Ozirisz

Másodlagos jártasság váltás

Az Érclátást szeretném leadni, és helyére Páncélkészítést szeretnék felvenni ^^

Második képesség \o/

Igazak Pajzsa
Harconként egyszer elég bekapcsolni, onnantól magától aktiválódik bizonyos feltételek mellett:
Ha Ozirisz elvét egy támadást, akkor a következő ellene irányuló támadás ellen egy kékes színű energiapajzs megvédi.
Ha aktiválódott a képesség, akkor a pajzs átmenetileg lemerül, és meg kell várni amíg újra feltöltődik. Amíg töltődik, nem véd ki támadást, de amint feltöltődött, a következő elvétett támadást ismét kivédi.
Csak PvP-ben használható (párbaj, aréna, esetleg olyan küldetésen,ahol játékos elleni harc van)
Feltöltődési idő: 3 kör.


Felfedezése és kijátszása itt: https://swordartonline.hungarianforum.com/t3284-hobol-is-megart-a-sok-hinari-vs-ozirisz

---

Első képesség javítása \o/

Régi:
Az Igazak Kardja:
Támadáskor az okozott sebzést a kard felfogja, ekkor kéken ragyogni kezd, majd a következő körben a karakter, vagy valamelyik csapattagja (ilyenkor rámutatva a csapattagra a karddal) magába szívja a felfogott életpontokat, ezáltal gyógyítva rajta. A kardforgató a használat utáni körben semmilyen cselekvést nem hajthat végre (kivéve a gyógyítandó karakter felé mutat a karddal). 10 körönként használható

Új:
Az Igazak Kardja:
A képesség sikeres aktiválása után Ozirisz kardja kéken ragyog. Ha abban a nagykörben van egy sikeres támadása, akkor a kard felfogja a találatkor az okozott sebzésének megfelelő mennyiségű életpontot, majd akár magát, akár valamelyik csapattársát gyógyíthatja vele. Öngyógyítás esetén nincs további teendő, csapattag gyógyításánál az illető felé kell mutatnia a karddal, a rendszer számára is tudatva mindezt.
Sikeres gyógyítás után egy nagykört kell pihentetni a képességet, hogy újra használni lehessen. Egy játékoson egy harcban legfeljebb egyszer használható, PvP küzdelmeken automatikusan letiltja a rendszer.


