Re: Dojo

by **Azure** Kedd Feb. 24 2015, 10:41

Azt hiszem, lebuktam! Mint azt Cear is említette, tényleg nem lenne semmi előnyöm abból, ha segítenék neki. Ezen azonban ideje túllépni és belépni az épületbe, ahol hamarosan már a házigazda előtt ácsoroghatunk, vagy helyet foglalhatunk, kinek mi tetszik. A teát megköszönöm. Arcomhoz közelebb tartva szippantok bele illatos gőzébe, hogy megállapíthassam, milyen teát is kaptam, majd visszateszem azt a földre magam elé. Mivel Cearnak és Shunak más dolga van, így majdhogynem magamra maradok a nemrég még igencsak rémültnek tűnő lánnyal. Mosolyát szíves örömest viszonozom, miközben azon agyalok, mit is mondhatnék neki.
- Hát... mondhatni, igen - vakarom meg kissé zavartan halántékom.
Végül is, ha a tudásom szintjét nézem, akkor igen, mondhatom, hogy az vagyok, még úgy is, hogy azért jó ideje itt élek már, ebben a világban. Már magam sem tudom, hogy pontosan mióta, szóval egy ideje.
- Mondjuk inkább azt, hogy most jöttem rá, hogy nem tudok semmit. És hogy eddig nem csináltam semmit - vallom be, némiképp letörten.
Na igen, az elmúlt időszakom maga a semmittevés volt! Majdhogynem. Kész luxus lenne, ha közben tömegesen nem halnának meg mások, meg ilyesmi.
- Örülök, hogy már nem tűnsz olyan rémültnek! A mosoly mindenkinek jobban áll. Vagyis... majdnem mindenkinek - javítom ki saját magam, mikor eszembe jut néhány olyan ember, akinek inkább nem kellene szélesen mosolyognia, mert azzal csak gyerekeket tudna riogatni.
Igen, igyekszem valami számomra kellemesebb témára terelni a szót, de egyáltalán nem jutott eszembe semmi más. És tényleg aranyosabb így, hogy mosolyog, úgyhogy meg kellett ezt említenem. Jobb ez a mosoly, mint a riadt kép. És ezt bárkinek elmondanám, nem csak neki. Aztán jöhet a mesedélután, egy sárkány... igen, egy sárkány előadásában. Ritkán részesül az ember ilyesmiben, az egyszer biztos. Még én is meglepődöm azon, hogy hogyan adja elő. Elég hiteles, még így is, hogy a hang nem ugyanaz. Néhány dolgot bevallom, én is elfelejtettem. Ez nekem is jó volt arra, hogy újra eszembe juttassa az egészet. Annyira nem szép emlék, de hát na. Az emlékek alkotnak minket, akárhogy is nézzük. Hm... Erről talán írnom kellene majd egy dalt. Csak nem most.
- Tényleg szép előadás volt - jegyzem meg, némiképp még ámuldozva.
Én most tényleg egy sárkányt hallottam beszélni. Akárhány állattal találkoztam eddig, még egyiket sem hallottam beszélni. Mi ez, valami ismeretlen képesség, vagy mi? Egyáltalán... Nem is tudtam, hogy ebben a világban élnek sárkányok. Jó, erről ideje leakadni. Inkább a többieket figyelem és az ő reakciójukat. Én ugyan emlékeztem a dolgok legjavára, de kíváncsi vagyok arra, hogy a mellettem levőknek hogyan tetszik ez az egész. Főleg Kanaminak, elvégre ő tűnt teljesen újnak. Na meg... Gőzöm sincs, hogy ezek után hogyan kéne megszólalni. Lényegében szegény lány most tudta meg, hogy mi itt a helyzet. Nem egyszerű.

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 11:12

-Hmm… oki, végül is a fogadó biztosan kényelmesebb, mert én csak egy sima vendégágy és egy makura… mert én csak azt tudtam most hirtelenjében berendezni, meg ugye abból több is fér el… de… de akkor majd mielőtt elmész, adok egy kis ételt. Van dobozom is hozzá, ami frissen tartja, ha szeretnéd azt is odaadom, és akkor erre sem kell majd költened. Hmm… miket szeretsz? Étlapom az nincsen, de bizti találunk valami olyat, ami ízlik neked is…
Ugyan kifőzde nem tartozott a dojohoz, de Shu jó párszor készített ételt a szafarizás után, amit szétosztogatott azok között, akiknek nem volt pénze se jártassága ilyen finomságokra… így már nem csak az árvaház kis növendékei voltak a vendégei.
-És akkor majd a körbevezetést megejtjük a megbeszélés után. Addig találd ki, hogy mit szeretnél feltétlenül megnézni.
Ezután Cear gyorsan kapott egy bólogatást.
-Hogy… Bőrgyűrű? Az az új hármas tierű bigyuszka, nem? Ami magas fegyverkezelést ad. Anat mondjuk már tényleg négyes, de azt hiszem az a recept mintha… hmm… most nem jut eszembe kinél van a recept, de ha a könyvben benne van, akkor biztos van recept is. Ha csak nyersanyag kell, akkor azt szívesen megnézem a bankban, hogy van-e, és akkor segítek. Ha maga a gyűrű kéne… hát… oké, majd azt is megbeszéljük, de nem most. És a túlélő csarnokkal kapcsolatban pedig…
Nemcsak, hogy Timi nem szólalt meg, de a kislány is elhallgatott. Elvenni mellőle Timit és bevinni egy ilyen gonosz verekedős izébe egyedül? Nyelt egy nagyot, majd megrázta a fejét.
-Ezt… ezt beszéld meg vele, de én nem örülnék neki. A pet és az idomár mindig együtt harcol, mert együtt egészítik ki egymást. Timinek még páncélja sincs, és ha én nem vagyok ott, akkor őt támadja a boss, ráadásul ő még a kristályt sem tudja használni. Nem. Nem fogom elengedni veled egyedül, ne haragudj. Egyáltalán hogyan jutott ilyesmi az eszedbe?
Még csípőre is tette a kezét, de inkább azt valószínűsítette, hogy Cear csak nem gondolta át a dolgot, így nem is volt rá igazán mérges.
-Asunak pedig… nem tudom… múltkor nagyon hálálkodott, hogy milyen kevesen beszélgetnek vele annyit mint én… szóval nem hiszem, hogy sok barátja lenne. De… mintha… Timi elvileg látta őket sétálni egy magas, hosszú hajú nővel. Kérdezz rá, hogy ő kicsoda. És… és jajj, most meg ne sértődj nekem! Komolyan mondom, Junnak teljesen igaza volt! Nem tartasz fel, csak… csak most sok dolgom van, de nyugodtan maradj, és akkor majd a séta közben megbeszéljük… de most várjuk ki, hogy mit szeretnének ők ketten… most ők a vendégek… vagy micsoda…
És ezzel vissza is röppent a terembe, és mosolyogva figyelte az eseményeket… legalább is igyekezett megnyugtató mosollyal hozzáállni a dolgokhoz. Timidus pedig csak bólintott. Megjegyezte ezt is, mint minden mást. Nem volt ebben semmi különös.
-Szóóóval… hát… most úgy… ez van… azóta a frontosok kinyitottak pár szintet, szóval nagyon sok helyre lehet járkálni, van rengeteg szórakozási meg kikapcsolódási lehetőség. Parkok, meg színház, meg klubbok… de ezt gondolom majd később… izé… mire vagytok kíváncsiak?
-Süteméééééény!
Csörtetett be Chizu egy hatalmas tálcaval, megzavarva a csendet, és letette az asztal közepére, persze ügyelve a teáscsészékre, majd amilyen gyorsan jött, már el is tűnt... mint egy igazi ninja.

