Rejtélyes folyosók

by **Hinari** Csüt. Szept. 25 2014, 12:25

Rejtélyes folyosók

Próbáltatok már eligazodni a palota hatalmas területén, ismeretlen helyeket behálózó, titkos folyosóin? Volt már, hogy eltévedtetek, és fogalmatok sem volt róla, hogy kerültetek oda, ahová? Falból nyíló, szűk járatok, meredek csigalépcsők, soha nem látogatott, félhomályos termek, őrt álló, hideg páncélszobrok s még ki tudja, mi minden. Csak egyvalamire figyeljetek, ha térképpel és egy ceruzával esetleg felfedezőútra indulnátok: van, amikor nehéz különbséget tenni a valóság és az illúzió között...

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 22:01

Tale of Two Rivals

II.
Megingás, megoldás

Határozott voltam, igen. Nyerni akartam, a szó szó szerinti értelmében és egy rejtett, mélyebb értelmében egyaránt. Meg akartam mutatni neki, és visszaszerezni a Katanát. Felírtam, kielemeztem mindent. Próbáltam kitalálni az erősségeit és gyengeségeit, hogy egy szép és éles küzdelemben hol és miként tudok előnyt szerezni, hogy hogyan tudom magam felé billenteni a mérleget, és elérni, hogy én kerüljek ki győztesen abból a párbajból.
De valamivel nem számoltam. Freya kegyetlen volt. Ott voltam a Ren elleni meccsénél, hát persze hogy, ha már ennyire elhíresztelte, nem hagyhattam ki. Karba tett kézzel figyeltem az eseményeket a bejárat mellett, kíváncsi voltam, Ren tud-e nyerni ellene. Minden esélye megvolt rá, ügyesen játszott, és minden bejött neki, pont úgy, ahogy ellenem is a nován. Egyszerre drukkoltam a fiúnak és a Katanának is, miközben Freya egyre ellenszenvesebb lett. Már maga a tény is, hogy a Katana… beszélt… vele. Hozzá. Neki. Összeszorított fogakkal tűrtem, azt kívánva, bárcsak ne hallanám. Miféle ígéret? Nem tudtam érzelmek nélkül hozzáállni, hiába próbáltam. A bennem erősödő akaratot viszont ez is fokozta, vissza kell nyernem, le kell győznöm őt… Aztán az egész elszállt. Döbbenten figyeltem a harcot. Esélyt sem ad neki. Nem így képzeltem. Azt hittem, fair harc lesz, ám Freya egyetlen kört nem adott ellenfelének, Lökés Kristály, Copy Kristály, Altató Méreg, stun hatás, körvesztés, körvesztés… Hitetlenkedve bámultam a fejleményeket. Én… nem… Lehajtottam a fejem. Én erre nem vagyok képes. Szótlanul hagytam ott az arénát a meccs vége után. Esélyem sincs ellene így…

De tudtam, hogy van választásom. Azok után, hogy megvolt a visszavágó időpontja – direkt úgy intézve, hogy azalatt Freya ne tudjon szintet lépni - , már nem visszakozhattam. Le kellett játszanunk. Ráébredtem, hogy naiv voltam, s bár rossz volt ezt beismerni, a következmények és a változás jobban fájt. Rá kellett jönnöm, hogy a mostani énem soha nem lenne képes győzni egy a lányhoz hasonló ellenfél ellen. Fel kellett nőnöm hozzá, bármennyire is utáltam magam emiatt. De nem kellett egyedül végigcsinálnom. Volt valaki, akiről biztosan tudtam, hogy tud majd segíteni, noha sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet kérek tőle.
Bekopogtam. Igaz, hogy még nem volt beszélgetős nap, de úgy éreztem, hogy ez most nem késhet. Ő is láthatta az arcomon, ha kinyitotta az ajtót. Ajkaimba haraptam, eleinte nem tudtam mit mondani neki, pedig már jó előre elterveztem. Csak lesütöttem a szemeimet, kezeim ökölbe szorultak. Aztán felnéztem rá. Hiába akartam határozottnak tűnni, amit megkívánna a helyzet, egyszerűen képtelen voltam rá.
- Szia, be… beszélhetnénk? Szükségem van a segítségedre – mondtam, önkéntelenül is halkan fejezve be. Nyeltem egyet, szemeimben új, számára eddig ismeretlen fény csillant – Szeretném, ha megtanítanál játszani.
Szerintem mindketten tudtuk, hogy milyen játékról volt szó. Ez most nem a komolytalan bolondozás ideje volt.

by **Szophie** Hétf. Nov. 03 2014, 22:08

Ma korábban volt vége a mobozásnak, Vezér engedett végre nekem egy szabad estét. Szükségem is volt rá, ugyanis rengeteg dolgon kellett gondolkodnom. Mindenekelőtt előkészíteni egy beszélgetést, melyhez én sem tudom, hogy álljak hozzá.
Ilyen tájban nem nagyon szoktak már az emberek gondolni egyet, és átmenni a másikhoz, kivéve talán a párok, de Makoto csak nem kopogtathatott az Igazság Palotájában az ajtómon. Így aztán igazán sikerült meglepődnöm, amikor ez mégis megtörtént. Fogkefével a számban battyogtam oda, és dugtam ki a fejem az ajtón, hogy megnézzem, ki az, ki ilyenkor felkeres a házamban, mert társaságomra vágyik.
Legnagyobb megdöbbenésemet váltotta ki, hogy Hinari ácsorgott ott. Ez önmagában még nem is volt akkora probléma, ám sokkal nagyobb annál az arckifejezés, melyet öltött.
Rögtön szélesre tártam az ajtómat, és meg sem kellett szólalnia, én már segítségnyújtóan mellé léptem, átöleltem a derekánál fogva, és befelé húztam, egyenesen a kanapéra.
- Persze. - mondom hangommal melegséggel, aztán kakaót és süteményt raktam elé, kérdezés nélkül.
- Játszani? - kerekedett el a szemem a kérése hallatán. Na ez az, amire egyáltalán nem számítottam.
- Meglátjuk. - bólintok komolyan. - De előbb mesélj, miért kellene neked játszani? Mi történt, hogy erre a véleményre jutottál?

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 22:21

Szó nélkül engedtem, hogy behúzzon, hogy leültessen, és még akkor se szóltam semmit, amikor elém rakta a süteményt. Csak elvettem egyet, beleharapva, kortyolva egyet a kakaóból. Majd sóhajtottam. Egyszerre tört elő belőlem minden, olyan jó volt, hogy itt volt mellettem, hogy elmondhattam neki. Hogy meghallgatott.
- Alexal találkoztam, de elraboltak mindkettőnket. Rákényszerítettek, hogy belemenjek olyanba, amit nem akartam, mindkettőnket a másik életével zsaroltak, és kénytelen voltam feltenni tétnek a Katanát. Elvették tőlem. S ezek után játszanunk kellett, az életünk volt a tét, s kis híján mindketten meghaltunk. Megöltek miattam egy játékost! A szemem előtt… az én hibámból… - a kakaó felszíne zavartan fodrozódott a ráeső könnycseppektől, melyeket képtelen voltam visszatartani. Elcsuklott a hangom, elég volt csak visszagondolni arra a percre – Soha nem éreztem akkora tehetetlenséget… - nyeltem vissza a könnyeim, s beletelt jópár másodpercbe, míg képes voltam megnyugodni annyira, hogy folytatni tudjam – De nem is ez a lényeg. Szophie, vissza kell nyernem a Katanát. De az ellenfelem… az a lány kegyetlen – néztem a szemébe – Esélyem sincs, ha nem tanulok meg úgy játszani, ahogy ő…

by **Szophie** Hétf. Nov. 03 2014, 22:41

- De nem szükséges.. Van egy csomó érc a céhünkben, meg biztosan mindenki ad bele.. Csináltatunk neked egy másik katanát. - öleltem magamhoz a lányt megnyugtatóan.
- Az az ember pedig nem hallhatott meg miattad, hacsak nem te magad adtad parancsba a dolgot. - folytattam az én szemszögemből nézve a dolgokat.
- Az életetek viszont csúnya dolog volt tőlük.. De ez is része a világnak. Figyelj, ha tőlem akarsz megtanulni játszani, akkor az magával fogja hozni, hogy ilyen helyzetekbe kerülhetsz. Habár amint látom, enélkül is kerülsz. - toltam el magamtól, és néztem a szemébe barátságosan. Elővettem egy zsebkendőt, és neki nyújtottam.
- De jól vagytok. Te is és Alex is, nem? - reméltem, hogy így van. Ha nem is kedvelem a fiút, Hinari számára fontos volt. Habár aligha kezdte volna így a beszélgetést a lány, ha Alex meghalt volna. Így pedig csak a világnézetük sérülhetett a történtek kapcsán. Persze, mint látható, ez is elég nagy trauma lehet egy olyan ember számára, mint Hinari. Átlagos, békés életet élt eddig. Milyen szép kiváltság..
- Nem tudlak az ő játékára megtanítani, mivel azt nem ismerem. Maximum a sajátomra, de abban sem vagyok biztos.. Mármint, hogy az jó ötlet lenne.. - húztam el a számat. Viszont valahol mégis akartam ezt.. Mármint hogy belelásson az eszközeimbe, de sokkal inkább akartam, hogy meg is értse őket.
Mindeközben belül valami megmagyarázhatatlan méreg futott el. Sosem történt még ilyen velem, főleg akkor, ha egy teljesen jogos játékról van szó, amiben még csak részem sincs. Hiszen Hinarinak számítania kellett volna ilyesmire, főleg azok után, hogy még nekem is mondta, hogy meg akarják ölni.. Ami természetes az ő rangjában. De akkor nem értem, miért nem készült rá, ha tudta. Mindenesetre valami matt dühös lettem a lányra, amiért ezt tette Hinarival. Pedig nem kellett volna, hisz nem ismerem, velem semmi rosszat nem tett. És mégis olyan volt, mintha tett volna.
Hinarinak kellene azt a szerepet betöltenie, melyet én tettem odakint. Megvédeni a többieket, saját erőből megóvni minket még attól a tudattól is, hogy egyáltalán bajunk lehet.
Most mégis úgy éreztem, mintha én irányítanék. Mintha nekem kellene megtorolnom valamit, amit az én alkalmazottaimmal, vagy bátyámmal tettek. Pedig itt nem én diktáltam. Nekem védettnek kellene lennem, és nem védőnek. Talán épp ezért kéri Hinari a segítségemet. Hogy tökéletesen a szerepébe tudjon illeszkedni, és ne én váljak azzá még csak gondolatban sem, akinek neki kellene. Ha megtanítom erre, akkor már nem fogom ezt érezni, ugye?

