Könyvtár

by **Ronye Arabel** Szer. Nov. 21 2018, 22:15

~~Q könyvtára~~ Aincard legnagyobb könyvtára, a főtértől pár lépésnyire. Igazán hangulatosan kialakított olvasóteremmel, ahol még puha babzsákfotelekbe is beülhet az arra vágyó olvasó.
Ahogy a kínálatra sem lehet panasz: Minden interneten fellelhető könyv megtalálható a könyvtárban, és a készlet folyamatosan bővül, többek között az NJK művészek irományaival is
A könyvtér földszintjén pedig egy kávé vagy tea mellett a napi híreket is olvasni lehet Aincardból napfényes balkonon.

by **Penelope** Csüt. Nov. 22 2018, 22:31

/Quentin/

Szerette volna összekapni magát, elég sok értelembe. Talán már egy hét is eltelt és úgy érezte, eleget itatta már az egereket a kinti világ gyászolásával és önmaga sajnálásával. Ami történt el kell fogadni, túl kell lépni rajta és együtt élve a történtekkel a legjobbat kihozni belőle. Ironikus, hogy ez az első nap is megfogalmazódott a fejében, mégis kellett egy kis idő, hogy ténylegesen fel is dolgozza azt, ami annyira valótlannak tűnik, mintha csak egy könyv vagy film történései volnának.
De nem. Ez a valóság...
A valóság...

Ma nem szándékozott küldetésekre menni. Inkább kikapcsolódni vágyott, de tudta, azt csak azután teszi meg nyugodt szívvel, ha „mindennek” utána járt. Mindannak ami történt, ami rá várhat és megfejti a legegyszerűbb talányokat is. Térképeket szerez, informálódik és dönt a saját sorsa felett.
Az útja tehát egyértelmű volt. A városi könyvtár.
Borús idő volt, az eső is szemetelt, nem nagyon, de épp eléggé... hogy kellemetlen legyen. Nem ázott el túlzottan, és mint már tapasztalta a nevesség hamar elillan a ruháról, ha fedett helyiségbe ér. A simléderes sapkáját lekapta, elrakta az inventoryba. A kis pet pedig kelletlenül megrázta magát a küszöbön, ahogy beértek az ajtóból. A pultnál egy fiatal és egy középkorú npc fogadta, akik érzékelték is, hogy még nincs regisztrálva. Penelope meglepődött, hogy ingyenesen beléphet, így nem értette a regisztráció lényegét, de nem akadt fenn ilyen apróságokon.
A könyvgarmadán viszont igen. Kis híján tátva maradt a szája a hosszú soroktól, a magasra pakolt polcoktól és a szinte labirintusi elhelyezkedéstől. Pár asztal és szék volt a minimalizmus jegyeiben a könyvsorok tisztásain elhelyezve, az elidőző játékosok kedvéért. Ő maga meg azt sem tudta merre kezdje. Tévedés ne essék, tudta mit akar, csupán azt nem hol is fogjon hozzá. Tétovázását látva, az egyik npc meg is indult felé, hogy segítséget nyújtson, de Pen hálásan leintette és elindult arra, amerre jónak látta. Az ösztönei vezették és az a vágy, hogy feltérképezze mi mindent is találhat erre.
Nem volt kifejezett könyvmoly, csupán vizsgák idején, de olvasni nagyon is szeretett. Most pedig végre talált valamit, ami a kinti kényelem és biztonságérzet egy szeletét vigaszul nyújthatja.
Felületesen, de körbejárta a labirintust, végül megállt az egyik szekrény előtt. A nyersanyagok címszónál. Az a két könyv amit kinézett viszont jóval fentebb van, minthogy elérhetné. Körbenézett, de csak pár kósza szellemet látott, és egy srácot aki vélhetően bele volt merülve a könyvbe amit épp olvasott. Viszont pont az irányába találta meg a probléma megoldását. Az asztal mellett, ahol a fiú tartózkodott, akadt egy felesleges szék. Odalépve, megemelve megpróbálta elvinni azt, bár egy éles nyikorgást azért megejtett, ahogy a szék egyik lába még nem hagyta el teljesen a talajt. Alacsony termete és, az hogy nincs jártassága a nehéz tárgyak emelgetésében, megnehezítette a dolgát. Páran fel is kapták a fejüket a nyikkanásra, de hamar vissza is tértek a saját dolgaikhoz.

Odavitte a polc elé, majd felpattanva rá, meg kellett tapasztalnia mennyire is kellemetlen tud lenni, ha valaki töpszli. Nyújtózkodással is, legalább egy arasznyi hiányzott a kiválasztott könyvekhez. Rossz ötletként megfordult a fejébe, hogy ha a közeli polcra lép és megkapaszkodik fentebb, a másik lábát pedig a szék támlájára téve, talán kellő egyensúlyt volna képes felvenni, hogy megszerezze kiszemeltjeit. Ha pedig nem előzi meg senki, akkor ügyes bajos módon, de megkísérli ezt a borzalmas ötletet.

by **Quentin** Vas. Nov. 25 2018, 18:59

Szokás szerint korán megérkeztem a kvázi műszakom előtt. Nagyon kevés helyen szeretek sokat lenni, a könyvtár viszont ilyesféle, úgyhogy szívese beültem olvasni egy kicsit, mielőtt a könyvtárosi "munkám" elkezdődött volna. Idézőjel, mert azért olyan sok dolog nem volt, a könyvek elpakolásában nagyjából ki is merült. Tekintve, hogy egy gigantikus számítógép részei voltunk tulajdonképpen, leltározással és hasonlókkal nem kellett foglalkozni, mert a rendszer nyilvántartott mindent, a kölcsönzést pedig nem mi kezeltük, hanem az NPC-k. Úgyhogy igazából a munkaidőmet is nagyrészt olvasással tölthettem, mert hát tömeg manapság nem volt egy ilyen helyen. Csak bajkeverők... de abból a látogatók arányához képest sok.
Már a kopogás is zavaró volt, amit az őzike okozott, de ezt még ignoráltam, vagyis képes voltam figyelmen kívül hagyni. Onnantól kezdve viszont, hogy a kislány nagy hanggal elvette a széket, már kapott tőlem egy rosszalló pillantást, és fél szemmel követtem, mit csinál. Úgy tűnt, sikerült valamit kinéznie a felső polcról, és mint kiderült, még a székkel együtt sem érte el. Az ilyen esetek szoktak katasztrófát és szükségtelenül sok munkát okozni, így erőt vettem magamon, és fogyasztottam az értékes energiámból annak érdekében, hogy perceken belül ne kelljen ennek a többszörösét elköltenem értelmetlenül. Néhány lépéssel ott termettem a lány mellett, és felnyúlva mellette levettem azt a könyvet, ami felé látszólag nyúlt.
- Tessék - nyomtam a kezébe. Még a széken állva is alacsonyabb volt, mint én. Azért ilyet ritkán látok - A létra ott van... - mutattam a polc túlsó oldala felé, ahová rögzítve volt a segédeszköz - ... petet a bejárat mellett kellett volna hagyni... - intettem a megfelelő irányba - ...a hangoskodást pedig mellőzd, kérlek. Ez egy könyvtár - mutattam rá a csendre intő táblára - Kell még valami, vagy visszatérhetek a könyvemhez? - kérdeztem, csak hogy elkerüljük a további kellemetlen pillanatokat.

by **Danee** Kedd Feb. 05 2019, 15:04

30. Boss Taktikai megbeszélése

Állítólag régebben a Twisterben voltak a megbeszélések, de én soha nem jártam ott, és nem is kívántam egy füstös helyre bezsúfolni a társaságot.
Elsőre a színház jutott eszembe, de télvíz idején nem tűnt a legjobb megoldásnak, így inkább a nagy könyvtárat szemeltem ki helyszínnek.
Mivel előzőleg összekülönbözés történt a bossterem előtt, ezért szükségessé vált ezeknek a feszültségeknek az elsimítása,
egy megbeszélés formájában, és az esetleges új információk nyomán egy új taktika kidolgozása.
Így aztán, azoknak, akik már elérték a belépéshez szükséges 30. szintet, el is küldtem egy vita-fórum és taktikai megbeszélésre vonatkozó meghívót:

Danee írta:Kedves Sorstársam,

A 30. szinten lévő Boss legyőzése elsőre nem sikerült, és nem is minden bonyodalom nélkül indult el az akkori küzdelem.
A második próbálkozás előtt szeretnék tartani egy taktikai megbeszélést és szeretném a nézeteltéréseket is elsimítani.
Tisztelettel meghívlak a holnap tartandó frontharcos fórumra a Kezdetek Városa Könyvtárába.

Üdvözlettel:
Danee
(Unity)

Ennek megfelelően félretéve a szokásos teendőimet, már kora reggel megjelentem a könyvtár földszinti olvasótermében,
leadtam a könyvtárosoknak a meghívottak névsorát, és kibéreltem számunkra az imént említett olvasótermet.
Az érkezőket muffinnal, mézeskaláccsal és punccsal vártam.
Majd ha végre mindenki megérkezett, akitől kaptam visszajelzést, megnyitottam a fórumot:
- Köszönöm, hogy eljöttetek. Két fontos okból hívtalak össze titeket. Egyrészt, szeretném ha az új információk birtokában átgondolnánk a 30. szint bossharcának taktikáját.
- Másrészt szeretném megkövetni, és a bocsánatukat kérni Szophinak, Rinnenek, Hinarinak és nem utolsó sorban Ozirisznak a múltkori bossterem előtti jelenet miatt
- Ugyanakkor leszögezném, hogy továbbra is úgy gondolom, hogy a harctól távol maradók döntése nem korlátozhatja a mindenáron és saját felelősségre harcolni kívánók belépési szándékát a bossterembe
- Ha a sikerült dűlőre jutnunk, akkor meghallgatnám, ki mire jutott a bosst és a taktikát illetően, illetve elétek fogom tárni a fülembe jutott információt is
Jelentőségteljesen végig nézek a meghívóttakon egy pár pillanat erejéig.
- Kérem, hogy szólaljon fel, aki jelenleg is úgy érzi, hogy nincs kibékülve személyemmel, vagy a múltkori viselkedésem, esetleg valamilyen más okból akadályoztatva érzi a megjelenését a bossharcon! Ez most pont az a hely, ahol meg kell beszélnünk az idevágó problémákat

