Re: Ralberg

by **Silver** Szomb. Május 02 2015, 13:22

Nem volt egy könnyű fickó, de a súlyemelésem segített benne, hogy legalább meg tudjam mozdítani, és ketten biztosan be fogjuk tudni vonszolni abba a kalitkába, ott pedig ártalmatlan lesz legalább addig, amíg rá nem találnak. Bízzunk benne, hogy ő volt megbízva Little Miss Yuuki őrzésével és nem más, mert akkor igen gyorsan vége lehet a bulinak.
- Good job! De a cuccait hagyd kinn, hogy csak rá ijessz és ne azon legyen, hogy bosszút álljon - vigyorogtam a lányra félszegen. Meg melengette a szívemet, hogy ilyen gyorsan tanul, amolyan atyai örömmel és lágysággal tekintettem rá, miután végül is csak sikerült lelakatolni a ketrecet, és ezzel elintéztünk egyet a... sokból. Hosszú út áll még előttünk @.@

- Let's see... Fontos, hogy egy, vagy maximum kétfős csoportokra szedjük szét őket. Nem olyan könnyű velük elbánni, hogy egy egész hordának nekimenjünk - játszottam a megfontoltat. Mindannyian minimum 19-es szintűek kellett, hogy legyenek, és a racionális oldalam most kénytelen volt visszafogni az igazságra vágyó szenvedélyes felemet, aki akár az összesnek nekimenne egyszerre. Csak ez nem egy shounen, ahol csodával határos módon a legreménytelenebb helyzetben is diadal vár ránk, hanem a virtuális valóság.
- Térkép. Oh, how convenient - talán mégis egy shounenben vagyunk, ha ilyen fordulatok bukkannak fel. Mindenesetre meglepődtem a dolgon, és nem voltam rest odaállni a lány fölé. Kapóra jött a magasságkülönbség, így én is ráláttam a válla fölött a papírra. Lehet, hogy még nincs is teljesen kipucolva ez a hely? Lehet, hogy a barlangrendszer még a város alá is behúzódik, ha így van, akkor nem csoda, hogy kedvelik a rosszfiúk. Rengeteg hely lehet, ahol elrejtőzhet egy kétes alak.
- Nézzük meg, nincs veszíteni valónk - bólintottam Little Miss Yuuki felvetésére. A jelzések nem voltak teljesen egyértelműek, akármi is lehet ott. Például további elrabolt, fehérneműs lányok, vagy gladiátorharcokhoz használt szörnyek... who knows?

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Május 10 2015, 17:05

- Természetesen senpai! – Bólintottam egy nagyot és az elvett cuccokat szépen egy kupacba raktam az egyik üres sarokba, kivéve persze magát a térképet. A senpai terve viszont jogos volt. Ha túl nagy kupacokban támadnak ránk az sok bonyodalmat okozhat és ki tudja mennyire erősek. Egyesével már viszont nem fognak mit kezdeni a tökéletes csapatmunkánkkal. A térkép viszont nagyon is hasznosnak tűnt és ezzel a senpai is egyetértett.
- Kezdjük akkor ezzel. – Javasoltam rábökve a hozzánk legközelebb levő pontra. Reméltem, hogy hamar visszakaphatom a felszereléseim. A senpai ruhái bár meglepően kényelmesek azért mégis csak furák, ahogy a fegyverek is túl idegenek voltak a számomra. Így hirtelen meg se tudnám mondani milyen kardok ezek. Amint mindent megbeszéltünk már indulhattunk is. Igyekeztem tartani a senpai tempóját és minél szorosabban haladni mellette. Most már nem szeretnék leszakadni tőle és nagyon kínos is lenne ha most még egyszer valami hasonló történne. De ez nem történhet meg! Itt a mi visszavágásunk ideje.
- Volt már részed hasonló kalandban? – Érdeklődtem, majdhogynem suttogva, nehogy a kíváncsiságom buktasson le minket. – Bár butaságot kérdeztem hisz a JL tagjaként biztosan nap mint nap hasonló szituációkba keveredsz. – És most én is része vagyok neki ami a körülményeket tekintve még így is izgatottá és boldoggá tett. Amíg Silver senpai ezt elmeséli nekem idő közben meg is találtuk az első úti célunk, legalábbis feltehetően az volt. Egy nagyobb terem szerű benne mindenféle tárgyakkal meg két kopasz fickóval akik legnagyobb szerencsénkre jó hangosan beszéltek így hamar kiszúrhattuk őket, jóval azelőtt, hogy ők ezt megtennék.
- Rohanjuk le őket? – Nézek újdonsült társamra.

