[Küldetés] Új ruha frissiben!

Valahol mégiscsak hasznomra van ebben a játékban, hogy marketing szakra jártam... ezek az NJK-k könnyen meggyőzhetőek, - nyilván erre vannak programozva - nem is kellett nagyon megdolgoznom a napraforgó illatú lányt. Pár bókom és udvarias kérésem elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy velünk tartson, mire azonban visszaértünk, teljesen haszontalanná vált minden erőfeszítésem: a gyerekeke már hazasoroltak, nem kellett melléjük dajka. Elég kellemetlenül éreztem magam, hogy iderángattam a lányt. Próbáltam zavartságomat egy felé intézett kínos mosollyal leplezni, ami nem sikerült túl meggyőzőre. Hisoto sopánkodása után tanult kollégámnak úgy vág az esze, mint a beretva. Rögtön eszébe jut, hogy ha már dadusnak nem kellett a leány, mégse ácsorogjon itt feleslegesen a kapualjban, fogjuk be az asszonyság mellé segédnek. Zseniális ötlet, nem is értem miért nem nekem jutott először eszembe. Bólintok Peternek, jelezvén, hogy egyetértek vele, és megteszek minden tőlem telhetőt az ügy érdekében. Kuroko felé is intézek egy megnyugtató mosolyt. Odafordulok a napraforgó illatúhoz:
- Drága hölgyem, bátorkodnék egy újabb kéréssel fordulni Önhöz, bízva abban, hogy nem veszi tolakodásnak és otromba telhetetlenségnek részemről. Amint hallhatta, ez a szegény asszony majd megszalad, annyi tennivalója van. Ha már iderángattuk kegyedet, bízom benne, hogy nem lenne szíve egyedül hagyni a bajban Hisotot. Társaimmal a kovács után mennénk, hogy majd beszerezhessük az alapanyagot a szabónál, kegyednek csak annyi feladatot szánnánk, hogy míg mi távol vagyunk, tartsa szóval az asszonyságot, s ha kedve és energiája bírja, akkor segédkezzen neki. Remélem nem túl udvariatlan a kérésem. Gondoskodom róla, hogy munkájáért cserébe kegyednek is jusson egy új ruha!

A lány maradt, mi pedig egyszerűen csak tovább álltunk a kovácshoz.
A mesélését, hogy miként szabadult meg a százfogúak bundájától, azt csak egy igen összeszedett és jól megjátszott „Azta” – val tudtam le reagálni. Különösebben nem érdekelt most, hogy miként nyúzott nyulakat. Út közben a boltossal is találkozott, minek nem tudtam, hogy örülnünk kellett e volna, de már nem volt mit tenni. Pénzt nem fogadott el tőle, egyszerűen csak odaadta, mit oda kellett! Arany kellett volna nekünk, így ezen információk megemésztéséhez kellett egy pár perc nekem.
Miután mesélt, rátért a lényegre és a jutalmunkról gondolkodott. Hatvan aranyat akart nekünk adni, mi elég lett volna, de minthogy korábban jó perceket töltött el nekünk köszönhetően ezt mind fejenként gondolta adni nekünk. Szemeim felcsillantak és nem tiltakoztam ez ellen.
„Könnyes” búcsúnk kellemes emléket hagyott bennem. Nem, mert elválltunk, hanem mert a plusz munkánkért ajándékokat is kaptunk tőle. Nem figyeltem a többiekre, csupán csak a miniatűr Hisame hasonmást csodáltam a nyakamban.
- Hidd el, hogy egy ilyen jó kézben hamar fel fog nőni, és akkor jól jön majd ez az emlék. – szólt kedvesen mély hangjával, én pedig csak némán, mosolyogva bólintottam és csak egyetlen szót tudtam kinyögni, mégpedig, hogy: „Köszönöm.”

Fejemben örömtáncot jártam, miként a boltosnál járva az nekünk adta a fonalakat. Felismerte a nyakláncokat és még a kovácsnak szánt aranyat is nekünk adta. További hatvan arany ütötte a markunkat fejenként. Első küldetéseim egyike volt ez és bár nem voltunk még a végénél, máris gazdagodtunk nem is kevés arannyal. Egyszerűen így kellett meghozni egy játékos kedvét a játékhoz! Újabb „Köszönöm.” után folytattuk az utunkat.

