Korona tér

by **Cardinal** Vas. Jún. 08 2014, 14:56

A városban van egy fa, amely mindegyik másiknál magasabb és öregebb. Terebélyes lombkoronája olyan széles, hogy a tetejére épülhetett egy hatalmas tér, mely a hétvégén vásárok, ünnepségek helyszíneként szolgál, hétköznap pedig békés kikapcsolódást nyújthat az idetévedőknek. Számos bűvész vagy rögtönzött színtársulat állít fel itt színpadot, hogy különleges környezetben adhassák elő attrakciójukat.
A tér széléről tiszta időben majdnem az egész szint belátható, este pedig különösen káprázatos látványt nyújt az alant elterülő fényekkel teli város, mely körbeveszi a fát.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 13:30

Chancery

- Wiskota - mondtam ki a város nevét, ahova menni akartam. Se a boltban, se a laborban, se a szobámban nem találtam helyem. Még Ayaninál is megpróbálkoztam, de talán az Ő ajtaja az egyetlen, ami most egyenesen taszít. Ebbe tűzrózsa patája is benne lehet, ugyanis szokásához híven patkót akart belőlem készíteni. A tisztásról valami, vagy valaki leszedte a bogyókat, így onnan is üres kézzel jöttem el. Talán ez a hely most népesebb, mint legutóbb, amikor ittjártam ezen a szinten. Talán.
Channak ugyan sok dolga akad a bolttal, meg ő máshogy élte át, azt az időszakot, amikor én.. nem, nem tévelyedhetem el. Saját szabályaim megegyeznek a JL szabályaival, szóval nem szabad újra sötétségbe hullanom. Ki kell bírjam, a kudarc is ugyan úgy része a minden napoknak, mint a győzelem. Százalékosan így is több esélyem van a győzelemre, mint a vereségre, egyszerűen a számok elpártoltak mellőlem, volt már ilyen és lesz is.
Azért, még is, megpróbálom. Rövid üzenet Channak, hátha eltud jönni kicsit a boltból, az remek lenne. Remélem.
Megálltak ujjaim az írással, mégis hol, egy sima Wiskotában vagyok az nem lenne elég. Pásztáztam a környéket, amiből pad, egy kút mellett, kövezett talaj.. nem. Tovább nézelődtem, mire megakadt szemem egy helyen, magasan.
- Vajon milyen ügyesen mászik a macska a fára? - páran furán néztek rám a járókelőkből, és egyből indikátorom ellenőrizték le. Hopp ez hangosra sikeredett gondolat. Sietve két utcával lejjebb "rohantam". Az jó helynek tűnik, elégedtem meg a város karizmájával. Meg is írtam az üzenetet, amit valószínűleg hamarosan megkap.

Elsétáltam a fa aljáig, ugyanis, csak addig írtam, hogy találkozzunk a legmagasabb fa tövénél Wiskotában. Remélem van egy kis ideje rám.

by **Chancery** Szer. Szept. 03 2014, 14:30

-Wiskota... az meg hol a fenében lehet...? Suspect

Tekintve, hogy előbb a térképen ki kellett nyomoznom, hol is van ez a város, reméltem, hogy Yuichi nem pont a helyszínről küldte az üzenetet. Na persze a keresést is csak azután kezdtem meg, hogy:
-befejeztem az aktuális könyvelésrészt.
-kitettem a szobaajtóra, hogy elmentem, bár kétlem, hogy bárki is keresne, amíg távol vagyok. Ez a céh egyenlőre nem arról híres, hogy zajlana benne az élet.
-és végignéztem 13 szint térképét, mire a 14-esen megtaláltam Wiskotát, már csak a fa lesz hátra. De mennyire lehet nehéz megtalálni egy város legnagyobb fáját?
A Kezdetek Városában igen nagy látványosság lehettem, ahogy futólépésben haladtam a teleportkapu felé. Elvégre, Yuichi hívott meg. Yuichi, aki már bele sem merek gondolni, mennyi ideje nem mutatkozott. Annyi mesélnivalóm van neki, és feltételezem, hogy ezzel ő is így van, a kezem pedig szinte reszket, hogy elkezdhessük végre a bizonyára hosszúra nyúló beszélgetést. Ahogy haladok, úgy rohannak meg az emlékek is, mikor fölém és Kyuushiro fölé magasodott, a szája pedig be sem állt. Akkoriban még előre meredő Elvis-frizurája volt, amitől sokkal öregebbnek nézett ki, mint valójában.
Végül elég hamar elértem Wiskotát, a tekintetem pedig azonmód a környéket kezdte pásztázni. Melyik lehet a legmagasabb fa? A választ végül Dust adta meg, aki fióka képében a ruhám nyakában bújt meg, nehogy elsodorja őt a menetszél, és kis csőrével, csicseregve mutatott a keresett fa irányába.
-Huh, jól van. Akkor haladjunk o/
Vidáman lépdelek tovább, mintha annak a pár egyedül, remeteként töltött hét nem is lett volna. Mintha az énem, ami folyton önmagát marcangolja dühödt farkasként, nem is létezne. Mikor meglátom a szamurájt is a fa tövében, a mosoly még szélesebbre nyílik az arcomon, kiszedem a fiókát a ruhámból, hogy felszállhasson és sűrű szárnycsapásokkal el is foglalja a fa egyik alsóbb ágát, menet közben némi tűzcsóvával Fiatal korba változva át.
-Yuuuuiiiiii! -integetek már messziről és amint odaérek, a nyakába vetem magam, olyan szorosan ölelem, ahogy csak azt szoktam, akiket már nagyon rég nem láttam. -Istenem, el sem tudod képzelni, hogy örülök neked! Hogy vagy? Minden rendben, ugye? Surprised

Álomkelő, aki mindvégig csendesen követett, egy faroklegyintéssel köszönti a rég látott ismerőst.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 03 2014, 19:14

Chancery

Nem kellett soká várnom, bár én tudok várni végtelen időket is. Ez idő alatt is hátam mágnesként tapadt az irdatlanul széles fa törzséhez, amit támaszéknak használtam. Ahogy megláttam Chant, viszont a fa vonzása engedett és léptem felé párat. Valami távozott tőle, meg még tűzcsóva utána, majd a nálam alig alacsonyabb lány, beterített. Cseppet sem bántam és visszaöleltem őt, talán az egyetlen, akit tényleg képes vagyok húgomnak elfogadni, bár a tényt is nehéz volt megszokni, hisz odakint nem volt húgom. Hihetetlenül örültem neki és közben kezdett feledésbe merülni, hogy miért is zártam el magam.
- Szia Chan-chan - mondtam vidáman. - Én is örülök neked, és már azt is tudom, a boltom, egyetlen egy pultja sem poros - incselkedtem egy szusszanásnyi pillanatig - Már minden rendben, legutóbb veszélybe sodortam a fronton harcolókat, kétszer is, és úgy láttam jónak, ha egy időre, minden és mindenki elől, elzárom a veszély forrást. Nem mondtam ki, de ebből tudhatja, hogy magamra gondoltam, és nem másra. Álomkelőt megpillantva rámosolyogtam és nyitott tenyérrel intettem neki.
Nem akartam még igazán elengedni, még egy pillanatig csak. - Hiányoztál! Hiányoztatok.. - felnéztem a fára és szokatlan, madár? - .. mindannyiam. Ő ki? - kérdeztem közel hajolva hozzá, hátha csak Chan hallaná meg. Álomkelő megfogja hallani, de ő macska, az ő fülére lehet támaszkodni, de hogy az a madár, hátha nem. Ujjammal még mindig felfelé mutattam Chan arca mellett, jelezve, hogy kire gondolok. - Meg mi volt az a tűz, ami.. - kicsapott belőled? Ez nem biztos hogy épp jó kifejezés, innentől egyetlen lépésre áll az, hogy elnevezném Chant tűzokádó sárkánynak. Tovább nyíl, aki elől menekülnek a férfiak. Lehet ezt mégsem kéne megkérdeznem - ami.. - próbáltam arcommal elég kérdőn nézni, miközben már ténylegesen kezdem elveszíteni, a kapaszkodót, hogy mit is akartam vele megbeszélni. Őszinte kérdőn nézés kerekedett, a meglepetésből.

