Miko

by **Miko** Kedd Jan. 07 2020, 02:51

Gyors mozdulattal félrelépek a felém érkező goblin csapása elől, majd egyet szökkenve a bal lábamon, egy lábra állva megperdülök, hogy lendülettel küldjem röppályára a csenevész dögöt. A lábam lilás színnel világít, ahogy képességemmel kissé megemelem sebzésem, melyre bár nincs szükség egy ilyen kis szintű lény ellen, de miért ne aktiválnám, ha megtehetem és nem származik belőle semmi bajom. Rúgásom nyomán a kis lény nagyon nyekken és rendkívüli röppályát leírva magasan elszáll az égen.
- Wii! – lelkesedek, a szememet a napfénytől takarva, hogy végig nézhesem a pixeljeire hulló mob utolsó pillanatait a levegőben – Ez új rekord! Riko-neesan büszke lenne rám!
Mostanság elég lazára vettem a napjaimat, kicsit kiélveztem a szabadságomat, mielőtt betámadnám a frontos bossokat. Hú! Már annyira várom, hogy Riko-neechant meglephessem! Szinte biztos vagyok, hogy meg fog lepődni! Jaja annyira várom már! Olyan rég ölelhettem már meg az én szupi kis nővérkémet! Lehetem vagy… 4-5 éves? De muszáj kicsit feltornásznom a szintemet, ahhoz, hogy utolérjem Nee-chant. Mindenesetre jó lenne, hogyha tudnék szerezni valami cuki apróságot Nee-channak és a többieknek. Biztos sokan örülnének neki, ha találnék valami szépséget. Valami cuki kis mobocskát, vagy itemet. Huh… vajon vannak ebben a világban chibi figurák? Azokat annyira szerettem gyűjtögetni. Fú… muszáj lesz, szereznem egy Riko-chi figurát! Jaj de cuki lenne! Huh-huh! Meg akkor már Yuki-chi és Miko-chi figurát is és akkor lesz egy csapatra valóm! Mindenesetre a mob már egy ideje elpixeleződött és mély sajnálatomra nem adott Riko-figurákat, így kénytelen kelletlen, de tovább kellett mászkálnom. Furcsa volt a helyzet, már rég nem jártam ezen a szinten. Azt hiszem a... 4… 5. szinten vagyok? Valahol ezen a tájékon. Ezeken a szinteken már elég régen és elég kevés időt töltöttem és hát, mivel a többi szinten már nézelődtem cukiságok után, így úgy voltam vele, hogy most ezeken a területeken nézek szét. Az erdő tipikus olyan volt, mint amilyen a többi szinten, szóval nem igazán tűnt kecsegtető üzletnek az egész. Vagy legalábbis nem lesz túlságosan gazdag. Végtére i igazam volt. Hiába nézelődök bármerre is, a látvány nem volt túl meggyőző. Az itteni mobok nagyrészét már kipucolták, lootot se lát maga körül nagyon, így jószerével minden lehető anyagi forrástól elszakítottak, de hát nincs mit tenni. Dudorászva nézelődök szét a környéken és egy ideig nem is igazán nézelődők szét, csak az utat nézem magam előtt, amikor is egy váratlan hang szólal meg a közelben az egyik bokorból.
- Hé-hé! Nincs szükséged egy értékes apróságra? – kérdezi a hang.
Őszintén megmondom… meglepődtem. De míg más kiáltva szökkent volna hátrébb, nekem a lábam indult meg a cél felé gyors lendülettel. Mozgás hangját véli felfedezni a bokorból.
- Wáá! Te megvesztél? Meg akarsz ölni??? – kérdezi valaki a föld felől, biztos földre vetette magát a rúgásom elől.
- Mi? Jaj bocsika. Csak megleptél. – koccintom meg a fejemet és dugom ki a nyelvemet a bokor felé, miközben kacsintok… jó animésan, ami olyan cuki, mikor a sorozatokban csinálják.
Egy kis csönd fogad csak, majd valami mormogás, végül a hang ismét felteszi a kérdést, mikor újabb neszezés után feltámaszkodik, bár továbbra se bukkan ki a bokorból. Biztos szégyenlős és nem akar látszódni. Gondolom én.
