[Küldetés] Anomáliák

by **Kuradeel** Hétf. Jan. 25 2016, 09:05

Résztvevő: Hinari

Ide jutottál Surprised

Írd le hogyan. ^^

by **Hinari** Csüt. Jan. 28 2016, 00:40

Ez az egész kezdett egyre furcsább és furcsább lenni. Már a lilásrózsaszínbe forduló felhők láttán is úgy éreztem, a programozók valami hibát ejtettek a kódolásban, az idő is egészen napos volt még pár perccel ezelőtt, aztán lépésről lépésre változott a környezet. Nem is léptem többet. Elgondolkodva és szemöldökömet enyhén összehúzva kémleltem körbe, próbáltam újfent beszívni a virágok illatát, amikről biztosan tudtam, hogy az előbb még oly intenzíven lengtek körbe. Nem mondom, persze ezek a pipacs… tulipánszerű növények is szépek voltak, mégsem volt ugyanaz. Le is guggoltam egyhez, kezemmel hozzáérve, csupán végigsimítva zöld levelén, nem szakítva le azt: nem ilyet kerestem. Másik kezemben a cetlit szorongattam, amit a kiskönyvből összeírtam, kezdetleges rajzokkal, hogy mégis mit is kellene összeszednem idefent: Nihil Levél minden mennyiségben, aztán Faeno Virág és Fagyott Pitypang… a legfontosabb kristályok és potionok hozzávalói, amelyekre szükségem lesz. Illetve volt. De mégsem várhattam, hogy - az igaz ehhez nagyságrendekkel jobban értő - Yui és Nio válogasson össze mindent, én pedig rendre kivegyem a bankból, ami éppen kell. Mert a Túlélő Csarnokos látogatásunk után elég sokminden volt, ami kellett. Rengeteg alapvető fontosságú itemet elhasználtam odabent, ezek pótlása nélkül pedig nem szívesen léptem ki a védett övezetből egyedül, hisz bármikor bármi megtörténhet. Éshogy még egy Lökés Kristály se legyen nálam… egyszóval úgy döntöttem, megyek virágot szedni. Egymagam, egyrészt mert kíváncsi voltam, mire megyek segítség nélkül, másrészt pedig jólesett egy kis csönd és nyugalom, a szél a végtelennek tűnő mező fölött, ahogyan lágyan lengeti ruhámat… egy kis ösvényen sétáltam végig, messziről kerülve a tavakat és az erdőket, a réten maradva végig.
Talán pislogtam két lépés között, vagy a felhők gyülekeztek még ennél is gyorsabban körém? Persze ez a sao. Miért ne gyülekezhetnének? Aztán lehajoltam a piros virághoz – egyetértő bólintással konstatálva, hogy nem nyal -, s mire újra felálltam, a mező sem hasonlított éppen egy síksághoz: telefonfülkék. Piros, régi telefonfülkék voltak mindenütt, mintha a kisgyermekkori emlékeimből léptek volna elő, s ahogy az égen elkezdett eluralkodni a feketeség, úgy lettem én is egyre feszültebb: ez semmiképpen sem volt normális. Behunytam szemeim, számoltam, kinyitottam, semmi. Azt jól tudtam, én hogyan kerültem ide. De hogy ezek hogyan, arról fogalmam sem volt.
Azért elővettem a teleportkristályomat, biztos ami biztos. Ott szorongattam a papírlap mellett, mindkettőt a jobb markomban tartva. Hiszen kellett egy szabad kéz. Máskülönben hogyan próbáltam volna kinyitni a legközelebbi fülke ajtaját?

by **Kuradeel** Csüt. Jan. 28 2016, 10:10

A kis piros virág mereven hajolt el amerre a kezed vitte. Talán eszedbe is juthatott, hogy ha egy leheletnyivel erősebben fogod meg, eltörik.

Az ajtó kinyílt, be tudsz lépni. Mivel az ajtó régi volt, ezért ha elengeded, úgy csapódott vissza a helyére, ahogy a falusi kocsmák ajtajai szokás. Hangosan és nyikorogva. Bár rád nem zárult, ki tudsz menni könnyedén... Belül kis fekete virágok nyíltak. Pont ugyanolyanok, mint kinti piros társaik. Egyik sem nyalt meg.
Érezheted a levegőben azonban a változást. Szél nem mozog, állatok nem neszeztek, madarak nem csipogtak... vajon csak most lett, vagy eddig is ennyire mély volt a csönd? És bár semmi élet nem mutatta jelét, érezted, hogy a levegő másmilyen.

