Kezdetek Erdeje

Elnevetem magam a hang birtoklójának szaván.
-A gyanakvó ember pedig figyel és aki figyel az tanul, illetve ha van min gondolkodni és az ember teszi is akkor az szintén eléri a hatást. Bocsánat ha kicsit kellemetlen vagyok, de remélem ez hamar változik. Mondom elmerengően.
-Menj csak Anika, de légyszííí ne legyél túl rossz. Megsimogatom a buksiját. Anika oda is siet a lábacskáin, és elkezd kommunikálni és táncikálni a fajtársának. Ezt követően felszáll és mutat pár trükköt. Hallom, hogy a lányok sugdolóznak, de nem hallgatózók inkább. A gondolataimba merülök. A hangon jár még mindig az agyam. Újra és újra mondhatni lejátszóm magamban a hangot, ám nem jön megoldás a rejtélyre, de eszembe jutott egy mese.
-Hallottátok már az erdő mélyi hang meséjét? Hirtelen a fejemhez kapok.
-Hogy is hallhattátok volna? Végül is csak két ember ismeri ezt a történetet és én vagyok az egyik történetesen. Érdekel titeket esetleg? Kérdem reménykedve ez megtöri a jeget és valami érdemlegesebb és belsőségesebb beszélgetés kezdeményezésének alapja lesz ez. Nem tudom igazából érdekli-e őket a mesék, de abból indulok ki, hogy a mesékre a gyerekek még nyitottak.
-Ha nem akkor mindegy csak gondoltam talán érdekel egy kis misztikus történetecske. Nem nagy szám végül is még kis koromban találtuk ki. Mondom felülve.

(Azt hiszem nem leszek most egy jó ideig durván 2 óráig biztos nem, de holnap jobban rá fogok érni, mert most volt egy kis váratlan nyüzsgés.)