by **Hinari** Kedd Feb. 05 2019, 18:25

Ahogy megkaptam az üzenetet, szinte azonnal válaszoltam is rá, természetesen igent mondva a másnapi időpontra. Igaz még futnom kellett vele egy kört, mikorra is menjek - azaz menjünk! - pontosan, de onnantól, hogy minden információnak birtokában voltam, első dolgom volt személyesen felkeresni Oziriszt. Valószínű ő is megkapta a körlevelet, ám az előző bosson történtek fényében nem voltam benne biztos, hogy szívesen eljönne, holott ez remek lehetőség rá, hogy elsimítsuk a félreértéseket és csapatként tudjunk - ezúttal már tényleg - odaállni a harmincas boss elé. Igaz nekem fogalmam sem volt, mi történt a teleportunk után, de abból a levélből ítélve, amit céhtársam kiküldött, semmi jóra nem gondoltam sajnos. Nem is kérdeztem rá, se nála, se másnál. Sem arra, hogyan és miért bukták el és abban is csak reménykedni tudtam, hogy mindenki életben maradt... bár ha nem így történt volna, arról valószínű ennyi idő elteltével tudnék már.
Mindenesetre bekopogtam Himéhez - mivel Ozit épp ott jelezte a térkép -, röviden rákérdeztem a fiútól, megkapta-e a levelet, aztán ha negatívan reagált volna a részvételére, nos... akkor Hime segítségével (userrel egyeztetve, hihi) és így talán jóval hatékonyabb módon igyekeztem, igyekeztük meggyőzni, hogy adjon egy esélyt a dolognak.
Több mint valószínű, hogy sikeresen Wink

Kicsivel idő előtt érkeztünk. Még nem jártam az aincradi nagykönyvtárban, így először csak bámultam a magas polcokat és a megnyugtató csendet, a könyvtáros meg engem - aztán hamar bevezetett a lefoglalt terembe, ahol Danee (és talán nemcsak ő) már várt ránk.
- Szia - köszöntem és elmosolyodtam a kipakolt édességek láttán - Ez aztán a fogadtatás - dícsértem a lovagot és vettem is pár muffint meg egy pohár puncsot két kézbe, utóbbiból Ozirisz kezébe is nyomva egyet, ha a fiú magától nem tette volna ezt meg ilyen vagy olyan okokból. Szophienak foglaltam magam mellett helyet (vagy ha már ott volt, mellé ültem le). Őt öleléssel, a többieket szavakkal és biccentéssel köszöntöttem, Chan kapott tőlem még puszit és egy hálás, meleg mosolyt, ha eljött ő is.
Ha pedig megérkeztek, akik szerettek volna, Danee magához is ragadta a kezdeményezést. A bocsánatkérésre csak bólintottam; igazából inkább Szophienak szólhatott ez, nem nekem, engem is őmiatta érdekelt és őmiatta is akadtam ki ott aznap este... meg egy kissé más miatt is, de annak tudtam, hogy nem most van itt az ideje. Azért Eiki felé odasandítottam, ha jelen volt, de ezen felül inkább Danee szavaira figyeltem elsősorban: ahhoz képest, amit a bossterem előtt produkált, meglehetősen higgadtnak és összeszedettnek tűnt most, ami rettentő pozitív csalódás volt részemről és talán kellett is ahhoz, hogy oda tudjunk állni a boss elé másodszorra. Már amennyiben ő lesz a következő parancsnok, amit a szervezéséből azért sejtettem már. Mondandója végére csak megráztam a fejem és Oziriszra emeltem pillantásom jelentőségteljesen: ugyan volt pár dolog, amit mondhattam volna s talán fogok is majd, beleértve a bocsánatkérést saját részről is, de egyelőre Ozin volt a világ szeme. Ezt most neki kell felvállalnia a frontért; a felé küldött biztató mosolyomból és bólintásomból pedig talán észrevehette, hogy én, mint céhvezére és barátja, támogatni fogom őt ennek tisztázásában. Nem jó, ha hosszútávú félreértések maradnak köztünk. Nem akkor, ha egymásért is harcolunk odabent...

by **Szophie** Kedd Feb. 05 2019, 20:37

Ki tudja, mi okból, talán félreértés, talán más vezethetett el ehhez a különös eseményhez, ám Aincrad napsugarai ezen a hajnalon a könyvtár ablakán át besütve egy farkast és idomárját köszönthették. A lány láthatóan belemélyedt valamiféle vaskos regénybe, és érdekes mód a pet is egy kötetet bámult, bár az jóval vékonyabb és egyszerűbb volt társáénál. Habár a napsugarak valószínűleg nem láthatták ezt, ám a később érkezők még észrevehették, ahogy az ember alakúvá változtatott pet éppen a Piroska és farkas című mesekönyvet böngészi érdeklődéssel arcán, habár az is feltűnhet, hogy nem éppen halad gördülékenyen az olvasással - már ha valóban olvas.
Ellenben az idomár már jó pár száz oldalt is felfalt tekintetével, szemei kivörösödtek, alattuk lilás karika éktelenkedett. Mondhatjuk úgy, a páros nem nézett ki túl jól, amikor Danee aznap kora reggel beléjük botlott, ám ez nem szabott gátat annak, hogy Szophie kedves mosollyal köszöntse lovagtársát. Aki valószínűleg ezen a napon még csak nem is számított rá. Ami azt illeti, idomárunk egy betűvel sem jelezte vissza, hogy aznap itt kíván lenni, csupán csak tudomásul vette az invitálást, és ahogy azt illik, megjelent. Egy fél nappal még korábban is, csak mert olyan régen járt már a könyvtárban, pedig régen úgy szeretett ott lenni.
Az idomárpáros természetesen segédkezett a muffinok és puncs kirakásában az asztalra, és időközben el is tűnt egy pár, hogy morzsája sem maradt. Ki tudja, hová lett?

Nemsokára aztán megérkeztek a többiek, és Szophie boldogan fogadta legjobb barátnője ölelését, és huppant le mellé a székre. Bármiféle feszültségnek nyoma sem volt részéről. Nem, ő nem vett részt igazából a vitában, habár egyértelműen a kirobbantója lehetett. És Daneeval sem volt semmi baja, legutóbb sikerült meg is beszélniük a kazamatában a dolgokat, így aztán tényleg nem volt oka rá, hogy bármiféle negatív érzése legyen. Azért volt ott csupán, mert meghívták. Semmit nem akart megbeszélni, meg lenyugtatni, sőt, ahogy belekezdtek a komolyabb dumába, rögvest feltűnő ásítozásba kezdett. Szinte szokatlan volt tőle egy "tárgyaláson" ez a fajta viselkedés, de persze már nem az a Szophie volt, mint azelőtt. És a most jelenlévők közül amúgy sem sokan ismerhették azt az énjét.
Egyetlen egy dolog volt, amire érdemben reagálnia kellett, és akart is, az pedig a bocsánatkérő rész.
- Semmi baj, nem tudhattad - csóválta meg a fejét visszafogottan mosolyogva. - Én kérek elnézést, amiért a privát ügyeimet belevontam, és nem tudtam fékezni magamat.
Elsőnek a fiúra mosolygott rá, aztán tekintetét Rinnére emelte. Arca egyelőre kifürkészhetetlen maradt. Tervei voltak a lánnyal, igen. Ám ahhoz szüksége volt első sorban egy Hinarira is.

by **Rinne** Csüt. Feb. 14 2019, 23:40

Reagot nem írok, de Rinne ott van és lelkesen tanulmányozza a gyerekeknek szánt képeskönyveket, mivel a fórum maga nem köti le túlságosan. Riko meg visszautasította a meghívást, mondván hogy majd akkor szóljanak neki, ha tényleg nekimennek a bossnak, szóval őt nem érdemes keresni.

by **Ozirisz** Pént. Feb. 15 2019, 08:25

~Ozi, ez is meta~ visszhangzottak a fejében a Felsőbb Hatalom szavai, miközben újból visszatörölte azt a pár sort. - Nehéz ügy - sóhajtott, majd összeszedte a gondolatait, újra. Nem volt könnyű helyzetben a Bábmester, hisz az általa irányított bábfiguráról túl sokat nem tudott. Két hónap telt el a benti idő szerint az event óta, amialatt a karakter jópár emlékkel gazdagabb lett, talán változott a jelleme, talán nem. Ezekről az emlékekről és a két hónap alatt történtekről nincs információja, legalábbis jelenleg. Pedig ez elég rendesen befolyásolhat sokmindent, hisz az event után eléggé labilis volt. Valószínűleg még a taktikai megbeszélés idején is az, kivéve ha történt vele valami, ami helyrerázta. De tényleg volt valami, ami hatást gyakorolt rá? Milyen egyáltalán az akkori jelleme? Milyen a gondolkodása? Egyre több a kérdés, egyre több az ismeretlen az Irányító számára. Az szinte biztos, hogy nem hajtja a számnövelés, ahogy az is, hogy az emberélet, különösképp a barátai, családja élete a legfontosabb számára. De azon kívül... paranoiás? még árulónak érzi magát? vagy már megnyugodott? megértették vele, hogy őt csak felhasználta a rendszer? Vagy esetleg valami csoda folytán új motívációt, új célokat adtak neki, hogy miért harcoljon? Ezekről nincs elegendő információ, pedig fontos lenne, hogy az általa irányított, és az évek folytán megkedvelt figura a globális játszmában tényleg önmagát tudja adni. - Akárhogy is, de ez meta lesz - mormogta maga elé. Ha másért nem, azért, mert a korábbi játékokat kell affelé a mederbe terelni, amerre a későbbiek mutatnak, különben nem lenne jellemhű. Nem lenne több ez a mostani másnál, csak egy meg nem valósult valóságnál, egy párhuzamos univerzumban. - Ha legalább tudnék jósolni - sóhajtott, kissé lemondó hangon. Ha több pontot osztott volna jóslásra, akkor minden bizonnyal az sem okozna számára gondot, hogy 90 számból ötöt eltaláljon... Beindítja a sarokban porosodó kvantumszámítógépet, talán segítségére lehet. De hiába pörögtek a qbitek, ugyanúgy túl nagy falat volt számára, mint Dobi Gabi gépének 2GB RAM-al az Android Studio. De legalább nem füstölt el, szóval ez legalább pozitívum...
Egyedül maradt a mindenfelé kóválygó gondolataival. Megfogadta a Bölcs Apóka irányítójának tanácsát, igaz, kicsit későn. Felesleges chatre vinni az efféle dolgokat, ha packet lossos a rendszer. Ahogy mondta, jobb az ilyesmit a játéktéren hagyni, bár jelen esetben ez igencsak kifordított módon sikerült.
- Engedd el - mondta magának. Bármennyire is próbálja egy Felsőbb Hatalom a metával azonosítani, ő továbbra sem híve a szintetikának. Akkor már inkább a természetes eredetű cuccok. Valahogy úgy, ahogy az irányítottjának a kezébe nyomják a csomagot Floriában kis lótifuti után, vagy épp a Kezdetek Városa egyik füstös kocsmájában. Bár jelen állapotában csak a céhbank növénykészlete az ami elérhető számára - Jól túlbonyolítottad - nevette el magát egy kicsit, inkább kínjában. Nem kell csűrni-csavarni, csak tekerni. Villám villan, szikra lobban, és a szobában terjengő füst szép lassan kezdett összeállni. Először csak betűket formált, amik szavakká álltak össze, míg végül komótosan gomolyogtak lefele a zöld sorok, mint egy lehetséges megoldás a sok közül...

