Ametiszt Völgy

Wait what? – akartam volna mondani, de a fiú még azelőtt felnevetett, hogy hirtelen zavartságomban rendesen japánra fordíthattam volna a szavakat. Persze az arckifejezésem attól még tökéletesen hűen tükrözte az első reakciómat, és rögtön eszembe jutott az a másik nagyszájú, akinek ez a… Georgeo… méltó párja lehetne. Úgy tűnt igazán vicces hangulatában volt, én azonban képtelen voltam ilyen gyorsan váltani, s még hátrapillantottam, elnézve a lágyan hajladozó fűben kitaposott utat, amit még egyedül tettem meg, mielőtt válaszoltam volna.
- Easy girl, you wanna say? – majd inkább ráhagytam, egy röpke sóhajt is eleresztve a gondolat mellé – Egyébként igen. Lehetünk.
Remélem, harcolni is legalább annyira tudsz, mint másokat idegesíteni.
Ezzel együtt el is fogadtam a felkérést, s már meg se lepődtem rajta, hogy teljesen más nevet írt ki a rendszer, mint amit a fiú az előbb használt – Milyen béna név egy sárkánynak a Greg… – motyogtam, miközben ő előreszaladt, s ha hallotta, legalább annyit megtudtam róla, hogy van-e Hallgatózása legalább valamilyen alap szinten. Az Észlelésem pedig jelzett, noha a terv ellenére nem a fiút: mobok közeledtek felénk. Odaléptem Ryuu mellé, két kézbe fogva a Katanát, s bár hiába mondta, hogy nem tier egyes dolgai vannak, azért nem lett volna jó, ha a jelenlétem miatt túl sok életpontot veszít már az elején. A lények viszont nem voltak túl sokan, egyszerűen el lehetett intézni őket.
- Nem vagy te még fiatal az alkoholhoz? – kérdeztem tőle, azzal a sokatmondó mosollyal, ami talán sejteti vele, hogy nem lesz ez olyan egyszerű menet, mint gondolta. Na nem a mobok, természetesen Azokat gond nélkül le tudtam ütni, illetve ha az egyik talán mégis eltáncolt volna a pengém hegye elől, hát egy kis plusz gyorsasággal tettem róla, hogy ne legyen alkalma mégegyszer megtámadni minket – Az egyik biztos Tamarát is érezte – közöltem vele egy vállrándítással – Amúgy, támadni nem terveztél? – néztem rá érdeklődve, ugyanis jól láttam, hogy inkább felém rohant a szörnyek elől, minthogy akárcsak az egyikbe is belemártsa a fegyverét. Tényleg megijedt talán, vagy csak engem néz annyira erősnek, hogy eszébe nincsen harcolni? Ezek után viszont nem hagytam neki, hogy ő menjen elöl: valószínű fogalma sem volt, milyen bestiák élhetnek errefelé és mennyien, azt pedig nem akartam, hogy az övé mellett az én meggondolatlanságom is oka legyen egy esetleges tragédiának. S lovag ugyan nem voltam, de életem épp elég volt rá, hogy be merjem kockáztatni ezt a lépést: egyetlen kört még bármelyik itt élő szörnytől kibírok.


3 támadás; ha bármelyik is mellé megy, kari rögtön aktiválja a gyorsibónuszát egy negyedik ütésért. A passzívom miatt maximum egyet hibázhatok, így minden mob leütve.
Kövi körre Hina beállt Ryuu elé.

