Danee vs. Chan

Ahogy hallgattam, úgy fintorodtam el és hajtottam le a fejem.
-Jól van, na... én kérek elnézést, hogy élek...
Iszonyatosan fáj, hogy igaza van, és mintha egy tőrt döfött volna ő is belém, ahogy már sokan mások. Ha léteznének, ha a valódi szemeim látná őket, nem csak a képzeletem, most biztos tele lenne ez az erdő fekete, rubinvörös szemű kígyókkal, akik csak arra várnak, hogy belém marjanak. Várnak? Már egyenesen falják is a beleimet, már feltépétk a gyomrom és táplálkoznak. Letépték a fejem, kiharapták a szívem, a karom valahol tőlem nem messze vonaglik még egy utolsót nagy vércsíkot hagyva maga után. Szinte látom őket, ahogy ott vonaglanak Danee mögött, ahogy csak arra várnak, hogy megízlelhessék a vérem.
-Igazad van. És az ilyeneknek, mint én, nem is kellett volna megszületniük.
Bár nem mosolytalan, de ez a mosoly talán már nem is lehetne ennél bánatosabb. Végül körbenéztem, leültem egy nagyobb bambuszcsoport tövébe, és lehúztam kezeimről a kesztyűket. -Úgysincs sok életem. Nyertél. Én megmondtam az elején, emlékszel.
Kétszeresen is elveszítettem a küzdelmet. Nem akarok már felállni, nincs is rá energiám. Mikor a rendszerüzenet felugrik, hogy hiba történt, és Danee még bónusz páncélt is kap egy helytelen támadás miatt, még fel is nyőgök kicsit, leokézom, majd hátra dőlök. Hát persze, fel sem fogtam, hogy történhetett a Pirokinézis és Álom támadása egyszerre. Azt hittem, annyira gyors vagyok, hogy megtörténhet, de nem így volt. Hátradöntöttem a fejem és lehunytam a szemeimet. Még arra sem volt ingerenciám, hogy bármit is tegyek, olyan volt a testem, mintha teljesen lebénult volna. Könny csordul szinte a szemem sarkából a felismerésre, hogy mennyire sokszor, rengetegszer éreztem ugyanezt odakint és idebent is már. Mikor annyira el vagy már keseredve, hogy mozdulni sem tudsz, és hiába csörög a telefon vagy pittyen a számítógép, hogy új üzeneted érkezik, nem bírsz megmozdulni, hogy válaszolj.
Főleg, mikor még tudod is, hogy milyen üzenetek érkeznek.
De mégis, hol rontom el, hogy ennyire rossz ember vagyok annak ellenére, amiket próbálok tenni? Annak ellenére, hogy próbálom utánozni azokat, akik jók...?
-Szerinted? -nevetek fel keserűen. Már megint hallom a kezdődő hisztériát. -Az én céhem. Az a minimum, hogy haldokoljon és ne működjön benne semmi.
Végre kinyitom a szemem.
-És nálatok? Minden rendben?
Nem értem, miért nem támad már. Álomkelő mellém lépdel végül és leül. Kifáradt egy kissé, de már kezdi összeszedni magát, nem mintha lenne értelme.

Pihikör

- Nem azért mondom, hogy elkedvetlenítselek. Végül is teljesen jó az érzelmi hozzáállásod. Legalább is, amit az imént hallottam még tőled: hogy győzzük le őket, az a jó út.
Az igazság sokszor fáj, főleg ha a magunk erejéből kell megtapasztalnunk, és az eredményekkel szembesülve levonnunk a következtetéseket. Na akkor igazán elkeserítő. Ha más traktál ilyenekkel, akkor csupán kis időre rogyik meg a tartásunk, mert aztán átértékeljük a hallottakat, összevetjük a saját tapasztalatainkkal és az eredmény ilyenkor sokszor más, vagy legalábbis valamilyen mértékben árnyaltabbá válik. Aztán felugrott egy rendszer üzenet, valami korrekcióról, meg páncélról, de nem tartottam se fontosnak se ildomosnak, hogy ekkora előnyre tegyek szert, inkább egy mégsével bezártam.