by **Chancery** Szer. Szept. 03 2014, 20:59

Hehe, azért csak-csak elpirultam kicsit. Hát miért is lenne poros, mikor rendszeresen lesöpörtem? ^.^ Legalábbis addig, amíg én is ott dolgoztam, hiszen azóta azok az idők is elmúltak, és a fekete boszorkának hála már máshova kellett települnöm, amit nem tudom, Yuichi észrevett-e. A lényeg, hogy nem poros a pult :3
A frontot említve viszont eszembe jut; valóban... ő már harcolt ott, még előttem, és mégsem láttam egyszer sem a legutóbbi két csatában, amiben részt is vettem. Most a harmadik pedig... különleges lesz nekem.
-Oh, nem kell. Senki se említett nekem ilyesmit, most meg már én is ott vagyok. Sőt mi több... a következőben én leszek a parancsnok. Szerinted mennyire vagyok beparázva? pale

-engedem el a karjait, hogy a magamét öleljem át helyette és úgy teszek, mint aki majd' megfagy a hidegben, érzékeltetve, hogy "igenis nagyon be vagyok parázva, egy tehénre is lehetne fogadni, vagyis: marhára".
-Te is nagyon hiányoztáááál D: -nyújtom el alaposan a szót. Ej, nagyon kevés ember mellett viselkedem én így, mint valami kiskamasz, sőt, az egész SAO-ban talán csak Yuichinak. Most főleg jól esik a társasága, kiszakadni a megnövekedett tennivalókból, a komolyságból, a tervezésből, és újra kisgyerek lenni, egy hugicának a bátyja mellett, bár ahogy Yuichinak sincs húga, nekem sincsen igazi bátyám.
Tekintete végül elkalandozik, és rá is kérdez, mi lehet az ott a fán, vagyis, esetében ki. Én is ránézek a madárkára, majd elmosolyodom. -Oh, hát... hosszú sztori, és van belőle ezer, nem csak vele kapcsolatban. De addig is, bemutatom Dust-ot. -intek teátrálisan a főnix felé. -Csapatunk még ropogós tagja.
Dust tekintete elől persze semmi nem vész el. A jelek szerint elégedetten érzékeli, hogy a téma biza rá terelődött, és kidülleszti begyét, majd mikor be van mutatva, illedelmesen meghajtja hosszú nyakát, mintha csak emberként üdvözölné a kardforgatót. Álomkelő megrázza a fejét erre és fújtat egyet az orra alatt.
~Felvágós.~
-Szóval szerintem üljünk le valahova és kezdj mesélni *.* Olyan sok ideig elvoltál *.*

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Szept. 04 2014, 13:36

Az igaz, hogy a szobából nem láttam rá a világra és nem is akartam, sőt még csak a barát listámat sem ellenőriztem, ki-mi-hogyan. És nem is akartam belekiabálni Chan fülébe.
- Óóó, ez nagyon jóó! És ugye az előzőt könnyedén vetted? - remélem, Ő sikeres lehet a boss harcokon, ha én nem vagyok az. Kezem tisztelgésre emeltem - parancsnok Chan, jelentés tennék, kardom tiéd, amennyiben kölcsönöznéd ezen a boss harcon. Sokra sajnos nem vagyok használható, ezt bizonyítja is, hogy miért voltam ilyen soká távol, de érted hajlandó vagyok venni egy burkot és segítségedre lenni a harcban - mosolyogtam önfeledten, sőt, a Justice League reakciójára kíváncsi is lennék, szerintem a többség és Rita is örülne neki, ha mennék. - Ó jaj és igen, ne parázz, ügyes leszel, mint ahogy a belépőtök is, Álomkelővel és.. igen az egy az ezer sztoriból Dusttal egy szusszanásnyi levegőt vettem és folytattam.
- Mielőtt leülnénk és elmondanám, mi tartott vissza a frontvonaltól, és úgy mindentől, másszuk meg ezt a fát. Van itt valami lépcső, vagy lift biztosan. Azt beszélték itt a városban, hogy mulatság van odafent és minden bizonyára ülőhely is - mosolyogtam rá szélesen. Azzal hirtelen újra átöleltem, és odasúgtam neki. - Itt viszont nem engedem meg, hogy igyál - és mi előtt még barátilag behúzhatott volna, vagy bárminemű ellenkezést titulál, hogy inni akar, elengedtem és máris lépcső keresésre indultam. Közben azonban vizslattam a Dust nevű teremtményt.
- Ő egy tűzmadár? - kérdeztem óvatosan, mert nem tudtam besorolni semmilyen kategóriába hirtelen. - Valamint ha inkább kihagynád a fenti nyüzsgést, akkor van még itt is pad a közelünkben. Igazán nem ismerem még ezt a várost, te Chan? - kérdeztem komolyan, miközben felszereléseim közé elrejtettem az eddig viselt kardot. Nincs mitől félni ezen a helyen innentől. Itt van Chan és Álomkelő, nem lesz szükség a kardra. Na meg persze, szörnyharcot fog vezetni de jó!
És talán még találkozom azzal is, aki felakart áldozni. Egy jó lehetőség, hogy... nem. Ezt fejezd be, a sötétség nem fog elnyelni, nem hagyom.

by **Chancery** Csüt. Szept. 04 2014, 14:59

Mikor Yuichi megteszi, még én is kihúzom a mellkasom (már ami van Rolling Eyes

) és így, haptákba vágva, kezeim a hátam mögött összekulcsolva hallgatom végig, majd én magam is intek felé, homlokomhoz emelt kézzel. -Pihenj, katona! -majd, immár lazábbra véve a figurát (vagyis merek rendes levegőt venni), elnevetem magam. -Jaj, annak örülnék, de nem gond, ha nem tudsz jönni. Nem tudom, tudod-e, de felment párszáz arannyal a burok ára, szóval... csak akkor gyere, ha szeretnél is. -de azért ha tudsz, gyere, nagyon jó lenne *.* Persze ezt már inkább magamban gondolom, elvégre, nem akarom erőszakkal elhurcolni oda.
A famászós ötletre bólintok, és már keresem is a tekintetemmel az említett liftet vagy lépcsőt, hogy minél előbb elindulhassunk. A sutyorgásra viszont jót mosolygok, sőt, érzékelve, mennyire megnőtt az arcom hőmérséklete megint, szerintem ismét elpirultam. Áh, arra a Nysteres esetre nem is akarok emlékezni... sem arra, amit utána voltak... ._.;
-Nyugi. -legyintek egy zavart kuncogás közepette. -Nem szoktam már annyit... Rolling Eyes

A mese arról, mikor lerészegedtem, és utána valami nyomozós játékban találtam magam a fekete boszorkával, inkáb nem most mesélem, majd később. Tényleg... az a boszorka akkor is ott volt, és még csak most döbbenek rá. Szerencsére mielőtt akár ökölbe is szoríthatnám a kezem, Yuichi hangja kizökkent, főleg a tűzmadár szóval, és arcomra büszke mosoly feszül.
-Főnixmadár, igen. De hosszú sztori, hogy hogy kerülhetett hozzám. -jelentem ki ezzel burkoltan, hogy majd később, lehetőleg az ő meséi után mondom el én is a magamét; nem akarok önző lenni, és nehogy akkor esteledjen ránk, mire ő is belefogna a saját mondókájába, miután én elhasználtam minden időt. A kérdésére viszont megrázom a fejem. -Igazából, amíg nem üzentél, nem is tudtam, hogy létezik ez a város Rolling Eyes

Nem ismerjük a fenti szinteket. Shukaku szavai tőrnek a felszínre, mikor Solvik egy kis patakjában horgásztunk. A frontharcosok csak törtetnek előre, persze már tudom, hogy azért, mert egy Játékmester kíméletlenül hajtja őket előre, szünet nélkül, ahogy most engem is. Ezért nincs idő kiélvezni a nyitott szintek szépségét és nyugalmát... egy nap talán ezt el is árulom a kislánynak, hát ha megbocsájt legalább egy picikét azért, amit teszek, ami a munkám. Egyik munkám...

