[Küldetés] Mese, mese, mátka

A gólem mostanság egyre jobban eljárkál egyedül. Legalább is akkor mikor Desdemona épp intéz valamit, addig ő másfelé kalandozik el. Persze sose megy el nagyon messzire azt nem tudná elviselni, hogy ha a gazdája az ő távollétében kerülne bajba. Viszont sose lehet tudni, hogy a baj mikor történik meg és hol. Gyakran megeshet, hogy a történések nem távol esnek meg a biztos otthontól, hanem éppen a biztonságot nyújtó fogadó kisszobájában kezdenek el zajlani…Az éj közepén furcsa és ismeretlen dallam kezdi el betölteni a szobát. Mivel Aisunak nincs szüksége túlzottan sok alvásra és legtöbbször csak úgy néz ki mintha aludna miközben teljesen éber, így rögtön fel is figyelt az ismeretlen nyelvezetű dalocskára. Már ébresztené is az idomár lányt, de sajnos az nincs az ágyában. A gólem körbe néz a szobában, majd bekukucskál a fürdőbe, de ott se találja a társát. Sehol senki, így megpróbált kimenni a szobából, viszont az ajtó nem akaródzott kinyílni. Akárhogy is próbálkozott a kinyitásával vagy kitörésével az ajtó masszívan állt és nem volt hajlandó kinyílni. Az ablakok sem viszonyultak másképp a gólemhez, így azok sem voltak hajlandóak kiengedni a szobából. A zene még mindig szól egy kicsit sem halkult azóta, mióta felcsendült és Aisu továbbra sem tudja értelmezni a szövegét. Viszont abban már teljesen biztos, hogy a dal forrása a ruhásszekrényben keresendő. Ugyanis annak közelében hallható a legtisztábban a dalocska. Abban is teljesen biztos volt, hogy nem Desdemona hangját hallja és abban még biztosabb volt, hogy a lány nem bújna el a szekrényben. De más nyom nem volt amin elindulhatott volna és mindenképp megakarta találni a gazdáját, így hát belevájta a karját a szekrény ajtóba és kinyitotta azt, annak reményében, hogy ott talán talál valamit ami Desdemona nyomára vezeti majd.

A szekrény ajtó enyhén nyikorogva tárult ki a gólem előtt és már ki is szökött belőle egy fagyos fuvallat. Persze a jégből alkotott lényt ez kicsit sem zavarta. Számára kellemes volt és barátságos. Belibbent a szekrénybe és azon keresztül egy másik világban kötött ki. Aius elképedve nézett körbe, sose hitte volna, hogy a szekrényben egy másik ismeretlen helyet fog lelni. Nem igazán bízott az új helyben, már csak azért sem mert egy szekrényből került oda és legjobb tudomása szerint az ilyesmi nem egészen normális dolog. Óvatosan haladt előre az újvilágban és rögtön sikerült is belebotlania valakibe. Méghozzá nem is akárkibe, egy nemes oroszlánnal volt szerencséje összetalálkozni és valamiért a kis gólemben rögtön rokonszenv ébredt az ismeretlen idegen iránt.
~Üdv én Aisu vagyok…
Majd hallhatóvá vált még valaki bentebbről. Bár a nagy hóvihartól nem lehetett látni, hogy ki is rikácsolhat pontosan. Aisu megvárja mit reagál erre az oroszlán, ha az elindul a hang felé akkor ő is követi és útközben elmeséli a problémáját is a barátságos idegennek.
~Tudod nekem elveszett a gazdám. Nem tudom merre lehet, én csak arra ébredtem, hogy sehol sincs, majd itt kötöttem ki. Tudnál segíteni abban, hogy megtaláljam?...Vagy esetleg nem láttad errefelé? Elég törékeny alkata van, hófehér a bőre és a haja is szintén fehér és nagyjából a derekáig érhet, a szemei pedig sárgák és körülbelül ilyen magas lehet –mutatja az oroszlánnak, majd tovább folytatja – Ohh és ő természetesen ember a neve pedig Desdemona. Számomra nagyon fontos lenne, hogy megtalálja. Én vagyok a testőre, nekem kell vigyáznom rá. Egyedül nem tud harcolni, szüksége van rám és nekem is rá. Nagyon szépen kérlek segíts nekem!
A mondandója befejte után meghajolt az oroszlán előtt és erősen reménykedett abban, hogy kap majd némi segítséget.

