Aidor vs Jun

Aidor vs Jun

Újabb nap, újabb kihívás, újabb balhé, újabb plakát nézegetés, újabb kaland, újabb párbaj, újabb... több nem jut eszembe. Lényegtelen is, a sors illetve a lábam ismét az arénába hozott. Itt az ideje ismét gyakorolni. Először is átnéztem a nemrég született eredményeket. Aztán átnéztem a szóba jöhető ellenfeleket az arénában. A legutóbb csúnyán kikaptam, persze a szintkülönbséghez képest egész jól álltam a sarat. Persze a jól nem jelenti azt, hogy nem mehetett volna jobban is, sőt... még gyakorolni kell. Rövid keresgélés után végül nem akadtam ellenfélre. Úgy tűnik a mai nem a szerencse napom. Illetve talán mégis. Van egy lány aki mintha ellenfelet keresne. Oda sétálok hozzá és megkérdezem:
Hé van kedved párbajozni? Kérdeztem egy kis mosolyt erőltetve az arcomra. Ha igennel felel küldöm neki a fél életes párbajra hívást. Ha nemmel feladom a próbálkozást és jobb dolog után nézek. A felszerelését végig pásztázva úgy gondolom kb egy szinten lehetünk. Akkor pedig izgalmas harcnak nézünk elébe!
Csak azt tudnám miért érzem úgy mintha átvágnának? Nem tudom de úgy érzem, hogy... fene tudja... talán csak éhes vagyok. Végezzünk gyorsan aztán irány kajálni. De előtte még előttem áll egy harc. Kíváncsi vagyok milyen lesz.

Eltévedtem, már megint fogalmam sincs merre is vagyok pontosan. Már órák óta fel alá járkálok a kezdetek városában, mindig más és már helyre lyukadok ki. Annak ellenére, hogy milyen hatalmas is ez a város valami oknál fogva sehol sem találok egy jó éttermet sem ahol elfogyaszthatnék egy finom ebédet. Ez pech... Azonban sétám eredményesnek tűnik, sikerült rátalálnom a piac részre, és néhány boltra is bukkantam. De pénz híján egy ideig még nem fogok tudni vásárolni. Ismét pech... A nap égetőbb mint valaha, minden erőmet kiszívja, szememmel elsősorban mindig vízforrások után kutatok. Amilyen szerencsém van ma nem sokat találtam. Hamarosan felvillan előttem egy újabb helynek a neve: Küzdőtér. Már meg sem lepődök hogy ilyen is van a városban. Sétálgatva az emberek között, itt ott harcosokba bukkanva akik egymással összemérve erejüket harcoltak. Kicsit izgalmasabb volt mint amit a valóságban megszoktam, itt minden ütés rúgás esetleg vágás pillanatnyi sebeket okoztak. Egy ideig nézegettem őket, arcomra akaratlanul is mosolyt csalt a meccs. Lehet, hogy ennyire szadista lennék, hogy élvezem a szenvedő arcukat? Meglepődők azon, hogy ennyire élvezem a jelenetet. Talán azért is mert végre nem azokat az érzelemmentes babákat látom harcolni, akik felszolgálják a reggelit, vagy a legtöbb üzletben eladó szerepet töltenek be...Nosztalgikus érzés fogott el, és egyben kíváncsiság is. Elkezdtem sétálgatni, és egy ellenfél után kajtatni. Vagyis inkább várni, hogy valaki kihívjon egy párbajra. Nem telt bele sok időbe mire valaki megszólított.
- Persze, örömmel. - fordultam meg kedves mosollyal az arcomon. Előttem egy viszonylag átlagosnak mondható srác állt. Tekintetemmel végigmértem, átverhetőnek látszik. Talán, többet is elérhetek mint egy egyszerű győzelem. Megvártam amíg elküldi a kihívást, majd ismét mosolyogva szólítottam meg.
- Mit szólnál ahhoz, ha a párbaj többről is szólna mint egy kis erőpróba? Mondjuk... a vesztes meghívja a győztest egy ebédre. - majd ha belement az ebéd dologba akkor elfogadtam a felkérést a harcra, ha nem akkor tovább folytatom vele a beszélgetést amíg rá nem sikerül venni.