Hisoto asszonyság lelkesen dolgozott az újdonsült segédjével és már elkészítették a várva várt ruhadarabot, mit vihettünk is tovább, azonban ő is megállított bennünket egy pillanatra és akart jutalmazni minket. Bár mondtam, hogy nem lett volna fontos ez, mégis egy természet gyűrűvel távoztam tőle. A többiek nem tudtam, hogy mit választottak. Féltem, hogy a „Köszönöm.” szó már elkopik, de túltéve magam ezen, hangos köszöntem meg neki is az ajándékot.

- Hol maradtatok eddig? – állt nekünk Musaka asszonyság - Mi tartott ennyi ideig? A pulyák is maguktól hazajöttek, csak semmi felügyelet?!
- Meghoztuk a ruhát. – emeltem le azt a vállamról – De ha nem fontos akkor megyünk is inkább. – fordultam meg.

Hát az agyamat eldobom... Öregem, még ilyet! Ez a hálátlan némber még arra sem képes, hogy megköszönje az új ruhát. Értetlenül pillogok Musaka asszonyság előtt állva, és még a nagy beszélőkém is befuccsol most. Fortyogok magamban és próbálom elfojtani a dühömet, ami kis híján forró gőzként robban ki a füleimen, mint a rajzfilmekben. Na de lássuk csak, hogyan is jutottunk el idáig!
Sikerült teljes egészében felgöngyölnünk ezt az ügyet, de még magam is meglepődök az eddigi huzavona után, hogy mégis milyen könnyedén, na meg mennyi nyereséggel. Kezdve azzal, hogy a kovács a vérnyulak könnyen nyúzhatóságáról áradozott, aztán olyan személyes ajándékkal lepett meg, amiről álmodni sem mertem. Honnan a csudából tudhatta, hogy eszeveszetten rajongok a macskákért? Rögtön nyakamba is akasztom a medált, cseppet sem törődve azzal, hogy mennyire nem férfias az új macsekos nyakláncom. Ahogy elnéztem sárkányos társam is hozzám hasonlóan lubickolt a boldogságban az ajándék és a kedves szavak nyomán.
Aztán tovább haladva az árus fickó hozzánk dobott 60 aranyat. Fejenként! Azt hiszem ennyire bőséges pénzösszeghez még nem jutottam játékos pályafutásom során, még a Traide master képességemnek hála sem. De ha mindettől nem lettünk volna már így is elégedettek - márpedig én nagyon is annak tűntem vigyorogva a macskás medállal a nyakamban és 60 arannyal a zsebemben - a fonalas férfihoz érve sokkal nagyobb meglepetésben részesülhettünk. Nemhogy nem viselkedett velünk olyan otromba módon, mint ahogyan azt korábban tette, de még újabb 60 arannyal is megtömte a virtuális erszényünket. Ismét fejenként. Ismét heves köszönetek.
Mindezek után diadalittas vigyorral, s a szemeimben csillanó dollárjelekkel érkeztünk meg Hisotóhoz, ahol a hölgyek éppen roppant mód serénykedtek. A fonalakért cserébe egy értékesnek tűnő gyűrű kollekció egyik darabjával jutalmazott meg bennünket. Én magam egy Természet gyűrűt választottan, s mikor felhúztam ujjamra, szinte madarat lehetett volna fogatni velem. Lágy kézcsókkal illettem mindkét kacsóját a napraforgó illatú lánynak, s további köszönetképpen hoztunk neki is elegendő fonalat.
Kicsit hosszasabbra nyúló búcsúzkodás után kötöttünk végül ki Musakánál az elkészült ruhákkal, aki viszont arcátlan módon még megköszönni is elfelejti, ráadásul még le is teremt bennünket. Nincs más választásom, annyira begőzöl az agyam, hogy fogom az elkészült ruhás csomagot, majd erélyesen az asszonyság kezébe nyomom azt: - Itt van, fogja, legyenek vele boldogok, de most már könyörgöm, tüntesse el azt az idegesítő sárga jelet a menümből azzal, hogy lezárja a küldetésünket!