Re: Napfény Erdő

by **Chakna** Csüt. Okt. 11 2018, 20:17

Mire megtehettem volna a következő lépést, a lány már be is ugrott elém. Nem figyeltem a harcot, ami egyébként nem is tart sokáig. Mindössze annyit állapítottam meg, hogy jóval magasabb szinten lehet nálam…
Más kötötte le a figyelmemet.
Első pillantásra nem voltam biztos benne... De az a pajzs... Már tudom, honnan ismerős...
Ezúttal jobban végig mérem… Nem a pajzs az egyetlen, amit láttam már... Észre sem veszem, mikor illesztek újabb nyílvesszőt az idegre, csak arra eszmélek föl, hogy ott van.
Nála van a felszerelése... Vörös az indikátora. Nem, ez még semmit nem jelent. Nem többet annál, hogy lehetséges.
Hogy kicsit megnyugtassam magamat, sóhajtok, és elteszem a nyilat. Nem bölcs dolog egy ilyen apróságot így túlreagálni... Az előítélet az egyik leggonoszabb dolog a világon, nem szeretném elkövetni ezt a hibát.
- Jól vagyok, köszönöm... -felelem a kérdésére valamivel hűvösebben a szándékoltnál. Tegyük fel, hogy nem közvetlenül Makototól kerültek hozzá a felszerelések. Akkor is fáj őket máson látni. Időre van még szükségem, hogy a sebek ne vérezzenek...
Kicsit megszorítom az íjamat. Udvariatlanság lenne itt hagyni… De nem tudom, hogy mennyire tudnék elbírni a jelenlétével... Nem akarom látni rajta azokat a felszereléseket… Nem akarom hogy emlékeztessen (mindenkire, aki meghalt azok közül, akikhez kötődtem).
- Persze, csak... Azt hiszem, keresnem kell még néhány mobot, hogy elégedetten mehessek vissza a városba - Próbálnék rámosolyogni, ha erőltetetten is... nem megy. A tekintetemmel igyekszem felmérni, hogy vajon merre induljak el, hogy megint egyedül lehessek. Ki tudja, talán akad ma még egy ilyen lehetőség, mint amilyen ez volt, és komolyabb előrelépést tehetek...

by **Rinne** Pént. Okt. 12 2018, 16:41

Megnyugtató volt a válasz, igaz, nyilvánvaló volt, hogy semmi baja sem eshetett az ijedségen kívül, hiszen megvédtem. Büszkeséggel töltött el, hogy képes vagyok ilyesmire, ezért dolgoztam idáig, és dolgozok rajta tovább is, hogy minél hasznosabb legyek mások számára, és minél többet tudjak segíteni. Engem ez motivált: a hálás pillantások, az öröm, amit okoztam, és az, hogy bebizonyíthattam, mit tudok. Szegény lány nyilvánvalóan megijedt, csakis emiatt lehet, hogy nem éreztem azt a melegséget a hangjában, amit általában. Voltak mások is, akik hideget árasztottak magukból, de ők is boldogok voltak, csak máshogy. Ők másmilyenek voltak, mint ez az íjász. Neki melegséget kellett volna árasztania. Épp ezért is volt őrültség, amit javasolt. Megzavarodhatott egy kicsit, vigyáznom kellett rá.
- Segítek! Én felfogom a támadásokat, amíg te lesebzed a szörnyeket! - jelentettem ki csillogó szemmel - Rinne vagyok, téged hogy hívnak? - mutatkoztam be, hogy ha már így alakult, és egy duót fogunk alkotni a következő percekben - Mondd csak, mit csinál egy íjász egyedül, ilyen mélyen az erdőben? - kíváncsiskodtam. Nem egészen értettem, mi visz rá egy íjászt az egyedüllétre, amikor a kasztja a csapatjátékot támogatja. Bár láttam már olyan íjászt, aki meg tudja védeni magát közelharcban, de ez a lány nyilvánvalóan nem ilyen volt. Mármint, akkor elővette volna a kését, nem?
- Tudok egy helyet a közelben, ahol találunk szörnyeket - mondtam, és el is indultam abba az irányba, ahonnan jöttem. Kell még ott legyen néhány ebből a sáskából, vagy másfajta lényből. Ám aztán megtorpantam, ahogy eszembe jutott valamit.
- Jaj, azt hiszem az én hibám volt, hogy az a mob rád támadt. Én futtattam meg. Szóval... sajnálom - kértem bocsánatot mosolyogva. Máshogy nem is tudtam volna.

by **Chakna** Pént. Okt. 12 2018, 17:27

Mit kéne csinálnom?.. Már a tekintetéből látom ahogy hallgat, hogy őrültségnek gondolja amit mondtam, és engem is valami bolondnak... Ennyire... tényleg ennyire elveszettnek nézek ki? Csak az tart vissza tőle, hogy dühösen földhözvágjak, vagy keresztüllőjek valamit, hogy nem vagyok egyedül. Nem akarom, hogy megvédjenek, nem akarom, hogy engem kelljen megvédeni... Soha nem jön már el az a pillanat, amikor én segítetek valakinek?
Reméltem egy pillanatig, hogy lebeszélni, vagy a városbarángatni próbál majd meg, és akkor gyorsan beadhatom a derekam, elmegyek vele a városba a lehető legrövidebb úton, és kész, onnantól elválhatnak az útjaink... De nem. Meglepő lelkesedéssel ehelyett azzal a tervvel áll elő, hogy közösen menjünk tapasztalatot gyűjteni.
Rinne... Meg fogom jegyezni ezt a nevet, és később utánanézek kicsit, mit lehet tudni róla... ha valamit lehet egyáltalán. Tisztán szeretnék látni.
- Chakna vagyok - felelek sóhajtva. Harc közben legalább már nem kell őt néznem... Nagy gond meg csak nem történhet, ugye?
Mit csinálok egyedül, mi?... Hoszzú lenne válaszolni, és nem is igazán szeretném az orrára kötni, ami az én dolgom. Viszont hallgatni sem lenne a legjobb megoldás.
- Egy kis farmolást terveztem, de nem volt túl nagy szerencsém. -rövidítem le egy viszonylag semmitmondó mondattá a motivációmat.
-Megmutatod, kérlek? - kérdzetem kissé (és rájátszva is a dologra) fevillanyozva attól, hogy tud helyet, ahol vannak szörnyek.
Vajon miért mosolyog ez a lány ennyit?
- Nem kell bocsánatot kérned - feleltem - Ha nem keveredik az utamba az a sáska, akkor valamivel később találtam volna egyet minden bizonnyal. - fejtem ki. Nem tartozik semmivel, ha ez az ami arra ösztönözné, hogy velem tartson, akkor meg pláne nem...

by **Rinne** Hétf. Okt. 15 2018, 15:50

Ha szaglászni akarsz Rinne után, igazából nem lesz nehéz dolgod. Közepesen magas szintű játékosok között relatíve ismert a neve, vagy ha az nem is, akkor a külseje, elvégre hány olyan hülye van, aki két szarvval a fején szaladgál? Hát nem sok. Sokat lófrál olyan hasonló szintű kazamatákban, mint amilyen ez is, és számos játékosnak segít, ugyanúgy, mint neked. Az általános vélemény az, hogy kicsit fura, és hogy kicsit túlságosan segítőkész. Makacsul ragaszkodik, ami talán neked is hamarosan feltűnhet. Na és persze van benne valami nyugtalanító...