by **Kanami** Szer. Feb. 25 2015, 15:54

- Jajj, köszönöm szépen. Túl kedves vagy. - ragyogó szemmel néztem a lányra.
- Egyébként bármit megeszek.. Tényleg. Nem vagyok válogatós. - habár kicsit szégyelltem magam, hogy idegentől kell elfogadnom ételt, de... tényleg jól jött.
Csendesen hallgattam Azuret, miközben Shukaku-senpai és Cearso-kun félre vonultak társalogni, és közben egészen vidám mosoly került az arcomra. Tehát hiába a hátrányom, vannak, akik még nem tértek rá a fejlődés útjára a régiek közül. Szerencse, ez azt jelenti, annyira nem is vagyok lemaradva.
És egészen kedvesnek is tűnik.
- Köszönöm. – biccentettem dicséretére, miszerint szép a mosolyom.. Legalábbis én ezt úgy fogtam fel. Na persze mindenki tudja, hogy az, de hát na. A dicséret mindig jó. Pedig még elég kevésszer kaptam csak.. Persze, természetesen csak azért, mert az emberek többsége félénk. Úgy látszik, Azure-chan nem ilyen, vagy ha az is, velem szemben egészen őszinte.
- Egyébként.. – kezdtem bele egy gondolatba elgondolkozva, állam alá csúsztatva kezemet.
- Talán gyakorolhatnánk akár együtt is. Ha már.. te is, meg én is.. Így egy helyen.. – kissé összeszedetlenek voltak a gondolataim – a cuki és kusza kislányt játszottam épp - , de a lényeg kihámozható volt.
- Szóval biztosan nem véletlen ez a találkozás pont itt.. Nem lenne kedved esetleg.. Közösen gyakorolni? – böktem ki végül. – Vagy valamit közösen csinálni.. – tettem hozzá még a végére félénken.
- Parkok, színház és klubbok? – emeltem fel szemöldököm kérdőn. Minek? Egy MMO-ban sem láttam még ilyeneket, vagy csak díszként, esetleg valahogyan kapcsolódott egy-egy küldetéshez vagy eventhez. Jó, mondjuk ebben a világban élni kell, nem csak idejárni az élet mellett néha grindelni. De értitek, ez nem megszokott dolog szerintem. Meg a másik.. Ez mégis engem hol érdekelne kezdőként?
- Nem hiszem, hogy ilyesmire lenne pénzem.. – sóhajtottam. Persze, azt már megtudtam a kislánytól, hogy arénákon és küzdőtereken lehet a legjobban fejlődni. Gondolom akkor keresni is. Vagy arra más helyek vannak?
A sütemény érkezésére a kislány felé fordítottam a fejem, majd szemérmesen vettem egy darabkát megköszönve azt, majd majszolni kezdtem.

by **Cearso** Vas. Márc. 15 2015, 08:52

-Én már annak is nagyon örülnék, ha megtudakolnád a kedvemért, hogy kitől és mennyiért lehetne beszerezni. Rajtatok kivül nem túl sok magas szintü játékost ismerek.

-Rendben, ha nem engeded el egyedül és te meg biztos nem jösz, akkor őt már nincs értelme megkérdezni, nincs igazam?
-Nem sértődtem meg, amúgy is valami ilyen válaszra számitottam. Most már mennem kell. Csak idekisértem Azure-t, és ha már itt voltam beugrottam megkérdezni a dolgokat. Remélem nem baj, ha itt hagyom neked. Én nem tudnám olyan jól elmagyarázni neki a dolgokat, mint te vagy Timidus.
Majd mindezek utána odamentem Azure-hoz és hátulról a vállára tettem a kezemet
-Nem baj, ha most itt hagylak Shuékkal?
Majd ha nem jött marasztaló válasz senkitől se, akkor mindenkitől egyesével elköszönök, (Timitől is), majd távozok ott, ahol bejöttünk.

/bocsi a rövidségért, de télleg nem tudok többet irni.

by **Shukaku** Szomb. Ápr. 04 2015, 07:20

-Nincs olyan, hogy túl kedves. Segítek, amiben tudok. És ha nem vagy válogatós sem, akkor biztosan találunk valamit. Chan mellett tanultam jó pár európai receptet, ami nincs is benne a rendszerben, szóval különlegességekkel is tudok szolgálni. Persze a főzés jártasság okos, és ha egyszer végigcsinálom, elkészítem az ételt, akkor utána már megjegyzi, de jó érzés volt, hogy azt tényleg teljesen én csináltam. Chizu, akkor hoznál valami frisset a vendégeinknek? Sütivel nem lehet ám jóllakni.
Öltötte a nyelvét játékosan a másikra, aki egy pillanatra ugyan elkuncogta magát, kiesve a szerepéből, ám utána azonnal meg is hajolt, és karót nyelve lépdelt ki a konyhába, amire Shu újra csak a fejét tudta ingatni. Vajon meddig fogja még tudni játszani ezt az egyetlen játékot?

-Persze, megtudakolom, természetesen. És… szerintem ő is ugyanezt mondaná, amit én. A csarnok egyáltalán nem veszélyes, amíg nem csinálunk hülyeséget, és mindig kienged vagy gyalog, vagy a kristállyal. Olyat is hallottam már, hogy magától aktiválódott az utolsó csapás előtt, mint a KT-n a védőfal. Majd ha Timinek is lesz páncélja, meg fogja tudni használni az itemeket, akkor mehettek. Addig nem.
Nem sértődött meg. Persze, hogy nem. Azért lép le most ilyen gyorsan. Hülye fiúk. -.-
-Oké-oké, nem sértődtél meg. Látom. Nyugodtan itt hagyhatod, nem lesz semmi gond. Üzenem Marlunának, hogy üdvözlöm, és mondja meg neked, hogy ne durcizz.
Ezzel a kijelentéssel Cear kapott is egy békéltető ölelést, majd Shu faképnél hagyta, és visszalépett a többiek közé.

Azure eközben szokatlanul csendes volt (és nyolcadika óta be sem lépett), szóval Shunak kellett válaszolnia Kanami kérdésére, legalább is arra, amit Cearsoval folytatott beszélgetés közben hallott, és amit persze gyors csipogásokkal Timidus leközölt neki, amikor visszaért.
-Én szívesen gyakorlok veled, ha Azure még fél egy picit. Azért… nem mindenki szokta meg, hogy karddal csapkodjanak a szeme előtt, és esetleg el is találják. Az elején én is megijedtem, de könnyen meg lehet tanulni, hogy nem kell félni, mert nem sérülhetsz meg, és nem fáj. Mint amikor szurit kapsz, az is csak először félelmetes…
Bíztató mosoly, na meg persze kérdő tekintet, hogy akkor hogyan is tovább.
-A színház nem kerül pénzbe. Csak beülsz és nézed az előadásokat. Ovidius kőszínháza legalább is biztosan ingyenes.

by **Kanami** Hétf. Ápr. 06 2015, 14:19

Csak ültem, és meredtem magam elé, hol egyik személyre, hol a másikra nézve. Nem tudtam igazán, mit is tehetnék, amikor ennyire körülvesz ez a kedvesség. Már majdhogynem olyan érzés, mintha angyalkákkal beszélgetnék, pedig amúgy nem történt semmi különös, csak egy kis ételt kapok. Jót tesz a pénztárcámnak, avagy az invertorymnak, hogy most nem kell fizetnem érte. Elég drága dolog, ha az ember még kezdő, és éppen csak elkezdte beleélni magát a vaddisznó vadászatba. Igazából kenyéren tengődöm, nemrégen egy kis vajat is tudtam már vásárolni ugyan, de az nem tartott sokáig. Az viszont, hogy főzött ételt egyek, maga volt a lehetetlenség. Egy hete nem ettem ilyesmit! Vagyis, ha hihetek abban, hogy aludtam hosszú ideig, és mégis miért is ne hinném el, akkor már két éve nem ettem semmilyen főtt ételt. És most sem igazán fogok a valóságban, de a gondolat is elég ahhoz, hogy összefusson a virtuális nyálam.
Igazából megértettem Azura csendességét úgy már, hogy Shukaku-sama elmagyarázta a dolgot. Én még sosem harcoltam másik ember ellen, de a vaddisznók is néha egészen félelmetesek voltak. De ha az embert egy karddal csapkodják meg, az azért még rémisztőbb lehet.
Viszont a szurival kapcsolatban voltak fenntartásaim. Kaptam már néhányat, de mindegyiktől ugyanúgy féltem, pedig egyébként tényleg nem fáj.
- Örülnék neki, ha valamikor sort kerítenénk arra. - hajoltam meg Shukaku-sama előtt a kedvessége miatt. Az viszont annyira nem izgatott, hogy a színház nem kerül pénzbe. Egyelőre nincs időm ilyesmikkel foglalkozni, utol kell érjem a többieket. És utána sem pihenhetek! De azért jó dolog, hogy ilyen is van itt.

