[Küldetés] Egy baljós éjszaka

Kifejezetten érdekes fordulatot vett ez az éjszaka számomra. Terveim egyszerűek voltak, a részeges fazon nem tűnt túl nehéz célpontnak, az ünnepség remek alkalmat szolgáltatott... volna, ha nem bízzák rá a csontrészeg bohócot egy kisebb csapatnyi játékosra. Bárki is tette, nem volt egy ostoba alak, de ha már itt voltam, nem szándékoztam visszafordulni. Nem tartottam valószínűnek, hogy ne adódna egy lehetőség arra, hogy beléphessek a képbe és a magam javára fordítsam a helyzetet. Lévén a kísérők minden figyelmüket egymásra és a részegre fordították, így nem okozott gondot észrevétlenül követni őket tisztes távolságból. Az árnyékok jó rejteket adtak feltűnő vörös indikátorom ellenére is, innen talán még az is elképzelhető, hogy lámpafénynek hitték volna. Mire kiértünk a városból, addigra belemelegedtek a beszélgetésbe, a gesztusokból ítélve némi konfliktust is keletkezett talán, köszönhetően az egyik fickónak. Csakhogy én is annyira odafigyeltem rájuk, hogy rég nem tapasztalt figyelmetlenségbe estem, és hátam mögött lobogó hosszú hajam a görnyedésbe már leért a földre. Jómagam pedig ráléptem, és egy elfojtott nyüszítéssel kísérve orra buktam benne.
- Yare-yare... - Méltatlankodtam, miközben feltápászkodtam és leporoltam magam, majd folytattam az utamat. Ám a meglepetéseknek még nem volt vége, egy zöld indikátoros játékos megállította őket. Jómagam is megtorpantam és csendben figyeltem a kialakuló jelenetet. Túl messze voltam ahhoz, hogy halljam őket, így megpróbáltam észrevétlenül közelebb férkőzni, hogy megtudhassam, mik a céljai a frissen betoppant alaknak. A történésekből ítélve beleköthetett a társaságba, a karddal való hadonászás nem tartozik a békés eszközök közé. Nem maradt válasz nélkül sem, habár felvontam a szemöldököm az ugrabugráló szépfiúra, meglepne, ha képes lenne egy szimpla lökéssel méterekre repíteni valakit mindenféle trükk nélkül.
- Tapasztalt, öreg rókának tűnsz, drága cimborám. Minek kóstolgatod szegényeket? Hát csinál ilyet egy nívós céh tagja? :] - szólaltam meg fennhangon, és megközelítettem a társaságot. Félig-meddig semleges helyzetbe igyekeztem kerülni, nem kívántam állást foglalni a két oldal között. Egyszerre akartam szimpatikusnak és elhatárolódónak tűnni, habár a vak is láthatja indikátoromat, ami nem tesz a jófiúk közé, különösen nyájas hangszínemmel együtt nem.
- Kell segítség, urak? - pillantottam a részeget cipelő duóra, viszonylag bizalomgerjesztő ábrázattal. Még egy mosoly is játszott ajkaimon. Kíváncsi voltam hogy reagálnak így, hogy fogalmuk sincsen, mit akarok. Elindultam feléjük, és kicsit berogyasztottam térdeimet kissé, hogy ha szeretnék, átvegyem a terhet, de a fránya hajam ismét útba került, és ezúttal nyilvánosan is hasra estem. Kínos nevetéssel vakartam meg a tarkómat, igaz a reakció csak megjátszott volt, még ha a tett nem is volt szándékos. Talán még a malmomra is hajthatja a vizet :]