- Szóval ne mondj ilyeneket - tettem a kezem a vállára - és főleg ne add fel. Nem érted? Pont ez a lényege annak a harcnak is!
- Figyelj, én nem ismerlek eléggé, hogy pontos képem legyen róla, kis is, és milyen is vagy igazán, de abból a kevésből is, amit láttam, nyugodtan állíthatom, hogy éppen neked és a hozzád hasonló meleg szívű embereknek van csak igazán joguk megszületni erre a világra, élni és boldognak lenni. A boldogságukkal pedig másokat is beragyogni.
- Nem! Megszületniük azoknak, a "sikeresnek "- macska körmöltem a levegőbe -  titulált törtetőknek nem kellett volna, meg az sunyi lelketlen fajzatoknak, akik bármiféle együttérzés nélkül átgázolnak bárkin, akiket köztük és a céljaik között találnak, vagy azokra felhasználhatnak.

Látva mennyire össze van törve inkább neki támasztottam a pajzsom egy bambusznak, a fegyverem is letettem a földre és leguggoltam elé
- Ha minden olyan rosszul működne a világban, ahogy azt a pesszimisták mondogatják, akkor már rég eljött volna a világ vége. Pedig dehogy is ilyen. Kicsiben most ez is hasonló helyzet. Azt mondod, te előre láttad, hogy ez lesz, hogy veszíteni fogsz. Pedig szerintem semmivel sem volt kevesebb esélyed győzni, mint nekem. Ahogy én a lovagi kaszt előnyeivel vértezem fel magam, szó szerint, úgy ti egy sor másik képességből tudtok gazdálkodni. Elég hatásosakból. Ez a tűz például, amit rám idéztél, ahogy észrevettem lassanként elemészt. Remélem azért a párbaj végeztével ki fog hunyni - mosolyogtam Chanra biztatóan, hogy érezze, igen is értékes ember, aki épp úgy ki tudja vívni a győzelmeit, mint bárki más.

Tudom magamról, hogy egy érzelmi tuskó vagyok, és sosem akkor mondom a kedves, bátorító szavakat, amikor épp csak egy megerősítés kéne a másiknak, hogy jobb kedvre derüljön, hogy újra erőt érezhessen magában.
Csak mikor már összetörnek a saját szemem láttára ezernyi apró darabra, csak akkor van az, hogy nem tudok már részvét nélkül továbbállni. Egészen addig, úgy vagyok vele, hogy az ő dolguk, maguknak kell megharcolniuk vele, hogy erősebbé válhassanak. És mert nem csak az ő bánatuk hat át teljes mértékben és idézi fel a saját emlékeim, kudarcaim, de nem lennék semmivel sem különb azoknál, akiket megvetek. Ez az, ami visszafordít, ami ott tart, ami cselekvésre sarkal. Pedig egy normális embernek az ilyesmihez indok se kellene.


Remeg a kezem. Látom, kicsordulnak a könnyei. Nem bírom elnézni, hogy ennyire szomorú és elkeseredett. Tenni szeretnék valamit, amivel kihúzhatom onnan, a mélyről. Letörölni a könnycseppeket az arcáról. De hiszen ki vagyok én, hogy csak úgy engedély nélkül hozzáérjek? Nem vagyok én senkije se, aki megérdemelhetné, hogy ilyen intim dolgot megmerhessek tenni.
De hát mások meg nem foglalkoznak ilyen görcsös érzelmi gátakkal: mosolyognak és habozás nélkül segítségre sietnek
- Ne sírj, kérlek! - buta egy szó, épp csak nem tudok jobbat. Inkább térdre ereszkedem, és kinyúlok felé. Gombócként dagad az idegesség a torkomban, ahogy megérintem az arcát, s az ujjaim letörlik a könnyeket
- Már nincs semmi baj - nyugtatnám, bár hangom minden igyekezetem ellenére is csak durván dörög, ahelyett hogy kedvesen, lágyan hagyná el a torkom, ahogy azt szeretném.

