Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

by **Hinari** Pént. Júl. 29 2016, 19:24

Ami az előző hsz végéről lemaradt:
Páncél: 55/0
Élet: 250/235

Egy pillanatra talán belemélyedt a gondolataiba. Igyekeztem úgy ütemezni a leguggolást, hogy ne legyek egyértelmű előnyben a kizökkenése miatt, de ne is késsem le a lehetőséget; a távolság és így az idő is rövid volt, ami alatt megfelelőképpen el kellett távolodnom. Főleg, mivel a nodachija hosszabb volt a Katanánál, tüzes nyomvonalába pedig még a fájdalomérzet hiányának ellenére sem tettem volna be az arcom, ha nem szükséges.
A találat jobban meglepte őt, mint engem. Dicséretére pedig csak egészen enyhén ingattam a fejem: ne velem foglalkozzon, hanem magával. Majd elindult felém. A homlokomat ráncoltam. Mégegy dolog, amit el kell neki mondanom a párbaj után. Enyhén behajlított lábakkal fogadtam támadását, maximálishoz közeli koncentrációval, és ezúttal is két kézbe vettem fel fegyverem. Mellettem suhant el, s amíg ő a kardját lendítette, én az eleddig előrébb lévő, bal lábammal egészen hátraléptem, így mire az oldalamhoz ért, én ugyanúgy szemben voltam már vele, jobb kezemet előrébb tolva, hogy a penge hossza nekem balra érjen, shréhen védve le minél nagyobb felületet. És Ozirisz csapása ide érkezett. Fogcsikorgatva tűrtem a lökőerőt, amit a két penge összecsapása keltett, s amíg a vértem nélkül bizonyosan hátraestem volna már, most tudtam tartani azt. Vettem egy mély levegőt, és egy az erőlködéstől torkomon kiszaladt, rövid kiáltással próbáltam felfele lökni a nodachit, majd egy szúrással célozni az üresen hagyott mellkasát. Persze csak akkor, ha vagy nem tartott olyan erősen ellen, vagy meg tudtam lepni a hirtelen váltással. Most nem érte meg eltávolodni, most közelharc volt - a rövidebb Katana pedig előnyt élvezett ilyenkor.

