KezdőlapA természet próbája - Yuuki vs. Taka
3 posters
1 / 1 oldal
A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Taka Pént. Május 27 2016, 11:07
Nem mintha annyira akartam, hogy meglásson, de hát így történt… Fel-alá ingáztam a Kezdetek erdeje és tisztása között, zsákmány után kutatva. Szükségem volt a húsra, hogy a későbbiek során jóra használhassam a képességemet. Egy idő után persze eluntam, mert Jason – szokásához híven – nem jött velem. Egyre kevesebb helyre kísért el, ami kezdett furcsa lenni. Nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy mindenhová kövessen. Nyilván rájött, magamra is tudok vigyázni, ráadásul az első szinten aligha eshetett volna bajom. Annak ellenére, hogy gyerek vagyok, emberből lennék és minden embernek el kellett a társaság.
Unottan akasztottam bal vállamra yumimat és jókedvű füttyögés közepette eldöntöttem, hogy a következő körutat követően hazamegyek, kifaggatom a hülye kamaszt, miért nem jött el velem. A gondolatra focilabda módjára elrúgtam egy kisebb kavicsot, ami épp az utamban volt. Az áldozat méterekre elrepült, majd a szárazzá szikkadt földön koppant. Megálltam, megszeppenten néztem magam elé, mintha rosszat tettem volna. Vállamat aztán nemtörődöm módon megvontam és szándékomban állt továbbmenni. Hirtelen rengés járta át a vidéket, ami a lombokban megbúvó madár rajokat is kikergette a helyükről. A földtörmelékek és kavicsok víg táncot lejtettek a talajon, ahogyan a távolban valami iszonyatosan nagy dolog kezdett előtörni. Először úgy tűnt, mintha az erdőnek egy része hegyként tornyosulna ki a rengetegből. Átszellemült csodálattal és – főképp – döbbenettel néztem, miképpen az ismeretlen jelenés egyre biztosabban fedte fel magát szemeim előtt. A gigász mintha a hátán az egész természetet cipelte volna, nem akadt olyan terület, ahol nem fedte be fa, levél, ág vagy tüske. Hogyha nem egyenesedett volna két lábra, teknősbékára emlékeztetett. Négy, szelíd piros szemét egyszerre nyitotta ki és akkorát bömbölt, hogy inkább az reszkette meg a földet, semmint apróbb megmoccanása. Egyik, bitang nagy, négyujjas kezében egy tölgyet fogott. Amikor ráösszpontosítottam, az áldozat lombkoronája felett Öreg tölgy név villogott, piros indikátorral. Eltátottam a számat a tudatra, hogy ez a valami mobokat evett – ráadásul egészben nyelte le. Ahogyan elnyámmogta reggelijét, szemeit egyenesen rám szegezte. Nagyon megijedtem tőle, pedig kilométerekkel odébb volt. Mivel feje felett nem láttam nevet és csak az indikátor hiánya alapján tudtam megállítani, hogy egy NPC lehetett, inkább a rejtélytől, semmint az ártó szándékától rettentem meg.
- Az a faj, amelyik nem ismeri a félelmet, elpusztul. – zengte mély hangon, aztán újból felbömbölt. A lombokról megannyi levelet üvöltött le és állatokat kergetett ki a bozótosból. A levélvihar és földrángatás – és természetesen az óriás látványa – kilométerekre ellátszódott, úgyhogy nem volt meglepő, amikor a jelenség jó néhány szinten tartózkodó játékost magához csalt. Az NPC egy mély kotorékot bömbölt az erdő elé, amit faágakkal ívelt rácsok zárták le. Ahogyan továbblakmározott, fejét lehajtva különös, öklendező hangot hallatott. Ki tudja, milyen hosszú volt a vájat, de rengeteg szörnyeteg ütötte fel a fejét hirtelen benne. Ahogyan elnéztem, a kihívás helyszíne több irányba ágazott: az óriás egy labirintust hozott létre a „félelem nélkülieknek”. Rosszallóan csóváltam meg fejemet, miközben remegés futott végig testemen. Még, hogy a bátrak elpusztulnak! Na, majd én adok neki olyat, hogy majd megbánja a fennköltségét!
Ahogyan mások már nekivágtak a kotoréknak, egy picit ugyan haboztam. Yumimat leakasztottam vállamról és kezem ügyébe vettem, de nem mertem egyedül nekivágni. Nem, amikor hozzám képest jóval nagyobbak is haverostul mentek le ezt a küldetést vagy akármicsodát megcsinálni.
