Re: Ezmegaz [Alex vs Hinari]

by **Halász Alex** Pént. Jún. 20 2014, 21:18

Jobbjával a fülét, míg baljával a mellkasát, azaz jobban mondva a ruháját markolta. Görcsösen, valódi fájdalommal, s hiába akarta Hinarit nézni, nem tudta felemelni a fejét hozzá eléggé. Az járt a fejében, hogy ezt nem itt kellett volna. Így Hinari megtudja! Nem akarta, hogy a lány megtudja, nem akarta ráhárítani a problémáját. Elég ha csak pár embernek kell féltenie, Hinarinak nem kellett volna belekeverednie. A tudat pedig még kínzóbb volt, s közben a fájdalom még mindig intenzíven szívta el az erejét. Egyre nehezebbek lettek a végtagjai, s noha érezte, hogy a lány odaér hozzá, hogy megfogja, nem tudott ellene tenni. Megszólalni is képtelen volt. Elöntötte a tudatát a félelem. "Ilyen még nem fordult elő." Mit történik? Leveszik a NerveGearjét? Hinari előtt fog meghalni? Túlságosan fáj!
~ Csinálj valamit Alex, mondj valamit! Bármit! Megőrülök, állj, elég elég! ~
- A hangok! - "Válaszolt" Hinari kérdésére. - A kórházban vagyok! Hallom a gépek hangját!... - Megfakult tekintettel meredt Hinari szemébe, aki már magához húzta. - Miért vagy te itt? -
Hiába ragaszkodott ahhoz, hogy kvázi támassza magát a kezével, fogózkodva saját mellvértjébe, Hinari játszi könnyedséggel tudta lefejteni a kezét és megnézni a "sebet", ami nem volt sem nagy, sem különös. A különös maga Al volt. A viselkedése. Neki dőlt a lánynak, lihegve, zihálva, s amikor végre újra volt elég levegője szavak megformálásához, akkor már csak egy dolog járt az agyában. - Elég. Elég! Állj! Nem bírom tovább, ne tovább! Ááááhhhh... - Minden fájdalmát belesűrítette ebbe az egy kiáltásba, mely leginkább egy segélykéréssé vált. Sokáig tartott, hosszú pillanatokig, s ezalatt félő volt, hogy valóban szétesik. Apró pixelekre, melyek, nem állnak már többé össze azzá a bohókás szőke fiúvá. Aztán szép lassan csend lett...
Alex avatárja még egy darabig hullámzott, ám úgy tűnt megtartja az alakját. A régi, alacsonyabb formája "győzött", s talán ennyivel vége is. A fiú viszont túlságosan kimerült ahhoz, hogy akár megmoccanni se tudjon, s talán csak az akarat tartja ébren...

by **Hinari** Pént. Jún. 20 2014, 22:02

Nem tudtam, s lassan már nem is akartam érteni. A fiú biztonsága sokkal fontosabb volt, mint bármilyen kérdés, mint bármilyen logika. S talán most először, úgy igazán, olyan nagyon mélyen, amióta a játékba kerültem… féltem. Fájt neki, fogalmam sem volt hogyan és miért, de érezte a fájdalmat, s lassan tudatosult bennem, miért nem akart éles fegyverekkel harcolni. Ostoba voltam, már megint. Öleltem őt, nem engedve el, figyelve rá, hallgatva őt, hogy tudjak segíteni, ha kell. Megszólalt, kórházról beszélt, hangokról, gépekről, és nem volt teljesen magánál. Legalábbis reméltem, hogy nincs.
- Itt vagyok, melletted, a saoban – feleltem kétségbeesetten, és nem akartam értelmezni, nem akartam következtetéseket levonni, nem akartam tudni az okot, a miértet… de nem tehettem ellene semmit. Ha félig odakint van, tudatánál, és működnek a valódi érzékszervei, de az agya még a sisakba közvetíti a kérdést… megráztam a fejem. Szemeimbe könnyek gyűltek, nem lehet, ennyi idő után csak nem veszi le senki a sisakját… vagy mégis? Egy hosszú pillanatig a szemeibe néztem, lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz, tartottam a testét, gyengéden, hisz hiába voltunk védett területen, attól a késtől igenis sebződött még itt is… Újra felnyögött, és én nagyon akartam neki segíteni, de nem tudtam, hogyan.
- Segítek, rendben leszel – feleltem fojtott hangon, a sírás határán, újra magamhoz szorítva – Ne… nem halhatsz meg… - suttogtam, még sokáig tartva őt, érezve, ahogy könnyeim végigcsorognak arcomon, Alex ruháját nedvesítve. Behunytam szemeim, némán, csöndben várva, reménykedve benne, hogy nem… Nem fordulhat elő. Nem… Vele nem, mégegyszer nem! … Lassan véget ért. Éreztem a lélegzetét, testének melegét, mellkasának emelkedését, itt volt, nem pixeleződött el, nem lett semmivé. Kinyitottam szemeim, s egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem, amikor a látásom is alátámasztotta, Alex él. Elengedni azonban nem engedtem el, még mindig nem sikerült teljesen megnyugodnom, szívem hevesen vert, nem mertem elengedni. Féltem, hogy ha megteszem, elveszítem.

