Kerek Erdő

Feladom... Be kell látnom, hogy van két ember Aincardban, aki úgy, akkor, és oda rángat el, ahová akar... Ha azt mondanák, hogy eredjünk a legveszélyesebb vörösek utén, talán még akkor is velük tartanék, ahelyett, hogy visszatartsam őket… Öhm… Talán. És ez a két ember most közösen kért meg, hogy menjünk kazamatázni... Én meg nem tudok nemet mondani... Úgyhogy rábólintottam, hogy menjünk... Végülis... Talán nagy baj nem lehet...
Nem tudom mit szeretnének a kazamatában, azt sem, miért hívtak engem is. Mindenesetre én sem minden megfontolás nélkül érkezem a helyszínre.
Miután a szintekkel többé kevésbé megismerkedtem, ideje volt a harc különböző formáit is kipróbálni. A túlélőcsarnok megvolt, most a kazamata következik. Részben a bossokkal való ismerkedés következményeként. Ideális hely tapasztalatot, és erőt gyűjteni, amire nagy szükségem van, ha szeretnék mihamarabb felzárkózni a frontra.
A másik ok, hogy velük tartok, hogy vigyázzak rájuk, ha valami történne...  Mert sosem lehet tudni. Ha mégis valami nagy baj történne, akkor ott leszek, hogy megvédjem a hugocskáimat. Összeszedek néhány holmit, ami szükséges lehet, aztán neki is indulok.
Én érkezem először a kazamata bejáratához, így amint Sei és Liese is megérkezik mosolyogva megölelgetem őket, hagyok nekik pár percet felkészülni, majd széles mosollyal kezdeményezem, hogy induljunk. Ami azt illeti, kezdek izgatott lenni, mert még nem jártam így kazamatában, és mert Lieset sem láttam még harc közben. Kíváncsi vagyok, hogy meddig jutott.
- Mehetünk? - kérdezem, és ha nincs valami megbeszélnivalójuk, akkor elsőként lépek be a kazamatába, aktiválva az észlelésemet, és a látásomat, az íjamat pedig készenlétbe helyezem. Első ránézésre nekem való helyszín... Szeretem az erdőket

Szeretem volna egy közös kalandot, a három testvér. Vagy a nővér és a szeretők, nem tudom, mi lenne a jó név a kalandnak. Ez nem is fontos, csak az jól érezzük magunkat és sok tárgyal, megpakolva érjünk haza épségben. Más nem is számit igazán, egy kis kazamata volt a célpont. Tudtam, hogy olyan hely, amit ha nehezen is de ki tudunk pucolni igy mi hárman. Ha meg baj lenne ott a teleport kristály, szóval már ezért sem izgultam különösebben.
Azt hittem én leszek az első, de tévedtem Chakna meg előzött és már készülne meg ölelgessen. Most én előzőm meg futok és szinte majdnem nyakába ugrok.
- Nővérkém!
Kiáltom boldogan, széles mosollyal az arcomon. Mi után alaposan meg ölelgettük egymást és Lieset is, neki álltam felkészülni. Közben szemmel végig mértem mindenki felszerelését. Nem szoltam egy szót sem, majd ha eljön az ideje, vagy ha szükséges. Hagytam, hogy Chakna menjen előre viszont szorosan a nyomában voltam. Tudtam, hogy vannak bizonyos jártaságok, amik segítenek az ilyen helyzetekben. Azt is tudtam vagy is sejtettem inkább, hogy kasztja miatt Chakna látása biztos jobb, mint az enyém. Attól, még ami tőlem telik meg teszem, figyelek oldalra és hátra is. Amint Chakna veszélyt jelez, az élre állok, támadás érkezne az engem érjen elöször. Tettem meg is magyarázom.
- Szerintem az én páncél értékem a legmagasabb. Igy jobb, ha engem ér az első hullám. Nővérkém te támogas és Li... Liese. Védj engem és Chaknát ha kell.
Nehezen mondtam ki a nevét, hiszen zavarban voltam. Ügyesnek akartam látszani elöte, olyannak, akire büszke lehet.

Szóval-szóval Lieselotte Sherlock Aincrad megmentője eljutott az első Kazamatájához!-gondoltam miközben ballagtam a bejárathoz...
Igen-igen kicsit butának tűnhettem akkor, nagy hű-hóval megindulni és nem is törődve a veszéllyel....

Két nővérkém már biztos várni fog rám a bejáratnál, sajnos sokáig tartott elkészülnöm....
ekkor pillantottam meg a távlatból a bejáratot és ahogy sejtettem két alak várt alatta....