- Szerintem? Nem tudom. Háh, akkor pont olyan, mint a enyém. Nincs már semmi összefogás nálunk, halott dolog az egész. Csak a pénzért nem engedtük még el, pedig sok értelme nincs így. Toborozhatnék új arcokat, de túlságosan fáradt vagyok hozzá. Nem akarok már másokat meggyőzni, atyáskodni. Inkább leszek a magam ura és néha találkozom a mostani gárdával, ha ők is úgy akarják. Már én is rég a céh mellé járok, keresem a megújulás lehetőségét, feltöltekezni valami jóval, széppel és boldogsággal telivel. Még úton vagyok. A célt nem ismerem, de remélem már nem kell sokáig kutatnom. Akkor talán újra lesz erőm egy közösség részesévé válni. Holnap, ha nincs ellenszavazat a céhben, feloszlik az Eternal Flame. Nem is volt olyan örök az a láng. Megpróbálkozom a magányos farkas léttel, kíváncsi vagyok, hogy boldogulnék, ha csak magamra számíthatok. Szeretnék új recepteket szerezni. Ha gondolod, majd készíthetek gyógyitalt neked is!

- Had segítselek fel! - tápászkodtam fel előbb magam, segítő jobbot nyújtva a lánynak
- És szerintem Álom még nem szeretné feladni. Lehet, hogy én győzök végül, de adj meg minden esélyt magatoknak, már csak miatta is! Úgy teljes a dolog.

//kvázi tétlen kör
Élet: 139/160
CSP: 175/175

-Csak vigasztalni akarsz, azért mondod.
De valljuk be, legalább a mosolyom egy kicsit őszintébb lesz tőle. Meglepően jól esik, hogy annak ellenére, amit az imént mondott, most pont az ellentétre csusszant át. Persze ez mit sem változtat alapvető érzelmeimen. Tény marad, hogy jobb lenne sok embernek nélkülem, főleg annak, akinek az átkai még a mai napig visszhangoznak a fejemben. Milyen érdekes, hogy már évek teltek el, de még mindig nem felejtettem el őt és eszembe jut néha, vajon hogy alakulhatott azóta az élete.
Szipogok egyet.
-Na ja... én sem ismerlek. De rólam elég tudni, hogy jó szokásom tönkretenni mindenkit a környezetemben. A puszta létemmel. Az is elég lenne, ha pár hónapig csak állnék melletted némán, előbb-utóbb minden szétcsúszna körülötted.
~Ne egy példából indulj ki, és arról sem te tehettél. De ismételgethetem...~ -a macska a szemét forgatná, ha képes lenne rá, ehelyett egy nagy ásítással fejezi ki nem tetszését.
Tovább hallgattam Danee-t. Nem hittem el semmit, de el akartam hinni, amit mondott. Új könnyek nem születtek, ennyit el tudott érni, de a gondolataim még mindig saját létezésemet ostorozták. Akkor mosolyodtam el újra, mikor megkért, hogy ne sírjak és végre felnéztem rá.
-Egy síró lánynak soha ne mond, hogy ne sírjon. Akkor jön egy új hullám és csak még jobban elbúgi magát. Tapasztalat. -döntöttem félre a fejem kedvesen, de persze az előbb említett hullám jött is. Kicsit el is torzult a szám, ahogy szokott, de egy mély levegővel igyekeztem hátrébb taszítani a fejemet és szemeimet feszítő érzést. Vonult, vissza, de tudtam, hogy ott van, és ott lesz, amíg ki nem adom magamból.
A nagy koncentrációban észre se vettem, csak mikor már nyúlt felém a keze. A meghökkenés elég volt ahhoz, hogy a feszítő érzés elmúljon, majd elnevettem magam. Kezem a szám elé tartottam, már-már automatikusan, hogy csálé fogamat eltakarjam vele. Még a szemem is becsuktam, ahogy nevettem, majd megfogtam a kezét és eltartottam kicsit magamtól.
-Oh my. Cuki vagy. -legyintettem. Bűnösen jól esett, de tudtam, ha Jay ezt látta volna, Danee már kapott volna az arcába egy repülő kardforgató srácot. Persze tudom, hogy nincs itt, de valahogy... mégis, rossz előérzetem lett. Vagy csak szimplán a gondolat mérgezett meg, miszerint én semmit nem érdemlek meg. Viszont az ezt követő téma legalább elterelte őket, és tágra nyílt szemmel hallgattam meg, kicsit szétnyílt ajkakkal.
-Nem lehet... -ráncoltam össze a homlokom. -Jézusom, sajnálom. Én meg itt... nem is tudom... még egy ilyen szerencsétlennel is összehoz a Sors, mint én. Van elég bajod neked is. Nem tudnék segíteni valahogy?
Elfogadva a kéznyújtást végül feltápászkodtam. Bár még nem takarodtak el fejemből a démoni kígyók, valahogy Danee híre a céhéről jobban megrázott és kicsit áttett engem a régi énemre, akit jobban érdekelnek mások, mint önmaga. A kesztyűket a kezemben morzsolgatva álltam egyik lábamról a másikra, miközben Álom is felállt és megrázta magát.
~Én is ilyenkor úgy vagyok vele, hogy újra kell kezdeni a dolgokat. Ha Csan nem is, de én még valóban folytatnám. Legfeljebb fogócskázunk; te próbáld elkapni Csant és lezsedni az életpontjait, még mielőtt én tenném meg ugyanezt veled.~
-Hogy? Mi?
Azzal lehasalt a földre, kicsit megrázta a hátsóját, ahogy a vadászni készülő oroszlán, és már ugratott is előre a srác felé.