by **Kurokawa Yuuki** Hétf. Ápr. 13 2015, 19:47

Shukaku-senpai

Szerencsére a senpai azért egy nagyon is tapasztalt harcos így természetesen képes volt a sebzést a minimálisra csökkenteni. Kicsit még szégyellem is magam amiért azt gondoltam ilyen könnyen ledönthető a lábáról.
- Wooow, nem is gondoltam volna, hogy ilyen erős technikákat is ismersz senpai! – Bólogatok nagyokat bár az én tudásom itt ki is merül. Olvastam már erről a technikáról valamelyik könyvben és tudom, hogy hihetetlen mértékű koncentráció szükséges a véghez viteléhez cserébe viszont rövid időre szinte sebezhetetlenné teszi a használót. Ez az infó hitelesnek is látszik elnézve, hogy a senpai úgy tűnik tényleg jól van.
- Köszönöm az elismerést, de valóban elfáradtam. A santoryu egy nagyon erős stílus ugyanakkor roppant nehéz is. A használatához komoly mentális és fizikális felkészültség szükséges és csak kevesen képesek a mesterévé válni. Én is még csak tanulom ezt a fajta harcmodort és csak a legvégső esetben alkalmazom. – Magyarázom a senpainak és egy bocsánatkérő pillantást vetek Timidus felé.
- De mindenképpen sort kerítünk egy visszavágóra. Addigra még erősebb leszek és komoly kihívást is jelenthetek majd mert tudom, hogy még a felét sem láttam mire vagytok képesek és valódi harcban nem nyerhettem volna. – Igen, ez valószínű de mire újra megküzdünk már az aréna bajnoki címéért fogunk harcolni.
- Rendben. – Bólintok és visszacsúsztatom a kardjaim a hüvelyükbe amiket még mindig a kezemben szorongattam, na meg persze az elejtett kardot is a helyére teszem és követem a senpait közben igyekeztem rávenni arra, hogy már útközben meséljen nekem.
- Szóval ez lenne a Dojo. - Valójában már hallottam róla de még sosem jártam itt. Ez lenne az a hely ahol a senpai átadja másoknak a tudását?

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 13 2015, 20:22

Yuuki lelkesedése nagyon átragadt Shura, és igazából nagyon egyet tudott érteni a másik lánnyal. Ő sem gondolta volna, hogy ilyen erős technikákat ismer, sőt, most sem gondolta, de még a nevét sem tudta volna visszamondani a Timidus által mondott izének. Ez pedig baj volt, és mivel nem akarta becsapni Yuukit, így gyorsan tisztázni is kellett. Vagyis… na jó, úgy nem akarta becsapni, hogy kegyes hazugsággal valamennyire, de inkább csak azért, hogy ne rombolja le a kis felépített világát. Viszont azt meg kellett akadályozni, hogy azt a képet rombolja le, amit felépített róla. És amit fontos leszögezni, hogy nem csak azért, mert a kis idomárnak imponált az ajnározás. Amint beértek a Dojoba, tudatta Chizuval, hogy mára bezárnak, és a kis ninja ki is tette a táblát, majd nemsokára egy gőzölgő tea mellett üldögéltek mindhárman.
-Amit most fogok neked mondani, az mind bizalmas információ, Yuuki.
Kezdte komoly arckifejezéssel Shu, majd közelebb hajolt.
-Kevesen tudják, és még kevesebben hiszik el, amikor látják. A tudás, a harci ismereteket mind Timidustól szereztem. Ő ezeknek az ismerője, amit még a saját világából hozott magával, és tanulmányozta a mi könyveinket is. A sárkányok tudása hatalmas, és az újonnan megszerzett tudást is száz százalékig meg tudja jegyezni. Azonnal.
Elmosolyodott, majd kicsit hátrébb húzódott, visszaült a rendes kényelmesebb pózba, és belekortyolt a teájába.
-Például Timidus emlékszik az összes kérdésre, amit feltettél, és amire ott még nem tudtam válaszolni.
Ezután a sárkány felé fordult, és bólintott. Több nem kellett.
-Vajon hány fajta sárkány élhet ott?
-Ugye itt Aincradba az emberek társai a tollassárkányok a jégsárkányok és tűzsárkányok. Rajtuk kívül még a Wyvernel találkoztam itt. Draconia viszont tele van mindenféle sárkánnyal.
Elővette a könyvét, majd belelapozott, és kinyitotta a sárkányos listánál. Az egyik oldalon a neve szerepelt, és egy rövid leírás, a másik oldalon pedig egy kép. Legtöbb csak rajzolt, ám ami tényleg megtalálható volt a világban, arról fotó készült.
-Európai sárkány, Wellsi sárkány, Dák sárkány, Zmey, Apep, Aži Dahāka, Kínai sárkány, Japán sárkány, Koreai sárkány, Druk, Pakhangba…
-Barátságosak? Vagy esetleg ellenségesek? Talán mindkettő?
-Barátságosak, és csak akkor rivalizálnak, amikor a vezetőjüket választják. Sokkal okosabbak ilyen tekintetben mint az emberek, mert képesek az egész népük érdekeit nézni.
-Min tud beszélni?
-Hogy… hogy min? Ezt a kérdést nem értem, Yuuki…

by **Kurokawa Yuuki** Csüt. Ápr. 16 2015, 19:49

Úúúúú… úgy tűnik ez nagyon komoly, Shukaku-senpai még a dojot is bezárta csak, hogy beszélgethessünk.
- Természetesen nem fogom elmondani senkinek Senpai. Hallgatok mint a sír! – Cipzáraztam be a szám és a kulcsot pedig eldobtam. Ezután pedig csak hallgattam és ámultam, meg fordítva. Tényleg hihetetlen, hogy a sárkányok ilyen memóriával rendelkeznek de ezt még tesztelnem akarom.
- Úgy értem mind tud beszélni? Csak annyira izgatott vagyok, hogy már csak hadarok. Oké, oké! – Kezdek el pattogni a széken. – Lássuk csak. Mit esznek, mekkorára nőnek maximum, melyik a legnagyobb sárkány és melyik a legkisebb? Na meg persze a legfontosabb, milyen maga Draconia, hogy néz ki és hogyan lehet eljutni? Igen, ez érdekel a legjobban. Miként lehet eljutni oda és a többi égi szigetre. Bár szeretem Aincradot azért még is vonz a többi világ és leginkább az ami azon túl van. – Kezdem elveszíteni az önkontrollt, annyi mindent akarok még kérdezni de nem illik és..és… és ráadásul annyi a kérdés, hogy azt se tudom mit tegyek fel. – Máshol is jártál már? – Kérdem ezúttal kifejezetten Timidustol. – És hogy kerültél ide? Miért jöttél és hogyan találkoztál a senpai-val. – Ha egy ilyen misztikus lény idelátogat és egy ember mellé szegődik biztosan oka van. Talán egy küldetés vagy… nem tudom de tudni akarom. Kicsit azért rosszul is éreztem magam. Elvileg én is amolyan utazó féle lennék de a tapasztalataim és az így megszerzett tudásom meg sem közelíti az övékét. Sokat kell még tanulnom és sok helyre elmennem, na meg persze sok csatát megvívnom.

by **Shukaku** Csüt. Ápr. 16 2015, 20:19

Shu mosolygott és bólogatott amikor Yuuki ígéretet tett. Sőt, eszébe jutott, hogy tesz rá még egy lapáttal, és valami kardforgató esküt is tetet vele, hogy még inkább hagyja kibontakozni a játékát, ám azután meggondolta magát. Nem tudta, hogy pontosan milyen hatást váltana ki vele, és lehet, hogy az már túl nagy felelősség lenne a lánynak.
-Nem, nem mindegyik tud beszélni. Úgy értem emberi nyelven nem. Természetesen a sárkányok nyelvét az összes sárkány érti, de még a mellénk szegődött petek mindegyike sem tud emberi nyelven. Nagyon változatos a kommunikációjuk. Valamelyikük emberi nyelven beszél, valaki gondolatátvitellel, valaki csak érzésekkel, és vannak akik a saját állati nyelvükkel igyekeznek velünk kommunikálni. Igyekszem kideríteni, hogy mi befolyásolja ezt, de eddig nem találtam semmilyen összefüggést sem fajilag, sem fejlettségi szinten, sem az emberek szintjén. Talán annyi, hogy általában akkor kezdenek el beszélni, ha elérik a fiatalkort, de ez sem mindig van így.
Kicsit elgondolkodott azon, hogy mi volt a következő kérdés, ám ezúttal nem kérte Timi segítségét.
-Az étkezésük is nagyon változatos. Ismertünk egy jégsárkányt, aki kizárólag húsevő volt. Timidus ellenben mindenevő. Megvizsgáltam a fogazatát is, de szerintem ez is egyedfüggő inkább, mint fajfüggő. A legnagyobb sárkány akit láttunk, ő olyan nagy volt, hogy eltakarta a napot is. Tényleg akkorák mint a mondákban. Nem mese. Persze vannak pici sárkányok is. Timi, amikor még csak fióka volt, akkora volt mint egy kismacska. Van is fényképem róla.
Pörgetett egy keveset a lapok között, majd kinyitva odaadta Yuukinak a megfelelő oldalnál. Minden le volt írva. Súly, méretek, mennyit evett, mennyit pihent… mint egy babanapló.
-Draconiát pedig úgy képzeld el… hát… mint egy nagyon ősi várost. Hatalmas az ég felé törő sziklatemplomokkal, a távoli hegyormok között felkelő nappal, és rengeteg sárkánnyal az égen. Gyönyörű. leírhatatlan. Akkor sajnos nem volt nálam kristály, hogy lefényképezzem, de rajzoltam valamit emlékezetből.
Könyv elkér, újra lapoz, újra visszaad egy bizonyos oldalon, egy képpel.
-Eljutni viszont csak akkor lehet, ha a sárkányok el akarnak hívni. A második szintről lehet legjobban rálátni, de onnan is csak egy apró kis holdnak tűnik. Talán észre se venné az ember, ha nem tudná.
Ezután viszont Timidus kapott kérdéseket, és azonnal válaszolt is legjobb tudása szerint. Ő is ugyanonnan ismerte az eredettörténetét, ahonnan Shu, és mivel látta a várost, nem volt oka kételkedni.
-A sárkányok fejedelme küldött, hogy megvédjem a lányt. Shu különleges, és a vele eltöltött idő alatt bizonyossá váltam abban, hogy más mint a többi ember, és sajátos feladata van. Erről azonban nem adhatok további felvilágosítást, mivel rendkívül bizalmas információ.