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 22:54

Szomorúan ráztam meg a fejem.
- Nem lehet. Belőle nincs több… Ő olyan nekem, mint neked Vezér. Beszél, érez, gondolkozik, bossokon te is biztos hallhattad… és pótolhatatlan – beszívtam a levegőt, ütemezve a légzésem – Nincs receptje sem. Mert legendás. – mondtam ki végül – Erről csak kevés ember tud, s szeretném, ha így is maradna… De ő az enyém. Nyernem kell, hogy ezt bebizonyítsam – hangomban újra érezhető volt a határozottság, de a keserűséget és a reménytelenséget továbbra sem tudta kiűzni – Az a fiú pedig… nem szabadott volna megkérdőjeleznem a fogvatartóim szavát. Akkor még mindig élne – hajtottam le a fejem, elmélyülten nézve a kezemben tartott bögrét s annak tartalmát. Már nem sírtam, képtelen voltam rá.
- Köszönöm… - most először mosolyodtam el, elfogadva a zsebkendőt, tudomásul véve a lány szavait – Én csak… el akarom kerülni az ilyen helyzeteket. Eszükbe se jusson. Nem tudom, ez hogy működik, nem érzem magaménak, de az alapokat… csak, hogy képes legyek félretenni magam a visszavágó idejére. Meg az esetleges többi harc idejére… Csak annyit. Egyelőre. De nem érzem úgy, hogy meg tudnám tenni. … Te hogy csinálod? – néztem rá hirtelen, tele őszinte kíváncsisággal – Mindig vidám vagy és nevetsz… - megráztam a fejem, lassan, sóhajtva. Énem nagy része tiltakozott ez ellen, de egy másik, ő nyerni akart. Ő éhezett az információkra és a tanácsokra.
- Jól vagyunk, azt hiszem… - feleltem a kérdésére halkan - Legalábbis zöld életcsíkkal, jelenleg. De nehéz felülemelkedni a fájdalmakon… - megérintettem a vállamat, önkéntelenül is összerezzenve – Abban a teremben volt fájdalomérzet. Nem… nem vagyunk jól. Hogy is lehetnénk, miután nemcsak lelkileg, de fizikailag is megkínoztak!? – dühösen vágtam le a bögrét az asztalra, pár csepp kakaó ki is fröccsent – Elnézést… Én csak… Én nem akarom ezt. Nem akarok kegyetlen lenni. Nem akarok bosszút. Csak annyit, arra a harcra, hogy le tudjam győzni őt. Tudsz ebben segíteni?

by **Szophie** Hétf. Nov. 03 2014, 22:57

Ohh.. Nem is gondoltam volna, hogy neki ilyen kardja van. Habár elsőre nem láttam meg a hasonlóságot, hamarosan Zu keze jutott az eszembe. Ez is olyasmi lenne? De ez nem olyan undorító, ugye? Vagy rárakok egy gyűrűt, és... megeszi a kard? Nem, nem akartam elképzelni. Csak reménykedtem benne, hogy nincs így, vagy ha igen, soha nem kell azt látnom élőben. És a másik, amiben reménykedtem, hogy Zu keze nem tud beszélni, és nem egy élő személy. :O
- Azt ők tették. Nem a te hibád. Akkor is megtehették volna, ha nem szólsz semmit. Mert ilyenek. Csak ki akartak akasztani ezzel. És lehet, legközelebb is felhasználják ellened, hogy ettől összetörsz. Már ha mutattad előttük. - magyaráztam aztán, amikor a halott fiúról beszélt. Továbbra sem fektettem az élet - halál dolgokra nagy kérdést, ha nem egy olyan személyről volt szó, aki számomra fontos, közel állt hozzám. És ezt ő is hallhatta, érezhette, tudhatta. A gyilkosság számomra nem olyasmi, ami elrettent. Persze én is bűnös dolognak tartom. De én is megtettem, még ha csak parancsba adtam is, innentől pedig nem ítélek el senkit ezzel kapcsolatban.
- Az ilyen helyzeteket pont nem kerülöd el azzal, ha játszol. - közlöm vele hűvösen. - Ha erre törekedsz, jobb, ha mástól kérsz segítséget. Legyőzni nélkülem is képes lehetsz a lányt. - lehívok magamnak is egy adag kakaót, és belekortyolok. - Nem hiszem, hogy meg kéne ismerned a hatalmasok kinti játékszabályait. - jelentem ki. - Persze ne érts félre, segítek, ha így döntesz. - folytatom. - De akkor elvárok.. dolgokat. És azt akarom, hogy tényleg a te döntésed legyen. Azt akarom, hogy jól gondold át. - ezzel becsukom a szemem, és várok csendesen a válaszára. Igazából nem akartam, hogy ő is részese legyen annak a fertőnek, amit én annyira kedvelek. Habár a SAO társadalomban aligha alakult ki olyan elmélyülten a dolog, azért egyre inkább azt látom, hogy itt is egyre erőteljesebbé válnak dolgok. Hamarosan talán hatalmi harcok is indulnak, ha már nem indultak a nagyobb céhek között. Persze ezt csak Hinari tudhatja. Ahogy én pedig azt tudom, hogy egy ilyen helyzetben neki nem szabad az átlagosnak maradnia, vagy eltapossák. Ez lenne az alapszabály. Viszont amíg mi mellette állunk, talán ez nem történhet meg. Talán.. Majd én segítek. Addig pedig nincs szüksége mélyebb ismeretekre.
- Nem adhatok pontokat, abban képtelen vagyok a segítségedre lenni. A harcodban a saját skilljeidre kell támaszkodnod. A pontjaidra. És az eszedre.
- A fájdalmak pedig.. - megrándult az arcom egy pillanatra. - Azt hiszem, tudod az elképzeléseimet az ilyesmiről.
- Habár nem értem.. hogyan lehetett itt fizikai fájdalom. A rendszer nem engedi. KA nem tudja ilyen szinten befolyásolni az idegeinket.. Vagy mégis? Habár ha az éhségérzet megmarad... De akkor is, ez Kayaba szabálya. A saját döntéseit sosem szegi meg! - gondolkodtam hangosan a kérdésben.

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 23:01

A gondolataimba merültem. Akartam valamit válaszolni, de aztán mégse tettem: Alex is ugyanezt mondta. És a reális énem hitt is nekik. Hogy nem miattam volt, hogy amúgyis meghalt volna, éshogy csak egy eszköz volt a megtörésre. Igen, hisz ez volt a logikus. De mégis, nem tudtam csakúgy félretenni az érzéseimet, és az a kép, az a pillanat… még mindig élénken élt bennem. Még túl közeli volt, s csak abban reménykedhettem, hogy az idő múlásával halványulnak az átélt borzalmak is, és talán majd én is képes leszek, egyszer, valamikor, teljes mértékben elhinni, amit mondtak. Bólintottam, tovább hallgatva őt. Ő ismerte ezt a környezetet, szavai viszont arról árulkodtak, hogy óvna tőlem ettől. Feleletre várt, én azonban továbbra sem szóltam egy szót sem: azt latolgattam, vajon mennyire kell elköteleznem magam ahhoz, hogy ne tudjon összetörni.
- Félreértesz – mondtam végül egy keserű mosollyal, szemeimet reá emelve – Nem pontok kellenek, sem más, a pvp-hez szükséges dolog, azt az egy dolgot kivéve. Ismersz, tudom, mit fogok csinálni. A baj azzal van, hogy nem leszek rá képes. The difference between to know and can – váltottam angolra egy mondat erejéig, hogy szemléltessem a különbséget – Lehetnék olyan, amilyen ő, esélyt sem hagyni az ellenfélnek, úgy időzíteni a különböző itemek használatát, hogy ne engedjem őt támadni egyáltalán. Nem fair módszer, nem az én stílusom. Utálnám magam érte. De momentán nem látok más megoldást – haraptam ajkaimba, egy kis ideig nem is folytatva a gondolatmenetet – Nem tudom, hogyan vegyem rá magam. Ebben kéne segítened, bár hogy hogyan, azt nem tudom. Szerinted helyes lenne mindez? Számon kérhetnék rajtam, elítélnének miatta? És én önmagam? – tettem fel a kérdéseim, fáradtan dőlve hátra a kanapén. Tulajdonképpen azt sem tudtam, mit várok ettől az egésztől. Talán megerősítést, egy biztos pontot, amire támaszkodhatok, ami megosztja a rajtam lévő felelősséget. Pedig ez sem szép dolog, de egyedül… egyszerűen képtelen vagyok rá. És nem is akarom, hogy eljussak odáig.
- De, a rendszer engedi – feleltem csendesen - Kuro, az egyik Tenka tag át tudja állítani, valószínűleg a kezelőfelület meghackelésével. Nem igazán figyeltem, a fájdalom és Alex állapota jobban lekötött… de erre innentől fel kell készülnünk. Egyre jobban kezd hasonlítani ez a játék a valóságra…

