Napfény Erdő

Mostanában, nem találom ön magam. Nem is tudom igazán ki vagyok, túl gyorsan történtek a dolgok. Egyik esemény a másik után és az a sok zavaró gondolat. Még az sem vidított fel, igencsak nagy dolgokat értem el az utóbbi időben. Kazamata és mini boss is próbára tett. Néhány új nem is inkább régi dologra kellett rá ébrednem. Hm lehet ide bent rosszul működik valami?
Kérdeztem ön magamtól, de a sok pici belső én most hallgatót. Kösz, kicsi angyal és ördög. most miért nem ültök a vállamon és sugdolóztok a fülembe? Állva hátam egy fának vetettem, a virágok illata és a napfény kicsit kikapcsolt. Tompította az érzéseim és feltöltött, némi életkedvvel. Igen sajnos valamiért egyedül érzem magam még tömegben is. Fejem felfelé emelem fedetlen szemem csukva élvezem a napot és a virtuális madarak zenéjét. Egy kicsit talán idilli ez a hely, talán... romantikus. Egy lehulló falevél esik az orrom hegyére, csiklandozót egy fújassál hessegetem el magamtól. Élet nagy kérdései, csak tudnám miért csiklandós még az orrom hegye is.
Szép lassan lecsúsztam lábaim kisé oldalt hátam a fának döntve babráltam a hajammal. Eddig fonatban volt, most pedig ki engedtem. Néha kell neki is egy kis szabadság, szinte hallom is ahogy tincseim sikoltanak végre levegő!
Az érzés, ami át sző itt mindent az illatok, nem tudom miért valami régi érzést érintenek meg bennem. Valami hasonlót hoz felszínre, mint mikor először próbáltam ki egy onsent ebben a világban.

Elő vettem hangszerem, okarinám lágyan simult tenyerembe. Ajkaimhoz érintettem és bele fújtam, dallam pedig betöltött mindent a közelemben. Szinte tökéletes harmóniát alkotva a hang és a látvány. Már nem is tudom mikor vettem utoljára elő hangszerem és játszatom rajta.

Dalam:

Percek múltak a dal véget ért, de nem bírtam elvenni ajkaimtól kis barátom. Játszani akartam még, most valami mást. Most teljesen más volt a dal, mint az előző. Ez most valahogy inkább én voltam, dallal jellemezni lehetséges valakit. A hangok úgy öleltek körbe, mint a ruháim, tavaszi szelő ként simogatták füleim.

Dalam2:

Lecsukót szemem miatt nem látom mi vagy ki közelit. Az erdőben vannak minden féle zajok, igy egy nyúl csörtetése nem igazán zavar. Élvezem a hangokat miután zeném utolsó foszlányát is elnyelte az erdő. Tudom az egész mesterséges, még is annyira élethű. Tökéletesen le modellezték a vadon minden részletét. Illatok, a hangok és a fények összjátéka hihetetlen. Sajnálom, nincs nálam fotó kristály ez a képet, ami most előttem van érdemes lenne még örökíteni.
Ki nyitom szemem, mert valami van mellettem, aki engem bököd azt hiszem. Nagy meglepetésemre egy nyúl, de nem a fajtája volt az igazi ajándék. Az, amit művelt velem, a drága felsőm pusztította!
- Enye, nem vagyok saláta! -Próbáltam a nyulat elhessegetni, de az nem tágított. Lassan félni kezdtem vérszemet kap és a torkomnak ugrik, mint abban a filmben. - Hess, innen te szőrcsomó!
A nyulat kicsit odébb lökőm, de finoman ne érje sérülés és a pólóm is megúsza. A bolyhos nem tágít csak támad, basszus ez tényleg egy vérnyúl! A játékos azt hinné egy bossnál nincs nagyobb kihívás. Tévedés itt egy alatomos vérnyúl!
Felállnék és menekülnék, de a nyúl lóg rajtam. Hallom ahogy morog és veszettül tépi a ruhám.
-Ez meg veszett! Vírusos a programja! - Kezeim égfelé vetve szaladnék, de hirtelen kilép valaki a Bokorból. Szerencsére meg ment a rút haláltól. Őszintén nagy szégyen lenne, kikerülne valahová egy nyúl harcban vesztem oda. Leo az és a nyúl az övé, szerencsém van. Meg menekültem és nem leszek nyúl táp azt hiszem. A tapsi kapálózik kezei közt és láttom ahogy vérben forgó szemekkel meg akar támadni újra. Azt hiszem ezentúl félni fogok a nyulaktól, ádáz fenevadak.
- Leo? -Kérdeztem vissza mikor nevem mondta. Egy süteményt nyújtott felém, de egy sütemény, hogy érhetne annyit, mint egy minőségi felső? - Kijjjjááááááhhhhh! Hangzott hangos síkitásom mi közben egyik kezem magam elé kaptam takarjam magam. A másikkal minden kezem ügyébe akadó dolgot Leo felé dobáltam, az első ilyen a sütemény volt a másik azt hiszem egy nyalóka.
-Fordulj el perverz! - Sikítom még mindig és elbújok a fa mögé, aminek az imént támaszkodtam. Minél előbb át akartam öltözni, vagy is egy új felsőt felvenni.