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Ápr. 18 2015, 09:33

Még vannak olyan dolgok amiket a senpai sem ért. Hihetetlen!
- Ez mondjuk tényleg így van, a legtöbb lénynek megvan a saját maga megoldása a kommunikációra, erre már én is számtalan példát láttam. – Szerettem volna ha nem csak a senpai beszélne és egy kicsit imponálni is akartam neki, hogy azért én is elég sok dolgot kiderítettem már a szörnyekről és a világról. Megidéztem a varázsbatyum és én is előkaptam egy könyvet. Az ősök könyvével eltérően ezt a kötetet bármelyik boltban meg lehetett szerezni hisz egy egyszerű szörnymeghatározó én azonban számos dologgal kiegészítettem.
- Nézd! Ezzel a lénnyel találkoztál már? – Nyitom ki a megfelelő oldalon és tolom a senpai elé. – Tünemény bogár… - Mondom ki a nevét mert annyi mindent irkáltam oda, hogy a nevét már szinte teljesen kitakartam de képről talán még felismerhető. – Körülbelül egy éve találkoztam vele egy nemrég felújított farmon nem messze Lowebrightól. Ez a bogár ugye képes hallucinációkat okozni és ő ezt használta kommunikációra. Egy farmer és a családja arra panaszkodott, hogy szellemek és domonok szállták meg a házát és elakarják őket zavarni. Kiderült, hogy ez a rovar volt az aki még azelőtt itt élt, hogy a család beköltözött volna és úgy gondolta ez az ő otthona. Szerencsére sikerült megfelelő megoldást találni. Az a kaland nagyon ijesztő volt. – Sóhajtottam egy nagyot vissza gondolva a történtekre. – De az ezüstfarkasoknál is megfigyeltem hasonlót. Ők a sima farkasokhoz képest sokkal intelligensebbek voltak. Komplett formációkat kötöttek hangjelzésekhez így mikor csapatban vannak az emberekhez hasonló összehangolt támadásokat tudnak véghez vinni. – A többihez nem nagyon tudtam érdemlegesen hozzászólni csak hallgatni. Szörnyvadászként inkább csak a harci szokásaikat figyeltem és tapasztaltam. Draconiaról szóló meséket viszont csillogó szemmel figyeltem és próbáltam minél inkább elképzelni a helyet.
- Lehet innen látni? Senpai ugye lemegyünk és megmutatod nekem? – Néztem rá kérlelően.
- Kár pedig kíváncsi vagyok miféle feladata lehet. – Néztem magam elé kissé csalódottan.

by **Shukaku** Szomb. Ápr. 18 2015, 10:15

Shu lelkesen bólogatott, nagyjából olyan lelkesen, ahogy Yuuki figyelt, és a lány láthatta is rajta, hogy ugyanúgy örül az ő szavainak, ahogy a kardforgató Shuu szavainak.
-Tünemény bogár.
Mondták ki szinte egyszerre a mob nevét, majd az idomár igyekezett össze is kacsintani a másikkal, és elnevette magát, majd átnyújtotta az ő Bestiáriumát, ami ugyanúgy tele volt jegyzetekkel. Na jó, nem ugyanúgy, mert Shu a világért sem írna bele egy könyvbe, de rengeteg megjelölés és jegyzetlap volt az oldalakhoz tűzve. Ezután persze figyelmesen hallgatta végig a történetet, és végig bólogatott
-Igen, a bogár egy különleges mob, de ha tudod a titkát, akkor ki lehet szabadulni az álomból. Ugyanúgy kell csinálni, mint a lucid dreaminget (angol szót használ, nem japánt). Vannak olyan dolgok, amiket csak te tudhatsz, és a bogár nem. Vagy elhiteted a bogárral, hogy valami emléked valóság, és akkor azt is megjeleníti az álomban, de te tudod, hogy az nem lehet valóságos, és emiatt rájössz, hogy álmodsz. Ha sikerül rájönni, akkor pedig össze is tudod törni az ő valóságát. Nagyon nehéz, de ha sikerül, akkor mindig működik.
Már csak azért is, mert a filmekben is mindig működik, és bár Shu imádta ezt a világot, azért sokszor tapasztalta, hogy a Játékmesterek imádják a kliséket. Sokszor van fordulatos klisé, vagy antiklisé, de akkor is klisé.
-Megijedni pedig sohasem szabad. Ha megijedsz, akkor félig már le is győztek. Sok ijesztő küldetésen voltam már… vagyis ami a többieknek volt ijesztő. Voltam a kúriában, találkoztam Salazarral, meg ilyenek. Ha végig magabiztos vagy, és tudod, hogy végig tudod csinálni a küldetést, akkor majdnem mindig sikerül. A magabiztosság a fő kulcs.
Na meg persze az, hogy tudd, hogy Kayaba Bácsi nem akar bántani. De ez még nem illene bele Yuuki világába. A kérdésre újra bólogatott, majd a szájához emelte a kezét.
-El szeretnélek vinni magammal egy fontos küldetésre. Nemsokára elkezdem felkutatni a Megalodont. A legendás nagy halat. Azt hiszem, hogy velem tarthatnál. Viszont előtte lenne pár kérdésem. Biztos hallottad már, hogy néhány ember azt hiszi, hogy ez a világ csak egy játék, és mi egy teljesen másik világból jöttünk, és ha legyőzzük a szintfőnököket, akkor visszajutunk. Erre a mesére elég nagy szekta épült. Te mit gondolsz erről?

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Ápr. 18 2015, 14:23

Örömmel töltött el, hogy a senpai ismerte a rovart bár meglepni már kevésbé lepett meg sőt, nagyon is ismerte a legyőzésének módját.
- Igen! – Bólintottam egy nagyot. – Nekem is hasonló módszerrel sikerült kitörnöm az illúzióból, bár a farmerek is sokat segítettek akkor. Valójában a legtöbb húzósabb esetben mindig akadt segítségem így sok esetben nem is igazán érzem ezeket valós győzelemnek de a lényeg, hogy segíthettem és azt hiszem ez az ami számít. – Mások segítésénél nincs is fontosabb. viszont a senpai következő felvetésével nem tudtam egyetérteni.
- Szerintem ez nem így van. A félelem egy természetes dolog és szerintem egyáltalán nem a gyengeség jele pont ellenkezőleg. Mindenki fél valamitől és egy embert nem az teszi erőssé vagy bátorrá ha nem fél semmitől hanem az ha az érzés ellenére is képesek vagyunk cselekedni és segíteni másoknak vagy épp kiállni egy ellenfél ellen. Sokszor nem is mások ellen küzdünk hanem saját magunk és a korlátaink ellen. Valójában mikor Timidussal harcoltam féltem egy kicsit. – Vallottam szégyenlősen és azon kaptam magam, hogy kerülöm a senpai tekintetét magam sem tudva miért.
- Egy legendás hal? Persze nagyon szívesen segítek sőt, megtisztelve érzem magam, hogy a segítségemet kéred. Yuuki, Aincrad első számú szörnyvadásza amúgy is minden kérésre azonnal rohan. – Pattanok fel egyik kezemet a csípőmre téve másikkal pedig a plafonra mutatva és egy széles és örömteli vigyorral erősítettem meg a mondandómat. Viszont az a következő kérdésre vissza is ültem a helyemre és kellet néhány másodperc gondolkodás mielőtt még válaszolnék.
- Halottam már róluk és ezzel azt hiszem nincs is nagy baj. Az emberek szeretnek mindenfélékben hinni és talán még igazság alapja is van. Hallottál már a határon túli világról? – Kérdem tőle és ha esetleg még nem akkor felvilágosítom. – Ugye mielőtt még Kayaba-sama az égbe emelte volna Aincradot és a többi országot előtte egy nagy kontinenshez tartoztak ami egy hatalmas óceán közepén fekszik. Állítólag távol, nagyon-nagyon távol léteznek más földrészek is, olyanok amik teljesen mások mint amit mi ismerünk. Az ottani élet és technológia annyira eltér a mienktől mint ha egy teljesen másik, párhuzamos világ lenne és innen kapta a nevét is. De sajnos semmilyen feljegyzés nem található arról a részről és állítólag csak nagyon kevés ember jutott el oda és ők sem tértek soha vissza. Valójában a határon túli világ legendájából alakult ki az a gyerekmese, hogy Aincrad csak egy illúzió főleg azután, hogy Kayaba-sama elzárt minket a többi országtól. De úgy gondolom ez nem feltétlen rossz dolog és ha tényleg hisznek benne miért is ne engednénk, hogy megpróbáljanak eljutni oda.