- Chakna-san, eh? Örvendek! - próbálkoztam meg egy meghajlással, ahogy errefelé szokás. Szerintem még sose találtam el, hogy milyen mélyen illik, pedig Cooper bácsi megmagyarázta annak idején, hogy minél nagyobb a különbség, annál mélyebbre kell hajolni. Még mutatott is egy képet, ahol egy beosztott 90 fokban meghajolt a vezérigazgató előtt. Köztünk viszont nem hinném, hogy ekkora lenne a különbség, én nem igazgatok semmit, és talán ő sem scratch

- Egy íjásznak felhőtlenség egyedül nekivágnia, mindig lennie kéne melletted valakinek, aki távol tartja tőled a szörnyeket, mate! - adtam tanácsot afféle nevelő hangnemben. Pedig ezt neki tudnia kéne, ha ezt a kasztot választotta. Ugyanígy én is tudom, hogy ha komoly kazamatába megyek farmolni, akkor vinnem kell magammal egy damage dealert, mert egyedül kevés vagyok, mint krokodilban a gyümölcs.
- Yep, csak kövess! - intettem neki. Örültem, hogy ő is olyan lelkesnek látszik, mint én. A fejlődni vágyás fontos volt, ebben a világban csak így lehet érvényesülni, azt már megtanultam. Ha gyenge peanut vagy, semmit sem érsz, semmit sem tudsz tenni, és állandóan rászorulsz másokra. Mintha elvesztenéd a szabadságod. Mondjuk engem ez nem zavart amíg pelenkás voltam, szeretek emberek között lenni, és valahogy így is-úgy is hasznára tudok lenni másoknak.
- Láttam már sáskákat erre, de ilyen nagyot még nem. Szerintem csak az erdő közepén spawnol - gondolkodtam hangosan, miközben sétáltunk - Gyakran jársz erre? Mármint a szinten. Úgy láttam, a város és a virágmező is elég népszerű, de én inkább a 4. szintet szeretem, ott töltöm az időm nagy részét. Neked van kedvenc helyed? - álltam neki csacsogni. Rossz szokásom, de nem tehetek róla, kíváncsi voltam. És ilyenkor fel se tűnik, ha megrezdül a bokor.

by **Chakna** Szer. Okt. 17 2018, 17:49

- Részemről az öröm, hogy megismertelek. - hajlok meg kissé, színtelen hangon mondott reakcióm mellé. Egyáltalán nem tudom, hogy örvendek-e… Az udvariasság viszont elég mélyen belém ivódott, hogy már reflexszerűen sem hagyjam el az ehhez hasonló válaszokat..
Mielőtt arra válaszolnék, hogy felelőtlennek nevezett, muszáj egy nagy levegőt vennem-. Zsigerből felemelném a hangomat, hogy nincs szükségem tanácsra, megvagyok egyedül is, nem szorulok rá, hogy megvédjenek…
-Kedves tőled, hogy aggódsz, de felesleges. - szólalok meg végül - Nincs szükségem védelemre, tudom hol vagyok biztonságban - jelentem ki. Hogy mennyire megyek oda, ahol teljes biztonságban vagyok? Az egy másik kérdés, és nincs köze hozzá. Nem fejlődnék anélkül, hogy feszegetem a határaimat, de az még nem felelőtlenség, hogy valamivel tovább megyek, mint ami a biztonságomat garantálná.
Viszont nem is utasítom el a segítséget, amivel valószínűleg így is nagyobbat fogok a nap végére előrelépni, mint egyedül sikerülne. Már csak abból is kiindulva, hogy milyen könnyedén lerendezte a sáskát, amit nekem komoly nehézséget okozott volna legyőzni, jópár szinttel felettem lehet.
Elindultam tehát utána, menet közben bekapcsolva az észlelésemet. Nem tudom magamnak sem megmagyarázni, eddig miért nem volt aktív, de nem is engedem magam belemerülni a gondolatmenetbe, inkább arra figyelek az erdőt fürkészve, amit még mond.
Az erdő közepén. Tény, addig még egyszer sem jutottam el … De nem sok kellett volna hozzá, valószínűleg néhány nap múlva már ott is jártam volna.
-Igen, mostanában sokszor vagyok itt - bólintok a kérdésére, de láthatóan nem teljesen koncentrálva, mert valami… Kel néhány másodperc, hogy leessen: az észlelésem jelzett be… Van a közelben valaki. A kezemmel csendre intem Rinne-t, és aktiválom a hallgatózásomat, és a rejtőzködésemet. Nem árt tudni, ki és mennyire felkészülten jár erre.

by **Rinne** Szer. Okt. 24 2018, 17:42

Kissé oldalra billentettem a fejem, és sűrűn pislogtam a válaszát hallva. Lehet, hogy az én hibám volt, de pont egy olyan helyen tartózkodott, ahol nincs biztonságban, és ezért éppen védelemre volt szüksége. Tehát az aggodalmam sem lehet felesleges, a tanácsom pedig megalapozott. Lehet, hogy még sincs tisztában azzal, hogy egy íjásznak milyen korlátai vannak? De hát már legalább huszadik szinten kell legyen, ha itt kóricál... Oh, már értem!
- Chaknasan, azért mert használtad a kiképcsőt, még nem leszel biztonságban az első húsz szinten! Egy íjász még akkor sem mászkálhat egyedül, ha jó felszemelése van. A céhedben senki sincs, aki elkísértene? - kérdeztem. Nyilván nem volt senki, aki megtanította volna az alapokra, csak felhúzta a szintjét és már azt hiszi, hogy bármit megtehet. Ez nem így működik, nem bizony. Sokan még ennyi év után sem tudják meghatározni, mire képesek, és mire nem. Túlságosan elbízzák magukat, aztán bajba kerülnek, rossz esetben pedig nem tudják beismerni, hogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket. Pont, mint ez a lány is.
Most azonban itt voltam és vigyáztam rá, meg tudom mutatni neki, hogy mennyire fontos a segítség, és talán legközelebb már nem fog ilyen ostobaságot elkövetni, hanem megkéri mondjuk a céhtársait. Nyugodt tempóban sétáltam az erdő közepe felé Chaknasannal a nyomomban, a fegyverem pedig végig a kezemben tartottam, hátha szükség lesz rá.
- Végül is szép hely, vidám színek, jó illat, sok napsütés. Még ebben az erdőben... - megakadtam a mondandómban, mert a lány furcsán kezdett viselkedni - Mi az, Chaknasan? - kérdeztem kíváncsian, a buksimat újfent kissé oldalra billentve. Körbenéztem, de csak az erdőt láttam egyelőre.

by **Chakna** Vas. Nov. 04 2018, 21:17

Láttam rajta, hogy nem érti meg… Nekem viszont egyáltalán semmi kedvem nem volt magyarázkodni… Főleg nem neki.
Egyetlen apróságot javítok csak ki, amit félreértett.
-Tisztában vagyok vele, de rendesen huszas szintű vagyok már, nem kell aggódnod emiatt. - jelentem ki újra.
-Nem akartam, hogy elkísérjenek… - válaszolok, illetlen módon kicsit szórakozva azon, hogy néhány szót rosszul mond… Pedig egyértelműen nem japán, így nem csoda, ha nem megy neki tökéletesen a nyelv…
Próbálva az észlelésem jelzését hallgatózással is megerősíteni, foghegyről bólintottam csak a megjegyzésére.
Nem telik sok időbe, hogy halkan kivehetővé váljon két ember hangja. Az értelmezésben viszont nehezíti a dolgomat Rinne
Nem vagyok biztos benne, hogy annak a kettőnek nincs hallgatózása, úgyhogy egy hamar elővarázsolt papírra írom le a választ.