Csak Álom támad
55/180, 0/60, 172/205

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

- Meg azért is, mert tényleg így gondolom - hazudtoltam meg a lány szavait
- Biztos furán hangozhat, hogy egyszer ezt, másszor azt állítok, én már csak ilyen végletek embere vagyok időnként. Nálam jól megfér két igazság is, ha kiegészítik egymást
Úgy éreztem magyarázatra szorul, amit a démonokról meg küzdelemről prédikáltam, mert valljuk be, tényleg nem egészen érthető, hogy most milyen állásponton is állok. De még ha így is van, akkor sem kell világgá kürtölnöm, hogy velejéig pesszimista vagyok, főleg ha egy ilyen törékeny lelkű lány felé sodor a sors szele, erre az egy rövidke párbaj erejére, aki ilyen nagyon kishitű és még nálam is rútabbnak látja a sorsot, annak leginkább valami fényt kéne mutatni, nem pedig kárörvendő nevetés közepette szürke hamut szórni az arcába, ahogy a földre roskadva sír. Lehetnék én igazi vészmadár is, de nincs kín, se bosszúszomj, vagy becsvágy, ami fűtsön, maradok az a félig kiégett porhüvely, ami már nagyon rég óta rója az élet útjait hasztalan.
- Na látod! - kezdtem volna, de aztán egész másként folytatta, mint az reméltem
- Héj! Most komolyan! - nem hittem a fülemnek, ez már tényleg az önbecsülés legalja - Hogy mondhatsz ilyen badarságot! Hogy a puszta léteddel tönkretenni? Arra még a legmegátalkodottabb lelkek sem képesek, nem hogy te! Még ha nem is ismerlek, akkor is itt rögtön megtudom állapítani rólad, és biztos vagyok benne, hogy nem hogy nem lennék ezzel egyedül, de szerintem mindenki más is így érezné: közöd nincs neked olyanhoz, hogy tönkretétel! Ilyen marhaságokat, hogy beszélhetsz be magadnak?!
Talán nem kellett volna ilyen hangnemben letorkolnom, de tényleg felbőszített, amit hallottam, meg is bántam rögtön
- Bocs. Nem kellett volna ilyen hangon, de akkor is. Ez szamárság. Rázd meg magad és markolj bele a világba, hogy érezd, hogy élsz, úgy járj, hogy minden porcikád érezhesse, ami csak körül vesz. Csak az a vétked, ha hibáidból nem tanulsz, ha feladod és kifogásokat gyártasz.
- Én azt mondom neked, ne gyárts, és rázd le magadról az önhibáztatás értelmetlen súlyait! Állj fel és mond azt, hogy a világ megérdemel téged!
Reméltem, hogy ennyi bőven elég a prédikációból, mert nem készülök papnak állni, se politikusnak, vagy lélek-turkásznak, és visszatérhetünk oda, amiért eredetileg beléptünk az aréna porondjára.

