Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Ai vs Cear

5 posters

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Ai vs Cear Empty Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Csüt. Dec. 17 2015, 18:33

Na már most. A múltkori küzdelmem nem járt túl nagy sikerrel. Mármint abban az értelemben, hogy az Artemisnek még mindig nem sikerült feljebb tornázni a szintjét. De legalább nem mentünk egymásnak ész nélkül.
Elkezdtem gondolkozni, hogy ki ellen állhatnék még ki.
Az Artesből, vagyis a Limenből már minden érintett tudja, hogy a legendás íj a tulajdonomban van. Jaden nem véletlen maradt ki a rostámból, hiszen ő vele nem igazán voltam egy céhben túl sokáig.
Aztán eszembe jutott a front. Az lenne a legjobb, ha minél több frontossal állnék ki, annál többet megtudnék róluk, ha esetleg nekem is kijut az a sors, hogy levezényelhetek egy ilyen küzdelmet.
Egy dologban biztos voltam: Nem állhatok ki rögtön az éllovasokkal, akármennyire is gondolom azt, hogy szerintem nem teljesen korrekt az irányitásuk néha. Így Hinari, és Mirika kiesett az első körben. És vannak olyanok is, akikkel nem akarok egyáltalán kiállni, vagy nem is tudnám rávenni, hogy küzdjön egyet ellenem. Tehát Tachi sem játszik per pillanat. Remélem elkerülhetem ellene a felkészülő küzdelmet is. Egy részének meg nem is tudom a nevét rendesen.
De van valaki, akire (viszonylag) tisztán emlékszem, és abban is biztos vagyok, hogy a bosson is jelen volt, bár nem emlékszem, hogy bármit is alkotott volna. Azon kivül, hogy mindi a legutolsó pillanatban érkezett.
Gyorsan le is pötyögök neki egy üzenetet:

Kód:
Szervusz
Szeretném, ha jobban megismernénk egymást egy barátságos küzdelem keretein belül, így a bossharcokon is jobban oda tudnánk figyelni egymásra.
Cearso

Majd elküldtem az üzenetet, és vártam a reakcióra.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Szer. Dec. 30 2015, 21:58

Épp nagy-takarítottam. Igen van aki már csak megszokásból is megteszi, arról nem is beszélve a tiszta ház, tiszta lelket hagy maga után. Vagyis valami ilyesmi, de a lényeg hogy jó arra az esetre ha valaki elmélkedni szeretne, vagy csak… csak kicsit megnyugodni lelkileg. Persze nem segített túlzottan, de legalább egy időre lekötött mikor megkaptam az üzenetet. Mondanom sem kell meglepődtem, de igencsak jól esett hogy valaki személyesen gondol rám, akár egy barátságos mérkőzés céljából. Persze az okot nem ismertem, és nem is volt annyira lényeg hogy rákérdezzek, úgy voltam vele hogy le fog foglalni a dolog, és még okulhatok is, tehát gyorsan meg is írtam rá a választ.


RenAi írta:Szia, persze szívesen. Nem írtál helyet és időt. Így legyen egy óra múlva a küzdőtéren, persze csak ha megfelel. :3


Mondjuk végig olvasva a levelét benne volt a válasz, és teljesen jogos és érthető indok volt, már csak azért is hogy ne járjunk úgy, mint legutóbb. Megúsztuk végül viszont velem indítani… Mondjuk hülye voltam, magam sem értettem miért is nem jeleztem… Majd félbe hagytam a takarítást, alig maradt csak pár dolog hátra, az meg megvárhat. Átöltöztem majd egy teleport utána megkeresem a teleport kaput, és onnantól csak alig száz méter a csarnok, vagyis a harc-tér, könnyedén odataláltam, annak ellenére is hogy hajlamos vagyok az eltévedésre. Így rögtön a fiú alakját kerestem a kisebb tömegben. Szerencsére nem voltak sokan, nem mindenki szeret hidegben harcolni, pedig nem rossz dolog ám az. Amint megláttam oda léptem hozzá.
- Szia, én is ideértem. – Hajoltam meg és jelentem ki egy mosollyal ami nem volt épp tiszta vagy őszinte, de legalább megerőltettem magam. Nem akartam rossz benyomást kelteni. És a mondatom független volt a fiú hollétéről legyen szó arról, hogy akár már itt volt, akár csak most lépet be.
- Fél életest vagy teljes életest szeretnél? Használhassunk-e itemeket? – Gyors kérdés, bár szerettem volna beszélgetni valamiről, de egyszerűen nem jutott eszembe semmi. Azért hívott hogy harcoljunk, ami azért nem teljesen igaz. Meg szeretne ismerni, és én is őt… Mégis mi lelt engem?

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Csüt. Dec. 31 2015, 12:22

Nos, ami azt illeti, tényleg nem mondtam neki se időt, se helyszínt, de legalább sikerült feltalálnia magát. Igazából, nem hittem volna, hogy ilyen hamar reagálni fog a levelemre, azt meg még kevésbé, hogy neki jó egy ilyen közeli időpont is. 
Engem végül is nem zavar, és mivel én hívtam ki, anélkül hogy bármi konkrétat mondtam volna, elutasítani sem lenne szép dolog se helyszínt, se az időpontot.
Pár perccel érkeztem a megszokott időpontnál hamarabb érkezem, és nem olyan meleg ruhában, mint a többiek.
-Szervusz...
Akartam még valamit mondani, de nem ismerjük még egymást annyira szerintem, hogy bármi érdemlegeset tudnék mondani. Aztán a kérdésére válaszolok.
-Rohansz valahova? Ha nem, akkor nekem jó lesz a teljes életes. Itemeket meg szerintem ne pazaroljunk. Csak egy dolgot kérnék igazán. Tudod, nem valami magas a speciális képességem... Tehát... ha téged nem zavar... akkor jó lenne, ha...
Ez nem lesz túl jó így. Nincs semmi okom, így belezavarodni ebbe a mondatba. Nekem nincs, hisz ez csak egy egyszerű kérés lett volna, hogy használhassam a képességeimet. Azonban úgy néz ki, van itt valaki, pontosabban valami, akinek nem tetszene, ha kihasználnám a másik kedvességét.
A kezembe veszem az Artemis-t. Hirtelen furcsa érzések vesznek az uralmukba. A dühöt, még értem, azt hiszem: nem tetszik neki, ha nem vágok neki a kihívásnak mindenféle engedmények nélkül. Azonban van egy érzés, amit sehova sem tudok tenni. Ezt az idegességet nem értem sehogyan sem.
Mi a baj? Talán ismered a lányt valahonnan?
De az Aremiszből most sem tudtam kihozni semmi érdemlegeset, ahogy eddig sohasem...

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Pént. Jan. 01 2016, 22:45

Az időjárásnak megfelelően öltöztem mivel tudom magamról, hogy fázós vagyok, és miért ne adhatnék kicsit a kényelemre is. Kellett egy kis idő mire kiszúrtam a fiút. Persze nem sok, hisz azért az alap paraméterek megvoltak a fejemben. A magassága, alkata, haja, arca és ilyenek. De valahogy a hangja jobban, tisztábban csengett a fejemben, mint az alakjának teljes sziluettje. Köszöntöttem, majd a lényegre is tértem. Ami után meglepődtem magamon….
- Nem dehogy! – Tiltakoztam rögtön. Hisz ő hívott hogy kissé megismerhessen, eszem ágában sincs gyorsan lezavarni és eltűnni… Majd megvártam hogy befejezze a mondatát.
- Nekem is jó a teljes életes, csak azért meg szoktam kérdezni. És persze, akkor, ha jól értem ne használjak képességeket.  Amúgy is kevés olyan van ami csak magamra hasznos. – Mondtam mosolyogva. Egyáltalán nem zavartak az efféle kérések, sokakkal fordult már elő, főleg régebben. Picit nosztalgikus volt így, viszont nekem is kapóra jött hisz a mozgásom az utóbbi időben mondjuk úgy, berozsdásodott… tehát egyszerűen… hagyományosan harcolok majd.
- Izgalmas meccs lesz, már alig várom. – Mosolyodtam el barátságosan és megindultam a küzdőtér arénája felé. Kilépve vettem csak észre hogy kis is ürült a terem, vagyis páran akadtak a nézőtéren, volt akik félrevonulva beszélgettek és ennyi. Az egész harctér a miénk volt. A homokos talaj, a gordon, és pár kiálló rönk, vagyis inkább oszlop mindkét oldalon. Szám szerint  egy ami a derekamig ért, egy ami a mellkasomig, majd kettő ami nálam is magasabb. De ugyanígy a szimmetrikusan elrendezve a túloldalon is. Köztünk pedig úgy öt-hét méter lehetet.
- Látszik már rég jártam itt, legutóbb még nem voltak itt ilyen oszlopok, vagy mik. – Pillantottam rá, miközben lazán rámutattam miről is beszélek.
- Tehát, teljes élet, nincs poti, és nem használok képit. Ha a játékot húzni szeretnéd, még tudok olyat hogy bekapcsolok egyfajta pont gyűjtő képit, amivel magam is tudom healelni, így tovább gyakorolhatunk együtt. – Csupán egy ötlet volt, vagy él vele vagy nem. Mivel nem ismerem, így nem sejtem miféle elképzelései vannak. Majd ha nem küldött még kihívót, akkor megtettem én. Pár kattintás után.
- Amúgy miért pont íjász lettél? – Kérdeztem a fegyverére pillantva. Ismertem azt a fegyvert. Hiába nem láttam sokáig, hisz az akkori használóját sem ismertem sajnos túl jól… Így… Viszont egyszer Ran segített vele kivánszorognom egy pókjukból. Azt a pillanatot nem felejtettem el. Meg szerettem volna kérdezni hogy került végül is hozzá... de nem tettem. Viszont ha így ügyesek leszünk elhívom majd egy teára vagy sörre vagy mit is isznak a fiúk.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Szomb. Jan. 02 2016, 13:44