Jobbról két alak közeledik. A beszélgetésük alapján nem éppen barátságosak.

Közben ugyanis sikerült kivennem néhány mondatot, mely szerint "Eddig ott ketten voltak" "Reméljük nem ő teleportált el" "Biztos nem kellene több információt szereznünk?"
Tudják, hogy Rinne még itt van, úgyhogy úgy tűnik nem lenne olyan könnyű eltűnni, mint szeretném, de talán így is meglephete.. Meglephetjük őket. Nem szívesen, de kénytelen leszek Rinne segítségére is támaszkodni…

by **Rinne** Pént. Nov. 09 2018, 20:30

Ha rendesen húszas szintű, akkor már sok-sok harcon túl kell, hogy legyen, tehát tisztában kéne legyen olyan alapvető dolgokkal, mint hogy íjászként nem mászkálunk egyedül, főleg nem itt. Ez egy veszélyes kazamata egy huszadik szintű játékosnak.
- Akkor bolond vagy - jelentettem ki végül, mint egyetlen logikus következtetést ezek után - De miért nem kellenek a társaid? Összeve... össze... összevesződtél velük? - akadt bele a nyelvem megint egy szóba, mármint nem szó szerint. Bár mintha lenne egy olyan szólás, hogy csomót kötnek a nyelvedre, csak már nem tudom, azt mikor szokás mondani. De tetszik, úgyhogy el fogom egyszer sütni, az biztos. Nem most, mert Chaknasan most csendre intett, úgyhogy furcsán néztem rá, hogy mi baja lehet. Sok minden eszembe jutott, ritka madarat hallott csicseregni, vagy esetleg nem tetszik neki a hangom, de az is lehet, hogy olyan a vallása, hogy néma csend kell körülvegye két percig minden órában. Talán nem, mert leírt valamit, és felém mutatta, én pedig a homlokomat ráncolva próbáltam kibogarászni a betűket. Még a beszéddel is hadilábon állok néha, és bár az túlzás, hogy nem tudok olvasni, de nagyon-nagyon-nagyon nagy hátrányból indultam, és sokkal-sokkal kevesebbet tudok, mint amennyit tudnom kéne. Jobb oldal két... valami... jön. Beszélnek... nem barátok. Pislogtam kicsit, majd felnéztem Chaknasanra, aztán eltekintettem jobbra. Ami nekem jobbra, de az neki balra, úgyhogy a másik jobbra, amerre ő is nézett. Élesítettem az Észlelésem, azzal én is megtaláltam a két valamit, de nem tudtam kivenni az írásból, hogy miről van szó, úgyhogy lehet, hogy szörnyek Surprised

Odaálltam a lány elé, és a parancsomra előugrott a pajzsom, hogy mindkettőnket megvédjen. Aztán hátranéztem, és rámutattam az íjára. Használd!

by **Chakna** Vas. Nov. 11 2018, 15:52

Vállat vonva bólintok. Bolond lennék? Minden bizonnyal… Tényleg bolondság lehet, hogy szeretnék anélkül boldogulni, hogy bárki veszélybe kerülne emiatt…
-Nem, csak kis magányra vágytam - válaszolok a kérdésére… Nem teljesen neheztelés nélkül, pedig nem állt szándékomban ilyesmit közvetíteni… Tudom, nem tehet róla, hogy éppen összefutottunk, ezért nem is lehetek rá dühös… Még akkor sem, ha minden egyes pillantással a felszerelésére eszembe juttatja Makotot.
Az észlelésem jelzése, szerencsére, kizökkentett, és elterelte a figyelmemet. Közelebb jöttek, én pedig nem akartam itt megvárni, hogy ide is érjenek.
Már indultam is volna egy kicsivel odébb, ahonnan valószínűleg mi hamarabb fogjuk meglátni őket, mint ők minket, amikor felvillan a szemem sarkában az ikon… Amit ismertem… Ami jelezte, hogy védelem alatt állok… A pajzs védelme alatt, amit Makoro is használt, és amivel többször is védett. Kellemetlen gombóc nőtt a torkomon.
Nem tudom, hogy vajon ő akar-e üzenni valamit ezzel, vagy valamiyen más túlvilági léény szórakozik velem, de nem kértem belőle. Nincs szükségem se Makoto védelmére, se Rinnejére, se egyáltalán senkiére…HALLOD, NINCS RÁ SZÜKSÉGEM!
Megszorítottam az íjamat, és megráztam a fejem. Játékosok, akiket nem fogok megtámadni, pláne nem lenullázni.
Intettem neki, hogy tegye el a pajzsot… és inkább jöjjön utánam. A reakciót nem vártam meg. Elindultam az erdő mélyebb része felé, az észlelésemmel követve a két jómadár helyzetét, és arra is vetve egy pillantást, hogy Rinne követ-e. Üvölteni lett volna kedvem… Vagy összetörni valamit…
Meggyőződve róla, hogy már nem fenyeget az a veszély, hogy üldözni fognak, megálltam, és vettem egy nagy levegőt. Megpróbáltam arra kényszeríteni magam, hogy a két alakon gondolkodjak. Rám, vagy Rinnere céloztak, amikor azt mondták, hogy "reméljük nem ő teleportált el"? Ha rám, akkor vajon mennyit tudhatnak rólam, és miért érdeklődnek utánam?... Nem igazán tudtam koncentrálni a kérdések megválaszolására…

by **Rinne** Szomb. Nov. 17 2018, 15:41

Azt mondja, magányra vágyott. De ettől még nem állt össze bennem a kép, az pedig meg se fordult a fejemben, hogy most ebben a pillanatban is magányra vágyik még.
- Akkor miért nem a tengerparton napozol, vagy olvasol egy könyv... könyvtérben? - kérdeztem is meg. Íjászként őrültség magányra vágyás közben egy ilyen magas szintű kazamatába jönni. Ha egyedül akarok lenni, akkor fogok egy csónakot, és beevezek a tenger közepére, és élvezem a napsütést és a sirályok hangját. Vagy elmegyek kalapot vásárolni. Vagy beülök a sarokba, és a térdeim mögé rejtem a buksim. De azt biztosan nem teszem, hogy szörnyek közé jövök meghalni Surprised

