[Küldetés] Csalafinta kincskeresés

Résztvevő játékosok: Peter Worker, Shiel D. Lewis

A Kezdetek városában járva némi küldetésre fáj a fogatok, ám a hirdetőtábláról csaknem az összes felhívást elorozták már előletek. Egy frissnek tűnő pergamen viszont ott tetszeleg még a jobb alsó sarokban, egyelőre nem tudni miért nem rabolt rá senki. Közelebb lépdelve takaros kis betűkkel megírt szöveget olvashattok:

Kedveskéim!
Olyan bátor ifjakat keresek, akik hajlandóságot éreznek arra, hogy TrükkMesterné Nagyikának, vagyis szerény személyemnek segítenének. Drága megboldogult férjemnek még a halála előtt is tréfás fejtörőkön járt az esze, s jól kibabrált velem a végrendeletével. Gyermekünk nem lévén, minden vagyonunkat Miss Szőrgolyóra, imádott macskánkra hagyta az alábbi záradékkal: A jól megérdemelt nyugdíjkori megélhetésem engem illet meg, ha a megadott térképet követve egy héten belül rálelek az elrejtett örökségre a közeli barlangban. Ám öreg vagyok én már ehhez gyermekeim, az ízületes térdem nem bírná a zegzugos, nyirkos útvesztőben való botorkálást. Segítségetek fejében megvendégelnélek benneteket házi lekváros kenyérrel és almakompóttal, továbbá részesednétek a kincsből. No, így már megéri Nagyikának segíteni?
Ölellek, csókollak és az erdei tisztáson meleg teával várlak benneteket kis drágáim! Bátran kopogjatok a virágos ajtón!

A hirdetményt végigolvasva a stílus valóban elrettentő lehet, ám a jutalom hívogatóan cseng. Amennyiben elfogadjátok a küldetést, hívjátok le a menütökbe beépülő térképet, ami elvezet Nagyika hangulatos faházához az említett erdei tisztáson. Ám térkép nélkül is könnyű követni a hívogató illatokat.
Hogy bevárjátok-e egymást, vagy egyenként juttok el a helyszínre, az rátok van bízva, illetve a kezdő játékosra.

Várakozási idő: 2 nap/fő.
Játékhoz utólag is lehet csatlakozni, kérelmet PÜ-ben lehet elküldeni nekem.

Jó szórakozást kívánok!

A sapka, mit társamra akartam adni, nem volt a legszebb. Sajnos fejmérete a legkisebbek közé tartozott és méreteiben csupán csak egy hányás zöld színű, kötött sapkát találtam. A hűs idő miatt nem akartam, hogy egy vírust kapjon el nekem, megfázzon, meg akartam őt óvni minden bajtól. Jégsárkány volt, a hideget elméletileg jobban bírta, de sosem lehet semmiben sem biztos az ember!
Miként a fejére húztam volna a sapkát, a fogait megmutatva, vicsorítva nézett rám és hátrált tőlem.
– Fel kell venned. - szóltam kedvesen, de hogy továbbra se volt hajlandó a kezeimhez jönni, kezdtem mérges lenni rá – Vedd fel! - emeltem a hangomon.
Hevesen rázta a fejét és öklendezésével jelezte nekem, hogy nem szimpatizált az őszi kiegészítővel.
– Vedd fel, nem akarom, hogy bajod legyen. - léptem közelebb hozzá és ragadtam meg testét, szorítottam a lábaim közé váratlanul.
Mocorgott az ölemben, visított, úgy hangzott, mintha kínoztam volna, de végül elengedtem, látva, hogy megmaradt fején a ruha. Távolabb állt tőlem, majd ugrált és fejét rázta, hogy levegye magáról a sapkát, végül karmai segítségével sikerült megszabadulnia tőle és a megtépett darabot dobta vissza elém. Pillantásai ijesztőek voltak, de nem hátráltam, fel kellett vennie!
– Nem leszünk jóban. - szóltam neki.
A fogai a korábbinál is élesebbnek tűntek és a támadó állását is felvette. Mellkasát a földhöz nyomta, míg fenekét és farkát az égnek szegezte, mintha vadászni készült volna.
– Nem hatsz meg. Fel fogod venni. - utánoztam mozdulatsorát. Mellkasom a fölhöz volt közel, míg fenekem az eget pásztázta. Áldottam az eget, hogy nem voltak a közelünkben, legalábbis olyan sokan.
Egymásnak estünk, hogy az erősebb domináljon.

