[Küldetés] A Völgy

by **Argo** Vas. Feb. 09 2014, 13:53

Résztvevők:
-Tachibana Makoto
-Hinari
-Yuichi

----

Vajon szoktak a játékosok éjszaka forgolódni álmukban? Akár igen, akár nem, ti hárman most ezt teszitek. Alighogy leszállt az est, úgy érzitek, végetek, képtelen vagytok ébren maradni, s elnyom titeket a buzgóság. Még akkor is, ha az íróasztalnál dolgoztok, potit készítetek, vagy csaj egy lánynak teszitek a szépet :suspect:Annyi energiátok marad maximum, hogy biztonságba helyezzétek magatokat, akármilyen messze legyen az.
Álmodni viszont nem álmodtok, csak lebegtek a sötétben, s halljátok, ahogy a távolból egy fiatal lány hangja szólít titeket. A segítségeteket kéri.
S ez így megy napokon keresztül, egy héten át.

A hetedik napon az álom végén egy ködös alak sejlik fel végül a sötétben. Tachibana egy szép arcú, sötét hajú lányt láthat, hajában kétoldalt masnikkal, öltözete hagyományos, mégis rendkívüli stílusú, de nem tudod kivenni tisztán, milyen lehet. A lány kuncog, majd megfordul és kecses, légies mozgással eltávolodik tőled.
Hinari nem embert lát, hanem valami mást. Egy sárkányt. Ha figyelmesen megnézi, mintha ismerős lenne a számára, de semmiben sem lehet biztos. Ez a sárkány is csak figyeli egy darabig, majd megfordul és továbbáll. Ha utána akarnál eredni, nem vagy rá képes. Hiába futsz, a mitikus állat egyre messzebb kerül tőled.
Yuichi pedig egy imbolygó, mezítelen felsőtestű férfival találja szemben magát, még ha hasonlóan homályosan is lehet csak látni a körvonalait. Az alak röhög egyet, részeg hangja betölti az egész végtelen teret, majd mintha inna valamiből, hogy aztán megforduljon és hasonló mód tovább álljon, mint másik két társa.
Mikor fölébredtek, látszólag minden ugyanolyan, mint azelőtt, csupán a "Levele érkezett" felirat csipog kitartóan a sarokban. Ha elolvassátok, szóról szóra viszont látjátok az álmotokban hallott lány szavait. "Segítség! A 14. szinten! Segítsetek, kérem!"

Akár elindultok a teleportok felé, hogy utánajárjatok a dolognak, akár nem, az biztos: az egész város kihalt. Senki nincs sehol, akármerre mentek...

by **Hinari** Szer. Feb. 12 2014, 01:21

Hogy van-e értelme az álmoknak? Ébredés után néha eszembe jutott, s az ablakon megcsillanó, felkelő nap fényeit figyeltem, magamhoz szorítva a plüssoroszlánt, ami állandó alvótársammá vált az utóbbi időben. Egy kis kedvesség a rohanó világban. Most azonban tekintetem egészen máshol járt, próbálta felidézni a lányt, kit álmában látott. Behunytam szemeim, és visszadőltem a párnák közé. Már a hatodik. Eleinte nem számoltam, ám nem változott a kép, s egyre inkább éreztem úgy, hogy valami más is állhat a háttérben, valami, amivel eddig még nem találkoztam. Köze lehetett hozzá a játéknak, éppen ugyanannyira, amennyire a kinti világnak, az öntudatlan nem tesz különbséget, ezt már megtanultam. Sóhajtva keltem fel, és sétáltam ki az erkélyre, arcomat lágy szellő simogatta. Fák susogtak, a távoli hegyek tetejét fehér hófoltok tarkították, választ azonban egyik sem adott. Lehet, hogy az egyik osztálytársam. Hangjaik megfakultak a bent töltött idők során, s azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet gondolok rájuk, a kintiekre. Most viszont újra megtöltötték a gondolataim, Aincradban hiába kerestem a megoldást.
Mindez a hét elején kezdődött. Hogy mit csináltam aznap este, már nem emlékeztem, éjjelente egyre kevesebbszer jártam ki a mezőre, így jobbára a céhházban töltöttem az estéket. Alex sem ír. Vajon mi lehet vele? Ő mondta, hogy több időt kéne szórakozással tölteni, szavai sokszor eszembe jutottak, miközben az újabb küldetéseket és segítségkéréseket tűztem ki, szépen sorban, sürgősség alapján. Talán aznap este is ezzel foglalkozhattam, amikor elnyomott az álom, olyan hirtelen, hogy reggel arra ébredtem, hogy még mindig az asztalnál ülök. Elléptem az erkély korlátjától, s lementem reggelizni, ezúttal a közös helyiségbe: a céltalan fecsegés talán segít elterelni a gondolataim. A nap eltelt, ugyanúgy, ahogy eddig, én pedig már nem tudtam, örüljek-e neki, vagy sem. Körbe-körbe. Folyton ismétlődő nappalok – s mostmár az éjszakák sem különböztek tőlük.

Nem úgy a mostani. Nestor…? A sárkány egyáltalán nem illett bele a napok során felállított gondolatmenetbe, se nem volt lány, se nem tartozott a valósághoz. Szemeimet szűkítettem, majd nyitottam tágra őket, próbáltam felismerni a derengő alakot, ám amikor kezemet nyújthattam volna felé, ő megfordult. Utána menni azonban képtelen voltam.
Verejtékezve ébredtem, s töröltem ki az álmot a szememből. Hajnal volt, félhomály, a céhház hatalmas fái alig látszottak a ködtől. Nem aludtam vissza, egy utolsó ásítás után kiugrottam az ágyból, éberebben, mint kellett volna. Az üzenetet csak később néztem meg, minden reggel virított pár a postaládámban, már nem is csodálkoztam rajta. Persze rögtön felismertem. Hogy ne ismertem volna? Elég ideig ismételgettem magamban, hogy a szavakat olvasva a hangsúlyra is színtisztán emlékezzek. Kérdés sem volt, egy gyors felszerelkezés után már futottam is le a lépcsőn, majdnem beleütközve Yuichiba, aki valószínűleg akkor akart bejönni a céhházba, amikor én kivágtam annak bejárati ajtaját.
- Oh, bocsi – szabadkoztam – Reggeli mobvadászat? – mosolyogtam rá a fiúra, miközben a kristályomat halásztam elő, s mikor már a kezembe volt, bocsánatkérően néztem a fiúra – Bocsi, de sietek – s már mondtam is ki a tizennegyedik szint településének nevét.
Odafent viszont már megakadtam. Merre tovább? Tanácstalanul álldogáltam, s nézegettem körbe, njk vagy játékos után kutatva. Persze egyikből sem volt itt sok, sőt, egyetlen egy sem, ám a reggeli időpont és a helyszín miatt ebben nem találtam semmi különöset, a legtöbb játékosnak nem is volt meg a szintje, hogy feljöjjön ide. Ígyhát leültem az egyik padra, gondoltam várok pár percet, hátha magától felbukkan a lány. Ha meg nem teszi, az se gond, legalább van egy kis időm kigondolni, merre tovább.

by **Tachibana Makoto** Pént. Feb. 14 2014, 18:57

Talán csak idegileg merültem ki. Ez járt a fejemben napok óta, más racionális magyarázatot nem találtam az esténként hirtelen rám törő fáradtságra, mely teljesen megölte az éjszakai életem minden aspektusát. Nem is volt különösebben lehetetlen feltételezés, elvégre hiába taszítok minden stresszt, a hatását még én sem kerülhettem el az aincradi "élet-halál" játéknak. Különösen azóta merülök le hamarabb, mióta Szophie az életem része, a végtelen energiáját minden bizonnyal a környezetéből nyeri el, így részben tőlem is. Azt hiszem most tetőzhetett ez az állapot, immár egy hete vagyok kénytelen korán nyugovóra térni. Most már nem is küzdöttem ellene, hiszen a visszatérő álom is azt mutatja, a fejemben van valami probléma. Ha nem erőlködök, előbb-utóbb visszanyerem a szokásos közérzetem, és kipihenten újra belevethetem magam a számomra legkényelmesebb életmódba :]
A mai álmom már a változást is megmutatta, hiszen a végén tisztán emlékszem rá, ahogy a sötétségben megformálódik egy homályos alak is. Egy bájos leány volt minden kétséget kizárólag, kecses és elegáns, mint egy nemes hercegnő, és ezt a benyomást ruházata is alátámasztotta. Vajon hol láthattam már őt? Hiszen aki megjelenik az álmomban, az csakis olyan ember lehet, akivel legalább életemben egyszer már találkoztam, még ha csak a metrón is. Csakhogy miközben ébredésem után ezen töprengtem, hátborzongató fordulatot vett a sorsom. Csupán egy üzenet volt, mely villogott a szemem sarkában, melynek küldője ismeretlennek bizonyult, tartalma azonban már nem: megegyezett a segélykérő hanggal, melyet álmaimban hallottam. Nahát... horrorba illő fordulat. És miért is ne mehetnék a 14. szintre?
Kíváncsivá váltam, így habozás nélkül kötöttem hamuba sült pogácsával teli batyut a hátamra. Utam kihalt városokon és falvakon keresztül vezetett a kétszerhét-határon túlra, melyhez hétmérföldés fémbakancsommal közeledtem. Ami azt illeti, valóban különösnek találtam, hogy egy teremtett lélekkel sem futottam össze a máskor nyüzsgő városban, a kísérteties körülmények pedig egyre inkább felcsigáztak. A 14. szinten is minden békés volt, viszont némi kóválygás után meglepő módon megpillantottam egy padon pihenő lányt. Szőke volt, festményre illően ült ott, és közelebb érve a felismerés hatása is elért, ahogy az életsávja mellett megpillantottam a céhlogót, melyet Szophie vagy Shizuka is viselt.
- Nahát, mégsem alszik egész Aincrad :] Úgy vélem mi még csupán csak látásból ismerjük egymást. A nevem Tachi, örvendek a szerencsének, ami egy ilyen tüneményt sodort az utamba :] - hajtottam fejet színpadiasan, rokonszenves mosolyt varázsolva az arcomra - Megengeded, hogy leüljek melléd? - kérdeztem, majd válaszától függően foglaltam helyet tisztes távolságot tartva, vagy maradtam állva - Nem találod különösnek, hogy rajtunk kívül senki sem járkál ilyenkor az utcákon? Se itt, se a Kezdetek Városában... - kezdeményeztem beszélgetést csevegő, ám némileg rejtélyes hangnemben. Cseppet sem zavartattam magam attól, hogy vörös indikátorosként egy olyan céh vezérével diskurálok éppen, aki nyíltan küzd a színes kurzorosok ellen. Ha hihetek a többi tagja hozzáállásának, nem rejtett kockázatot a közeledés :]

by **Hayashi Yuichi** Kedd Feb. 18 2014, 10:34

Hosszú napok és fáradt esték nyúlnak vissza mögém az elmúlt hétre. Visszatérő álom ezen a helyen.. egészen zavaró. Felnéztem a holdra, ami még magasan fenn járt. Az üres utcákat róttam egyenesen ki a városból a tisztásomra. Vagyis már csak a tisztásra. Egy dolgot tehetek azt hiszem, először is szedek ennivalót.