by **Hayashi Yuichi** Kedd Szept. 09 2014, 15:00

Elnevettem magam még inkább, amikor ő is tisztelgett előttem. Ennyire azért nem akartam vasmarkos lenni vele. Csak szimplán bohóckodni, talán ezzel lehet leginkább elhessegetni kételyeit a boss harccal kapcsolatban.
- Szavam nem vonom vissza, ott leszek Chan - feleltem neki.
Azonban ennek viszont egyenesen örültem, hogy már nem iszik, és muris is, ahogy úgy állítja be, hogy mintha kevesebbet inna.
A tűzmadárral kapcsolatban megértem, hogy még csak ennyit mondott, hisz várja azt a nyomasztó történetet, miért is voltam egyetlen kis helyen heteken- hónapokon át. Anélkül, hogy megszólaltam volna.
- Nekem van erről a helyről valami kevés emlékem, de én sem ismerem - de erről nincs, hogyan megyünk fel oda, azzal felnéztem a fa tetejére. Hol lehet az a lépcső.. körbefutottam a fát és semmi. Vagy lift lenne, de hol? Miközben vizsgáltam a törzsét kezdtem már letenni arról, hogy valaha feljuthatunk, mikor mellettünk elsétált az egyik njk és a fa melletti kút szerű lyuka belelépett és elportált. Fent a fa tetején lévő területről apró villanás jelezte az illető érkeztét.
Ránéztem Chanra és egy viszlát integetéssel, hangtalan belehuppantam a lyukba. Egy pillanatra tényleg úgy éreztem kútba esek, de mintha csak egy rugóval visszalöknének, megjelentem egy nagyobb nyitott területen, ahol rengetegen mászkáltak. Szélen korlátok mindenfele, parkok padokkal míg a közepe felé bódék sora takarta el a tér közepét. Bevártam Chant, Álomkelőt és Dustot, gondoltam ők is csak kipróbálják. Ha nem így tettek fentről lekiáltottam, hogy biztonságos. Bámészkodtam, egy kicsit, majd végül is, máris ott helyben belefogtam.
- Chan ez a hely szép, és én úgy éreztem, hogy nem érdemlem, meg hogy újra lássam. Tudod, egy ideig még ki is akartam lépni. Mielőtt csatlakoztál volna a boss harcokhoz - tartottam egy mély lélegzetvételnyi időt - elbuktam, mint frontharcos - közöltem vele úgy, hogy nem tudtam rá nézni. Már nincs igazán okom siránkozni, hisz leküzdöttem és terhelni sem akarom kudarcaimmal, de ha részt veszek az ő harcán, ott már határozottnak és magabiztosnak kell lennem. - Azóta gyakoroltam egy keveset, de ha bármikor úgy éreznéd, parancsnokként. Küldje el a harcból, nem vagyok valami sikeres ember, és a csapat is bebizonyította ezt, hogy nincs szükségük rám. Persze itt nem a céhtársaimra, vagy rád gondolok. Másra.
Hangom könnyedén és akadálymentesen tört elő torkomból. Így láttam így éreztem, és pontosan tudom min kell változtassak. Rámosolyogtam Chanra és macskájára Álomkelőre. A ti helyetek ott van a harcon és az enyém is. Ezúttal menni fog, mennie kell.

by **Chancery** Kedd Szept. 09 2014, 15:28

Legalább egy ember biztos lesz már ott *.* Igaz, ennyire azért nem vagyok negatív, várok én még sokakat, de Yuichi legalább egyike azoknak, akiknek ismerem az erejét, gyengeségét, és tudom, hogy megbízható.
Én nem futkározok annyit, hisz ha a túloldalon talál megoldást, úgyis szól, bár aztán kiderül az is, hogy jó helyen járunk. Én is integetek neki, mikor a kútba ugrik, majd felkapom Álomkelőt és karjaim között tartva a hatalmas macskát követem a srácot a zuhanásba, hogy aztán azzal ellentétben a magasban találjam magam. Dust inkább a repülést választja, hisz alig pár másodperc, és a korláton hangzik fela fémhez csattanó madárkarmok jellegzetes hangja. Összecsukja szárnyait és tollászkodással fürdik a figyelemben, amit a környező pár emberke fordít felé.
Az eddigi vidám hangulat pedig azonnal megfordul. Lerakom Álomkelőt, hogy helyette Yui karját csippentsem meg és egy közeli padhoz navigáljam, ahol szerencsére senki sem ült. Innen nem csak a kilátás fantasztikus, de legalább egy hosszabb beszélgetésre is le lehet táborozni, ránk pedig feltételezem, ez vár. A macska szépen leül mellénk és nekiáll nyalakodni, ahogy azt szokta; neki nagyon nincs hozzáfűzni valója.
-Akkor ezért tűntél el ilyen hosszú időre? -döntöm félre a fejem kíváncsian. Régen ilyenkor csilingeltek is a cicafüleim, de ezen az aranyszínűn nincsenek csengettyűk. Majd inkább a táj felé fordulok.
-Egyébként nem kell aggódnod. Én is úgy érzem, hogy semmi szükségük rám odabent. Az előző bosson is... az olyan volt, hogy egy boszorkány ellen harcoltunk, akinek volt három koponyája. -még fel is emelem a kezemet, reprezentálva őket. -Ezeket mindig fognia kellett egy-egy embernek, különben sérthetetlen volt a boszorka. Az egyiknek az volt a hatása, hogy bizonyos időnként egy hatalmasat sebzett abba, aki tartotta. Megbeszéltük a taktikát, hogy az egyik ilyen robbanást majd Álomkelő ki fogja védeni, de szerinted?! Senki emberfia oda nem adta volna az esélyét, hogy ezt meg is tehessük. -a mese témája ellenére felnevetek a végén, hisz egyáltalán nem bánom a dolgot... Peter nem abba a robbanássorozatba halt bele.
-Akárki mondta is, hogy nem vagy a frontra való, egy hülye volt. Vagy irigy. Wink

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 10 2014, 20:35

Chan követett is a pillanatnyi zuhanásban és a fent megjelenésben. Ezt azt hiszem játékon kívül is kipróbálnám, bár ott libikóka néven fut és elég korlátos. Az is elég jó szórakozás, ha van egy megfelelően gyerek lelkületű társ.
Ahogy felért, máris egy padnál teremtünk, és miután leültünk, belekezdtem a történések sorába, aminek igazán korán sincs vége.
- Igen - feleltem, miközben visszavettem mosolyomból. - Ez volt a fő ok.
Figyelmesen hallgattam, amit az előző bosson tapasztalt. Érdekes, biztosan ez is pár életbe került, hogy rájöjjenek erre a kis apróságra, amivel a program keseríti meg és nehezíti meg kijutásunk. De sebaj, legyőzzük, nincs legyőzhetetlen, hiszem azt. Kis megjegyzésén csak mosolyogtam előbb, majd végül is nem hagyhattam szótlan.
- Nem irigy ebben biztos vagyok, egyszerűen csak felismerte, hogy ott és akkor hátráltatom a csapatot, és inkább hagyott meghalni. A burok megvédett, de arra tudtam csak gondolni, hogy ő nem tudhatta, hogy van-e nálam burok vagy sem. Röpke pillanat után folytattam is - készítettem egy hangfelvételt, amiben szinte utolsó üzenetként elmondtam mindent, amit hátra akartam hagyni. Azonban Hinari a céhvezérem akkor ott volt és megállított, mielőtt valami ostobaságot csinálok. Másod alkalommal már nem hagytam se neki se neked, se másnak lehetőséget, hogy ott legyen. Kizártam a külvilágot és Ayanit is. Akit szerettem, vagy szeretett. Nem tudom, hogy mit érezhet még, vagy érez-e valamit, azonban egyet tudok. Én már nem érzek iránta semmit. Mint látod, nem tudok minden érzést kiölni magamból - rántottam fel kicsit a szám és a hosszú beszéd alatt most először pillantottam fel Chanra. Majd ottmaradtam és néztem őt a cica fülét és szemét. Örülök, hogy követte őt ide Jay. Én miért nem tudok ilyen egyszerűbben működni? Mielőtt ebbe a butaságba beleestem volna azzal a lánnyal korcsolyázva képes lettem volna megcsalni Ayanit.. de miért? Játéknak játék, amibe vagyok, de másokkal nem játszhatok.
- Chan, veled mi történt ez a hosszú idő alatt, míg nem mozdultam ki? - kérdeztem halkan. Volt még mondani valóm, úgy érzem, sőt, csak úgy ugranak be a képek. Minden egyes lány, akivel itt beszéltem, kisebb nagyobb nyomot hagyott bennem. És egyikük ismeretlen.

