Hinari vs Ai - Fight again.

Hinari (Sebzés: 65, Minden 5. körben pihen, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia.)
RenAi (Sebzés: 0, Minden 4. körben pihen, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia.)

- Csak kétszer? – lepődtem meg, ám jobban belegondolva, sokszor tényleg nem találkozhattak, talán a céhkarácsonyokon kívül egyszer sem – Pedig Kyubey biztos örülne neki – tettem hozzá kuncogva, visszaemlékezve az első találkozásukra, amikor Nes parázsdarabosat tüsszentett, s igaz nem szándékosan, de egyenesen a nyuszimacskát célozta be vele. A lány kérdésén viszont elgondolkoztam – Azt hiszem nem. Mármint, akiket egyszerű kisállatokat ismerek, azok közül egyik sem – mondtam, ám így hirtelenjében Aldon és Al kajmánján kívül más nem is jutott az eszembe – Nestor viszont megnőtt ugye, mint azt karácsonykor láthattad is, de valószínű azért, mert ő rendes idomár pet volt előtte… - gondolkoztam el, de annyira nem akartam taglalni a témát, hiszen Nesnek Shiki elvesztése fájó pont volt, így én sem emlékeztem rá szívesen. Ai lelkesedésén csak mosolyogva bólintottam, amikor a csokiszobára felcsillant a szeme: talán lehetne szervezi oda valami közös partyt mondjuk rumos csokival vagy ilyesmi… Mire észbe kaptam, már rég előttem volt a felugró menü, és élénk betűkkel próbálta felhívni a figyelmem, hogy tervezzek pályát. Mosolyogva pötyögtem kicsit s léptem be, be is ugorva a vízbe, amint készen lettem, s csak halvány hangfoszlányként jutott el hozzám Ai önfeledt nevetése, ahogy a tengerpart másik szélén álldogál…

A víz hideg volt. Már amit a nehéz és minden méterrel egyre nehezebb páncélom alól éreztem belőle. S igaz Súlyemelésem továbbra sem volt, de Látásom segített a felszín alatti tájékozódásban, így még mielőtt minden erőmet kiszívta volna az úszás, értem Ai közelébe. Azazhogy alája, gondolom. Lesüllyedtem a víz aljára, majd onnan löktem fel magam, az így szerzett lendülettel próbálva kirobbanni a víz alól és közben függőlegesen elhúzni a lányon a pengét, amíg nem rám figyelt. S ezután zihálva kapaszkodtam bele a gumidelfinbe, nyelve párat, mielőtt arrébb tempóztam volna, természetesen magammal víve a gumiállatot, ha sikerült. Ainak úgyis ott voltak a karúszók és az úszógumi is: egy pár pillanatra biztosan nem bánja, ha kölcsönveszem a delfint. ^^

- Hát Shu szereti a peteket, ne csodálkozz, ha elfogult – kuncogtam, elképzelve, ahogyan Ai győzködi a kislányt aki meg a bajkeverő nyuszimacskát védi – Amúgy hogyan találkoztál vele? Mármint Shukakuval. Tudod, azt hiszem haragszik rám, bár pontosan nem tudom hogy miért… – hümmögtem elgondolkodva, s azt reméltem, hátha Ai-nak mondott valamit erről. Bár az sem volt baj, ha nem, végtére is, előbb-utóbb ki fog derülni úgyis, mi pedig nem ezért voltunk itt.
- Szerintem nem lehet. Nem tudom – feleltem, s így visszagondolva, én sem Nestortól tudtam meg, s ha akkor nem találkozunk a Black Ironban, lehet most is annyit tudnék, mint Ai – Egyszer biztosan elmondja – mosolyogtam rá a lányra biztatón, látván, hogy elszontyolodik – Ha pedig nem, akkor valószínűleg így a jobb neki – tettem hozzá: annyira nem voltam tájékozott a témában, ám a faggatózás általában nem szokta meghozni a várt eredményt, sőt, van amikor rosszabbat tesz. Kyubei pedig nem tűnt olyannak, mint aki bárkivel is szívesen megosztja, ha valami a lelkét nyomja, így Ai helyében én türelmesen várnék, mikor nyílik meg.
- Nem kell aggódnod érte – mondtam még, igyekezve kicsit felvidítani a lányt, majd átöleltem, s beléptem a pályára, ki is alakítva a terepet, mire céhtársam átért a túloldalra.

