[Küldetés] A Nagy féreg

by **Kirigaya Suguha** Kedd Szept. 14 2021, 14:16

Horunka falu. Talán jártál már ezen a szinte kihalt, unalmasnak tetsző környéken, talán még sohasem evett erre a rossz sors, akár hogy is, egy biztos; ezen a napon meglátogatod az ősöreg falu egyetlen, pincehelyiségbe süllyesztett, sötét kocsmáját. Azt, hogy mi okból jössz ide, rád bízom, annyi azonban bizonyos, hogy rögtön felfigyelsz a kocsma egyetlen vendégére, egy sötét sarokban ücsörgő, mocskos és igencsak részeg, vörös indikátoros játékosra. Figylemedet több dolog is felkeltheti vele kapcsolatban, hiszen a játékban alapvetően nem létezett sem kosz, sem bűz, a rendszer gondoskodott az alapvető tisztaságról, és a dolgok még azelőtt elpixeleződtek, hogy igazán tönkremehettek volna. Ezen a fickón azonban lyukas, több helyen szakadt és újrafoltozott volt a posztó, bőrét pedig valamilyen ragacsos, sötét és bűzös folyadék lepte el. Arcán mintha szenet maszatolt volna szét, hosszúra nőtt haja és szakálla csimbókokba ragadt. A teste viszont, ahogy az megszokott volt, folyamatosan tisztult. Bár lassan, de észrevehetően szálldogáltak belőle a pixelek... Kérdés, vajon hogyan válhatott ilyen mocskossá, hogy még a rendszer öntisztítása is ilyen lassan végezze vele a dolgát?
Nos, felkeltette a figyelmedet annyira hozzá, hogy leülj beszélgetni vele? Az biztos, hogy ha bármit is akarsz rendelni, el kell mellette menned, mert éppen a söntés mellett ücsörög, ahol a pincér NPC beleprogramozott szorgalommal törölgeti a poharakat.

A küldetés résztvevője egyelőre Mikhail, de nyugodtan lehet mellé még az első kör ideje alatt csatlakozni. A csatlakozni kívánt személy/személyek számára a küldetés első köre ugyanez.

Határidő: 09.21.

Jó szórakozást!

by **Mikhail** Szer. Szept. 15 2021, 11:31

Csak egy álom.:

Lidérces álomból verítékesen riadtam fel. A bordámba belehasított a zsibbadó érzés, ami a fájdalmat helyettesítette. Álom volt csupán? Annak lehetett azt nevezni, ami valóban megtörtént? Felsóhajtva temettem arcomat kezeimbe. Fél hangosan vontam le magamban a következtetést: ide most pia kell. A legalkalmasabb hely erre Horunka volt. A falu manapság már kevésbé volt látogatott. Most, hogy szintügyileg mindenki elhúzott mellettem. Siettem, igyekeztem minél hamarabb odaérni. Pia kellett. Méghozzá tüstént. Nem éltem messze a falutól, úgyhogy a hamari odajutás nem okozott problémát. Az egyik elhagyatott kocsmába belépve a magam hanyagabb módján üdvözöltem a pult mögött serénykedő NPC személyzetet. Lezserül ledobtam magamat az egyik előtte lévő széken.
- 2 pint sört. Amelyiket ajánlja. - mormogtam, majd szimatolni kezdtem. Az iszonyatos szagtól köhögni kezdtem. Vagy 2-3 székkel odébb a csapoló mellett üldögélt ennek a "csodálatos" odornak a tulajdonosa.
- Fúh, baz-- vagyis basszuskulcs. - kezdtem el fennhangon, kezemmel a bűzt legyezgetve. - Honnan másztál elő? Latrinából?
Nemigen zavart a vörös indikátornak a látványa. Gyilkosok voltak, mindig is lesznek. Annyi különbség volt csupán, hogy a rendszer nem engedte ennek igazságát leplezni. Így hát nem is volt okom félni ettől a bűzös fickótól sem. Pontosan tudtam, ki és mi ő.

by **Afton** Hétf. Szept. 20 2021, 11:55

Afton a levélkére nézett, majd fel a kocsma épületére. Ismét a levél, ismét a kocsma, és kérdőn emelte meg a szemöldökét. Furcsa... miért akarna bárki pont itt találkozni vele?
Magát a levelet pár nappal ezelőtt kapta, hogy ebben az időpontban legyen ennél az épületnél, de már kezd kételkedni abban, hogy valóban jó helyen jár-e. Nem igazán szívleli a kocsmákat, és most is fintorogva teszi el végül a levelet, és annak ellenére, hogy válaszokat ígértek neki benne, már nincs valami sok kedve valóban belépni oda. Mégis csak egy... kocsma.
Benne pedig örökre élénken fog élni az emlék, amikor ő maga is bűzösen, alkoholszagban fürdőzve úgy széttörte az egyik üveget, hogy ömlött a vér a kezéből. Nem érezte, Sugar mikor húzta el onnan és kötözte be a sebét, de fogadni mer rá, hogy közben végig szidta azt a hülye fejét.
Felsóhajtott és végül belépett az ajtón, bár a szíve szinte könyörgött neki, hogy menjen inkább haza. Kivette a kezeit a zsebeiből - mégis csak épületen belül van, illik megadni a tiszteletet a helynek, és szintén a söntés felé indult, de megtorpant félúton. Hamarabb észrevette a különös alakot, mint Mikhail, és kissé félredöntötte a fejét. Ismeri már annyira a rendszert, hogy tudja a működését, főleg, hogy ő maga rendesen ki is használja, jajdejó, nem kell takarítani a mocskot, ha úgy adódik, főleg, mikor épp a Főzés-t próbálja gyakorolni egyelőre nulla sikerrel. Pedig sikeresen beszerzett egy nagyon jó kis kötényt, hogy majd elkápráztathassa a többieket, "Wheat a second" felirattal.
(Titokban van egy rózsaszín unikornisos köténye is, de azt nem használja, az... csak úgy van).
Ő nem szól inkább semmit a különös fickóhoz, még akkor sem, ha szíve szerint kedvesebben kérdezné meg azt, amit az imént a fekete hajú, bár a piros indikátor aggodalomra ad okot. Meg se nézte, hogy Horunka vajon... PK protektív terület-e. Hinari meg fogja ölni, ha ennyire nem vigyáz magára. Inkább csak ő maga is rendel egy nagyon kevéske sört.

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Szept. 20 2021, 19:38

Közelebb érve a férfihoz nem csak azt lehetett megállapítani róla, hogy feltűnően büdös, de azt is, hogy rengeteg alkoholt elfogyasztott már, pedig a nap még éppen csak megtette fele útját a horizonton. Nem csak mozgása volt akadozott, de tekintete is homályos volt, mintha egy távoli célpontra fókuszálna. Na meg persze az előtte sorakozó temérdek söröskorsó és rövides pohár is arról árulkodott, hogy itt bizony hatalmas fogyasztás történt rövid időn belül.
Mikhail kérdéseit a férfi csak késve fogta fel. Úgy emelte a fiúra a tekintetét, mint aki álomból ébredt.
- Latrina? Bárcsak. A börtön... A börtön sokkal rosszabb - morogta majdhogynem összefüggéstelenül, összeakadó nyelvétől alig érthetően. - Kiköpött magából. Nincs már sok hátra, meglásd. Igyál - intett tenyerével, majd koccintásra emelte korsóját. Hangjának tónusa kölönös volt, mély. Afton, aki kis késéssel érkezett, és ekkor még csak a kocsma hátuljában ténfergett, talán felfedezhette benne a halálra várók szomorúságát.
- A féreg... Na de majd úgyis meglátjátok ti is, itt fent. Bár azt kívánom, hogy ne legyen benne részetek... - dörmögte tovább mondanivalóját a férfi, Mikhail akár hallgatta, akár nem. És talán mondott volna még többet is, talán válaszolt is volna egy-két kérdésre, de amikor Afton a közelébe ért, ő rögvest elnémult. Engedélyezett magának egy-két részeg másodpercet, míg dülöngélve végigmérte a lovag páncélzatát, és főként a feje tetején a céhlogót, majd sietősen kicsapta az italok árát az asztalra, és elteleportált. Mindketten jól hallhattátok, hogy Nystert jelölte meg céljául, de bűnüldözőként Afton talán azt is sejthette, hogy nem fog ott megállni és megvárni, amíg megtalálják... Hiszen vörös indikátoros volt. Az ilyen emberek többsége pedig ösztönszerűen - és jogosan - félt a Justice League tagjaitól.