Keretsztori
Alig pár nap telt el azóta az ominózus párbaj óta. Alig pár nap telt el, hogy sikerült felfedeznünk az új képességet. Ezek szerint most már a rendszer is érzékeli, hogy akarok is kezdeni valamit az itt létemmel, és nem csak tengetem a napjaim, mint eddig. Különben mi másért várt volna ennyit a képességek kiosztásával? Voltak sötét korszakaim, voltak idők, amíg csak kocsmáról kocsmára jártam, és igen ritka volt, ha valami komolyabbra szántam rá magam. A mindennapi kaját alig pár perc volt összevadászni az alsóbb szinteken, ahogy a mindennapi kocsmapotira is elég hamar kiesett a vaddisznókból a fedezet. Egyszerű élet volt, legalábbis annak tűnt. Eleinte csak azért ittam, hogy valamivel elfojtsam a fájdalmat Judy elvesztése után. Aztán pedig egyre inkább csak megszokásból. Persze benn volt az is, hogy egy korty whiskey nélkül nem tudtam elaludni, legalábbis úgy nem, hogy rémálmok ne györörjenek. Ez a korszakom volt már vagy egy éve. Aztán volt néhány beszélgetés Hinarival. Sokat segített akkor átlendülnöm ezen a mélyponton. Főleg azzal, amikor elmesélt ő is pár dolgot a múltjából. Őt is hasonló veszteségek érték, és mégis talpra tudott állni, és mégis erős tudott maradni. Ha neki ment, akkor nekem miért ne menne? Igaz, nem egy-két nap alatt, és nem is egy-két hónap alatt, de szép lassan kimásztam a mélyből. Most már nem az az egykor megszokott, mindennapi lerészegedés jellemzett, és a reggeli-déli másnaposság, mint egy éve majd' mindennap. Persze, még most is elkortyolgattam egy-két Aincradi Világost, ha úgy volt kedvem. A rémálmok is egyre ritkábban gyötörnek, szóval jó úton haladok. A rendszer is megerősített benn, hogy sikeresen létrehozta és megadta számomra a második képességet.
Mindezek fényében indultam el mobozni a 21. szintre, ahogy az utóbbi időben amúgy is szoktam. Azonban most mégis másképp tettem. Bekapcsolt észleléssel természetesen, hogy ne érjen meglepetés, kezdtem el a harcot a szokásos csontváz mobokkal. Most nem a megszokott taktikát alkalmaztam, hogy üss, hátrálj, újra üss, újra hátrálj. Igaz, ez biztonságos volt, de pont emiatt nem lett volna szükségem arra, hogy aktiváljam a gyógyító képességemet. Hisz, arra is ráférne egy kis fejlődés. De mivel másképp csináltam, így igaz, több sérülést is begyűjtöttem, de a csontvázak is gyosrabban dőltek ki. Ennyit jelentett, hogy, nem kellett folyton folyvást hátrálnom, hanem azidő alatt még egy vágás is belefért. Amint jobban fogyott az életpontom, úgy egyből gyógyítottam is magam. Egész délelőtt így ment, gyorsabban haladtam, ám időnként kissé felelőtlenül. Igaz, nem hagytam sosem hogy a sárga zóna határánál nagyon lejjebb menjen az életcsíkom, és a teleportkristály is az övemre volt akasztva, szóval veszélyben azért nem voltam. De amikor egyszerre kettő vagy három csontváz rajtam volt, akkor már gyakrabban kellet gyógyítanom magamon. Túl gyakran, gyakrabban, mint lehetőségem lett volna rá. Ha jobban belegondolok, pont erre volt szükségem, hisz a rendszerrel hogy másképp tudnám közölni, hogy mire lenne szükségem? Végül, néhány ilyen helyzet után, az utolsó csontváz kiiktatása után meghallottam az eltéveszthetetlen csipogást. Rendszerüzenet érkezett...
Azonnal meg sem nyitottam, helyette inkább visszateleportáltam a városba, és majd ott kitanulmányozom. Avagy mindenki tudja milyen az, amikor az ember belemerül az új vagy régi-új képességének leírásába, és közben azt sem venné észre, hogy már körbevették a mobok...

---

Harmadik képesség \o/

Igazak Ereje
Sikeres aktiválásakor megnöveli aktiválás módjától függően a csapat Fegyverkezelését /vagy/ Speciális Képességét /vagy/ Gyorsaságát szint/3-al (Ozi aktuális szintjével számolva)
Hatóidő: 1 nagykör (sorrend-variálás esetén is mindenkinek pontosan egy köre lenne buffolt)
Cooldown: 2 nagykör.