Önbizalmam a lentebbinél is lentebb került, miként a mellkasomon ugrált diadalittasan a sárkány. Legyőzött, kellett beismernem. Lemászva rólam a nyelvét nyújtogatva táncolt körülöttem, én meg a magányos sapkát néztem a kezeimben, majd felkapcsolódott, erősen fénylett a fejemben az a bizony körte, minek ilyenkor égnie kellett.
– Figyelj rám. Hé, figyelj rám. - állítottam meg lelkes futkározását, minek okán kíváncsian fordult felém – Ha én is felveszek egy sapkát, hordani fogod? - látszott, hogy elgondolkozott, azonban arca gesztusai nem voltak bíztatóak – Te választhatod ki. - szavaimat hallva arcára mosoly került, fejemre pedig egy rózsaszín, szívecskés, csipkés bolyhos női sapka.
Nagyot sóhajtva nyugtáztam a helyzetet, de beletörődve mindebbe lettem nyugodt, hogy már ő is viselte a neki szánt ruhadarabot.
– Akkor keressünk munkát. Drágák voltak ezek a sapkák. - mindeddig nem törődtem az áraikkal.
A tábla majdhogynem üres volt, nem volt rajta sok küldetés, mi volt is meghirdetve ahhoz vagy erőm, vagy hangulatom nem volt elég. Az üres táblát percekig néztem, nem akartam ostobának tűnni, hogy csak úgy fölöslegesen bámultam azt és örültem is meg, hogy egy friss pergament láttam meg az egyik sarokban.
– „Kedveskéim!” - kezdtem el felolvasni – „Olyan bátor ifjakat keresek, akik hajlandóságot éreznek arra, hogy TrükkMesterné Nagyikának, vagyis szerény személyemnek segítenének.” Bátrak vagyunk? - söpörtem félre a sapkám egy lelógó undorító díszét a szemeim elől és néztem társamra. Lelkes bólogatást kaptam tőle válaszul – „Drága megboldogult férjemnek még a halála előtt is tréfás fejtörőkön járt az esze, s jól kibabrált velem a végrendeletével. Gyermekünk nem lévén, minden vagyonunkat Miss Szőrgolyóra, imádott macskánkra hagyta az alábbi záradékkal: A jól megérdemelt nyugdíjkori megélhetésem engem illet meg, ha a megadott térképet követve egy héten belül rálelek az elrejtett örökségre a közeli barlangban. Ám öreg vagyok én már ehhez gyermekeim, az ízületes térdem nem bírná a zegzugos, nyirkos útvesztőben való botorkálást. Segítségetek fejében megvendégelnélek benneteket házi lekváros kenyérrel és almakompóttal.” – néztem fel a pergamenről és képzeltem e csodás ebédet – Almakompót, lekváros kenyér. - nyeltem nagyot, hogy a nyálam ne folyjon ki a számon – „Továbbá részesednétek a kincsből. No, így már megéri Nagyikának segíteni? Ölellek, csókollak és az erdei tisztáson meleg teával várlak benneteket kis drágáim! Bátran kopogjatok a virágos ajtón!” Azt hiszem ez eldöntetett… bár érdekes a stílusa.
A meleg tea hívogatóan hangzott, minthogy az mindig hatásos megfázás ellen. A sapka nem volt elég, akartam, hogy forró teát is igyunk, biztos, ami biztos, nem akartam a szerencsére hagyatkozni.
Elfogadtam a küldetést és néztem is a térképet, hogy merre kellett haladnunk.
Az erdei tisztás gyönyörű volt, mesébe illő. A madarak énekei, a szél lágy fújása, kellemes érzés volt itt lenni mindaddig, míg rá nem jöttem, ha sokat időzünk itt, könnyen átfújhat minket a szél. A sétám közben sem változott a véleményem, bár a sapka engem jobban zavart, mint társamat az övé, nem engedtem, hogy levegyük azokat.
Virágos ajtó, egy nagyobb kunyhó. Megérkeztünk és egy pillanat sem kellett, hogy ne egyedül legyünk itt. „Bátran kopogjatok…” Ismétlődött fejemben a leírtak pár szava és erőt véve magamon igencsak halk hangja lett, miként bütykeimmel a fát ütöttem.

A bátortalan kopogás hallatán először nem történik semmi, majd kis idő elteltével komótos mocorgás hangja szüremlik ki bentről, s hamarosan érkezik egy "Megyek mááár!" felkiáltás is. Egy töpörödött öregasszony nyit ajtót, szottyadt, ráncos bőre és hamuszürke őszes, kontyba fogott haja valóban nem éppen arról árulkodik, hogy megbízótok egy életerős, aktív kalandor.