Határidő: 09.27.

Ha valaki még szeretne csatlakozni, ebben a körben még 500 szó megírásával megteheti, amennyiben ír egy üzenetet nekem itt vagy discordon.

by **Mikhail** Kedd Szept. 21 2021, 11:28

Jól ismertem az érzését. Amikor magadon, a testeden kívül vagy. Nézel, de nem látsz. Hallasz, de nem figyelsz. Mindezek ellenére a fickó őszintén beszélt. Halvány mosoly játszadozott a szám szélén, ahogyan elhallgattam őt. A hozzá hasonló rohadékok előbb utóbb elszenvedik azt, amit tettek. Lényegtelen, hogy a stigmáját egy virtuális rendszer mutatta vagy sem. Valahol örömmel töltött el, hogy a karma nem hagyta megtorlás nélkül a rossz cselekedeteket.
Ettől függetlenül kár lett volna egy ivócimborát a bánatában magára hagyni. Egyik kezemet a vállára tettem, másikkal a koccintást viszonoztam.
- A világ végére és mindenre, ami kiköpdös! – feleltem a meghívására fél-ünnepélyes hangon, majd mélyeket kortyoltam a sörből. Éreztem, hogy gondjaimat, bajaimat az alkohol kezdte eloszlatni. Jó érzéssel töltött el.
Fejemet lustán az ivóbarát irányába fordítottam. Érdeklődést mutatva vontam fel szemöldökömet. Suttogva, kérdőre vont „férget?”-tátogással próbáltam az új információt feldolgozni. A józan eszem azt javasolta, felejtsem el mindazt, amit az idegen mondott. Biztosan csak egy részeges félőrült téveszmés halandzsája volt csupán. Viszont aki elviekben megjárta a virtuális világ igaz poklát, valószínűleg nem alaptalanul mondott ilyeneket.
A vállára helyezett kezemmel megráztam. Megpróbáltam magamra vonni a maradék figyelmét.
- Milyen féreg? Hol találok ilyen férge… – Szememmel abba az irányba sandítottam, amerre ő is nézett. Tekintetem aztán közte és az újonnan felbukkanó alak (Afton) között ingázott. Meglepett pislogással, fejemmel hátrahőkölve figyeltem a váratlan eseményeket.
- Várjál már, akartam még kér-- ééééés elment. – Enyhén bosszús fogcsikorgatással konstatáltam, majd újból a korsómból húztam egy-két jókora kortyot. Pár pillanat erejéig magam elé néztem, aztán pár buborékot böffentve fordultam az alak irányába.
- Aww, pedig kezdett izgis lenni a mese, biztos úr. Kár, hogy elment. Szívesen dumcsiztam volna még. – szólaltam meg, megjátszott szomorkás hangnemben, magam elé meredve. Nyilván tudta ez az újonnan jött idegen is, hogy kire céloztam. Felsóhajtva nyújtóztam egyet, aztán újból magamhoz „öleltem” a korsómat.

by **Afton** Kedd Szept. 21 2021, 12:14

Ő a mag részéről kérdőn pillant a távozó irányába; igazából nem is feltételezi, hogy miatta ment volna el. Ismeri a céhe fő munkáját, de hogy majd pont ő kapcsoljon le valaha is egy bűnözőt? Ugyan, kizárt. Ha vaóban egyfajta rendőrségnek képzelné el a Liga működését, ő csupán a háttérben dolgozó orvos lenne, a pszichológus, aki biztosítja a dolgozók mentális épségét és beszélget velük, ha szükségét érzik. Bár a többiek eddig ezt még nem igazán használták ki, talán Leo kivételével, de nyílt titok a közösségben, hogy a valóságban mivel foglalkozik, tehát talán segíteni is tud, még akkor is, ha egyébként a gyerekek a specialitása. Jobban átérzi és megéli a kamaszok vagy kisebbek problémáit, mint a felnőttekét - talán kicsit pont azért, mert ő maga sem nőtt fel soha.
"Jó apa leszel majd".
Ha meglenne a söre, egy pillanatra talán félre is nyelné a hirtelen felszínre kerülő emlékképtől, ahogy Sugar mosolyogva veregeti meg a vállát valahol az utolsó iskolaévük környékén. Akkor még arra gondolt, bár majd pont az ő gyerekeinek apja lehetne belőle. Ma már valahogy egyre kevésbé gondol ugyanerre.
-Szívesen megnyugtattam volna, hogy szolgálaton kívül vagyok. Meg én csak háttérmunkás vagyok. Támasztom a lapátot.
Mosolyodik el, kicsit meghúzva a fehér laborköpeny szélét. Nem fog ő bűnözők után futkosni. Megköszöni és kifizeti a kapott sört, és óvatosan kortyol csupán. Hát... az alkoholtól még mindig felfordul a gyomra, de tettetnie kell, amíg nem kap választ a levélre, hogy ki és mit akar tőle pont itt.
-Figyelj, ha jól hallom, Nysterbe ment, menj utána.
Von vállat szokásos mosolyával, miközben a férfira sem nézve megigazítja a szemüvegét. Ő úgysem tudná követni az alakot, nincs se Nyomkövetése, se semmi még a tarsolyában. Ideje lenne fejlesztenie a képességeit, de... a pénzt rendszeresen elkölti másra, a céh közöséhez pedig nem szívesen nyúlna, hiába bátorítja erre a Tó Úrnője. Bár lehet, lassan ideje lenne nem kerülgetni Hinát, mint a forró kását, hanem megejteni pár fejlesztést, mielőtt elmennek a következő bossra.

by **Kirigaya Suguha** Kedd Szept. 21 2021, 17:10

Ücsörögtök még egy kicsit (vagy sokat) vagy sem, beszélgettek még egy keveset, vagy sem, egyszerre indultok útnak vagy sem, egy közös bennetek: végül mégsem használjátok a kristályotokat, helyette inkább gyalog keltek útra. Ahogy viszont kiléptek a kocsmából, arra lesztek figyelmesek, hogy megrázkódik alattatok a föld. A távolból, valahonnan a védett övezet határán túlról pedig pixelek szállnak az ég felé. Rengeteg pixel, olyan mennyiség, ami biztosan nem származhat egyszerű szörnyharcokból. Nagyjából tíz percig tart a jelenség, amíg élénk pirosra festik az ég alját, mielőtt örökre eltűnnek. De vajon mi történhetett?

Feladat: írjátok le, mikor indultok útnak és hogy együtt mentek-e, ezen kívül Mikhail írja le, hogy lerészegedik-e ez alatt az idő alatt. Majd reagáljatok a jelenségre és döntsetek a továbbiakkal kapcsolatban.