Egy ebéd? Úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen aki éhesen jön az arénába. Nem szeretem a fogadásokat mert ahol van győztes ott rendszerint vesztes is. Kivételesen viszont nincs ellenemre az ajánlat. Miért is ne... gondoltam amúgy is éhes vagyok. Ha veszítek legfeljebb lesz egy kis társaságom étkezésnél... nem ép egy felvillanyozó gondolat. Jobb szeretek egyedül étkezni, ha meg nyerek, legfeljebb elhajtom. Bólintottam. Mikor elfogadta a felkérést megjelent a párbaj kiírás. Szóval Jun... Gyorsan végig mértem a felszerelését, kezdő felszerelés és egy kés, kicsit nagyobb mint az enyém. De csak egy, tehát nem árnyharcos. Pet nincs mellette szóval valószínűleg nem is idomár. Ezek szerint csak harcművész lehet, érdekes lesz, mosolyodtam el. Még soha sem harcoltam, sőt nem is találkoztam idáig harcművésszel. Ugyanakkor ez komoly hátrány, jobban meggondolva semmit se tudok a kaszt tagjai átlagos taktikájáról. De talán ép ettől válnak harcművészé, hogy nincs egységes technikájuk. Na, akár mennyire is érdekes a téma sajnos ez a kérdés is várólistára kerül akár a többi, többet kell látnom ahhoz, hogy biztosan tudjak rá válaszolni. Ami sürgetőbb kérdés nem értem, hogy neki mért kellemes egy vadidegennek fogadást kötni? Zöld az indikátorom ugyan, de nem tudhatja, hogy reagálnék egy fogadás elvesztésére. Lehet elkapnám mikor kilép a városból... persze nem tennék ilyet ez csak feltételezés.
De nem fontos... az, hogy ki milyen elvek alapján él nem az én dolgom.
A visszaszámláló lassan pörgött, abba a pillanatban amint a szám nulla lett ugrottam, késeimet meg forgatva rohantam a lány felé, azzal a híres gyilkos tekintetemmel. Addig rohantam amíg majdnem karnyújtásnyira kerültem tőle, ép akkora távolságra, hogy még ne legyek támadható távolságra, utána elhajítottam a bal késem egyenesen a feje mellet. Ha, csak nem hajol bele véletlenül... És használtam a képességem aminek következtében már a háta mögött is voltam, az eldobott késem ismét a kezemben és azzal a lendülettel már le is sújtottam, közvetlen ezzel együtt szúrtam a jobb oldali késemmel is...

Élet:20/20
Fegyverkezelés:4
Erő/Irányítás: 2 [+1 kezdő kés]
Kitartás:3
Gyorsaság:4
Speciális képesség: 3
Páncél 2/2

Kicsit habozott, de végül beleegyezett a fogadásba, én pedig rányomtam a megfelelő gombra. Mialatt elkezdett visszaszámlálni a számláló én csak az ebédemre tudtam gondolni, amit perceken belül meg is kapok. Egy finom gyümölcstál, vagy valamilyen hús körettel. Már attól összefut a nyál a számban ha rájuk gondolok. Na de mindegy is a számlálóról szépen fogynak le a számok, és még meg kéne nyerni a harcot is. Fegyvert ragadtam, mind két kezemmel tartottam, lóbáltam magam előtt és egy huncut kis mosolyt öltöttem az arcomra.
- Visszaszámlálás indul... három... kettő...egy...! - kacarászva számolgattam vissza, miközben ellenfelem végigmért. Amint egyet ütött elrugaszkodtam a helyemről és ellenfelem felé kezdtem rohanni aki szintén úgy tett mint én. Amikor már elég közel kerültem ellenfelemhez egyik kezemmel elengedtem fegyverem, majd magam mögé húztam. Támadásra készen, lesújthatok ellenfelemre. De a terv nem pont úgy alakult ahogy terveztem, mivel elhajította fegyverét. Egy gyors suhintás a drága vorpal blade-del és a fegyver a földre hullott közvetlenül mellém, egy gyors levegővétel majd elszenvedtem egy támadást. De még mindig jobb mintha kettőt sebzett volna be.
- áúú.. - sikítottam fel majd kicsit megkönnyezve fordultam felé - Ez olyan kegyetlen volt - Megtörölgettem szemem, remélve hogy egy kis színjátékkal meglágyíthatom a szívét. Nem lesz könnyű dolgom vele...teljesen hidegen hagyja hogy hogy nézek ki, vagy viselkedek. Ismét végigmértem, kicsit különös hogy két fegyvere is van. Aprócska kések, amiket kedvére hajigál. Jobb lesz ha odafigyelek rájuk.
- Megkérdezhetem, neked mi a kasztod?