Innentől kezdve pedig még kevésbé értettem, mi történik. Chaknasan talált valamit, amit aztán én is megtaláltam, és mivel közeledtek, fel is készültem a harcra. Erre a lány fogta magát, és ahelyett, hogy felhúzta volna az íját, elindult másfelé. Pislogtam néhányat, majd leeresztettem a pajzsom. A távolodó Chaknasan felé néztem, majd vissza a két valami irányába. Aztán újra az íjász felé fordítottam a fejem, majd megint vissza az ismeretlen felé. Én ezt... nem értem.
- Várj meg, Chaknasan! - suttogtam hevesen integetve, majd futólépésre váltottam, hogy utolérjem őt. Fel is zárkóztam mellé, mire ő nemsokára megállt, de nem nagyon reagált rám, úgyhogy beléptem elé, és behajolva a látóterébe kukucskáltam be.
- Mi történt, Chaknasan? - kérdeztem teljesen értetlenül, majd pislogtam néhányat. Aztán támadt egy ötletem, úgyhogy elmosolyodtam. Szembepördültem vele, és jó alaposan megöleltem, még az arcomat is az övéhez dörgöltem.
- Chaknasan, nem kell félned semmitől, amíg engem látsz! - biztattam kuncogva, és csak öleltem, és öleltem jó szorosan :3

by **Chakna** Hétf. Dec. 03 2018, 20:17

-Az unalmas - vontam vállat kissé színpadiasan. A legnagyon ökörség, amit mondhattam erre, de nem akartam többet mondani neki az okaimról. Úgy általában... nem akartam gondolni rá, hogy mi van mögötte, hogy szinte éjt nappallá téve keresem az erősebb mobokat, és a lehetőségeket a tapasztalatszerzésre. Szívesen olvasnék... Nagyon is szívesen... De már a gondolattól is bűntudatom van, hogy azzal töltsem az időt, amit fordíthatnék fejlődésre is.
Nem lett volna baj. Tudom, hogy elviseltem volna... De a pillanatok alatt kialakuló helyzet teljesen kibillentett a nehezen megtartott egyensúlyomból. Nem, az sem eég, hogy elfordultam a pajzstól, az a gonosz kis ikon ott virított a szemem sarkában így is.
Nem hallottam, hogy utánam szólt, és nem vettem róla tudomást, hogy fel is zárkózott mellém. Csukott szemmel próbáltam a gondolataimat másfele kényszeríteni.
A hangját viszont már nem tudtam kizárni. Vettem egy levegőt, hogy higgadtan tudjak válaszolni, amennyire tőlem telik, de mire megszólalhattam volna, már azon kaptam magam, hogy ölel, és hozzám dörgölőzik.
Nem kell félnem... Nem féltem eddig sem, és ezután se fogok... De inkább ne lássam...
Nem tudom melyik égi gondolta úgy, hogy kínozni fog, de jelentem, FELADOM... csak hagyjon végre egy kis nyugtot nekem... Miért nem elég, hogy mindenki eltűnik mellőlem? Miért élvezi a sors, hogy még az orrom alá is dörgöli, hogy nem megint nem tehettem semmit?
Megpróbálom eltolni magamtól.
- Pont ez a gond - szűröm alig hallhatóan a fogaim között. - Ha megkérlek, lecseréled a felszerelésedet? Csak ameddig velem vagy...- kérdezem, bár nem igazán reménykedem... Pedig sokat segítene... Rengeteget. Nem akarom őt hibáztatni, de… nehéz úgy, hogy minden pillantás a lányra eszembe juttatja Makotot.

by **Rinne** Kedd Dec. 18 2018, 23:25

Chaknasan olyan furcsán viselkedett. Vagyis mégsem, de mégis. Amikor Japánba jöttem, és újra emberek közé mehettem, nagyon sokáig tartott megszokni, hogy az itteni emberek mennyivel zárkózottabbak. Kerülik a tekinteted, van hogy tudomást sem vesznek rólad, csak inkább megszaporázzák a lépteidet. Vannak persze olyanok is, akik meglátják, hogy más vagy, és rád cuppannak, mint valami tazmán szivárványpióca, de nem ez a jellemző. Én meg, aki a déli napsütésből jött, onnan ahol mindenki mosolyog, mint a vadalma, ez nagyon-nagyon szokatlan volt, és hiába próbálkoztam, nem tudtam feltörni a kemény krokodiltojás-héjat, csak nagyon lassan. Chaknasan is olyasmi volt most, mint a legtöbb japán ember, de én valahogy mégis úgy éreztem, hogy ez nem azért van, mert ő ilyen. Nem voltam biztos benne, hogy miért érzem így, de ezért is mentem utána. Meg azért is, mert nem akartam magára hagyni. Társaságra volt szüksége, ha másra nem, akkor az enyémre Surprised

Persze nem erőltettem, úgyhogy amikor eltolt magától, akkor hátrébb léptem. Bár volt egy furcsa érzésem ekkor, kicsit zsibbadni kezdett a fejem.
- Cseréljem le? - néztem végig magamon, majd megnyitottam a menümet, és kutatni kezdtem benne. Kerestem a régi felszerelésem, jobb híján azt húztam magamra. Itt nem lesz belőle probléma, ha kicsit gyengébb vagyok ^^
- Így jó lesz, Chaknasan? - kérdeztem, megpördülve a tengelyem körül - Miért viselkedsz így? Mármint kicsit... fura vagy. Nem rossz érthetőségben, csak... - mondtam, miközben egyre erősebben éreztem a zsibbadást a fejemben. Annyira erősen, hogy kénytelen voltam odatenni a kezemet, és becsukni kicsit a szememet. Nem is tudom, lehet megszédültem egy pillanatra, de valamiért a földön találtam magam, és erősen lihegtem.

by **Chakna** Szer. Dec. 19 2018, 15:00

Megkönnyebbültem, hogy nem akadékoskodott, és nem kérdezett, hanem lecserélte a felszerelését egy korábbira, ami nem volt olyan fájdalmasan ismerős.
- Köszönöm - néztem rá, mostmár anélkül, hogy gombócba szorulna a torkom. És így már meg is néztem jobban, hogy miféle lány az, akivel összekeveredtem.
Öszinte, gondtalan lánynak tűnt, de volt rajta valami furcsa (és nem az indikátora) ami miatt nem tudtam eldönteni, hogy olyan értékrendet képvisel, ami számomra elfogadható lenne…
- Igazán jól áll neked. - dicsértem meg őszintén, bár nem mintha tényleg jobban állna neki ez a felszerelés az előzőnél, csak… Nekem nyújt jóval kellemesebb látványt.
Ekkor feltűnt, hogy valami nincs rendben… Nem volt túlságosan feltűnő, de volt valami furcsa grimasz az arcán, amit nem tudtam hova tenni. Gyanakodva figyeltem, miközben kérdezett.
- Jól vagy? - kérdeztem kicsit közelebb lépve, nem foglalkozva azzal, hogy a kérdéseire válaszoljak. Egyáltalán, akarok érdemben válaszolni?
Éppen el tudtam kapni Rinnet mielőtt összeesett volna, így lassan leguggolva és segítettem a földre óvatosan, hogy meg ne üsse magát.
Aggódva figyeltem az életsávját, a sértetlenségén kívül azt is figyelve, hogy van-e bármiféle jelzés mellette, amiből megtudhatom, hogy miféle baja van.
A gondolataim végre elszakadtak mindentől, ami összefacsarta a szívemet, és pörögni kezdtek akörül, hogy Aincardban miféle dolog okozhat ilyen… talán leginkább a roham szóval leírható jelenséget. El nem kaphatott semmit, a játékban nincs betegség… És az elmúlt pár percben az is biztos, hogy nem mérgezhette meg semmi… Reménykedni kezdtem, hogy tényleg a játékon belül van valami, mert ha a valódi testével történt valami odakint… Azon nem tudok segíteni…
- Fel tudsz állni? - kérdeztem. Az egyetlen, amiben biztos lettem, hogy a legjobb lenne, ha védett övezetben lenne, bármi is történt.