Nem tudtam mire gondol mit nem szeret az a szőrös démon. Szegény pólóm már sose kapom vissza, sajnálom mert igazán kényelmes volt. Bár ez minden itteni ruhára igaz, mindig minden tökéletesen passzol. Még is valamiért az közel ált hozzám, talán lelki okok miatt.
-Nem is neked mondtam. - Mi közben öltöztem eszembe jutott, amit arénában műveltünk. - Bár akár neked is szólhatna, egyszer már letepertél. - Az csak harc miatt volt, a másik amikor karjaiban tartott pedig véletlen műve. Bár kicsit megvertem egy nyalókával, lehet ez egy perverzió nálam Leot nyalókával támadom meg?
- Oh igazán? Akkor még szerencse, hogy nem vagy perverz. - Kacsintok vissza, amikor kilépek a fa takarásából. Kacsintásom inkább annyiból áll le hunyom a szemem majd kinyitom. Ugyan is csak két szemel lehet kacsintani. A fehér blúzom, amit ki tudtam túrni gyorsan inventorimbol elég csinos összhatást kelt többi ruhadarabommal. Tudat alatt ki cicomáztam volna magam?
- Csak pihentem és élveztem az erdőt. - Kicsit félre nézek, furcsa beismerni ilyen is tudok lenni. - Tudom furcsa, valaki szereti ezt. - Egyik kezemmel a virágok a fák és úgy egyben minket körül ölelő tér felé intettem.
Meg közelítem a fát, ahol orvul támadás ért a bolyhostól, felvettem a hangszerem és eltettem a helyére. Mikor felnéztem az arcára meg láttam nyalókám a szájában, hirtelen levegő után kaptam. Az én drágaságom már másnál van, még meg sem tudtam kóstolni. Nyeltem egy nagyot, nem akarok irigy lenni elvégre én vágtam hozzá az előbb. Legalább nem pazarolja a fahéjas finomságot, ez tetszik.
- Nagyon nehéz volt, látszik alaposan elfáradtál. A hajad is kócosabb, mint a múltkor. - Lenne bátorságom most ki igazítanám a tincseit. Túlságosan is félek, nem tudom mit szólna és ott az a vér nyúl kezében. A fenevad valamiért nekem esett, még nem hallotam olyanrol valakit megtámad egy pat csak úgy. Már mint a ruháját felfalja, és nem az életpontokat. Ovatosan közelebb léptem és meg böktem gyengéden a nyulat.
- Gonosz szőr gombóc, nem vagyok saláta és répa sem. - Felnéztem Leora kék szemem virított fekete tincseim takarásából.
- Akár milyen gonosz volt, legalább ő hát ő- Látszik mondani akartam valamit, de az a valami lehet kínos a számomra. Nem gondoltam át, majd nem kimondtam valamit, amivel csak rossz helyzetbe hoznám magam. - Öhm mindegy semmi. Ha nem támad rám megint enged el nyugodtan.