Igen jól tippeltem Chakna és Seishin már ott állt, nem tudom mit csináltak, de amikor biztos lettem benne messziről integetve szóltam nekik:
-OHAYO MINA-SAAAAAN! -kezdtem el futni feléjük lelkesen és amint odaértem megöleltem őket
-Na készen vagytok? Én igen és nagyon várom már!-mondtam izgatottan nekik
Majd a két lány vette a kezébe a kezdeményezést, és utánuk feleltem:
-Yoss mennjünk és csapkodjunk szét mindent!! És persze, hogy segítek azért vagyok itt, sőőőt ti segítetek nekem!-mondtam kuncogva, nagyon lelkes vagyok alig várom már, sosem tudtam mikor jutok el ide, de véégre valahára itt lehetek!

Sokat nem filóztam mit kell tennem... eszköztáramat megnyitottam és kardomat elővettem, megpördítve és hatalmas lelkesedéssel indultam a többiekkel befelé.

Mindkét hugocskám jókedvű, ami engem is mosolygásra késztet. Sőt, még Liese hatalmas lelkesedéséből is ragad rám valami, és egyre több, ahogy az erdőben haladunk. Képzelem milyen meleg lehet a napon, ha egy erdőben is kellemetlenül magas a hőmérséklet... Izgatottan, de mindenidegszálammal erre koncentrálva várom a mobok megjelenését.
Nos, először 6 mob akad az utunkba az erdőben… Rögtön jelzek is a lányoknak,amint az észlelésem jelez, hogy felkészüljenek… És ami a melegnél sokkal kellemetlenebb: Engem és Seit egyből meg is támadnak a férgek, mert nem tudtam mit keresek … Én, lévén távolsági harcos vagyok, kicsit hátrébb húzodom, és mire elfoglalom a helyem a lányok mögött, le is lövöm az egyik Seit támadó, meglehetősen méretes férget. Jó lesz, ha vigyázok magamra… a páncélomat máris lerágták rólam o.o Ezután maradok néhány lépéssel a lányok mögött..  

/ Akkor ha jól értem nem tehetek többet, támadom Óriásféreg #6 -ot, biztos a találat, szóval egy csúszómászóval kevesebb  /

Sétálgattunk a sok szempontból egyik meséből ismerős erdőben, és bár gombóc volt a torkomban, mégis biztonságban éreztem magam, nem is nagyon tudom mikor volt bennem ilyen kettős érzés....

Végig mosolyogva sétálgattam az erdőben, amikor is nagyon lazának érezve magam a gyökereken kezdtem lépkedni, de az egyik furán csúszós és undi volt, de nem sokat törődve ezzel át is léptem rajta, majd amikor vissza léptem az ösvényre, meglepődve néztem vissza:
-Fúúúj de undorító kis pfúúúúj!
Még jó, hogy volt nálam fegyver... pici és hasznos szuper erős fegyveremmel kezdtem el csapkodni amelyik gülü szeme Chakna felé nézett....
-Bocsi ha nem tűnök túl ügyesnek, de ezek a dögök összeakarnak nyálazni minket!-mondtam nyögdécselve és közben a hatalmas gilisztát ütöttem ahogy bírtam, még szerencse hogy Aincrad segít nekem harcolni....

//Támadom Óriás nyálas Féreg #5-öt asszem Nem tudom melyik melyik a lényeg azt ütöm aki Chakna felé indul //

The member 'Lieselotte Sherlock' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Nos... Sei sajnos nem tud mozdulni, Liese ütése pedig nem elég, hogy  elpixelezzen egy undormányt.  Gyorsan átgondolom mim van az inventorymban, de csak két tárgy tudna a sebzéséhez hozzáadni... És mind a kettőt fel kellene használnia hogy egy csapással elpixelezzen egy férget... 1-etlen HP-val, de túlélne egy csapást, aztán mégegy rámenne teljes sebzéssel, hogy azt az egy HP-ját leüssük valahogy...
Nagyot sóhajtok, és azért az egyiket átdobom neki, bár sajnos nem oldja meg a gondunkat.
Ezután leszedem magamról az egyik férget, mert kezd vészesen fogyni az életem. Jó lenne mielőbb Seit helyrehozni, mert ketten Liesesel nem fogjuk tudni teljesen kipucolni a kazamatát... Csak még nem tudom hogy lehetne, mert nincsen "tisztító" itemem...