- Ahm… akarsz valami értékes dolgot?
- Hm? – kérdezem kíváncsian.
- Nem látok nálad fegyvert, pedig magas szintű felszerelést viszel. Szóval biztos, hogy harcművész vagy! És lenne neked egy ajánlatom! – mondja rejtélyesen a hang.
- Uh! És csak ebből rájöttél? De okos vagy! – nézek csillogó szemekkel a bokor felé, ám végül kíváncsian elfordítom a fejem – Ajánlatod? Milyen?
Menü csilingelése és újabb kotorászás, majd egy kéz nyúl ki a bokorból, tenyerébe egy gyűrűt fektetve.
- Woah, de szép. – mondom, miközben leguggolok megnézni a gyűrűt – Milyen gyűrű ez? – piszkálom meg kicsit ujjammal, mire a fiú keze összezáródik a gyűrűn és ismét eltűnik a bokorba.
- Ez a Metamorph. A Harcművész legendás fegyver! Tízezer aranyért hajlandó vagyok eladni neked, ha érdekel! – mondja a hang lelkesen.
- Hm… - mutató ujjamat a szám elé téve gondolkozok, majd lenyitom a menümet – Nekem csak 4100-am van. – mutatok az aranytartalékomra.
Bosszús morgást hallok a túloldalról, majd egy újabb csönd ereszkedik a bokor és körém. Már azon vagyok, benyúlok a bokorba ellenőrizni ott van-e még az ott lenni való, mikor ismét megszólítanak.
- Legyen. Előlegbe odaadom neked 4100-ért, de ha egy héten belül nem érkezik meg a maradék, akkor csúnya dolgok várnak rád!
- Csúnya dolgok? Milyenek?
Kis hatásszünet.
- Amiket még el sem tudsz képzelni!
Pislogok párat.
- Ah, értem, akkor jobb lesz, ha minél előbb megszerzem a maradékot. – mondom teljesen őszintén, elhidve a mondottakat.
A fiú kinyújtotta a kezét és egy ideig nézem, mit akar. Mintha várna valamire. Egy ideig gondolkozok, majd eszembe jut. Biztos pacsit vár! Bele is csapok a kezébe, vidám mosollyal az arcomon.
- Nem pacsit… pénzt várok! – akad ki egy picit a bokor mögötti hang tulajdonosa.
- Oh. – pislogok párat a fiú kezére, majd előkotorom az inventoryból a szükséges aranyat, majd a fiú kezére rakom.
Az mintha, valami prédára lecsapó cápa lenne elkapta a zsákocskát és visszahúzta a bokorba a kezét. Egy ideig izgatott hümmögés és hasonlókat véltem felfedezni, majd a hang tulaja köhint, és mikor ismét meglátom, a kezeit megpillantom a gyűrűt és egy címet.
- Egy hét múlva pontosan délben legyél a Kezdetek Városa peremén lévő koordinátán. A pénzt hagyd a koordinátám megadott ház ajtaja előtt. De ne késs, mert akkor SZÖRNYŰŰŰŰ dolgok várnak rád! – hangsúlyozza a hang.
- Oké! – mondom vidáman – Akkor egy hét múlva találkozunk, furcsa, kedves beszélő-bokor! – integetek a hang felé, majd a következő pillanatban gyors léptek zajára leszek figyelmes és a hang nem szólalt meg többször.
A gyűrűt nézegetve a gondolataimba merültem. Az aranyam nélkül persze kicsit furcsán éreztem magam, hisz olyan rég óta gyűjtögettem őket, hogy szerezzek valami jó kis fegyvert. De most, hogy már ennyi gyűrűm van, eléggé nagy valószínűséggel képtelen leszek olyan fegyvert szerezni, amit kényelmesen tudnék fogni…
- De jó lenne, ha lenne bandázsom. Az mindenre jó! – mondom bosszúsan.