Nem tepert le, akkor miért volt felül én pedig alul? Elromlott a gravitáció? Valami gyenge sci-fiben lennénk még el is hinném. Ami megtörtént azon már nem lehet változtatni. végül is egész jól szórakoztunk akkor szerintem. Egyszer talán meg ismételhetnénk, valami hasonlót.
- Szerencsésebb, szerintem nee Hihhii???!!!- Kezeimet mellkasom elé kapom elvörösödve. Majd hátat fordítok neki még fejem is lehajtom. Hajam előre csúszik az arcomra és mellkasomra. - Direkt uszítottad rám azt a bestiát!
Szavai és nevetése miatt felnézek, csak kicsit fordulok felé még mindig vörös arccal. Már ha látszik a fekete haj zuhatag alatt.
- Mert sokan csak elrohannak mellette. -Valamivel halkabban teszem hozzá, de nem annyira hallgatódzás képivel lehessen csak halani. - Nem nézi ki belőlem senki.
Végig kell nézzem ahogy felméri magát, nem született kaméleonnak, de azért erősen próbálkozik. Képzelő erőmnek hála szinte láttom ahogy még nyelvét is kidugja nagy művelet során. Persze a nyelvet csak én képzeltem oda, az összkép miatt el kelet folyatnom egy halk kuncogást. Kár pedig van nálam fésű... ajaj miket nem gondolok. Még hogy kölcsön adjam neki? Nos talán lehet róla szó, de nem tudnám elképzelni jól fésült hajjal. Ez a stílus a viselet jobban illik hozzá szerintem. Csak bólintok, hogy nyugodtan telepedjen le. Elvégre nem magán terület bárki jöhet mehet. Eszembe sem jut azt mondani, nem ülj le talán titkon reméltem nem megy tovább. Itt marad egy kicsit még ha nem is beszélgetünk legalább van valaki a közelemben, aki rendes alaknak tűnik. Én is letelepszem, de kar nyújtásnyi távolságra lábaim felhúzom. Karjaimmal át ölelem lábaim majd térdemre hajtom fejem. Szép kis Sei csomag ugye? Lehet össze vagyok gömbölyödve, de fél szememmel Leot figyelem. Nem tőle félek, inkább attól a nyúl újra belém harap.
- Bolyhost legalább érdeklem. - Nem tudom miért mondtam el neki. Talán a szavai miatt, pedig csak most találkoztunk második alkalommal. Még mindig az arcát figyelem, ahogy hunyorog és próbál ébren maradni. Hulla fáradt lehet, még sem ment tovább. Talán csak eddig bírta? Meg sem fordul olyan a fejemben, nem akar bunkó lenni és magamra hagyni, ha már igy össze futottunk.