-Rendben, akkor legyen teljes életes. És nekem teljesen megfelel az a megoldás, amit javasolsz.
Így az Artemis dühe is elszállt. Majd elküldtem a kihívást a lánynak.
A kérdés elsőre meglepett, majd az Artemist egy kicsit megemelve válaszoltam neki:
-Nem is tudom igazán, miért is lettem íjász. Talán azért, mert a valóságban többször volt a kezemben íj, mint bármelyik másik választható fegyver. Néhányszor ugyan gondoltam rá, hogy kasztot váltsak, de mindig volt valaki vagy valami, aki megakadályozott ebben a döntésben. 
Az utolsó cseppet végül az Artemis megszerzése jelentette. Igaz azóta is gondolok néha a váltásra, de sokkal gyorsabban ejtem a témát, mint azelött. Egyszerűen tiszteletlenségség lenne. Mind Asuval, mind magával az Artemis-sel szemben. És egyiköjüket sem akarom megsérteni. Ráadásul olyan érzésem van, mintha ez a fegyver már hozzám tartozna, és ha valaki máshoz tartozna utánam, akkor lehet, hogy a darabjaimra hullanék. Persze tudom, hogy csak egy tárgy, de lassan olyan érzésem van, hogy nem tudnék nélküle szinte semmit se csinálni.
-És te, miért döntöttél a lovag mellett?
Az ismerkedös kérdésel legrosszabikjánál, az és te-nél, hirtelen nem jutott eszembe jobb, kérdés. Egyszerűen úgy állítja be az illetőt, mintha nem lenne fantáziája, és csak azt szajkózza, amit az elöbbi társ mondott. De valamiért leblokkoltam, és nem tudtam semmi mást sem kérdezni. Talán majd a következő kör kicsit jobban fog sikerülni.
-Rendben, akkor megvárom, hogy bekapcsold a gyüjtő képidet, és csak utána támadok.
Közben követtem a lányt az arénába, amit kiválasztott, én meg fogtam magam, és a legalacsonyabb oszlop tetejére felugrottam, és onnan vártam a további lépéseket. Miközben lecseréltem a felszerelésem.

felszerelés erre a küzdelemre: http://ozirisz.xyz/sao/karakterinfo.php?ID=109

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Szomb. Jan. 02 2016, 20:36

Úgy tűnt könnyedén szót fogok érteni vele. Mármint Cearral.  Végül megbeszéltük a kezdő dolgokat, és mivel ő hívott ide harcolni így ő is volt az aki elküldte nekem a párbaj felkérést. Majd egy picit Artemiszen elmerengve felötlött bennem egy kérdés, amire hamar meg i s kaptam a választ. Egy picit elgondolkodtam azon amit ő mondott. Látszott rajta hogy ő nem japán. De japánon kívül is ennyire népszerű és tradicionális volna még mindig az íj? Na ezen nem akadok fen. ^^”  Ha megkérdezném biztos butaságnak hangzana.
- Váltás? És mire gondoltál mi lennél ha váltanál? – Releváns kérdés, majd az ő részéről is jött felém egy.
- Én eredetileg kardforgatóként kezdtem.  És nem tudom miért… nem volt olyan kaszt ami úgy tényleg megtetszett volna. Viszont időközben rájöttem hogy hiába voltam kardforgató a mentalitásom és a pontozásom is inkább a lovag kasztnak felelt meg, így Shield D. Lewis-san az akkori céhvezérem javasolta a váltást és jól döntöttem.  –Jelentettem ki egy kis nosztalgikus mosollyal… Bár vicces, ma eszembe jutott Ranmaru, Asuna, és Shield is…  Olyan fájó… Mi van velem? Miért fáj?... Alig ismertem őket…  A mimikám csak egy pillanatra hagyta el a valóságot, a szemöldököm felhúzódott, segélykérően, az ajkaim halvány remegésbe kezdtek, de hamar túlugrottam a dolgon. Egyszerűen nem-et parancsoltam magamnak… Ostoba fejemnek… Majd elfoglaltuk a magunk pozícióját. Nem mutathatom be magam gyengeként és zavartként…  A mosoly áll nekem a legjobban, ezt többen mondták már és így is van. Mindenkinek az, és mosolyt csak igazi mosollyal lehet szaporítani. Tehát a pillanatnyi zavar ellenére is mosolyra húztam a szám. Bár érzem hogy belülről lassan kezdek megtörni… összeroppanni…  elszakadni mint valami egyszerű papír darab… Sejtettem mire készül, vagyis hogy az emberek miért is szeretnek tankokkal harcolni, az  pedig nem más mint az önismeret és a saját határaik megismerése. Ez pedig csodálatos dolog, így örömmel segítettem másoknak. Erről is jutott az eszembe, levettem az egyik felszerelésem mielőtt neki látnánk a harcnak.
- Kész! – Jelentettem ki egy mosollyal, majd a míg visszaszámoltunk, a kardom és a pajzsom a kezemben.
- Ohh igen. Másodlagos jártasságok legyenek aktívak?  - Teljesen kimentek a fejemből.
- Amúgy fogadni szoktam, de mivel nem játszhatunk ijet, akkor a tét legyen az hogy hmm el kell érned nálam azt hogy azt mondjam rád hogy "bácsi" vagy uram, vagy ami tetszik. Tehát győzz meg, vagy érd el valahogy hogy megtegyem. Ha megteszem akkor én hívlak meg egy  teára, ha viszont nem akkor te engem, pihenésképp hmm? - Mosolygok a fiúra. Igen, szeretem a küzdelmet további kisebb játékokhoz kötni. Úgy lesz az igazi. :3

Adatok:

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Szomb. Jan. 02 2016, 22:23

-Sokszor gondolkoztam el a dolgon, ha most felsorolnám az összes alkalmat, akkor igazán sokáig itt maradnánk. Persze sokszor más és más kaszt jött ki, mint lehetséges megoldás az éppen felmerülő problémámra. Például amikor nagyon magányosnak, vagy elhagyatottnak éreztem magam, akkor sokat gondolkoztam azon, hogy állatidomár legyek. Mikor meg attól féltem, hogy senkit sem tudok így megvédeni, akkor eljátszottam a lovag gondolatával is.
Furcsa mód, a végleges módosításról mindkét esetben ugyanaz az illető beszélt le. Szerinte egyiknek se lennék jó az elöbbi két kasztból. Ahhoz túlságosan az érzelmeim dominálják a döntéseim. Az Artemisz megjelemése után ez a része az énemnek még inkább kimutatkozik.
Figyelmesen végighallgatom az átváltozásáról a történetet, és egyetlen szón ragad le igazán a figyelmem. Az "egykori"-n. Sok további gondolat követte, amiket most nem részleteznék. A másodlagos jártasságal kapcsolatos kérdés rázott vissza a gondolataimból
-Persze, szerintem nyugodtan lehetnek aktivak.
Lopakodni nem valószinű, hogy bármelyikünk tudna, más jártasság meg nem ad annyi elönyt, hogy túl sokat zavarna a küzdelem alatt.
Majd akaratlanul is elmosolyodtam, mikor szóba került a kihívás.
-Nekem az mért jó, ha lebácsiznak, vagy ha leuramoznak? Annyival szerintem nem vagyok idősebb, hogy kiérdemeljem ezeket a megszólításokat.
Tettem fel szerintem jogosan a kérdést, de nem kaptam fel a vízet, és semmi ilyesmi nem történt. Azonban nem tudtam nemet mondani a kihívásnak. Ezzel talán az Artemist is kiengesztelhetem az elöbbi húzásomért. A forró tea amúgy sem lesz rossz ebben az időben. Még akkor sem, ha én állom mind a két adagot. Legfeljebb még jobban megismerjük egymást az asztalnál.
-Legyen, állom a fogadást. Ha a küzdelem hevében egyszer is formálisan szólítasz, te hívsz meg egy teára, minden más esetben én. Neked is megfelel ez a megoldás, kisasszony?
A kisasszonyozás egy esetben már bevált erre a célra. Igaz akkor nem volt szándékos a dolog, de ami egyszer véletlen, az késöbb akár célirányos is lehet.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Vas. Jan. 03 2016, 18:21