A felhők valahogy máshogy álltak, a telefonfülkék pedig valahogy másmilyen pirosak voltak, a fű valahogy máshogy zöldellt, és a kicsinyke virágok feje valahogy mind egyfelé állt. Mind. Feléd.

//A posztodra egy big like. Nagyon tetszett :3 //

by **Hinari** Csüt. Jan. 28 2016, 18:18

Talán csak érinteni akartam, hogy tudjam, valójában nincs is ott. Kezem nyomán elfoszló árny csupán, mely soha nem is létezett, nem tűnhetett fel most, borús ég alatt emelkedve ki a száraz földből. Megmarkoltam, erősen húzva magam felé, az ajtó pedig mozdult, nem lett semmivé: szilárdan nyikordult meg s engedett be, beléptem. Óvatosan, még a lélegzetemet is visszatartva. Hiszen jól tudtam, ez nincs itt. Egyetlen lépés a mezőn, cipőm mégsem a növényeket taposta; szilárd volt lábam alatt a talaj. Beszívtam a levegőt, hozzáérve a kagylóhoz, ám a hirtelen zaj olyan erővel vágta ketté a törékeny nyugalmat, hogy ijedtemben elejtettem a kristályt. A cetli még lengett kicsit a levegőben, mielőtt megállapodott volna az egyik virág fekete szirmán.
A következő másodpercek mozdulatlan kivárással teltek. Megráztam a fejem, elmosolyodva a reakción, hiszen ismerhettem volna, ezek maguktól csapódtak vissza. Régi Anglia, márcsak a mindent áztató eső hiányzott. Lehajoltam az itemért, tekintetemmel továbbra is a környezetem kémlelve végig, ám mindezek után is, számolni tudtam volna a szívdobbanásaim, melyek fejemben visszhangzottak. Nem tetszett, hogy minden ilyen… más. Nekidőltem az üvegfalnak, mélyet sóhajtva, kezeim magam mögé téve, azokra támaszkodva hosszan. Furcsa volt a hely, de ez még mindig a sao volt. És a saonak is voltak szabályai. Az Észlelésem nem jelzett, moboktól pedig a virágmezőn belül nem kellett tartanom, nem volt hát semmi, ami pánikra adott volna okot. A racionális énem ezt ismételgette, én pedig már egészen kezdtem hinni neki.
Csak ne fordultam volna meg.
Egy kis, piros virág tekintett rám vissza. És egy másik. Meg mégegy. Az összes. Zavartan léptem hátra egyet, csakhogy a szemem sarkából meglássam, hogy fekete társaik is napraforgósat játszanak – csupán nap helyett mind felém fordult. Mintha várnának valamire. De mire? Végigfutott rajtam a hideg, bele is borzongtam. Csönd volt. Fojtogató csönd, az a néma, aminek közepén megnyikkanni sem mersz, nehogy megtörd azt, előidézve valami sokkal borzalmasabbat. Lassan, szinte hang nélkül nyitottam ki a fülke ajtaját, kilépve a mezőre... megállapodtam pár méterre a megváltozott objektumoktól, körbenéztem még egyszer… majd teleszívtam a tüdőmet levegővel, és elordítottam magam:
- Aaaaaanyone heeeeeere?
Nem voltam az a fajta, aki fulladt némaságban várja, amígnem végre történik valami élénk holtterének legszélén. Nem. Legalább tudjam, mikor jön, ha jön, legalább tegyek valamit ennek érdekében, ha nem is járok sikerrel. Már a virágok sem tudtak zavarni, légzésemre figyeltem, kémlelve a felhők változásait, szám szélén apró mosollyal, mely azt hivatott jelezni, nem tartok tőlük. Mégha amúgy tartottam is. Egy kicsit. Egy egészen aprónyit. Talán jobban is a kelleténél. Nem túlzottan voltam oda az ilyesmikért...

by **Kuradeel** Csüt. Jan. 28 2016, 22:18

Egészen addig, ameddig nem kiáltod el magad, nem történik semmi, a virágok ~ az összes virág ~ apró fejének elhajlásán kívül. Mind, méghozzá egyszerre, lassú de biztos ütemben követik lépteid, hogy tűpontosan minden szögben feléd forduljanak.

Aztán a hang, amit kiadsz, megremegteti ezt a fura világot. Ugyan egyetlen pillanatra olybá tűnik, hogy nem fog történni semmi, de akkor, és pontosan akkor, amikor eldöntenéd magadban, hogy senki és semmi nem reagál, akkor a virágok hirtelen az ég felé merednek.

