Re: Rejtélyes folyosók

by **Silver** Csüt. Márc. 26 2015, 19:38

Az ötlet remek volt, csakhogy az indás növény nem így gondolta, és jól felrángatott minket a magasba. Merthogy nem engedtem el a lányt, maradt a karjaim között. Konkrétan elfelejtettem letenni, a kapálózásával csak annyit ért el, hogy még erősebben szorítottam, nehogy leessen. Ha nem rúgkapál, akkor talán letettem volna magamtól is, de így elsiklott az akarata. Egyébként is, könnyű volt és finom az illata, lehet picit bele is feledkeztem a látványba, ahogy a karjaimban feküdt. Most azonban kicsit más volt a helyzet, és minden erőmmel azon voltam, hogy le ne ejtsem, ugyanis elkezdett himbálózni. Meg is ragadtam a másik kezemmel is a csuklóját, hogy biztosabban tartsam, és amennyire lehetett, segítettem is lendületet venni.
- All right! - jeleztem, hogy értettem a parancsot. Simán le tudtam volna vágni magam, ha nem a lányt kell tartanom, de így kénytelen voltam elfogadni a sorsom, és hagyni, hogy ő cselekedjen. Szavára pedig elengedtem, ő pedig ügyesen elnyeste a liánokat, így mindketten biztonságban landoltunk a földön.... hogy aztán máris rohanhassunk. Kicsit zavarban éreztem magam, hogy ezúttal engem kellett megmenteni, de már kezdtem megszokni, elvégre Miss Himével is volt egy ilyen trükkünk annak idején.
Őszintén szólva fogalmam sincs, merre vitt minket a lábunk, és tekintve, hogy Miss Love is eltévedt, így valószínűleg ő sem tudta. A folyosók valódi labirintusnak tűntek, nagyon gyorsan elveszítettem a fonalat, de ha minden igaz, akkor a növényt is sikerült lerázni. At least I hope so! Viszont egy kis idő után már én vezettem, nem hagytam hogy rángasson a lány maga után, már csak azért sem, mert eléggé botladozva tudtam csak követni. Hogy meddig futottunk, az rejtély, de egyszer csak úgy döntöttem, hogy ez így elég lesz, és megállítottam a párosunkat. Kicsit lihegtem, de legalább megmenekültünk.
- Huh! Hogy mik vannak... - méltatlankodtam a homlokomat törölgetve, fújtam párat, aztán meghajoltam - Köszönöm a segítséged! Én Silver vagyok, örülök, hogy újra találkozhattunk, Miss Love! - pótoltam a kötelező kört, ami az imént a hányattatott körülmények között elmaradt.
- Az a helyzet, hogy én sem ismerem itt ki magam, de hátha rátalálunk valami ismerős folyosóra - biztattam, majd most már lassabban, de elindultam találomra. Nem is kerestem ismerős pontokat, üres falak vettek minket körbe - Ha meg nem, hát én nem bánom, ha életem hátralévő részét egy ilyen csinos lánnyal kell eltöltenem - vigyorogtam önfeledten, a tarkómat vakargatva. Remélem nem érti félre a poénom, bár szó se róla, tényleg nagyon tetszett. Ez a céh tele van pretty, cutieful lánnyal, kész mennyország :3

by **RenAi** Vas. Ápr. 12 2015, 22:29

Egyszerűen nem tett le. A helyzet meglepettsége miatt amúgy is lassabban reagáltam, de mikor kapálózni kezdtem hogy tegyen már le végre, akkor sem tett le, sőt csak még erősebben tartott a kezében. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet, így már lassan jobban féltem a fiú karjaiban mint pár perce az indákba gabajodva. Nem tűnt rossz fiúnak vagy ilyesmi, de mégsem tudtam hova is tegyem az egészet, majd megfordult velünk a világ. Csupán egy pillanat műve volt az egész hogy ismét fejjel lefelé csüngtünk. Nem tudtam mifelé kapjak hirtelen, akarva akaratlan is a karjába kapaszkodam, de nem voltam elég gyors a ruhájába tudtam csupán megcsimpaszkodni ami kicsúszott volna a kezemből, de ő időben a csuklóm után kapott és így egy erős pathelyzett alakult ki. Nem pánikoltam be, és Silver sem vette át az irányítást így kigondoltam mit is tehetnénk, amivel ő is egyet értett. Amikor kértem elengedett majd a falnak rugaszodva ellökve onnan magam, a kardom suhintásával elvágtam a minket, vagyis akkor már csak őt fogva tartó liánt. Amint földet értünk mindketten futásnak eredtünk, először rossz irányba kezdtem futni, majd látva hogy a fiú merre szalad megfordultam és utána iramodtam, nem tudom hogy azét-e mert megvárt, vagy pedig hogy jobbak a pontjaim az övéinél de sikerült beérnem, majd vigyorogva rohantam mellette. Tombolt bennem az adrenalin, korán reggel ekkora slamasztikába kerülni, de szerencsémre és az övére kevésbé legalább nem voltam egyedül. Kavarogtunk a folyosókon kanyart kanyar után, szerintem a liánokat már jóval lehagytuk de inkább biztosra mentünk, végül a fiú állt meg, én pedig követtem ebben. A mondatára csak kacagtam egyet, igaz én is meglepődtem de nem annyira mint ő, szerintem. Én csupán örültem hogy megszabadultam azoktól a furcsa növényektől, és csupán remélem hogy nem tudott utánunk jönni, kúszni vagy ilyesmi.
- Nincs mit. – Válaszoltam a fiúnak, akit mókásnak tartottam az angol szavak és kifejezések végett. Kicsit úgy festett mint valami shonen fiú, főleg ezzel a furcsa kimonóval vagy yukataval vagy mivel. Már rég nem láttam férfin ilyesmit, valami nagy szabású ünnepség kell ahhoz hogy hasonlókat lássak férfiakon.
- Tudom, emlékszem rád a karácsonyi ünnepségről. – Mosolyodtam el biztatóan, majd felsóhajtottam, körbenéztem hogy merre tovább… és vélhetőleg ő is ezen gondolkodott hisz mondata már követte is. De mindvégig azon voltam elfoglalva hogy miért nem hív a nevemen? Miért hív Mis Love-nak folyton. Talán nem emlékszik rá, de mielőtt ezt orvosoltam volna egy fél mondattal is, nagyot koppant a megoldás. Uhh hogy erre miért nem jöttem rá azonnal… Hiába az angolomon csiszolni kéne még, két év alatt még az alap alapjai is megkopnak ha nem használom őket, mint tapasztaltam is. Majd megindultunk az egyik irányba. Túl ugyan olyan volt minden… >.> Hatalmas folyosók, egyszínű falak és padlózat, a mennyezetről nem is beszélve. Bár nem esélytelen, ha szépen kifestenénk pár virág ide-oda, naposabb helyre ablak mellé bár hupsz. >< Se ablak, se ajtók. Már kezdem úgy érezni hogy valami még ki nem épített területen járunk a céhházban, már ha van ilyen… Ehm mindezt az elgondolásom meg is akartam osztani a fiúval, de Silvernek már valahol máshol jártak a gondolatai. Pár pillanatra felfújtam az arcom, dicséret az oké de akkor is. Bár nem tudhatja hogy van barátom azt hiszem, nem említettem neki karácsonykor. Ha most kijelenteném akkor meg biztos kinevetne vagy nem tudom. Bár az is lehet hogy én nem értem a viccet és szívom túl mellre a dolgokat. Báár akkor már jó sok dolgot szívtam oda höhööhöö. Igyekeztem valami frappánssal visszavágni, de semmi jó nem jutott az eszembe.
- Ilyenről szó sem lehet, megennének a lányok ha sokáig elmaradnánk. – Öltöttem ki a nyelvem a fiúra.
- Amúgy, a karácsonyi találkozón nem sikerült túl sokat beszélnünk, nem tudtam hogy oda mehetek-e hozzád, meg a többieket is ritkán látom. Hogy sikerült hozzánk csatalkozni? Gondolom Hinari talált rád valahol. – Csücsörítettem össze a szám, összeszűkítettem a szemem, majd elmosolyodtam szélesen.
- Amúgy mit lehet rólad tudni, azon kívül hogy szereted a női ruhákat. – Cukkoltam kicsit, miközben rámutattam a felszerelésére.

/Ezek után ne legyen rám panasz. Razz

/

by **Silver** Csüt. Ápr. 16 2015, 15:46

A lényeg az volt, hogy fenntartsuk a derűs hangulatot és ne essünk kétségbe. Ugyanis tetszett vagy sem, elég vacak helyzetben voltunk. Mintha egy nagy labirintus kellős közepén tévelyegtünk volna céltalanul, úgy hogy azt sem tudtuk, merről jöttünk és merre tartunk. És... igazából így is volt pale

Örökké azért csak nem fogunk bolyongani, bármennyire is idilli lett volna építeni valahol egy kunyhót, és szakadt ruhákban hajótöröttet játszani és élvezni egymás társaságát Embarassed

- Téged vagy engem? - kérdeztem vissza. Előbbi esetben megvédeném, utóbbiban pedig... nem biztos, hogy nem örülnék neki Razz

- Amúgy ti lányok... ki szoktátok beszélni a fiúkat itt a céhben? - jutott hirtelen eszembe egy kérdés, ami mindig is foglalkoztatott, és talán pimasz dolog megkérdezni, de most egymás között vagyunk... why not? Maximum nem válaszol rá, de kíváncsi voltam, hogy szoktak-e lenni csajos délutánok, ahol kifaggatják egymást, hogy kinek ki tetszik, meg ilyesmi Rolling Eyes

