Aidor és Ayani újra tombol

Egy szűk szobában tértem magamhoz. Tudtam hol vagyok. A kezdetek városágban egy koporsószállóban.
Nem túl kényelmes hely és az ára sem a legjobb, de túlfáradt voltam mikor visszatértem, ezért nem akartam válogatni. A régi szállásomnak a bérleti ideje már lejárt így meg se néztem, hogy foglalt-e. Így is bőven elég volt ennyi séta. A koporsó szállókról nincs valami jó véleményem, ez emlékeztet a kezdetekre, mikor még nap mint nap ilyenben éjszakáztam. Aztán rájöttem, hogy lehet találni ennél jobbat is, alig drágábban.
Ez megmosolyogtatott. Nosztalgikus, de holnapot már szeretném egy kényelmesebb helyen tölteni. Gyorsan összekaptam magam és elmentem enni. Ehhez benéztem a régi törzshelyemre ami ugyan tényleg olcsó, de a kajáról is többé kevésbé meg lehet mondani, hogy minek szánták.
Miután befejeztem, végig gondoltam a napom. Tehát, szállást kell találnom aztán... azt hiszem be kéne néznem ide-oda. Mondjuk Ayanihoz, bár már nyilván hírt kapott a visszatértemről, de biztos, hogy nem örülne neki, ha nem keresném fel. Megtalálni nem lesz nehéz feltéve ha az üzletben van. Egyéb esetben ugrik a program és mehetek máshova, de először legyünk túl a lakás találáson...
Nem sokkal később felteleportáltam egészen a 14. szintig ahol egész addig kerestem amíg nem találtam egy mind árban mind kényelemben megfelelő lakást. *Elheveredtem az ágyon.* "Remek ezzel meg is volnánk" Mondottam és egy jót nyújtóztam mielőtt ismét felkeltem volna.
-Oké, irány a kisbolt!
... A teleporttal nem tartott sokáig az út a jól ismert útvonalon haladva pedig pillanatokon belül megérkeztem.    Bár éppen, hogy csak megpillantottam távolról az üzletet, kétségem sem volt afelől, hogy nyitva lesz. Ez valami hatodik érzék lehet.

Egy hangos zaja járta át a termet. Alig hangzott el ez a fémes csattanás, pár pillanattal később egy ismételt koppanás visszhangzott szerte szét. Karom rezzenéstelenül ellenállt a kalapács „visszarúgásának”, ahogy az az üllőn lévő izzó ércre sújtott rá. Higgadtan és nyugodtan dolgoztam, hisz nem kellett stresszelnem azon, hogy vajon hogy sikerül majd a fegyver, amin épp dolgozom. Hála a rendszernek. Ennek segítségével szinte nem lehet elrontani a tárgyakat, hisz annyi a dolgom, hogy kikalapáljam, míg át nem fog változni. Végül egy utolsó ütés után a kilapult érc felvillan, és alakot vált, és végül ott is fekszik előttem egy frissen elkészült kard. Elégedett mosollyal bólintok, és megnyitva a tárgy menüjét, hogy minden rendben, jól van minden pont, nem bugos-e. Természetesen nem nagyon szoktam ezt csinálni, csak most úgyse volt jobb dolgom, és hát miért is ne? A kezembe fogtam a kardot, és egyet-kettőt suhintottam vele, majd végül elégedetten bólintok, és a műhely falain lévő sok-sok tároló szegecs egyikére akasztottam a kardot.
- Készen is volnánk. – mondom bólintva, majd nagyot nyújtózva egy közeli puffra huppanok le.
Hátamat a hideg falnak támasztva kellemes érzést nyújtott eme meleg helyiségben, ám sziesztámat egy váratlan kaparászás zaja szakította félbe. Furcsálló tekintettel nézek a bejárati ajtó felé, majd felállva elindulok oda. Tűzrózsa, ki a kohó mellett feküdt, nem nagyon zavartatta magát, és folytatta pihenését. Élvezte a meleget, ami a kohóból ölelte körül. Meg is értem szegényt. A tél közeleg, és egyre szeszélyesebb az időjárás. Egyszer meleg, másszor esik. Így ház nem is zavarom, helyette az ajtóhoz lépek, és kinyitom. Ám amikor a hang okozóját megpillantom, rögtön elmosolyodok.
- Szia Jackel. Ja de rég láttalak téged öregfiú. – mondom leguggolva a sakálkához, majd a füle mögött kezdem el vakargatni, ha hagyja – És hol hagytad a mi édes kis Kokoronkat? Ugye nem csavarogtál el, és hagytad magára? – kérdezem komoly hangon, majd felpillantva próbálom megkeresni a lányt.