by **Halász Alex** Pént. Jún. 20 2014, 22:36

Lassan múlt el a fájdalom. Hosszú másodpercekről másodpercekre, s hosszú percekig ültek még ott ketten a fűben. Lassan tért vissza a légzése is a rendes ütemébe, s lassan újra kitisztult az elméje. örült, hogy nem ájult el, s lassan meg tudta már tartani magát, ám egy ideig még Hinari vállain nyugodott meg. Rendeznie kellett magával az előbb történteket.
~ Mit mondtam neki? ~ Lassan rendeződtek csak az emlékei is. Ködös volt még néhol amit tett, vagy tettek vele, vagy épp amik elhangzottak. ~ Sír? Megríkattam! ~ Lassan, csak úgy mint minden mást is, fel emelte eddig lógatva tartott, rongyként leejtett kezeit, és átkarolta Hinarit. Most már ő is érezte a másik testet, s a tényt, hogy remeg! Féltette! Nem kellett volna ezt átélnie! ~ Mekkora egy barom vagyok, ore. ~ Egy szemhunyásnyi időre még nem szólt semmit, csak némán ölelte szőke buksi gazdáját. Szép volt most is. Fájdalmasan gyönyörű.
- Sajnálom. Megijesztettelek. - Kibontakozott az ölelésből, s már noha nem volt olyan gyenge, mint pár perce, de még mindig centikre a másiktól nézte a kékségeket. Hinari tekintetét. Az arcát.
~ Azok a könnyek értem hullottak le. ~
Felemelte jobbját, majd egy mozdulattal el illetve letörölte a lány arcának bal feléről a könnyeket, majd ugyanezt megismételte a másik oldalon, míg saját zöldjei megteltek velük. - Emlékszel arra, amit karácsonykor mondtam? Nem csak a Viadalon, én mindig meg foglak védeni. Holtan nem tudnám tartani az ígéretemet, nem igaz? - Megengedett magának egy fáradt mosolyt, ám ezzel együtt legördültek a könnyek az arcán. Gyorsan futottak lefelé, elérve az állát. Új levegőt vett. - Egy kicsit bonyolult lett, megbolondult a NerveGearem, de azzal nem kell törődnöd. - Ekkor mindkét kezével előre nyúlt és Hinari arcát fogta közre vele, majd homlokát a lányéhoz tapasztotta. - Nem lassít le, nem vesz el pontokat. Nem is kellett volna látnod. Nem fogok meghalni. Ígérem. - Érzelmesen beszélt, egyre hevesebben.
~ Igen. Micsoda egy bolond voltam, hogy képes lettem volna lemondani az életről. És Anat verte belém, hiszen nekem dolgom van itt! ~
- Sajnálom, de nincs semmi baj, csupán egy picit nehézkes lett, de nem halok meg olyan könnyen. -
~ Most... olyan...közel .... vagyunk....egymáshoz.... ~

by **Hinari** Pént. Jún. 20 2014, 23:20

Feel the mood...