Válaszán egy hümmögést hallatva elgondolkodtam.
- Tényleg nehéz lehet de amúgy igen… Bár nálam szerencse hogy nem félek fegyverek és támadások elé állni, és ezzel védek meg másokat. De ha, ha netán magányosnak érzed magad akkor írj rám és találkozzunk valahol beszélgetni. ^^  - Ártatlan és őszinte ajánlat a fiú részére.
- Én is van hogy magányosnak érzem magam… olyankor  mindig felkeresek valakit aki eltereli egy picit a figyelmem a dolgokról, vagy épp segít megoldani azokat .  – Egy bájos mosoly, majd ha ezt is megbeszéltük akkor felrémlett hogy egy valamit nem b eszéltünk meg, gyorsan túl estünk ezen is, szinte egy pillanat alatt és ennek köszönhetően gyakorolhattam vele én is. Főleg az akrobatikát és súlyemelést szeretném, a többinek nem hiszem hogy hasznát veszem, talán az észlelés még, bár  a nyomkövetés csak ha el akar bújni, azt pedig nem nézem ki a fiúból. Bár értek már meglepetések, de pontosan ezért izgalmas egy-egy mérkőzés, na meg persze a játékok miatt. Nem hagytam ki őt sem ebből így gyorsan össze dobtam egy elgondolást, mint legutóbb szophie-nál a csoki evés. Mármint aki talált az evett egy csokit. Hmm ha legközelebb fiúval mérkőzöm addigra szerzek sört vagy valami italt és azt kell itatni a másik féllel. :3 Vicces lenne, bár félek én hamar kifeküdnék. Na jó, nem nem lenne vicces. .___. Majd felfedeztem Cear-on egy mosolyt. Egy őszinte mosolyt. *-* Azt hiszem még nem láttam nála ilyet, ő mindig olyan kis komoly fiúcskának tűnt, de ez jó jel. Tehát vehető az ökörködésre.
- Nos nem az a lényeg hogy jó-e vagy sem. Inkább az hogy el tudtad érni nálam. ^^ És ne mond hogy még nem játszottál olyat hogy valakitől így harcolj ki valamit, mondjuk azt hogy bocsánatot kérjen, vagy hogy elmondjon valami titkot.  Bár titok ><” Mohh ez kellett volna a megszólítás helyett. *-* - Látszott rajtam hogy  fellelkesültem. Mint ahogy az is hogy elkapkodtam és már nem t tudom visszacsinálni. ><” Na, majd legközelebb. Pedig valami titok sokkal viccesebb lett volna  mint így… Már mindegy. Nem is izgatom magam tovább a dolgon, ha megértette miért is, akkor neki is láttunk. És úgy látszik sikerült, sőt már el is kezdte. ^^
- Tökéletesen   Cearso-s…  - Majdnem kimondtam, majdnem kimondtam már az elején. ><” Igen, a nevek után lévő tisztelet jelző is formalitásnak számít, így viszont, így a nevén szólítani olyan üres.. vagy csupasz… de leginkább olyan közvetlen, kicsit zavarba ejtő.  Viszont fel vagyunk szerelkezve, az idő lassan lejár, mi pedig alig pár méterre egymástól. Nos nem kért arra hogy boxzsák legyek, így amint  a számláló az utolsót üti meg is indulok felé feldobott hangulatban, tehát mosolyogva és céltudatosan.
- Nem tudok támadni, de az nem jelenti azt hogy hagyni fogom magam. – Jelentettem ki, miközben igyekeztem közel kerülni hozzá. Igen, már játszottam íjásszal, nekik jó ha távol vagyok, viszont így most arra kényszerítem hogy ő is mozogjon. Vagy legalábbis az áll szándékomban.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Vas. Jan. 03 2016, 21:05

Megbeszéltük, hogy legyenek másodlagos jártasságok, az akrobatika végül csak jól jöhet majd.
A titok szó hallatán, néhány pillanatig elgondolkozok.
-Ha szeretnéd, emelhetjük a tétet, Ai-chan. Fejenként egy titok.
Bár nekem van néhány titkom, amiket tényleg nem osztanék meg egy idegennel, maximum olyannal, akiben teljesen megbizok.
Amikor elindul felém, nem esek kétségbe, ahogy a legtöbb íjász tenné hasonló helyzetbe.
Az íjászoktól nem megszokott harcra készültem fel. Nem nagyon szeretem azokat a küzdelmeket, ahol csak futok az ellenfél elöl, és ő meg csak folyamatosan követ.
Ugye nem bánod? Ha nem tud támadni, akkor úgy sincs túl sok vesztenivalóm a dologból.
Majd az Artemist a rendes íjász fogásból két marokra fogom, és távolsági harcosból pillanatok alatt közelharci stilusra váltok. Nem olyan nehéz görbe kardként gondolni egy íjra. Természetesen a kialakítása és a súlyeloszlása nem tette alkalmassá az Artemist folyamatosan az ilyen stilusú használatra, de egy vagy két darab meglepetésszerű támadás még így is használható. Megpróbálom úgy tartani a fegyvert, hogy a földről ne legyen túlságosan feltünő a furcsa fegyvertartásom. Majd mikor a lány már csak pár lépésre van attól a oszloptól, amire a küzdelem elején felkapaszkodtam, úgy döntöttem, hogy itt az ideje cselekedni.
Elrugaszkodom a szoborról, a lány felé vetve magam, egy kis csavarral az elugrás utolsó pillanatában. Még a levegőben megpróbálom a lány pajzsa felé suhintani az Artemist, ezzel a lány figyelmét a pajzsos oldalára terelni. Azonban az utolsó pillanatban az akrobatikámban és az apró csavarban reménykedve megpróbáltam a pajzsot pár milliméterrel elkerülve az íjat a lány fele fölött a a kardjához írányítani, majd megpróbáltam az Artemis idege és teste közé fogni a kardját, ha sikeres mozdulat, a hevében féloldalasan vagyok a lányhoz képest, így a vállammal próbálom leteríteni a lányt a mozdulat (egyben az ugrás) végén.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Kedd Jan. 26 2016, 20:41

Jártasságot mégiscsak használunk, az mindkettőnknek jól jön. Végül úgy látszik, be kapja a fiú a csalit. A titok jó dolog. Mindenkit érdekel és mindenkinek van olyanja. És amikor elkalandozik, rajta én csak örömmel válom mit fog felhozni a mint javaslat az új kis frontosunk. ^^ Viszont született egy megállapodásunk, vagyis egy játékunk, ami miatt nem hagyhattam magam, ami jó is. Kellett az ösztökélés, mert egy olyan játékban ahol nincs tét, ott nem harcolok csak félgőzzel, és hagyom magam, hogy a másiknak legyen egy kis sikerélménye. Persze mindezt nem rossz szándékból, bár Yuuki rossz néven vette a legutóbb is. Követelte, hogy teljes gőzzel harcoljak ellene, de most komolyan? Én mint tank? Nem harcra való vagyok, vagyis nem úgy, mint ők. A többiek, mint például a velem szemben lévő férfiúcska is. Szóval boksz-zsáknak jó vagyok, ezt tudják rólam, mint ahogy azt is hogy supportnak is megfelelek. Bár pont erről jutott eszembe a következő opció.
- Tényleg, megbeszéltük hogy nem használunk képességet, szóval nem is, de gondolom ettől még érdekelnek. Vagy tájékozott vagy benne? – Kérdeztem rá azért, hisz ha egyszer ő indít és ő lesz a főnök akkor tudjon mihez kezdeni, ne úgy mint az a Sayonaras csaj. ><” Az gáz volt, de a részemről is… hogy nem emeltem fel a hangom és mutattam be hogy mennyire rossz oldalán fogta meg a dolgokat. Ohh és ha már skillek, a megbeszélt módon bekapcsoltam a pont gyűjtős képességem.
Végül elkezdődött a harc. Én pedig izgatottan vetettem bele magam. Persze kénytelen vagyok közelíteni hozzá mivel ő távolsági, nem hagyhatok nagy távot közöttünk, tehát igyekeztem beérni mire ő az egyik tömbről a levegőben végzett akrobatikájával. Még a levegőben meg akart ütni a fegyverével, amire a pajzsom automatikusan megemeltem. De itt nem ért végett a dolog. Közel került hozzám ezzel pedig hibázott. A hibáért pedig büntetés jár. Tehát ha jól értelmeztem én most keresztül vagyok. Ugye nem láttam át a mozdulatsora lényegét, de nem is kellett. A fegyverével akarta lefogni azt a kezem amelyik támadóképes, így egyszerűen megszabadultam az egyik fegyveremtől, mire a lökése, vagyis azzal nem számoltam hogy az ív amit leír, azzal fel is dönthet ha van súlyemelése. Mivel az enyém aktív így most az döntött hogy neki hanyas, viszont épp csak megbillentem, ebből mertem arra következtetni hogy nincs, vagy nem nagyobb mint az enyém, még a lendület erejével sem. Szóval feldőteni nem tudott, viszont én azzal a kezemmel amelyikből elengedtem a kardom, máris a csuklóját, kezét kerestem, és ugyan nem sérülés bevitel volt a célom, nem is tudtam volna, de a másik kezem is szabaddá téve, igyekeztem lebirkózni a fiút, kigáncsolni meg ilyenek. Persze csak ha sikerült. És hogy hogyan tovább utána, azt még meglátom, magam sem tudom. o.o