by **Silver** Szer. Május 20 2015, 15:51

Bólintottam, alaposan megnéztem a térképet, és elindultam a gyéren megvilágított folyosókon keresztül. Nyilván nem szerettem volna hagyni, hogy egy lány törje az utat az ismeretlenen keresztül, így fel kellett áldoznom magam az ügy érdekében. Nem bántam persze, egy cseppet sem éreztem áldozatnak, sőt! Őrültem neki, hogy van valaki, aki hajlandó rám bízni magát, én pedig meg szerettem volna felelni ennek a feladatnak, hibátlanul. Lopva vetettem egy-egy pillantást Little Miss Yuukira, és igazság szerint közel álltam hozzá, hogy megfogjam a kezét menet közben, látva, hogy mennyire görcsösen próbál minél közelebb maradni hozzám. Azonban nem szerettem volna, hogy félreértse, így is elég súlyos pillanatokat éltem át, amíg egy szál fehérneműben dance-elt előttem, még a fiatal kora ellenére is.
- Well, yeah. Ez nálam mindennapos, hehe ^^" - ami túlzás, de azért előferdül, hogy belekeveredek valami hasonlóba - Mondjuk nem minden nap mentek meg fehérneműs lányokat közben - kacsintottam a lányra a vállam felett hátranézve. Konkrétan ő az első. Csak hát igazából mindegy, hogy mi van rajtuk, valamiért sose hálálják meg egy köszönömmel többnél a jótettem. Talán Miss Hime volt az egyetlen kivétel, vele egészen szövevényes relationshipbe keveredtem. Megmentettem, aztán ő is engem, aztán beajánlott a céhébe, ahol a mentorom lett valami olyasmiben, ami alapból nem is érdekelt túlságosan.
Gondolataimból azonban kiszakítottak a beszédfoszlányok, melyek megütötték a fülemet. Egyből kinyújtottam a kezem és megállítottam vele Little Miss Yuukit, majd a falhoz simulva araszoltam oda a következő fordulóhoz. A kezem már rajta is volt a kardomon. Ketten voltak csak a teremben, de még így sem szerettem volna csak úgy betörni. Ha mindketten egy-az-egy elleni harcra kényszerülünk, az a legrosszabb eshetőség.
- Egyszerre csak az egyikre koncentráljunk. Mondjuk legyen a jobb oldali - suttogtam halkan, majd a tarisznyámból előhúztam az egyik zsákmányolt kristályt, és behajítottam. Amint összetört, denevérek tucatjai szökkentek előre belőle, és megtámadták a kopaszokat. Egy erélyes bólintással jeleztem, hogy most kéne lecsapnunk, és a kardomat előhúzva már rohantam is befelé.

by **Kurokawa Yuuki** Hétf. Jún. 01 2015, 11:51

Igencsak hunyorognom kellet ahhoz, hogy tovább lássak a senpainal de azért még a tűrhető kategóriába esett. Meg aztán így, hogy ő volt elől és vezetett nem volt semmi gond. Időről időre azért mindig hátra pillantottam, nem szerettem volna ha valaki mögülünk megjelenik valaki és akkor oda lesz a meglepetés ereje, részünkről legalábbis mert ha valaki ránk támad akkor én tuti meglepődünk. Jó így nyilván nem, hogy figyelek de ha nem figyelnék.
- Hát ööö… igen… gondolom… - Enyhén zavarba jöttem a nemrég történtek felemlegetésébe de igyekeztem ezt leplezni. – De úgy hiszem nem az első eset, hogy megmentesz valakit. Ha jól sejtem már számtalan embert mentettél meg vagy szabadítottál ki valahonnan. Egyszóval tuti sok mindenkinek segítettél már. – Biztos voltam benne, hogy ez így van. Már sejtem, hogy a senpai ilyen téren milyen is, főleg, hogy a Justice League tagja, ők pedig mindenkin segítenek. Azonban a csevejnek hamar vége szakad ugyanis bele botlunk pár rosszakaróba akik ugyan még nem figyeltek fel ránk de okozhatnak még problémát. De nem fognak hisz a senpainak máris volt terve.
- Rendben. – Bólintottam egy nagyot és szorosan megragadtam a nálam lévő kard markolatát. Vártam még a senpai megadja a jelet és a denevérraj megidézése után ez meg is történt így a senpai után már lódultam is és elsuhanva mellette célba vettem a férfit aki hevesen csapkodott a denevérek után és felugorva a jobb lábammal mellkason rúgom őt és onnan rugaszkodom el, kihasználva az akrobatikusságom, hogy a másik férfi felé lendüljek ráadásul ezzel a mutatvánnyal még az egyensúlyát is sikerült a célpontnak elveszítenie így a senpai könnyebben elintézheti őt mialatt én arra, figyelek, hogy a másik ne tudjon rá támadni.