Aisu zavartalanul halmozta el az oroszlánt a szükséges információkkal. Mikor, viszont oda az egész végén elmondta, hogy a gazdája egy ember, nem várt reakciót látott a nagymacskától. Nem értette mi lehet a baj és, hogy miért is olyan furcsa az, ha egy ember is megfordul Narniában.
~Én egy szóval sem mondtam, hogy itt lenne. Éppen az baj, hogy nem tudom hol van és ezért is kérdeztem meg, hogy nem e láttad itt... De mért olyan furcsa, hogy ha egy ember ide kerül?
Egyszerűen nem értette az előbbi reakciót amit látott. Ezért is érdekelte annyira a dolog. Mikor a nemes oroszlán arra kérte, hogy kövesse a bölcshöz csak bólintott egyet és szótlanul követte a kedves idegent. Mivel már nincs beszéd ami elvonná a gólem figyelmét, már tisztán hallja az egyre hangosodó zene szót. Egészen addig lehetett hallani, míg a hóviharból kiérve egy zöldellő kis tisztásra nem jutnak. Persze ezen már Aisu meg sem lepődött, azok után, hogy ide Narniába egy szekrényen keresztül jutott el. A tisztás közepén egy tücsök muzsikált és amint a gólem és a kísérője ténylegesen a tisztásra értek a tücsök abbahagyta a zenélés és már üdvözölte is a jéggólemet. Aisu természetesen viszonozta meghajlást és gyorsan be is mutatkozott az újabb idegennek.
~Üdv néked! Én pedig Aisu vagyok. Szeretem a meséket, ismerek is már néhányat, bár szerintem azt pont nem amibe most csöppentem… Nekem most csak olyan csodára lenne szükségem, amitől előkerül Desdemona. Ha már csodákról beszélsz, akkor nem tudnál nekem segíteni a gazdám megtalálásában?
Aisu szívesen társalogna a most kapott társaságával, de addig amíg nem tudja újra maga mellet az idomárját, semmi mással nem fog foglalkozni…

Időközben pedig a gólem állttal keresett lány is feleszmél.
 Maga se tudja, hogy hol is lehet épp, csak az őt körülvevő sötétséget látja semmi mást. Megpróbál mozogni, de képtelen rá valami miatt. A telepátia útján szólongatja a társát, de hamar rákellet jönnie, hogy a gólem most nincs vele. A lányon erős félelem lesz úrrá és mindenáron mozgásra próbálja bírni magát.

A gólem nem értette az oroszlán reakcióját az emberekre, de biztos meg van az oka. Viszont nem kérdezősködött tovább. Inkább csendesen követte a tisztásig, ahova érkeztek. Ott ismét találkozott még valakivel és neki is beszámolt a problémájáról és föltette az őt most nagyon égető kérdést is. Meglepve hallgatta a tücsök válaszát és egy kis gyanakvást is ébresztett benne. Kíváncsian nézte a megjelenő dobozt és mikor a nagy macska előkotorta belőle a babát a gólem kissé kétségbe esett. Óvatosan magához ölelte a babát és rögtön, kissé kétségbe esve jött is az első kérdés ami az eszébe jutott.
~Mit csináltatok vele?
Aisu most először érzi azt, hogy fél. Eddig még ezt nem tapasztalta és egyelőre még azzal sincs tisztában, hogy tényleg Desdemona van a karjaiban. De most nem képes gondolkozni, hirtelen megijedt és kétségbe esett. Azon az egy kérdésen kívül mást nem is tudott szólni. Ő elhiszi, hogy jó okuk van arra, hogy ne engedjenek ide embereket, viszont ő nem is kért ilyet, ha megtalálná a gazdáját akkor rögtön haza is mennének és nem zavarnák őket. Már nem is annyira szimpatikus neki a két idegen. Viszont még mindig nem lát más utat amin elindulhatna, így ott marad a tisztáson és vár arra, hogy lenyugodjon és tisztás lássa dolgokat ismét...