- Ilyen megközelíthetetlennek tűnök? - morfondíroztam kicsit, aztán mentem tovább, mert azért nem állhattunk egy helyben, ha meg akarjuk találni a kijáratot - Kérlek szépen, én önként jelentkeztem a céhbe! Miss Hinari pedig próbára tett és úgy tűnik, hogy átmentem a vizsgán ^^" - vakartam meg a tarkóm zavartan. Elég furcsa vége lett annak a próbának, talán sose fogom elfelejteni - Te hogyan lettél céhtag? - tettem hozzá a magam kérdését a témához. Tényleg, ezt még senkitől sem kérdeztem meg, pedig fontos ahhoz, hogy tisztában legyek a többiek motivációjával.
- Hey, ez nem női ruha! - csattantam fel felháborodva, de persze nem voltam mérges, csak egyszerűen tiltakoztam a cukkolása ellen, és ezt azzal is jeleztem, hogy finoman oldalba könyököltem a lányt - Mivel ilyen goni vagy, így csak egy randin vagyok hajlandó mesélni magamról - tettem hozzá tettetett sértődöttséggel, majd fél szememet becsukva pillantottam rá Miss Lovera.

by **RenAi** Vas. Ápr. 19 2015, 16:41

Nem állt túl fényesen a helyzetünk, legalábbis az én észrevételeim szerint. Nem tudtam miképp is álljak a fiúhoz, mindenképp meg szerettem volna ismerni, de kicsit zűrös és némileg kényelmetlenül indult az ismeretségünk. Bár Silver nem zavartatta magát semmiben, máris incselkedni kezdett velem, nehogy a gondolatok mélyre ránthassanak.
- Hát, nem is tudom… Mindkettőnket. – Nevettem el magam. Majd egy újabb kérdés következett amin komolyan elgondolkodtam hogy őszínte választ adhassak.
- Hmm. Én igen, szeretek Jin-ről beszélni, legszívesebben szét kürtölném a világnak. És igen, szeretek fiúkról beszélgetni, bár túl sokukat nem ismerem igazán. Mondjuk az igazat megvallva én mindenről szeretek beszélni. – Vigyorodtam el kissé.
- Esetleg okkal kérdezed? Mond csak tetszik valaki a céhből? Szívesen összehozlak bárkivel. – Száguldott el a fantáziám.
- Bár Hinari és Szophie foglaltak, Shizkát meg nem ismerem annyira, de ő is aranyos és csinos lányka. Meg ott van még Yurihime. Régebben ő is harcolt velünk, de most kicsit visszavonult a fronttól, sok rossz dolog érte és kicsit pihen, manapság a kert körüli munka a legújabb hobbija. – Mosolyodok el.
- Hát igen, ők ketten akikkel össze tudnálak hozni. – Pillantottam rá, némileg csalódottan ugyanakkor kíváncsian vajon választ-e közülük valakit.
- Megközelíthetetlen? - Lepődtem meg.
- Nem egyáltalán. – Kezdtem heves tiltakozásba és hadonászni kezdtem a kezeimmel mindenfelé tiltakozóan.
- Első pillantásra is egy közvetlen és szimpatikus fiúnak tűntél, pont ezért gondoltam hogy nem fogsz elveszni a céhben. És tudod, ne haragudj, hogy nem foglalkoztam veled, de Szophie… Áhhh, hagyjuk. – Nevettem fel zavartan, ebből már nem jövök ki jól, és ha magyarázkodok csak rosszabb lesz…. A kérdésemre hogy miképp lett céhtag, könnyedén válaszolt, és a válaszán meg is lepődtem. Örültem hogy önként csatlakozott és az elmondásán, a próbán majd a tarkó vakarást követően. Vállon veregettem a fiút, mivel büszkeség töltött el hogy ilyen is van.
- Granulálok. – Vigyorodtam el.
- Mi hogy én? Gwhihi. - Ördögi mosoly jelent meg az arcomon majd eldicsekedtem hogy milyen régóta tag vagyok.
- Én kérlek szépen, én invitáltam be a céhbe annak idején Hinarit és Szophiet is. – Húztam ki magam büszkén, bár ezzel nem válaszoltam a kérdésre, de folytattam is.
- Engem még Rita invitált be, amikor még Ranmaru volt a vezér, után volt Shield, és most Hinari. – A hangom elkomorul picit, de csak akkor vehette mindezt észre ha nagyon figyelt. De témát is váltottam, méghozzá a ruháját kezdtem el figurázni. Persze tudtam hogy férfi kimonó, de vártam a reakcióját és meg is kaptam amit szerettem volna. Elröhögtem magam, és automatikusan védekeztem a kezemmel az oldalba bökést illetően, bár figyelmetlenségem miatt későn reagáltam, így sikerrel járt. A mondatán elvigyorodtam majd megszólaltam.
- Semmi gond, a csajok majd úgyis kibeszélnek. – Öltöttem rá a nyelvem, és felvettem ugyanazt a mimikát, vagyis gesztust hogy csak fél szemmel figyeltem a reakcióját. Ezek után csendben haladtunk tovább ha nem válaszolt, elvégre akkor én feleslegesen kérdezném őt.

by **Silver** Pént. Ápr. 24 2015, 17:44

Woah, so talkative Shocked

Nem mondom, hirtelen elkezdett belőle ömleni a szó, nekem meg esélyem se volt lelőni. Jó, nem is akartam, viszont az se lett volna optimális, ha elnyom a társalgásban, márpedig olyan erővel zúdította rám a mondandóját, hogy csak pislogni tudtam, mint fish a szatyorban. Egyébként inkább kedveltem a beszédes embereket, az olyanokból, mint Miss Hime, harapófogóval kell kihúzni minden szót, ha csak úgy beszélgetni támadt kedvem. Amikor tanított, akkor kicsit más volt, mert a magyarázatok miatt sokat kellett beszélnie, de alapból kicsit kényelmetlen volt vele beszélgetni. Szóval ezért is kedveltem az olyanokat, mint Miss Love vagy Miss Szophie, akik sokat beszélnek, de így könnyű is velük szóba elegyedni.
- Mindenről? Biztos vagy benne, hogy... tényleg mindenről szeretsz beszélgetni? - kacsintottam rá pajkosan és félreérthetően, mert azt szerettem volna, ha arra gondol. És most vagy zavarba jön, vagy válaszol valami olyat, amitől én jövök zavarba. Le mertem volna fogadni, hogy ez lesz.
- Waaaait a minute. Azt mondtad bárkivel, aztán mégis csak két névre szűkítetted a listát. Félsz tán a kihívástól, Miss Love? - kötözködtem játékosan, kihangsúlyozva a nevét - És mi van, ha én téged választalak? - tettem hozzá, felemlítve, hogy magát nem is vette számításba. Sure, leesett az eddigiek alapján, hogy ő is foglalt, ami nem is volt meglepő. Őszintén szólva az volt a meglepő, hogy nem foglalt minden lány.
- Anyway, hálás vagyok az igyekezetért, de nekem se okoz problémát randit kérni Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, hehe - kapartam meg a szájam szélét rossz szokásomnak hódolva - Igazából ez a hely maga a mennyország, angyalok koszorúja vesz körbe, és ez akkor is örömet okoz számomra, ha történetesen nem érhetlek el titeket - mosolyodtam el, kinyújtva a kezemet a lány felé, mintha egy távoli, elérhetetlen célt próbálnék megfogni. Aztán korrigáltam picit a magasságon, mielőtt azt hinné, a keblei felé nyúlok Neutral

Khm...
- Hogy tessék? o.O - kérdeztem őszinte döbbenettel a hangomban - Ezek szerint nem Miss Hinari a legrégebbi céhtag?! What a surprise... - néztem magam elé, a fejemet kissé lehajtva - Akkor te vagy mindenki senpaia, vagy van még nálad is többet látott igazságharcos? - kérdeztem, és hirtelen nagyon kíváncsi lettem, hogyan is alakult ki ez a céh. Elvégre most mondott egy halom olyan nevet, ami így hirtelen kicsit sem volt ismerős. Patinás guild vaskos történelemmel...
- És te most mit mondanál rólam nekik, hmm? - kérdeztem hosszan elnyújtott hümmögéssel. Mondjuk szöget ütött a fejembe, hogy próbálna például összehozni Miss Shizukával, azonban most egyébként is válaszút elé értünk, ugyanis a folyosó kettéágazott.
- Oh look! Merre menjünk szerinted tovább, egyenesen, vagy forduljunk balra? - morfondíroztam hangosan kikérve a véleményét - Olyan utat kéne választani, ahol csapdák és veszélyek rejtőznek, hogy meg tudjalak menteni még néhányszor és belém ess - viccelődtem tovább. Úgy éreztem elég jó légkört tudtunk ketten teremteni a szorult helyzetünk ellenére is, és jól kijövünk egymással.