by **Ozirisz** Szomb. Júl. 30 2016, 17:56

Pont, ahogy gondoltam, az, hogy az előbbi támadásom betalált, csupán múló állapot. Ezúttal nem járt sikerrel a tervem. Hiába helyezkedtem, és hiába próbáltam meg az oldalához kerülni, és úgy támadni, ezúttal nem jött be. Pedig olyan szépen kigondoltam, és elterveztem, de hát ez van. Gyorsabb, mint én, ebből adódik, hogy bármit is teszek, bármerre is mozdulok, van ideje észrevenni és feldolgozni a látottakat, majd megtenni a szükséges intézkedéseket ellene. A gyorsaság előnye, ami főleg nagy pontbéli különbségeknél majdhogynem isteni hatalommal ruházza fel az embert. Kihatással van az érzékelésre, az időérzetre, és attól függően, hogy több vagy kevesebb van belőle, lassul le vagy gyorsul fel a körülöttünk levő világ. Legalábbis látszólag. Persze a gyorsaság nem minden, ott van még a fegyverkezelés, ami a találatért felelős, vagy az erő, ami a sebzés nagyságáért, és persze a spec, amire nem osztottam eleget, mert nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget.
Node vissza a harcra. Hinari szépen blokkolta a vágásom. A két kard összecsapott, és amíg én minden erőmet beleadva próbáltam érvényesülni, addig ő rendíthetetlenül ellentartott a nodachinak. Majd a következő pillanatban felül kerekedett az előbbi helyzeten, és sikeresen félrelökte az útjából a kardot, és már jött is az ellentámadás. Egy tökéletesen kivitelezett szúrás, ami ellen tenni sem tudtam semmit. Csupán a szerencsén, és egy nem várt történésen múlt, hogy még nem lett vége ennek a párbajnak. Ahogy Hinari kardja elérte volna a mellkasom, az utolsó előtti pillanatban valami megvédett. Mintha egy erőtérbe ütközött volna a kard, úgy megállt tőlem alig néhány centire, ezzel egy időben halovány kék fényeffektet lehetett látni, ami egy rövid ideig körbevett, majd eloszlott a semmibe. Leginkább egy, a sci-fikből jól ismert energiapajzsra emlékeztető képződményre hasonlított. Elég rendesen meglepett, akármi is volt, akárhonnan is jött, de tény és való, a lehető legjobbkor jött. Enélkül ugyanis céhtársam szúrása rendre betalált volna, és ezzel véget vetve a párbajnak. Hisz már nagyon közel állok a sárga zónához...
- Ez mi volt? - kérdeztem meg a lányt, meglepettségemben. - Ilyet eddig még sosem láttam... - közben egy pár lépésnyit hátráltam, és úgy vártam Hinari válaszát, véleményét. Bár valószínűnek tartom, hogy esetleg most adta meg a rendszer az új képességemet, ahogy Hinari is mondta korábban. De nem vennék rá mérget. Lehet, hogy a barlang, vagy a küldetés egyik mellékhatása, hogy nem eshet sárga zónába az ott tartózkodók életpontja, bár nem hinném. Akkor a rendszer miért engedte volna a párbajfelkérést ugyanitt, ha a másik oldalról nem engedné befejezni? Ilyesmire még nem láttam példát. A rendszer részéről a védelem kimerül annyiban, hogy védett területen nem csökkenhetnek az életpontok, kivéve párbajozás során, és megfelelő beállításokkal a nullázódás ellen húz egy lila falat az ember köré. Meg persze bizonyos esetekben egy kényszerített teleportációval akadályozza meg a bekövetkezését. De ilyet még nem tapasztaltam, szóval az új képességre jobban hiszek. Vagy csak ennyire hinni akarok benne, hogy mindenbe belelátok mindent? Jó kérdés, de van egy olyan sejtésem, hogy erre hamarosan választ kapok...

by **Hinari** Kedd Aug. 02 2016, 21:20

Túlontúl sok volt az olyan harc, ahol belefutottam ilyesmibe. Még Hoora gondos megfigyelései és információi ellenére is, hiszen ellenfeleink különbözőek voltak, és nekem minden szituációban teljesítenem kellett. Ők talán ismerhettek. Jobban is, mint én őket, mégis, még itt voltam. Ez a sao. Min is lehet érdemes egyáltalán meglepődni?
Nem aktiváltam a Reverse-t. Nem tartottam fontosnak, és ezen a barátságos, gyakorlásnak szánt párbajon nem is volt az. Sőt. Elmosolyodtam, és lefelé lendítettem a Katanát, két lábbal érkezve a földre, miközben a penge éle felszántotta előttünk a földet, súrlódásával csökkentve le a sebességem. A fiú körül felbukkanó, kékes védőpajzs kezdett szerte foszlani. Egy képesség. Passzív talán, vagy pernamens, ám ezért kezdtük el a harcot, ezért volt minden csapás, amit Ozirisz elindított - ki ki a maga fejlődése miatt. Kifújtam a levegőt, vállszélességű terpeszben állva, behajlított lábakkal: a lökőerő ugyan kibillentett az egyensúlyomból, de elég volt hozzá pár másodperc, hogy újra én uraljam testem minden mozdulását. Magas szintű akrobatika, meg nem kevés tapasztalat. Felemeltem a fegyvert, és a penge élét enyhén a vállamnak támasztottam, jelezve, hogy részemről egyelőre elég volt ennyi: előbb derítsük ki, mi is volt ez valójában.
- Én sem – feleltem nyugodtan, arcomon halovány mosollyal – De azt hiszem te még fogod látni párszor. Valószínűleg egy azon új skillek közül, amire vártál – tettem hozzá, ám ha le is nyitotta a menüjét közben, hogy megnézze, nem kíváncsiskodtam: a képességek a sajátjaid voltak. Ellened fordíthatók. Egyszerre adtak előnyt és hátrányt, és Ozirisznak magának kellett eldöntenie, hogy mit és mennyit mutat be belőlük másoknak. Legyen az akár a céhtársa, vagy más, hozzá közelebb álló ismerős.
- Bár nem hittem volna, hogy az első párbajnál máris előjön… - gondolkodtam tovább hangosan, mert ez valóban furcsa volt. De, ha már ennyit késett… talán az a legkevesebb, hogy a rendszer végül kiossza, abban a pillanatban, amikor már valóban szükség van rá. Ozirisz vesztett volna, ha eléri őt a Katana hegye.
- Mit gondolsz, mára hagyjuk abba, vagy fejezzük be a párbajt? – kérdeztem, s ha céhtársam az utóbbi mellett döntött, újra felé fordítottam a kardom, készen rá, hogy véget vethessek a harcnak, mielőtt a titán újra előkerülne.

