[Küldetés] Dixópia

Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod. Másképp kel fel reggel a nap, és másként jár a hold. Vagy mi. Akár, hogy is. Van valami a levegőben, valami ami reggel szétszed... És, hát ti is ezt érzitek magatokon. Az előző napotok... kicsit más volt, kicsit szokatlan. Főleg egy bizonyos része. Ki ilyen, ki olyan szándékkal látogatta meg a Dixi-shopot, ahol Smile különös kéréssel fogadt titeket erre tisztán emlékeztek.
- Szerbusz-vizibusz el ne vigyen a vén krambusz nyihiihi! - üdvözölt téged akkor, a pénztárnál egyensúlyozgatva a jobb kezén - Szerencséd van! Új expedícióra indulunk! És szeretném, ha elmondanád a véleményed! Új cukiságok után keresünk, és kíváncsiak vagyunk, a ti véleményetek alapján milyen Dixiknek örülnétek a legjobban! Gyihihi! Töltsd ki ezt kérlek, vagy ne, de mondjuk örülnék neki, de nem muszáj, azonban morci leszek, ha nem, hihi! - és már nyújtotta is feléd a lapocskát, melyet bosszantóan lóbált, míg át nem vetted tőle.
Akár, hogy is, a napod további része eseménytelenül telt, de dixikben gazdag jövőképpel tértetek végül nyugovóra. És szíved álmodban, olyan tájon járt, ahol fény és dicsőség, boldogság vár. Ahol az ünneplés sose szűnik majd, és egy hang szól gyere! Mire vársz még indulj hát! És nem csak haluzol, tényleg érzed, hogy valaki rázogat és szólongat téged, hogy kelj fel végre. Talán nagy nehezen, talán azonnal kinyitod a szemed, de a vékonyka, noszogató hang egyáltalán nem volt ismerős neked.

// Postotok addig tartson, míg kinyitjátok a szemeiteket. A lenti kérdőív kitöltések kötelező, természetesen IC vélemény alapján! //

1. Mi a kedvenc színed?
2. Mi a kedvenc állatod?
3. Mi a legcukibb dolog, amit el tudsz képzelni?
4. Ha választanod kéne az Árnyak, az Elemek, vagy a Természet útját járnád?
+1 Ugye én is cuki vagyok?

Határidő: 2022.04.15.

Smile mindig is... kicsit furcsa volt nekem. Tetszik a stílusa, de nem barátkoznék vele, mert megrémiszt talán. Viszont maguk a dixik mindig is érdekeltek, és bár most már lenne pénzem többet is venni, úgy gondoltam, előbb kialakítok nekik egy külön helyet a céhházban. Kifejezett Dixi-kertet vagy ilyesmi, ahol mindenki dixije szabadon ellehet egész nap. Nem is lenne rossz ötlet... a napokban meg is próbálom kivitelezni.
-Oh. Nekem lenne is ötletem, milyen fajtát vennék meg biztosan! -mosolygok rá, mikor átveszem a lapot és odébb megyek, hogy kitölthessem.

1. Mi a kedvenc színed? - Zöld
2. Mi a kedvenc állatod? - Macskafélék. Mitikus téren a főnixmadár
3. Mi a legcukibb dolog, amit el tudsz képzelni? - Kölyökcicák <3
4. Ha választanod kéne az Árnyak, az Elemek, vagy a Természet útját járnád? - Elemek
+1 Ugye én is cuki vagyok? - Persze

Az elsőnél kicsit vártam, mert annak idején a rózsaszínt mondtam volna, de valahogy már évek óta sokkal több érzelem tölt el a zöld láttán. A negyedik kérdésnél is sokat gondolkodtam a Természet és az Elemek között, de végül a másodikat választottam, lévén annak is örültem annak idején, hogy tüzeskedhettem a képességeimmel. A bónusz kérdésre pedig még az eredeti gondolataim ellenére is mosolyogva írtam oda, hogy persze és rajzoltam egy kis integető legyet mellé, mert Smile furcsa a számomra, de alá kell írnom, hogy cuki és aranyos.

Mire visszatértem a céhházba, tudtam, hogy ideje véget vetni a mai napi játéknak. Lefeküdtem, a magam részéről kikapcsoltam a rendszert és áttértem a való világba aludni, igaz, nem sokáig. Egyre sűrűbb, hogy már hajnalban magamhoz térek és a reggeli készülődést követően visszatérek Aincradba, és ez most sem volt így, de alig töltött be a játék, már éreztem, hogy ébresztgetnek.
-Jól van, Ei, itt vagyok...
Motyogtam még fáradtan, de... csak ekkor tűnt fel, hogy ez nem Eiki hangja. De akkor kié? Türelmetlenül vártam, hogy minden betöltsön és kinyithassam a szemem.