by **RenAi** Vas. Ápr. 26 2015, 16:45

Silver társaságát egyre inkább élveztem, jól éreztem én hogy nem egy elveszett fiúcska. Vissza kérdezett erre válaszoltam.
- Persze, mindenről, amihez van kedvem. – Öltöttem ki rá a nyelvem. Én semmi rosszra vagy épp „arra” sem gondoltam, mondjuk ha a hangulatom olyan szívesen beszélek én „olyan” dolgokról is, épp csak el kell csípni azt az állapotom, vagy épp elérni hogy olyan állapotban legyek hogy gondolkodás nélkül mondjak ki mindent ami a szívemen van. Majd a csevej folytatódott, és kezdtem úgy érezni hogy ez a fiú kóstolgat engem, hisz minden mondandómba bele kötött valamilyen formában, bár szerintem álltam a sarat.
- Hát izé… azért mert a végén átgondoltam. Olyannal nem hoznék össze senkit aki már foglalt, még akkor sem ha kis rés keletkezne. – Felelem határozottan.
- És csupán Shizuka és Hime-san az akiről tudom hogy szabadok jelenleg. – Vigyorodtam el. Majd folytatta.
- Engem? oo – Pislogtam nagyokat, hisz gondoltam hogy Jin nevét megemlítve egyértelmű lesz számára hogy már van valakim.
- Már én is foglalt vagyok. Jin a barátom és már majd másfél éve együtt vagyunk. – Szögeztem le gyorsan, és bár folytattam volna olyannal hogy kizárt hogy überelni tudja, de… még a végén kihívásnak venné >.> így gyorsan meg is gondoltam magam. Ha tovább folytatja taktikát kell válltoztatnom, eddigi tapasztalataim szerint a fiúk nem szeretik ha másik fiúkról áradozunk, így ha kell bevetem azt. Fogant meg bennem az ördögi önvédelmi terv. Majd megmagyarázta hogy nem kell a segítségem, ami hát igazság szerint eddig is tény volt, de felajánlottam hátha Coupido szerepébe bújhatok.
- „Mellékelt ábra?” – Kérdeztem vissza értetlenül. Majd bele mentem a játékába. A kezét felém nyújtotta mintha csak el akarna érni, én hátra léptem egyet így több mint egy kartávolságnyira kerültem tőle, kinyújtottam a kezem felé mintha csak én is el akarnám érni őt majd megszólaltam.
- A beteljesülhetetlen szerelem Ahhh. – A jobb kezem tenyérrel kifelé drámaian a homlokomhoz tettem és miközben a hangomat is túldrámázott hangsúllyal csilingeltettem, majd elnevettem magam a végére. Nem akartam bunkó lenni, és meg sem fordult a fejemben abban a pillanatban hogy akár sértésnek is veheti, vagy esetleg komolyan. Reméltem hogy érti a viccet és nem ért félre.
Mindezek után szóba került a céh múltja.
- Öhm igen, vagyis nem. – Összezavartak a gondolatok.
- Nem, nem én vagyok mindenki senpaia, és nem is szeretnék a legrégebbi tag lenni… túl szomorú lenne. Igazság szerint Rita a legrégebbi tag ő hívott be engem is, amikor még Ranmaru volt a céhvezér. Vicces helyzet volt, ott izgultam hogy majd miféle tesztet kell kiállnom, erre semmit, sőt Ranmarut is valami robosztus termetes férfiként tudtam elképzelni, erre egy visszahúzódó kis könyvmolynak tűnt. Mármint nem volt visszahúzódó, kiváló vezér volt, épp csak kicsit féltem tőle eleinte, de amúgy rendes volt… - Gyorsan befejeztem.
- Várj „igazság harcost” mondtál? – Lepődtem meg a megnevezésen, hisz még sosem neveztek engem, vagy minket így. Majd gyorsan válltott, és egy oda nem illő kérdést tett fel.
- Mármint hogy kiknek? – Lepődtem meg… mondjuk idővel leesett, plusz nem is az a lényeg hogy kiknek, voltaképp a véleményemre volt kíváncsi, és őszintén válaszoltam.
- Hmmm… - Kezdtem hosszú hümmögéssel, amit ő is csinált előtte. Kicsit húzni akartam ezzel, bár nem tudom mennyire lehetek sikeres. Majd megint. Hosszú hümmögés, elgondolkodott pillantás, és a szám elé tettem a kezem mintha csak gondolkodnék.
- Hmmm…. – Majd elkuncogtam magam a végére, a színészkedés sosem volt az erősségem így sokáig nem is folytattam.
- Véleményem szerint nem számít a véleményem. – Hehee és tényleg, nem kell félteni ha ilyen dologról van szó, hisz ezt ő is megmondta.
- Amúgy, kedves, humoros, jóképű és olyannyira szereted a nőket hogy még szoknyát is viselsz a kedvükért. – Húztam picit, hisz tudtam hogy ez az előbb is bevált. Persze elröhögtem magam a végére, miközben ismét a kimonójára mutattam.
- De amúgy jól sejtettem nem kell téged félteni egyik lánytól sem, könnyedén össze jönnél bárkivel akiről még nem késtél le. – Öltöttem ki rá a nyelvem.
- Fogalmam sincs. Bal…ra? – Kérdő pillantás a fiúra. Majd ismét oltogatásba kezdett.
- Ácsi… eddig egy-egy az állás. – Javítom ki cserfesen.
- És amúgy sem kellett volna megmentened, magam is ki tudtam volna szabadulni. – Fontam karba a kezem és fél szemmel felé pillantottam.
- Épp csak pihentem kicsit. – Füllentettem neki, remélve hogy beveszi. Majd tompa léptek hangja hallatszott, a folyosó nem tartott sokáig úgy öt méter lehetett és ismét két új nyílt belőle. A léptek hangja hamar megmutatta a gazdáját először csak árnyék formájában, majd maga a tulajdonosa is megjelent, hangos szuszogás kíséretében. Elkerekedett szemekkel figyeltem miképp a folyosó egyik végéről meglát minket, melső mancsaival int egyet… de engem úgy ahogy van kiakasztott… Egy nyakkendős dinó… Lesápadtam, sűrűn pislogtam…
- Sziasztok…- Köszönt oda nekünk mély hangon, majd elbiceget tovább. Én lemerevedtem, majd először tompa rángatózásba kezdett a hasam, ami egyre csak erősödött és kitört belőlem a hangos nevetés…
- Egy nyakkendős dinó… és még beszél is… - Fogtam a hasam… egyszerűen nem bírtam abba hagyni a röhögést, és egy lépés sem tudtam tovább tenni egyszerűen kész voltam…

by **Silver** Vas. Május 17 2015, 15:17

Felnevettem, elvégre állta a kis hölgy a rohamaimat. Gyorsan meg tudtam nyílni előtte, felszabadult beszélgetés kerekedett az előbbi veszélyes helyzetből, és én ennek kifejezetten örültem. Biztos jóban vannak Miss Szophie-val, vele is hasonlóan könnyen megértettem magamat.
- Akkor már csak azt kell kiderítenem, mihez van kedved. Mihez van kedved? - kérdeztem meg vigyorogva, majd a kezeimet összefontam a tarkóm mögött, és úgy lépdeltem tovább.
- Az szép idő. Én még nem bírtam egy lány mellett sem néhány hétnél tovább. Elég idegesítő, amikor csak azért tapadnak rád, mert valamivel kitűnsz a többi fiú közül. Aztán mióta otthagytam a sulit, nem is volt semmi - mondtam egy fáradt sóhajjal megspékelve. NEET-ként nem sokat jártam el otthonról, szóval nem is volt alkalmam ismerkedni, pedig így belegondolva kíváncsi lettem volna, hogy kvázi senkiként mennyi lány érdeklődne utánam. Most se azzal vonzom őket, ami én vagyok, hanem egy felvett szereppel. Igazából még azt sem tudom, hogy milyennek tűnök a lányok számára, amikor önmagam vagyok. Miss Love és a barátja biztos nagyon szeretik egymást, ha ilyen hosszú ideje együtt vannak.
Kuncogtam egy jót a színészi játékán, és én is a szívemre tettem először a kezem, aztán összeérintettem a tenyereim, és végül ölelést várva nyújtottam ki újra feléje a karjaimat. Mindezt némán, a megfelelő mimikával. Szerettem az ilyen színpadias játékot, biztos tehetségem is volt hozzá, csak színjátszó szakkör helyett sportolni mentem.
- Miss Rita? Vele még nem találkoztam - elcsodálkoztam, azt hittem mindenki ott volt Karácsonykor, de akkor ezek szerint mégsem. Vagy csak nem emlékszem Ritára, mert ementáli lett az agyam, ami igazából nem is lenne meglepő, mert ha sok új nevet kell egyszerre megjegyezni, az nem nagyon megy. És azért ott voltak új arcok bőven, bár nekem csak fiúk rémlettek.
- Hát a csajoknak, miközben kibeszéltek - oldottam fel Miss Love pillanatnyi zavarát. Én is nehezen bírtam követni a fonalat, könnyű belefeledkezni egy-egy témába, aztán lemaradni a következőről, szóval nem hibáztattam a lányt érte. A válaszára meg csak visszakapta a nyelvöltést, aztán megpördültem a ruhámat kissé megemelve, mintha tényleg női ruha lenne. Vajon itt lenne az alkalom, hogy felvegyem hirtelen Miss Szophie karácsonyi ajándékát? Áh nem, nem szerettem volna megbotránkoztatni azzal a szereléssel @.@

- Persze-persze. Visszamenjünk és kipróbáljuk? - kérdeztem, bár nem mernék rá megesküdni, hogy vissza is találnánk azokhoz a növényekhez. Pedig ha ilyen magabiztos, én szívesen elnézegetném, ahogy az indák között szenved, elvégre csinos leány volt, és minden férfi álma, hogy kiszolgáltatott helyzetben láthasson ilyen szépségeket, mint ő. Kivéve az enyém, mert én kötelességemnek érzem, hogy leszedjem őket minél előbb Rolling Eyes

Amúgy balra fordultunk, és egy rövid folyosón találtuk magunkat, aminek a végéből léptek zaja hallatszott. Megörültem, hiszen végre találunk valakit, aki remélhetőleg útba igazít minket, de a sarok mögül felbukkanó alak minden volt, csak szokványos nem. Az én szavam is a torkomra forrott, csak egy tétova visszaintésre futotta, és amint eltűnt a járatban, Miss Love-ot elkapta a nevetőgörcs. Engem meg a felfedezés utáni vágy.
- Nézzük meg, honnan jött! - mondtam, és azzal oda is szaladtam az elágazáshoz, és arrafelé kukucskáltam, amerről érkezett. Csakhogy a lány még mindig nem tudott jönni, úgyhogy visszamentem hozzá, és komoly, véresen komoly ábrázattal megálltam előtte. Letekintettem rá. Felemeltem a kezem. És... elkezdtem csikizni az oldalát Razz

by **RenAi** Kedd Május 19 2015, 19:52

- Mihez is? – Kérdeztem vissza, inkább magamtól, afféle költői kérdésként. Igazság szerint hirtelen nem is jutott az eszembe semmi. Semmi. .__. Kongott a fejem az ürességtől, méghozzá pont azért szerintem mert hirtelen kellett volna válaszolnom egy pofon egyszerű kérdésre. Mondhatnám azt hogy, nekem mindegy vagy hogy bármiről. Bár a bármiről már kilőve, de inkább hmm…
- Beszélgessünk az öltözködési stílusodról. – Vigyorodtam el sunyin. Persze, nem ez egy magas labda volt amivel majdhogynem sikerült is zavarba hoznia, de most én jöttem, és visszapasszoltam. Azt szerette volna ha mondjuk rólam kezdünk el csevegni, én viszont ezt megfordítottam, és élcelődni kezdtem vele. Tudtam hogy felveszi majd, hisz az előző célzást is felvette. Bár lehet unalmasnak fog tartani, de tény: Egyszerre tetszik az öltözködési stílusa, és mégis van benne valami kirívó, de hogy mi nem tudnám megmondani. Talán pont ezért is térek vissza mindig erre az egy pontra.
- Miért szereted ennyire a kimonókat? – Kérdezem.
- Kicsit szokatlan. – Jegyzem meg, de nem bántásból, csupán tényt közöltem. Majd témát váltottunk.

