Deep blue

Ismét neki kezdtünk az életnek. Bár nem igazán úgy haladnak és alakulnak a dolgok, ahogyan azt szeretnénk. A Young Justice logója még mindig a kijelzőm mellet virít. Még nem kaptunk Chancerytől időpontot és nem volt még alkalmunk beszélni vele. Pedig számunkra égető fontos lenne a dolog. Kissé sajnálok kilépni a céhből, de jelenleg erre van szükségem. Igazából eddig se vettem ki túlzottan a részem a céhes életből és a köpenyem és cipőn kikölcsönzésén kívül semmi más előnyt nem vettem igénybe és már a kölcsönzött felszereléseim leadásával is számoltam. Kikalkuláltam, hogy mennyiből szerezhetem meg magamnak őket újra és már rajta is vagyok a szüksége arany beszerzésén is. Egész délelőtt a fejemet törtem és hiába néztem meg gyakran az üzeneteim Chancerytől még mindig nem kaptam visszajelzést.
~Elég feszültnek tűnsz. Nem megyünk ki kicsit a levegőre, járhatnánk egyet az erdőben. Rég jártunk már arra.
Elengedtem egy fáradt sóhajt, majd a gólemre néztem.
-Persze, miért is ne. Rám fér, hogy kiszellőztessem kissé a fejem.
~Akkor ezt megbeszéltük. Indulhatunk is!
Összeszedelőzködtem, majd indultunk is az erdei túrára. Nem különösebben figyeltem arra, hogy hány óra van. Olyan délután körül lehet. Mindenesetre, ennyi görcsölés után jót fog tenni egy kis séta. Nem telt sok időbe csak pár percbe, hogy kiérjünk az erdőbe. Sikerült végre fellégeznem és megnyugodnom. Nyugodt tempóban haladtunk egyre bentebb a rengetegben. Minél tovább haladunk és minél többet hallom az erdő zajait, annál jobban érzem, hogy feltöltődöm. Már tényleg kezdtem magam nyomasztóan érezné abban a kis szobában az örökös agyalás és problémák alá ásva. Jó érzés kicsit kikapcsolni és csak létezni végre.

Kellemes az idő. A madarak dala és magam az erdő minden kis zaja és rezzenése megnyugtat és energiával tölt fel.
~Látom már sokkal jobban vagy.
-Igen. Köszönöm, hogy kihoztál ide.
~Ugyan nincs mit. Az én dolgom, hogy figyeljek rád.
Egy kedves és meleg mosolyt ejtettem meg a gólem felé. Talán kissé túlságosan is komolyan veszi a feladatát, amit magának talált ki. Mert én sose kértem arra, hogy a testőröm legyen vagy, hogy oda figyeljen rám bármilyen téren is. De végtelenül hálás vagyok neki és félek, hogy sose fogom tudni viszonozni neki azt a sok kedvességet és törődést amit tőle kaptam. Sokak szemében Aisu csak egy program egy halom adat, aminek nincs különösebben önálló gondolata vagy cselekedete és csak is az idomártól függ a világ látásuk. Szerintem viszont ez mind nem igaz, ha rajtam múlna Aisu lelki világa akkor nem ilyen lenne és még ha csak egy program is akkor is vannak érzései és önálló gondolatai. Ha ezek hiányoznának belőle akkor akár meg is hallhatnék felőle nem fájna neki és nem is érdekelni, de őt igen is meghatná a halálom és nagyon is magvára venné a dolgot, hisz a testőrömnek nevezi magát és mindenkinek nagy hanggal hirdeti, hogy megvéd engem mindentől. Ha a maga elvárásának nem tudna eleget tenni akkor nagyon csalódott és letört lenne és ezek nem azért vannak mert én ilyenné alkottam volna a programot. Ezek a dolgok mind együtt jártak Aisuval ez ő saját egyedi személyiségének a része és nem holmi belé programozott vagy nevelt dolog. Csendben és zavartalanul folytattuk a sétánkat. Most csak is erre van szükségem ahhoz, hogy feltöltődhessek.

// Elsősorban, szintén bocsánat, hogy ezt a helyet is elhanyagoltam, nagyon. Ihlethiány itt sem, volt, legalábbis jó ideig még nincs, csak szörnyen osztottam be az időm, az utóbbi hetek meg furára sikeredtek. 15 óra alvás pl meglepett, hogy tudok olyat is csinálni. Világ életemben pazarlásként gondoltam az ilyen hosszú alvásra Másodsorban pedig, bocsánatot kérek tőled is.