by **Chancery** Szer. Szept. 10 2014, 21:26

-Anat senkit se enged a bossterem közelébe, akinek nincs burka. -mosolyodtam el, annak ellenére, hogy elég negatív körülmények között is jutott el hozzám ez az információ. Akkor, mikor úgy döntöttem, egy bossharc során szeretnék véget vetni a játéknak, akár kijutok vele, akár nem, de végül ez nem így lett. Ren homlokpöccintése; ez kellett ahhoz, hogy minden egyes negatív gondolat kiröppenjen a fejemből. Miért kellett olyan sokáig tartania annak, hogy ezt valaki megtegye velem?
Száguldó gondolataim ellenére végighallgatom Yuichit, egyre nagyobb aggodalommal a szívemben. Még mindig szomorú a hangja és a tekintete, most, hogy kihúzom belőle az elmúlt hetek eseményeit. Én viszont úgy vagyok vele, hogy ez szükséges ahhoz, hogy visszatérjen közénk. És mikor végez, egyszerű dolgot teszek:
Közelebb hajolok hozzá, felemelem a kezem a homlokához, és megpöccintem a mutatóujjammal. Pont úgy, ahogy Ren-sama tette.
-Ne is tedd. Mármint az érzések kiölését. Nem jó dolog. Ayanival kapcsolatban pedig a te pártodot állok... az a csaj nem komplett. -nevetem el maga ma végén, bár az egészet elég szigorú ábrázattal kezdtem. Ayani, Ayani, Ayani, A Jani, aki folyton fontosnak tartja hangoztatni, mekkora support is ő és mekkora mértékben képes gyógyítani, pedig szerintem a fronton még az újoncok is kívülről fújják. 54 HP így, kristály úgy, pokemon meg satöbbi. Néha nagyon idegesítő tud lenni.
-Velem? Hát... rengeteg minden... -mosolyodom el kissé zavartan. -Hát... eleinte nem voltam valami szerencsés. Sorban előzött meg mindenki, a bolt pangott, aztán mikor végre elértem a frontot, kaptam a végső pofont, hogy egy szemétláda gyilkológép vagyok... -itt inkább a tájat kezdem figyelni. Shukaku. Milyen rég is volt. -Szóval egy ideig ugyanott voltam, ahol te. Visszamentem az erdőbe és megszakítottam a kapcsolatot mindennel. Vártam, hát ha valaki felkeres, de... nem kellettem a kutyának se hetekig. Magamtól kellett rájönnöm, hogy a hisztivel nem megyek semmire, de már későn jöttem vissza.
Lehajtom a fejem egy picikét, keserű mosollyal kísérve. Álomkelő rám néz, pislog egyet lassan, majd ismét a mancsával van elfoglalva.
-A boltrészemet is elköltöztettem. Valójában bezártam, mert... jött egy fekete idomár, hogy valami társaságnak nem tetszik a munkám és tönkre akarnak tenni. Végül a céhvel szerveztünk újat, és oda költöztem be, nem messze a régitől. Elég tág, ha esetleg jönni szeretnél te is... nehogy az a fekete boszorka téged is megfenyegessen...
Sóhaj.
-Aztán meghalt Peter és Hisame. És... én is meglepődtem... találd ki, ki az utódja...
Itt elpirulok, de olyan mélyen, hogy szerintem a szomszéd városban is látják a kis piros pontot, ami az ő szemükben én lehetek. Zavartan kuncogok és forgatom a szemem, hát ha Yuichi ki is találja a választ.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 12 2014, 15:39

Ez azért egy kicsit megnyugtatott, hogy Anatole ilyen ember is. Már jó pár dolgot tudok róla, főleg, mióta meglátta a becsordogáló pénz lehetőségét az elixirekben. Hónapok óta nem tudott elérni és most ő is elérhetetlen ugyan. Talán jobb lesz, ha egyszerűen csak fejlesztem tovább, és bemutatok neki pár tesztet. Azóta lett pár elvetemült darab is, amit örökre kihúztam a listáról, de a nagyja még mindig csak látvány elemekkel bővített kiegészítés.
Amiket mondtam és gondolataimba révedve, apró koppanásra lettem figyelmes, és láttam Chan távolodó ujját, valamint szavai.
- Rendben van - mondtam elmosolyodva. Kicsit még hallgattam, főleg azzal kapcsolatban, amit Ayaniról mondott. Az sosem volt baj, ha valaki nem komplett, mindenkinek van egy őrült énje, legalábbis azt hiszem. Végül is erre nem feleltem, nincs jó válasz igazándiból. Főleg, azok után.
Ahogy belefogott ő is a mesélésbe, mi mindent történt vele, másodpercről-másodpercre éreztem saját problémám jelentéktelenségét és csak egy újabb túlkapásnak éreztem, amit már megint saját magam duzzasztottam zivatarfelhővé. Chan, mint gyilkológép... ránéztem Álomkelőre és ezt valahogy kizártnak vélem. Valamint indikátora is zöld.. lehet piros lett belőle és tudja álcázni? Kizárt.. majd inkább nevettem is, nem csak gondolataimon, hanem amit mondott. És nem bírtam ki, hogy ne szóljak közbe egy kicsit.
- Sajnálom, hogy kinevetlek, de részben magamon nevetek, én is ezt csináltam és.. - elvörösödtem - inkább olyan lettem, amilyen nem volnék, csak hogy jobban fájjon a dolog. Elképzeltem, ahogy az az állatidomár megöl, ha nincs rajtam burok és ezzel ostromoltam magam - folytattam nevetve, mert ez tényleg egy jó poén volt. Ahogy lejjebb engedtem a hahotát, és szemeimből eltűntek a könnyek, amit a nevetés okozott figyelmesen hallgattam Chan mondandójának folytatását.
Egy kicsit ki is nyílt a szám a döbbenettől. Chan elköltözött a boltból? Gonosz boszorka? Óóóó. Agyam sipított, miért kellett nekem mindenből kimaradni? Végül pedig Peter és Hiszame halála.. de kik lehetnek ők? Még a Peter név ismerősen is cseng. Hangjából pedig a sejtetés, hogy új valaki valahol. Szemmel kicsit Chan mellé néztem a levegőbe, ahol hátul tollászkodott Dust. Gondolkodnom kellett, mert nem állt össze a kép. Elég régen voltam már boss harcon és azokon sem tudtam mindenki nevét. Valamelyik csapatban ott lehetett ez a Peter. Kongás hangra ébredve eszembe jutott a játékos, a kongás pedig valószínűleg fejemen belül történhetett. Rajta is ugyan az a céhlogó volt.
- Chan céhvezér lettél?! - ugrottam fel hirtelen a padról, majd kevesebb hévvel félig visszaereszkedtem és bizonytalanul kérdeztem - vagy nem?
Igazából, nem tudom, hogy örülni kell-e ennek a dolognak vagy sem, mert annak örülök, hogy Chan vezető, de meghalt egy ember. És nem volt piros indikátora, így olyan halt meg, aki a légynek sem ártott valószínűleg.
- Ki az a Hisame? - kérdeztem Chant végül.
Ha még erre is válaszolt, volt még egy kérdés, amire feltétlen érdekelne Chan válasza. Ugyanis a trió vagy négyes fogatból hiányzik most két személy. - Kyuról tudsz valamit és Jay hogy van? - érdeklődtem.