- Már itt is vagyok kedveskéim, ugye nem várakoztok rám régóta? Óóó, hát tüneményesek vagytok ezekben a sapkákban - s klasszikus nagymamás hévvel Nagyika meg is csipkedi kicsit Peter pofiját. Beinvitálja először Petert és sárkányát, majd mikor már csukná be az ajtót, befut Sir Lewis is, így gyorsan elkapja az ő grabancát is.
- Gyere be gyorsan te is kis drágám, nehogy megfázz nekem itt ebben a nagy szélben!
A lakásbelső telis-tele van mamaszagú holmikkal, falvédőkkel, horgolt terítőkkel, csipkés abrosszal, és mindent áthat a fahéj és a szegfűszeg illata. Nagyika serényen almáspitét és forró csipkebogyó teát tesz vendégei elé, majd hellyel kínálja a fiatalokat, s ő maga is belehuppan karosszékébe a kandalló mellé.
- Egyetek csak! - noszogtat benneteket - Jól gondolom, hogy a kincskeresés miatt érkeztetek, ugye kedveskéim? TrükkMesterné Nagyika vagyok, de ezt már úgyis tudjátok. Gondolom olvastátok a hirdetést, tehát tisztában vagytok a feladattal. Lenne még bármilyen kérdésetek?

- Hogy miért Miss Szőrgolyóra hagyta az örökséget? Jól mondod kis drágám - helyesel Nagyika Sir Lewis-nak, miközben a szájából kiszóródó morzsákat összeszedegeti és egy kistányért nyom a fiú kezébe. Az említett hófehér macska a kandalló melletti kis fészkében durmol.
- Pusztán azért, hogy borsot törjön az orrom alá! Nem ismerhettétek az én jó uramat, tüneményes ember volt, de az esze állandóan a komiszságokon járt. - itt kicsit elszorul a torka, majd nagyot sóhajtva folytatja - A barlangról csak annyit tudok én is, hogy hol található, mindjárt át is küldöm a térképet a menütökbe. Ha abból indulunk ki, hogy az én férjecském a legnagyobb mestere volt a trükkgyártásnak, akkor bizonyára teletűzdelte talányokkal az útvesztőt. Vigyázzatok nagyon magatokra, de úgy vélem nincs veszélyben az életetek! Ám van itt még néhány hasznos holmi számotokra!
Ahogy befejezi mondandóját, serényen a menüjében pötyög, végül megjelenik előttetek is egy felugró ablakban a térkép, piros X-el jelezve a barlang bejáratát. Az oda vezető út nem lehet hosszabb negyed óránál, így a kalandotoknak ez lesz a legkönnyebben teljesíthető része. Végül megjelenik egy asztalka is mellettetek, tele hasznos holmikkal, amiket Nagyika nektek szán a feladat végrehajtásához. Amikor jóllaktatok és felszerelkeztek, az öreglány hirtelenjében összecsapja a tenyerét és váratlan fordulatképpen finoman elkezd kitessékelni benneteket. Látszik rajta, hogy nagyon izgatott, és alig várja, hogy nekiveselkedjetek a kincskeresésnek. Sokáig még az ajtóban áll és integet nektek, és nem győz szerencsét kívánni.

Nagyikától az alábbi felszereléseket kaptátok:
- 1db/fő világító kristály (Ha aktiváljátok, korlátlan ideig világít, de csak 10 méteres látótávolságig. Azonban ha megreped, vagy eltöritek, akkor kihuny a fénye.)
- 1db/csapat kötél (15 méter hosszú, erős hegymászó kötél a végén egy háromágú kampóval)
- 1db/fő forró vizes termosz + teafű készlet ( 1-1 liternyi forróvíz + teafüvek: csipkebogyó, hársfa, kamilla) Nehogy megfázzatok kis drágáim

Hisame időközben megtalálta az említett állatot és szerencsére elég volt pillantásom, hogy hagyja békén a békésen szunyókáló Miss Szőrgyolyót. Kíváncsi volt, de bajba se akart kerülni a sárkány.
- Hogy miért Miss Szőrgolyóra hagyta az örökséget? Jól mondod kis drágám. – erősítette meg a fiú szavait - Pusztán azért, hogy borsot törjön az orrom alá! Nem ismerhettétek az én jó uramat, tüneményes ember volt, de az esze állandóan a komiszságokon járt. – arca változott és nagyot nyelt - A barlangról csak annyit tudok én is, hogy hol található, mindjárt át is küldöm a térképet a menütökbe. Ha abból indulunk ki, hogy az én férjecském a legnagyobb mestere volt a trükkgyártásnak, akkor bizonyára teletűzdelte talányokkal az útvesztőt. Vigyázzatok nagyon magatokra, de úgy vélem nincs veszélyben az életetek! Ám van itt még néhány hasznos holmi számotokra!
Nincs veszélyben az életetek. Visszhangzott a fejemben. A feleségének, szerelmének szánta e különleges talányt, így reméltem, hogy nem volt olyan veszélyes a barlang, nem láttam értelmét, hogy veszélybe sodorja őt az öreg. Csupán csak egy rossz gondolat jutott az eszembe, lehet, hogy a túlvilágra akarta küldeni őt, hogy ott is mellette legyen. A hűvös idő, a hideg szél és most e rémes gondolat. Aggódni kezdtem, a sapka mellé egy sál is kellett volna még!
A térkép megjelent előttünk, mi csupán csak pár percnyire mutatta innen a barlangot. A nagy, piros „X” megállás nélkül villogott, majd ijedtem meg a mellettünk váratlanul megjelenő asztaltól és a rajta levő tárgyaktól.
Egy – egy kristály, egy hosszabb kötél és forró vizek, mikhez teák is tartoztak. A Nagyi mintha a fejembe látott volna, nyúltam rögtön a termoszért elsőnek és helyeztem biztonságba a legfontosabb tárgyat. A kristályt is fogtam, azonban ejtettem is el azt, csúszott ki a kezemből. Ijedten nyúltam utána, de nem értem el, végül Hisame kapta el azt ügyesen helyettem. Simogatva fejét dicsértem meg, majd igazítottam meg sapkáját, hogy az biztosan álljon rajta.
A sütiből még egy harapás, majd a következő pillanatban már a kunyhó előtt álltunk a friss levegőn. Lelkesen integetett és küldött minket a helyes irányba sok szerencsét kívánva, mígnem hátat fordítottunk neki és tettük meg az első lépéseket. Sapka a fejen, termosz a táskába. Ellenőriztem le, majd fordultam a friss társam felé.
- Remélem, sikerrel járunk. – nyújtottam a kezem – Peter. – és mutatkoztam be neki.

