Re: Kiwi és Cear - "nem tudod, míg nem próbálod"

by **Kiwi** Csüt. Szept. 21 2017, 19:16

Feldúlt voltam, indulatokkal és vágyakkal telve. Fogalma sincs mit tett velem, ez a férfi hülye, vagy ennyire érdektelen? Nem tudtam mit gondoljak róla, hisz vonzónak tartottam, bevallom eleinte nagyon is szimpatikus volt, de a kapocs, ami akkor kezdett épülni, megtört, és csak hosszú közös munka után lesz újra egész. De ami most történt ismét nem segített. Ittam a szavait és naiv módon elhittem mindent, még ha beleélni nem is mertem magam, valamint… ha kételyeim is voltak, abba mégsem mertem belegondolni, hogy csak szórakozik velem.

Megszólalt. Szabadkozott… talán. Nem értettem mire és miért mondja, és nem is volt erőm a szavaival foglalkozni, hisz homály telepedett az elmémre és csak egy dolog lebegett a szemeim előtt.
Akartam.
Akartam, hogy higgyen nekem. Hogy úgy élje meg, mindez most valós és csak az övé. Kitartóan, a feladás gondolata nélkül csókoltam addig, ameddig elő nem csalom belőle a vágyakat. Mindazt, amit én is éreztem, nem csak most, hanem sokszor. Talán túl sokszor. De ez most nem rólam szólt. Ez az ő keringője, ha már jégre hívott. Elcsitítottam és buja mohósággal vetettem rá magam. Tisztában voltam én azzal, hogy ha nincs bekapcsolva az etikai módja, akkor nem feltétlen fogja úgy érezni és átélni az egészet, de úgy gondoltam, hogy ha nincs is az emlékei beszívják és zaklatják majd, hisz minden férfi perverz, még az is amelyiken nem látszik. Éreztem ahogy megadóan belesimul a helyzetbe és teret enged a saját vágyainak. Úgy éreztem, most megfogtam. Kitartottam, még percekig izgattam, bőszen, ostoba bosszúmat tervezve. Ha azt hitte, hogy a fenekembe markolásával elér valamit, tévedett. Nem reagáltam rá különösebben, bár annak azért örülök, hogy nem rácsapott. Azt ugyanis nem szeretem. Kivártam még egy picit, nem sokat csak egy picit, miközben folytattam kéjsóvár tervemet, és csípőm is akaratlanul is ringani kezdett az ölében, egészen addig mentem ameddig a petting határát meg lehet szabni, valamint ameddig igénye volt rá, és próbáltam kivárni azt a pillanatot, hogy elmerüljön az érzésbe, hogy átadja magát majd. Majd, mint amit elvágtak, abbahagytam. Odakint álló dákóval, élvezés előtt ez még fizikai fájdalmat is okozhatna. Felegyenesedtem és ismét közönyös, komoly már-már, szúrós szemekkel meredtem rá.
- Tudod… lehet valakit bántani, fizikailag, verbálisan… vagy bárhogy… De, amikor valakit érzelmileg árulnak el, azt utálom a legjobban. – Félő hogy nem ért, és ezért is haragszom rá… Nem tudtam, hogy foglalhatnék szóba mindent, amit most érzek, és ezért is haragudtam rá. Tudtam, éreztem, hogy ostoba módon viselkedtem és ezért is haragszom rá. Jelen pillanatban a világra is haragudtam. Arra is, hogy nem tudom kifejezni magam és átadni mindazt, amit érzek, így ezek után joggal gondol bolondnak, amiért szintén haragszom rá.
- Nem szeretem, ha játszadoznak velem. – Még mindig az ölében ültem, hacsak nem tessékelt át máshova.
- Gondolom azt gondoltad, hogy én nem vagyok képes ilyenekre, hogy félek tőlük… vagy nem is tudom. Mennek ezek nekem is, ahogy mindenki másnak… de, mégis mennyit érnek ha spontánnak és őszinték? – Néztem rá kérdőn. Valójában félő, hogy elsiklottunk egymás mellett, de jelen pillanatban még nem jutottam el idáig, A saját érzéseim tompították az józan ítélőképességem. Hisz ölelni, csókolni, barátian rátenni valakinek a vállára a kezünket… egyszerű gesztusok, de megfogadtam, hogy még ha irigykedem is azokra akiknek mindez csuklóból jön, én nem fogom megjátszani őket. A képesség ott van bennem, mint ahogy az a tudat is, hogy megkönnyítené az életem, hisz elfogadottabb lennék, nyitottabbnak, közvetlenebbnek, megközelíthetőbbnek látnának. De az… nem én lennék. Lehet, csak eleinte feszélyezne és megszokássá válna, de attól is félek hogy olyan leszek mint Frilina. Ő azért túllő a dolgokon, akár csak én most.