Kedves volt Lottitól, hogy így próbálta segíteni a részeget. Miközben meggyújtotta a cigarettáját, én elbambultam őt nézve. A kocsmában már megállapítottam, hogy mesésen nézett ki, de most a sötétben, az utcai lámpák halvány fényében újra ámulatba ejtett. Fejemet ráztam, hogy a jelenbe legyek. Ren intett, hogy segítsek neki felvenni a fiút és közben Lotti is mellém állt és kérdezett.
- Nem tudom, még sosem láttam. – voltam őszinte, vagyis nem egészen, mintha a boss harcnál láttam volna, de nem voltam biztos benne – Nem tudom, remélem nem. Nem volt szimpatikus nekem. – húztam félre a számat, majd figyeltem fel egy vörös indikátoros fiúra, ki segítséggel kínált minket, majd esett hasra, ezzel enyhítve a hatást, hogy vörös indikátorosként olyan veszélyes lett volna.
Alister kibújt, majd egy bokrot vett célba, néztem bizonytalan lépteit és mentem pár lépéssel közelebb hozzá, de meg is álltam útközben, feladtam, majd fordultam vissza.
- Hát ez… óriási. – nem voltam lelkes.
Egy cipelhetetlen részeget kellett volna cipelnünk és egy újabb útonálló állt elénk. Tény, hogy nem tűnt túl szerencsésnek, de a vörös sosem volt bizalomgerjesztő és még a Ren által eltaszított fiú is itt volt még, sőt kardját a földbe szúrva állt előttünk. Megkaptuk Lotti kérdésére a választ, láttuk még, nem ment sehová sem. Mit akarhat ő? Mit akarhat a vörös indikátoros? Zűrzavarnak éreztem, mi körülöttünk zajlott. Hirtelen úgy örültem volna, ha egy író kitalált karaktere lettem volna. Nem lett volna olyan problémám, hogy gondolkozzak, csak egyszerűen bíznom kellett volna, hogy ő kiír innen valahogyan. Hősiesen megragadtam volna Lottit és egy kalózhajóra ugorva elhajóztunk volna, vagy kedvtelenül csak megfordultam volna és itt hagytam volna e társaságot. Bárhogy is, csak lett volna valahogy, de nem, itt álltam, egy bizonytalan alkatként és nem tudtam, hogy mit tegyek. Többiektől vártam a választ, a történés folytatását.
- Kérlek, maradj mellettem. Nagyon nem tetszik ez a helyzet. – halk szavaimat Lottihoz akartam intézni, de kiment a fejemből, hogy pár lépéssel távolabb kerültem tőle. Bíztam benne és egyben féltem is tőle. Talán ő tőle féltem most a legjobban, nem mert olyan gonosz lett volna, de mégis, ijesztő volt valamiért, hogy itt hagy engem. Lépteim lassúak voltak felé, nem értettem ennek az okát és mire észbe is kaptam, már ismét mellette voltam, sebességem visszaváltozott és már nem tudtam megállítani a lendületem, bele mentem Lottiba.
Kellemetlen helyzetet szült ez a cselekvés számomra és éreztem, hogy miként kerültem zavarba.
- Bocsánat, nem tudom mi történt velem. – vakartam a fejem – Csak azt akartam mondani, hogy maradjunk egymás mellett, nem tetszik ez a helyzet nekem. Sem az új jövevény, - mutattam a vörösre - sem a régi. - majd mutattam a korábbi élő akadályra.
Hisamének intettem, hogy legyen mellettem.