Ekkor a gyűrű elkezdett világítani és mintha kicsit remegni kezdett volna. Ijedtembe, hogy elejtem ezt az értékes hasznos dolgot (hisz mennyi pénzt elkértek érte, ami ilyen drága, az biztos értékes és jó dolog), amiért ennyit fizettem. Végül a pixelek beborítják a kezem, ám mielőtt sikkanthattam volna, hogy mi történik a fény effektek eltűntek és hamarosan egy vadiúj bandázs feszült mindkét kezemen.
- Woaw! – simítom végig a szövetet – Úh Ez tök király! - lelkendezek.
Ahogy végig simítom, egyszer csak megint fényleni kezd és visszaváltozott gyűrűvé, mely a gyűrűsujjamon pihent. Levettem és elkezdtem rázni.
- Na! Naaaaa! Változz vissza Bandázzsá!
A gyűrű mintha hallotta volna a kérésemet és azonnal vissza is változott a fekete szövet kézvédővé. Ezúttal nem simítottam végig az anyagot, hanem elkezdtem szökdécselni és ütöttem párat a levegőbe. Érdekes, de tök természetesnek tűnt a bandázs érintése a bőrömön és teljesen libabőrössé váltam, olyan jól esett ez az ismerős bizsergés, ahogy a vászon hozzám ért.
- Nee-chan! Nee-chan! Tökre meg leszel lepődve! Milyen csoda-gyűrűt találtam magamnak! Wiii! – ugrálok, mint egy bolha örömömben, ahogy a bandázsos kezemet magamhoz öleltem és elégedett mosollyal nézek körül valami vadászni valót – Azonnal ki kell próbálnom!
Magáról megfeledkezve, nevetve nézett körbe valamiféle vadat keresve. Bár tudatában fenn állt a dolog, hogy minél előbb össze kell kaparnia a pénzt az item maradék részének a kifizetésére, most jelenleg egyszerűen ismét harcolni akart… harcolni, ahogy régen tette: puszta ököllel, csak azután kegyelmezve, miután az ellenfelei végleg a földre kerültek. Ez volt az ő életének értelme. Ez volt az, ami miatt soha nem választott fegyvert… ő puszta kézzel harcolt… nem fegyverrel… és végre… ismét visszatérhet a régi szokásaihoz.

by **Miko** Kedd Nov. 23 2021, 12:06

Némán bámultam a Nee-chan házának ajtaját. Jó ideig álltam és csak bámultam a zárt ajtót, mintha csak a csodára vártam volna. Nem tudtam mihez kezdjek, vagy mit csináljak. Okkal jöttem ide, de eleinte meglévő lelkesedésem szépen lassan kezdett alábbhagyni és csak a kétség maradt a helyébe. Már-már azon voltam, hogy visszafordulok, ám ekkor váratlanul testem magától mozdult… majd bekopogtam. Mire kettőt pisloghattam volna, már benn ültem Riko-neechan mellett, aki álmos fejjel kávézott. Látszólag túl korán volt még neki, vagy nem tudom. Mindenesetre nem szólt hozzám és már nem tudom mennyi idő telt el, mikor behívott végül… így bizonytalanul nyeltem egyet és végül megszólaltam:
- Riko-neechan! Te hogy hódítanál meg egy fiút, aki azt mondja, hogy szeret, de csak úgy mintha a húga lennél? – kérdezem minden kertelés nélkül.
Riko látszólag kis híján félrenyelte a kávéját, legalábbis nagyon jellegzetes mozdulatot csinált, mint aki majdnem visszaköpi az italát. Bár prüszkölni nem, de köhögni neki kezd, ahogy a kávé eltévelyedt a torkában.
- Te? Meghódítani egy fiút?? Mivel??? – kérdezi, már-már nevetve Riko gunyorosan, de én magam mindezt egyáltalán nem vettem sértésnek.
Félredöntve a fejem pislogok párat, majd a kérdésre kérdéssel felelek.
- Hát… mivel kéne? Én is ezt szeretné megtudni. – válaszolom neki őszintén.
Látszott rajta, hogy nincs megelégedve túlzottan a válasszal.
- És miért pont tőlem kérdezed?
- Mert szép vagy, csinos vagy és biztosan népszerű vagy a fiúknál Nee-san! – bókolok Rikonak csillogó szemekkel, amire csak gúnyos választ kaptam azonban.