- Néhány hét?! – Képedek el… Ezt most úgy képzeljem el hogy meg volt neki és dobta? Vagy még meg sem volt…. ><” Majd folytatta.
- Kitűnni? – Kérdezek vissza értetlenül, majd nyilvánosan végig mértem a fiút a talpától a teteje búbjáig a tekintetemmel.
- Szerintem te átlagosnak tűnsz. – És buuum, csak utólag fogtam fel hogy ez egy erősen degredáló mondat is lehetne ha épp egy törékeny személyiségű fiúról lenne szó, de sose lehet tudni.
- Mármint nem úgy. Mert ugye itt van neked a kimono, a göndör haj, a szokatlan fehér haj. – És ennyi. A kezeimmel hevesen tiltakoztam, kalimpáltam, gesztikuláltam, amit csak kellett. Nem szerettem volna se megbántani, se rossz színben feltűnni előtte. Persze felszínes, külsőről megítélendő tulajdonságokat tudtam neki felsorolni csak… és zavaromban már meg sem említettem a humorát, a közvetlenségét, és nyitottságát, sokszínűségét. De csupán a felszínt kapargattam. Majd egy fáradt sóhaj ami nem jelent jót.
- Otthagytad? De… miért? – Kérdezek rá, hisz nem értettem mi indoka lehetne…
- Amúgy visszatérve…. mivel érezted azt hogy kitűnnél? – A pofátlanságnak is van ugye egy határa, de én mivel nem gondolkodok csak beszélek ezt gyakran meg is lépem.

A drámai színjátékomnak akadt folytatása, aminek eredménye ugyan mint plátói be nem teljesülhető szerelemnek egy ölelés lett az ára és örültem hogy lehet vele játszani. Sokan félreértenék, vagy kihasználnák ezt a helyzetet.

Mikor Ritára került a szó… kissé elszomorodtam, valahogy olyan visszás volt az egész és valamiért annyira nem akartam elmesélni neki az egész történetet… Majd lehajtott fejjel belekezdtem.
- Rita… él. – Szögezem le minden előzmény nélkül, bár az idő elmúlásával egyre bizonytalanabbul élt bennem is ez a hit, hisz egyetlen pm-emre se kaptam sose választ… pedig elküldhtető és a mapp is jelzi… Rita él.
- Ritát egy baleset érte, és azóta Maci vigyáz rá. – Rövidítem le a történetet, bár nem tudom mennyire lesz ettől érhető.
- Rita egy tök aranyos, tudatos és harcias lány. – Kezdek bele.
- Ő volt az, aki felkarolt amikor bezárt minket Kayaba. Voltaképp neki köszönhetem hogy tag vagyok. – Vigyorodok el, bár még nem olyan őszintén.
- Rita… úgy néz ki csakis akkor lesz ismét önmaga… ha… végig visszük a játékot. – Fejezem be a mondatom végét egy határozott mély hangsúllyal. Céltudatosan, magabiztosan. Bár az utóbbi időben harcot vívtam idebent, hisz… most is olyan jól érzem magam. Majd mikor észbe kapok, bűntudatom lesz hogy jól merem magam érezni miközben… mikor még annyi dolgom lenne… De ezt nem említem meg Silvernek nem akarom elrontani a kedvét, igyekeztem ismét vidámabb övezetre terelni a beszélgetést, de ezt ő hamarabb megoldotta.
- Ehm… - Pár pillanatig azt sem tudtam miről van szó, de a végére leesik.
- Igazság szerint… én még nem beszéltelek ki. – Öltöttem a ki a fiúra a nyelvem.
- Nem járok ide elég gyakran, és általában itt is csak üzenet formájában beszélünk meg találkozókat, így ritkán futok össze céhtársakkal, de ezt igyekszem kicsit javítani. – Magyarázkodok, és igen, az én hibám az hogy nem találkozok velük annyit. Könnyebb volt kicsit külön vonulni és eltávolodni itt mindenkitől azután ami Ritával történt. Majd ismételten az öltözékét kezdtem el oltani. Vicces volt a reakciója, szórakoztatott és az igazat megvallva még a visszajutás gondolatát is elfeledtem pár percig. Jelenleg úgy éreztem ha tehetnék még tévelyegnék picit vele együtt. Azon ahogy megfogta a ruháját és pörögni kezdett felnevettem, majd utánozni kezdtem hogy teljes legyen a móka.
- Én akkor is jobban csinálom. – Öltöttem ki rá a nyelvem, bár ha ezt gyakorítom akkor bizony még a végén kiszárad a szám is. Ezek után ismét nem hagyhattam magam az élcelődésén, amihez persze én is hozzájárultam, hisz ha ő nincs akkor lehet még mindig ott himbálóznék az indák fogságában, de psszt erről neki nem kell tudnia.
- Nem muszáj, a tényeket nem szokták bizonygatni. – Mosolyodok el, mintha valami okosat mondtam volna, de az én szavam szinte mindig megfogható valamivel. A válaszutat követve balra fordultunk, ahol a beszélő nyakkendős díó-bácsi a mély hangjával egyszerűen lefegyverezett. Míg Silver kíváncsian vetette volna magát utána, addig én megmerevedtem és röhögőgörcsöt kaptam. Egyszerűen nem mozdultak a lábaim. Majd a fiú megállt előttem, komoly pillantással, amire még inkább röhögő görcsöt kaptam. Nem bírtam tovább, már bele is könnyeztem, és ha lehetet volna olyat biztos hogy még a hasam is megfájdult volna. Kapkodtam a levegő után, amn nem segített hogy Silver még elkezdett csiklandozni is. Először a kezeimmel kapálóztam, próbáltam védekezni valahogyan.
- Jól van.. jó…jól van.. össze… jösssze szedem magam. – Préseltem ki a számon két szusszanat között. Majd ha nem csikizett addig hogy a földre vessem magam, akkor pár másodpercnyi pihi után meg is voltam.
- Rendben nézzük meg. – És meg is indultam, bár elkapott a kuncogás ha rá gondoltam arra a furcsa szerzetre. Amint elhagytuk a folyosót egy furcsa – szó szerint – lefelévezető, meredek folyosón találtuk magunkat, ahol elég volt akár egyikőnknek megcsusszannia, rántotta vagy épp lökte magával a másikat. Persze vállaltam akaratlan is az ÜgyetLenke szerepét, így megcsúszva bele kapaszkodtam Silver kimonójának aljába, és csak reméltem hogy nem szakítottam el. Majd hangos
- Kyaaa~!!! – Kísértetében vártam mikor ér véget ez a rögtönzött csúszda, és amint csökkent a csúszós kő meredeksége, egyre lassultunk, majd én a saját tengelyemen keresztül lassan pörögve a lábaimat magam alá húzva a kezeimmel rajtuk támaszkodva kissé szédülve álltam meg. Majd ha mindez még nem volt elég nekünk, akkor bizony egy tompa puffanás, és hangos görgetés hangja szűrődött onnan ahonnan mi is érkeztünk. Nem kellett sok hogy meg is pillantsuk az ember nagyságú szikla gömböt, ami minket pc-zett ki magának. Viszont volt itt egy kis bökkenő. Előttünk egy nagyobb tér, szembe a járattól egy fallal elzárva, majd egy ismételten csak lefele vezető út balra, és egy meredeken felfele jobbra, viszont kapaszkodó és minden nélkül. Kétségbeesetten vártam Silver tanácsát vagy utasítását hogy csusszanjunk vagy másszunk inkább.