Akármerre néztem, gyanakvó pillantásokat kaptam. Mindenki testbeszéde óvatosságot tükrözött, leszámítva a kötekedő fickót az angyalszárnyas céhjelével. Nos, nem olyan meglepő, bár talán mégis. Lassan kezdenek elmúlni azok az idők, amikor a játékosok már nem tudják, mit jelent a vörös indikátor :/ Ez igazán sajnálatos, így nemigen lehet szép történeteket előadni, legalábbis beszűkültek a lehetőségeim azokra a kifogásokra, melyekkel megetethetem a kedves játékostársakat :] Annyi baj legyen, sokszor nincs is szükségem magyarázkodásra.
- Nahát, milyen modortalan vagyok... Tachi vagyok, örvendek a szerencsének :] - mutatkoztam be a madaras idomárnak egy színpadias meghajlással. Kicsit sokan voltak, három kísérő mellett is pet szaladgált, és... nos az egyik kifejezetten furcsa külsővel volt megáldva, így elsőre nem is tudtam beazonosítani még csak körülbelülre sem a faját. Jól jött, hogy a lány mutatta a legnagyobb... hm... félelmet, azt hiszem nevezhetjük így is. Higgadt, kimért léptekkel sétáltam oda hozzá. Japán átlaghoz képest magas termet, nyugatias vonások... kicsit a nyelvet is törte, úgy hallottam. Érdekes lenne elszórakozni vele egy kicsit. Gyengéden megérintettem az állát és felemeltem a fejét, ha nem ellenkezett.
- Távol? Mihez képest, Megane-chan? Ennél lehetnék sokkal-sokkal közelebb is, ahhoz képest, amit el tudok képzelni, még távol vagyok :] - megsimítottam az arcát, majd vetettem egy semleges pillantást a fiúra, aki mellette téblábolt. Hátat fordítottam nekik és a madaras szépfiú segítségére siettem, elvégre ez volt a célom a jelenlegi helyzetben. Vállamra vettem Alister karját illetve a petet is, csak azt a másikra, és felsegítettük a földről a férfit így hármasban.
- Ugyan, érthető a bizalmatlanság az irányomba. Sajnos nem ez az első eset, hogy hasonló hozzáállással találkozok, de ez a velejárója az indikátoromnak, már megszoktam. Úgy érzem, így is megérte... - borult az arcom egy pár pillanatra komorságba mindenféle gúnytól mentes, normális hangnemű válaszomat követően. Érdekes lesz nézni, ahogy valakit a hideg fog tőlem kirázni, míg másnak talán elnyerem a szimpátiáját, de ez így is van jól. Minél több ellentétet teremtek, nekem annál könnyebb dolgom lesz :] Mindenesetre itt volt az ideje, hogy szegény útonálló kollégámhoz is intézzek néhány szót.
- Ne haragudj, egy pillanat :] - kértem elnézést a madaras idomártól, majd ráhagytam a részeget pont ugyanúgy, ahogy ő szívatta eddig a csapat harmadik idomárját. Nem tudtam kihagyni, látni akartam az arcát, mikor rájön, hogy pont ugyanezt csinálta ő is valakivel nem is olyan régen Közelebb sétáltam a kardos alakhoz.
- Sajnálattal közlöm, de nem vagyok banda, hiszen egyedül vagyok, mint az ujjam - tártam szét a kezemet - Nem vagyok benne biztos, hogy engem keresel, még talán az is lehet, hogy igen. Ám nem én vagyok az, aki karddal hadonászik és fenyeget néhány többnyire békés alakot. Az ő szemükben olyan vagy, mintha rabló lennél... igaz? - fordultam a többiek felé, mintegy megerősítést várva, habár egyiküket-másikukat nem igazán érdekelte sem az ő, sem az én jelenlétem. Főleg a szőke lányt nem, aki szinte teljesen levegőnek nézett minket, vagy talán inkább csak ezzel fedezte aggodalmát? Friss sárga indikátorral elég bizarrul nézett ki, ha valaki most érkezne, talán azt is hihetné, hogy ő és én társak vagyunk :]

- A fene vinné el, csakhogy végre megérkeztetek! - vonja ki magát Alister eréjesen az éppen őt hurcoló karjából. Már nagyon elege van abból, hogy hiába próbál kicsusszanni az idomár fiúk karmai alól, azok minduntalan felkaparták a földről. Most meg még ez a hajasbaba piros indikátoros is ráncigálja. Az iménti megjátszott hányás után viszont végre lehetősége nyílt arra, hogy megigyon egy józanító potit és az előre megbeszélt terv alapján jelző üzenetet küldjön a társainak. Amíg ti a csalit próbáljátok hazavonszolni, illetve leragadva egymással parádéztok, az csak kapóra jött Alisternek, s kisvártatva 4 csuklyás, jellegzetes maszkot viselő JK alakja rajzolódik ki az árnyakból kilépve. Baljós külsejük mellé csöppet sem meglepő módon narancssárga indikátorok párosulnak
- Oh, csak nem éppen minket emlegettél kardforgató uraság? - recsegi kellemetlen, talán nőinek tűnő hangon az egyik tagja a négyesnek, s bizony Hoku számára valóban ismerősek lehetnek a váratlan vendégek. Vagy ezen az estén már nem lepődtök meg az újjonnan érkezőkön?
- Fel a kezekkel, ez egy rablótámadás! - lép ki a többiek közül egy alacsonyabb tag és elég mulatságosan hat mondandója és viselkedése. Ekközben Alister is szépen odalépked melléjük, így nyilvánvalóvá válik, hogy kinek a pártján áll. Egy magas, robosztusabb alkatú tag lép elő a maszkosok közül, kissé visszataszítva a sorba az előbbi mitugrász csuklyást, s mély hangján Tachi felé intézi szavait.
- Nézzenek oda, egy vörös indikátoros. Ugyan minek vesztegeted az idődet ilyen kölykökre? Állj inkább az oldalunkra barátocskám!