A lány hirtelen fényt lát, majd egy hatalmas karmos tappancsot ami felé nyúl és megfogja, majd felemeli. Kis idő után megpillantja a társát is. Szólni szeretne neki, de valamiért semmilyen módozatban sem tud beszélni és az is gyanús neki, hogy hirtelen minden olyan nagy lett. Érzi, látja, hallja. Aisu ott van előtte, pontosabban a gólem karjaiban pihen. Aisu fél és nagyon aggódik. Szeretne hozzá szólni, megnyugtatni és elmondani neki, hogy itt van és semmi baja sincs. De nem tud beszélni, sem mozogni. Csak tehetetlenül nézheti, ahogyan a partnere érte küzd és aggódik.

...

Aisu semmit se értett. Főleg azt nem értette, hogy miért nem értik meg az ő problémáját. Pedig semmi nehéz nincs benne. A babát szorosan fogja magához, úgy érzi, hogy valami köze lehet Desdemonához, de nem igazán tudja, hogy pontosan mi is. Egy ideig folytatja az értetlenül nézés láncát és ő is viszont néz értetlenkedve a tücsökre és az oroszlánra. Majd sikerült összeszednie magát és ismét próbálta a dolgokat az irányítása alá vonni.
~Hol találom ezt a Geppettini nevezetű öreg varrónőt?
Tette fel a kérdést a kis gólem, kissé felcsillanó szemekkel. A pillanatnyi félelem és kétségbe esés eloszlott, helyette most újabb támpontot talált amin elindulhat.
~Semmi kifogásom sincs az ajándékotok ellen. Nem kérek mást, csak végre biztosan akarom tudni a gazdám. Tehát ismételten a segítségetek kérem és megkérnélek titeket arra, hogy igazítsatok útba az öreg varrónőhöz. Ő talán többet tud nekem mondani, hisz a baba amit készített nagyon hasonlít Desdemonára. Ez kissé furcsa nekem, szóval szeretnék tőle kérdezni néhányat.
Már kicsit sem fél és kicsit sem ideges. Teljesen nyugodt és kimért hangon beszél és reméli, hogy végre talál valami választ vagy valami nyomot.  Viszonylag a türelmét is sikerül még megtartania. A babát óvatosan öleli magához és egyelőre nem szándékozik elereszteni azt.
 
Eközben a baba is érzékeli maga körül a dolgokat. De sajnos nem tud mit tenni a mostani helyzetében…

Aisu itt van. Örülök neki, hogy jól van. Bár az szörnyen aggaszt, hogy nem tudok hozzá szólni, megnyugtatni vagy egyáltalán bármiféle jelet adni neki arról, hogy nem kell aggódnia miattam, mert itt vagyok.  Mindig csak akadályozom és gondot okozok neki, pedig társak vagyunk együtt kéne megoldanunk a dolgokat és segítenünk egymást. Én még is mindig csak hátráltatom és aggodalmat okozok neki. Nem tudok olyan társa lenni, mint amilyen szeretnék, de azt sem érzem, hogy még így is eleget teszek annak aminek kéne. Most is én kerültem bajba és neki kell kihúznia belőle. Hisz most csak egy tehetetlen rongybaba vagyok. Még csak jelezni sem tudok neki. Pedig itt van, magához ölel érzem a hideg még is kellemes ölelését és én még sem tudok vele kapcsolatba lépni csak nézhetem azt, ahogy igyekszik, fél, gondolkozik és törekszik előre azért, hogy engem biztosan tudhasson. Hihetetlen mennyire nem vagyok képes semmire, ha Aisu nem lenne akkor már rég meghaltam volna ebben a játékban vagy valahol egy sötét sarokban várnám a véget. Csak is tőle függök, de ő nem függ tőlem, egymaga is képes boldogulni velem ellentétben.
 
