[Event] A nagy háború

Örömmel látom, hogy a tervem, melyet septiben összeállítottam a bénulás elkerülése véget, hála az istennel sikeres volt. A kígyó nem okozott gondot, hála Chanchery ötletes kis képijének. Azért megnyugtató volt a dolog, hogy egy kört sem kell egyikünknek sem bénultan megtennie, hanem helyette ez a nyavalyás csak úgy elperzselődik, jobban mondva elpixeleződik. Egy szusszanással le is tudtam magam a feszültséget, de azért elmosolyodok. Jó volt, hogy legalább 1 rohamot letudhattunk. Még ha egy kicsit durva is lett, legalább még jól állunk. Azért remélem, nem csak pókok lesznek. Nem vagyunk éppenséggel egy nagyon gyors csapat, szóval… na mindegy. Lehet nem lesz olyan vészes. Elmondtam Channak a véleményemet a kövi rohamról, ő figyelmesen meg is hallgatta. És tisztázta, hogy minden rendben van. Persze Álomkelő kijelentésére csak felnevetek.
- Jaj, te butus nem feledkezünk, meg rólad sem ne aggódj. – kacsintok rá a petre.
~ Szerintem, ha túl sokfelé kéne majd figyelnie, akkor már de… képes lenne rá… - teszi hozzá Tűzrózsa.
Elég rosszul fog állni Chan szénája szerintem a kövi roham után, ha mind őt teperik le. Ej szegényke… viszont… mi lenne ha..
- Tényleg, de buta vagyok. – csapok a fejemhez, de pár másodperccel később Chan felé fordulok mosolyogva – Ezzel kicsit ki tudlak segíteni az első rohamra.
Felemelem kezemet, majd csettintek egyet. Hirtelen az életpontom csökkeni, kezd, ám helyette Chan életsávja kilép a keretéből. Mire a művelet véget ért elégedetten bólintok. Őszintén megmondva a csettintésre igazság szerint nem nagyon lett volna szükség, mert elég csak ránéznem a személyre, de egyrészt segít ez koncentrálni, másrészt hatásosabb is. Persze ha Chan nem érti, mi folyik, itt válaszolok.
- Áttöltöttem 50 HP-t az életsávodba. Így ideiglenesen túllóg a maxon. Így vehetjük azt is, hogy én tankoltam helyetted. – kacsintok a lányra.. persze csak akkor mondom neki, ha sikerült a malőr.

// megpróbálkozok 50 HP-t áttölteni az én életsávomból Chan életsávjába (túllépheti a keretét) //

- Másik sátor? Nem, nem figyeltem. - mondom zavartan a lánynak. Tehát állt ott egy másik sátor is? Hm. Ez eléggé érdekes... - És mondd csak Miu, milyen volt az a sátor? - kérdezem a lánytól. Ha nem olyan lepukkant volt, mint a miénk, akkor sejtem, hogy mi volt abban a másik sátorban. És akkor ezek szerint most ez a bizonyos Danee ellenünk játszik, ha jó a gondolatmenetem.
Ha valóban jobb állapotú sátorba ment, sőt, ha egyenesen fényűzőbe, akkor ő valamilyen parancsnok, hadnagy, ezredes, vagy valamilyen másmilyen, magas rangú katonai vezető lesz.
Hogy miből gondolom ezt? Voltam katona, és megmondhatom, hogy a feljebbvalóinknak mindenből a legjobb jutott. Étel, ruha, szállás és még sorolhatnám. Szóval elméletileg ők is ilyen rangot kaptak most. Már csak egy a kérdés: Kinek parancsolnak? Talán nekünk? Vagy inkább a szörnyeknek? Rendben, ezek most igazából felesleges kérdések. De az ember önkénytelenül is elgondolkodik rajtuk.
- Köszönöm a jóságod Miu, de azért van hova fejlődnöm... - mondom a lánynak, miközben végig kellett néznem, hogy lenyeli a béka.
- Miu! - kiáltom a lánynak. Már éppen nekikészülődnék, hogy letámadom a békát, amikor egyszer csak pixelekre robbant szét. És ezután újból ott állt Miu, bár... Egy kicsit békanyálas volt.
- Minden rendben? - kérdeztem ennek ellenére a lánytól. Bár úgy látszott, hogy a békanyálon kívül kutyabaja sem esett.
És ekkor kezdődött a káosz. Égszakadás, földindulás... Főleg az utóbbi. Egy ideig sokkolva néztem a felénk tartó szikla- és földzuhatagot, de ezután döntöttem.
- Miu, tudom, hogy nem szeretsz repülni, de most nem tehetünk mást. - mondom a lánynak, és már kiáltok is. - Pegazus!
A szárnyas ló gyorsan vágtatott le az égből, én pedig már fel is dobtam rá a lányt. Ezután pedig én is felszálltam a hátára, és már repültünk is felfelé.
Miut erősen szorítottam magamhoz, nehogy leessen. És amint lehetett, leszálltam egy olyan területen, ahol a földcsuszamlás nem okozott akkora kárt.

- Nos, ha te mondod Miu, akkor biztosan így van. - hagytam a lányra a dolgot. Ha nem lennék olyan balga, hogy hordom ezt a szemfedőt, akkor lehet, hogy láttam volna. De így...
Lassan kezdem azt hinni, hogy ez a szemfedő többet árt, mint használ. Nagyobb vakfolt, kevesebb védelem, és így olyan dolgok kerülik el a figyelmem, ami másoknak nem. Talán meg kéne válnom tőle. Talán... De nem most. Már túl rég óta viseltem ahhoz, hogy most, a harc közepette mondjak le róla. Ezt még eldöntöm később...
Szerencsére Miunak semmi maradandóbb károsodása nem esett, a békanyálat leszámítva. Hm... Szívesen hecceltem volna ezzel az ifjú hölgyet, hogy még jól is áll neki, de az effajta humor nem az én műfajom volt. Viccelődjenek majd ezzel a fiatal suhancok, ha szeretnének.
Láttam, hogy Miu már indult volna, hogy lemossa magáról a mocskot a folyóban, amikor elért minket a földcsuszamlás.
Soha nem tekintettem magam olyan embernek, aki félt volna bemocskolni a kezét, így most se késlekedtem, felkaptam Miut és már ültettem is fel Pegazusra. Szerencsémre a lány is beláthatta a helyzet súlyosságát, így most nem rökönyödött meg annyira, amikor felrepültünk a levegőbe. Azonban még így is eléggé erősen kapaszkodott belém.
Nem szerettem volna a leányzót túl nagy traumának kitenni, így kerestem egy biztonságot helyet, és ott leszálltam hű társammal.
A hely több szempontból is tökéletes volt. Messzebb esett, a thermopülai taktika itt is beválhatott, és nem utolsó sorban volt itt egy ház is.
- Miu, van egy ötletem. - szóltam oda a lányhoz, miközben elküldtem Pegazust. - Mit szólnál, ha behúzódnánk a ház menedékébe? Ott semmit nem ér a lények túlereje. - közben körbenéztem, és már fel is tűnt a színen néhány ellenfél. Ha a lány beleegyezik, akkor próbálom kinyitni az ajtót, és bemenni. Jól tudom, hogy ez a ház ugyanúgy lehet a koporsónk is, mint a megmentőnk. De nincs sok választásunk, mivel ők sokkal többen vannak. Reméljük, hogy túléljük ezt a rohamot.