by **Chancery** Pént. Szept. 12 2014, 15:57

~Még a végén kiderül, hogy ti ketten tényleg testvérek vagytok. Ugyanolyan hülyén viselkedtek mind a ketten.~
Majd Álomkelő, mintha picit elgondolkodna, meglegyinti a farkát, és folytatja. ~Ja, nem, várjál. Minden ember hülyén viselkedik.~
Még egy csilingelő hang csatlakozik hozzánk, mintha ezer kis cuki harangocska mozdulna meg a közelben. Dust bóbitájának tollai rezegnek meg, ahogy ritmikusan mozgatja fejét a nevetés hangjaira. Elég gyakran díjazza így Álom furcsa aranyköpéseit, puszta szórakozásból, de nem tudom, a macskát neveti-e ki, vagy a viccel együtt teszi ugyanezt.
Mikor Yuichi szinte felpattan, én ismét elnevetem magam, a bizonytalanság pedig utána csak rátett egy lapáttal. Kellett pár másodperc, mire összeszedtem magam, majd megköszörültem a torkom és kihúztam magam.
-Pedig de. A Young Justice új és igen noob vezére előtt állsz. -mosolyogtam, és még egy kacsintást is megejtettem. Hiszen a két céh, amibe tartozunk, szövetséges kapcsolatban áll, pont, mint mi ketten, és ez a szövetség most még erősebb lesz. Már ha valaha is sikerül elkapnom Hinarit Rolling Eyes

Második kérdésére viszont lepisszegem és még körbe is nézek. Ilyenkor mindig megijedek egy picit, nehogy Shukaku pont egy legváratlanabb pillanatban bukkanjon fel, és ha ezt a kérdést hallaná, kiverné a balhét ismét, pont, mint az üdvözlőbeszédem után. Mikor biztos vagyok benne, hogy a kislány nincs körülöttünk, és a sárkánya sem fülel, folytatom.
-Hisame volt Peter jégsárkánya. Biztos találkoztatok már, elvégre Hinari jóbarátja volt, meg frontharcos is. Kék haj, visszafogott jellem, és elsősorban jeges trükkjei voltak. -magyarázom, hiszen látom rajta, hogy igazából még a Peter név sem nagyon ütött meg csengettyűt a fejében.
-Kyuuval találkoztam nemrég egy barlanglabirintusban, de azóta megint nem hallottam felőle semmit. Jay pedig jól van, szorgosan segít nekem az új munkámban. -nevetek fel ismét.

by **Benedict Arata** Vas. Jan. 04 2015, 17:40

Szophie

Kevés olyan helyszín van, amire azt lehet mondani, hogy egyszer mindenképp látni kell. Ezek egyike a sok jót a nagyon sok jóval kombinálja. A tizennegyedik szint Wiskota városa egyike ezeknek. A mesés Fára épült paradicsom. Vörös játékosok ki vannak tiltva, de számos lehetőség van egy-két szócsövükkel beszélni, rajtuk keresztül üzletelni, vagy épp ezeket az üzleteket kilesni-hallgatni. A szórakozóhely többi adottsága is remek, nincs zavaró tényező, zene is van, de nem hangos, meg a privát boxok, hmm, azok az igazán jó kis helyek. Arról nem is beszélve, hogy micsoda kilátás nyílik a tér széléről. Nappal is lenyűgöző, de éjszaka igazán pompás. Természetesen az ember nem feledkezhet el a fürdőről sem, melynek sajnos automatice nincs koedukált része, de kis trükközéssel megoldható a probléma több szinten is. A kis kukucskálással-hallgatózással kezdve, a másik térfélre való besurranáson keresztül még pár jó kis taktikával, melyeket egy része csak a képességemnek köszönhető, másik része meg bárki elég ügyes számára egy lopózás-látás jártasság kombival.
Estére járt már, a nap szinte átbukott, s percről percre feljebb kúsztak az árnyékok. A szél mondhatni kellemesen hatott, ahogy lágyan futkosott a kihalt utcákon. Egy-két járókelőt leszámítva üresen, de még sem magányosan várta az embert a híres-neves tér széle. Ahogy egyre jobban közel kerültem a peremhez a bűvészek mutatványainak elhaló hangfoszlányait a levelek kellemes susogó hangja váltotta fel.
A csodás tájképről egy másik szép jelenség terelte el a figyelmem. Egy sötét hajú, porcelánbaba arcú lány egy szolid, de mégis finom öltözetben, s az, ahogy a lemenő nap utolsó sugarában fürdőzik. Lassan hangtalan lépésekkel közelítek, bár lopakodás jártasságom nem kívánom kihasználni. Megállok mellette egy jó lépésnyire, és én is arra fordulok amerre ő néz.
-Igazán remek kilátás. Sokszor jársz ide?
Szólaltam meg egy rövid várakozás után. Igyekeztem hangommal úgy játszadozni, hogy ne legyen túl tolakodó, de távolságtartó sem.

by **Szophie** Vas. Jan. 04 2015, 18:59

Másodszor látogattam el Wiskota városkába, de ez alkalommal nem egy küldetés miatt. Most csak úgy, barangolásból. Eszembe jutott, hogy talán felkereshetném a Mézeskalács házikót, nem csak a süteményeiért, de a jóslatok is érdekeltek. Habár most mással kapcsolatban kérdezgetnél, mint legutóbb..
Végül ehelyett csak gondolataimba merülve kóvályogtam, mígnem egészen késő lett. Vezér türelmesen sétált mögöttem mindvégig, csendesen, mit sem zavarva. Ám most már láttam rajta, éhes, és menne másfelé. Lehívtam a menüm, és gondoskodóan átnyújtottam neki egy szelet húst, majd biztatóan rámosolyogtam.
- Menj, vadássz egyet! - és még meg is löktem. Had tegyek legalább az ő kedvére. Ha már egyszer másokéra nem tudok.. Vagyis.. az övére. Csak neki akartam megfelelni. De nem ment.. Már fogalmam sincs, mit akarok. Jobb lenni, biztosan. De nem neki. Magamnak. Bizonyítani.
Ott álltam a peremen, egyedül, figyelve a tájat, töprengve. Mit is kellene csinálnom? Hogyan mutassam meg, mi rejlik egy farkasban? Vajon mik azok a tulajdonságok, amik megvannak egy vadmacskában? És én hogyan érhetem el azokat, vagy válhatok akár jobbá?
Ekkor egy hang szólt a hátam mögül, megzavarva a csendet, hisz a peremre már csak apró hangfoszlányok értek el a beljebb lévő zsivajból. Összerezzentem, majd kíváncsi pillantással fordultam meg, szürke szövetkabátom összehúzva magamon.
- Nem. De meg kell hagyni, szép. - válaszoltam kérdésére távolságtartóan. Nem volt kedvem, sem erőm emberekkel társalogni. Vagyis.. Persze, a vadmacskák ezt teszik. De még nem léptem rá a fejlődésnek erre az útjára. Az túl nehéz, azt még elő kell készíteni.. Most még magányos farkas vagyok. Szürke, komoly. A határozottságomat, a kiállásomat, a befolyásomat kell erősítenem.