Éppen Himénél voltam, amikor jött az a bizonyos üzenet. Egy "miazmármegint" arckifejezéssel társítva nyitottam meg, majd ahogy elolvastam zártam is be. Nagyjából úgy hiányzott ez, mint vasorrú bábának a mágneses vihar. Azonban hiába próbáltam meg ilyen könnyen átlépni az egész dolgot, nagyon nem volt szerencsém. Hinari is felbukkant, szinte azonnal. Mondjuk hatezer gyorsasággal nem ez a része volt meglepő, hanem a miértje. Nem tudtam hová tenni a dolgot, és hogy miért szeretné annyira, hogy ott legyek. Legutóbb amikor bossolni készültünk, nem alakult valami jól, sőőőt, az egyfőre jutó dráma a lelépők számával arányban exponenciálisan megnövekedett. Az oltásról meg nem is beszélve. Na igen, október vége volt, olyantájban szokott lenni odakint az eboltás, csak hát... Vezér is lelépett, én pedig enyhén szólva kutyául éreztem magam. Szót emeltem, hogy nope, nem kéne bemenni, nem kell megvívni az erősen kétséges kimenetelű harcokat, főleg nem úgy hogy a Pánik Burok is orosz rulett, de egyvalakit leszámítva ignorálás és oltás volt a hála. Pedig akkor is csak jót akartam, de ők mégis fejjel a falnak. Annak az egynek örültem, hogy legalább Riko hallgatott rám, és volt esze, annak ellenére hogy időnként forrófejű a csajszi... Mindenesetre nem tudtam hová tenni, hogy Hinari miért is keresett fel szinte azonnal a boss (és a megbeszélés) ügyével. Látszott rajtam, hogy nem rajongok az ötletért, sőt... Legkevésbé én hiányzok a mostani "csapatból" a múltkoriak után. Meg különben is, visszavonultam, nagyjából karácsony óta. Igaz, nem jelentettem be hivatalosan, mert hát a karácsonyi hangulatot nem akartam elrontani, de ettől függetlenül a helyzetjelzőm is általában a JL birtok területén belülre mutatott. Vagy éppenséggel a céhboltba, hogy Himét boldogítsam, vagy éppenséggel Riko műhelyébe egy kovácsolás erejéig. Védett területen kívül pedig igen ritkán jártam, akkor is csak Himécske győzködésére. Nem tudom mi lenne velem nélküle... ha ő nem lett volna velem a főtéren, biztos összeomlottam volna. Himécskének örökké hálás leszek, hogy mellettem volt, és van most is. Nélküle talán már odalent is feladtam volna... És most is, leginkább az ő kedvéért adtam egy esélyt ennek a bossmegbeszéléses-drámakristályropogtatásos holnapi napnak.

Végül másnap, elindultunk. Nem voltam valami lelkes, inkább érződött rajtam, hogy "legyünk már túl rajta", mint valami kötelezően lefutandó kör, de végülis ha már ennyire győzködtek, nem mondtam nemet. Észlelést-látást azonnal kapcsoltam már a kapuban, valamint kevésbé forgalmas és tömegnyomoros utat javasoltam Hinarinak, ha együtt mentünk. Nem rajongtam a tömegért, és legfőképp nem akartam a kelleténél több játékosba vagy épp gépi karakterbe botlani. Semmi információm nem volt Kanami hollétéről, sem arról, hogy egyáltalán még idebent van-e vagy sem, ahogy arról sem, hogy kinek, kiknek kotyogott az odalent történtekről, már ha egyáltalán foglalkozott a témával.
Majd végül megérkeztünk a könyvtárba, ahol Danee és még akik előttünk érkeztek már vártak minket. Köszöntem a társaságnak, majd a céhtársam által felém nyújtott puncsot kezdtem el kortyolgatni amíg vártunk.
- A múltkor sem követelőztem, csak _megkértem_ a jónépet ne menjen fejjel a falnak - szólaltam meg, aránylag higgadtan és határozottan - Az esélyek a harc sikerére elhanyagolhatóak voltak, a burkok pedig nem védenek - állapítottam meg a nyilvánvalót. - Azzal viszont nem értek egyet, hogy saját felelősségre megy be a nép. Nem egészen úgy van, gyakorlatilag a bossharcot vezető parancsnok kezébe adja az életét az ember. A parancsnok egy rossz döntése elég, hogy valaki meghalhasson. Vagy éppenséggel mert a saját bőrét menti - fejtette ki egy kicsit bővebben, egy pillanatra eszébe jutott ahogy tavaly a koboldírtáson ki volt az aki visszavonulást kiabált.
- Azt hittem arról lesz szó, hogy miképp tovább, ki fogja vezetni a harcot. De csak olyasvalaki lehet, akinek az emberélet a legfontosabb tényező, és nem a siker. És kellőképp jó stratégiai érzéke van, és képes kitartani a végsőkig, ha kell - néztem körbe a társaságon - Azonban jelenleg nincs ezeknek a kritériumoknak megfelelő emberke a társaságban. Enélkül pedig csak idő kérdése, amíg szépen végleg elfogy a "csapat". - tettem hozzá. Két potenciális jelöltet tudnék elképzelni, hogy tudja vezetni a csapatot, de mindkettőnek idő kell. Az egyiknek még rendbe kell jönnie, talpra kell állnia hogy újra harcolni tudjon. Bár jó úton halad, de még aggaszt egy kicsit az állapota. Ahogy kifakadt azon a kazamatás délutánon... de azóta már eltelt pár hónap, talán már jobban van. A másik ideális jelölt még nincs itt, de még jócskán fejlődnie kell. Karácsony után már legalább ötös szintű lehetett, mivel Nysterbe hívott, ami az ötödik szint nagyvárosa. Arról, hogy most nagyjából hányas szinten lehet, nincs információm. De úgy 10-15 körülre tenném hasraütésből... bár, amilyen bonyolult a helyzete, nem fogadnék rá nagy összegben. Kérdéses az, hogy melyik fog előbb bekövetkezni: Hinari rendbejön, vagy Miri eléri a harmincas szintet... - Egy hetet kértem múltkor. Ennyit kellett volna várni a próbával, amíg mindenki biztosan lenyugszik. Mindenki közös érdeke, hogy ne full ideg állapotban menjen be a terembe, és főleg ne jelentős hátrányban... de ehelyett csak ignoráltak meg lehurrogtak, tisztelet a kivételnek - körbenéztem az összegyűlteken ismét, de sajnos Riko továbbra sem volt itt, pedig azért titkon reméltem, hogy beesik időközben. Majd újra Danee felé néztem - Amúgy őszintén, mi értelme volt így megpróbálni? Kevesebb ember, nagyobb esély az itemre? Az elosztható pont? Tudod mennyit ér a számnövelés? - tettem fel a költői kérdést, majd egy másodpernyi hatásszünet után meg is válaszoltam - Semmit. Az égadta világon semmit... Még ha a burok védene, azt mondanám oké, kockáztassunk... de nem véd. Jelenleg mindössze a Pánik Kristály az ami elvileg 100% hatásfokkal működik. Mielőtt bárki orosz rulettet játszana, legalább érdemes lenne egy kristályírót kiképezni rá, hogy tudja gyártani az életmentő itemeket, hogy mindenkinél legyen belőle legalább egy darab, ha a burok bebugolna... Az emberélet a legfontosabb! - emeltem ki a mondanivalóm lényegi részét a javaslatom után, majd kíváncsian vártam az észrevételeket, reakciókat. Az októberi eboltási szezonnak vége, szóval csak nem vesznek megint kutyára és oltogatnak, mint legutóbb...

by **Danee** Pént. Feb. 15 2019, 11:37

Ozirisz volt az első, aki érdemben hozzászólt a témához, így hát rá reagáltam elsőként is, miután végighallgattam a mondandóját:
- Ozirisz, köszönöm, hogy megosztottad velünk a kétségeidet és a kritikát is hasonlóképen üdvözlöm
- Akkor had válaszoljak a kérdéseidre, kételyeidre, nem feltétlenül sorrendben:

- Én a magam részéről még csak szóbeszédet hallottam arról hogy a burok nem működik 100%-osan, olyanról pedig tőled hallok először, hogy egyáltalán nem működne. Ezt szerintem mindenki eldöntheti maga, mindaddig, amíg nem látott rá bizonyítékot

- Aki nem bízik meg a burok adta védelemben, annak, ahogy említetted, ott a kristály.
- Van kristályírónk a Unity tagjai között, aki tud készíteni Pánik Kristályt. A probléma itt a nyersanyag ellátás, mivel ez egy ritka növényből készül, a Lávatulipánból. Az nem megoldható, hogy minden boss harcra összeszedjünk kellő mennyiségű Lávatulipánt, még akkor is aggályosnak látom a dolgot, ha a Céhek és a frontharcosaink kifejezetten ennek a beszerzésére állnak rá. Elvégre ritka.
- A kristályírónkat Simeonnak hívják, mindenki bátran forduljon hozzá, amennyiben van hozzá növénye.

