[Saját küldetés] Simi hoz Samut

by **Strea** Szer. Nov. 11 2020, 21:15

Simi hoz Samut

Résztvevők: Mirika (lv41), Simeon (lv50)

Jó játékot ^^

by **Simeon** Pént. Nov. 20 2020, 17:01

Simeon olyan lelkesen és energikusan rohant ki az épületből, hogy majdnem orra esett a küszöbben. Tengerszem kicsit lemaradva követte őt, Kimi pedig körülöttük verdesett és próbált meg minél tovább a levegőben maradni. Milyen nehéz is volt a repülés, még mindig! De a kismadár nem adta fel, kíváncsisága sokkal nagyobb volt ennél.
- Tehát a harminchatodikra kell menni - bólintott a fiú és bezárta a térképét - Tengerszem, Kimi, gyertek, indulunk! - vette elő a teleportkristályát, de ekkor meglátta az utca végében Mirikát és Momót, akik úgy tűnt túl messze voltak ahhoz, hogy észrevegyék a hármast. Simeont mondjuk ez cseppet sem zavarta: csillogó szemmel kezdett el integetni és már rohant is oda a cicafüles lányhoz.
- Sziasztok! - fékezett le teli vigyorral, miközben Kimi izgatottan landolt a fején és leplezetlen érdeklődéssel szemlélte a sárkányt maga előtt - Képzeljétek felvettek a színházba! - húzta ki magát büszkén és újságolta el rögtön a hírt - De Fuwának én akarom elmondani, nehogy szóljatok neki! - tette aztán hozzá azonnal és komolyan pislogott a lányra, mert ez tényleg fontos volt! A kristálya mondjuk még mindig a kezében volt és erről hamar eszébe jutott, hova is indult éppen - Ha nincs semmi dolgotok, nem jönnétek velünk csontvázakat keresni? - kérdezte várakozón és szemébe most először költözött némi bizonytalanság - Ott olyan fekete a víz... - jött kicsit zavarba és vetett egy pillantást a háta mögé, a körszínház által kibérelt épületre, ahol a próbákat tartották. A megakadás azonban nem tartott soká: mire a srác visszafordult, arcára visszatért az izgatottság és egy egészen halovány pír is megjelent rajta, ahogyan levegőt vett a következő monológhoz:
- A társaságban mi vagyunk a legerősebbek, ezért küldtek minket. Tudod a harminchatodikra kell felmenni, azt hallottuk, hogy ott hatalmas csontvázak vannak mindenfelé! És az új darabhoz, amivel dolgozunk, pont ilyesmi díszlet kell. Mondjuk egy bálnáé vagy delfiné, meg sok kicsi halcsontvázat is szedek majd, a lógó díszlethez - magyarázta és kezeivel mutatta, hogy mekkorákra gondolt. Eközben Tengerszem nagyot sóhajtott és Mirikát kezdte el nézegetni, hátha akad a lánynál némi édesség a számára, Kimi pedig Momóval volt elfoglalva és a pet minden mozdulatát élénken leste: vajon mikor fog repülni? És hogyan? Kimi még a saját kicsiny testét sem bírta el, az előtte tornyosuló sárkány pedig kétségkívül még őnála és sokkalta nehezebb volt.

by **Mirika** Vas. Nov. 22 2020, 16:28

Ez azon kivételes napok egyike volt, amikor nem farmolásra vagy céhes szockodásra szántam ezt a pár órát, amit itt töltöttünk, hanem beszerzőkörutat tartottunk. Vagyis, tartottunk volna, ha nem toppan elénk egy váratlan alak. Így lényegében csupán főzni való alapanyagokat tudtunk venni, de azok között legalább volt egy különleges - és picit borsos árú - húsfajta is, amit még nem próbáltam. Valami vízimadár volt, ami a felső harcmincas szinteken fészkelt, szóval nem csoda, hogy ezelőtt nem is hallottam róla, de állítólag manapság kvázi ínyencségnek számít. Állítólag. Az árusnak jó volt a dumája, szóval az is lehet, hogy sima csirkehúst adott el nekem kétszer annyiért, de majd meglátjuk :3
Ami pedig a váratlan vendéget illeti, a fiatal, lelkesen kiabáló sziluett és a körülötte zsongó állatkert képében Simeon-kunt véltem felismerni. Mosolyra húzódtak az ajkaim, talán a szokottnál szélesebbre is, ahogy eljutott a tudatomig, hogy kiket is látok.
- Sziasztok :3 A színházba? - kérdeztem vissza, kissé ráncolva a homlokomat, miközben Momo is üdvözölte a rég látott ismerősöket egy óvatos csippantással.
- És mi leszel a színházban, terebélyes fa vagy kerítés kolbászból? :3 - vigyorodtam el, majd Tengerszemre pillantottam - Vagy esetleg Tengerszem kapta a Kraken szerepét? - morfondíroztam hangosan, de a tekintetem lassacskán felfedezte a fiú kobakján üldögélő kismadarat. Cuki kis tollcsomó volt, de az éles csőre alapján nem lesz valami barátságos külseje, ha megnő. De nem fog megnőni, ugye?
- Új családtag? - böktem a fióka felé, és talán a mozdulatom kellett hozzá, hogy Momo is felfigyeljen az icike-picike szárnyasra, aki már egy ideje intenzíven bámulta a sárkányszerű lényt. Momo pedig, nos visszabámult fejét oldalra billentve és egy kérdő hangsúlyú csippantást hallatva. Talán ugyanazt kérdezte, amit én is. Mindeközben csak azért nem kérdeztem bele Simeon sztorijába, mert nem hagyott rá időt, viszont az első kérdéseimet meg is válaszolta vele. Jó, hogy kifejtette, mert benne volt a pakliban, hogy csak annyit mond, hogy menjünk csontvázakat keresni.
- Harminchatodik szint... - gondolkodtam el, miközben felpillantottam az égre. Mintha lehetne innen látni - Az nem veszélyes? - kérdeztem óvatosan. Magasan volt, én meg pici voltam mindenféle értelemben, és bár Simeon-kun erősebb volt nálam, azt hiszem még mindig, a tapasztalat kérdésében nem hiszem, hogy utolért volna a legutóbbi harcocskánk óta.
- Tudod, biztos van valami ott, ami a csontvázakat csinálta - osztottam meg a gondolatomat, egyelőre elsikkadva az olyan apróságok felett, hogy mégis hogyan szeretné egy bálna csontvázát elszállítani. Meg milyen darab lehet az, amihez halcsontvázak kellenek? Viccnek szántam, de lehet hogy mégis Tengerszem kapott valami főszerepet...?

by **Simeon** Szomb. Dec. 05 2020, 15:53

Simeontól fülig érő vigyorral rázta meg a fejét:
- Nem, matróz leszek - válaszolt a kérdésre és nem, egyáltalán nem látta meg a lány szavaiban a szarkazmust, de hogy is tette volna? - Fa meg kerítés most nem lesz. Ez a darab a tengeren játszódik - magyarázta lelkesen és Mirika csak tengerszem ijedt arckifejezéséből láthatta meg, hogy ő aztán nem lesz Kraken többet! Az az egy alkalom is eléggé megviselte; nem szeretett mindenki előtt szerepelni.
- Igen, tényleg, ti még nem is találkoztatok... vagy igen? - pislogott Simeon hol Kimire, hol Mirire, de a kismadár annyira Momóval volt elfoglalva, hogy észre sem vette, hogy a figyelem középpontjába került - Ő itt Kimi, a második petem - mutatta be azért őt az idomár és vette két kézbe, hogy a lány felé tartsa. Kimi megborzolta tollát és (még mindig Momót bámulva) köszönt a párosnak, aztán ügyetlenül kinyitotta szárnyait és próbaképpen verdesett velük párat, amíg Simeon gyorsan elmagyarázta, hova is tartanak és miért.
- Veszélyes?
Most Simeonon volt a sor, hogy oldalra billentse fejét. Amikor a bosson voltak ott, nem tűnt annak, csak... csak nagyon sötétnek, ezért sem mentek oda többet. Ilyen vízben mégis ki szeretne fürdeni? De voltak ott nagy hidak is meg valami szakadék, amit egyszer mindenképpen látni akartak! Sőt, Simeon már Kiminek is elmesélte, mi várható ott, a madárka pedig annyira fellelkesült, hogy el kellett menniük már, csontváz ide vagy oda.
- Nem tudom, de biztos nem lesz gond - vigyorgott aztán rá Simeon az aggódó lányra: ők, a Fény Lovagjai majd megoldják! - Majd elkerüljük az erős mobokat, ha meg nem, akkor közösen legyőzzük őket! - nevetett a srác csillogó szemekkel, gondtalanul: Mirika is frontharcos volt és ők is, akkor hol itt a probléma?
- És Mai is számít rám - tette azért hozzá és kisfiúsan lesütötte a szemét, ha pedig ennyi elég volt, hogy eloszlassa az íjász-idomár kétségeit (vagy legalábbis elérje, hogy ne akarja egyedül hagyni őket), úgy nagy mosollyal vette kézbe a teleportkristályát és hagyta meg a lánynak, hogy a teleportkapunál majd újra látják egymást.