Határidő: 10.05.

by **Mikhail** Szer. Szept. 22 2021, 09:47

Szenteskedő dolog volt olyasmit állítani, amiről az újonnan érkezett idegen nyilatkozott. Tudálékos bólogatással konstatáltam kijelentését, meghúzva a maradék kortyokat. Éreztem, hogy az alkohol gyorsan a fejembe száll.
- A-a bűnüldözés ugyanolyan stigma, mint a gyilkosság. Nnnnincs olyan, hogy "szolgálaton kívül" vagy "kispados". Ugyanúgy tartanak tőletek, mint bárhol máskor. - közöltem vele "tárgyilagosan". Öklömbe haraptam, míg újból felböffentettem. A feje fölé böktem egyszer-kétszer. - Amíg ott az a billog a fejetek felett, jobb, ha tudomásul veszed. T'om, szétcseszett egy rendszer ez.
Egy csuklással tettem pontot az "í"-re. Kár volt ebből bármit is tagadni. Szar volt belegondolni, hogy az emberi ármánykodással nem lehetett ezeket a hazugságokat kiküszöbölni. "Nem vagyok gyilkos", "Nem vagyok szolgálatban". A gyilkos az gyilkos. A bűnüldöző a piti igazságérzete és a lovagiasság miatt bármikor dönthetett úgy, hogy "szolgálaton kívül" is felveszi a munkaköpenyt. Ezért lett volna jobb nem látni ezeket az indikátorokat. Jobb a nemes hazugságokban élni, mint kész tények elé állítani. Kevesebb fáradtság, annál kevesebb fájdalommal járt.
Önkéntelenül keserűségemben felnevettem. Közelebb hajoltam volna az ipséhez, de hirtelen megszédültem. Már most, két pinttől is éreztem, hogy kezdett kicsúszni a gyeplő a kezeim közül. Hanyag mozdulattal fordítottam fejemet a szóban forgó "biztos úr" irányába. Szórakozottan vontam fel szemöldökömet.
- Meggyek is... csak viszlek magammal. - vigyorodtam el, majd nagy nehezen felálltam ülőhelyemről. Kifizettem italomat, halkan megköszöntem a baristának, aztán a bűnöldözőre néztem. Bezártam a kettőnk közti távolságot, aztán karon ragadtam. - A vendégem vagy. - majd annál hanyagabb mozdulattal az ő fejadagjára valót is a pultra hajítottam. Ha hagyta magát (már amennyire lehetett), ünnepélyes keretek között távoztunk az ajtón. Amennyiben nem, dallamos hangon próbáltam magammal csalogatni. Amint kiléptem az ajtón - Aftonnal karöltve vagy sem -, szédelgés közepette, félmosollyal az arcomon lettem az új jelenségekre figyelmes. Egy "fuh"-val nyugtáztam a természeti csapás jelenlétét.
- Te, gyere már. Ezt látnod kell. - szóltam a biztos úrnak, ruhaujját rángatva. Késleltetett reakciókkal néztem végig, ahogyan a messzeségben valakit vagy valamit darabokra tépnek. Lassú bólogatással szemléltem egy darabig, aztán zavarodott röhögcsélés közepette vontam le a következtetést:
- Ez tényleg a világ vége.

by **Afton** Szer. Szept. 22 2021, 15:49

Sosem gondolt a céhtagságára úgy, mint bilog vagy hátrány. Még mindig úgy gondolja, ez csupán egy játék, bár valahol talán már ébredezik benne az a kis gondolat, miszerint ennél sokkal többről van szó. Ő könnyen beszél, hisz alig... másfél éve van ébren talán csupán, de azok, akik már egy évtizede szinte, számukra ez már az élet. Félelemmel, örömökkel, múlandósággal. Egyszer eg játékossal elbeszélgetett, ami gondolkodásra adott okot.
Az itt eltöltött éveket már sosem fogják visszakapni.
-Ez nem a rendszer hibája. Igazad van, de hát, nincs a homlokomra írva semmi, ahogy neki sem. Meg hát, bűnüldözés vagy sem, az ártatlanság vélelme mindenkire igaz szerintem még ebben a világban is.
Mosolyodik el, bár most közel sem azzal a bohóc-stílussal, ami jellemző rá. Ez a férfi értelmes, még ha kezd is már a garatra önteni, ami különös, nem épp a legkellemesebb emléket ébreszti fel benne. Ő nem fogyasztja el a sörét végül teljesen, a pulton hagyja, míg Mikhail eltünteti a sajátját.
És valahol nem lepődött meg, amiért megragadták és elkezdték kihúzni. Sőt, elnevette magát, majd ahogy Mikhail rángatta kifelé, egyik kezével a pult felé kapott, mint fuldokló a vízben a szénaszál felé, de már mindhiába.
-Nemá', az ki volt már fizetve!
Persze csak nevet, jelezve a pultosnak, főleg, ha játékos, hogy tartsa csak meg, jattként, Mikhailnak meg majd megadja később az árát, akár aranyban, akár kávéban. Mondjuk rá is férne egy kávé ezek után. Aftont nem ütötte meg az alkohol, nem volt rá elég a mennyiség, amit elkortyolgatott, még így, digitálisan is rosszul volt az ízétől, és jobbnak is látja, ha a másikra viszont ügyel. Csak ki kell találnia, hogy ha megtalálják a bűzös fickót, akkor miként nyugtassa meg, hogy esze ágába sincs se börtönbe zárni, de Hinariéknak szólni róla. Úgy látta, az a fickó már megbűnhődte, amit meg kellett.
Ő sosem fogja tisztjének érezni azt, hogy bíráskodjon mások felett. Neki nem ez a szakmája, az pedig, hogy ilyen céhhez csatlakozott, talán csak a véletlen műve. Ő csak egy polgárőr, maximum, aki nem tehet semmit, azon kívül, hogy megakadályozza a zavargást - majd hívja a rendőrt, ha szükséges, ez esetben a többieket.
A jelenség láttán viszont Mikhaillal együtt megáll és mosoly nélkül, tátott szájjal nézi végig. Megigazítja a szemüvegét, de nem csalatkozik a látása.
-Nem, ez nem a világ vége... Ez valami más.
Nem a céhtagsága mondatja ki vele a következőt, hanem a puszta jelleme.
-Én odamegyek, meglesem. Remélhetőleg nem került senki bajba. Nem biztosúri, hanem doktori mivoltom miatt. -emeli meg a kezeit. -Te maradhatsz, hogy kijózanodj.

by **Kirigaya Suguha** Szer. Szept. 22 2021, 19:27

Afton tehát nemes céloktól vezérelve elindul felkutatni a pixeleső forrását, az viszont kétséges, hogy az igencsak részeg Mikhail követi-e, vagy úgy dönt, talán inkább kijózanodik. Esetleg nem volt elég még a sörből, ott folytatod, ahol abbahagytad? Ha így döntesz, a következő órád teljesen eseménytelenül telik, ha viszont mégis követnéd inkább Aftont, úgy ugynanazokban a tapasztalatokban lehet részed, mint neki.
A védett övezetet elhagyva először nincs semmi különös a tájban. Minden a szokásos, kihaltság, csend, sehol egy kósza mob vagy játékos... Közelebb érve az erdőhöz azonban már kezdhet feltűnni, hogy azért mégsem normális. Hisz a Kezdetek mezejének még ennél a nyúlványánál is szokott azért kószálni egy-egy egyszerűbb vaddisznó mob, az erdőbe beérve pedig néhány farkas. Most viszont mintha kiürült volna minden, olyannyira, hogy még a veszélytelen apróvadak is eltűntek. Semmi madárcsicsergés, surrogás és levélzörgés. Semmi nesz. Ha az ember egymagában - vagy kettecskén sétál - ez azért egészen aggasztó lehet... Bár ha mégis közösen folytatjátok az utatokat és belemélyedtek a beszélgetésbe, az is lehet, hogy fel sem tűnik... Végül is a kezdő szinteknek ezen a környékén egyébként is nagy szokott lenni a kihaltság.