Nagy levegőt vettem, majd stresszel együtt kifújva, úgy éreztem ezzel egy témát letudtam. Ami, az információ adást jelenti

- Az előző próbálkozásra térnék rá, kérdésedre a válasz: igen, volt értelme megpróbálnunk, láttuk, megtapasztaltuk, hogy mivel állunk szemben. Valóban Halloweenes jelleg várt minket: egy szoborrá dermedt Boss, Jack Skelleton néven. Ahogy a nevéből is sejthető, egy vékony, csontos élőhalott-szerű lényt kell elképzelni, ami mellesleg akkora magas, mint egy normál kosárpalánk. És úgy is működik, az elején. Mármint kosárpalánkként. Szoborrá van dermedve az elején, ahogy már mondtam, de a karjai gyűrűként vannak egymásba fonódva.
- Van ezen kívül a teremben még 18 sütőtök formájú item. Ezeket a tököket szét is lehet verni, de be is lehet dobni a lény karjai között, akár egy kosárlabdát. A tökök érintéskor színt váltanak, alapvetően viszont áttetszőek. A bossnak viszont van már az elején egy egységes színe.
- Arra jöttünk rá, és ezt aztán a harc után egy informátor is megerősítette, hogy a karakterlapunkon a kasztunknál látható színnek megfelelő színre váltanak a tökök, amiket megérintünk, és a boss színével megegyezőt kell átdobni a karjai között. Azt már csak az informátorom adta tudtomra, de szerintem többünk fejében megfordulhatott sejtésként, hogy a tökök a boss páncélját csökkentik.

Kicsit hosszúra sikerül az ismertetés, és közben kiszárad a torkom is, így hát szünetképp kortyolok egyet a puncsból én is, ha már van.

- A boss megelevenedik, ha bármilyen formában elfogynak a tökök. És hatalmasakat sebez, engem egy ütéssel kiütött. De hozzátenném, hogy érdekes mód az én burkom működött, nem kristályt használtam. A csata hátralévő részéről olyan tudna nyilatkozni, aki ott is volt.

- Szerintem ez a boss, ha tököket mind értelmesen felhasználjuk és megfelelő itemeket, képességeket alkalmazunk védekezésre, támadásra egyaránt: legyőzhető akár veszteség nélkül is.
- A Pánik kristályt pedig ajánlom mindenkinek, aki nem szeret feltételezésekbe bocsátkozni és a burokban sem bízik.
- Az én ott létem alatt nem ütöttük páncél alá, így arról nem tudok nyilatkozni, hogy hogyan viselkedik fél életnél, illetve a végjátékban, erre kéne egy újabb felderítés, vagy bízunk a megérzéseinkben és sikerül akár már második nekifutásra

Eszembe jutott még valami közben, valami, ami már az elhangzásakor nagyon leminősítette az összes jelenlévőt

- Még valami: ha jól értettem, a jelenlévők közül senkire nem bíznád rá az életedet, ami a parancsnoklás személyét illeti. Talán még nem bizonyítottunk számodra, vagy éppenséggel bebizonyítottuk, hogy akad olyan is köztünk, aki nem érdemes a bizalmadra, ezt nem tudom.

- Mi a helyzet veled? Eddig sorozatban több boss harcot is levezettél. A mostanit hajlandó vagy vállalni? Mert ha nem, én, ahogy múltkor Eiki is, szívesen levezénylem a dolgokat legjobb tudásom szerint.

by **Ozirisz** Pént. Feb. 15 2019, 16:56

A vártnál jobban fogadta Danee a meglátásaimat, azonban a Pánik Burok vs Pánik Kristálytémában még nem sikerült közös nevezőre jutnunk. - Ami a burkot illeti, nagyjából két éve küldött Yoshiaga körüzenetet amikor észrevette, hogy a rendszer lerontotta a hatásfokát a burkoknak. Ha ráböksz az itemre, a felugró ablak is 80%-ot ír. << Bővebb Infó >> – majd egy levegővétel után folytattam -
Ami a Pánik Kristályt illeti, valóban ritka tárgy, de nem feltétlenül kell ipari mennyiségben gondolkodni. Fejenként egy darabot javaslok, hogy tartson magánál mindenki, ha a burok mégsem működne. Jobb az óvatosság, amolyan vésztartaléknak. Ha bebugol a burok, és a kristály lép működésbe, akkor lehet gyártatni a következőt. A ritka alapanyag beszerzése tényleg nehéz, de nem lehetetlen, és szerintem jobb, ha az ember több lábon áll és a parancsnokról is levesz egy kis stresszt, ha valami balul sülne el. - majd egy kis hatásszünet után a leglényegesebb infóra is reagáltam - Köszönöm az infót, valószínűleg fel fogjuk keresni Simeont ezügyben - kellemes meglepetés volt számomra, hogy egy újabb ismerős felől hallok. Nem hittem volna, hogy pont ő fogja az életmentő itemeket gyártani a fronton harcolók számára. Kicsit Fuwára emlékeztetett a srác, főleg az új infók fényében. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy a lány is mennyire elszánt volt a cukrászdában, amikor Hinariról volt szó, és mennyire is szeretne segíteni. Biztos jól kijönnének, Sil valószínű oda-vissza lenne Tengerszemért az biztos. Még egy kazamatában is hogy rajongott a cuki állatkákért. Mosolyt csalt az arcomra, ahogy bevillant a jelenet, ahogy Fuwa nagy lelkesen kapkodott a nyuszik után, hogy megsimogassa... csak épp a kis polippal ugyanezt.
A taktikai infókat figyelmesen végighallgattam, és próbáltam memorizálni nagyjából, már amennyire agyilag képes voltam rá. - Hát ez tök bonyolult boss... – jegyeztem meg félhangosan a hallott infókkal kapcsolatban, kicsit elhúzva a számat. Danee utolsó mondatait viszont nem tudtam szó nélkül hagyni. Úgy tűnik, nem egészen érti az aggodalmam okát. - Hosszú történet... - szólaltam meg – Nem saját magam miatt aggódom elsősorban. Mindannyian veszítettünk már el barátokat, ismerősöket, sőt... olykor hozzánk nagyon közel álló személyeket is. Túl sok volt már a halálból, és nem szeretném, ha bárki is életét vesztené, főleg nem egy felelőtlen döntés és egy ritka item hiánya miatt... A kristály pótolható, de az emberélet nem. - majd egy nagy levegő, és pár másodperc múlva folytattam. Össze kellett szednem kicsit a gondolataimat, hogy hogyan is kezdjek neki – Sajnos nem vagyok olyan állapotban, hogy le tudjak vezetni egy bossharcot. Nem tudom, hogy képes leszek-e valaha is. Rá kellett jönnöm, hogy hajlamos vagyok rossz döntéseket meghozni, elég csak egy pár hangosan kimondott mondat, és kis híján valaki életébe kerülhet. Az évek folyamán több ember halála szárad már a lelkemen, mert nem voltam ott, hogy megvédjem... vagy azért, mert pont ott voltam... – nem fejtettem ki ezt bővebben, ez nem az a hely és idő, ami alkalmas erre. Egy pár másodpercig elgondolkodtam a dolgokon, eszembe jutott az, ahogy Szophie leteremtett amikor meggondolatlanul elkotyogtam odalent a haditervet, és hogy mit is okoztam vele majdnem. Végülis ez volt az oka legutóbb, hogy nem kapkodtam a parancsnokság után. Azóta pedig sok-sokminden történt, kezdve a kazamatában történtekkel, amikor szembenéztem a halál sötét árnyékával, majd amikor szembesültem másnap a főtéren, hogy milyen könnyedén felhasznált a rendszer a saját céljaira – Na de visszatérve a lényegre: bárki is vezeti a harcot, gondolkodjon el, hogy képes-e a csapat túlélését minden más elé helyezni, illetve mindenkit megkérnék rá, hogy a lehető legkomolyabban vegye a harcot, felesleges feszültségektől, konfliktusoktól mentesen – sokminden nyomta már a lelkemet, és jó volt ezek egyrészét, ha csak nagyvonalakban is, de kiadni magamból. Történtek dolgok, amikről legfeljebb csak a céhtársaim tudnak, elsősorban Hime, akivel mindent meg tudtam beszélni, és bíztatott, tartotta bennem a lelket, erőt adott. Ő ott volt velem odalent is, mégha csak a képzeletem idézte őt meg, amikor szembenéztem saját múlandóságommal. Amikor rájöttem, hogy a számok nem védenek semmitől, és nem a számok növelése a legfontosabb az életben. Pont, ahogy az a sunyi csávó mondta előtte fél perccel... Leginkább ez az élmény motivált abban, hogy visszavonultam. Akkor, abban a pillanatban döbbentem rá, hogy talán soha többet nem láthatom Himét, talán soha többet nem ölelhetem magamhoz. És ugyanaz a keserű érzés, mint anno Judy elvesztésekor, hogy nem töltöttem vele elég időt. Szerencsére kaptam egy második esélyt az élettől, és megfogadtam: nem fogom hasztalan farmolással vesztegetni az értékes időt, amit az itteni barátaimmal, családommal, és persze Himécskével is tölthetnék. A szintekkel és a felszerelésekkel akkor sem mentem semmire...
- Mielőtt elfelejteném – ha már ennyit volt szó a kristályokról, lenyitottam a menüt, és indítottam egy kereskedelemre felkérést Hinari felé, és behúztam a három Pánik Kristályt – ezekhez még nem olyan rég jutottam hozzá, kérlek tedd be az alapítványos cuccokhoz. Messze nem elég, hogy jusson mindenkinek, de csak ennyim van... - mondtam a lánynak. Nem volt valami bőkezű a rendszer, de több, mint a semmi. Csak ahogy Danee is mondta, a ritka növények nem teremnek mindenhol. Mindenesetre kicsit eltűnődtem, hogy Himécske kertjében vajon sikerülne-e megtermeszteni az említett ritka növényt? Nem lenne rossz, ha lenne egy stabil ellátóvonal, nem csak az életmentő kristályokkal hanem a gyógyitalok és társai is. Avagy megvan a következő projekt, amire rá lehet pörögni. Kicsit el is mosolyogtam magam, ahogy belegondoltam: végülis, dinnyéket is termeszt, amik viszont már minimum legendás besorolásúak, akkor nehogy már a ritka növények fogjanak ki rajta.