by **Benedict Arata** Szer. Feb. 25 2015, 02:53

Szophie

Kicsit összerezzent a megszólalásomra. Biztos félénk, nem hibáztatom, hisz még is egy picit veszélyes a hely, még ha szép is. Illetve a petje is most ment el, legalábbis a „tolakodó tömegből” ítélve másé nem nagyon lehetett. Vagy inkább visszahúzódó? Fordul meg a fejemben, amikor összehúzza magán a ruhát, és válaszol. Őszintén szólva érdeklődve jöttem ide, de most felpiszkálta a fantáziámat, és kíváncsiságomat. Természetesen főleg a szépsége, de a hűvösség, melyet így elsőre árasztott is igazán vonzó. Nem is beszélve arról, hogy egy kis változatosságot hozna a napjaimba, élményeimbe, még akkor is, ha addig a „bizonyos” pontig nem jutok el vele. Azonban valahol el kellett kezdeni a dolgot, s csak reménykedtem benne, hogy nem pont a rossz oldalán fogom meg a fegyvert.
-Igazán csinos.. öltözék. Őszintén szólva én még csak hallottam Wiskotáról, esetleg, ha nincs különösebb terved élvezhetném a társaságod? Szívesen vevő lennék szinte mindenre. Azt mondják a téren remek szórakozás nyílik amit a széléről látható csodás látvánnyal felvezetve igazán lehet élvezni, aztán sokat hallottam még a fürdőjükről is, bizonyára isteni felfrissülés lehet egy kis mulatozás után. A bárról már nem is beszélve! Viszont oda inkább társasággal mennék, ha már, ha lenne. Te mennyire ismered ezeket? Oh, bocsi, nem akartam ennyire tolakodó lenni, csak kicsit elkapott a hangulat, ahogy idefele tartottam.
Mosolyodom el, miközben megvakarom kissé kínos kuncogás közepette a tarkómat, majd lágy tekintettel nézek vissza rá, kissé kérlelve, hogy ne hagyjon cserben. Aztán, mint aki kapcsol, még hozzáfűzök pár dolgot az iméntihez.
-Ah, és izé… Szóval, ha csak kevesebb helyhez-eseményhez kérhetném a társaságod, az is igazán boldoggá tenne! Jaj, de fafej vagyok. Aratának hívnak, örvendek!
Hajlok meg feléje bemutatkozáskor. Ugyan ritkán használom ezt az oldalamat, de néha napján igencsak hasznos, és szórakoztató tud lenni, az úriember adása, illetve a kedves ártatlan szerep játszása. Ez a kis színészkedés pedig semmiség ahhoz képest, hogy milyen különböző formákba tudok bújni, melyeket élethűen alakítok, főleg, hogy valamerre mélyen ott lapul bennem ez is. Amennyiben rábólint valamire őszinte örömmel csillan fel a szemem. Képes vagyok beleélni magam a különböző érzelmi állapotokba, de jelen pillanatban ennek a reakciónak több az eredetisége, mint általában sok másnak.

by **Szophie** Pént. Feb. 27 2015, 22:23

Arata

- Csinos? Ezt hogy érted? - néztem végig magamon. Nem mondhatnám, hogy pont erre akartam hangsúlyt fektetni, sőt, azt sem, hogy egyáltalán akármit is el akartam érni a magamra aggatott göncökkel. Azon kívül persze, hogy mégis takarja valami a testem. Persze, a szürke egyszerű ruha valahol a kedvemet is tükrözte, így mondhatjuk akár azt is, hogy a belső hangulatomat fejeztem ki vele. Igazából mindegy, mit mondunk rá, sokkal inkább foglalkoztat az, hogy ezt csak úgy mondta-e, avagy ténylegesen csinosnak tartja az egyszerű szürke szövetkabátot. Nem hiszem, hogy túl sok jelentősége lenne ennek az információnak, de valami azért mégis, akármi is rejlik a kijelentése mögött.
- Nocsak, akkor te többet tudsz, mint én. - fordítottam a fiú felé tekintetemet, és némi mosolyt kerítettem az arcomra.
- Ha elfogadod komor társaságom, szívesen leszek partnered. - biccentettem aztán rövidke gondolkodás után. Végül is mi hátrányom származna mindebből? Csak egy újabb embert ismernék meg. Az pedig egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy közel is kell kerülnöm hozzá. Így pedig talán elterelhetem a figyelmem, és egy picit még jól is érezhetem magam. Természetesen csak akkor, ha valahogy kicsit háttérbe tudom nyomni ezt a buta érzést itt, az egész belsőmben. Viszont erre lehet segítség ő. Nem mondanám nyíltan azt, hogy kihasználom a társaságát, de valahol pontosan ez történik, és igazán nem is tagadhatom. Hehh, de mostanában kinek a társaságát nem használom ki? Nem mondhatnám, hogy önzetlenül beszélgetek akárkivel is.
- Szia Arata, Szophie vagyok! - nyújtom kezem felé kézfogásra meghajlásának viszonzása után. Feléjük ez úgy szokás, mifelénk meg így. És miért is ne köszönthetnénk egymást mindkét kultúra módjára?
- Szívesen megnézném veled akármelyiket, vagy akár mindet is. - nézek magam elé a városkára, némi pozitív lehetőséget meglátva benne. Vezér pedig úgyis megtalál majd. Nem igazán féltem a farkasom. Így, vagy úgy.. Meg.. Annyira nagy bajom csak nem lehet.. Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra! Jahm, hogy egy ismeretlennel szántam rá magam a bandukolásra, és cukorkát is akármikor elfogadnék tőle? Ugyan, ez mellékes..

by **Benedict Arata** Szer. Márc. 04 2015, 20:21

Szophie

Visszakérdezése nem ért annyira meglepetésként. Valóban nem egy báli öltözékben volt, de nem is ez volt a lényeg. Felkeltette az érdeklődésemet, az elején szűkszavúbbnak gondoltam, valahogy ridegebbnek. Elmosolyodtam, majd válaszoltam neki.
-Lehet nem egy piperkőc estélyi, de szerintem jól áll hozzád, egyszerű, szolid, még is elegáns a szövetkabát, és a színe is remekül passzol hozzád.
Örömmel hallgatom a véleményét. Az én tudásom is közelít a nullához, de ha ezt egy bókkal le tudja reagálni, akkor azt hiszem, kellemes estének nézünk elébe. Az elfogadását egy lágy mosollyal, és egy biccentéssel vettem tudomásul. Ugyan a komort nem tudom mennyire mélyen értette, de remélem azért fel tud oldódni egy picit. Úgy hallottam hölgyeknek nem illik kezet nyújtani, de ha ő kezdeményez, akkor azt biztos elfogadhatom, így egy lazább kézfogással is nyugtáztuk ismeretségünket. Szám szélesebbre húzódik, majd egy kacsintás közepette mellé lépek, s karoláshoz tartom a kezem.
-Ha gondolod, persze, ha egyelőre távolságtartóbb szeretnél lenni azt is megértem…
Adok rövid magyarázatot, hogy értse nem kényszer a dolog. Ha elfogadta, akkor barátian karolva egymásba kísérem, ha nem akkor egy apróbb lépésnyire mellette sétálok. A tempót, ha nem választja meg magának, hanem igazodik, akkor egy lassú lépkedés, hogy kiélvezhessük a város fényeit, kirakatait.
-Van kedved megnézni a mutatványosokat?
Amennyiben igennel felelt, akkor a tér azon része felé vettem az irány, ahol még volt egy-két bűvész. Estére járt, hétköznap volt, így nem volt tömeg, és kelt életre a tér a sok muzsika és különböző hangeffektek által, de még így is akadtak páran, akik szórakoztatták az erre járókat. Ha ehhez nem lett volna kedve, akkor kicsit módosítottam az útvonalat, s az egyik szolidabb cukrászdát céloztam meg. Csak-csak kedveli az édességeket, s ha mégsem akkor is tudunk egyet békésen teázni, mielőtt egy zsúfoltabb, vagy privátabb helyre mennénk. Mindkét esetben vártam, hátha kezdeményez egy kis beszélgetést, ám ha ehhez nem volt kedve, vagy csak nem mert-tudott, akkor én tettem róla, hogy ne sétáljunk teljesen némán.
-Szereted az ilyen helyeket? Mármint az ilyen erdőset, szép kilátással rendelkezőket, mint Wiskota, vagy Morishi.