Nem készültem arra, hogy ennyire hideg lesz, öklendeztem. Azonnal lezuhantam a földre, s mintha egy hegyet cipelnék a hátamon, hozzá tapadtam a friss zöld fűhöz. Alig tudtam csak kicsit kúszni és hátamra fordultam. Mindkét tenyeremmel kapartam a torkom, és éreztem, ahogy befagy a bensőm. Lélegzésem szűkül és el is uralkodott rajtam a pánik. A hideg már olyan szinten mart, hogy ha mezítláb járkálok a hegyen az ehhez képes forró láván sétálás lehet. A szörnyű az egészben, az, ahogy nyomaszt és nem fáj. Egyszerűen csak kinn akarom tudni testemen kívül ezt, mint valami.. szörnyet. Hasamra, majd újra hátamra fordultam, vonaglottam, de nem tudtam szabadulni az érzéstől, ahogyan kitölt. Fejem tetejét a földbe csaptam, és hajam szétterült a fűben, de legalább ezzel a mozdulattal megláttam valamit valami aprót a közelben és nem vaddisznó az, de nem is egy kobold, sokkal másabb. Kiáltanám, hogy segítség, de nem megy, hörgő hangot hallat csak a torkom és fogy a terület a szabad levegő beáramlásra. Így összeszedve minden bátorságom és kétségbeesésem, egy remélhetőleg hangosra sikeredett hörgő sípolással próbáltam felkelteni az apró teremtmény figyelmét. Ha egy mob és válaszol támadással, végem, de legalább nem a fagy végez ki egy ilyen helyen. Ahol rendkívül hideg van. Próbáltam volna mozogni, de se a karom sem a lábam nem mozgott, fejem sem tudtam felemelni a földről. Hátam pedig szintén mozdulatlanul neki feszült a talajnak. Haloványan láttam valamit, de a kép erősen fehéredett, míg mintha a testem is feladta volna az életet és engedett a jégnek. Elveszítettem az eszméletem.

A jég számon kilövellt és a földdel érintkezve azt azonnal megfagyasztotta. Hayashi Yuichi testéből, kezeiből és lábaiból is minden irányban jég áramlott kifelé. Körbe véve őt, és egy nagyobb területen megfagyasztva a talajt, a növényzetet és mindent, amihez csak hozzáért. Szájából jégcsap ként lógott ez a fagyott terület, míg végül távozott.

Visszakaptam látásom, de úgy éreztem, magam, mintha az erő pontjaim nullára zuhannának és a kitartásom is nullán lenne, mintha harcban abban a bizonyos pihenő körben kellene várjak.
- Segítség, segítség, segítség.. - szám teljesen automatán kántálta, a szót, amibe még kapaszkodhatom, hogy valakit elér.

A gólem gondtalanul halad előre. Talán most először látom olyannak, mint a kezdettekkor. Egy játékos gyerek, aki mindenben megleli a szórakozását. Arra is emlékszem, hogy akkoriban mennyire is aggódtam miatt, hogy nem tudok majd megfelelően bánni vele. Viszont, ahogy telt az idő egész összecsiszolódtunk és mára már Aisu modorára is kevés panaszt lehet tenni. Egyszerre csak Aisu figyelmes lesz valamire és ahogy én is elkezdek figyelni, már hallom is a hörgő hangokat. Megindultunk a hangok forrása felé és amint oda értünk az elém tárult kép kissé megijesztett. Aisu persze meg se rezzen és közelebb ment a szenvedő játékoshoz és igyekezte kideríteni, hogy még is mi történt veled. Én viszont a földbe gyökereztem pár percre. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy mitől is lehet ilyen állapotban az előttem fekvő idegen.
~Veled meg mi történt? Mitől kerültél ilyen állapotba? Lemérgeztek vagy egy mob képessége kapott el esetleg?
Egy idő után a gólem rájött, hogy nem igazán fog válaszokat kapni. Viszont nem tudta, hogy még is mit kezdjen az előtte szenvedő valakivel.
~Én segítenék. De te megfagytál és én jégből vagyok, szóval nem sokat tudok javítani a helyzeteden.
~Neked nincs valami ötleted?
Fordult felém a gólem a tekintetéből látszott, hogy bennem keresi a mentőövet. De sajnos én se tudok sokkal többet tenni, mint ő.
~Nincs semmi ötletem. Még csak arról sincs fogalmam, hogy mitől lehet ilyen állapotban, pedig lehet, hogy az sokat segítene rajtunk.
~Nos igen. Így elég kockázatos bármit is tennünk, hisz lehet többet ártunk majd neki, mint segítünk.
A gólem egy ideig vakargatja a fejét, majd újra beszélni kezd hozzám.
~Mindenesetre megpróbálhatnánk odébb rakni, hogy ne a jégbe feküdjön. Aztán találni kéne valami megoldást arra is, hogy kiolvasszuk…Esetleg nem tudnánk tüzet csiholni valahonnan?
~Sajnos én nem értek a tűzrakáshoz. Lehet, hogy itt csak pár gombnyomás lenne, de nem ismerem azt a funkciót és azt se tudom, hogy itt mi szükséges a dologhoz.
~Értem. Mindegy, akkor csak odébb visszük. Gyere segíts.
A gólem óvatosan elkezdte kiszedni az idegent a jégből, majd együttes erővel odébb vittük kicsit és ülőhelyzetben egy fához támasztottuk. Majd matattam kicsit az invertorymba és előszedtem egy pokrócot, amivel körbetekertem a megfagyott személyt.
~Szerinted ez elég lesz?
~Nem tudom. De más nem jut az eszembe.
~Akkor várjunk egy kicsit, addig megpróbálok még kitalálni valamit.
Csak bólintottam egyet a gólemnek, majd leültem az idegen alakkal szemben és vártam, hogy javul e az állapota.

