Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

by **Ozirisz** Szer. Jún. 08 2016, 17:23

Hogy hogyan is keveredtem ide? Már pontosan nem is emlékszem... Valami nagy jutalomról hadovált az NJK az egyik fogadóban. Amire persze naná, hogy egyből felkaptam a fejem, pláne, hogy látszólag egyszerűnek és könnyűnek tűnt. Csak el kell vinni egy levelet egy másik NJK-nak. Persze sejthettem volna, hogy van valami sunyiság a dologban, de valahogy elfelejtettem gondolkodni. Csak a jutalom lebegett a szemeim előtt, és a laza meló. Aztán a másik NJK egy sor hümmögés után heves macskakaparászásba kezdett, és továbbküldött egy harmadik csókához, és már a reggeli kávém óta ez megy. Fuss ide, fuss oda, fuss amoda... Mintha csak a mézes madzagot húznák el az orrom előtt. Vagy a mindenható Rendszer így próbál spórolni a postaköltségen? Már a tizedik küldemény után gondoltam rá, hogy abbahagyom, de... gondoltam arra is, hogy mi van, ha pont a következő NJK-nál vesz fordulatot ez az egész küldetéssorozat? Így végül folytattam tovább, és inkább egy kirándulásnak fogtam fel a dolgot.
Már dél is elmúlt, mire történt némi előrejutás. A legutolsó NJK válasza egyszerre volt lényegre törő és rejtélyes is. „Amit keresel, a 24. szinten egy barlangban találod” Majd utána egy szempillantás alatt eltűnt...
Irány a teleport, ismét térképbogarászás, és pár perc séta után rá kellett jönnöm, hogy az a bizonyos barlang egy dombtetőn van. És errefele nem épp könnyű feladat. Ha tél van, akkor minden csúszik (különösképp a forraltbor), ilyenkor meg... minden csupa latyak meg sár. Meg helyenként egy kis jég, majd újra latyak, majd újra sár... El is indultam felfelé azon a bizonyos domboldalon. Elég meredek, és helyenként elég csúszós. Majd egy újabb lépés és placcs, egy pocsolya... tele a hócipőm most már tényleg. Miután kimorgolódtam magam, folytattam az utam felfelé, de... alig pár perc múlva sikerült elcsúsznom. Aztán ahogy az a nagykönyvben meg van írva, dobtam egy szééép nagy hátast egy jókora kiáltás kíséretében. Majd a következő pillanatban az emelkedőnek hála (ami visszafele biza lejtő) csúsztam is lefele, amíg meg nem fogott egy fa. Egy hangos puffanás, majd szinte rögtön rá, egy jókora adag havat is kaptam a fa tetejéről... Milyen piszok nagy szerencse, hogy ebben a világban nincs se fájdalomérzet, se csonttörés...

by **Hinari** Hétf. Jún. 13 2016, 19:50

Nagyobb szintű kazamaták után kutattam a felsőbb szinteken. Röviden megfogalmazva ennyi lett volna, azonban az, hogy pont a közelben voltam, amikor meghallottam a kiáltást, merő véletlen volt csupán. Persze jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy miért nem a huszönötödiken? – ha már a boss termét ott nem találjuk jóideje, de sajnos volt egy olyan érzésem, hogy a rendszer nem is fogja felfedni előttünk, amíg vissza nem foglaljuk a koboldok által megszállt szintek nagyját, így teljesen fölösleges lett volna újra és újra bejárni azokat a fagyos, és őszintén szólva rettentő unalmas kazamatákat eggyel feljebb. Nem, jó volt nekem itt, ahol a nyár is pont annyira hozott jó időt, hogy egy vékonyabb kabátban már lehetett az olvadt hótól csúszós ösvényeken barangolni anélkül, hogy még a fejed búbja is befagyott volna.
Aztán jött a kiáltás. Nem volt se hosszú, se rémült, ámde mégis arrafelé vettem az utam; viszonylag gyors tempóban, ahogy az utak és az akrobatikám engedték. És mégcsak nem is azért, mert ismerős volt, vagy mert azonnal ármányt és cselszövést sejtettem mögötte, mert utóbbi nem volt igaz, de… azért bármi megtörténhet. Jobbnak láttam utánajárni, mielőtt megmásztam volna a dombot, hogy benézzek az annak végén lévő barlangba, kincsesládák után kutatva. Egy kisebb emelkedő után pedig meg is láttam Oziriszt, illetve először a hókupacot a fa tövében, ami alatt lehetett, fölötte a céhlogóval és az életcsíkkal, ami nem volt olyan zónában, hogy ne nevessem el magam, elképzelve az előző pillanatokban lejátszódhatott jelenetet.
- Azt hittem a hóembert máshogy készítik – hajoltam a kupac fölé, amely közben rendületlenül mozgolódott, majd türelmesen megvártam, amíg céhtársam kikászálódik az azóta latyakká olvadt hó közül, enyhén nekidőlve a fának, onnan szemlélve az ügyködését – Szia – köszöntem neki halvány mosollyal, amint kellően előrehaladottnak ítéltem a helyzetet, majd ellöktem magam a fától – ezzel a még az ágakon maradt, maradék havat is társaik útjára indítva -, hogy közelebb lépjek hozzá – Mi járatban errefelé? Te is a fenti barlanghoz igyekszel? – kérdeztem, habár azt hiszem sejtettem a választ: hisz mégis mi másért mászkálna pont itt és pont felfelé, az egyensúlyérzék teljes hiányával felszerelkezve?

by **Ozirisz** Kedd Jún. 14 2016, 19:57

Nem tudom, pontosan meddig voltam az alatt a hókupac alatt, de vagy egy-két percbe biztos beletelt, amíg az előtte lezajlott eseményeket feldolgoztam. Egyik pillanatban még a javában megyek felfelé a dombra, a következőben megcsúszok, aztán dobtam egy hátast, majd tovább csúsztam, majd izé... hogy került ide ez a sok hó? Ja igen, azt hiszem az a szép nagy fenyőfa volt a ludas. Miért nem adta meg az elsőbbséget és tért ki előlem? Közben próbálva kikászálódni a hóból, amikor nevetést hallottam. De valahonnan ismerős volt a nevetés, bár így hirtelen nem tudtam hová tenni, legalábbis még. Aztán amikor megszólalt az illető, egyből beugrott: Hinari volt, és még így viccesen meg is jegyzi, hogy a hóembert máshogy készítik. További mocorgás a részemről, majd nagy nehezen sikerült erőt vennem magamon és először az egyik, majd a másik kezem kiszabadítanom a hó alól. Onnantól már könnyebb dolgom volt, és egy-két forgolászás után már eljutottam odáig, hogy fel tudjak kelni. Leráztam magamról a havas latyakot, majd a maradékát a kezemmel söprögetve igyekeztem eltávolítani magamról. Még szerencse, hogy ebben a világban nincs megfázás...
- Szia – köszöntem vissza a lánynak, egy mosollyal az arcomon – Nem szép dolog kinevetni a másikat – jegyeztem meg, de inkább viccesen, minden rosszallás nélkül. Mondjuk hasonló helyzetben valószínűleg engem is elkapott volna a röhögés, sőt, szinte biztosra vehető. Aztán a következő pillanatban ismét egy adag hó hullott le a fáról, de az már szerencsére csak minimális mennyiség volt, legalábbis ahhoz viszonyítva ami alól előbújtam.
- Igen, oda tartottam, de csak addig a fáig jutottam. – mutattam affelé a fenyőfa felé, aminek a közelében eltanyáltam – Ott pedig dobtam egy hátast, a többit meg már tudod...
- Te is jobb, ha vigyázol, mert helyenként elég csúszós az út - mondtam Hinarinak, mint jó tanácsot ezzel az elátkozott domboldallal kapcsolatban...
Majd egy kicsit később rákérdeztem – Téged is össze-vissza küldözgettek az NPC-k mielőtt a barlang helyét megadták volna? - csak puszta kíváncsiság, de akkor aztán lehet hogy elmeroggyanást fogok kapni, hogyha valahol máshol meg a fél napos lóti-futi nélkül is kiadja a rendszer ezt a küldetést...

by **Hinari** Csüt. Jún. 16 2016, 17:05

A megjegyzésére csak mosolyogtam, mert szép vagy nem szép, azért elég ügyesnek kellett lennie ahhoz, hogy nyár elején találjon Aincradban egy olyan helyet, ahol bőven van még hó, és alá is temettesse magát - persze azért igazat adtam neki, s bocsánatkérőn mosolyodtam el, ahogyan mégegy adagot kapott, immáron tőlem.
- Nincs akrobatikád? – kérdeztem, magam is arrafele pillantva, amerre ő mutatott, bár a csúszásnyomból kérdés nélkül is kitalálhattam a választ; nem keveset gurulhatott ugyanis, s egy minimális egyensúlyérzékkel előbb is fel tudott volna tápászkodni, mint a jelenlegi helyzetünk. A barlang pedig elég messze volt még. Hogy akart egymaga feljutni oda? – Legközelebb használj Gyors Futás Kristályt – ajánlottam, majd ha összeszedte magát, közben el is indultunk. Nekem nem volt problémám ezzel a tereppel, de bevártam Oziriszt, és ha kellett, segítettem is neki egy darabon, így viszonylag hamar elértük az ösvényt, amin eredetileg haladtam, azon pedig már jóval egyszerűbb volt felfelé bandukolni.
- Npc-k? Nem, én nem küldetés miatt vagyok itt. Egyik közeli fogadóban mondták, hogy van errefelé egy barlang, és gondoltam feltérképezem, hátha vannak itt új, az eddigieknél erősebb mobok vagy esetleg valami más… - feleltem, s rögtön eszembe jutott a jégsárkány, ami az első szinten jelölte ki odúját pont egy ehhez hasonló helyen, rengeteg ajt okozva a kezdő játékosoknak. Azt azért reméltem viszont, hogy nem találkozunk vele, vagy esetleg egy fajtársával idefent: jóllehet erősebb vagyok már, mint akkor, de Ozirisszal ketten még így sem bírnánk el vele. Főleg felszerelések nélkül… - Mit kell itt találnod? – kérdeztem aztán, visszazökkenve a gondolataimból; közben pedig szépen haladtunk fölfele, s lassan el is értük a barlang száját – Ha gondolod segíthetek – tettem még hozzá, hisz én is ráértem, neki meg úgy tűnt igencsak meggyűlt a baja ezzel a tereppel. Együtt pedig sokszor könnyebb, mint egyedül.