by **Szophie** Pént. Márc. 20 2015, 21:43

Arata
Óvatosan ráemeltem tekintetem, és kissé összehúztam szemöldököm, de végül nem feleltem semmit. Igazán nem volt mit. Érdemtelen lenne tovább beszélgetni a kabátomról, meg arról, csinos-e, vagy sem. Persze nem is vennék fel akármit. Még összetört lelkiállapotban is adok magamra valamennyire. Csupán csak a színek komorodtak el rajtam, a formák visszafogottabbak és sokkal távolságtartóbbak, szürkébbek, unalmasabbak, ridegebbek. Szomorú volt még a ruhám is.
A felkínált kézre pillantva hezitálás nélkül elfogadtam, még a magyarázat alatt. Ilyesmiből sosem csináltam igazán gondot. Csak talán egyszer. Akkor meg meg volt rá az okom, miért is zavart annak a bizonyos személynek a közelsége. És bárcsak sosem fogadtam volna el az általa felém nyújtott kezet. De ezen már nem lehet változtatni.
Most viszont ilyesmiről szó sem volt. És nem úgy neveltek, hogy egy kis összekarolós sétától zavarba jöjjek, sőt, az elutasítás lett volna kifejezetten udvariatlan.
Csak csendesen bólintottam kérdésére. Volt is kedvem meg nem is. A figyelmemet mindenképp elterelné a mutatványosok színpompás parádéja, de kérdés, hogy szükségem van-e erre, vagy sem. Hogy vajon nem látok-e további fájdalmat ezek mögött is?
A fiú társasága viszont kapóra jött. Több szempontból is. Még úgy is, hogy eldöntöttem, teljes szívemből gyűlölni fogom az összes nyomorult férfit a világon. Persze én magam is tudtam, hogy ez sosem lesz így. Ezt csak a pillanatnyi helyzet mondatta velem, és csak az elmúlt napok eseményei miatt ódzkodom kissé társaságuktól.
Ő is olyan fura volt. Csak úgy odajött és elkezdett kedveskedni. Persze lehetek az áldozata is, főleg így, hogy valószínűleg látta petem távozását. Könnyen megeshet, hogy bajba kerülök. De félős kislány sem igazán vagyok. És talán már nem is számítana, ha meghalnék.. Úgysem vagyok jó semmire. Hiába minden igyekezetem.
Azért csak-csak rábólintottam a közös városnézésre, innen pedig már nincs visszaút. És talán megpróbálhatnám pozitívan is kezelni a helyzetet, erőmhöz mérten.
- Van. - bólintottam, majd elindultunk a mutatványosok felé. Nem volt túl sok az ember, és ennek örültem. Irtózom a tömegtől. Az idő sem volt olyan zord, cudar, mint amilyenre ebben az évszakban számítani lehet. Így pedig nem volt okom igazán panaszra.
- Szeretem a természetet. De a legfontosabb a nyugalom, és hogy ne legyen körülöttem túl sok ember. A céhház is csak azért jó, mert elég nagy ahhoz, hogy az üresség érzetét keltse. - magyaráztam válaszul. Ha már itt vagyunk, akkor fecserésszünk üres témákról.. Nem, azért ennyire nem volt jó a kedvem, és ez látszódhatott is nyúzott arcomon. De miért is ne próbálhatnám meg? Egy kis barátkozásból, vagy annak tettetéséből sosem lehet baj.

by **Kemabat** Hétf. Május 02 2016, 20:03

A Biscott Bár mondhatni Kemabat törzshelyé nőtte ki magát, rengeteg időt, és pénzt pazarolt el már itt. Jelenleg is egy újabb pohár alját vizsgálta meg, majd mielőtt kikérte az újabbat egy üzenetet kezdett pötyögni. Shu volt a címzett, meg persze Timidus, nélküle úgysem beszélhetett volna vele, egyébként sem volt semmi olyan, amit nem szeretett volna megosztani a sárkánnyal is.

Hey-hey Shu, Timidus,
Elég régen beszélgettünk már el így hármasban, mit szólnátok hozzá, ha meglátogatnátok, és behoznánk a lemaradást? Jelenleg itt ülök a Biscott Bárban, és magamat ismerve egy darabig itt is leszek. Ha nem ismernéd a helyet, a 14. szinten van, Wiskota városában. Kicsit magas, de legalább szép a kilátás. Ha ez a hely valamiért nem lenne számodra megfelelő, akkor nyugodtan szólj, el tudok menni bárhová. Jó lenne találkozni.
Üdvözlet:
Kem

Miután elküldte az üzenetet, egy újabb pohárkával rendelt, és várta a választ, vagy magát az idomár megjelenését. Utólag elgondolkodva, lehet, hogy nem ide kellett volna hívni, de megkedvelte ezt a helyet, nagy jelentősége volt a számára. Kicsit türelmetlen lett, igaz egy perc sem telt még el, és két korty között állandóan az üzeneteit frissítette. Próbálta nyugtatni magát, a táncos lányokat bámulta, de most nem sikerült elveszni bennük, mint oly sok alkalommal.
- Na jó van, máshol várom őket. – mondta halkan, majd lehúzta italát, és kilépett a bárból.

Ismét én vagyok, talán szimpatikusabb számotokra a Korona tér, inkább ott találkozzunk!
Kem

A térre érve szétnézet, de még nem látta a párost. Lehúzódott a szélére, és mosolyogva vette tudomásul, hogy a kilátás még mindig lélegzetelállító.

by **Shukaku** Hétf. Május 02 2016, 20:37

Shu és az ismerősei egy fura katyvasz volt mindig a lány számára. Hála Timidusnak az összes nevét akármikor előkereshette volna, akivel csak pár percet beszélt, vagy akár csak egy Aréna harc, vagy Küzdőtér során látta a nevüket... de túlságosan sokan voltak. Az, hogy ételt osztott, az, hogy a Dojoba is várta az embereket, az, hogy a Szabad Rablás Boltocskának is egyre nagyobb híre lett, egyszerűen követhetetlenné tette számára az embereket... és ez megrémítette. Megrémítette, mert nem tudta, hogy mit kezdjen vele. Voltak nagyon közeli ismerősei, akikről tudta, hogy bármikor felkeresheti őket. Voltak barátai is, méghozzá többesszámban, de őket sem írom le, mer a végén még valaki megsértődne, hogy miért került az egyikbe, és miért nem a másikba. Persze sokan tűntek el nyomtalanul, azonban szerencsére a rosszakarói közül is, akik egyébként úgy tudta, kevesebben voltak, mint ahogyan azt először képzelte. A baj azonban az volt, hogy nem tudta, hogy a felszínes ismerősökkel mit kezdjen. Az olyanokkal, akiknek szívesen segített, akiknek megmondta, hogy keressék nyugodtan, és újra szívesen segít... de túl sok ilyen név volt. Ha véletlenül olyanra ír rá, aki ezt nyaggatásnak, túlzott ragaszkodásnak venné, akkor talán őt el is veszítheti; de ha olyanra nem ír rá, aki viszont igényelné, akkor őt is. És hogyan bökhetne rá csak valakire, miközben a többiekre nem bök rá? Ez a baj azzal, ha az embernek túl sok ismerőse, de kevés barátja van. Na ebbe a nyűglődésben nyújtott segítő kezet az üzeneted. Az, hogy nem válaszolt azonnal, annak volt köszönhető, hogy éppen egy állat után loholt, és Timi pedig a teljesen átellenes oldalon dolgozott a bekerítésen. Mire sikerült megfogni a vadat, és megnyitni az üzenetet, már érkezett egy másik is... és ennek örült. Nem szívesen járt olyan helyekre, és nem azért, mert nem érezte magát elég nagynak, hiszen lassan betöltötte a tizenhetet is, de tudta, hogy valaki tuti ellövi majd, hogy mit keres egy ilyen helyen egy gyerek. Nem, nem zavarta, hogy gyereknek néz ki... az emberek zavarták. A sok gyakorlás miatt már a magasság sem volt akadály, így miután mindketten elolvasták, és Timi is beleegyezett a találkába, gyorsan elküldött egy választ.

Kód:: Szia Kem! Köszönjük szépen a meghívást, azonnal ott leszünk! Üdv: Shu és Timi

És az azonnal tényleg szinte azonnal volt. Még kocogott egy kicsit, egyrészt azért, hogy ne legyen csapzott és ne lihegve érkezzen meg, levezesse a loholást, másrészt azért, mert ezidő alatt egy mozdulattal ruhát válthatott. A szafari felszerelés nem egy olyan szép térre való. Ezután azonban már villant a kristály, és a páros feltűnt a tér közepén, és Shu már messziről integetett, Timi pedig közelebb érve biccentett.
-Halihó! A Biscott bárban? Valami gond van? Vagy nyomra akadtál?
Vágott azonnal a közepébe, kicsit illetlen módon, de izgatott volt amiatt, hogy miért is hívtad ide valójában őket.

by **Chakna** Pént. Dec. 16 2016, 14:17

/ Cear /

Végre készen állok. Ma felfedező útra indulok a magasabb szinteken. A pletykán hatására a 14-es szintre megyek, Wiskota városba. Egy erdős szintől van szó, én pedig szeretek az erdőben sétálni, WIskotáról pedig azt beszélik, hogy érdemes megnézni. Na, majd meglátjuk. MIndenesetre megérkezve az erőbe, le vagyok nyűgözve. Gyönyörű ez az erdő, még így télen, lombok nélkül is. Gyerek módjára szaladgálni, ugrándozni kezdek a fák között, hóangyalt csinálok, és építen egy hóembert