by **Hinari** Hétf. Feb. 18 2019, 22:22

Én csak hallgattam Oziriszt és Daneet. Fogalmam sem volt, mi történhetett azután, miután Szophie után eredtem, így abban nem tudtam nyilatkozni - amikor azonban Danee kételkedett a burkok használhatóságában, már szóra nyitottam ajkaim... aztán Ozirisz olyan gyorsan reagált rá, hogy inkább visszanyeltem a szavakat. Abban viszont egyetértettem a lovaggal, hogy céhtársam azon megszólalása eléggé... nos, furcsa volt, ami a parancsnok tulajdonságait emelte ki, és Ozirisz véleményét mindezek mellé. Nekem rettentő rosszul esett. Az addig rendben, hogy jelenleg nem érzem késznek magam, de ettől függetlenül (ha nem is nekem, de a Katanának) stratégiai érzékünk van, az emberélet tartom a fontosabbnak és ki tudok tartani, ha kell. Nem értettem, melyiket hiányolja a srác... gondolatot olvasni pedig, ugyebár, nem tudok. Felpillantottam a mennyezetre és belekortyoltam a puncsomba: Szophie közelsége megnyugtatott, rá is mosolyogtam, de továbbra is szó nélkül. Nem, ebbe most nem fogok beleavatkozni. Csupán lehívtam a menümet és beleirkáltam a Danee által elmondott taktikai elemeket, hátha szükség lesz rá, meg a céhtársa nevét, aki készít Pánik Kristályokat. Mert ez megoldás volt.
- Emlékszik valaki az Eiki által szerzett infókra? Amit a boss előtt felsorolt? - néztem körbe, ujjammal a megnyitott panel felett. Egyelőre úgy tűnt, a harcos srác vagy késik, vagy nem jön el - Érdemes lenne szóról szóra elkérni tőle a szöveget - tettem hozzá, de ez Danee feladata volt, hisz ők céhtársak. Főleg, ha Danee kíván parancsnok lenni. Közben nyugtáztam Ozirisz tranzakcióját és be is tettem az itemeket a közösbe.
- Szerintem vagy ezt használjuk, vagy azt. Nincs olyan, hogyha a burok befuccsol, a kristály életbe lép. Választanunk kell.
Elő is hívtam a saját Pánik Burkomat és lenyitottam a leírását.
- Ha a burok nem működik, a használója automatikusan meghal. Én nem kockáztatnék - tettem is el és zártam be az egészet egy mozdulattal - Ez nem az a játék, ahol mások életével játszadozhat a parancsnok felelőtlenül - sóhajtottam - Minden boss előtt fel kell mérni, ki rendelkezik kristállyal és ki burokkal. Utóbbiakat érdemes előtérbe helyezni meneküléskor. Többet nem tudunk tenni.
Tűnődőn néztem Daneet. Vajon képes lesz felelősségteljesen viselkedni? Magam miatt nem aggódtam, de Szophiet és Ozit semmiképpen sem akartam volna kitenni ennek... de ez az ő döntésük kell, hogy legyen. Én mindenesetre küldtem a lovagsrác felé egy biztató mosolyt: lássuk, másodikra megoldjuk-e ezt a harmincas bosst teleport nélkül.
Kiittam a puncsot és töltöttem magamnak újat.

by **Strea** Pént. Márc. 01 2019, 14:59

Kérem írjon a következő.
A boss indulásával nem tudjuk megvárni a játék végét, ha az ennyire lassan halad.

by **Danee** Pént. Márc. 01 2019, 17:06

Úgy tűnik pár dologról megfeledkeztem.
- Valóban volt valami ilyen értesítés a burokkal kapcsolatban, most hogy mondod - bólintottam Ozirisz felé - de azt hiszem mivel akkor még csak a saját életem volt a tét, nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. És lám a szerencse kegyeltje vagyok.

Ugyan csak a két JL tag osztotta meg velünk eleddig a véleményét és ismereteit a megjelentek közül, mégis sikerült néhány fontosabb pontra rámutatni, és elhangzott egy kérdés is besúgói információra vonatkozóan, én mégis inkább visszakanyarodtam a biztonságot érintő témára:
- Legyen, ahogy mondod, Hinari, a kapuban fel fogjuk mérni, kinek mije van: kristály vagy burok, és aszerint járunk el

Úgy döntöttem, hogy bár a ritka növény utánpótlást illetően továbbra is kétségeim voltak, de ha ők úgy látják, hogy mindez megoldható, akkor nem firtatom tovább a dolgot.

- Eiki információi részben statokról szólt, konkrétan a bosséről, ami 45 a fegyverkezelést, erejét, és a gyorsaságot illetően, ebből mindenki szerintem tud is rögtön kalkulálni, illetve a tökökről is megtudtuk, hogy 15 a fegyverkezelésük, speciális képességük és a gyorsaságuk.
Ez igazán nem számított soknak, a tökök amúgy sem támadtak, és a boss ereje, noss...
- A tökök végig passzívak voltak, azokkal ilyen formán nem hiszem hogy lenne gondunk, a boss ereje viszont nem igazán tükrözte a kiosztott sebzéseket. Ennél valamivel több van itt, ami miatt jócskán többet ütött a vártnál. Talán valamivel kivívtuk, hogy megsokszorozódjon, vagy pusztán sebzés visszaverődésről van szó...
Persze erről jó lett volna elméleteket gyártani, a jelenlétem nélkül folytatódott harcból adatokat, elemzéseket visszanyerni, de nem úgy tűnt, hogy bárki is ilyesmivel előrukkolna
- Ha van rá elmélet, akkor szívesen meghallgatnám
- A másik, amit Eiki mondott, a képességek: a boss fél életnél fagyasztással sebezhetetlenné válik minden harmadik ütemben
- ... a tökök pedig a sebzésük és a életpontjaik szorzatának megfelelő mennyiséggel csökkentik a boss páncélját, ha sikerül a kosárra dobás, tovább bonyolítva azzal, hogy a tök színe is befolyással van erre
Nyilván ez sem került megfigyelésre a jelenlétemkor, hiszen az sem volt világos, hogy lehet-e a tököknek bármilyen más szerepük is. Mostanra úgy tűnik, hogy nem volt.
- Bármilyen teóriát, javaslatot szívesen várok!

by **Rinne** Pént. Márc. 01 2019, 21:12

Nem is tudom, mikor jártam utoljára könyvtárban. Még kicsi lehettem. Az biztos, hogy mióta Japánban élek, egyszer sem, mondván úgyse tudnám elolvasni az itteni könyveket. De azt hiszem, tévedtem. Itt most találtam olyan könyveket, amiket gond nélkül el tudtam olvasni, igaz ezeket gyerekeknek írták, és egy darab kanjit sem írtak beléjük. Nem is voltak túl érdekesek, de legalább színesek voltak bennük a képek, és volt olyan is, ami a halászatról szólt. Igazából ez sokkal jobban lekötött, mint a többiek beszélgetése, meg én már amúgy is tudtam, hogy mikor akarok tankolni a bosson. Mármint biztos nem az elején, amikor nem is sebez szinte. Ennek ellenére megütötte a fülemet Daneesan pár szava, úgyhogy felnéztem, és egy kicsit pislogtam a csapatra.
- De nem is sebzett sokat. Te vagy gyenge, hogy egyből leütött. Biztos azért, mert átléptél a pajzsom mögül - mondtam közömbösen - Maradjatok a pajzsom mögött, és megvédelek titeket, ilyen egyszerű - tettem hozzá, aztán visszatértem a könyvhöz, még volt belőle néhány oldal.

by **Hinari** Vas. Márc. 10 2019, 18:47

Ha Daneet egyből leütötte, valamit nagyon elszúrhattak az első fázisban.
- Kezdésnek érdemes lenne kivétel nélkül az összes tököt jól és szín szerint kosárba dobni - fejeztem be a lovag által felsorolt infók körmölését - Ez hosszú és unalmas, de célravezető. Az utolsó tök után tankoló játékosnak pedig egy korábbi körben aktiválnia kéne egy Erős Pajzs Kristályt. Ha ezzel meg tudjuk oldani, hogy a tökök levigyék a boss páncélját és egyik tankunk se essen ki, remélhetőleg veszteségek nélkül át tudunk lépni a második fázisba...
- A tökök dobálása használt mellékcselekvést? Ha nem, úgy ezekben a körökben akár fel tudjuk erősíteni magunkat a következő fázisokra. Mérgekkel, buffokkal, ilyesmi - tettem még hozzá.
Ha pedig mindenki egyetértett és nem volt más kérdéskör hátra, el is kezdhettük az itemek összeszedését és a felkészülést a harcra. Nekem semmi más megbeszélnivalóm nem maradt...

by **Silence** Pént. Márc. 22 2019, 20:05

Quentin

Boldogan sétált be a hatalmas épület ajtaján. Boldogan, mert nem kellett sokáig keresnie, és nem is volt messze a Palotától, így nem félt egyedül jönni.
Itt pedig már nem lesz egyedül. Quentin hívta, ő pedig szívesen futott volna azonnal, mert még mindig rettenetesen érezte magát amiatt, hogy legutóbb úgy elterelődött a figyelme, és végül a fiúnak utána "kellett" jönnie. Megtanították neki, hogy nagyon csúnya dolog cserbenhagyni valakit, ő pedig úgy gondolta, hogy ezt tette Quentinnel… Akkor is, ha nem volt szándékos.
Hogy rendesen is bocsánatot kérjen, hozott is magával egy apróságot, amiről viszont azonnal elvonta a figyelmét az épület varázsa. Már kívülről is nagyon szépnek találta, de igazán csak belül bűvölte el a hangulata.
Lenyűgözte a sok-sok könyv egyhelyen, kellemes és megnyugtató volt neki, hogy viszonylagos csend van, és az ablakokon beszűrődő lassacskán alkonyi napfény szinte mesebirodalommá varázsolta a szemében a szépen faragott polcokat, a rajtuk elhelyezett gyönyörű kötéses könyveket, az asztalokat és székeket. Meg tudta érteni, hogy mit szeret ezen a helyen a barátja.
Nem kapkodott, hogy Quentint megtalálja, még volt ideje a megbeszélt időpontig (legalábbis a recepciós néni ezt mondta neki). Ráért kicsit körül is nézni, mielőtt odamegy hozzá.
Komótosan sétált végig a polcok előtt, igyekezve kibogarászni minél több könyv címét. És talált is egyet. Aztán mégegyet. És mégegyet.
Végül egy nagyobb kupac, veszélyesen imbolygó könyvvel a kezében érkezett oda a könyvtáros asztalához, ahol már néhány perccel korábban felfedezte a könyvébe merült Quentint.
Mosolyogva üdvözölte, miközben a könyveket óvatosan, akár a fiú segítségével letette a kezéből az asztalra.