Lélegeztem, meg van valami előttem, fura hangokat ad ki, de nem beszél.., erre abba hagyta szám és torkom a folyamatos ismétlést. Nyeltem egyet, ami száraz volt akár a sivatag, vagy mint a fagyott jég, ami nem tud megolvadni. Testem lejjebb engedett és hagytam, hogy mozogjak. Arrébb jutottam a jégtől, segített valaki, amit köszönöm neki.
- Hörrr.. köö..- tovább nem sikerült beszélnem. Nem erőltettem, csak ültem ott a fának támasztva és már körbe is néztem. nem egyedül érkezett az apró figura, hanem vele volt egy lány is. Igazából, ha be tudnám csukni a szám, akkor talán tudnám is titkolni, hogy jelenleg úgy érzem magam, mint akit felhasítottak. Lenéztem magamon, de kívülről látható nyoma nem maradt a jég burjánzásának. De vajon sikerült elérnem? Hol lehet a kapu? Miért nem volt ez benne a leírásban, egyszerűen csak meg kellett volna idézni a kaput, és mögötte megszerezni a tárgyat, aminek a nyereménye száz ezer col.
- Höööö.. - nem erőltettem a beszédet, de talán már testem elkezdett melegedni. A pokróc segíthetett ebben, ami takarta testem nagy részét. Viszont az ott, neee, mit csinál?? Ujjammal a jég felé mutattam és intenzíven "Hööö.."-gésbe kezdtem megállás nélkül, hogy felhívjam a figyelmüket, arra a közelgő valamire. Ugyanis a jég megmozdult. Ahol előbb körülöttem körkörösen megfagyott a növényzet, az most sebesen meglódult felénk. A tócsa egészen közel siklott a talajon és három nyúlvány vágodótt ki belőle. Egy nyúlvány felém, ami mozdulatlanságom kihasználva a földtől elszakadva egyfajta "kéz" -ként megragadott a fejemnél fogva és belehúzott a jégtócsába.

Amit láthattatok, az idegen eltűnt a jégben, de van két kar, ami veletek is ezt akarja tenni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, mire támadnátok, futnátok, vagy kristályt használnátok, addigra már sebesen közeledtek a jéghez. Arcodon és a gólem is arcán dermesztő hideget érezhettek, de ez különbözik, attól, amit az ember hidegnek nevez. Olyan, mintha kettő jéghegy közé szorulnál, amikor azok tektonikus mozgásra, vagy olvadás miatt összeütköznek.

Odaát. (A hó és jég birodalmában ébredünk..)