-Tényleg! Nos akkor mindjárt el is kezdem. Mondtam gyermeteg örömmel hangomban, mert jó régen nem volt már alkalmam mesét mondani, se történetet, se semmilyen story-t. Embernek. Kiropogtattam az ujjaimat megmozgattam a csuklóimat és köröztem kettőt a fejemmel. Hogy miért? nos talán csak azért mert fogalmam sincs de jól esett... talán.
-Egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer egy kardforgató, egy igazi hős ki állandóan a világot járta és szembeszállt mindenkivel, ki csak az útjába állt és másnak ártott legyen az király vagy részeges paraszt őt nem érdekelte, hogy ki az ki a legszentebb elvet megsérti mely szerint élt. Ez az elv nem volt más mint legyőzni a rosszat, mely a gyenge jót sanyargatja. Egyébként ezt a hőst a nép csak úgy ismerte, hogy... tippeljetek, hogy hívták a hőst! Nos mivel eddig nem mondtam róla túl sokat nehéz is lett volna kitalálni. A hőst Arany Virágnak hívták. Ez nem volt az igazi neve azt már rég hátrahagyta maga mögött. Ez a név onnan eredt, hogy egy nagy szép aranyszínű virágot hordott a hajában. Bevallom kissé különös látvány volt a kis sovány hószúhajú ifjú fiú azzal a nagy arany virággal a hajában. De a nép pont erről ismerte fel őt, no meg persze kardjáról Banshe-ről. Tudjátok minden igazi fegyverforgatónak hű társa fegyvere s számára ő már személy, sőt családtag. Banshe egy félkar hossznyi kard volt egy furcsa lila fémből, melynek nem volt lapja, vagyis mindkét oldalán él volt. Az egész kard eme fémből volt és a markolata csak körbe volt csavarva egy bőrszíjjal amelynek végéről egy kis hófehér toll volt beleszúrva. Remélem érthetően írtam le és eltudtátok képzelni ezt a hatalmas hőst akit nem izmai és termete tett azzá. Kis szünetet tartok majd folytatom úgy ahogy eddig vagyis szépen lassan ízlelvén a szavakat, mondhatni igézően mesélve csak nekik.
-Arany Virág egy nap egy faluba ért ahol a falusiak elmondták neki, hogy a közeli erdőbe él egy gonosz boszorkány, aki állandóan gondot okoz a falu lakóinak. Nem is kellet több neki már el is indult az erdőbe, hogy megküzdjön azzal. Ment az erdőben, ment és mendegélt míg le nem ült egy köre kicsit megpihenni. Milyen lesz szerinted a boszorkány Napsugár? Nehéz dolgunk lesz vele? Kérdezte a hős. Én a az aranyló virág napsugár nem tudom hanyadszor mondom, hogy kérdez pontosabban, mert csak akkor felelhetek a kérdésedre ha úgy teszed és kimondod a varázsszót. Válaszolta Napsugár a virág ki Arany Virág hajában utazott vele jó ideje. Szerintetek mi a varázsszó? Kérdem a lányokat kis szelíd mosollyal arcomon kedvesen tudván, hogy valószínűleg úgyse találják ki.