Miután elbúcsúztok Nagyikától, s megejtettétek a bemutatkozást, belevetitek magatok az erdő rengetegébe. Ahogy haladtok előre a térkép adta útvonalon, Peter sárkánya, Hisame váratlanul felkapja a fejét és tétova hallgatózásba és szaglászásba kezd. Csakhamar kiderült hirtelen jött izgatottságának oka, mivel jó 300 méter megtétele után feltűnik mögöttetek Miss Szőrgolyó csörgő nyakörvével. Hogy Nagyika küldte-e utánatok, vagy az öntörvényű macska maga döntött úgy, hogy valamilyen oknál fogva követ benneteket, azt nem tudni. Dorombolva dörgölőzik oda Lewis lábához, és ha Hisame megpróbál a közelébe férkőzni, akkor égnek meredő, felborzolt szőrrel fúj a sárkányra. Addig könyörög és nyivákol keservesen a bolhazsák, amíg Lewis fel nem veszi karjaiba. Miss Szőrgolyó mégsem teheti tönkre a bundáját az erdei koszban! Tappancskái is már áthűltek, így jólesően bújik a lovaghoz, ha az felveszi.

Ahogy a térképen jelölt X-hez értek, már jópár méterről látszik a barlang bejárata. Azonban azt is könnyedén kiszúrhatjátok, hogy a bejáratnál valaki várakozik. Ahogy közelebb értek, egy idősebb félmeztelen férfit pillanthattok meg. Izmos, szikár pasasnak tűnik annak ellenére is, hogy csapzott hosszabb haja és szakálla már őszes-szürke. Szemeit csukva tartja, s még érkezésetekre sem reagál. Karba font kezeivel úgy áll ott, mintha aludna. Ha szólongatjátok, nem válaszol, azonban abban a pillanatban, hogy 3 lépés közelségbe érteke hozzá és a barlang szájához, karjait széttárja és mereven rátok tekint!

Sétánk csendben telt, sosem voltam az a kérdező típus, mindig is inkább hallgatóságnak voltam nagyon jó. Egy kavicsot rúgtam messze, mikor felfigyeltem, hogy Hisame nem az eső követ leste. Figyelme más felé terelődött és zavartan szaglászott a levegőbe. Mintha hallott is volna valamit, legalábbis fülei mozgása ezt mutatta számomra, de én nem láttam semmi szokatlant sem. Kíváncsian figyeltem őt lépteink közben. Hosszabb utat is megtehettünk, miután váratlanul felugrott és cselekvésével fordult is meg mellettünk. A hátunk mögé nézett, majd követtem én is őt és böktem meg a lovagot, hogy tegyen ő is így.
Az ismerős fehér macska rögtön feltűnt nekünk, mintha fényforrás lett volna egy sötét, üres kamrába. Nyakörve minden lépésével egyre hangosabb és hangosabb lett, mert bár kecses mozgása volt, mint a legtöbb macskának, mégis megállás nélkül csörgött a nyakában, minek csörögnie kellett. Nyávogott Miss Macska, de a Nagyi nem volt a közelbe. Nem tudtuk, hogy hogy kerülhetett ide és nem tudtuk a miértet sem. Hisame rögtön rávetette volna magát, játszani akart, hisz lett valaki, kit végre túl nőtt kicsiny termettével, azonban amint mozdult is felé, a macska égnek álló bundával fújt rá és hangjával tartotta távol magától őt.
- Hagyd őt. – szóltam rá, majd néztem, hogy a Miss, hogyan kérleli fel magát Lewis meleg ölébe.
Fehér bundáján jól látszott, hogy ez a terep nem egy elkényeztetett négylábúnak volt kitalálva, így érthető volt, hogy miért vágyott a fiú karjai közé.
A térképet megnézve megörültünk, hogy a helyes barlanghoz értünk. A bejárata nagy volt, azonban jól látszódott, hogy annak aljában már állt valaki és várt valamire. Közelebb mentünk hozzá, majd tűnt fel őszes hajzata, vagy inkább sörénye és meztelen felsőteste. Korához képest jó izomzattal rendelkezett, ugyanakkor pihenést is annyit igényelt, mint más korabeliek, hisz csukott szemmel állt a bejárat előtt. Állva aludt, vagy aludva állt, nem tudtam eldönteni. Léptünk hozzá, azonban amint a közelítettünk, összefont karjait kitárta és határozottan, pislogás nélkül nézett ránk.
- Ez meg ki és mit csinál? – értetlenkedtem hangosan, hangomban talán egy kis félelmet is lehetett érezni.