Érzem hogy zuhanok, majd becsapódásommal egy nagy lyukat ütöttem fent, ahonnan ragyogó napfény tárul szemem elé a hóval körbevett résen keresztül. Alattam hó van, életerőm tele csíkon de továbbra is 1-et mutat a számláló. Nagy robajjal a helyiségben tőlem jobbra két másik alak csapódik be, egy nagyobb kupac hóra, újabb lyukakat nyitva ahonnan még több fény szűrődött be így a jégbarlangba. Mindkettejük életereje maximumon szerencsére. Azonban mielőtt még feléjük tudtam volna szólni, legalábbis megpróbálni, egy irdatlan reccsenés hang adta tudtunkra, hogy még nincs vége.
- More fun.. - egy rejtélyes hang ezeket a szavakat ejtette ki, ahol az n hang a falakon pattogva újra és újra visszatér. Hangja akár egy vén bölcsé, de mégis valahogy ott bujkál mögötte, holmi gyermeki öröm. Mást nem mondott, hiszen bármi is reccsent most hirtelen háromszor tette meg ezt. Pont úgy hangzott, mint amikor a jégtábla elreped.

//Des és Aisu életereje változatlanul 100%.

Az idegen kezdett magához térni kicsit. Bár így, hogy kiszedtük abból a jégtócsából, már nem is látszik nyoma annak, hogy kis híján halálra fagyott. Csak az ábrázatáról lehet levenni, hogy nincs jó állapotban. Aisu igyekezett megoldást találni, de egy hirtelen és váratlanul bekövetkezett esemény megakadályozta ebben. A jég mozgásnak indult és elragadta az idegent  mellőlünk, majd minket is elkapott és elkezdett magába rántani. A jég hideg volt, bár már Aisu mellet hozzá szoktam, de ezt a jeget jóval hidegebbnek éreztem, már-már fájt az érintése. Pedig itt nincs is fájdalom érzett, viszont ennek a hidegnek sikerül ezt a rém képzetet elérnie. Aisu nem igazán érzett sokat az agresszív jégtócsa fogásából. Egy kisebb bizsergést érzett csupán, mikor az ő jég teste és a jégtócsából kinyúló kéz összetalálkoztak. Aztán szabadesés következett. Nem igazán tudom megállapítani, hogy mennyi ideig is zuhanhattunk vagy, hogy zuhantunk e vagy sem. Ez az egész eléggé érdekes és furcsa érzés volt. Egyszerűen azt sem tudtam, hogy mire gondoljak még csak félni se féltem, annyira összevoltam zavarodva. Amit bizton éreztem mikor megérkeztem a hóba és elterültem benne. Amint sikerült visszanyernem a lélekjelenlétem azonnal felültem és a tekintettem Aisut kerestem. Szerencsére nem szakadtunk el egymástól és ugyanarra a helyre pottyantunk. A gólemet nem igazán viselték meg az eddig történtek. Nagy hévvel szeretet volna neki esni az idegennek, persze csak szóban, mikor egy nagy reccsenést lehetett hallani, majd egy ismeretlen hang is felszólal. Nekem még mindig nem sikerült teljesen feldolgozni az eddig történt eseményeket. De Aisu már támadásra kész volt, persze ténylegesen csak akkor fog bármit is cselekedni, ha a felszólaló hang ellenségesen fog fellépni ellenünk. A gólem készenlétbe én pedig még mindig elvagyok varázsolódva. Viszont lehet van itt egy valaki aki tudhatja azt, hogy most hova és mibe is keveredtünk most. Az idegen játékosra nézek és felteszem a számomra olyan fontos kérdést.
-Te tudod, hogy hol vagyunk most?
 Most még a formalitások is kimentek a fejemből. Egyszerűen csak meg akartam tudni, hogy hol is vagyok pontosan.

/Elnézést a hosszú eltűnés miatt  /

Az idegen elmondta, hogy hol vagyunk. Pontosabban azt, hogy mi is ez és még a nevét is sikerült megtudnunk.
-Poti és méregkeverők nyithatják meg a kaput?
Hagyta el a kérdés a számat, alig hallható hangon. Nem igazán értettem, hogy pontosan mibe is keveredtem bele.
-Ohh… Egyébként az én nevem Desdemona és a kissé harcias jéggólem a tárasam Aisu.
~Nem értem, ha csak a poti és méregkeverők tudnak ide jönni, akkor mi, hogy kerültünk ide veled együtt? Desdemona kristályíró és még azokat is csak ritkán szokott készíteni…
Majd egy hang szakította félbe a csevejt és megindult az alattunk lévő hó megindult és még lentebb zuhantunk. Az esést követve ismét körbe néztem magam körül és egy jégverembe találtam magam. Az előbb felzendülő tovább folytatta a beszédet. Aisu kezd egyre ingerültebb lenni. Bár ez egy szemernyit sem látszik meg rajta, hisz a mimika nem az erőssége, csak is én látom rajta, hogy már-már pattanásig feszül és teljes készenlétbe helyezte magát.
-Yuichi-san. Pontosan mit is kéne tennünk itt? Vagy is miben tudnánk a segítségedre lenni, ha már mi is belekeveredtünk ebbe az eventbe.
A gólem egy hideg és bosszúsággal teli tekintettel nyugtázta ezt az egész dolgot Yuichi felé. Persze tudatában van annak, hogy nem állt szándékában az, hogy belekeverje Desdemonát és őt ebbe az egész dologba. Viszont még is csak van köze hozzá és már csak emiatt is dühös rá picit. Igaz azért a jeges birodalom tetszik neki, otthon érzi magát itt, viszont még is csak nyugodtabb lenne, ha ismerné a terepet, de legalább is lenne róla némi információja.