by **Ozirisz** Csüt. Jún. 16 2016, 19:17

Hinari csak megmosolyogta a megjegyzésem a kinevetéssel kapcsolatos dologról. De érthető is a reakciója. Most ha visszajátszaná nekünk a rendszer azt az esést, mit látnánk? Ozi baktat fel a dombtetőre, szép lassan, igyekezvén nem elcsúszni, és erre elcsúszik, dob egy hátast. És csak csúszik, csúszik, gurul, majd tovább csúszik, majd megint gurul, majd koppan egy szép nagyot. Aztán maga alá temeti a fáról lehulló hó. Tisztára mint a rajzfilmekben. Na egy ilyen jeleneten nem lehet nem nevetni...
Majd a lány kérdésére csak némi fejcsóválás miatt annyit tudtam mondani: - Sajnos nincs, pedig időnként igazán jól jönne. A kristály jó ötlet, legközelebb megfogadom a tanácsod.
Közben szépen megindultunk felfelé, azonban egyértelműen látszott, hogy míg Hinari minden gond nélkül, könnyedén halad felfele, én csak lassan, megfontoltan lépkedek. Meg-megvárt, sőt átvezetett azon a szakaszon, ahol történt az az ominózus megcsúszás. Nélküle lehet megint hátramenetbe kapcsolok és robajlok lefelé...
Aztán kicsit könnyebb lett a terep, rátértünk egy ösvényre, amin még én is könnyebben haladok, és ami legfontosabb: nem csúszik. Végre nem csúszik!
- Áh, értem. - válaszoltam a lánynak – Az igazat megvallva én sem tudom, de valami nagy jutalomról meg ritkaságról hadováltak az NPC-k, egy ideig lótifutiztam, majd végül a barlangot adta meg, hogy amit keresek, ott találom. A mobokat nem említették, de egyértelmű, hogy ha tényleg olyan értékes az a valami, akkor nem hagyják őrizetlenül.
Majd Hinari javaslatára felcsillant a szemem – Örülnék neki, ha segítenél. Ha már a feljutás is ilyen nehézkes, akkor bele se merek gondolni, hogy mi vár ránk odafenn... - válaszoltam a lánynak. Majd haladtunk tovább, pár perc múlva felértünk a domb tetejére, és megpillanthattuk a barlang bejáratát. Majd pár másodperc múlva halk (legalábbis innen még halk) neszelés ütötte meg a fülem a barlang felől. - Valami van odabenn, hallod te is?

by **Hinari** Csüt. Jún. 16 2016, 20:37

Jó volt ott az az ösvény. Tudtunk anélkül is beszélgetni, hogy folyamatosan vigyáznunk kellett volna a lépteinkre, és Ozirisz ki is fejtette, pontosan miért van itt.
- Kíváncsi vagyok, milyen ritka jutalomról lehet szó… - kezdtem hangos gondolkozásba – Általában ritka az ilyen küldetés, és az is jóval nehezebb az átlagnál; abból pedig, ahogy elmondtad, vagy nem igaz, amit mondtak, vagy a végén van valami csavar. Lehet pont itt – mutattam az időközben elénk került barlangra, ahonnan tényleg kiszűrődött valami hang. Bár nem volt Hallgatózásom. Az Észlelésem azonban jelzett, így előhúztam a Katanát a tokjából, a többi felszerelésem pedig már eleve rajtam volt, ahogy mindig, ha elhagyom a védett övezet határát. Az ilyen elővigyázatosság hozzátartozott a túléléshez.
- Talán nem játékos – ráncoltam a homlokom – De azért legyünk óvatosak – tettem még hozzá, majd beléptem a barlang félhomályába, csakhogy pár pillanattal később szembenézzek egy titánnal egy nagyobb teremben. Mármint, egy Csonttitánnal – az óriásira nőtt, már hússal is rendelkező testvéreiből bőven elég volt az ötödik szinten találkozni. De szerencsére csupán egy volt belőle, és nem is volt olyan gyors, így volt időm kitalálni hozzá a megfelelő taktikát, illetve bevárni Oziriszt, hogy ha van valami terve vagy egyéb, a küldetéssel kapcsolatos információja, azt megoszthassa velünk. Ezek hiányában viszont előreléptem, és felizzítottam a Katanát.
Nem emlékszel, le tudjuk ezt ütni egyből?
- A Bestárium szerint kétszázötven a sebzéstűrése, de az alacsony gyorsasága miatt egyedül nem veszélyes – felelte a fegyver, persze nyilván a mi statjainkhoz viszonyítva azt a „nem veszélyes” jelzőt. Bólintottam.
- A te quested – adtam át mosolyogva a fiúnak a kezdeményezést, így ugyanis, hogy biztosan tudtam, hogy nem lesz baj, teljes nyugalommal engedtem őt előre. Ha nem boldogul vele, úgyis le tudom ütni, mielőtt a titán megmozdulna – Lehet fog kelleni a jutalomhoz, hogy megküzdj vele – mondtam még, úgymond megmagyarázva a lépésem, de azért nem vettem le a szemem a mobról, és végig figyeltem, ha céhtársam valóban szembeszállt vele. Ozi is eléggé erős volt már, de ha véletlen nem tudta volna egy nagykörből elpixelezni, megtettem én helyette, ugyanis nem akartam megvárni, amíg visszatámad: egyetlen olyan páncélpontot sem szeretek szívesen elveszíteni városon kívül, amit nem muszáj.
- Nos, dobott valamit? – kérdeztem aztán – Vagy kutathatunk beljebb is – tettem hozzá, innentől végig a kezemben tartva a kardot: ahol egy van, ott lehet több is…

by **Ozirisz** Pént. Jún. 17 2016, 11:36

Kicsit elgondolkodtam Hinari eszmefuttatásán. - Nincs kizárva, hogy ez az egész ritka jutalom dolog csak kacsa... egyik-másik NPC szeret nagyot mondani, hogy felfigyeljenek rá a kalandorok. Vagy valami igen durva dolog őrzi, és van egy olyan sejtésem, hogy a feljutás volt a könnyebbik része a dolognak még az esés ellenére is...
Közben én is nekikészültem a harcnak, a felszerelésem nagyja már rajtam volt, a nodachit viszont csak most vettem elő. - Bízzunk benne – válaszoltam a lánynak. Talán nem játékos, mert jobb esetben csak összeszedte a küldetésért járó jutalmat, rosszabb esetben pedig az idetévedőkre feni a kését, ami meg... bízzunk benne, hogy nem... de az óvatosság sosem árt.
Majd először Hinari lépett be a barlangba, majd szinte rögtön utána én is bementem, vajon mi lehet odabenn. Ahogy megpillantottam a mobot, egyből beugrott az a régi küldetés a 7. szinten. Ott botlottunk bele rögtön két ilyen csontszörnybe, és csak egy másik csoport közbeavatkozásának hála úsztuk meg....
Ami kicsit meglepett, hogy Hinari átadta a kezdés lehetőségét. A döntése egyrészt logikus volt, lehet, hogy meg kell küzdenem vele a küldetés miatt. Azonban ami kérdéses, hogy egyáltalán képes leszek-e rá? Le tudom-e győzni egyáltalán? Rossz emlékeim vannak ezzel a mobbal kapcsolatban. Valami csontférgeket vagy miket idézgetett, és egyáltalán nem állt jól a szénánk. Igaz, akkor még kicsik és gyámoltalanok voltunk...
Egyedül kétséges, hogy le tudnám győzni. Elég lenne egy rossz mozdulat, és nem jönnék ki a barlangból... vagy jobb esetben is egy-két tréfa forrása lennék... „Két alak jön ki a barlangból, az egyik futva, a másik ~~medve~~ Csonttitán.” De szerencsére nem vagyok egyedül, és így, hogy Hinari is itt van mellettem, biztonságban érzem magam. Ő hisz bennem, még jobban is mint én saját magamban. Helyettem is hisz benne, hogy sikerülni fog. És pont ezért fogunk győzni.
Majd indultam is a ez ellen az óriás csontkollekció ellen, mindent beleadva. Egy szép hosszú átlós vágás, jobb fentről indítva, majd lendítettem tovább a nodachit, ezúttal egy balról jobbra tartó mozdulattal jutalmazva a mobot. Majd egy pár lépésnyit változtattam a helyzetemen, próbálva oldalba kapni a titánt. Közben Hinarira pillantottam, aki végig figyelte a harcot. Aztán egy újabb támadás a szörnyeteg combcsontjára, mire az csak hörgött egyet. Majd megismételtem a mozdulatot újra, és kicsit megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy a páncélpontjai végre elfogytak és már az életpontjait fogyasztom szegénynek. Közben a mob felém fordult, én tovább helyezkedtem, és újból lendítettem a kardom, de a forgolászásának hála kitért előle. Fenébe... pedig olyan jól ment... Egy pár másodpercre megálltam, töltődjön némi CSP-m, közben koncentrálva a következő támadásra. Nem hibázhatom el, ezúttal nem! Majd végrehajtottam a lelki szemeim előtt lejátszódott mozdulatsort, és egy erőteljes szúrást kapott a térdforgójába, és ami aztán történt, magam sem akartam elhinni. Az életcsíkja csak ment lefele, míg végül teljesen elfogyott. A csonttitán pedig egy utolsó mordulás közepette megremegett és pixeleire esett.
- Sikerült! - mondtam nagy boldogan a lánynak, aki ezidáig figyelte a harc minden egyes mozzanatát – Győztünk! - közben nekitámaszkodtam a barlang falának egy kicsit, kifújva magam az esetleges következő mob felbukkanása előtt. De remélem nem fog hamar respawnolni. Meg milyen dolog az, hogy amíg az egyik csak úgy ideteleportál, a másik meg csetlik-botlik mire feljut ide...
- Nem, sajnos nem dobott semmit, csak expet, és egy kis aranyat – húztam el a számat. Vajon van még itt valami? Remélem nem potyára másztunk fel idáig... Bár az, hogy szembeszálltam a mumussal, már megérte...

