Panareze

Moxie ismi

Itachi vörös fejjel és lendületes léptekkel trappolt végig a pontonhídon ami egy kis félreeső szigetre, majd onnan még tovább egy még kisebb és még félreesőbb szigetre vezetett. Persze csak épp annyira félreeső, hogy azért még a védett övezeten belül legyen. Az apró sziget nem volt több egy kis dombnál. A szigetre vezető egyetlen híddal átellenes oldalon dőlt le a domboldalra és mély lélegzet vételek mellet figyelte a pillérek mögött tovaúszó felhőket.
Jó néhány perc kellett mire a légzése a normális ütemre és hosszra visszaállt. Persze azért kellettek percek, mert közben folyamatosan hergelte magát gondolatban, vagy épp szokásához híven félhangosan.
– Az ég áldja meg ezt a csajt! Mégis mi a frászért ilyen értetlen! Komolyan kikészít néha.
Mióta „összeköltöztek” a fiú jobban hozzá szokott a lány kissé ledér viselkedéséhez, viszont egy csöpnyit megszaporodtak köztük az összezörrenések. Igaz zömében csak piti dolgokon szoktak civódni, de alkalmanként néha odáig fajul a vita, hogy az árnyharcos inkább hátrahagyja közös szobájukat és félre vonul valahova.
– De most komolyan! Áááhhh! – húzza fel az arcát takaró kendőt a szeme fölé, és szorítja rá tenyerével a teljes arcfelületére.
Végül a gondolatai elcsendesedtével az árnyharcos is megnyugszik, és csak a néma bámészkodás marad.

Merengéséből a híd felől érkező egyenletes kopogás zökkentette ki. A léptek lágy ritmusa alapján Ita azonnal levágta ~Egy nő~ Tisztában volt vele, hogy a helyzete nem maradhat rejtve Karasu elöl, így amikor kicsit meghajlította nyakát, hogy a dombtető felett a híd irányába nézzen, és ott csak annyit látott hogy egy fekete hajkoronával rendelkező személy érkezik, arra gondolt a lány jött utána.
– Te meg mit keresel itt? Nem gondolod, hogy azért jöttem ebbe a zugba, hogy egyedül legyek? – mondta miközben visszafordult a felhők felé. – Ja és hogy tudd; az egyetlen számomra elfogadható indok erre az, hogy bocsánatot kérni jöttél!

Ita roppant büszke magára, hogy micsoda elegáns és diplomatikus megoldásra jutott. Alkalmasint majd el is dicsekszik vele Hollónak, elvégre nála már rutin, hogy a hanyagságát erényként állítsa be. Önnön fényezésében azonban nem jut túl messzire, mert hamarosan kisebb ribillió alakul ki mögötte a hídon.
– Méghogy félreeső nyugalmas partok! – méltatlankodik miután először egy sikítás, majd két hangos csobbanás és nem kis pacsálás szakítja meg csendes merengését. Az események ilyetén való alakulása miatt végül az árnyharcos úgy dönt ideje lesz odébb állni. Vélhetőleg már Karasu is lehiggadt.
Ahogy a kis szigetet hátrahagyja és a hídon sopánkodó lányhoz ér;
– Csak szólok, hogy ettől nem lesznek ám kint a vízből. – utal a lány siránkozására, majd először az egyik, majd a másik halászt is kisegíti a vízből a hídra. A hálálkodást egy kézlegyintéssel hárítja el.
– Ugyan ez semmiség! – mondja miközben gondolatban hozzáteszi ~Ma félelmetesen jó formában vagyok!~ gondolja tovább a korábbi öntömjénezést.
Nem törődve a hálálkodással, kényelmesen tovább ballag a hídon a nagyobbacska sziget felé amíg a halászok rendbe szedik magukat és a szökevény üldözésére indulnak. ~Fura! Még látótávolságon belül kéne lennie.~ állapítja meg, majd bekapcsolja észlelését ~A kis furmányos!~ Vigyorodik el magában, amint bejelez a jártasság. //Ita észlelése 2-es, szóval a frissen vásárolt 2-es rejtőzésed kevés//
Nagyjából akkor érkezik a bokorcsoport mellé mikor az üldözők utolérik. A két férfi tovább rohan viszont a lány lelassít és megáll;
– Még egyszer köszönjük a segítséget! – hajol meg az etikett szerint, majd némi reménnyel az arcán teszi fel a kérdését – Nem látta merre szaladt az a Vörös játékos?
~Ááá! Szóval ezért ez a nagy hajcihő!~ gondolja magában. Ita nagyon utál hazudni, és nem is nagyon szokott, de most a rejtőző nagy szerencséjére a kérdés hibásan került feltételre, így a céhvezér csak megrázza a fejét;
– Amióta idejöttem nem láttam vörös játékost. Sajnálom, nem segíthetek. – Noha a két mondata egymástól teljesen független, a lány ezt nem érzékelheti mivel az ő szemszögéből lehetne köztük logikai kapcsolat. Így mivel a dolga sietős csak ismét meghajol és már szalad is a többiek után.
A magára maradt fiú letelepedik a partra a bokroknak háttal és előszedve horgászbotját pecázni kezd. Úgy ült le, hogy a távolodókat szemmel tarthassa, de az ne legyen túl feltűnő.
Végül miután a kis csoport kikerül a látómezőből;
– Most már elő jöhet. Elmentek.