Unottan akasztottam bal vállamra yumimat és jókedvű füttyögés közepette eldöntöttem, hogy a következő körutat követően hazamegyek, kifaggatom a hülye kamaszt, miért nem jött el velem. A gondolatra focilabda módjára elrúgtam egy kisebb kavicsot, ami épp az utamban volt. Az áldozat méterekre elrepült, majd a szárazzá szikkadt földön koppant. Megálltam, megszeppenten néztem magam elé, mintha rosszat tettem volna. Vállamat aztán nemtörődöm módon megvontam és szándékomban állt továbbmenni. Hirtelen rengés járta át a vidéket, ami a lombokban megbúvó madár rajokat is kikergette a helyükről. A földtörmelékek és kavicsok víg táncot lejtettek a talajon, ahogyan a távolban valami iszonyatosan nagy dolog kezdett előtörni. Először úgy tűnt, mintha az erdőnek egy része hegyként tornyosulna ki a rengetegből. Átszellemült csodálattal és – főképp – döbbenettel néztem, miképpen az ismeretlen jelenés egyre biztosabban fedte fel magát szemeim előtt. A gigász mintha a hátán az egész természetet cipelte volna, nem akadt olyan terület, ahol nem fedte be fa, levél, ág vagy tüske. Hogyha nem egyenesedett volna két lábra, teknősbékára emlékeztetett. Négy, szelíd piros szemét egyszerre nyitotta ki és akkorát bömbölt, hogy inkább az reszkette meg a földet, semmint apróbb megmoccanása. Egyik, bitang nagy, négyujjas kezében egy tölgyet fogott. Amikor ráösszpontosítottam, az áldozat lombkoronája felett Öreg tölgy név villogott, piros indikátorral. Eltátottam a számat a tudatra, hogy ez a valami mobokat evett – ráadásul egészben nyelte le. Ahogyan elnyámmogta reggelijét, szemeit egyenesen rám szegezte. Nagyon megijedtem tőle, pedig kilométerekkel odébb volt. Mivel feje felett nem láttam nevet és csak az indikátor hiánya alapján tudtam megállítani, hogy egy NPC lehetett, inkább a rejtélytől, semmint az ártó szándékától rettentem meg.
- Az a faj, amelyik nem ismeri a félelmet, elpusztul. – zengte mély hangon, aztán újból felbömbölt. A lombokról megannyi levelet üvöltött le és állatokat kergetett ki a bozótosból. A levélvihar és földrángatás – és természetesen az óriás látványa – kilométerekre ellátszódott, úgyhogy nem volt meglepő, amikor a jelenség jó néhány szinten tartózkodó játékost magához csalt. Az NPC egy mély kotorékot bömbölt az erdő elé, amit faágakkal ívelt rácsok zárták le. Ahogyan továbblakmározott, fejét lehajtva különös, öklendező hangot hallatott. Ki tudja, milyen hosszú volt a vájat, de rengeteg szörnyeteg ütötte fel a fejét hirtelen benne. Ahogyan elnéztem, a kihívás helyszíne több irányba ágazott: az óriás egy labirintust hozott létre a „félelem nélkülieknek”. Rosszallóan csóváltam meg fejemet, miközben remegés futott végig testemen. Még, hogy a bátrak elpusztulnak! Na, majd én adok neki olyat, hogy majd megbánja a fennköltségét!
Ahogyan mások már nekivágtak a kotoréknak, egy picit ugyan haboztam. Yumimat leakasztottam vállamról és kezem ügyébe vettem, de nem mertem egyedül nekivágni. Nem, amikor hozzám képest jóval nagyobbak is haverostul mentek le ezt a küldetést vagy akármicsodát megcsinálni.
Taka- Íjász
- Hozzászólások száma : 156
Join date : 2016. Apr. 01.
Karakterlap
Szint: 5
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Kurokawa Yuuki Szomb. Május 28 2016, 08:59
Érdekesnek tartottam, hogy még mindig elég sok ember kóricál a kezdetek erdejében. Már annyi más helyszín elérhető ahol sokkal nagyobb kihívást jelentő szörnyek fedezhetők fel, hogy nem igazán értettem miért is akarna bárki itt kalandozni. Pedig ha kicsit is jobban belegondoltam volna, hamar rájönnék. Már csupán abból is hogy én miért vagyok itt. Gyakorolni. Az akrobatika és az ugrás jártasságaim gyakorlására az igencsak méretes fák lombjai tökéletes voltak. Minden kép szerettem volna gördülékenyen haladni A pontból B az ugrás jártasságot használva. Ez viszont nem ment simán. Az ugrás és a leérkezés már viszonylag ment na de ugyan ez nagyobb sebességnél már kevésbé. Még mindig túl sokszor léptem félre vagy mentem neki egy-egy kiálló ágnak emiatt elég sok potion is fel kellet használnom. A másik ami miatt ez a hely tökéletes volt az szintén a fák lombjaihoz köthető. Szerencsémre, többnyire tényleg csak kezdők vagy alacsonyabb szintűek járkáltak erre akiknek a alacsony látásuknak köszönhetően nem nagyon vettek észre. Pontosítva inkább én előbb kiszúrtam őket és eltudtam kerülni a találkozást. Nem lett volna előnyös ha azt hiszik, hogy egy szürke indikátoros mob vagyok és nekem esnek. Ez a taktika egészen addig működött is még valami egészen ijesztő, már-már túlvilági üvöltés nem rázta meg az egész erdőt.