Határidő: 10.06

by **Mikhail** Szer. Szept. 22 2021, 20:49

Nem válaszoltam a kinyilatkoztatására. Legalábbis nem. Továbbra is csak szórakozottan mosolyogtam rajta. A maga nemében szerény fickónak látszott. Szerényebbnek, kevésbé ambiciózusnak, mint mondjuk Creed. Emlékeztetett rá, noha sokkal visszafogottabbnak tűnt. Majdhogynem félénknek. Talán emiatt keltette fel érdeklődésemet a fickó.
Ahogyan az alkoholtól megbolondítva próbáltam magammal rántani a szóban forgó férfit, nem igazán ellenkezett. Sőt, mintha azon a tudaton szórakozott volna, hogy tovább akartam a társaságát élvezni. Társaságban jó részegesen bolondozni, nemde bár.
- Nem érdekeeel, a borravaló az borravaló! - böktem barátságosan oldalba szabadabbik könyökömmel, miközben tovább rángattam magammal. - Amúgy bírlak... hívj csak Mikhailnek. A Miki-n vagy a Mike-on sem sértődök meg! – tettem hozzá egy hanyag, köszöntésnek szánt intéssel.
Az újdonsült ivóbarátot is meglepte a természeti csapás, a vöröslő fellegek és az a vészjóslatú érzés. Csak megrökönyödött, erőltetett vigyorral tudtam végig mérni a jelenséget. Mire bármit is reagálhattam volna, a fickó marasztalni akart. Tekintetem a piros égbolt és a „biztos úr” között ingázott. Egyszer itt, egyszer ott…
Fejemet tagadóan ráztam meg.
- Neeeem. – kezdtem bele, félig előre dőlve. - Nem… nem, nem. Bajtársakat nem h-hagyunk hááátra, tizedesssh. – dallamos hanggal, visszafojtott nevetéssel követni akartam Aftont. Felső testemmel ide-oda dölöngéltem.
- Mikor voltam én bármikor is jóhzan…? – tettem hozzá kérdésként, de tulajdonképpen határozott kijelentésnek is elkönyvelhettem volna. - Ahmm, te is ittál. Tehát te shem vagy jóhzan.
Bölcsességet szimulálva, heves bólogatással nyomatékosítottam állításomat. Miután megmutattam, mennyire menni akartam, a doktor úr oldalán vidáman ballagtam. Mindeközben a világot szépen lassan elkezdte felemészteni a pokoli zűrzavar. Jól kezdődött ez a nap is!
Ahogyan a biztonság jelentő zóna határa felé haladtunk, ide-oda kaptam fejemet. Hol jobbra, hol balra. Mint a horrorfilmekben, a vihar előtti csend volt a legijesztőbb dolog… mert sosem tudtad, a veszély mikor, milyen formában csap le.
- Ez nagyon para. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő, okoskodó biccentéssel. A „para” jelzőt még akkor is elsuttogtam, amikor az erdő irányába haladva nem találtunk mobokat. - T' od, ez már kezd egy kicsit kínos lenni. Sz'ted hova lettek az emberek? Meg szegény kis állatok... – pánikfélelmet szimulálva felsikkantottam, majd kezemet szám elé emeltem. - Csak nem megette őket a… chupachabra? - Dun dun duuuuuun.

by **Afton** Szer. Szept. 22 2021, 21:20

-Lefogadom, hogy azért a Miki Egér-re már megvillanna a szemed. Hopp, ott is van! -mutat széles mosollyal a srác szeme felé, akár reagált a becenévre, akár nem. Mikhail, pont, mint egy angyal neve, bár elsőre nem tudná megmondani, pontosan melyiké, már ha nem téved, ami könnyen meglehet. Ha már bemutatkozás, alaposan megüti a másik vállát és elneveti magát.
-Afton, barátaimnak csak... Afton. Vagy Afti. De véletlenül sem Afta, világof? -emeli meg kicsit a szemöldökét, majd végül szembesülnek mindazzal, ami vár rájuk. Ő a maga részéről egy ideig még figyeli a horizontot, de semmi érdemlegeset nem tapasztal, viszont Mikhail viselkedésén jót derül magában, akár illendő, akár nem. Jól van, addig oké, amíg valaki ilyen vidámra issza magát, nem pedig... agresszívra, mint ő. Mikor kicsit hozzá csapódott társa megrágalmazza, ismét feljebb tolja a szemüveget az orrán és megemeli a fejét.
-Kikérem magamnak. Most is látom, hogy két ujjamat emelem fel.
Azzal felemeli... a mutatóujját.

Az erdőben sokszor járt, de annak már rég volt. Még jóval a szamurájbika incidense előtt, elvégre, azóta nem kellett erre járkálnia, leszámítva a gardedám-esetet Hanako-val, az viszont inkább a Kezdetek Városához volt közel. A valóságban sem volt egy erdőjáró típus, miután elérte a kamaszkort és inkább a tanulásba (meg egyéb másba) merült. Valójában csak nem akart kínos szituba kerülni, ha a nagy erdőjáró barátnő magával hurcolta ismét a fák közé.
Most viszont ezeknek még az emléke sem csendül fel benne, elvégre a csend túlságosan is nyomasztó, és ahogy Mikhail, úgy ő is érzi a vihar előtti feszültséget. Valamiért az óceánt juttatja eszébe, mikor az az álom vitte egy különös kalandra - és aminek a végén végül a JL berkeiben kötött ki. Megrezzen, ahogy Mikhail felsikkant, magához húzza a részeges fickót és kényelmetlenül közel hajolva hozzá mutatóujját annak szájára teszi, hogy elhallgattassa, miközben... kerek, rémült szemekkel néz le rá.
-Nem, erre nem chupachabra jár. Hanem valami annál is nagyobb, annál is félelmetesebb. Talán egy Chuthulu. Vagy egy... Chocobocoro. Egy hatalmas, kakasszerű, éles csőrű szörny, ami előszeretettel ül le veled kanasztázni!
Bár hülyéskedik, a figyelmét felkelti, hogy tényleg... semminek nincs zaja. Próbaképp a lábával kicsit surrog az avaron, majd letép egy levelet, hogy hallja-e az ezekre jellemző zörgést. Ha nem, akkor pedig komolyabbra veszi a hangját, majd elkezd kutakodni az inventorijában, egészen addig, amíg nem tud valami random vásárolt péksütit a sráchoz dobni.
-Edd meg. Pihenj kicsit, mély levegő, aztán ha van vized, igyál is. Az segít.

by **Kirigaya Suguha** Pént. Szept. 24 2021, 14:14

Haladtok tehát befelé az erdőben, hosszú métereken keresztül. Ha jártatok már erre, tudnotok kell, hogy utatok a legmélyére vezet, sűrűn nőtt, hatalmas fenyőfák erdejébe. Tűleveleik között alig-alig szűrődik át a fény. Valami azonban ezzel sem stimmel, hisz ahelyett, hogy egyre sötétebb lenne, előttetek inkább épp hogy egyre nagyobb világosság van, mintha egy napfényes tisztás felé tartanátok. Egy kisebb táv megtétele után már azt is látjátok, hogy mintha fából sem lenne annyi, mint általában, amikor pedig végül kibukkantok két terjedelmesre nőtt berkenyebokor között, kis híja csak, hogy bele nem sétáltok egyenesen egy méretes szakadékba. Mikhail ráadásul az elfogyasztott alkoholtól kissé szédelegve közlekedik, így számára különösen veszélyes közelségbe került a perem.
A lyuk a földben előttetek nagyjából ötven méterig szélesedik ki, hosszában viszont nem látjátok, hol kezdődik és hol végződik, épp úgy, ahogy a sötétség azt is eltakarja előttetek, milyen mélyen húzódik. Most már legalább tiszta lehet számotokra, hogy mi okozta a rengeteg pixelt és a földrengés szerű érzést, mert ha itt alig néhány perccel ezelőtt vált ketté a föld, az a rengeteg állat és mob, növény és esetleg egy-két játékos, akik a területen tartózkodtak... Nos, biztos, hogy nem értek szép véget.
Ha körbepillantotok, azt is észrevehetitek, ahogy jó néhány méterrel odébb mintha emberek mozgolódnának... Mintha játékosok egy csapata lefelé mászna kötélszerű anyagokon, bár elég távol vannak hozzá, hogy részleteket ne tudjatok megállapítani.