by **Hinari** Pént. Jún. 17 2016, 16:29

Volt a mozgásában valami különös, amit elsőre nem tudtam megfejteni, s csak később, talán a harmadik ütésénél ugrott be, mintha említett volna ilyen mobokat egy korábbi levelében… de az is lehet, hogy összekeverem valamivel, s csak ebben a fényben tűnik úgy, mintha tartana ettől a harctól. De nem volt mitől félnie, s bár végig szemmel tartottam a küzdelmet, végülis nem kellett közbeavatkoznom, s örültem neki, örültem a fiú arcán megjelenő, elégedett mosolynak és a kiáltásnak, ami felszabadított benne valamit.
- Ügyes voltál – bólintottam miközben kifújta magát, majd körbenéztem egy kicsit tüzetesebben is ezen a helyen: pár szikla, poros-havas föld, de lényegében semmi rendkívüli. S maga a lény sem dobott semmit a szokásos csekély expen és aranyon kívül, így itt nagyjából végeztünk is. Úgy látszik, eléggé félrevezették Oziriszt, s nem igazán voltam boldog a hírtől – Még járjuk körbe, de ha nem lesz semmi, majd mutasd meg, hol vetted fel a küldetést. Kiírok a közelbe egy tájékoztatót, hogy más ne járhasson így – mondtam, hisz igaz ritkán, de előfordult már ilyesmi: vicces kedvű npc-k, akik fals questekkel bombázzák az óvatlan játékosokat, s bár ez önmagában nem lenne feltétlen baj, de sok vörös is kihasználhatja ezt, a végső helyen állva lesben és várva a ritka kincsért odamerészkedő játékosokat. Nem, jobb ha ezeket mihamarabb megszüntetjük. Kevesebb bosszúság, több idő a tényleges fejlődésre.
- Amúgy van valami terved ez utánra? – kérdeztem Oziriszt - Én még elmobozgatnék, és ha nincs más terved, örülnék, ha csatlakoznál – ajánlottam, ha viszont visszautasította egyéb elfoglaltságra hivatkozva vagy esetleg felajánlott mást, az sem volt gond – Szeretnék hamarosan szintet lépni, ahhoz pedig sajnos ilyenek is kellenek – tettem hozzá fanyar mosollyal, mert ami azt illeti, nem volt a kedvencem ez a fajta időtöltés: már jócskán leszinteztem a környéken fellelhető mobállományt, így sem kihívás nem volt, sem nem adott annyi tapasztalatpontot, amennyi megérte volna a fáradtságot. Csakhát, sok kicsi sokra megy alapon néha kijöttem azért – és egyszer-egyszer csak szembe jön valami olyan is, ami értékes itemet dob, ha leütöm: az az egy már elég lenne rá, hogy megérje a vesződést.

by **Ozirisz** Szomb. Jún. 18 2016, 22:12

- Köszönöm. Igyekeztem, ahogy tudtam – mondtam a lánynak – De még így is volt egy melléütésem...
Majd körbenéztünk a barlangban, és akárhogy is szerettük volna, nem találtunk semmit. Majd Hinari kérésére bólintottam és mondtam amit tudok. - Az összes oda-vissza küldözgető NPC-re fejből nem emlékszem, de az egyik alsóbb szint fogadójában volt egy férfi akihez küldtek, és ő küldött fel ide a barlangba. Elég magas rejtőzése lehet, mert ahogy elmondta az infót, egyből köddé vált. Visszafele útbaejtjük azt a fogadót, úgyis beszédem lesz azzal az ürgével... - közben átküldtem a térképem adatait a lánynak, a lényegesebb pontokkal együtt, majd folytattuk a barlang felderítését. Egyszer csak megakadt a szemem valamin az egyik kő tövében. Egy ládikó hevert ott, viszont nyitva volt már, és üres – Azt hiszem már megelőzött minket valaki. - mutattam a ládára – már ha volt benne egyáltalán valami...
Nem irigylem azt, aki szintén felküzdötte magát a dombtetőre, a nagy semmiért.
Majd Hinari megkérdezte, hogy mik a terveim ezutánra – Hát, konkrét terveim nincsenek... Nincs ellenemre a mobozás sem, viszont volna még valami – mondtam a lánynak, mélyen a szemébe nézve. - Nem tudom, alkalmas-e az idő, vagy a hely, de már egy ideje aggaszt pár dolog. - kezdtem bele nagy nehezen – Elég gyengén szereplek a párbajok és arénák terén, szinte minden győztes küzdelem csak csapatban volt, egyedül viszont... hát, hogy is mondjam, gyenge vagyok... Szóval, ha nem túl nagy kérés, tudnál velem egy kicsit gyakorolni, tanítani pár fogást? - böktem ki nagy nehezen, mi bánt, majd kíváncsian vártam Hinari válaszát. Tudtam jól, hogy segíteni fog, ahogy eddig mindig segített, de mégis... nem olyan kis kérés, mint ahogy elsőre tűnik, legalábbis számomra nem...

by **Hinari** Vas. Jún. 19 2016, 23:56

Talán nem is volt téves az információ, és valóban adott volna valamit ez a quest, ha Ozirisz idejében ideér: a nyitott láda korábbi játékost feltételezett, és ha a fiú már elhagyta az utolsó npc-t, mielőtt a rendszer megoldottra állította volna a küldetést, úgy nagonis elképzelhető, hogy nem értesült időben a változásokról. Így viszont fölösleges lenne közbeavatkozni, annál is inkább, mivel valószínű már nem is lennének helyben az npc-k, vagy ha igen, már rég más szöveget mondanának. Az pedig már úgysem kapcsolódna a jelenlegi problémánkhoz.
– Igen… úgy tűnik elkéstél – erősítettem meg szavakkal is a gondolataim, becsukva a ládát, hátra csukott állapotban egy idő múlva respawnolódik, ami benne volt. Ha nem egyszeri a küldetés, akkor van rá esély, ám mindezt kivárni… és a titánról sem feledkezhettünk meg, amelyik pár óra múlva már szintén itt lesz. Addig a pár másodpercig, amíg le nem ütjük újra, ugyebár. S amíg én körbenéztem, a továbbiakon törpengve, céhtársam belekezdett valami másba; egy kérés, amire nem lehetett egyszerű választ adni. Elgondolkodva fordultam felé, felvéve a szemkontaktust:
- A párbajok nagyon sok dolgon múlnak – néztem rá szigorú arccal – Egy-két jó mozdulat persze segít, de annál jóval több faktor dönt a végkimenetelről, így nem elég csak ebből jónak lenni – magyaráztam, végül sóhajtva, és megigazítottam kezemben a Katanát. Hogy is fejtsem ezt ki neki? – Ha csupán ezt szeretnéd, segíthetek benne; megtaníthatom, amit Yuichi tanított, de tudd, hogy ez önmagában mindig kevés lesz. De ha egyben szeretnéd látni az egészet, arra is megkérhetsz, ez azonban több időt fog elvenni, mindkettőnktől – mondtam, azt már csak magamban téve hozzá, hogy mostanában – illetve azóta – már nincs olyan szoros napirendem, mint korábban. Hagyok időt a feltöltődésre, a pihenésre, a céltalan repülésekre Nestorral, és nem utolsó sorban, a céhtársaimra is. Ha pedig ez fontos Ozirisznek, én tényleg szívesen besegítek, attól függetlenül, amire emlékeztet ez az egész, minden alkalommal, amikor kard a kard ellen állok ki, főleg ha puszta gyakorlásból. Kifulladásig, minden nap. Minden nap! – két héten át… De az eredménye itt van a kezemben, és éppen ezért, egyetlen percét sem bánom annak az időszaknak. Még szerencse, hogy Ozirisz esetében szó nincsen hasonló háttérről.
- Nos, melyik legyen? - kérdeztem végül, és a válaszától függően készültem fel a következő percekre.

by **Ozirisz** Hétf. Jún. 20 2016, 12:31

Hinari megerősítette azt, amin filóztam. Épphogy, de elkéstem. Majd visszazárta a ládát. Csupán egy valami nem hagy nyugodni ezzel a küldetéssel kapcsolatban: vajon mi volt az a nagyon ritka és értékes cucc, ami ebben a ládában volt? Azt hiszem, ezt már nem fogjuk megtudni...
Ami pedig a másik témát illeti, meglepően jól fogadta Hinari a kérésem.
- Igen, tudom, hogy egy-két mozdulat önmagában kevés a győzelemhez. Például az sem árt hozzá, hogy az ellenfél következő lépését is meg tudjuk jósolni, ami nekem sosem ment. A mobok kiszámíthatóak, kiismerhetőek, de az emberek nem. És még ki tudja mi mindent kell elsajátítanom, hogy sikeres legyek, vagy adott esetben életben maradjak... - mondtam a lánynak.
Aztán a nagy kérdés következett, hogy csak a mozdulatokat szeretném betanulni, vagy mindent, mely esetben több időre lesz szükség.
- Szeretnék mindent megtanulni, amit csak lehet. - szólaltam meg újra – Tehát, egyértelműen a második variáció.