by **Shukaku** Szomb. Ápr. 18 2015, 15:12

Shu annyira boldog volt, hogy le se lehetett volna törölni az arcáról a mosolyt. Naaagy, széles, elégedett mosoly volt az arcán, hiszen Yuuki mindent tökéletesen épített fel a kis világában. Ugyanúgy, ahogy ő is. Ugyanolyan meglátásai voltak, mint neki. Talán ez is volt az igazság, és ők járnak a jó úton. Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Remek lesz. Nagyon remek. Persze most csak lassan, egyetértően bólogatott, igyekezve visszafogni magát, hiszen most nagy titkokról beszélnek.
-Akkor már te is észrevetted. Szerintem a küldetéseink teljesítése során azok, akik a jó úton járnak, élvezik az istenek kegyét. Nem mondom, hogy Kayaba-sama külön foglalkozna velünk…
Igaz, mondani nem mondott, legalább is Yuuki előtt nem, hiszen nem akart annyira felvágni, hogy ő egyébként az istenekkel levelezget, meg velük megy közös küldire, és egyébként is jó kapcsolatot ápol velük, és még tippeket is ad a világ irányításához. Jelentőségteljes volt ez a kapcsolat, rajta kívül kevesen tudták, hogy mennyire, de ezt az egyet, a Kayabához fűződő belsőséges, szerelmetes viszonyát szerette volna megtartani csak maguknak. Junt is csak azért avatta be a részletekbe, mert még sohasem csinált ilyen komolyabb randizós dolgot előtte…
-…de mint mondtam, ha elég magabiztos vagy, akkor nem eshet bajod. Persze ne legyél túl magabiztos, elhamarkodott, mert az már megint veszélyes. Csak bízz magadban, a képességeidben, és mindig a jó cél érdekében harcolj, és akkor garantált a siker… vagy legalább is az, hogy nem buksz el. Volt már nekem is félsikeres küldetésem.
Az ellenkezésre csak mosolyogva ingatta a fejét. Hála Kayabának Yuuki nem istenítette annyira, hogy ne merjen ellentmondani neki, ám ez esetben tévedett. Timidus felé fordult, és neki tette fel a kérdést.
-Említettem én egy szóval is félelmet, Timi?
A sárkány nemet intett a fejével.
-Én az ijedtségről beszéltem, Yuuki, nem a félelemről. Félni mindenki fél, hiszen az figyelmeztet minket a veszélyre. És jól mondtad, a legnagyobb ellenfelünk mi magunk vagyunk. Viszont megijedni nem szabad. Jobb félni, mint megijedni, biztosan te is ismered. Ha megijedsz, az elhamarkodott lépésekre késztethet.
Egyre jobban ráérzett erre a szerepre, és kezdte érteni, hogy Timidus miért imád mindenkit idézetekkel traktálni.
-Á-ááá! Ácsi! Nem szörnyvadászunk. Ő egy veszélyeztetett, ritka állatfaj, és nem ártott eddig senkinek. Annyira nem, hogy még senki nem is látta. Csak elmegyünk, megkeressük, készítünk néhány fotót és adatokat veszünk fel róla, majd szépen hagyjuk elmenni.
A határon túli világról is bólintott. Így is jó. Arról pedig nem most kell meggyőzni Yuukit, hogy a harc felesleges.
-Rendben. Örülök, hogy téged nem tudtak megtéveszteni ezek a gyerekmesék. Mesélnél nekem még a kalandjaidról? Szeretném tudni, hogy mennyire vagy felkészült. Utána pedig én mesélek neked, választhatsz egy küldetést a könyvből, aminek elmondom a történetét. Illetve... mit gondolsz azokról a dolgokról, amit sokan indikátornak hívnak?

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Ápr. 18 2015, 15:59

Az istenek kegyeire halkan felkuncogtam, nem gondoltam volna, hogy a senpai ennyire mélyen vallásos. Persze az tény, hogy Kayaba-sama létezik de, hogy külön foglalkozna az emberekkel? Nem tudom…
- Nem az istenek kegyeire gondoltam, emberi segítségre. Például a bogárnál a farmerek segítettek de számos alkalommal volt mikor a megbízom vagy épp egy társa segített nekem.
A magabiztosságra nem tudok mit felelni hisz ez tényleg így van. Ha biztos vagy magadban valóban nagyobb eséllyel győzhetsz de az elbizakodottság gyengévé, úgymond vakká tehet.
- Azt hiszem félre értettük egymást. – Vakarom meg a tarkóm zavartan nevetve. – Az ijesztőt úgy gondoltam, hogy féltem mialatt a farmereknek segítettem így azt gondoltam te is a félelemre gondolsz. – Tisztázom gyorsan az egészet. Bár számomra valahogy a kettő egy és ugyan az. Ha megijedek valamitől akkor általában azért mert félek… azt hiszem.
- Említettem én azt, hogy szörnyvadászunk? – Kapok is gyorsan az alkalmon, hogy visszavágjak az előbbiért, persze nem gondolom komolyan és ezt könnyen leszűrheti a kaján vigyorról az arcomon. – De a tény, hogy én magam szörnyvadász vagyok méghozzá egész, jó nem változik. Azonban nem tudom miféle kalandokról mesélhetnék. Bár a hivatásom izgalmas és veszélyes, elmondva annyira nem azok és valószínű könyveket sem írnak róla. Igazából az én kalandjaim inkább most kezdődnek és az eddigi legnagyobb, hogy megküzdhettem az aréna bajnokkal. Habár az ezüst farkasokkal vívott csatám is eléggé izgalmas volt és akkor nagyon nagy szerencsém volt. A farkasok egyre sűrűbben törtek be lakott területen belülre, eleinte csak a háziállatokat vadászták le, tyúkokat, kecskéket, birkákat. Ám egyre inkább felbátorodtak és emberekre is rátámadtak. Vállaltam, hogy megtisztítom a barlangot ahová befészkelték magukat de okosak voltak és csapdába csaltak. Majdnem otthagytam a fogam de valahogy sikerült pont a falkavezért legyőznöm így a többi már békén hagyott és idővel el is tűntek. – Na fene mégis csak a buta történeteimmel untatom a senpait. Az indikátor említésére azonban egy csapásra elkomorodott az arcom.
- A vérpecsét. Egy szerződés ami egy ember és Ahriman a démonok vezére között kötetet, bár nyilván te is hallottál már erről. – Miért ne halott volna hisz a senpai szinte mindent tud. – Megvetem az ilyen embereket, puszta önzésből elvenni mások életét. Bár legyen akármi az oka senkinek sincs joga mások felett ilyen módon ítélkezni. – Szorul ökölbe a kezem. – Ha lehetne szeretnék inkább másról beszélni. – Kérem meg a senpait.