by **Cearso** Pént. Szept. 22 2017, 08:51

Felizgatott a lány. Bár nem értek hozzá, de szerintem nagyon is jól csinálta. És olyan hirtelen hagyta abba, hogy meglepődtem. Néhány pillanatig csak meredtem magam elé és meglepetten pislogtam párat. Majd lassan elszállt a köd a szemem elöl. Fogalmam sincs meddig mentem volna el, ha nem áll le. Még szerencse, hogy ilyen hamar leállt.
Még a földön feküdtem, mikor eljutottak a tudatomig a szavai.
- Félreérthettél Kiwi. Én nem játszadozni akartam veled. Most nem.
Egy kicsit lejjebb tolom a lány a lábamon, hogy kényelmesen fel tudjak ülni, (de nem lököm le magamról vagy ilyesmi) miközben tartom vele a szemkontaktust.
- Azok után, hogy elmondtad, mire számítsak, úgy volt az igazságos, ha ezt én is megosztom veled.
Átkarolom a lány a hóna alatt a mellkasánál, és magamhoz húzzom, és a fülébe suttogok, hiába nincs a közelben senki, aki hallhatná a beszélgetést.
- Nem kérlek arra, hog eröltesd meg magad a kedvemért, cserébe csak annyit kérek, hogy te se várd el tölem, hogy önmagamból kikelve teljesen megváltozzak.
Lazítok picit az ölelésen, és hátrébb hajolva ismét a lány szemébe nézek.
- Nem vagyunk egyformák. Én szeretem a játékos Kiwit, de te is láthattad, a játékos Cear viszont annyira nem én vagyok... Nekem erölködnöm kell azért, ami neked annyira ösztönösen jön... Így biztos nem lennék veled őszinte. Becsapni meg nem akarlak.
A lány homlokára hajtom a homlokom, és becsukom a szemem.
Soha nem tudnám azt mutatni bárkinek, hogy nincsenek érzéseim. Ahogy azt se várhaton el másoktól, hogy olyan egyszerűen mutassák az érzéseiket, amilyen tisztán én szoktam néha.
Tény, hogy sokkal egyszerűbb volna, de el is venné egymás megértésének és elfogadásának a varázsát.
- Semminek se kell spontánnak lennie, elég ha nem hazudtolod meg magad, és őszinte vagy mind magaddal, mind másokkal.
Egy kicsit mindkettőnket terelgetni kell, ha komolyan gondoljuk az egészet. Nem csak őt, engem is. Két teljesen különböző lelki világunk van, amik nem értik meg egymást olyan könnyen. Ez még nem jelenti azt, hogy azért meg se próbálhatnánk megérteni a másikat, vagy megértetni magunkat a másikkal. És ha esetleg valamilyen félreértés történne, azt attól még meg tudjuk beszélni, amennyiben nem üldözzük el a másikat azonnal. Többször már nem akarok olyat csinálni.

by **Kiwi** Hétf. Okt. 02 2017, 18:14

Amennyire azt hittem, tudom mit csinálok, úgy kezdtem egyre bizonytalanabb lenni, végül teljesen bolondnak éreztem magam és ami a legrosszabb, nem csak őelőtte. Ha más zakkantnak tart, az egy dolog, az ö véleményük és döntésük mennyire lesnek a másik színfalai mögé, de az egy fokkal durvább, amikor saját magad előtt bizonytalanodsz el ezen a téren, immáron… sokadjára. Ha ő nem is én viszont játszadozni akartam vele. Itt és most. Kínozni. Elhúzni előtte a mézesmadzagot majd az orrára csapni az ajtót.