Izgatott voltam, és kíváncsi, hogy vajon mi mindent fogok még tanulni? És ugyanakkor kicsit ideges is, hogy mi fog történni? Mi fog kiderülni? Nekem már egy ideje az az érzésem van, mintha valami nagyon fontosat nem vennék észre, valamit kifelejtenék, és talán pont emiatt is bukom el sorban a harcokat. És még szerencse, hogy csak barátságos harcokról van szó... Ha például egy vörös játékosba botlottam volna bele, valahol, a semmi közepén, akkor már nem csak arról van szó, hogy ki győz, és ki veszít,vagy ki jobb a másiknál... Hanem ki él, és ki hal meg. Túléli-e az ember az összecsapást, vagy csak simán elküldik az örök bitmezőkre... Legfőképp emiatt is kell nagyon de nagyon jól megtanulnom a pvp harcokat... ha egyszer egy vörössel kerülök szemközt, arra már olyan tudásomnak kell lennie, hogy életben maradjak. Még vannak befejezetlen dolgok...

by **Hinari** Szer. Jún. 22 2016, 11:42

Bólintottam.
- Akkor akár kezdhetjük most is – ajánlottam fel, közben lenyitva a menümet, és átcserélve a felszereléseimet „PvP-módra”. Majd elküldtem neki a párbajfelkérést, és bár nem szóltam bele, de talán a féléletes lett volna most a legideálisabb, hiszen védett területen kívül voltunk. S igaz a rendszer rögtön visszaállítja az életpntokat, ahogy véget ér a párbaj, de a harc közben bármi történhet – Ha megkérdeznéd, miért pont itt, azt válaszolnám, hogy mert ez a terep egyértelműen neked hátrányos – mosolyogtam rá, végül a láda felé bökve – Meghát, meg szeretném várni, amíg respawnolódik benne a jutalom. És akkor már töltsük el hasznossal az időt – mondtam, végül két kézbe fogva a Katanát, várakozón nézve rá. Persze egyáltalán nem volt biztos, hogy itten ez egy terülj-terülj láda, de hát sosem lehet tudni, lehet szerencsénk lesz. Vagy nem. Most úgysem ez volt a lényeg.
- Az első kérdés, hogy mire szeretnél építeni a párbajok során. A magasabb rejtőzés és a gyorsaság megadja neked a kezdés lehetőségét, de ha csak az utóbbi van meg, a magas észlelés mindenképpen előnyös, ha van mellette. Az észlelés mondjuk amúgyis fontos, ha életben akarsz maradni… – magyaráztam, a végére kicsit elterelve a témát az eredetiről, de aztán inkább visszatértem a küzdelmekre: rengeteg átbeszélnivaló lenne a vörös játékosok elleni védekezések lehetőségeiről, de most nem ezért voltunk itt. És kedvem sem volt most hozzá túl sok – Tehát jártasságok – mutattam az ujjammal, mint első pontot – A gyorsaság viszont csak akkor hasznos, ha sok pont van rajta, ami sajnos azt eredményezi, hogy másra kevesebbet tehetsz - és még ekkor sem biztos, hogy bárkit is le tudsz kétszerezni. Így lehet másra is kihegyezni a pontozásod; például közepes gyorsaság, de sok életpont és erő. Hogy ne támadjanak ellened többet és ne is nullázzanak le egyből, de a visszatámadásodat szenvedjék meg. Meg persze fegyverkezelés; az mindenhez kell – mondtam, egy pillanatra tűnődőn nézve rajta végig – Közben bármikor támadhatsz, ha szeretnél – toltottam közbe, ott folytatva aztán, ahol abbahagytam – Szerintem statokról nem is ejtenék több szót; a kitartás egyértelmű (magasabb gyorsasághoz több kell), a spec pedig megintcsak tőled függ. Az lesz a harmadik pont majd, de előbb kíváncsi vagyok, mire helyezed te a hangsúlyt – álltam be védekező pozícióba kihívón – Ne mondd el, hanem csináld – tettem még hozzá, ha nem értette volna elsőre, s vártam, hogy támadjon: ez tulajdonképpen nemcsak neki volt gyakorlás, így. Régen harcoltam már ellene, s azóta mindketten fejlődtünk, így érdekelt, mire képes, és az is, hogy a statjait mennyire tudja megsaccolni a Katana: egy-két ütésváltás elméletileg elég lesz hozzá, a többi pedig majd ezek után. Ha láttam, mennyire tud harcolni pusztán kard a kard ellen.

by **Ozirisz** Csüt. Jún. 23 2016, 09:25

Alighogy befejeztem a mondatomat, máris jött a számomra kicsit meglepő válasz. Itt és most? De nem sokáig kattoghattam rajt, mert megkaptam a logikus magyarázatot.
- Értem – válaszoltam Hinarinak. Közben visszaigazoltam a párbajfelkérést. Az üzemmódon egy pár másodpercig gondolkodtam, aztán végül is a fél életes mellett döntöttem. Minden szempontból az tűnt a leglogikusabbnak. A teljes életes nem a legbölcsebb húzás egy csonttitán barlangjában, ami bármelyik percben respawnolhat, akár a cimboráival együtt... Vagy még rosszabb. Valaki szép sumákban idetéved, és egész addig kivár, amíg az életcsíkunk lemegy a vörösbe, és mint tudjuk: valakik vadásznak a céhvezérekre, és azt semmiképp sem szeretném, ha baja esne, pláne miattam... Az első csapás mód pedig... túl hamar kiesnék. A fél életes párbaj pedig az arany középút.
A láda tartalmának respawnolásához nem fűztem túlzott reményeket, de sosem lehet tudni... lehet tényleg szerencsénk lesz. Veszteni nem vesztünk vele semmit.
- Rejtőzésem nincs sajna, de észlelésem az kettes szinten van. Az sosem árt, ha jelez, és van időd felkészülni, és nem csak váratlanul ér bármi is... - válaszoltam a lánynak.
A statokról való magyarázatot is figyelmesen hallgattam, és teljes mértékig egyetértettem vele. A gyorsaság tényleg csak akkor ér valamit, ha sok van belőle, és talán nekünk, kardforgatóknak éri meg leginkább erre építeni az 1,1-es szorzó miatt. Azonban Hinarinak igaza van abban is, hogy ha erre épít az ember, akkor máshonnan veszi el a pontokat. Nem könnyű a helyzet pontelosztás terén, mert minden pontnak van valami haszna, van valami szerepe, és mindenhova kellene osztani. A legtöbb MMO-ban megvoltak kasztonként azok a statok, amire kellett osztani, és megvoltak azok is, amikre értelmetlen lett volna. A SAO-ban viszont kemény dió ez a dolog...
Időközben a visszaszámlálás is lejárt, Hinari pedig beállt védekező állásba, várva a támadásom. Felvettem a kezdőállást, majd pár másodpercbe beletelt, amíg lelkileg rákészültem a rohamra. Végignéztem a lányon, majd miután kellőképp összeszedtem magam, indultam is. Mindent beleadva, Hinari bal oldalát vettem célba egy jobb fentről indított átlós vágással. Persze nagy valószínűséggel könnyűszerrel blokkolni tudja, de most nem is az a lényeg, hanem az, hogy lássa mit tudok, és mit nem...

by **Hinari** Csüt. Jún. 23 2016, 11:20

Elgondolkodva mértem végig:
- Csak kettes? Úgy értem… - bizonytalanul huzogattam a szoknyámat, majd néztem rá a homlokomat ráncolva – A frissítés óta sokkal olcsóbb lett, és szinthez is kötötték. Azt hittem ezek megvannak neked hozzá… vagy másra költötted a pontjaid? – pillantottam rá érdeklődve, mert ez is egy lehetséges opció lehetett. Ha viszont még volt elosztandó pontja, mosolyogva tettem hozzá:
- Tudod, a céhbankból mindig kivehetsz.
- Amúgy a mostani rendszerben az a jó, hogy ötös szintet senki sem vehet még meg – folytattam aztán, majd elégedett mosollyal tártam szét a karjaim – Négyes Észleléssel tehát teljesen biztos lehetek benne, hogy nincs itt senki. Kivéve esetleg, ha olyan képességet használ, de erre is megvannak a módszereim – húztam az előzőnél egy kissé rejtélyesebb mosolyra ajkaim, de ha kérdezte sem árultam el neki, pontosan mire gondolok. Ez legyen az én titkom, egyelőre. Végül Ozirisz beleegyezett a párbajba, a féléletes opciót választva, amit én is ideálisnak gondoltam, s elkezdődött a visszaszámlálás, miközben beszélgettünk. Mire pedig elmondtam mindent, amit elsőre jónak gondoltam, céhtársam már rég támadhatott volna. És meg is tette – habár szinte rögtön a szavaim után, így nem ért váratlanul; ezt most nem használta ki. Gyakoroljunk mi is – mondtam gondolatban a Katanának, majd lendítettem vele egyet; a felizzított fegyver szép, azúrkék sávot hagyott maga után a levegőben. Ebben a barlangi félhomályban szinte zavaró is lehetett, már annak, akinek nem volt látása ugye. De az előnyök kihasználása mindig is a harchoz tartozott.
- Gyors vagy – állapítottam meg, ahogyan felemelte lángoló fegyverét, és az oldalam felé közelített vele. A kardom két kézben, a jobb könyökömet felemeltem, s úgy fordítottam a csuklómat, hogy a markolat valahol a mellkasom magasságában legyen, a penge pedig felfele nézett, védve a lecsapódó Nodachitól a vállam. Majd a csattanást meghallva azonnal löktem is a fiú felé a kardot, amit sodort magával az azon elcsúszó ellenfele, közben pedig bal lábbal már léptem is előre, be az ő lábai közé, ezzel erőt és plusz lendületet adva a lökésnek. Majd hirtelen, az előzőnél sokkal gyorsabban kicsaptam a kardot bal oldalra, ha eddig nem tett ellene semmit, tovább vezetve a Nodachit is kifelé, miközben a jobb könyököm egész a nyakánál volt már – Egy vízszintes vágás, és odakint meghaltál – közöltem vele, de ahelyett, hogy be is mutattam volna neki, inkább hátraléptem – Próbálj játszani a sebességeddel – tanácsoltam – Elég gyors vagy hozzá, hogy megtehesd, de ha végig maximális sebességgel támadsz, a mozgásod kiszámítható. Ellenben ha csak a mozdulat legvégén adod bele a teljes sebességed, meglepheted vele az ellenfeledet. Vagy mint most én, a kicsapásnál – mutattam rá, majd újra beálltam védekező állásba, és jeleztem neki, hogy támadhat.