Nem számoltam a vízzel. Jobban mondva annak ellenállásával, így a Katanát is nehezebb volt felfelé irányítani, miközben a levegő hiányával küzdöttem. S bár a penge éle mégis hasított valamit, rá kellett jönnöm, hogy elkerülte a lányt, helyette annak egyik játékát találva el, el is pixelezve ezt.
- Sajjjhnááálokhhh – kezdtem, ám értelmes hang helyett csupán egy adag buborék szaladt ki a számon, így fel is adtam a víz alatti kommunikációval való reménytelen próbálkozást, s már úsztam is volna fel a felszínre, egy kis friss levegőért. Ai azonban a kapálózáson kívül csak meredt rám, s én ugyan intettem neki, hogy ideje fellökni magunkat a vízfelszín fölé, ám amennyiben ezt nem tette meg, hamar rájöttem, hogy valami nem stimmel. A vértem viszont minden másodperccel egyre jobban húzott lefelé, s tudtam: ha lent maradunk, hamarosan az életsávunk fogja bánni. Csöppnyi hezitálás után egy gombnyomással leszereltem a Megváltót, a Katanát a hónom alá csaptam, s két kézzel a lány derekát fogva, tempóztam vele fel a felszínre, odatolva neki a delfnt, hogy kapaszkodjon meg benne.
- Nemhh… - lihegtem – Nem tudtam, hogy nem tudsz úszni – mondtam, még fújva egy utolsót, majd kitoltam a lányt a sekélyesbe, magam is felállva. A víz ekkor már csak térdig ért, s a sziget meleg homokja is alig volt három méterre tőlünk. Kicsavartam a hajamból a vizet, rámosolyogva Ai-ra – Nos, készen állsz? – kérdeztem, s ha megvoltunk, úgy újfent kézbe vettem a Katanát, elrugaszkodva a korallzátonyról, egy gyors, vízszintes vágást indítva a lány felé, már készülve a második támadásomra. A Katana azonban nem izzott fel, és az első csapásom se talált be. Csodálkozón pillantottam a lányra, elmosolyodva a változáson:
- Gyorsabb vagy, mint múltkor, s afegyverkezelésed is nagyobb - vontam le a következtetést, s miközben kitámasztottam, félig mögéje kerülve, megpróbáltam "visszaalakítani" a helyzetet. Tudtam, hogy ellene nehéz lesz képességet aktiválni, ám ezúttal szerencsére sikerült: a kardból előtekeredett a sárkány, s megharapva Ai-t, a sebességéből is lecsípett egy darabot, mindkettőnket sebezve kissé. Ezek után pedig már minden adott volt, hogy másodszorra is lecsapjak, igyekezve kijavítani az előző hibám.

Első támadás nem sikerült.
Képesség viszont igen, így lett mégegy támadásom, tehát dobok majd egy másikat is.

Dobás a második támadásra. És xDDDDDDDDDDDDDDD
Tehát:

Hinari: 210-14= 196 hp (páncél épp nem volt rajtam)
RenAi: 310+122-17= 310 hp, 105 páncél; illetve 14 gyorsibeduff --> gyorsid 32 lesz

Feleletére csak bólogattam, lemondóan ingatva a fejem amikor a Danees részhez ért, ám nem tudtam nem elnevetni magam azon, hogy Ai még fiúnak is képes volt beöltözni, hogy oldja egy kicsit a szituációt. Ám jobban belegondolva nem lepődtem meg rajta, s egy kicsit örültem is neki, hogy Ai megmaradt Ai-nak.
- Próbáltunk, csak elrohant – válaszoltam, gondolatban azonban még a Ritás dolognál voltam, igyekezve kitalálni, mi történhetett, hogy Ai vajon miért harapta el a mondatát. Ám nem akartam erőszakoskodni, így végül nem is tettem szóvá, inkább a továbbiakra figyelve, bólintva, amikor Ai a magányt említette – Tudod, Peter halálát nehezen dolgozza fel azt hiszem. Velem is ezért kiabált, de ezek szerint azóta meg tudott nyugodni kicsit. Mindenfélét a fejemhez vágott, aztán elszaladt, de én nem haragszom rá. Hisz tudom, min ment akkor keresztül… - haraptam be ajkaim, ám akarattal irányítottam másfele a gondolataim, nem engedve, hogy az emlékek előtérbe kerüljenek. Aztán témát is váltottunk, Kyubeiről kezdve el beszélgetni, én pedig biztatón karoltam át a lányt.
- Ne szomorkodj. Lehet csak idő kell neki. Ha tényleg bántották, úgy nehéz megbíznia bárkiben is, s előbb-utóbb biztos rá fog jönni, hogy te csak jót akarsz neki – mondtam.

- Tényleg bocsánat – vakargattam zavartan a tarkóm, miközben szárítkóztunk, nevetése azonban engem is jobb kedvre derített, csökkentve kicsit a lekiismeret-furdalásom – Igaz, hogy sok a víz, de harcolhatunk a homokban is, mint a múltkor – kuncogtam, visszagondolva arra a rettentő furcsa harcra, amikor kb homokkal etettük egymást. S amikor készen állt, támadtam is, egyszer, majd mégegyszer, s valamiért Ai mindegyiket képes volt hárítani. Fújtam egyet, ütemezve a légzésem, és kisétáltam a homokba. Itt egyszerűbb lesz. Ai nem támadott, helyette engem szólított fel rá, én pedig a vért felszerelése után meg is indultam, kicsit megváltoztatva a taktikám. Megpróbáltam felbuffolni magam, hogy behozzam az eddigi lemaradásomat, majd egy lendületes vágással kezdtem, szúrásban folytatva a mozdulatsort. Ennek már el kell őt találnia.
- Amúgy tényleg nem tudsz támadni aktív skill nélkül? – kérdeztem rá, miután hátraléptem: igaz nagyjából tudtam a képességeit, főleg a bossok miatt, ám ez a tény eddig valahogy elkerülte a figyelmem. Ha mindez igaz, érdekesek lehetnek még az elkövetkezendő harcok…