Aztán történt, ami történt, de hogy ezeket hallva is cukinak nevezzen. Hm. Arra már nem vennék mérget. (Pedig az nekem pont semmit se árt)

- Ne sajnáld, ez a dolgok forgása, de segíteni azért tudnál. Ahogy már említettem, ha lesznek új gyógyital receptjeim, akkor kelleni fog pár vásárló, aki hírét viszi a boltomnak. Na meg persze gyártok még ezt-azt, ilyen felszerelés félét, de mindkét féléből csak hármas tiert, ha az még használható bármire is.
- És nem csak ebben. Most hogy szétszéledt a céhem népe, néha jó lenne ismerős arcokkal is találkozni időnként, úgyhogy ha kedved tartja összefoghatnánk alkalomadtán, tudom is én, kazamatára, csapatos aréna-küzdelmek idejére, át is beszélhetnénk, ami még a lelked nyomja, ha úgy érzed nincs épp más, akivel megbeszéld

Végül még is csak sikerült megemberelnie magát, és lábra állni, de úgy tűnik a harci szellem csupán Álomba költözött vissza, s Channak ezen még lenne mit dolgoznia.
- Csak ne olyan hevesen, Álom-pajtás - ugrottam félre, a pajzsom felé, a ragadozó elől
- Nem gondolod, hogy valami más dolgod is lenne elébb? - húztam aztán magam elé a pajzsom
- Netán feltüzelni Chanceryben a küzdeni vágyást? - oldalaztam a macskával szembe fordulva a fegyveremig, ott is csak óvatosan hajoltam le érte, nehogy hamarjában meglepjen, amíg nem figyelek.
- Te meg Chancery, harcolj, kérlek! - böktem felé, remélve, hogy ennyivel még nem "ütöm" ki a küzdelemből