Míg Aisu azt keresi akit a karjaiban van, csak épp nincs tudatában ennek. Addig Desdemona mindennek tudatában van és elemészti az önmarcangolás égető lángja. Bár a lány igyekszik nem összeomlani mindeközben, de elég nehéz neki, már csak amiatt is, hogy ezzel a társát is bántja és nem csak a maga problémájáról van szó.

Aisu majdnem kikelt magából mikor a két alak beszélgetését hallgatta. De közben rájött, hogy ő volt az aki nem fogalmazott egészen jól és érthetően. Mókásan találta a két alakot tanácskozás közben, de nem szólt közbe és az útjukba sem állt. Szépen megvárta, hogy kibeszélgessék magukat.
~Pontosítok. Nem tudom biztosan, hogy hol van Desdemona, igazából egyáltalán nem tudom. Az előbb talán kissé rosszul fejeztem ki magam, meg esik az ilyesmi. Ilyenkor általában  a gazdám szokott ki javítani vagy segít jól megfogalmazni azt amit szeretnék.
Ennél tovább nem is firtatta dolgot. Meghallgatta az útba igazítást, majd hangosan elismételte a kapott információt, hogy biztosan jól jegyezte e meg.
~És még is melyik úton induljak el arrafelé? Én nem vagyok ismerős erre. Esetleg egy térképet vagy egy támpontot kaphatnék? Csak, hogy biztos ne tévedjek el.
Ezúttal már nem várta el, hogy kísérőt játszanak. Nem érzi szükségét annak, hogy kísérők legyenek vele főleg azután, hogy nem igazán kedvelik az embereket, így nem akarja rájuk erőltetni a keresgélést. Eközben a lány is próbálkozik tenni valamit annak érdekében, hogy kissé csökkentse a káoszt. minden erejét összeszedi és igyekszik telepatikusan szólni a társához.
~Aisu nem kell keresned, itt vagyok! Én vagyok a baba!...Azt kellene kitalálnunk, hogy miképp változhatnék vissza.
A lány nagyon erősen összpontosított és szüntelenül ismételgette a mondandóját, annak reményében, hogy végül eljut a társához amit szeretne és talán kissé a segítségére is tud majd lenni, még így is, hogy cselekedni képtelen jelenleg. Végre összeszedte magát és nem akarja tehetetlenül végig nézni mindazt amin Aius keresztül megy érte.

Tücsök Tihamér hóbortos egy alak. Mármint Aisu annak látja. Bár az kicsit megzavarta, hogy az Óperencián túlról volt szót és hirtelen felhozták Rómát. Mindenesetre azt már biztosan tudhatja, hogy nem tud eltévedni és ha Rómába ért, akkor egy Aesopus nevű valaki kell megkeresnie.
~Nagyon szépen köszönöm az eddig segítségetek! Akkor én most indulok is viszlát!
Majd a gólem el is indult az egyik úton. Mivel minden út Rómába vezet, így nem sokat gondolkozott az út kiválasztásán. Hirtelen halk suttogó hangot kezd el hallani. Ismerte a hangot, teljesen biztos volt benne, hogy Desdemona hangját hallja. Megállt és körbe nézett, de sehol sem látott senkit és azt sem igazán értette, amit suttogott neki a lány. Egyszerűen nem tudta értelmezni a szöveget és azt sem értette, hogy miért hord ennyi furcsa dolgot össze egyszerre a gazdája.
~Merre vagy? És még is mit akar az jelenteni amit mondasz nekem?
A lány furcsállta kis gólem kérdését. Hisz mindent igyekezett a lehető legérhetőbben és legtisztábban közvetíteni felé és még sem érti a dolgokat. Valami turpisság lesz a dologban, de egyelőre a baba sem tudja, hogy mi lehet az. De tovább próbálkozik a telepátiával.
~Aisu, itt vagyok a karodban. Én vagyok a baba amit kaptál!
Ezúttal rövidebben megfogalmazva próbált a társához szólni. Hátha úgy egyszerűbben eltudja juttatni hozzá a szavait. Nem adja fel, nem fogja tehetetlenül kivárni azt, míg Aisu mindent megold egyedül. Közben a gólem nyugodt és lassú tempóban tovább haladt és figyelte a körülötte lévő környezetet, hátha megtalálja a hang forrását és ezúton a gazdáját is megtalálhatja. Próbálta értelmezni azt amit hallott, de egyszerűen nem tudta összerakni a dolgokat úgy, hogy az érthetővé váljon. Mindenesetre tovább halad Róma felé, hogy onnan tovább mehessen majd az öreg varrónőhöz.