És neki nem voltak elegek az eddigi ütések.
- Szerintem ígyis te ittad meg a levét – kommentáltam a hátam mögött álló fiúnak arcomon enyhe félmosollyal, a kérdésemre adott válaszán pedig csak a fejemet ingattam – És csodálkozol, hogy nem tették? – kérdeztem, egyszersmind kiállva előle, hogy leüthessem a mobokat, közben az arckifejezését is megnézve magamnak. Nem, cseppet sem tesz úgy, mintha szándékában állna harcolni. És az érettség… milyen érettség? A Tamarás megjegyzéséhez pedig inkább nem is fűztem hozzá semmit: fölöslegesnek tartottam tovább húzni ezt a szálat; úgyis volt belőlük elég. S közben meg is érkeztek az újabb ellenfeleink, ám amíg ő izgatottan nézte a jövevényeket, rajtam átfutottak az előző kirándulás tapasztalatai, és nem, nem akartam mégegyszer agyvelőkről vizionálgatni. Főleg úgy, hogy egy ehhez ideális alany éppen itt állt mögöttem. Mégha agya, az annyira nem is lehetett sok.
Tűrtem tehát a harapásokat, mert nem tehettem mást, ezek után viszont úgymond megelégelve a dolgot, mostmár ténylegesen is aktiváltam a gyorsaságbónuszt, hogy annyit üthessek le a csaholó dögökből, amennyit csak tudok - az utolsó vágás után pedig egy elegáns mozdulattal (na meg egy kis akrobatikával) ültem fel a legközelebbi fa egyetlen olyan ágára, ahonnan a mobok aligha érhettek el.
- Most te jössz – mosolyogtam le rá – Ha már úgyis ennyire szereted őket.
Igazság szerint kíváncsi voltam, mit is tud; hogy mire fel ez a produkció azon kívül, hogy megpróbálja kompenzálni a nulla energiabefektetését a kazamatázásba. Ennyi mob pedig egy kör alatt már nem hiszem, hogy le tudná nullázni – vagy ha igen, remélem, van annyi esze, hogy időben elteleportál.

Képipróba: gyorsibónusz, ha sikerül, innentől lehatszorozom őket.
Támadások: a képesség sikerétől függően vagy 4, vagy 5

- Ne aggódj, van akinek ennél sokkal rosszabbak – feleltem a kifakadására enyhe mosollyal, de azért le kellett ütnöm ezeket a frakkos mobokat, mindkettőnk érdekében. Bár jobban belegondolva, ha hagynám, hogy visszavonuljanak, hamarabb megszabadulnék a kéretlen társaságtól, én azonban nem szerettem félbehagyni semmilyen munkát. Mégha a körülmények kezdtek kifejezetten zavaróvá válni, akkor sem.
A zombikutyáknál viszont már úgy voltam vele, hogy csináljon ő is valamit, így érdeklődve figyeltem, mit alkot odalent, s igazság szerint nem nagyon lepődtem meg a fejleményeken. Két tenyeremmel támasztottam az arcomat, a könyökömet a felsőcombomra rakva, majd miután összeszedett egy kis sebzést, hanyagul intettem a még életben maradott mobokra:
- Azt beszélik, hogyha megharap egy, nemsokára kívánni fogod az agyakat – mondtam neki félvállról, és az előzőekből tapasztalva valamiféle lelkesedést vártam tőle, hogy „ez tök király”, vagy ilyesmi. Aztán mire újra felém fordult, én már leugrottam melléje a fűbe, tekintetemben jól láthatta a változást, ami derűből pillanatok alatt fenyegetően mélyre váltott át. Felemeltem a Katanát – Igen. Agyakat! – indultam el feléje vészjóslóan, majd pillanatok alatt gyorsultam fel maximális sebességre, nem is hagyva félbe a mozdulatsort: a Katana pengéje alig pár centire süvített el a fejétől, de úgy tűnik ezt a kölyköt még ez sem hatotta meg túlságosan. De legalább vicces volt látni, ahogy nagyban keresi a hang tulajdonosát. Nem derített fel olyan nagyon, de azért több volt, mint a semmi.
- Hehh, kotródjatok innen! Ez az én prédám! – csaptam szét a kutyák között, attól függetlenül folytatva a műsort, hogy nem volt itt éppenséggel senki, aki elhitte ezt a játékot. De nekem tetszett ^^ Talán lehetne finomítani egy kicsit a módszeren és megjátszani ezt még máshol is...

Pihi, 3 támadás majd pihi. A passzívom miatt az első biztosan talál, a dobások a másik kettőre mennek.
(270-22-5*45 CSP-t fogyasztottam az előző körben, így csak 23-al kezdtem a mostanit.)