by **Shukaku** Szomb. Ápr. 18 2015, 17:06

-Oh… hogy csak így. Szerintem nyugodtan elhiheted, hogy igenis a te érdemed volt a küldetés teljesítése, hiszen ha egyedül is meg tudták volna csinálni, akkor nem kértek volna fel téged, hogy segíts. Pont a te erőd, bátorságod, ügyességed vagy eszed kellett ahhoz, hogy sikerüljön a feladat. Büszke lehetsz magadra, mert sokszor sokkal nehezebb csapatba dolgozni, főleg, hogy ha olyanok mellett vagy, akik nem is igazán harcosok. Még hátráltathatnak is, de te ugye nem zavarhatod el a megrendelőt.
Még az arcán, és a szemein is látszott, hogy éppen visszaemlékszik valamire. Tényleg már csak az elmerengős zene és a kép hullámzása, elhomályosítása kellett volna ahhoz, hogy ennél egyértelműbb legyen a szitu.
-Emlékszem, az egyik legelső küldetésemen egy nagyszájú gyereknek kellett segítenünk egy egész gyilkos céh ellen. A céhvezér megfenyegette és fogva tartotta a tagokat, és érte kellett harcolniuk, különben megöli őket is, és a családtagjaikat is. Az volt az első, hogy igazi élet-halál küzdelemben vettünk részt. Persze nyertünk a végére, de rengeteg munka volt, és nagyon oda kellett figyelni arra, hogy csapatként viselkedjünk.
Persze Shana története azóta egy picit kiszíneződött, de azt nem tudhatom, hogy Shu fejében is átrajzolva élt már, vagy csak egy kicsit Yuukinak alakított rajta. A kaján vigyorra kuncogni kezdett, és kiöltötte a másikra a nyelvét. Oké, a nagy bölcs öreg senpai szerepéből már rég kiesett, de ez kicsit sem zavarta. Nem is akarta túljátszani, hiszen bár biztos volt a tudásában, ő nem volt senpai, és főleg nem akart a másik fölé kerülni.
-Megfigyelés. Itt rontottad el. A harcosok hajlamosak mindig betörni egy barlangba, táborba, rejtekhelyre, mert azt hiszik, hogy pont ott az adandó alkalom, és élhetnek a meglepetés erejével. Ez csak nagyon ritkán van így. Legtöbbször érdemesebb megfigyelni, akár több napon át is. Vagy felgyújtani az egész barlangot.
Shu ugyan megforgatta a szemét, de igyekezett nem nagyon feltűnően tenni. Amikor viszont látta a lányon, hogy nem tetszik neki a téma, azonnal terelte. Mondjuk az még érdekelte volna, hogy ha az a vérpecsét, akkor Yuuki mit gondol a zöld indikátorral rendelkezőkről, és arról, hogy a falusiaknak miért nincs indikátoruk. Talán ők, a játékosok a kiválasztottak? Majd később megkérdezi. Most gyorsan Yuuki kezébe nyomta az Útinaplóját annál az oldalnál, ahol a küldetések voltak felsorolva.
-Itt vannak a fontosabb, érdekesebb küldik. Persze számos másikon is voltam, de ezek, amik nagyon érdekesek. Válassz ki egyet, és elmesélem.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Ápr. 19 2015, 13:31

- Nem tudom. – pillantok félre egy picit. – Bizonyára egyedül nem tudták volna megoldani a helyzetet de ugyanúgy én sem lettem volna rá képes. Ha pedig segítség kell akkor már nem az én érdemem, hogy teljesítettem egy megbízást vagy legyőztem egy erős ellenfelet. Osztozunk a sikerben, persze ez alatt nem azt értem, hogy nem akarom másokkal megosztani. – Kapom fel gyorsan a fejem elkezdve tiltakozóan rázni a kezeim. – Csak úgy kevésbé érzem magam… jónak mint ha egyedül vittem volna véghez így ezeket nem is számolom győzelemnek. – Azt viszont nem tudom mennyire tud zavaró lenni ha egy kevésbé ügyes társsal kell teljesíteni egy faladatot.
- Ilyesfajta dolgokban nekem nem volt részem. – Jegyzem meg a senpai eszméletlen történetét hallgatva. – Kicsit irigyellek is, hogy efféle kalandokban vettél részt. Pontosabban inkább azért, hogy ily módon is képes vagy segíteni másoknak. Egy egész gyilkos céh… - Próbáltam elképzelni milyen is lehet, hogyan nézhetnek ki a tagok és, hogy a senpai végül miféle technikákat és mágiát használt, hogy nyerjen. Biztosan hatalmas csata lehetett. Moooh, bárcsak láthattam volna!
Tmidusnak valamilyen szinten igaza volt bár a megfigyelés nem az én stílusom.
- Nem erősségem a türelem. – Simogatom meg a tarkóm. – És amúgy sem lett volna rá időm, hogy napokig figyeljem őket, rögtön kellet cselekednem hisz nem engedhettem, hogy még több ember kerüljön veszélybe a farkasok miatt. – Ezután Shukaku senpai egy könyvet adott át nekem benne az összes kalandjával.
- A senpai mindet feljegyezte? – csodálkozom rá majd közelebbről is megvizsgálom a könyvet. Nagyon sok kaland van benne így nem is tudom melyiket választhatnám. – Senpai, meséld el nekem a szerinted legeslegeslegnagyobb kalandodat. – Emelem a magasba a kezem ezzel is gesztikulálva.

by **Shukaku** Vas. Ápr. 19 2015, 15:05

-Nem kell, hogy minden teljesen egyedül, és csak a te érdemed legyen. Látod, én idomár vagyok, minden harcunkat együtt vívjuk meg Timivel.
-Majdnem mindet.
-Na jó, tényleg, csak majdnem mindet. Volt már olyan, hogy nem egyszer külön mentünk küldetésre, hiszen úgy adódott, hogy valamit csak az egyikünk, vagy csak a másikunk tudott megoldani. A csapatmunka sokszor abból áll, hogy tétovázás nélkül elfogadod a másik utasítását úgy, mintha parancs lenne, mert megbízol benne.
-És ezt, azaz a bizalmat csak akkor tudod megtanulni, ha többekkel együtt harcolsz.
-Ahogy például a csapatmunkát is. Ha komoly ellenfelekkel kell összecsapnod, például egy egész sereg ellen, akkor tudni kell azt is, hogy miként irányíts csoportokat, és hogyan hangold össze a mozgásukat.
-Igen. Találkozhatsz olyan erős szörnyekkel, amik ellen tényleg sereget kell toboroznod.
-Sereget… hmm… meg is van! Irigyelni pedig nem kell Yuuki. Biztos vagyok benne, hogy te is nagy kalandor leszel, csak nyitott szemmel kell járni a világban, és észrevenni a lehetőségeket. A fejlődés nem olyan bonyolult, mint ahogy sokan hiszik, ezt gondolom már te is észrevetted.
-A türelem azonban rendkívül fontos mind kisebb, mind nagyobb szinten is. Különösen, ha farkasokról van szó. Ha egy-két napig még megfigyeled őket, akkor elragadnak még egy-két embert. Ezt hívják járulékos veszteségnek. Azonban ha betörsz a barlangjukba, megtámadod a vezérüket, és elbuksz, akkor bosszúból megrohamozhatják az egész falut, mindenkit megölve, és te már nem tehetsz semmit, mert halott vagy. Az egyik opciónál pár embert veszítesz, a másiknál mindenkit. Fontos, hogy tudd mérlegelni ezeket.
-Ezeket… mindig nagyon nehéz mérlegelni, és az a legjobb, ha nem is kell sohasem. A legizgalmasabb, legveszélyesebb küldit viszont már tudom is. Az az egyik, amiről azt meséltem, hogy mindenki megijedt, és összevissza csinált mindent, csak azt nem, amit kellett volna. De ott nem volt velem Timidus. Úgy is megfelel, vagy keressek másikat?