…

Egész szép lett a ma reggeli termés néztem meg újra a 43 bogyó kijelzőjét. Minden nap más a mennyiség, ebből két ember is jól lakhat könnyedén. Meg is lepem vele Ayanit, egy kis korai kelést ő is kibír. Lábaimat egy bizonyos fogadó felé irányítottam.
Röpke fél óra múltál, már az utca kövein vertem minimális zajt a csendes vidéken. A nap már-már felbukkant a város falai mögül, de mégis hiányzott valami. Benyitottam a fogadó ajtaján, a pult mögött viszont nem állt ez alkalommal senki. Felmentem a szobába, az Ayanitól kapott kulccsal kinyitottam az ajtót és üres ágyat találtam.
- Merre lehetsz – suttogtam a levegőbe. Így végül is te leptél meg engem, tisztáson nem voltál, másik fogadóban lennél? Vagy megint famászó lenne? Kuncogtam egyet a felidézett képre.
Leültem az ágy szélére, és a földet bámultam. Mit jelenthetett ez az álom? Felidéztem újra az elmúlt pár reggelem, ahol bizony valaki szólongatott, de a mainak mi lehet az értelme? Egy fickó a társaival és iszik. Köze leget a segítség kérőhöz? Nem hinném. Ennek a levélnek vajon? Néztem sokadik alkalommal a csukott boríték ikonra, amit minduntalan félre tolok már. Ayani sosem szokott írni, akkor a céhtől lehet a levél. Előbb viszont lezuhanyozok a szobámban.

Csalódottan felkeltem az ágy széléről és még mielőtt kimentem a szobából visszanéztem jelenlegi otthonunkra. Fejlődni kell, hogy kikerüljünk ebből. Elmosolyodtam, vannak terveim, csak gyere haza. Azzal becsuktam az ajtót és bogyót eszegetve indultam a céhház felé. Nyolcadik bogyó után megálltam, ez bőven elég lesz egy ideig, éhes legalább nem leszek. Körbe tekingettem utamon és egy árus sem pakolt ma ki, sőt az „éjjeli portyázók” tagjai sem jöttek velem szemben, mint minden másnap teszik. Furcsa.
Hamarosan, ahogy nyúltam a céhház ajtajának kilincséért, az hirtelen kivágódott. Taszítottam egyet jobb lábamon így hátrébb vetődve, a hirtelen kirobogó Hinari elől kitértem és persze előtte az ajtótól. A kiütéstől akrobatikám és gyorsaságom mentett csak meg
- Öö.. – a lendülete elsodort - ..nem – és már itt sem volt. Miért kért kétszer is bocsánatot? Néztem a fényár után, ami hamar el is tűnt. Újra előtérbe jött a levél és egy rövid hangjelzést követve csak pulzált az ikonja. Megnyitottam. A levél egy segítségkérés volt, ami egyezett valamilyen hátborzongató módon az álombéli segítségkéréssel. Kikerestem a cél várost, és a név.. ismerős volt. Hinari épp előbb használta ezt a szót, sietett, akkor ő tudhat valamit. Erre szerintem rákérdezek. Kristályom elővettem, kimondta a nevet, majd fényárba burkolózva, megérkeztem a tizennegyedik szint városába. Ahogy minden pixelem helyére került, leléptem a teleport kőről. Egész mókás ez a része ennek a világnak, olyan rendkívüli. Mosolyom a hely kihaltsága azonban leapasztotta. Két alakot azonban megpillantottam. A padon ülő lány és egy másik. Közelebb érve a férfialak fölött megláttam a piros indikátorát. Míg a lány, potenciális segítségkérő lehet ebben a helyzetben, nem volt más, mint Hinari. Nem teljesen támadó jelleggel, de feléjük közelítettem. Lehet a lány ezért sietett.., hogy randizni akart ezzel a fickóval? Néztem kérdőn, mint esetleges lehetőség.
Integettem Hinarinak, a fickó mögül, ha állt, vagy velük szemben, ha a fickó ült.
Ha közelebb invitált, akkor érdeklődtem tőle, hogy egy bizonyos levél miatt van-e itt vagy netalán más? Ha nem hívott, úgy csak a közelben várakoztam, és a fickó kezét néztem, hogy támadó szándék láttán Hinari védelmére kelek. Ellenben várom a következő üzenetét a lánynak, hogy a tizennegyedik szint mely koordinátáján esett bajba.

by **Argo** Kedd Feb. 18 2014, 18:58

Megszédültök, mind a hárman, egyszerre. Nagyot fordul a világ maga körül, majd mintha minden vissza is állna a rendes kerékvágásba. Kicsit még talán imbolyog a kép, nehéz a fejetek és minden zavaros, ám ez teljesen egyéni. Ti tudjátok, mit érezhet a karakter, ha rosszul van.
Az mindenesetre biztos, hogy a teleport előtt megjelenik három, már ismert alak.
Yurihime. Kedvesen mosolyog, két kezét összekulcsolja a háta mögött, angyali szemekkel néz titeket.
Mellette, középen, egy ezüstös sárkány, pontosan ugyanaz, mint Hinari katanájának vésetében. Üres szemeivel ugyanúgy titeket figyel, pikkelyei csillognak a felkelő nap fényében.
És végül Bacchus, a tetovált arcú, aki épp a háta mögé lendíti a gourdot és letörli szája széléről a kicsorduló alkoholos nedűt. Suta és buta vigyorral int nektek, hogy kövessétek, majd a többiekkel együtt, egyszerre, megfordulnak, és eltűnnek a teleport fényében, ami ezúttal másmilyen, mint szokott lenni. Sötétebb kék, s úgy forog körbe-körbe, mint egy örvény. Kissé hasonlít a Csillagkapu sorozatban láttottakra.
A teleport nyitva marad. A kék, hívogató fény mintha nyúlna értetek, s a túloldalról ismét meghalljátok a lány hangját. Ezúttal nem kér segítséget, de szomorú sírása, időről-időre felhangzó hüppögése szívbe markoló. Szomorú, szenved, vagy csak magányos, nem tudjátok, de egyértelműen ő az, akiről már egy hete álmodtok, s aki talán az üzenetet is küldte. Aki miatt itt vagytok.

Kaptok még egy kis kört, még mielőtt beledobnálak titeket a sűrűbe. Vagy már megtettem...?

by **Hinari** Kedd Feb. 18 2014, 20:51

Nem éppen az a személy jelent meg, akit vártam. Egy ideig csak összehúzott szemmel méregettem a lovagot, ám amikor egyértelműen felém kezdett el közeledni, úgy döntöttem mégsem hagyom itt a helyet. Végtére is, fogalmam sem volt, mit akar itt, s mivel amúgyis védett övezetben voltunk, semmi vesztenivalóm nem volt. Kitörő örömmel persze nem fogadtam negédes szavait, de azért bólintottam, hisz nekem is kényelmetlen lett volna, ha fel kell néznem rá.
- Kora reggel van – feleltem kurtán, mint aki nem is érti, min van úgy fennakadva a fiú, majd vártam pár pillanatot, hatszor fogalmazva át magamban a kérdésem, minden verzióval enyhítve a szöveg stílusát és élét. Hogy is mondjam? Hiába volt udvarias, az első benyomásom már régesrég kialakult róla, így nem tudtam olyan nyíltan hozzáállni, mint azt egy ismerőssel, vagy akár egy idegennel tettem volna. Sőt.
A helyzetet Yuichi felbukkanása mentette meg, s amikor rájöttem, hogy kicsit félreérthető a szituáció, már álltam is fel, könnyedén sétálva oda a fiúhoz, Tachival nem is törődve: ha meg akarja változtatni a véleményem, ahhoz igyekeznie kell. Mindenesetre, részemről innentől nem volt jelen, nem is foglalkoztam vele, ha nem volt muszáj, illetlen nem voltam, természetesen, de szemernyi jelét nem mutattam, hogy akárcsak egy minimálisan is érdekelne. Inkább kaszttársam felé fordultam, érdeklődve hallgatva szavait.
- Igen, elég bonyolult a dolog – feleltem elgondolkozva – Előbb az álmok, majd mindez egy levélben folytatódik… - mondtam, a végén már félig magam elé motyogva, majd hirtelen néztem Yuichi szemébe – Veled is ugyanez történt? – majd újfent körülnéztem, átgondolva a lovag szavait, s ha Yuichi is megerősítette ezt, úgy már el is fogadtam az igazát: mi voltunk az egyetlenek, akik ébren voltak. Viszont ha ez így van… Az első, ostobaságnak is beillő gondolatokat hamar kivertem a fejemből, és inkább lehetséges megoldásokon töprengtem, az se lehetett véletlen, hogy pont minket hívott a lány. És a sárkány. Ami egyáltalán nem illett bele a képbe, nekem volt közöm hozzá, de a többieknek? Talán meg kéne beszélnünk ezt, legalábbis kettőnknek biztosan: minél több információnk lesz, annál nagyobb eséllyel fejtjük meg ezt a rejtélyt. Már kezdtem is volna ismertetni céhtársaimmal az ötletet, ám ekkor furcsa és rendkívül rossz érzés kerített hatalmába, azt hiszem, neki is kellett támaszkodnom a mellettem álló kardforgatónak, hogy el ne essek. Soha többé nem akarok ilyet átélni, ebben biztos voltam. Igaz fájdalomérzet nem létezett, ez azonban valami más volt, rosszullét, melynek nyomán, vagy annak következményeként újra megjelent előttem a sárkány. És…
- … Yurihime – fejeztem be hangosan a mondatot, szemeimet nem vettem le a hármasról, s amikor hátat fordítottak nekünk, léptem egyet feléjük. Többet azonban nem, szótlanul figyeltem, ahogy eltűnnek, jobb kezemmel automatikusan kihúzva a Katanát a tokjából, csak félig, hogy lássam, ott van-e még rajta a minta. Ott volt. Csak káprázat. Ez persze eddig is nyilvánvaló volt, mégha hasonlítottak is az eredetire, Hime nem így viselkedett volna, a sárkány pedig… nos, elviekben nem is létezhetne így önmagában. A túloldalról idáig hallatszódó hang viszont valódi volt, pontosan annyira, amennyire az álmomban annak tűnt.
- Hm, vajon mennyi időnk van? – egyetlen kérdés megannyi lehetséges válasszal. A kapu ránk várt, talán le se késhetjük a záródását, ám maga az egész helyzet kezdett egyre kiismerhetetlenebbé válni. Álom az álomban, akartam volna mondani, de testem minden sejtje ellene volt a ténynek, hogy én Tachival álmodjak, így gyakorlatilag ki is zárhattam a feltételezést, hogy csupán egy álomba csöppentünk, s ezért nincs itt rajtunk kívül más – Nos, azt hiszem arra van az előre – sóhajtottam, s ha Yuichi is hasonló állásponton volt, úgy vele együtt lépdeltem az örvény felé, azért Tachit is szemmel tartva, puszta kíváncsiságból. Ha más nem, újra oroszlán leszek, vagy sejtméretű ellensége a kórokozóknak, esetleg visszakerülök Draconiába. Mindez a lényegen úgysem változtatott: a segítségemet kérték, s én nem voltam hajlandó óvatosságból vagy félelemből megtagadni ezt.