A fószert egyetlen beszólással sem lehet kibillenteni pózból, továbbra is merev tekintettel bámul rátok. Arca kifejezéstelen, egészen addig, amíg egy váratlan pillanatban el nem tüsszenti magát. Hatalmas prüszkölés szakad fel belőle, melynek hatására végigfut hátán a hideg. Ahogy újra uralkodni tud a magán, ismét megacélozza testét és visszaáll eredeti terpeszállásába.
- Kik vagytok, és mit akartok?- Szólal meg végre mennydörgő hangon, tekintete hol Peterre, hol pedig Lewisra vándorol, az állatokkal egyelőre nem foglalkozik - Bizonyára ti is a barlangba akartok bejutni. Oda be... csak rajtam keresztül juthattok!
Ekkor viszont már előhívja inventoryjából termetes lándzsáját, amelyet átlósan teste elé (jobban mondva a barlang szája elé) von, elzárva ezzel a továbbhaladás lehetőségét. Miss Szőrmók érdeklődve figyeli az eseményeket, és bízik abban, hogy Sir Lewis nem feledkezik meg arról, hogy a vállán van. Még véletlenül sem szeretne egy esetleges harcba belekeveredni, annál jobban félti a bundikáját.

Kérdés mit tesztek? Megkerülni nem tudjátok, a barlangnak csak ez az egyetlen bejárata a térkép szerint. Megpróbáljátok kicselezni a férfit? Tárgyaltok? Esetleg támadtok a könnyebb továbbjutás reményében?

- Nem, hiába vagyok lovag, nem foglak megölelni! – szólt társam, de nem hittem, hogy az öreg ölelésre vágyott.
Mereven tekintett ránk és nem mozdult. Bottal lehetett volna piszkálni, de nem sokat értünk volna vele. Nem állt odébb, bárhogy is szóltunk, végül arca furcsa grimaszolásba kezdett. Orrát húzta, a szemöldökét ráncolta, ismerős volt a mozdulat sor, de nem tudtam honnan, majd hatalmasat tüsszentett és köpött volna le minket, ha egy lépéssel közelebb álltunk volna hozzá.
- Ó igen, egészség. – kívántam neki kedvesen.
- - Kik vagytok, és mit akartok? – kérdezett mély hangján és nézett rám, majd Lewisre - Bizonyára ti is a barlangba akartok bejutni.
Mi is? Csodálkoztam némán magamban, hogy kik akarhattak még be menni oda, hisz mi vállaltuk el a küldetést.
- Oda be... csak rajtam keresztül juthattok!
Szóltam volna, azonban egy pár méteres lándzsa került a kezeibe és emelte azt maga elé. Nem volt bizalomgerjesztő látvány, nem jósoltam semmi jót sem magunknak.
Ketten voltunk egy ellen, ugyanakkor idős és tapasztalt lehetett harc terén az öreg. Volt egy Hisaménk és a lovag eddig nem ismert fegyverei, azonban ő pedig a legijesztőbb lándzsát tartotta a kezeibe, mit eddig láttam itt. Tökéletes bizonytalanság lett úrrá rajtam és nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Másik bejárata nem volt a barlangnak és feladni is elég furcsa lett volna, minthogy még szinte el sem kezdődött igazán a kaland.
- Te vagy a főnök, dönts, hogy mi legyen. – fordultam a lovaghoz, Lewishez és adtam át neki a vezető szerepet – Az lesz, amit te mondasz.
Reméltem ő jobban átlátja a helyzetet és döntést tud hozni. Csak a parancs szóra vártam.