// Keszeg

//Tudtam én Elég rövid játék lett volna, ha nem vagy képes észrevenni és a kari meglép  

Idegesítő hírnév hajhászok, hisz azon kívül, hogy páran majd a csodájukra járnak más hasznuk nem lesz ebből. Legalább is az erősítés hiánya alapján csak erre tudok gondolni. Bár mivel elég suták ahhoz, hogy elkapjanak, így ugrott a potya hírnév. Pedig csak egy kis nyugalmat szerettem volna, erre felfedez néhány önjelölt balek. Ami viszont kicsit meglepett, hogy a véletlenül belekeveredett negyedik személyt kicsit sem érdekli a dolog. Sőt tényleg annyira érdektelennek tűnik, hogy még fel sem fedte merre vagyok, miután észrevett. Már-már kezd gyanúsnak hatni, hogy mennyire nem érdekli, hogy mi folyik körülötte. Mindenesetre, viszont a túlbuzgó hírnév hajhászok leléptek, legalább mára már velük nem lesz több gondom. Már épp azon voltam, hogy angolosan távozom, mikor megütötte a fülem, hogy a srác arról beszél, hogy előjöhetek. Most márt tényleg gyanús, hogy ennyire nem érdeklik a tények vagy ez valamiféle csapda akar lenni, mindenesetre amellett döntöttem, hogy kiderítem miféle is lehet.
-Ez nem lehet ilyen egyszerű. - közben pedig előjöttem a bokrok közül és nyújtóztam egyet.  
-Ennyire sosem szokott könnyű dolgom lenni az önjelölt hősökkel. Ha meg tényleg ennyire nem izgat semmi, akkor elég nagy madár lehetsz.
A mondandóm végére már jól hallható volt a hangszínebben, hogy már csak piszkálni próbálom, közben pedig oda mentem hozzá és leültem mellé. Számomra nem volt fontos a reakciója, csak arra vagyok kíváncsi, hogy pontosan milyen indokból is döntött úgy, hogy megkönnyíti a napom, hisz tényleges veszélyben nem voltam, így hálálkodni se fogok. Most még türelmes vagyok, de ha nem lesz túlzottan érdekes és elvesztem az érdeklődésem, akkor nem fogok erőlködni és lelépek. Amúgy se akarok már sokáig errefelé időzni, nincs kedvem egy újabb hullám önjelölt figyelem hajhászhoz.  