/Pont gyűjtős képi aktív!/

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Csüt. Jan. 28 2016, 17:47

Ezzel a  plusz csavarral talán érdekesebb lesz a küzdelmünk.
Csak hát, nekem nem is igazán vannak titkaim, ha meg van, azt még Shunak se mondtam el, de biztos elég lesz valami kisebb dolog, amit mások esetleg titoknak kezelhetnek. Esetleg valami félelmem, vagy talán Marlunáról kéne beszélnem? Talán azt nem kéne...
Még nem is vesztettem, és máris azon gondolkozok, hogy melyik titkomat kéne elmondanom.. Tipikus szörnyű gondolkozásom van. És már megint elmerültem a gondolataimban, miközben egy küzdelemre készültünk, és csak egyetlen mondatba került a dolog. Meg kell tanulnom fókuszálni. A gondolataimból ismét csak egy érdekes kérdés szakított ki.
-Nem ismerem a képességeidet, de van egy olyan érzésem, hogyha rendszeresen találkozunk a bossharcokon, mire eljutunk arra a pontra, hogy ismernem kell őket, tudni fogok majd alkalmazkodni a dolgokhoz. Szerintem Terumival is ott volt a baj, hogy újoncként próbálta ráerőltetni a többiekre az akaratát.
Majd nekikezdtünk a küzdelemnek, és meglepődtem, hogy összejött amire készültem. Igaz csak egy része, de az is több, mint a semmi, de figyelemmel kísértem, hogy merre repül a kardja, és ha tehetem, akkor úgy próbálok helyezkedni, hogy ne legyen esélye, vagy ha fel akarja venni, akkor én minél távolabb tudjak kerülni, hogy távolról tudjam tüzelni szegényt, Azonban a kard úgy tünik nem repült túl messzire de egy kicsit talán el tudom terelni a lány figyelmét a kardról. Közelharcban azonban nem vagyok valami jó, és a gáncsolás össze is jön az ellenfelemtől. Azonban ezt is megpróbálom kihasználni, és a fegyvere felé esni.
-Ez szép volt. Egy pont neked.
Miközben próbáltam elterelni a figyelmét arról, hogy a kardja nincs nála, és a figyelmét elterelve próbáltam azt felvenni a földről, miközben a másik kezemmel az Artemist magam elé tartva próbálom kivédeni az esetlegesen érkező támadásokat. Ha meg ez nem történik, akkor arra támaszkodva, próbálok meg felállni, míg a másik kezemet a hátam mögött tartva próbálom elrejteni a saját kardját előle.
Igérem, ezután egy alapos tisztítást kapsz, ha most kibírod még egy kicsit.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Vas. Jan. 31 2016, 11:17

Az én fejemben nem forogtak még olyan gondolatok hogy mit is kellene megosztanom partneremmel, bár tény hogy nem is vettem olyan komolyan ezt az egészet. Persze izgi dolog, megtudni valamit a másikról amit ő féltve őriz, és belegondolva nekem ilyenek… nem is tudom vannak-e. Mármint vannak olyanok amiket rám bíztak, de ezt nem fogom tovább adni, főleg hogy nem is rólam szól, míg társam inkább valami szaftos kis érdekességre volna kíváncsi tőlem. Esetleg egy olyan kellemetlen pillanatra amin egész nap jót röhögcsélhet magában. És ha ennyi kell, a cikis helyzeteket szívesen megosztom vele hogy jó napja legyen… Egyedül egy dologról nem fogok neki mesélni, jelenleg az a legnagyobb titkom és szégyenem. De azt sohase, főleg nem egy férfinek… De amúgy sem, senkinek… és a legdurvább az hogy ezzel is annak a rohadéknak teszek szívességet, míg ő ez időközben is könyörtelen kihasználhat másokat, úgy mint engem. Gyűlölöm őt, nem értem őt… egyszerűen, el akarom törölni az egészet… úgy ahogy volt… Kitörölni, megszabadulni tőle. Elfelejteni… De szerencsére a párbeszédünk hamar kizökkentett a Tachi iránti gondolatmenetemből…
- Igen, szerintem is. Meg én is hibás voltam, de bíztam a lányban hogy többet tud és azért választott engem. – Magyaráztam meg, a történteket. És pont ezen a hibán szerettem volna átlendíteni Ceart is, viszont ő inkább kivárásra, és megfigyelésre helyezte saját taktikáját. Ami tetszett, hisz elolvashatta volna, esetleg alkalmazhattam volna egy közös harc során, de úgy volt vele hogy ez nem elég. Ő azt akarja látni mikor és hogy, milyen körülmények között melyiket vetem be. Hisz lényegtelen a képesség, ha nem tudjuk miként használja a használója. És ez nagyon is igaz volt rám.

Végül nekiveselkedtünk a harcnak, ő rögtön támadott is, méghozzá a magasból. Én másféle taktikához folyamodtam, már ha lehet egyáltalán annak nevezni, hogy megszabadultam kardomtól, majd a pajzsomtól is, és egyszerűen kibillentettem a fiút a súlyemelésemmel. Magasabb volt mint én, erősebbnek is tűnt, alkatilag mint én, mégis én kerültem felülre, és ezt szerettem. A mellkasára nehezedtem, de mindenek előtt a  szoknyámat igazgattam meg, egy fél mozdulattal hogy ne láthasson alá. Persze nem látna sokat hisz egy vastag harisnya mindent takar, de így sokkal kényelmesebben éreztem magam. Alig fél pillanatot vett igénybe, sőt talán fel sem tűnt a fiúnak mivel már kaptam is egy dicséretet tőle. Mire büszkén elmosolyodtam. De még nem köszöntem meg. Meglepett hogy íjával akarta védeni az arcát, amikor én még csak közel sem kerültem hozzá, talán valami fél mozdulatot érzékelhetett támadásnak. Pedig én nem szerettem volna bántani őt. Főleg nem így. Nem vagyok én olyan. Rolling Eyes De édes hogy ezt feltételezi rólam. Szóval elmosolyodtam, és ő is felfigyelhetett arra hogy, arcát érő támadás helyett másik pontot kezdtem el csiklandozni. Az oldalát. :3 Vagy a hóna alját, attól függ mit értem el könnyebben, a páncélja alatt. És csak reméltem hogy csikis a fiú. Ez eddig mindenkinél bevált. És szeretem ah ellenfelem nevetve, és kicsit összezavarodva próbálja helyére tenni, hogy most mi is történik és miért. És egy kis nevetés rám is rám fért… bár nem volt igazi.. Hisz minden érzés ami eljutott hozzám olyan volt mint ha számtalan szobát megjárt volna, és csupán egy töredék, egy lemorzsolódott darabka érintette meg a szívem közellét. De tudtam, ki kell tartanom. Idővel jobb lesz… jobb lesz…


_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Vas. Jan. 31 2016, 22:21

-Ezek szerint tévedtél. Ne hibáztasd magad, szerintem túlságosan el volt telve azzal, hogy milyen céhhez is tartozik, és mindenkinél tökéletesebbnél hiszi magát. Talán meg se lehetne győzni az ellenkezőjéről. Te is biztos ismersz nagyon makacs embereket.
Shu és Timi is nagyon makacs tud lenni, ha arról van szó.

