szél fuvallatát is érzem. A falak mögül, mintha még több alakok húzódnának elő. Először csak homályos sziluetteket látok, de ahogy közelebb érnek, felismerem a fakó, eltorzult arcokat. Kopott, régi ruhákban, hangtalanul mozognak, és mintha a szemükkel követnék minden mozdulatomat. A sikoly hangok egyre hangosabbak, én pedig minden egyes szemet magamon érzek, ami miatt kezdem kényelmetlenül érezni magam. Mint egy modell aki elrontotta a catwalkot.
Ekkor látom meg az egyik fal mellett egy régi, rozsdás csapóajtót. A kíváncsiság erőt vesz rajtam, és óvatosan kinyitom. Lent egy szűk lépcsősor vezet le. A levegő egyre hűvösebb, a falak nedvesek és hidegek. Ahogy lefelé haladok, egyre erősebbé válik a szorongásom, mintha minden lépéssel közelebb kerülnék valami ismeretlenhez.
A lépcső végén egy újabb szoba nyílik, amelynek közepén egy koporsó áll, körülötte pedig 4 szék. A teteje résnyire nyitva, mintha valaki vagy valami nemrég mászott volna ki belőle. Megjelenik előttem mégegy NPC egy Annabelle jelmezbe, aki egy székfoglaló játékot ajánl nekem. "Hát végülis miért ne? Csak...kik lesznek az ellenfeleim?" Csak gondolnom kellett rá, megjelenik a három boszorkány, az NPC pedig elindítja a következő zenét: Dead Silence Theme
Nem mond semmi játék szabályt, így arra következtetek, hogy marad a hagyományos; ameddig a zene szól, addig járunk körbe-körbe, majd amikor leáll akkor kell helyet keresnünk. A zene elindul, mi pedig elkezdünk járkálni. A másik pillanatban az egyik boszi felkap egy széket amit elhajít, s mind a három felkap magának egy-egy széket. — Hékás! Nekem így esélyem sincs! — kiabálok, s a zene is akkor áll meg, a többiek pedig helyet foglalnak. — Neked már csak egy hely maradt... — mondja az egyik morgó hangon, majd mind a hárman megragadnak, és beletesznek a koporsóba. — Aaaahhhh! Segítség! — Hiába ellenkezem, és kapálózom össze-vissza, ebben sincs esélyem. Amikor a koporsót lecsukját, korom fekete lesz minden, mintha a szemem is csukva lenne. Rengeteg bogarat érzek magamon, bár jól tudom hogy igazából egy sincs rajtam. Annyira mozogni kezdek, hogy a koporsó alja megmoccan, a másik pillanatban pedig a földön találom magam. Gyorsan felkelek, és körül nézve ugyan abban a szobában találom magam, ahonnan lementem a szűk lépcsőn nemrégiben. Eszem ágában sincs mégegyszer azt az utat választani, így tovább haladok, ahol más játékosokat látok meg. Valószínűleg mindenki kikerülte azt, ahova én mentem.
A mini kísértet kastélyban van egy mini vásár is, ahol különböző ijesztő jelmezeket, pók-és más figurákat, illetve halloweeni cukorkákat lehet venni. Sorba állok, és egy nagyobb pókot kérek ami igencsak élethű. "Na majd ezzel jól megijesztek valakit"
Tovább haladva kettő ajtó tűnik fel előttem, és mindenki a jobb oldaliba megy, így én inkább a bal oldalit választom.
Nem nagy meglepetés, de ez a szoba is sötét. Először csak egy hangot hallok, amiben biztos vagyok hogy férfi a tulajdonosa.
— Ha győzöl, kimehetsz innen. Ha veszítesz…– nem kell befejeznie a mondatot, tudom, mi a tét. A lámpa kattanása miatt megijedek, amin persze nem segít az sem, hogy meglátom ki áll előttem egy asztal előtt. Jeffrey Dahmer jelmezben egy NPC.
Remegő kezekkel veszem fel az asztalon lévő kockát, és lassan eldobom. A kocka pörög, pattog, mintha sosem akarna megállni. Az idő mintha megnyúlna, és minden egyes pillanat egy örökkévalóságnak tűnik. Végül a kocka megáll, és a szám világosan látszik rajta: hatos. Az alak csendben áll, mintha mérlegelné a történteket, majd egy lassú, nyomasztó bólogatással jelez. — Ezúttal szerencséd volt, Miyako. — mondja mély hangon, majd eltűnik a sötétségben. "Vajon honnan tudja a nevem?"
Az ajtó, amely eddig zárva volt, halkan kinyílik, és kilépek a szobából. Az új szoba és a sötétség helyett újra a színes karnevál van előttem, így a levegőt kifújom. — Ez aztán nem volt semmi — jegyzem meg magamnak, s mégegy pillantást vetek a kastélyra, és a férfire aki az elején beengedett engem. Újra a tömegbe keveredve hangos kiáltásra leszek figyelmes.
Megállok tőle nem messze, és nézem, ahogy egy férfi lép közelebb szerencsét próbálni.
Egy pillanatra elmerengek a látottakon, majd halvány mosollyal az arcomon gondolom hogy miért is ne? Amikor az NPC újra megszólal, magabiztosan lépek elé a kezemben egy érmével.
— Én leszek a következő bajnok! — dobom fel az érmét, hogy kapja el, majd el is indulok a csirkék felé. Kinézek magamnak egyet, egy különösen kövérkét aki látszólag nyugodtan bóbiskol a fűben. Hátra lépek, majd egy határozott mozdulattal belerúgok. A csirke hangos hangot kiadva repül át a pályán egy mezőbe érkezve. Másodszorra a legközelebbi csirkének futok neki, harmadjára pedig a számomra legaranyosabbnak.