/WTF ember? Mit művelsz te velem? Munka után 1100 szó csak neked. Shocked

Tudsz valamit. >.<" /

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Júl. 09 2015, 21:42

Nio

Elérkezett a nap amikor is.. nem túl izgatott vagyok. Föl s alá járkáltam a szobában, megannyi kört leírva, vajon hogy fogadja? Tetszeni fog neki? Mire gondol majd? De azt hiszem jobb is ezen gondolatok elébe menni. Lenyomtam szobám ajtajának kilincsét. Tenyeremen éreztem ahogy a hideg fém kallantyú ellentart kezem nyomásának. Azonban ez nem az a nap, amikor visszatarthat. Belefejtettem némi erőt és lenyomtam. Eljött az elhatározás, amit már egy ideje kigondoltam. Jobb lenne, ha közelebb lenne.
Alig egy szívdobbanásnyi idő telt el és már ott voltam a sütiző előtt, ahol újra élesztette bennem a finom és az élet utáni vágyakozást. Ahogy elég volt látni mi történt a szinteken. Talán ez az egy maradt érintetlen, a maga jellegzetes örökkévalóságában. Sehol egy darab szemét az utcákon, vagy szmog, ami odakintre annyira jellemző volt. Csak a tiszta illatok sokasága és a forró teáé, amit időközben hozott egy pincér. Illedelmesen megköszöntem és elküldtem Nionak az üzenetet. "Az ínyenc gyomrod útjának végén megtalálsz". Egy kis rébusz mögé rejtettem, hol is vagyok, de első sorban kíváncsi vagyok megtalál-e. igaz alig félórája még a fogadója közelében voltam, de azért annyi merszem nincs hogy rátörjek ilyen korai órán. Mégis csak aludhatott még egy félórát.
Nem hamarkodtam el a teát és elutasítottam a süteményrendelést is, azzal megvárom Niot. Ha már lehet együnk együtt, mint mindig, nem sietek annyira. És amúgy is a céh még közel sem ébredezik.
Továbbá, ha jól számoltam közel három perc tizenkét másodperc alatt tudok elfutni a céh kapujáig, ha a képességem is beaktiválom. Nioval a hátamon pedig előzetes számítás szerint olyan négy perc körülre ugrik. Talán. emelnem kellene a súlyemelés jártasságom, vaagy, Nionak jobb az akrobatikája. És a lándzsájával ha a tenyerembe veszem ő meg kézen áll, míg futunk.. hmmm.. egész vicces lenne Smile

De, de hova is ámuldozok, alig várom hogy lássam szerelmem. Ellenőriztem, a meglepetést, hogy jó állapotban van-e még és szerencsére igen. Ha visszaír súgok neki, hogy tudna eltalálni ide könnyen, egy újabb elem feloldása a rébuszból. Vajon idegesíti az ilyen találós kérdéses, vagy megfejtős dolgaim?
Nyugodj már le, csak izgulsz. Oké. Magammal társalgok.. hát na a torkom a szívemben van.

by **Nio** Pént. Júl. 10 2015, 00:19

Yuichi

Megszokott reggelnek nézetem elébe. Szép nyugisan felületem fogadóbeli ágyamon, nyújtóztam egyet, egy mozdulattal megigazítottam hajamat, majd nyitottam is menümet, hogy felkapjam hétköznapi felszerelésemet, mikor is feltűnik egy ritka esemény szemeim előtt, melyet egy még rendhagyóbb esemény követ majd. Egy üzenet. Yuichitől.
Állítom egy másodpercnyi idő se kellett ahhoz, hogy talpra pattanjak és meg is nézzem mit írt: "Az ínyenc gyomrod útjának végén megtalálsz". Ennyi volt csupán, de többször is átfutottam. És nem azért mert nem értettem volna, hogy mit jelent, hanem azért mert Ő írta. Csak egy hely létezik a közelbe, ahol a gyomrom is megtalálta számítását, ahol nem mellékesen már nem egyszer voltunk kettesben.
Hevesen dobogó szívvel indultam meg a kijárat felé, viszont a kezem megállt a kilincs felett. Még mindig alsóneműben voltam. Kezem leeresztettem, majd nekiláttam megint a reggeli rutin folytatásának. Mindezek után lefelé kettesével, olykor hármasával szedtem a lépcsőfokokat, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert az utolsó szakaszt zuhanva tettem meg, és így arccal érkeztem le a lépcső aljára. Még szerencse, hogy nincsenek sebek vagy horzsolások. El tudom képzelni, hogy hogy festenék most. De ugyanakkor lehet, hogy annyira mégsem bánnám, hiszen ebben a helyzetben Yuichit is el tudom képzelni, amitől arcom szinte lángra lobban és szívem is kiugrik helyéből ugyanabban a pillanatban.
Csak pár pillanatig hevertem a földön Yuichivel kapcsolatos gondolataimba merülve, míg észbe kaptam, felugrottam és futottam is lóhalálában a cukrászdánk felé. Ismét egy nap a számomra legkedvesebb emberrel a világon... minden világban.
Már messziről kiszúrtam, mivel nem volt tömeg amiben elvesszen, bár látszólag nem engem lesett, hanem gondolataiba merülve járkált úticélom előtt. Hirtelen felindulásból enyhe lendülettel ugrottam ismét, már a mai napon sokadjára, de ez alkalommal Yuichi nyaka volt a cél.
-Régóta vársz?- kérdeztem már a nyakát karolva hátulról fülébe suttogva. Ezzel viszont volt némi gondom, hogy csak lábujjhegyen értem el nyakát. Talán a dereka kedvezőbb lett volna. Ami nem jutott eszembe, annyira örültem, hogy végre láthatom.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 10 2015, 16:18

Nio

Szabály ellenesen kalimpált és még mindig kihagyott, néha-néha. Miért van az, hogy nem tudok vele olyan határozott lenni? Mert szeretem, oké, de attól még lehetne. Mert félek? Mitől, hogy megigéz a szemével, hogy ölelését nem akarom elhagyni? Igen és igen és igen. De miért félek? Igazából nem félek, sőt alig várom, talán pont attól félek, hogy elmarad, csak egy senki leszek neki.
Fejezd be az ilyen gondolatokat, csak az idő ellen harcolsz. Tovább járkáltam. Vajon mit fog szólni hozzá? Egy az a meghívóhoz és a meghíváshoz? Hátulról lábdobogást hallottam, de alig egy-két lépésnyit.
Máris a nyakamban volt Nio mosolyodtam elpirulva.
- Szia, dehogy is, gyors voltál - mondtam nevetve és biztos ami biztos aktiválva a súlyemelést, hogy hosszú távon ne essünk el - csomagolva kérjük - mondtam a pincérnek. Egy mozdulattal szállíthatóvá is tette a süteményeket. - Hoznád kérlek? Van amit látnod kell, és ott fogunk sütizni, ez alkalommal nem itt kívül és nem is bent. - megvártam míg kezébe veszi, majd felkaptam a lábait. - Ezt most gyorsan kell, hamarosan lejár az ideje az ételnek, mérd kérlek az időt - nem is vártam sokat és a villanást beizzítva futni kezdtem. - Niji double - mondtam, majd a kardforgatás mesterség is bekapcsolt. Futottam, ahogy tudtam, nincs messze a céhépület, de bármily kérdésére válaszoltam is és ha meg is csókolt volna készséggel hátrafordultam hozzá. Az út nagy része veszélytelen, csak kövek.
Beérve az ajtó elé megálltam és úgy ahogy voltam térdre roskadtam.
- Megérkeztünk - ziháltan beszéltem, és hagytam, hajam had zuhogjon félre a vállamra. Fejem hátra vetettem a vállára és rámosolyogtam.
- Gyönyörű vagy ma is Nio - kezdtem vidáman s mosolyom sem akart alább hagyni, a maga módján még ha nem is fejleszt de jólesett a futás, remélhetőleg maradt még időnk is elfogyasztani a sütiket. Oldalra fordítottam vállán arcom és megcsókoltam lágyan. Nem akartam elengedni a csókot, de mégis csak sütizni jöttünk, meg persze, ó szinte el is felejtettem.
-Nio, ez itt a céhépület. Céhépület Ő itt Nio -mutattam be őket egymásnak - bocsi fa viccet félre téve. Szeretnélek körbevezetni bent és kívül is. Meg sütizni egyet kettesben. Mit szólsz hozzá? - kérdeztem még mindig pihegve.

by **Nio** Vas. Júl. 26 2015, 20:44

Yuichi

Ugrásom nem lepődött meg ahogy észre vettem, bár az igazat megvallva, úgy futottam, mint egy kis elefánt. Elvégre azon már túl vagyok, hogy mi lesz ha együtt látnak minket. Csak vele szeretnék lenni annyit amennyit csak lehet, vagy még többet. Már amennyire ez lehetséges.
-Mit tervezel mára?- kérdeztem még mindig izgatottam és olyan mosollyal arcomon, mely csak neki szólt. Azonban válasz helyett kissé zavaros utalásokat kaptam amiket nem nagyon tudtam összerakni. Sütit vettünk elvitelre, tehát nem itt esszük meg kizárásos alapon.- Hova megyünk?- vettem át a süteményeket, és néztem rá egyre növekvő kíváncsisággal.
Azonban ismét nem volt konkrét válasz, egy kicsit még homályosabb is lett. Felkapott gyengéden, majd el is indult valamerre szinte futva. Azt mondta, hogy mérjem az időt, azonban ez lehetetten volt. A sütiket tartanom és kapaszkodnom egyszerre nem volt valami könnyű, de attól független megoldottam. Csak a számolás maradt el.
Amikor odaértünk le is tett finoman. Nem tudom, hogy pontosan mennyi idő alatt futotta le azt a távot, de azt éreztem hogy kifáradt, éreztem fejét hátamon, hogy ott pihenteti. Nem is csoda, hogy elfáradt. Nagyon gyors volt, de miért siettünk?
Már éppen fordultam volna meg hogy megkérdezzem, mikor lágy és gyengéd csókkal lepte meg ajkaim... Hiányzott ez az érzés. Pontosan nem is tudom, hogy mikor éreztem ilyet legutoljára, hogy mikor éreztem csókáját. Viszont a csók hirtelen megszakadt. Nem erőszakosan lett vége, hanem lágyan, de megszakadt és kiderült hogy hol is fogunk sütizni. Hogy hol is van az az itt...
-Céhépület...?- néztem körül, hogy meglássam, hogy hova is csöppentem.-Lenyűgöző... De pontosan miért is vagyunk ma itt? - néztem kérdőn szerelmemre. Bár ugyan kiléptem az előző céhemből, de most nem is tudom, hogy jó ötlet lenne csatlakoznom egy másikhoz.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Aug. 07 2015, 10:56

Ugyan nagyon nehéz volt megállni, hogy ne mondjak el neki mindent. Így csak csendben bazsalyogtam, majd ahogy elvette a süteményt és biztonságban volt, úgy lefutottam a távot.