Még szerencse nem vetemedne ilyesmire, lehet szoba se állnék vele többet. Módszerek hallatán felvonom a szemöldököm és fél szemem kíváncsiságot tükröz. Mielőtt még rá térne reakcióra elfordulok előbbi szavai miatt. Igy lehetőséget is adtam az orv támadásra. Nem kellett csalódnom benne, azt hittem először nem tesz semmit. Mikor meg érintett az fejem, vagy is a hajam volt. Összekócolt, miközben hajamba túrt ösztönösen toltam fejem tenyerébe. Jól eset, amit csinált, gerincemen borzongás futott végig. Persze hiába tettettem felháborodást levegő után kapva. Reakciómból levághatta menyire jól eset.
- Rengeteg ilyen van, egyes városok látképe is mesés. - Ujjaim közt tekergetek egy fekete tincset miközben beszélek- Mindig meg ihlet az ilyen látvány.
Felült és még szemöldökét is felvonta, törökülésbe ráadásul és engem figyel. jesszus zavarba hoz azt hiszem!
Elfordítottam fejem, fürkésző tekintete kicsit sok volt hirtelen nekem. Ha közben közelebb húzódná kicsit hozzám, én nem mennék távolabb. Kérdését halva felpillantok, igen biztosan nem húzódnék el. szeretnék picit közelebb menni nem merek. Biztos furcsállja ilyen vagyok, mert amikor az arénában voltunk nem voltam ekkora nyuszi. Na persze az egy hamis én volt, egy burok meg tudjam védeni magam. Most itt a valódi Sei van, váratlanul került elő a férfi nem volt időm álcám magamra ölteni.
-Rendben. - Rá bólintok a dologra, amig nem kérdez olyan dolgot azt hiszem talán tudok válaszolni.
- Ha kimozdulok, és pihenni akarok szeretem az ilyen helyeket. Erre felé ritkán járnak mások. Szeretem még onseneket is. Éjszaka közepén céh ház tetejéröl nézni a csillagokat mikor mindenki alszik.
Válaszoltam, nem tudom mit kérdezek tőle. Talán csak hagyjam tovább faggasson? Lehet az volna a legjobb, de bele egyeztem a játék feltételeibe.
- Te.. te milyen helyekre szeretsz? -Legegyszerűbb az volt, ha kérdését meg ismétlem. Igy elkerülöm azt valami nagy hülyeséget csinálok.

-Igen-Bár én nem mondanám magam zeneszerzőnek. Nem tudok alkotni igazi mester művet. Képtelen vagyok filmek zenéjét megírni. Én csak érzéseim öntöm formába, azt, amit látok. Néha nem tudom elmondani azt, amit érzek. Csak egy ember van, aki elött őszinte tudok lenni teljesen. Bármi nyomja a szívem mikor nincs mellettem ugyan mit tehetnék? Előveszem hangszerem és hangokkal adom ki magamból érzéseim. Jobb, mint bent tartani, bár teljesen mindegy nem hinném bárki megértené. Vagy meg akarná érteni és elérni egyszer hangom és a szívem róla daloljon.
- Igen, idebent ritkák a modern hangszerek. - Tényleg azok, bár végül is akad néha pár darab. Ez egy fantasy világ és nem valami űr eposz. Amiben millió féle lehetőség van zene élvezetére.
- Öhm izé én...Azt hiszem. - Romantika? Ugyan, hanyagoljuk eddig egyszer akartam az lenni. Akkor is összetörték lelkem és szívem, nem foglalkoztak vele én mit érzek. Nem tudom talán magamtól soha nem lennék képes újra olyan dolgokra. Mikor vissza kérdez csak bólintok, igen rád gondoltam és nem a nyúlra. Ő biztosan hatalmas répa mezőket válaszolna.
-Régen én is voltam olyan helyeken. - Az tényleg nagyon régen volt, akkor még a kis csapatunk meg volt. Az után is elég gyakran megfordultam kocsmákban. Azt hittem az ön pusztítás megoldás, de csak rosszabb lett inden.
-nagyon jól teszi a bolyhos, elrángat. - Igen mert akkor nem kóboroltál volna az erdőben, és nem találtál volna meg. Egyik felem ezt érzi a másik felugrana és elszaladna, de még is maradok és nem moccanok. Felemelem a fejem és fél kék szememmel szemeit figyelem. - Te és szóval mi egymást meg ismerni? - Nehezen tudtam ki mondani mert kicsit hát gátlásos vagyok. Ezt már biztosan észrevette, kétlábon járó nyulat talált a fa tövében. Mikor befejezte a mondatát én pillanat alatt lettem olyan vörös, mint akit leforáztak. Hátat fordítottam neki igy már nem láttam a kacsintását.
Első kérdésére nem válaszoltam, válaszom másodikra egyértelművé teszi talán mit gondolok róla. Kérdésére bólintok, igen kedvelem. Kicsit közelebb húzódok hozzá annyira, ha akar meg tudjon érinteni. nekem igy most könnyebb, túlságosan is zavarba hozott szavaival.
-Kedvesnek és figyelmesnek. - Halkan ejtem ki rövid mondat szavait ajkaimon.