The member 'Miyako Sato' has done the following action : Kockadobás

---

'12-es dobókocka' :

The member 'Daiki' has done the following action : Kockadobás

---

'12-es dobókocka' :

Bejelentkezés után egy színes, zajos forgatag kellős közepén találta magát. Nem lepődött meg, mert a bejelentkezés előtt a játék létező összes csatornáján teljes keresztmetszetben folyt a marketing az eseményről. Már csak ezért is most hozta létre a karakterét és nem halogatta, ami elég jellemző lett volna rá. Nem igazán tudta pontosan mire számítson a Karavál megnevezés kapcsán. Első gondolata az volt, hogy valami utazó, beöltözők, felvonulásos rendezvény lehet, mert a megnevezésről két dologra asszociált elsőre. A velencei karnevál színesruhás, maszkos, zajos forgatagára és a középkori észak-afrikát keresztül kasul behálózó tevekaravánokra.
Az első látvány alapján már egyből tudta, hogy tévedett, noha az első pár lépést követően felugrott előtte egy ablak, amiről az olvasható üzenet nem vágott össze a látvánnyal. Tanácstalanul nézet körbe, mivel az üzenet szerint be kellene öltözni, de a környezetében mindenki szokványos öltözéket viselt. Nem akart rögtön az első alkalommal szabálysértésbe keveredni, ezért megszólította a legközelebb álló játékost.
- Elnézést. Megnéznéd ezt az üzenetet, hogy Te is kaptál egy ilyet?
Kérdezte, és fordította ki az üzenőablakot a másik játékos felé. A megszólított egy fekete ruhás kardforgató volt, aki készséggel átfutotta az üzenetet, majd mosolyogva válaszol.
- Nem. Én nem kaptam, és szerintem még sokan mások sem. Valami bug lehet, szóval egyszerűen csak hagyd figyelmen kívül, ha nem akarod elfogadni.
- Értem. És nagyon köszönöm!
Hajolt meg udvariasan a férfi felé.
Chiyomenak nem volt kifogása a beöltözés ellen, sőt igazából örült is neki, mert ha maszkkal takarja az arcát akkor mindenki csak a ruhára tud majd emlékezni és akkor szabadon garázdálkodhat, mert senki sem tudja majd ki is volt valójában. Ezen a tényen fellelkesedve kezdte lapozgatni a kínálatot, majd kiválasztott egy alig takaró bőujjú fekete, anyagában mintás kimonót, egy kitsune maszkkal, ami az arca alsófelét szabadon hagyja, így az evéshez, iváshoz nem kell majd levennie. Kiegészítőnek a szetthez egy archaikusnak ható hosszúszárú pipát választott.
A ruházatot felöltve belevetette magát a forgatagba. Néhány lépés megtétele után rögtön leszólítja egy njk és egy jégkása evő versenyre invitálja, amit el is fogad. A többi játékossal elhelyezkedik a kijelölt asztalnál. A verseny szponzora ékes szavakkal zengi, hogy milyen csodálatos jégből van, amit épp megakarnak enni, majd mikor már mindenki elött ott van a jégkása és a dicshimnusznak is vége elhangzik a „rajt” felszólítás. Chiyome szép komótosan fogneki a nyalánkságnak, nem siet annak ellenére sem, hogy ez egy verseny, mivel igazából ő csak jégkását akart enni, és így ingyen hozzájutott egyhez. Amint úgy érezte, hogy eleget evett és már nem kívánja, egyszerűen csak feladta a versenyt, de még így is voltak olyanok, akik előbb kiestek vagy feladták. Még nyugodtan ült addig, míg kihirdették a győztest. Amikor minden figyelem a győztes férfira vetült, szépen felállt és vidáman lépkedve tovább állt.