by **Chakna** Hétf. Okt. 15 2018, 12:04

Nem tudtam rávenni magam, hogy a céhházban maradjak… Ugyan nem költöztem ki véglegesen, de csak nagyon ritkán töltöttem ott az éjszakát. Egyszerűen fojtogató volt az érzés, hogy van egy hely, és ott van néhány ember, akit még elveszíthetek… Kilépni mégsem tudtam céhből… Valahogy… azzal úgy éreztem volna, cserben hagyom őket… Szóval maradtam… Viszont Ralbergben rendezkedtem be. Furcsa, kettős érzés köt ide… Valószínűleg én indítottam el a folyamatot, aminek a következményeképpen most újra elkezdett játékosokkal megtelni a szint. Makoto és Kiwi is itt volt, valószínűleg ezért nem történt nagyobb baj… Furcsa… Ennek az emléknek elszomorítania kellene… Mégis… megmelengeti a szívemet, ha eszembe jut- Boldog voltam, hogy vannak olyanok, akikre számíthatok, és Arabelnek pedig segítségére lehettem.
Ugyanakkor most sokkal inkább az az érzés is átjár, hogy akkor sem tudtam magamtól megoldani a helyzetet… Rászorultam, hogy segítsenek.
Ez a kettős érzés hozott ide. Emlékeztetni akartam magam mindig, hogy nem állhatok le… Fejlesztenem kell magam, hogy senki segítségére ne legyek rászorulva.
A városól leggyakrabban felfelé vezetett az utam…
Ma is a huszadik szintről érkeztem vissza, csalódottan, fáradtan és idegesen, mert nem találtam olyan helyet, ahol hatékonyan tudtam volna fejlődni. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy vacsoráznom legyen mit, vagy innom, csak elfeküdtem a szerény ágyamon, elgondolkodva, és már azt tervezve, hol fogok holnap próbálkozni.
Kopogtak. Elképzelésem nem volt ki lehet az… Hiszen csak a céhtársaimnak írtam meg, hogy itt vagyok. Nem akartam aggodalmat okozni nekik… És eddig ők nem zargattak… Valószínűleg tiszteletben tartották, hogy egyedül szeretnék lenni…
Ajtót nyitok, és nem, nem az egyik céhtársamat találom a bejáratnál. Hanem egy régen látott barátomat… Az ő neve még mindig ott volt a monument of life-on…
Egy pillanatig nem szólalok meg. Nem tudom mit mondjak, vagy csináljak. Örülök, hogy életben van… de most tényleg egyedül akarok lenni… Nem szeretnék embereket magam körül…
-Hallottam rossz hangulatban vagy - szólal meg végül Eiki- Gondoltam itt az ideje, hogy kicsit megtörjük a búskomorságot. Egy kis bor, meg egy kis nasi hátha segít kicsit a hangulatodon. Bejöhetek?
Egy pillanatig csak nézek rá… Még mindig aggódik értem… Pedig nem lenne oka rá, tényleg…
-Semmi bajom. - jelentem ki határozottan. Szeretném, ha megnyugodna, és nem aggódna miattam… Nem vagyok rosszul… Igazából sokkal jobban vagyok, mint amikor megismertem… Sokkal jobban…
-Hm… - néz rám… pont mint aki megpróbál vagy a fejembe, vagy a lelkembe látni… Ugyanmár…
Komolyan mondtam, hogy nincs bajom… -Azért egy-pár pohárkával meginnál velem, ha már megvettem? - Felsóhajtok… Vajon emlékszik, hogy már az első alkalommal sem fogadtam el bort? Bár végülis… mindegy… Ha ettől megnyugszik, és nem fog arra törekedni, hogy megvédjen… Legyen, egy vacsora nem a világ…
-Gyere beljebb - adom meg magam, és teljesen kinyitom az ajtót. A szoba mondhatni egész konkrétan üres. Ágy van benne teljesen semleges ágyneművel, meg egy asztal két székkel, semmi más. Nincs szükségem másra. Természetesen (ahogy elvárható egy jó házigazdától) hellyel kínálom, és ha leült, én is helyet foglalok.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Okt. 15 2018, 16:39

Hát itt voltam… jó pár idő után ismét sikerült elhatározásra jutnom, hogy meglátom egyik kedves ismerősömet… aki felé kicsit többet is érzek, mint egy szimpla barát esetében. Chakna ajtaja előtt álltam és némi erőt próbáltam gyűjteni magamban, hogy bekopogjak végül. Informátoraim, kiket állandóan 24 órában Chakna megfigyelésére rendeltem, most is kitűnő munkát végeztek a tucatnyi lesifotó meg lopott fehérnemű után, most olyan információval szolgáltak, hogy Chakna rossz hangulatban van, mert nincs kivel megosztania az ágyát, így hát eljöttem… /most, hogy user agymenése megvolt…/ Szóval ott álltam az ajtóba, hisz hallottam, hogy Chakna rosszul érzi magát. Jóformán csak a szerencse, hogy a fülembe jutott ez a hír és mint önjelölt jóbarát úgy voltam vele, hogy megyek és felvidítom. Nagyjából 8-9 órával később, már ment lefele a napocska, mire odaértem hozzá (a térkép segített abban hol volt, úgy tűnik nem kapcsolta ki, hogy lássák a pozícióját). Egy 5-6 percnyi szobrozás után végül rászántam magam és kopogtattam az ajtón. A lány bájos arca megdobbantotta a szívem. Hiába… szívem egy részében örökre kap Chakna is egy helyet, pontosan ugyanúgy, ahogy Marluna is. Egy ideig csak szemezünk egymással, végül köhintek és belekezdek.
- Hallottam rossz hangulatban vagy. – mosolygok rá – Gondoltam itt az ideje, hogy kicsit megtörjük a búskomorságot. Egy kis bor, meg egy kis nasi hátha segít kicsit a hangulatodon…. – itt egy kis szünetet várok, majd kissé elvesztve határozottságomat azért hozzáteszem – Bejöhetek?
„Semmi bajom”. Ennyi volt a válasza. Most ha másvalaki mondta volna ezt, most forgatnám a szemem és a fejemet csóválgatva fognám a fejem, annyira sablonos téma volt. Viszont Chakna esetében fájt, hogy nem mondta el az igazat, bár nem mutattam ki. Fürkészően nézek rá, hisz látszik rajta, hogy nem mond igazat, bár lehet, hogy magát próbálja csak győzködni.
- Hm…. – fejtem ki bőven álláspontomat, de végül ellágyul a tekintetem és felemelem kosaramat – Azért egypár pohárkával meginnál velem, ha már megvettem? – kérdezem érdeklődve.
Sóhajt egyet, majd beinvitált magához. Itt szívem kicsit kihagyott egy ütemet, mert hát bár a szoba, ahova beléptem nem volt túl színes, még is csak annak a szobája volt, akit kedveltem. Mindenesetre hamar megtaláltam a határozottságomat ismét, majd helyet foglalva előtte a kosárkát az asztalra téve kiürítem annak tartalmát. Egy nagy tányér ronggyal letakarva, meg két palack aranysárga színű ital két boros pohárral. Nagy eséllyel Chakna arca a két üveg láttán elfintorodik, melyre én elmosolyodok.
- Ne aggódj, nem kell meginni mindkettőt, ez csak vésztartalék. Meg emlékeztem rá, hogy nem szereted az alkoholt, ezért vettem Faeno Mézbort. Édes ital, kevés alkohol tartalommal. Azt mondják ez a legjobb gyógyszer a szívnek és a léleknek is. Ez pedig itt… - veszem le a rongyot a sütiről, amitől az egész szoba pillanatok alatt megtelik fahéjas sütiillattal – Almás, fahéjas sütemény. Puha, még forró, nem rég hoztam Chan boltjából. A sötétebben karamellel, a világosabbak lekvárral vannak töltve. Kicsit tömény, de nagyon omlós és finom. - itt töltöttem a lánynak és magamnak egy pohárkával, majd koccintásra emelem a poharam – Jobb napokra.
Ezzel koccintok, majd iszok egy kortyot a borból, hisz ezt szolgálja az illem. A bor íze édes, de nem olyan tömény, mint az ember gondolná. Az ízlelőbimbók bizsergése a szájban kezdődik, majd ahogy a bor lejjebb folyik, mintha a torka is felmelegedne az emberben, majd a gyomorba érve kellemes bizsergés járja át az ember belsőjét, már egyetlen kortytól is, selymessége pedig igazán nyugtató és lazító hatással van, már egyetlen korty után is…. az egyik legdrágább bor és legnehezebben beszerezhető… de Chaknáért rááldoztam ennyit, mert nem tudnám elviselni, ha történne vele valami, viszont neki arról nem kell tudnia, hogy mennyi munka volt az ajándékával, hisz neki egyelőre, csak pihennie kell.
- Örülök, hogy beengedtél Chakna. Nem hittem, hogy bejutok egyszer egy ilyen csinos, hölgy otthonába. – kacsintok rá játékosan, majd egy kis nevetgélés után előre dőlök a széken – A napokban láttalak farmolni fenti szinteken. Meglepődtem, mikor láttalak, viszont dolgom volt, így nem tudtalak köszönteni. Jó vadászatod volt? – érdeklődöm kíváncsian.
Bizonyára meglepődött, hogy ezt hoztam fel, nyilvánvaló, hogy olyan témára számított, ami a hogylétével foglalkozik, viszont volt bennem annyi tapintat, hogy megvárjam, míg felkészíti magát, hogy beszéljen.