/aktív dixi: Little Jester

//aktív Dixi - Scrotch

- Vigyázz magadra Villi, amíg engem vársz.
- Ne félj, itt leszek az ajtó mellett – nyugtattam meg Enhit, mielőtt bement a Dixi boltba megnézni, milyen újdonságot ajánl, amíg én az ajtó mellett ültem.
- Hűűűű, mekkora macska!
- Az egy griff, te eszetlen!
- Akkor is jó nagy! – S ehhez hasonlókat kaptam ott kint, amíg Enhi bent ténykedett.

- Óh, egy expedíció?! Júj de jó, a barátném imádja a Dixiket, a sajátját is valósággal kényezteti! – örültem meg, hiszen talán találok egy megfelelő társat Bőgőskének, aki mindig azon lesz, hogy önbizalmat öntsön szintén belé, hogy ne sírjon. Ahogy illik, elolvastam mik a kérdések s válaszoltam is, a másik lány mellé állva, aki előtte már itt volt.

1. Mi a kedvenc színed? – Minden, ami világos
2. Mi a kedvenc állatod? – Koala
3. Mi a legcukibb dolog, amit el tudsz képzelni? – Ami olyan kerek, bolyhos szőrű, mint egy bébi fóka! X3
4. Ha választanod kéne az Árnyak, az Elemek, vagy a Természet útját járnád? - Természet
+1 Ugye én is cuki vagyok? – Igen!

- Chan, te vagy az?! – döbbentem meg, mikor végre megláttam, ki a másik lány, aki töltötte ki a papírt. Sajnos már ki is ment, mire felismertem, így nem hallotta meg. De mikor kimentem, Villámlás is igazolta azt, amit láttam.
- Az Chancery volt?!
- Valószínű, de nem hallott sajnos engem… Majd holnap megkeressük, mit szólsz? – Villámlás bólintott, s mentünk haza. Persze páran megállítottak minket, főleg idomárok, hogy megkérdezzék, mit csináltunk, hogy Villámlás ilyen nagyra nőtt, s tányérnagyságúra kerekedett a szemük, mikor megtudták, hogy Villámlás még fiatal. A nap eseménytelenül telt, igaz, Snowcat és Lulu is megdöbbent Chan hírét hallva. Este szokásos módon feküdtünk le aludni, az éj békésen és csendben telt, még Bőgőske se sírt fel álmából valami miatt. Azt álmodtam, hogy felfedeztünk egy beszélő Dixikét, ami elkezdte a nevemet mondogatni. Csakhogy arra ébredtem, hogy tényleg hívogat valaki, s próbál felébreszteni, s se nem Snowcat, se Lulu, se a petek nem voltak, a beszélésre képtelen Dixik meg pláne nem. Smile volt az? Ha igen, akkor honnan tudja, hogy itt lakunk, s hogy jutott be??

Ahogy szépen lassan felébredtek, mindegyikőtök első különös érzése, amelyet megérzett az a kemény, hideg kőzet, amelyen feküdtetek. A testetek zsibbadt volt és egyáltalán nem éreztétek sajátjaitoknak őket, mintha egy nehéz ivással teli nap után ébrednétek fel. Ahogy végül kinyitjátok a szemeteket, talán némelyeteknek ismerős karikatúra tűnik fel előttetek, de akármennyire is ismeritek őt, most egészen új szempontból látjátok a furcsa kis szerzetet. Egy Chocoboco próbál titeket felrázni karmos kis lábával titeket, és akik előbb felkeltek, elsőként tapasztalhatjátok, hogy gyakorlatilag ez a kis Dixi-lény konkrétan ugyanakkora, mint ti. Az első sokk természetesen előbb is kitudódhat, főleg Enherielnél, aki sokkal furábbnak érzi magát, mint a többiek. És látjátok is rövidesen az okát. Se életcsík, se semmi, ami utalhatna valamire, csupán három ismeretlen dixit és a chocobocot láttok magatok körül, és ahogy lenéztek magatokra, rájöhettek, hogy ti is ilyen külsővel rendelkeztek. Sil, Hinari és Chan is egyféle furcsa macskaszerű lénnyé változott, Enheriel viszont gyakorlatilag egy felhőcskébe bújt fókabébi volt, olyan aprócska testtel, hogy csak a farokuszonya látszott ki a felhőből (bár képes volt legalább azt csapkodva, lassú tempóba lebegni legalább).
- Hála istennek! Azt hittem bajotok esett. Mondjátok, mondjátok, ti mik vagytok? Még sose találkoztam hozzátok hasonlóval. – csipogja már megnyugodva a kis/nagy dixi, mely talán elsőként nem is tűnik fel nektek, de lényegében teljesen értitek mit csipog, mintha valamilyen fordító azonnal átfordítaná a fejetekbe, pedig ti csak a csipogást halljátok.
Körülöttetek nincsen más, mint egy furcsa lépcsőzetes barlang, elszórtan lefelé csordogáló vízzel és néhány fénylő kristállyal. A Mélységbe vagytok. Dixivé változva.