-Nos az volt a varázsszó, hogy kérlek szépen pici virágom. Hihetetlen nem igaz, mily egyszerű és mégis csak keveseknek jutna eszébe. Újra megkérdezte a hős a virágot. Kérlek szépen pici virágom megmondanád milyen a boszorkány és könnyen meg-e küzdök vele kardommal? Nem úgy néz ki mint bárki gondolná és nem lesz vele kőnyű harcolnod a szíved miatt. Mondta Napsugár miközben ragyogott. Hogy érted ezt? Úgy ahogy mondtam. Mostantól a a szerepek elmondását elkerülendő okosan kissé elváltoztatom hangomat, hogy meg lehessen különböztetni, hogy ki beszél. Arany Virág hangja egy leheletnyit kedvesebb és vidámabb volt, míg napsugáré nyugodtabb és lágyabb. Érdekel titeket a folytatás? Ha nem abbahagyhatom. Tudom eddig egy kicsit uncsi volt de ezután kezdődik az izgi rész. Eközben Anika társalgott egy ideig fajtársával, majd a két lány mellé ült és figyelni kezdte a mesét. Gyakran szoktam mesét mondani neki vagy dalolászni úgyhogy ebben nem volt semmi különös. A kérdésemre helyeslő hangokat adott és rázta a fejét, hogy igen folytassam, mert őt érdekli. Nagyon husin festett a kis párám. Meg tudtam volna zabálni.

//AI HANE//

A lány Ai Hane néven mutatkozott be. Eléggé félénk volt szegényke, biztos szokatlan neki még, hogy be vagyunk zárva ebbe a játékban.
- Örvendek Hane.^^ Nagyon szép neved van.^^ - Ránéztem Hane-el együtt a két griffre, és egész jól megvoltak. Bár a lány Griffje félénk volt, akárcsak gazdája.
- S Mikor kelt ki a peted?^^ - Kérdeztem tőle, hátha jobban megnyílik, s remélem majd a petje is.

Villámlás:
Ahhoz képest, hogy fajtárssal beszélget, igen visszahúzódó. Még lapítani is kezdett a fűben, mikor látta, hogy a két idomár minket néz, ami zavarta. Nem érzem a hangjában az örömöt, hogy más pettel beszélgethet. Sőt, semmit sem. Eltompultak az érzékeim, vagy tényleg ilyen?
- Villámlás a nevem. És a tiéd? – Eszembe jutott hirtelen, hogy nem mutatkoztam be az elején, így pótoltam ezt a hiányosságot.

Észrevettem, hogy Hane petje visszahúzódik. Talán fura neki, hogy egy olyan pet beszélget vele, akit nem látott soha előtte, illetve, hogy fajtárs létére teljesen máshogy néz ki.
- Úgy látom, a peted igen visszahúzódik. – Jegyeztem meg. – Az enyém, mikor kikelt, még meg is védte magát egy neveletlen kölyök ellen, aki el akarta venni tőlem, hogy az övé lehessen. Gondolom te voltál olyan szerencsés, hogy nem találkoztál olyannal. – Sajnos még emlékszem arra a kis szemétre. De szerencsére az óta nem láttam, mióta alaposan elverte az a másik játékos. Villámlás próbálkozott társalogni a másik griffel a petek nyelvén, én meg azt reméltem, hogy sikerülni fog neki, mert mostanság tényleg igen magányos volt. Azon gondolkodtam, hogy talán a két griff összejön egy idő után, és akkor milyen aranyos kis fiókáik lennének.^^