by **Chakna** Hétf. Okt. 15 2018, 17:31

Nem tudom, mitől támadt inkább üvölteni kedvem... Attól, hogy itt ide jött, vagy attól, hogy ennyi mindenre gondolt, nyilvánvalóan miattam...
Felhúzott szemöldökkel nézek a két üveg borra. Ismerős, bár nem kóstoltam még.
És nyitnám a számat, hogy jelezzem, sok lesz, de megnyugtatólag elmondja mi is ez az ital.
Bólintok, és bár nem mosolyodom el, az előbbinél valamivel melegebb hangon szólalok meg.
-Nem kellett volna ennyi mindenre gondolnod... -az első mondat persze a tiltakozásé - Köszönöm... - Mondom apró fejhajtással.
Miért, miért ilyen nehéz távoltartani magam az emberektől? Nem akarom... Nem akarok kötődni... Nem akarom újra és újra és újra kitenni magamnak a veszteségnek, ami úja meg újra kitép egy darabot a szívemből.. Nem akarom...
A süti látványa és illata eszembe juttatja, hogy igazából nem tudom pontosan mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára ettem... Biztosan több, mint 2 nap... De ez ugye idebent közel sem okoz olyan problémát, mint a való világban... ahová tartozunk...
Bizonytalan mozdulattal emelem fel a poharat, és néhány pillanatig bámulok bele a pohárba, mielőtt végül összekoccintom Eikiével.
- A kijutásra! - mondom mellé halk hangon. És én is belekortyolok, bár csak aprót a Mézborba. És valóban... Nem érzem az alkohol jólismert fanyar ízét, helyette kellemesen édes, lágy folyadék folyik végig a torkomon, az alkohol okozta kellemes melegséget hagyva maga után. El kell ismernem, Eiki jól választott. Egy újabb, valamivel nagyobb korty után teszem le a poharat, és veszek el helyette egy szeletet a Chan boltjából származó süteményből. Kifejezetten jól esik a melegsége, és az édessége.
- Szívesen látom a barátaimat - jegyzem meg a bókjára. Valószínűleg nem egészen lehetett ezt észrevenni abból ahogy fogadtam... De most nem zavar, ha modortalannak gondol, sőt, kicsit még örülök is neki. Talán nem lesz kedve megint felkeresni... talán sikerül távol tartanom magamtól...
A kérdés viszont határozottan meglep... Hogy... látott... Mindezt úgy, hogy én nem vettem észre... Figyelnem kellene a környezetemre... ennél jobban...
- Sajnos nem volt nagy szerencsém... - (értsd: nem sikerült olyan mobot találnia aki túl nagy falat volt neki) válaszolok kicsit elhúzva a számat. Alig sikerült valamit tornáznom az exp-men a következő szint felé, ráadásul még mindig a 20. szinten toporgok... Végeáthatatlanul messzinek tűnik, hogy végre a bossokkal kerüljek szembe... De nem adhatom fel... Nem, ameddig ki nem jutunk innen, vagy az én nevem is törlődik arról a nyamvadt listáról... - De majd legközelebb nagyobb sikerrel járok. - zárom le a témát, elsősorban magam számára.
-És te, mi után jártál arra? - kérdezek vissza, hogy ne beszéljünk rólam. Nem akarok beszélni olyasmiről, ami hozzám kapcsolódik...