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Ápr. 19 2015, 15:57

- De gondolom Timidus már nagyon régóta veled van és ráadásul a ti sorsotokban meg volt írva, hogy nektek találkozni kell, egyszóval a társas harcra születtél. Ellenben engem már gyerekorom óta egyéni harcmodorra neveltek. Egy igaz kardforgató mindig igazságosan és mindig egyedül harcol, legalábbis a családunk kódexe szerint és bár ez egyáltalán nem törvényszerű a neveltetés miatt ez az érzés mindig bennem marad. – Erről még nem is meséltem senkinek Onee-chanon kívül. Bár ami azt illeti nem is túl sok emberrel beszélgettem komolyabban. – De majd észben tartom ezeket a dolgokat ha majd egy valódi harcostárssal vállvetve küzdöm majd. – Hisz ha igazán erős akarok lenni akkor a csapatharcban egyaránt jeleskednem kell. A bókra pedig egy széles mosollyal válaszoltam.
- Gihi… Mindent elkövetek majd, hogy akkor kalandor legyek mint te senpai. A fejlődéshez pedig nem kell más mint elszántság és kemény munka.
Timidus okfejtése azonban kicsit kibillentet a vidámságomból. Ez meg sem fordult a fejemben, hogy meghalok akkor az egész falut veszélybe sodorhattam volna.
- De… - Motyogom halkan magam elé nézve. Járulékos veszteség… Valóban meggondolatlanság volt de, hogy másokat veszni hagyjak... – Én mindenkit megakarok menteni. – Böktem ki végül. - Ennél jobb indok nem is kell a meggondolatlanságra. Ha csak tétovázunk és várunk azzal ugyan úgy minden rosszabbra fordulhat és ez miatt ki tudja hányan szenvednének közben. De ha elbukom mert elhamarkodottan döntök akkor ugyan úgy szenvedést okozok. Ezért kell olyan erősnek lennem, hogy soha ne bukjak el és mindig, mindenkin tudjak segíteni. Ezért akarom bejárni a világot is, hogy ezzel is erősödjek.
Legnagyobb örömömre azonban a senpai idővel visszatért az eredeti témánkhoz.
- Igen, nagyon szívesen meghallgatnám.

by **Shukaku** Vas. Ápr. 19 2015, 16:24

-Igen, Timidus a Nagy bejelentés előtt is velem volt már, tulajdonképpen fióka kora óta együtt vagyunk, és együtt éltünk meg jót is, rosszat is. Én is kicsi voltam még, amikor mellém került, és ő is nagyon fiatal volt. Ezért olyan szoros a kapcsolat kettőnk között. Tudom, sokkal bátrabban meg menőbben hangozna, ha azt mondanám, hogy egy kifejlett sárkány sikerült megszelídítenem, és biztosan te is ezt gondoltad, de remélem, hogy ettől még nem leszünk kisebbek a szemedben. Egyébként pedig Timidus még most sem érte el a végső alakját.
Mosolyodott el, kicsit ezúttal visszafogottabban.
-De igen, én is úgy hiszem, hogy ez a sorsunk, bár most már szerintem mi írjuk. A születtem pedig…
Itt újra kuncogott, majd folytatta.
-Hát nem tudom. Nekem is gyakorolnom kellett rengeteget, és még mindig gyakorlunk és csiszolunk a tudásunkon. Mindketten. Például biztosan tőled is tanulunk majd mindketten új dolgokat.
-Igen. Például védekezni azok ellen a mozdulatsorok ellen, amiket te találtál ki.
A következő részekre már mindketten bólogattak, ám Shu meséje előtt Timidus még közbeszólt.
-Fogadd el, hogy nem fogsz tudni mindig mindenkit megmenteni. Úgy hiszem, hogy már láttad a Black Iron Castle véseteit. Azt a rengeteg embert mind nem tudtad megmenteni. Te sem, én sem. És nem csak azért, mert lehetőségünk sem volt rá.
-Mi nem vagyunk istenek. Véges a hatalmunk, de minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk.
-A tétovázás és a tervezés nem ugyanaz. Minden idődet ki kell használnod. Azt is, amikor nem támadsz. Most is fejleszted magad azzal, hogy minket hallgatsz, és mi is fejlődünk azzal, hogy téged.
Shu bólogatott, majd kinyitotta a könyvet, csak azért, hogy belekukkanthasson, és elkezdte a történetet.
-Nagyjából egy éve történt az eset, tavaly júliusban…

To be continued...

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Ápr. 19 2015, 17:00

A senpai buta felfestésére halkan felkuncogtam és a fejem ráztam.
- Ne beszélj butaságokat senpai. Miután megtudtam, hogy a sárkányok fejedelme szándékosan választott téged már rájöttem, hogy nem te idomítottad és cseppet se aggódj. Attól, hogy nem te szelídítetted őt még kiválasztottak mert ahogy Timidus is mondta különleges vagy és biztosan nagy tervei vannak veled a sárkányok fejedelmének és ha nem lennél rá alkalmas egész biztosan nem téged választanak így csupán másképp lettél az szememben erős és különleges senpai.
Timidus felvetése eléggé megtisztelő volt így éreztem, hogy halványan el is pirulok.
- Valójában nem én találtam ki őket. Ittoryu, Nitoryu, Santoryu. Ezek a technikák mind-mind tovább adódnak a családunk kardforgatói között bár az igaz, hogy az utóbbi nagyon ritka. – Amire büszke is vagyok. – De nekem is úgy tanították ezeket a mozdulatokat. Én csupán próbálom bővíteni és tökéletesíteni. – Magyaráztam.
- Kicsit félreértesz. Tisztában vagyok vele, hogy mindenkit nem menthetek meg hisz nem lehetek ott mindenhol, pedig nagyon szeretném. De ott ahol tudok segíteni nem tétovázhatok feláldozva másokat hanem azonnal kell cselekednem még ha az veszélyes is de ha elég erőssé válok bármilyen veszéllyel megtudok majd bírkozni. És különben is ha a démonok, szörnyek és más rossz emberek látják, hogy igenis van aki felveszi ellenük a kesztyűt ők sem mernek majd annyi rossz dolgot tenni. – Ha egyszer legyőzöm Ahrimant és elég hírnévre teszek szert akkor sem emberek sem pedig szörnyek nem mernek majd gonoszkodni mert tudják, hogy megvédem őket.
Ezután viszont feszült figyelemmel hallgattam végig a senpai történetét, időről időre elképzelve az eseményeket, sőt néha még saját magam is beleképzeltem a senpai helyébe…

by **Shukaku** Vas. Ápr. 19 2015, 18:22

-Igen… nagy tervei… én is tudom. Majd egyszer, ha eléggé erős leszel, akkor bevonunk téged is ezekbe a tervekbe. De nem itt kell megerősödnöd…
Mutatott a karjára, mint az erőre… és bár abban a karban nem sok erő volt, izom meg aztán végképp nem, de remélte, hogy Yuuki érti majd a célzást.
-Hanem itt…
Tette ekkor a szívére a kezét.
-Valamint itt.
Helyezte végül a tenyerét a homlokára.
-Rengeteg mindent tudsz a világról, de sok olyan dolog van, amiről még tapasztalatot kell szerezned, és véleményt kell alkotnod.
Kicsit elgondolkozott. Itt már minden mondatot pontosan előre meg kellett tervezni, hogy senpaiosan hangozzék, és Shu agya egyáltalán nem forgott olyan gyorsan, mint Timidusé.
-Igen. Véleményt kell alkotnod, méghozzá sajátot. Nem az enyémet, és nem Timidusét kell átvenned. Gondolom még másokat is senpainak tekintesz, ugye? Nem én vagyok az egyetlen. Mit tennél akkor, ha kiderülne, hogy két senpai nagyon de nagyon nem ért egymással egyet bizonyos dolgokban? Kinek a véleménye mellé állnál? Ehhez kell a saját tapasztalat, mivel bárki tévedhet. Tévedni emberi dolog, de még Timidus is tévedhet sárkányként, ha esetleg fals információkat kapott valakitől, és arra épített. Ha félrevezetik.
A sárkány bólint, ám teljesen mással folytatja.
-Ezeket a technikákat én is ismerem Yuuki. Ősi technikák. Én konkrétan a támadásokra gondoltam, amiket használtál. Azok már egyediek, és azokat rajtad kívül, és azokon kívül, akik ellen beveted, senki sem láthatja át elég pontosan. Egy külső szemlélő erre nem képes. És ne válj elbizakodottá sem. Mindig lehet valaki, aki erősebb nálad. Ezt sohase feledd el.
-Na de akkor a történet!
Csapta össze Shu a tenyerét, és akkor most már tényleg jöjjön el ez a pillanat is. Amíg Timidus beszélt, addig át tudta gondolni, szóval bele is kezdett.
-Az ellenség mindig a legváratlanabb pillanatban csap le rád, és sokszor kihasználja a szívedben rejlő jóságot. Egy kislány, egy idomár szeme láttára akarták megkínozni és megölni a farkast, akit a sors mellé rendelt. Sajnos nem ritka az ilyen eset, hiszen mivel még mindig igen igen gyenge a közbiztonság sok helyen, hiszen sajnos nem fordítanak erre elég figyelmet. Megmentettük a kislányt is és a farkast is. Néhány napra rá újra beléjük futottunk. Sokkal többen voltak. Sokszoros túlerőben. Úgy döntöttünk, hogy nem vesszük fel a harcot, ám elkábítottak. Azóta sem találtam olyan kristályt, ami ilyen gyors hatást váltana ki. Bizonyára valami különlegesen ritka tárgy lehetett. Egy sötét helyen ébredtem még pár emberrel. Talán csak egy kis része lehetett egy másik világnak, vagy gonosz mágia, mert a saját végtagjainkkal kötöztek meg minket. Hét embert. Folyamatosan Kínoztak minket, és sorra kivégeztek közülünk párakat. Egy gonosz démon volt az egész kitervelője, aki úgy nézett ki, mintha már több száz éves lenne, és egy jóideje halott. A hátából pedig egy másik ördögi lény állt ki, aki valószínűleg belőle élt. Sokakat rávett arra, hogy élet-halál harcban mentsék a saját bőrüket, és megpróbálják megölni azt, akit a démon ellenük kisorsolt. Ez volt a kulcs. Úgy csaltam csapdába, hogy nem voltam hajlandó a játékszabályai szerint játszani, és nem bántottam azt, akit ellenem küldött, az ellenfelem pedig túl gyenge volt ahhoz, hogy engem megsebezzen. Ezért, hogy mégis harcra vegyen rá, a démon rám küldött egy bestiát, és itt rontotta el. Idomár vagyok, és olyan képességek birtokában, amivel a legvadabb szörnyeket is van esélyem magam mellé állítani. Ezután már könnyű volt végezni a démonnal, és felszabadítottam a bestiát is, és a túlélőket pedig kijuttattam a végére odaérkező felmentősereggel. Talán észrevetted már, hogy minden küldetés, ha figyelsz, megtanít valamire. Ésszel, nem erővel. Puszta kézzel soha nem tudtam volna legyőzni a démont. Ki kellett várnom, hogy mikor hibázik, sőt, hibázásra kellett késztetnem ahhoz, hogy győzni tudjak, és megmenthessem az embereket. Azért volt különösen nehéz, mert a saját félelmeimet kellett legyőzni, és a tehetetlenség érzését. Ezen kívül...
Ekkor érkezett meg Chizu, nagy tálcát egyensúlyozva a kezében.
-Vacsoraidő van, gondoltam éhesek, sensei.
Leteszi az asztalra, meghajol, majd szó nélkül kisétál a teremből.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Ápr. 19 2015, 18:55