Aisu lassan és biztosan halad előre és próbálja értelmezni azt amit hallott. A kérdésére ugyan kap válaszul valamit, de megint csak valami katyvaszos szöveget kap.
~Egy szót se értek ebből a sok zagyvaságból.
Feleli Aisu kissé megszeppenve, mert félt attól, hogy kap amiatt majd, hogy nem érti a dolgokat vagy netán pont emiatt nem jut majd előrébb. Közben Desdemona feladja a próbálkozást. A gólem mostani válaszából, már rájött, hogy hiába is próbál összpontosítani és koncentrálni, nem jutnak el a szavai a társához vagy ha el is jutnak, akkor nem abban a formátumban, ahogy kellene.
Aisu csak haladj tovább és derítsd ki, hogy mi ez a tündér mese amibe csöppentünk. Én pedig minden hitem és bizalmam neked adom, úgy ahogy eddig is. Sajnos most támogatni nem tudlak.
Ezt már csak személyes gondolat ként jegyezte meg magának a lány. Nem akarta társát feltartani. Így is elég kuszák a dolgok, ha csak pluszba megnehezíti a gólem dolgát, akkor sose jut majd egyről a kettőre. Pedig Aisu nagyon igyekszik, így Desdemona sem akar akadályozó tényező lenni. Meg egy kósza gondolat vert fészket a fejében, amire kíváncsi és szeretne megbizonyosodni róla és ehhez kicsit csendben kell maradnia. Mindeközben a gólem erősen figyel és halad előre az úton. Szeretné minél hamarabb kideríteni a dolgokat és ahhoz el kell jusson Rómába, hogy ott újabb információkat gyűjtsön és tovább haladhasson majd a varró nő felé is. Valami furcsa érzés fogta el, így nem mer letérni az ösvényről amit kiválasztott. Valamiért úgy érzi, hogy amit hall akár egy csapda része is lehet, hisz ha a gazdája látná és oda tudna menni hozzá, akkor nem bujkálna és nem beszélne neki furcsaságokat.

A gólem magabiztosan halad előre. Közben figyelte, hogy mikor hallhatja ismét a gazdája hangját. Most ismét megijedt egy kicsit, valahogy nem nyugtatta meg az a dolog, hogy hallhatta Desdemona hangját, hisz össze-vissza beszélt mindenféle butaságot. Útközben elég sok érdekes figurával találkozott Aisu, bár senkivel sem elegyedett különösen szóba csak néha-néha kérdezett meg egy-két valakit arról, hogy biztos a jó úton halad e és biztos oda fog e kilyukadni, ahova szeretne…