Keretsztori
Már egy jó ideje, hogy a bossharcok szünetelnek. Sokan keresték a boss termét az elmúlt hónapokban, de mintha a föld nyelte volna el, senki sem járt sikerrel. Egyfelől kissé aggasztott. Lehet, bebugolt ez a nagyon fejlett rendszer? Leginkább egy régi játék jutott eszembe, amiben volt egy hasonló hiba. Legalábbis, ha másolt CD-ről futtatta az ember, és úgymond a másolásvédelem részeképp elakadt a fő küldetéssorozat egy ponton. Volt egy rész a sivatagban, amikor a haldokló katonának kellet vizet vinni, és utána még utolsó erejéből elmeséli, mi történt. Azonban ahol a vizeskulacsnak lennie kellett volna, nem volt semmi. A másodlagos küldetések működtek többnyire ennek ellenére is. Legalábbis így elsőre erre emlékeztetett a kialakult helyzet. Bár kétlem, hogy itt ilyesmiről lenne szó...
De ugyanakkor ez még a javamra is válhat. Legalább addig fejlődhetek, erősödhetek, és képességek terén is be tudom hozni a lemaradást. A gyógyító képességem már megüti a használható szintet, és végre nem csak a farmolás megkönnyítésére szolgál, hála a lecsökkentett feltöltődési időnek. Azonban még mindig van hová fejlődni. A legutóbbi szintlépéskor ismét elfelejtettem specre osztani, és persze csak akkor esett le, hogy most már illene oda is, amikor már rányomtam a panelon a kék gombra. De hát, kell a pont a fegyverkezelésre is, hogy betaláljak. Kell gyorsaságra is, hogy azért ne duplázzon le lehetőleg senki és semmi. Meg ugye a kardforgató bónusz is erre a statra erősít. Aztán még ott van az, hogy a kitartást is legalább a szintem értékén kellene tartani, hogy ne kelljen túl gyakran megállni pihenni, mert ugye a CSP a lehető legrosszabbkor fogy el. Aztán erőre sem ártana osztani. Meg specre is kell, hiába a jó képesség, ha használatkor úgy ahogy van, besül... A pontelosztást sikeresen korrigáltam egy fejfedő cserével. A régi sisak 6 FK-t adott, az új 10 Spec-et, szóval ez már így lassan alakul. De ami a pontokat illeti, egy valami közös bennük: mind fontos és mindenhol túl kevés van. És ahogy haladunk előre, egyre magasabb szintűek leszünk, egyre kevésbé tudjuk tartani a lépést...
Ezen tűnődtem már az elmúlt hetekben. Hogyan tudnám hatékonyabban fejleszteni a pontjaimat? Még, ha csak ideiglenesen is, de jó lenne kicsit többet kihoznom magamból. Átlépni a saját korlátaimat. Ennek megfelelően igyekeztem úgymond edzeni. Furcsán hangzik, hisz itt mindent a pontok és jártasságok határoznak meg, de ugyanakkor egy próbát megér. Vajon az ember a gép fölé kerekedhet? Vagy nem tehet mást, mint megadja magát a rendszer által felállított korlátoknak? Így, vagy úgy, de azzal, hogy megpróbálkozok vele, nem vesztek semmit...
Például a szokásos, lótifutis küldetéssorozatnál, ahol az NPC-k össze-vissza küldözgetnek, sprinteltem a város egyik végéből a másikig, minden gyorsaság-pontot beleadva, és próbálva még gyorsabb lenni. Vagy amikor harcolni kellett, ott az összpontosításra és a reakcióidő csökkentésére fókuszáltam. Ezek kellettek leginkább, hogy időben ki tudjak térni egy támadás elől, vagy észrevegyek egy rést az ellenfél védelmén. És persze a nyugalom. Nem hagyhatom, hogy bármi kizökkentsen a ritmusból, bármi megzavarjon, akár támadni akarok, akár képességet aktiválni. Pontosan, ahogy Hinari is tanította a barlangban. Igaz, még az összpontosítás és a nyugodtság még messze nem minden helyzetben megy, illetve menne... de a tavaly ilyenkori állapothoz viszonyítva ég és föld. Még időnként kissé szétszórt vagyok, időnként nagyon is, de hála Hinari tanításának, és az eltelt időnek, már fejlődtem.