Máris le lehetett vonni a következtetést, hogy Észlelése, na az nincs. Vagy ha van is, nem elég magas szinten, ugyanis a közelben még az én jártasságom sem észlelt senkit, arra pedig, hogy valakinek legyen elég pénze negyedik szintű lopakodásra, és ezen felül pont ebben a völgyben töltse el a drága idejét… hát, sok esély nem volt. De azért észnél voltam én is.
- Annál jobb vagyok, mintsem véletlen megöljelek, ne félj ^^ - fordultam feléje, egy mosollyal reagálva a kifakadására – Habár az az ötvenöt-hatvanöt közötti életpont tényleg elég gyér – hümmögtem sokatmondó arckifejezéssel, illetve a Katana hümmögött helyettem, akinek igaz nem tudtam, mennyire tetszik a játék, de azt hallhatta a fejemben, hogy nekem nagyonis: kezdtem kifejezetten élvezni ezt a mobozást így. Ryuu pedig foroghatott bármerre, azt a bizonyos harmadik személyt aligha láthatta meg, én pedig közben leütöttem a maradék zombikutyát is, hogy valami mással nézzünk szembe majd, egy pár méterrel odébb. Bár nem gondoltam, hogy túlzottan egyszerű lesz így: a srác konkrétan használhatatlan, és mégcsak nem is akarja meghallani, amit mondok neki, így a csapatmunka ki van zárva… ha meg magára hagyom a problémával, akkor jó eséllyel meghal. Bosszús sóhajjal indultam tovább, és hiába reménykedtem az ellenkezőjében, szinte biztos voltam benne, hogy Ryuu utánam fog jönni: annál ő sokkal magabiztosabb, hogy azzal a minimális életével is, de pont a főbossok előtt visszavonulót fújjon.

Addig támadok, amíg le nem ütöm mindkettőt.

Okéé, tehát… volt az a pillanat, ahogy megjelentek a zombik, és 144-et ütöttek belém egyetlen kör alatt. Hogy előtte mi történt, az nagyon gyorsan érvényét vesztette így, bár arra, amit Ryuu az amerikaiságról mondott, végülis nem is feleltem semmit, nem akartam, hogy a kelleténél többet tudjon meg rólam. A potionos kérésére pedig csak a szememet forgattam, hogyhogy neki még az sincsen? Majd aztán csak-csak előhívtam a menüm, elkezdve keresgélni, merthát igaza volt: az élet nem játék, és egy kis poti bőven megérte nekem, hogy ne előttem pixeleződjön el.
- Ha adok, akkor megígéred, hogy legalább a következő fél órát túléled? – tettem fel neki a költői kérdést, mielőtt azonban előhívhattam volna az itemet, megjelentek a zombik. És az események egy szempillantás alatt gyorsultak fel.
Hárman voltak, és sajnos nem olyan lassúak, mint az előzőek, mielőtt azonban bármilyen taktikát is felállíthattam volna, belevágtam a Katanát a legközelebbibe, hisz ez mindenképpen kellett a továbbiakhoz. One hitből nincsenek meg. Oh sh…
Még jó, hogy a fegyver nem értett angolul. Mennyit sebeznek fejenként?
- Huszonnégyet.
- Összsebzésük?
- 144.
Na így tudtam meg, hogy mennyit is vesztettem. Felpillantottam az életcsíkomra, ahol kitartóan bámult rám a még háromjegyű szám, s csak ekkor tudtam egy kicsit megnyugodni: nincs még veszve minden. De ez akkor is rosszabb volt, mint amire számítottam. Sokkalta rosszabb.
– Ryuu, tűnj el – szóltam hátra ingerülten – Akármelyik is hozzád ér, halott vagy – tettem hozzá, ha esetleg nem látta volna e tényt magától is, ám ezek a dögök egyelőre engem néztek ki maguknak, aminek nem tudtam örüljek-e, vagy se: nem volt már elég életem mégegy kört kibírni. Előreugrottam, belemártva a penge élét másodszorra is a már sebzett példányba, majd a fejem fölé emeltem a kardot, megpördülve párszor, hogy legyen elég lendületem felhúzni magam köré a fénygyűrűt – Ha maradni akarsz, gyere be – intettem a gyereknek, feltéve ha nem teleportált el azóta – Itt biztonságosabb… persze csak ha nem félsz a közelségemtől – mosolyogtam rá sokatmondón, de a feszültség nem olvadt le az arcomról, azt még ekkor is tisztán láthatta. Nem akartam segítséget kérni tőle, ismerve őt… így viszont bele fog menni a gyűrűbe, ha nem akar kint maradni, egyedül a bestiákkal. Bár valószínű maguk a zombik is elegek lettek volna a maximális gyógyuláshoz, de azért nem kockáztattam, ahhoz túl kevés életpontom maradt. Lássuk, mennyire vagytok gyorsak – vettem két kézbe a Katanát, szembefordulva velük, majd aktiváltam a köpenyem specét is, hogy egy hármas képességkombinációval zárjam a körömet, lehetőleg minél több hp-t spórolva meg vele.