pontok:

A támadás sikeres, illetve félsikeres... az egyikkel eltaláltam, a másikkal sajnos nem... van ilyen se baj...
-áúú Ez olyan kegyetlen volt. Mit jajgat, ebben a játékban nincs fájdalom! Igazából ha lenne se érdekelne. Kegyetlen volt? Ez egy párbaj én meg szeretem keményen kezdeni a dolgokat. És mit csinál erre már végkép nem tudok mit mondani... törölgeti a szemét... ahelyett, hogy védekezni próbálna!!!! Vagy visszatámadni... Ha nem ép egy párbaj kellős közepén lennék leesett állal bámulnék, és próbálnám vissza fojtani a nevetést. Ez most viszont teljesen hidegen hagy... ha cselekedni kell akkor kell, itt a tökéletes alkalom én meg sose szalasztok el egy ilyet, kivéve ha nincs rá jó okom. Egy síró kislány aki még csak nincs is életveszélyben egy harcközepén teljesen érdektelen ebből a szempontból.
Nem haboztam két villám gyors vágást indítottam a feltehetően még védtelen teste ellen. Közben gonoszul vigyorogtam. Még halottam a kérdést:
-Megkérdezhetem, neked mi a kasztod? Nem tudja? Nem olvasta ez az ismertetőt mielőtt belépet volna a SAO-ba? A harcművészt nem egyszerű felismerni mert bármilyen fegyvert tud használni, de az árnyharcost kilométerekről kiszúrja az ember a két késéről, na meg a mérgekről... ami sajnálatos módon nekem nincs... még. Ami a kérdést illeti, persze megkérdezheti, de csak a párbaj végén, és még mást is, úgy gondolom el kéne beszélgetnem vele a helyes harcmodorról. Így nem foglya sokáig húzni a falakon kívül. Még én is viszonylag kezdő vagyok de azt azért én is tudom, hogy sírni az ellenfél előtt nem a legjobb stratégia. Utálom ezeket az öngyilkos hajlamokat... mindig ezektől halnak meg elsőnek.

//Mivel csak az egyik késem talált el ez neked -2 páncélt és -1 életet jelent//

Élet:20/20
Fegyverkezelés:4
Erő/Irányítás: 2 [+1 kezdő kés]
Kitartás:3
Gyorsaság:4
Speciális képesség: 3
Páncél 2/2

Teljes hidegvérrel rohant felém ismét, teljesen figyelmen kívül hagyja hogy hozzá beszélek. Utálom a hozzá hasonló keményfejűeket. Csak a harc érdekli őket, semmi mással sem törődnek. Azonban, most nem fogom hagyni, hogy csak úgy belém mélyessze pengéit. Mielőtt még lecsaphatott volna megpróbáltam félrevetődni, ha minden jól megy legalább egy támadását kivédhetek, ha pedig szerencsém van mind a kettőt. Nem is olyan gyenge ellenfél mint amilyennek hittem, felszerelése arra utal hogy ő is kezdő, de annak ellenére elég tapasztalt is. Talán búcsúzhatok a finom ebédtől, két fegyver ellen esélyem sincs. Sóhajtottam egyet, majd fegyverem áldozatom felé fordítottam egyik kezemmel a markolatot szorítottam a másikkal pedig megtámasztottam a fegyvert. Eszeveszett rohanásba kezdtem, majd amint elég közel értem hozzá egy gyors döféssel próbálkoztam. Ez a szerencsétlen túlságosan féltékeny a fiatalságomra, ez az oka amiért ilyen könyörtelenül rám támadt. Akaratlanul is elkezdtem kuncogni, majd hangos nevetésbe ment át. Kicsit örültnek tűnhettem, amiért egyik pillanatban még a hamis könnyeimet törölgettem most pedig eszement nevetésbe át az egész. De nem érdekel, most hogy megértettem miért nem jutok ellene semmire sem.
- Utálom a féltékeny embereket... - motyogtam neki az orrom alatt, majd mélyen a szemébe nézve folytattam a kacagást, kicsit visszafogottabban. A tehetségtelenek mindig féltékenyek a tehetségesekre és ez mindenhol így is van. A harcunk kezd beindulni, már sajnálom, hogy csak fél életig tartóként fog lezajlani. De ilyen az élet, nem mindenki lehet Isteni. Kicsit hátrébb lépdeltem, hogy minél távolabb kerüljek az ellenféltől, fegyverem továbbra is magam előtt tartva, hogy kivédhessek esetleges támadásokat, vagy legalábbis legyen rá esély. Egy belső hang pedig csak azt ismételgette a fejemben, hogy "hidegvér hidegvér hidegvér".
- Mi ez a forrófejűség? Le kéne hűtened magad, ha így folytatod meghalsz... - Lenéző hangnemre váltottam és meglóbáltam előtte a fegyverem, ezzel is jelezve a nagyszerűségem. - Ha így folytatod megcsodálhatod közelebbről is a szépen kidolgozott pengémet.