Élet: 133/160
CSP: 145/175

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Ahogy hallgattam, kicsit olyan érzésem volt, mintha még ki is léptem volna a saját testemből. Néztem előre, de valahol nem vagyok benne biztos, hogy tényleg Danee-t láttam volna-e. Ő van itt, vagy még az a lány? Most csak képzelem, hogy valaki a belém vert alapigazság ellen akar beszélni, vagy igaz? Talán csak megint Őt hallgatom sokadszorra, vagy olvasom csak a sorokat, és közben próbálom magamnak bebeszélni, hogy egy virtuális világban vagyok, ahol valaki tényleg segíteni akar nekem.
Segíteni akar? Nekem?
Pár pislogásba kerül, mire visszatérek, és kissé kételkedve nézek vissza a srácra. A fejem még mindig félre van döntve, de legalább már állok. Mikor álltam fel? Végül elmosolyodom, már a második rész közepe táján, mikor arról beszél, hogy ragadjam meg az életet. Lehunyom a szemem, a fejemet rázom és legyintek egyet.
-Biztos igazad van... de ha ezt el is kell érjem, nem holnap fog sikerülni.
Mintha már ezt is mondtam volna régebben. Még odakint? Igen, még odakint...
Félig hálával telve nézek rá. A kesztyűket még mindig nem vettem vissza, hallgatom örömtelien, ahogy felsorolja, mikre lesz szüksége. Egy pillanatra megint elfelejtem a saját bajom, amíg nem emlékeztet rá. Akkor lehajtom a fejem, és talán túl hamar is válaszolok. Biztos, hogy hamar válaszolok, szinte azonnal, be sem fejezi a mondatát. Meg akarom előzni a saját agyam, a fekete kígyókat, hogy helyettem szólaljanak meg.
-Köszönöm, azt hiszem... igen. Majd az üdítő mellett el fogom magyarázni.
Ez az én nagy problémám egyedül nem tudom megoldani nekem kelleni fog valaki de jay már túlságosan tönkrement őt már tönkretettem nem kéne daneet is de ANNYIRA szükségem van VALAKIRE
Megszorítom a kesztyűket a kezemben, és ahogy felkapom a fejem a harc kezdetét jelzendő Álom-mondatra, ahogy meglátom a Danee felé villanó macskát, megijedek és hátrálni kezdek. Így Danee később nem is talált el, a macska pedig úgy huppan a földre vissza, hogy szinte egyértelmű volt, ő is direkt vétette el ezt a csapását. Csak egy pillanatra néz felém, és bár a macskák tekintetét sokan érzéketlennek tartják, valójában megannyi üzenet hordozói. Mint ahogy odakint Gombolyag is valahányszor rám nézett, szinte tudtam, mire gondol. És hogy mennyiszer, de mennyiszer éreztette ő is velem, hogy szerinte hülyeség, amit csinálok, csinálni akarok, vagy beszélek.
Főleg azt a tekintetét nem fogom soha elfelejteni, mikor az udvaron lett rosszul és nyávogva kért tőlem segítséget. Mikor már olyan öreg lett, hogy nem bírta gombolyaggá formálni a gyomra a szőrét. Az a segélykérő pillantás, az a fájdalom, mindig a szívembe fog markolni, ha rágondolok.
Álomkelő tekintete ugyanilyen sokat mondó volt. "Ne félj már ennyire!"
Megrezzentem a felé jövő fegyver láttán, de az végül megállt a levegőben. Kicsit még vártam, aztán a kesztyűket markolászva végül az ajkamba haraptam.
-De csak mert azt mondtad, 'kérlek'...
Mivel csak egy ütésre vagyok a veszteségtől, először valóban tüzet kell csiholnom. Láthatólag nem csinálok még semmit, csak reménykedem, hogy a lángok fel fognak csapni körülöttem. Álomkelő az, aki ténylegesen támad, ezúttal a földön kúszva, lopakodva, amíg Danee nem figyel rá, s bár ez megtörténhet, igyekszik ugrani, hogy karmaival ismét lenyesse a páncélpontokat.

Képipróba: Phoenix. Ha sikerül, gyógyulok 16-ot három körön át :3 Ekkor IC nem égető, de lánghullámok jelennek meg Chan körül.
Álom támad.
55/180, 0/60, 124/205

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

---

#1 'Római stílusos 6-os' :


--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :

sima egyszeri támadás

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Chan mosolya igazán biztató az elhangzottak után, és bár éppen leszidtam a túlságosan negatív hozzáállása miatt, most hogy látok valami kis derűt az arcán, sec-perc alatt elhagyom a dorgáló atyáskodást, mert a legkevésbé sem szeretném, hogy még inkább visszahúzódjon a lelki csigaházikójába, épp ellenkezőleg!
Bár nem éppen felvidító szavakat mondtam, pedig talán mondhattam volna inkább olyat is, ő mosolygott és ez a lényeg!
Én pedig mosolyogtam rá vissza, még ha nem is olyan igazán őszinte, gyermeki módon.
- A fő, hogy pozitívan! - öltöttem ki rá a nyelvem cinkos pimaszsággal

Kissé elült a rövidke csetepaténk, nyakig megmártóztunk a kishitűség és pesszimizmus kátránytavában, de sebaj, ha lassan is, de csak kievickélünk belőle, pedig éppenséggel  én se voltam épp jó passzban: ugyan nem dőlt össze a világ körülöttem, de azt se mondhatnám, hogy az előnyükre változtak a dolgok: az a szerencsétlenül sikerült horgászás Miuval, amire csak keserű szájízzel tudok visszaemlékezni, még ha nem is tök idegenekként vagy gyűlölködve váltunk el. Úgy éreztem kell valaki társaságnak, még ha most nem is állok készen arra, hogy bárkinek is méltó társa legyek. Neki se tudtam azt nyújtani, amit kellett volna...
És a céh is.
Nem volt egy katasztrófa: úgy múlt ki, hogy észre se nagyon lehetett venni. De attól még egy dög, akibe hiába rúg még párat az ember, már meg se nyikkan. Volt benne ötlet, újszerűség, csak épp az erő hiányzott belőle, ami felemelhetné. Na mindegy is. Talán majd máskor. Újra. De nem mostanság.