by **Szophie** Hétf. Nov. 03 2014, 23:05

- Az? - kérdezek vissza. - Kellene? - elmosolyodtam gonoszkásan. - Sajnos eladtam. - vontam meg a vállamat. Aztán még mielőtt túlságosan kiakadt volna, hozzávágtam a "dolgot". Persze azért nem olyan korán, hogy előtte ne legyen ideje megrémülni a szavaimon.
- Ha utálnád magad érte, akkor... nincs mit mondanom. Neked kell eldöntened azt, hogyan akarsz játszani. De ha már ismered az eszközöket, tényleg nem értem, mit is vársz tőlem. Megerősítésdt, hogy csinálhatod? - nézek rá kérdőn, egyáltalán nem biztató arckifejezéssel. - Tudod.. Nem fogom azt mondani, hogy persze, nyugodtan, mert jó módszer az, meg ő is ugyanezt csinálja, blablabla.. - folytatom, mindeközben hevesen gesztikulálva kezeimmel. - Nem fogom, mert hazugság lenne. Ha megteszed, akkor a pokolra kerülsz. Már ha hiszel ilyesmiben. Neked kell eldöntened, mit akarsz, mennyit kockáztatsz, mennyit engedhetsz meg magadnak. - itt egy rövid szünetet tartottam.
- Én gy éreztem, már nem veszíthetek sokat, és lám, még nyertem is. Igazság szerint eleve arra voltam nevelve, hogy megtegyek dolgokat, ha meg kell tenni. Sosem voltak belém verve olyasmik, mint kegyelem, együttérzés, fair játék, és egyéb hátráltató tényező. A családunk már régóta képviseli ezt az iránvonalat. Ezért is van nagy hatalmunk. Akiket hátráltat a lelkiismeret, azok nem képesek ilyen magasságokba törni odakint. - közlöm vele aztán hirtelen nagy őszinteséggel a tényeket. - Romlott vagyok, aki a büszkeségét többre tartja holmi becsületnél. Habár értem, miről beszélsz nekem, nem érzem. Ami azt illeti, a karakter megöléses traumádat sem vagyok képes igazán felfogni. Mert egyszerűen ne mlátok mást benne, csak szükséges áldozatot a lány céljaihoz. És ezt természetes dolognak tartom.. - jelentem ki hidegen, szárazon a tiszta tényeket, melyektől eddig óvni akartam a barátnőmet. Mert tudom, hogy ellenzi mindezt, hogy ő tiszta erkölcsök között nevelkedett, hogy számára az én életmódom megvetendő, elítélendő. - Ilyen játékot akarnál te játszani? - nézek rá elmosolyogva. - Ilyenné akarnál válni, még ha csak egy kis időre is? - kérdezem tőle. Az ő javát szolgálja az, hogy felnyitom most a szemét. Még ha ezzel el is űzöm magam mellől. Nem akarom, hogy egy ember, aki a mennyre hivatott, belekeveredjen ilyen piszkos játszmákba.
- Mindössze ilyen buta katanás meg elvi kérdések miatt.. - jegyzem meg, ingatva a fejemet. - Ennyi nem elég ok rá, hogy feladd önmagadat.
- Hümm.. Ez érdekes információ. - a fájdalom jelenléte azt is jelenti, hogy egy új eszköz kerülhet a hatalmunkba. Annál jobb meggyőző erő talán csak a pénz és a megfélemlítés. Persze ha mindhárom jelen van, az a legbiztosabb. Meg kell találnom ezt a bizonyos személyt, és rá kell vennem, hogy dolgozzon velem! *.* Azt pedig én magam is érzékeltem, hogy hasonlítani kezdett a világ a valóságra. De nem is baj az. Így talán egy kis előnyhöz is juthatok majd..

by **Hinari** Hétf. Nov. 03 2014, 23:08

Ismertem én azt a gonosz vigyort, s szavai nyomán valami olyasmi érzés kerített hatalmába, mint abban a gyertyás teremben. Félelmetes volt a hasonlóság, s magam sem tudtam, honnan és hogyan jutott eszembe. Csak azért sem fogok úgy reagálni, ahogy várod. Ráérősen kortyoltam bele a kakaóba, s csak fél szemmel néztem rá, elmosolyodva, amikor végül odaadta, szó nélkül téve el az inventorymba. Kezdtem magam egy kicsivel jobban érezni, ez a lelkiállapot azonban nem a megnyugvásé volt. Csak egy apróság, a makacsság legelenyészőbb formája, de mégis adott annyi erőt, hogy felül tudjak kerekedni a pillanatnyi szorongáson.
Szophie viszont nem kímélt. Eleinte még szó szerint odafigyeltem minden szavára, aztán márcsak néztem őt, azon agyalva, hogy tulajdonképpen ki is ő valójában, melyik énje az igazi. Talán mind a kettő. Egyik a neveltetéséből, gyerekkorából felnövő, kemény uralkodó, a másik pedig Szophie, akit a játék tett ilyenné. Akit én is ismerek, és aki valahol mindig ott van a komoly arc mögött. És persze fordítva.
- Hmmm, igen, talán azt – ráncoltam össze a homlokom – Megerősítést… de tudod, lehet, hogy igazad van. Azt hittem, ha megadod a választ a hogyanokra, én is meg tudom érteni és részleteiben alkalmazni is fogom tudni… Ha megmutatod, hogyan lesz valaki ilyen. De tévedtem – mosolyodtam el keserűen, letéve a bögrét az asztalra – Több év neveltetést nem lehet csakúgy elfelejteni, s ez mindkettőnkre igaz. Képtelen vagyok felfogni, hogyan tudod ilyen hűvösen kimondani ezeket a szavakat. Ijesztő vagy. Mindig, amikor ilyen vagy – néztem rá, de szemeimben nyoma sem volt a rémületnek, vagy ehhez hasonlónak. A szavaim is tárgyilagosan csengtek – Furcsa, s tán szerencsés is, hogy eddig szinte csak a játékos éneddel találkoztam – vettem el egy sütit, s kezdtem forgatni a két kezem között – De jó lenne, ha nem dobnád el őt. Ami pedig engem illet… - tartottam némi szünetet, magam is elgondolkodva a folytatáson – Nem minden fekete és fehér. Ha játszanék, akkor nem lenne párbaj, még a lehetőségét sem adnám meg, hogy bármi beleszólása legyen. Ha mást nem is, ezt megtanítottad. Csak elvenném tőle - húztam mosolyra a szám – Én azonban nem vagyok ilyen. S igazság szerint, Freya sem – tettem hozzá hümmögve, visszagondolva felháborodott szavaira – Vannak fokozatok, de ezeket te nem ismered. Neked nincs köztes megoldás, hiszen sose tapasztaltál ilyesmit… így nem is értenéd, amit mondani akarok. De rájöttem valamire, s emiatt talán tényleg köszönettel tartozom – mosolyodtam el, ránézve a kezemben tartott sütire. Keksz, benne csokidarabkákkal. Beleharaptam, hátradőlve a kanapén, behunyva a szemeimet, kipihenve egy kicsit az előző perceket. De nem folytattam. Nem lett volna értelme. Megkaptam, amiért idejöttem, ha nem is úgy, ahogyan számítottam rá, és megtudtam olyan dolgokat is, amiket sosem akartam tudni. De valamiért nem bántam. Szophie teljesen őszinte volt velem. Ez pedig többet ér, mint a hazugságokkal teli vigasz. S hogy hogyan fogom ezt hosszútávon feldolgozni… az egyelőre nem foglalkoztatott. A mai este nem erről szólt.
- De azt ígérd meg, hogy ott leszel a lelátón, amikor megverem – néztem rá hirtelen, arcomon halovány, de kifejező mosollyal: hosszú idő óta először, s tán csak ideiglenesen, de magabiztosnak éreztem magam. Valaki olyannak, aki előtt ott volt az egész sakktábla.

by **Szophie** Hétf. Nov. 03 2014, 23:19

- A hogyant nem tudom sem megmagyarázni, sem megmutatni. - sóhajtok. - És nem feltétlenül a neveltetéstől lesz ilyen az ember. Az persze hozzájárul, hogy világ életemben ennek a világnak a szabályait hallgattam... De én magam döntöttem végül. Ehhez kellett egy lökés, melyet a szüleim halála okozott. Néha azon gondolkodom, hogy direkt hagyták meghalni magukat, hogy elindítsanak a pályámon.. - első hallásra ez a gondolat akárki számára nevetségesen hangozhat. Mert mégis ki dobná el az életét egy ilyen indok miatt? De ne felejtsük el, hogy az én szüleimről van szó, akik jártasak voltak a játszmában. Persze biztosat sosem tudhatok.. És ez a feltételezés is csak egy a sok közül. De ugyanúgy reális, mint a többi.
- Ijesztő.. Nem gondolom magam annak. Csak másnak, mint az átlag. - aztán tovább mosolyogtam rajta. Tudatosan rejtettem el előle ezt a valómat, amíg fenyegetve éreztem a barátságunkat ez miatt. Ám most egyszerűen nem tudtam már magamban tartani. Habár így is felmerült bennem, hogy nem fog tetszeni neki, azért reméltem, hogy nem így lesz végül, hogy megért majd. Végre úgy beszélhetek ezután előtte, ahogy egy barátnő a barátnőjével. Nyíltan, igazan s őszintén.
- Nem dobom, amíg nem szükséges. - jelentettem ki én is tárgyilagos hangnemben. - Most már nem olyan egyszerű megválnom tőle.. - sóhajtottam fel. - Ahhoz mindannyiótokat el kéne dobnom. Mert ti annak az énemnek vagytok a hozadékai. Azok, akik iránt érzéseket tudok táplálni.
- Hee? Szép meglátások. - nyugtáztam újra mosollyal. - A te megoldásod a szürke, látod. Megy ez magadtól is..
- Megsúgok még valamit. - közelebb hajoltam hozzá, szünetet tartottam, majd csak azután folytattam, hogy biztosra vettem, teljes figyelmét rám áldozza. - Mindezt nem is tudtam volna megtanítani. Magadban kellett megtalálnod. Ez egy érzés, egy jellem. Nincsenek szabályai.. Az élet játéka. - dőlök aztán hátra, továbbra is tekintetét keresve.
- Most pedig menj, és játssz. Biztosan megnézem majd az első partid.

by **Cardinal** Szomb. Nov. 08 2014, 23:20

Hinari: Szakadt Köpeny (+1 kitartás)
Szophie: Kezdő Kard (+1 erő)

by **RenAi** Vas. Feb. 15 2015, 20:58

Silver és Ai - Gubancos találkozás.

