Zegzugos folyosók

Gyorsan repül az idő, ha az ember tevékenyen tölti és ez sajnos nem csak rájuk igaz. Az idő bizony olyasmi, ami még nekem is képes borsot törni az orrom alá. Már hetek tűntek el a távolban, azóta hogy Aincradba érkeztem. Persze nem nyomtalanul. Az időm jelentős részét az Anatoletól kapott műhelyemben töltöttem, ahol szebbnél szebb fegyvereket készítettem gyakorlás gyanánt. Ami ezek után maradt az persze Ureusz tanítása.
Mára azonban más feladat elé állítottam magam. Hiába vagyok már olyan régóta a céh tagja, mégsem tudok róla annyit, mint szeretnék. A legtöbb taggal még csak nem is beszéltem és a vezérrel is utoljára akkor ültem le komolyabban beszélgetni mikor a felvételemet kértem. Elismerem, hogy hanyag voltam ilyen téren ezért elhatároztam, hogy a jövőben több energiát fektetek majd a céh életében való részvételbe. Kezdetnek, pedig egy kis felfedezésre indultam nyakamban Ureusszal. Ugyanis a gyakran használt útvonalakon kívül még a céhházban is nehezen igazodtam el. A földszinten kezdtem, és majdnem mindenhova benéztem, hogy pontos képet kapjak az épületről. Egyedül a tagok szobáit hagytam ki az utam során, hiszen valószínűleg zavarná őket a váratlan megjelenésem. Azt hiszem az ő szobáikat úgyis látni fogom, amikor majd a tagok megismerését tűzöm ki célul.
Épp egy raktárhelyiség ajtaján léptem ki mikor éreztem, hogy a petem megmozdul a nyakamban, és idegesen sziszegve figyel valamit. Követtem a pillantását és egy ismerős arcot, fedeztem fel a folyosón.
– Jó napot! - biccentettem egyet, és ha nem marasztalt semmivel, akkor már léptem is tovább a következő ajtó felé. Mondjuk szemet szúrt a furcsa fejfedője. Emlékeim szerint nem idomár…

– Nos, én volnék… - fordítottam vissza magam a szőke irányába. - Mi lenne az a kérés? - kulcsoltam össze a kezeimet a hátam mögött és érdeklődve vártam a folytatást. Ureusz persze nem volt boldog tőle hogy tovább kell időznie a furcsa külsejű pet közelében. Azt hiszem, nem kedveli túlságosan a hegyes fogakat. Már csak ezért is megéri itt maradni. Nem baj, ha edződik itt kicsit. Nem emlékszem hogy a küldetés alatt láttam volna a petjét a többi között. Csak nem idomár lett a fiúból?
A bemutatkozására csak bólintottam egyet, mindentudó tekintettel. Még szép hogy emlékszem rá. Úgy tűnik nehezére, esik kimondani, hogy mi a problémája de aztán csak sikerült. Nem idomár… egyértelmű.
– Természetesen tudok segíteni. - egyszerű kis probléma… pont én ne tudnék segíteni? Egy istennek mindenhez értenie kell. Legyen az bármilyen hatalmas, vagy apró probléma. Lehet át kell szerveznem kicsit a mai programot. - Először is az érdekelne, hogy egész pontosan mi a probléma és mivel próbálkoztál eddig a megoldására? - meg kell találnom a baj forrását, ahhoz hogy segíteni tudjak neki. Ureusz idegesen fészkelődött a nyakamban és szinte egy pillanatra sem vette le a szemeit az Alex fején ücsörgő állatról. Bosszantó hogy még nem sikerült kinevelnem belőle ezt a félénkséget de talán van is rá egy ötletem, hogy megoldjam a problémát. Elvégre magasabb szinteken sokkal, rosszabb lényekkel is találkozhatunk de, neki bátornak kell maradnia, hogy a feladatára összpontosíthasson. Annak azért örülök, hogy most már legalább a szabályok többségét betartja. Ha túllép a félelmén, akkor végre jobban összpontosíthatunk a harci képzettségeinek fejlesztésére.