Amint meglátta a beszélgető partnerét ~Amindenit milyen jól néz ki!~ Kerekedik el a szeme, de a felé nyúló kéz gyorsan kijózanítja. Noha Ita tisztában van vele, hogy a maszkját mechanikus úton nem lehet levenni, mégis ösztön szerűen hátra dől a másik keze elöl. És persze gondolatban le is reagálja ~No-no! Ahogy a mondás is tartja; Semmit a szemnek, a kéznek meg még annyit sem!~ de nem szól bele a lány mondandójába, hanem hagyja, hogy befejezze.
A fiú tisztában van vele, hogy nem beszéli tökéletesen a japánt, a hekkelt verziója pedig nem támogatja a fordító programot, így a lány közlendőjére az a gyanúja támad, hogy nem a megfelelő etikai módot használta. ~Vagy lehet, hogy Ő is utálja a tiszteleti nyelvet? Akkor viszont neved ez után; Keigo Kinshi!~ fut át a fején az ötlet, amitől megfeledkezve a nyúlkáló kézről máris olyan vidám lett, hogy a következő megjegyzést már fel sem veszi. De azért válaszra méltatja. Méghozzá széles, fülig érő vigyorral, amit esélyes, hogy a lány félre is érthet.
– Mert nem az. Mármint a közkeletű értelmezés szerint nem az. Ha a szó valódi jelentését vesszük, azaz nőnemű barát, akkor igen, alkalmazhatnám rá. Azonban gyanítom eme kontextusban nem arra az értelemre gondoltál, így nem volna helyes tévedésben tartani. Határozottan kijelenthetem, hogy nekem nincs barátnőm. – szögezi le, amit persze fejben tovább gondol, így megint előjön a minél többet magyarázol, annál kínosabb lesz a helyzet szindróma;
– Mármint nem arra gondolok, hogy akarnék tőled bármit, és ezért kellene tisztázni a barátnő kérdést. – és ezzel meg is indul a lavina – Persze nem úgy értem, hogy nem lennél csinos, sőt nagyon is... – ettől a kijelentéstől persze fülig vörösödik – vagyis, hogy nem ismerlek eléggé ahhoz… mármint nem mintha, ha ismernélek akkor akarnék valamit… úgy értem… – na ez volt az a pont, ahol végre rájött, hogy az a biztos ha csendben marad. Inkább elkezdte elpakolni a horgász cuccát, úgy téve, mintha az most fontosabb lenne, mint a mondandója befejezése.

// A Keigo Kinshi jelentése kb.: Magázni Tilos. Persze a keigo sokkal többet jelent szimpla magázásnál, de én itt ebben az értelemben használom. Ha érteted, akkor bocsi a fölös magyarázatért!//

Itachi a beállt csend miatt már-már azt gondolta, hogy a lány nem akar válaszolni. Amit még meg is értett volna, hiszen ki az a marha aki ilyen nyíltan rákérdez egy ennyire érzékeny témára. Már épp kezdett volna felkászálódni, hogy akkor búcsút vegyen, mikor a másik árnyharcos elszánta magát a válaszra.
Igyekezett minden apró részletre odafigyelni, mivel egy igen fontos döntés kimenetele függ ettől a választól. Nem is szakította félbe a közbekotyogásával, hanem türelmesen kivárta, hogy szólhasson.
– Mivel már elvállaltam a dolgot, így; Igen tisztábban vagyok az ügy hátterével. Mármint azon a szinten, ami a feladat végrehajtásához szükséges. Nyilván az egyéni érdekek nem ismeretesek számomra, de azt nem is tartottam etikusnak feszegetni. – szögezte le magyarázat képpen.
Azon rész felett mely a túlságosan is hamar történő elvállalást taglalja szimplán átsiklik, lévén, hogy ezt már korábban elismerte, hogy hiba volt. És ezen már amúgy sem tud változtatni. Így lép, és át is tér a kivitelezésre.
– Bár könnyű melónak nem mondanám, azért a céh jelenlegi erőforrásait és a kardforgató társam, valamint a magam képességeit figyelembe véve, technikailag egyáltalán nem jelenthet problémát a feladat végrehajtása. És jól látod, inkább a dolog lelki aspektusa aggaszt jobban. Viszont ennek kapcsán tudnod kell, hogy én az a típus vagyok, aki nem szereti hárítani a maga döntéseit másra. Ha én hibáztam, nekem is kell helyrehozni. Nem mellesleg én csak a saját magam irányában támasztok elvárásokat, más irányában a legrosszabb esetben is csak kérést fogalmazok meg. ~Ki mint vet, úgy arat~ –jutott az eszébe, de már nem látta értelmét a dolgot tovább magyarázni.
A következő információ halmazt hálásan fogadta, és roppant figyelemmel hallgatta végig. Már tudta, ~Jó ötlet volt megkérdezni Őt!~ A kép ami kirajzolódott benne, sokkal derűsebb volt, mint ahogy azt saját elképzelése alapján gondolta. Noha azt nem gondolja továbbra sem, hogy könnyedén szembenéz majd azon kihívásokkal ami a dologgal jár, már koránt sem tekintette lehetetlen feladatnak a nehézségek leküzdését. A feladat lepasszolását már nem kommentálta, lévén ebben a témában már a feladat elvégzése kapcsán nyilatkozott. Így egyszerűen csak szedelőzködni kezdett. Még megvárja, hogy a hölgy kíván-e valamit hozzátenni a dologhoz, ami kapcsán, ha netán tán felmerülne a bemutatkozás kérdése akkor csak hárítólag felemeli a kezét;
– Erre semmi szükség! Kölcsönösen kisegítettük egymást, vagy mondhatnám úgy is kvittek vagyunk. – majd mélyen meghajol.
– Hálás köszönetem a felvilágosításért! Azt hiszem ezen információkkal felvértezve meg tudom hozni a helyes döntést. Most megyek és egyeztetek a társammal. További szép és bonyodalom mentes napot! – búcsúzik el, majd kissé hátrébb lépve aktiválja a teleport kristályát.