by **Tachibana Makoto** Vas. Feb. 23 2014, 18:34

Ismertem a nevét, így nem foglalkoztatott különösebben a bemutatkozás viszonzásának a hiánya. Visszafogott jelleme, zárkózottsága sem volt új, minden gesztusáról sütött, hogy bizalmatlan nem csak felém, de minden ismeretlen irányába. Nem adtam fenn hát a szűkszavú, társalgásromboló válaszán sem, ellenben levonhattam a következtetést, hogy számára természetesnek hat az üres város egy egyszerű, logikus gondolatmenet mentén haladva. Vagy vak, vagy igyekszik belekényszeríteni minden számára ismeretlen jelenséget a logika szűk ketrecébe még akkor is, ha kristálytisztán abnormális az, amit tapasztal. Értékes információt nyertem, legalábbis így gondoltam, miközben helyet foglaltam a lány mellett. Kitartóan néztem őt, leplezetlenül fürkésztem a szőke fürtök mögött megbúvó lágy arcvonásokat, de szótlan maradtam. Arcvonásaimon halvány, békés mosoly játszott, miközben félig felé fordulva feltámasztottam a karom a pad háttámlájára. Nem olyan tolakodó módon, mint szoktam, hiszen nem kívántam azt az érzést kelteni benne, hogy hozzám tartozik. Nem vezetett volna eredményre ezúttal, ha elnyomom a jelenlétemmel és erőszakosan fészkelem be magam az aurájába. Különben sem az volt a célom, mint sok más esetben :]
A változást a harmadik fő megjelenése okozta, és a lány számomra félreérthetetlenül menekülőre fogta. Habár igyekezett természetesnek tűnni, az én szememet nem csaphatta be: oltalmat keresett céhtársa társaságában. Egy halk hümmögéssel reagáltam az incidensre, minden visszafogottságom ellenére ijedt kiscicaként érezhette magát, vagyis a fejében volt rólam egy eleve kialakult, negatív kép, melyet a rokonszenves közeledésem cseppet sem enyhített. Megmaradt a védekező reakciónál, összegömbölyödött sün módjára, behúzódott a biztonságot nyújtó házába, mint egy teknős. Én engem is bezárt. Beskatulyázott vörös indikátoromnak hála, annak ellenére, hogy nem ártottam neki soha. Yare-yare... Persze nem mozdultam, hiszen nem volt érdemes piócaként tapadni rá és várni, hogy megszúrjon a tüskéivel. Inkább hallgattam tovább és figyeltem a párbeszédükre. Kellő mennyiségű információt nyertem ki, álmok és levél. Biztossá vált, hogy ugyanazon okból vannak itt ők, mint én is, ám nem feltétlenül jelentett előnyt, hogy ezt az adalékot csak én tudom. Ugyanakkor egyelőre nem kívántam ugyanabba a cipőbe helyezni a lábamat, mint amit ők is viselnek. Korai lett volna bevonni magam arra hivatkozva, hogy ugyanazt tapasztaltuk.
A rosszullét szerencsére ültömben ért, így el tudtam palástolni a szédülést egy szimpla homloknyúzással. Egyébként sem tartott sokáig, igaz még hosszú pillanatokig zúgott a fejem és látásom se volt teljesen tiszta. Ám ők túl messze voltak ahhoz, hogy láthassák a fókusz hiányát a tekintetemben. Ugyanakkor mire kitisztult a fejem, még láthattam a nyomait annak, hogy ők is hasonló jelenséget élhettek át. És élnek is, a látomás a tekintetük irányát figyelve előttük is megjelenhetett. Így már felismertem a hölgyet, akit éjjel láttam álmomban, a szemrevaló teremtés szintén a Justice League-hez tartozott, azonban túl tisztának s ártatlannak tűnt ahhoz, hogy körbefonjam hálómmal. Ettől függetlenül azt kívánta, és kívánta a másik két alak is, hogy kövessük őket, ez egyértelmű volt. Érdekes játék, habár nem igazán tetszett, ahogy dróton rángatnak minket. Vagyis... őket, és ennek következményeként engem is. Egyedül nem lépnék be, azonban unalmas lett volna nem velük tartani. Különösen azzal az apró szikrával, mely elmémben megszületett, és amivel sikeresen éket fúrhatok abba a kemény páncélba, mely Hinari-chant védi. Így végre feltápászkodtam, és odaléptem hozzájuk, pontosabban a szőkeség férfimentes oldalára, és kezemet a leány derekára helyeztem.
- Drágám, a testőröd is velünk tart erre az egzotikus utazásra? :] - vigyorogtam a bájos teremtésre egy siheder cinkos mosolyával. Teljesen ártatlan tréfa volt, és annak is hangzott, semmi fenyegető él, szemrehányás vagy nyomasztó kisugárzás nem volt mögötte. Csak az egyszerű, felszabadult tónusa hangomnak.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Feb. 24 2014, 21:55

Integettem a padon ülőknek, mire Hinari felkelt a fickó mellől. Kényelembe helyezte magát, míg céhvezérem inkább csak egyszerűen ült, nem a felé fordulva. Fél szemmel néztem csak őket, még így is, hogy láttam közeledni. Elnéztem mögötte és a piros indikátorost figyeltem, mi lesz a reakciója, felpattan, vagy nyugton marad? Jelenleg nem mozdul, de kitudja. Körbenéztem, és mást nem láttam környezetemben rajtuk kívül. Ahogy közel ért, csak bólintottam, és egyből felhoztam a levelet. Az álomról egy szót nem ejtettem, félmeztelen férfiakkal álmodni, még odakint sem fordult elő, és egy ilyet felhozni előtte egyenlő egy skatulyával. Más mondanivalója nem nagyon lehet, hacsak..
Ebbe mégsem merültem bele túlontúl, lehet kellene. Ő is látott valami álmot.
- Igen, ez a hetedik nap, hogy ugyan arra ébredek - kicsit elhúztam a számat, hisz máris elmondtam azt, amit nem akartam. Szemeimmel a földet pásztáztam, mire vállamnál könnyed nyomást éreztem, míg fejemet és egész testem, valami húzta. Bal lábam megcsúsztatva próbáltam egyenletesebb talajt keresni, a különös érzetre. Tenyerembe temettem homlokom, majd újra vissza kitudtam egyenesedni. Meglepődve fordultam a jövevények felé, egyik a céhtársunk volt, másik az a fickó, aki két társával legutóbbi alkalommal nevetve elfordult és elsétált, valamint egy sárkány. Amire, Hinari katanájának keresztvasa aprót csendült, ahogy visszakoccant helyére. Nem igazán értettem a mozdulat lényegét, majd sandán a pad felé néztem. Összeráncoltam szemöldököm, de végül is elmosolyodtam. Az hogy ez a fickó mit akar Szophietól és Hinaritól, nem tudom, de egy bizonyos. Piros indikátor mutatja szándékát. Amíg nem ad rá okot, és Hinari sem kéri, addig kardom hüvelyében marad és nem hívom ki párbajra.
A hajnali napfény oltalmazóan sütött le ide is, ránk, és a másik trióra.
A félmeztelen fickó, ugyan azzal a hanyag mozdulattal, kelti fel érdeklődésem, de igazán nem is tudom.. mire. Az ami sugárzik róla, az valahogy rossz.. De elég, ha visszanézek a padra ugyan ezt látom önelégültségnek nevezve. Két rossz között két jó. Miért tart vele Yurihime? Hinari is hasonló következtetésre jutott, ő is azt az egyetlen embert szólította meg, akit érdemes.
Azonban távoztak és az örvény kérlelt. Nem is pontosan az örvény, hanem az aki segítséget kért.
- Szerinted az a lány ott Yurihime volt? - kérdeztem Hinari szemébe nézve, komolyan. Tudtam a választ a kérdésemre, de tudnom kellett, megegyezik-e az álláspontunk. Az örvény fennmaradt, a rossz érzés elmúlt.. többnyire. Addig legalábbis, amíg, Hinari mellett meg nem láttam az eddig ülő alakot. Tenyere felőlem Hinari derekára fogva megjelent és szavai hatására, végig szántotta a hátam egy hideg veríték. Égnek állhattak szőrszálaim is a szavakat körül lengő édességre. Szinte éreztem, ahogy az epres vattacukor betölti a légteret. Jelen esetben egy másfajta, mint amit képes volnék megemészteni. Távolabbi öklöm combom mögé rejtve pattanásig feszítettem, hogy most helybe, ne operáljam le a fickó kezét és auráját Hinariról.
- Nem a testőre vagyok - mondtam magam elé egyetlen hanglejtéssel monoton. Nem néztem rájuk csak előre, amerre mondta, hogy erre van az előre. A kapun túl két személyt kell megmenteni, és az árust, aki mindig felveszi és szétosztja a kezdők között a talált felszereléseket.
Miközben megindultam a kapu felé, csak egy dolog járt a fejemben. Lewis halála után, Hinari miért egy ilyen emberrel akart találkozni? Vagy miért ilyen emberrel van..? Ayani, te most mit tennél. Vagy te Mesterem. Bár azt tudom, te mit tennél. Azt, amiért nekem is viszket a tenyerem. Aki képes embert ölni bármilyen indokból, az elveszített ezen a helyen valamit, amit mások birtokolnak. Innentől mobnak számítanak. Beszélő mobok csak. Ránéztem a fickóra, összeszorított szemöldökkel majd kezem felé nyújtottam.
- A nevem Hayashi Yuichi, örvendek - szüneteltem egy kicsit a beszédben és számat hamis mosolyra húztam, de csak Hinari miatt - kit tisztelhetek benned? - kérdeztem látszólag kedvesebben.
Ha fogadta a baráti jobbot, ha nem, átléptem én is a kapun, miközben rágódtam a kifejezésen "drágám". Mit keresek én itt?

by **Argo** Hétf. Feb. 24 2014, 22:19

Akár előbb, akár később, de a jelek szerint át fogjátok lépni a kaput. A szokásos teleport helyett máris mást tapasztalhattok - olyan érzés, mintha zuhannátok, magasról, alattatok könyörtelen sebességgel közelednek a felhők. Mikor átértek rajtuk, látjátok, hogy valóban zuhantok.
Furcsa hely, madártávlatból végigszemlélhető térképe semmihez sem hasonlít, amit ezelőtt láthattatok volna. Ez nem a Föld, de nem is Aincrad - avagy lehetséges, hogy KayaBá szüleménye, de akkor egy igencsak eldugott hely, esetleg Szint lehet. Levegőben tett utazásotok egy nagyobbacska, majdnem teljesen kerek sziget felé sodor titeket, ám még mielőtt elérnétek akár a lombkoronák magasságát is, sötétség vetül rátok.
Nincs puffanás. Nincs fájdalom. Nincs semmi. Hideg márványkövön ébredtek, a felhők immár megszokott magasságban a fejetek fölött. Hideg szél süvít, és egy sirály vonul el felettetek hangosan vijjogva.
Ha felkeltek, két dolog válik egyértelművé:
1.: egy torony tetején vagytok, körben a permen túl az egyik oldalon végtelen síkság, azon túl hófödte hegyeket láttok, a másik oldalon végtelen, sötétzöld erdőt. A torony tetején az egyik oldalán hatalmas, sashoz vagy sólyomhoz hasonló madár szobra látható, ami a jelek szerint előtte tartott valamit a karmai között. Ha valaki járatos a nemzeti jelképekben, felismerheti, hogy egy turulmadár az.
2.: Nem vagytok egyedül.
A madárszobor mögött kis kuncogást hallotok, és mikor odanéztek, egy különös lány mosolyog rátok. Mindhármótoknak kicsikét talán ismerős lehet, de nem biztos. Hosszú, barnásvörös haja olyan könnyed, hogy szinte lebeg, szemei pedig csillognak.
-Sziasztok ^^
A hangja teljesen ugyanaz, ami segítséget kért tőletek álmaitokban. A lány végül lemászik hozzátok, így közelebbről is megnézhetitek. Nem túl magas, nem túl fejlett, de felettébb érdekes a kisugárzása. Örömteli és csupa-mosoly.
Hogy mik azok az izék a fején? Macskafülek. És ha valaki megkerülné, a háta mögött két lompos macskafarkat is talál >.>

[Küldetés] A Völgy Szaty1_www.kepfeltoltes.hu_

Oh, és még valami:
Nincsenek indikátorok.... SAO felület van. Menü van. Fegyverek, mozdulatok, leírások, életcsík... de indikátor; nincs.