Tsu. Nos legalább az egyiküket tudom már valahogy hívni, habár erős gyanúm, hogy ez vagy neve rövidítése vagy beceneve, mert kicsit rövidkének tűnik nekem felhasználó névnek, vagy akár rendes japán névnek ha esetleg a valódi nevén szólította volna. Bár nem vagyok túl jártas japán nevekben, úgyhogy kitudja. Örömömre a rejtélyes lány igenlő választ adott az én kis folytassuk-e kérdésemre. Ám váratlan fordulattal az öröm ürümbe csapott át. A másik leányzó ajka szóra nyílt volna, ám ekkor összeesett. Nem úgy mint egy rongybaba ki csak úgy összecsuklik, hanem mint aki igen gyorsan erejét veszti. Látszott ahogy szépen lassan izmai erejüket vesztik és térde összerogy, majd térdre érkezik és két keze is elveszti erejét lassan mellyel támasztani próbálta magát és lágyan előre bukott arcával valószínűsíthető barátja felé nézve, arcán mély meglepettséggel és némi félelemmel. Arcomról a döbbenet lerítt, ha csak egy picit is számítottam volna erre én lettem volna az első aki oda nyúlt volna, hogy elkapjam. Szépen lassan ajkam szóra nyílt.
-Mi a kénköves...
Majd abbahagytam, erőt véve magamon gondolva arra, hogy kicsik is vannak közvetlen környezetemben, és itt most első sorban Anika-ra gondoltam. A kis drágám nem kevésbé lepődött meg, rögtön félre is ugrót és ijedten nézett körül, hogy felmérje a helyzetet, majd ő volt az első aki szinte azonnal odasietett és kicsit megbökdöste a lányt, hogy ébredjen fel.

(Ezt gondoltam ki hátha visszajönne a leányzó.)

Ilyen az én szerencsém. Itt a csúnya, gyanús idegen aztán az egyik lány összeesik. Tökéletesen borzasztó egy helyzet, ám általában a borzasztó helyzetek szülik a legjobb lehetőségeket. Még szép, hogy én vagyok az első számú gyanúsított, de most lehetőségem van bizonyítani, hogy nincs miért gyanakodni rám. Ajkam már a nyugtató szóra állt mikor eltette kését és monológjába kezdett. Csak úgy ömlőt belőle, miként látja ő a világot és miként reagál rá. Kissé emlékeztetett önön kevésbé fényes korszakomra. Az átlag nem mélyed el így a kétségbe esésben, s nem tud ily módon beletörődni semmibe. Volt valami fontosa és elveszítette, pont mint én. Lerít róla és az is, hogy bár van sütni valója, az érzelmek és ész közti egyensúlyra nem talál rá, bár ha tényleg hasonlít rám, ez csak idő kérdése. Ő is hasonlóként tekinthet állatára, mint én, vagyis valószínűleg gyógyírt és pótlást keres benne arra, ami elveszett és emberként viselkedik vele. Mikor végzet az ő kis gondolat menetének világba szavalásával, én felálltam és lassan odaléptem az ájult lányhoz, eközben csak ennyit mondtam.
-Szörnyetegnek szörnyeteg vagyok, de nem másokat hanem magamat marcangoló.
Lehuppantam a földre és a hátára fordítottam a lányt úgy hogy a feje a combomon legyen és fülemet a szájához tettem, hogy halljam, hogy lélegzik-e. Lélegzett halkan és nyugodtan, de mégis gyors tempóban.
-Lélegzik! Légy szíves, ha túl lépsz azon, hogy most itt a vég, mert itt a gonosz farkas és én vagyok piroska, segítenél és meghallgatnád a szívverését, hogy egyenletes-e?
Mondom parányi mosollyal a lánynak a hasonlatos részt.
-Ha az akkor nincs nagy gond, Csak kicsit meg kell masszíroznod a mellkasát, hogy a bordaközi izmok elernyedjenek, mert valószínűleg akkor csak az a gond, hogy azok nem tudnak ellazulni.
Folytatom mondandóm, várva a másik most már még inkább érdekes és rejtélyes lánynak, Közben elkezdem simogatni az aktuális beteg homlokát a legjobban reménykedve, miközben dúdolni kezdek miután az "asszisztensem" meghallgatta a szívét. (zene) Ha minden úgy van ahogy gondoltam, akkor ettől hamar felkel.