Végül véget ért az útja és megérkezett az úti céljához: Rómába.  Az őt fogadó látvány rögtön magába is szippantotta. Tetszett neki a város. De gyorsan eszébe jutott, hogy nem város nézőbe jött és gyorsan elkezdte keresni a nevet amit az oroszlántól hallott. Hirtelenjében pedig egy fiúcska rohant elébe. A gólem kissé meglepődött, de végül rájött, hogy az akihez jött tudta, hogy jönni fog csak az a személy most elfoglalt. Az elébe tolt pizzát csak furcsállva méregette. Ennyire nem lenne feltűnő, hogy nincs szája, bár ha lenne se tudná elképzelni, hogy egy hozzá hasonló gólem mit is enne szívesen. Talán azt amiből van mást nem is igazán tud elképzelni, bár kételkedne abban, hogy bárki valaha is jéggel kínálná meg.
~Örvendek…Hogy is hívnak téged? Én Aisu vagyok. –üdvözölte a fiút, majd illedelmesen és kedvesen elutasította a kínált ételt és nyugodtan és higgadtan válaszolgatott a fiúcska kérdéseire- Köszönöm, de nem kérek. Igazából nem is tudok enni és éhes se tudok lenni az ilyenek miatt nem kell aggódni velem kapcsolatban. Hogy messziről e? Hát Aincrad nem tudom milyen messze lehet innen, bár tekintve azt miképp kerültem ide, szerintem egy teljesen másik világnak számít az ahonnan jöttem. Az út két világ között meglepően rövid volt, ide kicsit több idő volt eljutnom, de nem volt olyan hosszú az út…Hogy sokáig marad e? Hmm…Nem, nem hiszem. Jelenleg a gazdámat keresem. De, ha megtaláltam akkor esetleg visszanézhetünk majd ketten, biztos neki is tetszene ez a város.
A gólem kissé elmerengve nézett körbe, majd újfent a kapott társasága felé fordult.
~Te nem láttál véletlenül errefelé olyas valakit akit eddig nem? Egy olyan valakit aki nem igazán illik ide és pontosan úgy néz ki, mint ez a baba?
Bár kételkedett abba, hogy látta volna Desdemonát, de sose lehet tudni, így feltette kérdést.
~A nagyapád Aesopus igaz?  Vele mikor tudok találkozni? Fontos lenne vele beszélnem.
Bár szívesen cseverészne még és a városban is jobban szétnézne, de most küldetése van és az a első és a legfontosabb most a számára.

A lány csodálkozva nézi a sok furcsa mesebeli figurát. Bár nem igazán varázsolta el a környezet és a sok vicces és érdekes figura sem. Kicsit sem örült annak, hogy csak nézője lehet a dolgoknak. Időközben rájött arra is, hogy nem más akarta összekavarni Aisut mikor beszélni próbált hozzá. Az ő hangját hallotta gólem csak valamiért nem az jutott e la társához, amit pontosan ő mondott, hanem egy rakás zagyvaság. Szóval beszélni se tudok hozzá. Most tényleg csak egy haszontalan rongybaba vagyok. Bár lehet soha nem is voltam több annál csak képes voltam beszélni és mozogni, de másra már nem. Most elvették tőlem mind ezeket és tényleg olyan haszontalanná váltam mint amilyen valójában vagyok…
A lány újabb önmarcangolásba kezdett. Mindeközben figyelemmel követte Aisut is. A város szerinte is szép volt és szívesen tenne egy sétát ott a társával, de erre most képtelen. Mily elszomorító és reménytelen helyzet is az amibe került. Desdemona úgy érzi, hogy ennek sose lesz vége és már örökre csak egy haszontalan játék lesz, pontosan olyan amilyennek lennie kell…