by **Mirika** Kedd Dec. 15 2020, 20:04

- Pedig igazán egyedi darab lenne, ha fák nőnének a tengeren :3 - vetettem közbe, miközben megpróbáltam elképzelni Simeont valamiféle matróz öltözetben. Nem tudom, én a matrózokat mind megtermett, markos legényeknek gondoltam, elvégre nem lehet könnyű egy hajón szolgálni. Simeon-kun meg minden volt, csak széles vállú Popeye nem.
- Második pet... Hallod Tengerszem, milyen érzés bátyusnak lenni? Nem kapsz már annyi figyelmet, ugye? :3 - néztem rá a polipra kuncogva, majd vissza a kismadárra - Szabad? - kérdeztem, mielőtt megpróbáltam a kicsiny fejét megsimogatni. Mondjuk ilyet Szemmel nem csináltam, de az vesse rám az első követ, aki szerint egy polip cukibb egy madárfiókánál. Kimi szárnyverdesése viszont hiba volt, mivel Momo kihívásnak vette, és mire észbe kaptam, a dragoon a levegőbe emelkedett, és ő is csapott néhányat a szárnyával. Csak az ő szárnyverdesése már volt olyan erős, hogy néha kihívás mellette talpon maradni.
- Momo, nyugalom! - csitítottam a petet, a kézmozdulatomra pedig vissza is ereszkedett a talajra, én meg inkább átöleltem a nyakát, mielőtt még egyszer valami furcsát tesz.
- Irigylem az optimizmusod - sóhajtottam fel - Mondjuk még mindig jobb, mint ha egyedül mennél neki a feladatnak - adtam be a derekam kelletlenül. Nem, nem fogom elengedni egyedül, én se megyek egyedül sehová.
- Éééés... van valami lelőhelyed, vagy megyünk a vakvilágba? - kérdeztem, mielőtt követtem volna a fiú példáját, és elővettem a teleportkristályom. Remélem tényleg látni foguk egymást a kapunál, és nem mászkál el, amíg én megérkezek Neutral

Bár Simeon-kun talán nem olyan, mint Fuwa-chan, hogy meglát valami érdekeset, aztán se lát-se hall módra elfeledkezik mindenről és csak a kíváncsisága vezérli.

by **Simeon** Kedd Dec. 15 2020, 22:31

Simeon azzal az értetlen fejjel nézett Mirikára, mint aki egyáltalán nem érti, a másik miről beszél - és jelen esetben ez így is volt: fák a tengeren? De ott nem tudnak nőni, mert nincs föld a gyökerüknek, nem? A srác azért próbálta összerakni a dolgot, de nem jutott sokra, így végül csak megrázta a fejét és elmosolyodott:
- De ígyis egyedi darab lesz! - bólintott hatalmasat, méghozzá csillogó szemekkel - Az első darabom!
Közben Tengerszem (ha épp nem azzal volt elfoglalva, hogy Mirika tudtára adja, hogy ő aztán nem lesz többet kraken sehol) végig Kimit figyelte, ám amikor feléje érkezett kérdés, annak tartalma kizökkentette kicsit a megszokott ritmusából.
- Phhh-phhh... Hhph? - próbált meg valamiféle választ adni, de mire megfogalmazhatta volna, mit akar és Simeon lefordíthatta volna neki, a lány már rég nem rá figyelt. Tengerszem kissé féltékenyen pillantott felfele és elraktározta magában, hogy mégsem kedveli annyira az idomárlányt, mint eddig azt gondolta. Simeon persze látta polipján, hogy kicsit megsértődött, így miután bólintott Miri kérdésére, elnéző mosollyal guggolt le első petjéhez és ölelte át és igyekezett megválaszolni a dolgot, még úgy is, hogy nem pontosan olyanformán tette azt, ahogyan azt Tengerszemtől hallotta.
- Odafigyelünk egymásra, mindannyian - húzta fel kicsit az orrát a srác is a polip helyett, mert igaz, hogy már itt volt Kimi, de Simeonban eddig fel sem merült, hogy ne szeretné a polipot pont ugyanúgy, mint annak előtte... sőt, talán Kiminél még mindig egy kicsit jobban is. De Tengerszem odavolt a kis fiókáért, így ez egyáltalán nem volt gond, de nem ám! Simeon boldog mosollyal nézett hol az egyik petre, hol a másikra, egészen addig, amíg Momó szárnycsapásai le nem döntötték lábukról és meglepetten fenékre nem ült a hideg kövön.
- Jó erős sárkányod van! - dícsérte aztán a petet ámulattal és utána kellett kapnia a sasfiókának, hogy a széllökés ne repítse el őt méterekkel hátrébb. Kimi az idomárfiú markai közül kémlelt ki és ahogyan szabad térhez jutott, kíváncsian reppent fel Simeon fejére és kezdte el rendbeszedni szerteálló tollacskáit, amíg a két játékos a küldetés részleteiről beszélgetett.
- Hát... megyünk a vakvilágba! - felelt Simeon hatalmas vigyorral és mivel ezzel el is dőlt a dolog, felemelte a kristályt és elkiáltotta magát - Teleport, harminchatodik szint!

A főszigetről négy irányba induló, gigantikus hidak monumentális látványt nyújtottak. Simeon még úgy is tátott szájjal bámulta a környéket, hogy egyszer már voltak itt és mivel nagyjából emlékezett rá, merre indultak a boss felé, most is arrafele nyújtogatta a nyakát, hátha meglát valami érdekeset. Tengerszem a rájuk leselkedő veszélyek után kémlelt, amíg Kimi alig várta, hogy végre körberepülhesse a helyet és amint alkalma adódott rá, tett is egy gyors, esetlen kört a levegőben.
- Dél felé kell menni, arra volt a boss - mutatott az említett irányba, ahogy Mirika is odaért a szintre - Nagyon nehéz volt, mert nem egy, hanem két boss jött, ráadásul a második akkor, amikor már azt hittük, végeztünk. Az fordította meg azt az oldalt, azelőtt nem volt így, fejjel lefelé és... - kezdett el magyarázni és folytatta is, megállás és levegővétel nélkül, végig az út során.