Üdvözöllek titeket a küldi helyszínén \o/
Bocsánat a rajz minőségéért, de félúton elveszett a tabletem >,< Na nem mintha a legkönnyebb fényviszonyokat találtam volna ki hozzá.... >.>

by **Hinari** Kedd Feb. 25 2014, 19:28

Nem jött rögtön utánam, ami már önmagában jelenthetett volna neki egy pirospontot, ha nem lett volna ő Ő, de mivel ő volt, így csupán csak nyugtáztam a helyzetet, és úgy fordultam Yuichi felé. Úgy éreztem, fölösleges lett volna magyarázkodni előtte, ő se gondolhatja komolyan, hogy emiatt a lovag miatt siettem én annyira, ha így lett volna, akkor inkább a kaszttársamat ignorálnám most, nem pedig a lovagot, aki továbbra is minket figyelt. Gondolataim azonban elterelődtek róla, amikor megjelent a sárkány, Yurihimével az oldalán, és szótlanul kérték, hogy menjünk utánuk.
- Nem lehetett ő. Csak egy hasonmás – feleltem Yuichinek, s már indultam is volna az örvény felé, ha nem jelent volna meg mellettem a lovag, és nem… Hát, őszintén, még a gondolataim is elakadtak, nem csoda hát, ha egy szót sem tudtam szólni. Ekkora pofátlanságot még senkitől sem láttam, csak elképedve néztem rá, mint aki nem biztos benne, hogy jól hallotta az imént, amit hallott. Pedig én biztos voltam benne, s kellett egy jópár másodperc, mire le tudtam magam nyugtatni annyira, hogy ne repítsem el Piroskát a falu másik végéig. Pedig megérdemelte volna, ám én nem adtam meg neki ezt az örömöt, úgyis csak ő nevetett volna a mérgemen. Ehelyett elszámoltam magamban tízig, és egy határozott mozdulattal eltaszítottam a kezét a derekam mellől, jéghideg komolysággal nézve a szemébe:
- Azt hiszem összekeversz valakivel… vagy nem látsz túl a céhlogón? – kérdeztem, Szophiera utalva, aki hagyta ennek a semmirekellőnek, hogy vele játszadozzon, ráadásul nyilvánosan. Szophie viszont Szophie volt, én pedig én, s nem is értettem, Tachibana hogy nem jött rá erre – Ő nem a testőröm, én pedig nem vagyok a Drágád – közöltem vele, megerősítve Yuichi szavait – Neked pedig nincs helyed sem itt, sem máshol, ahol olyan játékosok vannak, akik képesek tenni egymásért. Menjünk – az utolsó szót már céhtársamnak mondtam, elfordulva a lovagtól, elindulva az örvény felé. Nem is néztem vissza, tudtam, hogy úgyis utánunk fog jönni, de nem voltam hajlandó mégjobban felhúzni magam, azt hiszem már ígyis elég volt. Semmi kedvem nem volt egy légtérben lenni vele a minimálisnál többet, most viszont úgy tűnt, nemigen lesz más választásom. De jobb, ha az elején tisztázzuk a viszonyokat, nehogy azt gondolja, bármit megengedhet magának.
- Fölösleges bemutatkoznod neki – mondtam kaszttársamnak, le sem lassítva – Nem érdemes vesződni vele – bármennyire is akartam, teljesen azért nem tudtam palástolni a megvetésemet, amivel a lovaghoz álltam hozzá, ám ha mindezek után Yuichi továbbra sem értené meg a szituációt, vagy netán rá is kérdezne, úgy nem leszek rest megmondani neki a tényeket – mégcsak az kéne nekem, hogy az egyik legkiválóbb céhtársam kezdjen el kételkedni bennem.

A zuhanás maga egy kicsit emlékeztetett egy régebbi élményemre, ám ott semmi – szó szerint semmi – nem volt. Sem sziget, sem felhők vagy légtér, még Yui sem volt velem, egyedül sodródtam s érkeztem meg abba a fehér szobába. Ahhoz képest ez a mostani csupán egy enyhébb kirándulás volt, ám önkéntelenül is becsuktam a szemeim, amikor földet értünk volna, és reflexből kerestem az életcsíkomat, hogy vajon mennyi életet veszítettem. Legnagyobb megkönnyebbülésemre azonban a vártnál jóval olcsóbban megúsztuk az utazást, nagyot fújtatva tápászkodtam fel, s csak azután néztem körbe, hogy meggyőződtem róla, Yuinak sem esett semmi baja.
-Szia – intettem a lánynak, megnézve őt, ám így elsőre nem tűnt ismerősnek – Hol vagyunk? – kérdeztem, s kérdeztem volna még, ám nem akartam lerohanni: ha úgy adódik, úgyis tájékoztatni fog a többiről.

by **Tachibana Makoto** Kedd Feb. 25 2014, 20:57

Kis híján elkapott a nevetés a reakciót látva, a kis pukkancs rendkívül szórakoztató látvány volt, ahogy minden erejével arra törekedett, hogy visszafogja magát. Kétségtelenül szemtelen voltam, és feltétlenül átléptem egy bizonyos határt, amit normál esetben nem szabadott volna... Csakhogy a szokványos forgatókönyvek számomra unalmasak, és egy ilyen erős, figyelemfelhívó bemutatkozás garantálta, hogy ne feledjenek el egykönnyen. A megbotránkoztatásnál jobb beugrót el sem tudtam volna képzelni egy jó kapcsolat kialakításához, ám ehhez az is kellett, hogy az erősen negatív véleményt át tudja valaki formálni. Márpedig az én esetemben ez gyerekjáték volt... többnyire. És most sem terveztem másként.
- Yare-yare... - nevettem fel a hűvös, kemény szavakat hallva, kezeimet pedig ártatlanul emeltem fel magam előtt - Nem hittem volna, hogy ilyen komolyan veszel egy ártatlan tréfát :] Ettől függetlenül értékes vagy a szememben, ahhoz, hogy Szophie-chan jól érezze magát a bőrében, rád is szükség van. Márpedig számomra az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen - reagáltam a leányzó heves, elutasító kitörésére nyugodt mosollyal. Természetesen tiszta volt számomra, hogy Hinari-chan mire célozgatott, így gyorsan tettem is az ellen, hogy esetleg félreértse a szándékaimat. Ellenséges viselkedése valamiért nem lepett meg, bizonyára féltette a barátnőjét tőlem, ugyanakkor meg nem tudom érteni a hozzáállását sem neki, sem a többi frontharcosnak. Ha az életük függne tőlem, ezek után vajon elvárnák, hogy segítsek rajtuk? Bizonyára, és még én lennék a gonosz, ha nem áldozom fel magam értük, miközben ők a kisujjukat sem mozdítanák értem

- A nyugatias köszönés nem illik hozzánk, japán emberekhez - utasítottam el a kézfogás lehetőségét - Tachibana Makoto. Yoroshiku :] - hajoltam meg enyhén Yuichi-kun előtt, miközben ignoráltam Hinari-chan megjegyzését. Két férfi dolgába nőként nem sok joga volt beleszólni, bíztam benne, hogy ezt a lófarkas úr is így gondolja és nem hallgat a lányra. Természetesen ezután én is a párossal tartottam a szokatlan teleportkapuba, és hogy mennyiben volt más? Nos, teljesen. A zuhanás váratlanul ért, de nem estem pánikba, nem ez volt az egyetlen játék, ahol ezt a trükköt elsütötték. Igaz, akkor a monitor előtt éltem át az ilyesmit, nem a saját bőrömön. Arra számítottam, hogy a sötétség el fog nyelni, és így is lett. Ébredésemkor megnyugodhattam róla, hogy életcsíkom nem változott, tehát valóban csak egy különleges utazásra invitált minket a kapu, nem csapódtunk be egy ekkora szabadesés után.
Feltápászkodtam és egy gyors pillantást vetettem a környezetünkre. Nem sok hasznos információt nyertem, azonban a madárszobor mögül feltűnő hölgyemény elvonta a figyelmemet a további nézelődésről. Szenvtelen pillantásom kereszttüzébe került, mihelyst megszólalt.
- Nem úgy nézel ki, mint akinek segítségre van szüksége - jegyeztem meg rögtön. Mosolygós, vidám aurája lehengerlően felemelő volt, mintha békesség szállt volna rám. Dús, barna haja figyelemre méltó volt, arca aranyos, melynek hatását csak fokozták a cicafülek. Teljes ellentéte volt a szőke jégcsapnak, aki alig pár méterre tőlem ébredezett :] De cseppnyi kétségem se volt afelől, hogy az ő ridegsége is meg fog olvadni.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Feb. 26 2014, 12:20

Igen győzelem, a józanész nyert! Egyfajta örömmel fogadtam, ahogy lekoppintja céhvezérem a fickót. Furcsa lett volna, ha tényleg egy randi lett volna ez, akkor egyértelműen aktiváltam volna azt a követ, hogy elhúzzak innét és átgondoljam, mit is a Justice League. Azonban a Szophieval kapcsolatban mégis csak jól láttam. A fickó könnyedén kimondta, hogy fontos neki a lány. És ebből a kifejezésből más sem rí le, mint hogy Szophie viszonozza az érzést.
- Kifordított tréfa? – tettem fel egy apró kérdést, nem is nekik feltéve, hanem csak úgy hangosan magamnak. Ez biztosan nem tréfa volt, az ugratás teljesen más. Ez valami egészen más. Nem is hinném, azt hogy ellenem lett volna szüksége erre. Hinarit biztosan bántotta ez, elég ránézni.
Az idegen felé nyújtott kezem nem fogadta, de meghajolva azért bemutatkozott. Makoto? Legyen.
Szótlan hagytam megjegyzését a bemutatkozás formalitását illetőleg. Meghajolni nem fogok egy gyilkos előtt, még ha ez a szokás. Baráti jobbot, hogy nem fogad el, rendben. Hinarira furán néztem, de igaza lesz. Ezen a felületen is támadást keres Makoto szóval tényleg jobb ha nem figyelek rá, azon kívül, hogy mikor akar hátba támadni őt, vagy engem.
Pillanatnyi habozást követve azért megindultam Hinari nyomában, hogy se perc alatt utolérjem.
- Neked mi a véleményed? – kérdeztem a lányt. – A hívással kapcsolatban, hogy jöjjünk ide és menjünk át ezen a teleporton. Ez végül is csak költői kérdéssé sikeredett, hisz segítséget kért tőlünk egy lány, akkor mit keres itt ez a gyilkos? Sandítottam hátam mögé. Vajon érdekelné a játékbeli élet fenntartása, nem csak az elvétele? Fura.