- Tényleg? – Csillant fel a szemem. A sárkányok nemes küldetése aminek akár én is részese lehetek? - Igen. – Helyeseltem. – Mindent elkövetek majd, hogy testileg és szellemileg is erőssé váljak. – Mondtam magabiztosan bár egy icipicit zavarba ejtett ahogy a szívemre tette a kezét. Ezután persze tovább hallgattam a senpait és teljes mértékben megértettem minden szavát, bár azt nem mondanám, hogy újdonságnak számított volna, hisz Onee-chan is hasonló elveket tanított nekem.
- Ha két senpai véleménye különbözik akkor magamnak kell eldöntenem melyik senpai tanitatásait is követem vagy a legjobb ha a kettejük tudását felhasználva alakítom ki a saját elveimet és kitartani mellettük. A világ tele van nagy harcosokkal és mágusokkal én pedig szeretnék mindenkivel találkozni legyen az barát vagy ellenség hisz mindenkitől tanulhatok valamit és én is erősebbé válok ez miatt. Erősebb ellenfél pedig mindig akad és pont ez a szép ebben a világban. Mindig van aki motivál arra, hogy még tovább feszegesd a határaid és még jobbá válj.
A senpai történetét hallgatva pedig sajnos tovább erősítette bennem, hogy a démonok nagyon is valós veszélyt jelentenek a világra és bár senpai legyőzött egyet, nem tudhatjuk mennyin is vannak még és ott van még maga Ahriman is, mindközül a leghatalmasabb. De ahogy ő sem adta fel a reményt és harcolt a végsőkig úgy én sem teszem és hiszem, hogy egy nap az összes démont sikerül kiűzni a világból.
A mese azonban félbeszakad hála a senpai egy tanítványának aki vacsorát hozott.
- Vacsora? – Pattantam fel a helyemről. – Ennyire elment volna az idő. Ne haragudj senpai de mennem kell! – Fordulok felé és tiszteletteljesen meghajolok. – Köszönöm a vendéglátást és minden mást is. – Azzal el is köszöntem majd azzal haza is mentem.

Köszöntem a játékot ^^

by **Yoichi** Csüt. Május 28 2015, 17:07

Shukaku

A későn kelőknek tényleg nem kedvez az élet. Főleg egy olyan világban, ahol mindenki gyorsan akar fejlődni, hogy elérje a célját. A nagyon alap dolgokat már értem, az íj használata sem okoz gondot, hisz a kinti világban is űztem a sportot. Szerencse, hogy még is csak egy számomra testhezálló kasztot választottam és nem egy másikat. Ha engedtem volna a kíváncsiságomnak, akkor most tényleg bajban lennék. Sok mindenkitől kérdezgettem, hogy mindent megtudjak érteni és tanulni, és pont az egyik ilyen köröm alatt ajánlotta nekem ezt a helyet. Egy dojo, ami pont azért üzemel, hogy a kis szintűek mindent megtudhassanak és segítséget kapjanak.
Nekem most pont ez kell. Egy hely ahol feltérképezhetem a játékot a felszereléseket és minden egyebet. Megkaptam a pontos címet és a nyitvatartási időt is oda firkantottam a cetlire magamnak. Hisz azzal semmire se megyek, ha akkor kopogtatok mikor épp senki sincs ott. Egy kis keresgélés és séta után meg is érkeztem a dojo elé. Elég méretes épület és barátságos is. Hasonló ahhoz, amibe én jártam még kint az edzéseimre. Még mielőtt kopogtattam volna még egyszer megnéztem a kis papír fecnit a kezembe, hogy biztos jó helyen járok e.
-Rendben van…
Motyogtam az orrom alatt, majd vettem egy mély levegőt és kopogtattam, majd félre toltam a toló ajtót. Rögtön az ajtóban bele is botlottam egy kislányba.
-Szervusz. Csak te vagy itt egyedül?
Nem igazán láttam mást itt, de az is lehet, hogy egy másik helységben vannak még valahol mások is. Figyelve a lányra bentebb léptem és elkezdtem nézelődni. Egy kis időt elidőztem a felsorakoztatott fegyverek előtt, majd elkaptam egy Guide Book-ot és olvasgatni kezdtem.

by **Shukaku** Csüt. Május 28 2015, 17:40

Úgy látszik igaz, hogy jó bornak nem kell céhgér, hiszen Shu ugyan nem költött sokat a reklámra, csak néhány plakátot csinált ott, ahol a kicsik megfordulhatnak, mégis híre van a Dojonak. Annyira csudijó volt, hogy ide nagyrészt kis szintű játékosok jártak, mert Chizu minden egyes alkalommal el tudta játszani a semmiből elűnűnő lopakodásos ninja trükkjét, és úgy tudta köszönteni a vendégeket. A probléma most ott leledzett, hogy tényleg csak egy kis nasiért ugrott be a konyhába, erre pont akkor jön a vendég, és így nem találkozott a kis ninjával, aki az ajtó mellett lepakolt pultja mellett szokott ücsörögni, hanem az ajtóban botlottak egymásba. Szóval meg is érdemli a fiú, mert elrontotta a saját meglepetését. Chizu egy szökkenéssel hátrébb ugrik, majd mélyen meghajol, miközben azért egy sokat mondó pislantást vet a srác lábára, ha az esetleg elfelejtett volna megszabadulni a cipellőjétől a Dojo területére lépve. A szabály az szabály.
-Üdvözlöm a Dojoban! Chizu Akamagi vagyok, a hely védelmező szellemeinek segítője. Jelenleg csak én vagyok itt, de máris üzenek a sensei-nek, hogy vendégek érkeztek. Érezze magát otthon addig is. Kíván valamit esetleg inni vagy enni? Nagyon finom teákat tudok készíteni, a sensei pedig előre elkészített ételeket a vendégeink számára.
Ha Yoi kért valamit, akkor Chizu már hozta is, ha nem, akkor sürgönyzött Shunak, aki pár perc múlva már be is toppant, Timidussal az oldalán, majd az újdonsült reményteljes tanítvány közelében megálltak, és türelmesen megvárták amíg végzett azzal a résszel, amelynek éppen az olvasásával foglalatoskodott, csak ezután köszöntötték.
-Szia! Shu vagyok, ő pedig Timidus. Mi vagyunk a Dojo tulajdonosai. Miben lehetünk a segítségedre?

by Ajánlott tartalom