by **Mirika** Szomb. Dec. 19 2020, 20:14

Kuncogtam egy sort Simeon kissé sértődött válaszán, aztán megborzoltam a haját. Igen, úgy, hogy ő volt a magasabb, de ez cseppet sem érdekelt. Elértem a feje búbját, szóval volt hozzá jogom, hogy adjak neki egy buksisimit :3
- Bocsi-bocsi, csak vicceltem - kacsintottam mellé, majd a kismadár jött a sorban. Nagyon puhák voltak a tollai, de egyben olyan érzésem is volt, hogy akár össze is tudna törni a tenyeremben. Momo sose volt ilyen pici, legkisebb állapotában is legalább olyan hosszú volt, mint a felkarom, de hát tekintve hogy mekkora bazinagy állat lesz belőle, ha megnő, ez igazából egyáltalán nem volt meglepő.
- Inkább rendetlen Kicsit nem figyel rá oda az ember, és máris felfordulást csinál - sóhajtottam fáradtan, majd kezemet nyújtottam Simeon-kunnak, hogy felsegítsem. Ha nem találtam volna ki az utolsó pillanatban, mi következik, lehet én is a földön landolok. Bár Simeonra ráesni talán nem is lett volna olyan rossz :3
Valahogy sejtettem, hogy találomra fogunk keresgélni, Simeon-kun nem annak a típusnak tűnt, akinek mindenre van terve. Ebből a szempontból talán nem is olyan nagy hülyeség, hogy engem talált meg, aki azért nem éppen a yolo-felfogás híve. Legalábbis annyira biztosan nem, hogy megkérnek, hogy menjek ide-oda, én meg csak úgy nekiindulok a vadonnak egyedül, "lesz, ami lesz"-alapon. A 36. szintre érkezve az első, ami megcsapott, az a ~~halál illata~~ sós, tengeri levegő volt. Sose jártunk még itt, szóval az első percek azzal teltek, hogy mindketten ámultunk és bámultunk. Nagyon furcsa, de egyben izgalmas szintnek is tűnt, bár épeszű ember inkább azt mondaná talán, hogy ijesztő. Komor, sötét hangulata volt, ami Momóra is kihatott, és messze nem volt olyan virgonc, mint egy új helyen szokott lenni. Inkább igyekezett közel maradni.
- Óóó, erről hallottam - bólintottam a mesét hallva, miközben elindultunk, én pedig azt a furcsa képződményt vizslattam, ami felé tartottunk. Talán csak valami érzéki csalódás vagy délibáb miatt látszott úgy, mintha fejjel lefelé folytatódna egy ponton a világ. Mármint... Simeon-kun ugyan magyarázott róla, de azért én fenntartásokkal fogadtam, amit mondott.
- És... mi történik akkor, ha... az izé... normális tenger szélére érünk? - kérdeztem azért meg óvatosan, olyasmi választ várva, hogy folytatódik a "normális" tenger, vagyis nincs is széle, csak úgy tűnik. Gondoltam rá, hogy felülök egy kicsit Momo hátára, hogy felülről is megnézzem, mert hát a magasból csak nem ugyanaz látszik, mint innen, nem? De egyelőre nyugton maradtam.

by **Simeon** Kedd Dec. 22 2020, 19:54

Simeon sosem volt az a vérig sértődős fajta: Mirika feltételezése után pár pillanattal már fülig érő szájjal vigyorgott, a fejborzolásra viszont meglepve pislogott a lányra és egyáltalán nem értette, hogy miért kapta ezt. Igaz nem is gondolkodott rajta sokat, csak vidáman bólintott és nézte, ahogyan a lány Kimit simogatja. A kismadár tényleg elég törékeny volt, talán ezértis kellett a srácnak utánakapnia, amikor Momo elkezdte a szárnyait lengetni.
- És szoktál rajta utazni? - kérdezte kíváncsian és azért köszönetképpen biccentett is a felsegítésre, de gondolatai inkább a repülés körül forogtak. Vajon milyen szintű jártasság kell hozzá? Vajon Kimi is elég nagy lesz, hogy a hátára ülhessenek Tengerszemmel? Simeon figyelmét viszont Miri hamar visszaterelte a küldetéshez, nem sokkal később pedig a srác már élénken mesélte, hogy mi is volt azon a bosson és hogyan is sikerült végül legyőzniük.
- Hát... - akadt meg Simeon valahol a következő lélegzetvétel után és megvakarta a tarkóját, úgy nézett előre - Amikor a bosshoz mentünk, az még nem volt úgy, azóta pedig nem jártunk itt - vonta meg a vállát - De majd kiderül! - bólogatott hatalmasakat és alig bírta visszafogni Kimit, hogy a madárka ne nagyon bóklásszon el.
- Úgy hallottam, hogy az egész megfordult, mint amikor elfelezel egy almát és az egyik oldalát megfordítod - kezdett el mutogatni teljes elánnal - Szóval ha elérünk a végére, ott kezdődik majd a szakadék, csak nem szikla a széle, hanem víz. Nagyon érdekes! - nevetett fel és ugrott is egyet, hogy azzal is kicsit lekösse a sok energiáját: legszívesebben végigrohant volna az úton egész a hídig és azon is túl, hogy aztán beugorhassanak a tengerbe és leúszhassanak egész mélyre! - És a csontvázak meg a szakadék alján várnak minket - vigyorgott a lányra és nem, fel sem merült benne, hogy ezzel bármiféle baj legyen.
- Van búvárkodásod, ugye? - kérdezte, aztán végignézett Momón és eszébe jutott, hogy neki talán inkább repülnie kéne, mint úszni. Meg Kiminek is. Végül aztán rámosolygott a sárkányra is és úgy haladt tovább és észre sem vette, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban teszik ezt. Csak érnének már oda!

by **Mirika** Kedd Feb. 16 2021, 01:56

A kérdésre kicsit elgondolkodtam, de végül a kinyújtott tenyeremet lefelé fordítva kezdtem billegtetni, jelezve, hogy hát igen is, meg nem is.
- Nehéz megmaradni a hátán, de gyakoroljuk. Ha nagyobb lesz és nem lesz ennyire virgonc, már simábban menni fog :3 - mondatta velem a tapasztalat. Egészen elképesztő érzés a felnőtt Momo hátán utazni, vagyis hát pontosabban a nyakára van erősítve a nyereg odaát, de a lényeg az, hogy elragad a sebesség mámora. Egészen olyan, mintha motoron ülnél, mármint normális motoron és nem ilyen kis nyeszlett robogón. Csak ez a dolog még repül is. Most viszont még jó, ha egy-két percig a hátán tudok maradni, ha úgy rendesen szárnyal, és nem csak valami sétarepülésről van szó. A harc meg még szinte teljesen kizárt, azokat a manővereket, amiket tud, képtelenség követni.
- Oh, hát ez remekül hangzik - konstatáltam, hogy a csontvázakhoz bizony be kell menni erre a fura területre. Fogalmazzunk úgy, hogy nem feltétlenül osztoztam a lelkesedésében, de biztos voltam benne, hogy a fiú ezt nem veszi észre rajtam. Ami azonban tény és való, hogy érdekes volt ez a hely. Ezt meg kell hagyni.
- Elég víz alatti harcon voltam mostanában, hogy bírjam levegővel kicsit :3 Azért azt hiszem nem ártana pár levegőbuborék... - töprengtem el, mert azért elég valószínű volt, hogy hosszú távon nem fog menni a víz alatti lélegzés. Sose tréningeztem külön emiatt, elvégre harc közben nem kerülök emiatt életveszélybe.
- Izé, tök régóta nem beszéltünk amúgy, mi újság románc fronton? :3 - kérdeztem, bár ezután kezdtem azon kapni magam, hogy egyre nehezebben tartom a lépést Simeon-kunnal. Szinte már-már futott, olyan szaporán szedte a lábait. Még jó, hogy nem sokkal nagyobbak a lépései, mint az enyémek, különben simán lehagyott volna. Lassan pedig megérkeztünk a különleges szakadék szélére, ahová ezúttal nem lefelé kellett belenézni, hanem felfelé. Bevallom, kicsit bátortalanná váltam, halvány lila dunsztom se volt, hogy mégis mi fog történni, ha teszek még egy lépést. Még jó, hogy Momo itt volt velünk. Ő, bár véletlenül, de készségesen segített megtenni azt a bizonyos lépést, miután sikerült úgy fordulnia, hogy meglökött a szárnyával Neutral