Átléptem a kapun, ahogy kellett és a portálás után a levegőben találtam magam, ahogy zuhanok. Kezdeti pánikom se perc alatt hágott tetőfokára, szívem azonnal torkomban dobogott. Szememmel a közeledő talajt pásztáztam, keresve bármit, amivel tompíthatom az esést.. bele fogok halni. Felismerve tényt, kezeim és lábaim magától tiltakoztak ez a fajta vég ellen. Hirtelenjében a sötétség elnyelt. Szememre boruló fényhiány elmúltával, szilárd talajt éreztem magam alatt. Féltem felnyitni a szemem, nem tudtam mire számíthatok. Nem akarom tudni, milyen akár a túlvilág, vagy mi ez ahol vagyok. Hinari hangjára azonban szemem felpattant és egy szelesebb hely fogadott. Kő, távoli havas hegység és két fő rajtam kívül. Egyikük szőke lány, aki meghazudtolásig hasonlít Hinarira és egy férfi, aki hasonlít a korábbi gyilkosra. Azonban hiányzik róluk a megkülönböztető jel, ami erre a játékra illik. Nincs indikátor. Mindketten üdvözöltek valakit, amíg feltápászkodtam. A kő közelségét elhagyva, máris inkább visszatértem volna oda, vagyis inkább a Kezdetek Városába. Ekkor azonban megláttam kihez is beszélnek.
- Chancery..? – kérdeztem erőtlenül. Nagyon hasonlított rá és ez a hang. Ő kért segítséget.
Látszólag ők ketten nem vették zokon a helyet és a lány is, aki megszólalásig hasonlított Chanceryre ő is örül, hogy itt van, vagy legalább nekünk, hogy itt vagyunk.

by **Argo** Szer. Feb. 26 2014, 14:38

Halk kuncogás, szemei kissé összeszűkölnek, ahogy rátok néz. Láthatólag jót derül azon, hogy fekve és zavartan talált titeket. Végül lemászik, illetőleg mintha lerepülne a madár hátáról, egyenesen elétek, mozgása olyan könnyed, mintha nem is ember lenne. Ahogy közelebb ér hozzátok, a hideg szél hatása mintha enyhülne - nem kell nagy észmunka ahhoz, hogy rájöhessetek, a furcsa, abnormális meleg egyenesen a lány testéből ered. Kicsit olyan, mintha egy tábortűz mellé telepedtetek volna.
-Az otthonomban. -válaszol széles mosollyal Hinarinak, és enyhén meghajol. Ennél többet nem mond, felegyenesedik és érdeklődve néz Tachira, kissé félredöntött fejjel.
-Segítségre? Ezt nem igazán értem ^^; -nyújtja ki kissé nyelve hegyét, majd megpördül a tengelye körül örömében. -Bár tény, hogy vannak dolgok, amikhez elkél a segítség. Amennyiben... segítenétek. -pirul el kissé és lesüti a szemeit.
Yuichi erőtlen hangja sem kerüli el a figyelmét, fülei kissé megmoccannak a feje tetején és elgondolkodva érinti meg mutatóujjával az ajkát. -Chaaaancery? Ismerek egy Chant, de Cery-t azt nem scratch

Vagy nem tudom. Miért? :3

Végül hátrébb lép, kissé elszakítva tőletek a meleg forrást, és felül a torony szélének párkányára. Lábait összekulcsolja, álla a tenyerében pihen és érdeklődve néz titeket, le sem veszi a hármasról a szemét.
-Egyébként, hogy hívnak titeket? ^^ -kérdezi vidáman, lábát lóbálva. -Én... hát, engem hívhattok, ahogy akartok. Millió nevem van, de mindig kíváncsi vagyok, másoknak mi jut eszébe először rólam \o/

A kérdésbombázós pihikör ^^
Ha gondoljátok, válaszolhatok egyenként mindenkinek, vagy teljes kört alkotunk, ti döntötök Poszt végén offban kérhetitek, hogy feleljek vagy várjak nyomban. Vagy chaton

by **Hinari** Szer. Feb. 26 2014, 18:45

Félig felemelt szemöldökkel hallgattam a feleletét, próbáltam kikövetkeztetni, hogy komolyan gondolja-e, amiket mond, vagy ez is csak egy újabb trükk, amivel szórakoztatni kívánja magát. Egyelőre azonban úgy tűnt, hogy ha más nem is, de legalább Szophie érdekli őt, bár azt, hogy pontosan milyen tervei vannak velem, továbbra sem tudtam. Meg hogy miért akart mindenáron felhúzni, talán ebben leli örömét? Lemondóan sóhajtottam, egy pillanatig még a szemébe néztem, fürkészőn, majd miután semmi egyebet nem szólt, és én se tudtam tippelni az esetleges mögöttes szándékaira, elindultam a teleportkapu felé. Ezúttal nem kívántam válaszolni neki, tény, adott egy kis gondolkodnivalót, de amennyiben velünk tart, úgyis ki fog derülni egy s más, ha pedig nem… nos, akkor még egészen kellemes kaland is lehet ez a mostani.
- Hát, hogy csak félig választott jó embereket - feleltem Yuichinak, a lovag felé sandítva - Bár, majd kiderül - tettem még hozzá, enyhén megvonva a vállam. Ha valaki segítséget kér, ráadásul egy ilyen különleges formában, általában jól megválasztja, kivel is teszi. S hogy miért pont a lovag…? Talán kiderülhet itt még olyasmi, amiről eddig nem tudtunk.

Miután mindhárman magunkhoz tértünk, több dolog is feltűnt. Először az, hogy Yuichi ismeri a lányt, vagyis ismerheti, tán egy ugyanolyan hasonmása lehet egy Aincradi ismerősének, ahogyan Yurihime is volt. Chan… próbáltam gondolkozni, valahol lehet találkoztam is már a lánnyal, azonban ezen nem agyaltam tovább, inkább a céhtársam és a lány dialógusát figyeltem. A második felfedezésem ennél egy csöppet érdekesebb volt, mégpedig, hogy Tachibana nem is kérdezett ostobaságot. Sőt, kifejezetten értelmesen állt hozzá, bár tőlem csak egy rövid hümmögésre futotta, sem nem nőtt a szememben, sem nem csökkent. Inkább csak egy újabb információ volt, amit érdemes volt észben tartani.
- Tudsz arról valamit, hogyan s miért kerültünk ide? - kérdeztem aztán a lányt - Elviekben a hangodat hallottuk, a segítségünket kérte, meg üzenetet is kaptunk. Ha viszont nem te voltál… - nem fejeztem be a mondatot, az egész túlságosan zavaros volt még ahhoz, hogy tisztán lássak. Reméltem, a válaszai megvilágítanak pár homályos foltot, addigis kihasználtam az időt, és jobban megnéztem magamnak a helyet. Sehol egy város, falu vagy hasonlók, csak sivatag és erdők, egyetlen toronnyal. Elég magányosnak tűnő környék. Nem csoda, ha így örül nekünk. Amikor kifejtette, hogy azért a hasznára válnánk, bólintottam, végtére is, mást nemigen tudtunk tenni ebben a helyzetben.
- Én Hinari vagyok - mosolyogtam rá, amikor a nevünket kérdezte, majd miután a többiek is bemutatkoztak - ha megtették - elgondolkodva nézegettem a jövevényt. Olyan volt, mintha félig macska, félig ember lenne, játékos és jókedvű kisugárzása hamar feledtetni tudta a bosszúságomat, amit a lovag jelenléte okozott - Cathy - mondtam végül, magyarázatot nem adva: nem akartam, hogy a lovag bármit is megtudjon rólam, ámbár ha járatos az idegen nyelvekben, hamar rájöhet, hogy csupán a cica angol megfelelőjéhez tettem hozzá egy olyan utótagot, amitől az kedvesnek és aranyosnak hatott. A japánoknak talán furcsa lehetett, én azonban nem zavartattam magam, és egyelőre nem is kérdeztem többet: ha elárulta a választ az előző kérdéseimre, az nekem elég volt, egy ideig legalábbis.

/ Szvsz nem kötelező utánam is írnod, a többieket kérdezd róla, ők hogyan szeretnék. ^^ /

by **Tachibana Makoto** Szer. Feb. 26 2014, 19:47

Az ellenséges hozzáállásuk igencsak látványos volt még akkor is, ha rejtegetni próbálták a nyugodtnak tűnő viselkedésükkel. Minimalizálták a komunikációt, mind szóban, mind érintkezésben, igyekeztek kizárni és inkább egymással foglalkozni, mintsem hogy tudomást vegyenek a jelenlétemről. Kár, hogy jelen helyzetben nem igazán kívántam tágítani, sőt, ez akkor is így lenne, ha nem merült volna álomba az egész város. Elvégre magam elé tűztem egy célt, melyet nem szívesen adtam volna fel ilyen gyorsan. Vagyis a feladás rossz szó, a szüneteltetés jobban illene ide. Lévén kommunikációs kísérleteimre ennek megfelelően nem kaptam választ egyiküktől sem, így vállat vontam és követtem őket a titokzatos teleportkapuba, melynek túloldalán azután a bizonyos zuhanás után a metsző szél ébresztett fel minket annak a toronynak a tetején, egy hölgyemény társaságában.
A macskalány, merthogy az volt, felettébb különös, sőt különleges teremtménynek tűnt. Nem csak a vidámságot sugározta magából, hanem a meleget is, arról nem is beszélve, hogy rendkívül játékos jelleme volt. Mint egy kölyökcica... Valójában egy kicsikét emlékeztetett Aphrodité istennőm kacér pajkosságára, épp csak nem volt olyan lengén öltözve, és hiányzott az erotikus kisugárzása is... legalábbis egy bizonyos szempontból. Ugyanis tagadhatatlanul csinos volt ez a leányzó is, különösen zabolázatlanul tekergő haja vonta magára a figyelmemet.
- Te is hívhatsz engem úgy, ahogy kívánsz... nekomata :] - feleltem kérdésére, miközben talpra is álltam és közelebb lépdeltem hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem. Egy cicalány két farokkal... meglepett volna, ha eltévesztettem fajtáját. Ugyanakkor válasza igazán érdekesnek tűnt, viszont nem szándékoztam feltétlenül elhinni minden szavát. Máris elhintette, hogy szüksége volna a segítségünkre anélkül, hogy bevallotta volna, ő maga kérte azt nem sokkal ezelőtt. A büszkeségén csorba ne essék, hát adtam alá a lovat.
- Vajh miféle segítséget tudnánk számodra nyújtani...? - kérdeztem tőle, majd a szőkeség felé fordítottam a fejemet - Hm, a Cathy nem is rossz névválasztás, játékos, akárcsak a gazdája :] - bólintottam elismerésem jeléül, majd jómagam is helyet foglaltam a torony szélét jelző párkányon, és onnan mosolyogtam rá Cathy-re, fejemet oldalra billetnve közben.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Feb. 28 2014, 10:26