- Hát szóval... nem. -Igazság szerint most is mennék, de félek az emberektől. Ez rossz válasz nem az emberektől félek igazán. Kapcsolattól, kötelékektől, amik ilyenkor kialakulhatnak. Még Leótól is tartok, nem azért, mert gonosz személy. Nem szeretném, ha bármi baja lenne, sok ismerősöm tűnt el vagy eset komoly baja. Talán nem csak őt féltem, de én se akarom újra azt a fájdalmat.
- Én kint nem buliztam, elég sokat bántottak mások. -Persze ez már az én gondom, de hát, ha őszinteségi játék van akkor nincs menekvés. -Idebent régen néha buliztunk, de már nincs kivel.
Szép emlékek, sokat mulatunk és csavarogtunk. Nem lógtunk kocsmákban álandóan, meg csináltuk a magunk bulliat többnyire mindig máshol. Ahol épp kedvünk tartotta ott szórakoztunk. Boldog idők voltak a számomra, kár már sosem jönnek vissza azok a pillanatok. Elpirulok és el is mosolyodom mikor azt említi bemutatna barátinak.  Fejem felemeltem, és az arcát figyeltem mi közben ismét kicsit közelebb húzódtam hozzá.
- Én szimpatikus vagyok neked? - Kérdeztem vissza reflexszerű mozdulattal. Hangomon érezhető volt, ami testtartásomon és érintésére való reakciómon is. Éhezem, egy kis szeretetre a figyelemre, mind arra, amit valakinek a közelsége tud nyújtani.
Kérdésére csak bólintok és mi közben felemelem a jobb kezem szinte szívrohamot kapok. Kinti világban életjelem biztos égekben. Pulzusom szerintem világrekord magaságban. Ez látszik mozdulatomon, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Még is most érzem meg kell tennem, meg tudom csinálni.
Meg érintem az arcát, hüvely újaimmal meg simítom ajkai szélét. Érintésem gyengéd, finom és kezem picit remeg az izgalomtól.
- Tedd azt is hozzá, hogy becsaptál. - Nem idegesít a vigyora inkább magával ragad a vidámság az aura, amit sugároz magából. - Meg ígérted legközelebb elviszel randizni mielőtt meg érintesz.
Kezem úgy kapom vissza mintha meg égetném, meg lepődők a hirtelen változástól és nem értem miért szolt igy rám. Túlzás volt, meg mertem érinteni? Aztán persze meg magyarázza, rám szol mert elfelejtettem valamit.
- Milyen hely nem nem nem- Megráztam a fejem hajam kisé össze gubancolódott a mozdulattól. - Te milyenek látsz engem?

