Ayani vs Anatole

A minap céhtársam azzal a szándékkal keresett fel, hogy párbajra hívjon. Nem győztem ellenkezni, mert teljesen értetlenül álltam az egész szituáció előtt. Mégis miért akarna megagyalni a csapattársam? Jobban mondva miért akarna egy kiadós verést kapni tőlem? Most aztán tényleg nem nagyképűsködésből, de a Pókkirálynő elleni harcunk elég rálátást nyújtott számomra abban, hogy könnyen rájöhessek: Ayani tapasztalatlanabb játékos nálam. Ezzel nincs is semmi gond, én is voltam ilyen, és ami azt illeti, nálam is vannak sokkal erősebb JK-k.
Ezt végiggondolva kezdett realizálódni bennem, hogy miről is van szó, és ő is előállt a farbával. Edzőmeccset szeretett volna kérni tőlem, olyat, amelynek a révén mindketten gyakorolhatunk. Nekem tetszett ez a tanítómester szerepkör, még ha nem is egy kasztból származunk. Ő pedig hálásnak tűnt azért, mert végül mégiscsak beadtam a derekam és elfogadtam a párbajra hívást. Pedig volt egy olyan fogadalmam, hogy soha többé nem harcolok állatidomár ellen! Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy olyan programokat sebezzek meg, amik lélekkel rendelkeznek, s amelyek kedvesek gazdáiknak. Ám ez a mai találkozó nem is lesz igazi harc, hiszen nem vérre megy.
Egy ebéd utáni kellemes időpontra, vagyis két órára hívtam meg a lányt arra a kijelölt küzdőtérre a Kezdetek városában, ahol rendszeresen szoktak barátságos edzőmeccseket tartani. Gondoltam már arra, hogy elhozom ide egyszer Violetát, de úgy éreztem, sértésnek venné még a gondolatot is. Amint megérkezik céhtársam oldalán tűzparipájával, kedvesen elmosolyodom és üdvözlésképpen biccentek feléjük.
- Örülök, hogy ideértetek időben. A pontosság igazán kiváló erény, amivel egy hozzád hasonló fiatal hölgynek rendelkeznie is kell, kedves Ayani. Készen álltok a mai edzésre?
S ha igenlő választ kapok, már pedig miért ne kapnék, akkor rögtön a harctérre invitálom. Szembe állok vele, egyelőre másfél méternyi távolságba. Voltak már tapasztalataim igazi edzésekről az általam űzött való életbeli sport, vagyis a kendo révén, így tisztába voltam azzal, hogy egy edző mit vár el tanítványától.
- Egyelőre hagyjuk pihenni Tűzrózsát, szeretném veled kezdeni, mert neked sem árt némi önvédelmi ismeret. Gondolom tudod milyen a védekező alapállást - hajtom le a fejemet, mintha csak nemlétező szemüvegem felett néznék át. Ha ez sem elég ösztönző arra, hogy megmozduljon, akkor előre tartom jobb tenyeremet ösztönzésképpen.

Ayani nem is késlekedik soká, máris támadásba lendül. Úgy tűnik sokkal inkább harcias típus, mint ahogy eddig gondoltam róla. Persze én is bátrabb vagyok így, hogy nem forog kockán az életem. Bevárom, amíg Tűzrózsa elér hozzám, közben végig azon morfondírozom, hogy vajon sebzés közben fájni fog-e a lángja, illetve meggyullad-e a ruhám. Mivel annyira rákoncentrálok a pacira, ezért megfeledkezem az idomárjáról. A petnek nemes egyszerűséggel bemosok egyet, mikor elég közel ér, nehogy sikerüljön felöklelnie, viszont ekkor látom meg szemem sarkában Ayanit, akinek pörgő rúgása elől nincs menekvésem. Az én ütésem nyomán Tűzrózsa kap egy lökést, Aya pedig engem kényszerít pár lépés hátrálásra. Persze egyikünk sem veszít életpontot, mivel még nem hívtuk ki egymást védett területen belül. Miután eltántorítom Tűzrózsát, már szemfülesebb vagyok és gyorsaságomnak meg akrobatikámnak hála időben fel tudok ugrani, hogy a lábamat ne kaszálhassa el ez a vehemes kis lányka. Aztán meglepetten veszem észre, hogy abbahagyja a rohamozást, majd elkezd a lándzsámmal idétlenkedni. Végeredményben sikerült kihúznia, akármilyen bugyuta módon is, s most ez a lényeg. Odabattyogok a fegyveremhez, majd egy "Köszönöm" kíséretében magamhoz ragadom azt.
- Nos, sikerült eltalálnod. Ez azt jelenti, hogy hajlandó vagyok beadni a derekamat és letolok veled egy first strike küzdelemet. Az veszít, akinek az életpontjai 50% alá csökkennek, de gondolom ezt már te is tudod. Benne vagy? Okázsoké? - kacsintok rá a lányra ösztönzőleg, majd ellépek még jópár lépést, végül szembe fordulok vele. Elküldöm a menüjébe a párbajra hívást, már csak le kell okéznia. Felveszem ismét a védekező állást, de most úgy, hogy képes legyek bármelyik pillanatban elszökkenni. Bal hónom alá kapom a lándzsám nyelének végét, majd előrébb rá is fogok kezemmel, így a fegyverem hegyét másfél méterre a törzsemtől egyenesen neki szegezem az ellenfelemnek. Ekközben jobbomat most szabadon hagyom, hogy bármikor kezem ügyébe kerülhessen köpenyem, vagy védekezhessek azzal is, esetleg bevihessek egy öklöst vele. A kezdeményezés lehetőségét azonban most is átadom, bízva abban, hogy ezúttal nem kerüli el a figyelmemet sem az idomár, sem a petje.