Alig valamivel távolabb már egy újabb njk állította meg aki most egy toronyépítő meccsre invitálta. Bár ebből különösebben nem profitált azért elfogadta az ajánlatot és leült a számára kijelölt helyre. A verseny indítását nyugodtan a legkisebb kapkodás nélkül pakolta egymásra a kristályokat, amelyek nem annyira felfelé, mint inkább egy bizonyos formára alakultak. Biztosan itt sem ért volna el eredményt, ha ellenfele véletlenül le nem borította volna a saját tornyát. Mivel sajnálatos módon azonban ez történt, így a félig kész rókaszoborral ő lett a nyertes. Megköszönte a lehetőséget majd libegett tovább a tömegben.
Ezen a szakaszon a célba lövő, dobó, hajitó, juttató stb. játékok voltak a porondon, amelyek közül a rugó vonta magára a figyelmét, ami elég viccesnek tűnt. A nevezésnél azonban közölték vele, hogy ez bizony egy érmébe kerül. Annyira nem volt elszánt, hogy akár egy rézpénzt is fizessen így először elutasította. Viszont ahogy figyelte a többi versenyzőt egyre jobban elragadta a hév, így oda lépve a njkhoz rákérdezett.
- Az előző versenyemen nyertem ezt a kristályt esetleg elfogadná ezt a nevezési díjként? Légyszi, légyszi, légyszi!
Néz esdeklően a njkra aki végül megadóan bólint.
- Hurrá!
Kiáltja Chiyome majd besorol az egyik büförke mögé majd tekintetét lesem véve róla spiccel belerúg. Tekintve, hogy a célzásra egy szemernyi figyelmet sem szentelt így a lény hangos puffanással csapódott egy ártatlan néző fenekének, amit rögtön egy „Tüüü-tüüü” hangeffekt és egy felvillanó piros X követ.
- Hééé!
Méltatlankodik joggal a játékos, Chiyome pedig nem győzi elég mélyre hajolni és vagy tízszer elmondja, hogy elnézést amit csak az után hagy abba, hogy a sértett távozik a közeléből. A játék mester közben közli vele, hogy ez a próbálkozás bizony 0 pont, és javasolja, hogy a tekintetét tartsa a célon. A tanácsot megfogadva tekintetét a legnagyobb értékkel rendelkező körre szegezi és úgy rúg bele a következő büförkébe. Pontosabban csak rúgna, mert nem találja el, egész egyszerűen luftot rúg, aminek következtében a lendülettől megpördül a lenge ruha alsó szabadon lógó része pedig feltekeredik derekára felfedve karcsú lábait. Chiyome kamu pirulástól kísérve, tettetett haraggal kapja kétkézre a pipája szárát, majd az eszközt meglendítve mint egy golfütőt a célba juttatja a büförkét. Persze azonnal felhangzik a „Tüüü-tüüü” és felvillan az X és a játékmester közli, hogy tilos az eszköz használatára. Azonban Chiyome már hangos kacagásban tör ki, és amikor már egészen biztos, hogy a környéken mindenki őt figyeli, akkor felkapja a harmadik és egyben utolsó büförkét és mint a röplabdát feldobja, majd egy erős karlendítéssel célba juttatja, a hangeffekt és a piros jeltől kísérve. A játékvezető már nem is szól semmit csak fejcsóválva figyeli ahogy Chiyome kacagva tova libeg azt keresve milyen versenyen vehetne még részt, miközben a pipájából (tekintve hogy még nem nagykorú) színes buborékokat fúj az ég felé.