A szemed láttára fordul mindegyik arrafelé, már nem törődve a látszatával sem annak, hogy megőrizzék egy hétköznapi virág látszatát. A "Telelephone" fülkék üvegei betörnek, ezernyi csillogó darabra törve szét az üvegdarabokat. Oriási csörömpölés, mintha minden szétrobbanni készülne... és a virágok..... a virágokból hang, mit hang sikoly szűrődik ki. Mintha ezernyi kis lény kiáltana fel keskeny, alig kivehető hanggal.
Neeeee Olyan mintha egér cincogást próbálna utánozni egy fiatal macska. Természetellenesen üti meg a füled.

A fülkék eltűntek. A virágok elhervadtak. Az ég, türkizkék. Egy cinke repült eléd.

// Úgy néz ki, ahogy belekerültél, úgy is keveredtél ki a helyzetből. Tudtodon kívül.
Mindenesetre már nem lila az ég, és a megszokott Virágmező tárul eléd. //

by **Hinari** Hétf. Feb. 01 2016, 19:47

Már-már általánosnak mondható tény, hogy mindig minden később érkezik, mint ahogy érkeznie kell, mint ahogy várjuk. Érdeklődve, de pattanásig feszült idegekkel néztem a körülöttem lévő, abnormális világot. Meg nem mozdultam volna, még egy ismerős virágért sem nyúltam le, amit a lábam mellett felfedezni véltem - hisz valaminek történnie kell. Méghozzá most. Vagy most. Esetleg most.
Felsóhajtottam, s már mentem volna tovább, amikor elpattantak az üvegek. Az összes egyszerre, a visítás, amit a növények hallattak pedig olyannyira sértette a fülem, hogy önkéntelenül tapasztottam rá kezeim, s nem érdekelt az sem, hogy a még mindig a markomban lévő kristály egyik élesebb széle nyomta a halántékom. A papír meg... az eltűnt. Valamikor leejthettem, s mostanra már tőlem méterekre fújta a szellő, tova és egyre távolabb, nem léptem én, egyetlen lépést sem tovább. A fülkéket néztem. Ahogy ott álltak kitörött üveggel, megcsonkítva és mindenhogyan törötten, eszembe juttatta az időt, amikor hazavágyva bőgtem az új szobámban, egy új országban. Meg akartam érinteni őket. Végighúzni ujjaim a fenti szövegeken, betárcsázni egy régi, talán már elfeledett számot, hátha... és elfelejteni a piros virágokat, amik az ég felé néznek meredten és vakon. Megborzongtam a légkör sűrűségétől, melyet lehet csak én éreztem ennyire fojtogatónak. Megráztam a fejem, mint aki álomból ébred, és elindultam a cetlimért, fél szemmel továbbra is a növényeket figyelve, vajon követnek-e még, vagy már teljesen megtörtek? Elárulta tán őket az, akit követtek. S mintha csak ismétlődne a múlt, hajoltam le, kezembe véve a gyűrött listát, s e furcsa világ már nem volt sehol, mire felálltam. Eltűntek, lehet nem is léteztek sosem.
Még kivártam egy kicsit, majd ahogy elengedett az érzés, rohantam haza. Összeszedve pár virágot út közben; már nem is néztem, mifélék, csak legyenek, ne menjek haza üres kézzel. Ám mindig, amikor leguggoltam egyhez, titkon azért reméltem, hogy előbukkannak az angolpiros dobozok, legyenek bár csonkák vagy épek. És az egyikben, egyszer talán, meg fog szólalni a csengő, utat nyitva világok között újra, elvezetve engem oly rég nem hallott hangok felé...

by **Kuradeel** Szer. Feb. 03 2016, 10:23

A küldetést lezártam, további kellemes borzongást :3

Kapsz érte némi gazt Kleintől, meg 30 aranyat ^^/

by **Cardinal** Szer. Feb. 03 2016, 10:27

Hinari:
2 [T1] Faeno Levél 3 [T1] Barna Gomba 2 [T1] Tövisgyökér
2 [T2] Vastag Tövisgyökér 1 [T2] Faeno Ág 1 [T2] Vörös Gomba 2 [T2] Nihil Levél
3 [T3] Eknier Levél 1 [T3] Gyilkos Galóca 3 [T3] Ezüst Százszorszép 2 [T3] Gigantikus Pitypang
4 [T4] Faeno Virág 2 [T4] Eknier Ág 1 [T4] Fekete Gomba 1 [T4] Fagyott Pitypang

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Anomáliák

[Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák

Re: [Küldetés] Anomáliák