by **Rinne** Szer. Dec. 19 2018, 15:33

Újra kinyitottam a szememet, és az íjászlányt láttam magam előtt. Kicsit homályosan, mintha nem fókuszáltam volna rá az arcára, és a rendszer nem rajzolta volna meg számomra rendesen. Azonban kétségtelenül ő volt az, felismertem. Valamit mondott is, de nem értettem. Még mindig zsongott a fejem. Vagyis már megint. Újra becsuktam a szememet, és próbáltam venni néhány mély levegőt. Ahogy szoktam. Beszív, és lassan kifúj. Beszív, és lassan kifúj. Megint kinyitottam a szemem. Most már sokkal tisztábban láttam mindent, és a zsibbadás is lassan elmúlt. Még nem próbáltam meg talpra állni, de halványan elmosolyodtam.
- Cheers mate! No need to worry - súgtam halkan, fel sem eszmélve, hogy az anyanyelvemre váltottam. Még szükségem volt néhány pillanatra, amíg helyrejöttem, de aztán megpróbáltam talpra állni... és azzal a lendülettel el is dőltem. Értetlenül néztem oda. A bal kezem nem engedelmeskedett. Megráztam a fejem, és újra megpróbáltam rátámaszkodni, most már több sikerrel. Ha Chaknasan segített, akkor megkapaszkodtam benne, és úgy húztam magam talpra.
- Bugger, I blacked out again, didn't I? - még kicsit zavaros volt a tekintetem, úgyhogy újra becsuktam kicsit a szemem, de végre stabilan álltam a talpamon, és elmúlt a zsongás is.
- Sorry mate! Vagyis... érted amit... mondok? - rájöttem, hogy nem azon a nyelven beszélek, amelyiken kéne. Remélem nem ijedt meg a "furcsa" beszédemtől. Most kicsit nehezemre esett japánul fogalmazni.
- Előfordul... velem... néha ez. Miért... nem tudom. Nem szabadna... itt... - próbáltam megnyugtatni. Biztos megijedt. Rámosolyogtam. Az biztos segít. Legalább másfél-két éve nem történt velem hasonló. Ha meg tudnék ijedni, akkor lehet, hogy most én is megijednék. Azonban számomra ez nem ijesztő volt, csak a velejárója... valaminek, ami nem tudom mi volt. Csak néha megtörténik.

by **Chakna** Szer. Dec. 19 2018, 16:39

Nyoma sem volt rajta ijedtségnek, vagy akár hasonlónak ahhoz… Valószínűleg nem ez az első eset, hogy ilyen történik… Megvárom, míg a néhány nagy levegővel helyrerázza magát.
Régen találkoztam az angol nyelvvel, úgyhogy elsőre nem teljesen értettem amit mond. Azt mondjuk felfogtam, hogy megnyugtatni próbál, de nem úgy hangzott, mint aki már teljesen jól van. Megint elkaptam, ahogy a felállási kísérlet eséssel végződött.
- Slowly, slowly - mondtam neki, valószínűleg borzalmas kiejtéssel, de remélhetőleg érthetően. Felesleges kapkodni, csak rosszabb lesz tőle.
Lassan, óvatosan talpra segítem, és bólintok a kérdésére. Azt hiszem azt kérdezte, elájult-e… megint. Tényleg nem az első ilyen eset…
- Nagyjából, ne aggódj emiatt - igyekeztem megnyugtatni. Nem tudom mi történt, de nem hiszem, hogy az idegesség jót tesz neki.
Kicsit nehezebb volt összerakni amit mondani szeretne japánul, mint eddig… Szóval előfordul olykor… De nem tudja miért. És Aincardban nem kellene előfordulnia. Hát persze, hogy nem… Itt semmilyen "betegségnek" nem szabadna előfordulnia…
- Mondd csak… Mielőtt beléptél a játékba, beteg voltál? - kérdeztem próbálva egyszerű kifejezéseket használni, hogy biztosan értse. Megpróbálnám én angolul is, de attól tartok elég sok időbe telne, mire eszembe jutnának a megfelelő szavak, és értelmes mondattá tudnám összerakni őket.
Ha korában beteg volt, az sajnos megerősítené az egyre határozottabb meggyőződésemet, hogy ezt nem a rendszer okozza, hanem a lánynak odakint van valami baja. Remélem azok közé tartozik ő is, akik mellett ott vannak az orvosok, és segítenek ha ilyen történik…
- Pihenned kellene kicsit. Gyere, menjünk vissza a városba- javasoltam. Igen, Floria a legközelebbi város. Nem szívesen megyek oda, de fontosabb, hogy a lány biztonságban legyen, ameddig teljesen helyrejön, mint az, hogy én nem szeretem azt a várost.
Ha nem kell tovább győzködnöm, akkor el is indulok, ha szükséges támogatva Rinnet vissza a védett övezet felé, elkerülve azt a helyet, ahol azokat a játékosokat éreztem. A legkevésbé hiányzik most, hogy még ellenséges játékosokkal is foglalkozni kelljen út közben.

by **Rinne** Csüt. Dec. 20 2018, 17:51

Meg voltam zavarodva, de végül is amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment a zsibbadás. Mire Chaknasan elindult velem, nyilván óvatosságból támogatva engem, addigra már kutyabajom se volt, csak nem hagyott nyugodni a gondolat: miért? Ugyanakkor ez nem olyasmi volt, amit képes lennék megválaszolni, így néhány lépés után leemeltem a kezem a válláról, és megpróbálkoztam teljes egészében a saját lábamra támaszkodni. Egy-két óvatos lépés után meggyőződtem róla, hogy nincs semmi baj.
- Köszönöm, egy aranyember vagy ^^ - mosolyogtam rá, és megfogtam a kezét. Mármint úgy, hogy kézen fogva sétálgathassunk tovább. Örültem neki, hogy így ismeretlenül is segített nekem, úgy éreztem, hogy ő is hasonló lehet, mint én, és én akkor örülök a legjobban, ha láthatok egy boldog mosolyt, szóval most én is mosolyogtam.
- Mikor kisebb voltam... leestem magasról. Megütöttem a fejem. Nagyon - válaszoltam a kérdésére is, mert nem felejtettem el. Most már kicsit jobban jöttek a szavak is a nyelvemre - Akkor sokat fájt a fejem. De ez most... nem fájdalom. Olyan, mint amikor... meg... megharapnak a szörnyek. Zsibbadás. Ugyanott - mondtam tovább - Odakint bal kezem nem... működik. És nem érzek sok mindent - emeltem fel a bal kezem, és integettem vele, majd kicsit megigazítottam a pántot a fejemen vele, mert félrecsúszott.
- Hová viszel most? - kérdeztem a lánytól, mert ugyan azt mondta, hogy menjünk vissza a városba, de a város nagy, és én szeretem tudni, mi történik körülöttem. Így is túl sokszor nem értettem, Chaknasannal kapcsolatban se, hogy mit miért tett, de most sokkal rokonszenvesebb lett, hogy tudtam, segít a bajban lévő embereken. Mint én.
- Chaknasan, te miért segítesz másokon? - kíváncsiskodtam. Mostanra teljesen visszanyertem az irányítást magam felett, és úgy viselkedtem, mintha mi sem történt volna.