Résztvevő

Kakigori evő verseny – Az első 10-ben.
Kristálytorony építő verseny – Győztes
Böförke rúgó verseny – Diszkvalifikálva

Természetesen, ahogy az lenni szokott az ilyen standoknál, megnyerni a kiszemelt jutalmat nem olyan könnyű, sőt, egyenesen lehetetlen. Ennek ellenére Vani lövései hibátlanok voltak, az egyszarvú előtti számtalan pálca sorra tört el, mégis alig pár lövés után mintha a golyó már nem úgy repült volna, ahogy addig. Mikor az utolsó is kifogyott a tárból, Vani csalódott sóhajjal adta vissza a puskát a furcsán vigyorgó standosnak.
-Ne búslakodj, az ilyesmi általában így van kitalálva. Kérsz valamit enni?
-Eszem ágába sincs búslakodni, így is jó volt! Legalább lőttem párat! -lelkesedik fel a lány, majd körbenéz. -Hogyne, burkolhatunk valamit, csak mit? Uuu, amúgy milyen a játékban az evés? Mármint, tényleg érzed az ízeket meg mindent?
-Fogjuk rá. -von vállat Afton. -Nem az igazi, de nem is olyan tragikus.
-Úú, ezt majdnem úgy mondtad, mint abban a sorozatban. "Nem rossz, de nem is tragikus". -húzza össze a lány a vállait, fejét kissé lehajtja, és szigorúan néz maga elé, ahogy mélyebb hangon próbálja utánozni az eredetit, majd rögvest kihúzza magát ismét és mosolyogva az egyik standhoz pattan. -Együnk ilyet! Úgyse ettem soha ilyesmit, de animékben már láttam, hogy állandóan ilyet esznek a matsurik alkalmával.
A kinézett stand a klasszikus cukrozott almákkal teli sátor volt. Kaptak is egyet-egyet, és a lány lelkesen pattogva ette, miközben keresztül navigáltak a tömegen, a férfi kissé lemaradva követte, egykedvűen harapva néha a finom édességbe.
Majd Vani meglátta.
A karavál területének egyik szélén - nem messze a Dixiviadal sátrától, ahova majd ezután tér be - zöld térkövekből épített, kissé elkerített rész kapott helyet, témáját elnézve nem teljesen utánozza azt, ám erősen ihletődött egy klasszikus, ősrégi játék után. A szőkeség rögvest a bejáratnál álló NPChez siet és lelkesen elegyedik vele szóba, hogy mi is a feladat, Afton addig pedig leül az egyik közeli padra, hogy befejezze az almáját.
A kisebb kis parkban összesen három feladatot lehet teljesíteni, és akinek sikerül mind a három, jutalomban részesül. Miután Vani elfogadta a kihívásokat, és bejutott, az ösvényt követve eljut az első feladatig. Egy forgatható kerék előtt áll meg, előtte pedig kocka alakú kisebb dombot lát, rajta egy barna figurával. A feladat egyszerű: minél gyorsabban kell pörgetni a kereket, hogy ezzel mozgásra késztesse a figurát, és ne hagyja, hogy a mögötte loholó fekete, éles fogú gömböc elkaphassa.
Vani kicsit összedörzsöli a tenyerét, megragadja a fogantyút, majd amilyen gyorsan csak tud, pörgetni kezdi, a rendszer pedig elindul. A fekete gömb csattogtatni kezdi fogait, siettető, izgalmas dallam csendül, ami pillanatok alatt feltornázza a lányka adrenalinszintjét, de a kerék alig pár másodperc múlva mintha nehezebbé válna, és bizony, nem téved. Fogait összeszorítva folytatja, két kézzel markolva a fogantyúra, nehogy elveszítse az elején elkapott lendületet. Úgy harminc másodperc múlva egy trilla csendül, jelezve, hogy a feladat sikeresen teljesítve lett és a lány kap egy aranyérmét cserébe, amit a végén kell majd bemutatnia.
A második feladat alig pár lépéssel az ösvényt követve hasonló, csak nem kerék, hanem egy gomb fogadja. Előtte szintén kockákból építve egy kis piros figurát lát, amint szinte elgondolkodva áll egy hatalmas, cserépből kinövő vénusz légycsapója előtt. A feladat figyelni a növény mozgását és a megfelelő időben megnyomni a gombot, hogy a figura átugorhasson felette. Vani direkt megvár egy ilyen kört, hogy lássa, mi a megfelelő alkalom, majd ezt is sikerrel teljesíti, bezsebelve a második érmét.
-Hiába, no, kedvenc Rambo játékom a Snake Eater! Tudok én lopakodni, csak nem mindig sikerül. -dörgöli meg a saját orrát büszkén, majd az ösvényt követve eljut a következő feladatig. Itt egy sima fal előtt találja magát, árnyéka pont rávetül, élesen és tisztán, a feladat pedig egyszerű. A falon, akár egy rajzfilmben, lufik bukkannak fel, amiket az árnyékát mozgatva kell elkapnia, miközben kikerüli az oldalról érkező tűzgolyókat és egyéb ártó szándékú elemeket. Úgy három percig tart a csata, majd felcsendül a trilla, és Vani boldogan pattog a kijárathoz a három aranyérmével együtt.
-Sikerült, sikerült, sikerült! Ezt ki kell próbálnod! Nem mész?
-Köszi, inkább kihagyom. -int Afton mosolyogva. Vani viszont már szinte nem is figyel rá, mert felfigyel a sátorra tőlük nem messze és a belőle kiszűrődő hangokra.
-Figyi, megnézhetem, mi van ott?
-Persze, menj csak, én itt maradok.
Azzal Vani lelkesen ugrálva elindul részt venni a Dixi-viadalon.