A harc elején közel keveredtünk egymáshoz, és én nem gondoltam volna, hogy súlyemelése van a lánynak, ezért elég hamar hátrányba kerültem. Amikor eljutott a tudatomig, hogy mit is csinál, nem igazán ijedtem meg.
-Sajnálom aranyom, nem vagyok csiklandos.
Legalábbis nem ott ahol probálkozik a dologgal, és magamban reménykedtem, hogy az első kudarc után nem fogja folytatni a dolgot. Közben azért én se hagytam magam. Sajnos nincs súlyemelésem, ezért nem sokat tudtam tenni a rám nehezedése ellen. Az egyik kezemmel még mindig az arcomat védtem. Vagyis most már inkább a nyakamat. Közben azzal a kezemmel, amivel eddig a kardot próbáltam megszerezni, a lány talpa felé nyúltam, éa megpróbáltam megszabadítani a cipellőjétől miközben próbáltam elterelni a figyelmét.
-Ne, csak ott ne.
Kiáltottam fel hirtelen, ahogy a keze a hónom közelébe került. Természetesen közel sem volt ahhoz a ponthoz, amitől tényleg féltem, hogy megtalál, de így talán nyerhetek egy kis időt.
-Hihihi, elég volt. Kérlek.
Hogy fokozzak a hatáson még az arcom elöl is elvettem a védekező kezem, hogy belecsapjak a földbe magam mellett néhányszor.
Ha sikerült elterelnem a figyelmét, amig a lábbelijével babráltam, és nem is váltott közben másik pontra, amit csikizne, hirtelen megálltam a vergödésben, mélyen a szemébe néztem, és egy halvány gonoszkás félmosolyt ejtettem feléje, miközben a két kezem, a tíz ujjammal elindult a lány talpának az irányába, készen arra, hogy visszaadják a csiki-dömpinget.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Pént. Feb. 12 2016, 11:19

- Persze. Szinte csak makacs embereket ismerek. – Vigyorodtam el, hisz jó magam is az volnék valamilyen szinten.
- De a makacsság csak fárasztó… azt hiszem, nincs vele baj. – Magyarázom. Bár nem értek teljesen egyet a saját állításommal sem. Végül „egymásnak estünk” vagyis inkább belém repült. Az igazat megvallva vicces szitu volt, de nem volt időm ezen gondolkodni, sőt semmin sem, így csupán a rögtönzés maradt. Én pedig lelkesen megváltam a fegyvereimtől, ezzel együtt a rúnámtól, és másfajta hadviselésbe kezdtem. :3 Mint kiderült rossz helyen próbálkoztam, bár nehogy azt higgye hogy ennyi után feladom. Ha már megmondta hogy ott nem az igazi, akkor keretstem másikat. Szerintem nem léteznek nem csikis emberek. Olyan van hogy megmakacsolod magad, vagy hogy nem vagy olyan hangulatban és nem működik, de az esetek túlnyomótöbségében nem áll fenn ez a veszély. Ha nem a hasánál, akkor megyek picit fentebb. A hóna alját kezdtem el csiklandozni hátha, megtalálom azt a bizonyos pontot amit már nem tud leplezni, mert túl érzékeny. Örültem a sikeremnek, hisz a fiú szavai és vergődése igazolta hogy jó helyen járok, tehát nincs menekvés. ^^ Persze úgy el voltam foglalva a saját sikeremmel hogy fel sem tűnt mit csinál. Matatott a lábamnál, de csak akkor tűnt fel a dolog amikor szellősebb lett a lábamnál mint szokott, és a további kínzó csiki ellenére teljesen abbahagyta a fuldokló hal szindrómát. Rápillantottam, és már szóra is nyílt a szám.
- Mit csi.. – Szorult belém a szó, de már késő volt, felfogtam miféle ellentámadásra készül, aminek következtében nem számolt valamivel. Bár én sem… .___. Megtalálta az egyik legcsikisebb pontom, így míg ő alattam vergődött, most én egyszerűen hátravágtam magam, hagyatt, mire a másik lábammal kénytelen voltam előre rúgaszkodni, és ha nem figyelt a fejére, akkor most a talpammal állon találhattam. Míg törzsem srégan a kínzott lábam felé hajolt, hogy a kezemmel lefejtsem róla a fiúét. Ha nem sikerült, akkor a lábammal folytatólagosan próbáltam magam lerúgni a fiúról, miközben… menekülni próbáltam. Ha sikrült úgy pattantam fel, és egyenesedtem ki mint akit megsütött a tűz. Persze a rosszallás egy cseppnyi szilánkja nélkül. Vicces helyzet volt, de ez most egy küzdelem ˇ^ˇ és ő nem veszi komolyan a harcukat. *höripofi*
- Kérem vissza a cipőmet. >.> - Mint valami duzzogó kislány, bár az tény egy ideig nem megyek a közelébe. >.> Razz

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Pént. Feb. 12 2016, 12:22

-Ha valaki nem esik vele túlzásba, akkor tényleg nincs vele semmi probléma. Ha egyáltalán nem lehet meggyőzni a tévedéséről.
A kis trükköm elég jól sikerült, és sikerült is leoperálnom az egyik cipőjét, amit gyors cselekvések követtek. Egyrészt a lány abbahagyta az én csikizésemet, és szabályosan az arcomba tolta azt a lábát, amelyiken még rajta volt a cipő.
-Mi akar ez lenni, csikizés után vegyi támadás?
Persze az se kerülte el a figyelmemet, hogy nem sokon múlott az, hogy kiüssön pár pillanatra az eszméletemből. Még szerencse, hogy magasabb vagyok az átlagos itt lévő embereknél. A másik, ami elég gyorsan feltűnt, hogy a maradék cipőjét szinte önként és dalolva nyújtotta oda az arcom elé. Így sokkal könnyebb volt az is lekapnom a lábáról, ugyanis most már mindkét kezemet használhattam, nem kellett közben vergődnöm, a lány teste nem takarta már el, így nem kellett vakon dolgoznom, és nem utolsó sorban egy ugyanilyen cipőt már sikerült leszerelnem róla. Így ahogy hátranyúlt az én kezeimnek hirtelen jobb dolgai is lettek, mint az ő lábfejét markolászni, ezért azt abba is hagytam, és miközben megpróbált felállni, a másik cipellőt próbáltam lemesterkedni a lábáról.
-Szeretnéd visszakapni? Tessék.
Kinyújtottam magam elé incselkedve a cipőket, hogyha szeretné, akkor csak jöjjön szépen közelebb érte (értük), majd miután a másik kezemmel leporoltam magam, és fél szemmel felmértem a terepet, egy mozdulattal eldobtam a cipő(ke)t, lehetőleg minél messzebb a kardjától, majd fogtam és felhúztam az íjamat. Így igazából nagyjából egy háromszöget alkothatunk én a cipője, és a kardja, aminek  ő nagyjából a közepén állhatott. De amíg nem mozdult, én nem löttem.
Majd aszerint mozgok, hogy ő melyik megoldást választja.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Pént. Márc. 04 2016, 20:42

Magabiztosan és egyetértően bólogattam a kijelentésére. Osztottam a véleményét. Bár a mondatot rosszul rakta össze, vagy lehet csak én nem értettem, de azt hiszem tudom mit akart kihozni belőle. Végül összecsapásunk szokatlan irányba kezdett el hanyatlani. Természetesen élveztem. Én? Hogyne! Ha valami játékos, bolodos és bebizonyosodott hogy a fiú jó társaság. Eleinte komolynak, komornak gondoltam, de most pont az ellenkezőjét mutatja mindannak amit elképzeltem róla. Pozitív csalódás, mármint ha valaki komoly és komor, attól még lehet jófej, de hogy felér a szintemhez az plusz barátság pont. Igen, nálam nem nehéz megszerezni az efféle bónusz indulatjelzőket, de hasonlóképp könnyű elveszíteni is. Viszont van egy jó tulajdonságom! Ha valakivel összeveszek, én akkor is harcolok az emberkéért. Ne úgy értsd, hogy akkor nem védeném meg. Nem. Úgy értem, hogy a barátságáért. Bár már megint elkalandoztam, és ez a kitekintés annyira nem is illik ide, de ezt hozta a gondolatok sora. Szóval a dolgok tovább bonyolódtak, véletlenül meg is rúgtam szerencsétlen srácot. Tényleg nem akartam. Erre beszól.
- Nem is büdös!! – Akadtam ki ripacs hangon. Hogy is lehetne az. QQ Sőt, hogy érezhetné cipőn keresztül. Persze nem gondoltam komolyan a mondatát, és a válaszomból is hangzott hogy értem én a humort. De mire ez megtörtént, azon kaptam magam hogy viaskodhatok a másik lábamon maradt cipőért is. Megpróbáltam visszahúzni a lábam, de már késő, talán már el is veszítettem a gyorsaságpontjaimat? Hisz már rég megszabadított tőle mire tehettem volna bármit is… QQ Ez a fiú gonosz. QQ Felállni is alig tudtam, és örültem hogy nincs senki a lelátón pár kósza léleknél, akik jót derülhetnek rajtunk. Persze ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt csak hogy megszabaduljak tőle, a cipőmmel együtt. Mármint a cipőm magamon értve, de nem sikerült. Tanácstalanul állok a fiú előtt, egy ez mégis micsoda arckifejezéssel, miközben tehetetlenül vigyorgok az eseményeken, de a szemöldököm kétségbeesetten felhúzva sugallhatja, hogy már végképp nem tudom mi folyik itt. Röhögni akarok, meg megszerezni végre a cuccaimat. Vissza a fegyvereim, és a cipőim… De ez a fiú csak szórakozik velem. QQ Sikerült némi távolságot szereznem kettőnk között, de tovább folytatja a szenyózást. Incselkedve lóbálja a lábbelimet, de úgyis tudom hogy nem adná csak úgy oda őket. De az ilyen fiúk miért mindig engem találnak meg? QQ Tachi is, Ren is, sőt még az a Kazura is oltogatott, és ő is beáll a sorba. Pedig komoly érett férfinak tűnik, most mégis egy cipőtlen kis pincsit csinált belőlem. Ugyanis nem sok kellene, hogy oda rohanjak, kikapjam a kezéből, majd elszaladjak. QQ… De nem merek… Valamit tervez, ebben biztos vagyok. Végül rájövök! Persze csak utána hogy sikerült eldobnia a cipőimet… jó messzire. Pofátlan! QQ De ez egy játék, egy meccs egy mérkőzés, mondanám hogy okos húzás, de nem félek tőle és a nyilaitól. Kaptam már olyanokat, párat nem ütöttek nagyot, nem is fájnak, egyedül, ami kellemetlen az csupán a vessző lendülete és ereje, de azzal meg megbirkózok. Szóval értelemszerűen, nőből vagyok, az első irányom a cipőim lesznek. Ezzel távolabb kerülök ceartól, de bírni fogom a szórást. Szóval ha sikerül akkor azokért nyomulok némilg kacskaringózva. Ha észlelem hogy közelít egy nyíl vessző, akkor egy-egy tigrisbukfencet is levágok hogy kikerüljem. Úgy vélem vagy a lábamat vagy a hátamat fogja célozni, szóval ezekre ügyelek. Ha elértem a pipőim felkapom őket, majd a már nem messze lévő rönkhöz rohanok, hogy elbújjak mögötte. Persze nem érzem hogy tartanom kéne bármitől is, de így hatásosabb. Plusz pár kattintás és remélhetőleg ismét elég gyors vagyok. Majd jöhet a második fázis, ha társam nem talált ki valami meglepetést újfent. Habár használhatnék saját magamra buffot, de megbeszéltük hogy nem teszem, így tisztább és jó gyakorlás leszek a fiúnak.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Vas. Ápr. 24 2016, 20:38