Hitelen feloldott az a furcsa státusz ikon és életerőm hirtelen visszaugrott közel maximumra, éppen csak az esés bekövetkezésével fogyott pár életerőpont, ami hamarosan visszaregenerálódhat. Lettem egy lépést a csúszós talajon, majd mikor megtaláltam az egyensúlyom Desdemona és Aisu felé fordultam. Túl sok a kérdés, és túl sok a válasz. Hol is kezdjem.
- Ahogy sikerült kivennem, minden évben más szakma képviselői vethetik bele magukat a kapu nyitásba. Kísérleteztem az alapanyagokkal, majd sikerült kikevernem a megfelelő vegyületet a növényekből és létrejöhetett a Jég Kapu - ebbe a dimenzióba. Ezt csak feltételezem, hisz korábban egy lávatenger közepén.. nem akartam emlékezni a részletekre.
- Igen, találtam egy utat ide, hozzád. Mi a neved? - kérdeztem először az idegen teremtményt, ami a jégből valahonnan folyton lassan beszél. - Nem tudom, mi a feladat, erről nem írt semmit a felhívás. Annyi volt benne, hogy érjem el, jussak be a szintre. Olyan volt, mint egy kincses térkép - feleltem a lány kérdésére, miközben a fényben néhol megcsillanó tűhegyes jégcsapokat figyeltem felettünk.

- Aisu my kind. YOU as cold as me - ahogy ezeket a szavakat kiejtette az idegen  a verem egyik falából egyszerűen kisiklott. Botját előre tartva, felénk mutatott. Vonásai, egy vén teremtményt sugalltak, szeme határtalan bölcsességet. Nyurga teste olyan könnyen siklott a jég fölött, mintha nem is volna szüksége lábakra. Alig pár centire a jég fölött lebegett. Repedezett szájszeglete, rögös mosolyra húzódott - Aisu, my chlidren, come to me - folytatta a lény, akinek a neve Glacius volt. Feje fölött vörösen világított indikátora, és volt még egy végződés, ami felettébb zavart. "the Elder God".

Nagyon könnyű volt értelmezni, de vajon miért lehet ősi isten, és hogyan? A lány és a jég góleme felé pillantottam. Mit akarhat tőlük?  Mormogott pár szót még Glacius és szeme és botja egyszerre villant fel türkiz pulzálásban. Közben végig a páros felé fordult. Kardom lehívtam, ebből baj lehet, nem fogom hagyni, hogy egy szörnyeteg embereket bántson, soha.

// stat pontjaim aláírásomban van a "Nagyon nem aktuális statok részben"