Félig választott volna megfelelő embereket? A Justice League eszméjében nem is kételkednék. Bár elgondolkodtató, valaha is utasítottam-e vissza valaki segítségkérését? Ujjammal gondolkodóan dobogtam államon. Nem tudok egy esetről sem, hogy cserbenhagytam volna valakit, aki segítségre szorul. Míg Makoto minimum egyet még meg is ölt. Milyen szándék vezérelhette? Kisugárzásából van a fickónak, azt meg kell hagyni és céhvezérem sem láttam még ilyen lemondónak emberrel kapcsolatban. De, hogy ad neki esélyt, hogy újra ember legyen, még ezek után is?.. felvillant szemem előtt magyarázata, hogy aki Szophie számára kedves az számára is.. mégis nyílt ellentmondást tartalmaznak cselekedetei szavaihoz képest. Maradj rendíthetetlen. Tekintettem a lányra, aki nagyvalószínűséggel fiatalabb tőlem és mentális támadójánál.
Farkas szemet nézve a kapuval és kérdésekkel tele tettem egy újabb lépést az ismeretlen felé. Ez a te harcod, csak legvégső esetben avatkozom be, a tuskók és a perverzek ellen szerencsére van egy kardom, amivel eltántoríthatom őket esetleges meggondolatlan cselekedeteiktől.
Átlépve a kapun és a zuhanást követve találkoztunk Chancery hasonmásával, csak kicsit másabb.
- Chancery a teljes neve a barátomnak, megszólalásig hasonlít rád – képedtem el még mindig, igaz, amikor megpördült, a két macskafarok vele együtt fordult, amitől leginkább elsőnek hátráltam. Míg Chan macskafülei egyszerűen levehetőek, az övé szerintem nem, ezt a farkak is jelzik. Makoto nekomatának nevezte, ami találó is, hisz olyan, mint a kétfarkú volt azon a küldetésen, ahol.. Szomorúan letekintettem a földre és eszembe jutott Hime, a cápa és a bosszú. Akkoriban minden, olyan félelmetes volt. Féltem, hogy ártok valakinek, neki.. és teljesen feleslegesen. Azóta sem bujkált rossz szándék mögötte, de az lehet azért volt, mert Hinari volt a csapattársa. Ő vajon beszélt a csuklyással? Furkésztem újra Hinari vonásait komorságból visszatérve. Ránéztem az idegen lányra és bólintva jeleztem neki én is, hogy segítek. – Umm, igen segítek, a nevem Hayashi Yuichi. Benned, pedig, hogy kit látok, azt mondhatom, hogy egy barátomra hasonlítasz.. Cathy – egyeztem bele ezzel az elnevezésbe, amit már ketten is mondtak a lányra. A hajából kiindulva.. nem is.. jobb a macskás név rá. A Kyuubi jelenleg nem illik rá.

by **Argo** Pént. Feb. 28 2014, 11:53

Hinari, ki először kérdezett, s csak utána felelt, rövid időre elgondolkodtatja furcsa házigazdátokat. A világoskék égre néz, ahol csak pár, hófehér bárányfelhő legelészik, mutatóujja elgondolkodón az állára kerül, igazából teljesen ugyan úgy, ahogy Chancery is el szokott merengeni, ha töpreng valamin. Fejét is kissé félredönti, majd vállat von.
-Én nem tudok ilyesmiről. De sosem lehet tudni. Talán mégis én voltam. Nem baj, így most én is kaptam feladatot; kideríteni, mi folyik itt \o/ -úgy örül a feladatának, mint kisgyerek a nyalókának. Hinari nevét, szintén egy bizonyos valakire hasonlítva, elismétli halkan párszor, majd a megszólaló Tachi felé fordul.
Cicamosollyal az ajkán libben kissé közelebb a férfihoz, olyan közel hajol hozzá, hogy az már-már intimnek hathat. Így marad pár másodpercig, mélyen a szemébe nézve, majd győzedelmes mosollyal ismét eltávolodik tőled.
-Rendben, Tachi :3 -nyújtja ki a nyelvét, füleit játékosan megrezegteti. -És tartozom annyi bevallással, hogy csak félig vagyok nekomata, de nem volt rossz :3

Egy fehér toll hullik a toronytető közepére, de ő láthatólag észre se veszi. Yuichira figyel, az ő nevét is Hinariéhoz hasonlóan jegyzi meg, majd szomorú arccal, kissé leeresztett fülekkel mondja: -Tényleg nem ismerem. -majd még motyog valamit, de nem igazán érteni, hogy micsodát.
Visszatér a párkányhoz, kezeit hátrakulcsolja és nekidől a hideg köveknek. -Cathy. -mosolyog, még kissé el is pirul, láthatólag jól esik neki, és még sosem kapott ezelőtt ilyen nevet. -Ez jó, tetszik. Köszönöm ^^ -küld egy édes mosolyt Hinari felé, végül összeüti a tenyerét.

-Akkor ideje... "munkához látni", vagy ilyesmi. A szigetet, ahogy én tudom, Angyalszigetnek nevezik, ez itt pedig az otthonom, az Emlékek Tornya. Tágas és szép hely, de olyan jó lenne néha kimozdulni, világot látni, kalandozni, ismét. Eredetileg csak a szigetet nem volt szabad elhagynom, de egy ideje azt is megtiltották nekem, hogy kilépjek a Toronyból.
Egy régi könyvben viszont olvastam, mivel lehet megtörni azt, ami fogva tart. -mosolyodik el. -Öt tárgyra van hozzá szükségem, amik közül mind megtalálható a szigeten. Én nem mehetek el értük, ti viszont igen. -kuncog ravaszkásan, majd ismét visszafogja magát és pironkodva lesüti a szemeit. -Ha lennétek oly kedvesek, elhoznátok nekem őket? Nem veszélyes, ígérem, meg vigyázok rátok, ahogy tudok. Az ötből hármat nem nehéz megszerezni, de a másik kettőnél majd maradjatok együtt... tudjátok... sosem lehet tudni.
Majd ellöki magát a párkánytól és mindhármótok homlokára nyom egy puszit. Ezzel egy időben a kezetekbe is ad valamit, méghozzá egy vörösesbarnás, meleget sugárzó tollat. A SAO megmaradt rendszere szerint a tárgy neve << Cathy Szárnytolla >>, különleges és ritka tárgy, de több információt nem ad ki magáról. Ezen kívül, a puszi hatására talán, új küldetést is kaptatok, mely szerint először egy koldulótálat, egy kagylót és egy aranyágat kell megszereznetek. A tető közepén egy csapóajtó nyílik, amin túl szűk csigalépcső vezet lefelé a sötétbe.
-Vigyázzatok magatokra T^T -integet a cicalány a madárszobor lábánál állva.

by **Hinari** Vas. Márc. 02 2014, 15:40

Mindenkinek tetszett a névválasztásom, habár a lovag reakcióját ignoráltam, jobb dolgom is volt annál, minthogy vele foglalkozzak most: nem volt elég az, hogy a lány láthatóan semmit sem tudott a segítségkérésről, sem arról, hogyan kerültünk ide, de Tachi nevét anélkül tudta, hogy a fiú elmondta volna neki, ez pedig felkeltette az érdeklődésemet. Lehet, nem volt annyira ártatlan, mint ahogy elsőre gondoltam volna?
Végül Cathy csak elmondta, miért van itt, és adott egy lehetséges választ arra is, hogy mi miért vagyunk itt. Így azok után, amiket elmondott, egyszerűnek tűnt a feladatunk, öt tárgy, mi segíthet neki kiszabadulni innen, a toronyból. De…
- Ki tiltotta meg, hogy elmehess? – kérdeztem rá – Vagy mi… - tettem hozzá tétován, hiszen beszéde közben volt, hogy tárgyként említette a dolgot, ami helyben tartja, így pedig egyáltalán nem volt világos számomra, hogy mi is van a háttérben pontosan. Márpedig, ha minket kér meg, hogy segítsünk, jó lenne tudni, mivel állunk szemben. Szemem sarkából figyeltem csak, hogy a két fiú miként fogja fel az eddig elmondottakat, vajon nekik mennyire tűnik kockázatosnak ez az egész, vajon sejtenek-e valamit, vagy sem? A fehér toll majdnem a lábam mellé esett, ám nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, inkább a lány válaszát vártam, így meg is lepődtem, hogy mennyire egyszerűen és közvetlenül jött oda hozzánk, és puszilt meg minket. Itt sokminden máshogy működik… – gondolkodtam el, ám a felugró küldetésablak rögtön megerősítette bennem a tényt, hogy azért nem minden. Elolvastam a tudnivalókat, kezemben a barna tollat szorongatva, majd eltéve azt az inventorymba: később talán még jól jöhet. Leírás ugyan nem volt róla, de nem lehetett véletlen, hogy mindhárman kaptunk egyet, bár hogy miért pont tollat…
- Vajon az is ilyesmi, mint amit adtál? – néztem hirtelen Cathyre, a földön heverő fehérség felé bökve, és ha a lány nem ijedt meg, akkor a kezembe is vettem a tárgyat, megpróbálva itemnevet társítani hozzá. Ezek után pedig Yuichi- , és, kénytelen kelletlen, de Tachi felé is fordultam:
- Az első háromnál szétválhatnánk… - vetettem fel, ha beleegyeztek, úgy azt is megbeszéltük, ki melyiket keresse. Bár egy cseppet sem bíztam meg Piroskában, de bizonyára nem állt hozzá elutasítóan, hiszen ameddig nem teljesítjük a küldetést, valószínű itt ragadunk. Vagy ugyanazt tervezi, mint a bossoknál? Hogy leül és megvárja, amíg a többiek elintézik helyette is, amit el kell? Nagyon ajánlottam neki, hogy ne így legyen…