Kissé kótyagosan még mindig álmosan toppantam be kora reggel a céhház ajtaján. Jószerivel gondolhattam hogy akad aki alszik még, így nem akartam hangoskodni, leginkább a nappaliban megvártam míg mindenki felébred. Jin korán kelő típus és ugyan míg én nem, mielőtt küldetésre indult egy puszival búcsúzott amit a szám helyett csupán az arcomra tudott nyomi. Akkor még nem keltem fel rá, csupán a kezem nyújtottam felé öntudatlan, és ernyedten pottyant is le az ágyra. Minderre nem eszméltem, leginkább az ajtó csukódására nyitottam ki a szemem, de azon nyomban v issza is csuktam hogy ismételten álomba merüljek. Fáradtnak éreztem magam egy nem egyszerű küldetésen voltam túl és úgy éreztem pihenésre van szükségem, ám akárhogy forgolódtam nem tudtam visszaaludni. Így jutottam el kora hajnali fél hétkor a céhépület bejáratához. Hoztam pár saját készítésű finomságot, amit ki is tettem a pultra, majd a nappaliba szétnézve vártam míg felébred valaki. Miután a nappaliban való ácsorgást és festmények bámulását meguntam úgy döntöttem felkeresem a Hinari által említett szökőkutat ami csokiból van. *-* Már a gondolatra is kifut a nyál a számból. Majd haladtam a folyosókon, csendben csupán az hallhatott akinek kora reggel is be van kapcsolva a lopakodása esetleg a hallgatózása, bár azt nem tudom hogy az efféle zajokat is érzékelik-e az emberek hmm… A folyosó újabbat majd újabbat követet, pár lépcsőt, néhány szobrot, festményt és furcsa növényzetet, ami… köhöm még élőnek is tűnt… Vagyis lehet hogy a kialvatlanság és a furcsa félhomály játszott csupán a képzeletemmel de mintha az egyik növény indája megindult volna utánam. Leginkább arra fogtam hogy nagy lendülettel haladtam el mellette, pedig nem hiszem… Majd megkíséreltem visszafordulni, biztonságosabb ismertebb területek felé, újabb folyosók lépcsősorok, és akárhogy néztem nem volt ismerős semmi sem. A furcsa növények egyre nagyobbak és egyre ilyenszerűbbek, már-már inkább fáknak tűnnek mintsem cserjéknek. A lépteim szaporábbak mint ahogy a lélegzetem is. Majd megcsúsztam felbuktam és valahogy addig kapálóztam míg véglegesen bele nem gabalyodtam az egyik nagyobb növénybe. Végül úgy alakult hogy már a lábam se érte a földet, csupán himbálóztam a növényeken mint valami kezdő kis majom aki reménytelenül bele gabalyodik az indákba. Miután mindettől sikeresen bepánikoltam már nem érdekelt hogy kit keltek fel és kit nem, torkom szakadtából kiáltottam:
- Segítség! Meg fog enni! Megesz! Valakiiii segítesééég!~ - A hangomon lehetett hallani a pánikot, bár ha valaki rámtalált attól is pánikba estem. Nem tudtam hogy a céhház efféle veszedelmeket rejt. Mi van ha valami szörny jön aki összedolgozik azzal a lénnyel aki elkapott, bár az életem még nem fogyott de ettől még nem éreztem biztonságban magam. Szapora léptek hangját hallottam, mire még inkább kétségbe estem és újfent elkiáltottam magam, miközben a szemeim és minden izmom összeszorítva próbáltam a „túlélésre” koncentrálni.
- Ne bánts!! – Visszhangzott mikor úgy éreztem hogy a léptek zaja egyre közelebb ér.

by **Silver** Szer. Feb. 25 2015, 17:42

Penge villant egyszer, kétszer, háromszor. Suhogó hangja nyugalmat sugározva suttogott a levegőbe. Az éles fegyver könnyedén szelte át a vastag növényzetet, megszabadítva a szerencsétlenül járt lányt a béklyóitól. A kardhoz persze egy árny is tartozott, de a félhomályos folyosón csak bő ruhája zizegése hallatszott. A leány szabadesésre kárhoztatott, azonban nem a padlóra esett. Indák helyett most már karok fonták körbe, egy a hátát támasztotta, egy pedig a térdhajlatánál tartotta, és nyújtott biztonságot számára. És ha felnézett, már láthatta a hősies fiú arcát is, aki kedves mosollyal nézett le rá.
- Most már minden rendben, nyugodj meg - szólalt... vagyis szólaltam meg, mert hát a megmentő szerepében én tetszelegtem of course Cool

Éppen a kastély bejárásán ügyködtem, amikor meghallottam a folyosó mélyéről a segítségékérő hangot, és egy pillanatot se haboztam, már repültem is, hogy a bajba jutott leány segítségére siessek. És mit láttak szemeim, Miss Love esett csapdába, számos inda ejtette rabul. Csupán egy-két másodpercet töltöttem a látvány csodálásával, aztán észbe kaptam, és rövid úton meg is szabadítottam őt a kardom segítségével a bajtól, majd még ugyanazzal a mozdulattal az ölembe is kaptam, mielőtt esetleg padlót foghatott volna.
Körbenéztem, további támadó növények után kutatva, de ha voltak is, szemem számára láthatatlanok maradtak. Ettől függetlenül nem maradhattunk itt, máris mozgásba lendültem, amennyire terhem engedte.
- Mi történt, Miss Love? Nem esett bajod, ugye? - kérdeztem aggodalmasan, miközben azon gondolkodtam, hogy ezek milyen növények lehetnek, és hogy Miss Hime tud-e róla, hogy effélék is terjeszkednek a céhház rejtélyes folyosóin? Ő biztosan ráncba tudná szedni őket, az én skilljeim azonban ehhez még nem elegendőek, úgyhogy maradt a pusztítás. Agresszióm azonban felingerelte az indákat, és látóteremen kívülről máris bekúszott egy a lábamhoz, mely végül a bokám köré csavarodva hirtelen rántott fel a magasba. Csak annyi lélekjelenlétem maradt, hogy elkapjam a lány karját, le ne essen.

by **RenAi** Szer. Márc. 04 2015, 13:24

No tessék egyszer gondolok arra hogy ellátogassak ide és hogy Hi árajánlatára felkutassam a csoki szökőkutat, erre itt lyukadok ki. Már azt sem tudom hogy alagsor, vagy emelet, esetleg valami tetőtér az ahol jelenleg tartózkodok, ugyanakkor ami ez után következett az hab volt a tortán csupán. A következő kép amire emlékszem hogy sikítozok és inkák szorításából próbálom valahogy kivonni, kivágni magam. A rémületemen a léptek hangja csak még inkább rontott, így jöjjön bárki gyorsan megkértem hogy ne bántson. Majd mint valami filmszakadás, csupán annyit észlelek hogy az indák szorítása enyhül, engem pedig megállíthatatlanul vonz lefele a gravitáció. Felsikoltottam, összeszorítottam a szemem, és mint valami macska igyekeztem volna talpra esni, ha nem puha karokba csöppentem volna bele. Kellett pár másodperc hogy kinyissam a szemem, majd egy fiú pillantásával találtam szembe magam. Meglepettségemre ez a szituáció kísértetiesen hasonlított a Jin-el való találkozásunkra, így egy pillanatra azt hittem ő kapott el, de nem. Pár pislantás után, kézzel lábbal kapálózni kezdtem, miközben hevesen tiltakoztam.
- Ez nem helyes, tegyél le, tegyél le, ez így nem illőő.~ - Sikítoztam, hisz nekem ott van Jin nem pottyanhatok csak úgy más karjaiba. Majd miután letett, bocsánat kéréssel árasztottam el.
- Bocsánat a kirohanásomért de izéé.. – Kínomban vakargatni kezdtem a tarkóm.
- A nevem Ai azt hiszem karácsonykor már találkoztunk. – Próbáltam megerőltetni a memóriámat, de a neve akkor sem ugrott be, ugyanakkor cikinek éreztem megkérdezni.
- Eltévedtem. Korán keltem, és átjöttem picit a céházba, de nem találtam senkit, talán még mindenki aludt, így kicsit körülnéztem, és most itt vagyok. – Felelem, zavart mosollyal.
- Nem eset bajom, és köszönöm hogy leszedtél az indák fogságából. Egyszerűen nem rémlik hogy régebben lettek volna itt hasonlók. oO – Jegyeztem meg.
- Tudod én Jin-el lakom, így nem ismerem annyira a céház teljes épületét. – Magyarázkodok.
- Üühm? Nem keresünk egy biztonságosabbnak tűnő helyet? – Kérdeztem remélve hogy tudja a visszautat vagy valamit. De mire észbe kaptam volna a fiú már fejjel lefelé lógott, az én kezem megfogva hogy le ne essek. Nem gondoltam volna hogy ilyen magas ez az épület és talán csak örülhetek hogy nem látom a növénykéket teljes valójukban. Én viszont nem tétlenkedtem, előhívtam a kardom, majd előre hátra kezdtem el limbálózni, ha sikerült, képes voltam a lábammal elérni a falat.
- Ha szólok engedd el a kezem. – Szóltam oda a fiúnak. Majd mikor elég lendületet vettem, neki támaszkodtam a falnak egy pillanatom maradt csupán ledndületet vennem.
- Most. – És mikor elengedte, ha elég jól össze voltunk hangolva akkor elrugaszkodtam a faltól, majd a kardommal levágtam a fiút az inda szorításából.
- Induljunk. – Fogtam meg a fiú karját, és kezdtem el szaladni az egyik irányba, de jó irányérzékem sosem volt. oO

by **Silver** Csüt. Márc. 26 2015, 19:38

Az ötlet remek volt, csakhogy az indás növény nem így gondolta, és jól felrángatott minket a magasba. Merthogy nem engedtem el a lányt, maradt a karjaim között. Konkrétan elfelejtettem letenni, a kapálózásával csak annyit ért el, hogy még erősebben szorítottam, nehogy leessen. Ha nem rúgkapál, akkor talán letettem volna magamtól is, de így elsiklott az akarata. Egyébként is, könnyű volt és finom az illata, lehet picit bele is feledkeztem a látványba, ahogy a karjaimban feküdt. Most azonban kicsit más volt a helyzet, és minden erőmmel azon voltam, hogy le ne ejtsem, ugyanis elkezdett himbálózni. Meg is ragadtam a másik kezemmel is a csuklóját, hogy biztosabban tartsam, és amennyire lehetett, segítettem is lendületet venni.
- All right! - jeleztem, hogy értettem a parancsot. Simán le tudtam volna vágni magam, ha nem a lányt kell tartanom, de így kénytelen voltam elfogadni a sorsom, és hagyni, hogy ő cselekedjen. Szavára pedig elengedtem, ő pedig ügyesen elnyeste a liánokat, így mindketten biztonságban landoltunk a földön.... hogy aztán máris rohanhassunk. Kicsit zavarban éreztem magam, hogy ezúttal engem kellett megmenteni, de már kezdtem megszokni, elvégre Miss Himével is volt egy ilyen trükkünk annak idején.
Őszintén szólva fogalmam sincs, merre vitt minket a lábunk, és tekintve, hogy Miss Love is eltévedt, így valószínűleg ő sem tudta. A folyosók valódi labirintusnak tűntek, nagyon gyorsan elveszítettem a fonalat, de ha minden igaz, akkor a növényt is sikerült lerázni. At least I hope so! Viszont egy kis idő után már én vezettem, nem hagytam hogy rángasson a lány maga után, már csak azért sem, mert eléggé botladozva tudtam csak követni. Hogy meddig futottunk, az rejtély, de egyszer csak úgy döntöttem, hogy ez így elég lesz, és megállítottam a párosunkat. Kicsit lihegtem, de legalább megmenekültünk.
- Huh! Hogy mik vannak... - méltatlankodtam a homlokomat törölgetve, fújtam párat, aztán meghajoltam - Köszönöm a segítséged! Én Silver vagyok, örülök, hogy újra találkozhattunk, Miss Love! - pótoltam a kötelező kört, ami az imént a hányattatott körülmények között elmaradt.
- Az a helyzet, hogy én sem ismerem itt ki magam, de hátha rátalálunk valami ismerős folyosóra - biztattam, majd most már lassabban, de elindultam találomra. Nem is kerestem ismerős pontokat, üres falak vettek minket körbe - Ha meg nem, hát én nem bánom, ha életem hátralévő részét egy ilyen csinos lánnyal kell eltöltenem - vigyorogtam önfeledten, a tarkómat vakargatva. Remélem nem érti félre a poénom, bár szó se róla, tényleg nagyon tetszett. Ez a céh tele van pretty, cutieful lánnyal, kész mennyország :3