A vörös tekintete nem tetszett, de szerencséjére nem bántotta Lottit, azonban magamban átkozva személyét nem akartam, hogy újra a közelébe legyen.
Az átkozott Alister csapdába csalt minket, merthogy mi olyan becsapni valóan néztünk ki. Ijesztő társai jelentek meg előttünk, azonban egyikük sem mutatta az arcát. A részeget játszón kívül mind maszkok mögé bújt.
A kardos fiú elénk állt és szavaiból arra következtettem, hogy nem velük volt. Nem értettem a fiút, velünk akart párbajozni, majd hogy jöttek mások, velük. Úgy tűnt mindegy volt neki, csupán csak a központban akart lenni, úgy, mint a szerencsétlen Ren.
Az arcomba üvöltve és rázva testem buzdított a menekülésre, de nem követtem őt, a bokrot meghagytam neki, azonban ennyi nem volt még belőle.
„Remek színész”, „Kiváló énekes” Énektudását nem firtattam, hisz a hangja jó volt, viszont az iménti alakítását inkább csak magamban véleményeztem.
Mellé álltam, bár nem mondtuk ki, a lányokat akartuk védeni. Esutelt már ismerve egy küldetésről, korábbi társként tudtam, hogy meg tudja védeni magát, de a helyzet megkívánta, hogy a hős lovagokat játsszuk. Lottira még ránéztem, majd tekintettem előre szegeztem, hogy ne érjen semmi se meglepetésként.
Rablótámadás volt elméletileg, ámbár ez egyikünknek sem tetszett.
- Hisame. – néztem le a négylábú társamra – A kinézett játékodra gyűjtött aranyt akarják elvenni tőlünk. – szavaimra ijedté vált a tekintette és feltüzelésem sikeresnek nyilvánítottam.
Morgott a mindig kedves sárkány és ennek örültem, kedvet csináltam neki a küzdelemhez, így tudtam, ha nem is hallgat rám, nem fogja feladni.
Meglepődve vettem észre, hogy az útonálló, mindenkivel harcolni akaró kardforgató meg is indult feléjük, így léptem én is és Hisamével egy olyan maszkost néztünk ki magunknak, kit még nem sajátított ki magának a fiú. Lépet párat Hisame, hogy a lendület meglegyen, majd rugaszkodott is el a földtől.
Bár a védelem gondolatával álltam a lányok elé, most mégis támadtam.