by **Chakna** Csüt. Dec. 20 2018, 18:25

Ahogy úgy látszott, hogy helyrejött, úgy nyugodtam meg én is kissé. Már nem tartottam tőle, hogy előttem esik majd valami komoly baja.
Nem tartottam vissza, engedtem, hogy megpróbáljon magától megállni a lábán, és teljesen megnyugodtam hogy sikerült is neki probléma nélkül.
Megráztam a fejem a dicséretére. Sajnos semmit nem tudtam tenni, hogy tényleg segítsek, csak nézni, hogy a "roham" magától elmúlik…
- Nem tettem semmit.- mondtam. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy a kezemet fogja, és úgy sétáltunk tovább a városba. Bevallom, kicsit irigy lettem rá, hogy így tud mosolyogni, annak ellenére, hogy az indikátora így, vagy úgy, de bizonyítja, hogy ő is átélt olyasmit, amibe egyesek belerokkannak.
Elgondolkodva hallgattam a válaszát a kérdésre… Elkeserített, mert megerősítette a gyanúmat, hogy ennek köze van a kinti állapotához. És semmit nem tehetek érte…
Azt viszont sehogy sem tudtam megmagyarázni, hogy ez az odakinti állapot miért befolyásolja így, és miért csak szakaszosan az idebenti állapotát… Valaki a sisakjával matat? Vagy egyszerűen csak az a fejsérülés olyan, hogy néha a sisak érzékelőin keresztül hat rá idebent?
Erre talán ő sem tudna válaszolni, viszont volt egy kérdés, amire tudnia kellett a választ.
-Nem érezel sok mindent? Például miket? - Nem szándékom, hogy olyan témát feszegessek, amiről nem akar beszélni, de talán ez a válasz eltűnteti a vele kapcsolatos kérdőjeleket, és segít tisztábban látni a viselkedésében a furcsaságokat.
- Általában azért, mert ki segítene, ha mindenki úgy gondolkodna, hogy majd valaki más megoldja. - válaszolok először általánosságban - A játékban azért, mert sosem tudhatom, hogy hányan ülnek aggódva annak a szerencsétlen játékosnak az ágya mellett, várva, hogy végre kijussunk, és magához térjen, aki segítségre szorul. Szeretném, ha minél kevesebbüknek kellene tehetetlenül nézni, hogy ez a program megöli valamelyik szerettüket. - fejeztem be, a végén már csak kissé elrévedve nézve az utat előttünk. Igen… túl jól ismerem az érzést ahhoz, hogy bárkinek kívánjam, hogy átélje.. Ha csak egy családot megóvhatok ettől, azt mondom megérte akkor is, ha én sosem térek haza.

by **Rinne** Csüt. Dec. 20 2018, 19:33

Engedtem, hogy Chaknasan vezessen, csak követtem őt az ösvényen a kezét fogva. Nem volt olyan meleg és puha a keze, mint amihez hozzászoktam, de itt senkinek sem olyan. Ezért is jobb az ölelés, mert az már majdnem olyan, mintha igazi lenne. De sok minden van, ami nem olyan, mint az igazi. Főleg a víz. Főleg nekem, aki minden reggel az óceánra nézhetett ki az ablakon. Kicsit mindig honvágyam támad, ha belegázolok a vízbe, és érzem, hogy nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. Szóval igazából itt sokkal több mindent nem érzek, de szükségem volt erre a helyre, hogy meggyógyuljak, és legalább a karomat újra érezzem, ha mást nem is.
- Nem érzem a bal karomat. Meg van amikor nem érzem, ha átszúrnak mondjuk - mutattam egy pontra az oldalamon - Meg nem érzem a félelmet. Meg a szomorú... a szomorút se. Ilyesmik - magyaráztam, de még kerestem egy szót, ami viszont sehogy sem akart a nyelvemre jönni - Brain damage - mutattam a homlokomra. Nem tudtam, érti-e, de talán igen. Azt mondta, nagyjából értett.
- Muszájból segítesz? Mert nincs más? - kérdeztem vissza, hogy biztosan jól értettem-e - Ha lenne más, akkor nem is segítenél? - fűztem tovább a gondolatmenetem. Nagyon meglepett, hogy ilyen indoka van. Találkoztam már másokkal is, akik szerettek segíteni másoknak, például a nővérke, aki a műtétjeim után gondozott. Ő azért lett nővér, hogy betegből egészséges embereket csináljon, sajnáltam is, hogy én nem lettem teljesen egészséges.
- Én nem is tudom, hogy várnak-e - gondolkodtam el - Azért kaptam a sisakot, hogy gyógyuljak. Gondolom minél többet vagyok itt, annál jobban leszek - logikáztam. Persze már az is lehet, hogy valójában meggyógyult a karom ennyi idő alatt. Akkor már nem is lenne fontos, hogy itt legyek, de nem tudok kilépni, hogy megnézzük, történt-e valami.

by **Chakna** Pént. Dec. 21 2018, 13:02

Sokkal könnyebb volt így beszélgetni, hogy nem kellett arra figyelnem, hogy ne nézzek rá, és ne merüljek bele a látvány okozta mélységbe.
Hallgattam a kifejtését, közben járatva az agyam a dolgon. A bal karja. Idebent ez a probléma úgy tűnik nem áll fent, bár az előbbi esetből ítélve néha jelentkezik… Veszélyes dolog amit mond, hogy olykor érzéketlen… Félelem… Szomorúság… Mostmár értem hogy képes mosolyogni. És érdemes elgondolkodni, hogy vajon ennek a két érzelemnek a hiánya… Vajon milyen hatással van a lelkiismeretre… Vajon van bármiféle gát, ami megakadályozza, hogy ártson másoknak ha éppen az kellene hozzá, hogy rövid úton elérjen valamit? … És még csak azt sem mondhatnám, ő tehet róla… Nem akarok belegondolni, hogy mi történne, ha valaki ezt kihasználná… Márpedig tudok legalább egy emberről, aki minden bizonnyal megpróbálná…
Pár pillanat kell, hogy összerakjam mit mondott, de utána bólintok, Értem… Ő pedig azóta ezzel él együtt… És valószínűleg soha nem lehet eldönteni, hogy azért mosolyog, mert őszintén boldog, vagy azért, mert egyszerűen nem tud szomorú lenni… És az előbb is… Vajon mennyiben a megszokás miatt volt olyan nyugodt, és mennyiben azért, mert számára nem létezik félelem?... Az előbbit… azt szívesen elcserélném vele… Bár… Egy ilyen lánynak sem lehet könnyű az élete…
A kérdésére megrázom a fejem.
- Nem, egyáltalán nem. Nem is gondolkodok rajta, hogy lenne-e más. Én ott vagyok, és meg tudom tenni, ezért segítek. Ha ott lenne más, akkor vele együtt segítenék. Ha már szerencsésebb vagyok, mint az, aki rászorul a segítségre, a legkevesebb, hogy megteszem, amit tudok, hogy javítsak a helyzetén, amennyit lehet. - Nem is olyan könnyű megfogalmazi, hogy mi mozgat, amikor nem tudok elmenni valaki mellett, aki bajban van… - Ha volt valaki, aki odaadta a sisakot, hogy meggyógyulj, akkor biztosan vár is téged. - Ha valóban azt szerette volna, hogy meggyógyuljon a lány… Mindenesetre igyekeztem magabiztosan és bíztatóan hangzani… Miért is? Hiszen az előbb mondta, hogy nem tud szomorú lenni…
- Szereted a teát vagy a forrócsokit? - kérdeztem a város közelébe érve. Nem terveztem sokáig vele maradni, de egy meleg ital mellett jobb lelkiismerettel hagynám magára, ha beértünk a városba.