- Peeeersze, népszerű vagyok amíg nem nyitom ki a lepcses pofám. Utána már csak cumival a számban vagyok népszerű, de úgy nagyon. – mondta furcsa mosolyt produkálva, ami összezavart.
- Cumival? - kérdezem meglepetten pislogva, majd lassan leesik a tantusz, amitől akarva akaratlanul is, de arcomon pír terjed szét és szűziesen oldalra pillantok - I..izé... Szerintem az nem segítene nekem... Le... khm... a személy aki tetszik nekem, szerintem nem ilyen könnyen kapható.
Nem számítottam ilyen felnőttes témára, bár igazából sejthettem volna. Mindenesetre akarva-akaratlanul is magam elé képzeltem azt a bizonyos „cumit”, melyet Leoval összepárosítva arcom céklavörössé változik az enyhe pírból. Nagy eséllyel Riko is azonnal levágta mi a pírom oka, mely nyomán rövidesen egy erélyesebb homlokon pöckölés lett a jutalmam.
- Mi van, elképzeltél valamit? Ne legyenek illúzióid, Leót kurva könnyű levenni a lábáról, tipikus pasi.
Míg beszélt, én a homlokomat dörzsölve kissé felfújom gyermetegen az arcomat, majd végre valahára leülök én is Rikoval egy asztal mellé végül. Látszik rajtam, hogy kissé elszontyolodtam. Nem csak azért, mert Leo kiléte azonnal nyilvánvalóvá vált nővérkém előtt, hanem leginkább azért, mert az elhangzottak ellenére, nekem valamiért még se sikerült elcsábítanom a fiút, pedig állítólag elég könnyű.
- Ahhoz, képest nekem nem sikerül. Próbáltam vele randizni, közeledni felé burkoltan és nyíltan is. De nem érzem, hogy bármit is érezne felém, pedig meztelenül is látott.. és... – duzzogom szűzies, durcás lányként puffogva elfordulva, míg belepirulva folytatom - …még csak nem is érzett késztetést arra, hogy megérintsen, pedig hagytam is volna neki.
Riko nem szólt elsőre semmi, csak sokat sejtetően összefonta mellkasa előtt a karjait.
- Le is vágnám a tökét annak a nyomoroncnak, ha hozzádérne. Te meg hülye vagy, hogy egy ilyen bájgúnárba zúgtál bele. Mi van, megdicsérte a mosolyod, vagy mi? - kérdezi sóhajtozva.
- Te csak ne vágdoss le semmit Nee-chan! – mondom továbbra is puffogva - Leo nem olyan! Ő gondoskodó és kedves. Szeretek a közelében lenni és nem zavarja, hogy olyan vagyok amilyen. De mostanság nagyon megváltozott... Nem tudom mi történt, de tudom, hogy idővel olyan lesz mint rég... És nem akarom őt cserben hagyni őt se most, se máskor... – szavaim nyomán magányosan előre tekintek és lóbálódzó lábaimra nézek csupán.
Riko arca elfelhősödik és mikor megszólal hangjából is könnyen ki lehet találni mire gondol.
- Fúúúúha, nagy a baj. Kérsz egy rózsaszín szemüveget? Jól állna neked még egy. - reagál bosszús ábrázattal - Fúbazmeg, nem is tudom, ha elmondanék pár szaftos dolgot a csávóról, az se térítene észhez, annyira mélyen vagy. Gondoskodó meg kedves, na ne röhögtess... Tudod mit? Kibaszott nagy mázlid van, hogy a kistesó dologgal próbál lerázni! – mondja gunyorosan.
Nem tudom mi okozta, de Riko-neechan szavai nyomán a mellkasomban érzem, hogy hirtelen mintha méreg nőtt volna, mi ki-kivánkozott, és mikor megszólaltam végül, magam is meglepődtem, hogy hangom megemelkedett és mérges volt, de amilyen gyorsan
Nem tudom mi okozta, de Riko-neechan szavai nyomán a mellkasomban érzem, hogy hirtelen mintha méreg nőtt volna, mi ki-kivánkozott, és mikor megszólaltam végül, magam is meglepődtem, hogy hangom megemelkedett és mérges volt.