Társamnak, mi a fejében az a száján, gondolkodás nélkül beszélt és az öreg grimaszoló arca azt jelezte, hogy a szemöldökére tett kitérő, nem volt jó ötlet a fiú részéről. Legalábbis ezt gondoltam, de csupán csak nagyot tüsszentve köpött végig rajtuk az öregember. Kezével a lándzsáját fogta, így a nyála kellemes zuhatagában fürödtünk mindketten. Teste megremegett, majd karjaival erősen dörzsölni kezdte magát, próbálta melegíteni testét. Feladta, hogy mozdulatlan legyen, tartása eddig tartott, mit meg is értettem, hisz a barlangból áradó hűvös levegőt én is éreztem, pedig rajtam több ruha volt.
Tekintette szigora enyhült és nézett ránk újra.
- Jól döntöttél, hős lovag. –mondata végén feje fölött megjelent egy lila ikon.
Ha lett volna küzdelmünk, annak nem sok értelme lett volna, így megnyugodtam, hogy Lewisre hagytam a döntést, hogy mihez is kezdjünk vele.
- Viszont... nem akadna valami a kezetek ügyébe, ami felmelegítené átfagyott testemet? – kérdezett minket és várt tőlünk segítséget.
A percekkel ezelőtt a részemről tapasztalt harcosnak tűnt öreg, most gyenge, megviselt kórházba való bácsinak tűnt.
- Egy komisz emberke szarvasbogarat rejtett a galléromba, és mikor levetettem a felsőruházatomat, hogy megszabaduljak az izgága bogártól, egyszerűen elcsente az ingemet és meglógott vele. Bemenekült a barlangba előlem, viszont mivel a rendszer engem rendelt ide kapuőrnek, ezért nem hagyhatom el a posztomat. – magyarázta, hogy miért volt meztelen a felső teste.
Miss Macska egyszerűen ugrott le Lewis válláról és mint hozzá korábban, most az öreghez dörgölődzött nagy szeretettel. Az elkényeztetett macska kedves volt és piszkította mancsait miatta.
A lovag felém fordult és gondolkodott hangosan, végül remek ötlet jutott az eszébe és adtam a kapott meleg termoszt az öregnek a teákkal együtt.
- Csupán csak ennyivel tudunk szolgálni, mi melegséget adhat. – a sapkámat nem akartam neki adni, hisz akkor Hisame is megvált volna az övétől és azt továbbra sem akartam – Reméljük elég lesz. – mondatom végén még Lewis ígérte szavaival, hogy ha nem tudjuk visszahozni a barlangból a ruháját, akkor a sajátjától váll meg és adja neki azt.

- Köszönöm, igazán nagylelkű felajánlás tőletek! - s hálás tekintettel átveszi a termoszokat, amiket azon nyomban mellkasához szorít, hogy már csak a közelségük is felmelegíthesse testét.
- Önzetlenségetek jutalma, hogy beléphettek a barlangba. Bízom benne, hogy utatok sikeres lesz, és esetleg az én ruháimat is vissza tudjátok szerezni. Ám legyetek óvatosak, sok furcsaságot és veszélyt rejt ez az útvesztő! Csak bátor szívvel és tettre készen juthattok ki élve!
Ahogy megkapjátok az engedélyt, Miss Szőrmók gondolkodás nélkül nekiindul. Kényes cicaléptekkel tipeg a bejárathoz, aztán ahogy megcsapja egy hideg fuvallat, már rohan is vissza Lewishoz, hogy visszakéreckedhessen a lovag oltalmazó karjaiba. Elégedett dorombolásba kezd, ha a fiú ismét felveszi.
Amint beléptek a barlangba, keskeny, de kényelmes magasságú úton haladhattok végig. A barlang szájától egyre távolodva kanyarogni kezd az út, így a természetes fény már nem elegendő arra, hogy lássátok mi van a lábatok előtt. A világítás megoldásában most nagy segítségetekre lehet a Nagyikától kapott kristály.
Lassan 30 perce sétáltok, és kezditek feladni. Már-már azon gondolkoztok, hogy hagyjátok a fenébe és visszafordultok. Szinte csak a macska rendületlen dorombolása tartja bennetek a lelket, de ő is riadtságában dorombol Lewisnak, amolyan "védj meg kérlek" segélykérésképpen. Van, hogy percekig síri csend költözik a járatban, máskor pedig motozás zajait halljátok. Leginkább az úton elölről hallatszanak a neszek, de olykor magatok mögött is hallhatjátok. //Írjátok le, hogyan érzitek magatokat ebben a környezetben!//
Amikor letelik a fél óra, az út kiszélesedni látszik, és egy hatalmas terembe értek, amelynek talaján megannyi kisebb és nagyobb kő van elszóródva, amibe minduntalan belebuktok, ha nem vagytok elég körültekintőek. Ami viszont rendkívül érdekes, hogy a falakat körös-körül, minden irányba dőlő apróbb tenyér nagyságú és ezeknél jóval nagyobb tükrök borítják. Olyan érzésetek támadhat, mint amikor a vidámpark trükkös termeibe látogattok, s a tükrök megtörik testeteket, sokszorosítják a végtagjaitokat, vagy éppen deformálják körvonalatokat. A tér bal hátsó sarkában egy természetes vízforrás található, a cseppkövekről lecsöpögő víz itt gyűlik össze egy minitavacskában. Ahogy közelebb értek hozzá, arra lehettek figyelmesek, hogy a víz felszínén szellem szerű alakok közelednek felétek. Sebességük egyre gyorsul, s mikor a kristályotokkal megvilágított látótávolságon belül kerülnek, a 3 szellem alakja egyértelműen a tiéteket rajzolja ki, mintha a klónjaitok lennének gomolygó ködfelhőből. S csak közelednek és közelednek, vészjósló lebegéssel a vízfelszínen haladva.