pontok:

Elgondolkodtató, főleg hogy mi kép jön ide a féltékenység...erre később rákel kérdeznem. De nem fontos, a forró fejűséget meg kikérem magamnak. talán úgy tűnik de én sose rohanok terv nélkül, a technikámat a gyorsaságra és a kíméletlenségre alapozom és mindig a helyzetnek legmegfelelőbb döntést próbálom hozni. Erre az erényemre mindig is büszke voltam a valóságban is, persze nem mindig sikerült de tévedni emberi dolog... A kacagástól meg kiráz a hideg, de ettől függetlenül továbbra se habozok, amíg ez itt kacarászik továbbra is jó célpont. A nevetéstől remeg a test, ha a test remeg, remeg a penge is, arról nem is beszélve, hogy csökken a figyelem is, akár akarva, akár akaratlanul vihog.
Mindenesetre ez a támadási stílus nem ép a leghatékonyabb, sok a védelmi rése és semmi lendület, nincs benne... vagy legalább is nem olyan stílus ami közel állna a szívemhez. Azt már sikerült megállapítanom, hogy egyértelműen gyorsabb vagyok nála, erre fogok alapozni.
A támadása pillanatában hanyagul feldobtam az egyik késemet a feje fölé. Magad előtt lóbálod a késed akkor én fent leszek! Gondoltam és már használtam is a képességem, a következő pillanatban már alig egy méterrel a feje felett voltam, késeimmel lefele céloztam, de csak az egyikkel szúrok a másikat védekező pózban tartom és csak akkor támadok vele ha már földet értem akár Junra esek akkár nem, támadok vele, megkísérlem belé szúrni és ha szerencsém van elveszti az egyensúlyát is mikor ráesek a teljes testemmel. Persze úgy, hogy lehetőleg ne nagyon tudjon a késével hadonászni...

Élet:20/20
Élet: 20/20
Fegyverkezelés:4
Erő/Irányítás: 2 [+1 kezdő kés]
Kitartás:3
Gyorsaság:4
Speciális képesség: 3
Páncél 2/2

Kicsit elragadtattam magam, talán túlságosan is felkaptam a vizes és úrrá lett rajtam az őrület. Csak ez lehet a magyarázat amiért ki tudott térni a támadásom elől. De már lényegtelen, a technikámban semmi hiba sem volt csak szerencséje volt. Ennyi az egész, csak szerencse...Kezd elegem lenni ebből az alakból, túlságosan nyugodt. Szemrebbenés nélkül nézte végig ahogyan felé rohanok a fegyveremmel. Mint ahogy eddig is megtartunk egy bizonyos távolságot egymástól, farkasszemet nézünk egy pillanatig majd a gyorsabb támadásba lendül. pont mint most. De nem hagyok neki időt támadni. Ezzel most lenullázom a páncélod pajtás. Vigyorodtam el a gondolattól és próbáltam megmaradni a józan ész keretein belül. De mielőtt még támadásba lendülhettem volna, elhajította fegyverét.
- Félre, ha ennyire rossz a célzásod ne dobáld csak úgy. - jelentettem ki, továbbra is lenézően, majd aktiváltam a különleges képességem és kicseréltem a fegyverem az ő feldobott fegyverével. - Látod, ha nem dobálnád össze vissza az ellenség sem vehetné el ezt tőled. - mosolyogtam rá, és egy gyors pillantást vetettem az eszközre majd elhajítottam, majd lehajoltam a sajátomért. Ellenfelem felé fordítottam a fejem, vagyis fordítottam volna de fogalmam sincs hová tűnt.
- He? Merre vagy? - kicsit megrémülve tekintettem kőrbe. Teljesen védtelenül. Majd elszenvedve egy támadást, rögtön a megfordultam, és ha ismét támad azt is, majd egy gyors vágást intéztem a mellkasa felé. Túl sok szerencséje van, nekem kellene nyerésre állnom.