Igen csak kifáradtam, úgyhogy tartottam egy szusznyi pihenőt.
- Ma megmutatom a céhházat belülről, valamint. Amiről már beszélgettünk, talán megtetszik Neked - mondtam és kezem nyújtva felé elindultam a hatalmas ajtóhoz. Lenyomtam a kilincset és kitártam előtte az ódon mintájú kaput. Ajtóhoz egyszerűen túl nagy.
Megfogtam kézfejét és mellette sétálva, első körben a szobám irányába indultam. Előbb ismerje meg kis birodalmam, majd megehetjük a sütit, utána végig vezetem minden helyiségen. Út közben rá néztem és lépcső sorra, figyelve, ha felbukna benne elkapjam. Igaz fájdalom érzet hiányában, simán le is bukfencezhetnénk a lépcsőn visszafelé jövet, de azért ezt a fajta mókát máshol el is tudnám képzelni. Itt viszont, nem is tudom, biztosan nem nevetnék ki, én sem.
A márvány lépcső és a világos márvány padló tényleg egy palota hatását adta vissza, a hatalmas magasságok, ahol a mennyezet függött és a fentebbi szintek, mind mind az eleganciára utaltak. Az első céh vezető, jól választott, mikor erre az épületre költött. A fényűzés káprázatos, de az hogy milyen egyszerű és átlagos emberek vagyunk, az teljesen egyensúlyban tartja a palota lakosait. Elmosolyodtam, ahogy Nio szemébe pillantottam. Benne meg találtam azt, ahová menni akarok, ahová tartozni szeretnék. Akit óvhatok, aki óvhat engem. Talán túl zavarba hozhattam, nem tudom már egy ideje rá tekintettem, és nem tudom hogyan múlt az idő, de amint felértünk a lépcsőn jobbra mutattam és elvezettem a második ajtóig. Az ajtó könnyen engedett, hiszen be sem zártam, feleslegesnek tartottam. Előre engedtem, hogy belépjen a szobámba. Amíg beért be slisszoltam mögötte és a középen álló asztalra letettem a kis csomag süteményt és kibontottam. Még a szavatosság jelzője zöld, még elfogyasztható hál' istennek.

by **Nio** Vas. Aug. 30 2015, 11:25

Nem tudtam, hogy pontosan miért is vagyunk illetve vagyok itt, de egy idő után, mikor egyik meglepődésből és ámulásból a másikba estem... az igazat megvallva nem számított. Itt voltam, és már annak is örültem, hogy mind ezt láthatom. A viszont hangomat, sajnos valahol út közben elvesztettem a pompás építményben sétálva Yuichivel. Amit egészem a szobájáig nem is találtam meg.
A szobája egy egyszerűbb, de annál otthonosabb szobára emlékeztetett. Teljes ellentéte volt magának a kastélynak, mintha hirtelen a középkorból a jövőbe csöppennék, vagy valami hasonló érzés kerített hatalmába mikor beléptem birodalmába.
-Lenyűgöző a céhház- ültem le ágyára ez alkalommal őt fürkészve és nem szobáját vizslatva. Bár ami azt illeti kicsit ideges voltam már attól kezdve, hogy átléptem a szoba küszöbét... még soha nem voltam egyetlen egy fiú szobájában sem. Amit próbáltam nem mutatni, de attól tartok nehezen sikerült leplezni, vagy éppen sehogyan sem.- Most már elárulod, hogy mire készülsz?- kérdeztem lágyan elterelve gondolataimat arról, hogy annak a férfinek a szobájában vagyok, akit teljes szívemből szeretek, ami valljuk be nem olyan könnyű, ha éppen előttem áll.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Szept. 01 2015, 15:17

Odaléptem hozzá és leguggoltam elé. Arcáról és hangjából lerítt, hogy a következő perceket illetőleg, semmi vagy ha van is ötlete, lehet elfog térni a valóság tőle. Megfogtam a két kezét és megcsókoltam, beszívtam lassan a levegőt és elengedtem ajkait. Közben felálltam majd előkészítettem a tányérokat, az evőeszközöket és a két-két süteményt ráhelyezve leültem mellé. Megkínáltam a süteményekkel, mégis csak ezt a finomat nem volna érdemes kihagyni. Az első falat után szólásra is nyitottam szám - Igen - mosolyogtam Rá - szeretnélek meghívni a céhbe, csatlakoznál-e? Már egy ideje láttam, hogy nem vagy céhben és mondtad, hogy nem is volt olyan jó társaságod, itt annyit tudok mondani lesz jó társaságod - emeltem meg a villán a süteményt. Persze engem leszámítva is találhat jó barátokra, vagyunk itt jó páran.
- Volna itt valaki, akivel érdemes volna találkoznod - fűztem tovább a gondolatot, de nem akartam túl messzire menni. Úgyhogy visszatértem a süteménybe. Jobb volna ha itt lenne egy szobája és nem fogadókban lenne, már Ő is, mint én eleinte. Biztonságosabb lenne. Meg nem utolsó sorban, megismerhetné, mennyire komolyak a szándékaim, ha már a múlt végtelennek tűnő hibáit nem tudom kijavítani, legalább ellensúlyozni. Bár nem hagytam, hogy most emiatt kicsit is visszakozzak, tudom már mit akarok, már csak az a kérdés, hogy Ő mit szeretne. És ez sokkal fontosabb nekem, mint bármi amit szeretnék.

by **Nio** Csüt. Szept. 10 2015, 13:02

Idegességemet valamennyire oldotta egy pillanatra csókja, melyet lehajolva ajkaimra lehelt. Azonban ez hamar elillant, mikor eltávolodott tányérokért és a süteményekért, melyekről szinte meg is feledkeztem. Csendben néztem ezeket a mozzanatokat és vártam. A kíváncsiság és az izgatottság felváltva keringett bennem.
-Köszönöm- mondtam halkan, szinte cincogva, amikor átvettem a süteményt. Lassan kezdtem eszegetni, azonban mikor leült mellém akaratlanul is enyhén, alig erezhetően nekidőltem vállának. Miután Ő is belefogott a sütemény elpusztításába válaszolt kérdésemre. Én viszont néhány pillanatig nem tudtam, hogy mit felelhetnék.
Tényleg említettem neki, hogy hajdani céhem nem volt valami aktív, ami miatt ki is léptem végül. Mindegy, hogy benne vagyok-e vagy sem, így sem csináltam se én sem, ők semmi olyat, amit elképzeléseim szerint egy céh csinál.
-Szívesen- találtam meg a hangomat és fordultam felé egy boldog mosoly kíséretében. Tényleg az voltam. Talán duplán is elvégre azzal a férfival vagyok, akit szeretek, és ha igaz, amit mondott, ami már pedig igaz, akkor többet nem leszek egyedül.- Köszönöm- tettem hozzá egy pillanatnyi szünet után azzal az érzéssel, mely most kerített hatalmába.
Örülök, hogy Yuichi rám talált, és figyel rám. Vándorolt tekintetem vissza a süteményre. Ha Ő mellettem van, akkor nem vagyok magányos, és szívem szinte szárnyal. Most meg, hogy meghívott a céhébe... valami leírhatatlan melegséget érzek szívembe. Minden nap láthatom, és együtt lehetünk.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Okt. 20 2015, 21:35

Vártam válaszára, ami nem kínos csend volt, de nem is nyakamba ugrás. Valahogy pontosan az a fajta visszafogott öröm, amit én is szoktam csinálni, amikor örülök. Ahogy letekint az étekre, ami oly jelentéktelen, mint mi a játékban, mégis itt vagyunk és ha céljaink nem is pontosan ugyan azok, de egy irányba haladunk, miért is ne lenne jó? Már rég belegondoltam milyen jó lenne, együtt megindulni valamin, amit Ő is szeretne. Az pedig, egy hely, ahol tudunk kettesben lenni, de mégis, ha szeretne, tud mással is beszélni. És megismerné szokásainkat, na meg persze, a nappali- és éjjeli őrséget. Bazsalyogtam akár csak Ő, kezeimmel könnyedén körbefonva derekát. Nem csörrent nagyot a villa a tányéron, épp csak csilingelt egy keveset. Vártam pillantásának megnyilvánulását, és leginkább azt, hogy Ő mit gondol. Bár egy porcikám, a gyomrom mocorgott, némi idegesség volt benne, hisz ha elfogadja, vagy elutasítja a lényegen nem fog változtatni, szeretem. Az izgatottság viszont, ott volt bennem, amit nem tudtam elrejteni, Őt nézve csodáltam, hogy lehet ennyire szép. Mint aznap, s mint a rákövetkezőn. Jobb kézfejemmel elengedtem derekát, de képtelen voltam a süteményhez nyúlni. Csak bazsalyogtam, és éltem a világot, ami megadatott nekünk. Szerelmét és hogy szerethetem.

by **Nio** Csüt. Okt. 22 2015, 12:39

Szünetünk egy idő után kezdett hosszúra nyúlni, bár nem volt sem kínos, sem egyéb negatív jelzővel nem tudtam volna leírni. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy most mondanom kellene valamit. Egy pár pillanat múlva azonban megszólaltam felnézve sütimből rá, szemeibe.
Tekintve, hogy több kérdés motoszkált bennem. Izgatottság, kíváncsiság, öröm, kevéske félelem... és mindezek mellett számtalan kérdés is, melyeknek se vége se hossza. Azonban nem akartam mindet egyszerre rázúdítani. Nemcsak a céh miatt vagyok itt. Hozzá jöttem, csakis miatta vagyok itt ma. Bár vegyes és erős érzelmek vannak bennem a céhvel kapcsolatban is, de Yuichihez talán erősebb érzelmek kapcsolnak. Elvégre szinte kiugrottam az ágyból, mikor észrevettem, hogy Ő írt nekem. Ebbe a gondolatba kissé bele is pirultam, mely nem múlt el akkor sem mikor leplezett kíváncsiságomnak eleget téve elkezdtem szolidan kérdéseimet mondani:
-Tényleg szép eddig a kastély, ugye majd körbe vezetsz? Nekem is lehet majd szobám,... valahol a közeledben? Oh, és a küldikbe, ugye majd segítetek? Milyenek a többiek? Szokott lenni valami közös programja a céhnek?...- ezen a ponton rászorítottam kezeimet a számra, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert az ölemből kiesett a sütemény és a tányér amin rajta volt. Amint leért és megsemmisült, majd elpixeleződött szégyenembe szinte el tudtam volna süllyedni. Először vagyok Yuichinél, és máris úgy viselkedem, mint valami bolond...
Bújtam el kezeim mögé. Az arcom égett és legszívesebben meg sem szólaltam volna, ha tudom, hogy ez lesz. Félek...