Képi és támadások is sikeresek. Innentől nem kell dobnod képire, automata sikerül.
65+42+18=125 sebzés, a Gyémánt Mellvért miatt mindketten sebződünk még 12-őt.
RenAi: 278 hp
Hinari: 196 hp és 53 páncél

Olyan volt, mintha… nem is tudom. Mintha csak most hallott volna Peter haláláról először, vagy nem is… nem tudtam volna megmondani. Talán ők is jóban voltak, és a lánynak ugyanúgy fájnak az emlékek most is, mint először? Lehajtottam a fejem. Kár volt megemlítenem, azt hiszem, erre ez volt a lehető legalkalmatlanabb időpont. Ajkaimba haraptam, úgy bámultam a fogadóterem padlóját, egymás után téve meg a lépéseket az aréna bejárata felé. S már éppen kérdezi akartam tőle, hogy biztosan szeretné-e most ezt a harcot, de végül nem adódott rá alkalmam, s a témát is sikerült elterelni. Petekről beszélgettünk, csupa az idomárfiúnál kevésbé fontos dologról, és lassacskán a kedvem is kezdett egyre javulni, ahogy haladtunk befelé. Ám hogy Ai hogy érzett, azt nem tudtam volna pontosan megmondani. Csak reménykedtem benne, hogy nincs nagyon maga alatt, hogy nem bánkódik hosszasan egy rég elmúlt eseményen, melynek sebeit most akaratlanul is felszakítottam.

Ugrás, csobbanás, úszás, úszógumi pixelek, delfin, buborékok. Levegő, végre, korallzátony, hárítás, hárítás, hárítás. Ez jellemezte az elmúlt pár percet, s én megkönnyebbült sóhajjal léptem hátra, ahogy megláttam a lányon a vörös pixelcsíkokat. Nem is értem, mi volt eddig. Ennyire sokat fejlődött volna hozzám képest ebben a pár hónapban? Meglehet… ezesetben nem lesz egyszerű harc, s nem hiába használtam ezúttal képességeket is, azokat, amiket az előző párbajunk során nem lehetett. Elmosolyodtam. Egyre erősebbek leszünk. Mindenki. Ai azonban visszatámadás helyett időt kért, s miközben vártam rá, leengedett Katanával, egy korábbi feleletén gondolkodtam. Nincs támadása… Supportnak és tanknak teljesen rendben van, de mint céhtárs és legfőképpen mint barátnő, féltettem őt. Odakint a mezőn, a mobok között, akikben csak képességgel tud kárt tenni… nem tudtam pontosan, hogyan működik ez és mikre képes még a lány, de az sejthető volt, hogy ennek is, mint a skilleknek általában, megvan a maga határa. Aggódón néztem végig rajta, ahogy a homokban piheg, ám mielőtt bármit is mondhattam volna, felpattant, s látszólag harcra készen állt elém.
- Biztos? – kérdeztem rá azért, bizonytalanul emelve fel a Katanát – Ha akarod pihenhetünk is egy kicsit… meleg, napos idő, meg tengerpart, nem úgy mint kint a hidegben… és törhetünk kókuszdiót is, hátha van benne valami lötty, amit megihatunk – ajánlottam reménykedve – Aztán majd folytatjuk a harcot, ha mindketten napoztunk egy jót. Időnk az van bőven – mosolyodtam el, s ha Ai rábólintott, már el is nyúltam a homokban, s csak akkor kezdtem meg újra a támadást, amikor mindezt megejtettük, és jól kibeszélgettük magunkat. Ha viszont ragaszkodott hozzá, akkor kénytelen voltam előrébb venni a párbajt, s későbbre hagyni a többit. Mélyen beszívtam a levegőt, rákoncentrálva a feladatra, majd ellöktem magam az egyik parti szikláról, felizzítva a fegyverem, támadásra készen. Ai pajzsát céloztam meg, legalábbis így tűnt, az utolsó fél méteren azonban változtattam a penge ívén, és a pajzs mellett eltolva a kardot, igyekeztem annak élét a lány legközelebbi testrészébe szúrni. Majd egy gyors hátra- és oldalralépés, miközben pedig bal kezemmel próbáltam – akár sebződés árán is, de – távol tartani magamtól Ai kardját, hogy a jobb kezemben lévő Katanával érjem el őt másodszorra is.

125 sebzés, a Gyémánt Mellvért miatt mindketten sebződünk még 12-őt.
RenAi: 141 hp
Hinari: 196 hp és 41 páncél