- Riko! – azonban ahogy jött, úgy távozott is belőle ma feszültség, ami után szégyenemben lesütöm szememet, hisz tudom, hogy Nee-chan nem akart nekem rosszat - Ne haragudj… Nem akartam kiabálni. Leo... Leo most nehéz időszakon megy át. Nem tudom mi történt vele és azt se, hogy miért... De így is vigyázz rám. Láttam már olyan részegen, hogy nem tudtam megállapításai emlékezett-e rám egyáltalán másnap... Láttam már más lányokkal együtt és nem ámítom magam azzal, hogy úgyse tett velük semmit... Amit csinál Leo most az rossz... Tudom... De... Tudom, hogy lassan visszatér... – nézek rá Nee-chan komoly szemekkel - ha olyan gonosz lenne, mint amilyennek tartod, szerinted foglalkozna azzal, hogy velem mi lesz? Lett már volna alkalma velem bármit csinálni, de nem tette... Mert aggódik értem... Tudom... kissé bizonytalanul fejezte bár be, de hitt a szavaiban - Csak szerettem volna tanácsot kérni tőled Nee-chan... De kérlek... Ne hibáztasd Leot azért amilyen jelenleg. – hangom esetleg volt és kérlelő, de gyengének és bizonytalan is, mi nem a legjobb kombináció volt ebben a pillanatban.
Bár Riko felvolta a szemöldökét az erélyes kezdésre, de alapjáraton nem vágott közbe és nem is akadt ki, ami mondjuk egy kicsit meglepett, hisz ismertem Nee-san vérmérsékletét.
- Te baromira elvagy tévedve. – kezd végül bele - Leo nem gonosz, csak felelőtlen, önző, pipogya és álszent. És? Legyen ilyen, nekem semmi bajom a csávóval. Tudod mit? Még hátba is fogom veregetni, mert figyel arra, hogy ne törje össze az ártatlan szívecskédet. De ahogy nézem, levágod a szitut te is, szóval mégis mi a faszért akarsz tőlem tanácsot kérni? Vagy csak az kell, hogy valaki a képedbe vágja, hogy ha fejtetőre állsz is, akkor se lesz soha semmi veled meg Leóval?
Nem kellett űrkutatónak lennie, hogy lássa, hogy a szavai gyakorlatilag gyomorszájon vágtak. Egy ideig csak a számat nyitogatni tudom, mikor végül megszólalok, ismét csak magam elé bambulva, elkeseredett szavakat tudok csak kipréselni magamból.
- Én... Én... Csak szeretnék Leoval lenni... Fáj nekem, az, ahogy önmagát marcangolja... Olyan, mintha csak megpróbálna valami elől menekülni... De nem akarom, hogy butaságot csináljon... - itt elhallgattam picit majd bevallom neki végül - Már... Már visszautasított engem... Többször is... De... Én nem tudom elengedni őt... Attól félek, hogyha elengedem, félek sosem tér vissza közénk... Tiszteletben szeretném tartani, hogy nem úgy kedvel... De... Szeretem őt... És nem tudok tovább lépni…
Tudom, hogy nevetségesen hangzott, amit mondtam, de szívemből beszéltem, még ha jól érezhetően, Riko türelme percről percre jobban fogy. Ezt az is jól mutatja, hogy rövidesen kezébe temeti arcát, mint aki most égett ki valamin.
- Leo felnőtt. Ha problémája van megoldja, ha segítség kell neki, akkor ki fogja nyitni a pici száját. Semmi szüksége rá, hogy piócaként lógj róla. Ha valaki butaságot fog csinálni, az te vagy, kicsi huszár. Mellette akarsz maradni? Oké, de ne úgy nézz rá, mint akinek szüksége van a dédelgetésre, nem vagy az óvónénije, se az anyukája, se a kis pincsije. Vágod?
Nem tudom Riko mennyire akarta „élesnek” ezt a megszólalását, mindenesetre ennek ellenére meg ragadt a fejemben azt, amit mondott, viszont válaszolni se tudtam igazából. Csak ültem és meredtem magam elé, mint akinek összetörték a világát. Talán Riko is érezte, hogy lehet kicsit messzire ment, vagy nem tudom, mindenesetre végül ő törte meg a beszélgetés hosszas csendjét.