//Szerintem az esést követő HP-id töltődjenek vissza, úgy fair a küzdelem.//

Visszaszámlálás megkezdődik, én pedig lélegzetvisszafojtva várom, hogy a számláló elérje a nullát. Sokadik párbajom már ez, harcoltam már nem egyszer nagy közönség előtt is, de ez a küzdelem most azért különleges, mert egyszerűen nem hagyhatom, hogy győzzön. Elveszíteném a tekintélyemet mások előtt, és különben is, nem vagyok már idétlen kezdő, akit olyan könnyű elverni. Azt hiszem nem kellene ennyire ráfeszülnöm, csak egyszerűen játszani, mert ha túl komolyan veszem, az még a vesztemet is okozhatja. Ám most tanárként kell fellépnem, nem pedig csak egyszerűen szórakozni.
Felém szaladnak mindketten, persze én sem várom be őket tétlenül. Amikor kettéválnak kikristályosodik fejemben a harci taktika. Lecsatolom vállamról a köpenyem, majd mikor elég közel kerülnek hozzám, Tűzrózsa fejére dobom a köpenyemet. Igaz, hogy ezzel veszítek egy kitartás bónuszt, de megér ennyit az, hogy ki tudjam iktatni a ponytáját pár percre. tudom, hogy ésszerűbb lenne az állatot támadni, mert csak fele annyi az élete, mint a gazdájának, de nem véletlenül nem harcolok petek ellen. Kellően gyors vagyok ahhoz, hogy ezt a cselt végre tudjam hajtani a paci ellen, viszont ahhoz már nem, hogy Ayani ne tudjon sebet ejteni a lábamon hevenyész kis késével. Páncélom felfogja a vágást, de értéke jócskán megcsappan. Udvariaskodó énem aktivizálni akarja magát, s fel szeretném segíteni a lábamnál lévő lányt.
- Ó, segíthetek kisasszony? - hajolok le, de fejünk összekoccan és segítségnyújtás helyett sikerül lefejelnem. Ez a kis koccanás elegendő ahhoz, hogy észhez térjek: nem teadélutánon vagyunk, hanem párbajon! Ember, harcolsz, nincs helye finomkodásnak! Szóval ezután elejtem lándzsámat és mindkét kezemmel céltudatosan megragadom Ayani felkarjait, mintha össze akarnám roppantani. Majd mikor elég közel kerül, akkor megfejelem... meg ha már itt van, akkor még egyszer XD Mivel fegyveremet nem használom, ezért az általa kapott bónusz nem érvényes, ráadásul a lány a tőlem kapott vértnek hála jócskán felfog fejeléseim okozta sebződésekből, így csupán 1-2 életpontja bánja a magánakciómat.
- Használd a fejedet is kislány! Nem gondolkodsz eleget, talán ez majd emlékeztetni fog rá!
Nincs időm tovább tetszelegni a gonosz tanárbácsi szerepében, mert Tűzrózsa bizonyára megszabadult már a köpenyemtől. Így hát elengedem a lányt, majd bocsánatkérően meghajolok előtte, de ez elég arra is, hogy a fegyveremet visszaszerezhessem.
Jól sejtettem, most egyszerre kezdenek meg rohamozni. Amíg én azzal vagyok elfoglalva, hogy Ayani támadását próbáljam kivédeni, addig Tűzrózsa úgy lábon rúg, hogy nemcsak elfogy minden páncélértékem, de még veszítek is egy életpontot. Hiába próbálok megtámaszkodni fegyverem nyelébe, félig összerogyok. Ami viszont meglepő, hogy nem rohamoznak tovább. Mindketten elszaladnak, sőt Ayani elbújik a fa lombjai között. Érthetetlenül szemlélem az eseményeket, s bár fájdalmat nem érzek, kezemet mégis automatikusan odakapom a lábamhoz. A paci patája nyomán kialakult vöröslő nyom hamar eltűnik, de azért mégiscsak kellemetlen érzés, mikor átrendeződnek a pixeljeim. Feltápászkodom, aztán hol az idomárt keresem tekintetemmel, hol a petre lesek, nem akar-e hátba támadni.
- Ayani kisasszony! Miért bujkál? Máris elfáradt volna és szeretne véget vetni a küzdelemnek?