by **RenAi** Vas. Ápr. 12 2015, 22:29

Egyszerűen nem tett le. A helyzet meglepettsége miatt amúgy is lassabban reagáltam, de mikor kapálózni kezdtem hogy tegyen már le végre, akkor sem tett le, sőt csak még erősebben tartott a kezében. Nem tudtam mire vélni ezt az egészet, így már lassan jobban féltem a fiú karjaiban mint pár perce az indákba gabajodva. Nem tűnt rossz fiúnak vagy ilyesmi, de mégsem tudtam hova is tegyem az egészet, majd megfordult velünk a világ. Csupán egy pillanat műve volt az egész hogy ismét fejjel lefelé csüngtünk. Nem tudtam mifelé kapjak hirtelen, akarva akaratlan is a karjába kapaszkodam, de nem voltam elég gyors a ruhájába tudtam csupán megcsimpaszkodni ami kicsúszott volna a kezemből, de ő időben a csuklóm után kapott és így egy erős pathelyzett alakult ki. Nem pánikoltam be, és Silver sem vette át az irányítást így kigondoltam mit is tehetnénk, amivel ő is egyet értett. Amikor kértem elengedett majd a falnak rugaszodva ellökve onnan magam, a kardom suhintásával elvágtam a minket, vagyis akkor már csak őt fogva tartó liánt. Amint földet értünk mindketten futásnak eredtünk, először rossz irányba kezdtem futni, majd látva hogy a fiú merre szalad megfordultam és utána iramodtam, nem tudom hogy azét-e mert megvárt, vagy pedig hogy jobbak a pontjaim az övéinél de sikerült beérnem, majd vigyorogva rohantam mellette. Tombolt bennem az adrenalin, korán reggel ekkora slamasztikába kerülni, de szerencsémre és az övére kevésbé legalább nem voltam egyedül. Kavarogtunk a folyosókon kanyart kanyar után, szerintem a liánokat már jóval lehagytuk de inkább biztosra mentünk, végül a fiú állt meg, én pedig követtem ebben. A mondatára csak kacagtam egyet, igaz én is meglepődtem de nem annyira mint ő, szerintem. Én csupán örültem hogy megszabadultam azoktól a furcsa növényektől, és csupán remélem hogy nem tudott utánunk jönni, kúszni vagy ilyesmi.
- Nincs mit. – Válaszoltam a fiúnak, akit mókásnak tartottam az angol szavak és kifejezések végett. Kicsit úgy festett mint valami shonen fiú, főleg ezzel a furcsa kimonóval vagy yukataval vagy mivel. Már rég nem láttam férfin ilyesmit, valami nagy szabású ünnepség kell ahhoz hogy hasonlókat lássak férfiakon.
- Tudom, emlékszem rád a karácsonyi ünnepségről. – Mosolyodtam el biztatóan, majd felsóhajtottam, körbenéztem hogy merre tovább… és vélhetőleg ő is ezen gondolkodott hisz mondata már követte is. De mindvégig azon voltam elfoglalva hogy miért nem hív a nevemen? Miért hív Mis Love-nak folyton. Talán nem emlékszik rá, de mielőtt ezt orvosoltam volna egy fél mondattal is, nagyot koppant a megoldás. Uhh hogy erre miért nem jöttem rá azonnal… Hiába az angolomon csiszolni kéne még, két év alatt még az alap alapjai is megkopnak ha nem használom őket, mint tapasztaltam is. Majd megindultunk az egyik irányba. Túl ugyan olyan volt minden… >.> Hatalmas folyosók, egyszínű falak és padlózat, a mennyezetről nem is beszélve. Bár nem esélytelen, ha szépen kifestenénk pár virág ide-oda, naposabb helyre ablak mellé bár hupsz. >< Se ablak, se ajtók. Már kezdem úgy érezni hogy valami még ki nem épített területen járunk a céhházban, már ha van ilyen… Ehm mindezt az elgondolásom meg is akartam osztani a fiúval, de Silvernek már valahol máshol jártak a gondolatai. Pár pillanatra felfújtam az arcom, dicséret az oké de akkor is. Bár nem tudhatja hogy van barátom azt hiszem, nem említettem neki karácsonykor. Ha most kijelenteném akkor meg biztos kinevetne vagy nem tudom. Bár az is lehet hogy én nem értem a viccet és szívom túl mellre a dolgokat. Báár akkor már jó sok dolgot szívtam oda höhööhöö. Igyekeztem valami frappánssal visszavágni, de semmi jó nem jutott az eszembe.
- Ilyenről szó sem lehet, megennének a lányok ha sokáig elmaradnánk. – Öltöttem ki a nyelvem a fiúra.
- Amúgy, a karácsonyi találkozón nem sikerült túl sokat beszélnünk, nem tudtam hogy oda mehetek-e hozzád, meg a többieket is ritkán látom. Hogy sikerült hozzánk csatalkozni? Gondolom Hinari talált rád valahol. – Csücsörítettem össze a szám, összeszűkítettem a szemem, majd elmosolyodtam szélesen.
- Amúgy mit lehet rólad tudni, azon kívül hogy szereted a női ruhákat. – Cukkoltam kicsit, miközben rámutattam a felszerelésére.

/Ezek után ne legyen rám panasz. Razz

/

by **Silver** Csüt. Ápr. 16 2015, 15:46

A lényeg az volt, hogy fenntartsuk a derűs hangulatot és ne essünk kétségbe. Ugyanis tetszett vagy sem, elég vacak helyzetben voltunk. Mintha egy nagy labirintus kellős közepén tévelyegtünk volna céltalanul, úgy hogy azt sem tudtuk, merről jöttünk és merre tartunk. És... igazából így is volt pale

Örökké azért csak nem fogunk bolyongani, bármennyire is idilli lett volna építeni valahol egy kunyhót, és szakadt ruhákban hajótöröttet játszani és élvezni egymás társaságát Embarassed

- Téged vagy engem? - kérdeztem vissza. Előbbi esetben megvédeném, utóbbiban pedig... nem biztos, hogy nem örülnék neki Razz

- Amúgy ti lányok... ki szoktátok beszélni a fiúkat itt a céhben? - jutott hirtelen eszembe egy kérdés, ami mindig is foglalkoztatott, és talán pimasz dolog megkérdezni, de most egymás között vagyunk... why not? Maximum nem válaszol rá, de kíváncsi voltam, hogy szoktak-e lenni csajos délutánok, ahol kifaggatják egymást, hogy kinek ki tetszik, meg ilyesmi Rolling Eyes

- Ilyen megközelíthetetlennek tűnök? - morfondíroztam kicsit, aztán mentem tovább, mert azért nem állhattunk egy helyben, ha meg akarjuk találni a kijáratot - Kérlek szépen, én önként jelentkeztem a céhbe! Miss Hinari pedig próbára tett és úgy tűnik, hogy átmentem a vizsgán ^^" - vakartam meg a tarkóm zavartan. Elég furcsa vége lett annak a próbának, talán sose fogom elfelejteni - Te hogyan lettél céhtag? - tettem hozzá a magam kérdését a témához. Tényleg, ezt még senkitől sem kérdeztem meg, pedig fontos ahhoz, hogy tisztában legyek a többiek motivációjával.
- Hey, ez nem női ruha! - csattantam fel felháborodva, de persze nem voltam mérges, csak egyszerűen tiltakoztam a cukkolása ellen, és ezt azzal is jeleztem, hogy finoman oldalba könyököltem a lányt - Mivel ilyen goni vagy, így csak egy randin vagyok hajlandó mesélni magamról - tettem hozzá tettetett sértődöttséggel, majd fél szememet becsukva pillantottam rá Miss Lovera.