A kérdéseinkre kapott válaszok nem segítettek minket jobban előrébb. Legalább is meg nem nyugtatott egyikünket sem. Hisz senki sem tud semmit, csak annyit, hogy miért és hogyan kerültünk ide. Az érkező idegen mob és a plafonról leszakadó jégcsap sem volt megnyugtatóbb számomra. Viszont amit előjövő lény mondott az még inkább belém fagyasztotta a vért. Aisut szólatja magához és még a gyermekének is nevezte. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit reagáljak és látszólag a gólemet is meglepte az, amit hallott. Igaz, hogy tökéletesen bele illik ebbe a jégvilágba, de nem rémlék neki semmi olyasmi, hogy egy jeges istenségtől származna. Viszont a védelméből lentebb enged és érdeklődve figyeli az idegent és most kivételesen nem Aisu volt az, aki kicsattanva magából védelemre kelt, hanem cserélődtek a szerepek és én fordultam ki magamból.
-Még is mit akarsz te Aisutól?! Nem hívhatod csak úgy a gyermekednek már, csak azért sem mert a nevét sem tőled kapta! Csak is a rendszer miatt tudhatod a nevét, semmi más miatt! Szóval nem tulajdoníthatod csak így a magadénak!
 Ugyan nem szokásom felemelni a hangom és az ilyen heves viselkedés is távol áll tőle, viszont most a társam volt szó. Arról, akivel eddig mindenem megosztottam, és aki mindig mellettem állt és vigyázott rám. Aisu az, aki miatt még éltében vagyok és nem lettem még ennek a világnak az áldozta. Nem hagyhatom, hogy egy jött-ment szörnyeteg csak így egyszerűen elvegye tőlem. Jó időbe telt, míg egy csapattá kovácsolódtunk. Rengeteg mindenre kellet megtanítanom a gólemet és nekem is sikerült elég sok mindent megtanulnom tőle. Az ami Aisu lényét képezi nem ennek, lénynek az érdeme.

A gólem csak meglepetten figyeli az eseményeket. Nem tud mit reagálni. Elég nagy meglepetés volt számára az, amit Glacius mondott, viszont Desdemona reakciója még inkább meglepte. Sose látta még ilyennek eddig a gazdáját. Viszont tart attól, hogy a most kialakult helyzetben a gazdája megsérülhet, és ezt nem akarja. Hisz, ha lánynak baja esik, az azzal lenne egyenlő, hogy ő megbukott, mint testőr. Ha Glacius mellé áll azzal pedig ellent mondana mindannak, ami a létezésének értelmét képezi. Sőt nem is akar átpártolni. De talán most ő lehet az egyetlen, aki szót érthet az ellenséggel és ebből előnyt kovácsolhat, ha ügyesen játszik a lehetőségeivel.
~Még is mit vársz tőlünk? És még is mire kellenék én neked? Csak azért nem fogok ellent mondani saját magamnak, mert te jössz és kijelentéseket teszel rólam.
A kis gólem nem igazán érti ezt a gyermek dolgot. Számára ez nem jelent semmit, neki ez csak egy furcsa kijelentés, ami hezitálásra készteti. 

Pontok:

// bocsi a késést

De hogy mi a kincs az ismeretlen. Hogyan találjuk itt meg, azt amiért jött... jöttünk? Elvileg, ha beérünk ide és megtaláljuk a megoldást a kérdésre, szintlépésnyi tapasztalat és két ezer aranyat ígért a felhívás. Ami azért jócskán több, bárminél is... de miért ilyen magas a jutalom?

Közben már én sem bírtam szótlanul hagyni, ahogy a zöld indikátoros mobot hívja az a botos jégdarab. Ám ahogy szólásra nyitottam a szám, Glacius fejezte be mondandóját.
- Enough! You mentioned the name of my kind. Aisu, is it right? Are you a slave of these creatures? I totally hate, when someone control the Ice! - grimaszolt, az öreg jégcsap miközben beszélt.

Elgondolkodva termetes bal tenyerével körbefonta az állát Glacius. Értette Aisut, de mégis fucsa volt a nyelvjárása. Elvesztette fajtája nemességére vonatkozó jelzőit.
~Csatlakozz hozzánk, vissza a gyökerekhez. Én és anyám visszavárjuk elkóborolt gyermekeink. Tulajdonképp, ha jobban tetszik, mi testvérek vagyunk. Apánk halott. Alig pár hónapja ölték meg. Sőt, testvérünk is hamarosan meghal odaát. Érzem a félelmét... te nem érzed Aisu? Ezek az emberek, ahogy magukat nevezik, ahogy próbálnak közeledbe férkőzni, elhitetik veled, hogy fontos vagy neki - nézett a lányra - de csak arra vár, hogy eltaszítson magától. Idő közben egy-egy jégbörtönbe zárta Glacius Desdemonát és Hayashi Yuichit. Bármennyire is lyukas volt a cella, a rabok, hiába beszéltek, a jég rácsok, teljes mértékben lehalkították a "benne vonaglókat". ~ Arra kellesz, hogy visszaállítsd a fenti világban a rendet és kiszabadíts minket a száműzetésünkből. Valaki bezárt minket ide, ahonnét nem mehetünk ki, csak fentről lehet érkezni, de nézz csak körbe itt. Itt minden jég! Az egész hegyben tudunk sétálni, a falak mi vagyunk! De ez egyben átok is, ameddig a fal ér, addig mehetünk. Aisu gyermekem, mi egyek vagyunk. Szabadíts meg minket és odafent együtt lehetünk a többiekkel. Elfoglalhatjuk odafent a jeget! Több terünk lesz sőt. Érzem, ahogy suttognak fentről testvéreink. Anyánk ki minket alkotott és elvettek minket tőle.. halott. Akkor éledhet újjá, ha sikerül kijutnunk innen. Mi gyermekei képesek vagyunk kiszabadítani őt, de ahhoz össze kell fognunk. Mit szólsz? - nyújtotta a gólem felé a botot ~ fogd meg és fogadd el az erőt, amivel legyőzheted, fogva tartóid. De ne feledd, a te döntésed, hogy megölöd-e őket vagy sem. Számomra holmi rabszolgatartók csak, akik mellesleg börtönre ítéltek engem! És megölték anyánk!
Glacius jól láthatóan felhúzta magát.