Utálom, hogy az idomárok fegyverei maguk a petek! Miért nem tudnak ők is szépen pontokat pakolni arra a statjukra, amivel hozzánk, egyszerű fegyverforgatókhoz hasonlóan tudnának önerőből sebezni? A nyomi kis késeikkel szurkálgatnak pár elhanyagolható pontértéknyit, miközben képesek a fele akkora élettel rendelkező, lélekkel bíró társaikat harcba küldeni, ahelyett, hogy otthon játszanának felük. Itt van ez a gyönyörű ló is. Igaz, hogy egy adathalmaz, de ha azt vesszük, akkor mi is azok vagyunk, tehát nincs jogunk különbeknek érezni magunkat a peteknél. Tűzrózsa is egy páratlanul szép és igen ritka jószág, s ahelyett, hogy az erdőben vagy egy mezőn legelészne, bevonszolja a gazdája a városba, meg a kazamatákba... és akkor ugyebár még fegyverként is használja! Akkor mi lesz, ha egy küzdelemben odaveszik a pacija? Akkor majd sirathatja napestig! Na éppen ezért nem harcolok én idomárokkal... nem én leszek a hunyó, aki pixeles csíkokkal csinosítja ki a petek bőrét.
Ráadásul elfáradtak, ez nyilvánvaló, különben miért rostokolnánk itt kényszerpihenőt tartva. Eleget láttam ahhoz, hogy megítéljem a lány gyengeségeit és erősségeit, azt hiszem ideje véget vetni a küzdelemnek. A végső elhatározás azonban akkor születik meg bennem, mikor a petet ellenem hergeli és az nekem támad. Nincs szívem Tűzrózsára támadni. Már azt is bánom, hogy pár perce behúztam neki egyet, pedig tudtam, hogy nem engedi a védett terület, hogy bántódása essen. Ahogy megrohamoz a pet és elkezd körbe-körbe futkosni körülöttem, végül lángra lobban. Csöppet sem volt bizalomgerjesztő a szituáció, de eltökélten ragaszkodom elhatározásomhoz: lándzsámat eldobom, jobban mondva ugyanabba a fába hajítom, amiből korábban olyan nehezen sikerült kihúzni. Ezután azonban nem ökölharcba kezdek, hanem mellkasom előtt összefonom a karjaimat és behunyt szemmel várom az első, majd a többi csapást. Kénytelen vagyok azonban kinyitni a szemem és széttárni a karjaimat, hogy megtaláljam a stabilitásomat, mert mikor Ayani a mellkasomba döfi a tőrét, hátratántorodom, egyenesen a pet hatótávolságába, s így mindkettőjüktől sebződöm. Ez a nagyarc, keménykedős beállás nem éppen úgy sült el, ahogy én azt kitaláltam, de üsse kő, még ennyi is belefér. Jobb kezemet feltartom, hátha ezzel szüneteltetni tudom a küzdelmet. Ha nem áll le a lány, akkor egyszerűen bevárom rezignált tekintettel, hogy felére vigye el az életpontjaimat, s így automatikusan ő a győztes. Ha viszont veszi a lapot és leállítja a további támadásaikat, akkor a következőképpen szólok hozzájuk:
- Azt hiszem eleget láttam és tapasztaltam a párbajunkból. Ismerem most már a gyengéidet és az erősségeidet. Tanácsot tudok még adni, ha igényled, de a küzdelemnek ideje véget vetni. Ha akarod, akkor leveheted a maradék életpontomat a győzelemhez, de én nem szívesen bántanék tovább egy hölgyet és a petjét! Sajnálom, megpróbáltam, de összeegyeztethetetlen az értékrendemmel!