Tsubaki, Elysion, Shukaku

Az ájult lány fel is ébredt hamar, míg a másik amennyire tudta kizárta a külvilágot maga körül. Nem is tudom melyikükért kéne jobban aggódnom a magam módján. Na itt jön az egykori gondolatmenet, hogy komplett-e vagyok, melyre mindig jön a megnyugtató válasz. Nem. Ezzel a két lány nincs közös múltam, nem rokonaim vagy véreim, nem voltak eddig túl kedvesek hozzám, sőt mint az emberrabló szörnyetegre úgy tekintettek rám és épp ész ember hagyná őket mert látja, hogy velük sincs minden rendben s mi oka lenne arra, hogy gondot zúdítson a nyakába, de én... (belső nevetés) aggódok értük. Nem ám holmi illem aggódásból, hanem az mély, elemi... apai?... aggódásból. A szeretet és törődésadásra való igényem mint mindig, most is olthatatlan volt, ám jelen esetben is csak a kis törőt szárnyú madárkákra vált oly elviselhetetlenné, hogy cselekedni akarjak és ténylegesen cselekedjek. S ha egyszerű ember volnék ezt azzal magyaráznám ilyen a természetem, de mivel nem az vagyok tudom jól, hogy ilyenné lett. Általam s a világ által egyaránt. Hogy a sors vagy holmi nyolcadik vagy akármelyik érzék hozott ide, esetleg mindkettő, azt nem tudom, de azt igen, hogy most hogy itt vagyok nem mennék sehova. Nem azért mert egyetlen részem sem akart volna innen elmenni, viszont az a részem mi maradni akart... mindig is mindent felülíró volt, olyan ami a logika és az ösztön fölé kerekedett bármikor. Borzalmasan ijesztő belegondolnom, eme achilles sarkamba, mert az tény, hogy ilyenkor rövid idő alatt el tudtam jutni arra a szintre, hogy érte bármit. S a legszörnyűbb, hogy pontosan tudom miért és ez szánalmasan szomorú és szánalmasan szánalmas. Az eddig ápolt "beteg" miután magához tért felkecmergett, ekkor már én is álltam. Szegény alig állt hirtelenjében a lábán, ám ami hirtelen meglepetést nyújtott, az az volt, hogy ennek ellenére milyen anyatigris módjára határozott óvással, ám mégis enyhe reménytelenség ízzel ordított rám nem éppen szépeket. Ennek következménye nem is volt más, mint hogy Anika hasonlókként ugrott közénk fenyegető hangot hallatva, persze a reménytelenség íz nélkül. Amennyire veszélyesnek akart tűnni annyira tündér bogár is volt ekkor, nem beszélve arról, hogy aranyossága miatt nem is lehetett igazán komolyan venni, csak az tudta mekkora komolyság van ilyenkor benne aki ismerte. Nagyon ragaszkodó volt a kis drágám és az ő apucijára ha valaki ráförmedt azt nem vette túl jó néven. Erre már csak a szavak még rátettek, hiszen azokat értve érthetően nem morcos és ellenséges, hanem engem védő és támadólagos lett pillanatok alatt.
-Anika nyugalom.
Mondtam halál nyugodtan, ám ő engedelmes kis lurkóból, azonnal a magáét védő vadállattá vált az események által. Soha nem láttam még ilyenek. Legalább is ennyire intenzíven ilyenek még soha. A konfliktusnak végül a konfliktusból kívül álló fél vetett véget. Szinte ledermedtünk mind halván ahogy kitör a magába bomlásból a világba. A libabőr végigfutott rajtam, kis kedvencem pedig hirtelen visszatért alaptermészetéhez.
-Gyere ide Anika.
Mondtam halkan és édesen. Ő a karomra szált és elkezdtem simogatni, hogy végleg megnyugodjon. A kis szíve hevesen vert még az izgalmaktól de már lassult a normálisra, persze az hevesebb volt az emberi szívnél, de én már jól tudtam milyen a szívverése ha nyugodt. A rejtélyes lány mint egy kísértett tárta elénk kérését. Talán nem is ő volt az hanem holmi gyanakvó kínzott kísértet mely mélyen a szívében honolt és nem volt képes elviselni a gondolatot, hogy van jó is a világban, olyan mi és ki nem ellene tör, vagy legalábbis ténylegesen aggódna iránta. Nem vártam s nem haboztam. Válaszoltam szépen röviden és velősen. Legalábbis így akarta,de nem így sikerült.
-Mit akarhat egy ember a világban vajon? Saját önző célom vezet, mint bárkit. Régmúlt kínszenvedéstől szabadulnék. A feloldozást keresem, de nem lelem. Mások segítése segít rajtam, főleg azoké kikben látok valami hasonlót. Erős apai ösztön él bennem, mi forgótengelye a Elysion-nak s Abyss-nak bennem. Egészen pontosan valami olyasmi inkább. Zagyva szöveg lehet ez most elhiszem, de a legőszintébb beszéd mindig zagyva. Én csak adni vágyok és segíteni. Fortuna a drága volt ki idehozott és egészen pontosan nem csak te érdekelsz már valahogy mindkettőtök. Mindketten ugyanolyannak tűntök. Kissé elvesztenek. Elvesztenek önön mélységetekben. Pont mint én.
Kevésszer szoktam így megnyílni, pedig szinte semennyire nem nyíltam még meg, de ez még így is több volt, mint amit a legtöbbeknek nyújtottam és nyújtok majd valaha is magamból.