/Előzőből volt nekik 250-250, most Vani többet szerepelt, és 650 lett ez a poszt. Ha engedve van, hogy legalább 500-550 szót neki tulajdonítsak, akkor elvileg megvagyok, de természetesen szívesen folytatom még. Vannak terveim \o/
A leírtak részben, kicsit átalakítva, tényleg léteznek. Az oszakai Universal Park-ban ilyen vagy hasonló interaktív játékaink voltak a Mario részlegen, és imádtam <3 /

A játék nagy népszerűségnek örvend és egyre több játékos jelenik meg a színen.
~ A fenébe is! ezek a pipik nem kímélik a többit, gondolja magában, miközben a két lány rugdosni kezdi a verseny legszerencsétlenebb résztvevőit. Az egyikük elég egyedi módon értelmezi a játékszabályokat és más módon probálkozik elmagyarázni a csirkének, hogy hol lesz neki a legjobb. A játék észleli ezt és azonnal diszkvalifikálják is.
-Semmi gond! Azért szép próbálkozás volt. Szól oda a csinos leányzónak. Aztán amikor megszólal a játékvezető, már tudja hogy vége van.
A Jóképű úriember a nyertes! Rikoltja el magát a pasas és felemeli Daiki karját a magasba. A jutalma pedig: Hogy egész Aincrad megtudja... Színpadiasan éljenzésre buzdítja a közönséget, akik lelkes üdvrivalgásba törnek ki.... -Hogy maga a legnagyobb csirkefogó! Azzal felemel egy rendkívül fura megjelenésű fejfedőt .  
A pasas ezt követően hátralép és ő is megtapsolja. Sapka
Garr a fejét csóválva elmosolyodik és sarkon fordul.
~ Nem túl nagy veszteség. Gondolja magában, majd megindul a legközelebbi sátor felé, ahol dixi viadal zajlik.

A dixi viadal után...