Határidő: 10.08.

by **Mikhail** Pént. Szept. 24 2021, 17:23

Kijelentésére újból rosszalkodó vigyor ívelt át arcomon. A „Hol? Hol?” lelkes nézéssel meredtem a férfi kinyújtott ujjára.
- HA-HAH! – „kacagtam” ama jellegzetes hangján. Még azok is ismerték, akik nem voltak oda a Disneyért… meg azok is, akik az edzőterembe jártak…
...Kon-Disney! Badumm-tsss.
Elmosolyodva bólintottam az amerikai városról elnevezett Afton bemutatkozására… aztán kétkedően vontam fel szemöldökömet. Nem tudott különbséget tenni egy és kettő között. A fickó – akármennyire is lehet okos, doktor, professzor úr – amatőr volt az ivászat terén.
- Neheeem… ülj le, egyes. Tanulj meg számolni! – szórakozva böktem könyökömmel oldalba Aftont, elkönyvelvén, hogy ő sem volt teljesen józan. Ahogy levontam a konklúziót: szép kis nap elé néztünk!
Az erdő… sötét volt. Szokatlanul sötét. Szerencse, hogy annyira nem féltem a sötét helyektől… majdhogynem. Örömmel vettem, hogy a fickó a kérdésemtől nem rettent meg. Sőt, ismerte az utalásokat. Fogas fél vigyorral meredtem rá.
- Vigyázzá’, miket mondasz, vagy elvisz mindnyájunkat a Kúszó Káosz! – mutattam rá, aztán magamra is. – Ha nem is mindnyájunkat, akkor csak a nyelvünket... – tettem hozzá halkabban, egy „áucs”-al megtoldva.
Meglepetten pislogtam Aftonra, ahogy hozzám vágott egy nagyobb túrós batyuval. Két kézbe fogtam, de tekintetem a szóban forgó péksüti és a férfi között ingázott. Ajkaimat összepréseltem, majd habozva ketté szakítottam az élelmet. Az egyiket megtartottam magamnak, a másikat visszahajítottam az áldozatos dokinak.
- Heh, csak az ökör eszik magában. – közöltem vele. Az egyik túrós batyu-félre mutattam. – Egy… – majd a másikra. – …Kettő! – aztán két-három harapásból el is fogyasztottam. A víz gondolatára viszont majdhogynem tiltakozva ráztam meg fejemet. Túl jól éreztem magamat, miért akarta, hogy véget érjen?
Haladtunk… haladtunk… és haladtunk. Olyan örökkévalóságnak tűnt ebben a sötét rengetegben az pár perc is. Mintha a szemem káprázott volna, de már nem is tűnt annyira komornak? Már hozzászoktam az éjszakainak tűnő látásviszonyokhoz, azért tűnt minden világosabbnak? Zavarodottan néztem Aftonra.
- Te Afton. Ha a fény felé megyünk, meghalunk. Azt a filmekben is mondani szokták! – közöltem vele fél-monotonsággal, szédelegve. – Túl fiatal vagyok a halálhoz. Meg hát vár rám otthon a nevelt láá-- – meglepettségemben felkiáltottam, ahogyan lefékeztem. A susnyástól nemigen lehetett látni azt a túlméretezett gödröt, amibe majdhogynem belebucskáztam. – Az anyját! Ki ásta ide ezt a szart? – tettem fel a meglepettségtől a nagy kérdést, majd szédelegve körbenéztem. Fura emberalakok csoportos öngyilkossági hajlammal, lemászva a tátongó ürességbe. Hát annyi biztos, hogy ezek mind megőrültek.
- Te Afton. – kezdtem bele, ismét azzal a fél-robotias hangon, a ruha ujját rángatva. – Neh haggy itt egyedül. Tudod mennyire para lenne itt egyedül? Nem jóh itt egyedül. – zavarodottan röhögtem, az ember-szerű lények felé sandítva. Így, félig elengedett gyeplővel is sejtettem, mire kellett vállalkoznunk… csak reméltem, hogy tévedek.

by **Afton** Pént. Okt. 01 2021, 09:12

Afton csupán áll a szakadék szélén és lefelé néz. Figyeli a lefelé igyekvő embereket a távolban, felméri a luk peremét, az eget, majd ismét a mélységet, megpróbálva megállapítani, hogy meddig tart. Gondolatban pedig elkalandozik, bár a keze erősen tartja Mikhail karját, hogy ha kell, akkor visszaránthassa.
-Ne aggódj, vigyázok rád.

Nagyon régen már kimondta ezeket a szavakat.
Nagyon régen már esett meg vele hasonló.
A városához közeli hegyen bandukolt, mikor megtalálta a vermet. Ő csak kíváncsian lekukkantott a szélén, de az beomlott és lezuhant. Csoda, hogy odalent a satnya fényben is burjánzó virágok és moha felfogták a zuhanását, de nem volt már rá esély, hogy visszamehessen a felszínre. Napokig egyedül kucorgott lent, éjszaka sötét volt és hideg, félelmetes árnyékok magasodtak fölé, reggel viszont mindig fakadt egy kis forrás a falban, amiből ihatott - a virágok és a moha is innen nyerték a vizet. Fény és sötétség, fény és sötétség, váltakozva, már meg sem számolta, mennyiszer. Félt, rettegett, fázott, éhes volt, már sírni sem volt ereje a harmadik nap után, pedig nagyon akarta az anyukáját, fájt a szíve. Fájt azért, hogy egyedül hagyja, és nagyon hiányzott neki, az illata, a mosolya, a hangja, az ölelése, a testének melege.
Majd árnyék vetült rá, és felcsiripelt egy hang. "Van ott valaki?"
Felnézett, de még a kék szempárt sem látta, csupán a lány alakját.
A kötélen eresztették le hozzá, majd úgy emelték fel őket vissza. Ismét érezhette édesanyja illatát, és csodálkozott, amiért sírt. Letörölte a könnyeket, majd szorosan megölelte, biztosítva róla, hogy soha többet nem fogja így elhagyni. Nem is tette.
Utolsó pillanatáig vele volt.

-Nekem ez gyanús... Gyere. Maradj velem.
Valahogy, talán egy időre, de félrevonult Afton vicceskedő bohóc-énje. A tekintete most komoly, száját kissé összepréseli, ahogy a szakadékot megkerülve közelebb megy a kötélen lefelé tartó csapathoz. Ha túl nagy a szakadék, akkor csak addig megy, amerről már kényelmesen lehet velük beszélgetni, de egyébként igyekszik konkrétan a táborukhoz érni.
-Üdv. -biccent barátságos mosollyal, majd a szakadék felé int a fejével. -Mi történt itt, és mi a készülődés tárgya? Segítek szívesen.
"Van már némi tapasztalatom..."

by **Kirigaya Suguha** Pént. Okt. 01 2021, 19:09

Távolságtartás ide vagy oda, azért még jó, hogy Afton olyan erősen tarja ingatag társát, a szakadék széle ugyanis igencsak közel van. Az alkohol és a mélység pedig nem jó barátok. Ketten, kart-karba öltve azonban biztonsgában el tudtok sétálni a szélén, egészen a furcsa, hangyákként közlekedő alakokig. Kell mennetek vagy húsz-harminc percet is, mire alakjuk emberi méretet ölt, és először látó, majd hallótávolságba kerültök. Mire odaértek, épp az utolsó férfi igyekszik leereszkedni a kötélen, amiről így közelebbről meg tudjátok állapítani, hogy inkább egy kötéllétra.
Érkeztekre a férfi megáll, egyik lába a létrán, a teste többi része viszont még odafent. Illedelmesen üdvözöl, aztán rátok vigyorog.
- A Nagy férget keressük! Állítólag ő ásta Aincrad összes alagútját, barlangjáratát és kazamatáját. Az egyik barátom, aki már lement, igazi próféta; álmában látta, hogy a Nagy féreg ezen a napon le fog ásni a föld mélyére, lyukat üt a szint aljába, és végre megszabadulhatunk! Otthon lehetünk, értitek? Felébredhetünk! Tartsatok velünk ti is! - invitál lelkesen, majd mászni is kezd lefelé.
Ha megnézitek, a létra szavatossága eközben egyre csak csökken, már igencsak a végét járja. Nem láttok le a járat aljára, így nem igazán tudjátok megtippelni, hogy ha esetleg követnétek, ti még biztonságban leértek-e, ahogy azt sem, hogy ő egyáltalán le fog.
- Mekkora marha - szólal meg aztán mögöttetek egy alak, aki egészen addig lopakodás jártassággal rejtőzködött, ami miatt nem vettétek észre. Fekete köpönyeget és csuklyát visel, arcát árnyék takarja, karjai keresztbe fonva. Az indikátora pedig vörös.