-Honnan tudod ilyen biztosra? Talán már szagoltad volna? Mi okod volt rá?
Nem akartam tovább sértegetni, de egy ilyen magasra adott labdát nem hagyhattam a levegőben lógva, és csak remélem, hogy nem sértödik meg, és nem estem még túlzásba.
Miután eldobom a lábbeliket, meglepve figyelem, hogy inkább a cipőjét választja a fegyverei helyett. Én biztos nem ezt választanám. Ha komolyan venném a küzdelmet, most lenne itt az alkalmam arra, hogy megejtsek pár komolyabb támadást a lány ellen, de most azért hívtam ki, hogy jobban megismerjem, és van ami zavar a lány viselkedésében.
Leengedem az Artemiszt, és a vállamra veszem, majd odasétálok a lány fegyvereihez, felnyalábolom őket, és odamegyek az oszlophoz, amíg a lány a cipőivel van elfoglalva. Mikor odaérek felteszem a kérdést, ami most foglalkoztata.
-Egy dolgot nem értek: egy hozzád hasonló lány mit keres a fronton?
Nem mintha a képességeiben nem bíznék, de van egy olyan erős gyanúm, hogy nem igazán olyan ember, akire rábíznám az életem. Semmiképp  se. Inkább olyan, aki az egy mindenkiért elvet követi, és az kár egy ember elvesztését is traumaként éli meg. Ilyen embereket nem akarok magam mellé. Még meg akarok próbálkozni valamivel, mielőtt végleg itt hagynám.
Leteszem az oszlop felém eső része elé a fegyvereit, majd megfordulok, és közben az alábbi mondat hagyja el a számat:
-Ha eltalálsz, mielőtt az oszlophoz érnék, neked adom a küzdelmet.
Teljesen komoly hangnemben mondom, hogy még véletlenül se higgye azt, hogy viccelek.
Egyszerű a döntés, nem? Amúgy se akarom húzni ezt, már megtudtam, amit megakartam.
Elindultam a szemben álló egyik rönk felé. Nem túl sietősen, de nem is túl lassan, hogy azért gyorsan kelljen döntenie, de ne lehetetlen időn belül.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Kiwi Hétf. Május 09 2016, 21:19

Felhúztam az orrom a fiú megjegyzésére… >.> Nem érdemeltem meg! Viszont amint kikapartam magam a közeléből, igen, az első dolgom a cipő volt. Cear nem ismert, és nem is akart igazán megismerni. Vagyis igen, de a játékos énemet, azzal viszont könnyedén szolgáltam. Szerettem játszani, bírtam az embereket és tudtam jól hogy a játék nagyon is jó kapcsolatteremtő esemény, tehát a legfontosabb volt hogy felszabadult legyek. Nem volt olyan nehéz, mint ahogy gondolná az ember, viszont volt itt még valami. Egy olyan esemény, vagy annak sorozata ami félreértésre adhat okot, azzal pedig nem számoltam. Meg sem fordult a fejemben csupán amikor rákérdezett hogy egy magamfajta mit keres a fronton. Megsértődhettem volna, de nem tettem inkább egy titokzatos mosolyra húztam a szám, míg igyekeztem összerakni miként is érthette pontosan a fiú.
- Azt amit te is. Azt hogy kijussunk, hogy megvédjem azokat akik fontosak és azért mert egyre nagyobb szükség van ott emberekre, akik nem bántják egymást. – Húztam ki magam, hisz ezért jártam, arról nem is beszélve hogy az egyfajta hagyománnyá nőtte ki magát nálam. A legtöbbre elmentem, csupán pár alkalmat hagytam ki, azt is nyomós indokkal. Viszont volt még itt pár dolog, ami akkor látott napvilágot amikor amikor a feltételeket szabta. Magabiztos mosollyal válaszoltam, miközben figyeltem minden mozdulatát. Majd amikor kellően közel érezte magát megszólaltam.
- SwitchBack Cearso – És reménykedtem benne hogy csak egy pillanat választ el attól hogy kissé fejbekólintsam, majd rosszallóan pillantsak rá, persze ezt is csak játékosan.
- Értsem úgy hogy nem tart alkalmasnak egy igazi harcra? – Magázódás, amivel szintén húztam a helyzetet. És persze imádkoztam hogy a képességem úgy sikerüljön ahogy kell, és akkor a fiú élete még ha nem is sérült töltést jelzett egy pillanatig amíg a rendszer nem érzékelte hogy tele van az életünk. Narancssárga buborékok kúsztak a levegőbe, és egy pillanat alatt a fiú közvetlen közelébe portáltam. Csaltam egy picit, de ennyit még megtehettem.



/Már nem tudom törölni, nézd el nekem.  Sad /


A hozzászólást Kiwi összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 09 2016, 21:21-kor.

_________________
Kiwi
Kiwi
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 777
Join date : 2015. Jul. 22.

Karakterlap
Szint: 30
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Kayaba Akihiko Hétf. Május 09 2016, 21:19

The member 'Kiwi' has done the following action : Kockadobás


'Római stílusos 6-os' :
Ai vs Cear 4766602461_64fb5071c9_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Kedd Május 10 2016, 07:10

Nem arra válaszolt, amit kétdeztem, vagyis arra válaszolt, csak nem úgy értelmezte a dolgokat, ahogy én.
-Tényleg ilyen fontos lenne a kijutás? Nézz körül. Három éve élünk idelent szinte teljesen zavartalanul. Én biztos nem azért járok el azokra a harcokra, hogy kijussak. Ha így lenne, biztos ráhagytam volna a többiekre, hogy Terumi hibázott, mikor téged küldött előre.
Nem boncolom a témát tovább, gondolja a dolgokat úgy ahogyan szeretné. Persze nem hibáztatom a lányt, azért mert azt gondolja, hogy a parancsnok neve szent. Én nem akarok olyan emberek mellett küzdeni, akik nem látnak tovább az orruknál. A másik két kijelentésével azonban nem áll módomban vitába szállni.
Már majdnem ott voltam a célomnál, mikor valami igazán furcsa történt.
-A kisasszony mondta, nem én.
Első pillanatban meglepett, hogy Ai ilyen gyorsan elém került. Tényleg csak pár pillanaton múlt, hogy neki ne ütközzek szegénynek. Azonban a lány még nem ismer, és a magázodása teljesen hidegen hagyott. Odahajolok a füléhez, mintha valami nagy titkot mondanék el neki:
-Mégis hogyan tudnék komolyan venni egy olyan embert, aki hagyja a fegyvereit szanaszét heverni, mások ideáit követi, és nem áll ki magáért a valóban kritikus pillanatban?
Majd a következő pillanatban hirtelen egy nagyon rövid puszit adtam az arcára. Reméltem, hogy ez a két dolog, és a hirtelen váltás a két személyiségem közt összezavarja legalább annyira, hogy el tudjak slisszani mellette, abban a pár pillanatban, amig a gondolatait, vagy a reakcióit rendezi.
A legfurább az egészben, hogy pont az a baja, hogy nem akarok küzdeni vele, azonban ha sikerrel járok az elterelésével, akkor folytatni fogom a küzdelmet. És ha sikerül megakadályoznia, akkor fel fogom adni... Nem értem, ha küzdelmet akar, akkor ide sem kellett volna teremnie. Sosem fogom megérteni a nőket.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Csüt. Május 12 2016, 22:07