Kérdésére ismételten csak bólintok. Kedves, egyáltalán nem tolakodó teljesen úgy kezel, mint egy átlagos embert. Lemerném fogadni, ha hasonló helyzetben lennénk, mint regés régen Chaknával voltam Mashavában. Nos Leo ugyan igy viselkedne azt hiszem. Kedves lenne velem annak ellenére, hogy én nagyon ellenséges lenek vele.
- Néha elég csak ennyi. - Kisé félre húztam a hajam. még ha nem tűnt volna fel Leónak láthatja egyik szemem elvon takarva. - Kicsi koromban sokat bántottak miatta. Azért is mert ennyire fehér a borom. - Elengedtem a hajam és közben picit még közelebb csusszantam. Nem mertem levenni, még nincs elég bátorságom. lélekben szinte érzem, hogy Chakna homlokon pöcköl butaságom miatt.
-Leo, a játék szelekciója nagyon is jó volt. Én tényleg, őszintén szeretem őket. - Kezeim kisé ökölbe szorultak, látszik, amit mondani akarok fáj nekem. - Mind annyian meghaltak.
Az már más tészta ez mellett sok minden volt még, ami miatt ilyen lettem. nem ez nem igaz, nem ilyen voltam. Chaknának köszönhetem, ma itt vagyok és ennyire összeszedtem magam. Ő tényleg egy igazi nővér, aki szeret.
-Tudod félek tőlük, az új kapcsolatoktól. - Leóra pillantok majd elfordítom a fejem. Mondatom közben nem birok rá nézni. Inkább a susogó ágakat figyelem és a felhőket. -Tőled valamiért nem félek.
Szavai hallatán elpirulok miközben felhőket figyelem és halkan kuncogok. Igen az a nyalóka tényleg mókás volt, pedig csak reflexből volt az egész. Tekintetét és reakcióját érintésemre nem tudtam hova tenni, talán elpirult volna miattam esetleg zavarban van?
- De én..én. - Kicsit durcás mosolygos arcot vágva sóhajtottam- Nem lesek ígérem. -Pedig meg tehetem volna. Elég lenne csak egyik szemem lecsukni, a másikkal attól még jól nem is látnám. Érzékelni tudnám mit is csinál. Akkor oda lenne az amiért ezt kéri tőlem, meg bízok benne két kezem arcomra tapasztom. Elég furcsa érzések kavarognak bennem. Már erre képes vagyok mikor ketten vagyunk, akkor miért ne tenném meg? Mikor jelzett ki nyitottam a szemem és azonnal kikerekedet. Nem hittem el, amit látok, tekintetem a piknik és Leo közt vándorlott. Kicsit mintha valami, ami már régen szét törtnek hittem meg dobbanna. Sok mindenre pillantottam és vékony könnycsepp indult meg az arcomon. Nem szóltam egy szót sem, nem is tudtam volna a sok mindentől, ami bennem kavargót. Levettem szem kötöm mi közben Leo magyarázkodott, majd rá pillantottam mind két szememmel. Kék és zöld írisz rá villant fekete tincsek közül. Mérhetetlenül tele pozitív érzelmekkel.
- Tökéletes. - Csak ennyit suttogtam azt hiszem a meghatottságtól. Amit csinált, nagyon jól eset azt hittem elfeledkezett ígéretéről. Közben csak a pillanatra várt talán. Mind ketten leültünk és töltött egy pohár bort én végig figyeltem minden mozdulatát, mint egy macska. Minden hezitálás nélkül, aprót kortyoltam a borból és elmosolyodtam. Nem teljesen az én ízlésem a száraz íze, de a gyümölcsösége ezt feledtette velem.
- Tényleg félek azt hiszem, félek újra elvesztem azt- kicsit elpirulok miközben folytatom. - Vagy is azokaz, akiket kedvelek és szeretek. Ezért sokáig nem engedtem közel senkit sem magamhoz.
Összehúzom szemeim és próbálok szigorúságot tettetni, tudom ez nekem nem megy. Közben torkom is meg köszörülöm.
- Azt hiszem elfelejtettél valamit. Szeretném meg köszönni, még ha többet nem is lesz ilyen. Nekem sokat jelent mai pillanat.
mikor ki mondom szavakat azok őszinték, szívemből szolnak. Ezzel saját magam hozom zavarba, el is kapom a tekintetem férfiról inkább a poharamban lévő bort szuggerálom.