A gólem nem igazán értette, hogy miért nem kérdezi meg senki se a fiú nevét, a nevének elhangzása után sem. Talán a hossza miatt nem tudják megjegyezni és emiatt nem kérdezik meg tőle. De akkor még is hogyan szólítják meg, mert valahogy meg kell szólítaniuk.
~Nekem nem okoz problémát, hogy megjegyezzem a neved. Bár az tény, hogy szép hosszú és vannak helyzetek mikor gond lehet egy ilyen hosszú nevet elhadarni. Meg lehet sokak számára a mindennapokban is zavaró lehet, ha neked nem is. Nincs egy név ami jobban tetszik neked a sok neved közül? Vagy esetleg nincs egy beceneved? Ha választasz egy nevet amin szólíthatnak a hétköznapokban és mellé bemutatkozol a teljessel, akkor senkinek sem lesz probléma, mert kapnak egy olyan nevet is amit könnyebben megtudnak jegyezni és egyszerűbb megszólítaniuk vele…Az erdőben élő kobold pedig engem nem izgat mindaddig, míg nem találkozom vele vagy nem állja el az utam.
Az pedig, hogy fiú mindeközben elkezdi magában tömni a pizzát egy kicsit sem érdekli a gólemet. Ő nem tud enni, így szüksége sincs rá. De a fiúcska azon mondandójára, amiben megemlíti azt, hogy miért nem kérdezik e meg a babát kissé felcsillant a szeme. Erre eddig nem is gondolt, pedig ebben a fura világban miért is ne beszélhetne egy egyszerű baba is.
~Oda adom, de nagyon vigyázz rá kérlek. Még ha nem is tudunk vele beszélni, de akkor is úgy érzem, hogy muszáj magamnál tartanom.
Átnyújtja a fiúnak az eddig szorongatott játékot és érdeklődve figyeli, hogy mi is fog történni ez után. Reméli, hogy lesz valami értelme a dolognak és közelebb kerülhet a megoldáshoz.
 
A lány némán hallgatja a fiúcska és a gólem beszélgetését. Mikor pedig a fiú kezébe került nem igazán tudta, hogy miképpen is próbálhatna meg kommunikálni vele. Hisz egyszer már próbált Aisuhoz szólni sikertelenül és megeshet, hogy most is ugyanaz lesz a vége mint a legutóbbi próbálkozásánál. Végül inkább a lány megvárja, hogy a kisfiú szólaljon meg előbb és csak utána próbálkozik meg ő is a beszéddel. Mindenesetre Desdemona most nagyon izgul amiatt, hogy sikeres lesz e majd ez a kísérlet vagy sem.

~Ugyan enyém a megtiszteltetés. Igazából mindegyik neved különleges, nem hallottam még hasonló neveket eddig, így elég nehéz választanom akár egyet is, de ha már megengedted, hogy az ünnepi neveden szólítsalak, akkor azt használnám. Feltételezem, hogy ha a Pascuccit az ünnepi neved, akkor az lehet a legkülönlegesebb, így ha tényleg nem probléma, akkor ezen a neveden szólítanálak innentől.
A fiú manóval kapcsolatos mondandóját figyelmesen végig hallgatta a gólem és a hídon átkelő kecskékről is elraktározta a kapott információt.
~Értem. Köszönöm, hogy elmondtad ezeket nekem.
Majd a baba átkerült Pascuccihoz és Aisu figyelemmel követte a fiúcska legapróbb mozzanatát is. Hiszen nem akarja, hogy valami baja legyen a babának vagy elvesszen azelőtt, még mielőtt elérne a az öreg varrónőhöz.
~Miért veszed le a ruháit? Az segít abban, hogy előrébb jussunk?
Érdeklődik a gólem. Mert nem érti, hogy ez miben segíti azt, hogy hamarabb megtudjon valamit Desdemona honlétéről. Mindenesetre érdeklődve figyeli tovább Pascuccit és várja a válaszát a feltett kérdéseire.

A lány egyszerűen nem tud mit reagálni arra ami történik vele. Bár igaz nem is tud reagálni a dolgokra, hisz se mozogni sem pedig szólni nem tud a társához és a fiúhoz. A lány annyira zavarban volt, hogy eszébe se jutott, hogy megpróbáljon beszélni a fiúhoz. Egyszerűen nem értette azt, hogy miben segíti őket előrébb, hogy ez miért is szükséges. Persze mivel a lány jelenleg egy baba, így elvörösödni sem tud az arca. Egyedül Desdemona érzi azt, hogy elkezdett égni az arca és szóhoz sem tud jutni hirtelenjében. Viszont most már nem érzi jónak azt, hogy Aisu átadta valaki másnak. Most már jobban örült volna annak, ha a gólem tovább halad a varrónő felé, viszont az időt már nem lehet visszaforgatni.