Ne haragudj a hosszas váratásért, igyekszem felvenni a tempót most már :3

by **Simeon** Pént. Feb. 19 2021, 20:04

Simeon csodálattal bólogatott Miri szavaira és fel sem merült benne, hogy a lány honnan lehet ilyen biztos Momó felnőttkori alakjában és terhelhetőségében. Nem, ő inkább Kimire gondolt és végül bizonytalanul, de fel is tette a fejében keringő kérdést:
- Szerinted Kimi is meg tud nőni? - nézett a cicafüles lányra kerek, reménykedő szemekkel és arra gondolt, milyen szuper lenne, ha Tengerszemmel együtt utazhatnának Kimi hátán! - Mert tudod, mindigis akartunk repülni. Képzeld egyik nap elkaptunk a virágmezőn egy hatalmas pillangót és próbáltuk meglovagolni, de ledobott minket - nevetett fel az emléken - Igaz az régen volt, Tengerszem még nem volt ilyen nagy - vigyorgott rá első petjére, aki továbbra is aggodalommal az arcán haladt mellettük és minden apró nesz forrását megvizsgálta magának. Aztán jött a kérdés a megfordult vízterületről, Simeon pedig újult lelkesedéssel kezdett el arról regélni, meg persze a csontvázakról, amik az alján várták őket. Arra megkönnyebbülten bólogatott, hogy Mirika is elvan a víz alatt, mert ők Tengerszemmel ketten különösen és akkor tudják majd segíteni is egymást! A következő kérdésre viszont kissé félszegen, elpirulva válaszolt:
- Még... nem nagyon jutottunk előrébb - vallotta be szégyellősen - De sokat találkozunk, meg megbeszéltük, hogy egyik nap Fuwa majd nálam alszik! - nézett a lányra boldogan - Szerinted mivel készüljek? - kérdezett aztán - Úgy szeretem és valami különlegeset szeretnék neki! - vigyorgott, de közben odaértek és a szakadék látványa kiváltott belőle egy hatalmas "wáóó"-t. Hogy ez mekkora nagy!
- Phhh-hhh - pillantott le Tengerszem is, Kimi viszont már a szakadék felett, a felső vízoszlop alatt verdesett és csicseregve kérdezte, hogy mikor repülhet le végre. Simeon grimasszal az arcán vakarta meg a fejét, de mire megkérdezhette volna Mirikát, mit tanácsol, a lány már a tengerben csobbant, éshát... Momó nélkül.
- Momó, ígérd meg, hogy vigyázol Kimire és nem repültök a mobok felé! Közel leszünk a széléhez, le hagyjatok le minket majd, jó? - nézett az idomár a sárkányra.
- Phhh-bhhhpr-ph. Phhh-brrph! - tette hozzá a magáét Tengerszem is, de sajnos a párosnak volt egy olyan érzése, hogyha Kimit arra kérik, hogy tartson velük a vízbe a repülés helyett, a kismadár szemrebbenés nélkül szófogadatlan lesz és elindul egyedül. Annál meg már az is jobb volt, ha Momó vele marad.
- Sietünk, lent találkozunk! - bólintott még Simeon, majd polipjával együtt fejest ugrott a vízbe, hogy megkereshessék Mirikát.

A tenger a közeli, szakadékot uraló napcsíkok miatt kellően világos maradt hozzá, hogy aktív Látással Simeonék mindent lássanak, így hamar beérték a lányt és mutatták neki, hogy minél gyorsabban le kéne érni az aljára. Levegőbuborékok pedig aligha akadtak, kivéve persze magát a szakadékot, de oda Simeon és Tengerszem is félt kimenni, hiszen bármikor leeshetnek, akár egyetlen rossz áramlat miatt. A gond csak az volt, hogy a másik oldalról valami hatalmas közeledett feléjük, indikátora alapján mob...
És odakint a levegőben Kimi sem igazán volt hajlandó szót fogadni Momónak és együtt maradni a csapattal...

by **Mirika** Szomb. Márc. 06 2021, 23:49

- Furcsa lenne, ha fióka maradna, nem? - kérdeztem kissé bizonytalanul, hiszen nem voltam vele tisztában, hogy milyen körülmények között került hozzá a kismadár. Szóval a logika beszélt belőlem, már csak azért is, mert nem tudtam, nem is tudhattam mindent az idomárokról. Nem én választottam ezt a kasztot, kvázi kényszerből lettem az, ami most is vagyok. És hát sose éreztem különösebben nagy vágyat arra, hogy több tudást szerezzek annál, mint amire feltétlenül szükségem volt.
- Ha máshogy nem megy, azt tudom, hogy vannak olyan idomárok, akik elvisznek repülni némi aranyért cserébe :3 - mondtam, bár én sose próbáltam. Ha "repülni" akartam, arra volt eszközöm, az a cucc abból az erdőből, amivel pókembert lehetett játszani, az nagyon hasonló érzés volt. Na de! Voltak ennél fontosabb témák is!
- Hűha, ez nagy dolog ám :3 De nem kell rástresszelni, csak legyen rend és kedveskedj neki valami aprósággal, aztán érezzétek jól magatokat :3 Nem kell túltolni, mert annyira különlegesnek akarod, engem az ilyesmi kifejezetten feszélyez. Meg különben is, ha ráparázol a dologra, akkor arra fogsz figyelni, hogy minden okés legyen, ahelyett, hogy Fuwa-chanra figyelnél :3 - próbáltam valami épkézláb választ adni, bár én is úgy éreztem, hogy se füle, se farka nem volt. Mondjuk az utolsó mondat az elég bölcsnek hangzott ahhoz, hogy végül is értelmet adjon a mondandómnak, nem?

Momo a fejét félrebillentve pislogott Simeonra. A szavakat nem értette, de a testbeszéd és a hanglejtés alapján sejtette, hogy a fiú éppen kért tőle valamit. Valami fontosat. Csak hát a dragoon nem tudta, mire is vonatkozott pontosan a kérés, és számára sokkal égetőbb probléma volt, hogy Mirika a vízben lubickolt, ő meg nem. Márpedig a vízben lenni valami olyasmi volt, amihez még nem szokott hozzá, és mindig tartogatott a számára újdonságokat. Ezeket az újdonságokat pedig a világ minden kincséért sem hagyta volna ki (legfeljebb némi manduláért), szóval miután Simeon és a polip a vízbe vetette magát, kisvártatva Momo is szárnyra kapott, és követte őket.

Szerencsére nem nyeltem vizet, de azért épp elég kellemetlen volt úgy vízbe csobbanni, hogy nem volt szándékomban pancsolni még. Rosszalló tekintettel néztem fel, ugyanakkor Simeon-kunék sem teketóriáztak sokat, és egyértelmű volt, hogy végső soron alá kéne merülni. Nagyon. Szóval vettem egy nagy levegőt a víz színén, majd alábuktam, és tempózni kezdtem. Fogalmam se volt, milyen mély lehetett a tenger, de bíztam benne, hogy gyorsan megtaláljuk a csontvázakat. Egy perccel se szerettem volna többet tölteni a vízben, mint amennyi feltétlenül muszáj volt. És hogy miért? Hát pont a bálnaszerű lény miatt, ami úgy döntött, hogy megnézi közelebbről, mi az a fényes izé, ami a felszerelésünkön megvillanó fény volt... A szörny így ránézésre nem volt ellenséges, viszont a méretéből kifolyólag elég durván felkavarta a vizet. És hát ember legyen a talpán, aki képes ellenállni annak a sodrásnak, amit ezek az áramlatok keltettek. Éreztem, hogy rossz felé sodródok, és hogy ebből baj lesz. Még jó, hogy megenni nem akart minket a halacska... ugye?

by **Simeon** Vas. Márc. 21 2021, 13:10

Simeon hümmögött egy sort Mirika feleletére és megsimogatta Kimit, aki nevének említésére rátelepedett Simeon fejére és kíváncsian csicsergett bele a beszélgetésbe.
- Nem tudom, de Dust is fióka maradt - nézett Simeon a lányra tanácstalanul, aztán elvigyorodott és megvonta a vállát: majd úgyis kiderül, nem? Addig pedig még rengeteg kaland és felfedeznivaló vár rájuk! Mirika következő kérdése pedig bár egy kicsit megakasztotta a fiút, de aztán annál lelkesebben kezdett bele a válaszba és csüngött az idomár minden szaván - Szóval rend és valami apróság - ismételte meg és bólintott: az menni fog! Eddig is igyekeztek rendet rakni, ha Fuwa meglátogatta őket, de akkor most minden, de minden csillogni villogni fog! Azt úgyis jobban szeretik a napcsíkok és csakúgy ugrándoznak a tárgyakon! A "valami apróság" viszont egyelőre kifogott rajta: tanácstalanul bámult rá Mirikára, ám közben azt is megtudta, hogy mire kell figyelni, így hamar átsiklott az ideiglenes problémán és arcára visszatért a boldog mosoly - Fuwára fogok figyelni - bólintott rá a tanácsra kissé félszegen.