Őszintén szólva igazán meglep a lány reakciója. Sose gondoltam volna, hogy ez a kis szende szűz, aki maga az ártatlanság, így ki tud kelni magából. S mindezt én váltottam ki belőle? Valamit nagyon félreértelmezhetett, de mielőtt még szólhattam volna, arcomra fagy az értetlen ábrázat, mivel a lány egyszerűen elhúzza a csíkot. Ott állok lehordva a sárga földig, szám nyitva, de hang már nem jön ki belőle, mert csak a levegőbe beszélnék. Igazán nem esett jól, hogy gyávának nevezett, de ez a kellemetlenség eltörpül a kialakult helyzet komolysága mellett.
Gyorsan összeszedem magam és utánaeredek. Igaz, hogy nincs nyomkövetés jártasságom, de a minimapom segítségével követni tudom a mozgását, hála a céhtársi viszonynak. Egészen a közeli erdőig kell haladnom, mikor is megpillantom a lánykát egy fán üldögélve. Nagy sajnálatomra könnyek áztatják pirospozsgás orcáját.
- Sajnálom Ayani kisasszony, ha megbántottam! Igazán röstellem, de attól tartok, hogy elbeszéltünk egymás mellett. - lépek közelebb hozzá és remélem, hogy nem fog ismét elszaladni - Meg sem fordult a fejemben, hogy lenézzelek téged! Kérlek, engedd meg, hogy megmagyarázzam. Én képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy a petek "csupán" virtuális adatok, mivel a gazdáik ugyanúgy kötődnek hozzájuk, mint a való világban az igazi háziállataikhoz. És mikor sebzésre emelem a kezem, egy megfoghatatlan erő visszatart. Azt hiszem a lelkiismeretem az. Tudod, van egy macskám otthon... mármint otthon otthon, a valóságban, és én nem bírnám elviselni, ha valaki püfölné a házi kedvencemet. Ezen pedig nem tudok felülkerekedni. - Ha eddig nem futott el, akkor átnyújtok neki egy zsebkendőt, bízva abban, hogy elfogadja.

Tűzrózsa reakciója teljesen természetes, nyilvánvaló, hogy megbántottam a gazdáját, ezért megorrolt rám. Ami azt illeti, nem szándékosan tettem, de ha már így alakult, akkor legalább próbáljuk megbeszélni a dolgot felnőttek módjára és ha sikerül kompromisszumot találni, akkor a sértettségen is felül tudunk talán majd kerekedni.
- Jelen helyzetben azt mondanám, hogy igenis kikerülném a vörös idomár petjét. Az állat nem tehet arról, hogy a gazdája gonosz lelkületű, ő csak lojális az idomárjához. Persze ha ott lennék az adott szituációban és a túlélési ösztön munkálkodna bennem, lehet másként döntenék. Nem tudom, ezen még sosem gondolkoztam, de köszönöm, hogy elmélkedésre sarkalltál. - mosolyodok el, miközben a zsebkendőt elteszem, talán már nem lesz rá szükség.
- Igen, ismerem már a képességed és az elmondottjaid alapján tudatosan fejleszted is. Ez dicséretes és látszik, hogy ésszel játszod ezt a "játékot". Életre pakolni amúgy is az egyik legkifizetődőbb dolog, kicsit nagyobb biztonságban érzem én is magam, mióta tíz felé közelítenek a pontjaim. Viszont ha tudtam volna, hogy ilyen fenntartásaid vannak a várossal szemben, akkor szívesebben alkalmazkodtam volna inkább én hozzád. - Ahhoz képest, hogy Ayani a céhtársam, rá kell döbbennem, hogy alig tudok róla valamit. Eddig még csak a boss harc alkalmával találkoztunk és őszintén szólva ott sem figyeltem meg kellőképpen, mivel pattanásig feszültek az idegeim az elkövetkezendő csata miatt. A párbaj folytatását felvető kérdését hallva nagyot sóhajtok, s végül így válaszolok:
- Bocsánatkérés elfogadva, de csak akkor, ha te is megbocsájtasz nekem, amiért nem folytatjuk tovább a küzdelmet. Sokkal kellemesebben is eltölthetnénk a délutánt és valami könnyed program keretein belül jobban megismerhetnénk egymást, mint a harctéren. Úgy hallottam, hogy a 2. szinten van egy tavacska, gondolom azt inkább előnyben részesítenéd, mint a Torubana város béli fürdőt. No, mit szólsz?