by **Quentin** Szomb. Márc. 23 2019, 21:49

Itt volt az ideje újra megpróbálni. Nem siettem el, ahogy soha semmit sem. A kapkodás csak hibákat szül, a megfontoltság pedig a bölcsek nagy erénye. Igaz, én messze voltam attól, hogy bölcs legyek, de szívesen példát veszek róluk, különösen ha megfontoltnak kell lenni. Úgyhogy ezt az üzenetet is megfontoltan küldtem el, hátha ezúttal nem kell Otomura után mennem, hanem tényleg ő jön énhozzám. Épp elég bajt hozott a fejemre az a kis kaland, most vannak emberek, akik elvárnak tőlem dolgokat. Pedig az ilyet sose viseltem jól. Ráadásul külön energiát kell fektetnem abba, hogy csalódást okozzak nekik, és így ne várjanak tőlem semmit. Az a legjobb, ha visszatérünk ebbe az alapállapotba Neutral

A munkaidőm végére időzítettem, így volt a legegyszerűbb számomra. Szerencsére csöndes nap volt, mostanában kicsit sok különleges esemény jutott erre a helyre. A minap például kibérelték az aulát, hogy mindenféle megbeszéléseket tartsanak, aztán úgy kellett elmagyarázni annak a néhány sületlen alaknak, hogy oda most nem mehetnek be, mert rendezvény miatt le van zárva. A legtöbb embernek valamiért igen nehéz a felfogóképessége, pedig ide állítólag okos emberek járnak, akik fel tudják fogni egy könyv tartalmát. Nem hinném, hogy az emberi beszéd ennél komplikáltabb lenne.
Mihelyst leadtam a munkát, leültem a könyvemmel, és vártam. Nem nézegettem az órát, a könyvre koncentráltam. Semmi értelme nem lenne olvasni, ha közben a várakozás elvonná a figyelmemet. Úgy voltam vele, hogy egyszer csak megjelenik, és ha megint túl sok idő telik el, akkor majd megnézem, hogy éppen hol lófrál. Azonban ezúttal nem kellett a térképet nézegetnem, mert feltűnt egy halom könyv, ami mögül éppen csak kilátszott, akit vártam. Eszem ágában sem volt segíteni neki. Nem azért, mert bunkó vagyok, vagy energiát spórolnék, hanem mert semmi szükség nem volt rá. Valamiért a társadalom elvárja, hogy egy férfinak minden lépésében segíteni kell a nőt, holott a nők is önálló lények, akiknek nincs szükségük minden pillanatban támogatásra. Egyedül is le tudnak tenni egy nagy halom könyvet az asztalra, ha már idáig elcipelték.
- Örülök, hogy ezúttal idetaláltál - jegyeztem meg kissé szarkasztikusan, miközben áthelyeztem a könyvjelzőként szolgáló szalagot, és becsuktam a könyvemet. Lassan talpra kászálódtam, és megkerültem az asztalt, amíg Otomura könyveit elszámolták. Azért remélem nem most rögtön akarja őket elolvasni.
- Őszintén szólva egy-két termet leszámítva nem sok látnivaló van itt, de legalább csend van és nyugalom - figyelmeztettem előre, hogy ne várjon túl sok mindent. Ugyanakkor megakadt a szemem valamin.
- Látom találtál magadnak társakat - kommentáltam is rögtön az életcsík felett mutatkozó kis ikont. Amit csak azért láttam meg, mert teljesen a lányra összpontosítottam. Anélkül itt bent nem jeleníti meg a rendszer ezeket az apró kiegészítőket.

by **Silence** Szomb. Márc. 23 2019, 23:56

Majdnem leesett a felső két-három könyv a kupacból, de Fuwának ezúttal szerencséje volt. Örült is neki, sajnálta volna, ha az ügyetlensége miatt baja esik a könyveknek, amik olyan érdekesnek néztek ki.
A megjegyzésedre pipacsvörös lesz, és miután már biztosan állnak az asztalon azok a könyvek előszedi a füzetét, és sokadszor is, rákvörös arccal írja bele, és mutatja meg a szavakat.

Ne haragudj... Nem akartalak cserben hagyni... Nem is értem mi történt... Bocsánat...

Aztán egyesével eltette a könyveket az Inventoryjába, későbbre. Most nem ér rá olvasni, hiszen az egyik barátjával, veled van.
Hitetlenül, és egyszersmind tagadóan pislog a véleményedre, hogy nem sok látni való van... Az utolsó könyvet is eltéve újra a füzetébe írja gondolatait, amiket szeretne megosztani veled.

Ez nem igaz... Máris rengeteg látnivalóval találkoztam, pedig nem olyan régen jöttem be az épületbe...

Neki minden amit itt látott, látnivaló. Nem sokszor volt alkalma ilyen aprólékosan faragott bútorokat, ilyen gyönyörően kötött könyveket, ilyen fantasztikusan gyönyörű ablakkereteket nézegetni.Annyira látnivaló mindez, hogy erős késztetést is érezz, hogy legalább egy-egy darabot lerajzoljon belőlük, csak sajnos egyáltalán nem biztos benne, hogy azt itt szabad, úgyhogy egyelőre megvárja az alkalmat, hogy tőled megkérdezze majd, mint aki otthon vagy ebben a varázsvilágban. Aminek a varázsához persze nagyban hozzá tartozik az említett csend és nyugalom is.
Visszazökkenve a társalgásba kicsit el kell gondolkodnia, hogy mire utalsz, aztán megakad a szeme a fejed fölött látható jelzésen, és rájön, hogy valószínűleg az árulta el, hogy talált magának helyet a világban, ahol szükség van rá.
Boldogan elmosolyodik, és nagyot bólint. Aztán a füzeten keresztül igyekszik veled megosztani, hogy ez neki milyen fontos.

Sokminden történt velünk közösen, és Hinari azt mondta, hogy oda tartozom, és a többiek is. Azt mondták szeretnék, ha segítenék.

Már attól is, hogy visszaemlékezett, szinte ragyog a boldogságtól, hogy van ilyen helye Aincardban.

by **Quentin** Hétf. Ápr. 01 2019, 19:46

- Én tudom, mi történt - feleltem az írására. Gonosz vagyok és minden bizonnyal a pokolra kerülök, de kicsit élveztem, hogy kellemetlen helyzetbe tudom hozni a lányt. Láthatóan nagyon bántotta az a kis gikszer, ha újra ennyire zavarba jött tőle, és ilyen bűnbánóan kér bocsánatot miatta. Azonban nem szerettem volna, hogy ha azt hiszi, esetleg morcos vagyok rá, szóval odaléptem hozzá, és finoman a buksijára tettem a kezemet.
- Nem haragszom. Nem történt semmi - mondtam, ugyanis a látszat ellenére egyáltalán nem nehezteltem rá. Ami történt, megtörtént, nagy baj nem lett belőle, tehát igazán nem volt semmi okom rá. Remélhetőleg ezt ő is felismeri, nem igazán szerettem volna időről-időre megnyugtatni. Túl sok energiát emésztene fel újra és újra ugyanazt kifejezni értelmetlenül Neutral

- Valóban rengeteg könyv van itt. Bár én inkább olvasnivalónak hívnám őket, nem látnivalónak - jegyeztem meg. Nem tudtam elképzelni, mire másra gondolhat, nem volt semmi különleges se az előtérben, se a szabadpolcos részlegben. Hacsak nem a képeskönyvekre, de azt hiszem azzal még nem találkozhatott. A gyerekkönyvek nem itt vannak. És... nos, nagyot csalódnék, ha Otomura a gyerekkönyvekben lelne örömöt.
- Gratulálok. Vagy valami ilyesmi - bólintottam a magyarázatára. Inkább nem firtattam, mi minden történhetett vele közösen egy rendőr céhhel, és hogy mégis miféle segítséget várnak tőle. Nem, egy picit sem aggódtam miatta, biztosan csupa megbízható ember közé került, akik tudják, mit csinálnak. Például nem sodorják veszélybe Neutral

Ami azt illeti, én pedig csupa őrült közé kerültem, legalábbis épeszű ember engem nem venne fel semmilyen céhbe.
- Azt hiszem, most elkezdhetném magyarázni, hogy működik a könyvtár, de nem vagyok benne biztos, hogy ebben a helyzetben tényleg ezt kéne tennem... - gondolkodtam hangosan. Unalmas idegenvezetőnek minden bizonnyal kiváló lennék, aki egyetlen hangon darálja el a betanult szöveget, ám nem azért hívtam ide a lányt, hogy untassam. Sokkal inkább volt ürügy arra, hogy újra találkozhassak vele. Bármekkora őrültségnek is hangzott mindez.

by **Silence** Szer. Ápr. 03 2019, 19:39

Kérdőn pislant rád bűnbánó szemekkel. Ő is szeretné tudni mi történt, hogy legközelebb ne történhessen ilyen. Fontosnak tartja, hogy ha valami butaságot csinál, azt tudja, hogy tanulhasson belőle.
Kicsit zavarba jön az érintésedtől, de nem húzódik el. A mondatodra pedig kicsordulni készülő könnyektől csillogó szemmel néz fel rád, és megkönnyebbülten elmosolyodik. Ő azt hitte… Igazad is lett volna, ha haragszol… De nagyon örül, hogy nem teszed… Nem szeretné, hogy haragudjon rá bárki, főleg nem a barátai, akik közé te is tartozol. Probléma lenne, ha haragudnál rá.
Kuncogva megrázza a fejét a következtetésedre. Nem, ő nem… nem csak a könyvekre gondolt. Azokat még meg sem nézte igazán, és tudja, hogy nem csak a borítója fontos egy könyvnek ahhoz, hogy csodálatosnak vagy látnivalónak nevezhesse. Ezt a füzeten keresztül el is mondja.