A szakadék hatalmas volt! Tengerszem és Simeon hamar becsobbantak Mirika után, igaz a srác nem volt teljesen biztos benne, hogy Momó értette a szavait... de Kimi vidáman bólogatott és csivitelt, szóval biztos nem lesz gond, ugye? Simeon megkereste odalent Mirikát, ám amikor meglátta a sárkányt maguk felett, a vízben!, nagyon megijedt.
- Momó, hol van Kimi? - vonta kérdőre a dragoont azonnal és ijedten kereste meg tekintetével a lányt, hátha ő tud segíteni neki - Megkértem, hogy vigyázzon rá, de bejött utánunk, Kimi meg nem! - igyekezett Mirika tudtára adni a helyzetet. Tengerszem pár tempózással felért a felszínre és körülnézett, de hiába: a kis safióka már nem volt ott.
- Phhh-brrprh-phh - tért vissza a csapathoz és csápjaival mutogatott lefelé.
- Akkor siessünk! - nyögte a srác és minden erejével elkezdett a tenger mélye felé úszni: ha Kimi nincs odafent, biztos lerepült már mellettük! Tengerszem eközben, a gyorsabb haladás érdekében meglengette csápját és ahogy a narancsszín hullám végigsöpört a környéken, már mindannyian sebesebben tudtak lefelé haladni. Csakhát... egy bálna úgy döntött, hogy felcsap Fény Lovagjának és odaúszik a fény felé. Mert ők fényesek voltak, bizony!
Mégegy ok, hogy minél hamarabb leérjenek az aljzatra.
Tengerszem végig körülöttük úszott és a hatalmas állat okozta változó áramlásban igyekezett segíteni Mirikának és Simeonnak is, hogy ne sodródjanak nagyon ki a vízoszlop szélére - Momó viszont túl nagy volt neki, meg amúgyis tudott repülni, így a fiatalkorú polip ővele nem foglalkozott; a két játékosra bőven elég volt figyelnie. Hamarosan aztán (talán a buff miatt, talán mert a bálna megunta) maguk mögött hagyták a veszélyt és azelőtt leértek a tenger legmélyére, mielőtt még a fulladásos sebződés sárgába lökhette volna az életcsíkjukat. Mert hosszú volt ám az út, még Búvárkodással is! Akkor aztán Tengerszem kisegítette Simeont és Mirikát a levegőre, a csontvázakkal teli, poros sivatagba a szakadék alján. De Kimi vajon merre van?

by **Mirika** Vas. Ápr. 18 2021, 19:41

Nem pánikoltam, mert tisztában voltam vele, hogy pánikolni rossz egy ilyen helyzetben, szóval nyugalmat erőltettem magamra, és igyekeztem megragadni Simeon-kun kezét, hogy ne veszítsük el egymást. A higgadtság volt a legfontosabb, és úgy voltam vele, hogy ha bajba kerülünk, legalább szét ne váljunk. Szerencsére Szem is segített minket, lévén ő sokkal jobb úszó volt, mint mi, és sokkal könnyebben tudott manőverezni ezekben az áramlatokban, illetve a méretének hála védett minket a legrosszabbtól. Szóval valahogy átvészeltük a dolgot, bár nekem azzal a lendülettel el is fogyott a levegőm a megerőltetéstől. Végtére is nem voltam egy übermeister búvár. Szóval sietősen tempóztam lefelé, végig fogva a fiú kezét, mert hát rohamosan csökkent a látótávolság, ahogy süllyedtünk a mélybe. Szerencsére annyira sokat nem kellett úszni, hogy komoly bajba kerüljünk, de azért erősen köhögve ereszkedtem a földre, mikor már biztonságban tudhattuk magunkat. Tulajdonképpen egy-két percen múlhatott, hogy túl gyorsan esni kezdjenek az életpontjaim.
Az hirtelenjében eszembe se jutott, hogy miféle képződmény ez itt, a tenger fenekén, hogy a nagy víztömegből egyszercsak egy sivatagban kötünk ki, ahol van levegő, meg minden. És a minden alatt leginkább csontvázakat értek.
- Szóval... ez itt... ezt a helyet... kerestük...? - kapkodtam továbbra is levegőért, de annyira már ura voltam a helyzetnek, hogy elkezdtem rendezni a légzésem. Nagy levegő be, óvatosan, apránként kis levegők ki. Nagy levegő be, kis levegők ki.
- Ne haragudj... Momo miatt, nem... szeret egyedül maradni. De ne aggódj, Kiminek biztosan... semmi baja nincs :3 - simogattam meg a fiú fejét egy bíztató mosoly kíséretében - Apropó Momo - néztem szét, de a dragoon nem volt velünk. Elvesztettem szem elől, miközben a sodrással küzdöttünk. Nem fogok hazudni, aggódni kezdtem egy kicsit. És még én bíztatom a kölyköt, hogy nyugodjon meg...
- Na jó. Igyekezzünk. Mit keresünk pontosan? - pattantam talpra, majd lesöpörtem magamról a port, és a cipőmből is kiráztam azt, amennyire tudtam. Igaz a homok elég makacs volt, nyilván nem véletlenül, hiszen az imént még vizesek voltunk. De Momo vajon merre van?

by **Simeon** Csüt. Május 06 2021, 19:46

Simeonnak pislogni sem volt ideje, amikor Mirika megragadta a kezét és elkezdte lefelé húzni: meglepettségében csupán pár buborék szaladt ki a száján, de aztán hamar megértette, mit kell csinálni és ő is elkezdett lefelé úszni, már amennyire azt a gyorsaságpontjai engedték. A bálna valahol eltűnt mögöttük, ők pedig nemsokára leértek a tenger mélyére - onnan pedig csak kifelé kellett úszni, a levegőre. Merthogy ott volt mellettük a sivatag!
- Hú, ez aztán kemény volt - vigyorgott a srác és ő maga, lévén elég magasra húzta a búvárkodását, nem kapkodott levegő után. Helyette csak előkapott két türülközőt az inventoryjából és amíg Mirika a homokban pihegett, az egyiket a lány felé nyújtotta vidám mosollyal, a másikkal pedig ezek után ő maga törölközött meg. Tengerszem eközben végig a környéket figyelte, arcáról pedig egyre növekvő aggodalmat lehetett leolvasni.
- Igen, ezt a helyet - bólogatott az idomár és eltátotta a száját - Hogy itt mennyi csontváz van! - Mirika ezt követő szavai azonban visszarántották a jelenbe és most, hogy Kimi azóta se volt meg, még a lány biztatása sem tudta megnyugtatni Simeont.
- Ne keressük meg előbb Kimit és Momót? - kérdezett vissza a fiú bátortalanul - Ugye nem ette meg őket a bálna? Vagy... egy csontvázbálna - gondolkodott el, mert a sasfióka elvileg a levegőben repült le idáig és így a hús-vér bálnát mindenképp el kellett hogy kerülje. De vajon mi van a csontvázakkal?
- Ph-p-p-phhh! - mutatott előre Tengerszem, ahol a homokdűnék megmozdultak: először azt lehetett hinni, hogy csak egy messzi homokvihar van készülőben, de aztán... mintha a csontok keltek volna életre. Vagy eddig is életben voltak? Simeon hunyorogva meresztgette a szemeit, de innen csak piros indikátorokat vett észre, pártíz kicsit, meg egy nagyot a csapat mögött.
Egy csontvázcsapat és egy Csonttitán közeledett feléjük.