by **Ozirisz** Pént. Aug. 05 2016, 19:46

A semmiből felbukkanó pajzs miatt elkerültem céhtársam előbbi támadását, és ezáltal egyelőre még nem lett vége a párbajunknak. Majd mindezek után tartottunk egy kis szünetet.
Hinari megerősítette, hogy ez a kékes energiapajzs-szerű képződmény nem egy megszokott dolog, és ő sem látott ilyesmit. Majd folytatta is a gondolatmenetet, hogy én még fogom látni párszor, mert valószínűleg ez egy új képesség. Lenyitottam a menüt, és meglepődtem rajt, hogy igaza volt. Ott figyelgetett a képességek közt az új szerzemény, amit elsőre alig-alig akartam elhinni. Már talán fel is adtam a reményt, hogy valaha eszébe jut a rendszernek új képességeket osztani. Eleinte nem zavart, de az utóbbi időben annál inkább. Látva, hogy egy harc kimenetele mennyire tud múlni a képességeken, és egyes képességek mennyire fel tudják borítani az egyensúlyt. Bár nem feltétlen a játékosok képességét értem ez alatt, hanem a felszerelésekét is. Ott volt például Yuuki gyűrűje, ami csak úgy, semmissé tette a nagy nehezen bevitt találatomat is. Csak úgy, visszaálltak az életpontjai, mintha mi sem történt volna. Mintha hiábavaló lett volna minden erőfeszítésem, hogy eltaláljam, és amint ez bekövetkezett, egy laza mozdulattal visszacsinálta. Vagy akár Hinari kardja, ami nemcsak beszél, hanem figyel mindenre, és gyorsabban számol stat-arányokat, mint bármelyikünk valaha is tudni fog...
Megnyitottam az új képesség adatait. Először csak átfutottam, majd rendesen átolvastam, mit is tud.

Igazak Pajzsa:

- Ez egész jó! - jegyeztem meg – Nézd meg nyugodtan, és véleményt kérnék róla – mondtam Hinarinak egy biztató mosollyal. - Én sem hittem volna, hogy egyből előjön. De jobb később, mint soha. - sőt, soha jobbkor nem is jöhetett volna. Enélkül már véget ért volna a párbaj. Igaz, jelen esetben csak a végzetem odázom el vele, de például egy hasonló erősségű ellenfél ellen pont ez az új képesség fog győzelemre vezetni. Az új képességem viszont elgondolkodtató. Vajon puszta véletlen, hogy ilyen képességet kaptam? Vagy csupán a rendszer érzékelte, hogy min kattogok, mi zavar, és mi az, amire leginkább szükségem lenne? Vajon ennyire jól ismerne a Mindenható Rendszer? Lehet... de ugyanakkor ennek most az egyszer nagyon örülök, hogy végre a rengeteg elhibázott támadás mellé kaptam valamit, ami kiegyenlítheti az esélyeket, és a javamra fordítja a bénázásaimat...

Majd Hinari feltette a kérdést, hogy abbahagyjuk mára, vagy befejezzük a párbajt.
- Igazából már megvan, amiért elkezdtük, de nem szeretek félbehagyni mindent... Szerintem fejezzük be rendesen, persze csak ha ráérsz még – válaszoltam a lánynak, majd ha úgy döntött, hogy folytatjuk a harcot, pár lépésnyit hátráltam és beálltam védekező állásba, magam előtt tartva a nodachit. Bár még az ő életcsíkjából alig hiányzik, nekem meg szó szerint csak egy hajszálnyin múlik, hogy nem sárgult még be, szóval... a védelemre kell koncentrálnom...

by **Hinari** Szomb. Aug. 06 2016, 16:26

Pár pillanattal később pedig már előttem is állt a panel. Nem olvasgattam rajta sokat, elég volt csak a leírást átnézni, s én egy apró bólintással vettem tudomásul, hogy tökéletesen beleillik Ozirisz harci koncepciójába: a fiú mintha említette volna, hogy a találati aránya a fegyverkezeléséhez képest alacsony, ezzel a skillel azonban fogja tudni kompenzálni azt. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy a biztos találatot adó itemekre vajon hatással van-e; illetve hogy mobok ellen is aktiválódik, vagy ez kifejezetten pvp-spec képesség… de ezeket Ozirisznak magának kell kitapasztalnia. Valószínű meg is fogja tenni a következő napokban.
- Szerintem illik hozzád – feleltem – És jól fog jönni a harcok során, ha áldozol rá egy kezdő kört, hogy beaktiváld. Sok taktikát fel tud borítani egy elhibázott támadás – mosolyodtam el. Így már Ozirisznak is volt egy kezdő képessége – egy olyan, amit minden harc legelején felállít, hogy onnantól segítse őt, végig a párbaj során. A többi pedig csak ezután jött. Hisz volt még üres hely skilljeinek listáján.
Céhtásam, természetesen, tovább szerette volna folytatni a meccset, nekem pedig semmi kifogásom nem volt ellene: bár már megvolt, amiért elkezdtük, de én sem szívesen hagytam volna félbe csakúgy, még akkor sem, ha a harc ezen szakaszára már jelentős előnyre tettem szert. Egyetlen találat, és vége van. Én pedig nem sokat várattam magamra:
- Készülj – figyelmeztettem a fiút, és a következő másodpercben már ott sem voltam: oldalról kerültem, a Katanát csupán az utolsó pillanatban izzítva fel, és amíg felém fordult, én felugrottam, két kézzel emelve fel a fegyverem, látszólag egy gyors, lefelé irányuló csapást igyekezve mérni ellenfelem válla felé. Legalábbis ez következhetett volna. Ám helyette egy kiáltás kíséretében megidéztem egy tűzsárkányt, s a kardból előtörő, a penge feltételezett ívénél két méterrel előrébb lévő lény – ami így ellenfelemnek már a közvetlen közelében volt – ellentmondást nem tűrően igyekzett beleharapni Oziriszba, amíg én előtte jó másfél méterrel értem földet, teljes erővel érkezve két lábra. Majd löktem is magam előre, s amíg a sárkány felülről támadott, én egy halszálnyival lemaradva a Katanával, a fiú derekát támadtam egy előrelendített szúrással, alkalmazkodva ellenfelem esetleges, idő közbeni hely-, vagy helyzetváltoztatásához. Ezt védje ki, ha tudja!

by **Ozirisz** Kedd Aug. 09 2016, 22:58

Hinari átfutotta az új képességem leírását, és véleményezte is. - Azt az egy kört rááldozni az aktiválásra a legkevesebb – válaszoltam a lánynak. - Pontosan. Eléggé bosszantó tud lenni egy elhibázott támadás, elég sokszor tapasztaltam. Mostantól fordul a kocka, az ellenfeleim is megtudják, milyen érzés, amikor minden igyekezetük ellenére sikertelen a támadásuk...
Engem legalábbis kegyetlenül zavart és idegesített, amikor folyton-folyvást elvétettem a támadásokat. Egyiket a másik után... És minél többet hibázik az ember, annál inkább felidegesíti magát, ha pedig ideges az ember, akkor nagyobb a hiba esélye. Ez egy ördögi kör, amiből talán ez az új képesség ad egy kiutat.