by **Rinne** Szomb. Dec. 22 2018, 00:05

Furcsa volt, mióta átvettem a régebbi felszerelésemet, valahogy Chaknasan is sokkal kényelmesebben érezte magát mellettem, nem éreztem azt az... elutasítást, és zártságot a részéről. Újra végignéztem magamon, de nem tudom, mi ijesztő lehet a másik szettemben, legfeljebb annyi, hogy sokkal robosztusabb. De azt nem hiszem, hogy egy emberi lény megijedne valamitől csak azért, mert nagyobbnak látszik. Egyes kígyóknak van erre csuklyája, de azoktól a kígyóktól nem azért félnek, mert kinyitják a csuklyájukat, és nagyobbnak látszanak, hanem azért, mert kígyók. A turisták megijednek a teljesen ártalmatlan siklóktól is.
- Nem értelek. Az előbb azt mondtad, hogy azért segítesz, mert mások nem segítenek. Most meg azt, hogy azért, mert meg... tudod tenni. De ez két külön dolog - próbáltam közben megérteni, amit mondott. Néha kicsit butának érzem magam ilyenkor, sose vagyok biztos benne, hogy csak a nyelvet nem értem, vagy tényleg beletörik a logikám a dolgokba.
- Én is azért segítek, mert megtehetem. Van időm, van képességem, és ha ügyes vagyok, kapok valamit cserébe - bólogattam mosolyogva. Néha csak egy mosolyt, egy hálás pillantást, máskor egy sapkát, vagy meghívnak valamire, és van amikor azt, hogy nem bántanak tovább.
- Uncle nagyon szeretne gyógyítani engem, hogy a szüleim Ausztráliában ne aggódjanak annyira ^^ - magyaráztam, hogy igen, várnak rám kint, vagyis a gyógyulásomra.
- Téged ki vár kint? - kérdeztem vissza, mert érdekelt, hogy őt is várják-e - Nem vagyok váltogatós, mindent megeszek és megiszok, amit elém raknak. Először az ízeket sem éreztem, de az idővel jó lett - mondtam egy halvány mosollyal, majd jó mélyen belélegeztem a virágillatot. Viszont megláttam valamit, úgyhogy gyorsan odaszaladtam az egyik bokorhoz, és némi matatás után egy azúrkék színű virággal tértem vissza, amit egy pici üvegcsébe zártam, hogy megmaradjon.
- Ez a virág olyan, mint egy kagyló. Ha megnyitod az üvegcsét, és a füledhez tartod, hallod a tenger hangjait - nyújtottam át neki fülig érő szájjal.

by **Chakna** Vas. Dec. 23 2018, 12:54

Igen… Azt hiszem nem árt, ha kicsit átfogalmazom a dolgot.
- Ha mindenki úgy gondolkodna, hogy majd lesz más, aki segít, akkor soha nem kapná meg senki ansegítséget, amire szüksége van. Én emiatt úgy gondolkodom, hogy akár lenne más, aki segítsen, akár nem, ha módomban áll, akkor megteszem amit tudok, és segítek, hiszem megtehetem. - mondom a fejemet rázva. Remélhetőleg így világosabb.
Megteheti, és kap valamit cserébe…
- Mit szoktak adni érte, hogy segítesz? -kérdezem. És vajon mi az, amiben segít… Nem, nem szabad elhamarkodottan következtetni… De az eddigiek alapján nem elképzelhetetlen…
Szerencsére a téma eltereli a gondolataimat, mielőtt még túlságosan magukba rántanának.
- Akkor több ember is van, aki vár téged - sikerül rámosolyognom.
A kérdésére a mosoly eltűnik.
- Nem tudom, várnak-e - vonom meg a vállamat. - A szüleim egy ideig biztosan… De hat év rengeteg idő… Lehet már feladták… Nem tudhatom.- a barátaim meg valószínűleg élik az életüket. Egy ideig kötelességből biztosan meglátogattak néha, de mostanra ezek a látogatások biztosan elmaradtak. A Takashival közös barátaink meg jórészt szintén beléptek a játékba, és fogalmam sincs mi történt velük… Őket nem találtam meg…
- Akkor ha megérkeztünk a városba meghívlak valamire. Megengeded? - kérdeztem rá. Fogalmam sincs Ausztráliában mit szólnak hozzá, ha idegenek meghívják az embert… De róla úgy sejtem, talán nem fog neki gondot okozni.
Fura élmény lehetett neki nem érezni az ízeket… Örülök, hogy ez nem bizonyult maradandónak…
Egy pillanatig aggódva nézem, ahogy elszalad, de nem megy messzire, és úgy tűnik, tényleg elmúlt már, ami az előbbi zavart okozta.
Megdöbbenve nézem a felém nyújtott üvegcséve zárt virágot. Óvatosan átvettem az üvegcsét, és ahogy Rinne mondta, kicsit kinyitottam, és belehallgattam. Valóban, a tenger gyönyörű, ismerős és megnyugtató dallama szólt belőle.
Visszacsuktam az üvegcsét, és automatikusan visszanyújtottam neki.
- Gyönyörű, Magadtól jöttél rá erre? - mondtam közben őszinte csodálattal.
Séta közben mostmár látszódtak a város épületei, és ha füleltünk volna, akkor az állandó fesztiválszerű forgatagból kiszürődő hangokat is hallhatuk volna. Nemsokára biztonságban lesz, amíg kipiheni magát, és utána nem kell aggódnom… Vagyis.. Ugye nem olyan gyakori ez a jelenség, és nem fog egykomoly harc közben megismétlődni… Ugye?

by **Rinne** Vas. Dec. 23 2018, 18:49

Felderült az arcom, ahogy másképp is megfogalmazta, hogy gondolkodik. Így mindjárt jobban értettem, és sokkal szimpatikusabb is volt. Érdekes, hogy mindketten hasonlóan cselekszünk, hasonló okokkal, de a háttérben mégis más volt a motivációnk.
- Hűha, nagyon sok mindent! Kaptam már mosolyt, ölelést, de pénzt is, meg ételt, meg új cipőt, de olyan is volt, hogy visszakaptam a naplopómat, meg olyan is, hogy nem öltek meg a segítségemért cserébe - meséltem nagy lendülettel és lelkesedéssel. Én akármit adnak, elfogadom, mert aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. És azért alkalmanként kapok valami nagyot is, mint például az új pajzsomat ^^
- Hat év nem is olyan sok. Biztosan várnak rád a szüleid ^^ - szorítottam meg a kezét biztatóan. Rám már sokkal régebb óta várnak, hogy egészséges legyek, és egy percig nem adták fel, ahogy Uncle se. És ezzel ők is rengeteg erőt adtak nekem, amíg küzdöttem a bal karom hiányával például.
- Meghívnál? Nagyon köszönöm! *.* - bólintottam örömmel az ajánlatra. Már csak ezért is örültem annyira, hogy megláttam azt a bokrot, mert így én is tudtam adni valamit Chaknasannak a segítségért cserébe. Úgy tűnt, örül neki, úgyhogy az én mosolyom is szélesebb lett.
- Először csak a virág színe tetszett meg, vél... vélhetően jöttem rá, hogy ilyet tud ^^ - bólintottam a kérdésére. Egyszerűen csak tetszett, eltettem, és amikor legközelebb kinyitottam az üvegcsét, akkor hallottam. Nagyon sok felfedeznivaló volt ezen a helyen, bár én inkább a tengeri barlangokban túráztam, meg a szigeteket látogattam meg. Most pedig Floriát fogom, mert lassan visszaérünk a városba a rengeteg virágágyás és az émelyítően édes illatok közé.