by **Ozirisz** Csüt. Jún. 23 2016, 12:23

- Egyelőre kettes, de tervben van legalább még egy szint. - feleltem Hinarinak – Tudom, de azért teljesen nem szeretném kifosztani a bankot sem, kismillió egy dologra kellhet a pénz. A felszerelésektől elkezdve a potionokon át a kristályokig, mindenre, és ezek a dolgok nem épp a legolcsóbbak. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha valaki azért halna meg, mert nem futotta megfelelő felszerelésre, vagy gyógyitalra...
Majd egy kis szünet után folytattam – Van még látás, nyomkövetés, súlyemelés és teherbírás, amik szintén fontosak. Aztán a készletek pótlásához vettem még keresést és zárnyitást, amik szintén jól jöhetnek hosszútávon...
Azzal egyetértettem, hogy szintkorlátosak a jártasságok, és valószínűtlen, hogy bárki is itt lenne rajtunk kívül. A képességes részen viszont akarva-akaratlan felkaptam a fejem – Vannak akik meg tudják kerülni az észlelést? Ez így nagyon nem jó... - jegyeztem meg.
Ami azt illeti, jól sejtettem, hogy Hinari blokkolni fogja a támadást. De a hirtelen mozdulatára valahogy... nem számítottam. Mire észbe kaphattam volna, szépen kicsapta oldalra a nodachit, és ezzel együtt pedig a könyöke a nyakamnál volt. Csak egy mozdulat, és kint már halott lennék. Majd ahelyett, hogy befejezte volna a mozdulatot, visszalépett.
- Játszani a sebességgel – ismételtem meg a mondatát. - Tehát a teljes sebességgel való támadás kiszámíthatóvá tesz... - azt hiszem, igaza van. A mobok nem foglalkoznak ilyesmivel, csak követik a saját programjukat az utolsó életpontjukig. Kiszámíthatóak. Az emberi gondolkodás viszont teljesen más, kiszámíthatatlan, és időnként teljesen logikátlan... vagy teljesen más logikán alapul. - Tehát ennek a megtévesztés lenne a lényege, ha jól értem? Elhitetni az ellenféllel, hogy nem vagyok annyira gyors, mint valójában, és csak szükség esetén adni bele mindent?
Közben Hinari ismét felvette a védekező állást, és várta a támadásom. Újabb pár másodperc, amíg végiggondoltam a dolgot, aztán ismét támadtam.
Lassabban indultam, mint az előbb, majd lendítettem a nodachit, szintén visszafogottabb sebességgel. A célpont ezúttal is a bal oldala volt, de amint mozdította a kardját, egyből beleadtam minden gyorsaságpontot a mozdulatba, hogy kicsapjam a kardját oldalra, ahogy ő az előbb. Majd egy lépést tettem jobbra, megpróbálva mellé kerülni, és egy hasonló mozdulatot produkálni. Persze nem túl valószínű, hogy mindezt sikerülne végigcsinálnom ellenakció nélkül, de ha valami csoda folytán mégis, akkor ugyanúgy megállok a vágás előtt, ahogy ő az előbb.

by **Hinari** Csüt. Jún. 23 2016, 23:48

- Növényeket lehet gyűjteni a huszadik szinten – vetettem ellen rögtön – Nem venném a lelkemre, ha azért kerülnél nehéz helyzetbe, mert nem vetted észre a lopakodót – toldottam hozzá szigorú pillantással, szánt szándékkal nem úgy fogalmazva, ahogyan ő. Halálra mégcsak gondolni sem szabadna, nemhogy kimondani… majd pár pillanattal később azért csak enyhült az én arckifejezésem is. Sóhajtottam, s érdeklődőn néztem rá, hangomban cseppnyi nehezteléssel:
- A felszerelésekért és az itemekért ne aggódj. De a jártasságok legalább annyira fontosak. Ha meg nincs a bankban, kérhetsz éntőlem is. Egészen megvagyok most – ingattam a fejem, belegondolva az előttem álló fiú bizonytalanságába, miközben Ozirisz felsorolta a többi jártasságát is. Bólintottam: ő más jártasságokat tartott magához illőnek, mint én, de ez így volt a jó. Az a zárnyitás, az hiányzott egyedül: elég sok kazamatát keresek fel mostanában, s talán nem jönne rosszul egy-két plusz láda… de ezek csak tárgyak voltak. Az én elsődleges feladatkörömhöz pedig több más sokkal jobban kellett.
- Nem tudom – mondtam, megvonva a vállam – De találkoztam már érdekes képességekkel.
Mint Nomadé, aki meghosszabbította a méreg hatóidejét. Vajon mi lett volna, ha nem én vagyok ott, hanem valaki más?

Végül elkezdtük a harcot. Támadott, én hárítottam, majd elmondtam, amit észrevettem, s hagytam, hadd próbálhassa ki, ha nem is azonnal. Azonnal fogja – ahogy a támadást is – tettem hozzá gondolatban szinte rögtön, ahogy beálltam védekező állásba, máris próbálva kiismerni jelenlegi ellenfelem, s egyúttal többet megtudni a céhtársamról. A kettő ebben ez esetben együtt járt. S valóban, Ozirisz lassabban indított, mint eddig, látszólag ugyanazt a testrészemet célozva meg, és nagyjából hasonló módon is, mint pár pillanattal ezelőtt. Összeráncoltam a homlokom: arra számít vajon, hogy ugyanúgy fogok védekezni én is?
A bennem élő reflex azt diktálta, lépjek arrébb. S miért is mondtam volna ellent neki?
Tehát egészen egyszerűen kiugrottam jobbra, messzire a bal felem felé lendülő fegyvertől, és bármit is tervezett, most módosítania kellett rajta – a lendülete, mozdulata közepén. Lássuk, mennyire jók az ilyen hirtelen megoldásai Rolling Eyes

Ha pedig sikeresen váltott – mert azért nem voltam még így se túl messze tőle – és megfelelően tudta folytatni az elkezdett támadást, derűsen bólintottam, miután megállt, és engedtem lejjebb a Katanát egy újabb szünetért.
- Ugyanoda támadtál, és arra terveztél, hogy ugyanúgy hárítok majd, mint az előbb – nem kérdés volt, teljes nyugalommal használtam a kijelentő módot – Egy jótanács, sose csináld többször ugyanazt. Kiszámíthatóság – ismételtem meg, most egy másik szemszögből az előző tanácsot – A sebességváltás jó volt – engedtem meg egy apró mosolyt mindehhez, majd végigmértem a helyzetet – Lépjünk eggyel tovább. Ezeket a többi mellett is fejlesztheted még – ajánlottam, majd felmutattam három ujjamat, jelezve, hogy a korábban említett harmadik pont jön.
- Képességek – mondtam végül – Milyen képességeid vannak, amiket harcban felhasználhatsz?

by **Ozirisz** Pént. Jún. 24 2016, 12:30

- A huszadik szint... de a szint megnyitása előtt nem volt olyan könnyű növényekhez jutni. - tettem hozzá. - Jogos. Pláne, hogy azok, akik lesből, váratlanul támadnak, ellenük többet ér egy szinttel magasabb észlelés, mint egy tierrel jobb felszerelés...
- Vannak furcsábbnál furcsább képességek, de szinte mindegyik valamennyire illik a birtokosához. Ami rejtély, hogy honnan tudja a rendszer, hogy kinek milyen képességeket kell adnia... - tűnődtem el, kicsit továbbgondolva Hinari mondatát.

Ami a harcot illeti, bár igaz, lassabban indítottam, de ezt leszámítva ugyanúgy, mint az előbb. Azonban ami kicsit váratlanul ért, hogy Hinari ezúttal más taktikát választott. Ahelyett, hogy oldalra kicsapta volna a kardom, és ellentámadásba lendült volna, most csak egyszerűen lépett egyet oldalra, kitérve a nodachi elől. Meglepett, de annyira nem. Tudhattam volna, hogy másodjára már máshogy fog reagálni... Főleg úgy, hogy most a cél a gyakorlás, és az, hogy megtanítson a párbajozás rejtelmeire, ami nem abból áll, hogy unalomig ismételjük ugyanazt a mozdulatot, hanem mindig valami újat is bele kell vinni...
Ami leginkább nehézséget okozott a jelen szituációban, az az, hogy pont a mozdulat kellős közepén tartottam, amikor hirtelen kell stratégiát váltani. A gyors reakcióidő hát, nem igazán az erősségem, de most valami oknál fogva még időben észrevettem, hogy kitért előlem. Bár, a támadásom így nem lesz a legtökéletesebb, mivel nem a nagykönyv szerint megy, de még lehet belőle mit kihozni. A nodachi így, ahelyett, hogy a kardját találta volna, csak lendült tovább, én pedig beleadtam a maradék gyorsaságomat, hogy korrigáljak. Ugyebár, egy jobb fentről indított átlós vágással indítottam, ami elől Hinari sikeresen kitért, de annyit még megtehetek, hogy a mozdulatot máshogy fejezem be. A nodachi tett egy körívet, és derékmagasságban folytatta útját balról jobbra, és ezzel szinte egy időben léptem még egyet céhtársam felé, hogy kellőképp közel legyek hozzá. Majd végül megállítottam a kardom a tényleges találat után. Aztán hátráltam egy kicsit, és vártam a következő leckét.