Éreztem, ahogy megmozdul, hogy karját emeli, ám képtelen voltam elengedni, mozdulni vele, eltávolodni tőle. Éreztem a szívverését, az övé az enyémmel együtt lassult le, majd újra emelkedett, s noha megnyugodtam, mégsem tudtam most elképzelni, hogy kibontakozzak az ölelésből. Agyamon átfutott egy apró, páni gondolat, mi lesz, ha eltol, de Alex inkább átölelt. Újra behunytam a szemeim, átadva magam a pillanatnak, s végtelennek éreztem azt a pár másodpercet, melyben így együtt voltunk.
Csöndben néztem őt, ahogy letörli a könnyeimet, mik újra megindultak, ezúttal azonban nem a kétségbeesés szülte őket. Próbáltam mosolyogni, féltettem, s ahogy emlékezett, s vele együtt én is, ahogy kérdezett, ahogy elismételte az ígéretét… őszinte, boldog mosolyt csalt az arcomra, s vele együtt jöttek a könnyek is, csakúgy, mint neki, mindez azonban már nem a fájdalomról és a félelemről szólt. Bólintottam, s újra a vállára tettem a fejem, jólesett ott lenni, ott maradni, érezni őt, aki még így is, ezek után is engem nyugtatott… mellette nem kellett erősnek lennem. Erősen tartott, mostmár ő, s lassan én is végleg megnyugodtam. Bíztam benne. Nem voltak miértek.
Felemeltem a fejem, homlokunk összeért, a szavak azonban még nem jöttek. Az érzelmek hullámként sodortak magukkal, én pedig átadtam magam nekik, Alex szavaira felébredve egy kicsit, tekintetem reá emelve. A szemébe gyűlt könnycseppek csillogását néztem.
- Én… hiszek neked – szinte suttogva ejtettem ki a szavakat, de hozzá hasonló hévvel, a végére elmosolyodva, hálásan pillantva felé – Köszönöm… - s a szavak újfent a háttérbe szorultak, nem akartam vitatkozni, hogy márpedig én törődni fogok vele, hiszen itt most nem lett volna értelme… valamiért most semminek nem volt értelme, ami logikát és észérveket tartalmazott. Csak… én voltam. Meg ő. Semmi más nem létezett.
S mozdultam felé, egy a szívem diktálta ütemet követve…

by **Halász Alex** Pént. Jún. 20 2014, 23:55

Hinari itt volt közvetlen mellette. Egymás karjaiban, egymás szívének ritmusát véve fel. A szavak csak úgy peregtek, nem tudta volna végét venni se, egyszerűen csak kimondta amit gondolt. Azt akarta, hogy Hinarinak ne kelljen aggódnia. Nem olyan rossz az, nem kell féltenie, csak egy kis probléma jött közbe. Nem lesz baj, ő nem, bizony, ő nem fog meghalni! Érezte, ahogy a lány megnyugszik, s a szíve dobogása alább hagyott, majd normál ütemre váltott, végül újra felgyorsult. A vállára döntötte a fejét, Alex pedig megtartotta. Határtalan boldogsággal járt ez együtt. Most ő tartotta meg a lányt, s eközben a kis pihenő közben megfogadta magánka, hogy nem hagyja még egyszer megríkatni a lányt. Hinari nem ezt érdemli. Addig a fölöttük elterülő hatalmas eget figyelte meg. Csodaszép műanyag világ. ....
A kékségek viszont újra könnyeket ontottak magukból, s ezt már nem tudta volna megállítani, hiszen ő is sírt! Még egy utolsó ígéret. Nem fog meghalni. Nem hagyja cserben a lányt! És Hinari válaszolt. Új, őszinte, és szívből jövő mosoly terült ez az arcán. Hinari hisz neki! Annyi sok esetlenség után, annyi sok minden után, amit szeretett volna meg nem történté tenni, annyi minden után, az a lány hisz neki. Hisz benne! Ezért minden ami megtörtént, nem bánja többé, ha ehhez azok kellettek, akkor jók úgy ahogy vannak...
Annyira közel voltak egymáshoz, és annyira szép volt a lány, nem gondolkozott tovább, csak előre hajolt. Bal kezével a hátát tartotta meg, a jobbal pedig nem igazán tudott mit csinálni, de ez már annyira nem foglalkoztatta, csak az egy eddig soha nem érzett csodára koncentrált. Csókkal forrtak egybe az ajkaik. Hosszan, könnyes arccal, s ebben a pillanatban, mely egy örökkévalóság volt, azt kívánta, hogy bárcsak ne érne végett sosem.
~ Micsodát köszönsz? Én nekem kellene... ~

// sorry a 250 szónyi csöpögésért, de csak nem írhattam le 50 szóban, hogy; és csók o/ Rolling Eyes

//

by **Cardinal** Szomb. Jún. 21 2014, 12:42

És csók \o/ Humoros pillanatok, érzelmek, dráma, mindez némi harccal megszakítva egyfajta reklámok közötti filmként. Élvezet volt olvasni az írásaitok, mindketten kitettetek magatokért, hogy emlékezetessé varázsoljátok a nagy pillanatot. Jutalmatok sem marad el, 90 xp és 200 arany jár (katanának 27 xp). Lezárom a pár-bajt Very Happy

by Ajánlott tartalom