- Persze hogy fontos! Neked talán nincs senki, aki hiányozna? Meg úgy minden, nekem hiányoznak például a kocsik, az osztálytársai, a tesóm és a szüleim. Nem volt rossz életem, és itt is találtam magamnak társakat, szóval mindkettő jó volt, voltaképp. – Majd folytattam.
- Igen fontos az is hogy minél több szintet is meg tudjunk nyitni, és fejlődni, de közben persze lehet jól érezni magunkat. – Öltöttem ki rá a nyelvem. Kezdem egyre kevésbé érteni őt. Na nem mintha eddig is értettem volna… de mindegy. Tipikus pasi. Majd ezt a tézisem igazolja is, idegesítővé váló viselkedésével és igen, picit felhúztam az orrom, majd villant a szemem a nem kívánatos puszira, és a szavai ellentmondására, nem blokkoltam le, az arcomat megérintettem a kezemmel, oda ahova a puszit kaptam, ha az orrom volt, akkor azt. Majd hagytam, hagy érintse csak meg, megfordultam és felé pillantottam. Nem kellett sok, összeállt a kép.
- Ellenséges vagy! Azt állítod hogy meg akarsz ismerni, játszani, küzdeni… de valamit akarsz! Majd elmondom amit mondani akarok, arra elmondod a saját gondolataid, úgy hogy közben meg sem hallgatsz és nem is ismersz, nem is vagy hajlandó megismerni. De akkor mégis mit szeretnél? – Releváns kérdés. Mit akar, ha nem megismerni, miért játszik ha komolyan veszi, és mit vár, ha nem is őszinte?... Belső gondolatok, miközben végig a fiút figyelte, az arcát, hogy miként reagál arra hogy lekorholta. Arra hogy úgy kérdez, hogy közben érzékelteti hogy nem kíváncsi a válaszra. Arra hogy úgy ítél, hogy nem ismer, és hogy ezek után megfutamodik, vagy belátja hogy valamit nem jól csinál, persze tudom hogy hibázhatok én is. Hajlamos is vagyok rá, jelenleg mégis úgy érzem ahogy azt állítom. De nem zárkózok el attól hogy megindokoljam a dolgokat.


A hozzászólást RenAi összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 16 2016, 14:39-kor.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Pént. Május 13 2016, 21:11

A lány egy érzékeny pontra támadt. Nem, nem a fegyvereivel, azok még mindig szanaszét voltak heverve. A szavai voltak ennyire fájdalmasak. És az emlék. Szonjára visszaemlékezve egy pillanatra összeszűkül a gyomrom, de nem próbálom megmutatni a lánynak, mennyire össze tudna zavarni, ha tovább folytatná ezt a gondolatmenetet, de ez nem elég, hogy eltereljem a figyelmét a témáról.
-Nincs, képzeld el. Akikért küzdtem volna, meg azelőtt meghaltak, hogy ebbe a világba kerültem volna.
Határozottan a komoly hangomon mondtam, hogy véletlenül se gondoljon arra, hogy esetleg hazudnék ezzel kapcsolatban. Azonban azt sem akarom, hogy emiatt megsajnáljon, még ha valójában részben hazugság, amit az előbb mondtam.
-És ha lenne is valaki, nem gondolod, hogy mire kijutnánk, nem telne-e el annyi idő, hogy annyira megváltozna valaki, akár saját magunk, hogy azt kívánnánk, hogy inkább maradtunk volna idebent?
Ez meg már talán egy kicsit túlzás, és ebben a mondatban azért már lehetett hallani, hogy nem gondolom teljesen komolyan. Ha valaki egyáltalán foglalkozik az ilyen dolgokkal.
Annyira nem lepte meg a húzásom, mint ahogy reméltem, de az a nézés és mozdulat minden pénzt megért. Még ha nem is fizettem neki semmiért.
Figyelmesen hallgatom a lány elemzését, miután úgy tűnik a küzdelem em fog olyan gyorsan véget érni.
Azt hiszed mindent megtudtál rólam ennyiből? És minden igaz, amit most elmondasz rólam? Azért amit eddig elmondott az mind igaz, csak éppen csak a felszín: amiről azt akarom, hogy mindenki gondolja úgy, hogy ez így is van. 
-Hogy mit szeretnék? Megismerni, játszani, küzdeni, szórakozni. Egy szóval tapasztalatot szerezni. Olyan nagy bűn kíváncsinak lenni?
Azonban van egy olyan érzésem, hogy nem igazán tettem rá pozitív benyomást.
Ahogy az utolsó mondatot elmondtam, megpróbálok egy kicsit eltávolodni a lánytól. Leginkább arra várok, hogy visszaszerezze a fegyvereit. Hisz akármennyire is bunkó vagyok, vagy próbálom kiadni magam, nem fogok egy fegyvertelen ellenfélre támadni.

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Hétf. Május 16 2016, 16:13

Természetesen Ai nem akarta megbántani Cearsot a legkevésbé sem, Ő ugyanis aligha hiszi hogy létezik bárki akit nem várnak odakint. Igen, Shukakuról sem hiszi el teljesen, hisz minden ember szerethető és mindenkit hiányolnak. Ez biztos! Viszont azt is tudta hogy ezt így nem jelentheti ki, mikor ilyen ingerülten válaszoltak neki vissza.
- Sajnálom. – Ennyi volt csupán amit ki tudott nyögni együtt érzően, de fejben már azt forgatta miként tudna érvelni arra hogy nincs egyedül odakint sem… Nem gondolta hogy hazudna egy pillanatig sem, elég kemény hangon közölte ezt vele. Bár arra is gondolt hogy egy ilyen megjegyzéssel is csak tovább mélyítette a keserűségét. Majd amivel tovább folytatta először azt hittem hogy elszakít Aiban egy húrt, végül ostoba vádaskodás és szidalmazás helyett másképp reagált.
- Nem gondolom. Abban biztos vagyok hogy semmi nem lesz olyan mint azelőtt, hisz sok minden történt velünk is, biztos velük is… de gyávaságnak tartanám csak azért nem kimenni mert félünk hogy mi fogadna… ez olyan mintha a börtönrácshoz kulcsot kapnál, de soha nem használnád, mert megszoktad a celládat. – Próbálta valamihez hasonlítani hogy megérthesse a fiú is mire gondolt.
- Amúgy… én képmutatásnak és gyávaságnak érezném azt, ha nem tennénk meg mindent a kijutásért, azért hogy újra láthassuk azt akit szeretünk, és hiányolna… és ha már ők nem tudnak mit tenni értünk, nekünk kell helyettük is. De értem hogy neked más ez az egész… valahol szeretném, sőt… szeretném is, ha te úgy élhetnél idebent ahogy szeretnél és addig ameddig csak szeretnéd, ha tényleg így gondolod… azt szeretném ha Shukaku, és te is meg akikről még mondta hogy hasonlóan gondolkodnak mint te. – Gondolt itt Shukakura.
- Nem ellenetek harcolunk, és nem szeretnénk semmit sem rátok kényszeríteni… azt szeretném ha találhatnánk egy olyan megoldást ami mindenkinek megfelelő lenne… de ehhez az kell hogy mindenki a saját érdekei felett, egy közös jó érdekeit képviseljék. – Hoppá, magam is meglepődtem hogy ilyen komplexen meg tudta fogalmazni a kívánságát, és jelezte azt hogy Cearso sem viselkedik jelenleg úgy ahogy kéne. És nem gondolta túlzásnak a fiú szavait, még ha annak is tűnt, Ai hitt neked, mert a bizalom megszavazását fontosnak tartotta, ismeretlen nem fog hazugságokkal vádolni. Ugyanakkor badarság lenne azt gondolni hogy Ai ilyen könnyen ítél, nem. A lovag szemében mindenki képlékeny puding, ingatag és támogatásra szorul és emellett ennivaló. Nem is azért sorolta fel a rossz tulajdonságaidat, hogy mutassa, mit tud, csupán hogy jelezze azt amivel ő nem ért egyet. Végül választ kapott a kérdéseire. Olyanokat amiket eddig is tudott, vagy legalábbis sejtett… Szóval nem volt kisegítve vele, mint ahogy a jelenlegi álláspontja is azt sugallja hogy nem változott semmi, és Cearso módszereik nem megfelelőek arra amit szeretne, de jobbat Ai sem nagyon tud jelenleg. Ai felsóhajtott végül ismét elmosolyodott, biztatóan. Több kell nála hogy lemondjon az emberkékről, ha Renről sem tudott lemondani, hisz tudta hogy csak utólag vált ilyen beképzelt barommá. Valamint ártani ő sem lett volna hajlandó senkinek, egy két fiú riválisán kívül. A szavaival ellentétben Cear nem mondta le a meccset, ugyanakkor a győzelmét sem fitogtatta, tehát folytatni kívánja aminek Ai nagyon is örült. Lehívta a menüjét, majd nem hagyta hogy Cear nagyon távol húzódjon. Elővette a Hinaritól kapott műanyag kalapácsot ami gombnyomásra meg tud nőni. Tehát jelenleg ez volt az ő fegyvere, amely teljesen mindegy hisz a fiú nem kérdez, innentől nem is tudhatja hogy hiába a kardja, hiába az ökle, a gumikalapács vagy az ostor, Ai nem képes önmagától sebzést okozni, és a viselkedésével még azt is elveszítette hogy magyarázatot adjon arról miért is viselkedik úgy a céhben, a boss harcokon ahogy. Természetesen meg van a maga oka és logikája, indokat… De Cear nem erre kíváncsi, vagy legalábbis így érzi.
- Akkor folytassuk! – Mosolyodott el, de az a sunyi, csíntalan mosoly. Ha gyerekek módjára játszanak akkor játszanak így.
- A feladat a következő: Pillants a rendszeridőre! – Adta ki a feladatot Ai.
- Az győz aki öt perc alatt a legtöbb, ütést képes bevinni a másiknak. – Egyértelmű hogy Cear volt előnyben, de Ainak is volt egy két trükje, méghozzá pontosan az hogy a fiú nem ismeri őt.
- A tét ugyanaz, egy titok, mint eddig, de bővítsük ki egy vacsorával is. Hátha akkor élelmesebben harcolsz majd, hisz csakis drága kajákat fogok rendelni és abból is duplán, ha veszítesz! ˇ^ˇ - Ai nem adta fel egy pillanatra sem, és nem fogja hagyni hogy a fiú szomorkodjon, vagy magányosnak érezze magát mellette. Majd amint a fiú rábólintott vagy hasonlók, Ai lendítette is a kalapácsát, de még nem fedte fel a titkát.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Cearso Hétf. Május 16 2016, 17:13