Meg dermedtem egy rövid időre és feszülten figyeltem miközben pörgettem az agyamban az ismert szörnyek típusait a fejemben de egyiknél se emlékszem, hogy ilyen hangot tudna kiadni. Rövid időn belül egy újabb üvöltés zengte be a tájat és ezúttal már a hang forrásának irányát is meg tudtam mondani ezzel együtt pedig követni.
A megérzésem nem csalt, az üvöltés egy hatalmas számomra ismeretlen szörny okozta aki előtt egy fiúcska állt, rögtön kardot rántottam de nem úgy tűnt mint ha támadni akarna. Sőt a fa tetejéről jól látható volt maga a labirintus is ahová kisvártatva több, kisebb nagyobb csapat is bemerészkedett. Talán ez is egy olyan kihívás mint az a vulkános volt? A fiú még mindig ott állt, bizonytalannak tűnt. Nem lennék igazi JL tag ha nem nyújtanák neki segítőkezet így hát meg is indultam de hamar eszembe jutott, hogy talán nem így kellene. Egy fekete, ruhában, szürke indikátorral és névtelenül elé állni talán kissé ijesztő lenne a számára így még mielőtt bármit is tettem volna deaktiváltam az álca képességem és le is vettem magamról a sötét vértezetett, persze csak miután alaposan szétnéztem, hogy nem-e figyel senki. Azért egy szőke ha nem is szépséges, de talán aranyos leányzó csak jobb első benyomást kelt. Leugrottam a fáról kicsivel a fiú mögé és vidáman köszöntöttem.
- Szia. – Mellé még integettem és is vártam, hogy felém forduljon. – Érdekes egy állat, még sose láttam ilyet. – Néztem meg most már valamivel közelebbről a lényt. – Te is be akarsz oda menni? – Tettem fel a kérdést és mivel a válasza jó eséllyel igen lesz így folytattam tovább. – Ha szeretnéd elkísérlek, csapatban mindig jobb ilyen helyeket felfedezni. – Mosolyogtam rá. Talán két vagy három évvel ezelőtt az ilyen dolgokon még csodálkoztam volna, mostanra viszont már olyannyira hozzászoktam, hogy teljes magabiztossággal álltam a teknős akármivel szemben.
Meg dermedtem egy rövid időre és feszülten figyeltem miközben pörgettem az agyamban az ismert szörnyek típusait a fejemben de egyiknél se emlékszem, hogy ilyen hangot tudna kiadni. Rövid időn belül egy újabb üvöltés zengte be a tájat és ezúttal már a hang forrásának irányát is meg tudtam mondani ezzel együtt pedig követni.
A megérzésem nem csalt, az üvöltés egy hatalmas számomra ismeretlen szörny okozta aki előtt egy fiúcska állt, rögtön kardot rántottam de nem úgy tűnt mint ha támadni akarna. Sőt a fa tetejéről jól látható volt maga a labirintus is ahová kisvártatva több, kisebb nagyobb csapat is bemerészkedett. Talán ez is egy olyan kihívás mint az a vulkános volt? A fiú még mindig ott állt, bizonytalannak tűnt. Nem lennék igazi JL tag ha nem nyújtanák neki segítőkezet így hát meg is indultam de hamar eszembe jutott, hogy talán nem így kellene. Egy fekete, ruhában, szürke indikátorral és névtelenül elé állni talán kissé ijesztő lenne a számára így még mielőtt bármit is tettem volna deaktiváltam az álca képességem és le is vettem magamról a sötét vértezetett, persze csak miután alaposan szétnéztem, hogy nem-e figyel senki. Azért egy szőke ha nem is szépséges, de talán aranyos leányzó csak jobb első benyomást kelt. Leugrottam a fáról kicsivel a fiú mögé és vidáman köszöntöttem.
- Szia. – Mellé még integettem és is vártam, hogy felém forduljon. – Érdekes egy állat, még sose láttam ilyet. – Néztem meg most már valamivel közelebbről a lényt. – Te is be akarsz oda menni? – Tettem fel a kérdést és mivel a válasza jó eséllyel igen lesz így folytattam tovább. – Ha szeretnéd elkísérlek, csapatban mindig jobb ilyen helyeket felfedezni. – Mosolyogtam rá. Talán két vagy három évvel ezelőtt az ilyen dolgokon még csodálkoztam volna, mostanra viszont már olyannyira hozzászoktam, hogy teljes magabiztossággal álltam a teknős akármivel szemben.
Kurokawa Yuuki- Harcművész
- Hozzászólások száma : 712
Join date : 2015. Apr. 03.
Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Taka Hétf. Május 30 2016, 10:58
Szóval egy darabig ott álltam, egyhelyben, lábujjhegyre emelkedve, hátha láthattam volna valamit. Egy dolgot sikerült elkapnom: valami alacsony kis gyökérlények kúsztak meg futottak, fel-alá. Olyanok voltak, mint a gigász által megevett fa, csak elevenebben viselkedtek. Láttam, hogy egy-két óvatlan vadásznak meggyűlt velük a baja, mert ráakaszkodtak a lábaikra és zsibbasztották őket meg minden. Furcsállóan döntöttem oldalra fejemet, aztán fintorogva ráztam meg azt. Az őslény valószínűleg erre gondolt, a félelem nélküliség alatt. A fene egye meg, nekem olyan nehéz szóban különbséget tenni a bátorság meg a vakmerőség között. Tekintetemet bizonytalanul az óriásra emeltem: négykézlábra helyezkedve megrázta magát. Egy csomó levelet kihullatott magából, amit a szél tovasodort. Jól festett, meg minden, de haragudtam rá. Beszólt nekem, pedig nem is voltam olyan félelem nélküli. Karjaimat ölbe fonva melengettem és szememmel esetleges társ – társak – után kutattam. Pont akkor jött, valami olyasvalakinek a képében, aki egy pillanatra a frászt hozta rám. Mögém került, a fáról ugrott le és úgy köszöntött. Jól láthatóan megrezzentem, aztán szembefordultam a szőkeséggel. A pillanatnyi ijedelem tovasurrant, s gondtalan, fülig érő mosollyal viszonoztam a szívélyes köszöntését:
- Szia! – Kezemet a vártnál egy kicsivel magasabbra emeltem és lelkesebben integettem vele. Amint említésre méltónak találta a gigászt, tekintetem egy pillanatra visszatért a szóban forgó őslényre. – Eléggé. A mobokat egyben nyeli le, aztán újabbakat köpköd ki. Ilyen kis izéket vagy miket… – Amíg nem láttam a nevüket, egyelőre izéknek vagy miknek hívtam őket. Általában ha valamiről fogalmam sincs, izéke, mizéke, bigyuszka marad. Miután felvilágosodtam, egy jó darabig úgy marad, amíg az új ismerethez nem szoktam hozzá.
Kérdésére nématagon bólintottam. Egyértelmű volt, miért álltam ott bizonytalanul, de legalább akadt egy kis sejtésem, mire ment ki a játék. Igazam is lett és az örömhírre jóízűen hunyorítottam.
- Igazi életmentő vagy! Egyedül nem akartam bemenni, egy kicsit nagynak tűnt volna a feladat. – Bátortalankodva a gyökérrel körberácsozott kotorékra pillantottam, majd visszavándorolt a lányra. A haja szép szőke volt, olyan, mint a nyári búzamező. Tetszett meg minden. – Taka vagyok, de csak hívj Takának! – Mutattam jobb hüvelykujjal magamra és jóízűen kuncogtam. Valahogyan csak jelezni kellett ennek a hölgyeménynek, mennyire hálás voltam. Nem mindig elegendő az, ha valaki az mondja, hogy „az adósod vagyok”. Valahogyan meg kellett adni a módját.
- Szia! – Kezemet a vártnál egy kicsivel magasabbra emeltem és lelkesebben integettem vele. Amint említésre méltónak találta a gigászt, tekintetem egy pillanatra visszatért a szóban forgó őslényre. – Eléggé. A mobokat egyben nyeli le, aztán újabbakat köpköd ki. Ilyen kis izéket vagy miket… – Amíg nem láttam a nevüket, egyelőre izéknek vagy miknek hívtam őket. Általában ha valamiről fogalmam sincs, izéke, mizéke, bigyuszka marad. Miután felvilágosodtam, egy jó darabig úgy marad, amíg az új ismerethez nem szoktam hozzá.
Kérdésére nématagon bólintottam. Egyértelmű volt, miért álltam ott bizonytalanul, de legalább akadt egy kis sejtésem, mire ment ki a játék. Igazam is lett és az örömhírre jóízűen hunyorítottam.
- Igazi életmentő vagy! Egyedül nem akartam bemenni, egy kicsit nagynak tűnt volna a feladat. – Bátortalankodva a gyökérrel körberácsozott kotorékra pillantottam, majd visszavándorolt a lányra. A haja szép szőke volt, olyan, mint a nyári búzamező. Tetszett meg minden. – Taka vagyok, de csak hívj Takának! – Mutattam jobb hüvelykujjal magamra és jóízűen kuncogtam. Valahogyan csak jelezni kellett ennek a hölgyeménynek, mennyire hálás voltam. Nem mindig elegendő az, ha valaki az mondja, hogy „az adósod vagyok”. Valahogyan meg kellett adni a módját.
Taka- Íjász
- Hozzászólások száma : 156
Join date : 2016. Apr. 01.