by **RenAi** Vas. Ápr. 19 2015, 16:41

Nem állt túl fényesen a helyzetünk, legalábbis az én észrevételeim szerint. Nem tudtam miképp is álljak a fiúhoz, mindenképp meg szerettem volna ismerni, de kicsit zűrös és némileg kényelmetlenül indult az ismeretségünk. Bár Silver nem zavartatta magát semmiben, máris incselkedni kezdett velem, nehogy a gondolatok mélyre ránthassanak.
- Hát, nem is tudom… Mindkettőnket. – Nevettem el magam. Majd egy újabb kérdés következett amin komolyan elgondolkodtam hogy őszínte választ adhassak.
- Hmm. Én igen, szeretek Jin-ről beszélni, legszívesebben szét kürtölném a világnak. És igen, szeretek fiúkról beszélgetni, bár túl sokukat nem ismerem igazán. Mondjuk az igazat megvallva én mindenről szeretek beszélni. – Vigyorodtam el kissé.
- Esetleg okkal kérdezed? Mond csak tetszik valaki a céhből? Szívesen összehozlak bárkivel. – Száguldott el a fantáziám.
- Bár Hinari és Szophie foglaltak, Shizkát meg nem ismerem annyira, de ő is aranyos és csinos lányka. Meg ott van még Yurihime. Régebben ő is harcolt velünk, de most kicsit visszavonult a fronttól, sok rossz dolog érte és kicsit pihen, manapság a kert körüli munka a legújabb hobbija. – Mosolyodok el.
- Hát igen, ők ketten akikkel össze tudnálak hozni. – Pillantottam rá, némileg csalódottan ugyanakkor kíváncsian vajon választ-e közülük valakit.
- Megközelíthetetlen? - Lepődtem meg.
- Nem egyáltalán. – Kezdtem heves tiltakozásba és hadonászni kezdtem a kezeimmel mindenfelé tiltakozóan.
- Első pillantásra is egy közvetlen és szimpatikus fiúnak tűntél, pont ezért gondoltam hogy nem fogsz elveszni a céhben. És tudod, ne haragudj, hogy nem foglalkoztam veled, de Szophie… Áhhh, hagyjuk. – Nevettem fel zavartan, ebből már nem jövök ki jól, és ha magyarázkodok csak rosszabb lesz…. A kérdésemre hogy miképp lett céhtag, könnyedén válaszolt, és a válaszán meg is lepődtem. Örültem hogy önként csatlakozott és az elmondásán, a próbán majd a tarkó vakarást követően. Vállon veregettem a fiút, mivel büszkeség töltött el hogy ilyen is van.
- Granulálok. – Vigyorodtam el.
- Mi hogy én? Gwhihi. - Ördögi mosoly jelent meg az arcomon majd eldicsekedtem hogy milyen régóta tag vagyok.
- Én kérlek szépen, én invitáltam be a céhbe annak idején Hinarit és Szophiet is. – Húztam ki magam büszkén, bár ezzel nem válaszoltam a kérdésre, de folytattam is.
- Engem még Rita invitált be, amikor még Ranmaru volt a vezér, után volt Shield, és most Hinari. – A hangom elkomorul picit, de csak akkor vehette mindezt észre ha nagyon figyelt. De témát is váltottam, méghozzá a ruháját kezdtem el figurázni. Persze tudtam hogy férfi kimonó, de vártam a reakcióját és meg is kaptam amit szerettem volna. Elröhögtem magam, és automatikusan védekeztem a kezemmel az oldalba bökést illetően, bár figyelmetlenségem miatt későn reagáltam, így sikerrel járt. A mondatán elvigyorodtam majd megszólaltam.
- Semmi gond, a csajok majd úgyis kibeszélnek. – Öltöttem rá a nyelvem, és felvettem ugyanazt a mimikát, vagyis gesztust hogy csak fél szemmel figyeltem a reakcióját. Ezek után csendben haladtunk tovább ha nem válaszolt, elvégre akkor én feleslegesen kérdezném őt.

by **Silver** Pént. Ápr. 24 2015, 17:44

Woah, so talkative Shocked

Nem mondom, hirtelen elkezdett belőle ömleni a szó, nekem meg esélyem se volt lelőni. Jó, nem is akartam, viszont az se lett volna optimális, ha elnyom a társalgásban, márpedig olyan erővel zúdította rám a mondandóját, hogy csak pislogni tudtam, mint fish a szatyorban. Egyébként inkább kedveltem a beszédes embereket, az olyanokból, mint Miss Hime, harapófogóval kell kihúzni minden szót, ha csak úgy beszélgetni támadt kedvem. Amikor tanított, akkor kicsit más volt, mert a magyarázatok miatt sokat kellett beszélnie, de alapból kicsit kényelmetlen volt vele beszélgetni. Szóval ezért is kedveltem az olyanokat, mint Miss Love vagy Miss Szophie, akik sokat beszélnek, de így könnyű is velük szóba elegyedni.
- Mindenről? Biztos vagy benne, hogy... tényleg mindenről szeretsz beszélgetni? - kacsintottam rá pajkosan és félreérthetően, mert azt szerettem volna, ha arra gondol. És most vagy zavarba jön, vagy válaszol valami olyat, amitől én jövök zavarba. Le mertem volna fogadni, hogy ez lesz.
- Waaaait a minute. Azt mondtad bárkivel, aztán mégis csak két névre szűkítetted a listát. Félsz tán a kihívástól, Miss Love? - kötözködtem játékosan, kihangsúlyozva a nevét - És mi van, ha én téged választalak? - tettem hozzá, felemlítve, hogy magát nem is vette számításba. Sure, leesett az eddigiek alapján, hogy ő is foglalt, ami nem is volt meglepő. Őszintén szólva az volt a meglepő, hogy nem foglalt minden lány.
- Anyway, hálás vagyok az igyekezetért, de nekem se okoz problémát randit kérni Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, hehe - kapartam meg a szájam szélét rossz szokásomnak hódolva - Igazából ez a hely maga a mennyország, angyalok koszorúja vesz körbe, és ez akkor is örömet okoz számomra, ha történetesen nem érhetlek el titeket - mosolyodtam el, kinyújtva a kezemet a lány felé, mintha egy távoli, elérhetetlen célt próbálnék megfogni. Aztán korrigáltam picit a magasságon, mielőtt azt hinné, a keblei felé nyúlok Neutral

Khm...
- Hogy tessék? o.O - kérdeztem őszinte döbbenettel a hangomban - Ezek szerint nem Miss Hinari a legrégebbi céhtag?! What a surprise... - néztem magam elé, a fejemet kissé lehajtva - Akkor te vagy mindenki senpaia, vagy van még nálad is többet látott igazságharcos? - kérdeztem, és hirtelen nagyon kíváncsi lettem, hogyan is alakult ki ez a céh. Elvégre most mondott egy halom olyan nevet, ami így hirtelen kicsit sem volt ismerős. Patinás guild vaskos történelemmel...
- És te most mit mondanál rólam nekik, hmm? - kérdeztem hosszan elnyújtott hümmögéssel. Mondjuk szöget ütött a fejembe, hogy próbálna például összehozni Miss Shizukával, azonban most egyébként is válaszút elé értünk, ugyanis a folyosó kettéágazott.
- Oh look! Merre menjünk szerinted tovább, egyenesen, vagy forduljunk balra? - morfondíroztam hangosan kikérve a véleményét - Olyan utat kéne választani, ahol csapdák és veszélyek rejtőznek, hogy meg tudjalak menteni még néhányszor és belém ess - viccelődtem tovább. Úgy éreztem elég jó légkört tudtunk ketten teremteni a szorult helyzetünk ellenére is, és jól kijövünk egymással.

by **RenAi** Vas. Ápr. 26 2015, 16:45

Silver társaságát egyre inkább élveztem, jól éreztem én hogy nem egy elveszett fiúcska. Vissza kérdezett erre válaszoltam.
- Persze, mindenről, amihez van kedvem. – Öltöttem ki rá a nyelvem. Én semmi rosszra vagy épp „arra” sem gondoltam, mondjuk ha a hangulatom olyan szívesen beszélek én „olyan” dolgokról is, épp csak el kell csípni azt az állapotom, vagy épp elérni hogy olyan állapotban legyek hogy gondolkodás nélkül mondjak ki mindent ami a szívemen van. Majd a csevej folytatódott, és kezdtem úgy érezni hogy ez a fiú kóstolgat engem, hisz minden mondandómba bele kötött valamilyen formában, bár szerintem álltam a sarat.
- Hát izé… azért mert a végén átgondoltam. Olyannal nem hoznék össze senkit aki már foglalt, még akkor sem ha kis rés keletkezne. – Felelem határozottan.
- És csupán Shizuka és Hime-san az akiről tudom hogy szabadok jelenleg. – Vigyorodtam el. Majd folytatta.
- Engem? oo – Pislogtam nagyokat, hisz gondoltam hogy Jin nevét megemlítve egyértelmű lesz számára hogy már van valakim.
- Már én is foglalt vagyok. Jin a barátom és már majd másfél éve együtt vagyunk. – Szögeztem le gyorsan, és bár folytattam volna olyannal hogy kizárt hogy überelni tudja, de… még a végén kihívásnak venné >.> így gyorsan meg is gondoltam magam. Ha tovább folytatja taktikát kell válltoztatnom, eddigi tapasztalataim szerint a fiúk nem szeretik ha másik fiúkról áradozunk, így ha kell bevetem azt. Fogant meg bennem az ördögi önvédelmi terv. Majd megmagyarázta hogy nem kell a segítségem, ami hát igazság szerint eddig is tény volt, de felajánlottam hátha Coupido szerepébe bújhatok.
- „Mellékelt ábra?” – Kérdeztem vissza értetlenül. Majd bele mentem a játékába. A kezét felém nyújtotta mintha csak el akarna érni, én hátra léptem egyet így több mint egy kartávolságnyira kerültem tőle, kinyújtottam a kezem felé mintha csak én is el akarnám érni őt majd megszólaltam.
- A beteljesülhetetlen szerelem Ahhh. – A jobb kezem tenyérrel kifelé drámaian a homlokomhoz tettem és miközben a hangomat is túldrámázott hangsúllyal csilingeltettem, majd elnevettem magam a végére. Nem akartam bunkó lenni, és meg sem fordult a fejemben abban a pillanatban hogy akár sértésnek is veheti, vagy esetleg komolyan. Reméltem hogy érti a viccet és nem ért félre.
Mindezek után szóba került a céh múltja.
- Öhm igen, vagyis nem. – Összezavartak a gondolatok.
- Nem, nem én vagyok mindenki senpaia, és nem is szeretnék a legrégebbi tag lenni… túl szomorú lenne. Igazság szerint Rita a legrégebbi tag ő hívott be engem is, amikor még Ranmaru volt a céhvezér. Vicces helyzet volt, ott izgultam hogy majd miféle tesztet kell kiállnom, erre semmit, sőt Ranmarut is valami robosztus termetes férfiként tudtam elképzelni, erre egy visszahúzódó kis könyvmolynak tűnt. Mármint nem volt visszahúzódó, kiváló vezér volt, épp csak kicsit féltem tőle eleinte, de amúgy rendes volt… - Gyorsan befejeztem.
- Várj „igazság harcost” mondtál? – Lepődtem meg a megnevezésen, hisz még sosem neveztek engem, vagy minket így. Majd gyorsan válltott, és egy oda nem illő kérdést tett fel.
- Mármint hogy kiknek? – Lepődtem meg… mondjuk idővel leesett, plusz nem is az a lényeg hogy kiknek, voltaképp a véleményemre volt kíváncsi, és őszintén válaszoltam.
- Hmmm… - Kezdtem hosszú hümmögéssel, amit ő is csinált előtte. Kicsit húzni akartam ezzel, bár nem tudom mennyire lehetek sikeres. Majd megint. Hosszú hümmögés, elgondolkodott pillantás, és a szám elé tettem a kezem mintha csak gondolkodnék.
- Hmmm…. – Majd elkuncogtam magam a végére, a színészkedés sosem volt az erősségem így sokáig nem is folytattam.
- Véleményem szerint nem számít a véleményem. – Hehee és tényleg, nem kell félteni ha ilyen dologról van szó, hisz ezt ő is megmondta.
- Amúgy, kedves, humoros, jóképű és olyannyira szereted a nőket hogy még szoknyát is viselsz a kedvükért. – Húztam picit, hisz tudtam hogy ez az előbb is bevált. Persze elröhögtem magam a végére, miközben ismét a kimonójára mutattam.
- De amúgy jól sejtettem nem kell téged félteni egyik lánytól sem, könnyedén össze jönnél bárkivel akiről még nem késtél le. – Öltöttem ki rá a nyelvem.
- Fogalmam sincs. Bal…ra? – Kérdő pillantás a fiúra. Majd ismét oltogatásba kezdett.
- Ácsi… eddig egy-egy az állás. – Javítom ki cserfesen.
- És amúgy sem kellett volna megmentened, magam is ki tudtam volna szabadulni. – Fontam karba a kezem és fél szemmel felé pillantottam.
- Épp csak pihentem kicsit. – Füllentettem neki, remélve hogy beveszi. Majd tompa léptek hangja hallatszott, a folyosó nem tartott sokáig úgy öt méter lehetett és ismét két új nyílt belőle. A léptek hangja hamar megmutatta a gazdáját először csak árnyék formájában, majd maga a tulajdonosa is megjelent, hangos szuszogás kíséretében. Elkerekedett szemekkel figyeltem miképp a folyosó egyik végéről meglát minket, melső mancsaival int egyet… de engem úgy ahogy van kiakasztott… Egy nyakkendős dinó… Lesápadtam, sűrűn pislogtam…
- Sziasztok…- Köszönt oda nekünk mély hangon, majd elbiceget tovább. Én lemerevedtem, majd először tompa rángatózásba kezdett a hasam, ami egyre csak erősödött és kitört belőlem a hangos nevetés…
- Egy nyakkendős dinó… és még beszél is… - Fogtam a hasam… egyszerűen nem bírtam abba hagyni a röhögést, és egy lépés sem tudtam tovább tenni egyszerűen kész voltam…

