[Küldetés] Az Öreg

Mikor felébredtem megszokásból egy hatalmasat ásítottam majd lerúgtam magamról a takarót. Az ágy elég kényelmetlen volt azonban sokkal jobb a semminél. Kint az utcán nem biztonságos az éjszakázás ugyanis akadt néhány igen komisz emberke, akik még a szörnyeknél is szörnyűségesebbek. Megvakartam a pocakomat ugyanis meg tudtam volna enni egy hatalmas vadkant egyes egyedül. Megvakartam a fejemet majd elindultam a mosdó felé, hogy elintézzem az apró cseprő dolgaimat mikor is különös dolgokra jöttem rá. Az egyik miszerint nekem nem volt fürdőszobám a másik pedig nem kellett semmit sem elintéznem. Finoman fogalmazva ebben a világban nem kellett üríteni a játékosoknak sem pedig fürdeni. Mivel pénzügyileg nem igazán voltam eleresztve elhatároztam keresek magamnak egy jó kis feladatot. Nem kellett sokat tanakodnom egy idős férfi megbízott azzal, hogy oldjam meg a kártevő problémáját. Azok a nyamvadt egerek hozzá járnak sajtot majszolni és minden bútort megrágcsáltak. Bementem a kamrába és a saját szememmel láthattam mit műveltek azok a kis dögök. Más ételhez nem nyúltak csakis a sajthoz, aminek rendkívül erős illata volt. Csípőre tett kézzel próbáltam ki találni vajon mit is kéne tennem. Normál esetben csapdákat helyeztem volna le azonban az a módszer időigényes én pedig akkor voltam éhes. A másik szerint kerítenem kellett volna egy macskát, ami elintézi a piszkos munkát helyettem. Ez sem tűnt valami jónak így tovább törtem a kobakomat.

Egyszer csak feltűnt az egyik én meg bámultam rá, mint borjú az új kapra. Oly annyira meg volt illetődve, hogy mozdulni sem mertem. Halványlila fogalmam sem volt róla mit is kéne tennem. Lassan felemeltem a kezemet, hogy előhívjam a menümet mire a kis bestia hátat fordított nekem és menekülni kezdett. Nem maradt más választásom utána vetettem magamat és igyekeztem puszta kézzel elkapni. Megmarkoltam majd diadal ittasan felálltam azt gondolván ez nem is volt olyan nehéz. Viszont mikor kinyitottam az ujjaimat egy kisebb szem krumplit találtam ott. Vagy az egerek megtanulták az alakváltoztató képességet vagy én követtem el egy szarvas hibát. Nem mesze mellőlem halk cincogásra lettem figyelmes mintha cukkolni próbált volna az a kis bestia. Ismét üldözőbe vettem az egeret és addig rohangásztam, míg fejjel neki nem rohantam az asztalnak. Igaz nem éreztem fájdalmat, de olyan erővel sikerült becsapódnom, hogy a fenekemre huppantam tőle.
-Te nyavalyás sajt. Ha nem lennél nekem se lenne ennyi bajom. – és hírtelen megszállt az ihlet.
Bár elég nehezemre esett mind a három kiló sajtot megennem, de némi erőfeszítés árán sikerrel jártam. Az egér felmászott az asztalra körbejárta az üres tányért majd dühösen kiviharzott a kamrából. Az öreg sem volt valami boldog, de legalább megszabadítottam a kártevőtől én pedig jól laktam. Nem tudom mit rakhatott bele azonban majd leragadt a szemem olyan fáradt voltam, pedig nem rég keltem. Nagy nehezen sikerült visszabotorkálnom a szobámba, és úgy ahogy voltam bevetettem magam az ágyba. Mikor ismét magamhoz értem már jócskán benne jártunk a délutánban ám ezúttal nem voltam éhes. Fölkeltem megmozgattam a végtagjaimat majd elindultam kifelé a kezdetek városából. Tisztában voltam vele, hogy nem biztonságos odakint főleg nem sötétedés után, azonban erősödtem már annyit, hogy ne keljen féljek a vaddisznóktól. Ráadásul úgy terveztem, hogy nem megyek túl messzire a várostól így minimalizáltam a kockázatot.