Karakterlap
Szint: 5
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Kurokawa Yuuki Hétf. Jún. 06 2016, 09:37
Nem állt szándékomban megijeszteni a fiút és szerencsére annyira azért nem volt vészes a helyzet sőt, valószínűleg én is összerezzentem volna ha valaki hirtelen a hátam mögé kerül és rám köszön. De szerencsére a fiú riadalma csak alig néhány másodpercig tart és a következő pillanatban már sokkal közvetlenebbnek tűnt.
- Ez nagyon… érdekes. – A szó amit kerestem az undorító volt. A szörny ami szörnyeket hány. Mostanában csak undormány dögök jutnak nekem. Csigaszerű nyálkás izék, élő takonykupacok, most meg ez. Mondjuk amit leszűrtem a fiú szavaiból, hogy nem kell vele megküzdeni. Ha ez lenne a feladat már tuti nekünk esett volna.
- Az én nevem pedig Yuuki. – Mosolyodtam el. Pár hónapja még hozzá biggyesztettem volna a karmazsin kardforgatót, vagy az igazság bajnoka címet és valami hősi pózt felvéve mutatkoztam volna be. Most azonban csak így simán, Yuuki voltam. Kicsit fura érzés is volt.
- Társaságban mindig is jobb feladatokat megoldani, de milyen feladatról is van szó? – Léptem pár lépést előre így most Taka mellett álltam és úgy néztem a lényt és a mögötte levő vájatot. Egyelőre még nem nagyon tudtam összeadni mit is kell pontosan csinálni azon felül, hogy be kell menni. Mondjuk ha egyedül lennék már rég berontottam volna, de az ígéretem szerint segítek neki és ebbe beletartozik, hogy meg is védem. Egyike Cerys tanításainak, légy türelmes! Igaz sokan mondták ezt már és valójában az én esetemben ez csupán annyit jelent, ne rohanj túl korán fejjel előre a falnak. Ha az ember gyilkosokkal, bűnözőkkel, diktátorokkal és szörnyekkel akar megküzdeni akkor a türelem valóban nagy erény.
- Ez nagyon… érdekes. – A szó amit kerestem az undorító volt. A szörny ami szörnyeket hány. Mostanában csak undormány dögök jutnak nekem. Csigaszerű nyálkás izék, élő takonykupacok, most meg ez. Mondjuk amit leszűrtem a fiú szavaiból, hogy nem kell vele megküzdeni. Ha ez lenne a feladat már tuti nekünk esett volna.
- Az én nevem pedig Yuuki. – Mosolyodtam el. Pár hónapja még hozzá biggyesztettem volna a karmazsin kardforgatót, vagy az igazság bajnoka címet és valami hősi pózt felvéve mutatkoztam volna be. Most azonban csak így simán, Yuuki voltam. Kicsit fura érzés is volt.
- Társaságban mindig is jobb feladatokat megoldani, de milyen feladatról is van szó? – Léptem pár lépést előre így most Taka mellett álltam és úgy néztem a lényt és a mögötte levő vájatot. Egyelőre még nem nagyon tudtam összeadni mit is kell pontosan csinálni azon felül, hogy be kell menni. Mondjuk ha egyedül lennék már rég berontottam volna, de az ígéretem szerint segítek neki és ebbe beletartozik, hogy meg is védem. Egyike Cerys tanításainak, légy türelmes! Igaz sokan mondták ezt már és valójában az én esetemben ez csupán annyit jelent, ne rohanj túl korán fejjel előre a falnak. Ha az ember gyilkosokkal, bűnözőkkel, diktátorokkal és szörnyekkel akar megküzdeni akkor a türelem valóban nagy erény.
Kurokawa Yuuki- Harcművész
- Hozzászólások száma : 712
Join date : 2015. Apr. 03.
Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Taka Kedd Jún. 07 2016, 16:18
Azt hittem, hiszti rohamot kap meg minden. Mármint ha jól megnéztem, szőke volt, mint a búzamező. A szőke lányok többet nyafognak, mint a barnák, de ő kivétel volt. Elmosolyodtam a kifejezésmódján, persze szolidan, nehogy megharagudjon érte. Sosem lehet tudni, ki mennyire sértődékeny, ha a helyzet humorán elkezdenék nevetgélni. Inkább csak a hátam mögött összekulcsoltam ujjaimat és ide-oda billegtem. Hát, ha megnéztem a megtermett vadat, én nem tartottam förmedvénynek. Olyan volt, amikor a komposztálóba leveleket meg gallyakat tesznek, hogy termékeny legyen a föld. A gigász csak azért evett mobokat, hogy azokból erősebbeket csinálhasson. Ezt… nevezték természetes kiválasztódásnak, ugye?
Bemutatkozására egy szívélyes bazsallyal az arcomon vettem fel vele a szemkontaktust. Értően bólintottam, aztán tekintem ide-oda vándorolt. A lányok majdhogynem mindig ezt váltották ki belőlem. Lehetett méz szőke, gesztenyebarna, ébenfekete a hajuk, ugyanazt csinálták. Valószínűleg azért, mert a papi megtanított arra, hogy csínján kellett bánni a hölgyeményekkel – különösen a kis hölgyekkel. Shucsi és Yuuki is ebbe a csoportba tartoztak, szóval volt okom szerénynek lenni. A papa megbüntetett volna, ha nem viselném jól magamat a kis hölgyek társaságában.