by **Silver** Vas. Május 17 2015, 15:17

Felnevettem, elvégre állta a kis hölgy a rohamaimat. Gyorsan meg tudtam nyílni előtte, felszabadult beszélgetés kerekedett az előbbi veszélyes helyzetből, és én ennek kifejezetten örültem. Biztos jóban vannak Miss Szophie-val, vele is hasonlóan könnyen megértettem magamat.
- Akkor már csak azt kell kiderítenem, mihez van kedved. Mihez van kedved? - kérdeztem meg vigyorogva, majd a kezeimet összefontam a tarkóm mögött, és úgy lépdeltem tovább.
- Az szép idő. Én még nem bírtam egy lány mellett sem néhány hétnél tovább. Elég idegesítő, amikor csak azért tapadnak rád, mert valamivel kitűnsz a többi fiú közül. Aztán mióta otthagytam a sulit, nem is volt semmi - mondtam egy fáradt sóhajjal megspékelve. NEET-ként nem sokat jártam el otthonról, szóval nem is volt alkalmam ismerkedni, pedig így belegondolva kíváncsi lettem volna, hogy kvázi senkiként mennyi lány érdeklődne utánam. Most se azzal vonzom őket, ami én vagyok, hanem egy felvett szereppel. Igazából még azt sem tudom, hogy milyennek tűnök a lányok számára, amikor önmagam vagyok. Miss Love és a barátja biztos nagyon szeretik egymást, ha ilyen hosszú ideje együtt vannak.
Kuncogtam egy jót a színészi játékán, és én is a szívemre tettem először a kezem, aztán összeérintettem a tenyereim, és végül ölelést várva nyújtottam ki újra feléje a karjaimat. Mindezt némán, a megfelelő mimikával. Szerettem az ilyen színpadias játékot, biztos tehetségem is volt hozzá, csak színjátszó szakkör helyett sportolni mentem.
- Miss Rita? Vele még nem találkoztam - elcsodálkoztam, azt hittem mindenki ott volt Karácsonykor, de akkor ezek szerint mégsem. Vagy csak nem emlékszem Ritára, mert ementáli lett az agyam, ami igazából nem is lenne meglepő, mert ha sok új nevet kell egyszerre megjegyezni, az nem nagyon megy. És azért ott voltak új arcok bőven, bár nekem csak fiúk rémlettek.
- Hát a csajoknak, miközben kibeszéltek - oldottam fel Miss Love pillanatnyi zavarát. Én is nehezen bírtam követni a fonalat, könnyű belefeledkezni egy-egy témába, aztán lemaradni a következőről, szóval nem hibáztattam a lányt érte. A válaszára meg csak visszakapta a nyelvöltést, aztán megpördültem a ruhámat kissé megemelve, mintha tényleg női ruha lenne. Vajon itt lenne az alkalom, hogy felvegyem hirtelen Miss Szophie karácsonyi ajándékát? Áh nem, nem szerettem volna megbotránkoztatni azzal a szereléssel @.@

- Persze-persze. Visszamenjünk és kipróbáljuk? - kérdeztem, bár nem mernék rá megesküdni, hogy vissza is találnánk azokhoz a növényekhez. Pedig ha ilyen magabiztos, én szívesen elnézegetném, ahogy az indák között szenved, elvégre csinos leány volt, és minden férfi álma, hogy kiszolgáltatott helyzetben láthasson ilyen szépségeket, mint ő. Kivéve az enyém, mert én kötelességemnek érzem, hogy leszedjem őket minél előbb Rolling Eyes

Amúgy balra fordultunk, és egy rövid folyosón találtuk magunkat, aminek a végéből léptek zaja hallatszott. Megörültem, hiszen végre találunk valakit, aki remélhetőleg útba igazít minket, de a sarok mögül felbukkanó alak minden volt, csak szokványos nem. Az én szavam is a torkomra forrott, csak egy tétova visszaintésre futotta, és amint eltűnt a járatban, Miss Love-ot elkapta a nevetőgörcs. Engem meg a felfedezés utáni vágy.
- Nézzük meg, honnan jött! - mondtam, és azzal oda is szaladtam az elágazáshoz, és arrafelé kukucskáltam, amerről érkezett. Csakhogy a lány még mindig nem tudott jönni, úgyhogy visszamentem hozzá, és komoly, véresen komoly ábrázattal megálltam előtte. Letekintettem rá. Felemeltem a kezem. És... elkezdtem csikizni az oldalát Razz

by **RenAi** Kedd Május 19 2015, 19:52

- Mihez is? – Kérdeztem vissza, inkább magamtól, afféle költői kérdésként. Igazság szerint hirtelen nem is jutott az eszembe semmi. Semmi. .__. Kongott a fejem az ürességtől, méghozzá pont azért szerintem mert hirtelen kellett volna válaszolnom egy pofon egyszerű kérdésre. Mondhatnám azt hogy, nekem mindegy vagy hogy bármiről. Bár a bármiről már kilőve, de inkább hmm…
- Beszélgessünk az öltözködési stílusodról. – Vigyorodtam el sunyin. Persze, nem ez egy magas labda volt amivel majdhogynem sikerült is zavarba hoznia, de most én jöttem, és visszapasszoltam. Azt szerette volna ha mondjuk rólam kezdünk el csevegni, én viszont ezt megfordítottam, és élcelődni kezdtem vele. Tudtam hogy felveszi majd, hisz az előző célzást is felvette. Bár lehet unalmasnak fog tartani, de tény: Egyszerre tetszik az öltözködési stílusa, és mégis van benne valami kirívó, de hogy mi nem tudnám megmondani. Talán pont ezért is térek vissza mindig erre az egy pontra.
- Miért szereted ennyire a kimonókat? – Kérdezem.
- Kicsit szokatlan. – Jegyzem meg, de nem bántásból, csupán tényt közöltem. Majd témát váltottunk.

- Néhány hét?! – Képedek el… Ezt most úgy képzeljem el hogy meg volt neki és dobta? Vagy még meg sem volt…. ><” Majd folytatta.
- Kitűnni? – Kérdezek vissza értetlenül, majd nyilvánosan végig mértem a fiút a talpától a teteje búbjáig a tekintetemmel.
- Szerintem te átlagosnak tűnsz. – És buuum, csak utólag fogtam fel hogy ez egy erősen degredáló mondat is lehetne ha épp egy törékeny személyiségű fiúról lenne szó, de sose lehet tudni.
- Mármint nem úgy. Mert ugye itt van neked a kimono, a göndör haj, a szokatlan fehér haj. – És ennyi. A kezeimmel hevesen tiltakoztam, kalimpáltam, gesztikuláltam, amit csak kellett. Nem szerettem volna se megbántani, se rossz színben feltűnni előtte. Persze felszínes, külsőről megítélendő tulajdonságokat tudtam neki felsorolni csak… és zavaromban már meg sem említettem a humorát, a közvetlenségét, és nyitottságát, sokszínűségét. De csupán a felszínt kapargattam. Majd egy fáradt sóhaj ami nem jelent jót.
- Otthagytad? De… miért? – Kérdezek rá, hisz nem értettem mi indoka lehetne…
- Amúgy visszatérve…. mivel érezted azt hogy kitűnnél? – A pofátlanságnak is van ugye egy határa, de én mivel nem gondolkodok csak beszélek ezt gyakran meg is lépem.

A drámai színjátékomnak akadt folytatása, aminek eredménye ugyan mint plátói be nem teljesülhető szerelemnek egy ölelés lett az ára és örültem hogy lehet vele játszani. Sokan félreértenék, vagy kihasználnák ezt a helyzetet.