by **Chakna** Hétf. Dec. 24 2018, 12:51

Úgy néz ki sikerült a félreértést tisztázni. Reméltem, hogy nem lesz sokkal nehezebb a dolog.
Kifejezetten furcsa… Ezek szerint tulajdonképpen viszonzás nélkül is segít, de fizetségért cserébe is… És az is előfordult, hogy zsarolták valamivel…
- Az nem igazán segítség… - jegyeztem meg. Tudnia kell… - Aki ilyesmit ajánl érte, hogy segíts, az biztosan nem jót akar. Ráadásul gyáva is…- teszem hozzá… Pont ilyesmire gondoltam… Úgy tűnik már elő is fordult, hogy kihasználták…
Erőtlen, kételkedő mosolyra húzódik a szám, ahogy bíztatni próbál. Nem mintha már tudna zavarni, vagy foglalkoztatni a dolog. Az a legkisebb dolog, amin aggódhatok, hogy mi vár rám odakint, ha egyszer kijutunk végre… Fontosabb, hogy azon morforndírozzak, hogy tarthatnék életben minél több játékost.
- Egy meleg ital mindig jót tesz - jegyeztem meg egyre inkább barátságos pillantással. Nem múlt el teljesen az ellenérzés, hiszen a tudat, hogy nála van, nem tűnt el a felszereléssel együtt, de már nem rángatta vissza a gondolataim közé minden egyes pillantás Rinnere.
Kicsit elvarázsolt a virág, és a tenger hangja. Igazán okos lány, ha erre rájött, mégha kellett is hozzá az a bizonyos véletlen.
- Lenyűgöző - bólintottam egyszerre gondolva a virágra, és arra, hogy megtalált egy ilyen apró csodát. - Biztos, hogy nekem akarod adni? - kérdeztem rá, hiszen amikor vissza nyújtottam volna a virágot, nem vette el.
A város határában egy pillanatra megtorpantam, és vettem egy nagy levegőt. Most Rinnet kisérem el addig, ahol tudok neki valami meleg italt venni, ha szeretné, akkor még egy kicsit maradok vele, aztán elmegyek innen. Most ez a fontos, nem az, hogy milyen emlékeket hoz elő a város… Ezzel a gondolattal léptem be a városba Rinne mellett, és kezdtem keresni, hogy van-e a közelben utcai bódé, ahol árulnak forrócsokit, vagy teát.

by **Rinne** Hétf. Dec. 24 2018, 14:33

Értetlenül billentettem oldalra a fejemet. Felsoroltam nagyon sok mindent, és valamelyikre ilyen furcsán reagált, de nem tudtam eldönteni, melyikre gondol, mert nem mondta. Számomra pedig egyforma értéke volt mindegyiknek, hiszen a lényeg csupán az volt, hogy kaptam valamit cserébe. Mióta kicsi voltam, mindig kaptam valamit cserébe a segítségemért. Először a szüleimtől, aztán a matrózoktól vagy magától a hajó kapitányától, valamikor az utasoktól is, aztán amikor ide költöztem, akkor az osztálytársaimtól vagy a tanároktól, itt Aincradban pedig a játékostársaktól. Bár itt már voltak olyanok, akik nem akartak adni semmit sem, de tőlük elvettem, ami tetszett nekem ^^
- Igen, hűvös van kicsit... Nem kedvelem a hideget. Ahonnan származom, ott nem nagyon van hidegebb 20 foknál - mondtam némileg elgondolkodva. Most biztosan nincs annyi. Viszont nem is esik olyan sokat, bár én a viharos tengert is szeretem. Vad, zabolátlan és szabad, és ahogy a partmenti sziklák megtörik a hullámokat, és vízpermetet szórnak szét, az nagyon jó érzés, ha meleg van.
- Igen, a tiéd - válaszoltam mosolyogva. Nem is tudom, miért akarná visszaadni, amikor láthatóan tetszik neki. Én sose gondoltam még arra, hogy valamit visszaadjak, ha tetszik. Igazából arra se, ha nem tetszik.
- Izgulsz? Ennyire nem szeretsz emberek között lenni? - kérdeztem nagyokat pislogva a városkapunál, amikor észleltem, hogy egy pillanatra megállt. Nem értem, pedig kedves és tud közvetlen is lenni, ha akar - Védett terület, itt nem tud senki sem bántani - mondtam, bár nem tudtam, mi baja, de gondoltam talán bántják, és azért akar egyedül lenni. Mindenesetre én megszabadultam a legtöbb felszerelésemtől, így könnyebb volt mozogni, és nem néztem ki úgy, mint Bádogember. Meg is pördültem a tengelyem körül, és magamba szívtam a friss levegőt. Itt minden színes volt még ilyenkor is, amikor máshol már nem igazán vannak virágok. Itt viszont mindig voltak.

by **Chakna** Pént. Feb. 15 2019, 23:40

Pár pillanat kellet hogy megértsem mi az értetlensége oka. Akkor szivesen homlokon csaptam volna magam, de nem tettem, nehogy megijedjen.
- Arra gondolok, aki előbb elveszi valamidet, vagy az életedet akarja elvenni - egészítettem ki a mondandómat, ami így remélhetőleg már érthető lesz.
- Ausztrália meleg hely - bólintok, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy nem vágyom oda. Ki tudja, lehet szerencsés, hogy oda született, és ahhoz szokott.

Nehezemre esett elhinni... Tényleg nekem szánta.. Ezt a csodát. Ezzel a jég többé-kevésbé megtörik, és halványan elmosolyodva hajlom meg viszonylag mélyen. Hirtelen nem tudtam mást kezdeni a helyzettel, hogy egy tulajdonképpen ismeretlen lány meg akar ajándékozni...
- Köszönöm. Vigyázni fogok rá! - biztosítom róla, hogy becses emlékként fogom őrizni az üvegcsét. Ki tudja... talán végre valami legalább a kellemeshez hasonló emlékeket fog felidézni..

Azt hittem, hogy nem volt igazán észlelhető a megtorpanás... De Rinne mégis észrevette. megráztam a fejem mindkét kérdésére. Nem hiányzik a tudat, hogy aggódik értem...
- Nem erről van szó, csak... furcsa ebbe a városba jönnöm - igen, furcsa... Eléggé. Remélem ez megnyugtatja annyira, hogy ne aggodalmaskodjon többet.
Vele ellentétben én nem lettem felszabadultabb a városban, de valamelyest mégis üdítően hatott rám látni, hogy ő boldogan forog.
- Nézd csak, ott árulnak teát és forrócsokit is - mutattam az egyik sarkon álló bódéra, ahonnan szinte idáig lehet érezni a forró italok illatát. Oda is vezettem, és miután választott, leültem egy közeli padra. Illatok... Az egész város minden illata... Szerencsére most az az illat, amit akkor, bolondozva követni kezdtem nincs a levegőben. Nem akarnám, hogy pont az a kellemes illat hozzon rossz érzéseket.

by Ajánlott tartalom