Egyetértő bólintással feleltem kijelentésére, majd ölbe tett karral, lehajtott fejjel elgondolkodtam kérdésén. Egy darabig elmélyülten hümmögtem, még mielőtt választ adhattam volna a kis hölgy tudtára:
- Hmmm, ha ráösszpontosítasz a hústoronyra, akkor kiad egy küldetés-szerű kihívást. Annyi áll az egészben, hogy oda kell menni hozzá. – mutattam a szóban forgó gigászra, majd nemtörődöm módon megvontam a vállamat, karjaimat széttárva. – Azt már nem tudom, hogy mi vár ott vagy mit ad, ha megcsináljuk. – A többes számot olyan jól esett emlegetni. Elvégre nem egyedül, hanem valakivel, közösen csinálhattam valamit, ami menő. A gondolatra önfeledten elvigyorodtam, egyik lábamról a másikra átvéve testsúlyom oroszlánrészét. Gondtalan dúdoltam valamit, miközben végignéztem a kotorékon. Igen, hogyha valaki védené a hátamat, a gyökérkék nem tudnának bántani. Még azt se bántam, hogy egy lány védett volna meg.
Bemutatkozására egy szívélyes bazsallyal az arcomon vettem fel vele a szemkontaktust. Értően bólintottam, aztán tekintem ide-oda vándorolt. A lányok majdhogynem mindig ezt váltották ki belőlem. Lehetett méz szőke, gesztenyebarna, ébenfekete a hajuk, ugyanazt csinálták. Valószínűleg azért, mert a papi megtanított arra, hogy csínján kellett bánni a hölgyeményekkel – különösen a kis hölgyekkel. Shucsi és Yuuki is ebbe a csoportba tartoztak, szóval volt okom szerénynek lenni. A papa megbüntetett volna, ha nem viselném jól magamat a kis hölgyek társaságában.
Egyetértő bólintással feleltem kijelentésére, majd ölbe tett karral, lehajtott fejjel elgondolkodtam kérdésén. Egy darabig elmélyülten hümmögtem, még mielőtt választ adhattam volna a kis hölgy tudtára:
- Hmmm, ha ráösszpontosítasz a hústoronyra, akkor kiad egy küldetés-szerű kihívást. Annyi áll az egészben, hogy oda kell menni hozzá. – mutattam a szóban forgó gigászra, majd nemtörődöm módon megvontam a vállamat, karjaimat széttárva. – Azt már nem tudom, hogy mi vár ott vagy mit ad, ha megcsináljuk. – A többes számot olyan jól esett emlegetni. Elvégre nem egyedül, hanem valakivel, közösen csinálhattam valamit, ami menő. A gondolatra önfeledten elvigyorodtam, egyik lábamról a másikra átvéve testsúlyom oroszlánrészét. Gondtalan dúdoltam valamit, miközben végignéztem a kotorékon. Igen, hogyha valaki védené a hátamat, a gyökérkék nem tudnának bántani. Még azt se bántam, hogy egy lány védett volna meg.
Taka- Íjász
- Hozzászólások száma : 156
Join date : 2016. Apr. 01.
Karakterlap
Szint: 5
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Kurokawa Yuuki Hétf. Júl. 04 2016, 08:01
Ha ezt hangosan is kimondod tuti megkaptad volna azt a hiszti rohamot, vagy inkább egy hatalmas tockost a bottal. Igen az sokkal inkább rám vallana. De szerencsédre nem halottam a saját szerencsémre pedig az ingerküszöböm jóval magasabb volt annál, hogy elkezdjek ez miatt visítozni.
Ha pedig még azt is észre vettem volna, hogy a tekinteted jobbra balra ját miattam akkor enyhén zavarba jöttem volna és széles mosollyal igyekeztem volna ezt leplezni. De nem az a fajta ember vagyok aki mindent megfigyel a másikon. Harcban mondjuk ez már nem igaz. Yuichi és Timidus is megtanított arra, hogy figyeljem meg az ellenfél minden mozzanatát ezzel könnyebben meglelem a gyengéit. De rajta eleven nem is kerestem ilyesmiket, ami azt illeti imponált ez az ártatlan kisfiús stílus amit az első pár percekben leszűrtem róla.
- Értem. – Bólintottam és a szörny elé léptem. Valóban megjelent a kérdéses küldi amit igyekeztem ignorálni és egy gyors mozdulattal eltüntetni a felugró ablakot.
- Ez esetben ideje kideríteni. – Fordultam a fiú felé újfent megint csak szélesen vigyorogva és azzal a lendülettel el is indultam a rögtönzött labirintus felé.