2 támadás Zombi #1-be, amivel el is pixelezem.
Képességaktiválás: Elemental Wall; ha a kövi körben támadást indítanak a mobok, gyógyulok mindkettőjük gyorsaságával+Ryu gyorsaságával ha belemegy+Hina gyorsaságával, de mivel a max heal értéke +125 hp, így annyit és annyit biztosan. (100 - -> 225 hp) Közben aktív a köpenyem spece is, illetve a passzív képim is: a két zombi 2-2 támadása 4 vagy afölötti kockával talál, de a 3 nagykör alatt fejenként a 3x2=6 támadásukból maximum 3 találhat be (ennek állását majd vezetni is fogom).

- Elpusztíthatatlan vagyok x) Persze azért a poti sem utolsó xP  - Aztán mégsem adja oda. Chh, azért két vágás meg pörgés közben átpasszolhatná. Cehh. Kelletlen, de lehet hogy használnom kell a spec képességem. Az a baj, hogy nem mindig használ. Kevés pontom van még rajta, és ha a zombiknak elég nagy a spec pontjuk, akkor nekem mindegy is. Pff. De azért jobb ha megpróbálom.  Csak beizzítani, még nem használnám el ha nem muszáj.  - Na persze. - Förmedtem rá egyből. Még hogy tűnjek el mi? - Csak hogy learathasd a diadalt egymagad? És a szórakozásom? Pff. Ezek hozzám se érhetnek ˇˇ Gihi - Aztán meg beinvitál valami képességes körbe. - Az ott az intim szférád? Hallod, még a végén kiderül, hogy nem is egy, hanem két falad is tele van rakosgatva a képeimmel. Perverz owo - Majd ugye eszembe jutott az elmaradt poti. - Tényleg. Ez majd gyógyít rajtam? o.O Vagy a satatjaimat akarod megtudni? x3 Elmondhatom ha akarod. x3 Nem kell trükközni. owo - Nagy komótosan odaballagtam mögé, természetesen arra számítva hogy tényleg gyógyítani fog rajtam ez az izé, mert hát nah. Becsületes csajszinak látszik, csak nem felejti el mit ígért....

A képesség akítv, és bár már ebben akörben is hazsnálhatta volna, még nem teszi.

- Kérdeznék valamit. Neked tényleg játék az életed, vagy csak szimplán nem látod, mennyire veszélyes ez most rád nézve? – pillantottam felé két vágás között, nem szánva olyan nagyon élesen korholónak a kérdést, de azért érezhető volt benne, hogy nagyon nem értek egyet azzal, hogy itt maradt – Vagy csak bennem bízol meg ennyire? – tettem hozzá egy szkeptikus mosollyal, majd felhúztam magam köré a gyűrűt, hogy tudjam healelni magam. Ryuu pedig a vártaknak megfelelően ide is jött, bár a feltételezésén nem tudtam nem vágni egy grimaszt – Jah, nem, igazából három. Meg a negyediken is van egy plakát, az ajtó felett – feleltem neki, közben elhúzva őt az első zombi útjából, s hála a köpenyemnek és a Katana utasításainak, több ütés elől is ki tudtam térni. Az az egy azonban elég volt hozzá, hogy újra ráncok jelenjenek meg a homlokomon. Ha jól látom…
- Nőtt a sebzése – erősítette meg a fegyver, amit sejteni véltem. És valószínű mind a kettőnek – kommentáltam gondolatban, és egyáltalán nem tetszett a felállás. Minél gyorsabban le kell ezeket ütni, lehetőleg még ebben a körben.
Most jött el az a pont, hogy jobbnak láttam képesség helyett itemet használni, így az övemen lévő szütyőből előkaptam egy potiont, és gyorsan felhörpintve, már vágtam is az ügyetlenebb zombiba kettőt, remélhetőleg elpixelezve azt. Majd egy nagy lélegzetvétel, feltöltve a cselekvéspontjaim, és még két vágás az utolsóba is. Ha sikerült. Bár miért ne sikerült volna? Tier hármon nincs olyan mob, ami ne lenne alattam legalább tíz szinttel.

Két vágás abba a zombiba, amelyik az előző körben egyszer sem talált el, majd itemhasználat: Villámgyors ütés poti, ami ad +3 többletkört, ebből egyet lepihenek (sztem rosszul számoltad a CSP-t de full mindegy melyik kört pihenem szal lényegtelen), a másik kettővel meg támadok a zombikba, ha az előző két vágásból ment mellé, akkor a sebzettet amíg el nem pusztul, ha nem, akkor a megmaradt példányt.