by **Tachibana Makoto** Vas. Márc. 02 2014, 19:09

Tudta a nevemet. Nahát... beigazolódni látszott a sejtésem, miszerint a lány sokkal többet tud annál, mint amit mutat. Majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy az értetlenkedése színjáték, és csupán a maga körülményes módján kívánja elérni, hogy segítsünk neki... avagy rajta. És hogy miért így járt el? Bizonyára el szeretné terelni a figyelmünket a problémájáról, melyhez az eddigi kérlelő, könyörgő módusz nem illik. Ám igazából nem is ez volt az, ami felkeltette a figyelmemet, és egyben az érdeklődésemet, nem ez volt az elsődleges csapásiránya a gondolkodásomnak, mikor fény derült rá, hogy a nevünket tudakoló kérdése hamis volt. A viselkedése sokkal szembetűnőbb kérdéseket vetett fel bennem. Hiszen az számomra is ismert tény volt, hogy leledzik egy Chan becenevet használó leányzó, kire Cathy valamelyest hasonlít, igaz számomra a differenciák is nyilvánvalóak voltak, nem kevertem volna össze kettejüket. Viszont mi van, ha Yuichi-kun másképp látja? Úgy, ahogy én is felfedezni véltem Hürrem viselkedési mintáját, mi több, a hasonlóság már túlságosan nagy volt ahhoz, hogy puszta véletlennek tudjam be. Úgy viselkedett, mint ha a szívemnek nem is, de más testrészemnek oly' kedves bájos teremtés lenne.
Elvigyorodtam, habár közelsége ettől függetlenül cseppet sem volt olyan varázslatos, legalábbis olyan értelemben. Másképpen igen, hiszen játékossága olyan ártatlanná tette őt, mint a a született bárányt, és a melegség, amit árasztott, kellemes érzést keltett. Viszont ahogy nekilátott elmagyarázni, miben kéri a segítségünket, ez a szimpátia végleg megfordult, és gyanakvó szkepticizmusba csapott át. Paranoiának nem nevezném még, pedig szép kis összeesküvés elméletet alkottam a fejemben, és mint egy jó hibbant, maradéktalanul el is hittem :]
- A találó kérdés sosem a ki, hanem a miért, Hinari-chan :] - döntöttem úgy, hogy kicsit kioktatom a jéghercegnőt, majd karba font kézzel pillantottam Cathyre, az arcát fürkészve. Bár kérdőjel nem volt a megjegyzésem végén, remélhetőleg számára is nyilvánvaló lesz, hogy kérdést rejtettem el, ugyanakkor választ nem vártam. Hacsak nem úgy hangozna, hogy hősök zárták el, hogy többé ne tudjon kárt okozni az ártatlanoknak ármánykodásaival, és csak ki kíván minket használni, hogy kiszabaduljon börtönéből, akkor úgysem hinném el :]
Egy puszival, egy tollal és egy elfogadott küldetéssel később érdeklődéssel telve fordultam két ideiglenes szövetségesem felé, és ami azt illeti, nem bírtam ki, hogy ne keltsek némi bizalmatlanságot az irányomba. Hiszen miért is ne? Még a végén túl kedvesnek fognak hinni :]
- Biztos vagy benne, hogy rám kívánsz bízni ilyesmit? Egy vörös indikátoros játékosra tennéd fel a küldetés sikerét? :] - kérdeztem baljós hangon, majd felnevettem - A koldulótálért elmegyek, ugyanakkor volna egy kérdésem hozzád, Hinari-chan - komolyodtam el, és csak akkor folytattam, ha már biztosan nem hallott minket Cathy - Téged is emlékeztetett valakire a nekomata, ugye? - tettem fel a kérdést tőlem szokatlan... vagyis számukra szokatlanul komoly hangsúllyal. Ez a kérdés fontos volt, és azt akartam, hogy ő is érezze, nem véletlenül jártatom a számat. Tekintetem pedig ezután Yuichi-kunra tévedt. Majdnem bizonyos voltam benne, hogy nem hallotta, amit Cathy motyogott Chan-chanról. Vajon mit szólna hozzá, ha tudná?

by **Argo** Csüt. Márc. 27 2014, 13:13

//Kérésre Yuichi 500 szavas hátrányt kap, picit megyünk tovább//

Cathy eltűnik, miután mindannyian kicsit elfordultok tőle, így sem a fehér tollra, se semmire nem kaptok már feleletet. Utatok immár csak és kizárólag a csapóajtón túl nyíló lépcsőn vezethet tovább. Mikor beléptek, kék fényű fáklyák lobbannak fel a falak mentén, majd hunynak el, mikor elhaladtok mellettük és már látótávolságon kívülre estek. Csupán egy dolog lehet furcsaság: a felfelé szálló lila, nyuszi alakú lufi, amit ha esetleg megpróbáltok elkapni, kislányos kuncogás kíséretében tér ki a kezeitek útjából.
A lépcső egyre szélesedik, ahogy haladtok lefelé, s a torony szélesedő közepe táján már eleinte rövid, majd egyre nagyobb folyosókra is bukkanhattok. A talajtól számított első emeleten, a legszélesebb folyosón sírás zaja ütheti meg a fületeket, ami nem hasonlít az álombelire, de egyértelműen innen jön; mégis, akárhogy kutatjátok át az üres szobákat, nem találjátok a forrását.
Végül elérkeztek az aulába, a csigalépcső véget ér, hogy oldalt két másik vezessen le az aulába. Vörös szőnyeg, hófehér márványfalak, és masszív, erős dísztelen oszlopok tartják a torony alapjait stabilan. Szemben veletek a kétszárnyú kapu, tárva nyitva, amin keresztül gond nélkül kijuttok a szabadba. A fű smaragdzöldje szinte álomba illő, szemben veletek az erdő húzódik végig a láthatáron úgy öt perc sétára tőletek, és hallhatjátok a torony másik oldala mellett végigrohanó, vékony folyó csobogását.

Ki merre szeretne elindulni?

by **Hinari** Kedd Ápr. 08 2014, 18:56

A kezembe vettem a fehér tollat, tenyeremben tartottam, úgy böktem rá, ám az itemnév semmi információt nem adott azon kívül, hogy „Ismeretlen Toll”, amit azért ránézésre is képes voltam leszűrni. Sóhajtottam egyet, mire azonban eltettem a tárgyat az inventorymba, a lányka már sehol nem volt.
Tachibanával eleinte nem foglalkoztam. Bőven elég volt nekem a többi megválaszolatlan kérdés, ami a fejemben járt, a lovag kioktatására semmi szükségem nem volt, így egyetlen pillantásra vagy megjegyzésre se méltattam. Még akkor sem, amikor lefelé indultunk, ám a fiú kérdése azért valamennyire meglepett: érdeklődve fordultam feléje, és elgondolkodtam a felelet előtt, meg is feledkezve róla, hogy gyanakodjak. A hangneme túl komoly volt ahhoz, hogy csak tréfálkozni akarjon, vagy éppenséggel zavarba hozni, utóbbit viszont ennek ellenére sikerült elérnie, bár a világ minden expjéért sem mutattam. Hogyisne, nem kívántam egy centi támadási felületet sem átengedni neki.
- Látásból ismerek egy hozzá hasonló lányt a játékból, akit Yui is – intettem a kardforgató fiú felé – De valószínű ez a dimenzió is a saoból veszi az adatokat – tettem hozzá – Lehetnek kinézeti és viselkedési hasonlóságok.
Eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, de most, hogy Piroska így felhozta, én is elkezdtem rajta agyalni. Ahogy a három alak, a Yurihimére megszólalásig hasonlító és a másik kettő, Cathy is lehet egy másolat, egy átgyúrt figura, akinek elemeit a játékbeli karakterektől vették. Valahogy úgy, mint a viadalon, talán… - Amúgy, megyek a kagylóért – mondtam hirtelen – Yui, az aranyágat vállalod? – kérdeztem céhtársamtól, fél szemmel Tachibanát figyelve, hogy tényleg megteszi-e, amit korábban mondott. Nagyban leegyszerűsítené a dolgunkat, ha csak a negyedik itemnél kellene együtt haladni, bár lehet, hogy a lovag csupán el akar szakadni tőlünk, hogy ne tudjuk szemmel tartani. Mint az a nyavalyás Srentok >.> - Mindenesetre a küldetés erejéig lehetnénk party-ban, hogy gyorsan tudjunk szólni egymásnak, ha baj van, illetve mindig láthassuk egymás életsávját – néztem körbe kérdőn, a lovagon hosszan elidőzve. Nekem igazából mindegy volt, rájön-e az igazi kérdésre, vagy sem, viszont azt reméltem, hogy Yuichi nem fogja nagyon húzni a száját. Nekem se fűlött a fogam ehhez a csapatosdihoz, de így legalább tudni fogom, hol tartózkodnak a többiek, ami sose baj. Piroska esetében pedig főleg nem.

Miközben újra menetirányba fordultam a lépcsőn, majdnem beleütköztem az újabb furcsaságba, ami ezesetben egy lufi volt, nevetve térve ki az utamból, fölfelé szállva. Homlokráncolva néztem utána, majd elkönyveltem magamban, hogy ez a hely olyan, mintha egy gyermek álmába csöppentünk volna. Vagy legalábbis egy mesekönyvbe. Újabb halk sóhaj, majd egy kis nyaknyújtogatás, bekukkantva minden folyosóra, mielőtt elhaladtunk volna előttük. Úgy voltam vele, hogy – bár lehet nem ártana alaposan átkutatni a tornyot – most a küldetésre kell koncentrálnunk, ám a véleményem a sírással együtt változott meg. Megtorpantam, és füleltem, ám sokra nem mentem vele – Ha van hallgatózásod… - mondtam Tachibanának vonakodva. Nem néztem rá, továbbra is a járatot kémleltem, majd akár mondott valamit, akár nem, én azért elindultam, előtte persze céhtársamra emelve tekintetem, hogy ő vajon fel szeretné-e deríteni a hang forrását, vagy sem. Nem szívesen maradtam volna le, ha a két fiú a továbbhaladást választja, így csak akkor mentem, ha legalább az egyikük velem tartott. Nyomra sajnos nem bukkantunk, ám igyekeztem minél többet megtudni a várról és annak berendezéséről, Látás-Észlelés kombinációval segítve a nyomozást.
Végül leértünk, ki a mezőre. Hunyorognom kellett az erős fénytől, vesztenivaló időnk azonban nem volt.
- Én megnézem a folyónál, a kagylók általában ott szoktak lenni – emeltem a kezem egy szolid intésre – Sok szerencsét. Szólj…atok, ha van valami – fordultam vissza még, majd ha nem volt egyéb megbeszélnivaló, elindultam.