Büszkén lép ki a sátorból újonnan szerzett dixijeivel. Eddig még nem volt lehetősége ilyenekkel összefutni. ~ Már csak egy saját csokiboci kell és  teljes lesz az állatfarm. De most hova is menjek?
Figyelmét ezúttal egy másik sátor köti le, ahol ugyancsak nagy tömeg gyűlt össze Egy mesemondó, vagy valami hasonló. -Ez érdekes lehet. Dünnyögi, majd lépteit szaporázva megindul a pasas irányába. Ahogy halad el, észreveszi hogy többen is vannak. Kis emelvényeken, egymás mellett állva próbálják az igét osztani egymást túlharsogva. Egy loboncos hajú alak így szónokol:
- Megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. Vele bujálkodtak a föld királyai. Zebedeus...
- Ez baromság... gondolja, azzal tovább megy.
A másik papsas egy kis zsámolyon ül és úgy mesél, mintha kisgyermekekenek mesélne.
Ahogy Garr továbblép a tömegben, figyelmét a másik papsas szavai vonják magára. A férfi kis zsámolyon ül, körülötte néhány gyerek és pár érdeklődő felnőtt, akik feszülten hallgatják minden szavát. Hangja lágy és mesélős, mintha egy régi történetet hozna vissza a régmúltból.
-Valamikor régen, a hegyek közt, ahol a köd sűrűn ül meg a fák között, élt egy furcsa lény, akit a nép csak úgy ismert, mint a lidérc. A lidérc nem volt sem ember, sem állat, valami megfoghatatlan köztes állapotban létezett. Egyesek szerint régi, elfeledett boszorkányok vagy gonosz varázslók szelleme volt, mások szerint a sötétség teremtette őt, hogy az emberek lelkét kísértse."
A mesemondó szünetet tart, és Garr kíváncsisága lassan felébred. Nem mintha hinne az efféle történetekben, de valami mégis megfogta a férfi hangjában,így még közelebb lép.
-Ez a lidérc képes volt alakot ölteni. Egy apró, fekete tyúk vagy macska formájában jelent meg a falvakban. Éjszakánként besettenkedett a házakba, leült az emberek mellé, és szörnyű álmokat hozott rájuk. De nem csak álmokat... a lidérc nyomot hagyott. Az, aki éjjel a lidérccel találkozott, reggelre erőtlennek, kimerültnek érezte magát, mintha egy súlyos terhet cipelt volna egész éjjel.
A gyerekek némán, tágra nyílt szemmel hallgatják, és Garr is egyre inkább elveszik a történetben. Hallotta ezt már. Norának, vagy nyomólidércnek hívták. és tőle ered az éjszakai lidárcnyomás, ami valójában az alvási paralízis. Elmosolyodik ezen a leleményes csavaron.
-De volt egy fiatal lány, aki nem félt a lidérctől. A neve Eszter volt, és ő is a hegyek közt lakott, egy magányos kis házban. Egy este, amikor már az egész falu rettegett a lidérc éjjeli látogatásaitól, Eszter úgy döntött, hogy véget vet ennek. Egy tál tejet hagyott az ablakában, ahogy azt a falusiak javasolták, de ő nem bújt el, nem menekült. A lidérc valóban megjelent, és apró, fekete tyúk formájában lopódzott be a házba.”
A mesemondó hangja most halkan és feszülten cseng, ahogy közelebb hajol a hallgatóságához.
-De Eszter várt rá. Amikor a lidérc meg akarta támadni, a lány egy gyors mozdulattal a levegőbe kapott, és elkapta a lidércet. Ám ekkor a tyúk eltorzult, és valami groteszk, sötét árnnyá változott. Eszter azonban nem engedte el, és bátor szavakkal mondta: ’Tudom, ki vagy, és nem félek tőled!’ A lidérc meghökkenve nézett rá, és sziszegve válaszolt: ’Azt hiszed, legyőzhetsz, emberlány? Én örök vagyok, a sötétség gyermekeként élek tovább!
A történet feszültsége egyre nő, a felnőtt npc-k és a játékosok is pattanásig feszülten figyelnek, hogy egyetlen szót se mulasszanak el.
- De Eszter, aki nem volt hétköznapi lány, tudta, hogyan győzze le a lidércet. Megszorította a sötét árnyat, és halkan suttogott valamit, amit senki sem hallott. A lidérc egyetlen kiáltással semmivé foszlott, és soha többé nem látták őt a faluban.
A hallgatóságra náma csend telepszik, majd a mesemondó lassan felpillant.
-Eszter volt az egyetlen, aki valaha is szembenézett a lidérccel és győzött. És bár a faluban béke uralkodott ezután, egy régi babona szerint a lidérc szelleme még mindig ott kóborol az erdők mélyén, várva arra, hogy valaki újra megidézze őt. A ti dolgotok lesz hamarosan, hogy megtudjátok, hogy kell elűzni, mert ha visszatér... Az öreg elharapja a mondatot.
A történet véget ért, és a gyerekek és a többi játékos ámulattal pislognak a mesemondóra, aki most már egy kicsit elmosolyodik.
Garr egy pillanatig még elmerenge a hallottakon, majd lassan továbbindul. Az élet Aincradban furcsa volt, és az efféle mesék, bár nem hiszi, hogy igazak lennének, valahogy közel közel kerültek hozzá. Ki tudja, gondolja magában, talán egyszer ő is találkozik egy ilyen lénnyel. Az öreg talán egy közelgő eventre utalt? Rövedesen talán kiderül.