Eközben a cellák, hirtelen törtek elő a jégből és szorosan lefogtak, alig tudtam mozogni a kis helyen, amit a jégrudak húztak körém. Fucsa mód a fény is eltűnt. Csak sötétség vett körbe és egyedül voltam.Bárhova nyúltam minden pokolian hideg volt. És egy számláló növekedett. Nagyon lassan de felfelé haladt. Rákerestem, hogy milyen státusz jelző az, de ahogy megláttam, gondolatban visszahőköltem. 'Deep freeze 13/100' írta a kijelző. Megint képtelen leszek mozogni, ha az ott felmegy százig.. na ne.

A gólem nem igazán értette Glaciust. A gólem elég sokat járt már az emberek között, hogy tudja milyenek is tudnak lenni és azt is tudja, hogy van ilyen is olyan is köztük. Van, aki mindenkit és mindent kihasznál és amint már nincs hasznára valami vagy valaki el is dobja, de ennek az ellentéte is létezik és a kettő közötti keverék. Bár igaz ezt a színes érzelmi és személyiségi skálát a gólem is nehezen tudja értelmezni, az igaz, hogy minimálisan vannak érzései, de ezek csak Desdemonához kötik és az ő feladatához. De az is megeshet, hogy ezek se érzések csak a fajtájára jellemző jegyek egyikei. Hisz a gólemek mindig is szolgálásra és őrzésre alkotott familiárisok voltak semmi többek. Mágia alkotta lények, amiket a földanya valamelyik eleméből készítik, nincsenek érzéseik és saját öntudatuk. Igaz, hogy Aisu különlegesebb, mint a nagykönyvben szereplő gólemek, de nem áll olyan messze a fajától. Most pedig, hogy valaki zavart kavart az eddig rendszerében nem igazán tud mit cselekedni. Utasítást nem kapott és egyelőre az ellenfél sem lépett fel olyan jelleggel, hogy cselekedni kelljen, így vár és hallgatja Glacius szavait. Egyelőre az sem mozgatja meg, hogy a gazdája és a másik játékos jégbörtönbe került.
~Nem tudom, hogy igazak e szavaid vagy sem. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik képesek gaz tettekre, de a gazdám nem ilyen. Egyszer se bánt rosszul velem, így nem is fogok ellene fordulni. Ezt egyébként sem engedik az elveim.  A másik embert sem támadom meg, eddig semmi olyat nem tett, amiért rátámadhatnék.
A gólem a jégbörtönök felé fordult, majd visszavezette tekintetét Glaciusra.
~Ha bajuk esik, akkor kénytelen leszek cselekedni. Ameddig nem lépsz fel támadólag és sértetlenek maradnak, hajlandó vagyok meghallgatni a szavaid. Viszont amint bármelyikük is sebződik kénytelen leszek megtámadni téged.
A gólem egyelőre higgadt, bár jó ideje nem járt olyanok körébe akik hirtelen cselekednének, így ezen jellem vonások már rég kihaltak belőle. Csupán azok a vonások dominálnak nála, amit a gazdájától vett át, és amit megtanított neki.

A semmiből jött jégcsapok teljesen körbezártak és elzártak külvilágtól. Hiába szólaltam fel, úgy néz ki hiába, mert nem hallani ki. Mozogni is alig tudok és pusztán a sötétség az ami körbe ölel, semmi más. Nem tudom, hogy Glacius mire is készülhet, de nem szeretném, ha elvenné Aisut tőlem. Nélküle nem tudnék tovább élni és még ha találnék is másik petet magamnak az akkor sem lenne ugyanolyan és hiányozna a gólem.