- Rendben, erre figyelni fogok – mondtam a lánynak, ami az ismétlést és a kiszámíthatóságot illeti.
- Köszönöm. Nem hittem volna, hogy elsőre sikerülni fog a sebességváltás. De ez van, ha a legjobbtól tanul az ember :3 - jegyeztem meg egy mosollyal az arcomon.
Ami viszont egy kicsit hirtelen jött, az a képesség téma. - Hát, az igazat megvallva, csak a gyógyító képességem van... azt pontosan nem tudom, hogy milyen okból nem kaptam több képességet. Sokan már a szintlépésükkor megkapták. Lehet, hogy a rendszer ennyire nehezen ismer ki? - tűnődtem el – Vagy amíg magamba voltam zuhanva, és nem harcoltam, a rendszer úgy döntött, hogy nem érdemlem meg őket... - tettem hozzá. Egy ideje már gondolkozom, hogy mi lehet az oka, de elég sok pletyka és magyarázat közül talán ezek tűntek a leglogikusabbnak...

by **Hinari** Hétf. Júl. 04 2016, 21:53

Már majdnem rákontráztam, hogy nem az eddiget, a múltat kell nézni, de Ozi megelőzött, és végülis egyetértett velem. Bólintottam:
- Tehát vegyél jártasságszinteket, amint tudsz – mutattam rá az egész beszélgetés lényegére, mielőtt még elkanyarodtunk volna másmerre, a képességes megjegyzéséhez már nem fűzve hozzá komolyabb eszmefuttatást: a rendszer általában tudta, mit csinál, és a képességeinkhez mérten adott skilleket nekünk, lecserélve, amit nem használtunk gyakran. Ezek után kezdődött el a párbaj, és reméltem, hogy tudok újakat mondani Ozirisznak, a gyakorlás része maga pedig már ilyen kevés mozdulatsor után is egészen jól alakult: a fiú betalált volna, ha végigviszi, amit elkezdett.
- A tiednél kevesebb, száz pont alatti gyorsaság és a tieddel majdnem megegyező fegyverkezelés. A sebzésről és az életpontokról találatok hiányában egyelőre nem tudok nyilatkozni – közölte észrevételeit a Katana, pont úgy, ahogy korábban megbeszéltük. Elmosolyodva néztem rá céhtársamra, akinek valószínű új lehetett ez a fajta információcsere, majd magyaráztam el neki a dolgot, egy kicsivel feljebb emelve kezemben a kardot:
- Tudod, ez nemcsak neked gyakorlás – mondtam – Pár ütésváltás után a Katana képes meghatározni a nagyjábóli statokat, így nekem nem kell harc közben figyelnem rá – dicsekedtem el vele, majd rájöttem, hogy Ozirisszel tulajdonképpen beszélhetünk nyíltan is, így egy egészen egyszerűen feltett kérdéssel folytattam - Mennyire volt pontos? A fegyverkezelésem momentán nyolcvanöt.
És ha pozitív választ kaptam, megnyugodva konstatáltam, hogy semmit sem rontottunk az eddigi átlagon. Az életpontokat meg a sebzést pedig majd később.

Kicsivel később tértünk rá a képességek kitárgyalására, és őszintén megdöbbentett, hogy a fiúnak alig van belőlük. Rendszer ide vagy oda, ez azért nem volt jellemző Aincradban; összeráncolt homlokkal gondoltam át a helyzetet, visszaemlékezve a sajátjaim megtalálására.
- Nekem általában tennem kellett valamit érte, hogy megjelenjenek. Kétszer mentette meg az életem új képesség, egyszer tanultam papírról, és többször volt már, hogy harc, gyakorlás közben egyszer csak megjelent. Talán nálad is ez lesz, ha rákoncentrálunk – vetettem fel bizakodón, újra felvéve a defenzív állást – Gondolkodj el az előző párbajaidon. Hogy miben voltál gyengébb, mi kellett volna még hozzá, mi volt az, ami a leginkább idegesített belőlük? Ezekből kiindulva támadj most rám, ezúttal azonban nem fogok megállni, és tőled is kérem ezt. Lássunk egy igazi párbajt – bólintottam kihívón mosolyogva, és vártam, hogy megtegye a kezdő lépést.

by **Ozirisz** Szer. Júl. 06 2016, 19:46

- Rendben – válaszoltam Hinarinak. - Az észleléssel fogom kezdeni, az ami a leglényegesebb. Aztán valószínűleg a súlyemelés-teherbírás kombóval fogom folytani, vagy a látás harmadik szintjével... - tűnődtem el egy kicsit a fejlesztések terén. Nehéz döntés, mert minden hasznos, minden jól jönne, csak ugyebár a jártasságok száma is korlátozott...
Amin egy pöttyet meglepődtem, hogy mi beszél itt rajtunk kívül? Aztán rövidesen kiderült: Hinari kardja? Legalábbis a szövegkörnyezet alapján számomra ez jött le. Ami még inkább meglepett, hogy a gyorsaságom és a fegyverkezelésem is jól felmérte.
- Ömm, jól hallottam, hogy a kardod beszélt? - kérdeztem vissza meglepetten. - Jól jöhet ez a segítség harc közben, pláne, hogyha taktikai információkat is észben tart. Egy pörgősebb harcban, amikor másodpercek alatt kell dönteni, hogy még egy-két támadás belefér-e, vagy itt az ideje egy potionnak vagy végszükség esetén egy teleportálásnak, nem könnyű...
Majd kicsit meghökkentem a kérdésen. Nem azért, mert nem bíznék Hinariban, hanem mert elég fura, de fejből sosem tudtam pontosan a statjaimat... Körülbelüli értékeket persze tudtam, ha a pontos értékekre volt szükségem, mint most, akkor könnyen elérhetőek ezek az információk.
- Pillanat – válaszoltam, majd lehívtam a menüt – Fegyverkezelés 76, Gyorsaság 86... - kezdtem bele – Nézd át nyugodtan, ha gondolod, előtted nincs titkolnivalóm – mondtam a lánynak, egy bíztató mosolyt küldve neki – És amúgy is, kíváncsi vagyok a véleményedre a pontelosztással kapcsolatban is.. - majd ha közelebb jött, akkor hagytam, hogy átnézze a panelt.

Érdeklődéssel hallgattam Hinarit, ahogy a képességek felfedezéséről mesélt. - Remélhetőleg nálam is így lesz. Nem mond ellent az eddigi elgondolásaimnak. Amíg nem harcoltam, legalábbis a rutin mobozáson kívül, ahol semmi kihívás nem volt, és nem voltam igazán szorult helyzetben... nem is igazán törekedtem, és talán a rendszer is ezt érzékelhette... - tűnődtem el ismét. Hogy mi volt, ami az eddigi párbajaimban leginkább idegesített? Hát, nem is tudom... leginkább az, hogy elég gyakori volt a melléütés, a luft. Nem is annyira a luft zavart, hanem inkább a hiba. A hiba elfogadhatatlan, kerülendő. És hozzávéve azt a tényt, hogy pl. egy arénában, ahol azért nézők is jócskán vannak, azt látják, hogy folyton-folyvást elvétem a támadást... Talán emiatt is fókuszáltam ennyire a fegyverkezelésre... Talán, legalábbis legbelül, tudatalatt benne lehet valamilyen szinten. Hisz miért értem be majdnem Hinarit is fegyverkezelés terén? Pedig rengeteg szinttel felettem jár, és mindössze 9 pontnyi a különbség, ami meg azért nem mondható olyan soknak.
Közben Hinari már beállt védekező állásba, és várta a támadásom, és megkért rá, hogy ne álljak meg. Avagy egy igazi párbaj.
- Rendben – válaszoltam, és viszonoztam a mosolyt. Majd egy-két másodperc hatásszünet, avagy összeszedni a gondolataim, és rákészülni, rákoncentrálni a támadásra. Aztán indultam is, alkalmazva az előbbi sebességváltásos technikát. Nem teljes gyorsasággal indultam, hanem valamivel lassabban (persze azért nem az éti csigák vándorlási tempóját használva referenciaként). A kardom enyhén felfele tartva indultam, és biztos-ami-biztos alapon ezúttal két kézzel fogtam. Majd ahogy közeledtem a lány felé, úgy adtam rá a teljes gyorsaságom a mozdulatra. Közben egy lépést tettem balra, a kardom pedig jobbra meglendítettem, és egy vízszintes vágást próbáltam meg bevinni derék magasságban. Aztán meglátjuk, Hinari levédi-e, vagy ellentámadásba is lendül rögtön. Majd akár sikerült a támadásom, akár nem, egy-két lépésnyit hátráltam, közben magam elé tartva a nodachit.