pontok:

Ez fájdalmas volt, nem nem az a szúrás amit nem sokkal erre bekaptam, nem is az esés, sokkal fájdalmasabb volt az az egy pillanat ami perceknek tűnt, mikor a kés gyakorlatilag a kezeim közül tűnt el...

A terv tökéletes, majdnem tökéletes, de ahogy az lenni szokott, volt valami amit elszámoltam, vagy pontosabban nem kalkuláltam bele. Számítottam arra, hogy számít rá, arra is, hogy sikerül vagy nem sikerül. Még arra is, hogy jön egy vonat vagy egy crossmotor és át hajt át rajtam, ami persze lehetetlen de ép ezért számoltam vele. Csak azzal nem, hogy a kés, gyakorlatilag a kezemből csúszik ki. Bármely börleszkből megirigyelték volna a színészek, azt a meglepődött arcot amit akkor vágtam, de a terven nem sokat változtat, legfeljebb annyi, hogy a második csapást ököllel adom. A terv így habár nem úgy ahogy terveztem de sikeres volt. Mind két csapás talált. [Első neked -3 élet második, ököllel -2 élet] Ezek után a tekintetemmel kerestem a 2. tőröm, miközben a félszememet az ellenfelemen tartottam. Persze mintha csak erre várt volna, támadásba lendült, ráadásul az eddigiektől eltekintve ez már korán sem volt olyan gyerekes, innen éles, a szósoros értelmében is. Hátraugrottam a késem irányába de még így is eltalált. Ezek után megtorpantam és ellentámadást indítottam még meglévő késemmel, utána ismét ököllel támadok. Ha sikerül, meg akkor is ha nem elrohanok a késemért.
A képessége, vajon mi lehet, talán valami tárgy teleportálás? Nem lehetek biztos, még 1000 más dolog is lehet és nincs idő találgatni. Mindenesetre ez a támadás jó volt, úgy fest tanult valamit, de nem számít én fogok nyerni!

Öröm volt látni a meglepődött arcát amikor a fegyvere csak úgy eltűnt. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne teli torokból nevessem el magam. Na jó egy kis kuncogás azért kicsusszant. De az örömöm nem tartott sokáig, egy ököl kezdett belefúródni az arcomba. Nem kis meglepetés volt, még sosem ütött meg senki, habár nem éreztem teljesen az ütést hála a játékba beleszerelt fájdalom szimulálónak. De azért pár lépést mégis hátrafelé megtettem, kezeimet arcomra tapasztva.
- Hé! Ez mégis mi volt? - kiáltottam felé felháborodottan miközben a fegyvere után kutatott. Valójában egészen jól látható helyen volt a fegyver, lehet ép ezért nem figyelt oda elégé. Micsoda szerencsétlen, de azért kedvelem a stílusát. Pont olyan kegyetlen és szadista mint én, csak ő kicsit másképp mutatja ki. Ismételten úrrá lett rajtam a kegyetlenség mámorító hatása. Körbepillantottam a csatatéren, majd a legközelebbi kőhöz siettem. Tökéletes, ma már másodjára használhatom a képességem. Mielőtt még megtalálná a fegyvert gyorsan kicseréltem a kavicsra. Az ellenség azonban ismét felém siet és támadni készül, sajnos nem lehet egyszerre nálam két fegyver és nem is használhatom az övét. Mielőtt még lecsapott volna arrébb vetődtem a támadása elől. Majd elkezdtem futni a legközelebbi fa irányába amilyen gyorsan csak tudtam.
- Kapj el ha tudsz - közben nyújtottam felé a nyelvem és egyéb grimaszokat intéztem felé. Félúton a fa irányába elhajítottam a fegyvert és előhúztam a sajátomat ami a hüvelyében pihent. Majd ha utánam rohant és még elég távolt volt tőlem felé kezdtem rohanni egyenesen vele szembe és egy egyszerű vágást próbáltam a mellkasán ejteni. Ha viszont túl közel volt és nem volt időm felé rohanni megeshet, hogy egy támadást én szenvedek el, de akkor is megpróbálom bevinni az én vágásomat.
- Szeretnék látni minél többet az arckifejezéseidből. - mosolyogtam felé, egy kis kötözködés még belefér, legalább ennyi örömöm legyen ha már vesztek. Lehet még az ételt is elfelejtette a heves csata közepette. Végtére is csak nem várja el hogy egy szépséges hölgy fizesse az ebédjét.
- Jól van, ha nagyon szeretnéd kiegyezek egy döntetlenben. Mit szólsz hozzá? - A döntetlen a tökéletes vég, én győzök mivel én ajánlottam fel. Elképedek a saját csodálatosságom előtt. Olyan rendes vagyok, alig hiszem el. Teljesen belemélyedtem a fantáziavilágomba.