De nem fogom hagyni, hogy ez lehangoljon. A jövő új, más dolgokat tartogat, és még nem derült ki, melyikünk is győz, úgyhogy inkább erre igyekeztem terelni a gondolataim: és már mozdul is Álom, Chan lángba borul, akár egy tüskebokor, de nincs időm érte aggódni, és ha jól sejtem, ez leginkább a saját műve lehet, akkor pedig nincs is miért.

A vadmacs telibe kap, de fel sem veszem ezúttal, a célom nem más, mint Chan. Ki lenne? Eddig is őt puhítottam! Magammal sodorva a támadóm lecsapok a lányra, és most én leszek a lovag ki azt mondja: Ni!!!
Fejtetőre célzok, mintha csak kendós Men-t szeretnék ütni.

//Chanra megy az ütés, Álom képije nullázza ezt most?
Élet: 44/160
CSP: 115/175

//Mivel nem volt azóta találatod, még érvényes, mivel "következő találatot" nulláz :3//

Egy kicsit eszembe jut a Végtelen Történet egy jelenete, legyen szó akár a filmről, akár a könyvről. A pillanat, mikor Atráskó próbálja kihúzni hűséges lovát a Reménytelenség Ingoványából. Ma én lettem a ló, akit a történettel szemben sikerült kihúzni, Danee pedig Atráskó, aki maga is eléggé szenved, reményvesztett, szomorú, mégis inkább velem törődött. Az ajkamba harapok dühösen, amiért nem vettem észre előbb a jeleket. Amiért már az elejétől kezdve annyira lekötött a saját bajom, hogy szegény srácra nem szenteltem elég figyelmet még a harc kezdete előtt, avagy közben. És amiatt vagyok a legszomorúbb, hogy ez rendszeres nálam.
Ha úrrá lesz rajtam a depresszió, egy önző fruskává válok, akinek minden baja van a világon, és szentül meg van róla győződve, hogy mindenki más pedig boldog, nem igaz? Najó, talán eltúlzom egy kicsikét, de az igazságtól sem járhatok messze. Igaz, ezt a legjobban egy külső személy tudná megmondani. Amennyiben Danee hajlandó lesz ezek után is leülni velem egy italra, feltétlenül meg fogom tőle kérdezni. Muszáj tudnom a rút igazat, ha változtatni akarok rajta.
És Istenem, hogy jár az agyam azon, miként lenne menthető a céhe. A sajátom szinte nem is érdekel azóta a pillanat óta, hogy meghallottam, mi történt az övével. Végül felpillantottam, és már szólaltam volna fel...
-Hé...
Mikor megláttam közeledni a fegyvert, már hiába mozdultam volna, hogy odébb guruljak. Telibe talált, ám az utolsó pillanatban egy vastag rétegnyi fekete toll megállította. A képesség ereje hátrébb lökte őt, majd szertefoszlott, megvédve engem a biztos vereség utolsó csapásától.
Már a puszta ijedelemtől is lihegek kissé, no meg gyors ellenőrzést végzek. A jelek szerint Danee sem húzná már sokáig, bár igaz, ez annak köszönhető elsősorban, hogy nem fogadta el a rendszer korrekcióját az első körben elkövetett hibámból fakadóan. A buta... így csalásnak érzem a párbajt >.>  Kezem egy apró mozdulatával és egy ciccentéssel jelzek a macskának, aki felém fordul, majd gyors léptekkel mögém szegődik, mint egy nagyhatalmú mágus familiárisa. Közben végül a kezemre is visszakerül a kesztyű, amíg Danee összeszedi magát.
-Hát, ez bizony szoros meccs. -simítom el a gyűrődéseket. -Te is, én is egy csapásnál járunk. Viszont figyeltem ám, hogy neked most lenne még páncélod, amiért nem blokkolta egy egyébként hibás támadásom a rendszer. Nana, lehet, hogy lány vagyok, de legyünk lovagiasak, rendben? -egy pajkos mosoly, bár a hangomban még érződik kissé, hogy nem kerültem a megnyugvás mezejére.
Azt nem ajánlhatom fel, hogy egyet üssön belém cserébe, elvégre az a vereséget jelentené, amire mondjuk így is nagy az esély.
-Támadjunk egyszerre... mint a filmekben. -hajolok kissé előre. S ha elfogadja, megvárom, míg felkészül, s míg én is felkészülök. Egy apró simogatás Álomkelő fejére, és amennyiben engedélyt kapunk a startra, mindketten robbanunk előre.
Persze csak úgy teszünk, mint akik támadnak - tudom, hogy máskülönben ő sem tenne semmit, ha csak adnék neki egy plusz kört. Kicsit csalnom kell sajnos, lehetőleg úgy, hogy észre ne vegye, és kompenzálhassak magamnak is.