Lehet, hogy a sárkánynak csupán nem volt szerencséje, de lehet az is, hogy a békésen úszkáló, ámde igencsak kíváncsi bálna egy uszonycsapásával pont a rossz szögben billentette ki a petet az egyensúlyából - akárhogy is történt, egy örvénylő áramlat messzebbre sodorta Momót és végül kidobta a levegőbe, igaz nem olyan magasan, hogy a sárkány esetleg sebződhessen a becsapódástól - és pont olyannyira nem magasan, hogy a pet egy homokcsapda szélén végezze, amely annál gyorsabban szívta befelé áldozatát, amaz minél jobban ficánkolt. Kimi röptében észre is vette az ismerős alakot, így először csak egy üdvözlő csiripeléssel szállt le Momó mellé egy bálnaborda tetejére, de aztán csakhamar észrevette, hogy ez így nem lesz jó. De vajon ő a kicsiny méretével mit tud tenni, hogy segítsen pettársának? Vagy kell-e egyáltalán tennie valamit, vagy Momó ügyesen megoldja maga is?

by **Mirika** Csüt. Jún. 03 2021, 12:46

Ez a sok csontváz elég durva látvány volt. Nem jártam még igazi sivatagban, de ha ott is ennyi maradvány van, akkor én tuti nem akarok semmilyen sivatagba menni soha. Megmaradok az erdőknél, tavaknál, esetleg a hegyeknél, ha a természetbe akarok menni. Vagy ha már homok, akkor tengerpart :3 Kifújtam magam és megtörölköztem, szóval relatíve emberi formába kerültem... már amennyire az én formám emberi tud lenni.
- Optimális esetben a bálnák nem esznek madarakat, szóval bizakodjunk :3 - igyekeztem tovább nyugtatni a fiút, de ahogy Szem megélénkült, úgy én is észrevettem, hogy nem vagyunk egyedül. Vagyis most még igen, de ha sokat totojázunk, akkor részei leszünk egy egészen haláli felvonulásnak.
- Oké, szóval... mi lenne ha gyorsan összeszednénk, amire szükséged van, aztán pucolnánk innen, mielőtt belőlünk is csontváz lesz? És visszafelé megkeressük Kimiéket, oké? Nézd, én ott látok egy olyasmi csontvázat, ami egy bálnáé lehetett... meg egy... tűzcsóvát? - javasoltam a távolba mutatva, ugyanis nekem nem volt túl sok kedvem itt harcolni, ráadásul tartottam attól is, hogy azoknak a csontlényeknek itt végtelen utánpótlása van, és esetleg meghívják a homoklény haverjaikat is, ha úgy érzik, itt a lehetőség egy jó kis partira. De az a tűzcsóva... remélem nem sétálunk bele valami csapdába Neutral

Momo még sose látott sivatagot, szóval kíváncsian nézett körbe földet érés után. Persze csak miután kiprüszkölte magát, ugyanis arra hamar rájött, hogy a homokot belélegezni nem kellemes. Homokból márpedig itt sok volt. Sőt, rengeteg. Sőt, csak az volt, ameddig a szem ellátott. Szegény dragoon így pillanatok alatt elveszítette a tájékozódási képességét, és a látványba belezavarodva megrázta magát. Ez azonban hiba volt. Vagy hát talán nem is annyira, mert így legalább észlelte, hogy valami húzza őt lefelé. Megpróbálta a karmait a talajba vájva megkapaszkodni, deeee... hát el lehet képzelni, mennyire sikeres az, aki egy homokdűnét akar fogódzónak használni. A kapkodás pedig csak súlyosbította a helyzetet, és ahogy Momo egyre mélyebbre süllyedt, úgy esett egyre nagyobb pánikba, és ahogy egyre nagyobb pánikba esett, úgy erősödött a kapálózás. Mielőtt elmerült, még egy utolsó, kétségbeesett próbálkozással megpróbálta meggyújtani a homokot, hátha az is pixelekre esik szét, mint egy szörny, de a homok bizony nem szörny volt, szóval azt leszámítva, hogy egy részéből üveges anyag lett, nem történt semmi. Momo elsüllyedt. Azonban a homok alatt nem még több homok volt... hanem víz.

by **Simeon** Szomb. Jún. 05 2021, 11:47

Simeon szájtátva bámulta a közeledő mobsereget, mert ő ilyesmit még sohasem látott sehol: úgy vonultak feléjük, mintha az a nagy titán tényleg a vezetőjük volna! A srác teljesen odavolt a látványtól, Mirika szavai és Tengerszem ruharáncigálása viszont hamar ráébresztette, hogy még nekik, a Fény Lovagjainak is bajuk eshet ennyi ellenféllel szemben.
- Öö... jó! Máris megyek! - zökkent vissza Simeon és rávigyorgott a cicafüles lányra - Bőven tudok innen csontvázakat szerezni és annyira, de annyira szuper lesz így a díszlet! Nézd, mondjuk az a bálnacsontváz lebeghetne felettünk - mutatott rá a Miri által felfedezett darabra és közben elkezdett a többiek mellett rohanni a homokban, igaz elég ügyetlenül, de cserébe lelkesen és optimistán - Meg hátul sok ilyen ölnyi halcsontváz, köztük ilyen kicsikkel - nyalábolt fel rögtön hármat is, ami az útjába került és tette el őket az inventoryjába - Meg nézd, ami ott a dűne tetejéről lóg ki!
- Ph-hhhh!!!!
- Jójó, sietek - nevetett az idomár és még felszedett egy kagylót, aztán igyekezett beérni a lányt és a - ki tudja miért - de egyre idegesebb polipot - Remélem Kimi is errefele lesz... - tette azért hozzá elmélázva, mert ugyan tudta, hogy a bálnák nem esznek madarat és sárkányt, dehát azok embert, meg fabábukat sem esznek, mégis erről szólt a Pinocchio. És hogy Tengerszem miért lett kifejezetten ideges? Mert ő (ahogy valószínűleg Mirika is) hallotta Kimi kiáltását, pont onnan, amerrefele igyekeztek és a hangból tudta is, hogy a sasfióka ezzel éppen képességet aktivál.

Kimi először kíváncsian, majd egyre inkább aggódón borzolta fel a tollát, ahogy a számára hatalmas dragoon egyre mélyebbre sodródott a homokcsapdában. Igyekezett csiviteléssel a pettárs tudtára adni, hogy maradjon nyugton, de a fel-feltámadó, homokkal kevert szél elnyomta hangját. Felszállt a levegőbe, aztán a szél miatt hamar visszacsapódott a homokba; kicsiny testével teljesen esélytelen volt akárcsak eljutnia is Momóhoz, nemhogy - valahogyan - kihúzni őt a bajból. Persze Kimi okos madárka volt, kétségbeesés helyett így aztán gondolt egyet és elrikkantotta magát, hogy Simeon inventoryjából egy számára hasznos itemet jelenítsen meg, jelen esetben egy hosszú, vastag kötelet. A kötél egyik végét apró karmaival a bálnabordához erősítette, a másik végét pedig Momó felé igyekezett lökni, de mire végzett a csomóval (egy madárka azért bármennyire is ügyes, igencsak lassan tud csomókat kötni) és felnézett, a sárkánynak márcsak a feje látszott ki. Kimi ekkor ijedt meg.
De szerencsére még éppen időben látta meg Tengerszemet és Mirikát.
A sasfióka verdesve kapálódzott a csontvázon és igyekezett felhívni a csapat figyelmét rá, hogy ne nagyon jöjjenek közelebb, de mivel ez látszólag nem vezetett sikerre (főleg miután utolérte Miriéket Simeon is, aki meglátva a madarat elkezdett rohanni a homokcsapda felé), csakcsak felrepült a levegőbe és a szélben vitorlázva, az utolsó erejét is bevetve landolt végül a srác előtt és folytatta szövegelését.
- Kimi, végre megvagy! - nyugodott meg Simeon és vette ölbe a madarat, annak szavai nyomán viszont megtorpant és ijedten pislogott az előtte álló mélyedés felé - Azt mondod, ez egy homokcsapda éshogy Momó beleesett és eltűnt? - kérdezte, mire az állatka bólintott és behunyta szemeit, hogy végre kipihenhesse magát - Ne aggódjatok, megoldjuk! ... Nézzétek, ott egy kötél a másik oldalon!
- Hhhh... hhhh...
Nem, Simeonnak még ekkor sem esett le, hogy Kimi az ő menüjéből szerezte azt az itemet.
- Mi lenne, ha belógatnánk, hátha ki tudjuk húzni Momót? Vagy valakit rákötünk és beeresztjük... - fordult inkább a lány felé és sorolta a lehetséges terveit. Mert valahogyan csak meg lehet ezt is oldani, ugye?