A piros indikátoros bemutatkozik. Tachinak hívják. A furcsa modorához talán nem is találhatott volna találóbb nevet. Egyszerű, fülbemászó, éppen annyira, mint amennyire a stílusa tenyérbe. A felfogó képességét azonban látványosan felértékeltem tudat alatt, mert hiába figyelmeztetem, egyre közelebb ér hozzám. Pont hozzám. Mit akar tőlem? Megtetszettem neki? Vagy meg akar ölni? Biztos nem dísznek jelzi a játék piros színnel. Mint egy mob. Egy szörny.
Hátrébb lépek, de már késő, elég közel van hozzám, hogy a kezével elérjen engem. Megérint az államnál és gyengén megemeli a fejemet. Amikor hozzátesz pár mondatnyi szöveget is, elkapom a fejemet és eltávolodom tőle. Stark lép be elém, s morogva, vicsorogva jelzi az ürgének, hogy itt a határ, ne merészelje még egyszer átlépni. Szerintem ezt próbálja közölni, mert amúgy nem látok be a fejébe, de a Tachi is megneszelheti, hogy nem közeledhet tovább, mert sarkon fordul és visszamegy Renhez és Alisterhez.
A részeges alak azonban felpattan a földről, mintha misem történt volna és az újonnan csatlakozott négy alak mellé áll. Én már csak értetlen fejjel ácsorgok és nem tudom, hogy mihez kezdjek. Két ismeretlen alak, aztán a négytagú rablóbanda. Alister meg közéjük tartozik...
Akkor ezek szerint nem kapunk pénzt a kocsmárosnőtől. Ő is benne lenne? Ez most már nem számít. Nem egy ittas férfit kell hazacipelnünk, hanem meg kell küzdenünk ezzel a négy maszkos idiótával is. Miért érzem úgy, hogy összefogott ellenem a világ?
Peterre nézek, aki máris harci állásba vágja magát és Hisamét is. Egyenlőre nem akarok támadni, csak kivárom, hogy mihez kezd a legelsőként belénk kötött kardforgató alak, aki máris egymaga indult meg, hogy legyűrje a narancssárga indikátoros alakokat.
- Stark. - mondom ki a petem nevét, de semmi mást nem teszek hozzá. Nem is tudom, hogy miért szólítottam meg egyáltalán. Talán csak azt akartam vele jelezni, hogy készülődjön, mert mi sem maradhatunk ki a küzdelemből. Nem szándékozom többet mondani neki, úgy is tudja, hogy mit kell tennie, szerencsére nélkülem is ott van a harc terén, parancsokkal nem kell húznom az időt.

Nem kívántam beszállni a Ki az erősebb kakas a szemétdombon? nevezetű játékba, amit az engem igencsak lealacsonyító módon Chi-channak tituláló figura próbált kezdeményezni. Nem az a típus voltam, aki egykönnyen felül a provokálásnak, jelen esetben az amelyik kutya ugat, az nem harap-elv érvényesült, így okos enged, szamár szenved alapon nem lőttem vissza, csupán levontam a megfelelő következtetéseket. Fenyegetése így süket fülekre talált, csupán egy megvető pillantással jutalmaztam a magát minden bizonnyal alfahímnek képzelő bohócot, aki azt hiszi, hogy majd ettől a hősies ugatástól majd a karjaiba omlanak a lányok. Szánalmas...
Felesleges volt több figyelmet pazarolni rá, hiszen egészen érdekes fordulat következett be éppen. Bevallom meglepett egy kissé, mikor Alister józanul kihúzta magát és néhány narancssárga indikátoros maszkost üdvözölt a társaságunkban régi ismerősökként. Nájsz. Először halk kuncogásban törtem ki, mely végül éktelen hahotává erősödött idővel, melyet kedvenc madaras idomárom hallgattatott el azzal, hogy kétségbeesésében hozzám futott oda pánikolni. Közönyös tekintettel pillantottam rá és viseltem a kiborulását. Ugye? Amelyik kutya ugat, az nem harap
Miután a rablók figyelmének középpontjába kerültem és nekem szegezték kérdésüket, ismét feléjük fordítottam a fejemet, hogy végigmérjem őket. Nahát, milyen kellemetlen, én is horogra akadtam és ezek szerint árnyékra vetődtem, habár más okból, mint ezek a mamlaszok itt mellettem. Jól játszotta a szerepét a csali, elismerés jár érte, melyet némi taps formájában juttattam kifejezésre.
- Mi visz vajon arra néhány pitiáner tolvajt, hogy oldalukra akarnak állítani egy magamfajta megbízhatatlannak látszó alakot? Eltévelyedett báránykáim, még most forduljatok vissza erről az ösvényről, míg nem késő... Lelkiismeretetek örökké mardosni fogja belsőtöket, testvéreim, de ha most egy megtért, vezeklő ember előtt, előttem meggyónjátok bűneiteket, megbocsátást és feloldozást nyertek az istenektől... Számomra már késő, indikátorom örökké meg fog bélyegezni, ám ti még megszabadulhattok a pokol haragjától! Vessétek magatokat térdre, érintsétek meg homlokotokkal az anyaföldet és könyörögjetek bocsánatért, imádkozzatok! Csak így tisztulhat meg a lelketek és kerülhetitek el az apokalipszist, melyet magatokra hoztok!! - kiáltottam feléjük karjaimat az égbe emelve, és felpillantva a sötét égboltra, mögöttem pedig egy villám csapott le. Vagyis az utóbbi nem történt meg, úgy tűnik senkinek sincs érzéke a hatásvadászathoz, avagy senkinek sincs villám alapú képessége
Útonálló barátunk ellenben nem cicózott, rögtön megtámadta a banditákat arról papolva, hogy öt az egy ellen is milyen bátrak az ellenfelei, jómagam pedig némi mérlegelésbe fulladtam bele. A frontharcossal semmiképp sem lett volna ildomos bajszot akasztanom, a többitől viszont cseppet sem tartottam. Végignézve a játékosokon, többnyire alacsony szintű felszereléseket láttam, így legfeljebb az arany izgathat, abból pedig a sárkányos idomárnak talán van elmondása szerint. Előreszökkenve az ő támadását szakítottam meg, azzal a céllal, hogy a derekam mögül előhúzott rövid karddal megsebesítsem. Jó szokásomhoz híven nem a petet, hanem a gazdáját támadtam, hagytam hadd ugorjon neki a sárkány a tolvajoknak, amíg én az idomárral foglalkozom :] Tulajdonképpen ezzel azt hiszem a narancsosok oldalára álltam, bevallom foglalkoztatott a gondolat, hogy miután legyengítik a frontharcost, én megölöm azt, addig pedig kerülöm, ahogy csak tudom.