pontok:

Már biztos, valami mozgató képessége van, ironikus. Véletlenül találkoztunk és a képességeink éppen ellentétei egymásnak, én magamat mozgatom ő tárgyakat. A feltételezés miszerint a kezemből nem teleportálja ki a fegyvert arra enged következtetni, hogy a kezemből nem tudja, érdekes. De már rohan is én meg a fegyveremért amit időközben kicserélt egy kővel, ej csak lenne súlyemelés képességem, ezt használnám kés helyett. De nem számít elindultam a késemért. Amit elhajított futás közben. Héjj drága volt! Kiáltottam magamban, ami persze nem igaz, de fáj azt látni, hogy ide oda dobálja a kis bicskámat. [ami ismét csak valótlan mivel nem bicska hanem kés]
- Kapj el ha tudsz Mi van fogócskázni akar? Mondta egy pillanatra hátra fordulva.
Ezzel meg mi van? Neki még nem tűnt fel, hogy én gyorsabb vagyok nála? Ha versenyezni akar csak alulmaradhat.
Abban a pillanatban amint hátat fordított nekem ismét elhajítottam a késem, egyenesen a másikhoz amit azzal fel is vettem. Elvégre ha nem látja mit csinálok tenni sem bír ellene én viszont egy csomó időt és távolságot megspóroltam vele. Onnan már ismét két késsel futottam tovább ellenfelem irányába. Már majdnem utol értem mikor hirtelen megfordult, megijedtem és kiugrottam oldalra és már világosan láttam mi volt a terve. A gond az volt, hogy nem számolta bele, hogy gyorsabb vagyok nála, nekem viszont nincs szándékomban még egy ilyen csapást bekapni. Szóval ezáltal ki is tértem előle és így a védtelen oldalát támadni. [akár sikerült akár nem:]
- Jól van, ha nagyon szeretnéd kiegyezek egy döntetlenben. Mit szólsz hozzá? Elmosolyodtam, úgy mint akinek ez nagyon tetszik, tetszett is ugyanis egy jó támadásra ad lehetőséget, de számolnom kell azzal is, hogy talán csapda, ezért az érzékeim pattanásig feszülnek ahogy a következőket mondom:
Döntetlen? Nem is rossz ötlet, az idő lassan úgyis lejár... Léptem egy lépést felé késeimet széttárva, mosolyogva de rá egy pillanatra meg csillant a szememben a tűz és elrugaszkodtam. Az egyik késemet előre tartva próbálok meg neki ugrani ennek a... lánynak miközben a másikkal az esetlegesen bejövő támadásokat hárítom.