Már lemenőben volt a nap mikor egy portékás kocsira leltem, ami az út mellett parkolt. A közelben találtam egy szamarat is, aki mit sem törődött a körülötte lévő dolgokkal vidáman legelészett. Gondoltam benézek, hátha találok valami értékes tárgyat vagy esetleg néhány hasznos gyógyitalt. A szerepjátékokban néhol fel szoktak bukkanni olyan szekerek, amiket szörnyek fosztottak ki és hátrahagytak benne valamit. Máshol faládákkal vagy poros köcsögökkel szokták tele rakni a pályákat. Nagyon jól jött volna nekem egy erősebb pajzs vagy pedig egy drágább ruha, ami megnöveli az életerőmet. Sajnálatos módon ennek a szekérnek még élt a gazdája, aki fütyörészve mindenféle széket meg asztalt pakolt kifelé. Amint meglátott mosolyogni kezdett és úgy fogadott mintha ezer éve ismertük volna egymást. Egy kicsikét zavart, hogy lefiamozott mert elég nagy lehetett a korkülönbség mégis zavart az ilyen fokú bizalmaskodás. Éppen mondani akartam neki valamit azonban ő megállás nélkül beszélt tovább így nem jutottam szó hóz. Valakivel bizonyára összetéveszthetett, mert valamilyen küldetésről beszélt, egy tőrről és hatalmas jutalomról. Ez engem, egy kicsikét sem érdekelt ugyanis nem voltam olyan hangulatban, hogy mindenféle elrejtett kincsek után kutakodjak. Az üvegcsét, amit adott természetesen elfogattam, mert tiszteletlenség visszautasítani az ajándékot. Az ajánlat maga nem csigázott fel ám valami oknál fogva a megadott irányba haladtam tovább. Annyira elmerültem a gondolatimban, hogy észre sem vettem amint letérek az útról. Később aztán vakartam a fejemet és próbáltam rájönni, hogy lehettem megint ennyire hatökör. Lehet, hogy a sötétség miatt nem tűnt fel vagy pedig a fejemben lévő sötétség tehetett mindenről. Váratlanul csatazaj csapta meg a fülemet, amitől gyorsan magamhoz vettem a buzogányomat és a pajzsomat. A kardokat jobban szerettem azonban ennek jóval nagyobb volt a támadó ereje. Szép lassan araszoltam előre mikor váratlanul két alak tűnt fel a semmiből, akik ráadásul világítottak mind a szent jános bogarak. Amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan el is tűntek én meg ott álltam mint egy rakás szerencsétlenség. Nem tudtam mit tehetnék, mert én okos eltettem az üvegcsét és teljesen megfeledkeztem róla. Úgy döntöttem nem gondolkozok, mert abból csak baj származhat ezért mentem tovább előre.

Úgy tűnik, mintha nem igazán figyeltek rám... A figyelmemet pedig közben leköti az, hogy igyekszem értelmezni a fákon világító jel... Mégis... miféle szimbólum ez? Valami klán jele? Valami ritka mob csinálta? Vagy ez az erdőrész különleges valami miatt? Oh, csoda lenne, ha ezt csak a jelből ki tudnám olvasni...
 A csendre kapom fel a fejemet... Ridd nem igazán érdekel, majdnem teljesen biztos vagyok benne, hoy tud vigyázni magára. Robiizmus már kevésbé, de remélhetőleg Ridd közelében ő is buztonságban lesz... a moboktól... Abban hogy attól a nőtől is, csak reménykedem. Te jó... Még Saya is felszívódott, a sötétben pedig egyáltalán nincs esélyem a nyomukat megtaláni... Nem mintha Saya nem tudna magára vigyázni, de mégiscsak... egy kislály, és a céhtársam.
Na azért próbálkozom. Észlelés, látás, hallgatózás, nyomkövetés... Hiába... Fenébe... Mennyire sikerült elmerülnöm a gondolataimban? Fene egye meg hogy megint túlbonyolítom a dolgokat. Utolsó reménysugárként a minimapon próbálom megkeresni Sayát, hogy merre lehet.
A térképnézegetésből a hallgatózásom által felerősített zaj ránt ki. Valaki mászkál itt. Rejtőzése nincs, vagy nem használja, és nem is éppen óvatosak a léptei. Nem tud a jelenlétemről, és nem engem akar valahogy meglepniAz észlelésem megsúgja azt is, hogy játékos... Tehát nincs mitől tartanom.   Na, azért nem futok elé, hogy keblemre öleljem. Lehet azok közül is valaki, akik az öregembert “meglopták” és elüldözték. Ehelyett egy fa mögött megbújva várom, hogy a látással megtámogatott látómezbe kerüljön, és megfigyelhessem.  Reménykedem hogy nem valami alávaló utonállóvalmvan dolgom, de biztosra kell mennem.
//A rövidségért elnézést