Tsubaki, Elysion, Shukaku

Némán figyeltem ahogy a lány elindult, majd szemem lehunyva gyors végig pörgetem a dolgokat a fejemben. Ez az előadásmód. Szinte ordít belőle az elnyomott érzelmek özöne, ha Puck volnék most szinte belehalnék a fájdalomba. Mondjuk akkor Anika lenne Guts ami vicces gondolat. Talán egy pillanatra valami ismerős hideg is végigfut a gerincemen a felismerésre, hogy ebben a lányban valami nagyon eltörött, de ez talán csak képzet és valójában csak jelezni akart önmagam személyemnek, hogy na itt a vége fuss el véle, de nem, nem hagyom a dolgokat ennyiben és nem fogok, mint egy sértődött kisgyerek odébb állni. Kinyitom szemem a távolodó lányra nézek és csak ennyit szólok.
-Addig nem érthetsz másokat, míg nem mered megérteni őket és szörnyű szívből való sajnálatom az, mit közölnöm kell az iránt, hogy nem érted az embereket, mert ezek szerint magad se érted, s nem is értheted, míg meg nem ért más téged. Higgy nekem ez a kor tapasztalata. Bár így belegondolva a te korodban az ember nem is akar igazán semmit érteni csak holmi dolgok mögé bújik, mint a sors és az "ilyenek születem" mondóka, mert félnek és vagy lusták tanulni és elmélyülni a tudásban. Szerintem te félsz és elveszett vagy, ahogy a barátnőd is a maga módján. Nekem ennél nem kell több egyelőre bőven elég ennyire ismernem TITEKET, hogy akarjak, segíteni. Nem úgy mint egy hős lovag aki egyszer ott van ha kell, aztán várja a jutalmát, hanem mint az öreg mentor ki útja során kísér és csak mutatja az utat, hogy te magad lehess többé. Bocsánat a nyereségemért, de ha nem tévedek nyomorultabban érzed magad a nyomornál, félelem, kétségbeesés és feladásra való vágy környékez folyvást, nem is beszélve az örökös bizalmatlanságról ami mindenre kiterjed. A szemem előtt bontakozott ki ez mind. Ha meguntad ezt akkor most megfordulsz, viszont ha eddigi utadat akarod járni csak menny tovább. Nem akarok rád erőszakolni semmit, a döntés a tiéd. A segítő jobb itt van. Nem kell megfognod, még csak mellette sem járnod csak elfogadni, hogy van és érte nyúlni ha kell. Tu...
Abbahagytam a beszédet és leültem a földre. Anika a vállamon követte az eseményeket és nem értette igazán mi is folyik itt úgyhogy értetlenül kapkodta a fejét egyikünkről a másikra. Ha beszédem másra nem is volt jó remélem legalább egy szép kis gondolat menetet elindítottam a lányban.
-Amúgy ha engem kérdezel az, hogy óvni akar valaki még a virágszáltól is miközben te óriás vagy, az igen csak logikus, ha ragaszkodik hozzád vagy legalábbis akar hozzád.
A másik lány felé fordulok.
-Amúgy te jól érzed magad? Nem fáj semmid? Ha jól gondolom nem először történik ilyen amennyire lazán kezeled azt, hogy beájultál.
Figyelmem most már teljesen a másik lányé. Ha akar a másik visszajön, ha nem akkor nem. Több figyelmet nem szentelek neki, ha nem akar figyelmet szentelni nekünk. Önzők a gyermekek, s saját gondjaikon kívül ritkán foglalkoznak máséval. Most sincs másként. Nem tudatosan, de végül is most is magának követelné a szemet az elhaladó, miközben az elájult, egyrészt maga mögött hagyná, csak önön magára gondolva, más szemszögből pedig a saját frusztrációjával törődik, miközben a nem rég ájult és kiszolgáltatott lányt hagyja magára, még kiszolgáltatottabban nem is törődve esetleges állapotával. Mit ítélkezek. Én sem voltam különb gyermekként a legtöbbször, sőt pont ilyen voltam leszámítva egy emberrel szemben. De a múlt elmúlt és én most itt a jelenben élek, nincs itt az ideje a múltba merengésnek.

Mindkettőjük mondandójára azonnal viszontláthatnám a mondandóm, de tudom annyit érne mint egy halottnak a csók az előzőek fényében, hát nem teszem. Mély levegőt veszek, majd hirtelenjében a földre fekszek.
-Igazság és csúnya szembesülés, mért vetettél erre Fortuna.
Jegyzem meg alig halhatóan magamnak. Anika a hasamra telepszik és onnan figyeli a két lányt tovább. Lehunyom szemem veszek még egy mély lélegzetet.
-Bocsássatok meg a stílusért és még inkább a tolakodásért. Tudjátok mit...
Tenyeremmel befedem arcom és egy fárad sóhaj hagyja el számat.
-Ennek így semmi értelme.
Mondom elfulladó hangon. Miközben az jár az eszemben, hogy Hagyjam a fenébe, maradjak csöndbe és várjam meg míg elviharzanak, de mégse így teszek. Rohadjon meg az a szemét azért is elv ami belém lett táplálva.
-Feküdjetek le ti is lányok mindenki kapjon magához egy kis nyugalmat és kezdjünk el emberhez méltóan beszélgetni, ha akartok. Mondom ezt totál nyugodt átlag hangon. Majd szétterítem két kezem, szippantok egyet a levegőből és elmosolyodok mert valami édeskés virág illatot érzek.
Ez az egyetlen dolgot céloztam megszüntetni ami a kommunikációt eddig ellehetetlenítette, ez pedig a feszültség. Remélem ha kicsit megnyugszunk akkor mindenki összetudja szedni kérdéseit és válaszait és azt emberi módon előadni. Így talán egy kis megértés és értelmes beszédi kapcsolat alakulhat ki köztünk. Anika eközben pedig érezve saját nyugodtságomat illetve érezvén, hogy ö egy kicsit fáradt alvó pózba gömbölyödik a hasamon és elkezd pihengetni miután egy kicsit dúdolok neki, közvetlen az után, hogy ö az általam jól ismert aludni szeretnék hangot adja ki.