Aztán egyik nap, amikor ismét nekikészültem a szokásos napi edzésnek, történt valami. Ahogy reggel kiléptem a teleportkapuból, és siettem volna a fogadó felé, ahonnan a lótifutis questlánc indul, pár játékosba botlottam. Kíváncsiak voltak, hogy hová igyekszem ennyire. Na igen, nem egy megszokott dolog, hogy reggel fél hétkor kiesik az ember a teleportkapuból, és hiperűrsebességgel eliszkol valamerre. Pláne úgy, hogy nem kergette a kutya sem. Nem jött a kapun át se vörös játékos, se egy osztagnyi kobold, se semmi, ami ezt indokolta volna.
Rövid szóváltás után kiderült, hogy három, hibernációból alig pár hete ébredt játékosról van szó, akik már az alapokkal tisztában vannak, és a kiképzőtisztet is megtalálták, de nem merészkedtek messze a városból. Valahol meg tudom érteni őket, és igaz, a mobok nem jelentenek túl nagy veszélyt, de a vörös játékosok annál inkább. Nem volt kérdéses, hogy segítek nekik, így első körben elhívtam őket a fogadóig, ahonnan együtt indulva megcsináljuk a „vidd el a csomagot a város túlsó végébe” jellegű küldetéseket. Így a napi rutinból sem esek ki, és egyúttal nekik is segítek. Nekik is lesz egy fix bevételi forrásuk, amivel nem kell kimerészkedniük a védett övezetből. Sokan lenézik ezeket a küldetéseket, mert elég csekély aranyat adnak, pedig kétségkívül hasznos. Az első hónapokban mit nem adtam volna, ha már akkor rábukkanok erre a küldetésre...
A fogadóban vártuk a reggel hét órát, amikor az NPC feje felett megjelenik a megszokott sárga felkiáltójel. Addig ki-ki egy üdítőt, vagy egy kávét megivott. Aztán indul a móka, a küldetést felvettük, és most is a város egy másik részébe küldött. Ahonnan az NPC továbbküld megint máshova, vagy 8-10 alkalommal. Haladtunk A-ból B-be, igaz, jóval lassabban, mint szoktam. Amint egy kicsit elgondolkodtam, akaratlanul is rágyorsítottam, és csak az utca végén vettem észre, hogy hoppá, be kéne várni a többieket. Ejj, de jó lenne, ha ők is gyorsabbak lennének...
Alighogy ez a gondolat átvillant, egy ablak ugrott fel előttem:
[Készen állsz rá, hogy átlépd a korlátaid, és felülkerekedj önmagadon?]
Alatta pedig a szokásos kék és piros gombok. Kicsit leblokkoltam, ahogy előttem termett az üzenet. Vajon mi ez? Ez egy küldetés, vagy egy event kezdete? Vagy mégis mi? Láttam, a többiek is megkapták az ablakot. Kicsit hezitáltam, hátha valami veszélyes dolog lesz, azonban végül rányomtunk a gombra. Egy pár pillanatig kékes fényeffekt villant körülöttünk, majd ami még szemet szúrt, egy gyorsaság növekedését jelző ikon a látóterem sarkában, az életcsíkom mellett.
Nah, ez könnyen ment. Első ránézésre azt hiszem, sikerrel jártam, elindítottam valamit, amit a rendszer észlelt. Gyorsaságra volt szükségünk, és valószínűleg ezt észlelte, és összevetette az elmúlt egy-két héttel, amikor mindent beleadtam egy-egy tulajdonságra ráfókuszálva.