by **Argo** Csüt. Ápr. 24 2014, 21:11

Yuichi átmenetileg NJK-vá avanzsálódik, amíg vissza nem tér.
Tachi? Surprised

by **Tachibana Makoto** Szer. Ápr. 30 2014, 11:18

Unalmas egy válasz volt. Noha a kérdésem komolyan hangzott, és ezáltal komoly, megfontolt feleletet generált a másik oldal részéről, az elvárásaimat messze alulmúlta az a tárgyilagosság, a logikai kapcsolatokba való túlzott kapaszkodás, amit kaptam. Noha jómagam is éheztem az effajta tudásra, az ok-okozat összefüggések effajta vak tippelgetése távol állt tőlem. Semmilyen jel vagy utalás nem mutatott a jelenség magyarázatára, ugyanakkor némi haszon is származott ebből a gyér válaszból: biztos voltam benne, hogy hozzánk közeli személyekre kellett volna emlékeztessen a macskalány, ám Hinari-chant ugyanarra a hölgyikére emlékeztette, akit Yuichi-kun is ismert, és tekintve a köztük lévő távoli kapcsolatot, legalábbis ha hihetek a válasznak, az általam elgondolt megoldás zárjába nem illett a kulcs, amit kaptam. Nem gondoltam, hogy egy ilyen logikus gondolkodásra kényszerült leány ne venne észre egy nyilvánvaló hasonlóságot olyasvalakivel, akit közelebbről is ismer, így kénytelen voltam elvetni a lehetőséget, miszerint az emlékeinkből táplálkozik Cathy énje.
- Nahát, szóval szemmel kívánsz tartani? :] - nevettem halkan, ám ha előttem felbukkant a panel, szó nélkül rányomtam a kék gombra - Ha akarnék, sem kívánnék elszökni egy szőke szépség figyelő tekintete elől. Épp ellenkezőleg, megtisztel :] - hajoltam meg elegánsan a lány előtt. Immár egyértelmű volt számomra, hogy a provokálással semmire sem megyek, úgy peregnek le róla a csipkelődéseim, mintha heccálló köpenyt viselne. Egyszerűen figyelmen kívül hagyja őket, nincs értelme fárasztanom velük magam, és ezáltal esetlegesen ostobának feltűnni. Mindenesetre dicséretes volt ez a magatartás, ez a higgadtság, és egy határozottan jó pont, hiába tartottam emiatt rendkívül unalmasnak egyelőre a lényét. Egyelőre... talán ha más húrokat pendítek meg, többre megyek :]
Miközben lefelé haladtunk a lépcsőn, azon gondolkodtam hogy mennyire ostoba ötlet volt elszakadni tőlük, legalábbis az én szempontomból mindenképpen. Ugyanakkor véleményem szerint hosszútávon profitálhatok belőle, így félre kellett tennem az egyedüllét kellemetlen velejáróit, és arra összpontosítanom, hogy minél hamarabb elvégezzem a rám háruló feladatot. Bár észleltem, nem törődtem sem a lufival, sem a sírással, sem más esetleges zavaró körülménnyel. Nem tartoztak hozzá az összképhez, különálló darabkák voltak a kirakósban. Idővel majd helyükre kerülnek, addig azonban csak a fontosabb dolgokról terelik el a figyelmemet. Mihelyst leértünk, hanyagul intettem a két másiknak, és a magam útját járva kerültem meg a tornyot. Ha Hinari-chan velem kívánt tartani, azt persze nem utasítottam vissza, de amit én keresek, az valószínűleg a folyón is túl lesz. Aranyág az erdőben, kagyló a folyónál, de a koldulótál hol? Fentről láttam hegyeket az erdővel ellentétes irányban, hátha arrafelé van egy kolostor. Vagy maga a torony rejti tán az általam keresett tárgyat? Nos, ezt is csak akkor tudtam volna megmondani, ha megszemlélem egy kicsit távolabbról az építményt.

by **Argo** Szer. Ápr. 30 2014, 13:05

Hinari a folyóhoz, Tachi és Yuichi az erdő felé indult, a kardforgató srác idővel eltávolodik az amúgy is messze levő lovagtól, hogy egy másik ponton vesse be magát az erdőbe.

Hinari:
A folyó vize olyan tiszta, mintha tükörbe néznél, a halak csillogó pikkelyei szinte vakítanak a rájuk vetődő nap fényétől. Türelmesnek kell lenned a keresgéléssel, mire az egyik hal pikkelyei között különös mintát vehetsz észre; a víz tisztaságának köszönhetően pedig hamar felismerheted, hogy egy különleges kagyló szorult a hátára. A hal elég közel úszik a parthoz ahhoz, hogy viszonylag könnyen el lehessen kapni, még ha emiatt kicsit vizes is leszel...
Ám amint magadénak tudhatod a ficánkoló élőlényt, vele a kagylót, egy kislány nevetése üti meg a füled.
-Ügyi vagy, Hinari néni.
A lány a hátad mögül, tőled pár lépésre kísérte figyelemmel az eseményeket. Szemtől-szemben eddig még sosem találkoztál Saya-val, de Anatole nyomán talán már ismerheted a kis dalos pacsirtát, aki most furcsa, selyemszerű szárnyakkal és enyhén foszforeszkálva, vidám mosollyal mér végig, de a szemei mégis furcsán üresek. Mintha nem lenne bennük semmi érzelem.
Mögötte mintha egy másik alakot is látnál, de nem tisztán, és amíg meg nem szólal, nem is lehetsz benne biztos, hogy valóban ott van-e vagy káprázat. Hangja fenyegető, parancsoló.
-És most add ide nekünk szépen!

Tachi:
Az erdő széle olyan, mintha módszeresen, egy vonalban vágták volna ki az összes fát, hogy csak a magas, már erőteljesre nőtt egyedek maradjanak meg, éles határt képezve ezzel a rengeteg és a mező között. Ezen a határon meg is látod a koldulótálat; nem volt valami nehéz dolgod. Egész pontosan egy otthagyott tábor maradékai között találod, ahol már a hajdani tábortűz hamvai is teljesen hidegek. Akárkik is jártak erre, már rég tovább álltak.
Amint a tálad felveszed, éles acél süvítése üti meg a füled, majd kisvártatva egy hegyes penge csúcsát érezheted a háta közepén. Fájdalmat nem okoz, de talán nem is lenne valami kényelmes egyenesen beleszaladni, ahogy felemelkednél. Az viszont, aki a pengét tartja, halk kuncogást ejt meg, mikor felismer, és ez a kuncogás igencsak ismerős lehet számodra.
-Érdekes helyen futunk össze, Adonisz.
A penge eltávolodik tőled, így szabadságot engedve, hogy felegyenesedj és megfordulj, hogy szembe találd magad Hürremmel, persze cicafülek nélkül. Díszes kaszáját a háta mögé suhintva, ravaszkás mosollyal mér végig téged, ámbár azonnal észreveheted, hogy a tekintete nem a megszokott; furcsán üres, mintha napok óta nem aludt volna... avagy hasonló.
-Oh, micsoda úriember. -vetődik tekintete a tálra. -El sem tudnád képzelni, mekkora szükségem lenne erre a tálra :3 Ugye megkaphatom? :3

Yuichi ha visszatér és szeretné a saját történetét, írjon egy PÜ-t :3 Egyéb iránt a következő körben úgyis felfedem.

by **Hinari** Csüt. Május 01 2014, 15:14

Nem is igazán tudom, pontosan mit vártam a fiútól, így amint elfogadta a meghívást, minden beszólás, vagy éles megjegyzés nélkül, én csupán bólintottam, egyszersmint reagálva a kérdésére és magára a szituációra is. Szerencsére Yuichinak se volt vele különösebb problémája, így indulhattunk is tovább, szétválva már a torony felénél, a lovag ugyanis nem volt hajlandó tudomásul venni a célzásomat a hallgatózásra vonatkozóan. Nem mintha elvártam volna tőle, hogy kiterítse a lapjait, a helyében én se tettem volna. Megvoltunk, elviseltük egymást, ki így, ki úgy, de a bizalom messze nem volt meg.
Még néztem egy kicsit a két fiú távolodó alakját, majd elindultam én is a folyó felé: nem siettem, inkább alapos voltam, mint figyelmetlen. Magát a vizet viszonylag hamar és könnyedén megtaláltam, ámde egyetlen kagylót, vagy ahhoz hasonlító tárgyat nem láttam. A Látás-Észlelés kombinációt élesítve pillantgattam körbe, eleinte csak a folyó széléről vizsgálódva, majd, ahogy egyre gyorsabban telt az idő, végül én is beljebb merészkedtem: pár gombnyomással eltüntettem a cipőmet, s mezítláb araszoltam a halak között, amik rendre megijedtek tőlem, és ficánkolva haladtak arrébb. Nem lévén indikátor ebben a világban, abban sem voltam biztos, hogy ezek normális mobok, vagy sem, így magát a Lopakodást, mint megoldást eleve elvetettem. Az újabb raj megérkezésével pedig nem is agyaltam rajta tovább, inkább a lábam mellett elúszó, azt párszor érintő, csipkedő állatokat nézegettem. Már egy jóideje álltam mozdulatlanul, nem kavartam föl az iszapot, így a halak mit sem törődtek velem, számukra inkább érdekesség voltam, mint veszélyforrás. Volt azonban egy, amelyik máshogy mozgott, nehézkesebben, és más ívben, mint a többi. Jobban megnézve, a mintája is más volt, s csak erős ráfókuszálással tudtam megállapítani, miért: ott volt a hátán a kagyló, amit kerestem. Illetve volt ott egy kagyló, de kezdetnek ez is elég volt. Lassan próbáltam leguggolni, lejjebb és lejjebb, azonban ennek eredményeképpen az árnyék is változott, mi a vízre vetült. A halak nemigen szokhattak hozzá az emberhez, így, bár egy kicsit távolodtak tőlem, utána mégis visszaúsztak. Türelemjáték volt, ám nem zavart meg senki, s így tudtam a feladatra koncentrálni, ami végül sikerrel zárult. Elég volt egy pillanatnyi gyorsaságbuff, amivel belecsaptam a vízbe, és máris a kezemben volt a halacska, hátán a fura kagylóval. Egyelőre nem próbáltam meg leszedni róla, inkább a partra evickéltem, közben csak arra figyelve, hogy a sikamlós példány ne tudjon kicsúszni a kezemből. Majd ha egy kicsit elfárad, az item megszerzése is egyszerűbb lesz.

A lányt persze nem vettem észre. Hirtelen szólalt meg, s én is hirtelen pördültem meg, feléje fordulva, kezeim között a tátogó hallal. Összevont szemöldökkel mértem végig, s konstatáltam, hogy ő is egy azok közül a hasonmások közül, akik korábban hívtak minket. Sayának hívták, asszem? Igen, már emlékeztem rá, bár a névhez és a kislány lényéhez továbbra is inkább az oroszlánformát kapcsoltam, talán csak Reynailnál találkoztunk emberi alakban, s ott is inkább a harccal voltunk elfoglalva.
- Ahham. És te ki vagy? – kérdeztem őt, vagyis őket, mert mintha ketten voltak volna. Nem terveztem csak így, ilyen egyszerűen átadni nekik a kincset, amit találtam. Sőt. Elfordultam a lánytól, fél szemem azért rajta – vagy rajtuk? – tartva, és a folyó mellé guggoltam – Inkább eredj utadra, minthogy az övék legyél – mondtam a halnak, aki, szegény, már alig élt. Két tenyeremet beleengedtem a vízbe, az állatka pedig gyorsan továbbállt, s rövidesen el is tűnt.
- Nos, ha akarjátok, halásszátok ki magatoknak – intettem a víz felé, miután újra feléjük fordultam, mosolyogva tartva a szemkontaktust. Persze a kagyló már nem volt az állatkán – az az ingujjamban pihent -, de ezt nekik nem kellett tudniuk.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] A Völgy

[Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy

Re: [Küldetés] A Völgy