Már megint eltűnt egy pillanatra, és meg is szerezte a másik kését amit próbáltam minél messzebbre hajítani. Jobban belegondolva, legutóbb is a fegyverével tért vissza miután eltűnt. Ez lenne a különleges képessége? Mindegy is attól hogy tudom nem leszek előrébb, most már biztos nem fogja használni, főleg mert az életem kezd egyre inkább a feléhez közeledni. A döntetlen ötletemen mosolyt erőltetett az arcára. Milyen kis alattomos, azt hiszi nem tudom milyen a hamis mosoly. Ha harc hát legyen harc, szintén mosolyra húztam a szám. A körénk gyűltek biztos hülyének néznek amiért mosolygunk egymás felé, ö széttárva fegyvereit én pedig a hátam mögött rejtegetve. Lehet a végén bekerülünk a SAO történelembe mint a két kétszínű. A gondolattól, hogy egyáltalán létezne ilyen könyv ismét kuncogni kezdtem. De fél szemmel mindig az ellenséget figyeltem. Lassan megtette az első lépését. De mielőtt még bármit is tenne egy hatalmasat ordítottam.
- ÁÁÁÁLLJ!!! - majd ha megállt megállt mielőtt még beérkezett a támadás folytattam és felvázoltam az ötletem, amivel eldönthetjük a harc további kimenetét. Illetve, ha a kiáltásom nem hatotta meg a kőszínű lelkét egyik fegyverét megállítom de a másik támadást elszenvedem, majd ezután kezdem el elmesélni mit is találtam ki.
- Van egy ötletem - csalafinta mosolyt eresztettem arcomra, majd a legkedvesebb hangon ami csak létezik próbáltam folytatni. - Mit szólnál ha birkóznánk? Aki először a földre érkezik az veszít. Elszörnyedek saját gonoszságomon. Nem hittem volna hogy ilyesmire kell vetemednem, de ha harc hát legyen harc. A pusztakezest amúgy is jobban kedvelem. Apu rengeteg pénzt ölt bele, hogy minél jobban elsajátíthassak egy-két küzdősportot. Talán még fel is dobhatom vele a küzdelmünket. Szerencsétlen srác... szinte már látom magam előtt a jövőt.

pontok:

A felkiáltásával nem törődtem, mért tettem volna? Éhes vagyok és szeretnék hamar végezni és most, hogy karnyújtásra vagyok a győzelemtől, most visszakozzak?
Na ne... Támadtam tovább és végül sikerült bemérnem egy újabb csapást [-3 élet neked] Erre ő megint beleesik abba a hibába, hogy úgy beszél mint aki messiásnak képzeli magát, aki azt mond amit akar, holnapig a feje biztos a helyén lesz.
Van egy ötletem, Mit szólnál ha birkóznánk? Aki először a földre érkezik az veszít. Birkózni? Egy lánnyal? Most komolyan? És nem tetszésemnek hamar véleményt is adtam, egy újabb sorozattal, a győzelem már a kezemben van, csak meg kell ragadnom. Az ellenfelem már megint elkövette azt a hibát, hogy lebecsült, nem tanult a leckéből és hanem tanulja meg egy nap az életét veszítheti. Itt az ideje befejezni, késeimet magam mellé húzva le engedtem a védelmem, helyette egyszerre két oldalról indítottam mindent elsöprő támadást. Miközben vadul rohamozok[persze a távolság nem nagy, alig pár lépés] még van annyi életem, hogy ha meg is sebesít se veszítsek én viszont győzni fogok. Hárítani egy tőrrel egyszerre nem tud két külön irányú támadást, a hátralépésben meg a rohamom fogja meg a folyamatos közeledésem foglya akadályozni, a terv remek. Persze közbe jöhet egykét kellemetlenség, de kicsi az esélye, hogy ezt megússza. Már nem kell sok... Mert én leszek az utolsó aki állva marad!!! A támadásomat hangosan üvöltve tettem meg ezzel is kiadva magamból a fölös energiákat és bízva abban, hogy az ellenfelem a maga módján gyenge idegzetű...