by **Tsujimoto Eiki** Szer. Okt. 17 2018, 20:21

Bár első pillanatra úgy éreztem, hogy Chakna meglepődik, az azt követő a szavai azért elvetették a gondolatot. Mindenesetre rosszallóan (bár mosolyogva) csóválom a fejem, de köszönetére visszabiccentek. Végül miközben „fosom” a szót és előkészülök a vacsiféleséghez, megtöltöm Chakna poharát, majd a koccintás követően kicsit belekortyoltunk az italba. Fürkészően néztem ízlik-e neki az ital, de ahogy másodjára is megemeli picit a poharat, már megnyugodtam. Letettem a pohara mellé az enyémet, de én nem vettem magamnak sütit. Nem igazán komálom az édességeket, csak ritkán eszem őket. Meg ezt Chaknának vettem igazából. Chakna megjegyzésére azért elmosolyodok.
- Vigyáznod kéne a hozzám hasonló fura alakokkal, ki tudja mit csempésznek bele az italodba. – mondom nevetgélve, hátha valami kis mosoly félét csalok arra a komor kis arcocskára – Hát... örül azért, hogy barátodnak tartasz. Könnyen barátkozok, de nehezen tartom meg őket. – teszem hozzá.
Mindig is tudtam, hogy vannak hibáim, sőt tudom is mik ezek a hibák. Viszont soha nem fogok változtatni magamon, mert úgy vagyok vele, hogy az már nem én lennék. Az embert a hibái teszik emberré. Chakna kérdésemre kicsit lelombozódott. Magamban elmotyogtam magamban egy szitkot, de igazából hamar témát váltott, így nem volt vele komolyabb baj.
- Hasonló ügyek, bár én nem mob, hanem miniboss dolgok kapcsán kerestem fel a szintet. Bár kacsa volt az infóm, így hát.. jah… pech. – itt elgondolkozok, majd folytatom – De ha úgy van, akkor legközelebb mehetünk együtt vadászni is, ha szeretnél. Romantikus mobvadászat kettesbe, mit szólsz hozzá?
Nem tudom mennyire vevő most a poénokra, bár hozzá kell tenni, hogy csak félig poénkodtam és lehet, hogy ismer annyira, hogy tudja ezt ő is. Szerintem tudja azt is, hogy kedvelem, mint barátot és mint nőt is, szóval remélem nem fog túlságosan kiakadni a ma estén. Nem tenne jót az állapotának.

by **Chakna** Szer. Okt. 17 2018, 22:47

Nem tagadom… Örülök, hogy nem nekem kell beszélnem, és nem telepszik közénk a kínos csend, amiben felhangosodnának a saját gondolataim.
Tiszta, komor tekintettel figyelem ahogy kipakol. Tudom… Már az első találkozás után is tudtam, a többi néhány pedig teljesen egyértelművé tette hogyan tekint rám. Most
viszont fáj ezt látni… Fáj belegondolni, éppen ezért nem is teszem, csak egyszerűen figyelem a mozdulatait. Mosolyog… Amit én hetek óta nem tettem. Ennyire nem tetszik neki, hogy nem ugrottam a nyakába köszönetképp, hanem hangot adtam a nemtetszésemnek, amiért a megkérdezésem nélkül készített ilyesmit?
Fura alak, he? Hát az biztos… ha nem lenne az… nem lenne most itt, feleslegesen aggódva… Huncut fény csillan a szememben a mondat végén, bár az ajkam nem húzodik mosolyra.
-Elég elvetemült lenne az aki ilyen körülményesen próbálkozik ilyesmivel. .. Védett terüeten belül- jegyzem meg elismerően. A rendszer bizonyos dolgokban sokkal korlátoltabb, mint a valóság- Szerintem te ilyen célra kevésbé kockázatos, egyszerűbb , és okosabb módszert választanál. - nézek a szemébe. - Nincs okom tartani tőled. - váltok komolyabb hangnemre. - Még akkor sem ha történetesen le akarsz itatni - vonok vállat szórakozottan. Próbálok könnyednek és vidámnak tűnni… Tényleg nem szeretném, ha miattam aggódna… Nem akarom hogy az aggodalom kicsit is elterelje a figyelmét, ha veszélyes helyzetbe kerül…
-Nem adtál okot, hogy ne tartsalak annak… - mondom az ablakon kibámulva. Nem mintha bármit látnék a túloldalán. Tulajdonképpen inkább bámulok a saját gondolataimba… Tudom, hogy ő nem így értette mégis… Valami hasonlót éltem meg én is… hamar kötődni kezdek emberekhez, de úgy tűnik, képtelen vagyok "megtartani" őket… Mindegyikük belehal ebbe a világba…
Miniboss… Igen, ez jellemző lenne Eikire… Keresi a kihívásokat, és a borzongató izgalmat… Magyarul állandóan kockára teszi a biztonságát… A sors furcsa alakulása, hogy az összes barátom közül éppen ő van még mindig életben…
A fals információk pedig… Hát sajnos gyakran előfordul…
Romantikus és mob vadászat egy mondatban… Tényleg nem mindennapi figura Eiki…A közös vadászat nem épp az álomrandi, amivel bármilyen nőnek el lehet nyerni a szívét…Ugyanakkor…
-Tudod mit? Legyen egy T3-mas kazamata! - javaslom élettel telibb hangon, mint eddig. Ha Eiki is velem van, akkor gyorsabban is tudok haladni a fejlődésben! Nem áll szándékomban becsapni… Most ennél több nyitásra nem vagyok képes felé… Senki felé… Az hogy ebbe beleegyezve nem fogom tudni teljesen eltaszítani magamtól… így is minden idegszálam tiltakozik ellene… Félek, hogy mi fog történni, ha közelebb engedem magamhoz… ha kötődni kezdek hozzá, és az egyik hentelése balul sül el… Ilyen szempontból sokkal jobb, hogy vadászni hívott, nem valami gyertyafényes vacsorára… A vadászat rengeteg lehetőséget ad nem rá figyelni, és elkerülni a kötődést.
-Mond csak… - jut eszembe. Sosem árt informálódni - Mi a helyzet a fronton? - kérdezem. Halottam, hogy az utolsó bossokon Ő is ott volt… Érdekel hogy mennek a dolgok, és hogy mire lenne szükség hozzá, hogy tudjam annak megfelelően képezni magam.
Közben a poharam lassacskán félig kiürül. Az első sütemény elfogyása után egyelőre nem veszek el még egyet. Kellemetlen érzés az egyetlennek lenni aki eszik akkor is, ha kénytelen vagyok beismerni magamnak, hogy éhes vagyok, és kifejezetten jól esik enni valamit…