by **Mirika** Hétf. Jún. 07 2021, 15:12

Valamilyen szinten irigyeltem a fiút, hogy ilyen körülmények között is azon pörög az agya, hogy milyen lesz a díszlet. Bár ez valószínűleg nem azt jelezte, hogy ő ennyire magabiztos, hanem azt, hogy ennyire nem fogja fel, hogy veszélyben vagyunk Neutral

Szemben például Szemmel, aki jól láthatóan osztotta a véleményemet a minél gyorsabb távozás tekintetében. Ami egyébként nem volt könnyű, mivel a sivatagi homok nem túl meglepő módon elég mély volt, sokkal mélyebb, mint egy tengerparton. Kicsit emlékeztetett a vastag hóra, leszámítva azt, hogy a hó nem folyik be a cipődbe úgy, hogy utána a következő két hétben akárhányszor kirázod, újra és újra csorogni fog belőle egy kis homok. Azonban ennek ellenére is sikerült tartani a távolságot a csontik hadseregétől. Nem mertem lőni feléjük, mert ha megsebesítem valameyiket, még az is benne volt a pakliban, hogy esetleg gyorsabban kezdenek el mozogni, vagy valami ilyesmi. Szóval maradt a bukdácsolva menekülés, Simeon-kun lelkes kommentárjával, véletlenszerű csontvázak összeszedésével, illetve madárcsicsergéssel. Utóbbi volt az, ami nem illett a képbe.
- Kimi? - kérdeztem bizonytalanul, mert hát ki más lett volna. Itt szerintem legfeljebb csak keselyűk voltak, kismadarak nemigen, és tekintve hogy Simeon-kun pillanatokkal később megerősítette, hogy a madárka az tényleg Kimi, ő legalább megnyugodhatott. Momo viszont így sem volt sehol, úgyhogy hunyorogva igyekeztem a lyukba bámulni, a gödör alján pedig két furcsa dolog is feltűnt. Egyrészt a homok furcsán üveges volt, egy másik ponton pedig olyan volt, mintha nedves lett volna.
- Lemegyek - jelentetem ki egyszerűen és határozottan, majd magamhoz húztam a kötelet, a csuklóm köré fontam, és mint valami hegymászó, elindultam a gödörbe, bízva benne, hogy az a darab csont, ami a kötél másik végén volt, meg fog tudni tartani. A homok persze pillanatok alatt megfogott, és erősen kapaszkodnom kelett, hogy ne eresszem el véletenül csúszás közben a kötelet, de sikerült úgy eljutnom a lyuk aljára, hogy nem süllyedtem el nagyon. Sőt, rá tudtam állni az üvegesedett részre is, bár erősen ropogott alattam. Szóval kaptam az alkalmon, és megvizsgáltam a másik furcsa jelenséget, ami tényleg nedves homoknak bizonyult.
- Szerintem ezalatt egy barlang van! - kiáltottam fel, majd vettem egy nagy levegőt, és egy életem, egy halálom módra engedtem, hogy engem is elnyeljen a homok. Ha Momo odalent van, akkor kötelességem volt utánamenni, és tuti találunk valami kiutat is. Legrosszabb esetben a teleport kristály segít, nem? Azt nem mondom, hogy kellemes érzés volt, ahogy beszippantott a homoktenger, és útközben arra is rájöttem, hogy nem árt, ha befogom az orromat és becsukom a számat is, de végül sikerült átjutni, és... hát, nem egy barlang fogadott, hanem víz. Sok víz. Egy egész tenger.

Gyertek le

- írtam egy gyors üzenetet Simeonéknak, és felváltva próbáltam kitalálni, milyen anomália az, ahol egy sivatag alatt a tenger húzódik, és próbáltam megkeresni a tekintetemmel Momót. A víz alatt elég sötét volt, de az a folt az csakis ő lehet, és nem valami ragadozó hal, ami akkora, mint egy kisebb autó ugye?

by **Simeon** Kedd Jún. 08 2021, 20:18

Simeon úgy bambult Mirikára, mint aki nem teljesen érti, mi történik. Nem is igazán értette. Először csak bambán pislogott kettőt, aztán amikor nem az történt, ami a fejében, hogy a lány csakúgy fejest ugrik ebbe a homokcsapdába, hanem amaz körbekerülte a gödröt és megfogta a kötelet, már ő is kezdte kapisgálni a dolgokat.
- Óóó! - nevetett fel és szaladt is oda ő is a bálnacsontvázhoz - Én majd tartom. Van súlyemelésem! - húzta ki magát és azért kicsit megszeppenten fogta két kézre a kötelet, miközben az idomárlány leereszkedett a lyukba. Kimi eközben a srác fején pihegett, Tengerszem pedig a környéket kémlelte idegesen, nem-e jönnek azok a csontvázmobok éppen errefelé.
Azonban úgy tűnik, útjuk másmerre vezetett.
- Barlang? Olyan, mint a... - kezdte volna el Simeon, de Mirika egyszerrecsak eltűnt a szeme elől, így nem volt kinek feltenni a nagy kérdést. A fiú tehát kissé megilletődötten és bizonytalanul szorongatta tovább a kötelet, hátha történik valami. Mondjuk hirtelen megjelenik Momó, a hátán Mirivel és kirepülnek onnan. Vagy valami ilyesmi. Tengerszem persze nem álldogállt ott tétlenül: karba fonta csápjait és éppen azt próbálta kiszámolni, hogy ha a képességével sokszorozi magát, talán fel tudják húzni őket. Vagy esetleg Simeonnak van valamilyen kristálya erre a célra? A fiatalkorú pet viszont nem juthatott el a döntésig, ugyanis gazdájának menüje hamarosan csippant.
- Ph-hhh-ph?
Simeon felhúzta az orrát.
- De akkor egyik kézzel el kéne engednem a kötelet. Bár szerintem Mirika már nem is fogja... - bámult bele a csapda aljába, ahol a kötél vége elveszett a homokban. Aztán persze csakhamar lenyitotta az üzenetet éshát ha eddig tanácstalan volt, hát mostmár végképp elvesztette a fonalat. Menjenek le? Miért? Hiszen a dekorációhoz kellő csontvázak és kagylók itt vannak. A polip persze rögtön veszélyt sejtett a szavak mögött és igyekezett siettetni Simeont, aki viszont egyre kétségbeesettebben forgatta körbe a fejét: ha le kell menni, akkor nem gyűjthet több csontvázat, de ha előtte csontvázat akar gyűjteni, el kell engednie a kötelet.
- Mindjárt jövök! - közölte végül és gyorsan felszedett egy kisebb adag kagylót, három fűrészes halcsontvázat, egy elhagyatott rákpáncélt, fél marék cápafogat, öt random csontvázat és a bálnacsontozat azon részét, amihez nem volt kötél kötve. Jó öt-hét perc múlva pedig - nos, maradjunk annyiban, hogy a "gyors" az ebben a homokban elég relatív - boldog vigyorral caplatott vissza az eddigre már igencsak mérges Tengerszemhez.