Így néz ki körülbelűl a hóemberem ^^:

Kimelegedve, jókedvűen indulok tovább a városba. Ahogy az utcákat járom, szerzek magamnak forrócsokit, és a korona térre tévedek. Az első gondolatom, hogy ezt a helyet meg kell néznem tavasszal is. Leülök egy padra, és gyönyörködöm a fára épült térben. Néhány pillanatokra elidőzök egy-egy színtársulat előadásában, és forrócsokimat kortyolgatva egy-egy járőkelőt is nézek pár másodpercig. Lassan lecsukom a szememet, és csak a hangokat hallgatom. Jól esik a pihenés. Elgondolkodom rajta, hogy szálláshely után nézve is át kellene majd kutatni ezt a várost. Még nem sikerült ugyan megtalálnom a megfelelő petet, de már kerestem a szállást, ahol kényelmesen elférünk. Így félig meddig fekvő helyzetben a padon szép szép lassan félálomba merülök. Még mindig hallom a tér zajait, de távolinak tűnnek. Mintha valahol kilóméterrel arébb lévő helyről szűrődnének hozzám a hangok. Élvezem, nagyon élvezem ezt a nyugalmat. Hálás vagyok érte Shunak és Charitonnak. Nélkülük még mindig mindentől tartanék Aincardban, ők viszont megtanítottak, hogy felesleges az aggodalmam.

by **Cearso** Pént. Dec. 16 2016, 15:04

Néha kell egy kis áramszünet. Úgy döntöttem, hogy mostantól nem fogom magam nagyon beleártani a dolgok folyásába, és meglátogatok olyan helyeket, ahol régen jártam, és nem fűz hozzájuk valamilyen fájdalmas emlék.
Néztem a helyeket, és rájöttem, hogy valahogy minden szinten vannak ilyen helyszínek.
Néhány emlék már lassan a múltba téved, s elkezdtem utazgatni. Egyik helyen se tudtam sokáig megmaradni. A kezdetek Városa tele volt Anat emlékével. A harmadik szintet messze elkerültem. Még mindig nem tudom, miért nem akarta Asu, hogy odamenjek, de biztos okkal kért meg rá, hogy ne menjek oda.
A tizes szintet már csak a Vigo miatt is elkerülöm. Most semmi kedvem ahhoz a hangulathoz.
11. szint:
Taft. Ahogy elhaladok az oltár mellett, úgy érzem, mintha Asu még mindig itt lenne valahol. Talán el kéne költöznöm, de nincs másik hely igazán, ahova mehetnék.
13. szint:
Solvik. Egy másik borzalmas emlék. Még mindig nem tudok itt elmenni anélkül, hogy ne haragudnék meg Hinari-ra azért a borzalmas tervéért.
Akkor vesztettem el Katharinát.
Gyakorlatilag sokkal később történt a baj, de ez az pillanat, amit tényleges az eltűnésének számítok.
14. szint:
Wiskota. A kobold invázió. Yorick, és a koronázás. Néha még eszembe jut a dolog, és elszégyellem magam, hogy akkor nem álltam ki a céh mellett. Egyszer vettek volna részt egy komolyabb küzdelemben, de én akkor is cserben hagytm őket.
Már indulnék is tovább, mikor felfigyelek valakire. Egy padon elalvó alakra.
Kíváncsi természetem miatt közelebb is megyek, de inkább nem ébresztem fel. Biztos oka lehet arra, hogy a mai napon a pihenést válassza. Így csak olyan körülbelül két-három méterre állva vigyázok arra, hogy senki se zavarhassa meg a nyugalmát.

by **Chakna** Szomb. Dec. 17 2016, 00:11

Valahol halványan, a tudatom szélén érzékelem, hogy valaki megáll tőlem két három méterre. Nem nyitom ki a szemem, ameddig jön közelebb, vagy nem szólít meg. Viszont a félálomba sem süllyedek vissza. Hallgatom ahogy az NPC- k beszélgetnek, ahogy egy gyerek nyalókát kér az anyjától, ahogy egy másik anyja rászól gyerkőcére, hogy ne szaladgáljon el. Másutt talán egy játékos próbált alkudozni az eladóval. Eddig nem jutott eszembe, most viszont beugrottak a karácsony és újév környéki fesztiválok. És hogy mennyire élveztem az egyik ilyen fesztivált Takashival. Előtte nem igazán szerettem kimonot hordani, mert ismerőseim, és akkori osztálytársaim valamikor, régen kinevettek benne. Takashi viszont az este folyamán újra és újra megdicsérte, hogy milyen gyönyörű vagyok benne. Furcsa nem? Elég egy embernek az odaadása, és szeretete, hogy átírja a régi, kellemetlen emlékeket, mik egy bizonyos dologhoz fűződnek. Innentől kezdve minden alkalmat megragadtam, hogy Takashi társaságában felvegyem a kimonomat. Úgy általában bármit csináltam vele, azt élveztem. Akár moziba vitt, akár színházba mentünk… Egyetlen dolog volt, amiben nem tudtunk soha osztozni… Ő odavolt a számítógépes játékokért, én viszont jobban szerettem a könyveimet bújni. Annyira nem is különböző tevékenység a kettő, nem? Kivéve, hogy…

Ácsi, Chakna, ez nem jó! Nem szabad ilyen dolgokon sokat merengened! Megint teljesen magadba akarsz fordulni? Nincs baj a szép emlékekkel, de már megint Takashi felé terelődnek a gondolataid, és ez előhozza azt is, amire inkább nem szeretnél gondolni! Gondolkodj inkább az alakon, aki még mindig itt áll, tőled alig pár méterre, már hoszzú percek óta! Hozzám hasonlóan a vásárt figyeli, vagy csak elgondolkozott álltában? Lassan kinyitom a szemem, és ránézek az ácsorgó srácra.

by **Cearso** Szomb. Dec. 17 2016, 07:18

Egy darabig csak figyelem, ahogy csukott szemmel pihen a padon. Egy darabig elgondolkozom azon, hogy fel kéne kelteni. Majd végül amellett döntök, hogy hagyom pihenni.
A hátamat fordítom a padnak, és a tér zajait figyelem. Persze nem azokat a mindennapi zajokat, a vásár és az itt lakók zaját, amiket mindenki észrevehet az első pillanatban. A csendesebb zajokat, amik valóban a veszélyt hordozzák.
Mondjuk kevesebb csavargó található ezen a szinten, mint másutt, de azért itt is akad néhány.
A kevésbé merészebbek már attól is megijedtek, hogy a lány közelében vagyok, és inkább lemondtak dologról.
Másoknál elég volt egy kicsit megemelnem a karom, mintha a fegyveremért nyúlnék, máris nagy ívben elkerülték a padot, és vele együtt a lányt, amit őriztem.
Nem, ezeknek a csirkefogóknak nincs meg az a kurázsijuk, hogy engem is megtámadjanak annak a kis haszon reményében, amit a lánytól kaphatnak.
Eltartott egy darabig, mire észrevettem, hogy egyre kevesebb szempár szegeződik ebbe az irányba, mire megfordultam, hogy ott van-e még a védencem. Bár biztos észrevettem volna, ha a téren keresztül távozik.
-Jó reggelt, Csipkerózsika.
Köszöntöm egy mosollyal, miután észrevettem a gyanakvó tekintetét.
-Nem igazán biztonságos ilyen nyílt helyszínen elbóbiskolni. Hiába a nagy nyüzsgés, a védett terület meg minden, de az NPC-k és a város sem tudnak senkit megvédeni a valós veszélyektől. Jobb volna valahol szállás után néznie, ha szunyókálni szeretne.
Ezzel fogom magam, és elindulok a legközelebbi teleport felé. Azért az észlelésemmel nyomom követem, ameddig elég közel vagyunk, még egyszer visszanézek félúton, hogy mennyire fogadta meg a lány a tanácsomat, ha egyáltalán megfogadta.

by Ajánlott tartalom

Korona tér

Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér

Re: Korona tér