Nincs szükségem sajnálatra, elboldogulok egyedül is.
Ezt akartam mondani, de végül nem mondtam. Inkább csak egy néma bólintással a tudtára adtam, hogy elfogadtam sajnálatkérését, és nem haragszom azért, mert felhozta a témát.
-Teljesen meg tudom érteni. A megszokás hatalmas úr tud lenni, és gyakran a legnagyobb ellenség is.
Majd mikor az jön, hogy ellenünk harcolnak, vagy sem hirtelen megértettem, hogy mi is okozta a félreértést. Vagy legalább is az egyik felét.
-Óh, egy szóval sem mondtam, hogy örökre idebent akarok maradni. Csak nem értem minek ez a rohanás. Ha valaki annyira vár téged odakint, akkor biztos meg tudja érteni, ha egy kicsit élvezed azt az életet, amit idelent kaptál. Ha meg úgy érzed, hogy nem értené meg, akkor egyszerűen csak el kell hallgatnod előle, amúgy is örülni fog a viszontlátásnak.
Mikor előveszi a kalapácsot csak felvontam egy kicsit a szemöldököm.
-Nem gondoltam volna, hogy harcművész vagy. A pajzs miatt mindig azt hittem, hogy a lovagokat dicsőíted a jelenléteddel.
Amúgy gyakorlatilag lehetetlen, hogy ilyen fegyver is legyen a rendszerben, hisz eddig minden ismert fegyverrecept áthaladt már egyszer a kezemen, és eddig egyszer sem futottam össze felfújható kalapáccsal. Persze az sem kizárt, hogy ez is valami játékfegyver,mint amilyennel Shuval íjászkodtunk.
Másodszor is felvontam a szemöldököm az ajánlatára. Ez nem egy olyan, amit felajánlasz bárkinek, akit soha az életben nem akarsz ezután látni.
-Felejtsük el a titok részét.
Ezek után amúgy se hiszem, hogy lenne olyan titka bármelyikünknek is, amit szívesen elárulna a másiknak. Tőlem már így is olyan dolgokat tudhatott meg, amiket nem akartam elárulni.
-Azonban a vacsorában benne vagyok, ha ez neked megfelel.
Ha belement a dologba, beállítottam a visszaszámlálót öt percre.
Majd megvártam a válaszát, miközben megpróbáltam úgy fogást váltani az Artemisen, hogy ki tudjam védeni az első felém intézett kalapácsos támadását, és mivel ebben az esetben elég csak egy kézzel fognom az íjamat, a másik kezemmel megpróbálkozok egy gyenge, de gyors ütéssel a lány arcába.

5:00

_________________
1.:

2.:

3.:

4.:

lvl 38:
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25

Karakterlap
Szint: 38
Indikátor: Zöld
Céh: Artes

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by RenAi Pént. Május 20 2016, 09:25

Együtt éreztem vele amit el is fogadott. Örültem ennek, de valami volt ami nem tetszett, csak még nem tudtam hogy mi, és amíg nem tudom addig bizony megy a szőnyeg alá, mert csak zavaró tényező.
- Ellenség is? – Ebbe még nem gondoltam bele. És tényleg nem, ámbár magába a megszokásokba sem túlzottan. Majd egy picit meglepődtem, mást cselekszik, mást mond, összezavar ez a fiú. Azt gondoltam hogy okkal csatlakozott hozzánk a fronthoz, de eddig azon volt kiakadva hogy miért sietünk ennyire… mármint a kijutással, most meg megint azt mondja hogy ki akar jutni. Legalább olyan határozatlan mint én. Viszont azt sem értem mit tart rohanás alatt, hisz pár havonta tudunk csak bossra menni, a többi az felkészülés, és míg eleinte nem, manapság tényleg az van amit régebben Shukaku mondott hogy szeretne. Mindenki éli a maga ki életét idebent is. Mindenki barátkozik, építkezik vagy épp szerelemre lel… Ámbár a bosson tényleg elég nehéz szokott lenni a hangulat, hála… mindenkinek… szóval, gondolom arra célozhat, viszont ameddig nem pontosítja addig nem tudok rá mit mondani konkrétan.
- Nem tudom, én azért félek ettől az egésztől, mármint a kijutástól is, hogy mi fog változni, valamint… attól is hogy soha nem láthatom viszont azokat akiket szeretek. – Nem egyszerű téma ez, senkinek sem. Vagyis de, azoknak akiket vagy a félelem hajt vagy a vágy, bennem él mindkettő és egyik előrerepít a cél felé, míg a másik visszaránt és kétségekkel traktál. Valamint hazudni sem tudom hogy meddig bírnék a szeretteimnek. Felsóhajtottam. Végül egy más formában közelítettük meg a harcteret és egy rövidke alku után már folyt is a harc. Nem aggódtam a kardom miatt, legalább ennyit ért volna mint ez a játékkalapács, vagy egy kavics, ámbár ezt a velem szinte szemben lévő fiúcska nem nagyon tudja, és máris távolabb húzódott kissé.
- Lovag vagyok. – Öltöttem ki a nyelvem ismét. És csodálkozzon csak, én tudom mi folyik itt, és remélem ő is, és ha tényleg figyel és tanulni, megismerni szeretne akkor a nap végére rájön. Majd az ajánlatot módosítani kívánta Cear, én pedig szomorúan és csalódottan pillantottam rá.
- Ennyire megbízhatatlannak tűnök? – A kérdést kedves és csalódott hangon tettem fel, ugyanakkor tényleg érdekelt. Ha eleinte elfogadta mint tök idegenként, most meg nem… Mi változott?... Majd kaptunk egy visszaszámlálót. A vacsi alatt úgyis kiszedek még pár dolgot belőle. Érdekes, és valahol picit kusza nekem ez a fiú. Viszont a számlálóval együtt a pihenésünk is véget ért. Az én kezemben a gumikalapács, az övében az íj. Én indítom elsőnek a támadásom, de igyekszem úgy intézni, hogy ha lehet keresztül haladjon az íj belsején az ideg és maga az íj között, ha tudom a kalapács részét beleakasztom és hátra rántom, miközben lépek egyet közelebb. Észreveszem hogy a keze lendül felém, így a jobb lábbal történő belépésemet egy apró megrogyással párosítom, hogy alacsonyabb legyek és kikerüljem, miközben az én öklöm a fiú hasához közelít.

_________________
Információk a karakteremről:


✿ Pontok✿ Képességeim, jártasságaim✿ Felszerelésem ✿ Inventorym |✿ Előtöri ✿ Érdekességek✿ Ozi féle Karakterlap✿ Ozi-féle Leltár✿ SAO Hivatalos karakterlap


Beszédszinem: orange/ff9933; Gondolat szín: eac117; Háttér/Kyubei(dőlt) színe:ffeec0
RenAi
RenAi
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1873
Join date : 2012. Aug. 26.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

http://salume.gportal.hu , nostalehun.gportal.hu

Vissza az elejére Go down

Ai vs Cear Empty Re: Ai vs Cear

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.