by **Tsujimoto Eiki** Csüt. Okt. 18 2018, 21:39

Chakna megjegyzésére megemelem a poharam és sejtelmesen elmosolyodok. Valóban voltak módszereim, de igazából sosem használtam kétszer ugyanazt a dolgot, hisz én mindig úgy „randizok”, hogy figyelembe veszem kivel is beszélek. Chaknánál például mindig is óvatosan kellett utalgatnom, mert nála nem csak egy röpke pillanatot szerettem volna az életéből. Mindenesetre azért megjegyzem:
- Nem tudom jó-e vagy sem, hogy ilyen módszeres nőcserkészőnek tartasz, de köszönöm a bókot. – mondom, majd közben nekiállok kutatni az inventorimba – Nem mellesleg, ha le akarnálak itatni, akkor ezzel kínáltalak volna. – rakom le kettőnk közé a kis üvegcsét, ami jóformán 4-5 kispohárkányi nedűt tartott – Mondjuk ezzel elfelednéd a bajaidat egy időre az sicc… három pohár ebből és garantált képszakadás… bár az íze pokoli jó, így koktélalapnak tökéletes… én általában keverve iszom. – mondom majd középre csúsztatva ott hagyom, hogy miért azt csak én tudhatom nyehehe :3 (igazából lusta voltam elrakni, pedig csak egy mozdulat…)
Egy kis kortyot ittam az italból, hátha Chakna miattam nem ivott még, de egyelőre nem terveztem lehúzni. Nem baj, ha kortyolgatunk és nem vedelünk. Nem a sárga földig akarom leitatni, csak annyira, hogy kicsit megnyíljon. Sőt szerintem ő is tudja, hogy nem akarok neki ártani, legalábbis nem mutattam felé semmi olyasmit, ami erre utalt volna. A szavaira kicsit meg dörzsölöm azért a tarkóm.
- Hát Chaknus… van az a dolog, hogy ugye én nem vagyok egy tank… se egy DPS… én amolyan… Glasscannon vagyok… szóval, ha csak nem tervezel 3. személyt, akkor jobb. ha megelégszel a 2. tierrel okés? Oda akár meztelenül is elkísérlek, ha kell. – nyújtom ki rá gúnyolódva a nyelvem hegyét, de azért elkomolyodok – Ahm... elég unalmasan. Végre megtaláltuk a bosst és erre csak egyszer üthettem belé… ejjejj…. na mindegy. Majd a 30-as. Már nagyban keresik. Ha szeretnéd, majd értesítelek, ha megvan. – mondom, majd hosszasan nézek rá.
Arra számítok, hogy nem fog túlontúl nagy témaváltást csinálni… úgy semmiet. Így ha esetleg elbambulna, vagy rövid ideig nem figyel rám, úgy néhám felállok a székből, és akár észrevett, akár nem mögé lépek és vállaira csúsztatom kezem. Arra számítok, hogy felsikkant és elhesegeti a kezem, mielőtt mellkasára csúszna kezem, de nem az volt a cél és rövidesen érezheti is, hisz hüvelykujjam hátán húztam végig, a lapocka mentén.
- Nagyon feszült vagy Chakna… lazítanod is kéne néha. – ha érzem, hogy valami visszavágást, vagy valami olyan butaságot hozna fel, hogy „pihenek én eleget”, akkor egyszerűen a szavába vágok - Csitt! Nem akarok kifogásokat, csak… lazulj el. Ne aggódj. Ha csak le akarnálak tapizni, már megtettem volna. – mondom megnyugtató hangon, majd szinte durozsolva folytatom, ha nem löki el a kezem – Csak hunyd le kérlek a szemed. Képzeld azt, hogy egy vízesésnél jársz – mondom miközben ügyesen végig húzom ujjaimat hátán, majd a gerince mentén vezetem el a feszültséget – Szikrázik a fény a vízpárába és te hallod a vízesés zaján túl a madárcsicsergést. Ott jársz köztük. Meglátsz egy kis őzikét, aki fülel, de nem fut el, csak bámul rád. Hallod magad körül a méhecskék tompa zizegését, ahogy elszállnak a füled mellett. Itt békesség van. Ülj le melléjük gondolatban… puhának érzed a földet? Nem kemény? Alattad végig moha tenger… érzed az erdő illatát? Ez a nyugalom földje… szívd tele a tüdődet és felejtsd el a gondjaidat egy pillanatra… csak élvezd a környéket. – mondom teljesen átélve a dolgot, mintha nem csupán most találnám ki… mintha csak egy élő könyvből olvasnám, vagy mintha magam előtt lenne a táj.
Mindig is jó mesélőnek tartottak, aki hatalmas átéléssel tud mesélni, így lágy duruzsolásom és profi kezeim talán elegendőek, hogy a lány ellazítsa magát végre… ha csak tíz perc nyugtot képes vagyok neki okozni, számomra már az is bőven megérte.