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Nov. 02 2015, 21:46

Talán túl sokáig szuggeráltam várva válaszára? Visszafogottan nevettem picit, de azt a tányért még én sem tudtam volna elkapni. Kérdései ott táncoltak a fejemben, hogy vajon milyen sorrendben is válaszoljak? Ugyan lényeges a sorrend? Tanakodtam, egy röpke pillanatig, majd inkább hagytam csak hogy a szívem diktáljon.
Megfogtam kezeinek szélét, és gyengéden jeleztem, hogy előbújhat. Két hüvelykujjában kapaszkodva kezdtem lágy búgó hangon. - Akár most is, a süteményt már úgyis befejeztük - tudtam hogy az ölemben van még egy kevés sütemény, de max ha felnéz vigasztalóan átnyújtom, igaz kevés is meg beleettem, de mikor nem csináltunk ilyet? Régóta eszünk, iszunk egy tálból - Két ajtóval visszább van is egy üres szoba, megbeszéljük Hinarival és tiéd lehet Rita szobája - ugyan nem így akartam mondani, de ami már igaz, Rita, addig életképtelen, míg nem végzünk a játékkal, és ő is közte van azon embereknek, akik rászorulnak arra, hogy visszatérjenek a valóságba. - Ó nem is, rengeteg közös program van, küldetésekre meg együtt járunk. Tudod Őt is együtt győztük le, emlékszel rá? - kérdeztem ezt már óvatosabban. Sajnos hallottam hírét Trap Master cselekedeteinek, és cseppet sem bánom, hogy páran levágtuk. Sőt, aki kitalált egy ilyen gyilkos lényt, az nem lehet más, mint egy unatkozó programozó. Amilyen rögtön elhallgattam a kérdésem után, oly hamar térek vissza, hogy csókot leheljek hajára vagy homlokára.Attól függött, hogy mennyire vált szabaddá piros orcája, szép szeme. - Először is nézzünk körbe, sok-sok hely van a kastélyban, szerelmem - mondtam félénk mosollyal.

by **Nio** Kedd Nov. 03 2015, 13:07

A süti és a tányér megsemmisülése nem is bizonyult egyáltalán tragédiának, csak én csináltam a bolhából elefántot. De tény, hogy szégyenlem magamat érte, mert ügyetlen vagyok. Azonban, miután Yuichi kiszabadította arcomat kezeim közül lágyan kezdett is válaszolni kérdéseimre. Még a süteménye maradékát is odanyújtotta, amit inkább csak átraktam az asztalra, majd ráfigyeltem. Bár arcom vörös volt a zavartól, az az árnyalat lassan valami egészen másmilyen pirosba ment át.
Röviden válaszolt minden feltett kérdésemre. Ezek közül talán annak örültem a legjobban, hogy Yuichi szobájához közel van az a szoba, amit nekem is szántak. Az meg, hogy küldetésere is velük mehetek és megismerhetem a céh valamennyi vagy összes tagját... szintén örömmel és boldogsággal töltött el. Bár van bennem egy kicsi félelem, hogy eleinte nem lesz nagy hasznom a céhben, mert még eléggé tudatlan vagyok. De ezen majd változtatok.
Kicsit, néhány pillanatig elmerültem gondolataimban azt tervezgetve, hogy miként fogok javítani képességeimen, de csak addig, amíg Yuichi ajkait homlokomon nem éreztem. Ez egy röpke pillanat alatt repített vissza ebbe a valóságba.
-Igen,- kerestem meg kezemmel kezét. -mehetünk! -feleltem mosollyal arcomon. Izgatott vagyok, boldog, de talán legfőképpen szerelmes. Végre történik velem valami olyan amiről talán eddig csak álmodtam.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 03 2015, 18:26

Az ajtóban előre engedtem Niot, majd kilépve utána becsuktam az ajtót mögöttünk. Hamarosan a maradék süti is elpixeleződik, jelezve az idő múlását, hiszen az idő tényleg múlik körülöttünk, csak még is úgy érzem, velünk nem. Vagy nem úgy, sokkal lassabban szerencsére. Kézfejére rákulcsolva lassú sétába kezdhettünk végre. Egy lassú tempót diktáltam lépésről lépésre, kíváncsian várva, hogy vajon megfelel-e neki a tempó, majd hozzá igazodva, az elsődleges ellenség felé haladtunk, a lépcső felé. Először is a földszintet mutatom meg neki, majd az alagsor bejáratát, és labirintusának kezdetét. Majd, jöhet a céhkert és az udvar, valamint a palota mögötti patak. Ez így jó is lesz, a céh kertben pedig invitálom Hinarit.
Rámosolyogtam Niora, majd megpusziltam ajkát, ha engedte úgy tovább mentem egy pár másodperces csókig. Szeretem. S tovább haladva közben a földszinten termettünk, mint mondta már jóval ügyesebb a lépcsőkön, ami igaz is lehet. Smile

Azonban lent már nem várta ilyen veszély, a konyha az étkező, mindegyik jól felszerelt és tágas, egy nagyobbacska családnak. Furcsállottam is, hogy üresen találtuk mind kettőt.
- Itt szoktam fejleszteni a főzésem, de még távol állok attól, hogy egy gyertyafényes vacsorát összeállítsak - pirultam bele mondandómba, de nem adom fel, egyszer csak elérem a megfelelő szintet. Időzhettünk is itt akár, majd mutattam a következő helyiséget, egy tágas pihenőt, ahol épp Nestor szundított. Valószínűleg reptében manőverezni tanult. Pár lépéssel ki hátráltam.
- Van másik út is ki a kertbe - suttogtam. Aztán jöhetett is a lejáró, míg felfele nézve a felfelé vezető lépcső, ahonnan jöttünk az előtérben a palota bejárati ajtajával szemben. Levezettem a folyamatosan növekvő homályban, azonban a következő ajtó után az alagsor előcsarnokába jutottunk. Itt nem mutattam túl messze, csak elmondtam, hogy körülbelül száz méter megtétele után van a laborom. Az első 5 fáklya után sötétebb rész következik, majd ismét követi pár fáklya és újabb szünet. - Azonban ez a folyosó nem csak egyenes, hamar elkanyarodik, aztán szét válik, pár száz méter után, már benn vagy a labirintusban, ha le jössz ide, akár leküzdeni félelmeid, akár csak körbenézni, eleinte légy óvatos, a többiektől hallottam már történeteket, vannak a földalatti rendszernek lakói. Elméletileg védett terület, de azért jobb óvatosnak lenni Neko - néztem rá kitágult pupillával levéve szemem a sötétségről. Amikor szeretett volna úgy ismét felmentünk a földszintre, onnan pedig a konyha hátsó termén keresztül ki vezettem a szabadba a céhház hátsó udvarába. Jobbra nézve a párosával álló fák terebélyes lombkoronái nyújtottak árnyékot a gyakorló résznek. - Itt szoktunk harcokat gyakorolni és megbarátkozni fegyverünkkel és új képességeinkkel. A fatörzsek támpont, hogy fejlesszük az akrobatikát, és ez a fajta párhuzamos vonal is jó, mert így fáról fára tudunk ugrani, közben pedig igyekszünk elsajátítani, hogyan forgassuk a kardot, vagy éppen a lándzsát – magyaráztam. Balra pedig, itt egészen lemehetünk a patakig, hosszan nyújtózó terasz, mint látod, majd utána pázsit, virágok cserjék egészen a hídig. A patak pedig valószínűleg a szint legmagasabb hegyének a hósapkájából ered. Hinari már járt ott – mondtam Nionak mosolyogva. – Egy pillanat elküldök egy üzenetet, szeretnék bemutatni Neked valakit – azzal a menümet lehívva elkezdtem írni a rövid levelet Hinarinak.

Yuichi írta:
Szia Hina,

Csatlakoznál hozzánk? Lent vagyunk a kertben Nioval, szeretném bemutatni őt.