Oké, ott leszünk!

- írta azért vissza, mert azt elfelejtette a nagy kapkodásban.
- Remélem elég lesz ennyi - vakarta meg a fejét, aztán mégegyszer körülnézett a kietlen tájon, ölbe vette Kimit, megfogta első petje csápját, vett egy nagy lélegzetet és ugrott.

- Jhhéh ehhhz vhhhízhh! - nevetett fel és tempózott körbe párat. Látásával gyorsan megkereste, merre lehetnek Mirikáék.
- Phh! - mutatta a vízben otthonosan mozgó polip és hamarosan már nemhogy egyesítette a csapatot (márha Miriéknek volt még levegője, illetve ott voltak még a közelben), hanem azt is kitalálta, merre induljanak tovább: az okos polip ugyanis tudta, hogy hozzájuk képest merre van a szint tengerrel borított része és arrafele vezette a többieket, amerre a mélység világosabb árnyalatot vett. Tehát jó tíz-tizenöt méter erre, majd felfele és végül oldalra. Ha kellett - ahogy alig fél órája tette azt egyszer - segítette is kijutni társait a levegőre.
- Hát ez nagyon szuper volt! - lelkendezett Simeon azonnal, ahogy levegőhöz és ezáltal szóhoz jutott - És nézd, találtam cápafogat. Meg elhoztam a bálnabordát is - nyitotta le a menüjét és mutatta lelkesen Mirinek a listát, amely különlegesebbnél különlegesebb halak és élőlények maradványait tartalmazta. Igaz Simeon továbbra sem értette, miért kellett nekik is lemenni, de az ifjú idomár ezen egy cseppet sem akadt fenn - Mostmár lesz elég díszletünk! - mosolygott a lányra - Majd ugye eljössz az előadásra? Szerzek neked helyet az első sorban! - hadarta... hát, még azután is, hogy a felfele úszás helyett végül a teleportot választották.
Mire visszaértek a színház épülete elé, Miri már értesült a felvétel mikéntjeiről, a nagyontitkos színdarab forgatókönyvének nem kevés, Simeont érintő részletéről és arról is, hogyan akarja majd meglepni Fuwát az előadás napján.
- ... tényleg, ezeket meg kell mutatnom Mai-nak! Biztos örülni fog, hogy sikerült - jutott eszébe a srácnak és már rohant is előre - Sziasztok!
- Ph-hhh! - köszönt el Tengerszem is.
- Még majd találkozunk - integetett Simeon Mirikának és Momónak - De Fuwának erről egy szót se! - ismételte meg a kérést kissé elpirulva, aztán sarkon fordult és petjeivel együtt hamar eltűntek az utca forgatagában.

by **Mirika** Szer. Jún. 16 2021, 13:55

Boldogság, a sötét folt tényleg Momónak bizonyult. Biztos csivitelt volna örömében, ha a víz alatt tudott volna ilyesmit. Na nem mintha eséllyel pályáztam volna arra, hogy halljam itt ezt a fajta hangot. Én egy öleléssel fejeztem ki az örömöm, hiszen most még nem volt olyan vastag a nyaka, mint egy több száz éves fa törzse, szóval megtehettem. És meg is tettem. Na azt nem mondom, hogy ezzel hogy el is telt az idő, mert az egész művelet nem tarthatott tovább olyan másfél-két percnél, már ami az egymásra találást és a nagy ölelkezést illette. Simeon és társai viszont sehol se voltak, és a helyzetet nehezítette, hogy az időérzékem ezek között a körülmények között kompletten cserben hagyott. Most akkor mennyi idő is telt el, mióta a vízbe csobbantam? Három perc? Tíz perc? Órák... na, órák azért biztos nem! Megfordult a fejemben, hogy esetleg a fiút elérte a csontvázsereg, és most hadakozik lelkesen odafent, majd minden egyes elesett élőhalott katona maradványait begyűjti a díszlethez Neutral

Meg az is, hogy esetleg a harc közben megfeledkezett arról, hogy én itt lent várom.
Végül aztán megérkezett az üzenete, nagyjából akkor, amikor kezdtem úgy érezni, hogy fogytán van a levegőm, szóval mire leevickélt, addigra már kezdtem egy kissé nyugtalan lenni. Meglehetősen dicstelen dolog lenne úgy hazatérni, hogy megfulladtam. Szerencsére Szem továbbra is nagyon otthonosan mozgott ebben a világban - igye milyen meglepő? -, és pikk-pakk megtalálta az utat a felszínre. Mármint a tenger felszínére, és nem holmi sivatagba, meg nem is egy jeges tundra kellős közepére. Ezek után nem lepett volna meg, ha ilyet is találunk. Szóval újfent jött a köhögőroham, miközben Simeon-kun máris sorolni kezdte lelkesen, hogy mi mindent kaparintott magához. Én meg bólogattam, és közben életem legnagyobb harcát vívtam azért, hogy levegőt kapjak.
- És nekem is hoztál szuvenírt? - préseltem ki végül, majd egy csapzott vigyort is mellékeltem a kérdésemhez, de úgy éreztem, hiú ábránd arra gondolni, hogy ezt ő viccnek fogja fel. Mondjuk Fuwa-channak nem lett volna hülye ötlet hozni valamit, például nyakláncot csinálni az említett cápafogból, vagy valami hasonló. De azt hiszem, ezt most jobb volt inkább megtartani magamnak, mielőtt Simeon vissza akarna menni.
- Remélem tudok időt szakítani rá :3 - villantottam fel a halvány esélyét annak, hogy ott tudok lenni az előadáson is, noha a színházért sose rajongtam, és nem is értettem, mi a varázsa, de ha Simeon-kun nem csak egy fa lesz a szípadon, akkor csak megéri megnézni :3 Feltéve, ha nem lő le a hazaút alatt minden egyes poént, fordulatot és történetszálat, mert egy idő után ennek elég komoly esélyét láttam. Szóval... próbáltam kikapcsolni a hangját, és hagytam, hogy a szavai összeálljanak egy darab felismerhetetlen masszává. Ez olyannyira sikerült, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy távolodik és közben búcsút int.
- Oh... sok sikert! Sziasztok! :3 - integettem én is, meg... hát Momo nem, de ő is hallatott valami olyasmi hangot. Még jó, hogy Fuwa-channak így nem igazán tudok spoilerezni.

by **Strea** Csüt. Jún. 17 2021, 09:47

A küldetést lezárom ^^

Alap jutalmak

Mirika: 150 exp, 160 arany
Simeon: 150 exp, 160 arany

A Nevelés Kesztyűje 60 expet kap.

Ércek és növények

Simeon:
Növénylátás: Tier 3, 270 -> 280
4 Nihil Ág 1 Gyilkos Galóca 1 Ezüst Százszorszép 4 Gigantikus Pitypang
Nyersanyagismeret 1:
1 Nihil Ág 1 Ezüst Százszorszép

Receptek

Mirika: [T1] Futó *Fegyver* Recept
Simeon: 1db Tier 5 Kristályírás Recept - Cardinal osztja ki ^^

Keresés

Simeon (Keresés 3. szint):
[T4] Démonszem Potion,[T1] Egyszerű Frissítő Potion

Hallgatózás
Mirika (Hallgatózás 1. szint): ingyen dobhatsz egy tárgy infót, mindegyik kockánál kettőt levonva.

Céhbónuszok

A Justice League 160 aranyat kap a bankjába, a tagjai összesen 300 expet kapnak (Fejlesztett Céhbónusz Dupla Exp és Sima Arany Céhbazár Bónusz) --> Hinari 42 exp; Ozirisz, Silence, Mirika, Leonard, Afton, Makuda 43 exp
A Unity 80 aranyat kap a bankjába, a tagjai összesen 75 expet kapnak --> Simeon, Joey, Miko 25 exp

by Ajánlott tartalom

[Saját küldetés] Simi hoz Samut

[Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut

Re: [Saját küldetés] Simi hoz Samut