Majd miután megbeszéltük, hogy folytatjuk a párbajt, nem kellett sokat várnom. Alig hogy beálltam védekező állásba, máris figyelmeztetett Hinari. Aztán egy szempillantás alatt eltűnt. Mire észbe kaptam, hogy merre lehet, addigra pedig már késő volt. Egy kiáltás, felkaptam a fejem, és az első, amit megláttam, egy épp belém harapni készülő sárkány. Ösztönösen hátráltam és próbáltam védeni a fejem a bestiától. Amíg a sárkánnyal voltam elfoglalva, hogy fel ne faljon, addig Hinari sikeresen bevitte a mindent eldöntő szúrást. Itt elég rendesen elhibáztam, hogy nem védekeztem. Sőt, kb. egy az egyben védtelenül hagytam a testfelületem jelentős részét, egy, a másodperc törtrésze alatt lezajló reakció következményeképp. Nem szabadott volna megijednem a sárkánytól. Ez volt a hiba, ami miatt elveszítettem a párbajt...

- Gratulálok, ügyes voltál ^^ – dícsértem meg a lányt. Majd egy pár pillanat múlva rákérdeztem: - Mi volt az az előbb? Honnan került elő az a sárkány? Az igazat megvallva váratlanul és felkészületlenül ért... - én meg hirtelen megijedtem tőle. De most legalább nem egy nyúl hozta rám a frászt, mint múltkor. Újra eszembe jutott az a szituáció, amikor a mezőn az egyik bokorból előugró nyúltól dobtam egy hátast.
Közben a felugró ablakot a párbajról leokéztam, a nodachit pedig visszatettem a tokjába, és kicst nekidőltem a barlang falának. Jól esik kicsit kifújni magam. Nem az a tipikus fáradtság érzése, hanem a jóleső fáradtságé. Eseménydús nap ez a mai, és még egyáltalán nincs vége.
- Nos, mire jutottál? Mik voltak a hibáim a párbaj során? Mire kell jobban figyelnem? És mit kell még megtanulnom? - tettem fel a kérdéseket, majd kíváncsian vártam Hinari összegzését a harcról.