// Rajtatok áll, hogyan tovább, a lényeg, hogy reagáljátok le a helyzetet, ha bármiféle kérdésetek van, nyugodtan kérdezzetek privátba vagy DC-n //

Határidő: Április 20.

Fura érzésem van… mintha az ágy kőből lenne… és nincs mellettem Snowy… Hova lett vajon? Remélem nem esett baja… Lassan kinyitottam a szemem, és egy… Chocobot látok? Várjunk, ez egy Dixi! Egy Chocoboco, amit egyszer láttam! De… miért lett akkora, mint én…? S miért nem érzem a lábaim? Lenéztem, de nem kellett volna: Nincs lábam! Ahol lennie kéne, csak a földet láttam!
- Te jó ég, mi történt velem?! – kérdeztem ijedten, de nem kaptam választ, mert egyből kérdezte valaki melettem, hogy más is kitöltött-e egy papírt. Odanéztem, s láttam, hogy több Dixiis van: Egy róka virágokkal, aki feltette a kérdést, egy úszófarkú macska, aki véletlenül „megpofozott” s egy nyusziszerű lényt. A kékmacska igazolta, hogy ő is kitöltött egy papírt… Smile-nál? Ezek szerint az ő műve lehet?
- Uhm… én is kitöltöttem egy papírt… - feleltem. – Nem tudjátok véletlenül, hol a lábam? Vagy miért van olyan érzésem, mint aki lebeg? – A Chocoboco kérdése meglepett. Ne a kérdés miatt, hanem mert tud beszélni. Ezek szerint a Dixi tudnak, csak mi nem értjük, emberként? Ezek után el se tudom képzelni, Bőgőske és Pillecukor miről beszélgethet egymás között.
- Gondolom újfajta Dixik kedves… Hogy hívhatunk? Choco vagy Boco talán? - Közben azért próbálkoztam mozogni, kevés sikerrel. Míg aztán rájöttem, hogy van farkam, legalábbis éreztem, mikor csapkodni kezdtem, s bár lassan, de elkezdtem egy irányba menni. Oké, ez megvan, a kanyarodást kéne megoldani valahogy. De aggasztott, hogy nincs lábam. Hova lettek? Ha a másik három is ember, akik Dixikké változtak, akkor én milyen Dixi lehetek?

Szegény Chocobocoka nem értette, miről van szó, de Smile nevét hallva kereste őt. Jaaaj, anyucinak hívta, de édes! ^^ Kár, hogy a Dixik beszédjét a játékosok nem értik, akkora öröm járna át, akárhányszor hallanám Bőgőskétől, hogy mami meg papi! ^^ De sajnos ettől fogva már nem is figyelt ránk. A sárkánymacska szóvá tette, hogy én is Dixi lettem, egy lebegő felhőfóka, vagy hasonló. Óh, szóval ezért nincs lábam! Uszonyom lett helyette! S ezért is vagyok olyan lassú: a fókák a valóságban is döcögősen mennek a szárazföldön, ez az ára annak, hogy a vízben viszont kiválóan úsznak. Én is tudok akkor úszni? Vagy nem, mivel lebegek?
- Az nem lenne rossz. De merre? – kérdeztem, jó ötletnek tartva a róka javaslatát, mert ő talán vissza tud változtatni minket. Majd lépéseket hallottunk. De olyanok voltak, mintha egy óriás jött volna. Sajnos a kis madárka egyenesen a lépések felé kezdett el szaladni, valószínűleg az anyukáján felbuzdulva.
- Ne, várj! Gyere vissza! – sajnos ezt se hallotta meg, de utána se tudtam menni, egyrészt a sebességem miatt, másrészt mert a lépések tulajdonosa megérkezett egy nő képében, aki meglepődött rajtunk. Várjunk, egy zöld indikátor van a feje felett… ez egy játékos? A kis Chocoboco csipogott, hogy ő nem is anyuci, amit valószínűleg a lány n értett, mert hozzáért és… s kis madárka szürke lett. S látszólag a személyiségét is elvesztette, mert odabújt a lányhoz, aki gömbbé változtatta. S ezután mosolyogva felénk kezdett lépdelni. Sajnos a sárkánymacska igazolta azt, amit sejtettem: Elfogta úgymond, s mi jövünk, ha nem futunk. Pardon, ha nem futunk és lebegünk. Megpróbáltam menekülni, de ha a sebességemmel nem igazán ment, s lehetséges volt, elfogadtam a sárkánymacska segítségét, s hagytam, hogy a csápjaival körbefogjon, s húzzon, mint egy lufit. S a biztonság kedvéért az egyik csápjába is haraptam finoman, hogy legyen tartásom, s reméltem közben, nem fáj társamnak. Szegény kis Chocoboco...