És az sem egy utolsó szempont, hogy most már tudtunk száguldozni, anélkül, hogy bárki is lemaradt volna a csapatból. Amire nem számítottunk, hogy a küldetéslánc viszont az utolsó állomás után folytatódott. Egy közeli barlangba küldtek minket, ahonnan egy ellopott nyakéket kellett visszaszerezni az NPC-nek. Kicsit aggódtam, hogy egyrészt ilyen eddig még nem volt, másrészt pedig egy miniboss ellen kell harcolnunk. Igaz, magam lennék, akkor legalább csak magam miatt kellene aggódnom, de ők, kiképző ide vagy oda, nem sok tapasztalatuk van. Végül úgy döntöttem, megcsináljuk. Inkább most, hogy adott esetben állom a sarat, és felgyógyítom őket, mint hogy egyedül vágjanak bele. Bár lehet, hogy egyedül is elboldogulnának vele, de jobb nem alapozni erre.
A barlang bejáratánál egy zöldes fényeffekt villant körülöttünk, és az eddig gyorsaság helyett fegyverkezelés bónuszt kaptunk. Nah, így máris más a helyzet, legalább nem fog túlságosan könnyen eltalálni minket, akármi is vár ránk.
Majd megpillantottuk az ellenfelünket. Egy nagyra nőtt kobold, kétélű baltával a kezében, nehéz páncélban. Előhúztam a nodachit, és első körben rátámadtam, majd hagytam, hogy eltaláljon. Ha akartam volna, blokkolhattam volna a baltát, de szükséges volt, hogy mennyit sebez. Aztán hagytam érvényesülni a srácokat, hadd püföljék ők a mobot, közben figyelve az életpontjaikra, időnként egy-egy vágás a koboldba és gyógyítás a csapattársamra. Igaz, az én szintemen és felszerelésemmel semmiség lett volna egyedül levágni, de most nekik kell gyakorolniuk, és megtanulniuk harcolni, és létezni ebben a világban...
Majd pár perc múlva elpixeleződött az a túlméretezett kobold, és amíg a csipet-csapat azzal foglalkozott, amit a szörny ejtett, én az előttem felugró [Új Képesség] ablakot tanulmányoztam. Ezt is megértük, hogy ismét, szerencsés véletleneknek hála a rendszer egy újabb képességet adott. Ráadásul egy olyat, amit kazamatákban, bossharcokon, és minden jelentősebb harcban is tudok használni, amivel megtámogathatom a csapatot. Igaz, éles helyzetben csak egy körig működik, és nem folyamatosan mint amikor aktiválódott a mini-event az utcán rohanáskor, de kétségkívül hasznos, és kicsit tompítja azt, hogy nem tud az ember mindenhova pontot osztani.
Természetesen a minibossból esett tárgyakat visszautasítottam, hiszen a srácok érdeme volt, hogy legyőzték, én csak támogattam őket. És én már amúgy is nyertem valamit. Valami sokkal értékesebbet. Néhány új barátot, és egy erős képességet.
Az NPC-nek visszavittük a nyakéket, az érte járó aranyat szintén odaadtam a srácoknak, hogy fordítsák felszerelésre. Elköszönés előtt pedig még pár koordinátát megadtam nekik, főleg a boltok, kovácsok, bolhapiac helyszínét, és végül a JL Palota koordinátáit, hogy ha valami baj van, tudják, hova, és kikhez fordulhatnak. Majd jómagam is a Palotába indultam, elújságolni a céhtársaimnak, legfőképp Hinarinak az új képességet...