by **Hinari** Csüt. Júl. 07 2016, 15:49

Csak bólintottam. Őneki kell tudnia, mit szeretne előbb fejleszteni, ám az Észlelés elsődleges volt; azzal egyetértettem én is. Nem véletlen van az elérhető legmagasabb szinten nekem is… Ezek után jött a harc. Illetve annak első, gyakorlósabb fele, amikor meg-megálltunk, és magyaráztam. Meg használtam a Katanát.
- Igen, ő – mosolyodtam el a fiú kérdésére, majd tűnődve hozzátettem – Azt hittem hallottad már, bossokon is mindig segít… ha ezt tudtam volna, hagyom, hogy találgass – szaladt szélesebbre arcomon a mosoly, és eszembe jutott az első harcom Yuichi ellen, a hasbeszéléses tippel. Azért kíváncsi lettem volna, Ozirisz mire gondol, de sajnos ezt a lehetőséget már elszalasztottam. Lelombozottan ingattam a fejem rajta. Majd eszembe jutott valami:
- Emlékszel a huszonnégyes bossra? A vízköpők, Give, Take és Gant. A Katana utasításait követve leszólóztam őket a Túlélő Csarnokban.
Hát igen. Azt hiszem az volt eddig a legkeményebb harcom egyedül, és hiába számoltuk ki a harc előtt minden egyes lépését, azért a kard nélkül nem tudtam volna, mikor mit is kell csinálni. A Katana vörösök elleni küzdelemben betöltött szerepéről már nem is beszélve… ám ezt nem szívesen emlegettem: még a végén rákanyarodunk valami olyan témára, amiről nem akartam beszélni most. Inkább beszéltünk tehát statokról. Nekem is könnyebb volt, s Oziriszt is érdekelte – Specre többet is tehetnél – pillantottam rá a panelra – Nem jó az, ha az ellenfeled minden specet sikeresen aktivál. De persze, vannak már olyan erős itemek, amik ellen úgysem ér semmit, sem a specek, sem a rá rakott statok – húztam el a szám szélét, végül megvonva a vállam – Ám ezekre úgysem lehet felkészülni. Jó ez így, és a szintedhez képest elég erős is – dicsértem meg, noha jól tudtam, hogy azért a felszerelései is elsőrangúak, hisz… hát, JLes volt Rolling Eyes

Persze lehetett volna erősebb, képességekkel. Jó, képességekkel. Ezt igyekeztünk most felfejleszteni, és céhtársam elég elszántnak is mutatkozott. Talán a rendszer mostmár nem fogja megvonni tőle, amit érdemel. Ha így áll hozzá : )

Igaz, fél életes párbajt játszottunk, ám egyelőre egyikünknek sem volt találata – ez rajtunk kettőnkön múlott, innentől viszont senki sem fogja visszafogni magát. Kicsit vártam is, mi lesz belőle.
Jeleztem kaszttársamnak, hogy indulhat. Mint valami láthatatlan visszaszámláló, ami a pihenő végét jelzi, Ozirisz pedig ezúttal sem váratott soká. Lassabban indult, ám ezzel már nem tudott meglepni; határozottan tartottam magam előtt a Katanát, hogy ha kell, képes legyek hárítani.
- Lépj hátra – hallatszott, abban a pillanatban, ahogy céhtársam meglendítette a fegyverét – Katana és nodachi csapott össze, fényük szikrát vert a barlangban, egy momentum erejáig aranyba borítva a helyet. Használva a súlyemelésem, ráhelyeztem a testsúlyom jó részét a kezeimben tartott kardra, és egy hirtelen lökéssel megtaszítottam az ellenfelem, persze ha továbbra is biztos kézzel fogta a nodachit. Hosszabb kard, nem érdemes a kelleténél többet hátrálni. Majd leguggoltam, és egy rúgással el akartam gáncsolni a lökéstől akrobatika nélkül egyensúlyát vesztett ellenfelem, és ha sikerült, már indítottam is a pengém élét a mellkasa felé. Mostmár éles harc van, nincs kegyelem.

by **Ozirisz** Csüt. Júl. 07 2016, 20:30

Ami a Katanát illeti, mint kiderült tényleg beszélt. - Lehet, hogy hallhattam már bossokon, de valószínűleg nem vettem észre, vagy nem foglalkoztam vele különösképp. Bossokon minden olyan gyorsan történik, szó szót követ, és szinte mindig volt valami feszültségforrás, vagy valami amin jobban kattogott az ember... – kezdtem bele a magyarázatba. - Ha pár méterrel távolabb lettél volna, és még lett volna velünk pár szószátyár játékos, mint bosson, észre sem vettem volna...
- Hát, nem is tudom. Ha találgatni kellett volna, első tippem az valószínűleg képesség vagy általam nem ismert tárgy hatása lett volna. Aztán egy kicsit valószínűtlenebb tipp, egy láthatatlan segítő lett volna...
Majd Hinari elmondta, hogy egyedül, a Katana segítségével leszólózta az egyik legnehezebb bosst.
- Ügyes vagy, gratulálok! - mondtam Hinarinak mosolyogva. - Azok a vízköpők elég nehéz ellenfelek voltak. - eszembe jutott az a bossharc, Terumi vezetésével, meg ment valami hűhó hogy kinek van kínai cipője, vagy valami ilyesmi... - Legalább akkor is teázni akartak a vízköpők? - emlékszem rá, elég furán néztem, amikor csak úgy, szépen elmentek teázni. Mondjuk láttam már ilyesmit korábban, de az nem bossharcon volt, hanem egy küldetésen, még régen. Szophie csak úgy nekiállt teázni a harc közben, ha jól rémlik.
- De azért ha lehet, ne egyedül szállj szembe mindennel! A Túlélő Csarnokból kiteleportálódsz, ha valami balul üt ki, de a városon kívül nincs második esély! - mondtam a lánynak, minden rossz szándék nélkül. Bár nagyságrendekkel erősebb, mint én valaha is leszek, de a veszély ott van mindenütt, és mindenhol – Csak azt szeretném, hogy vigyázz magadra..
Hinari átfutotta a statjaimat, és egy igen jó észrevétele volt. - Rendben. Érdekes meglátás, nekem eszembe se jutott. Bár nem a specekre építettem, és abba bele se gondoltam, hogy talán a pont a hiányzó statok miatt talál az ellenfél...

Ami a támadásomat illeti, nagyjából az történt, amire számítottam. Eleinte legalábbis. Hinari reflexből hátrált, és hárította a felé tartó kardot, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán amire nem számítottam. Majd egy jókorát taszított rajtam, amitől úgy elkezdtem tántorogni, mint a helyi kocsmák hírhedt italától, aminek valószínűleg nem véletlen van halálfejes címke az üvegén. De ha ez hirtelen nem lett volna elég nekem, még feltette a pontot az i-re azzal, hogy sikeresen elgáncsolt, amitől dobtam egy szép nagy hátast. Na, ez már megért volna egy videót, az tuti, a szilveszteri kabaréban biztos nagy nézőközönsége lett volna... No de vissza a harchoz. Elterültem, ahogy kellett, és a következő pillanatban már azt vettem észre, hogy a katana beleállt a mellkasomba. Gyors, ügyes, és leleményes. Ejj-ejj, tényleg hasznos lett volna egy akrobatika is.
Majd ha hagyott feltápászkodni, felkeltem, összeszedve magam.
- Szép volt! - dícsértem meg a lányt. - Gyors vagy, és gyorsan döntesz harc közben, irigylésre méltó. - közben igyekeztem valami védekező állást felvenni.

0/85 páncél
193/200 HP

by **Hinari** Kedd Júl. 12 2016, 14:46

- Valóban – értettem egyet – Bosson túl sok információ jön be egybe, és érdemes csak arra odafigyelni, ami a te szempontodból fontos. A parancsnok utasítása feléd, hogy hogy áll az életcsíkod, milyen itemet vagy képességet használj… elég nehéz – tűnődtem. Ha nem lenne velem a Katana, aki helyettem figyel sok dologra egyszerre, valószínűleg kevésbé menne a parancsnokoskodás és a túlélő csarnokban a hatékonyságom is.
- Általában ezek a tippek, igen – bólintottam – Bár volt már, aki hasbeszélésre gyanakodott – mosolyodtam el, és ha Ozirisz esetleg rákérdezett volna, minden rábeszélés nélkül vágnám rá, hogy éppen egy céhtársa volt az, Yuichi. Bár nem gondolnám, hogy teljesen komolyan gondolta akkor, amit mondott, de hát… mit lehet tenni. Akkor is nagyon viccesen jött ki Rolling Eyes

A fiú teázós kérdésére csak egy igennel feleltem, majd zavartan biztosítottam felőle, hogy nem, nem fogok mindent egyedül intézni… jobbára… de azért valahol örültem is neki, hogy aggódik értem. Azt hiszem ezt nevezzük családnak, s én boldog voltam, hogy részese lehetek, ezzel szemben még mindig bennem motoszkált az érzés, hogy nem szabadna őket is bajba sodornom. Mi lett volna akkor, ha egy kisebb tag is velem van, amikor rám támadnak? Annyira nem voltam vezér, hogy szó nélkül elfogadják, ha azt mondom, hagyjanak ott és inkább teleportáljanak el…
Sóhajtottam. Nehéz kérdés volt ez, de nem akartam vitát. Inkább másra tereltem a témát, megnéztem a statjait, amiket megmutatott, beszéltünk azokról is pár szót, majd folytatódott a tréning. Közben néztem az időt, hogy a titán ne épp akkor respawnoljon, amikor benne vagyunk a párbaj kellős közepében, és néha vetettem egy pillantást a láda felé is, hátha megjelenik benne valami újból. Ám az mindvégig üres maradt; valószínű tehát, hogy tényleg csak a leggyorsabb játékos kapta meg a quest jutalmát. Elég szerencsétlen fordulat Ozirisz számára.