Meg lepett, amit hallottam, és soha nem gondoltam volna oda kint más, mint itt bent. Akár elhiszi akár nem engem nem igazán érdekel az ki milyen. Tudom azt mit okoz, milyen érzést kelt egy szó egy pillantás. Főleg akkor, ha az sértő. A külsőd vagy tulajdonságod firtatja. Nem szóltam egy szót sem, csak figyelmesen ittam minden szavát. Mikor hátra dőlt közelebb húzódtam hozzá, szavaiból leszürtem ez számára érzékeny téma.
-Köszönöm- Szolaltam meg halkan. - Akár milyen is vagy oda kint én- Talán a bor miatt, de lehet nem a lényeg elpirultam- akkor is keresném a társaságod. - Igen magam se tudom miért, de valami furcsa dolgot éreztem. Nem is tudom mikor volt részem hasonló érzésben. Egy kicsit olyan mintha Leo egy mágnes lenne. A lelkem vagy valami bennem pedig az, amit vonz. Minél közelebb vagyok hozzá az érzés egy része erősödik. Mikor távol voltam furcsa mód hiány érzetem volt.
- Nem tudom, igazad lehet. Hinni szeretnék benne és hinni is fogok, de attól még azon leszek, akiket kedvelek ne érjen baj sose. - Mozdulata félbe marad amikor le kerül a szem kötőm, arcát szemeit figyelve meg értem mozdulatának lényegét. Óvatosan meg fogom kezét mivel meg akart érinteni. Arcom jobb felét tenyerébe fektetem miközben fogom a kezét. - Csak boldog vagyok, nagyon örülök neked. - Egyszerű vagyok, talán igen. Csak megfelelő szavak a gesztusok és egy kis oda figyelés elég egy ilyen reakciót kiváltson belőlem valaki, akit azt hiszem kedvelek. Szavait halva csak bólintok, igaza van azt hiszem nem az első, aki ezt mondja nekem. Miért büntetem magam, miért zárkózok el? Miért okozok ezzel fájdalmat másnak is? Kortyoltam, sőt ki ürítettem a poharam utolsó cseppig. Szomjas voltam éreztem szinte lángolok, biztosan az alkohol a helyzet, ami most itt történik na annak semmi köze az egészhez tuti. Gondolom magamban, de persze hazudj csak magadnak Sei.
Üres poharat félre teszem, hagytam csak úgy megérintsen és félre tűrje a tincsem. Hangja hiába volt határozott, nem azért dőltem hátra kényelembe helyezve magam. Az érzés, az érzések, amiket felkorbácsolt bennem súgták a fülembe. Ezek egyike volt a benne meg bízhatok. Elfordítom tekintetem, nem tudok rá nézni azután ki mondta azt. Férfi ilyet még sose mondott nekem, és nem is voltam egyel sem még randin sose.
-Leo...-halkan szolaltam meg ismét, de annak ellenére volt benne némi szégyenlősség. Szavaimban ott lobog valami furcsa tűz, amit tekintetem csak meg erősít. - Nekem te vagy az első, aki elhívott. -Magam mellé pillantottam és reménykedtem valamiben. Elvégre nem hiába húzódtam folyton egyre közelebb és közelebb.

