Re: Dermesztő sziklák

by **Miko** Szomb. Jún. 26 2021, 20:39

A fiú nem ölelt át. Nem szorított magához. Nem csitítgatott. Nem próbált meg megvigasztalni. Érzem, hogy könnyeim mintha beleszáradtak volna szemembe. A hideg, mi átjárta testem, szörnyű volt. Leo nem karolt át és nem kezdte mondani, hogy nyugodtak meg, minden rendben van. Nem. Ő is tudta, hogy nincs igazán minden rendben. Kérdésem egyszerű volt, de tudtam, hogy csak kimondani egyszerűbb… megválaszolni annál nehezebb.
Szavai kedvesen hatottak, mely talán jobban fájt, mintha csak hidegen elutasított volna. Nem tűnt fel, hogy nem néz a szemembe, hisz én se néztem rá. Végül azonban a fiú elmondta miért nem tudja viszonozni érzelmeimet. Eleinte szíven ütött, és éreztem, hogy legszívesebben elsüllyednék a vízben.
~ Szóval csak kishuginak tekint… és semmi többnek.
Gondolataimba merülve elhallgatok, végtelennek tűnő másodpercekig. Gondolataim csak úgy cikáztak. Már-már a bánat győzedelmeskedett, mikor végül egy kép jelent meg előttem. Riko-neechané… vajon ő mit tenne, ilyenkor? Feladná? Elfutna, és kisírná magát? Magába süllyedne? Nem… nem. Ő nem ilyen! Egy pillanatra mintha elhatározottság tüze villanna fel a szememben.
- Rendben van... – mondom halkan, jószerével nem is hallotta, ha nem figyelt.
Egy nagy levegővel végül azonban egyszerűen a víz alá buktam és addig úsztam, lefelé amíg csak lehet, hogy aztán minden feszültségemet kisikoltsam a víz alatt, mely csak buborékként bújt elő. Végül ahogy kimerült lelkemet nehezítő minden probléma, energikusan kinyitottam szemeim és szinte kitörtem a felszínre. Tervek szerint Leo mögött bukkannék fel, és egyszerűen visszacsapódva a víz alá nyomnál magunkat, ahogy karjaimat határozottan elkapom, hogy aztán pár másodperc múlva a felszínre törhessünk.
- Gihi!! – vigyorgok rá teli szájjal a fiúra.
Ki terveztem ragadni a komor hangulatból az előző mozdulattal és nem akartam, hogy felelősnek érezze magát. Vigyorom ezúttal azonban teljesen őszinte volt, de volt valami furcsa erő a szemeimben, melyre nagy eséllyel képtelen lett volna megmondani mi az és miért van.
- Szóval akkor hugicád vagyok? Rendben Bátyus, egyelőre megfelel nekem ez is… - mondom továbbra is vigyorogva, látszólag teljesen visszazökkenve régi, energikus énembe, azonban még nem terveztem alább hagyni a dolgokat. Kezemet felemelve egyik ujjamat végig húzom mellkasán – …de egyszer el fogom érni, hogy nőként tekints rám, akkor majd újra megkérdezlek. – nagy eséllyel meglephette határozott tekintetem és pimasz, nőies mosolyom, mely egyáltalán nem volt jellemző rám, de alapjáraton nem állt rosszul nekem, végül azonban arckifejezéseim visszalágyulnak bolondos mivoltomra és villámgyorsan felé úszóvá egy puszit nyomok arcára, hogy aztán mellette elhaladva a fülébe suttogjam - Addig is… vigyázz rám.. Onii-chan.
Aztán már sipirceltem is ki a szárazföldre, mert már tényleg kegyetlenül hideg volt a víz. Furcsa volt, ahogy kimásztam lelkem és testem is könnyebbnek tűnt. Felfrissültem és érzem, hogy visszatértem régi mivoltomhoz, de valahogy… sokkal élénkebbnek érzem magam. De sejtettem mi nyomán éreztem ezt a különös érzést. Végre volt egy célom… egy célom, ami eddig egészen mi ezúttal tényleg csak az enyém. És izgatottan vártam, mit hoz majd számomra a jövő. Riko-neechan vérvonalához tartozok... ennél több kell ahhoz, hogy feladjam azt, amire vágyok, kerüljön bármennyi időbe is!