Határidő: 10.15.

by **Mikhail** Pént. Okt. 01 2021, 19:47

A férfi kijelentése határozott volt. Mintha a saját félelmeit tagadta volna meg. Nem hittem ebben a marhaságban elsőre. Aztán eszembe jutott az ígéret, amit az unokahúgomnak tettem.
„Nem hagyom, hogy bántson téged.”
Az alkohol és a feledés fátylán túl mindig eszembe jutott. Tudtam, hogy lett volna kiért hazajutnom. A saját életemnél is fontosabb lett volna. De hogyan nézzek szembe a lánnyal? Azok után, hogy magára hagytam?
- Jó… – szűkszavú beletörődésemnek jóval mélyebb hangon adtam Afton tudtára. Nem tudtam eldönteni, hogy kedveljem vagy gyűlöljem-e, amiért eszembe juttatta azt, amiért érdemes volt harcolnom. Jobb lett volna feladni.
Megadóan hagytam, hogy vezessen. Tovább mentünk, miközben a magam erejéből is igyekeztem lépést tartani a férfival. Egy darabig nématagon mendegéltem az oldalán, aztán cüppögéssel hívtam fel a figyelmét.
- Furah vahgy… – közöltem éppoly mély hanggal, de kevésbé komolyan. – Alig egy órája ismersz. Most meg már bromancelsz velem. – csuklottam egyet. – Mindnyájan ilyen csodabogarak vagytok…?
Majdhogynem ironizálva, az alkoholtól befolyásolva tettem fel a kérdést. Félig tudomást sem vettem arról, hogy megszólította az utolsó urat. Ide-oda dülöngélve, a fejem végül a férfi közelebbik vállán landolt. Még egy csuklás, fél szememet pihenésképpen lehunytam.
- M-megváltásh a halálban. Milyen romantikus… – kuncogtam kínomban. – Arról tudomást s-sem vesz, hogy csak akkor juthatunk ki, ha… ééééés ő is elment.
Bosszús dobbantással konstatáltam, miközben az utolsó áldozat is leereszkedett a feneketlen gödör aljába. Még így is látszott, hogy a létra csupán egyirányú útvonalként működött. Lefelé minden megy, felfelé semmi… A gondolataimnak az újonnan felbukkanó alak adott hangot. Hanyag mozdulattal emeltem fel fejemet Afton válláról. Furcsállóan vontam fel szemöldökömet, miközben sejtelmesen mosolyogtam a csuklyásra.
- N-nem sokára halott marha. De ugyanolyan marha. – intettem neki üdvözlésképpen, egy böffentést lenyelve. – Nem tud véletlenül egy biztonságosabb utat Ónagy Kukachoz?
Fél kézzel ugyanúgy a társamra támaszkodtam. Akárhogy is néztem, nem voltam eléggé a helyzet magaslatán, hogy megkockáztassam az egyedül való megállást.

by **Afton** Hétf. Nov. 01 2021, 10:00

Jót mosolyog Mikhail különös ténymegállapításán, orrán élesen fújja ki a levegőt, akár ha egy nevetést akarna leplezni vele.
-Kikérem magamnak, én nem vagyok bogár. Én manguszta vagyok!
Húzza ki magát, büszkén, széles mosollyal, pont úgy, ahogy Timon is az Oroszlánkirály című rajzfilmben. Mikhail nem tudhatja, de a manguszta hasonlatot pont onnan ragasztották rá; ugyanaz a kékszemű szépség, aki a veremből is kivitte őt. Egész pontosan, a "mesügemanguszta" kifejezést lopta ki a sorozat harmadik részéből és nevezte annak előszeretettel, de a Manguszta része idővel az egész iskolában elterjedt. Hát, csak hab a tortán, hogy Timon karakterét amúgy is kedvelte.
Immár a verem szélén karba tett kézzel hallgatja eleinte az öreget, amíg Mikhail rá nem dől; akkor jobbnak látja, ha közelebb húzza magához és biztos kézzel tartja, még mielőtt eldőlne, pont a mélység felé. Tekintete a sötétségre vetül, majd a létrára. Nem, ő nem igazán ereszkedne már le rajta, amíg meg nem javítják vagy valaki nem hoz egy újat. Az információ minden morzsáját elraktározza ámbár. Kérdezni nem tud, lévén az idegen már leereszkedett, de másik kezével az állát dörgölve gondolkodóba esik.
Egy nagy féreg, amelyik utat tőr. Pont, mint egyes mitológiákban, abban viszont nem hisz, hogy ezzel kijuthatnának. Nem kocka, de azzal ő is tisztában van, milyen helyzetbe keveredtek, és puszta lemászással nem fog véget érni a játék programja, hogy felébredhessenek. Viszont vannak, akik eltöltöttek már ebben a játékban annyi sok időt, hogy képtelenek megkülönböztetni a digitális világot a valóságtól. Elfelejtenek egyes szabályokat, amik alapján működik az egyik vagy a másik, miközben kétségbeesetten hinni akarnak.
Hátrafordul a hang hallatán, majd üdvözlésül megemeli nem-Mikhaeles kezét.
-Üdv.
Biccent mosolyogva, majd visszafordul a verem felé, de úgy, hogy fél szeme az újonnan megmarad fickón maradhasson, legalább a tekintete sarkáról.
-A partnerem kérdését én is támogatom. Mit tud még erről a "Féregről"?
Ő már a második, aki a környéken kóborol és tud valamit a történtekről, ami már gyanúra ad okot, még akkor is, ha Afton bizonytalan még abban, hogy miként is álljon a dolgokhoz. A Tó Úrnőjét viszont nem szívesen zavarná meg, van neki is elég dolga, és egyelőre nem észlelt arra utaló jelet, hogy a vörösök bántani akarnák akár őt, akár valamelyik másik játékost, hacsak nem direkt intézték az incidenst így, csapda gyanánt. Most viszont, ebben a helyzetben, túl egyértelmű lenne a fickónak, ha nekiállna levelet pötyögni a céhvezérnek vagy bármi más módon felvenni vele a kommunikációt, de majd talán később, ha nem figyelnek úgy rá, legalább egy piszkozatot megejt, elküldés nélkül, hogy veszély esetén elég legyen csak egy gombra nyomnia a segítségért.
Úgy tűnik, jobb, ha nem teszi "szolgálaton kívülre" magát.

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Nov. 01 2021, 18:35

Ahogy Mikhail ingatagon megközelíti a szakadékot, lába alól nagy adag kavics indul meg a mélység felé, de Aftonnak hála nem esik baja. Közben odébb vándorol egy felhő a nap útjából, és az újonnan érkezett fénycsíkok megvilágítják a csuklyába öltözött idegen kisfiús arcát, meleg barna szemeit, az apró heget, ami a szemöldökén fut keresztül. Egyáltalán nem hasonlít a korábbi alakra, ruhái nem olyan szakadtak, és bár róla is pixelekben száll fel a mocsok, szaga az - szerencsére - még nincs. Ránézésre alig lehet több tizenháromnál, habár a játékban a kinézet - mint jól tudjátok - csalóka. Mikhail kérdésére először elgondolkodva a fejetek fölé pillant, majd szórakozottan elmosolyodik.
- Nem, nektek nem tudok. És azt is kétlem, hogy az biztonságosabb lenne - jelenti ki, bár Afton arcvonásain azért röviden elidőz. - Én is csak annyit tudok a féregről, mint az a marha - vonja meg aztán a vállát. - Neki köszönhetjük az összes földbe vájt alagutat egész Aincradban. Azt beszélik, hogy egy nap majd át fog ütni a szint alján, ezzel átjárást biztosítva a századikra. És onnantól, hogy az megnyílik, szabadok leszünk - félvállról mesél, az előző fickóval ellentétben ő nem veszi komolyan, amit mond, látszólag pedig fejben egészen máshol jár.
Elgondolkodva mered a fejetek fölé, a távoli felhőkön nyílt rést figyeli.
- Gyönyörű az ég idekint - mondja végül, majd biccent felétek, és elindul az erdő irányába.

Nos, mit tesztek?