71/180, 0/60, 124/205

A macska nem éppen az ember legjobb barátja, de még ha az is lenne, mint a kutyák, akkor se tudna mit kezdeni a barátságával, ha lesodrom, mint egy lokomotív.
A karmai ejtette sebek ugyan nem fájtak, de ettől függetlenül még nagyon is éreztem őket magamon, és bár nem a saját élet csíkom nézegetésével voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy sikerüljön a csörtém, ettől még sejtettem, hogy ha a korábbi sebesüléseimmel számolok, akkor már nem húzom tovább, ez lesz az utolsó esélyem nyerni.
Nem élethalál küzdelemről volt szó, így aztán nem is úgy küzdöttem, mint akit sarokba szorítottak. Ez csupán egyszerű passzió volt, különösebb tét nélkül. Egy helyezésért, és az érte járó havi apanázsért, szóval semmi extra, amiért igazán félni valóm lenne, csupán az izgalom, a hevület, az a kevéske adrenalin, ami egy ilyen szoros meccs alatt szinte a fülemben lükteti az ereket, és érzem, hogy már vörösödök mint egy kazán.

Már szinte hallani véltem a csattanást, ahogy a kopjafa a lány feje búbját éri, nem számítottam másra, talán csak egy gyors lábmunkával elért kitérésre: az hogy a semmiből fekete tollak sokaságát fújja a kopjám elé, valami rejtélyes szél, amit egész eddig nem is éreztem, totál kizökkentett a ritmusból, pedig nagyon nem is maradt időm felfogni, mi is történik:
Chan megúszta, logikus lett volna, hogy ha a vadmacska nem is, ő mindenképpen riposztol majd, de megdöbbenésemre, ez viszont elmaradt, helyette magához parancsolta amazt.

Kizökkentem a ritmusból, nem mondhatnám, hogy vitt volna tovább a hév és a lendület, de így is szükségem volt az egyensúlyomat visszanyerni, miután a kopja, és így részben én is visszapattantunk a toll-falról.
Chan megint a szavakat választotta, pedig én már szerettem volna pontot tenni a küzdelmünk végére, és nem tudom miért, de mintha tudta volna ő is, amit az a fura rendszerüzenet írt, s a páncélomról kezdett hadoválni
- Hagyd a csudába a páncélom, megoldottam gyógyitallal! - nem akartam egyáltalán ráförmedni, vagy rossz indulatúnak tűnni, de kissé idegesített már ez a dolog. Játsszuk le és kész! Gondoltam magamban
- Nekem mindegy - más helyzetben talán értékeltem volna a lovagiasságát, most azonban már csak egy valami foglalkoztatott: befejezni a párbajt.
Döftem és megtoldottam pár lépéssel a hiányzó távot.

//sima támadás
Élet: 36/160
CSP: 85/175

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :