Kiwi

Warren a lány mögé vonult, leguggolt, majd térdeit tompa koppanással a padlóra helyezte, a lány testét épp annyira húzta magához hogy kényelmesen elérje, kimozdítva ezzel a „tökéletes” pózból. De mit tehetett volna, ha Warren nem érezte a lányban az igazi félelmet, kiszolgáltatottságot és dühöt… Pedig első benyomása az volt a lányról hogy mindez simán fog menni. Átküldött neki pár kihívóbb ruhát az inventoryjából, majd felvetette vele. Természetesen a lány ujjait mozgatva irányította a lány rendszerét. Végül az ölébe igazította az alanyát, kikapcsolta a menüjében az etikai módot, majd miután így könnyedén elért a szoknyája és pólója alá, és fülébe is könnyedén súghatott bármit. Warren fentebb húzta Kiwi lábát, résnyi terpeszt eredményezve ezzel. És mondhatom nem volt valami vonzó póz, egy tehetetlen testtel elérve ezt, aki ha tehetné most rúgna, csípne, ütne, harapna… és még mindig Kiwiről beszélünk, aki nem hajlandó emberekkel harcolni mert az olyan ijesztő… Viszont jelen helyzetben mindez a félelem felül van múlva, és csupán a túlélés és menekülés ösztönei dukálnak benne. A férfi hideg tapintással simított végig a lány belsőcombján, míg végül elérte a bugyi határát. Miközben, Kiwi pólója alatt is hasonlóképp matatott… Kiwi ha tudna, most vergődne a férfi kezei között, így csupán torz és könny áztatta arccal, nyöszörögve tűrte hogy a férfi molesztálja. Pillantásai öltek volna, ha ez megoldható lenne, de Warren még mindig nem volt elégedett, így tovább folytatta a lány bántalmazását. Így a bugyival sem elégedett már meg, egy mozdulattal félrehúzta azt, majd mindenféle kényelmi módszer nélkül újjaival behatolt a lányba. Hiába, nem az volt a cél hogy Kiwi élvezze, inkább az amit hamarosan el fog érni. Kiwi nyögései egyre hangosabb lettek, mintha enyhülne a drog hatása, bár teste még mindig teljesen mozdulatlanul hevert Warren ölében. Egyedül csupán arca árulkodott mindarról, ami fejében is lejátszódhatott. z rémes emlékek, amit a férfi keltett, és Warren tenyérbe mászó, elégedett képe…. Több sem kellett… Egy újabb státuszjelző, egy rendszerüzenet, amit Kiwi jelenlegi állapotában úgysem tudott volna megnyitni, majd a férfi felnyögött, és érezhetően hátrébb lökődött. Kiwi szinte teljesen előredőlt, olyan volt, mint valami játék baba ami a saját súlyát sem képes megtartani… Majd Warren elégedett hangon szólt a lányhoz, aki csupán foszlányokat fogott fel. Valami Síváról, meg Shaktiról… De ami még ennél is furcsább volt, hogy egy kezet érzett a hátán, mármint nem a hátán… Megmagyarázhatatlan érzés volt ez a lány részéről, aki nem ismerte képessége jelentőségét, de még csak azt sem tudta hogy jelenleg is használja. A férfit keresztüldöfte kinövesztett karjaival, átfúrta a mellkasát és a hasát is, mire Warren sem úgy reagált, mint egy értelmes ember. Dicsérgetni kezdte, meg megsimította, sőt talán még egy halvány csókot is lehelt rá, de a képesség nem tartott sokáig. Az árnyak, a lány hátából kinövő többlet végtagok szertefoszlottak, és még csak fel sem tarthatták a férfit. Visszatérhetett eddigi munkásságához, és tudatosította Kiwiben hogy most Ő az, ő kis játékszere, és éreztette is a teljes kiszolgáltatottság érzését. Persze nem ment el a végletekig, nem sokkal tett többet vele, mint amit leírtam, de nem is volt rá szükség. Az ügyesen forgatott szavak,ennyi kínzás és megaláztatás elég is volt neki ahhoz, hogy kellően intenzív gyűlöletet, és félelmet keltsen benne a férfi. Hogy felfogja, ő most csupán egy tárgy, egy elmebeteg „művészi” alkotásához… Így visszahelyezte az eredeti pozitúrába, megigazította a haját, a végtagjait és mikor elég tehetetlen gyűlöletet vélt felfedezni Kiwi „valóságában” nekilátott a művének. Az első festmény kész is lett, de nem érte be ennyivel.

Leírás:

A történetem ott kezdődött hogy megismertem egy nőt. Törődött és foglalkozott velem, és ugyan nehezen nyíltam meg neki… De végül egész sok mindent megtudott rólam. Akadt aminél úgy éreztem szinte gondolatot olvas, hisz a történéseket lekövetkeztetve a legmegfelelőbb következtetéseket tudta levonni. Ijesztő volt, de úgy éreztem érdeklődik és ismer. Mindez elég volt hogy megkedveljem, nem kicsit… nagyon. Vágytam a társaságára, viszonylag sok gondolatom forgott körülötte, miközben azt terveztem miként járhatnék a kedvében.  Megszerettem és tiszteltem, hisz egy olyan arcot mutatott felém amire vágytam, és ezt tökéletesen felismerte és kihasználta…

Tudtam róla hogy céhet akar alapítani, méghozzá olyan fiatalokból akik úgy érzik nem valóak sehova. Én ugye már elköteleztem magam, de ettől még nekem is feltette a kérdést, majd nyitott kaput hagyva megjegyezte hogy bármikor szívesen vár. Élből elutasítottam, hiába gondoltam úgy… hogy tényleg jó helyem lehetne ott is, főleg vele. Meg sem fordult a fejemben mindaz ami bekövetkezett…

Elhívott hogy vállaljunk közösen egy küldetést, mondanom sem kell, örömmel csatlakoztam hozzá és a kis társaságához. Páran voltak csupán, és eleinte feszengtem körülöttük, a sok idegen között, mégis megnyugtatott a nő jelenléte. Sosem hagyott szó nélkül, és mindig úgy intézte a beszélgetéseket, hogy bele vonjon. Úgy éreztem törődik velem… majd ezt csúnyán ki is használta…

A küldetés egyszerűnek tűnt, sima egyik helyről vigyük el az npc-t a másikra. Gondoltam én. A leírásban is ez szerepelt, viszont időközben csatlakoztak még páran. Mint kiderült, őket is Leona hívta el ahogy engem. Szívesen fogadtam őket. A kocsin hátul ültem, amikor feltűnt valami. Elhagytuk a kijelölt útvonalat, és egyenesen a védet övezeten kívülre tartottunk. Megszeppentem, és előre akartam szólni hogy rossz felé tartunk. Amikor a srác, úgy velem egy idős forma… - Tipic, kocka… szemüveges pattanásos, és könyvet bújós… - Egyszerűen rám vetette magát, lefogott majd a kocsi végébe lökött. Megszeppenve sikoltottam fel, nem értettem mi történik, és máris egy kötéllel és egy kábítókristállyal közelített felém. A kristályt használta is, és csupán arra eszméltem hogy már megkötözve, mozgásképtelen állapotban ülök a helyemen. Ott ahol eddig is. A szám nem volt bekötve, így amint magamhoz tértem Leona-t kezdtem el segítségül hívni, szólítgatni, és beköpni a srácot hogy mit művel. Végül a nő hangját hallottam parancsba adva a srácnak hogy hallgattasson el valahogy. Elkerekedtek a szemeim, a pupillám összeszűkült, és a pillantásom ide-oda járt amíg sikerült felfognom mi is történik. Ijesztő volt. Sikítgatni kezdtem, torkom szakadtából üvöltöttem, mígnem a srác felállt és a lábamról a zoknit lehúzva, összegömbölygetve tömte a számba, majd egy szalaggal át a fejemen, nehogy ki tudjam köpni. Undorító volt… féltem, és sírni tudtam volna. Hiába mocorogtam, már pixel csíkokat vágott a kezemre a kötél, de akkor sem eresztett… Haza akartam menni… Leonat akartam, hogy meg tudjam vele beszélni mindazt ami most történik… Nem értettem semmit. Meg voltam rémülve. A szívem a torkomban dobogott amikor a közeleben volt, végül a fiú visszabújt a könyve felé. A címére vetve egy pillantást valami erotikus regény lehetett… Gondoltam is magamban, hogy ő is csak így kapja meg a dolgokatt… De a legkevésbé sem ez foglalkoztatott. A képességemet akartam használni, amivel el tudok tűnni, a saját kis világomban, villogott is. Majd a srác egy pillantásával árulta el hogy miatta nem tudom… Specre specializálódott, így kiütötte az összes létező képességem? Ezt gondoltam… Huzamosabb ideig nem is adtam fel, végül… lassan a védett övezeten kívülre érünk. Alig pár percnyi az út… és fogalmam sincs mit akarnak ott… és miért vagyok fogva tartva… Nyöszörögtem, a nyálam is kifojt képtelen voltam letörölni, mikor az egyetlen talán, élhető ötlet futott át az agyamon. Magam sem hittem hogy ilyet fogok tenni, de megtettem. Isten úgyse’ megtettem! A lábaimat résnyire szétnyitottam, kissé féloldalasan helyezkedtem, már amennyire a kötél engedte… Picit előre görnyedtem hogy úgy húzzam ki magam, és láthatóan szem elé tegyem a dekoltázsom, de úgy hogy ez még ne legyen kúrvás. Halkan nyöszörögni kezdtem, de nem… nem az a kétségbeesett hangok hagyták el a torkom, épp ellenkezőleg. Fel is figyelt rá, amire a pillantását kerestem. Fogalmam sem volt hogy nézhetek ki, főleg lekötözött szájjal, zoknival a nyelvemen érezve a zoknim ízét… A srác mégis felfigyelt, elég igénytelen lehetett… Lassan közelített felém, közben jelezte hogy tudta mire megyek ki, és nem fog bejönni. Megszeppenve pillantottam fel rá, ez is a játék része volt. Megragadta a hajam, és tudtam elég közel van most hozzám ahhoz hogy a képességemet használva akár meg is támadjam. Megjelenítettem „titkos” karjaimat, amivel lefogtam és magam mellé rángattam. A srác kész… egyszerűen elájjult! Utólag már nevetek ezen az eseményen akkor nem tudtam. Viszont… ügyetlenül de el tudtam magam oldozni. Viszont elkövettem egy hibát. A mororgást, és a beszédet hallva Leona hátrapillantott, a két elhúzott függöny mögül, ami a lovaskocsi elejét takarta, és elég volt neki csupán egy pillantás hogy összerakja miként is állnak hátul a dolgok. Én erre nem figyeltem fel, így azt hittem nyert ügyem van. A scárot megkötöztem, száját, kezeit, lábát… egyszerűen nem tudott volna megmozudlni. Míg én egy kinézetkristállyal felvettem, az ő külsejét. A fiút egy pléddel letakartam, és ahogy ott feküdt, tökéletesen kirajzolódott hogy egy ember van a pléd alatt. Az új külsőmmel kopogtattam előre, és jeleztem hogy a lány elájult, én viszont előre mennék. Semmi akadálya nem volt. Leonával akartam beszélni, tudni akartam mi folyik itt. Amint előre értem, felültem mellé, majd legnagyobb megdöbbentségemre egy heves csókot kaptam, valamint a combomat kezdte el markolászni, egyre fentebb közeledve. Levegőt sem kaptam… elkerekedtek a szemeim… és legnagyobb szégyenszemre, éreztem… hogy megmozdul bennem valami. Össze voltam zavarodva, végül… a testem egyre nehezebb lett, a tudatom egyre tompább… és olyan fáradtság fogott el hogy alig bírtam tartani magam. Kivillantak a zöld fürjteim, és a kezeimen sem azok a vézna ujjak voltak, hanem a sajátjai… A képesség, mármint a kristály inaktívvá vált, pedig még volt ideje, miközben az ő ereje.. egyre csak fogyatkozott. A lovaskocsi egy rántással megállt, majd azt vettem észre hogy kis híján előre borulok, és meg is történt volna ha Leona nem kapaszkodik bele a hajamba, és nem lök le a kocsiról, úgy ahogy vagyok… Mérges volt, szavakkal vagdalkozott, nem is igazán értettem… Tompa elmével a szavak megértése is nehezemre esett. Egyedül arra tudtam csak gondolni, hogy eltűnjek innen. Leestem a kocsiról, tompa puffanással értem földet… egy nyögéssel jelezve hogy a tüdőmbe szorult levegő végre utat talált kifelé. Valamint éreztem magam mellett a nő lépteit, annak a nőjét, akire felnéztem, és egy pillanat alatt… értelmetlenül tört össze minden bennem. A testem nehéz volt, még mindig alig bírtam mozogni… Kába voltam, és csupán tehetetlenül kúsztal előle mint valami féreg… Megragadta a hajam, majd azzal kezdett el húzni, a fő zöldje beletört a ruhámba, pixelcsíkokkéln morzsoltak le bőr darabkákat a belém akadt kövek, gallyak, miközben igyekeztem valahogy… kitépni magam a nő kezei közül. A mozgás segített, vagy múlik Leona képessége… nem tudom, egyre elvenebb tudtam lenni, és könnyedebben mozogtam, míg végül megjelent a fejem felett a felírat… - Védett övezeten kívüli terület. – Végig rágalmazott, miközben megértettem pár dolgot. A céh… amit szeretne, nem egészen olyan mint az amit mesélt nekem, vagyis… amit én gondoltam. Kiderült hogy kisebb szintű játékosokat tartanak amolyan „rabszolgának” akiktől behajtják az aranyat, a jutalmakat… valamint képesek szintkorlátot kötni rájuk… Rám is ez vár… és senki sem fog emlékezni rám. Eltűnök a céh életéből, ki lesz húzva a nevem… miközben én… reménytelenül próbálnék menekülni, végül megtörök és engedelmeskedek majd nekik, majd ha meguntam… levetem magam a mélybe… mint oly sokan. Teljesen megváltozott, kifordult önmagából, és rám támadt… megmutatva hogy védtelen vagyok vele szembe.

A képességem már megjelent, de még soha nem használtam… Elolvastam, de… mindegy, egyszerűen nem volt okom, nem volt esélyem használni és nem is szerettem volna… Viszont el akartam menekülni tőle, végig fektetett a védet terület határán. A lábam, a derekam alsó része még a védett erületen volt, de a felsőtestem már a védtelenen. A tőrével lassan hasította fel a testem, és bele is hatolt a húsba amikor a védetlen területre ért. Felsikítottam, majd a kepeségem használva tűntem el a szemei elől. Csak utólag vettem észre hogy magammal rántottam, és ő is itt van az én kis világomban. Egy hatalmas épület, amit szobáról szobára lehet járni, ahol ajtóból ajtó és folyosók útvesztője… Rohantam, ahogy csak a lábam bírta, a nő meg utánam… Ajtóról ajtóra jártam, mikor az egyik folyosón három ajtó nyílt, az egyiket kinyitottam, majd a másik mögé rejtőztem… Remélve hogy belép azon, amelyik nyitva van, mintha nem csuktam volna be magam után. Majd a lépteit hallottam megtorpanni, a szívem a torkomban dobogott, mikor éreztem hogy az ajtó ami mögött a falnak feszülve állok, egyszerűen nekem csapódik… Felnyögtem, és próbáltam elslisszanni, de elkapott és visszarántott. Ahogy elfeküdtem a alatta, hisz a lendülettől elveszítettem az egyensúlyom, a terület is megváltozott. Egy szoba méretű fém talajra kerültünk, alapvetően hatalmas fogaskerekek csikorogtak… A levegőben, rést hagyva a talaj között. Mintha csak valami rozsdás steampunk-ba kerültünk volna. Megpróbáltam arrébb csúszni, el mellőle… aki életem jó részét elszipolyozta már…  Kristályt kerestem, vagy bármit amivel hátrálásra késztethetem, mikor feltűnt hogy kívülről látom magam… Láttam, ahogy úgy csúszkálok mint valami… féreg, mint egy giliszta… ahogy próbálok elmenekülni tőle. Az életem pedig egyre inkább csak fogy… Egy kábító kristályt vettem a kezembe, tudtam mi történik, csak nem értettem, hogy… Végül elkábítottam, és véget vetettem a képességemnek… Addigra pár játékos lepte el a területet… és kiderült hogy már üldözték őket, és szerencsém volt csupán hogy megúsztam… Akiket fogva tartottak, elengedték őket, és ha nem is azonnal… de lassan visszatérhettek saját életükhöz, én pedig… soha többé nem bízok meg senkiben…