by **Chakna** Csüt. Okt. 18 2018, 22:28

Nem… Nem tud megjelenni az arcomon a sejtelmes mosoly, ami azt mondja "ez az én titkom"… Talán a tekintetem is elég hozzá… Talán…
Érdeklődve figyelem, mit vesz elő azt közölve, hogy ha leitatni akarna, abból kínálna. Átlátok én rajta, de értem az üzenetet. Nem is arra utaltam, hogy az lenne a célja, hogy ne tudjam a világomat sem.
Némán nézek a szemébe. Egy pillanatra sem fordul meg a fejemben, hogy elvegyem az üvegcsét. Ha az, hogy egy időre megfeledkezem mindenről, segítenie, már megtettem volna, hogy az ehhez megfelelő eszközökhöz nyúlok. De nem akarom becsapni magamat. Semmit nem változtatna meg az a néhány óra, csupán a méltóságomat is elvenné.
Tényleg kicsit felvillanyoz a gondolat, hogy valakivel, aki nálam jóval magasabb szinten van közösen keressem a fejlődés útjait.
-Utána másnap már egyel több dolog lenne, ami nyomaszt - jegyzem meg halkan.
Egy árnyalatnyival komorabb lesz a tekintetem a válaszára, de látszik az is, hogy nem akarok tiltakozni. Mert pontosan azt mondja el, ami miatt nem tenném meg, hogy mégis erőltessem a nehezebb kazamatát: Veszélyben lenne, ha oda mennénk ketten. És pontosan ez az, amin változtatni akarok. Amit viszont a megfelelő szinten kell elkezdeni…
-Rendben - bólintok. Már a 2. tierű kazamata is fölötte van annak a szintnek, amivel egyedül elbírok. Azzal is nyerek, semmi okom elégedetlenkedni… Az ok, amiért mégis sóhajtok, hogy türelmetlen… az viszont vagyok. Nagyon is. Minél gyorsabban szeretnék elég magas szintre felfejlődni, hogy a fronton hozzájárulhassak a szabadság felé való haladáshoz.
Ilyen szempontból kicsit elkeserít amit erről mond… Csak egyszer üthetett bele, vagyis elég könnyedén sikerült legyőzniük a bosst… Nincs igazán szükség rám… De nem csüggedek ezen sokáig, hiszen mire odajutok, ez még rengeteget változhat… Adná az ég, hogy ne változzon…
Eltelik egy kis idő, míg ezen gondolkodom, és csak alig érzékelem, hogy Eiki felállt a székről.
Ez a jelenet valahogy… visszavisz majdhogynem két évvel ezelöttre… Mire a vállamhoz ér, már egész tisztán látom szinte magam előtt, ahogy Makoto ugyan ezt csinálta, amikor először találkoztunk… Kissé megfeszül a vállam is, ahogy egy pillanatra ökölbe szorul a kezem, aztán apró, szomorú mosolyra húzódik a szám. Az egyik legszebb napja volt az Aincardon töltött időnek… És most is melegséggel tölt el, ahogy eszembe jut.
A vállam fölött hátrapillantok a mögöttem álló fiúra.
Érdekes, hogy a próbálkozása, hogy kicsit felvidítson éppen olyasmivel kezd célra vezetni, amit nem tudatosan csinál…
-Nincs…- kezdek bele a mondatba, hogy nincs időm lazítani. De elhallgattat… Felkelti a kiváncsiságomat, hogy mire akar kilyukadni, úgyhogy nem próbálok újra közbevágni. Továbbra is figyelve őt a szemem sarkából hallgatom a hangját.
Nem is ő lenne, ha nem próbálna meg valami perverz dolog miatt bocsánatot kérni, ami nyilvánvalóan nem állt szándékában.
Nem csukom le azonnal a szemem, Az első mondata után visszafordítom a fejem, és magam elé nézek. A harmadiknál viszont félig meddig akaratlanul is lehunyom a szemeimet, és a hangja nyomán magam elé képzelem a tájat, miközben finom mozdulatokkal masszírozza a vállamat. A kettő együtt olyan hatást ér el, amit sokan varázslatosnak neveznének. A fáradtság, és a csalódottság miatti feszültség eltűnik a tagjaimból, marad az olthatatlan tenni akarás, és a tehetetlenség fájdalmas tudata… De néhány pillanatig, egyik sem marja a lelkemet annyira, ahogy mostanában állandóan…
-Köszönöm - mondom halkan, még lehunyva tartva a szememet, és megtartva a képet magam előtt.
Egészen addig, ameddig a menüm pittyenése el nem oszlatja. Üzenetet kaptam.