Félreértettem volna? És most nem? Persze máskor már volt rá eset, de most higgyek neki. Rizikó mindezt bevállalni. A hitet a bizalmat, azt hogy a szavai őszinték. Figyeltem őt, az arcát, a vonásait, a szemét. A mondatai hangsúlyát. Végig motoroztam őt, miközben engedtem, hogy ölelgessen. Nem szólaltam meg, kíváncsi voltam miket fog mondani, ha hallgatok. Ha csendben maradok. Mit fog csinálni? Meggyőz, magyarázkodik, védekezik? Intelligensebb ennél. Próbálom feldolgozni a saját érzéseimet, és így most minden olyan gyors. Valahol félek, hogy lemaradok valamiről, vagy kihagyok valamit… Elsiklok valami felett… De szavakba önteni a lelkivilágom most képtelen volnék. Túl kusza, túl csapongó. Egyszerre kételkedő és bizakodó. Izgatott és gyáva. Vakmerő és botor. Egy tini szíve, ami instabil, ingatag és félénk. Ami arra vár, hogy végre valaki rányissa az ajtót, de mégis számtalan akadályt állít a Szőke elé. Hiszen ő a sárkány, a vár, a várárok és a szögesdrótok is. Némi mocorgás után, kiegyenesedett háttal szólaltam meg.
- Hódíts meg. – Adtam ki a feladatot, a hercegnek. A dolgok mikéntje rá van bízva. Így nem leszek könnyelmű és ha sikerül neki, talán biztosítva van az is, hogy érték is maradok a számára.

by **Cearso** Hétf. Okt. 02 2017, 22:21

Egyszer, egyetlen egyszer játszadoztam az érzéseivel. Azt azóta meg is bántam. Nagyon jól meg tudom érteni, hogy azóta sem bocsájtott meg, és vissza akarja adni a tartozást. Ezért nem is sértödök meg a csábítási játékán. Kellemetlen érzés volt, igen. Én viszont nagyobb fájdalmakat okozhattam neki annak idején. Azért cserébe ez a kis bosszú még érthető is volt. Ha el akar űzni maga mellöl, akkor ügyesebbnek kell lennie. Hisz végül is, az eddig az én szerepem volt. Pontosan tudom, minél jobban indirekt akar valaki lerázni, annál nagyobb szüksége van valakinek a társaságára. Nem feltétlenül az enyémre, de most én vagyok itt, hogy társaságot nyújtsak.

Furcsa volt ezeket a szavakat hallani a lány szájából. Kihúztam magam (már amennyire tudtam úgy, hogy a lány a lábamon ült). A szemébe nézek és megfogom a kezét. A kezét magam felé húzom, és a felsőmre teszem a mellkasomnál, majd a kezére kulcsolom a kezeimet. Ezzel a mozdulattal őt is magam felé húzom picit, miközben én is felé hajolok. Igyekszem elérni, hogy minél közelebb legyen a fejünk, ezzel együtt a szánk is.
Még ha nem is húzódik el, én a csók elötti utolsó pillanatban akkor is oldalra kapom a fejem.
-Nem. Ez nem fog menni. Még nem...
Fogalmam sincs mért nem megy... Néhány hónappal ezelőtt minden habozás nélkül majdnem megcsókoltam valakit... Ha a lány nem állít le... Ez most mért más? Ráadásul Kiwi az előbb nem csak egy darab csókkal támadt le. Rendben, amögött nem volt olyan tartalom.
Elhúzom a szeme elöl a haját, és egy apró csókot nyomok a homlokára, majd visszaülök, hogy ismét egy magassában lehessünk.
-Nem fogok ígérgetni, vagy hazudni arról, mit tudnék nyújtani. Csak magamat tudom ajánlani. Se többet, se kevesebbet.
A férfit, aki valami furcsa ok miatt nem tud megcsókolni...

by **Kiwi** Kedd Okt. 03 2017, 18:26

Nehezen felejtek és nem is a tavas eset bántott legbelül, hanem amit a képességemről mondott. Bár sosem állítottam, hogy jobb lehetnék Kayabánál, de mélyen érintett a dolog, hisz a belső világomat szólta le, tudattalanul. Ha eszem lenne, nem haragudnék, csupán megmagyaráznám, hogy csupán hamarabb ítélkezett, mint tapasztalt volna. Sőt el is zárta a tapasztalat lehetőségét. Pedig büszkén osztottam meg vele valamit, amit szavakkal csak keveseknek árulok el. Én pedig akkor gyermeki és naiva módon akartam eldicsekedni vele. Akkor nyitott voltam, és egy fél szó után örömmel ugrottam volna bele ebbe a kapcsolatba. Nekem ez jelentette a bizalmam elárulását és nem a csíny amit kieszelt. Gondolom nem tudta vagy, nem is emlékszik már erre talán… Az alap bizalom törékeny játékszer, olyan mint a vékony jég, minél messzebbre jutsz, vagy megszilárdul vagy repedezni kezd. Egy repedés már megjelent, most a második, amit ésszel fel is értem, hogy én reagáltam túl, talán… Remélem.