Határidő: 11.15.

by **Mikhail** Kedd Nov. 02 2021, 09:19

A professzor úr ténymegállapításán fogasan elvigyorodtam.
- Jó-jó, bocsánaht, manguszta úr. – tettem hozzá egy udvarias fejhajtással… ami végül Afton vállán landolt. – I-igaza van, bocsánaht!
Elnézést kellett volna kérnem azért is, mert ha ő nincsen résen, akkor bizony azoknak a marháknak a példáját követhettem volna. Ennek ellenére nem mondtam semmit, csak nyájasan mosolyogtam. Már így is kezdett az egész égő lenni. Ennyivel lapoztam tovább, elég tartozásom volt így is.
Egy darabig tettettem, mintha nagyon átéltem volna ennek a helyzetnek a súlyosságát. Legalábbis azt hiszem. Már akkor sem éreztem túlságosan fenyegetve magamnak, amikor kijöttünk a kocsmából és a szokásos világvége-hangulatot átéltük. A vörös, tornyosuló felhők mutatványt már maga Kayaba is eljátszotta a bejelentésnél. Nem voltam túlságosan meglepve. Ám ahogyan elhallgattam a srácot (a hangja alapján elég fiatalnak tűnt), bölcselkedve bólintottam… aztán megint feltűnt, hogy rajta is ott volt a PK billog. Fejemet gondolatban arcomba temettem.
Mégis mit tanítanak manapság az ifjúságnak…? Orromon nagy levegőt kiengedve szedtem össze a maradék gondolataimat.
- Hmm, érdekessss... Kayaba Akihiko nem arról beszélt, hogy a 100. szint Aincrad t-tetején van? – kérdeztem cinikus hangnemben, a fiú és Afton felé sandítva. A remegéses szédelgés persze most sem szűnt meg. – Ezek a fickók annyira faragatlanok. Kárt tesznek a környehzetben, mert haza akarnak menni a mamihoz. – Kis cüppögéssel adtam enyhe frusztráltságomnak hangot.
A fiatal PK fiú ténymegállapítására ide-oda dölöngélve az ég irányába emeltem fejemet. Ha a pixeláradattól még mindig olyan volt, mint a fogadó előtt, akkor nyilván nem gondolhatta komolyan a kijelentését. Nem mondtam semmit, mert már kérte is, hogy kövessük őt. És mivel nem volt jobb ötletem (és gondolom Aftonnak sem), óvatosan elengedtem a társam kezét, hogy felvegyem a szóban forgó gyerekkel a tempót. Bár szédelegtem, nem tűnt annyira vészesnek. Ha meg bajba kerülök, számíthattam a professzor úr segítségére. Kezemet csípőre tettem, hogy hátamat kinyújtóztathassam, miközben a PK oldalán haladtam.
- Ééééés… mióta csinálják ezeket a járatokat? – kérdeztem, a lépéseimre közben odafigyelve. – Mert ahogy a számukat ítéltem meg, nem a mai nap kezdhették el…
A beszélgetés közben néha-néha visszapillantottam Aftonra, valóban követ-e. Nem a felé irányított bizalmatlanságból. Ha valaki ilyen fiatalon válik gyilkossá, az most és a későbbiekben is kiszámíthatatlanabbá válik. Még veszélyesebbé. Más volt, mint az az alkoholista pasas. Ezért is nem mertem túlságosan közel követni a fiút, akármennyire is tűnt barátságosnak.

by **Afton** Pént. Nov. 12 2021, 08:51

"Nem, nektek nem tudok."
Több eset is lehetséges. Vagy Afton és a céhjelvénye a ludas, amiatt nem akar beszélni a srác, vagy pedig az, hogy ők nem vörösök. Kissé homlok ráncolva próbál visszaemlékezni, hogy ismer-e egyáltalán megbízható vörös játékost, de egyelőre senki nem jut eszébe, vagy csak nem tud ilyenről. Kezd olyan érzése lenni, hogy ez a rejtély Mikhail számára gyorsabban derülne fényre, ha ő nem lenne mellette, ámbár elnézve a fickó állapotát, eddigre már lebucskázott volna a mélybe az egyensúlyvesztés miatt. Afton akaratlanul is felsóhajt, lehunyja a szemeit és kicsit megdörgöli az orrnyergét, hogy felfrissítse magát.
Szinte még gyerek, de már vörös. Persze, a kinézetre már automatikusan rádob pár évet gondolatban, már csak a saját példájából is kiindulva. Vicces lenne elképzelni, hogy neki vajon például őszül-e már a haja odakint (genetika, az anyjának is volt már sok ősz hajszála, mire elérte a harmincat), vagy mennyi ránca lehet. Máskor nevetve szörnyülködne a téren, hogy megnöveszthetné lassan a szakállát, elvégre, az internetes legenda szerint lassan már varázslónak fog számítani.
Akárhogy is, fiatal... akármennyi évet dobna rá, fiatal. Óvatosnak kell lenniük, nem mintha az öreg esetében ne lett volna erre szükség.
Nem akart "rendfenntartó" aggyal gondolkodni, de muszáj lesz, kart karba öltve a pszichológussal, ráadásul Mikhailra is vigyáznia kell. Ha már eddig a gondját viselte, nem szívesen hagyná magára, és bár ő nem követné a vörös játékost, részeges társa zokszó nélkül mellé szegődik, Afton pedig csak pillázik kettőt meglepetten, majd úgy dönt, más választás nem lévén, követi akkor őket. Zsebre vágott kézzel baktat a nyomukban, de mikor a tekintete találkozik Mikhael-ével, meglát benne valamit, ami addig nem volt ott.
Nem teljesen részeg már. És terve van.
Nem bólint, ám ezek után még jobban figyel. Nem kérdez most, és ha ezt meg is jegyzi valaki vagy gyanússá válna, elmosolyodik, hogy "Mikhail a gondolataimban olvas", majd ennyiben is hagyja. Ejj, egy ilyen jellegű rejtély kibontásában Sugar milliószor ügyesebb lenne, ő már jegyzetelne, összefüggéseket keresne... ő pedig csak hallgat és próbál megjegyezni dolgokat.

by **Kirigaya Suguha** Szomb. Nov. 13 2021, 17:50

Bár a csuklya arcának nagyját takarja, még így is ki tudjátok venni a srác arcára kiülő értetlenkedést.
- Úgy tudom, a játékosok belépése előtt keletkeztek a járatok. Persze én nem hiszem, hogy a Féreg arra van, hogy kijuttasson ebből az egészből, de a legendáknak nem is az a funkciójuk, hogy pontosak legyenek - veti oda, mielőtt egy utolsó pillantást vet a magányos kötéllétrára, majd útnak indul... ti pedig követitek. Először nem is nagyon figyel oda rátok, aztán egyszer hátrasandít, ami után elkezd feltűnően össze-vissza menni, hurkokat leírni az erdőben. Egyre többet és gyakrabban figyel rátok és egyre jobban szaporázza a lépteit, mígnem lenyitja a menüjét és valamit elkezd kutatni benne. Mielőtt megijednétek, hogy valami cselre készül, csak a teleport kristályát veszi elő belőle - habár az is lehet, hogy ti gyorsabban lépésre szánjátok el magatokat -, aztán kimondja Taft nevét és eltűnik. Ha utána mentek, még láthatjátok, ahogy befordul a fő tértől nem messze egy mellékutcába, és ha tétovázás nélkül utána mentek, követni is tudjátok, ahogy betér végül egy fogadóba.