by **Leonard** Csüt. Júl. 01 2021, 19:52

Furcsa, szinte már-már baljós volt Mikotól ez a csend és komorság. Leo azon törte a fejét, mivel tudná jobb kedvre deríteni, de rá kellett jönnie, hogy egy ilyen szituációban ez lehetetlen feladat. Ő épp a rosszfiú szerepét öltötte magára, már ami az elutasítást illeti, ebben a pozícióban pedig aligha lehet közben megmentőként tetszelegni.
Be kellett vallania magának, hogy szar érzés, ha nem tud segíteni. Sőt, egyenesen mocsoknak érezte magát, hogy egy ilyen bűbájos lány miatta lett ennyire szomorú. Ez a jellemvonás újdonságként hatott még saját maga számára is, mert arra ugyan már rájött az elmúlt évek során, hogy gyógyíthatatlanul szerelmes az esetlen női nembe, és minden vágya jó kedvre deríteni és megmenteni őket, de ez alatt az idő alatt soha nem kellett igazából egyetlen lányt sem elutasítania. A legtöbben sosem vették rá a fáradtságot, hogy meg is ismerjék őt, neki pedig jó volt ez így, futó kalandokkal. Közel kilenc, vagy talán tíz éve is megvan tehát annak, hogy utoljára ilyen szituációba kényszerült, akkor pedig... Nos, akkoriban még kiforratlan jellem volt, züllött, nagyszájú és beképzelt. Egyáltalán nem foglalkozott mások érzelmeivel, nagy önzésében sosem érdekelte, kin és hogy gázol át.
Sóhajtott, aztán ráemelte a pillantását Mikora, de akkor a lány hirtelen eltűnt a szeme elől. Elmerült a vízben, és hosszú pillanatokig fel sem jött. Leo már éppen kezdett volna aggódni miatta, de aztán hirtelen hatalmas csobbanással előbukkant, és magával rántotta őt is. A meglepettség kiáltása hagyta el a torkát, rengeteg buborék kíséretében, amikor pedig a felszínre értek, köhögni kezdett.
Még szinte fel sem ocsúdott a döbbenetből, hogy Miko mikor és hogyan talált vissza önmagához, az események folytatódtak és egyik ámulatból a másikba lökték őt.
A lány egy addig ismeretlen arcát mutatta, és hirtelen már... nem is volt annyira kislány.
Leo elkapta a karjánál fogva, és magához rántotta őt. A derekánál finoman megtartotta, miközben közel hajolt, és egy játékos puszit nyomott a feje búbjára.
- Biztos vagyok benne, hogy millió nálam alkalmasabb férfi rohangál odakint a világban, akikért megéri nővé válnod. Én nem érem meg a fáradtságot - borzolta össze a haját, tekintetében pedig továbbra sem volt semmi provokáló, csak a nagytestvérekre jellemző játékosság és féltés.
- De attól még mindig vigyázni fogok rád, kismajom.

by **Miko** Kedd Júl. 06 2021, 09:55

Éreztem Leon a feszültséget, éreztem a kettőnk közt feszülő zavart és furcsa érzéseket. Eleinte ezért se tudtam mit kéne, tegyek, mit mondjak, mit csináljak… miként érezzek. De végül képtelen voltam tovább, és a szívem szavát követve végül lemerülve kiengedtem minden gátlásomat, majd a felszínre törve magammal ragadtam a fiút, aki köhögcsélve tör fel a felszínre ezután. És én megrohamoztam őt szívem dübörgő szavaival. Szinte érzem, hogy az agyam szinte beszédül, de megkönnyebbülve éreztem magam, ahogy befejeztem szavaim. Láttam rajta meglepődöttségét és, hogy köpni, nyelni nem tudott, mely elégedett érzéssel járt át. Már készültem volna visszaesni a partra, amikor érzem, hogy a fiú elkapja a karját és magához rántja. Eleinte egysikkantás készült elhagyni a torkom, de ahogy finoman a mellkasához simulok, akaratlanul is elnémulok meglepődöttségemben, ahogy a fiú finomat átkarolja derekam, hogy megtartson. Érzem, ahogy homlokon puszil és szavai nyomán akaratlanul is hozzábújok. Még a hajborzolás is jól esett. Majd kissé kuncogva kissé elhúzódok tőle lassan.
- Minden bizonnyal igazad van Leo-kun. De egy valamit elfelejtettél. – mondtam neki egyszerűen, majd előre hajolva ajkaira nyomok egy puszit, majd ellökve magától tőle magam még pimasz, felnőttes mégis játékos hangon megjegyzem – Én döntöm el, kivel akarom elrotani az életem. Nii-chan~
Végül alámerülök és kiúszok a partra, ahol kimászva érzem, hogy libabőrös vagyok. Kirázott a hideg, de nem öltöztem fel azonnal. Egyik kezem végig simítja csípőmet mentén, és bár eddig háttal álltam Leon-nak féloldalasan rápillantok a fiúra, majd elmosolyodok.
- Egy kicsit ki kell szellőztetnem a fejem Nii-san. – intek neki már-már csábosan - Majd legközelebb vigyél el valahova.
Mondtam neki kuncogva, majd választ meg nem várva elindulok az egyik járat felé, mely során meztelen testemről lecsöpögő vízcseppek nyomán, szépen lassan elnyel a sötét folyosók egyikének távolsága. Úgy éreztem… egy picit magamba szeretnék maradni…~

by Ajánlott tartalom