//Bocsánat a hosszú kimaradásért

A számláló pörgött fel, immáron gyorsulva, de így is végtelen ideig fog tartani, míg felmegy 100-ra. Minden olyan hideg.. vacogtam. Csak tudnék mozogni, valami vastagabb öltözéket vennék fel, fázom.

Glacius lassan visszahúzta az Aisu felé nyújtott botot. Ősi nyelven mormogott valamit és hátat fordított neked. ~Azt mondod, őket véded?
Hosszú hallgatásba burkolózott, talán észre sem vetted, vagy észrevehetted, a jég lassú forgásban kezdett alattad. Egyenessége spirális megtört így tisztasága és szépsége is megrogyott, valami magasabb befolyás alatt.
~Anyánk nem örül, hogy ezt hallja – folytatta nagyot sóhajtva, miközben botját leengedte a jégre, hogy megtámaszkodjon rajta ~ öreg vagyok én már a harchoz Aisu, de úgy látom nem hagysz más választást nekünk. Épp elég, hogy Souryuu sincs már odalent és itt sem. Sokkal szörnyűbb helyre jutott. Aludj, testvérem. Anyánk magához ölel, érezd szeretetét.. – tárta szét karjait, s elengedte a botot. az nagyot koppant a jégen, alig csúszva rajta pár millimétert. Glacius kezeit még láthattad, ahogyan kéken megvillantak, majd valahogy az idő megállt számodra.

A számláló végtelennek tűnő lassúsággal kúszott felfelé. De, mint második alkalommal már várható volt, megszűnt a paralízis. Ezúttal még a jégbörtön is szilánkjaira robbant. Az apró jégszilánkok csilingelve pattogtak tükörsima jégen. A fentről érkező halvány fényben, amit a magasan fenti napsütésből jutott be sziporkázva tükröződtek az alig diónyi kristályos jégdarabok. Azonban mi a fontosabb most? Helyzet felismerés.
A lány is kijuthatott hasonló képp, néztem az előtte heverő szilánkokra. A testet öltött jégszörny meg tárt karokkal néz a fal felé, miközben előtte lebeg egy bot. Lassú mozgással, de szabályosan forgott a bot. Vertikálisan, mintha valami körül forogna. Valamint volt egy jégtömb még nem messze a lánytól a háttal álló Glacius mögött.
Nem emlékszem erre a megtermett jégcsapra..

(Desdemona, ahol a képernyődön a peted életerejét láthatod, ott az a rész most be van szürkülve és egy jégcsap ikon világít folyamatosan Aisu mellett.)

Glacius, lassan emelte fel a karjait, amíg össze nem értek és ki nem aludt a kékes derengés ujjai között. Karjait leengedte jeges teste mellé, majd zöngés hangján megszólalt.
- Fogadjátok testvéreim szeretetét. Őket még nem fertőzte meg emberi mivoltotok, ti gyilkosok! – A pörgő bot mellett ellépve eltűnt a jégfalban.
Eközben, észlelés jártasságom, figyelmeztetett, hogy balról érkezik valami veszélyes.. egy jég gólem mászott ki a fal egy hasadékából. Szeme dermesztően kéken világított, és vörös neve talán számomra nem mond semmit, da van itt, akinek igen. Aisu múltbéli képe.

A teremben további három jégszörny bújt elő iránytű szerinti eloszlás alapján. Aisu jelenbéli képe, Aisu jövőbéli képe, Aisu önmaga. Aisu jövőbéli képe igencsak egy megtermett robusztus jégszörny volt.


// igyekszem gyorsulni én is innentől, ha még tudjuk folytatni. Ha nem úgy szólj és záratom Argoval. Őszintén, nehezen megy eléggé kiestem a koncepcióból, kb 5 hónap alatt írtunk 2 reagot, azóta sokat felejtettem Glaciusról ^^

// Ide már nem fogok írni semmilyen formán, ha írt Miu vagy nem zárhatod Argo és ez a játék meg nem történt lesz.

//Hát Miu ugyan nem fog felbukkani itt, de én igen. Bocsi, hogy végül nem sikerül a végére jutnunk, de egyszerűen vagy időm vagy kedvem nem volt (de többnyire az idővel volt gondom). ^^" Ennél többet én se fogok ide írni már akkor, szóval én is áldásom adom a kt zárásra.