- A nevednek van valami háttere is? – Kérdeztem tőle menet közben. Nem nagyon ismertem olyan embert akit így hívnak, meg azért azt is tudtam, hogy a játékokban az emberek szeretnek olyan nevet adni maguknak ami egyfajta utalás. Jelen helyzetben itt feltételezhetném, hogy a kasztja miatt választotta ezt a nevet abban az esetben ha tudnám, hogy íjász. A vállán csücsülő fegyver erre engedett tippelni, de meg van annak a lehetősége is, hogy harcművész akárcsak én és a távolsági fegyver csupán kiegészítő jellegű vagy épp megtévesztés céljából van.
Ha pedig még azt is észre vettem volna, hogy a tekinteted jobbra balra ját miattam akkor enyhén zavarba jöttem volna és széles mosollyal igyekeztem volna ezt leplezni. De nem az a fajta ember vagyok aki mindent megfigyel a másikon. Harcban mondjuk ez már nem igaz. Yuichi és Timidus is megtanított arra, hogy figyeljem meg az ellenfél minden mozzanatát ezzel könnyebben meglelem a gyengéit. De rajta eleven nem is kerestem ilyesmiket, ami azt illeti imponált ez az ártatlan kisfiús stílus amit az első pár percekben leszűrtem róla.
- Értem. – Bólintottam és a szörny elé léptem. Valóban megjelent a kérdéses küldi amit igyekeztem ignorálni és egy gyors mozdulattal eltüntetni a felugró ablakot.
- Ez esetben ideje kideríteni. – Fordultam a fiú felé újfent megint csak szélesen vigyorogva és azzal a lendülettel el is indultam a rögtönzött labirintus felé.
- A nevednek van valami háttere is? – Kérdeztem tőle menet közben. Nem nagyon ismertem olyan embert akit így hívnak, meg azért azt is tudtam, hogy a játékokban az emberek szeretnek olyan nevet adni maguknak ami egyfajta utalás. Jelen helyzetben itt feltételezhetném, hogy a kasztja miatt választotta ezt a nevet abban az esetben ha tudnám, hogy íjász. A vállán csücsülő fegyver erre engedett tippelni, de meg van annak a lehetősége is, hogy harcművész akárcsak én és a távolsági fegyver csupán kiegészítő jellegű vagy épp megtévesztés céljából van.
Kurokawa Yuuki- Harcművész
- Hozzászólások száma : 712
Join date : 2015. Apr. 03.
Karakterlap
Szint: 42
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Taka Csüt. Júl. 07 2016, 12:17
Ha saját magammal és gondolataimmal szemben őszinte lehettek, már most bírtam a lányt. Általában meg szoktam lepni a tinédzsereket meg a felnőttszerű képződményeket a lelkesedésemmel és az ésszerűtlen „haladjunk, hadd lobogjon a hajunk” hozzáállássommal. Hogyha nem rossz dolog, pont azért kezdtem el kedvelni, mert valahogy Yuuki is ilyen kiállásúnak tűnt. A nem túl egyértelmű felismerésre újabb széles mosoly ívelt át ajkaimon, szememet gondolataimban elmerülve hunytam le. Biztos szebb lett volna a világ, ha senki sem lepődne meg egy kis magabiztosságon. Nem azt mondom, hogy rúgjunk félre, dobáljunk széjjel mindent, de hogyha valaki nem kezdeményez egy kis kalandot, hát ki fog? A jó nagy… ehem, semmi, vagy senki. Szóval hát ezért is örültem, hogy a búzamező hajszínű lány határozott, nem pedig én. Annak meg még inkább örültem, hogy velem akart tartani. Hogyha tudtam volna jól fára mászni, tuti én is így kérném meg. Erre a hülye Tan meg azt mondaná, szereznék jártasságokat.
Határozására jutva némán bólintottam, majd követtem Yuukit. Próbáltam szaporábban lépdelni, hiszen hát rövidebbek a lábaim, kevesebbet haladhattam, mint ő. Az ügyetlenkedés ellenére azonban nem estem kétségbe, sőt, lelkes vigyorral az arcomon voltam a lányka sarkában. Kérdésére közömbösen forgattam meg szememet, a névvel kapcsolatos emlék felidézése kapcsán. Eltűnődve hümmögtem, néha visszapillantottam, jön-e utánunk valaki, de csak egy-két pálcikaembert láttam, akik nem igazán akartak leereszkedni a kotorékba.