- Köszönöm, igazán nagylelkű felajánlás tőletek! – örömmel vette el tőlünk a termoszokat és nyomta a felsőtestéhez őket, hogy azok melegét magán érezze - Önzetlenségetek jutalma, hogy beléphettek a barlangba. Bízom benne, hogy utatok sikeres lesz, és esetleg az én ruháimat is vissza tudjátok szerezni. Ám legyetek óvatosak, sok furcsaságot és veszélyt rejt ez az útvesztő! Csak bátor szívvel és tettre készen juthattok ki élve!
A bátor szív hiányzott belőlem, de nem voltam egyedül és emiatt fordultam is a barlang bejárata felé.
Rossz emlék jutott az eszembe. Kis koromban kirándulni voltunk a szüleimmel. Egyszerű piknik volt a hegyekben, azonban kíváncsiságomnak köszönhetően hamar elbotorkáltam és majd egy napig egy sötét járatban voltam. Hidegben, egyedül, féltem és sírtam, majd végül az Apám talált rám és ölelve engem nem engedett el aznap többet. A kezei közt ettem, aludtam. E emlék után a fejemet ráztam és tértem vissza a jelenhez, majd vettem észre, hogy az egyszerűen megindult Miss. Szőrmók miként kérlelte vissza magát Lewis ölébe.
A barlang szűk volt és hamar sötétségbe is kerültünk. Végtagjaim remegni kezdtek és ökölbe kellett szorítanom a kezeimet, hogy a lépéseimre koncentráljak.
~ Peter! Merre vagy? – Apukám kiabálását hallottam magam mögül és fordultam is gyorsan meg, hogy lássam őt, de nem volt sehol sem.
Az előbbi emléknek tituláltam ezt, majd néztem előre ismét, de Lewis és Hisame nem voltak mellettem. Nyílván előrébb mehetek, miközben én hátra fordultam, így sietettem a lépéseimen.
~ Peter! Merre vagy? – hallottam ismét, de csak a fejemet ráztam.
- Hagyjál békén. – inkább magamnak mondtam, mintsem másnak.
~ Peter! – kerestek engem, de nem akartam, hogy megtaláljanak. Vagyis inkább nem akartam, hogy ott legyek, nem akartam, hogy újra megismétlődjön a történet.
- Hisame! – kiabáltam a társam nevét, hogy megtaláljam őt, vagy ő engem.
~ Peter! Gyere elő!
- Hisame, kérlek. – kezdtem el aggódni, hogy nem találtam.
A fal mellett közlekedtem. A sötétben bár nyitva voltak a szemeim, mégsem láttam semmit sem, egy csillogó szempár sem nézett engem, nem volt sehol sem ő.
~ Peter!
- Hisame!
Nem akartam újra a valóságban lenni, nem akartam elhagyni a társam.
- Hisame! – botlottam meg valamibe és estem előre – Hisame! – került könnycsepp az arcomra – Hisame. – tápászkodtam fel és töröltem az arcomat.
~ Peter gyere elő.
- Nem! – egy újabb lépés után újra a földre kerültem és kezdtem el sírni – Hisamét akarom.
Felültem, felhúztam a térdeimet és karoltam át a lábaimat. Úgy ültem ott, mint akkor mikor eltűntem.
~ Peter, kérlek, gyere elő! – a szüleim kerestek, de én mégis a sárkányom akartam. Nem akartam megválni tőle, nem akartam elveszíteni.
A fejemen levő rózsaszín sapka eszembe jutatta, hogy mennyire is akartam őt óvni nem rég az egyszerű hidegtől is. Az orromig lehúztam a sapkát, majd töröltem az arcom bele.
- Link start. – valamiért reméltem, hogy újra betudok lépni a játékba és láthatom őt – Link start. – remegett a hangom.
~ Peter!
- Link start.
~ Nézzük meg erre!
- Link start. – ismételtem megállás nélkül.
~ Erre, itt van!
- Link start!
~ Peter, mit keresel itt?
- Link start!
~ Gyere ide.
- Link start! – szóltam és éreztem, hogy oldalról megböktek engem – Link start. – hangom halkabb lett, hogy újra megtoltak engem.
A sapkámat lassan húztam a fejem tetejére és hagytam fel vele, hogy Never Gear sisakként szolgáljon az. Halvány fény volt körülöttem, de ahhoz pontosan elég volt, hogy észrevegyem Hisamét magam mellett. Nem gondolkodtam, miként megláttam öleltem is át őt. Talán még az életpontja is csökkent, úgy szorítottam az ártatlan sárkányt. Fellélegeztem és már örömömben sírtam.
Lewisre fel kellett néznem és álltam fel zavartan nem engedve a fogságból a társam.
- Sajnálom, - tartottam szünetet, nem tudtam mit kellett volna mondanom - félek a sötétben.
Értetlenül nézett rám a lovag, mit meg is értettem. Egy síró fiú nem lehetett a legbiztatóbb látvány, de nem volt mit tenni. Tartott egy bátorító beszédet, majd mosolya vakítóbb volt, mint a kristály a kezében. Nem mondom, hogy újra életet lehelet belém, de elindultam most már velük együtt az úton.
Nem voltunk a leghalkabbak, de időnként feltűnt, mintha más is lépkedett volna helyettünk. Halk hangot hallottunk körülöttünk. Egy pillanatban mintha Lewisben is megfordult volna a vissza út gondolata, de nem szabadott meghátrálnunk. Egyszer már megtörtem itt, nem akartam még egyszer.
A körülbelüli fél órás sétánk nem volt unalmas, egy pillanatra se lankadt a figyelmem, minden neszre felfigyeltem. Féltem.
A szűk járat lassan szélesedni kezdett és örültem meg, hogy nagyobb tér vett minket körbe, talán több fény is volt a térségben. A kavicsokba folyamatosan felestünk, majd vettük észre a kisebb tükröket is a falakon. Nem értettem, hogy azok miért voltak ott, majd álltam is az egyikhez, szétnyitottam az ujjaimat és vizsgáltam annak méretét. A tenyeremnél nem volt nagyobb egyik sem.
A teremben levő csobogás hangja egy kicsiny tavacskához vezetett minket a terem egy sarkában. Érdekes látvány volt, mind a tó, mind a tükrök a falakon. Félni korábban a sötétben féltem, most inkább bizonytalan lettem. Hogy a tó partjához értünk Hisame húzta nadrágomat és nézett a távolba. Figyeltem, hogy tekintettével mit vett észre, majd léptem hátrébb egyet meglepődöttségemben.
- Lewis. Azok ott… - emeltem a karom és mutattam beljebb.
Fehér alakok jöttek felénk, majd, hogy a fényen láthatók lettek, ismertük fel magunkat.