- Remélem most nem fogsz sírva elszaladni, mert nyers voltam veled Eskü nem vágom, hogy lehetsz kívülről ennyire kemény, belül meg olvadozol mint a... mittomén, csokoládé.
Akaratlanul is elmosolyodok, bár mosolyom inkább fanyar volt, mint boldog.
- Ü-ümmm... – rázom a fejem - Nem voltál dúrva Nee-san... tudom, hogy csak a véleményed mondod el... ahogy azt kértem is... én... tényleg nem haragszom rád.. csak... csak szerettem volna, hogy... hogy láthassam a reményt, hogy nincs minden még veszve...
Érzem, hogy Riko tűréshatára már tényleg a határt verdesi nem is csoda, hogy érezni rajta, hogy már feszült.
- Bakker, úgy picsogsz mint egy tízéves kislány. Menj ki a főtérre, tíz perc alatt látni fogsz legalább száz másik pasit, akik lehet nem olyan jóképűek és sármosak mint Leo, mert azt elismerem, hogy Leo kurva jó pasi, de a tenyerükön hordoznának... bár nem, ez rossz példa, mert azért hordoznának a tenyerükön, mert még sose szólt hozzájuk lány!
Fáradtan, de szórakozottan mosolyodok el, bár továbbra se nézek Nee-sanra.
- Hehe... de ahhoz én túl fiús-lány vagyok ahhoz. Mindenesetre... ha tanácsot nem is úgy kaptam, ahogy vártam de... – végül felemelem a tekintetem a földről és Riko felé fordulva odalépek hozzá és átölelem - Köszi Nee-chan... majd... meglátom mit tehetek.
Alig öleltem meg, szinte már tolt is el magától és alig fejeztem be a mondatomat, már szinte közbe is vágott.
- Pfff, francokat vagy fiús. Miből szűrted le ezt a faszságot? - méltatlankodok - Ezt meg amit kaptál most tőlem nem megköszönni kell, hanem el kéne küldened a jó büdös picsába. Ezért tartasz itt, mert mindenkiről behalluzod hogy jó ember.
- Mert sokan mondták már. Hehe. – felelem rá és ezúttal tényleg őszintén elvigyorodok - Riko-nyan. Lehet, hogy nem hiszed, de jó pár embertől hallottam már vissza ezt. Mások is úgy tartják, hogy mélyen belül egy jó ember vagy. Vagy csak velem vagy ilyen kedves Nee-san~~ - felelem végül pimaszul.
Bár látszólag vissza-visszatértem, mélyen belül még mindig éreztem a bennem lévő feszültséget, de nem akartam, hogy Riko aggódon értem, így próbáltam a lehető leghihetőbben színészkedni. Riko vagy nem vette észre, vagy figyelmen kívül hagyta belső vívódásom.
- Csak azért mondják, mert le tudod verni a veséjüket. Sok nyámnyila. Mi a francért hiszed el ezt magadról egyáltalán? - sóhajtok fel, aztán viszont villámgyors mozdul a keze melyre egyáltalán nem voltam felkészülve, és mielőtt reagálni tudtam volna megragadta az orrom - Ha el tudnám törni, most eltörném.
Persze csak mosolyogtam. Tudtam, hogy nem tenné meg. Megszorongatná, hogy fájjon, de sose törné el. Végül miután elengedte az orrom, még csicseregtem neki pár semmiségről, hogy elterelem a gyanút, ám mivel amúgy is csak váratlan látogatóba jöttem, végül egy ölelés kíséretében elbúcsúztam unoka-nővéremtől. Azonban, ahogy eltávolodtam tőle, egyszer csak arcomról eltűnt a hamis mosoly és már csak a belső vívódásom vetült ki az arcomra. Végül felnézek az égre… majd lenyitva a menümet egy üzenetet küldök el Leonak.

Miko írta:”Szia!
Nem érsz rá egy picit piknikezni mostanság? Fontos lenne számomra… szeretnék beszélni veled valamiről. Négyszemközt.

Puszi: Miko”

Miko

Miko

Re: Miko