Kihívás elé állítottam. Ha akar valamit, dolgozzon is meg címszó alatt. Bár valószínű inkább csak magamat féltettm ismét. Várfalat húztam, hogy az önértékelésem ne sérüljön tovább. Míg Cear túlvan egy bizonyos válaszponton az életében, addig én még nem értem el ezt. Míg ő nyitott én ilyen téren zártam. Felesleges félelmekkel kergettem magam a kordon mögé. Miközben annyira akartam, vágytam arra. Az igazi szeretetre. Vajon ez lenne az? Tényleg lehetne? Vagy csak a pótló szerepemet akarja? Azt mondta nem. És ha ő sem tudja? Vagy nem vallja be? Félek elmarom, elüldözőm, bántom majd. Holott nem akarom. Túl érzékeny, túl törékeny. Gyenge vagyok mellé. Neki olyan kellene aki stabil és megbízható. Az eszem ezt látja. Magamat nem vallom annak.
Vajon fájna neki? Érezne úgy mint én? Ésszel tudom, hogy igen, mégis annyira nehéz elhinni, hogy a férfi is ugyanúgy érez, mint a nő. Hogy nem csak a büszkesége törhet össze, hanem az igaz vágyai is. Elutasított. A szavai elvetették a kérésemet. És ez tetszett. Megmozgatott bennem valamit.
- Nem is azt kértem. – Jelentettem ki kis játékkal a hangomban.
- Azt akarom, hogy légy a lovagom ami kiszabadít a várból a sárkány fogságából. Hogy ledöntsd a várfalat, ússz át a lávával teli várárkon, küzdj meg a sárkánnyal és érj el engem. A valódi engem. – Pillantottam rá kihívóan.

by **Cearso** Csüt. Okt. 05 2017, 10:01

Rengeteget gondolkoztam az utóbbi találkozásunkon. Nem, nem a céhesen. Még az az előttin. Volt rá időm. Csaknem másfél évem. Ha a csíny lett volna a baja, akkor már sokkal korábban lelépett volna. Mondjuk le is lépett, de vissza is jött. Most viszont... én kerestem meg, egy nagyon hosszú kihagyás után. Nem zárkozott el teljesen, mégis úgy éreztem, hogy fél attól, hogy a közelébe engedjen.
Nem, nem fizikailag. Hisz itt ül a lábamon, és nem igazán reagál teljesen negatívan a közelségemre.
Mégis... egy másféle közelséget szerettem volna elérni. Arra viszont ma még nem hiszem, hogy lesz lehetőségem. Időbe fog telni, mire visszatér a lány bizalma felém. Még ha tudnám is, hogy mire sértödött meg annak idején. Félek attól, hogyha még egyszer egy olyan hibát követek el, mint akkor, azok után másfél év hallgatás már nem lesz elég, hogy újra szóba álljunk.
-Szegény sárkány. Ő csak a társaságodra vágyott, és nem tudott jobb lehetőséget az elrablásodnál. Miért kéne ezért megküzdenem vele? Biztosan jól meglennénk hármasban.
Elmosolyodtam. Még egy ilyen teremtést se szeretnék ok nélkül bántani. Másoknak talán elég lenne a tény, hogy ő örzi a megmentésre váró lányt. Az én értékrendem szerint viszont ezek a lények is megérdemelnek egy esélyt. Nem szabad elitélni őket csak a múltbéli cselekvéseik miatt.
Letolom a lábamról a lányt, felállok, majd a kezemet nyújtom a lánynak, hogy felsegítsem a földről, ha elfogadja.
-Időre van szükségünk. Van egy olyan érgésem, sokáig fog tartani, mire el tudjuk fogadni és meg tudnánk érteni egymást. Most nem szeretnék újabb másfél évet várni a következő beszélgetésünkig.