A könyvek is varázslatosak, de én a polcokra, és az ablakokra, meg az asztalokra is gondoltam. Meg az ajtókra is!

Ahogy a füzetet mutatja látszik az arcán a lelkesedés, és az elbűvöltség. Van, akit még el tud varázsolni a könyvtárak hangulata.
A gratulációdra kissé értetlenül, de annál nagyobb boldogsággal mosolyog rád. Örül, hogy az otthonra találás örömét megoszthatja mással is, és hogy a válaszod azt tükrözi (legalábbis neki), hogy te is vele együtt örülsz a dolognak. Sokkal jobb együtt örülni.
A felvetésre automatikusan bólintott. Komoly ötletnek vette, és így jelezte, hogy nincs ellenére, hogy a könyvtárról mesélj… Végülis arról volt szó, hogy legközelebb megmutatod neki a könyveket és a könyvtára. De azért tovább fűzi a terveket, és nemsokára megint feléd fordul a füzete.

Azután megmutatod a kedvenc helyedet a könyvtárban?

kérdezte közben már körbe is pislogva, hátha ki tudja találni abból, hogy hol tud elképzelni téged. Adta volna magát a könyvtáros pult, de azt már tudja, hogy nem annyira szeretsz az emberekkel kapcsolatot létesíteni (hogy vele kivételt teszel, annak az okáról nem gondolkodott el, legalábbis még), úgyhogy ezt a helyet ki is zárta… Talán valamelyik teremben, amit még nem látott.

by **Quentin** Csüt. Ápr. 04 2019, 18:04

Kezdett olyan érzésem támadni, hogy ezt a leányt a világ legkönnyebb dolga boldoggá tenni. Már csupán ettől a néhány szótól is olyan csillogó szemekkel nézett rám, mintha valamilyen gagyi fiúzenekar menő szupersztárja lennék, Otomura pedig a zenekar tipikus tinirajongója lenne, aki az egész szobáját kitapétázta a képeinkkel, és élete legnagyobb élménye már csupán az is, hogy egy levegőt szívhat velem. Meg kell mondjam, ez a reakció egy kicsit zavarba hozott engem is.
- Jól van, azért nem kell túlzásba vinni - jegyeztem meg halkan, mielőtt sírva a nyakamba borult volna hálálkodva. Amellett, hogy egyáltalán nem irritált a lány jelenléte, mégis úgy tűnt, hogy sokkal nehezebb kiigazodni rajta, mint másokon. Pedig biztosan nem bonyolultabb, csak másmilyen. És minden bizonnyal ezért ragadta meg az én figyelmem is annyira, hogy ilyen őrültségeket kövessek el, mint most is.
- Ezek szerint a padlót és csillárokat még nem nézted meg - sóhajtottam fel egy újabb élcelődő kommentár kíséretében. Sejtettem, mire céloz, elvégre ez egy szépnek szánt épület volt, és ennek megfelelően volt itt-ott egy kis díszítés rajta. Más kérdés, hogy engem ez nem izgatott fel, őt meg így ránézésre túlságosan is. És majdnem biztos voltam benne, hogy a padlóra és a csillárokra is ugyanolyan csillogó szemekkel fog rácsodálkozni, mint a klasszikus borjú arra a bizonyos új kapura.
Ami a bólogatását illeti, végleg meggyőzött róla, hogy nem szeretnék belemenni a könyvtár aprólékos bemutatásába. Pedig a maga szintjén érdekes volt, és valószínűleg ugyanúgy elbűvölném vele, mint bármi mással, ami újdonság számára. Az lett volna a könnyű út. Azonban nem ez volt a célom azzal, hogy idehívtam, hanem mindenféle lehetetlen őrültség, amiben még én magam sem hiszek, vagy éppen teljesen ellentétes a jellememmel és a szokásaimmal.
- Megmutathatom, de annak ára van - feleltem rejtélyesen, és nem is mondtam erről többet, ha esetleg kérdezősködni támadna kedve. Gondoltam játsszunk kicsit, pedig alapjában véve nagyon szívesen megmutatom neki a kedvenc helyem. Sőt, ő az egyetlen, akinek szívesen megmutatom, nem csak azért, mert róla van szó, hanem azért is, mert úgy hiszem, ő az egyetlen ismerősöm, aki értékelné is.
- Otsukaresama - hajoltam meg a másik könyvtáros felé, miután felvettem az asztalról a mappámat, majd intettem Otomurának, hogy kövessen. Ezt a termet már ismeri, szóval a lépcső felé vettem az irányt, egészen pontosan a második emeletre szándékoztam először felvinni a lányt. Nem haladtam gyorsan, hadd legyen ideje megcsodálni az aranyozott színű korlátot, vagy kicsit megcsodálni a kilátást innen felülről is. Itt néha még én is megálltam, nekidőltem a korlátnak, és csak néztem a lenti a nyugalmas sürgést-forgást. Viszont mi most nem ezért jöttünk, hanem az olvasótermekért.

Innentől nagyon csendben kell lenni

- írtam fel egy papírra, mielőtt óvatosan kinyitottam volna a méretes ajtót, ami már inkább kapu volt. Én csak nyikorgó teremnek hívtam, mert az ajtó is nyikorgott, és a parketta is ropogott a lábunk alatt, mindez pedig a terem méretei miatt visszhangosan köszönt vissza nekünk.

Ez a legnagyobb olvasóterem, itt van a nyugati szépirodalom

- kezdtem el egy kezdetleges előadást, miközben beljebb invitáltam. Fehér és arany színek jellemezték a helyet, ha ott lent majd kiesett a szeme, akkor itt talán el is fog gurulni, nem tudom Neutral

Rengeteg díszítés volt a falakon, hatalmas csillárok adták a fényt, a szépen faragott asztalok és székek pedig katonásan sorakoztak előttünk. Ezt a termet még én is szépnek tartottam, pedig a szépérzékem és a szép iránti vonzalmam is a nulla felé konvergált.

Minden könyvet el lehet olvasni japánul, angolul és eredeti nyelven is

- vettem le egy random könyvet a kézre eső polcról, és mutattam meg neki gyorsan a menü működését. A könyvre bökve felhozta a nyelv választási lehetőséget, és... ennyi. Tulajdonképpen semmi különös, egyszeri játéknak jó, mielőtt tényleg olvasni kezd az ember.

by **Silence** Csüt. Ápr. 11 2019, 14:55

Egyre boldogabban mosolyogva bólint. Most már nem aggódik. Nem haragszol, most már nincs gond.

Enyhén eltátja a száját a megjegyzésedre. És rögtön el is néz felfele, a csillárokat megvizsgálni, aztán a lába alatti padlót is. Tényleg elfelejtette, hogy azokat is megnézze. De milyen rosszul tette! Hiszen azok is csodaszépek! Azokat is érdemes megnézni, ha nem is bámulná órákig a sok egyéb látnivaló között.

Hálásan nézett rád, és ezúttal el is felejt a füzetért nyúlni.

- Köszönöm! - mondta halkan, mosolyogva. És most már rettentő kiváncsian várja, mit fogsz még megmutatni neki.

A kérésére adott válasz viszont kicsit megakasztja. Először láthatóan nem is teljesen érti, mit akarsz ezzel. Végül kicsit gyanakodva néz téged, és kezd írni a füzetébe, amit rövidesen mutat is feléd

Milyen ára van?

Követi a mozdulatodat, és ő is meghajol a másik könyvtáros felé, kicsit kapkodásra sikerült mozdulattal. Majd még sietősebben indult utánad, szinte végig kérdőn nézve téged, hiszen nem válaszoltal a kérdésére. Csak néha hagyja abba, amikor a szeme sarkából valami különösen érdekeset vagy szépet látott meg. Ha nem lenne olyan helyzetben, hogy nem szeret beszélni, valószínűleg nem hagyna békén, és folyamatosan csacsogva próbálna rávenni, hogy áruld el, miről beszéltel.

A korlátról eltátott szájjal csodálja a lenti zsongást. Innen még szebb az egész, mint lentről.

De nem áll meg sokáig, sietve lép utánad, és meg is feledkezik róla, hogy még nem kapott választ a kérdésére.

Komolyan bólint az írásokra. Ettől nem is kell tartani. Ő tud csendben lenni. Nagyon is! Majd megpróbál levegőt is ritkán venni, hogy kicsit se legyen hangos.

A padló visszhangjátol kicsit megriad, és óvatosan, lábujjhegyen próbál minél halkabban lépkedni.

Nem könnyű a dolga, mert közben újra, és újra elterelte a figyelmét a terem szépsége, és arra is figyel, amit közben te mondasz neki a papíron keresztül.

Nyugati irodalom. Ez elkeserítően hat, mert ő csak japánul tud olvasni...

A félelmét viszont elűzöd, amikor azt is hozzá teszed, hogy el lehet ezeket olvasni japánul is. Amikor pedig azt is megmutatod, hogy hogyan működik a dolog, teljesen megnyuszik, és lelkesen veti bele magát, hogy néhány könyvet megnézzen, ami első ránézésre szimpatikusnak tűnt, hogy megnézze miről szólnak, és néhányat megjegyezzen magának, későbbre.

Az időérzékét közben teljesen elveszti, úgyhogy ha ráhagyod, negyed óra is eltelik, mire csillogó szemmel, boldogan mosolyogva. Es nem telik bele néhány perc sem, a füzetét is mutatja feléd.

Ez a hely valami fantasztikus! Egyedül is feljöhetek ide máskor?