Határidő: 11. 27.

by **Mikhail** Csüt. Nov. 18 2021, 13:52

Drámai csönd. Se Afton, se a fiú nem feleltek a találgatásomra. A kölyök valószínűleg nem is értette, miről van szó. Vagy annyira benne volt az RP-zésben (a vörös indikátort elnézve könnyen el tudtam képzelni…), hogy inkább a legenda-béli részletekre összpontosított. A kijelentése hallatán önkéntelenül ugyan, de elröhögtem magamat.
- Valóban… de a legendákból úgy nem meríthetsz reményt vagy erőt, ha közben meghalsz. – Tárgyilagosan próbáltam vele közölni, de röhögés közben elég nehéz volt. Az egész helyzet nevetségesnek tűnt, bármennyire is lehetett életbevágóan komoly. Idő- és energiapazarlás, ráadásul csak a kijutási esélyeket redukálták, ha még többen vesztek oda. Hiába is, a hamis remény volt a lehető legveszélyesebb dolog ezen a világon.
Egy darabon csendben baktattunk. Egyre magabiztosabbá váltak a lábaim. Kevésbé szédelegtem, de fejemet továbbra is átjárta a zsibbadás. Szerencse, hogy az aznaposságból csak ennyit kellett éreznem. Bőven elég volt, most, hogy meg kellett mentenünk a világot a pusztulástól!
Megpróbáltam volna a törpe mészárszékkel beszélgetést folytatni, de gyorsabban cselekedett, mint azt vártam. Hüledezve próbáltam maradásra kényszeríteni, ám hamarabb kimondta a választott cél nevét.
Taft. Taft. Taft…?
Homlokomhoz kaptam, amint realizálódott bennem a kölyök és a részeges alak közötti szoros kapcsolódás. Megfogtam Afton vállát, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Figyi. A pasi a fogadóból ugyanoda mehetett. Taftba. Ha most nem megyünk utána, akkor valószínűleg több esélyünk már nem lesz. – Azzal elengedtem a professzor-fickót és a teleport kristályt magamhoz vettem. – Teleport, Taft! – Végül kék sziporkázó pixeláradat közepette „átimportálódtam” a kijelölt városba.
Ha Afton követett, ha nem, tekintettemmel kerestem a gyereket. Nem kellett sokáig találgatnom, hova fordult be. Keserűen elvigyorodtam.
- Majd szólj rám, hogy ne igyak többet abból a baszásból. Nem ismerem az önkontroll szó fogalmát. – szóltam a társamnak, ha tartotta velem az iramot és ő is úgy döntött, hogy üldözőbe veszi ezeket a szektásokat. Ha nem, akkor magamnak mormoltam el egy imát, hogy ne a közismert PK-sok fészkébe sétáljak be, ráadásul egyedül. Így hát habozva ugyan, de a fogadó előtt megállva, óvatosan kinyitottam a bejárati ajtót, aztán beléptem rajta.

by **Afton** Hétf. Dec. 06 2021, 10:12

Egy idő után sejtette, hogy a kis vörös készül valamire, és remélte, hogy nem arra, hogy megtámadják. Szólt volna Mikhailnak, hogy inkább hagyják, had tűnjön el az erdőben, ők pedig menjenek haza, de valamiért tudta, sejtette, hogy a férfi nem hagyná ennyiben a dolgot, főleg hogy a mozgása kezdett magabiztosabbá válni lassan. A friss levegő és a sok séta megtette a hatását ezek szerint, már csak talán némi étel kéne, de Afton nem biztos benne, hogy is működik az alkohol a játékon belül.
Keze oldalra, a pajzsa felé kapott - bár azt nem így szerelte fel, előbb meg kellett volna keresnie a menüből -, mikor a vörös megállt, de csupán teleportált, így ő is leengedte a kezét. Elsőre nem is kapcsolt, hogy ugyanoda ment, mint az előző, Mikhail útmutatására szüksége volt ehhez. Hiába... ő nem egy nyomozó fajta.
Kissé lemaradva követte hát - a teleportkristályt nem sűrűn alkalmazta még, és elég bátortalanul mondta ki a parancsot, majd inkább behunyta a szemét, mikor megérezte és látta, hogy az működésbe lépett. Még így is majdnem orra bukott, mikor megérkezett, majd kiegyenesedett, körbenézett, hogy hányan láthatták a manővert, és eltette a kristályt. Mikhail intésére viszont elmosolyodott és bólintott.
-Idővel megtanulod.
Nem mondott többet, de a hangsúlyából érezni lehetett, hogy tudja, miről beszél. Az emlékek bár már megkoptak, és inkább hasonlítottak, dülöngélő, kósza lázálomra, mint valódi történésekre, de az utóhatásai jobban megmaradtak. A hasogató fejfájások, a szűnni nem akaró szédülés, a hányinger, mikor semmi nem akar megmaradni az ember gyomrában, és a fájdalom, az a minden végtagban érezhető fájdalom... Megérti azokat, akik nem tudnak kikerülni a spirálból, mert félnek ettől a fájdalomtól, ami bár elmúlik egy idő után, de addig is megmarad, kínoz.
Követi Mikhailt, de a fogadó előtt megáll és legyint egyet.
-Kint maradok. Nehogy elijedjen bárki is a logótól. Fülelni fogok, és figyelni, jelezz, ha baj van.
Biccent egyet, miközben lenyitja a menüt és pár lépéssel odébb sétál. Ellenőriz, de reméli, hogy odabent Mikhaillal nem fog balhé történni. Jó lenne, ha valahogy tudja hallgatózni, mindent hallani, ami odabent történik, de marad a szabad fül.
...
Amiről utólag jut eszébe, hogy a játékban ez másképp működik, a kellő jártassága pedig nincs meg ehhez. Elnyom egy káromkodást magában és gyorsan átpörgeti a rendszert, hogy hol és miként szerezhetné meg ezt a képességet.

by **Kirigaya Suguha** Szer. Dec. 08 2021, 16:27

Még ki sem kell nyitnotok az ajtót, már hallhatjátok, hogy odabent bizony áll a bál. Valaki söröshordóért kiált, másfelől poharak összeütődése hallatszik. Szinte az egész sikátor zeng a jókedvtől, amikor pedig Mikhail kinyitja az ajtót és bekukucskál rajta, jó szerével senki sem veszi észre, pusztán a kocsmáros emeli a fénycskíra vizenyős tekintetét.
Ami elsőre feltűnhet, hogy itt bizony mindenki vörös indikátoros, ráadásul ha jobban szemügyre veszitek őket, az is kiderülhet, hogy bizony mindannyian egy céh tagjai. Fejük felett a céhikon egy egyszerű X-et ábrázol, bár ez számotokra valószínűleg nem bír túl sok információval.
Mpndjuk Aftonnak nincs alkalma túl sokáig leskelődni, mert amint Mikhail belép az ajtón, az be is csukódik mögötte. Nem azért, mert bárki is rázárta volna, egyszerűen az ajtó funkciója olyan, hogy egy súly folyamatosan visszahúzza a helyére, ha az ember nem tartja meg.
Afton egyedül marad odakint, jártasságok és bármiféle védőháló nélkül. Még a pajzsa sincs elővéve, bár ez talán nem is szükséges védett övezetben.
Mikhail egyedül marad odabent. Alacsony a szintje és nincsenek jártasságai, bár védett övezetben nagy baja úgysem lehet. Egy-két másodpercébe telhet, mire szeme hozzászokik a kinti világosság után a bent uralkodó félhomályhoz, akkor pedig észreveheti, hogy tőle úgy négy méterre a pultnál a korábban látott mocskos fickó ücsörög, immár azonban bűzös ruhái nélkül. Kedve valamivel jobb már annak köszönhetően, hogy egy csinos hölgy ücsörög az ölében, de arcának nyúzottsága továbbra sem javul.
Balra azonban egy sarokba tolt asztal tetején a korábban látott fiatal srác ácsorog. Az ő kedve láthatóan sokkal kevésbé nyúzott, sőt. Arcán széles mosollyal mesél népes számú hallgatóságának, láthatóan az alkoholt is a tiszteletére verték csapra.
- És ha ez sem volna elég, ajándékot is hoztam nektek! - jelenti ki végszóra, ujját Mikhailra emelve. Tekintete vidáman csillog, mosolya még szélesebbé válik. A Mikhailtól karnyújtásnyira ácsorgó férfiak hirtelen felé fordulnak.
Odakint eldől egy kuka, mély hangjával megtöltve Afton fülét, elzárva előle az összes többi zajt. A kuka mögötti dobozoknál valami egyértelműen mozgolódik, árnyékok nőnek és töpörödnek össze. Valaki vagy valami közeledik. De vajon... Ohh, hiszen csak egy kóbor macska az!

Határidő: 12.19 (Most valamivel kevesebb, mert ilyen ütemben a küldetés nagyon el fog húzódni.)

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] A Nagy féreg

[Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg

Re: [Küldetés] A Nagy féreg