by **Hinari** Kedd Aug. 09 2016, 23:42

Felülről kezdtem, hogy aztán a leérkezést követően, mellmagasságból támadjak. Az igazat megvallva bármelyik is ér célba – akár a sárkány, akár a Katana hegye – a fiút meg fogja védeni a lila fal, véget vetve a párbajnak egy hatszöggel. Egyike a keveset sebző képességeknek, egy ennél jelentősebb, másodlagos hatással. Ozirisz viszont inkább a sárkányra figyelt, engem szinte teljesen figyelmen kívül hagyva első meglepettségében, így könnyűszerrel tudtam – volna – sebezni. Számítottam az erőtér által generált lökőerőre, és miközben a rendszer kiírta a győztest, én egy aprót sóhajtva köszöntem meg a Katanának a segítségét, majd csúsztattam vissza én is a tokjába.
- Köszi – fogadtam a gratulációt mosolyogva, a kérdést követően felnézve arra a pontra, ahol az előbb még a sárkányom kanyargott villámsebesen, egyenesen Ozirisz felé – Képesség – feleltem egyszerűen, majd sétáltam oda a továbbra is üres ládához, végül le is csukva azt – Szerintem menjünk ki. Hacsak nem akarod megvárni a titánt levezetésképp – ajánlottam, s ha céhtársam beleegyezett, kényelmes tempóban sétáltunk ki a havas fényre. Összeszedtem a gondolataim.
- Hogy a végéről kezdjem, egy harcban sose ijedj meg semmitől – fordultam felé – Kizökkensz a ritmusból, és könnyű célpont leszel az ellenfelednek. Nagyon fontos a folyamatos koncentráció, amit nem törhetnek meg olyan apróságok, mint egy feléd repülő sárkány vagy egy hirtelen az eddiginél nagyobb sebzésű roham. Ne felejtsd el, hogy ez a sao. Itt kevés dolog van, ami lehetetlen – magyaráztam – Ha az öszpontosítás megvan, utána jöhet a többi. Az egyensúly megtartása; és ami még fontos, a váratlanra való törekvés: ha meg tudod lepni az ellenfeled – gondolok itt például a sebességvariálásra vagy a szokatlan helyet/helyről támadásra -, akkor több esélyed van uralni a szituációt és az ellenfeled fölé kerekedni. Persze a rendszer a statpontjaid alapján húzza meg a határokat, így megtehetsz te mindent, ha nincs elég pontod, veszíteni fogsz. De hát ez már csak így megy idebent – vontam meg a vállam enyhén, és végülis nem is bántam, hogy nem minden a kinti tudás és a szerencse. Ha így lenne, sok esélyem nekem se lenne, ebben a halálos játékban…
- A következő harcban próbálj meg egyelőre ezekre odafigyelni – tanácsoltam, már jócskán a lefelé vezető ösvényen lépkedve – Vannak kombinációk, amiket Yuichi tanított, de azokat majd később: önállóan a sword skillekkel is bőven el lehet boldogulni, ha megfelelően váltakoztatod őket, így ebből nem lesz probléma; a játékosok nagy része amúgyis csak ezeket használja. De arra megkérnélek, hogy gyakorolj egyedül is – néztem rá szigorúan – Nem fog egyik pillanatról a másikra menni, ezt ne is reméld. De az idő előrehaladtával egyre jobb leszel – mosolyogtam rá biztatón, száz százalékban saját tapasztalatból beszélve. S ahogy folytattuk a beszélgetést, lassan egyenes terepre érkeztünk, onnan pedig már nem volt hosszú az út a következő elágazásig. Megkérdeztem Oziriszt, vissza akar-e menni a küldetésadójához reklamálni, s ha a tanácsom ellenére is bólintott (hisz végülis nem volt gond a questtel, csak elfelejtették közölni, hogy a sebesség is számít), elkísértem, ha pedig nem, úgy elteleportáltunk a céhházig, és a folyosón köszöntünk csak el egymástól. Mára elég volt a mobozásból, és egy tea Himénél lent a kertben igazán jólesne most.