Szeretné azokat a bizonyos könyveket később elolvasni...

by **Quentin** Hétf. Május 06 2019, 19:17

Úgy tűnt, most már annyira nem megerőltető számára beszélni, ha most ilyen könnyen megszólalt. Örülnék, ha gyakrabban hallhatnám a hangját. Mondom ezt én, aki mindennél jobban szereti a csendet, és abszolút megérti azt, hogy ha valaki számára fárasztó a beszéd. Az ő hangját valamiért mégis hallani szerettem volna. Biztos csak az újdonság ereje, és ha folyton csicseregne, hamar megunnám Neutral

Mindettől függetlenül továbbra sem értettem, hogy miért néz úgy mindenre, mintha minimum aranyból lenne, még úgy sem, hogy arra már rájöttem, Otomurát nem nehéz lenyűgözni. Nem lepett volna meg, ha menet közben hasra esett volna, annyira bámészkodott. Már amikor éppen nem engem vizsgált gyanakodva, merthogy a félmondatom nagyjából pont azt a hatást váltotta ki, amit szerettem volna, csak nem olyan reakciót kaptam rá. Egy idő után kicsit kényelmetlenné is vált a folyamatos figyelem, de szerencsére a lépcső tetejére érve végül abbamaradt.
Összességében mókás dolog volt a reakcióit figyelni, legyen az ártatlan csodálkozás, gyanakvás, vagy éppen a most frissen tapasztalt riadalom. Én már megszoktam a nyikorgó parkettát, és nem is találom hangosnak, vagy zavarónak. Épp ellenkezőleg, egy ilyen olvasóteremben, ahol néma csend van, vagy legfeljebb halk suttogást és papírlapok súrlódását lehet hallani, egészen üdítő és otthonos érzést kelt az, ha valaki végigmegy a ropogó padlón. Mintegy hozzátartozik az atmoszférához, amit most mindketten megtapasztalhattunk, mert a lány hosszasan kezdett nézelődni. Hagytam, hadd tegye. Nem siettünk, és amúgy is, egy könyvtáron nem lehet végigrohanni. Ez nem egy múzeum, a könyvek sokkal több figyelmet követelnek meg, mint a festmények vagy a szobrok, és sokkal több is van belőlük. Időre van szükség, amíg megtalálom azt, amit keresek, vagy ami érdekel.

Csak, ha nem félsz egyedül, és beiratkozol. Olvasójegy nélkül nem tudsz ide bejutni

- válaszoltam relatíve komolyan. Gondoltam rá, hogy elsütök valami trollkodást, de majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy véresen komolyan venné, amit mondok, és a végén még nem jön vissza. Merthogy abban egyetértettünk, hogy ez egy csodálatos hely. Az egész könyvtár az volt.
Ezután a szemben figyelő terembe szerettem volna átkísérni a lányt. Az ajtó mellett a Tudományos Olvasóterem felirat díszelgett, odabent pedig a szöges ellentéte fogadott minket annak, amit az imént láthatott. Ez a terem sokkal zsúfoltabb volt, tele asztalokkal és magas polcokkal, amik roskadoztak vastag könyvekkel. Szinte teljes sötétség honolt, csak nagyon gyéren világítottak a falon az egyszerű gyertyalámpák, viszont az asztaloknál itt-ott olvasólámpák segítettek némi extra fényt teremteni. Fehér és arany szín helyett pedig inkább a fekete és a vörös uralkodott itt bent. Az egyetlen, ami nem változott, az a nyikorgó padló volt.
- Mutatok valamit - súgtam, miután Otomura kicsodálkozta magát. Az írással nem fáradtam, ilyen félhomályban valószínűleg nem látszott volna amúgy sem. Magabiztosan hasítottam végig a sorok között, és végül leemeltem egy kötetet, majd az egyik üres asztalhoz invitáltam a lányt. Felkapcsoltam a lámpát, ami fénybe is borította az asztallapot, és letettem rá a könyvet. A székek talán itt voltak a legkényelmesebbek, mintha számítottak volna rá, hogy esetenként hosszú órákat ülnek itt az emberek. Most én is valami ilyesmire számítottam, mert egy állat- és növényhatározót emeltem le a polcról. Méghozzá az eddig felfedezett aincradi fajokról. Azon belül is az első tíz szintről. Úgy gondoltam, Otomura értékelné ezt a könyvet, és amúgy is érdekesnek tartottam, hogy voltak benne kihagyott helyek az eddig ismeretlen fajok számára. Olyan volt, mint egy matricás album.

by **Silence** Pént. Május 17 2019, 10:23

Való igaz, bár nem nagy lépésekben, de bizonyos szintig apránként kezdi a beszédet megszokni.Sose lesz olyan, akinek be nem áll a szája, de előbb utóbb talán félreteheti a füzetét.

A csendes teremben, miután rájött, hogy senki nem haragudott meg rá, és nem háborodott fel, ráadásul a könyvtár rajtad kívüli dolgozói sem jöttek oda, hogy figyelmeztessék, kicsit megnyugodott, és kevésbé figyelt, hogy a padló ne ropogjon olyan nagyon a léptei alatt, inkább a könyvekre fordította a figyelmét.
Kicsit gondolkodnia kell, hogy biztos legyen benne, érti, hogy miről beszéltél neki. Aztán kicsit elbizonytalanodott arccal ír újabb sort a füzetébe, amit pillanatokon belül te is láthatsz.

Megmutatod majd, hogy hol lehet?

Nem fél ő egyedül, csak nem tudja, hogy egy könyvtárban hol lhet beiratkozni... De bízik benne, hogy megmutatod neki, hiszen ha itt dolgozol, csak tudnod kell...
Kváncsian, de mostmár kevésbé bámulósan nézelődve követ téged a következő terembe.
Miután az ajtót becsukta maga mögött, megállva alaposan körülnéz. Az eddigi termeket is gyönyörűnek találta, ez viszont... valahogy másképpen volt az. Volt az egésznek valami igazán varázslatos hangulata a gyertyákkal és félhomállyal. Igazi kalandnak tetszett itt bármit csinálni, olvasni meg méginkább.
A többi itt lévő olvasó pedig mintha igazolni karná ezt a feltevését, úgy tűntek, mint akik nagyon belemerültek az olvasnivalók bújásába, és abba se tudnák hagyni, nagy kupac könyv tornyosult előttük.
A bűvöletből visszahúzza a suttogásod, amire bólint, és beljebb sétál utánad a könyvek és asztalok közé.
Érdeklődve nézegeti a könyvet amit letettél elé. Előbb a borítóját, ami már magában is szemkápráztató volt neki a lámpa fényében. De ezzel nem tölt sok időt (később még vissza fog tudni térni a mustrálására), belelapoz a könyvbe is. És ahogy lapozgat, úgy kerekedik ki egyre inkább a szeme - és a szája is, bár nem nagyon látványosan. A tizedik, vagy tizenegyedik oldalnál támad egy ötlete, és nemsokára a rajzait összefogó mappát is leteszi az asztalra, és elkezd keresgélni benne.
Az első kisállatot vagy növényt ábrázoló rajznál megáll, maga elé teszi, és keresni kezd a könyvben.
Végül percek keresése után boldogan (de az utolsó pillanatban észbekapva hang nélkül) csapja össze a kezét, és mutatja neked is, hogy lám, megtalálta a könyvben!
Eddig nem tudta, micsoda, ami úgy megtetszett neki, hogy lerajzolja, most viszont megnézte a nevét, és ceruzájával odaírta a saját rajza alá is.
Sőt, néhány érdekes információt is talált róla, amit lelkesen mutogat neked is. Ez a vörös pitypang, ami gyakori növény, vörös színével pedig könnyen magára vonja a kutakodó játékosok figyelmét.

by **Quentin** Csüt. Jún. 06 2019, 00:32

Nagyon szerettem ezt a termet. Talán ez volt a kedvencem. A félhomályban sokkal könnyebb volt belemerülni a könyvekbe, ráadásul a sötétség miatt igyekezett mindenki a szokásosnál is nagyobb csendben lenni. A kényelmes székek, amik a hosszú kutatómunkát kívánták megkönnyíteni, már csak bónusznak számítottak. Ami pedig a tartalmat illeti, az átlagosnál jobban szerettem a tudományos könyveket, szóval tényleg ideális hely volt. És ha lehet, most még szebbé vált, hála Otomura jelenlétének. Már ha mondhatok ilyet Neutral

Ha már kölcsönöztél, akkor kell legyen egy kártya az inventory-dban

- közöltem a lánnyal a kérdésére válaszolva. Az a sok könyv korábban, na ha azokat elvinné, akkor be kellett iratkoznia már hozzá, csak az olvasójegy maga szokott elbújni kicsit. Minden nem lehet tökéletes, annak a kártyának a kezelése például nem az. Sok minden más viszont igen.
Sejtettem, hogy a könyv el fogja nyerni a tetszését. Láttam a rajzait, tisztában voltam vele, hogy a természet leköti a figyelmét. És egyáltalán nem bántam, hogy nekiállt felkutatni a rajzai eredetét, sőt. Egyrészt jó volt nézni, ahogy csillogó szemekkel forgatja a lapokat, és felfedezi az újabb és újabb növényeket és állatokat. Bájos volt ez a fajta gyermeki ártatlanság, ahogy képes rácsodálkozni mindenre, ha nem lenne olyan creepy a vigyorom, akkor biztosan mosolyt csalna az arcomra. Belül azonban fülig ért a szám, és melegség töltötte el a szívemet. Tudtam, hogy van időm, úgyhogy picit odébb húzódtam, elővettem a rajzmappámat, és nekiálltam rajzolni egy Otomura chibit, ahogy a könyv felett ül, és mindenféle csillogás veszi körbe. Miközben a ceruzám járt, gondolkodni is tudtam. Újra meggyőződhettem róla, hogy jól érzem magam a lány társaságában, de sose tudtam mit kezdeni ezekkel az érzésekkel. Egyszer-egyszer összeszedtem a bátorságomat, de mindig rettentő esetlennek éreztem magam. Máskor bezzeg milyen magabiztos tudok lenni Neutral

Nem akartam elrontani semmit, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy amit most művelünk, azzal semmire sem megyek. Nem én nyűgöztem le. Viszont én nem igazán tudtam mivel lenyűgözni, egyedül a rajzaim voltak talán érdekesek. Valahol mindig úgy éreztem, hogy kudarcra vagyok ítélve. Otomura ráadásul nagyon aranyos volt, biztosra vettem, hogy nem csak én érzem magam jól mellette. Megállt a ceruza a kezemben, és megráztam a fejem alig észrevehetően. Ezzel a nulla önbizalmammal kéne kezdeni valamit Neutral

Inkább befejeztem a rajzot.

by Ajánlott tartalom

Könyvtár

Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár

Re: Könyvtár