// Átadok Liesenek egy Fegyver élesség potiont (5 körig +5 sebzést ad a fegyver amire használják) Aztán elpixelezem óriásféreg #1-et//

Résztvevő: K1 (20. szint) - epikusa van

pontok:

Körbe körbe karikába,
Belekerültél e csávába.
Hogy ki innen merre mész,
Nem segít itt, csak az ész.

Érkezz meg és tévedj el
Határidő: 06.13., éjfél

Nem tudhattam miért, de már egy ideje ismeretlen okból minden és mindenki az idegeimre ment. Valami azt súgta nekem, hogy ezek direkt bosszantanak, mondhatni az egész világ szövetkezett ellenem. Elég furcsán hangozhat, de ez volt a színtiszta igazság. Régebben persze nem voltam ilyen arra még emlékeztem, minden nem sokkal azután történt , hogy azzal a szőke hajú lánnyal iszogattam. Hiába próbáltam nem bírtam előásni az emlékezetemből azt a meglehetősen fontos részletet. Bár az sincs kizárva, hogy elment az a maradék eszem is, ugyanis képtelenség valakinek módosítani a memóriáját odabent. Vagy tévedek?

Na mindegy ez most nem is olyan fontos inkább térjünk vissza ama történethez ami miatt nekiálltam az írásnak. Úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis egyedül létre ezért oda mentem ahol a legkisebb az esély, hogy játékosba rohanjak. Habár még mindig akadtak szép számmal alacsony szintű játékosok talán még nálam képzetlenebbek is, az a meggyőződésem, hogy kezdetekben sokkal többen mászkáltak az első szinten. Nem is nagyon figyeltem, hogy merre megyek csak követtem a szél irányát. Mikor úgy éreztem, hogy kezdek elfáradni leültem egy pár percre, hogy kifújjam magamat, majd folytattam a túrát. Miközben haladgattam egy vaddisznó pár kocogott el nem messze tőlem úgy tűnt, hogy észre sem vettek.
- Utálom a disznókat. – mondtam morcos hangon miközben a buzogányomat szorítottam.

Hosszú és szomorú története van, hogyan is jutottam ahhoz az átkozott fegyverhez, amit most nem szeretnék elmesélni. A lényeg az, hogy annyira elvesztem a saját gondolataimban, hogy végül ténylegesen eltévedtem.
- Már megint ez a nyavalyás fa! Követ engem? – mondtam majd amilyen erősen csak tudtam rácsaptam mérgemben.
Természetesen nem történt semmi leszámítva azt, hogy megjelent előttem egy felírat miszerint az egy elpusztíthatatlan tárgy. Igyekeztem kitalálni, hogy tudnék kikecmeregni abból a nyavalyás erdőből, de nem jutottam semmire. Végül aztán ismét a szél nyújtott nekem segédkezet és követtem az útmutatását. Kétségbe nem estem ugyanis még mindig rendelkeztem teleport kristállyal, bár azt vészhelyzetekre tartogattam.
- Remélem ma senkivel nem találkozom ugyanis elég rossz kedvem van.

Nem volt valami bölcs dolog belekötni egy védtelen fába. Nem az erkölcsi aggályok miatt mondom, hanem mert a csapás erejétől megrázkódott a fa. Abban a hitben ringattam magamat, hogy engem már semmi sem fog meglepni, de újfent tévednem kellett. Egy méretes faág zuhant le egyenesen arra az önfejű kőkemény kobakomra. Habár nem voltunk képesek fájdalmat érezni egyáltalán nem volt kellemes érzés. Normál esetben ez a kis kaland egy csúnya sebbel járt volna, vagy esetleg egy törött koponyával ennek ellenér megúsztam szinte egy karcolás nélkül. A faág landoláskor ketté vált, mint az a bizonyos tenger, de előtte még bosszúból teleszórta hátamat mindenféle levéllel. Első gondolatom az volt, hogy alaposan megrázom magamat akár csak a vizes kutyák ez viszont nem hozta el a kívánt eredményt. Kénytelen voltam a tulajdon két kezemmel lesöpörni magamról azokat a zöld vackokat ami nem volt egyszerű. Úgy néztem ki, mint egy páncélos idióta, akit kínoznak a tetvek, ráadásul szinte a semmiből négy béka került elém. Szerintem ikrek lehettek, mert kiköpött másuk voltak egymásnak. Úgy tűnt ők sem igazán értették ezt a helyzetet mert valószínűleg pont olyan baba képet vágtak mint amilyet én vághattam.