A nagyszerű ötletemre még csak rá sem hederített, azzal nyugodt arccal amit a harc három negyedében mutatott támadt rám. Bár egy kicsit habozott, de fogadni mernék rá hogy végig se gondolta milyen jó dolog is a birkózás. Elegem van! Miért van ennyi kőszívű alak ebben a rohadt városban? Képes szemrebbenés nélkül felvagdalni egy aranyos kislányt. Pedig egész végig olyan kis aranyos voltam vele... Üvöltve rohan felém, ezzel próbál megfélemlíteni...Elegem van, nem bírom tovább. Már csak pár méterre van tőlem és ismét lecsap azokkal a kis piszkavasakkal. A fegyverem leengedtem magam mellé, semmi értelme tovább tartanom a védelmet úgyse ér semmit. Ha egy támadást ki is védek rögtön beviszi a következőt. Belecsúsztattam fegyverem hüvelyébe, eleget szolgált már és egy mély lélegzetvétellel hátralendítettem a lábam. Majd miközben ellenfelem lecsapni készült amilyen erővel csak tudtam lecsaptam a féltve őrzött és oltalmazott...khm...férfi fegyverére... Az ellenfelem közelségére tekintve esélye sincs megvédeni a gombákat. Majd mielőtt még a csata végét jelző számláló a végére érne arrébb lépdeltem.
- HÜLYE HÜLYE HÜLYE HÜLYE! ENNEK NEM ÍGY KELLETT VOLNA TÖRTÉNNIE! ÉRZÉKETLEN TUSKÓ! - vágtam a fejéhez mindent amit csak a pillanat hevében a számra jött. Majd felemelt fejjel szépen kilábaltam a csatatérről. Nem érdekelt, hogy vesztettem, sőt jobban belegondolva nem veszítettem, ez egy tökéletes és ízléses búcsú. Egy gyors pillantást vetettem a harcot nézőkre, a legtöbb férfi és az arckifejezéseik alapján ők is átérezték milyen kellemes érzés lehetett amint "megcirógattam" játékostársam fegyverzetét. 
- Remélem ti nem akartok a sorsára jutni - majd egy aranyos mosolyt eresztettem az arcomra és teljes nyugodtsággal mondtam ki az egészet. Biztos holnap már az egész város erről fog beszélni. Oda a jó híremnek. Ezek után ki fog velem egyáltalán szóba elegyedni vagy meghívni egy finom... Tényleg Étel! Enni szerettem volna, majd nyitottam le a térképem és indultam tovább még csak el elköszönést se eresztettem meg ellenfelemnek, de az arcát jól az eszembe véstem. És legközelebb sokkal erősebb leszek és könyörtelenebb szóval készülj fel Kai!

// Vesztettem:3 Köszönöm a játékot //

Ilyet se látni mindennap mint amilyen hisztériát csapott ez a lány... Ha valami erről biztos hallani fogok még a városban. Kicsit meglepődtem mikor egyszerűen eltette a fegyverét, egyértelműen feladta, végül győztem és mit nyertem? Remélem nem egy újabb ellenséget... Ideje volt már befejezni kezdtem elfáradni és nem azért mert olyan sokáig tartott, inkább azért mert nagyon lendületes volt. Elmosolyodtam, nagyon izgalmas csatát vívtam, vajon még sok ilyen vár rám?
Végül is még utána kiáltottam:
Ne becsüld alá az ellenfelet soha, ne bízz a szerencsédben ha van más választásod is! És úgy még megélheted a visszavágót! Kiáltottam majd én is hátat fordítva neki és elindultam az aréna túlsó oldali kapujához. Gyors pillantást vetettem a fejem felett lévő párbajgyőztes feliratra, utána nem törődtem vele tovább. Jó trükkök voltak a tarsolyában csak rossz emberen alkalmazta. Ez a mottóm légy résen! Vagy pontosabban légy felkészült csak ez valahogy nem illet a pillanathoz. A lényeg, hogy minden eshetőségre legyen egy b terved és egy c is, valamint egy d is és ha tényleg felkészült akarsz lenni csinálj még egy tartalék tervet is. Arról nem is beszélve, hogy tervezz előre pár lépéssel akár a sakk, így csinálja a1,a2,a3, b1,b2,b3 stb tervet és ezeknek egyenként is ab1, ab2 tervet stb. Ez a kulcs a felkészültséghez, elég összevissza ág rajzú kulcs de működő képes... van értelme képzeletben meg nem történt csatákat eljátszani és megtörténteket újra szimulálni, hogy mi lett volna ha... [gyomor korgás]
Éhes vagyok... és mintha valamit elfelejtettem volna... de mi lenne az? Valahogy még mindig olyan érzésem van mintha átvertek volna... na biztos csak éhes vagyok, és, hogy mit felejtettem el... nem fontos. De annak nagyon örülök, hogy ebbe a játékba nincs fájdalom, jobban mint valaha...

//én köszönöm//