//Köszönöm a játékot!
Ha rendeztem a soraim, és van rá igényed, akár még egy másikba is bele kezdhetünk.//

Nos igyekeztem mindent összetömöríteni és elhadarni az alapokat. Bár arra nem számítottam, hogy az éppen aktuális beszélgető partnerem ennyire könnyedén fogja feldolgozni az információ halmazt. Legalább is vártam volna némi plusz kérdést. Bár látva, hogy ennyire könnyedén vette, talán feltételezhető, hogy foglalkozott már magával ezzel a kérdéssel. Csupán nem kapott teljes rálátást ez idáig, hisz nem hinném, hogy bárki ennyire készségesen mesélne erről bárkinek is, aki érintett a helyzetben. Az alvilág szereti megőrizni a maga kis titkait és inkább próbálja meggyötörni az újonnan érkezőket, mintsem kisegíteni, hisz sokkal élvezetesebb megcsócsálni a friss húst, mint hagyni megérni. Viszont, ha netán még is belevágna ebbe a mélységbe, akkor ezen részét már magának kell kitapasztalnia. Engem se világosított fel senki, csupán volt már valamennyi tapasztalatom, így könnyen vettem az akadályokat és jobban tudtam azon dolgaimra koncentrálni, amik újnak számítottak akkoriban. Mivel nem volt rá igény, így már nem is fűztem hozzá újabb információkat és nem kívántam további megjegyzéseket hozzá fűzni a témához. Mivel a meló átvállalása terén kosarat kaptam, így a további kérdések felmerülése is elhanyagolható volt. Ugyan azt nem értettem, hogy mi alapján is lennénk kvittek, részemről az egymás kisegítése sem volt opcionális, hisz az egész elején egy olyan helyzetről volt szó, amit képes voltam kezelni, továbbá maga a beszélgetésünk inkább volt időtöltés számomra. Viszont érthető a helyzet, így egy egyetértő biccentéssel jeleztem az egyetértésem.
-Viszlát, neked is! - mivel elég egyértelműen távozni készül, így rövidre fogtam az elköszönést, hisz amúgy sem indokolt, hogy bármi többet hozzá tegyek. Amint elteleportált, magam is feltápászkodtam a földről és hasonló képp tettem.

//Én is köszönöm a játékot!
Ha úgy alakulna, akkor részemről bármikor rendben van egy újabb játék indítása. ^^ //

Ütőkártya