Egyszer csak nagyra kitátották a pofájukat majd kilőtték felém a nyelvüket, ami elég furán hangozhat. Olyan hírtelen történt, hogy szinte reagálni se tudtam. Miután végeztek a támadással ugyan olyan bárgyú pillantásokkal méregettek, mint előtte. Egy pillanattal azelőtt még békén hagytam volna őket, viszont azóta sok minden történt.
-Gyűlölöm a békákat. - mondtam majd elindultam feléjük.
Ez elég meggondolatlannak tűnhetett, mert nem valami bölcs dolog teljesen ismeretlen ellenfélnek minden gondolkodás nélkül nekitámadni. Úgy terveztem először az elsőre csapok rá, majd ha sikerült végeznem vele úgy lépésről lépésre távolodok.

/Támadás buzogánnyal 1-3 békára./

Én még ilyen ostoba, telhetetlen, tökfilkó bagázs nem találkoztam eme huncut világban. Először nem átallottak rám támadni miden féle figyelmeztetés nélkül, utána pedig mintha csak sóbálvánnyá változtak volna. Nem csináltak egyebet, mint néztek előre azokkal a nagy gülü szemeikkel. Én, mint minden normális ember nem tűrhettem, hogy mindenféle állatok terrorizáljanak ezért aztán akcióba léptem. Az elsőt a feje búbján találtam el, aminek következtében élénk színű pixel pöttyökké robbant szét. Ebből annyit szűrtem le, hogy az életerejük kevesebb, mint az én aktuális támadó erőm. A másodiknak a gyomrát céloztam meg a harmadik pedig nemes egyszerűséggel tarkón vágtam. Azonban mint már említettem ezek meg se mozdultak így teljesen fölöslegessé vált a trükközgetésem.

Nagy sajnálatomra tapasztalnom kellett, hogy a játékos karakterek is képesek az öregedésre. Nem is olyan régen röpke pár hónappal korábban több támadást és végrehajthattam anélkül, hogy elfáradtam volna. Akkor viszont jócskán megcsappantak az erőtartalékaim, legszívesebben szundítottam volna egyet, viszont abban a helyzetben ez nem állt módomban. Úgy döntöttem adok annak a kétéltűnek egy esélyt és megpróbáltam elzavarni.
-Sicc innen! Tűnés! Menj innen! Sicc! – mondtam neki fenyegető hangon miközben párszor fegyveremmel rácsaptam a pajzsra.

Kissé félre vonultam, hogy kipihenhessem magamat ezért legugyultam a földre, miközben szememet egész végig a szörnyen tartottam.
-Nem mondom még egyszer, ez az utolsó lehetőséged. Nyomás.
Gondolom, említenem sem kell, hogy mit művelt velem az a semmire kellő pocsolyalakó. Közismerten híres voltam a türelmemről, de viszont mindent én se engedhettem meg másoknak. Úgy gondoltam, hogy az lenne a legjobb, ha odaadnám egy méretes gólyának, de nagy sajnálatomra akkor éppen nem szálldosott arra felé ilyesmi madár. Nem tehettem egyebet, mint jól fejbe kólintani majd visszaülni, hogy kipihenhessem magamat. Közben elkezdtem csapkodni előttem, hogy lenyissam a menüm mert úgy tűnt elérkezett az idő egy kis harapni való elfogyasztására.
/Egy pihenés, majd egy csapás a buzogánnyal végezetül még több pihenés./
/Köszönöm a tippet és ezt a villámgyors játékot./

Volt képe annak a nyomorult, senkiházi, csúszómászó békának rám támadni mikor olyan előzékeny voltam vele? Így aztán nem lehetett azért lelki furdalásom, amiért ütöttem egy lyukat a koponyájába had eresze ki a gőzt. Ez természetesen csak egy metafora volt ugyanis ott nem lehetett nyílt sebeket okozni sem pedig csontokat törni. Az egyetlen, ami a sérülést jelezte az egy vöröses csík volt illetve bizonyos testrészek hiánya. Lényeg a lényeg egy pillanatra egyedül maradtam ezért előhívtam a menüt, hogy harapjak pár falatot. Tudom, hogy ez ostobaságnak tűnhetett, de nem egy pikniket terveztem, pusztán egy perecet vettem elő. Ez az ínycsiklandozó, sós finomság olyan széles lehetett, mint a fejem mégis vagy egy perc alatt sikerült eltüntetnem.
-Nem elég sós. - mondtam bosszúsan majd megszokásból megtöröltem a számat.