by **Kiwi** Vas. Okt. 08 2017, 16:16

Hiába fürkésztem, nem láttam annyira tisztán a gondolatait, amennyire szerettem volna. Olyan jó lenne, ha beleláthatnék a másik fejébe is, ha nem is másképp de úgy... mint a sajátomban, jelképekkel és szimbólumokkal... Vagy hallani a gondolatait, esetleg érezni azt, ahogy éppen most érez. Minden rezzenését, bizonytalanságát és vágyait. Majd a gondolatok cseréjének következtében, kíváncsi voltam mit fog lépni. Volt egy kérésem, nyílt és egyszerű, amit a maga módján dobott vissza. Majd elmagyaráztam neki a belső világom bizonyos komponícióját, és szimbólumait. Majd elnevettem magam a reakciójára. Maga az elképzelés komikus volt, viszont... fájdalmas is. Nem lát át, nem lát belém, még ha mondom sem. Nem tudom, talán én vagyok-e túl bonyolult, valószínűleg nem, csupán nem tudom megértettni magam másokkal. Erre mondják hogy fura vagyok... Egy különc.
A sárkány nem mást mint a félelmeim amik fogva tartanak, ami sakban tart és őríz és figyel. Ő azt, aki egy percre sem veszít szemelől... Tovább mosolyogtam, elfogadtam, hogy nem ért meg. Azt is, hogy talán senki sem fog. De talán nem is olyan nagy baj, bár így legalább értem, min kell még javítanom, de egyenlőre nem tudom... miként fejleszthetném a kommunikációmat. Szó szerint értette a jelképet, pedig pont a felruházás a lényege a szimbólumoknak. Talán most először éreztem picit butának mellettem, bár ez eddig mindig fordítva volt. Amikor mocorogni kezdett, kérés nélkül álltam fell, elvégre már én is elzsibbadtam picit. Az utolsó mondatával egyetértettem.
- Ezelőtt sem rajtam múlott. - Bár értettem a célzást, most rajtam lesz a sor, hogy nyissak felé.
Leporoltam a ruhámat, majd felegyenesedtem.
- Az időpont legyen holnap este hét óra. Helyet viszont te választasz. - Dobtam fel neki a labdát, kíváncsi voltam mit kezd vele.
- Vacsira viszont vadászragut csinálok. - Hívtam meg a céhbe, hogy egyen velünk. Bár a főztöm meg sem fogja közelíteni Shuét, de szívből csinálom a céhnek. Már minden alapanyag meg van hozzá.

by **Cearso** Vas. Okt. 15 2017, 07:43

Úgy néz ki, a válaszommal elértem, amit akartam. A nevetést az egyik legnehezebb eljátszani, föleg ha váratlanul csinálja az ember.
-Látod? Te is szoktál spontán és őszinte lenni. Szerintem a nevetésed egyáltalán nincs megjátszva.
Visszamosolyogtam a lányra. Nem vagyok teljesen hülye. Tudtam, hogy nem szó szerint érti a dolgokat.
Ha szó szerint értené, akkor ezek többségét már megcsináltam. Ha nem is teljesen várfalat, hanem városfalat döntöttünk le Solvik megvédésekor, és nem várárokban lévő láván úsztam keresztül, hanem egy vulkán lávájában. A sárkány képében pedig Timidussal is megküzdöttem már párszor.
Mindezek ellenére nem tudtam pontosan mit akar... Megpróbálhatom megfejteni, mit akart mondani, de nem feltétlenül jutok el arra a következtetésre, amit ő mondani akart. A várba zárt lány a magányt szokta jelenteni, a körülötte lévő akadályok meg arra szolgálnak, hogy ez a magány biztonságban legyen, és védje a lányt. Ez az, amit én le tudtam szürni ezekből a szimbolumokból.
-Azért remélem, mellettem nem leszel magányos.
Meg kellett erősítenem, hogy tudtam, nem szó szerint értette a dolgot, ha esetleg még rosszul is értelmeztem. A végén még azt hiszi, hogy ő a hibás a félresikerült kommunikáció miatt, mikor csak viccelödtem egy kicsit.
Mikor fel akartam állni, szó nélkül szállt le rólam. Nem mintha kényelmetlen lett volna a helyzet, de a semmit tevés épp annyira volt az asztalom, mint neki a romantika.
A válasza után elgondolkoztam egy picit..
-Mit szólnál a csillagvizsgálóhoz a céhben? Vagy inkább olyan helyen szeretnél találkozni, ahol sok ember közt lehetünk?
Bár itt is kettesben vagyunk, nagyjából.
-Valamit még feltétlenül tudnod kell. Én Árnyék megszelidítése óta vegetáriánus vagyok. Viszont erről eddig nem hiszem, hogy tudhattál volna, szóval ha szeretnéd, a mai nap kivételt tehetek.