Hoku gyors ellentámadásai váratlanul érték Serafinát és mivel nem elég gyors a reakcióideje és alacsony a fegyverkezelése, a kardforgató könnyedén beviszi a három vágást. Összesen 36 pontnyi sebzés éri, ami miatt leütötték róla páncélját és jócskán megcsappannak életpontjai is, életsávja pedig a sárga zónába szalad. Mégegy ilyen tripla csapást nem biztos, hogy kibírna, ezért mellékcselekvésként hátrál pár lépést, majd legurít egy üvegcse piros löttyöt és életsávja némiképp megugrik tőle.

PETER ÉS HISAME KÖRE KÖVETKEZIK!

Hisame mögött indultam meg, de én nem támadtam, csak ő. Ő ugrott neki a maszkosnak, mely rablótámadásnak titulálta e helyzetet és a sárkány akarta újra harapni őt. Hátrébb maradtam, de támadható közelségben. Nem akartam elsietni semmit sem és a társam számára sem akartam akadály lenni a küzdelemben.

Fél szemmel rajta tartottam a szemem a céhes útonállón, valahogy nem lepett meg, hogy tökéletesen bohócot csinál ezekből a piti alakokból, akik csak a levegőt ütlegelték képességeikkel. Gyengéknek tűntek, végtelenül szánalmas volt látni, ahogy életcsíkjuk egyből a sárga zónába katapultál. Azt hiszem ennek a némabobnak a sárkányára nekem is vigyáznom kell majd, de amíg a banditákat ostromolja a pet, nekem esélyem nyílt arra, hogy lesújtsak a védtelenül hagyott idomárra. Mire nagy lendülettel (Peter) felé suhintottam, persze mögüle támadva, hogy átlós pixelcsíkot szelhessek a hátába, addigra a pajzsom is kezembe varázsolódott, így második támadásomat, egy szúrást a lába felé már annak a rejtekéből tettem meg.
- Nahát... könnyű mögéd kerülni, börtönlátogatást nem ajánlok :] - jegyeztem meg sunyi vigyorral az arcomon. Ebben a felfordulásban talán nem is lesz olyan nehéz dolgom...