Köszi a játékot ^^

by **Ozirisz** Szomb. Aug. 13 2016, 11:45

Mint kiderült, az a bestia, amitől megijedtem, szintén egy képesség volt. - Egész jó képesség, feltételezem nem csak annyi a hatása, hogy megijessze az embert – jegyeztem meg – bár jelen esetben ez is több, mint elegendő volt.
Van egy olyan érzésem, hogy a sárkányt előbb-utóbb még viszont fogom látni valamilyen formában. Akár egy legközelebbi párbajon, akár egy aréna-beli küzdelemben, de szinte biztosra veszem.
- Jó ötlet, így fél élettel nem szívesen szállnék szembe azzal a mobbal... - válaszoltam a lánynak, majd elindultunk kifele a barlangból. Előtte még egy utolsó pillantást vetettem a ládára, de tudtam, nem fog csak úgy visszakerülni bele az, ami eredetileg benne volt. Megelőztek.
Majd miután elhagytuk a barlangot, és elindultunk lefele a lejtőn, Hinari bele is kezdett a párbaj elemzésébe. A hibák, amiket elkövettem, és a tanácsok, amikkel könnyebben boldogulok.
- Igen, tudom, a megijedéssel elég nagyot hibáztam. Leginkább ösztönös védekező reflex volt, ami még a kinti világ mellékhatása. Nem számítottam arra a sárkányra... De legalább tudom, hogy ilyen is van. - válaszoltam a lánynak – Az összpontosítást még tanulnom kell, de azt hittem, rosszabbul állok. Egy-másfél éve még ennyire sem ment... az egy nehéz időszak volt. Legalább tudom, hogy jó úton haladok.. - válaszoltam a lánynak. A többi tanácsával is teljes mértékben egyetértettem.
- Az egyensúly megtartása... hát igen, akrobatika nélkül egy kissé nehezebb a helyzet, de odafigyeléssel nagy mértékben orvosolható.
- Váratlanra törekvés... - ismételtem meg hangosan is a lényeget – A váratlan dolgok nélkül ugyanolyan kiszámítható az ember, mint egy mob. Ha eleget harcolsz egy bizonyos fajtájú mob ellen, akkor tudod, mikor mire hogyan fog reagálni, és ezáltal könnyű préda. Ha kiszámítható vagyok, akkor ugyanolyan könnyen levágnak, mint mondjuk egy vaddisznót. Tehát mindig legyek kiszámíthatatlan, sose támadjak kétszer ugyanúgy, ne adjak bele minden mozdulatba minden gyorsaságot, és a szoktatlan helyről/helyre támadás... - mondtam el én is a lényeget, hogy jobban rögzüljön. - A statokról jut eszembe, akkor több pontot osztok specre, meg egy szint észlelést mindenképp veszek – fejeztem be, rámosolyogva a lányra.
Közben haladtunk lefele a lejtőn, igaz én egy kicsit lassabban, és inkább óvatosabban lépkedtem, mintsem megint elcsússzak.
- Rendben, megfogadom a tanácsokat, és a következő harcban a legjobb tudásom szerint alkalmazom is. - válaszoltam a lánynak. - A kombinációk még amúgyis messze vannak a jelenlegi szintemhez képest, előbb az alapok menjenek, az összpontosítás, a higgadtság, a gyors reakcióidő és a lehető legkiszámíthatatlanabb harcmodor.
- Rendben, gyakorolni fogok. Tudom, sok idő, és kemény munka, mire eljutok arra a szintre, amit már elfogadhatónak lehet nevezni. Róma sem egy nap alatt épült – fogadtam meg Hinarinak, hogy gyakorolni fogok. Ha már ő időt szánt rám, a legkevesebb, hogy megfogadjam a tanácsait, és megtegyek mindent azért, hogy jobb legyek, és ügyesebb.
Közben elhaladtunk amellett a fa mellett, ami megállított a lejtő végén. A hó nagy része már elolvadt a fa tövéből, de még egy kis kupac még mindig ott volt, emlékeztetve arra, hogy hogy is nem kéne hóembert építeni.
Majd Hinari a küldetésadóról kérdezett, hogy meglátogassuk-e. - Felesleges szerintem. Már lehet meg sem találnánk, főleg miután valaki már teljesítette időközben. Jutalom ide vagy oda, összességében többet nyertem azzal, hogy összefutottunk, és megtanítottál az igazi harc alapjaira. Köszönöm, majd valahogy meghálálom :3
Majd visszateleportáltunk a céhházig, majd miután elköszöntünk egymástól, kicsit kiültem a kertbe. Most úgyis rámfér egy kis pihenés, közben átgondolni a mai nap eseményeit. Újra átgondolni a párbajt, Hinari tanácsait, mit hibáztam, és mivel lehet kivédeni az egyes hibákat. Hogy csináltam, és hogy kellett volna csinálnom... Eseménydús egy nap volt a mai, és bár a küldetés, ami után még reggel futkostam, nem nyert hangszórót, annak ellenére mégsem érzem hiábavalónak és feleslegesnek a futkosást. Ha jobban belegondolok, akkor ha az NPC-k nem küldözgetnek össze-vissza, és nem ott kötök ki ahol, akkor kimaradt volna az a szép nagy esés. De ha nem járok arra, és nem csúszok el azon az úton, és nem csattanok olyan szép nagyot, akkor valószínűleg Hinari sem vesz észre. Ha pedig nem találkozunk, akkor nem is gyakoroltunk volna, nem tanított volna meg a párbajozás fortélyaira, és most valószínűleg nem is itt lennék. Elég elgondolkodtató. Vajon a rendszer direkt alakította így a dolgokat? Nem, nem hiszem. Ez inkább a Végzet...

Köszönöm szépen a játékot ^^

by **Argo** Szer. Aug. 24 2016, 22:18

Hai~
Az új képi örömére lezárom a párbajt, jutalmatok 120 exp és 320 arany.

Katana 30 exp-vel gazdagodott.

by Ajánlott tartalom