Mikor Ritára került a szó… kissé elszomorodtam, valahogy olyan visszás volt az egész és valamiért annyira nem akartam elmesélni neki az egész történetet… Majd lehajtott fejjel belekezdtem.
- Rita… él. – Szögezem le minden előzmény nélkül, bár az idő elmúlásával egyre bizonytalanabbul élt bennem is ez a hit, hisz egyetlen pm-emre se kaptam sose választ… pedig elküldhtető és a mapp is jelzi… Rita él.
- Ritát egy baleset érte, és azóta Maci vigyáz rá. – Rövidítem le a történetet, bár nem tudom mennyire lesz ettől érhető.
- Rita egy tök aranyos, tudatos és harcias lány. – Kezdek bele.
- Ő volt az, aki felkarolt amikor bezárt minket Kayaba. Voltaképp neki köszönhetem hogy tag vagyok. – Vigyorodok el, bár még nem olyan őszintén.
- Rita… úgy néz ki csakis akkor lesz ismét önmaga… ha… végig visszük a játékot. – Fejezem be a mondatom végét egy határozott mély hangsúllyal. Céltudatosan, magabiztosan. Bár az utóbbi időben harcot vívtam idebent, hisz… most is olyan jól érzem magam. Majd mikor észbe kapok, bűntudatom lesz hogy jól merem magam érezni miközben… mikor még annyi dolgom lenne… De ezt nem említem meg Silvernek nem akarom elrontani a kedvét, igyekeztem ismét vidámabb övezetre terelni a beszélgetést, de ezt ő hamarabb megoldotta.
- Ehm… - Pár pillanatig azt sem tudtam miről van szó, de a végére leesik.
- Igazság szerint… én még nem beszéltelek ki. – Öltöttem a ki a fiúra a nyelvem.
- Nem járok ide elég gyakran, és általában itt is csak üzenet formájában beszélünk meg találkozókat, így ritkán futok össze céhtársakkal, de ezt igyekszem kicsit javítani. – Magyarázkodok, és igen, az én hibám az hogy nem találkozok velük annyit. Könnyebb volt kicsit külön vonulni és eltávolodni itt mindenkitől azután ami Ritával történt. Majd ismételten az öltözékét kezdtem el oltani. Vicces volt a reakciója, szórakoztatott és az igazat megvallva még a visszajutás gondolatát is elfeledtem pár percig. Jelenleg úgy éreztem ha tehetnék még tévelyegnék picit vele együtt. Azon ahogy megfogta a ruháját és pörögni kezdett felnevettem, majd utánozni kezdtem hogy teljes legyen a móka.
- Én akkor is jobban csinálom. – Öltöttem ki rá a nyelvem, bár ha ezt gyakorítom akkor bizony még a végén kiszárad a szám is. Ezek után ismét nem hagyhattam magam az élcelődésén, amihez persze én is hozzájárultam, hisz ha ő nincs akkor lehet még mindig ott himbálóznék az indák fogságában, de psszt erről neki nem kell tudnia.
- Nem muszáj, a tényeket nem szokták bizonygatni. – Mosolyodok el, mintha valami okosat mondtam volna, de az én szavam szinte mindig megfogható valamivel. A válaszutat követve balra fordultunk, ahol a beszélő nyakkendős díó-bácsi a mély hangjával egyszerűen lefegyverezett. Míg Silver kíváncsian vetette volna magát utána, addig én megmerevedtem és röhögőgörcsöt kaptam. Egyszerűen nem mozdultak a lábaim. Majd a fiú megállt előttem, komoly pillantással, amire még inkább röhögő görcsöt kaptam. Nem bírtam tovább, már bele is könnyeztem, és ha lehetet volna olyat biztos hogy még a hasam is megfájdult volna. Kapkodtam a levegő után, amn nem segített hogy Silver még elkezdett csiklandozni is. Először a kezeimmel kapálóztam, próbáltam védekezni valahogyan.
- Jól van.. jó…jól van.. össze… jösssze szedem magam. – Préseltem ki a számon két szusszanat között. Majd ha nem csikizett addig hogy a földre vessem magam, akkor pár másodpercnyi pihi után meg is voltam.
- Rendben nézzük meg. – És meg is indultam, bár elkapott a kuncogás ha rá gondoltam arra a furcsa szerzetre. Amint elhagytuk a folyosót egy furcsa – szó szerint – lefelévezető, meredek folyosón találtuk magunkat, ahol elég volt akár egyikőnknek megcsusszannia, rántotta vagy épp lökte magával a másikat. Persze vállaltam akaratlan is az ÜgyetLenke szerepét, így megcsúszva bele kapaszkodtam Silver kimonójának aljába, és csak reméltem hogy nem szakítottam el. Majd hangos
- Kyaaa~!!! – Kísértetében vártam mikor ér véget ez a rögtönzött csúszda, és amint csökkent a csúszós kő meredeksége, egyre lassultunk, majd én a saját tengelyemen keresztül lassan pörögve a lábaimat magam alá húzva a kezeimmel rajtuk támaszkodva kissé szédülve álltam meg. Majd ha mindez még nem volt elég nekünk, akkor bizony egy tompa puffanás, és hangos görgetés hangja szűrődött onnan ahonnan mi is érkeztünk. Nem kellett sok hogy meg is pillantsuk az ember nagyságú szikla gömböt, ami minket pc-zett ki magának. Viszont volt itt egy kis bökkenő. Előttünk egy nagyobb tér, szembe a járattól egy fallal elzárva, majd egy ismételten csak lefele vezető út balra, és egy meredeken felfele jobbra, viszont kapaszkodó és minden nélkül. Kétségbeesetten vártam Silver tanácsát vagy utasítását hogy csusszanjunk vagy másszunk inkább.

/WTF ember? Mit művelsz te velem? Munka után 1100 szó csak neked. Shocked

Tudsz valamit. >.<" /

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Júl. 09 2015, 21:42

Nio

Elérkezett a nap amikor is.. nem túl izgatott vagyok. Föl s alá járkáltam a szobában, megannyi kört leírva, vajon hogy fogadja? Tetszeni fog neki? Mire gondol majd? De azt hiszem jobb is ezen gondolatok elébe menni. Lenyomtam szobám ajtajának kilincsét. Tenyeremen éreztem ahogy a hideg fém kallantyú ellentart kezem nyomásának. Azonban ez nem az a nap, amikor visszatarthat. Belefejtettem némi erőt és lenyomtam. Eljött az elhatározás, amit már egy ideje kigondoltam. Jobb lenne, ha közelebb lenne.
Alig egy szívdobbanásnyi idő telt el és már ott voltam a sütiző előtt, ahol újra élesztette bennem a finom és az élet utáni vágyakozást. Ahogy elég volt látni mi történt a szinteken. Talán ez az egy maradt érintetlen, a maga jellegzetes örökkévalóságában. Sehol egy darab szemét az utcákon, vagy szmog, ami odakintre annyira jellemző volt. Csak a tiszta illatok sokasága és a forró teáé, amit időközben hozott egy pincér. Illedelmesen megköszöntem és elküldtem Nionak az üzenetet. "Az ínyenc gyomrod útjának végén megtalálsz". Egy kis rébusz mögé rejtettem, hol is vagyok, de első sorban kíváncsi vagyok megtalál-e. igaz alig félórája még a fogadója közelében voltam, de azért annyi merszem nincs hogy rátörjek ilyen korai órán. Mégis csak aludhatott még egy félórát.
Nem hamarkodtam el a teát és elutasítottam a süteményrendelést is, azzal megvárom Niot. Ha már lehet együnk együtt, mint mindig, nem sietek annyira. És amúgy is a céh még közel sem ébredezik.
Továbbá, ha jól számoltam közel három perc tizenkét másodperc alatt tudok elfutni a céh kapujáig, ha a képességem is beaktiválom. Nioval a hátamon pedig előzetes számítás szerint olyan négy perc körülre ugrik. Talán. emelnem kellene a súlyemelés jártasságom, vaagy, Nionak jobb az akrobatikája. És a lándzsájával ha a tenyerembe veszem ő meg kézen áll, míg futunk.. hmmm.. egész vicces lenne Smile

De, de hova is ámuldozok, alig várom hogy lássam szerelmem. Ellenőriztem, a meglepetést, hogy jó állapotban van-e még és szerencsére igen. Ha visszaír súgok neki, hogy tudna eltalálni ide könnyen, egy újabb elem feloldása a rébuszból. Vajon idegesíti az ilyen találós kérdéses, vagy megfejtős dolgaim?
Nyugodj már le, csak izgulsz. Oké. Magammal társalgok.. hát na a torkom a szívemben van.

by **Nio** Pént. Júl. 10 2015, 00:19

Yuichi

Megszokott reggelnek nézetem elébe. Szép nyugisan felületem fogadóbeli ágyamon, nyújtóztam egyet, egy mozdulattal megigazítottam hajamat, majd nyitottam is menümet, hogy felkapjam hétköznapi felszerelésemet, mikor is feltűnik egy ritka esemény szemeim előtt, melyet egy még rendhagyóbb esemény követ majd. Egy üzenet. Yuichitől.
Állítom egy másodpercnyi idő se kellett ahhoz, hogy talpra pattanjak és meg is nézzem mit írt: "Az ínyenc gyomrod útjának végén megtalálsz". Ennyi volt csupán, de többször is átfutottam. És nem azért mert nem értettem volna, hogy mit jelent, hanem azért mert Ő írta. Csak egy hely létezik a közelbe, ahol a gyomrom is megtalálta számítását, ahol nem mellékesen már nem egyszer voltunk kettesben.
Hevesen dobogó szívvel indultam meg a kijárat felé, viszont a kezem megállt a kilincs felett. Még mindig alsóneműben voltam. Kezem leeresztettem, majd nekiláttam megint a reggeli rutin folytatásának. Mindezek után lefelé kettesével, olykor hármasával szedtem a lépcsőfokokat, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert az utolsó szakaszt zuhanva tettem meg, és így arccal érkeztem le a lépcső aljára. Még szerencse, hogy nincsenek sebek vagy horzsolások. El tudom képzelni, hogy hogy festenék most. De ugyanakkor lehet, hogy annyira mégsem bánnám, hiszen ebben a helyzetben Yuichit is el tudom képzelni, amitől arcom szinte lángra lobban és szívem is kiugrik helyéből ugyanabban a pillanatban.
Csak pár pillanatig hevertem a földön Yuichivel kapcsolatos gondolataimba merülve, míg észbe kaptam, felugrottam és futottam is lóhalálában a cukrászdánk felé. Ismét egy nap a számomra legkedvesebb emberrel a világon... minden világban.
Már messziről kiszúrtam, mivel nem volt tömeg amiben elvesszen, bár látszólag nem engem lesett, hanem gondolataiba merülve járkált úticélom előtt. Hirtelen felindulásból enyhe lendülettel ugrottam ismét, már a mai napon sokadjára, de ez alkalommal Yuichi nyaka volt a cél.
-Régóta vársz?- kérdeztem már a nyakát karolva hátulról fülébe suttogva. Ezzel viszont volt némi gondom, hogy csak lábujjhegyen értem el nyakát. Talán a dereka kedvezőbb lett volna. Ami nem jutott eszembe, annyira örültem, hogy végre láthatom.

by Ajánlott tartalom

Rejtélyes folyosók

Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók

Re: Rejtélyes folyosók