---

Negyedik képesség \o/

Isteni Közbeavatkozás
Sikeres aktiválásakor a soron következő két játékos kap +1 mellékcselekvést.
Effektje földön cikázó villámok a kard földbe szúrása után.
Hatóidő 1 nagykör, cooldown 2 nagykör.


Keretsztori
Újabb pár hét eltelt az előző képességem felfedezése óta. Közben szorgalmasan gyakoroltam, hogy adott helyzetben, amikor tényleg fontos lenne, azonnal, reflexből tudjam aktiválni. Sokat gondolkoztam az utóbbi időben. A rendszer nem hiába késlekedett a képességek kiosztásával. Anno, két éve, Ai Hane elvesztésekor kezdődött minden, amikor magamba zuhantam. Magam okoltam a haláláért, a fájdalom és a bűntudat miatt kezdtem el egyre többet inni. Töményet töménytelenül. Az alkoholizmus elindított akkor egy olyan lejtőn, amiből igen nehéz volt visszatérni. Bár, amikor Judyt megismertem, akkor átmenetileg helyrejöttem, de az ő elvesztése sok volt számomra. Viszatértem az italhoz, ahogy azelőtt. Aztán egyre inkább magával rántott, és csak céltalanul tengettem a napjaim. Illetve voltak céljaim, Judy gyilkosát megtalálni, de mire megtudtam, hogy ki volt, addigra már valakik elintézték. Kiderült, hogy egy bérgyilkos volt, de a megbízói kiléte ismeretlen. Senki nem tud semmit, senki nem hallott semmit, és mindenhol falakba ütköztem. Talán emiatt is, hogy leragadtam a múltban, és ahelyett, hogy előre néztem volna, folyton hátrafele tekintgettem. Nem találtam a helyem a világban. Nem találtam az utam. Sokáig nem is vettem észre azt, hogy nem vagyok egyedül. Hinari, Alex, Yuuki, Ai, Hime... A Liga. Mindazok, akiket a családomnak mondhatok, és akiket érdekel, hogy mi van velem. Akik segítettek, illetve segíteni próbálnak mindig. Talán leginkább a karácsonyozás döbbentett rá. Meg azok a beszélgetések. Meg úgy összességében minden. Ahogy azok a véletlen egybeesések, amik túl véletlenek lennének már, de mégis megtörténtek. Ideje felkelni a földről, és felfele, az ég fele törni!
A képesség felfedezések is túl véletlennek tűntek. Véletlen? Vagy inkább előre elrendelt? Akárhogy is, de felettébb érdekes egybeesések. Ha akkor nem esek olyan szép nagyot, akkor Hinari sem jár arra, és legfeljebb egyedül teszek egy kört a csonttitánnál. Nem lett volna párbaj, amivel a képességet felfedezem. Az, hogy Hinari egyáltalán a szinten tartózkodott, szintén érdekes egybeesés.
Vagy a másik eset, amikor hetekig próbáltam gyorsabb, és ügyesebb lenni, hetekig próbáltam a tulajdonságpontok által felállított korlátokat átlépni. És pont aznap, hogy társaságom akadt, aktiválódott a mini-event, ami elindított egy eseményláncolatot ami az új képességemhez vezetett. Akkor jöttem rá, hogy mi is az én utam. Nem csak magamat kell erősítenem, hanem a társaimat is. Nem csak én küzdök azzal, hogy kevés az elosztható pont. És adott esetben az a 10-11 pontnyi FK elég lehet ahhoz, hogy bevidd az utolsó támadást, vagy kitérj előle. Az a 10-11 pontnyi Spec elég lehet hozzá, hogy aktiválhass egy gyógyító képességet. Az a 10-11 pontnyi Gyorsaság elég lehet hozzá, hogy végszükség esetén felhúzza a jónép ember a nyúlcipőt. Elég sokat emésztettem magam már, hogy elvesztettem valakit. Most itt a lehetőség, hogy megvédjem azokat, akik fontosak számomra. Valójában ezt akarta megértetni velem a rendszer, hogy amíg egyedül futkoztam a lóti-futi küldetések során, addig nem történt semmi. Mert tudta azt, ami legbelül bennem van. Kisebb teher számomra az, hogy kimegyek harcolni a mezőre, és bármikor meghalhatok. És kevésbé is érdekelne. Ami sokkal nehezebb, ha azt kellene végignéznem, ahogy más meghal, és nem tehetek ellene semmit. Ahogy láttam Rent meghalni abban az elf táborban, és semmit sem tehettem. Vagy azt a lányt, akit Salazar hústornya taposott halálra. Az ilyen dolgoknál nem sok rosszabb van. És sem a lehetőségem, sem a hatalmam nem volt meg hozzá, hogy megakadályozzam. Ahogy Ai Hane vagy Judy esetén sem. Csupán annyi volt a különbség, hogy akkor még csak ott sem voltam. Nem láttam őket meghalni, sem pixelekre esni, leszámítva a rémálmokat. Csupán a nagy fekete márványtábláról tudtam meg, mi történt. Eleinte tagadtam a valóságot, nem akartam elfogadni, és reménykedtem, hogy ez csak egy rossz álom. Aztán tudatosult bennem, hogy mi történt. És magamba zuhantam. Megfordultak olyan gondolatok is, hogy inkább nekem kellett volna meghalnom. Bár én lettem volna ott, és ő pedig nem. A rendszer pedig mindezt tudta, érzékelte, hogy mi van bennem legbelül. Azt, hogy erre hogyan képes, Kayabán kívül mindenki számára rejtély. De kétségkívül kiértékel mindent, még azt is, amit az ember hangosan ki sem mond. És erre az elméletre az egyik bizonyíték, a felfedezett képességek. Persze joggal mondható, hogy mindenki azt lát bele, amit csak akar, de én hiszem, hogy okkal történik minden. Legfeljebb nem látjuk át az okokat, és nem látjuk át, hogy mi a célja ennek vagy annak a történésnek. De egyet megértettem az elmúlt hetek folyamán: megtaláltam az utam. Meg kell védenem, akik fontosak számomra. Akik mellettem álltak, és állnak. Akit csak tudok. Akik nem szolgáltak rá a halálra. Nem kellett volna, hogy a SAO egy gyilkos játék legyen. Talán nem is lenne annyira az, ha a PK-sok nem lennének.
Sokat gondolkodtam, hogy mit tudnék még tenni, a harci technikák és a képességek gyakorlásán kívül, az arany és exp hajkurászásán kívül, de semmi hasznos nem jutott eszembe. Pedig még van hova fejlődnöm. Majd úgy döntöttem, ledőlök egy kicsit. Kora délután volt, így csak a plafont bámultam, és közben kattogtak a fogaskerekek. Aztán valamikor elbóbiskolhattam...