Üdv, Yuichi

Azt tudtam, hogy érdekli a lányt, Nio. Főleg kíváncsi, kit hívtam meg a céhbe. Azt hiszem pontosan a megfelelő embert, aki szeretne élni, még ez után.  Ránéztem Niora, és keze felé nyúltam. – Várjuk be őt – mosolyogtam szerelmemre.

by **Nio** Kedd Nov. 10 2015, 12:55

A napom tökéletesen indult, és bár már most voltak bökkenők,... de a napom talán még szebb mint képzeltem.
Yuichi kivezetett szobájából, majd elkezdte az idegenvezetést tartva az én lassabb tempómat. Mely alatt felváltva pirultam és kíváncsiskodtam. Yuichi közelsége és csókjai közben szinte ugrált szívem, szinte úgy mintha nem is lenne virtuális, hanem a saját valós testem volna. Ilyenkor mindig elfelejtem, hogy hol is vagyunk.
A lépcsőn gond nélkül lejutottunk. Fogtam kezét és bámészkodtam, ami alatt meg is feledkeztem hogy lefelé megyünk. Tágas és pompás épület volt, melynek minden részlete ismeretlen és érdekese volt számomra. Még a konyha is, ahol a valóságban nem szerettem sokat ténykedni, még akkor sem ha lány vagyok, és egyszer talán háziasszony.
-Majd segítek- bújtam egy kicsit közelebb hozzá egy mosollyal, majd puszit nyomtam arcára. Valami azt súgja, hogy vele szórakoztatóbb lesz. -Úgyis megtanultam a jártasságot, csak nem tudom hol fejleszteni.
A következő teremből nem láttam sokat. Yuichi még azelőtt kijött, hogy belépett volna. Tágas teremnek látszott, de túl keveset láttam belőle, ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, hogy milyen célt szolgálna. De ha nem hát nem. Majd máskor.
-Okés- követtem továbbra is és nézelődtem.
A következő helyszínnél kissé Yuichi mögé bújtam. A sötéttel semmi bajom, attól nem félek, csak attól ami benne van... benne lehet.
-Egyedül nem hiszem, hogy lemegyek a laborodba... ne haragudj...- cincogtam háta mögött ruháját szorítva. Bár nemcsak azért bújtam háta mögé mert kissé megijesztett volna a hely, inkább, mert arcom egy eddig szinte soha nem látott színt vett fel. Még mindig emlékszik az igazi nevemre. Ez a tény valami furcsa boldogsággal töltött el. Örültem neki, de talán sokkal jobban. Régen nem hívott így senki... bár nem tudják sokan, de Ő még most is emlékszik.
A következő helyszín izgatottsággal töltött. Az edzésre alkalmazott helyiség, illetve rész. Ahol nekem is lesz alkalmam gyakorolni. A rövid ismertető után Yuichi egy üzenetet küldött valakinek. Kíváncsi voltam, arra, hogy kinek, de egy másik kérdés jobban izgatott.
-Hol van mindenki?- kérdeztem szinte suttogva végignézve az előttem lévő részen, majd visszaemlékezve a körbevezetésre. -Mindenki ilyen aktív?- tettem hozzá némi tétovázás után szintén szinte suttogva. Ez a rész is új volt nekem. Az előző céhemben nem voltam ugyan sokat a kastélyba, de nem voltak ilyen aktívak, vagy csak engem nem kerestek...
Gondolatmenetemből Yuichi érintése zökkentett ki.
-Kit hívtál?- fordultam felé és szorítottam meg kezét lágyan.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 10 2015, 16:10

- Semmi baj - válaszoltam, leereszkedő hangnemben. Remélhetőleg nem megütve csalódott hangszínt, hiszen nem voltam az, az alagsor néha tényleg elég nyomasztó tud lenni.
Ahogy kimentünk, igaz még hátra maradt a második emeleti díszterem, a gyűlés terem, és még sok-sok más helyiség, de azt hiszem az alapvető szobákat bemutattam, a többit meg felfedezi, vagy felfedezzük. - Többnyire aktívak vagyunk igen - válaszoltam kérdésére. - Yurihime kisasszony szokott a Palota környékén ténykedni, ő felhagyott a harccal, már kertészkedéssel foglalkozik, ideje bőségében. Jeanne Ő pedig a Chohobo farmon van, ami nincs tőlünk messze. Ha van lovaglásod és szeretnéd fejleszteni, akkor a lány nagyon sokat tud segíteni - vettem egy lélegzetvételnyi levegőt, s folytattam.
- Jelenleg még - néztem a térképemre, amit ő is láthatott - Hinari tartózkodik itt, Alex és Yuuki. A nevekből hallhatod azért többnyire lányokból áll a szövetség - mondtam bazsalyogva.. igen jól sejted mégis nem az ő társaságuk kerese, gondoltam tovább. Egyedül Ritát nem tudtam hová tenni, változott közben arcszínem, kezdett visszatérni arcszínem, ahogy a kardforgató lány eszembe jutott. - A többiek RenAi, Silver, Ozirisz és Rey. Feltehetően küldetésen vannak most, vagy Ozirisz épp iszik valahol. Neki elég nehéz mostanában. Több oldalról is támadják. Szóval itt sosem unalmas az élet és mozgunk mindig valamerre - mondtam, majd neki is kezdtem a levél írásnak, amit szintén nem titkoltam előle, nyugodtan belenézhetett, ha beleakart.
- Mindjárt jön is egy vendég, akit szeretnék bemutatni - kérdésére folytattam is, és biztatóan belekapaszkodtam kezébe, miközben szemébe néztem - Hinari a céhvezért. Csak Ő és RenAi tudnak felvenni a céhbe, és később a szövetségbe, de azt majd megismered hamarosan - kacsintottam. - Remek és okos lány, nehezen kikezdhető, de őt pedig indjárt megismerheted. Nem azaz emberevő típus, mint más céhvezérek. Ami talán a legfontosabb, nem fölöttünk áll, hanem mellettünk - mondtam mosolyogva. Örülök, hogy eljött ma, igazán már féltem odakint. Kíváncs leszek, hogy Nio elfogadja-e a felkínált kezet. Annak idején, nekem sem volt ez egy könnyű döntés, hisz, míg egyedül vagyok kint a játékban addig, akkor és amikor oda és amiért akarok menni, nem szól senki. Azóta pedig azért van pár korlátozás, de ezek mind jó kívánságok. Így már nehezen rohanok vesztembe.

by **Hinari** Vas. Nov. 22 2015, 17:21

Tollam kitartóan kopogott az íróasztal ódonnak programozott falapján. Néha a szám széléhez emeltem, összeráncolt homlokkal, de a már-már megnyugtató volt a zaj, mintha feledtetni tudná a lapra írt megannyi kérdőjelet: az útvesztőnél még nem ért véget a kutatás. Korántsem. Azóta napok, talán hetek teltek el, a labirintust is feltérképeztük, kiürítettük a raktárakat, az ott talált itemeket és felszereléseket szétosztva a bennragadtak között. De még sok, esetleges résztvevő kiléte nem volt tisztázott, és a céljuk se teljesen. Legalábbis ezt hittem.
Az üzenetre önkéntelenül is összerezzentem, s rekordsebességgel nyitottam meg, csak akkor nyugodva meg teljesen és olvasva át a sorokat lassabban is, miután már egyszer átfutottam előtte. Gyorsan, dobogó szívvel - ahogy a Tolbanában történtek után az összeset. Szerencsére azonban ezúttal semmi olyasmiről nem volt szó, sőt: az üzenet megmosolyogtatott, s válasz helyett is csak az asztal mellől álltam fel, kilépve az erkélyre, mélyet szippantva a levegőből. Odalent Yuichi és Nio vártak. Pár perccel később pedig már lent is voltam, derűsen lépkedve a kert egyik ösvényén, arrafele tartva, amerre a minimapom céhtársam helyét jelezte. Messziről intve a fiúnak, ha meglátott.
- Sziasztok – köszöntem, majd megvártam, amíg Yuichi személyesen is bemutat minket egymásnak, s csak utána folytattam, a lánynak címezve a továbbiakat – Üdv. Yui már sokat mesélt rólad – mondhatni a szokásos szöveg volt – és társult mellé egy sokatmondó mosoly Yui irányába is -, de ami a fő, egyáltalán nem valótlan: tudtam, hogy régóta együtt vannak; Yuichi éppen őneki ment virágért, amikor azzal az óriásteknőssel találkoztunk. Mindenesetre, így elsőre szimpatikus lánynak tűnt.
- És? Van valami tervetek mára? – fordultam aztán kettejükhöz, elindulva valamerre, amerre eddig is mentek. Ha viszont nem volt konkrét tervük, a kerti asztalhoz vezettem őket: leülve, egy csésze teával a kézben sokkal kellemesebben telik az idő.

by **Nio** Szomb. Dec. 05 2015, 14:00

Mikor Yuichi említette izgatottabb lettem. Egyre közelebbi volt, hogy tartozzak valahova. Egyre közelebb volt az a pillanat, amikor végre itt is otthonra találhatok és barátokra. Hogy végre ne abban a fogadóban ébredjek… egyedül. Gondolataim ebbe az irányba kalandoztak. Ezekkel a gondolatokkal játszottam egy ideig. De talán mégis az jelentette a legnagyobb örömöt, hogy minden nap közel lehetek Yuichihez. És minden nap láthatom.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, akközött, hogy Yuichi mondta, hogy meghívta céhvezérét, és aközött, hogy Hinari ideért, de… reagálni nem volt sok időm. Gondolataim és tetteim valahogy nem voltak összhangban az elmúlt pillanatokban, vagy percekben. Érzékeltem a külvilágot, hallottam Yuichit, éreztem, hogy megfogta a kezemet, de ami azt illeti nagyon, de nagyon ellentétes utakon járt a testem és a gondolataim. És mire végre ismét találkoztak volna, addigra Hinari, a leendő céhem vezetője megérkezett.
Könnyedén köszönt és barátságosan. Tény, hogy nem ilyennek képzeltem el egy céhvezért, sokkal komorabbnak, vagy ilyesmi, de amint megláttam Hinarit, valahogy értelmet nyert, amit Yuichi róla mondott. Bár előző céhvezérem sem volt éppen egy karizmatikus és zord személyiség... de ez már a múltam.
-Nio vagyok, örülök,hogy megismerhetlek- találtam meg hangomat, bár kissé hivatalosan miközben megszorítottam enyhén Yuichi kezét. A bátorságom most valahogy elhagyott így hirtelen, de az Ő közelsége mégis elegendő.
Hinari kérdésére nem én feleltem, mivel nem tudtam, hogy Yuichi tervez e valami mást mára, ezért kérdő néztem rá. Nekem persze mindegy, hogy hova megyünk, vagy hogy mi a program, mivel még nem ismerem a helyet. Bár reményeim szerint lesz elég időm felfedezni, akár egyedül is.

by Ajánlott tartalom