A fehér hasonmásaink a megállás szándéka nélkül közelítettek felénk és emeltem a karom védekezésképp, de mit sem ért ez ellenük. Mintha akadály se lettünk volna számukra, úgy gázoltak át rajtunk. Nem borítottak fel, nem löktek odébb minket, csupán csak áthaladtak a testünkön.
- Ez meg… - fordultam hátra és vettem észre, hogy az alakom körülöttem forgolódott, majd száll ismét keresztül rajtam.
- Hisame, támadj! – szóltam a társamra, de ugrása magára mit sem ért és csaptam kezem a homlokomhoz, hogy ilyen ostoba voltam. Nem tudtuk megütni őket és lerázni se lehetett nagyon a hasonmásokat, ragaszkodó típusúak voltak.
- Megnézem a tavat! – kiabált a lovag, majd mire felé fordultam volna, már csak a csobbanást vettem észre, miként a vízbe is ugrott.
- Hisame, hagyd! Ez egy fogócska, ne kapjon el téged! – kacsintottam rá, minek okán fény csillant a sárkány szemébe. Megörült, hogy egy játékra került sor és lelkesen kezdte el játszani a menekülő szerepét.
~ Sötét... Magány… - halk szavakat hallottam, miként újra áthaladtam magamon ~ Mit csinálsz a sárkányod nélkül? Hol van ő? Gyenge vagy, egy gyáva féreg… - tenyeremmel borítottam be a füleimet, hogy ne halljam a szavakat, de mit sem ért ez most ~ Egy nyúl, ki a sötétben fél… egy nyúl, ki egyedül meghalna… egy féreg, ki egyedül csak a földön fetrengene…
- Elég! – kiabálásom visszhangzott a majd üres teremben.
Nem volt ötletem, hogy mit kellett volna csinálnom. Lewis a tóba ugrott, én pedig csak álltam egy helyben. Nem akartam az a személy lenni, ki csak várja a társát, várja, hogy mentse meg őt valaki, így a falhoz mentem és kezdtem el vizsgálni a tükröket. Ostobán reméltem, hogy mint a filmekben a könyvespolcoknál, itt is elmozdítva az egyiket egy titkos ajtó nyílik nekünk menekülés céljából, majd vettem észre, hogy majdnem belerúgtam Miss Szőrmókba a botladozásom közepette.