A gólem meglepve és csodálkozva nézi a baba hátán lévő madzagot. Így akkor most már kapcsolatba tud lépni azzal a játékkal amit eddig szorongatott.
~Köszönöm szépen Pascucci!
Aisu izgatottan húzta meg a baba hátán lévő madzagot. Egyelőre még nem kérdez semmit csak leteszteli, hogy tényleg úgy működik e a dolgot, ahogyan azt elképzeli és nem csak egy előre felvett szöveget fog elmondogatni a baba a felhúzásakor.
 
A lány legalább annyira izgatott volt, mint a kis gólem, meg persze kissé zavarban is volt még amiatt, hogy megfosztották a ruháitól. De egyelőre azzal a gondolattal nyugtatgatja magát, hogy ő most csak egy játék baba. Érzékelte, ahogyan a gólem meghúzza hátából kiálló madzagot és amint lehetősége nyílt rá meg is szólalt.
-Ne keress. Én vagyok az a baba.
Szívesen mondott volna még egy pár dolgot, viszont a felhúzás ideje lejárt és ezzel együtt Desdemonának rákellet jönnie arra, hogy nem beszélhet a végtelenségig és mindent amit elszeretne mondani csak röviden teheti meg.
 
A gólem nagyon meglepődött mikor hallott azt amit a baba, mármint Desdemona mondott. Nem akarta elhinni ezt az egészet és kissé még kételkedik a felhúzós dolog működésében. Hisz lehet, hogy a babába pont ezt a mondatot ültették bele és csal megtévesztés akar lenni az egész.
~Még is, hogyan lettél egy játék baba?
A kérdés feltétele után a gólem újfent meghúzta a zsinórt.
 
A lány érezte azt, hogy a társa kételkedik kissé. Viszont ez most normális, végül is elég nehezen hiszi el ő magam is, hogy ebben a helyzetben van. Pedig tényleg ő a baba és még így elszenvedő ként is hihetetlen számára ez az egész.
-Nem tudom. Már így ébredtem.
Válaszolt röviden és nem is tervezett magyarázkodásba kezdeni. Most a lényeg az, hogy megpróbálják majd megoldani ezt a rejtélyt és utána épségben hazajutni.
 
Aisu még mindig nem akarta elhinni, hogy ez tényleg igaz. De már kevésbé tartja átverésnek a dolgot. Valami mélyen benne azt súgja neki, hogy tényleg a gazdája van a karjaiban.
~Fogd meg egy picit, kérlek.
Adja oda a babát a fiúnak újra. Azután pedig megfogja a gazdája ruháit és alkot egy kisebb lyukat a ruha hátuljára, ahol a zsinór helyezkedik el.
~Pascucci, megtennéd még nekem azt az egy szívességet, hogy visszaadod rá a ruháit. Bár nem tudom, hogy mennyit érzékel a világból egy játék ként, de én jégből vagyok és nem akarom, hogy fázzon mikor fogom.
Aztán megvárja, hogy a fiú eleget tesz a kérésének vagy sem. Akármelyik opció is történik meg, nem fogja zokon venni.
~Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy Aesopust az erdő szélén találom, igaz? Megmutatnád újra, hogy merre is van az az erdő?...Ezen fejlemények után nem maradhatok tovább itt, muszáj tovább haladnom. Minden eddig segítségedért nagyon hálás vagyok neked Mastrantonio Marciano Incaviglia Dimaggio Ciannelli di Lampedusa Follinazzari Rizzo Lombardi Moretti Moretto.
Hadarta el a fiú hosszú nevét a gólem, majd elbúcsúzott és amint megkapja az útba igazítást arról, hogy merre is van az erdő el is indul megkeresni Aesopust.