A következő kép, egy bossteremben vagyok. Illetve vagyunk. Itt vannak a céhtársaim, itt van a szokásos frontos bagázs. Még Anat és Miri is, akik már nincsenek köztünk. De elsőre nem tudatosult bennem, meg különben is javában tartott a harc. Egy hatalmas nagy, háromfejű kutyával harcoltunk. Nem volt ismerős számomra a boss. És én is ott voltam, de ugyanakkor éreztem, hogy mintha mégsem. Mintha csak megfigyelő lennék, mintha nem én irányítanám magam. Rohantam támadni, amikor rám került a sor, tettem a dolgom, de mégis, olyan furcsa volt minden. Az eleinte még szokásos, bossharc-láz hangulatot aztán felváltotta valami. Először a meglepettség, aztán a káosz. Amikor sárgába váltott a kutyus életcsíkja, hirtelen nagyobbakat sebzett, a területi sebzéséről nem beszélve. Az az érzés fogott el, hogy „eddig az előző próbán nem jutottunk”. Közben egy-két kiáltás, változatos szitkok a bossra, a helyzetre. Burkolás fény és hangeffektje. Majd Miriék kiáltása, hogy „Visszavonulás!”. És még több káosz. Majd újabb burkolások. „Vigyázz, ez blokkolta a...” és mondat vége a pánik burok aktiválásával elszállt. A kutya pedig egy nagyot dobbantott a jobb mellső lábával, amit a rengésnek hála újabb pár játékos elhasalt. Yuichi például ekkor ejtette ki a kezéből a kristályt. Hina és Miri pedig próbálták magukon tartani a bosst, amíg elmenekül mindenki. Egyre többen már a piros zónában voltak, köztük ők is. Közben akik tudtak, teleportáltak valamelyik városba. Majd újabb két burkolás, valahonnan hátulról. Már jómagam is a piros zóna határánál jártam. Ekkor valami szintén érthetetlen módon először a magasba emeltem a kardom, majd egy laza mozdulattal előttem a földbe szúrtam. Magam sem tudom, miért tettem, ahogy azt sem, hogy mire jó. A kardból két villám futott végig a földön, a közelemben levő két játékos irányába. Ők még időben tudták aktiválni a kristályukat. Aztán kutyuli újból támadt, és még egy burkolás. Ezúttal az enyém.


Az ágy szélén ültem, hosszú percekig gondolkodva, hogy most mi is történt egyáltalán. Odakinn már rég beesteledett, a csillagok már fenn voltak az égen, és csak a tücskök ciripelése törte meg a csendet. Mi volt ez az álom? És miért ilyen kaotikus? Se eleje, se vége. És annak ellenére, hogy ott voltam, ugyanakkor mégsem. Nem én irányítottam. Vajon miért álmodtam mindezt? Valamit mutatni akart volna? Lehet... De mit? Oké, Anaték valahogy odakeveredtek az álomba. De nem újdonság, nem az első alkalom, hogy halottakkal álmodom. Akkor mi? A boss? Talán egy későbbi boss, aminél ezt az infót fel kell írnom valahová, hogy el ne felejtsem. A támadási formáit, a körülbelüli sebzését, és persze az überbrutál második fázist. Bár kétlem, hogy egyhamar látnánk azt a háromfejű kutyát...
Akkor mégis mi értelme volt az álomnak? Áh, igen, az a furcsa mozdulat. A kard magasba emelése, majd földbe szúrása, és a villámok. Egy képesség lenne? De ilyen képességem nincs... Lehívtam a menüt, és átfutottam a képességet. Még egy üres hely mindig ott virított a listán. Talán oda fog kerülni? Mégis mikor? És hogyan?
Aztán jött a hirtelen ötlet: Kimentem a mezőre, hogy megpróbálom azt a mozdulatsort, hátha... végül is nem vesztek vele semmit. Egy ideje harcoltam már a vaddisznókkal, jópárszor kipróbáltam a mozdulatot, közben az előbbi álomra gondolva. Próbálva minél jobban elképzelni a helyzetet, minél jobban elképzelni azokat a földön végigfutó villámokat. Aztán egyszer csak sikerült. Szép sárga villámok ugrottak ki a kardból, és elcikáztak valamerre a semmibe. Szép látvány volt így az esti sötétségben. Amit egy csipogás követett, hogy rendszerüzenet jött. Gyorsan kihúztam a kardot a földből, egy-egy laza mozdulattal levágtam a két maradék disznót, aztán megnéztem. Az utánam következő két ember plusz egy mellékcselekvést kap. Hmm, ez összevág az álommal. Azért tudtak elteleportálni, mert lehetőséget kaptak rá. Jó képesség, és bosson minden bizonnyal hasznos is lehet. Majd elindultam vissza a városba, ahonnan irány a Palota, elújságolom, mire is jutottam. Meg hát, vacsorázni sem ártana, és remélhetőleg még valaki még ébren van ilyenkor...

Adventi item pályázat \o/

T4 Epikus kard

Lángoló Katana
Képesség: találatonként (vagy 1/2 vagy 1/3 eséllyel találatkor) lángolás effektet tesz a célpontra, körönként X sebzéssel (amíg el nem oltja magát/le nem szedi a debuffot/a kard használója "le nem kapcsolja", értelemszerűen jég alapú mobok, vízitündérek és hasonlók ellen nem működik)