Váratlanul feltámadt a szél és lesodort néhány levelet a hátamról, amit nekem nem sikerült elérnem. Kecsesen letette őket elém a földre majd mikor odébb akartam menni, váratlanul újból felkapta és pár méterrel odébb tette le. Valami az súgta mintha valaki az orromnál fogva szeretne vezetni. Halottam egy régi mondást, miszerint ha úgy érzed, valaki át akar verni, akkor az úgy is van. Mivel azonban semmi kedvem nem volt az összeesküvés elméletekhez és amúgy sem volt más ötletem, ezért elindultam a megadott irányba.

Az egyik fa tövében mintha megcsillant volna valami, azonban nem volt alkalmam, hogy jobban szemügyre vegyem ugyanis zajt halottam. Mintha valami patás állat közeledett volna legalábbis így halottam ezért megfordultam, de már késő volt. Olyan érzés volt mintha egy autó-balesetben vettem volna részt, leszámítva a fájdalmat.
-Látta valaki annak az ízének a rendszámát? – kérdeztem majd lassan feltápászkodtam.
Nagy meglepetésemre öt reszkető tehénnek kinéző valamik vártak arra, hogy fasírtot csináljanak belőlem.
-Várjunk csak, a teheneknek nem kisebb a szarvuk? És miért remegtek? Csak nem próbáljátok visszatartani a röhögést? Utálom, ha rajtam röhögnek. – ezzel páran alá is írták a halálos ítéletüket.
Megvártam, míg az egyik elhalad mellettem és rácsaptam a fejére, jó keménye, de csak nem akart kinyuvadni a konok disznaja. Megcsaptam a hátát is, amitől végre tette a dolgát, vagyis apró kis fénypontokká robban szét.
-Szóval nem könnyítitek meg a dolgomat?- mondtam miközben rátámadtam a másodikra.
Mikor végeztem ismét fáradság fogott el ezért próbáltam egy kicsit pihenni, hogy valamicske erőm visszatérjen.Nem becsülhettem e őket hiába tűntek egy csoportnyi ostoba ökörnek.
/Buzogánnyal kétszer támad az 1. majd egyszer a 2. reszkető bikára végül pedig megpihen/

Úgy tűnt, hogy a szerencse az én pártomat foglya ugyanis az egyik bestiát sikerült lapátra tennem, igaz kellett hozzá legalább két csapás. Nem is gondoltam volna, hogy abba is bele lehet fáradni, hogy az ember meglengeti a karját. Pedig velem pontosan ez történt. Alig cirógattam meg a második célpontot mikor enyhén remegni kezdtek a lábaim a karom meg nehéznek tűnt. Ez annak a jele volt, hogy már megint elhasználtam majdnem minden erőmet. Nem kellett hozzá lángésznek lennem, hogy rájöjjek pontosan miért is történhetett ez meg. A stratégia érzékem majdnem egyenlő volt a nullával, még egy csiga is ügyesebben shogizott mint én. Gyerekkoromban volt alkalmam kipróbálni annak az eredeti változatát valami csak vagy sakk volt a neve. Na, én ott is kikaptam, bár igaz, ami igaz nem adtam meg magamat harc nélkül, néhány parasztot sikerült elintéznem.

Igyekeztem minél több erőt visszanyerni azonban azok az állatok ezt nem nézték valami jó szemmel és ismételten nekem rontottak. Annyira a harcra összpontosítottam, hogy eszembe se jutott az életerő csíkra pillantani pedig kalandozás során ez nem egy utolsó dolog. Ez is azt bizonyította habár már egy éve ott rostokoltam még mindig maradt hova fejlődnöm, mármint szellemileg.

Mikor úgy éreztem, hogy eljött a cselekvés ideje előrevetettem magamat bele a sűrűjébe hisz ilyen ostoba lépésre senki nem számítani. Az, amelyiket nemrég megsebesítettem pont háttal állt nekem én pedig úgy vétek lenne nem kihasználni a helyzetet.
- Így kell ezt. – majd megindulok a következő áldozatom irányába, akit megpróbálok jól hátba veregetni hálából a szívélyes fogadtatás miatt. Tisztában voltam vele, hogy ügyesen kell sasszéznom ha azt akarom, hogy némi cselekvés pont visszatöltődjön.
- Ha ennek vége esküszöm, keresek egy profit és addig rágom a fülét, amíg nem csinál nekem egy rendes pontelosztást!
/Semmilyen turbósítóval nem rendelkezem, sajnos így jártam, vagyis nem sajnos. Nem lehetsz mindig győztes./
/pihen- megtámadja remegő bika 2 (kivégzi, 3 majd pihen egyet.)/