by **Kiwi** Kedd Okt. 17 2017, 19:08

Nem tudtam mit mondani, arra… hogy én is tudok spontán lenni. Hiszen ezt tudtam, bár nem mindig mertem megengedni magamnak. A problémám a közvetlenség, és az intimitás egyensúlyával van, de ezt az én dolgom feltérképezni és megoldani. Nem magyarázkodtam, csak mosolyogva helyben hagytam a mondandóját. Bevallom értettem is az ő problémáját meg nem is, de rákérdezni nem tudta. Érthető szavakkal fogalmazta meg, csupán azt nem tudom, pontosan mit is takar mögötte. De nem feszegettem tovább, ha olyan a dolog, úgyis kibukik, előbb utóbb, nekem pedig nincs más dolgom, mint figyelmesnek lenni és maradni vele, hogy meghalljam, megértsem és elfogadjam őt, de leginkább… megismerjem.
Azt hiszem feladtam neki a leckét a jelképekkel, idővel majd megtanulja, hogy számomra ezeknek a használata mindennapos, és a fejemben jóval több szimbólum él, mint ahogy ő azt el tudná gondolni. A következő mondatával, mégis úgy éreztem, megcáfol. Pár pillanatig azért hezitáltam, hogy tényleg összeköthető-e, az én gondolatsorommal. Annak a felsimerése, hogy igen, pedig ijesztő volt. Mindig is akartam valakit, aki átlát rajtam, aki megért és nem csak a szavakat, aki ismer, talán még jobban mint én magamat. Viszont mindig kizártam ennek a létezését és megtagadtam, mindazt… aki közel mert hozzám merészkedni. Ez a már ezeréves mechanizmus, most is fellobbant, a félelem érzése volt az. Mert magányosnak lenni még mindig jobb, mintsem ha valaki elutasít, megtagad… miután megszeretted. Az magát a halált jelentené, hiszen szerethetetlennek, eldobhatónak és egy selejtnek érezném magam. Éreztem már nem egyszer és mindig megfogadom, hogy soha többet. Majd azt is, hogy megszabadulok ettől a rossz mechanizmusomtól. Lehetetlen egy teremtés vagyok…Ha megkedvelhetnék valakit, rögtön megrémülök. Majd tesztek sorát zúdítom rá, egészen addig… ameddig összeroskad, ameddig fel nem adja…ameddig le nem mond rólam és elfordul tőlem. Bizonyítsa be hogy szeret. Hogy tényleg szeret és engem. Azt hogy ismer, hogy akar… és hogy csak engem akar. Érzem, hogy a szívemben hevesen mocorognak az események. Hallom, ahogy a szögesdrótok kifeszülnek, a vár alatt a sárkány, mozgolódik…
Nem mondtam a magányosságra semmit. Féltem bármit is kimondani, ami most bennem van, hisz azt sugallaná, hogy alkalmatlan vagyok egy kapcsolatra, amit be akarok bizonyítani, hogy nem. Úgy éreztem biztatást vár, de nem tudtam miként adjam meg neki. Így megbeszéltünk egy randit. Egy igazit. Ugyan, akkor még nem fogtam fel, hogy az tényleg egy randi lesz, de már akkor nagyon izgatott lettem, és egy pillanatra megfeledkeztem a kétejekről is. Akartam. Akartam, hogy foglalkozzon velem, elvigyen valahova. Így megmondtam az időpontot, viszont helyszínt tőle kértem.
- A csillagvizsgáló jó. – Vágtam rá, szinte rögtön. Két okból is. Jobban toleráltam, ha ketten vagyunk, főleg… hogy ha ki is öltözök. Csakis neki akarok kiöltözni. Mivel valószínű ki is festem magam, így… abban furán éreztem volna magam mások előtt a városban, előtte talán nem. Vagy legalábbis nem annyira. De egy szóval sem említettem neki az indokaimat, túl ciki volna. Viszont nem akartam, olyan könnyen elengedni, így vacsira meghívtam a céhházba.
- Ohh… - Kaptam a szám elé a kezem, tanakodva.
- Zöldséges ragut is tudok csinálni. – Jelentettem ki mosolyogva. És hogy miért ragaszkodok annyira a raguhoz? Mert jelenlegi jártasságszintem ezt engedi legjobban elkészíteni, egyenlőre.

/Akkor holnap a csillagvizsgálóban. Very Happy

/

by **Eugeo** Szomb. Szept. 01 2018, 18:08

Üdv!

A játékot ezennel lezárom! Mivel a játék alatt nem küzdőtér jellegű posztok születtek, sajnos nem tudok jutalmat adni.

by Ajánlott tartalom