-Felejtsd el a- félbe hagytam és elmosolyodtam. Bólintottam mosolyogva, az a rövid idő amióta itt vagyunk kicsit. Nem inkább mintha kezdeni teljesen megváltoztatni. - Pontosan ezért, kedvelek azt hiszem, de tényleg.
Igen felért egy vallomással részemről, egyébként is az volt. Nem szerelmi, de az tény tetszett az, amit eddig tudok Leóról és amit tapasztaltam.
-Neked elhiszem, tudod úgy voltam vele értem se aggódik senki. Értem nem kár, hiszen maximum csak egy embernek hiányoznék. -Kortyoltam egy kis bort, ami lassan kezdte kifejteni a hatását. Egyre jobban meg nyíltam és könnyebben beszéltem egész mély dolgokról. Amikről pianélkül talán sose tudnék. -Én nem kellek senkinek, akkor nekem miért kellene más?
Egész közel voltam Leóhoz már és most fejem vállára hajtom. Poharam leteszem és csak figyelem fák közt át szűrődő nap sugarait. Annyira jó most itt, még igy is tudom az egész csak egy múló pillanat. Nekem még is sokat jelent, amit ma tett értem Leo. Legbelül mélyen szeretném, ha több lenne az egészből, de erre talán még magam se ébredtem rá. Csak tudom ezeket perceket meg fogom őrizni magamban.
-Shh kérlek ne mozdulj, hadd maradjak igy egy kicsit. - Kedvesen és halkan kértem a férfit, ne taszítsa el közeledésem. Legalább a látszata az egésznek hagy legyen meg, nekem már ez is hatalmas jelentőségű. Szavai viszont meg mosolyogtattak. Felemeltem fejem válláról, tekintetem hálás volt. Pár lopott pillanat, amit adott nekem a jelenlegi meglepetés piknik randinál is többet jelent.
-Talán buta vagyok, biztosan. Nem te vagy az első férfi, aki kedves hozzám viszont te vagy az első férfi, aki meg pendített lelkemben valamit.
Leo mellett ültem és ha engedi lopok magamnak pár szép emléket még. Kezem keze mellé teszem, talán meg fogja ez az ö döntése. Ahogyan az is, hogy megölel, én biztosan vissza ölelném abban a pillanatban.
- Tudod már oda adtam azt amire célzol. Csak ő nő volt és nem férfi, neki szinte mindenem oda adtam. Még az első csókom is. - Leóra pillantottam egyenesen a szemeibe. -És ha én nem akarok válogatni?

Rám szolt és abban a pillanatban elnémultam. Figyeltem ki kerekedő szemekkel, nem számítottam arra igy szolit meg. Kicsit hangosabb volt és mérges. Szavai nyíl ként fúródtak belém, ennyire megsebzett volna a múlt? Igaza van, amit érzek nem a legjobb, ez a kettőség szinte ketté tépi lelkem és szívem. Tudat alatt mindenkit ellöktem eddig magamtól?
-Én is szeretnék veled máskor is találkozni. Azt hiszem kedvelek, olyan kedves vagy velem. -Szavai hallatán felnéztem rá, meg védene? Vagy is segítene, ha szükségem volna rá, ezt azt hiszem őszintén is gondolja. Tekintetéből árad a kedveség, úgy érzem komoly a dolog. Mikor fejemre helyezte kezét behúztam nyakam és halkan fel sóhajtottam. A simogatása szívem is elérte és halványan mosolyogva engedtem közelebb húzzon magához. Percekig némán mozdulatlanul, mint egy kis madár élveztem a törődést. Kezeim néha meg moccantak maguktól, kellett pár perc felbátorodva rá szánjam magam. Végül is miért ne tehetném meg? Nincs abban semmi rossz, ha megölelem ugye?
-Igen-Feleltem a kérdésére röviden és tömören mi közben még mindig öleltem már ha meg engedi. -Elhiszem neked, nem akarsz bántani-A bensőséges testi kapcsolatra terelte a témát, nem vagyok buta tudom mire célzott. Nem a csók, ha nem az a másik, amiről néha az a régi reklám jut eszembe Nokia connecting people. - Te most arra gondoltál máskor is legyünk igy együtt és szórakozunk meg nevesünk sokat? Vagy arra, amit ágyban kell és nem alvás? -Tudom én miről van szó és már próbálkoztak is nálam olyannal. Bekel valljam magamnak Leonak talán meg engedném. Életet hajszolni és élvezni minden pillanatát. Már szinte el is felejtettem milyen az igazán élni. Ott van persze Chak, de nem lehet minden pillanatban velem. Nem is várhatom el tőle, velem legyen talán Leo. Meg fogta a kezeim és nem húzódtam el, csak elvörösödtem kerestem a szavakat.
- Választok és szeretnék kérni tőled valamit, meg mutatnád milyen is élvezni az életet? -Leheletétöl hátamon a gerincemen végig futott egy kellemes borzongás. Talán az eddigiék és maga a helyszín varázsa miatt. -Én olyat még sosem csináltam. -Vallomásom halk volt és őszinte bizony ez a virág még kekszuálisan érintetlen.