by **Tsujimoto Eiki** Pént. Okt. 19 2018, 21:06

Igazából tényleg nem azért hagytam az asztalon az italt, hogy szugeráljam vele Chaknát. Mint mondtam nem leitatni akarom… bár ha ez dobna a hangulatán, miattam le is húzhatja az egészet. Mindenesetre érzem, bár nem szólok közbe, mikor kissé elkomolyodik. Hagytam, hogy a saját gondolatiba legyen. Ilyenkor jó az, hogyha az ember kicsit elgondolkozik, azonban mikor végül tényleg elmerül a gondolataiba, végül felállok és mögé surranok. Kezeim utat találtak védelmén és bár nem lepődött meg éreztem, hogy kicsit megfeszül. Próbált ellenkezni, mire én kegyetlenül megszakítottam az ellenkezését és barátilag ráparancsoltam, hogy hagyja kicsit ezt nekem. Neki is jót tesz és én is ~~kiélhetem perverz vágyaim~~ megnyugodok. Eleinte nem igazán akarta elengedni magát, de végül szavaim, vagy masszírozásom végül megtette hatását és érzem, hogy leeresztett. Nem is teketóriáztam, hanem ügyesen átgyúrtam a hátát és próbáltam minden feszültségétől megszabadítani, hogy legalább a testi bajai ne zargassák. Bár virtuális testről van szó a nyomópontok okozta enyhe zsibbadás azért itt is képes megnyugtatni a másikat. Nagyjából negyed-fél óra múlva végül képtelen vagyok tovább csinálni, mert úgy tűnik mindent megtettem, amit tehettem, ha tovább folytatom, csak rosszabb lesz. Így hát vállain pihentetem kezem és hagyom, hogy kezem melege nyugtassa kicsit még. Láttam féloldalasan az arcát, így észrevettem, hogy lehunyt szemmel pihen kicsit, vagy épp hagyja lebegni maga előtt a pillanatot. Tekintetem egy pillanatra ellágyul és megrogynak a vállaim. Kedvem támadt volna átkarolni nyakát és a fülébe súgjam… „szeretlek”, hogy aztán csókjaimmal lepjem el arcocskáját… de nem tehettem meg. Chakna jelenleg nem tudna rendes döntést hozni… és ha csak azért döntene mellettem, mert megszán… azt nem élném túl. így, hát kénytelen vagyok várni. Várni, hogy egyszer talán megnyitja magát felém… Végül az üzenet pittyenése rázott ki a gondolataimból, ahogy Chaknát is. egyet köhintek, hogy összeszedjem magam, majd ellépek Chaknától és elfordulok.
- Nyugodtan olvasd el. Nem fogok a személyes köröd után érdeklőni. Ne aggódj, nem leselkedek. – mondom viccelődve, hisz jól tudom, hogy vannak olyanok (és hát az emberek többsége ilyen), akik nem szeretik, ha valaki beleolvas a levelükbe… meg így én is összetudom szedni magam, jóideje először nem sikerült normálisan hozni a szerepem…

by **Chakna** Pént. Okt. 19 2018, 22:02

Mostanában nem barátom a csend… Mindig valami olyasmit kezd el a fülembe suttogni, amit nem akarok hallani…
Valahogy… mégis mindig megtalál, ahogy most is… Szinte észrevétlenül.
Eiki megszakítja, de csak egy kis időre. Éppen elég időre, hogy a csend megváltozzon… Feszélyező, kellemetlen csendből néhány mondattal , és a kezeivel megnyugtató, pihentető csendet varázsol.
Hosszú pillanatokig tartom magam előtt a mesevilágot, amit felidézett, és tudat alatt átkozom a pittyenést, ami eloszlatja.
Egy darabid tétovázok… Megéri vajon az az üzenet, hogy most nyissam meg? Amikor, ha ezt még magamnak se akaródzik elismerni, egy ideje először vagyok kifejezetten kellemes társaságban?
Sajnos van sejtésem, miről szólhat az üzenet, ami viszont nem olyan, amit érdemes lenne halogatnom.
Eikire nézek a szavaira, a vidámság halvány szikrájával a tekintetemben.
-Nagyra értékelem, hogy tiszteletben tartasz - biccentek hálám jeléül, és megnyitom a üzenetet.
A feladóból tudom, hogy igazam volt, a tartalom viszont… Lassan ökölbe szorítja a kezem. Két információt kaptam, és mindkettő elég lenne hozzá magában is, hogy az első kezembe kerülő tárgyat falhoz vágjam. Különösen az egyik…
A tekintetem egy pillanatra megakad az azóta is az asztalon álló üvegen… Ezt is?... Még a tenyerembe mélyesztem a körmömet. Nem, az nem oldaná meg.
Lassan a pohárra nézek, ami még mindig félig van töltve. Odalépek, és egy nagyobb korty után visszafordulok Eiki felé.
-Nem kéne… - kezdek bele a mondatba, de meg is akadok. Hogy fogalmazzak? Nem akarom megbántani… - Kérlek… - futok neki újból, nem több sikerrel. Pokolba már… - Megtennéd… a kedvemért, hogy elmész innen? - kérdezem olyan hangon, amivel magamat sem tudnám igazán meggyőzni… Fenébe is… Nem szeretném hogy baja essen… miattam…

by Ajánlott tartalom