Óh, fájt a társamnak, hogy ráharaptam! Szegény, nem akarta őt bántani! Pedig a társam a földre is lenyomott, hogy ne szállja ki a bokorból, s meglásson. A lány viszont ahogy elnéztem, mikor egy pillanatra hátranéztem, ahogy tudtam, nem üldözött minket, b elképzelem, milyen nehéz lenne neki magassarkúban. Végül sikerült lerázni, ami ahogy a róka mondta, elég közel volt.
- Az, valóban – fordultam aztán megmentőmhöz. – Kérlek, ne haragudj, hogy a csápodba haraptam, nm bántani akartalak, csak féltem, hogy kicsúszok!
Bűntudatom volt, hogy fájdalmat okoztam neki, vagy bármi kellemetlenséget, amit éppen érez.
- Én is – feleltem a rókának, a megmentőm meg megállapította, hogy egyértelműen nem mehetünk így vissza a boltig, s a nem Dixi játékosokat is kerülnünk kell. A másik cica kérdezte, honnan fogjuk tudni mit csináljunk, amíg a róka kérdezte, nem-e felfednénk magunkat, mármint nem mondjuk-e meg, kik vagyunk? Ám sajnos ez nem adatott meg, mert bár nem igen látom a félhomály miatt, a róka valamire figyelni kezdett, s mondta is, hogy valami jön, ami szerinte egy Dixi. Ennek ellenére én megijedtem, s esküszöm kiadtam egy halk bébifóka hangot is magamból ijedtemben, mikor megláttam a sötétben a zölden világító mintát. Állati ösztön talán? Remélem nem azt jelenti,hogy minél tovább leszünk Dixik, egy idő után örökké azok is maradunk! Vissza szeretnék emberként menni Snowy-hoz, luluhoz, a peteinkhez és a Dixijeinkhez! Vajon észrevették, hogy eltűntem, vagy az egész csak egy álom, és éppen alszok az ágyban a vőlegényem mellett?
- Sz-szia… - köszöntem végül az ismeretlen valaminek, mert a másik cica már megkérdezte, kicsoda, közben reméltem, tényleg nem akar bántani minket.

Ahogy közelített a fény, ami inkább foszforeszkálás volt, úgy váltam egyre riadtabbá, hogy mi lehet ez vajon Remélem, nem most derül ki, hogy vannak, akármennyire bután is hangzik, dixi-evő mobok! De ennek ellenére, ha ez a hely létezik ebben a játékban, eljövök emberként is felderíteni, mert kíváncsivá tett ez a hely, s hogy milyen Dixiket lehet itt még találni. Végül a foszforeszkálás tulajdonosa eljött olyan közelre, hogy lássuk teljes egészében, s megnyugodtam, hogy ez tényleg egy Dixi, méghozzá egy macskaféle ez is. A Zöld árnyalati domináltak rajta, kopoltyúszerű kinövések voltak rajta a csápokon kívül, a szemeiben, amik éppen minket néztek kíváncsian, a pupillák pedig különös módon X alakúak voltak. Az lepett meg a legjobban, hogy mikor megszólalt, a hangja alapján lány. Jó, rájöhettem volna, hogy vannak nemek a Chocoboconál is, de a cicánál lehetett hallani, hogy milyen nemű. Na de azt, hogy mi a neve, nem tudjuk meg, valószínűleg vagy nem tudja, mi a kérdés, vagy nem akarja megmondani valamiért. Szerintem utóbbi, mert különös teremtményeknek lát minket, amit őszintén nem csodálok, én is meglepődnék egy ilyen kis társaságon, ha összefutnék. Viszont állítása szerin hajlandó segíteni, ami jó jel.
- Hát, nos… Először is hol vagyunk? – félénken megkérdeztem, hogy legalább ezt tudjuk, hátha valaki ár járt ere, csak a sokktól nem ismerte fel. Talán hasznunkra válhat az, hogy lebegek, csak kérdés, milyen magasra tudok fellebegni? Van ennek határa talán? Ez logikus is lenne, mert akkor kilebegne minden hozzám hasonló a játék pályájáról, hacsak Kayaba, amekkora zseni (rossz értelemben jelen esetben, hiszen másnak eszébe sem jutott eddig egy videojátékot börtönként használni) ki nem talált rá valamit.