Maga a harc egészen jól alakult, bár a fiúnak bőven volt még mit tanulnia. Amíg azonban nem végeztünk, nem szóltam hozzá, hadd jöjjön rá magától is a trükkökre, amikbe egyelőre minden ellenállás nélkül belefutott. Egyensúlyérzék. A testsúly helyes elosztása. Esés utáni kontra, ha a másik nem engedi, hogy felálljon. Én engedtem. Most még. De magamban próbáltam feljegyezni mindent, hogy ha majd sétálunk kifelé ebből a barlangból, elmondhassam neki, amit nem tanult még meg: bíztam benne, hogy a párbaj előrehaladtával rövidülni fog a lista, ahogy maga is ráeszmél a kimondatlan szavakra. Felvettem egy olyan nagyjából három méteres távolságot, és jeleztem neki, hogy most ő támad. Kíváncsi voltam, mivel tud meglepni.

by **Ozirisz** Csüt. Júl. 14 2016, 02:55

- Igen, a túl sok információ... - ismételtem meg a mondatot - Az összetettebbnél összetettebb taktikák mellett az aktuális teendőkkel még egy sima csapattagnak is húzós tud lenni.- mondtam Hinarinak. Sokszor a saját dolgunk mellett még észben kell tartani a „mit ne csináljak véletlen se” listát. Elég lehet akár egyetlen rossz mozdulat, egyetlen át nem gondolt döntés... Mint jómultkor, amikor megfeledkeztem arról, hogy a még elő nem jött célpontokra nem hat a kristály, és ráadásul még ledobtam a szakadékba is. Elvégre logikus volt, hisz elvileg a föld alatt volt az a hatalmas féreg. Csak amire nem számítottam, hogy amíg a harc nem ért el addig a fázisig, addig úgymond nem volt jelen köztünk. Szerencsére nagyobb baj nem történt, de történhetett volna... – Bele se merek gondolni, hogy parancsnokként az egész csapatra figyelni és gyorsan helyes döntéseket meghozni milyen stresszes lehet... De eddig remekül csináltad, nem sokan lennének rá képesek, szóval csak így tovább! – mondtam Hinarinak, egy bíztató mosolyt küldve neki.
A hasbeszélésen viszont akarva-akaratlan elnevettem magam. Persze nem az a földön fetrengő viháncolás, hanem attól jó pár nagyságrenddel visszafogottabb. - Hasbeszélés, ez jó! - jegyeztem meg. Nekem ilyen eszembe sem jutott volna. Pedig ha valaki tudná, mi minden megfordul a fejemben.... Ha meg valaki meg is értené mindazt a káoszt, ami odabenn van, és amin időnként még én sem látok át.. Azén kiderült, ez a hasbeszélős tipp Yuichié volt. Na ő aztán megint egy érdekes figura. Maga a kiismerhetetlen, a rejtély. Valószínűleg ő is ugyanezt gondolja rólam.
Bár úgy tűnik nem én vagyok az egyedüli, aki el-elgondolkozott. Ha belelátnék Hinari fejébe, vajon most mire gondol? Nem tudom... Igaz, hogy az előbb biztosított afelől, hogy nem fog mindennel egymaga szembeszállni, de azért ennek ellenére is bennem maradt az aggodalom. Vagy csak tovább erősödött bennem? Aztán hogy mennyire van alapja, vagy mennyire nem, azt nem tudhatom. De azt tudom, hogy én pl. könnyebben viszem vásárra a saját bőröm, mint másokat is kockáztassak. Anno valószínűleg Judy is hasonlóképp látta a dolgot...

Szerencsére Hinari hagyott felkelni az előbbi esésem és a szúrása után. Pedig elég lett volna csak lenn tartania, és benn tartani a kardot a mellkasomban, és várnia, amíg az életcsíkom sárgába nem esik és a rendszer véget vet a párbajunknak. De szerencsére nem tette. Most nem tétmeccset játszunk, hanem tanít a párbajozás rejtelmeire. És annak ellenére, hogy tanultam dolgokat, még mindig rengeteg olyan dolog van, amit még nem tudok. A legutóbbi lecke: „Ne hagyd, hogy a földre kerülj!”. Annak ellenére, hogy Hinari nem szólt egy szót sem, amíg felkeltem a földről, a fejemben szinte hallottam, hogy valószínűleg mit is mondott volna.
Aztán ismét nekikészültem a következő támadásnak, ő pedig felkészülten várta, hogy mikor indulok. De mégis, mit tehetnék az ellen, hogy el ne essek? Mármint akrobatikán kívül...
Majd végül támadásba lendültem. A frissen megtanult sebességváltoztatást alkalmazva közeledtem a lány felé. Aránylag lassan, a nodachit végig magam előtt tartva, hogy egy esetleges támadást legalább meg tudjak próbálni blokkolni. Majd, amikor elég közel voltam hozzá, akkor ráadtam a maradék gyorsaságomat is, lépve még egyet előre a jobb lábammal, és kitámasztottam magam. És lendítettem a nodachit. Ezúttal egy körív után egy balról jobbra tartó vágást próbáltam bevinni a lánynak derékmagasságban. Aztán amennyiben tudtam, és lehetőségem volt rá, visszahúztam a kardom, védekezőleg magam elé tartva, és ezzel egy időben kicsit visszább húztam a jobb lábam, egy stabilabb állást felvéve, készülve a következő támadásra.

by **Hinari** Hétf. Júl. 25 2016, 17:38

- Köszönöm – mosolyogtam rá a fiúra, amikor a parancsnokság feladatairól beszélt, bár ezt a barlangban uralkodó félhomályban aligha láthatta. Ahogy azt a másik fajta nézést sem, azt a zavart és kissé bocsánatkérő féloldalt pillantást, ami ha látja, bizton növelni fogja az amúgyis borús aggódását. Sokminden történt mostanában. Még mindig Szophie járt az eszemben, de sajnos új szelek kezdtek el fújni. Aincradban valahogy sosincs hosszabb állóvíz…

A harc folytatódott. Átengedtem neki a kezdeményezést, mert továbbra is gyakoroltunk, Ozirisz pedig ki is használta a lehetőségeit, hamar a közelembe érve újra. A Nodachija élénkvörös sávot húzott a sötétben, teljes ellentéte a kék színben izzó Katanának, ahogy már a következő sword skillt készítettem elő. A tűzpiros düh és a nyugodt kék… nem mindig illett ránk ennyire ez a két szín. Főleg mostanában. Ám bármennyire is tudtam higgadtan és magabiztosan kezelni a párbajt, még védett övezeten kívül is, a rendszer és céhtársam ügyessége elegendő volt hozzá, hogy minden igyekzetem ellenére is elszenvedjem a találatot. Pixelcsík a derekamnál. Bólintottam, de szavak helyett csupán a Katanát emeltem egy kicsit magasabbra.
Nem volt egy túl bonyolult támadás. Ami viszont új volt, és ez is volt a célom vele, hogy a bevett magasságoktól egy teljesen eltérő helyet céloztam. Jelen esetben egy spontán leguggolás után a térde közelében ott, ahol a penge ívének az ideális volt, egyik lábamat a stabilabb állás miatt egy kicsikét előrébb helyezve. Maga a vágás rövid volt és gyors, és ahogy lehetett, függőlegesen magam elé húztam a fegyvert, hárítandó az esetleges visszatámadást, és ugrottam hátra, újra védekező állásba állva be. Nem volt baj, ha hárítja, mivel az ilyesminek sok kockázata volt – én csupán meg akartam mutatni neki, hogy ilyen is létezik.

by **Ozirisz** Csüt. Júl. 28 2016, 19:45

Nem hittem volna, hogy sikerül bevinnem a támadást. Vajon Hinari direkt engedte, hogy legyen egy kis sikerélményem? Erősen kétlem. Ezzel tönkretenne mindent, amiért itt vagyunk. A gyakorlást, a tanítást, mindent. És amúgy sem vallana rá. Valami más lehet a háttérben. Valami legbelül, ami nem hagyja nyugodni. Egy kósza, rosszkor jövő gondolat mellékhatása, hogy betalált a támadásom. Avagy elég, ha egy pillanatra máshol jár az ember, és máris ott a lehetősége egy hasonló hibának. Persze mindez csak találgatás, de ez már inkább hihetőbb magyarázat lenne, mint az előbbi. Saját tapasztalatból kiindulva, ha lelkileg nem teljesen nyugodt az ember, az kihatással van a harcra. Kisebb-nagyobb figyelmetlenség, rosszabb esetben szétszórtság vagy totál szétcsúszás, és az én esetemben ez is nagy mértékben hozzájárult a korábbi vesztes harcaimhoz. Példának okáért abban a furcsa toronyban, amikor sehogy sem tudtam eltalálni Konohát. Vajon akkor is ugyanúgy bénáztam volna, ha előtte nem botlunk bele abba a furcsa emlék-kivetítő kristályba? Azt hiszem, ezt már nem sosem tudjuk meg. Azonban azt tudom, elég sok minden nyomasztja Hinarit is, a régmúlt eseményeitől elkezdve a vörösök üldözésén át a céh ügyeinek intézéséig lehet bármi...
Azonban akármi is volt az oka, hogy betaláltam, a szerencsém elmúlni látszott. A barlang félhomályában először azt hittem, hogy céhtársam megbotlott, de mire realizáltam a valós helyzetet, már késő volt. Valójában csak gyorsan leguggolt, és egy szokatlan támadási formával állt elő, és térdmagasságban támadt is. Persze ösztönösen próbáltam kitántorogni előle, de eredménytelenül. Lehet többre mentem volna, ha a nodachit használom? Lehet. És gyorsabbnak kell lennem.
- Ötletes támadás, szép volt! - dícsértem meg a lányt, aki eközben már beállt védekező állásba. Aztán egy pár másodperc elteltével ismét indultam, alkalmazva az elsajátított sebességváltó technikát. A nodachit közben magam előtt tartottam, hogy egy esetleges támadást tudjak hárítani. Ezúttal, ahogy közeledtem a lányhoz, jobbra próbáltam kitérni, hogy ezáltal a bal oldalához kerüljek. Ha ezzel sikeresen megvoltam, akkor egy jobbról balra tartó vágást próbáltam ejteni a hátán. Majd akár betalált, akár nem, ismét hátráltam egy kicsit, közben védekezőleg magam elé húzva a nodachit, és próbáltam felkészülni az előbbihez hasonló térd-környéki támadásra is.

0/85 páncél
101/200 HP

by Ajánlott tartalom

Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz

Re: Hóból is megárt a sok - Hinari vs Ozirisz