- A suliban így becézgettek. Hotaka vagyok és úgy lett Taka. – feleltem végül egyszerűen, karjaimat széttárva, egy kisebb vállrándítással. – Szerintük buli volt, hogy egy törpenövésűt neveznek óriásnak. – Hangom egy kis sértettségről árulkodott, amit igyekeztem nem olyan színben feltűntetni, hogy a lány bűntudatot érezzen miatta. Végül is csak érdeklődött, a kérdésekre meg illedelmesen válaszolni kell. – Már annyira hozzászoktam, hogy nekem is megtetszett. – tettem hozzá gyorsan, majd jókedvű kuncogással próbáltam leplezni pillanatnyi sértődöttségemet. Ezt követően próbáltam úgy felzárkózni, hogy Yuuki rendesen láthasson. Fejemmel a vállamon csüngő yumi felé legyintettem. – Meg hát az íjászathoz sólyomszem is kell. Volt az a film is, ahol a fickót úgy hívtak, és úgy lőtte ki a katonákat, hogy rájuk se nézett. Tisztára tetszett! – Bár a film címére nem emlékeztem, tudtam, hogy Amerikában még képregényt is készítettek belőle. Ott annak hívták a mangákat és az ablakok fordított sorrendben követték egymást. Különös volt, de meg lehetett szokni.
- És a te neved? – kérdeztem rá végül. – Kintről jött vagy kitalált? – Tekintetemet mindeközben ide-oda tévedt, gyökérkék után kutatva. A vájat olyan volt, mint a kiásott lyukak tucatja, száza, ezre, vagy akármilye. Tetszett, ahogyan a gyökérzetek rácshálózatként fedték be a kotorék tetejét. Így biztos nem volt vészkijárat, csak az elején és a végén lehetett kijutni. Kiemelte a kaland igazi lényegét: végig kellett menni ahhoz, hogy kiszabadulhass. Hát nem nagyszerű?
Határozására jutva némán bólintottam, majd követtem Yuukit. Próbáltam szaporábban lépdelni, hiszen hát rövidebbek a lábaim, kevesebbet haladhattam, mint ő. Az ügyetlenkedés ellenére azonban nem estem kétségbe, sőt, lelkes vigyorral az arcomon voltam a lányka sarkában. Kérdésére közömbösen forgattam meg szememet, a névvel kapcsolatos emlék felidézése kapcsán. Eltűnődve hümmögtem, néha visszapillantottam, jön-e utánunk valaki, de csak egy-két pálcikaembert láttam, akik nem igazán akartak leereszkedni a kotorékba.
- A suliban így becézgettek. Hotaka vagyok és úgy lett Taka. – feleltem végül egyszerűen, karjaimat széttárva, egy kisebb vállrándítással. – Szerintük buli volt, hogy egy törpenövésűt neveznek óriásnak. – Hangom egy kis sértettségről árulkodott, amit igyekeztem nem olyan színben feltűntetni, hogy a lány bűntudatot érezzen miatta. Végül is csak érdeklődött, a kérdésekre meg illedelmesen válaszolni kell. – Már annyira hozzászoktam, hogy nekem is megtetszett. – tettem hozzá gyorsan, majd jókedvű kuncogással próbáltam leplezni pillanatnyi sértődöttségemet. Ezt követően próbáltam úgy felzárkózni, hogy Yuuki rendesen láthasson. Fejemmel a vállamon csüngő yumi felé legyintettem. – Meg hát az íjászathoz sólyomszem is kell. Volt az a film is, ahol a fickót úgy hívtak, és úgy lőtte ki a katonákat, hogy rájuk se nézett. Tisztára tetszett! – Bár a film címére nem emlékeztem, tudtam, hogy Amerikában még képregényt is készítettek belőle. Ott annak hívták a mangákat és az ablakok fordított sorrendben követték egymást. Különös volt, de meg lehetett szokni.
- És a te neved? – kérdeztem rá végül. – Kintről jött vagy kitalált? – Tekintetemet mindeközben ide-oda tévedt, gyökérkék után kutatva. A vájat olyan volt, mint a kiásott lyukak tucatja, száza, ezre, vagy akármilye. Tetszett, ahogyan a gyökérzetek rácshálózatként fedték be a kotorék tetejét. Így biztos nem volt vészkijárat, csak az elején és a végén lehetett kijutni. Kiemelte a kaland igazi lényegét: végig kellett menni ahhoz, hogy kiszabadulhass. Hát nem nagyszerű?
Taka- Íjász
- Hozzászólások száma : 156
Join date : 2016. Apr. 01.
Karakterlap
Szint: 5
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: A természet próbája - Yuuki vs. Taka
by Argo Pént. Nov. 04 2016, 14:20
Hai~
Inaktivitás miatt a párbajt lezárom.
Jutalmatok 10 xp és 30 arany.
Inaktivitás miatt a párbajt lezárom.
Jutalmatok 10 xp és 30 arany.
_________________
Argo- Mesélő
- Hozzászólások száma : 1000
Join date : 2013. Aug. 27.
Similar topics» Taka
» Cearso és Taka - Kígyóbűvölés
» Akichi vs. Taka
» Egy visszautasíthatatlan ajánlat. Taka Vs. Nia
» [Taka] Megismerni
» Cearso és Taka - Kígyóbűvölés
» Akichi vs. Taka
» Egy visszautasíthatatlan ajánlat. Taka Vs. Nia
» [Taka] Megismerni
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.